Esélyegyenlőség elősegítése a Nyugat-magyarországi Egyetemen. Tisztelt Hallgató! Üdvözöljük a NYME hallgatójaként!
|
|
- Éva Hegedűs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Esélyegyenlőség elősegítése a Nyugat-magyarországi Egyetemen Tisztelt Hallgató! Üdvözöljük a NYME hallgatójaként! A NymE hangsúlyozottan segíti a fogyatékossággal élő hallgatókat tanulmányaik eredményességében és az egyetemi közösségi életben. Amennyiben a - felvételi eljárás során fogyatékossági állapota alapján többletpontban részesült, vagy - valamilyen fogyatékossággal él, és - a képzése során sajátos igényei vannak és lesznek, valamint - szeretné igénybe venni a különböző támogatási formákat, úgy a kari tanulmányi ügyintézőjének a fogyatékosságot igazoló dokumentációkat feltétlen adja be (titoktartási kötelezettség biztosított). Ez a dokumentáció képezi jogosultságát a támogatásra, valamint ezáltal tudja felvenni Önnel a kapcsolatot a kari fogyatékosügyi koordinátor. A tanulmányi kedvezményre, mentességre vonatkozó kérelmét a Neptun rendszerben az elektronikus kérvények megfelelő rovatában rögzítheti. A közvetlen támogatási formák megismerése érdekében személyesen vagy -ben is keresheti a NymE kari fogyatékosügyi koordinátorát. Kari koordinátorok: Benedek Elek Pedagógiai Kar (BPK) Dr. Závoti Józsefné, zavoti.jozsefne@nyme.hu NymE Fogyatékossággal Élő Hallgatók Esélyegyenlőséget Biztosító Bizottság elnök Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar (BDPK) Dr. Pólay Veronika, polay.veronika@nyme.hu Természettudományi és Műszaki Kar (TTMK) Dr. Baranyai Gábor, baranyai.gabor@nyme.hu Erdőrmérnöki Kar (EMK) Dr. Facskó Ferenc, ffacsko@nyme.hu
2 Közgazdaságtudományi Kar (KTK) Dr. Wilfing János, Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar (SKK) Dr. Fodor Tamásné, Kérjük, olvassa el figyelmesen a jogszabályokat, melyek Önt hivatottak segíteni. Ezek alapja a évi CCIV. felsőoktatási törvény, a 87/2015. (IV. l9.) Korm. rend., valamint a NymE SZMSZ III. Hallgatói Követelményrendszer ide vonatkozó megfogalmazásai. A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító szabályok Kivonat a NymE SZMSZ Hallgatói Követelményrendszer (2016)leiratból A fogyatékossággal élő jelentkező minden jelentkezési helyen, illetve minden képzési területen, kivéve ahol kizárólag gyakorlati vizsga alapján számolják a felvételi pontszámot, a mindenkori jogszabályi előírás szerinti többletpontra jogosult. Sikeres felvétel esetén a beiratkozáskor a többletpontot alátámasztó eredeti dokumentumot kötelező bemutatni. Általános rendelkezések Jelen fejezet az Nftv. 49. (8) bekezdés, valamint a 87/2015. Korm. r a alapján készült. A fejezet hatálya az egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló, fogyatékossággal élő hallgatóra terjed ki. Fogyatékossággal élő hallgató (jelentkező) az a hallgató (jelentkező), aki mozgásszervi, érzékszervi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd. A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, valamint a felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató fogyatékossággal élő hallgatók a fogyatékosságukra való tekintettel a fogyatékosság típusát és mértékét igazoló szakvélemény alapján kérhetik az intézmény engedélyét a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgák alóli részleges vagy teljes felmentésre, vagy annak más módon történő teljesítésére, valamint a vizsgákon alkalmazható segítségnyújtásra. Az így nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható és nem vezethet az alap-és mesterképzésben az oklevél által tanúsított szakképzettség, illetve felsőfokú szakképzésben a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentéshez. A fogyatékossággal élő jelentkező a felvételi/átvételi eljárás során a felvételi/átvételi kérelemhez mellékelve nyújthatja be a fogyatékosság igazolásához szükséges, ill. a közoktatási intézmény által kiállított dokumentumokat, melyek igazolják, hogy fogyatékossága a középfokú tanulmányai során fennállt és emiatt kedvezményben részesült. Részére az e fejezetben előírt kedvezményeket a felvételi/átvételi eljárás során is biztosítani kell. Az egyes szakokra vonatkozó pályaalkalmassági követelmények teljesítése alól a fogyatékosságra tekintettel kedvezmény nem adható. Az egyetem karai a fogyatékossággal élő hallgatókat megillető konkrét tanulmányi és vizsgakedvezményeket valamint az engedélyezett, de az egyetem által nem biztosított személyi és technikai segítségnyújtást figyelembe véve a fogyatékosság típusát, az érettségi vizsgaszabályzat szerint biztosított kedvezményeket, valamint az adott szak, illetve felsőfokú
3 szakképzés képesítési, ill. szakmai követelményeit a tanrendben (tanulmányi és vizsgakövetelményekben) határozzák meg. A koordinátor A fogyatékossággal élő hallgatók segítését rektori koordinátor végzi, kinek személyét az egyetem rektora jelöli ki és feladatainak ellátására megbízást ad 3 évre. A rektor évenként gondoskodik arról, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók a koordinátor munkáját véleményezzék és annak eredményét a koordinátor kijelölésénél és megbízatásának meghosszabbításánál figyelembe veszi. A rektori koordinátor munkáját a kari koordinátorok segítik. A rektori és kari koordinátor feladata: a) részvétel a fogyatékossággal élő hallgatók által benyújtott, az 51. (2) bekezdés szerinti kérelem elbírálásában és nyilvántartásában, valamint a hallgatót érintő jogorvoslati döntésekben azzal, hogy az a koordinátor, aki a kérelem elbírálásában részt vett, nem vehet részt a jogorvoslati eljárásban, b) kapcsolattartás a fogyatékossággal élő hallgatókkal, azok segítőivel, c) a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányai, vizsgái során alkalmazható segítségnyújtási lehetőségek biztosítása, illetve a fogyatékossággal élő hallgatók által igényelt konzultációs lehetőségek megszervezése, d) javaslattétel a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak segítését szolgáló normatív támogatások felhasználására, a segítségnyújtáshoz szükséges tárgyi eszközök beszerzésére. A koordinátornak felsőfokú végzettséggel, valamint fogyatékosügyi kompetenciákkal vagy fogyatékosügyi szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. A fogyatékossággal élő hallgatókat megillető különleges bánásmód elbírálásához szükséges adatokhoz való hozzáférést a felsőoktatási intézménynek biztosítania kell a koordinátor részére. Az egyetemnek - az adatvédelmi rendelkezések betartásával - folyamatosan nyilván kell tartani a fogyatékossággal élő hallgatók létszámát, és biztosítani kell az adatok statisztikai célú felhasználását. A rektori koordinátort a feladatok ellátásáért díjazás illeti meg, melynek mértékét a rektor állapítja meg. Fogyatékossággal Élő Hallgatók Esélyegyenlőségét Biztosító Bizottság A fogyatékossággal élő hallgatók kérelmét a rektor által létrehozott öttagú bizottság bírálja el. A Bizottság tagjait a rektor nevezi ki és bízza meg három éves időtartamra. A Bizottságnak a rektori koordinátor hivatalból tagja, két tag a kérelmek elbírálásához szükséges szakmai ismeretekkel rendelkező oktató. A Bizottság két tagja hallgató. A Bizottság feladata a tanulmányok során a fogyatékossággal élő hallgatók felmentésre, segítségnyújtásra, mentességre, kedvezményre irányuló kérelmének elbírálása. A Bizottság a kérelem beérkezését követő 30 napon belül dönt. A döntést a hallgató által benyújtott orvosi szakvélemény, igazolások, a kar véleménye, illetve szükség esetén a hallgató személyes meghallgatása után írásban hozza meg. A Bizottság határozatában az 52. -ban biztosított kedvezmények jövőbeni igénybevételére jogosítja fel a hallgatót, a kedvezmények biztosítása tekintetében azonban a kérelemhez nincs kötve. A hallgató a Bizottság döntése ellen a közléstől számított 15 napon belül fellebbezéssel élhet a rektornál. A rektor a fellebbezést 30 napon belül bírálja el.
4 A hallgató a rektor döntésének bírósági felülvizsgálatát kérheti, annak közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre illetve hallgatói jogviszonyra vonatkozó rendelkezés megsértésére hivatkozással. A bíróság az ügyet soron kívül bírálja el. A bíróság a rektor döntését megváltoztathatja. A fogyatékosság megállapításának és igazolásának a rendje A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát és mértékét, annak végleges vagy időszakos voltát a jelen paragrafus (2) vagy (3) bekezdésben meghatározott szakvéleménnyel igazolhatja. Ha a hallgató (jelentkező) fogyatékossága, sajátos nevelési igénye már a középfokú tanulmányok ideje alatt is fennállt, és erre tekintettel a tanulmányai, illetve az érettségi vizsga során kedvezményben részesült, a fogyatékosság, sajátos nevelési igény a megyei (fővárosi) pedagógiai szakszolgálati intézmények, illetve azok megyei vagy országos szakértői bizottságként eljáró tagintézményei (valamint jogelődjeik közül a tanulási képességvizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok, és az országos szakértői és rehabilitációs bizottságok) által kibocsátott szakértői véleménnyel igazolható. Ha a hallgató (jelentkező) fogyatékossága, sajátos nevelési igénye a középfokú tanulmányok ideje alatt nem állt fenn, illetve fogyatékosságra, sajátos nevelési igényre tekintettel a tanulmányai és az érettségi vizsga során kedvezményben nem részesült, a fogyatékosság a rehabilitációs szakértői szerv, illetve annak jogelődei által kibocsátott szakértői véleménnyel igazolható. A fogyatékkal élő hallgató, amennyiben a felvételi eljárás során fogyatékosságára tekintettel többletpontban részesült, a beiratkozáskor köteles a fogyatékosságáról kiállított határozatot bemutatni, amely határozat a törzslap része. A fogyatékkal élő hallgató kérelmére tanulmányai során mentességet biztosít, amelyet a fogyatékkal élő hallgató a Neptun rendszerben leadható kérvényen keresztül kérelmezhet. A kérelem leadásához a kari koordinátorok és az Egyetemi Tanulmányi Központ minden esetben köteles segítséget biztosítani. Amennyiben a hallgató fogyatékosságára tekintettel a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott nyelvi követelmények alól kéri felmentését, a kérelem leadási határideje a fogyatékkal élő hallgatóra vonatkozó záróvizsga jelentkezési időszak utolsó napja. Amennyiben a fogyatékkal élő hallgató fogyatékosságát felsőfokú tanulmányai alatt állapítják meg, tanulmányi kedvezményeit a Neptun rendszerben leadható kérvénnyel keresztül érvényesítheti. Az fogyatékkal élő hallgató, aki fogyatékosságára tekintettel rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot nyújt be, a fogyatékosságát igazoló határozatot köteles mellékletként csatolni a pályázathoz. A fogyatékkal élő hallgatók fogyatékosságára vonatkozó adatokat az egyetem köteles bizalmasan kezelni. Az esélyegyenlőséget biztosító kedvezmények A fogyatékossággal élő hallgató kérelmére a felsőoktatási intézménynek a tanterv előírásaitól részben vagy egészében eltérő követelményeket kell megállapítania, illetve - figyelemmel az Nftv. 49. (8) bekezdésére - azok teljesítésétől el kell tekintenie a (2)-(7) bekezdésben foglalt kedvezmények közül legalább egy, szükség szerint több kedvezmény biztosításával, ha a
5 fogyatékosságot igazoló szakvélemény megállapításai alapján kedvezmény, illetve mentesség biztosítható a hallgató számára. Mozgáskorlátozott hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése, b) az írásbeli vizsga szóbelivel, a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése, c) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, d) mentesítés a manuális készségeket igénylő feladatok alól azzal, hogy az elméleti ismeretek megkövetelhetők, e) az írásbeli feladatok megoldásához szükséges speciális eszközök, berendezési tárgyak használatának lehetővé tétele, f) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési g) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása. Hallássérült (siket, nagyothalló) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése, b) a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése, szóbeli vizsgáztatás során - hallgatói igény esetén - jelnyelvi vagy orális tolmács biztosítása, c) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, d) az érthetőség és a megértés szempontjából az előadásokon és vizsgákon az elhangzottak egyidejű írásban való megjelenítése a hallgató részére, e) minden vizsgáztatás alkalmával segédeszközök, vizuális szemléltetés biztosítása, f) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési g) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő, jegyzetelő tolmács, jelnyelvi tolmács biztosítása. Látássérült (vak, aliglátó, gyengénlátó) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a gyakorlati követelmények teljesítése alóli részleges vagy teljes felmentés, illetve annak más formában történő teljesítése, b) az írásbeli vizsgák helyett a szóbeli vizsga, illetve az írásbeli számonkérés esetén speciális technikai eszközök használata, c) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, d) mentesítés a manuális, vizuális készségeket igénylő feladatok alól, de az elméleti ismeretek megkövetelhetők, e) az előadások, gyakorlatok és vizsgák alkalmával a kérdések, tételek hanghordozó eszközön, digitálisan, pontírásban vagy nagyításban történő hozzáférhetősége, f) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési g) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása. Beszédfogyatékos (diszfázia, diszlália, diszfónia, dadogás, hadarás, afázia, orrhangzós beszéd, dizartria, mutizmus, súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavar, centrális pöszeség, megkésett beszédfejlődés) hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a szóbeli vizsga helyett írásbeli vizsga, és a számonkérések esetén speciális technikai eszközök használata, b) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, c) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési d) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása. Pszichés fejlődési zavarral küzdő hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a diszlexiás-diszgráfiás-diszortográfiás hallgatónál:
6 aa) az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga, ab) írásbeli vizsga esetén a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő, ac) a vizsgán a szükséges segédeszközök (különösen számítógép, írógép, helyesírási szótár, értelmező szótár, szinonima szótár) biztosítása, ad) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, b) a diszkalkuliás hallgatónál: ba) mentesítés a számítási feladatok alól, de az elméleti ismeretek megkövetelhetők, bb) a vizsgák alkalmával mindazon segédeszközök használata, amelyekkel a hallgató a tanulmányai során korábban is dolgozott (különösen táblázatok, számológép, konfiguráció, mechanikus és manipulatív eszközök), továbbá hosszabb felkészülési c) a hiperaktív, figyelemzavarral küzdő hallgatónál: ca) az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga, cb) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési cc) vizsgáknál a hallgató várakozási idejének minimálisra csökkentése, cd) az írásbeli feladatok megoldásához szükséges speciális eszközök, berendezési tárgyak alkalmazása, ce) a hosszabb időtartamú vizsga több részletben való megtartása, vagy a vizsga helyiségének elhagyása nélküli szünetek, vagy mozgásos aktivitás engedélyezése, érzelmi megnyilvánulások tolerálása, cf) külön vizsga a többi hallgatótól elkülönítetten, cg) az egyéni sajátosságok függvényében a szóbeli vizsgáztatás során - hallgatói igény esetén - a kérdések leírása vagy többszöri megismétlése, komplex kérdések részegységekre történő lebontása, segítség az elvárások és kérdések tisztázásához, ch) az előadások, gyakorlatok és vizsgák alkalmával a kérdések, tételek hanghordozó eszközön, digitálisan történő hozzáférhetősége, ci) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása, a magatartásszabályozási zavarral (szocio-adaptív folyamatok zavaraival, az érzelmi kontroll, ön-, vagy mások felé irányuló agresszió, a szorongás, az én-szabályozás gyengeségét mutató magatartásjellemzők, az alkalmazkodóképesség, a célirányos viselkedés, az önszervezés, valamint a metakogníció eltérő fejlődésével) küzdő hallgatónak: da) az írásbeli vizsga szóbelivel, a szóbeli vizsga írásbelivel történő helyettesítése, db) a hosszabb időtartamú vizsga több részletben való megtartása vagy szünetek engedélyezése, az egyéni késztetések, érzelmi megnyilvánulások tolerálása, dc) külön vizsga a többi hallgatótól elkülönítetten, dd) a szóbeli vizsgáztatás során - hallgatói igény esetén - a kérdések leírása, az elvárások és kérdések tisztázása, a feltett kérdések, utasítások megfogalmazásának egyszerűsítése, pontosítása, de) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő, df) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása. Az autizmussal élő hallgató esetében alkalmazható kedvezmények: a) a számonkérés körülményeinek a hallgató speciális szükségleteihez alakítása, az írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsga vagy szóbeli helyett írásbeli vizsga, b) számonkérés során segítségadás az elvárások és kérdések tisztázásához, szóbeli vizsgánál a feltett kérdések, utasítások írásban való megjelenítése, megfogalmazásuk egyszerűsítése, c) a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított felkészülési időnél hosszabb felkészülési idő, d) mind a kurzusok, mind a számonkérés során speciális eszközök (elsősorban hangrögzítő eszköz, számítógép, értelmező szótár, egyéb támogató, infokommunikációs technológiák) alkalmazása, e) mentesítés a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól,
7 f) a fejlődési zavarából következő nehézségek miatt egyes gyakorlati követelmények alóli mentesítés, vagy ezek teljesítésének megfelelő, nem gyakorlati feladatokkal való helyettesítése, g) a hallgató tanulmányai alatt személyi segítő biztosítása. (8) A hosszabb felkészülési időt a nem fogyatékossággal élő hallgatókra megállapított időtartamhoz képest legalább 30%-kal hosszabb időtartamban kell megállapítani. Halmozott fogyatékosság esetén a (2)-(7) bekezdésben foglalt előnyben részesítések bármelyike adható, figyelembe véve a hallgató egyéni szükségleteit. Indokolt esetben a hallgató kérelmére, a szakvélemény alapján a felsőoktatási intézmény szabályozott kedvezményektől eltérő, további vagy más kedvezményt is biztosíthat a hallgató részére. A nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alóli mentesítés a doktori képzés tekintetében nem illeti meg a doktori képzésre jelentkező hallgatót, a doktorandusz hallgatót illetve a doktorjelöltet. A nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alóli mentesítés megilleti azt a fogyatékossággal élő volt hallgatót, aki záróvizsgát tett és hallgatói jogviszonya megszűnt, de a szakképzettség megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga kötelezettségét nem teljesítette. A hallgató fogyatékosságára tekintettel a szakvélemény alapján kérheti a tanulmányi kötelezettségek teljesítése, illetve a vizsgák alóli részleges vagy teljes felmentését vagy azok más módon történő teljesítésének engedélyezését. A felsőoktatási intézmény szabályzatában meghatározottak szerint: a) bírálja el a fogyatékossággal élő hallgató segítségnyújtásra, mentességre és kedvezményekre irányuló kérelmét, b) kerül megbízásra és látja el feladatát a fogyatékossággal élő hallgatók segítését felsőoktatási intézményi és kari részről irányító koordinátor, c) veheti igénybe a fogyatékossággal élő hallgató - a fogyatékossága típusa és mértéke szerint - a felsőoktatási intézmény által biztosított, illetve más módon rendelkezésére álló személyi és technikai segítségnyújtást és szolgáltatásokat, d) használhatja fel a fogyatékossággal élő hallgató a speciális jegyzetet, illetve jegyzetet helyettesítő, más módszerű felkészülést segítő technikai eszközöket.
Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rend - kivonat
Esélyegyenlőségi Bizottság Működési Rend - kivonat 4. A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségét elősegítő tevékenység intézményi rendje 1) A fogyatékossággal élő hallgató fogyatékosságának típusát
A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének intézményi elősegítése
A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének intézményi elősegítése 2015. augusztus 14. Az Edutus Főiskola (továbbiakban: Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény,
A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségéről
A Károli Gáspár Református Egyetem Szabályzata a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről (az SzMSz III.8. számú melléklete) A Károli
KAPOSVÁRI EGYETEM. III. KÖTET 4. melléklet
KAPOSVÁRI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET 4. melléklet Rendelkezések a speciális szükségletű hallgatókat megillető tanulmányi kedvezmények és az egyetem által biztosított tanulmányi
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2018. 1.3.13. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2015. 1.3.13. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI
Kodolányi János Főiskola 8000 Székesfehérvár, Fürdő u. 1.
Kodolányi János Főiskola 8000 Székesfehérvár, Fürdő u. 1. A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosítását elősegítő szabályzat Elfogadva 2015. július 1-jei szenátusi ülésen Határozat
TOMORI PÁL FŐISKOLA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLY- EGYENLŐSÉGÉNEK SZABÁLYZATA
TOMORI PÁL FŐISKOLA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLY- EGYENLŐSÉGÉNEK SZABÁLYZATA Változat száma: 3. Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat száma: 2018/1/7/8 Hatálybalépés: 2018. 05.30. Felelős
A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK
A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET BIZTOSÍTÓ SZABÁLYOK HKR V. FEJEZET MEGJEGYZÉS: A PARAGRAFUSOK SZÁMOZÁSA A TELJES HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER
A KODOLÁNYI JÁNOS EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSÁT ELŐSEGÍTŐ SZABÁLYZATA
A KODOLÁNYI JÁNOS EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSÁT ELŐSEGÍTŐ SZABÁLYZATA Elfogadva a 2019. január 16-i szenátusi ülésen Határozat száma: SZE 1751/3.23/2019.(I.16)
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG
Ikt. sz.: SZF/ /2015 S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI RENDJE 2 A Szolnoki Főiskola Esélyegyenlőségi Bizottságának Működési Rendje Az Esélyegyenlőségi
NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE (a Szervezeti és működési szabályzat 28. sz. melléklete) Elfogadva: 2008. június 24., hatályba lép: 2008.
VI. FEJEZET KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK
VI. FEJEZET KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK A SPECIÁLIS SZÜKSÉGLETŰ HALLGATÓKAT MEGILLETŐ TANULMÁNYI KEDVEZMÉNYEK ÉS AZ EGYETEM ÁLTAL BIZTOSÍTOTT TANULMÁNYI TÁMOGATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL Nftv. 41. (1) A Kormány a) hátrányos
IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola. Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Kiegészítő szabályzata november 14.-i módosításokkal egységes szerkezetben
IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Kiegészítő szabályzata A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 3. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ
29/2002. (V. 17.) OM rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről
Lezárva: 1999. május 31. Hatályos: 2003. I. 1. 29/2002. (V. 17.) OM rendelet a fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről A felsőoktatásról
AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI
AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEKRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2017 2017. július 24. napjától hatályos 2.
NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE
NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE (a Szervezeti és működési szabályzat 28. sz. melléklete) Elfogadva: 2008. június 24., hatályba lép: 2008.
Az Állam-és Jogtudományi Kar fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról szóló szabályzata
Az Állam-és Jogtudományi Kar fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról szóló szabályzata 2009. december 16. DEBRECEN A Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Kari Tanácsa a
A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről
A fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget biztosító feltételekről A Budapest Kortárstánc Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete 2017.
Felsőoktatási tájékoztató
Felsőoktatási tájékoztató A MEOSZ kiemelten foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatók felsőoktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésével. A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezmény kimondja,
TOMORI PÁL FŐISKOLA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLY- EGYENLŐSÉGÉNEK SZABÁLYZATA
TOMORI PÁL FŐISKOLA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLY- EGYENLŐSÉGÉNEK SZABÁLYZATA Változat száma: 3 Elfogadás dátuma: 2010.03.09. Határozat száma: 2010/2/9. Hatályos: 2010.03.09. Felelős személy:
A Debreceni Egyetem szabályzata a fogyatékkal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról
A Debreceni Egyetem szabályzata a fogyatékkal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról egységes szerkezetben az 1. számú módosításokkal DEBRECEN 2008. május 15. A Debreceni Egyetem Szenátusa a
IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola. Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Kiegészítő szabályzata
IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskola Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Kiegészítő szabályzata A fogyatékossággal, illetve krónikus betegséggel élő hallgatók tanulmányainak folytatásához szükséges esélyegyenlőséget
AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI
AZ ÓBUDAI EGYETEM FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓI TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEKRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2015 2018. április 30. napjától hatályos 4.
Intézményi tájékoztató
Intézményi tájékoztató 2018-2019 Tájékoztatás fogyatékkal élő hallgatók részére A fogyatékossággal élő hallgatók számára intézményünk igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy teljesíteni tudják
Debreceni Egyetem. szabályzata. a fogyatékossággal élő hallgatók. esélyegyenlőségének biztosításáról
A Debreceni Egyetem szabályzata a fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról DEBRECEN 2006. május 25. A Debreceni Egyetem Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2017. II. 1 - NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 2/2016. (I. 21.) szenátusi határozat, valamint az 1/2017. (I. 25.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel)
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2015. VI. 25 -től NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOM I. FEJEZET 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 Alapelvek 3 A szabályzat hatálya 3 Értelmező rendelkezések 4 II.
ESZTERHÁZY KÁROLY FÕISKOLA SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLÕ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLÕSÉGÉT BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEKRÕL ÉS KEDVEZMÉNYEKRÕL EGER 2002.
ESZTERHÁZY KÁROLY FÕISKOLA SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLÕ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLÕSÉGÉT BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEKRÕL ÉS KEDVEZMÉNYEKRÕL EGER 2002. Az oktatási miniszter 29/2002. (V.17.) OM rendelete alapján
A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A
6/2005. (I. 27) ET. A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL ÉS TANULMÁNYAIK FOLYTATÁSÁNAK ELŐSEGÍTÉSÉRŐL BUDAPEST 2005 2 Az Egyetemi
S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k. S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i R e n d j e
S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k E s é l y e g y e n l ő s é g i é s F o g y a t é k o s ü g y i B i z o t t s á g S z e r v e z e t i é s M ű k ö d é s i R e n d j e 2012 A Szolnoki Főiskola
Fogyatékosságügyi Szabályzat
TESTNEVELÉSI EGYETEM Fogyatékosságügyi Szabályzat Verzió 1.0 2015.04.17. TARTALOM 1. A szabályzat célja, területi és személyi hatálya... 2 2. Alapelvek... 2 3. Alapfogalmak... 2 4. A Felsőoktatásban tanulmányokat
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT 2012. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapelvek... 3 A szabályzat hatálya... 3 Értelmező rendelkezések... 4 II. FEJEZET...
A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEK SZABÁLYZATA
3. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 6. függelék A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES
Fogyatékosságügyi Szabályzat
TESTNEVELÉSI EGYETEM Fogyatékosságügyi Szabályzat Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 36/2015. sz. határozatával TARTALOM 1. A szabályzat célja, területi és személyi hatálya... 2 2. Alapelvek...
A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEK SZABÁLYZATA
Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 6. függelék 3. verzió A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK TANULMÁNYAINAK FOLYTATÁSÁHOZ SZÜKSÉGES ESÉLYEGYENLŐSÉGET
Testnevelési Egyetem
7/2014. (X. 30.) számú határozat A Testnevelési Egyetem (TF) SZABÁLYZATA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSÁRÓL 2014. A Testnevelési Egyetem Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
A SAJÁTOS SZÜKSÉGLETŰ HALLGATÓKAT SEGÍTŐ SZABÁLYZAT
PANNON EGYETEM A SAJÁTOS SZÜKSÉGLETŰ HALLGATÓKAT SEGÍTŐ SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2012. december 13. A határozat száma: 117/2012-2013.(XII.13.) Hatálybalépés: 2013. február 1. A szabályzat karbantartásáért
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
Hatály: 2014. VII. 17-2015. I. 31. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 16/2013. (I. 16.) számú szenátusi határozat és a 96/2014. (VII. 16.) számú szenátusi
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI
M Ű E G Y E T E M 1 7 8 2 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM 6/2015. (X.29.) REKTORI-KANCELLÁRI KÖZÖS UTASÍTÁS a B M E speciális szükségletű hallgatóinak tanulmányi esélyegyenlőségét segítő
A DEBRECENI EGYETEM HALLGATÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGET ÉS EGYENLŐ BÁNÁSMÓDOT BIZTOSÍTÓ SZABÁLYZATA
A DEBRECENI EGYETEM HALLGATÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGET ÉS EGYENLŐ BÁNÁSMÓDOT BIZTOSÍTÓ SZABÁLYZATA 2016. április 28. A Debreceni Egyetem Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA SZABÁLYZAT A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE (a Szervezeti és működési szabályzat 28. sz. melléklete) Elfogadva: 2008. június 24., hatályba lép: 2008.
Eljárásrend a fogyatékossággal élő hallgatók támogatására vonatkozóan
Eljárásrend a fogyatékossággal élő hallgatók támogatására vonatkozóan KÉSZÜLT: A SZUMMA FELSŐOKTATÁSI FOGYATÉKOSÜGYI KOORDINÁTOROK HÁLÓZATÁNAK KIALAKÍTÁSA C. PROJEKT KERETÉBEN 2018. Tartalom Az eljárásrend
TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA
TOVÁBBTANULÁS, FELVÉTELI A FELSŐOKTATÁSBA FELVÉTELI FELVÉTELI PONTSZÁMÍTÁS TANULMÁNYI PONTOK ÉRETTSÉGI PONTOK www.felvi.hu FELVÉTELI Jelentkezési határidő: február 15. Max. 6 helyre (első 3 díjmentes)
A SPECIÁLIS SZÜKSÉGLETŰ HALLGATÓKAT SEGÍTŐ SZABÁLYZAT
VESZPRÉMI EGYETEM A SPECIÁLIS SZÜKSÉGLETŰ HALLGATÓKAT SEGÍTŐ SZABÁLYZAT Az Egyetemi Tanács elfogadta: 2004. február 26-án A határozat száma: 64/2003-2004.(II.26.) ET Hatálybalépés: 2004. március 1. I.
Odafigyelés, emberarcú képzés! Nekünk is az a fontos, hogy Neked sikerüljön!
Odafigyelés, emberarcú képzés! Nekünk is az a fontos, hogy Neked sikerüljön! Képzési szerkezet Mire lehet jelentkezni? mesterképzés 4-6 félév alapképzés 6-8 félév 2 KRE képzési portfólió Alapképzés (A)
TOVÁBBTANULÁS Készítette: Takácsné Pelles Erika
TOVÁBBTANULÁS 2019 Készítette: Takácsné Pelles Erika A KÉPZÉSI SZERKEZET ÉRETTSÉGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉS (BA,BSC) MESTERKÉPZÉS (MA, MSC) OSZTATLAN MESTERKÉPZÉSEK (pl. jogász, orvos, gyógyszerész)
Odafigyelés, emberarcú képzés! Nekünk is az a fontos, hogy Neked sikerüljön!
Odafigyelés, emberarcú képzés! Nekünk is az a fontos, hogy Neked sikerüljön! Hol lehet és kell tájékozódni, jelentkezni Jogszabályok -2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról -423/2012. (XII.
Alkalmassági követelmények és a fogyatékkal élő jelentkezők kedvezményei a felvételi eljárás során a Gál Ferenc Főiskolán
alapképzési szak/osztatlan mesterképzési szak megnevezése Alkalmassági követelmények és a fogyatékkal élő jelentkezők kedvezményei a felvételi eljárás során a Gál Ferenc Főiskolán alkalmassági követelmény
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2
2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
A felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói
A felsőoktatási felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói Fontosabb határidők 2015. február 15. jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az E-felvételiben 2015. február 23. hitelesítés 2015. július
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október
2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ
Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLİ HALLGATÓK KÖTELEZİ ELİNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLİ HALLGATÓK KÖTELEZİ ELİNYBEN RÉSZESÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2010 1.3.13. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA III.
Esélyegyenlőségi Szabályzat
1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések...3 A Szabályzat hatálya és célja...3 1....3 II. A hallgatók esélyegyenlősége...3 A fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosítása...3 2....3
A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvény rendelkezései 46. A nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény rendelkezései 48
46 5. Oktatás* Tartalomjegyzék A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény rendelkezései 46 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezései 48 A szakképzésről szóló 2011.
2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
BEIRATKOZÁSI LAP Formanyomtatvány
BEIRATKOZÁSI LAP Formanyomtatvány Intézményi azonosító: FI10955 Kiadás: 2017. 07. (Kérjük, szíveskedjen számítógéppel vagy nyomtatott nagybetűvel kitölteni! ) NEPTUN KÓD: NÉV: HALLGATÓI AZONOSÍTÓ: SZÜLETÉSI
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek
Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő
A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban
A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban Az Nkt és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010.
2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGET ÉS EGYENLŐ BÁNÁSMÓDOT BIZTOSÍTÓ FELTÉTELEINEK SZABÁLYZATA SZEGED, 2007. Az SZTE Esélyegyenlőséget és Egyenlő Bánásmódot Biztosító Feltételeinek Szabályzata 1
Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái
Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Mernyeiné Tőke Gyöngyi, Szegő Ágnes Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Sajátos nevelési
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. október 21. JÓVÁHAGYTA: DR.
FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSRE IRÁNYULÓ RÉSZLETFIZETÉSI, HALASZTÁSI KÉRELEM 2016/17. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSRE IRÁNYULÓ RÉSZLETFIZETÉSI, HALASZTÁSI KÉRELEM 2016/17. TANÉV ŐSZI FÉLÉV Tisztelt Hallgatói Tanulmányi, Vizsga- és Szociális Ügyek Bizottsága! Alulírott (név),. (NEPTUN azonosító), (értesítési
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap
Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Budapest 2008 Bevezetés A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolájának Szenátusa a felsőoktatásról
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI
Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény
A beilleszkedési, tanulási, magtartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók ellátásának jelenlegi szabályai, az értékelés és minősítés alóli felmentés és szöveges értékelés kifutó rendszerben történő kivezetésével
Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos
1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő
Felvehető létszám (fő) Gimnázium 0001 nappali Képzési forma
A Wesley János óvoda, Általános iskola és Középiskola, Szeged közzétételi listája a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról alapján 23. (1) A nevelési-oktatási
SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban. Csibi Enikő 2013.02.04.
SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban Csibi Enikő 2013.02.04. Együttnevelés, együttoktatás 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról bevezetése óta Magyarországon, azaz 10 éve
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet
II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya az Nftv. 40. -ában foglaltak alapján az alapképzésre, az osztatlan képzésre
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195
TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január
27.sz. melléklet a 1164/115.ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT - 2007 -
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 27.sz. melléklet a 1164/115.ZMNE számhoz 1.sz. példány ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT - 2007 - 2 Bevezető rendelkezések A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (továbbiakban:
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének
BUDAPEST KORTÁRSTÁNC FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA augusztus 31-i módosításokkal egységes szerkezetben
BUDAPEST KORTÁRSTÁNC FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA 2017. augusztus 31-i módosításokkal egységes szerkezetben Jelen Szabályzat a 2018/2019-es tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve felvételt
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől
A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai. I. Általános rendelkezések
A kollégiumi felvételi eljárásrend szabályai I. Általános rendelkezések 1. (1) A kollégiumi elhelyezés jelen eljárásrend szerint meghatározott módon, pályázat útján nyerhető el. (2) A kollégiumi felvételi
I/B. A HALLGATÓK ADATAI
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 3. melléklete alapján I/A. AZ ALKALMAZOTTAK ADATAI a) családi és utónév, nem, születési családi és utónév, születési hely és idő, anyja születési
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G
RÉDICSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA a módosítással egységes szerkezetben Száma: VI/1/2013/E.
RÉDICSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA a módosítással egységes szerkezetben Száma: VI/1/2013/E. Rédics Község Önkormányzata képviselő-testülete, Baglad Község Önkormányzata képviselő-testülete,
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE
A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE HKR II. FEJEZET MEGJEGYZÉS: A PARAGRAFUSOK SZÁMOZÁSA A TELJES HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERINT FOLYAMATOS 18. Általános rendelkezések (1) Jelen fejezet az Ftv. 39-45. -ai,
JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről
JOGSZABÁLYKIVONATOK AZ ÉRETTSÉGIRŐL (részletes leírás a 100/1997. Kormányrendeletben)...1 Felvételi vizsgatárgyak a Közgazdaságtudományi Karon meghirdetett alapszakokon...2 Érettségi vizsgaidőpontok a