EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL"

Átírás

1 EMLÉKKÉPEK EGY ZSINATRÓL "XXIII.János pápa úg jelent meg a zsinaton,mint ahogyan az apostolok érkeztek hajdanán az utolsó vacsora színhelyére. Szembeötlő volt komolysága. «Különösen a pillanatnyi feladatomra koncentráltam, arra hogy magamba szálljak, imádkozzak és köszönetet mondjak Istennek»,- mondta később az egyházak képviselőinek. "Ő Isten jelenének embere". Nem sok emlékképet őrzök az eseményről, de amelyekre emlékszem igen erős benyomást tettek rám. Az 1958 október 28-án pápává választott XXXIII. János pápa, akit csak a "Jó János pápa" néven emlegettek, 1959 januárjában bejelentette hogy egyetemes zsinatot kíván összehívni. Evvel célja az egyház szellemiségének és intézményeinek megreformálása, a keresztény egység létrejöttének elősegítése volt, és hogy a világot a békéért történő közös küzdelemre buzdítsa ban debütálok igazán a vallási életben, a St Germain-des-Pré vitaforumaihoz vagyok hozzászokva és még nem vagyok készen arra, hogy a zsinati világba belépjek. Ez akkor az írásban már jártasabbak, mint pl. M. Villain, P. Smulders, Y. Congar, J. Kerkhofs, P. Fransen feladata. Fransen meglepőnek tartja hogy a zsinaton feltűnően nem vettek részt világiak, akiknek szóvivőik a papok voltak. Mikorra várható egy világi hittudomány létrejötte a római és egyházmegyei szervezetekbe beépített világiakkal? 1961-ben Rómában kezdem zsinati pályafutásomat, ahol új szellemiséget tapasztalok. XXIII János ügyel arra, hogy a zsinati bizottságok szabad kezet kapjanak. Ez nem magától érthetődő azon tájt és néhány szerény titkárság össze is omlik mert nem képes eleget tenni az igényeknek. Az Augustin Béa s.j. bíboros elnökletével működő a Keresztény egységért küzdő Titkárság fogadja az Egyházak és a keresztény közösségek ajánlatait a bizalmat a katolikusok egyetemességre való nyitottságával felkeltve. Nyolc al-szekciót hoz létre és továbbítja a keresztény Egyházak kéréseit a teológiai bizottsághoz amely egyre szélesebbkörű szervezetté válik.

2 A «Civilita Catholica» című római jezsuita újság lapjain találkozhatnak Krisztus Társaságának a világ minden részéről író tagjai., A lap Roberto Tucci lapigazgató bíboros odaadásának köszönhetően páratlan információforrást jelent. Nyitott szemléletű püspökökkel és vezetőkkel kerülünk kapcsolatba, úgymint : H. Camara, Y. Congar, Lercaro de Bologne és egy-két világi személlyel mint,a Strasbourg-i Elchinger, a bécsi Koenig, a dél-afrikai Hurley aki Theilardot bevezette a zsinati szövegekbe, és még sokan mások. Vatikán II arra késztetett minket hogy újragondoljuk egész hittudományunkat- állítja számos püspök és sok újságíró pap. És a benyomásom, amit Vatikán II ről őrzök? Az esemény az egyház és evvel egyben a mi felfrissülésünket is elhozta számunkra. Erről a zsinatról főként a szabad útkeresés, a római pompa elhagyása ( tiara és a sede gestatoria- hordszékmellőzésével ) az egyszerűséghez való visszatérés, a szegények problémája iránti kimondott érzékenység jut eszembe, ezenkívül az anyanyelven folyó szertartás ami bizonyos hagyománytisztelőknek forradalminak hatott -, a zsinatnak jobban megfelelő egyházszerkezet létrehozásának kísérlete és ebből kifolyólag a püspökök számára elismert szélesebb körű hatalom biztosítása, a keresztények közti egyenlőségen alapuló párbeszéd, minden ember számára biztosított vallásszabadság (mindvégig támadva az integristák által), minden olyan hit tisztelete, amely nem veszélyezteti a békét. Egyszóval evvel a zsinattal megszűnik az a felfogás miszerint a katolikus Egyház az egyetlen tökéletes Egyház. A keresztény egység nem azt kívánja meg hogy a nem katolikus felekezetűek hagyják el egyházukat és lépjenek be a római Egyházba, de az ökumenizmus azt feltételezi, hogy minden egyház és minden keresztény számára, a Krisztusba vetett hit legyen az egység forrása. Egy máig erősen élő emlékem : Sion-ban (Svájc) egy este előadást tartottam egy genfi protestáns lelkésszel együtt Mgr Adam püspök előtt. Az eszmecsere folyamán, az egyházmegye püspöke ezt mondta nekünk : "1544 óta ez az első alkalom hogy egy lelkész nyilvánosság előtt beszél Sion püspöke jelenlétében." A VILÁG, ISTEN FÖLDJE Az Egyház a világban fejezetben: erre a sorsdöntő munkára a zsinat inkább a világiakat jelöli ki, mint az egyházi hierarchiát. A keresztény feladata, hogy megtanulja meglátni

3 Istent az emberi létesítményekben és karöltve minden jóakaratú emberrel terjessze a krisztusi szellemet. Végül, az Egyház Isten népe, Vatikán II minden keresztényt ide sorol. Megszűnik az a felfogás miszerint csak a Péter apostolra épült egyház az egyetlen és a tökéletes. Napjainkban II. János Pál pápa arra emlékeztet minket Assisiben megrendezett összvallási találkozóival, hogy Isten népe minden embert magába foglal. Az évek múlásával egyre tisztábban látok. Ma, amikor az Egyházak krízisét éljük én mégis bizakodok. Ez már nem az a világ, ahol mindenki magáért dolgozik. Mi keresztények nyomorunk által arra vagyunk kényszerítve hogy kizárólag Krisztusra támaszkodjunk, arra a Krisztusra, akit mindenki elhagyott de aki mégis feltámadt. Szükség van-e egy újabb zsinatra, teszi fel a kérdést a milánói Martini bíboros, ha igen akkor azt nem csupán a katolikusok hanem a magukat Krisztushoz közel érző minden keresztény részvételével kéne megrendezni. Ezen a zsinaton kevésbé az egyházi struktúrákkal mint egy a legszegényebbek segítésére létrehozott világ megszervezésének kérdésével foglalkoznánk majd. Ez lenne a valódi, igaz és fenntartható globalizáció. Imánk minden emberért kell szóljon, mert mindnyájunkat megváltotta Krisztus. Azonban a hit lényegét sem kell mindemellett elfelejteni : Jézus, az Isten fia, minden embert elvezet az Atyához lélekben. De hogyan hirdessük ezt a világnak? Talán mielőtt ezt megvalósítanánk, egy népként kell összefognunk hogy megoldjuk az éhezés problémáját a világban. Vajon mit jelent ez nekünk, fejlődő, gazdag országok számára? Megtesszük-e ezt önszántunkból, vagy csak világválság árán? A világot a plébániám jelentené? Számomra sokkal inkább jelenti Isten Földjét és Isten számára kincs e föld. Krisztus ott rejtőzik minden emberben, minden teremtményben. Szolgáljuk Őt saját Földjén.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS BÉKE PÁPAI TANÁCSA Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma ŐSZENTSÉGE II. JÁNOS PÁL PÁPÁNAK A TÁRSADALMI TANÍTÁS TANÍTÓMESTERÉNEK, AZ IGAZSÁGOSSÁG ÉS A BÉKE EVANGÉLIUMA TANÚSÁGTEVŐJÉNEK

Részletesebben

Bevezetőként. Szentmisét közvetít a Magyar Rádió és a Magyar Katolikus Rádió templomunkból

Bevezetőként. Szentmisét közvetít a Magyar Rádió és a Magyar Katolikus Rádió templomunkból 2013. március 15. A zagyvapálfalvai Jézus Szíve Plébániatemplom lapja V. évfolyam, 5-6. szám (61-62.) Bevezetőként Kedves Olvasóink, kedves Hívek! Ahogyan azt korábban is írtuk: XVI. Benedek pápa lemondása

Részletesebben

Patsch Ferenc SJ. 1. Előzetes megfontolások: a kérdés időszerűsége, címzettje és határai

Patsch Ferenc SJ. 1. Előzetes megfontolások: a kérdés időszerűsége, címzettje és határai Patsch Ferenc SJ Példás életű nem keresztények? Teológiai megfontolások Karl Rahner alapján hitről, erkölcsről, valamint arról, mit jelent kereszténynek lenni vallásközi módon 1. Előzetes megfontolások:

Részletesebben

Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés

Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés Szerzetesi élet ez is egy mód az Istennek szentelt élet megélésére, ezzel foglalkozunk a mostani számban. Istennek szentelt élet A kifejezés megdobogtatja a legtöbbünk szívét! Azt hiszem azért, mert mindannyian,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Leo Jozef Suenens: Új Pünkösd?

Leo Jozef Suenens: Új Pünkösd? PPEK 521 Leo Jozef Suenens: Új Pünkösd? Leo Jozef Suenens Új Pünkösd? mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és

Részletesebben

Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy. kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók és Ügynökök

Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy. kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók és Ügynökök XXIV. (X. új) évfolyam 2009/5-6 756 Ft Keresztény közéleti-kultúrális folyóirat Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók

Részletesebben

Ébresszétek fel a világot

Ébresszétek fel a világot Ferenc pápa 2013. november 29- én mintegy százhúsz férfi szerzetes elöljáróval találkozott Rómában, majd több órán át válaszolt kérdéseikre. A Civiltà Cattolica című olasz jezsuita folyóirat főszerkesztője

Részletesebben

MERRE TOVÁBB KÁNTORKÉPZÉS? Megjelent a Károli Gáspár Református Egyetem és a Kántorképző Intézet megalapításának 20. évében

MERRE TOVÁBB KÁNTORKÉPZÉS? Megjelent a Károli Gáspár Református Egyetem és a Kántorképző Intézet megalapításának 20. évében MERRE TOVÁBB KÁNTORKÉPZÉS? Megjelent a Károli Gáspár Református Egyetem és a Kántorképző Intézet megalapításának 20. évében Károli Könyvek tanulmánykötet Sorozatszerkesztő: Dr. Sepsi Enikő A szerkesztőbizottság

Részletesebben

Abba, Atya! AZ ATYA GYERMEKEI. 2 AZ ATYA GYERMEKEI Kármel 2009/6. Kármel 2009/6

Abba, Atya! AZ ATYA GYERMEKEI. 2 AZ ATYA GYERMEKEI Kármel 2009/6. Kármel 2009/6 Újra ránk köszönt a Karácsony, Urunk születését ünnepeljük. Figyelmünk a Megváltóra és áldott Szüleire irányul. Egy Családra, ahol befogadják Istent; minden új és meglepetésszerû megnyilatkozásával. Ünneplésünk

Részletesebben

A felszabadítás teológiája korunkban

A felszabadítás teológiája korunkban A felszabadítás teológiája korunkban Patsch Ferenc SJ 1. A jelenség megközelítése Még ha pontosan számba vesszük is tantételeit, a felszabadítás teológiáját nem lehet pusztán elméleti leírás útján megismertetni.

Részletesebben

HONNAN TUDHATOK MEG TÖBBET A JÉZUS SZÍVE NÕVÉREK TÁRSASÁGÁRÓL? LÁTOGASS MEG BENNÜNKET!

HONNAN TUDHATOK MEG TÖBBET A JÉZUS SZÍVE NÕVÉREK TÁRSASÁGÁRÓL? LÁTOGASS MEG BENNÜNKET! 262419_R4.qxp 2/7/2007 8:28 AM Page 1 HONNAN TUDHATOK MEG TÖBBET A JÉZUS SZÍVE NÕVÉREK TÁRSASÁGÁRÓL? LÁTOGASS MEG BENNÜNKET! Novitiate House 10480 Winnetka Ave. Chatsworth, CA 91311 00-1-818-831-9710 Jézus

Részletesebben

véleményemet, bemutatva a szerelem házasság család témakörében a

véleményemet, bemutatva a szerelem házasság család témakörében a FALUDI AKADÉMIA SZABADON ÉS HŰSÉGESEN KRISZTUSBAN Szerelem, házasság, család keresztény szemmel (Vitatott erkölcsteológiai problémák) 1. ELŐADÁS: 2015. JANUÁR 19. A II. Vatikáni zsinat (Gaudium et spes

Részletesebben

43. 2007. augusztus. Sok szeretettel Mária. A FVR hivatása, karizmája, küldetése Benedetto Lino ofs

43. 2007. augusztus. Sok szeretettel Mária. A FVR hivatása, karizmája, küldetése Benedetto Lino ofs 1 Kedves Testvérek! Istennek legyen hála! Elkészült a Nemzetközi Tanács által szervezett képzési kurzus anyagának gyakorlatilag teljes fordítása. Köszönetet mondok azoknak, akik segítettek a munkában:

Részletesebben

és teheti az oltárra. Csak papoknak szabad azonban a felszentelt ostyát a szentségtartóból kivenni és egy szentségtartóba tenni.

és teheti az oltárra. Csak papoknak szabad azonban a felszentelt ostyát a szentségtartóból kivenni és egy szentségtartóba tenni. 3. fejezet: Jézus, az egyetlen megmentő és megváltó Ki nekem Jézus? Lukács evangéliumában olvassuk, amikor a pásztorok nyájukat legeltették, megjelent nekik egy angyal: az angyal így szólt hozzájuk: "Ne

Részletesebben

Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú

Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú Az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriával készített második interjú A kérdéseket Selymes József atya állította össze 2011. november Lilla: Szeretettel köszöntelek, kedves Mária a magam és Selymes József

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Sors döntő pár be. széd. Érintés. Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért Vezérfonal a gyülekezetek számára. a meg úju l á s ért

Sors döntő pár be. széd. Érintés. Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért Vezérfonal a gyülekezetek számára. a meg úju l á s ért Sors döntő pár be Érintés Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért Vezérfonal a gyülekezetek számára széd a meg úju l á s ért 02 Egyházi Jövőkép Bizottság 1440 Budapest 70 Pf. 5 ejb@reformatus.hu www.ejb.reformatus.hu

Részletesebben

Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 13. rész

Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 13. rész Kitekintés a jelenések világára, Selymes József atya műsora, 13. rész Nagy- nagy szeretettel köszöntöm a kedves rádióhallgatókat most már nem Olaszországból, hanem innen a nagyváradi stúdiójából és természetesen

Részletesebben

Élõ Gyülekezetek. 1999. December. Kcikk buzdítást ad a felsorolt tíz pont segítségével, hogy milyen módon lehetünk az

Élõ Gyülekezetek. 1999. December. Kcikk buzdítást ad a felsorolt tíz pont segítségével, hogy milyen módon lehetünk az És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. 1 Korinthus 12,26 1999. December II. Évf. 6. Szám Élõ Gyülekezetek

Részletesebben

Az istentisztelet teológiája Luthernél

Az istentisztelet teológiája Luthernél Az istentisztelet teológiája Luthernél Die Theologie des Gottesdienstes bei Luther Egy elfeledett könyv ismertetése. 23 évvel ezelőtt, rövid, néhány hónapos Herfordi ösztöndíjas időm alatt egy kora délután

Részletesebben

Medjugorje nap Szekszárdon

Medjugorje nap Szekszárdon 16. évfolyam 5. szám Hatvankettedik szám 2009. november A SZEKSZÁRDI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA Öt követ adok nektek a ti Góliátotok ellen 2009. február hetedikén egyházközségünk képviselő-testülete

Részletesebben

ÉLET. Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám. A tartalomból:

ÉLET. Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám. A tartalomból: UNITÁRIUS ÉLET Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám Bartók Béla síremléke a Farkasréti temetõben A tartalomból: Imádság Õszi Hálaadás ünnepén Zsoltáros hálaadás

Részletesebben

Bereczki Silvia sa. A tisztítótűz mélyétől a Föld végső határáig Néhány gondolat a Segítő Nővérek Kongregációjáról

Bereczki Silvia sa. A tisztítótűz mélyétől a Föld végső határáig Néhány gondolat a Segítő Nővérek Kongregációjáról Bereczki Silvia sa A tisztítótűz mélyétől a Föld végső határáig Néhány gondolat a Segítő Nővérek Kongregációjáról 1992-ben új szerzetes közösség jelent meg a Gyulafehérvári Egyházmegyében: a Segítőnővérek

Részletesebben

Brüsszel, Belgium (2003.

Brüsszel, Belgium (2003. Ebben a számban: A Szcientológia céljai L. Ron Hubbard írása A MAGYARORSZÁGI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ LAPJA 3. SZÁM ÜZENET AZ OLVASÓNAK A z Ember és Szabadság különszámát tartja kezében a tisztelt olvasó.

Részletesebben

Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe

Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe Jakab Attila Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe Mûhelytanulmány 4. Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Részletesebben

Unió vagy föderáció?

Unió vagy föderáció? Takáts Péter Unió vagy föderáció? Gondolatok az MAI után és az ESM előtt Nem felemelkedni akarni, azt jelenti, hogy én elsüllyedni akarok. Rudolf Steiner Unió vagy föderáció? Egy lényegtelen kérdés, és

Részletesebben

Az egyháztörténelem nagy alakjai

Az egyháztörténelem nagy alakjai PPEK 639 Bocsa József: Az egyháztörténelem nagy alakjai Bocsa József Az egyháztörténelem nagy alakjai mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

HÍVÓ SZÓ A LÉLEK EREJE. Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok. (Apcsel 1:8)

HÍVÓ SZÓ A LÉLEK EREJE. Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok. (Apcsel 1:8) IV. évf. 9. szám 2013. május 19. HÍVÓ SZÓ SzigetszentmiklósKossuth utcai Református Egyházközség lapja A LÉLEK EREJE Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok. (Apcsel 1:8) Pünkösd a Szentlélek

Részletesebben