Bírálói vélemény Dr. Lacza Zsombor Iszkémiás károsodás csökkentése a mitokondriális funkció befolyásolása által című MTA doktori értekezéséről
|
|
- Győző Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bírálói vélemény Dr. Lacza Zsombor Iszkémiás károsodás csökkentése a mitokondriális funkció befolyásolása által című MTA doktori értekezéséről 1. Általános értékelés A disszertáció 162 oldal terjedelmű, érdemi szöveges része 125 oldal, melyhez az irodalmi hivatkozások jegyzéke, valamint a témakörben publikált saját közlemények listája csatlakozik - ez utóbbiban 24 elsőszerzős vagy társszerzős közlemény szerepel. A dolgozat formája és szerkezete megfelelő, a vizsgálatok előzményeit, elméleti hátterét, anyagát és módszereit, az eredményeket és azok megbeszélését megfelelő tagolásban állította össze a Jelölt. Megállapítható, hogy az értekezés formailag megfelel a követelményeknek. A tartalom általános értékelésére térve elsősorban azt kellett megállapítani, hogy az értekezés koherens egészet alkot-e és a válasz egyértelmű igen. Dr. Lacza Zsombor vizsgálatainak fő célja a mitokondriális ATP-függő kálium csatornák feltérképezése mellett a mitokondriális nitrozatív stressz szerepének tisztázása volt, hipoxiás és magas glükóz szintek által kiváltott kórállapotokban, valamint e potenciálisan sejtkárosító folyamatok befolyásolása gyógyszeres vagy sejtterápiás eljárásokkal. Az egyes útvonalakat leíró okfejtés logikus, kiemelendő, hogy a vizsgálatok saját eredményekre és gondolatokra épültek, és a külföldi kooperációban végzett munkák továbbvitelére hazai környezetben került sor. A célok eléréséhez szükséges módszertan megfelelő volt, sok esetben ezek a Jelölt saját fejlesztései voltak. A végcélként megjelölhető pontok a korábbi eredményekhez képest több szempontból is lényegi továbblépést jelentenek, új kutatási útvonalat jelölnek ki a mitokondriumok és az oxido-reduktív sejtkárosodások kapcsolatrendszerében. Az általános részhez kapcsolódó kritikai megjegyzésem a dolgozat címére, pontosabban az előbb említett kapcsolatra vonatkozik, szerencsésebbnek tartottam volna a Hipoxiás károsodás csökkentése kezdetű címet; a Szerző az iszkémiás károsodást közvetlenül nem vizsgálta, a mitokondrium, mint sejtalkotó, az alkalmazott in vitro modellekben csak az oxigén hiányára reagálhat, az ischaemia és reperfúzió definíció szerint a véráramlás jelenlétét feltételezi. 2. A doktori mű részletes bírálata I. Formai rész A dolgozat kissé szokatlanul, Előszóval indul, ami azonban kiváló áttekintést ad a kutatás hátteréről, bemutatja a hipotéziseket, némi személyes háttér információt is ad azokról a tudományos kérdésekről, melyek az értekezés Szerzőjét foglalkoztatták, és elmagyarázza a gondolatmenetet, melyet a közel egy évtizedes kutatási ciklus alatt követett. Mint e megközelítés alapján megtudjuk, a felvetett problémák, azaz az iszkémiás sejtkárosodások hátterében lényegében a mitokondriumok funkciózavarai állhatnak, így ebben az összefüggésben kerül látótérbe a nitrogén monoxid (NO) szintézise és a poli-adp-riboziláció, a nitrozótiolok, pontosabban a nitrozó-glutation (GSNO), mint lehetséges exogén NO forrás és gyógyszercélpont, a mitokondriális ATP-függő kálium csatornák, valamint a hipoxiás sejtek mitokondrium transzferének lehetősége és leírása, és a kapcsolódó kísérletek, vizsgálati adatok rövid ismertetése. E rendkívül színesen, tömören, vagyis kiválóan fogalmazott fejezet az értekezés legerőteljesebb része - különösen tetszett a gondolat törzsfejlődését bemutató 1. ábra. Ezután a törzsanyag következik, ami hat fő részből áll: a bevezetés áttekinti a célokat, majd az irodalmi áttekintés, a módszerek, az eredmények ismertetése és ezek megbeszélése után végül a következtetések és tézisek zárják a sort. Azzal kezdem e fejezetek részletes 1
2 formai elemzését, hogy a dolgozatban rendkívül sok elütés, tévesztés, helyesírási és egyéb hiba található. Véleményem szerint ez meglehetősen zavaró egy olyan világban, ahol minden számítógépes szövegszerkesztő program rendelkezik helyesírás ellenőrzési opcióval. 1. Feltételezésem szerint véletlenül maradhattak angol szavak a szövegben az eredeti közlemények magyarra fordításakor (24. oldalon: hatékony vegyület and BMS191095), néhány esetben pedig a könnyebb utat választva a fordítás elmaradt. Pedig az FP15 katalizálhatná a peroxinitrit lebontását, ahelyett hogy konzekvensen peroxynitrite decomposition catalyst -ként szerepelne (51.o. 62.o, 70.o, 72.o), a protein mass fingerprinting (32.o) igés szerkezete lehetne esetleg PMF módszer, vagy akár peptide mass fingerprint (peptid-tömeg ujjlenyomat) módszerrel történő azonosítás. Vannak félig angolos, félig magyar, így teljesen helytelen kifejezések is, pl. intracellulár hatásmechanizmus (25.o), kardiovaszkulár hatás (42.o), paradoxikus folyamat (23.o), illetve egy jelenséget konfirmálnak is (33.o). Kémiai anyagok esetében az angolszász és magyar írásmód lényegében fele-fele arányban fordul elő, néha egy-egy mondaton belül is, pl. diazoxid és diazoxide, arginin/e, citrullin/e (30.o), szulfoniluria/sulfonilurea, etídium/ethidium, glibenclamide/glibenklamid - bár néha létezik egy harmadik variáns is pl. a diazoxie (22.o), glibencalmide (61.o.), ill. lézer doppler, lézer-doppler, vagy lézer Doppler esetében. 2. Az elírások a tartalomjegyzékben elkezdődnek, itt a fejezet kétszer szerepel és a alfejezet címe a következő: Ismsert GNO formulációk. Megjegyezném, hogy a rövidítések jegyzéke hiányzik, a rövidítések magyarázatai sok esetben a szövegben sincsenek megadva. Ezek után a felbukkanó hibák, elütések közül említeném az alábbiakat: nitrogán monoxid (tézisek), kísérleteinekt, transzdifferneciáció, kálum fluxus (24.o), mebránok (37.o), apoptózios-indukáló faktor (40.o), nitorzótiolok (40.o), reaktív oxidén (42.o), nitozáló ágens (42.o), vizsgálotakkal (59.o), tartalamzó (93.o), sejtpoppuláció (27. ábra, ugyanott éeltben lévő sejtek), streptozoocin (58.o), mitokokondrium és mitokondrimum (76.o ill. 112.o), és így tovább. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezúttal nem a bíráló bosszankodása jelenti a lényegi problémát, hanem az, hogy a szakterületen kevésbé jártas olvasó esetleg megpróbál utánanézni az ismeretlen, de meggyőző tudományosságúnak hangzó kifejezéseknek és szavaknak, hiszen a tézisfüzet 13. oldalán a légzési lánc uniquinon ciklusáról, máshol a mitokondriális tranzíciór pórusról (23.o), vagy a daiminofluoreszceinről (70.o), olvashatunk, és az összefoglaló szerint (107.o) három hajban hozott hasonló eredményt a NOS aktivitás mérése. 3. Az ábramagyarázatokon is találunk zavaró elírásokat, itt a tévesztések mellett (pl. metabolizmeus (3. ábra szövegében), NO scavengenek (9. ábra), fehérej (11. ábra), tartamaz (14. ábra, ugyanitt vizsgáltot, előszür, jül látható), csekéyl (17. ábra, ugyanitt amley), rreakció (20. ábra), asztrocita market (22. ábra), oxégén és glüköz megvonás (24. ábra) több esetben maga a szöveg, azaz a tartalom is hibás: a 16. ábrán például az adott magyarázattal szemben a H panel ábrázolja a proton grádiens megszüntetését követően észlelt reakciót és az I panel a IV. komplex gátlás eredményét, a 28. ábra magyarázata viszont teljesen hiányzik, helyette itt is a 25. ábrához tartozó szöveg olvasható. 4. A szerkesztési és formázási hiányosságok, hibák közül említek párat: alsó indexbe került vagy nagybetűs szavak (ATP, 23.o, 8. ábra magyarázata AZ), a 33. oldalon a szövegbe illesztve szerepel (David) Jourd heuil, 2002, Free radic Biol Med 33, ) közleménye, ami később nem szerepel a referenciák listájában, fölös betűk (pl. 6. ábra magyarázata), a 43. oldalon bemutatott táblázat első része az oldal alján véget ér, így a Megjegyzések oszlopban a Nitorvazodilatátoro a következő, 44. oldal tején a következőképpen folytatódik: k in vitro 2
3 és in vivo összevetése. Hozzátenném, hogy e táblázat szinte mindegyik oszlopa tartalmaz hasonló hibákat, ezeket nem sorolom fel. 5. Jobb híján laborzsargonnak nevezem a fogalmazás bizonyos jellegzetes hiányosságait. Az a stílus, ami személyes hangvételénél fogva az Előszóban hatásos és figyelemfelkeltő volt, a dolgozat további fejezeteiben sokszor zavaróvá válik. Példákat említek: azonosítottak egy pentabasic aminosav szekvenciát az enos autoinhibitory doménjében, amely dokkolja az enzimet a membránokhoz (109.o). A blottolás, knockoutokkal azonosítás vagy a blockbuster molekula kifejezések inkább a laboratóriumi - gyógyszerfejlesztési munkakörnyezetben lennének elfogadhatók. 7. Vannak emellett olyan részek is a szövegben, amelyek nem, vagy csak alapos figyelemmel és oknyomozással követhetők. Néhány példát említek. A 26. oldalon ezt olvashatjuk: Mivel azonban az agyi keringés mind a diazoxide kezelésre, mind annak gátlószerének jelenlétében kialakult, de az iszkémia ellen védő hatást csak a diazoxid tudta kiváltani, ezért a védőhatást nem lehet csak a keringésfokozás számlájára írni. A 24. oldalon: Egyenlőre ezen kísérletek megismétlése más labotatóriumokban még várat magára, ezért az értékelésük ma még nem lehet messzemenő. A 34. oldalon olvashatjuk, hogy a mitokondriális szuperoxid termelést az előző fejezetben részletesen tárgyalta a Szerző, de az előző alfejezet (2.2.2.) a gáz fázisú kemilumineszcenciával foglalkozik, maga a fejezet pedig (2.2.) az NO termelés mechanizmusával. Ugyanakkor valóban nagy szükség lett volna a mitokondriális gyökképzés részleteivel foglalkozó önálló fejezetre, kitérve esetleg a proteinek poszttranszlációs módosításához vezető nitrozilációra, nitrációra is. 2. Tartalmi rész Az értekezés gerincét alkotó közlemények anyagai három fő témakörbe csoportosíthatók, a kapcsolódásokat indokló logikai lánc világos, egyedül a humán mikrokeringési vizsgálatok estében lesz kissé laza. A Jelölt a dolgozat Előszavában úgy fogalmazott, hogy tömören, lényegre törően próbált fogalmazni, hiszen a közleményeket és könyvfejezeteket a dolgozathoz mellékelte. Kiindulásként le kell szögezni, hogy a doktori mű bírálata csakis a kapott anyagra szorítkozhat, ami nem tartalmazza a hivatkozott közleményeket. Az értekezés ugyanis nem azonos a szerző közleményeivel vagy közlemények összességével, ezek anyaga új, önálló szellemi alkotásként él tovább, vagyis a részeknek fel kell oldódniuk a dolgozat egészében. Éppen ezért a Szerzőnek minden fontos információt, részletet, lényegi paramétert, technikai adatot az olvasó rendelkezésére kell bocsátania, természetesen az esetleges ismétlések, redundanciák elkerülésével. Fontos tehát, hogy a tömörsége mellett figyelmet kell fordítania a tudományos kommunikációk szokásos elemeire is, mivel ezek hiányában kérdések fogalmazódhatnak meg a disszertáció olvasóiban. A továbbiakban észrevételeimet, megjegyzéseimet sorolom fel, nem feltétlenül az értekezés fejezeteit követve, inkább az előbbi gondolatmenet alapján azokra a pontokra fókuszálva, ahol a Szerző fogalmazása túlságosan lényegre törő volt. Fontos azonban azt is leszögezni, hogy a fő célt, vagyis az önálló, sui generis doktori mű létrehozását sikerült elérni, a kézhez kapott anyag alapján a bíráló és a későbbi közönség is véleményt alkothat a Jelölt tudományos munkavégzésének eredményességéről. 1. K-ATP csatornák szerepének megbeszélésekor - amennyiben a farmakológiai prekondícionálásról mint az ischaemiás prekondícionálás alternatívájáról esik szó fel lehetett volna sorolni más, jól ismert anyagokat is, pl. az adenozin, volatilis (gáz) 3
4 anesztetikumok, vagy a nikotinamid-nitrát hatásait, különösen az utóbbi említését hiányolom, hiszen K-ATP csatorna nyitó, ráadásul nitrát analóg tulajdonságokkal rendelkezik. 2. A megbeszélés 117. oldalán található mondatrész szerint a nitrotirozin szint a keringő leukocitákban folyamatosan emelkedik a terhesség előrehaladtával. A diszkusszió 89. oldalon található szövegrészben ugyanakkor az olvasható (nitrotirozin stressz terhességi cukorbetegségben), hogy csak a héten következett be az emelkedés. A pontos adatokat nem ismerjük; valóban egyenletesen fokozódik a nitrozatív stressz az egészséges terhesekben és a dibeteses populációban a terhesség kezdetétől a szülésig? Némileg zavarónak tartható ugyanis, hogy ez a változás az egészséges terheseken is kimutatható volt. A nitrozatív stressz terhességi cukorbetegségben összefoglaló (19. ábrán) nem találtam erre nézve pontos adatot: kérdésem tehát, hogy volt-e statisztikailag szignifikáns különbség az egészséges és diabeteses terhesek között ebben a paraméterben? Kérem, hogy részletesen értelmezze a kapott eredményeket (ez a diszkusszióban elmaradt). 3. Az előzőekhez csatlakozó kérdésem, mi a Szerző véleménye a protein nitrálás élettani aspektusairól. Erről a diszkusszióban nem olvashattunk. Az utóbbi időkben ugyanakkor egyre több közlemény jelenik meg erről az eshetőségről (pl. Abello N és mtsai összefoglalója; J Proteome Res 2009) - a vonatkozó adatok szerint a poszt-transzlációs módosítások biológiai funkciót láthatnak el, aktiválnak, inaktiválnak, vagy funkciónyerésben (gain-of-function) is szerepet játszhatnak. 4. További kérdésem, hogy a nitrozatív szöveti reakció (általában, illetve specifikusan pl. a vizsgált egészséges terhesek esetében) irreverzibilisnek tekinthető-e. Számos sejt és szövet esetében kimutatták a 3-NT protein módosulások reverzibilitását (Kamisaki Y, PNAS 1998; Kuo WN, Mol Cell Biochem 1999), sőt az utóbbi időben egyre több adat utal arra, hogy a protein tirozin nitráció (vagy nitrotriptofán képződés) nem random kémiai folyamat. Itt szeretnék hivatkozni Koeck és munkatársai egyik közleményére (Rapid and selective oxygenregulated protein tyrosine denitration and nitration in mitochondria J Biol Chem 2004), melyben a szerzők rendkívül alapos vizsgálatok után arra a következtetésre jutottak, hogy rövid ideig tartó (mintegy 20 perces) hipoxiát követően a mitokondriumok teljesen eliminálhatják a nitrotirozin származékokat. 5. További kérdésem, hogy pontosan milyen módszert alkalmaztak a nitrotirozin kimutatására az anyai vér leukocytái, ill. anyai és magzati szövetek esetén, vagyis a méhlepényen, a köldök artérián és vénán (erre nincs adat az ábrán és az anyag és módszer fejezetben nem találtam meg a nitrozatív stressz jellemzésére alkalmazott hisztológiai eljárások részleteit). Ide kapcsolódó kérdésem, hogy vizsgáltak-e valóban a magzatokból származó szövetek reakcióit (esetleg post mortem). 6.a. Több pontra bontható kritikai észrevételem van a statisztikai elemzéssel. Egyrészt hiányolom az alkalmazott módszerek összefoglalását és rövid ismertetését, ennek szokásos helyén, az Anyag és Módszer fejezet végén. Sok esetben ugyanis nem világos, hogy egyedi eredményeket vagy csoportok változásait ábrázolta-e (pl. Western blot eredmények esetén szükségesnek ítélném a csoportok eredményeit ábrázoló változások bemutatását, a releváns statisztikai eredményekkel együtt). További lehetőség lett volna a szövegbe illeszteni a statisztikai próbákra vonatkozó rövid közléseket, eredményeket, de csak elvétve találtam nyomát a szignifikáns, vagy statisztikailag szignifikáns szavaknak, kifejezéseknek, helyettük az erősen pozitív, erős aktivitás, erős festődés olvasható, ami még talán elfogadható alternatíva lenne, de nem világos, hogy mit kell érteni az enyhén erősebb és hasonló, minőségi jelzős szerkezetek esetében. 4
5 6.b. Hasznos lett volna a statisztikai próbák legfontosabb jellemzőit az ábrák magyarázatánál feltüntetni. Példaként említem a 17. ábrát, ahol a kontroll és kezelt csoportok közti különbséget jelző szimbólum valószínűleg hiányzik néhány helyen. Itt az E panelen a PARP enzimaktivitás mérés eredményei láthatók, és csak a KGDH csoport felett látjuk a statisztikailag szignifikáns különbséget jelző szimbólumot, a többi oszlop esetében nincs jelzés. Hiányzik a sokkal markánsabb differenciát mutató PARP - PARP+3-AB csoport esetében is. Nem igazán világos tehát, hogy miért kapott a PARP+3-AB csoport a szövegben részlegesen gátolható jelzőt, hiszen, mint az ábrából kiderül, a DLDH csoporthoz képest a DLDH+3-AB teljesen megszüntette az aktivitást (természetesen az is látható, hogy a DLDH enzim önmagában csekély aktivitást mutat, ám ezt az aktivitást a 3-AB teljesen gátolta szemben a részlegesen gátolható csoporttal, ahol az aktivitást felére csökkent). 7.a. A talpbőr mikrokeringését laser Doppler módszerrel mérték patkányokon. GSNO hatására mind az egészséges kontrollok, mind diabeteses állatokban azonos mértékben változott a véráramlás a vizsgálat 30 perce alatt (kétszeres PU emelkedés), és lényegében hasonló, (háromszoros PU emelkedés) választ észleltek az emberi alkaron is. Kérdésem, hogy milyen mélységben képes információ szolgáltatni ez a módszer, valamint hogy a bőr mikrokeringése mennyiben reprezentálja a diabetes láb mélyebb szöveti struktúráinak keringését. 7.b. További kérdésem: a legstabilabbnak bizonyult formula esetén pontosan mekkora volt és meddig tartott a relatív áramlásnövekedés a GSNO-val kezelt humán csoportban. A 21. C. ábra csak egyedi értéket ábrázol. Nem világos, hogy volt-e eltérés az állati modelltől human diabetes mellitus esetén, utóbbi vizsgálati csoportra vonatkozó adatot nem találtam és erre a diszkusszióban sincs hivatkozás (117. o). Meg kell jegyeznem azt is, hogy ennek hiányában a cukorbeteg láb szindrómára vonatkozó következtés szövegezése félreérthető lehet. 8. További kérdés, hogy a helyi NO tartalom változása a bevitel fokozódása után (amivel a bőr váráramlás válaszát magyarázza a Szerző) bizonyított-e. Ha igen, és ha a hiperglikémiás környezetben a fokozódó véráramlással bejutó szubsztrát (molekuláris oxigén) kapcsán még fokozódik is a szuperoxid anion generálás, van-e változás a helyi peroxinitrit képződésben? Ha van, mivel lehet magyarázni a változatlan intenzitású nitrotirozin reakciót? 9. Kérdéses lehet az is, hogy az S-nitrozóglutation lebontását szabályozó GSNO reduktáz (GSNOR) milyen szerepet játszik (játszik-e) a folyamatban. 3. Összefoglalás Végezetül a dolgozatban ismertetett eredmények összefoglalására térve, megállapítható, hogy Dr. Lacza Zsombor téziseiben számos új felismerés található: Kísérletei nyomán fontos új ismereteket szereztünk a mitokondriális ATP-függő kálium csatornák alegység összetételére vonatkozóan. Kimutatta, hogy a jelenleg ismert NO-szintáz enzimek közül nincs jelen a mitokondriumban olyan izoforma, ami érdemi mennyiségben termelne NO-t, ugyanakkor igazolta, hogy a mitokondrium belső membrán respirációs láncának működése kapcsán reaktív nitrogén intermedierek képződnek, főképp a III. komplex révén. Kimutatta, hogy a mitokondriális dihidrolipoamid-dehidrogenáz (DLDH) enzim részt vehet az oxido-reduktív stressz alatt aktiválódó poli-adp-ribozilációban, így ez a folyamat a mitokondriális funkció károsodásának egyik új összetevője lehet. 5
6 Kimutatta, hogy a nitrozatív stressz marker nitrotirozin mennyisége fokozódik terhességi diabetes alatt, ami a megváltozott NO metabolizmus kórtani szerepére utalhat. Új gyógyszer formulát fejlesztett ki az NO donorként is alkalmazható GSNO topikális bevitelére és kimutatta, hogy az exogén NO bevitelére alkalmas készítménnyel a bőr mikrokeringése fokozható. Mesenchimális őssejtek alkalmazásával kimutatta, hogy a működő mitokondriumoknak, valamint a sejt-sejt közötti kapcsolatnak fontos szerepe van a sérült sejtek működésének megtartásában, és in vivo körülmények között végzett vizsgálataival igazolta, hogy a sejtsejt közötti kapcsolat membránhidakon keresztül valósul meg. A fentieket összefoglalva elmondható, hogy Dr. Lacza Zsombor új eredményei és felismerései jelentősen hozzájárultak a humán biológia és orvostudomány alap-problémáját jelentő hipoxiás sejtkárosodás mechanizmusainak jobb megértéséhez és a kapcsoló terápia továbbfejlődéséhez. Megállapítható, hogy az alkalmazott vizsgálati modellek jól választottak, korrektül kivitelezettek és célkitűzéseinek megfelelően nyertek felhasználást. A szakirodalmat helyesen használta fel, a dolgozatban foglalt tudományos eredmények hitelesek, a pályázó saját eredményei. Az értekezés tartalmi erényeit összevetve a kritikai megjegyzésekkel, megállapítható, hogy a munka alkalmas az MTA Doktora cím pályázására, ezért javaslom a nyilvános vita kitűzését és az értekezés téziseinek elfogadását. Dr. Boros Mihály MTA doktora Szeged, február 4. 6
Opponensi vélemény. címmel benyújtott akadémiai doktori értekezéséről
1/5 Opponensi vélemény Szalai Gabriella A szalicilsav szerepe gazdasági növények stressztűrő képességében címmel benyújtott akadémiai doktori értekezéséről A munka a növényi stresszbiológia fontos és időszerű
A peroxinitrit és a capsaicin-szenzitív érző idegek szerepe a szívizom stressz adaptációjában
A peroxinitrit és a capsaicin-szenzitív érző idegek szerepe a szívizom stressz adaptációjában Dr. Bencsik Péter Ph.D. tézis összefoglaló Kardiovaszkuláris Kutatócsoport Biokémiai Intézet Általános Orvostudományi
A bioenergetika a biokémiai folyamatok során lezajló energiaváltozásokkal foglalkozik.
Modul cím: MEDICINÁLIS ALAPISMERETEK BIOKÉMIA BIOENERGETIKA I. 1. kulcsszó cím: Energia A termodinamika első főtétele kimondja, hogy a különböző energiafajták átalakulhatnak egymásba ez az energia megmaradásának
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
Zárójelentés. A) A cervix nyújthatóságának (rezisztencia) állatkísérletes meghatározása terhes és nem terhes patkányban.
Zárójelentés A kutatás fő célkitűzése a β 2 agonisták és altípus szelektív α 1 antagonisták hatásának vizsgálata a terhesség során a patkány cervix érésére összehasonlítva a corpusra gyakorolt hatásokkal.
Bevezetés a biokémiába fogorvostan hallgatóknak
Bevezetés a biokémiába fogorvostan hallgatóknak Munkafüzet 14. hét METABOLIZMUS III. LIPIDEK, ZSÍRSAVAK β-oxidációja Szerkesztette: Jakus Péter Név: Csoport: Dátum: Labor dolgozat kérdések 1.) ATP mennyiségének
Biológiai egyenértékűség és vizsgálata. Dr. Lakner Géza. members.iif.hu/lakner
Biológiai egyenértékűség és vizsgálata Dr. Lakner Géza members.iif.hu/lakner Originalitás, generikum Originalitás, innovatív gyógyszerkészítmény = első ízben kifejlesztett, új hatóanyagból előállított
ISMÉTLŐDŐ STRESSZ HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ZEBRADÁNIÓN (DANIO RERIO)
ISMÉTLŐDŐ STRESSZ HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ZEBRADÁNIÓN (DANIO RERIO) Buza Eszter, Váradi László, Csenki Zsolt, Müller Tamás, Jeney Zsigmond, Mézes Miklós Szent István Egyetem Mezőgazdaság-és Környezettudományi
Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.
Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű
A peroxinitrit szerepe a késői prekondícionálással és posztkondícionálással kiváltott kardioprotekcióban. Pályázati téma összefoglalása
A peroxinitrit szerepe a késői prekondícionálással és posztkondícionálással kiváltott kardioprotekcióban Pályázati téma összefoglalása Kedvesné dr. Kupai Krisztina Szegedi Tudományegyetem 2011 Bevezető
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel
Az akut simvastatin kezelés hatása az iszkémia/reperfúzió okozta kamrai aritmiákra altatott kutya modellben
1 Az akut simvastatin kezelés hatása az iszkémia/reperfúzió okozta kamrai aritmiákra altatott kutya modellben Kisvári Gábor PhD Tézis Témavezető: Prof. Dr. Végh Ágnes Szegedi Tudományegyetem Általános
Hivatalos bírálat Dr. Antus Balázs: A légúti gyulladás és az oxidatív stressz vizsgálata tüdőbetegségekben című MTA doktori értekezéséről
Hivatalos bírálat Dr. Antus Balázs: A légúti gyulladás és az oxidatív stressz vizsgálata tüdőbetegségekben című MTA doktori értekezéséről Jelölt a fenti címen MTA doktori értekezést nyújtott be a Magyar
Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.
Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének
A légzési lánc és az oxidatív foszforiláció
A légzési lánc és az oxidatív foszforiláció Csala Miklós Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet intermembrán tér Fe-S FMN NADH mátrix I. komplex: NADH-KoQ reduktáz
MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység
MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 1185-06/1 Gazdasági tervezési, rendszerelemzési, tervezési vagy
OTKA nyilvántartási szám: K48376 Zárójelentés: 2008. A pályázat adott keretein belül az alábbi eredményeket értük el:
Szakmai beszámoló A pályázatban a hemodinamikai erők által aktivált normális és kóros vaszkuláris mechanizmusok feltárását illetve megismerését tűztük ki célul. Az emberi betegségek hátterében igen gyakran
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.
2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton
A glükóz reszintézise.
A glükóz reszintézise. A glükóz reszintézise. A reszintézis nem egyszerű megfordítása a glikolízisnek. A glikolízis 3 irrevezibilis lépése más úton játszódik le. Ennek oka egyrészt energetikai, másrészt
Útmutató a BSc szakdolgozatok összefoglalójának megszerkesztéséhez
Útmutató a BSc szakdolgozatok összefoglalójának megszerkesztéséhez Az összefoglaló célja: A szakdolgozat, a kutatómunka rövid, lényegretörő összefoglalása, mások számára érthető és az érdeklődést felkeltő
Sejtmozgás és adhézió Molekuláris biológia kurzus 8. hét. Kun Lídia Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet
Sejtmozgás és adhézió Molekuláris biológia kurzus 8. hét Kun Lídia Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet Sejtmozgás -amőboid - csillós - kontrakció Sejt adhézió -sejt-ecm -sejt-sejt MOZGÁS A sejtmozgás
Így választott Budapest
SZABÓ SZILÁRD Így választott Budapest Ignácz Károly: Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban 1920-1945 Napvilág Kiadó, h. n. 2013, 199 o. Ignácz Károly történész, a Politikatörténeti
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben. Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék
A PET szerepe a gyógyszerfejlesztésben Berecz Roland DE KK Pszichiátriai Tanszék Gyógyszerfejlesztés Felfedezés gyógyszertár : 10-15 év Kb. 1 millárd USD/gyógyszer (beleszámolva a sikertelen fejlesztéseket)
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint 0622 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. november 7. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai
Bírálói vélemény. Jakab László Optoelektronikai eszközök és rendszerek. című MTA doktori értekezéséről
Bírálói vélemény Jakab László Optoelektronikai eszközök és rendszerek című MTA doktori értekezéséről Az értekezésben Jakab László két évtizedet meghaladó, az optoelektronikához fűződő kutatató-fejlesztő
BME VIK TDK Bírálói lap 1. rész (a dolgozat részletes értékelése)
Szerzőıő(k):. Dolgozat címe:.. A. A, dolgozat szerkesztése, stílusa (0-5 pont): 0-1: gyenge (ha a dolgozat nehezen áttekinthető, gondatlanul szerkesztett, sok szerkesztési, nyelvtani hibával) 2: átlagos
A szövetek tápanyagellátásának hormonális szabályozása
A szövetek tápanyagellátásának hormonális szabályozása Periódikus táplálékfelvétel Sejtek folyamatos tápanyagellátása (glükóz, szabad zsírsavak stb.) Tápanyag raktározás Tápanyag mobilizálás Vér glükóz
DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS
Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben
transzláció DNS RNS Fehérje A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti fehérjék, transzportfehérjék
Transzláció A molekuláris biológia centrális dogmája transzkripció transzláció DNS RNS Fehérje replikáció Reverz transzkriptáz A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Glikolízis. emberi szervezet napi glukózigénye: kb. 160 g
Glikolízis Minden emberi sejt képes glikolízisre. A glukóz a metabolizmus központi tápanyaga, minden sejt képes hasznosítani. glykys = édes, lysis = hasítás emberi szervezet napi glukózigénye: kb. 160
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet
3.1.5 megint nincs megcímezve, a megfelelő négy al-alfejezet sav-bázis egyensúllyal és a vas ionok hatásával foglalkozik.
OPPONENSI VÉLEMÉNY Kunsági-Máté Sándor Néhány aromás vegyület molekuláinak gyenge kölcsönhatása és ennek gyakorlati alkalmazása című doktori értekezéséről Kunsági-Máté Sándor aromás molekulák másodlagos
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Hegedűs Csaba. című, a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolára benyújtott doktori disszertációjáról
OPPONENSI VÉLEMÉNY Hegedűs Csaba Kockázatalapú döntések támogatása a megfelelőség értékelésben a mérési bizonytalanság figyelembevételével című, a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR
mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs
09. A citromsav ciklus
09. A citromsav ciklus 1 Alternatív nevek: Citromsav ciklus Citrát kör Trikarbonsav ciklus Szent-Györgyi Albert Krebs ciklus Szent-Györgyi Krebs ciklus Hans Adolf Krebs 2 Áttekintés 1 + 8 lépés 0: piruvát
Kutatási beszámoló ( )
Kutatási beszámoló (2008-2012) A thrombocyták aktivációja alapvető jelentőségű a thrombotikus betegségek kialakulása szempontjából. A pályázat során ezen aktivációs folyamatok mechanizmusait vizsgáltuk.
A MITOKONDRIUMOK SZEREPE A SEJT MŰKÖDÉSÉBEN. Somogyi János -- Vér Ágota Első rész
A MITOKONDRIUMOK SZEREPE A SEJT MŰKÖDÉSÉBEN Somogyi János -- Vér Ágota Első rész Már több mint 200 éve ismert, hogy szöveteink és sejtjeink zöme oxigént fogyaszt. Hosszú ideig azt hitték azonban, hogy
Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése
Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése Doktori tézisek Dr. Cserepes Judit Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola
Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben
OTKA T-037887 zárójelentés Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben Az ischaemias stroke-ot követően az elzáródott ér ellátási területének centrumában percek, órák alatt
OTKA ZÁRÓJELENTÉS
NF-κB aktiváció % Annexin pozitív sejtek, 24h kezelés OTKA 613 ZÁRÓJELENTÉS A nitrogén monoxid (NO) egy rövid féléletidejű, számos szabályozó szabályozó funkciót betöltő molekula, immunmoduláns hatása
Opponensi Vélemény Dr. Nagy Bálint A valósidejű PCR alkalmazása a klinikai genetikai gyakorlatban ' című értekezéséről
Opponensi Vélemény Dr. Nagy Bálint A valósidejű PCR alkalmazása a klinikai genetikai gyakorlatban ' című értekezéséről Dr. Nagy Bálint az MTA doktora fokozat megszerzéséhez a fenti címen nyújtott be a
RÉSZLETES SZAKMAI BESZÁMOLÓ
RÉSZLETES SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. A Renox (Nox4)-deficiens egérmodell létrehozása Az OTKA pályázat keretében végzett kutatások egyik legfontosabb eredménye, hogy sikerült létrehozni egy Nox4 (Renox)-deficiens
Opponensi vélemény. Dr Tajti János A migrén kórfolyamatának vizsgálata című MTA doktori pályázatáról
Pécs, 2016. szeptember 21. Opponensi vélemény Dr Tajti János A migrén kórfolyamatának vizsgálata című MTA doktori pályázatáról A szerző 159 oldalas doktori pályázatot nyújtott be, mely 18 közleményen alapul,
OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben.
OPPONENSI VÉLEMÉNY Magyar Tibor A sertés torzító orrgyulladása: a kórtan, a kórfejlődés és az immunvédelem egyes kérdéseinek vizsgálata című akadémiai doktori értekezésről A Magyar Tudományos Akadémia
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport
Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka
Az első részben a vizsgázók számára előre kiadandó feladatkiírás szerepel.
A vizsgafeladat ismertetése: A dolgozat digitális prezentációs szoftverrel való rövidített bemutatása. Válaszolás a bizottság által feltett dolgozattal kapcsolatos kérdésekre. Az első részben a vizsgázók
Esettanulmány készítése
Esettanulmány készítése Az anyag a KPMG Academy szervezésében tartott Esettanulmányok az oktatásban című tréning anyagának felhasználásával készült (tréner: Pusztai Csaba) Miért írjunk esettanulmányt?
Szakirodalmi összefoglaló készítése
Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Fizika középszint ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 5. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint, jól követhetően
[S] v' [I] [1] Kompetitív gátlás
8. Szeminárium Enzimkinetika II. Jelen szeminárium során az enzimaktivitás szabályozásával foglalkozunk. Mivel a klinikai gyakorlatban használt gyógyszerhatóanyagok jelentős része enzimgátló hatással bír
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK
Citrátkör, terminális oxidáció, oxidatív foszforiláció
Citrátkör, terminális oxidáció, oxidatív foszforiláció A citrátkör jelentősége tápanyagok oxidációjának közös szakasza anyag- és energiaforgalom központja sejtek anyagcseréjében elosztórendszerként működik:
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék Szerkesztette: FAIGL FERENC Írta: FAIGL FERENC, SZEGHY LAJOS, KOVÁCS ERVIN, MÁTRAVÖLGYI
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
Dr. Csanády László: Az ioncsatorna-enzim határmezsgye: egyedi CFTR és TRPM2 csatornák szerkezete, működése c. MTA doktori értekezésének bírálata
Dr. Csanády László: Az ioncsatorna-enzim határmezsgye: egyedi CFTR és TRPM2 csatornák szerkezete, működése c. MTA doktori értekezésének bírálata Ezúton is köszönöm a lehetőséget és a megtiszteltetést,
A Caskin1 állványfehérje vizsgálata
A Caskin1 állványfehérje vizsgálata Doktori tézisek Balázs Annamária Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezeto: Dr. Buday László egyetemi tanár, az orvostudományok doktora
Mire költi a szervezet energiáját?
Glükóz lebontás Lebontó folyamatok A szénhidrátok és zsírok lebontása során széndioxid és víz keletkezése közben energia keletkezik (a széndioxidot kilélegezzük, a vizet pedig szervezetünkben felhasználjuk).
EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
Bírálat Dr. Igaz Péter című MTA doktori értekezéséről
Bírálat Dr. Igaz Péter Endokrin daganatok és immun-endokrin kölcsönhatások molekuláris, bioinformatikai és klinikai vizsgálata című MTA doktori értekezéséről Igaz Péter MTA doktori értekezését 2011-ben
A 2. fejezet (68 oldal) a határfelületek mikroszkopikus tulajdonságaival kapcsolatos eredményeket összegzi. A 4 alfejezet mindegyike szakirodalmi
Bírálat Dr. Nagy Gábor Szilárd/folyadék határfelületek elméleti leírása, kísérleti vizsgálata és gyakorlati szerepe címmel benyújtott doktori értekezéséhez Az elektrokémiai témájú doktori értekezések bírálói
A herpes simplex vírus és a rubeolavírus autofágiára gyakorolt in vitro hatásának vizsgálata
A herpes simplex vírus és a rubeolavírus autofágiára gyakorolt in vitro hatásának vizsgálata Dr. Pásztor Kata Ph.D. Tézis Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai és
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére
Módszer az ASEA-ban található reaktív molekulák ellenőrzésére Az ASEA-ban található reaktív molekulák egy komplex szabadalmaztatott elektrokémiai folyamat, mely csökkenti és oxidálja az alap sóoldatot,
Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia
Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Mozgásanatómia Mozgásanatómia 9. évfolyam A 9. évfolyamon az intézményünk profiljának megfelelő tantárgy, a mozgásanatómia kerül bevezetésre. A mozgásanatómia
AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN
Állami Támogatások Joga 14 (2012/2) 25 34. AZ ALTMARK-ÍTÉLET NEGYEDIK FELTÉTELÉNEK TELJESÜLÉSE AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG GYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN STAVICZKY PÉTER 1 1.Bevezetés Az Európai Bíróság 2003-ban az Altmark
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
A légzésszabályozás vizsgálata patkányon. A mérési adatok elemzése és értékelése
A légzésszabályozás vizsgálata patkányon A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia BSc. B gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:... [pont] 500 400 a n. vagus ingerlése... 300 200 idő Gyakorlatvezető:
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback. EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése Élettan és anatómia gyakorlat, pszichológia BA A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...
Bírálat. Dr. Tamási Lilla. Asztma terhességben. c. MTA doktori értekezéséről
DEBRECENI EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR BELGYÓGYÁSZATI INTÉZET REUMATOLÓGIAI TANSZÉK Bírálat Dr. Tamási Lilla Asztma terhességben c. MTA doktori értekezéséről A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai
A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS
A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK
Színházi moderátor Moderátor
74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,
VÁLASZ. Dr. Virág László bírálatára
VÁLASZ Dr. Virág László bírálatára Köszönöm, hogy Professzor úr vállalta értekezésem bírálatát. Hálás vagyok az értékelésében foglalt méltató szavakért, és a disszertáció vitára bocsátásának támogatásáért.
A kutatási eredmények nyilvánossá tétele
A kutatási eredmények nyilvánossá tétele A kutatási beszámoló megírása Mivel az empirikus munka logikája és lépései meglehetısen kötöttek, az empirikus kutatási beszámoló mőfaja is kötött. A kutatási beszámoló
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZABÁLYZAT A HALLGATÓI PLÁGIUMRÓL
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZABÁLYZAT A HALLGATÓI PLÁGIUMRÓL SOPRON 2012 Tartalomjegyzék A Szabályzat tárgyi hatálya... 3 A Szabályzat célja... 3 A plágium fogalma... 3 A plágium szankcionálása... 4
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek 2018. Január 16. PROJEKT ÉRTÉKELÉS GYAKORLATA Transzparens, szabályozott folyamat 2 független, de a szakterületen
Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak
Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok
A kémiai energia átalakítása a sejtekben
A kémiai energia átalakítása a sejtekben A sejtek olyan mikroszkópikus képződmények amelyek működése egy vegyi gyárhoz hasonlítható. Tehát a sejtek mikroszkópikus vegyi gyárak. Mi mindenben hasonlítanak
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba
Hogyan lesznek új gyógyszereink? Bevezetés a gyógyszerkutatásba Keserű György Miklós, PhD, DSc Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont A gyógyszerkutatás folyamata Megalapozó kutatások
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
Energiatermelés a sejtekben, katabolizmus. Az energiaközvetítő molekula: ATP
Energiatermelés a sejtekben, katabolizmus Az energiaközvetítő molekula: ATP Elektrontranszfer, a fontosabb elektronszállító molekulák NAD: nikotinamid adenin-dinukleotid FAD: flavin adenin-dinukleotid
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback. EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése A mérési adatok elemzése és értékelése
Poligráfia - hazugság vizsgálat Biofeedback EKG, légzési ritmus és bőrellenállás mérése A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia B / Pszichológus gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............
Swing Charting Játék az idővel (2.)
Swing Charting Játék az idővel (2.) A megelőző cikkben olyan árfolyam ábrázolási és elemzési módszereket ismertettem, ahol az idő nem lineárisan, hanem az árfolyammozgás jelentősége alapján jelent meg.
tovább fejlesztése, az ellátás technikájának és eredményességének javítása a vérző betegek részletes epidemiológiai analízisétől remélhető.
1 OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Altorjay István: Az ér-endothel működési zavarai, vascularis agresszív tényezők és a keringés rendellenességei tápcsatornai betegségekben címmel készített MTA doktori értekezéséről
klorid ioncsatorna az ABC (ATP Binding Casette) fehérjecsaládba tartozik, amelyek általánosságban részt vesznek a gyógyszerek olyan alapvetı
Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Igazgató: Prof. Dr. Varró András 6720 Szeged, Dóm tér 12., Tel.: (62) 545-682 Fax: (62) 545-680 e-mail: varro.andras@med.u-szeged.hu Opponensi
2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens
A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása Webszeminárium az információs követelményekről 2009. november 30. Valamennyi rendelkezésre álló információ értékelése
NÖVÉNYÉLETTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
NÖVÉNYÉLETTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Sejtfal szintézis és megnyúlás Környezeti tényezők hatása a növények növekedésére és fejlődésére Előadás áttekintése
Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Dr. Élő Gábor Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Tézisek Semmelweis Egyetem 4. sz. Doktori Iskola Semmelweis Egyetem
Szakmai előrehaladási jelentések rendje
Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2
TRANSZPORTFOLYAMATOK A SEJTEKBEN
16 A sejtek felépítése és mûködése TRANSZPORTFOLYAMATOK A SEJTEKBEN 1. Sejtmembrán elektronmikroszkópos felvétele mitokondrium (energiatermelõ és lebontó folyamatok) citoplazma (fehérjeszintézis, anyag
Mi a hasonlóság és mi a különbség a felsorolt kémiai részecskék között? Hasonlóság:... Különbség: atom a belőle származó (egyszerű) ion
Kedves Versenyző! 2 Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre. A feladatokat a számítási feladatok
FILOLÓGIA ÉS IRODALOM
KÁRPÁT-MEDENCEI IRODALMI PHD- ÉS MA-HALLGATÓK KONFERENCIÁJA PILISCSABA, 2013. SZEPTEMBER 4 5., Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola *** A PPKE BTK IDI magyar irodalommal
Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE
Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE Tanárszakosok, 2017. Bev. 2. ábra Az immunválasz kialakulása 3.1. ábra A vérsejtek képződésének helyszínei az élet folyamán