Állami kitüntetéseket kaptak a Károli Gáspár Református Egyetem oktatói március 15-i alkalmából
|
|
- Rebeka Pintérné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Állami kitüntetéseket kaptak a Károli Gáspár Református Egyetem oktatói március 15-i alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetésekben részesítette Egyetemünk több oktatóját is. A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat PROF. DR. GERGELY ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézete Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének professor emeritusa. Doktori tanulmányait történettudományi területen végezte a Magyar Tudományos Akadémián, disszertációjának címe: Közép-Európa forradalmai 1848-ban. Kutatási és oktatási szakterületei közé tartozik Magyarország és Közép-Európa politikai- és eszmetörténete a 19. században, valamint a történetfilozófia, historiográfia és a történettudomány módszertana. Korábbi díjai: Ránki György-díj (Soros Alapítvány, 1991); Arany Érdemkereszt (Magyar Köztársaság, 1991). Vendégtanárként oktatott a Hamburgi Egyetemen, emellett az Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíjával több ízben külföldi kutatóúton vett részt a Humboldt Egyetemen, valamint az Európa Történeti Intézet ösztöndíjával az Európai Történeti Intézetben. Publikációi közt megtalálhatók monográfiák (pl.: Széchenyi eszmerendszerének kialakulása. Bp l; Egy nemzetet az emberiségnek. Tanulmányok a magyar reformkorról és 1848-ról. Bp l; Egy nemzet születése. Magyarország története Bp. 2009; [Hungary in the Age of] Reform and Revolution New York, 2011.), szerkesztett kötetek, folyóiratok (pl.: A magyar polgári átalakulás kérdései. (Szerkesztés Dénes Iván Zoltánnal és Pajkossy Gáborral) Bp l; Széchenyi István Válogatott Művei I-III. (Szerkesztés Spira Györggyel és Sashegyi Oszkárral) Bp. 1991; Magyarország története Bp l.), könyvfejezetek és folyóiratokban megjelent tudományos cikkek egyaránt.
2 Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat DR. HELTAINÉ Dr. NAGY ERZSÉBET, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének egyetemi docense. Doktori tanulmányait nyelvtudományi területen végezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, disszertációjának címe: Írói nyelvművelés Magyarországon a XX. század első felében. Kutatási és oktatási szakterületei közé tartozik a jelentéstan, szövegtan; a nyelvművelés, nyelvi normativitás, nyelvi tanácsadás, írói nyelvművelés; valamint a stilisztika, retorika, irodalmi nyelv és Sinka István stílusa. Korábbi díjai: Akadémiai Ifjúsági Díj (Magyar Tudományos Akadémia, 1986), Lőrincze-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége, 2006). Tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Szövetségének, a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesületének, valamint a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének. Publikációi közt megtalálhatók monográfiák (pl.: Nyelvi építkezés Sinka István balladáiban. Akadémiai Kiadó, Bp Nyelvtudományi Értekezések 122. szám; Írói nyelvművelés Magyarországon a XX. század első felében. Ady Endrétől Illyés Gyuláig. MTA Nyelvtudományi Intézet, Bp Studia et dissertationes 23; Az ismétlés és az ellentét alakzatai Sinka István: Kadocsa, merre vagy? című kisregényében. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, (Az alakzatok világa című sorozat 5.)); könyvfejezetek (A virágnyelvről különös tekintettel a rózsára. In: Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Nova Series Tom XXXVI. Sectio. Linguistica Hungarica. Redigit Árpád Zimányi. Eger, ; A nyelvművelés fogalma és terrénumai. In: Műhelytanulmányok a nyelvművelésről. Szerk. Domonkosi Ágnes Lanstyák István Posgay Ildikó. Gramma Nyelvi Iroda Tinta Könyvkiadó, Dunaszerdahely Budapest, ; Archaizálás és retorizáltság. Az archaizmusok tipológiája és retorikai funkciói. A stilisztikai alakzatok rendszerezése. Szerk. Szathmári István. Tinta Könyvkiadó, Budapest, ; Embermesék. Sinka István: Anyám balladát táncol. Szerk. Medvigy Endre. Nap Kiadó, Bp ) és folyóiratokban megjelent tudományos cikkek egyaránt.
3 Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat DR. TÓTH ETELKA, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara Pedagógiai Intézetének főiskolai docense. PhD fokozatát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nyelvtudományi Doktori iskolájában szerezte meg magyar nyelvészet szakirányon, disszertációjának címe: Napjaink irodalmi és köznyelvének kettős alakjai Ingadozások a birtokos paradigmában; valamint egyetemi doktori címét a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte, disszertációjának címe: Programozott oktatás és a kisszámítógépek alkalmazása az idegen nyelvek tanításában. A Károli Gáspár Református Egyetemen jelenleg oktatott tárgyai: általános nyelvészet; beszédművelés, logopédiai ismeretek; nyelvtudományi alapismeretek, nyelvészeti alapismeretek; helyesírás, stilisztika; irodalmi műelemzés. Kutatási és oktatási szakterületei közé tartozik a digitális eszközök alkalmazhatósága és hatékonysága a tanítás-tanulás folyamatában, a nyelvi változások korpuszalapú vizsgálata és a magyar mint idegen nyelv pragmatikai és kommunikatív megközelítésben. Korábbi díjai: Kitüntető oklevél A tanárképzésért (2007); Magyar Nyelvőr Díj (2014); Lőrincze-díj (2015); Implom József-díj (2015); Bonis Bona kiváló versenyfelkészítő díj (2016) től rovatvezetője, szerkesztőbizottsági tagja az Anyanyelv-pedagógiának, tól a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a Magyar Nyelvi Osztályközi Bizottság tagja, valamint 2004-től bizottsági tagja az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) magyar nyelvi bizottságának től részt vesz a magyar helyesírás rendszeréhez kapcsolódó számítógéppel támogatott lexikográfiai munkálatokban, amelynek eredményei: Magyar helyesírási szótár (2017) szerkesztő; Kis magyar helyesírás (2016) társszerző; A magyar helyesírás szabályai. 12. kiadás (2015) társszerkesztő; A különírás és az egybeírás (9 12. évfolyam) (2006) szerző; Magyar helyesírás Diákszótár (2003); A magyar helyesírás szabályai. 11. kiadás 12. (szótári anyagában bővített) lenyomata a számítógépes rendszer tervezése; Magyar helyesírási szótár (1999) társszerkesztő; Helyesírási kéziszótár (1988) szerkesztőmunkatárs; A magyar helyesírás szabályai. 11. kiadás (1984) a tergo szótár kidolgozása. További szakmai tevékenységei közt megtalálható 2010-től a Variológiai kutatócsoportban végzett tankönyvkutatása (Selye János Egyetem, Komárom); valamint 2000-ben a Magyar mint idegen nyelv az anyanyelv és az idegen nyelv elsajátításának folyamatában megnevezéssel akkreditált tanártovábbképzés szervezése és szakmai vezetése. Publikációi közt megtalálhatók kézikönyvek, szerkesztett művek; tanulmányok, számítógépes programok, valamint pedagógiával, szakképzéssel kapcsolatos kiadványok, interjúk.
4 A kultúra érdekében - hosszabb időn át - művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült: DR. KUCSERA TAMÁS GERGELY, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Művészettudományi és Művészetpedagógiai Tanszék egyetemi docense. Doktori tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen politikatudományi területen végezte, disszertációjának címe: Az országos felsőoktatási hallgatói képviselet és a magyarországi hallgatói önkormányzati modell fejlődése Kutatási és oktatási szakterületei közé tartozik az ifjúságpolitika, a kultúr- és művészetpolitika, a politikai filozófia és eszmetörténet, a szociológia, a nemzetközi kapcsolatok, illetve a művészetelmélet. Korábbi díjai: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2017); címzetes egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem, 2015); Kováts Flórián Emlékérem (Magyar Művészeti Akadémia, 2014). Publikációi közt megtalálhatók monográfiák (Vázlatok a magyarországi felsőoktatás finanszírozásának közötti gyakorlatáról Pécs, Kodifikátor Alapítvány, (második, átdolgozott kiadás), Vázlatok a magyarországi felsőoktatás finanszírozásának közötti gyakorlatáról Pécs: Kodifikátor Alapítvány, p. (ISBN: ) (első kiadás), XIX-XX. századi föderalista koncepciók. Budapest: HÖOK a Hallgatókért Alapítvány, p. (ISBN: )), szerkesztett kötetek, folyóiratok (Az Európai Unió: elméletek és gyakorlatok. Budapest: HÖOK a Hallgatókért Alapítvány, (szerkesztőként), Láthatatlan hidakon át. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, (társszerkesztőként), A doktori képzés Magyarországon - szervezetek, szereplők, hallgatók. 66 p. Budapest: Doktoranduszok Országos Szövetsége; Alumni kiadó, (társszerkesztőként)), könyvfejezetek és folyóiratokban megjelent tudományos cikkek egyaránt.
5 Trócsányi László igazságügyi miniszter Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából, az es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át: PROF. DR. MISKOLCZI-BODNÁR PÉTER Károli Gáspár Református Egyetem Államés Jogtudományi Kar, Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője részére, a kereskedelmi és versenyjog jeles hazai szakértőjeként a tudományág fejlesztésében és gyakorlati alkalmazásában elért kiemelkedő eredményei elismeréseként ban Állam- és Jogtudomány Kandidátusa, 1998-ban PhD, 1999-ben pedig dr. habil címet szerzett, a kandidátusi disszertációjának címe: Hitelezővédelem a társasági- és csődiparban. Külföldön jogi továbbképzésben vett részt Dubrovnikban (szellemi alkotások joga, 1989), Londonban (angol jog, 1990), Salzburgban ( American Law and Legal Institutions,1991) Utrechtben (Consumer Law, 1993), Krakkóban (az American Bar Assotiation és a Jagelló Egyetem által szervezett Joint Venture képzés, 1993), Firenzében (European University Institute által szervezett Law of European Integration kurzus, 1993), Párizsban (Cornell Law School és a Sorbonne egyetemek közös szervezésében Antitrust Law nyári egyetem, 1994), Louvain-la-Neuveben (a Louvaini Katolikus Egyetem Fogyasztóvédelmi Központja által rendezett Droit Communautaire de la Consommation nyári egyetemen, 1995) Cataniaban (az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme, 1998) és Trierben (az Európai Jogakadémia által szervezett Summer course on European Competitipn Law. 2006). Távoktatási képzésben vett részt Coventry-ben (1992), Louvainben (1996), Heerlenben (1997) és Nottinghamben (1998), valamint 2006-ban részt vett a Gazdasági Versenyhivatal által szervezett Az antitörszt közgazdaságtana c. kurzuson. A Károli Gáspár Református Egyetemen jelenleg oktatott tárgyai közt megtalálható a kereskedelmi jog, a fogyasztóvédelem, a versenyjog, a jóhiszeműség és tisztesség elve, a tisztesség követelménye és a tisztességtelenség tilalma a polgári jogban, társasági jogi felelősség, kutatásmódszertan, felelősség a fogyasztóvédelmi jogban. Tagja a Magyar Versenyjogi Egyesületnek, a Magánjogot Oktatók Egyesületének, a Jogi Szakvizsga Bizottságnak és a Károli Gáspár Református Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsának től a Glossa Iuridica c. folyóirat szerkesztőbizottságának az elnöke, valamint szerkesztőbizottsági tagja a Versenytükör c. folyóiratnak. Publikációi közt megtalálhatók idegen nyelven megjelent könyvrészletek, szakfolyóirat cikkek, magyar nyelven megjelent könyvek, könyvrészletek, jegyzetek, jegyzetfejezetek és szakfolyóiratcikkek.
Dr. Tóth Etelka főiskolai docens KRE TFK Pedagógiai Intézet
Dr. Tóth Etelka főiskolai docens KRE TFK Pedagógiai Intézet Szakmai önéletrajz (2017. novemberi állapot) Végzettség: Kossuth Lajos Tudományegyetem, magyar orosz szakos középiskolai tanár,1980 Athéné Idegenforgalmi,
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)
Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem
Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971
név születési év intézmény neve doktori iskola Személyi adatlap Személyes adatok Petőcz Éva 1971 Wesley János Lelkészképző Főiskola Most kezdeményezés alatt álló theológiai doktori iskola adott-e már oktatóként
ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )
1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry
Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz
Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program
NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program Képzési idő: 6 félév Tagozat: nappali képzés munkarendje szerint. Finanszírozás: államilag támogatott, illetve
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
CV - Dr. Boronkai Dóra Ph.D
CV - Dr. Boronkai Dóra Ph.D Dr. Boronkai Dóra Ph.D egyetemi adjunktus Irodalomtudományi és Nyelvészeti Intézet Iroda: A épület, 210. iroda Telefon: 74/528-300/1213Email: boronkaid@igyk.pte.hu ; boronkaidori@freemail.hu
Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar
Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár Tudományos minősítés: 1993 Állam- és Jogtudomány Kandidátusa 1998 PhD (az 1993. évi kandidátusi oklevél alapján) 1999 dr.
Oktatói önéletrajz Dr. Kovács Zoltán
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1961-1966 ELTE, magyar nyelv és irodalomtanár, okleveles pszichológus
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár
SZAKMAI ÉLETRAJZ 2018 10 29 Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár Tudományos minősítés: 1993 Állam- és Jogtudomány Kandidátusa 1998 PhD (az 1993. évi kandidátusi oklevél alapján)
SZAKMAI ÉLETRAJZ ( , ) Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár
SZAKMAI ÉLETRAJZ 2019 03 05 (2019 03 04, 2018 10 29) Dr. Miskolczi-Bodnár Péter CSc, tanszékvezető, egyetemi tanár Tudományos minősítés: 1993 Állam- és Jogtudomány Kandidátusa 1998 PhD (az 1993. évi kandidátusi
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
2018. évi határozatok kivonata
2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Mekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
SZILASSY ESZTER SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS okleveles magyar nyelv és irodalom 1998 Kossuth Lajos Tudományegyetem, történelem szakos tanár Bölcsészettudományi (okl. sz.: 7432/1998.B) Kar
CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.
CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,
Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége
tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Szakály Sándor. I. Személyi adatok
Szakály Sándor I. Személyi adatok Szül.: 1955. november 23. Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Intézet, Új-és Jelenkori Történeti Tanszék 1146 Budapest,
Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685
SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522-000 EXT. 1671 E-MAIL: NOVENYTERMESZTES@MKK.SZIE.HU Életrajz Dr. Máté
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára Közös képzési szakasz
Mintatanterv kód: M7+T76 201OOZN Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára özös képzési szakasz (/V/SZ) TÖRZSTÁRGYA - PEDAGÓGIA (13 REDIT) Tanári
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
magyar nyelv és irodalom - francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, 1982, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen
Személyes adatok: Tegyey Gabriella Dr. habil. Tegyey Gabriella DSc egyetemi tanár, tanszékvezető Oktatási terület: francia irodalom, művészetek, fordítás Kutatási terület: irodalomtudomány Elérhetőség:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
Szerzőink, szaklektoraink
301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában
A Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság évi beszámolója
A Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság 2012. évi beszámolója A bizottság neve: Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság. A bizottság az MTA I., a II., a III., a IV., az V., a VI., a VII., a VIII.,
Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán
egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 Marx Károly Közgazd. Egyetem, Tanárszak \"D\" Tudományos fokozatok, címek::
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL
1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM
Böhm Gábor szakmai önéletrajza
Böhm Gábor szakmai önéletrajza Dr. Böhm Gábor, PhD egyetemi adjunktus Iskolák - Energetikai Szakképzési Intézet, Paks, 1990-1994 Elektronikai műszerész szak - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1994-2000
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november)
Dr. Gombos Norbert PhD főiskolai docens Pedagógusképző Intézet Neveléstani és Metodológiai Tanszék (2017. november) Tanulmányok: Budapesti Tanítóképző Főiskola, tanító szak (1988-1991) Bölcsészettudományi
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet
Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.
DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC.
DR. HUBAI LÁSZLÓ CSC. A TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA, HABILITÁLT DOKTOR FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK: TÖBBPÁRTI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TÖRTÉNETE ÉS VÁLASZTÁSI FÖLDRAJZA MAGYARORSZÁGON 1920-TÓL
Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem
Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Önéletrajz. Személyi adatok. Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu. Szakmai tapasztalat
Dr. Tóth András PhD egyetemi adjunktus ügyvéd Önéletrajz Személyi adatok Cím 1061 Budapest, Andrassy u. 11. E-mail mail@andrastoth.hu Web Állampolgárság www.andrastoth.hu Magyar Születési dátum 1979.03.11
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
Érvényes: 2015/2016. tanévtől. Angol nyelv és kultúra tanára. TNA v 3. TNA é 3. TNA 2210 *TNA v 3
Mintatanterv kód: AN74+MR7_2015OOZN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - magyartanár szakos hallgatók számára (nappali tagozat) özös képzési szakasz ( félév, 180 kredit) (74 kredit angol nyelv
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
Tudományos önéletrajz
Tudományos önéletrajz Személyes adatok: Név: Görög Márta Munkahely: 2008. szeptember 1.- Szegedi Tudományegyetem Állam- és Egyetemi docens 2006. november 1.- 2008. augusztus 31. Szegedi Tudományegyetem
Érvényes: 2016/2017. tanévtől. Magyartanár
(/V/S Mintatanterv kód: MR76+NE74_2016OOZN Irodalomtudományi alapozó tárgyak (6 REDIT) Propedeutika 1. Bevezetés az irodalomtudományba előadás TNM 0115 15 v 2 Propedeutika 2: Bevezetés az irodalomtudományba
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Szakmai önéletrajz. 1997 - Közoktatási szakértő. Igazolvány száma: 0521 Szakterület: tanügyigazgatás Szakirány. Pedagógiai program
Szakmai önéletrajz Dr. Várnai Andrásné, Windt Zsuzsanna Születési dátum: 1948. február 25. Végzettség, szakképzettség: 1997-1999 Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatási Vezetői Szak közoktatási vezető 1968-1973
A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica
Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS KUTATÁSRA ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÓTEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS KUTATÁSRA ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÓTEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA Miskolc, 2011 4.1. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM TUDOMÁNYOS KUTATÁSRA ÉS MŰVÉSZETI ALKOTÓTEVÉKENYSÉGRE
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
A kötet szerkesztői. Ábel István
A kötet szerkesztői Ábel István A Marx Károly Közgazdasági Egyetem gazdaságmatematika szakán végzet 1978- ban. A közgazdaság-tudomány kandidátusa (CSc) címet 1989-ben a vállalati viselkedés, a nyereségérdekeltség
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
CSÁKÓ Mihály. 2600 Vác, Attila u. 3/c. mcsako@gmail.com magyar. 2008. szeptembere óta. egyetemi docens. Intézményfejlesztés
Ö N É L E T R A J Z - SZEMÉLYI ADATOK Vezetéknév/utónév CSÁKÓ Mihály Cím 2600 Vác, Attila u. 3/c. Telefonszám (27) 31-41-51 ; (70) 551-4386 E-mail Állampolgárság Születési dátum Neme mcsako@gmail.com magyar
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica
Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági
AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében
AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében 2019. február 15. (péntek) 10.00 11.30. Dr. habil Herger Csabáné Ph.D. egyetemi docens: Házassági vagyonjog
Melléklet oktatási és publikációs tevékenységhez
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által közösen a fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.
KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy