2017. évi Elnökségi ülések határozatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2017. évi Elnökségi ülések határozatai"

Átírás

1 2017. évi Elnökségi ülések határozatai 1/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara az 1. napirendi pontban úgy döntött, hogy az előterjesztést elfogadja és annak az áttekinthetőségét segítendő, felkéri dr. Baranyi Bertold ügyvéd urat, hogy egy folyamat ábrán jelenítse meg ezt a feladatsort. 2/ számú MISZK elnökségi határozat: 3/ számú MISZK elnökségi határozat: 4/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta, megtárgyalta és elfogadta a beszámolót a főtitkár kinevezéséről. 5/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség úgy döntött, hogy miután a Választási Bizottság megválasztásának előkészítéséről szóló előterjesztést meghallgatta és elfogadta, felkéri Dr. Agárdi Tamást, hogy a következő elnökségi ülésre terjessze elő a 3-3 plusz 3-3 személy nevét, akik a Választási Bizottság tagjai és póttagjai, valamint a Jelölő Bizottság, illetve a Szavazatszámláló Bizottság tagjai és póttagjai, tekintettel arra, hogy a Jelölő Bizottság és Szavazatszámláló Bizottság tagjai lehetnek ugyanazok a személyek. 6/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség úgy döntött, hogy a pályázatot érvénytelennek minősíti, az előterjesztett szöveget pedig a főtitkárral egyezteti. 7/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta és megtárgyalta a statisztikai adatszolgáltatás helyzetét, úgy döntött, hogy felkéri Radványi Zoltán elnökhelyettes urat és dr. Baranyi Bertold ügyvéd urat, hogy álláspontot kérjünk, valamint lépéseket teszünk, hogy megindítsuk a behajtásokat az elmaradt költségátalányokkal kapcsolatban. 8/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megvitatta, megállapodtak, hogy az elnökség egyetért, hogy nem a régi kompetencia rendeletet kell foltozni, hanem egy új koncepciót kidolgozni. A kompetenciával kapcsolatban felkéri az elnökség dr. Kovács Gábort, hogy február 6-i határidővel a válaszlevél tervezetét készítse el bevonva azokat az elnökségi tagokat, akik az egyes tagozatokat felügyelik, illetve a korábbi szakbizottság tagjait. Az elnökség felkéri a Szakterületet Felülvizsgáló Bizottság tagját dr. Bartók Sándort, hogy szervezze meg, hogy a tagok véleményt nyilváníthassanak, körlevél, illetve szakértők számára fórumon belül. 9/ számú MISZK elnökségi határozat:

2 Az elnökség meghallgatta és megtárgyalta az elektronikus aláírással kapcsolatos tájékoztatót. 10/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta és elfogadta a tagi ügyekkel kapcsolatos tájékoztatást. Az elnökség egyhangúan döntött az igazságügyi szakértők törlési kérelméről. Az elnökség meghallgatta és egyetért a panaszügyekben hozott döntésekkel. 11/ számú MISZK elnökségi határozat: 12/ számú MISZK elnökségi határozat: 13/ számú MISZK elnökségi határozat: 14/ számú MISZK elnökségi határozat: 15/ számú MISZK elnökségi határozat: 16/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött, hogy Horváth Gézánénak, a Veszprémben működő etikai tanács állandó jelleggel kijelölt elnökének küldjön a titkárság annyi ellátmányt, hogy az etikai ügyek kezelésekkel kapcsolatos kiadásait finanszírozza, előlegként utólagos elszámolással. 17/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta és elfogadta a MISZK honlapról szóló tájékoztatást. Az elnökség egyhangúan döntött arról, hogy a jelenlegi honlap módosítására felkéri Bedő Sándort Ft+ áfa összegért, hogy a jelenlegi honlapot rendbe teszi, Fülöp Tamás szakértő kollégát pedig, hogy készítse el a modult az adatszolgáltatáshoz, szintén Ft+áfa összegért. 18/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Kovács Gábor tájékoztatását a BSZKI levéllel kapcsolatban. 19/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta és elfogadta az OPTEN szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást. 20/ számú MISZK elnökségi határozat: 21/ számú MISZK elnökségi határozat:

3 22/ számú MISZK elnökségi határozat: 23/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség visszavonja előzőleg hozott.. számú határozatát. 24/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta Radványi Zoltán előterjesztését az elnökhelyettes megválasztásáról és úgy döntött, hogy az elnökhelyettes megválasztását március 4-i közgyűlésen 8.00 és óra között a megválasztott Jelölő Bizottság megkezdi a tevékenységét és a jelölést. 25/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Horváth Csaba etikai ügyekkel kapcsolatos előterjesztését. A szakértői törvény szabályait betartva, ezekben az ügyekben is beszedésre kerül a hozzájárulás, illetve a hiánypótlásnál megjelölésre kerül az összeg befizetésének kötelezettsége, és annak függvényében születik döntés. 26/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta a szakértőkkel kapcsolatos adatbevallást, miszerint 3 levél készül, amelynek elkészítésére az elnökség felkéri dr. Kovács Gábort. Az egyik, Nagy Gábor főigazgató irányába, amelyben tájékoztatja, a jogszabályi kötelezettségről, hogy 0-s bevallást adjon a szakértő, azonban egyetértve a felvetett problémával, a kamara támogatólag az Igazságügyi Minisztérium felé továbbítja azt, hogy ezt egy közös listán helyesbítené az intézet. A kamara álláspontja szerint az egybevont díjjegyzék perlekedik a 3/1986-os miniszteri rendelettel, az egyesített szekértői véleményeknél külön-külön díjjegyzéket kell készíteni. dr. Kovács Gábor tájékoztassa a felügyeleti szervet, illetve az elnökséget január 27-ig. 27/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta Radványi Zoltán előterjesztését a MISZK honlappal kapcsolatban. Az elnökség egyhangúan elfogadta, hogy két szerződés szülessen, Bedő Sándorral és Fülöp Tamás Zoltánnal az előterjesztés szerint. Az elnökség felkéri dr. Baranyi Bertoldot, hogy a két szerződés tervezetét 1 héten belül készítse el. 28/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta Radványi Zoltán előterjesztését a tagozati alkuló ülésről. dr. Kovács Gábor nem jelent meg, és nem terjesztette elő az alakuló ülés napirendi pontját. Az elnökség döntött arról, hogy február között megtartják a tagozatok alakuló üléseit, ehhez felkérik dr. Baranyi Bertoldot a forgatókönyv elkészítéséhez. A mai nap folyamán, január 20-án, a 14 tagozatnak 1-1 link kerül kiküldésre, melyben megjelölik, hogy részt tudnak-e venni az alakuló ülésen. Ennek függvényében kerülnek lefoglalásra a termek.

4 29/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött az alapismereti oktatás és vizsga időpontjáról. Radványi Zoltán javasolja a március és március időpontokat. 30/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség elhatározta, hogy a következőkben a titkárság által összefoglalva a honlapra felkerüljenek azok a gyakran ismételt kérdések és válaszok, amely a szakértőket segíteni tudja. 31/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Horváth Csaba tájékoztatását az etikai kódex módosításával kapcsolatban. Az elnökség javasolja, hogy az etikai kódexből a szakterületen kívüli eljárásnak, a kompetencia vétségnek a szabályozása kerüljön ki. A küldöttgyűlésnek beterjesztett változatnak ez a része a szabályzatnak kerüljön ki. Az etikai eljárási kódexbe kerüljön be az új 9. (4) bekezdés szerinti javaslat, illetve a fegyelmi eljárási szabályzatba is kerüljön bele, hogy az egy magatartás miatt az eljárási szabályzatban a szakértővel szemben fegyelmi és etikai büntetés nem szabható ki. 32/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött abban, hogy felkéri dr. Baranyi Bertoldot, hogy a szabályzatokat.. Az elnökség döntött arról is, hogy a felügyeleti szerv által észrevételezett korrekciókat az alapszabályban végrehajtja. Ezt a korrigált alapszabályt terjeszti elő a küldöttgyűlésre. 33/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött arról, hogy az OPTEN szolgáltatásról egy felmérés készüljön és hírlevélben menjen ki. 34/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és tudomásul vette az 1. napirendi pont előterjesztését. 35/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött arról, hogy március első hetében meg kell tartani az alapismereti oktatás azoknak, akik nem vettek részt és erről értesítést küldeni tértivevényes levélben. 36/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és elfogadta dr. Horváth Csaba előterjesztését és úgy döntött, hogy a küldöttgyűlést valamint a közgyűlést március 4-re hívják össze. Napirendi pontok később kerülnek kialakításra, de mindenképp benne kell lenni az etikai és fegyelmi szabályzatoknak, tagdíj megállapítás, főtitkár díjazása, illetve a 2016-os évi költségvetési beszámoló és a 2017-es költségvetés előterjesztése. A további napirendi pontokról az elnökség a következő elnökségi ülésen dönt. Az elnökség tagjai illetve a jogászok legyenek szívesek a következő 1 hétben javaslatot tenni azokról a napirendi pontokról, amelyeket a küldöttgyűlésen tárgyalnak meg.

5 37/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan megválasztotta a Választási Szervek tagjait - dr. Galli Csaba, Schmidt József, Sulyovszky László, Olasz Tibor, dr. Ambrusné Anikó, Meruk József és Királymezei Ágnes. A póttagokról a következő elnökségi ülésen dönt. 38/ számú MISZK elnökségi határozat: A meghívott vendégek közül Sereg András távozik és dr. Kovács Gábor megérkezett kor. 39/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Pillinger Eszter előterjesztését. Az elnökség döntött arról, hogy a 2016-os év feldolgozáshoz szükséges adatokat és informatikai hátteret Radványi Zoltán biztosítja, február 12-én az adatokat dr. Pillinger Eszternek továbbítja. Február 16-ra a os beszámolót és a hozzá tett szöveges beszámolót, egyéb pénzügyi kimutatást biztosítja. Az adatszolgáltatáshoz a szükséges személyi kapacitást dr. Kovács Gábor koordinálja. dr. Horváth Csaba javaslatára az elnökség úgy dönt, hogy átgondolják a következő negyedéves adatszolgáltatás miként történjen. 40/ számú MISZK elnökségi határozat: Bocskay Éva a honlappal kapcsolatos szerződéseket leellenőrzi és megküldi, amint visszaérkeznek március 15-re tesztelési formában lesz a honlap új formája. 41/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megvitatta a 2017-es évi költségvetési tervezetnek főbb számait, és felkéri dr. Pillinger Eszter költségvetési formába készítse elő február 6-ra. 42/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan döntött, hogy ne tartsák kötelezőnek a most megválasztandó tisztségviselőkre, vagyis ne titkos szavazással válasszák meg a bizottsági tagokat, elnököket és a szakmai tagozatok elnökeit. 43/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan döntött, a következő küldöttgyűlésen kizárólag a Minisztérium által megjelölt 3 pont módosítása tekintetében kerüljön az Alapszabály módosításra. 44/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megvitatta és egyhangúan döntött, hogy a szakértő jelöltnek ne kelljen tagdíjat fizetnie, a mentor igazságügyi szakértő 50%-os tagdíjkedvezményben részesüljön. 45/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan döntött és elfogadta, hogy a szakértő jelöltekkel kapcsolatos egységes szabályzat és a tagdíjra vonatkozó javaslatot a jegyzőkönyvben rögzített módosítását terjessze a küldöttgyűlés elé.

6 46/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a törlést kérelmező szakértők névsorát. 47/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a szüneteltetést kérelmező szakértők névsorát. 48/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan döntött a tagozatok megválasztásával kapcsolatos feladatokról, felkéri Radványi Zoltánt, hogy február 13-ig készítsen egy anyagot a tagozati ülés levezetéséről. Az elnökség felkéri dr. Baranyi Bertoldot, hogy ezt kontrollálja. 49/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri a titkárságot, hogy hírlevélben küldje meg a tisztségviselő jelöltek nevét és a küldöttgyűlés meghívója készüljön el a jövő hét elején. 50/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és elfogadta Radványi Zoltán előterjesztését a statisztikai adatszolgáltatás koncepcióról és helyzetjelentésről. 51/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és elfogadta dr. Kovács Gábor alapismereti oktatással kapcsolatos beszámolóját. 52/ számú MISZK elnökségi határozat: Napirenden kívül az elnökség tudomásul veszi, dr. Kovács Gábor bejelentését, hogy a Szakterületet Felülvizsgáló Bizottság elnöki tisztségéről lemond. 53/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Kovács Gábor előterjesztését az NSZKK-val kapcsolatban. Felkéri dr. Borka Zoltán főtitkár urat és dr. Baranyi Bertoldot, hogy közösen levelet fogalmazzon meg, melynek célja, hogy a felmerült probléma.. 54/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és döntött az egymás után kétszer adatszolgáltatást nem teljesítő szakértőkkel kapcsolatos problémáról. Felkéri dr. Borka Zoltánt, hogy egyeztető tárgyalásokat kezdeményezzen a felügyeleti szervvel. 55/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri a titkárságot, hogy február 17-ig a januári elnökségi ülés jegyzőkönyvét dolgozza fel. 56/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és elfogadta Bocskay Éva beszámolóját a hírlevél címlista állapotáról, az elnökség megköszöni Radványi Zoltánnak, aki 800 címet pontosított.

7 57/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta a minőségbiztosítással kapcsolatos előterjesztését, ennek alapján felkéri dr. Kovács Gábort, hogy február 14-ére levéltervezetet készítsen, amelyben a felügyeleti szervet tájékoztatja a minőségbiztosítással kapcsolatban. 58/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség dr. Horváth Csaba és Radványi Zoltán előterjesztését megtárgyalta és elfogadta, az etikai és fegyelmi szabályzat tervezet módosítását, amelyet a küldöttgyűlésen terjesztenek elő. 59/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta Radványi Zoltán és dr. Kovács Gábor előterjesztésében az oktatás vizsgabizottság jegyzőkönyvek igazolása kapcsolatos IM levélre adott választ, dr. Borka Zoltán javaslatára e kérdésben most döntést nem hoz, majd a következő elnökségi ülésen. Ennek értelmében a 10. napirendi pontnál az alapismereti oktatásnál azt a határozatot, ahol a minisztériumhoz fordul az elnökség, hogy küldjék meg azokat az adatokat, amelyek az oktatáshoz szükségesek. 60/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és meghallgatta az OPTEN szolgáltatást Bocskay Éva előterjesztésében, hogy milyen igény van a tagságon belül a szolgáltatásra. Az elnökség úgy döntött, hogy évi Ft összegért nem támogatja, hogy a kamara előfizessen a szolgáltatásra. A tagjaikat segítsék ezért ezt a főt felkínálja az OPTEN-nek, hogy amennyiben 5 és 10 ezer forintnyi összegért tudja biztosítani a hozzáférést. 61/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség elfogadja a szakértő jelölti tevékenység részletes szabályairól szóló szabályzatot és elrendeli, hogy közzé téve a honlapján, míg megtárgyalta és a küldöttgyűlés elé terjeszteni a tagdíj szabályzatra vonatkozó tervezetet. 62/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan döntött a napirenddel kapcsolatban. 63/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan elfogadta a 2016-os pénzügyi beszámolót és a 2017-es tervezett költségvetését. 64/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a évi kamarai tagdíj Ft összegét. 65/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a főtitkár bruttó Ft javadalmazását.

8 66/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta és döntött, hogy támogatja dr. Hajdú Mihály Alapszabály és SZMSZ módosítási javaslatait, és nem támogatja Tasnádi Gábor javaslatát. 67/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta és elfogadta dr. Borka Zoltán főtitkár tájékoztatását a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos adatainak feldolgozási helyzetéről és felkéri főtitkár urat, hogy egy összefoglaló jelentést és a módosító javaslatainkat az elnökség számára készítsen elő, amely a Minisztériumnak benyújtásra kerül. 68/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség elfogadta a honlap fejlesztés jelenlegi állásáról szóló beszámolót Radványi Zoltántól és dr. Borka Zoltántól, és felkéri a főtitkárt és az elnököt, hogy egy szerződést kössenek a honlap fejlesztésről. 69/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség elfogadja dr. Horváth Csaba előterjesztését az elkészült az OBH-nak ügyrendelet ügyében, dr. Borka Zoltán megfogalmazott levele. 70/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan döntött, hogy az IM honlapon szereplő kamarával kapcsolatos téves információk kijavítására felkéri dr. Borka Zoltán főtitkárt. 71/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség úgy dönt, hogy részben a jogszabályváltozásoknak a kivárása miatt az adatok forgalmi értékadatainak szolgáltatási rendjéről szóló, a jogszabály módosítási javaslat témakörét elnapolja a következő elnökségi ülésre. Dr. Horváth Csaba lesz az előterjesztő. 72/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta a miszk.hu végződésű cím létrehozását. Felkéri Radványi Zoltán elnökhelyettest, hogy dolgozza ki ennek rendszerét és március végéig terjessze elő az elnökség elé. 73/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri a főtitkár urat, hogy az átmeneti időszakra mindaddig, amíg nem születik meg a végleges ügyrend, addig azokat a leveleket, amelyek etikai vagy fegyelmi témakörbe tartoznak, azokat automatikusan az etikai bizottság elnökének és a fegyelmi bizottság elnökének küldik meg. Az összes egyéb panaszos levelet a főtitkár megküldés előtt tekintse át. 74/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri dr. Agárdi Tamás elnököt, hogy a hivatal munkatársai segítségével Nagy Gábor úrnak, az NSZKK főigazgatójának, egy együttműködést kérő levelet írjon az elnökség

9 nevében, amely arról szól, hogy milyen lehetőségeket lát arra az NSZKK, hogy a törvény szerint a szakértői munkák után járó költségátalányt befizesse a Kamarának. 1 tartózkodás, 3 igen szavazat. 75/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta dr. Agárdi Tamás elnök előterjesztésében a Kompetencia rendelet tervezet módosítása ügyében a rendelkezésre álló információkat és a beszámolót elfogadta. 76/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta a volt területi kamarák évi hozzájárulásáról szóló dr. Horváth Csaba és Csáki Bertalan előterjesztését, tudomásul vette, hogy a következő időszakban a főtitkár vezényletével a hivatal rendelkezésére álló iratokat és az elektronikus adathordozón átadott adatokat áttekinti, hogy milyen lehetőségek vannak az elmaradt követelések behajtására. Illetve a vagyonátadással kapcsolatosan valahol bűncselekmény gyanúja felmerülhetett-e. 77/ számú MISZK elnökségi határozat: 78/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség jóváhagyja az alábbi szakértők törléséről és szüneteltetéséről szóló kérelmeket. 79/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség úgy döntött, hogy az elnökség ügyrendjére vonatkozó szabályok megtárgyalását a következő elnökségi ülésre tartja, és felkéri dr. Agárdi Tamást, hogy a felmerült jogi szempontokat előterjessze. 80/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség elfogadta a kihirdetett napirendi pontokat. 81/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta a költségvetést, a beterjesztett excel táblázatában a 7. sor után egy új 8. sort nyit meg, amely az elmaradt költségátalány behajtása címet viseli, összegben 6 millió forintot állít fel, ezzel szemben nem állít fel költséget. 82/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség javasolja, hogy a költségvetési előterjesztésben az etikai bizottság költségeiből 2 millió forintot vegye ki, mert, ha elmarasztalják az igazságügyi szakértőt, akkor nem a Kamara fizeti vissza az forintot. Ezt az összeget, 2 millió forintot, javasolja, hogy tegyék hozzá a G15-ös cellához, a G50-es és G49-es sorban 14 millió 420 ezer forintot fog eredményezni. 83/ számú MISZK elnökségi határozat:

10 Az elnökség elfogadta, hogy a költségvetés G17-es pontjában lévő 6 millió 300 ezer forintot elfogadja a főtitkári nyilatkozat alapján. 3 igen szavazat, 2 tartózkodás. 84/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyetért és elfogadja, hogy a minőségbiztosítás összegeire költséget kell biztosítani. 85/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan megszavazta, hogy a költségvetésben a minőségbiztosítási bizottságba átcsoportosítja a D34-es cella 12 millió 600 ezer forintjának a felét, azaz 6 millió 300 ezer forintot egyszer, valamint a tagozatok bevételi költségeit a G49 cellából a korábban odacsoportosított 2 milliót is az E6-osba csoportosítja, így mindösszesen tehát a minőségbiztosítási költségeiről az E26-os cellában 8 millió 300 ezer forint kerül. 86/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség, az elnökségi díjazás keretére tiszteletdíjak, megbízásoknál előre meghatározza, hogy milyen arányban ossza fel a pénzösszeget. 4 igen szavazat, 1 tartózkodás. 87/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta az elnökség díjazását, az elnök 100%, az elnökhelyettesek személyenként 80%. 88/ számú MISZK elnökségi határozat: A Kamara tisztségviselői a feladatuk ellátása érdekében utazás miatt utazási költségtérítésben részesüljenek. Aki tömegközlekedéssel teszi meg, az a Kamara nevére, címére kiállított számla alapján kapja meg a költségtérítést, aki gépkocsival közlekedik a kiküldetési rendelvény megfelelő kitöltésével és a forgalmi engedély másolatával leadva kapja meg a költségtérítést. 89/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és elfogadta a kiküldetési rendelvény alapján az utazási költségtérítésnél a 15 ft/km díj kifizetését. 90/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség meghallgatta Radványi Zoltán előterjesztésében a statisztikai adatszolgáltatás aktuális kérdéseit, beszámolóját elfogadta. Az elnökség felkéri Radványi Zoltánt, hogy március 20-ig készítse el azt a feljegyzést, amit az IM részére megküld, hogy miért nem működik megfelelően a statisztikai adatszolgáltatás. 91/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megismerte és meghallgatta dr. Horváth Csaba előterjesztésében az ingatlan adatszolgáltatás jogszabály módosításaira irányuló tervezetét.

11 92/ számú MISZK elnökségi határozat: Napirendi pontként az egyebek témakörbe felvette, hogyan és miként vehető igénybe a költségvetés szerint megszavazott pénzeszközök felhasználása, milyen adminisztratív renddel. Igen: 3, Nem: 2. Tartózkodott: 0. Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan döntött a napirenddel kapcsolatban. 93/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megállapítja, hogy a i Küldöttgyűlés a kitűzött célokat elérte, azonban figyelemre méltó a küldöttek jelentős részének a passzivitása. Ezért felkéri dr Baranyi Bertoldot egy olyan levél megfogalmazására, amelyben a távol maradó küldötteket a felelősségükre figyelmeztetik. Ennek eredménytelensége esetén a számba jöhető szankciókat foganatosítja. Az elnökség ugyanakkor kifejezi köszönetét és tiszteletét azoknak a Küldötteknek, akik a maratoni küldöttgyűlés utolsó pillanatáig helytálltak. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 94/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség úgy döntött, hogy a következő elnökségi ülés időpontja személyes találkozóval a MISZK székhelyén április 25-e, órakor. Dr Baranyi Bertold április 14-ig elkészíti az előterjesztést az ügyrendhez. Az elnökség úgy döntött, hogy a mai napon nem szavaz az ügyrendről. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 95/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség 3 IM rendelet és a szakértői törvény témakörében elkezdi a Kamara álláspontjának a kidolgozását. Egy olyan rendszerben ahol az elnökség levelet ír a tagozati elnököknek ebbéli feladatuk részletezésében és felkéri Meruk Józsefet az Érdekképviseleti Bizottság vezetőjét, hogy széles körben a tagság véleményét megismerve készítsen egy szakmai anyagot, ami alkalmas arra, hogy dr. Baranyi Bertold közreműködésével szövegszerű formában a minisztérium számára előterjeszthető legyen. (A levél március 30-ig ki kell, hogy menjen a tagozati elnököknek.) április 12. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 96/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri Radványi Zoltán elnökhelyettes urat, hogy a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos konkrét normaszöveg anyagát ezen a héten juttassa el Dr Baranyi Bertoldnak és Bocskay Évának. Felkérjük Dr Baranyi Bertoldot, hogy ezt komplettálja. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 97/ számú MISZK elnökségi határozat:

12 A Kamara elnöksége felkéri Dr. Kovács Gábor elnökhelyettes urat, hogy 8 napon belül a most befejezett oktatás és vizsgáztatás részletes költségvetését terjessze elő a Főtitkárnak és az Elnöknek. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 98/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség felkéri Elnök urat, hogy a Dr Kovács Gábor elnökhelyettes által felvetett kérdésekben kérjen tájékoztatást és folytasson egyeztetést Főtitkár úrral és erről tájékoztassa az elnökséget. Igen: 5, Nem: 0, Tartózkodott: 0. 99/1/ számú MISZK elnökségi határozat: 100/2/ számú MISZK elnökségi határozat: 101/3/ számú MISZK elnökségi határozat: 102/1/ számú MISZK elnökségi határozat: 103/2/ számú MISZK elnökségi határozat: 104/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség döntött arról, hogy a kamarai tisztségviselőknek igényük esetén címet biztosítanak. Az címek lehívásos módon kerülnek elkészítésre. Amennyiben a tisztségviselő igényli, létrehozásra kerül. Az cím a neve.bizottság@miszk.hu felépítésű lesz. 105/ számú MISZK elnökségi határozat: 106/ számú MISZK elnökségi határozat: 107/ számú MISZK elnökségi határozat: 108/ számú MISZK elnökségi határozat:

13 109/ számú MISZK elnökségi határozat: 110/ számú MISZK elnökségi határozat: Az Elnökség azzal a kéréssel fordul Főtitkár úrhoz, hogy tegye lehetővé, hogy bővebb jegyzőkönyvek készüljenek az elnökségi ülésről, hogy minden alkalommal a hanganyagot egy professzionális jegyzőkönyv leíró rendelkezésére bocsátjuk és vele ezeket az instrukciókat, miszerint nem szó szerinti jegyzőkönyvet kérünk, de a lényeg legyen benne. 111/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan döntött a napirenddel kapcsolatban. 112/ számú MISZK elnökségi határozat: A Kamara elnöksége a részletesen megtárgyalta a módosításokkal az Alapszabályt, a módosító javaslatokat egyhangúan elfogadta. Ezen anyagokat a végleges formátumban Dr Baranyi Bertold az előkészítőktől megkérve a szükséges szakanyagból állítja össze. 113/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség a részletesen megtárgyalt módosításokkal az SZMSZ-t megtárgyalta, az elterjesztő módosító javaslatát egyhangúan elfogadta. 114/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség a részletesen megtárgyalta módosító javaslatokkal egyhangúan elfogadta az elnökség ügyrendet, melyet egybe szerkesztett formában a Dr Baranyi Bertold az általa vállalt május 22-re elkészíti. 115/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség tagjai számára haladéktalanul megküldött szakértőjelölti működés részletes szabályairól szóló szabályzat tervezetét megtárgyalta és egyhangúan elfogadta. Ennek megtárgyalása után az Igazságügyi Minisztériumtól egy szakértői szintű egyeztetést kérünk. Néhány napon belül küldjük az egyeztetéshez szükséges levelet. 116/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta Radványi Zoltán előterjesztésében a fegyelmi ügyeknek az állását és egyhangúan elfogadta tájékoztatóját. 117/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK elnöksége megtárgyalta az előterjesztő Dr Horváth Csaba Etikai Bizottság elnökének előterjesztését, és egyhangúlag elfogadta. 118/ számú MISZK elnökségi határozat: 119/ számú MISZK elnökségi határozat:

14 120/ számú MISZK elnökségi határozat: 121/ számú MISZK elnökségi határozat: 122/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK elnöksége megköszöni és elfogadja Dr Kovács Gábornak a beszámolóját és kezdeményezünk egy tárgyalást. 123/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség Dr Horváth Csaba által előterjesztett évenkénti díjrendelet Kamara által történő véleményét elfogadta és elnökségi véleményként továbbítja. 124/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK Elnöksége megtárgyalta és egyhangúan elfogadta, hogy a évi II. negyedévi adatszolgáltatás alapja a jelenleg hatályos 13/2016. sz. rendelet 1. sz. mellékletében lévő táblázat legyen. 125/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK Elnöksége egyhangúlag határozott arról, hogy javasolja feldolgozni a évi III. és IV. negyedévi fel nem dolgozott adatlapokat kézi úton oly módon, hogy 2 személy kb 1-1,5 havi munkával ezt megvalósíthatja. Ennek a bérköltsége számításaink szerint ezer Ft, melyet egyedi megbízással, diákmunkában is el lehet látni. Ennek határideje Július 15-e. 126/ számú MISZK elnökségi határozat: Luczay-Pénzes Attila vállalta, hogy a következő Elnökségi ülésig áttekinti a Kamarában létező elismerések rendszerét és javaslatot tesz arra, hogy az új Kamarában minek alapján, milyen koncepció mentén ismerjük el a kollegáink munkáját. 127/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK Elnöksége döntött abban, hogy a mentoroknak járó tagdíj kedvezmény iránt kérelmezőknél, ahol a hiánypótlásra szükség van, ott szólítsuk fel a szakértőt erre. Azt követően a szabályzat szerint van lehetőség arra, hogy megkapják a tagdíj kedvezményt. 128/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK Elnöksége megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta a beérkezett törlés kérelmeket. 129/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK Elnöksége megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta a beérkezett szüneteltetési, szüneteltetés meghosszabbítására, illetve a szüneteltetés megszüntetésére irányuló kérelmeket.

15 130/ számú MISZK elnökségi határozat: MISZK Elnöksége tárgyalt a módszertani levelek elkészítéséről és úgy határozott, felkéri Dr Kovács Gábort, hogy intézkedjen a pszichológiai módszertani levél elkészítésének a megkezdéséről. Igen:4 Tartózkodott: 0, Nem: 0 131/ számú MISZK elnökségi határozat: 132/ számú MISZK elnökségi határozat: 133/ számú MISZK elnökségi határozat: 134/ számú MISZK elnökségi határozat: 135/ számú MISZK elnökségi határozat: 136/ számú MISZK elnökségi határozat: 137/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége megtárgyalta és a módosító javaslatokkal együtt egyhangúan elfogadta a napirendet, valamint a jegyzőkönyv hitelesítőjének Luczay- Pénzes Attila elnökhelyettest jelölte ki. 138/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a módosításokat megtekintette és egyhangúan elfogadta a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége ügyrendjéről szóló előterjesztést. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége elrendelte, hogy az ügyrend a főtitkár jóváhagyását követően a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége ügyrendjeként kerüljön közzétételre, a Szaktv., az Alapszabály, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat releváns rendelkezéseivel egységes szerkezetben is. főtitkári jóváhagyást követően azonnal 139/ számú MISZK elnökségi határozat:

16 1. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta a szakértőjelölti működés részletes szabályairól szóló szabályzatról szóló előterjesztést. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége elrendelte a szabályzatnak a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége szabályzataként való közzétételét, valamint az igazságügyi miniszternek való megküldését. főtitkári egyetértést követően azonnal, a miniszternek való megküldésre 15 napon belül 2. Az elnökség felkérte a szakmai tagozatok elnökeit, hogy nyilvánítsanak véleményt arról, hogy a mentori tevékenység feltételeként a saját szakterületeiken hány lezárt szakvéleményt tartanak elfogadhatónak. és a tagozatok elnökei az elnök megkeresésének kézhezvételétől számított 30 napon belül 3. Az elnökség felkérte a Kamara főtitkárát, hogy dr. Baranyi Bertold ügyvéddel együttműködésben gondoskodjon a megváltozott szabályzatnak megfelelő ügyintézési tájékoztató előkészítéséről. a Kamara főtitkára, dr. Baranyi Bertold ügyvéd a szabályzat hatályba lépéséig 140/ számú MISZK elnökségi határozat: Az elnökség megtárgyalta és egyhangúan elfogadta, hogy a szakértőjelölti névjegyzékbe vételhez a körülmények fennállását igazoló dokumentumok eredeti vagy hitelesített formában szükségesek. 141/ számú MISZK elnökségi határozat: 1. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta a fegyelmi eljárási szabályzatról szóló előterjesztést, a fegyelmi eljárási szabályzatról szóló szabályzat 1. mellékletét képező, a javasolt változtatásokkal egységes szerkezetű szabályzattervezetet (a 16. megfelelő módosításával). Felkérte dr. Sepsi Tibor és dr. Baranyi Bertold ügyvédeket a módosító szabályzattervezet, valamint a módosításoknak megfelelő szabályzat Szaktv., a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló évi CLXV. törvény és az Alapszabály releváns rendelkezéseivel egységes szerkezetű tájékoztató jellegű szövege, a küldöttgyűlési előterjesztés, továbbá a felügyeleti tárca részére megküldendő észrevételek előkészítésére. dr. Sepsi Tibor és dr. Baranyi Bertold ügyvédek június 16-ig 2. Az elnökség elrendelte az 1. pont szerint az elkészült előterjesztés, annak részeként a módosító szabályzat tervezet, a változásokkal egységes szerkezetű fegyelmi eljárási

17 szabályzat, valamint a Szaktv., a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló évi CLXV. törvény és az Alapszabály releváns rendelkezéseivel egységes szerkezetű szabályzat előterjesztését a soron következő küldöttgyűlés napirendjére június 19-ig 3. Az elnökség elrendelte a 2. pont szerinti előterjesztés és az 1. pont szerinti észrevételek előzetes megküldését az Igazságügyi Minisztérium részére. a küldöttgyűlési meghívó kiküldésével egyidejűleg 4. Az elnökség elrendelte a küldöttgyűlés által elfogadott szabályzat és az észrevételek küldöttgyűlés döntésétől függően átdolgozott változatának a küldöttgyűlés döntését követő megküldését az Igazságügyi Minisztérium részére. a küldöttgyűlés ülését követően, az elfogadott szabályzat-módosítással együtt 142/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége az ülésen részletesen is megvitatott módosításokkal együtt egyhangúan elfogadta a Fegyelmi Eljárási Szabályzat módosítására vonatkozó előterjesztést. 143/ számú MISZK elnökségi határozat: 1. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta az Etikai Eljárási Szabályzat, és az Etikai Kódex módosított szabályzatát és elrendelte annak a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége szabályzataként való közzétételét, valamint az igazságügyi miniszternek való megküldését. főtitkári egyetértést követően azonnal, a miniszternek való megküldésre 15 napon belül 2. Az elnökség elrendelte a változásokkal egységes szerkezetű Etikai Eljárási Szabályzat és Etikai Kódex, valamint a Szaktv. és az Alapszabály releváns rendelkezéseivel egységes szerkezetű szabályzat előterjesztését soron következő küldöttgyűlés napirendjére történő előterjesztését június 19-ig

18 3. Az elnökség elrendelte a 2. pont szerinti előterjesztés és az 1. pont szerinti észrevételek előzetes megküldését az Igazságügyi Minisztérium részére. a küldöttgyűlési meghívó kiküldésével egyidejűleg 4. Az elnökség elrendelte a küldöttgyűlés által elfogadott szabályzat és az észrevételek küldöttgyűlés döntésétől függően átdolgozott változatának a küldöttgyűlés döntését követő megküldését az Igazságügyi Minisztérium részére. a küldöttgyűlés ülését követően, az elfogadott szabályzat-módosítással együtt 144/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége megtárgyalta és egyhangúan elfogadta, hogy a következő elnökségi ülésre előterjeszti a mentorokat megillető tagdíj kedvezményről szóló elnökségi szabályzatot. Dr. Sepsi Tibor ügyvéd a következő elnökségi ülésre 145/ számú MISZK elnökségi határozat: 1. A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta a Kamarai tagdíjról szóló szabályzat határozattervezetét, és elrendelte annak a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése soron következő ülésének napirendjére az egységes szerkezetű szabályzatszöveggel együtt történő előterjesztését június 19-ig 2. Az elnökség elrendelte a Kamarai tagdíjról szóló szabályzatának a küldöttgyűlés döntésétől függően átdolgozott változatát a küldöttgyűlés döntését követő megküldését az Igazságügyi Minisztérium részére. a küldöttgyűlés ülését követően, az elfogadott szabályzat-módosítással együtt 146/ számú MISZK elnökségi határozat:

19 A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége döntött arról, hogy a Kamara Küldöttgyűlését én órára összehívja azzal, hogy amennyiben határozatképtelen, a Küldöttgyűlést ai vagy 19-ei napra hívja össze. Küldöttgyűlés javasolt napirendje: 1. A Fegyelmi Eljárási Szabályzat módosítási tervezetének megvitatása, szavazás. 2. Az Etikai Eljárási Szabályzat és az Etikai Kódex módosítási tervezetének megvitatása, szavazás. 3. Tájékoztatás a Kamara etikai ügyeiről. 4. Tájékoztatás a Kamara fegyelmi ügyeiről. 5. A kamarai tagdíjról szóló szabályzat módosítási tervezetének megvitatása, szavazás. 6. A főtitkár tájékoztatója a költségvetés aktuális állapotáról. 7. A szakértők szakmai értékelése, továbbképzése. Az elnökség egyhangúan elfogadta küldöttgyűlés javasolt időpontját és napirendjét. 147/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége meghallgatta és egyhangúan elfogadta Dr. Kovács Gábor szakértők szakmai értékelésével kapcsolatban előterjesztett beszámolóját. Az elnökség egyhangúan támogatja, hogy a beszámoló a megbeszélt kiegészítések átvezetését követően az Igazságügyi Minisztérium részére benyújtásra kerüljön. 148/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta és az elnökségi munkaterv tervezésénél alapul veszi a havi egyszeri elnökségi ülés megtartására vonatkozó javaslatot, amely ülés lebonyolítására a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara központi irodájában kerül sor, szükség szerint kiegészítve az elektronikus szavazással és az elektronikus elnökségi ülések lehetőségével. A konkrét témakörök/napirendek összeállításához kamarai tagság és a küldöttek, valamint a szakmai tagozatok köréből az elnökség kezdeményezi javaslatok beszerzését. A javaslatok feldolgozásáért július 7-ig, a következő elnökségi ülésre 149/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége meghallgatta és egyhangúan elfogadta Dr. Horváth Csaba elnökhelyettes etikai ügyekkel kapcsolatos tájékoztatását. 150/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan meghallgatta és elfogadta Radványi Zoltán elnökhelyettes fegyelmi ügyekkel kapcsolatos tájékoztatását. 151/ számú MISZK elnökségi határozat:

20 A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta az előterjesztésben szereplő lista szerinti szüneteltetési javaslatokat. A javaslatokat tartalmazó listát jelen jegyzőkönyv 2. melléklete tartalmazza. 152/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan elfogadta az előterjesztésben szereplő lista szerinti kamarai tagságot érintő megszüntetési javaslatokat. A javaslatokat tartalmazó listát jelen jegyzőkönyv 1. melléklete tartalmazza. 153/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége javasolja és kezdeményezi, hogy főtitkári egyetértés esetén a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara honlapján évi 5-10 alkalommal a közvéleményt aktuálisan foglalkoztató témával kapcsolatban kerüljenek megjelenítésre az igazságügyi szakértők által megfogalmazott tájékoztatások, és ajánlások. Igen: 4, Nem: 0, Tartózkodott: 0 154/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége az elnök által előterjesztett módosításokkal, 4 igen, 1 tartózkodással elfogadta az Etikai Eljárási Szabályzat és a Fegyelmi Eljárási Szabályzat módosításának küldöttgyűlés elé történő terjesztését. 155/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége az elnök által előterjesztett módosításokkal, 3 igen, 1 ellene, 1 tartózkodással elfogadta az Alapszabály módosításának küldöttgyűlés elé történő terjesztését. 156/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége 4 igen, 1 tartózkodással elfogadta, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása a július 19-én tartandó küldöttgyűlésen ne kerüljön előterjesztésre. 157/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége 4 igen, 1 tartózkodással elfogadta, hogy az elnök által előterjesztett meghívóban foglaltak szerint a küldöttgyűlés július 19. napjára kerüljön összehívásra. 158/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége egyhangúan döntött és határozatot hozott az 7/260/2017. számú fegyelmi ügyben. 159/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége áttekintette és megvitatta a július 19-i küldöttgyűlés napirendjén szereplő előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokat,

21 azok benyújtásáról, támogatásáról, illetve az azokkal való egyet nem értésről egyhangúan döntött. 160/ számú MISZK elnökségi határozat: 161/ számú MISZK elnökségi határozat: 162/ számú MISZK elnökségi határozat: 163/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a levezető elnök javaslatára Nebehaj Karolát jegyzőkönyvvezetőnek megválasztotta. 164/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a levezető elnök javaslatára az elnökségi ülés napirendjét egyhangúlag elfogadta. 165/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a főtitkár előterjesztésére - a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara ügyrendjét egyhangúlag elfogadta és elrendeli e határozatát nem egyedi ügyben hozott egyéb határozatként a Kamara honlapján való közzétételét. 15 napon belül 166/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ által javasolt módosításokkal egyhangúlag nem javasolja megkötni a két szerv közötti, az előterjesztés 1. mellékletét képező együttműködési megállapodást. Az elnökség elrendeli, hogy e határozat alapján folytasson egyeztetést a Nemzeti Szakértői és Kutató Központtal. haladéktalanul 167/ számú MISZK elnökségi határozat:

22 168/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége 56/ számú MISZK elnökségi határozatot egyhangúlag vonja vissza és elrendeli e határozatának nem egyedi ügyben hozott egyéb határozatként a Kamara honlapján való közzétételét. 15 napon belül 169/ számú MISZK elnökségi határozat: 170/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége az előterjesztésben meghatározott igazságügyi szakértő tekintetében visszavonja 122/ számú MISZK Elnökségi határozatot. 171/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége az előterjesztésben meghatározott igazságügyi szakértő tekintetében visszavonja 122/ számú MISZK Elnökségi határozatot. 172/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége az előterjesztésben meghatározott igazságügyi szakértő tekintetében visszavonja 122/ számú MISZK Elnökségi határozatot. 173/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnökségének álláspontja szerint amennyiben megbízás alapján ad írásbeli szakvéleményt, azt köteles az aláírásával ellátni, valamint nyilvántartási számát feltüntetni. A bélyegzőn fel kell tüntetni az igazságügyi szakértő nevét, igazságügyi szakértői minőségét és nyilvántartási számát. A bélyegzőn Magyarország címere nem használható. 174/ számú MISZK elnökségi határozat: 175/ számú MISZK elnökségi határozat: 176/ számú MISZK elnökségi határozat:

23 177/ számú MISZK elnökségi határozat: 178/ számú MISZK elnökségi határozat: 179/ számú MISZK elnökségi határozat: 180/ számú MISZK elnökségi határozat: 181/ számú MISZK elnökségi határozat: 182/ számú MISZK elnökségi határozat: 183/ számú MISZK elnökségi határozat: 184/ számú MISZK elnökségi határozat: 185/ számú MISZK elnökségi határozat: 186/ számú MISZK elnökségi határozat: 187/ számú MISZK elnökségi határozat:

24 188/ számú MISZK elnökségi határozat: 189/ számú MISZK elnökségi határozat: 190/ számú MISZK elnökségi határozat: 191/ számú MISZK elnökségi határozat: 192/ számú MISZK elnökségi határozat: 193/ számú MISZK elnökségi határozat: 194/ számú MISZK elnökségi határozat: 195/ számú MISZK elnökségi határozat: 196/ számú MISZK elnökségi határozat: 197/ számú MISZK elnökségi határozat: 198/ számú MISZK elnökségi határozat:

25 199/ számú MISZK elnökségi határozat: 200/ számú MISZK elnökségi határozat: 201/ számú MISZK elnökségi határozat: 202/ számú MISZK elnökségi határozat: 203/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége a levezető elnök javaslatára egyhangúlag Nebehaj Karolát jegyzőkönyvvezetőnek megválasztotta. 204/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége igazságügyi szakértő meghallgatásáról szóló előterjesztés tárgyalását 2 igen és 2 nem szavazat mellett nem veszi napirendre. 205/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége a tagdíj-hátralékhoz kapcsolódó intézkedésről való döntésről szóló előterjesztés tárgyalását 2 igen és 2 nem szavazat mellett nem veszi napirendre. 206/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége a statisztikai adatszolgáltatást elmulasztó tagokkal szembeni intézkedésekről való döntésről szóló előterjesztés tárgyalását 1 igen és 3 nem szavazat mellett nem veszi napirendre. 207/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatását a minőségellenőrzéssel kapcsolatos lehetőségekről szóló előterjesztés tárgyalását 1 igen és 3 nem szavazat mellett nem veszi napirendre. 208/ számú MISZK elnökségi határozat:

26 A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége az arról szóló előterjesztés tárgyalását, hogy a Kamara Elnöksége konzultációt kezdeményezzen az Igazságügyi Minisztériummal 1 igen és 3 nem szavazat mellett nem veszi napirendre. 209/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége a levezető elnök javaslatára az elnökségi ülés eredeti napirendjét 3 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett elfogadta. 210/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöksége 4 támogató szavazattal, 0 nem szavazat ellenében, 0 tartózkodás mellett az elnök előterjesztésére a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara szakértőjelölti szabályzatának a módosítását elfogadta és elrendeli e szabályzatnak, valamint a változásokkal egységes szerkezetben foglalt szakértőjelölti szabályzatnak a Kamara honlapján való közzétételét. 15 napon belül 211/ számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara elnöksége 4 támogató szavazattal, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Tagozata ügyrendjét nem hagyja jóvá. Az elnökség elrendeli e határozat közzétételét a Kamara honlapján, valamint a határozatról és indokairól a Tagozat tájékoztatását azzal, hogy a felvetett problémák kezelése után az annak megfelelően elfogadott ügyrend jóváhagyható. haladéktalanul 212/ számú MISZK elnökségi határozat: A MISZK elnöke tájékoztatja a tagozatot a tagozati elnök lemondásáról, felkéri a tagozat tagjait az elnöki tisztségre javasolt személyek jelölésére dr. Horváth Csabát jelöli ki. Felkéri az elnökség dr. Horváth Csabát, hogy a tagozati ülés összehívásával és megszervezésével kapcsolatos (a jelölések fogadására, nyilvántartására, a szükséges elfogadó, illetve jelölést kizáró okról nemleges nyilatkozat begyűjtésére, az ülés helyszínének kijelölésére irányuló stb.) intézkedéseket a kamara hivatala (főtitkára) közreműködésével november 20-ig tegye meg. Dr. Horváth Csaba a Hivatal bevonásával haladéktalanul 213/ számú MISZK elnökségi határozat: (Előterjesztő: dr. Horváth Csaba elnökhelyettes) az ügyben érintettek személyes adataira tekintettel

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Jegyzőkönyv Amely készült 2017.03.02-án 18.00 órai kezdettel elektronikus úton Google Hangouts alkalmazással. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba elnökhelyettes Radványi Zoltán elnökhelyettes

Részletesebben

2017. évi Elnökségi ülések határozatai

2017. évi Elnökségi ülések határozatai 2017. évi Elnökségi ülések határozatai 1/2017.01.11. számú MISZK elnökségi határozat: A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara az 1. napirendi pontban úgy döntött, hogy az előterjesztést elfogadja és annak

Részletesebben

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet 2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.11.22-én 09.00 órai kezdettel elnökségi ülésén, elektronikus formában a Google Hangouts alkalmazásával. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba elnökhelyettes

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.09.26-án 10.00 órai kezdettel a II. Budapest, Gyorskocsi u 25. szám alatt ISZKI tárgyalójában lévő elnökségi ülésén. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.10.11-én 10.00 órai kezdettel elnökségi ülésén, elektronikus formában a Google Hangouts alkalmazásával. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba elnökhelyettes

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: , Jegyzőkönyv Amely készült 2016.11.08-án 10.00 órai kezdettel a II. Budapest, Gyorskocsi u 25. szám alatt ISZKI tárgyalójában lévő elnökségi ülésén. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba

Részletesebben

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D

a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D a Magyar Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai Tagozatának Informatikai Szakosztálya Ü G Y R E N D 2018.09.01. 1/8 Ezen szakosztályi ügyrend az alábbi jogszabályok és szabályzatok alapján és figyelembevételével

Részletesebben

2018. december 04. napján 16:45. órai kezdettel

2018. december 04. napján 16:45. órai kezdettel MEGHÍVÓ a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek szakmai tagozat tagozati ülésére A Magyar Igazságügy Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2016. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés KÜLDÖTTGYŰLÉS A NAK küldöttgyűlés döntései előkészítésének rendje, a közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének

Részletesebben

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság... Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK év

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK év ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2017. év 1./2017.(02.07.) számú elnökségi határozat Az SZVMSZK elnöksége a módosításokkal elfogadta a napirendi 2./2017.(02.07.) számú elnökségi határozat Az SZVMSZK elnöksége egyhangúan

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7. M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:

Részletesebben

MMK Küldöttgyűlési határozatok

MMK Küldöttgyűlési határozatok MMK Küldöttgyűlési határozatok 2016 2016. május 21. 1/2016. (V.21.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara 2016. május 21-i Küldöttgyűlése határozatképes. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA (Az Ügyrend 2. melléklete) 2012. A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSA Az alapszabály és az ügyrend rendelkezései:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE. I. fejezet. az Országos Statisztikai Tanács jogállása

AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE. I. fejezet. az Országos Statisztikai Tanács jogállása AZ ORSZÁGOS STATISZTIKAI TANÁCS ÜGYRENDJE I. fejezet az Országos Statisztikai Tanács jogállása Az Országos Statisztikai Tanács (a továbbiakban: OST) jogállását a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény

Részletesebben

VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015.

VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015. KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET VÁLASZTÁSI MENETREND 2014-2015. A KTE soron következő területi és tagozati tisztségviselők választása 2014 őszén, az országos tisztségviselők választása pedig 2015 tavaszán

Részletesebben

2014. év október hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 3. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ

2014. év október hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 3. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ Szám: 284-2/2014. TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 30/2014. (IX. 1.) határozat A Közgyűlés elnökének lemondásáról, valamint új képviselői megbízatás létrejöttéről szóló tájékoztató tárgyában.

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A szakértés alapismeretéről szóló elméleti képzésének és számonkérésének szabályzata 1 A Elnöksége az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 76. (1) bekezdés g)

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem

JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara XXXII. Küldöttgyűléséről A küldöttgyűlés megtartásának ideje: 2015. május 28. A küldöttgyűlés helye: 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. Duna Palota Színházterem

Részletesebben

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az igazságügyi szakértőkről szóló T/9782. számú törvényjavaslathoz

Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az igazságügyi szakértőkről szóló T/9782. számú törvényjavaslathoz Hivatkozási szám a TAB ülésén: 8. (T/9782) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az igazságügyi szakértőkről szóló

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK

ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2013. 10. 07. CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA IRODA helyiségében SZEGED, ARANY JÁNOS U. 7. JEGYZŐKÖNYV/ ELFOGADOTT HATÁROZATOK JELEN VANNAK A CSATOLT JELENLÉTI ÍVEN SZEREPLŐK ELNÖKSÉG LÉTSZÁMA

Részletesebben

1 Jegyzőkönyv Sárkányhajó sportegyesület alakuló közgyűlés Helyszín: 1095, Budapest, Lechner Ödön fasor 7., Millenium Tower II Dél, Sun Microsystems Kft. nagy tárgyalója Időpont: 2009. 11. 26. 17:00 Jelenlevők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának

Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának A Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat Felelős Műszaki Vezetői és Építési Műszaki Ellenőri Szakosztályának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. TARTALOMJEGYZÉK 1. Felelős műszaki vezetői és építési

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Nyugdíjpénztár. Határozatainak tára

Az AEGON Magyarország Nyugdíjpénztár. Határozatainak tára Az AEGON Magyarország Nyugdíjpénztár Határozatainak tára A Határozatok Tára 2010. május 27-tól 2019. május 23-ig terjedő időszakot foglalja magában, 53 számozott oldalból áll. A Határozatok Tára hiteléül:.

Részletesebben

MMK Elnökségi határozatok 2018

MMK Elnökségi határozatok 2018 MMK Elnökségi határozatok 2018 2018. január 17. 1/2018. (I. 17.) MMK Elnökségi határozat A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége a Hírközlési és Informatikai Tagozat előterjesztett Ügyrend módosítását 2018.

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

A Pest Megyei Építész Kamara Elnökségének évi határozatai

A Pest Megyei Építész Kamara Elnökségének évi határozatai A Pest Megyei Építész Kamara Elnökségének 2012. évi határozatai 1/2012. (I. 27.) eln. hat. A Pest Megyei Építész Kamara Elnöksége úgy dönt, hogy a 2012. évi megyei tisztújító küldöttgyűlését áprilisában

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete év

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete év 2011. év 1./ 2011. (01. 18.) számú elnökségi határozat Az SZVMSZK Fejér Megyei Szervezet elnöksége a módosításokkal együtt egyhangúan elfogadta Szabó István élőerős alelnök úr beszámolóját, az élőerős

Részletesebben

A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016.

A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016. A SZENÁTUSI TAGJAINAK VÁLASZTÁSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA 2016. 1 BEVEZETÉS A Kodolányi János Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítettek szerint, a Szenátusnak hivatalból tagjai a rektor mellett

Részletesebben

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E Elfogadta az MKSZ Szakmai- és Versenybizottsága 2012. május 31-én Jóváhagyta az MKSZ Elnöksége 2012. július 3-án 2 Az MKSZ

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V

K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V K Ö Z G Y Ű L É S I J E GY Z Ő K Ö N Y V Az ŐRMESTER Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H- 1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. székhelyén 2017. november 28-án (huszonnyolcadikán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011. 1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2013. június 22 -én 15 órára ősszehívott közgyűléséről Mellékletek: jelenléti ív meghívó Módosított alapszabály Közgyűlés helye: Szeged, Szent-Györgyi Albert

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Jelen vannak: Dr. Szabó János elnök Markovics Erzsébet elnök-helyettes Dr. Duliskovich Gábor nemzetiségi önkormányzati képviselő

Jelen vannak: Dr. Szabó János elnök Markovics Erzsébet elnök-helyettes Dr. Duliskovich Gábor nemzetiségi önkormányzati képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Ruszin Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14. (csütörtök) napján 10:00 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

III. Az Egyesület Szervei

III. Az Egyesület Szervei III. Az Egyesület Szervei Az Egyesület szervei: 1. Közgyűlés 2. Választmány 3. Elnökség 4. Regionális szervezetek, Régiók 5. Felügyelő Bizottság 6. Etikai Bizottság 7.Munkabizottságok 1. KÖZGYŰLÉS 1.1.

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNVY amely felvételre került a DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17., Cg. 01-10-048384; továbbiakban: Társaság ) 2016.

Részletesebben

5. A választás menete

5. A választás menete 5. A választás menete Ahhoz, hogy egy szervezetben a választás az Alapszabálynak és a Választási Szabályzatnak megfelelően történjen meg, pontos menetet, ütemtervet kell betartani, követni. Két fontos

Részletesebben

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Eger, Faiskola út 15. KÜLDÖTTGYŰLÉSI HATÁROZATOK TÁRA Dr. Bánhidy Péter s.k. elnök Fülöp Gábor s.k. főtitkár XXIV. Küldöttgyűlés határozatai: I./2010. (IV. 20.)

Részletesebben

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások

A szakcsoport működését meghatározó szabályozások A szakcsoport működését meghatározó szabályozások MMK Alapszabály 5.3.1. A szakmai tagozatok közreműködése a Kamara közfeladataink ellátásában A Kamara szakmai tagozatai a mérnöki tevékenység jogszerűségének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 9-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

2014. január március 28.

2014. január március 28. 2014. január 10. 1/2014. (I. 10.) MMK Küldöttgyűlési határozat A Magyar Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése a Magyar Mérnöki Kamara Szakmagyakorlási Szabályzatát elfogadta. A szavazati joggal rendelkező 284

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének 13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA. Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET)

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA. Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET) MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA TŰZVÉDELMI TAGOZATA Oltóberendezés Szakosztály ÜGYRENDJE (TERVEZET) 2014. A Szakosztály szervezetét és működését elsősorban a Magyar Mérnöki Kamara Alapszabálya (továbbiakban: Alapszabály),

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara mentori szabályzata. A kamara küldöttgyűlése elfogadta december 4-én. Hatályba lép február 1-jén.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara mentori szabályzata. A kamara küldöttgyűlése elfogadta december 4-én. Hatályba lép február 1-jén. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara mentori szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2004. december 4-én. Hatályba lép 2005. február 1-jén. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara (a továbbiakban: kamara) küldöttgyűlése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2015. február 18.

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE. 2015. február 18. MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE 2015. február 18. Tartalom Az elnökségi ülés képes, az elnökségi tagok létszámára való tekintettel.... 2 Jegyzőkönyvvezető... 2 Jegyzőkönyv hitelesítése...

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett

Részletesebben

A PULSZKY TÁRSASÁG MAGYAR MÚZEUMI EGYESÜLET ÜGYRENDJE

A PULSZKY TÁRSASÁG MAGYAR MÚZEUMI EGYESÜLET ÜGYRENDJE A PULSZKY TÁRSASÁG MAGYAR MÚZEUMI EGYESÜLET ÜGYRENDJE A Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület (Pulszky Társaság) Alapszabályával összhangban a Választmány a Pulszky Társaság ügyeinek intézésére ügyrendet

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti.

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti. Elnökségi ülés: 2007. január 4. Határozatok tára 2007. Elnökségi ülések 8-1/2007 OEH.: Elnökség hozzájárul, hogy a MTSZ 2006. évben végzett munkájáról szóló beszámoló később kerüljön egyeztetésre. 8-2/2007

Részletesebben

Az Alapszabály 1. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A Kamara székhelye: 1095 Budapest, Mester utca emelet.

Az Alapszabály 1. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A Kamara székhelye: 1095 Budapest, Mester utca emelet. /2017. ( ) küldöttgyűlési határozat a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Alapszabálya módosításáról, a határidőben és szabályszerűen benyújtott módosító javaslatokkal A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara

Részletesebben

1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása

1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésének jegyzőkönyvéből Hely: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. Időpont: 2014. december 18 11 10 óra Az Igazgatótanács

Részletesebben

A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata

A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata A Configuro Válságkezelő és Tanácsadó Kft. Panaszkezelési Szabályzata I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Szabályzat célja A panaszkezelés szabályozásának célja a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 1991. évi

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ELNÖKSÉGI ÜLÉS

JEGYZŐKÖNYV ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYV ELNÖKSÉGI ÜLÉS 2017.04.20 Résztvevők: Sándor Benedek Válé Flórián Nagy László Eisenkrammer Károly Arató Gábor Nagy Ádám Sutus Juhász Tímea Battai Bori Dámosy Bálint Soós Gábor (17:05 től) Sándor

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8. 2013.12.30. 18:00 Jelenlévők, tagok: Matolcsi Máté, a Gószövetség elnöke (Barcza Gedeon

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA ÉPÍTÉSI TAGOZAT TERÜLET-ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI ÜGYRENDJE 2011. 2 TARTALOMJEGYZÉK MAGYARÁZAT 1. A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZAKOSZTÁLY 2. A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben