SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Fejős Sándor
|
|
- Klaudia Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Fejős Sándor Művelődés és kultúra a dualizmus kori Magyarkanizsán ( ) Témavezető: Dr. habil. Zakar Péter főiskolai tanár Szeged 2018
2 I. Témaválasztás, a téma jelentősége Doktori disszertációm Magyarkanizsa dualizmus kori művelődéstörténetét dolgozza fel, az adott korszak kulturális életének négy meghatározó színterén az oktatásügy hiánypótló törekvésén, a virágkorukat élő társadalmi szervezetek közösségformáló erején, a helyi sajtó megjelenésének szerepén, és a régióban kibontakozó új iparágnak, a gyógyturizmusnak a fejlődésén keresztül. A témaválasztásnál a szülőföld iránti ragaszkodás és tisztelet motivált, ugyanis már egyetemi tanulmányaim során kezdtem meg ez irányú kutatásaimat, amelynek eredményeképpen feldolgoztam a magyarkanizsai gyógyfürdő történetét. A Délvidék Kutató Központ tagjaként a Délvidék dualizmus korának művelődés és kultúrtörténetét vizsgálom, különös tekintettel az észak bácskai régió kiemelten Magyarkanizsa vonatkozásában. Néhány évvel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy a Szegedi Tudományegyetem történészei - a helytörténeti kutatókkal összefogva megírják a város 1848 és 1945 közötti időszakának eseményeit. A nyomdakész állapotban lévő, 2018-ban megjelenő Magyarkanizsa monográfiája ( ) című kötet szerkesztőjeként, illetve a századforduló eseményeit feltáró rész szerzőjeként igyekeztem a munkám során a szerzőtársaim, és az általam publikált a témára vonatkozó legújabb kutatási anyagait felhasználni, ismertetni. A dolgozatom felépítésekor fontos szempontnak tartottam, hogy bemutassam Magyarkanizsa történetének 1868 és 1918 közötti időszakát, hogy komplex képet kaphassunk a település politikai, gazdasági és társadalmi eseményeiről. Az említett periódus részletezése során kiemelt szerepet kap a váltsági szerződés megvalósulása, a járásbíróság ügye, valamint a községi törvény elfogadása révén nagyközséggé formálódó Ókanizsa közigazgatási struktúrája. Minden ellentmondásával együtt a századforduló időszaka Magyarkanizsa gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését tekintve a legprosperálóbb ciklus, hiszen a település ekkor szerzett második alkalommal városi rangot, ráadásául a legnagyobb beruházások (új városháza, iskola, téglagyár, modern gyógyfürdő) is ehhez a korszakhoz köthetőek. A gazdasági, társadalmi változások mellett a művelődés és kultúra területén is végbement a modernizáció. A polgárosodás átalakította a különböző társadalmi rétegek életstílusát, a polgári életmódváltás tényezői közé tartozott, hogy divatba jött az olvasás, a színházba járás, a társasági élet, a sport, a fürdőzés, a szabadidő értelmes eltöltésének igénye. A művelődés és kultúra fejlődésének egyik fő oka a magasabb műveltségi szint iránti igény megnövekedése. Másrészt a dualista
3 állam intézményrendszerének kialakításakor a polgári állam az egyre inkább gyarapodó szakemberigényt igyekezett kielégíteni. A modern magyar polgári állam kiépülése és működése a törvényhatósági (1870) és a községi (1871) törvény révén az önkormányzatok újjászervezése, a közigazgatás folyamatos differenciálódása, szakszerűbbé tétele, a polgárosodást előmozdító jogszabályalkotás az adminisztráció növekedését, valamint a tisztviselői rétegprofesszionalizálódását eredményezte. Az iskolai végzettséghez kötött szaktudás már a kisváros mikrokörnyezetében is alapkövetelménnyé vált a századfordulón. A források alapján Magyarkanizsa dualizmus kori kulturális életét, művelődéstörténeti helyzetét mennyiségére, illetve tartalmi súlyát tekintve is érdemesnek tartottam doktori disszertáció keretében feldolgozni. II. A kutatás módszertana és forrásai Disszertációm fő irányvonala, a dualizmus kori művelődés és kultúra általam kijelölt négy színterének prezentálása, a város politikai, gazdasági és társadalmi életére gyakorolt hatásának vizsgálata. Elemzésem során igyekeztem rávilágítani, hogy a közművelődés területén tanulmányozott szektorok milyen mértékben befolyásolták a település urbanizációs törekvéseit, illetve miként instruálták a kapitalizálódó gazdaság új ágazati struktúráinak a kialakítását. Az oktatásügy, az egyletek, a helyi sajtóorgánumok, és a fürdőberuházás tárgyalásakor is figyelemmel kísértem a korszakra vonatkozó országos és regionális törekevések fő áramlatait, a mikrokörnyezetre gyakorolt impulzusainak fő ismérveit. A vizsgálatok folyamán az analitikus módszert alkalmazva, a statisztikai kimutatások eredményeinek értékelésével kíséreltem meg a közművelődés különböző szegmenseinek törekvéseit prezentálni. Az 1868-as népoktatási törvény rendkívül pozitív hatást gyakorolt Ókanizsa nagyközség oktatásügyének fejlődésére. Növekedett a tanköteles gyermekek számaránya, az írástudatlanság pedig csökkenő tendenciát mutatott. A fejezetben kitértem a községi és felekezeti típusú alsó fokú oktatási intézmények kérdéseire, a nagyközség képviselőtestületének küzdelmére, amelynek során a felekezeti iskolákat községi jellegűvé próbálták átalakítani. A település különféle iskola típusainak felvázolásán túl statisztikai ábrával nyomatékosítva elemeztem a helyi tanerő, valamint a tanköteles gyermekek létszámának növekedési mutatóit, a fejlődési irányvonalának legfontosabb tényezőit.
4 Dolgozatom művelődéstörténeti részének második színtere a társadalmi egyesületek témaköre, amelynek keretében a kutatásaim a dualizmus kori magyarkanizsai egyletek szerepének megítélésére, továbbá a mikrokörnyezetre gyakorolt hatására irányultak. Vizsgálatom során igyekeztem pontos képet adni arról, hogy mely társadalmi csoportok milyen céllal hoztak létre civil szerveződéseket, illetve milyen mértékben járultak hozzá a művelődés és kultúra helyi, valamint regionális fejlődéséhez. A téma újszerű feldolgozása folyamán az általam fellelt 48 városi önszervező egyesületet analizáltam funkciójuk és társadalmi-réteg jellemzőik szerint. A vizsgálatok értékeit összehasonlítottam a magyarországi társadalmi egyesületek országos szintű (az 1878-as statisztika alapján készített) felmérés adataival. A helyi sajtó tanulmányozása során követve Gyáni Gábor újfajta társadalomtörténeti szempontú vizsgálódásának aspektusait a hagyományos, leíró, kizárólag a tartalomra koncentráló, és ezáltal a társadalmi kulturális kontextust figyelmen kívül hagyó vizsgálatot kiegészítve az értelmező, analitikus megközelítés módszerével igyekeztem bemutatni a két helyi hetilap, a Kanizsai Újság és a Kanizsai Ellenőr társadalmi kulturális szerepét. A módszer lényege, hogy nem pusztán az újságra, mint végtermékre koncentrál, hanem az előállítás folyamatában részt vevő vállalkozók (kiadók), a szerkesztők, valamint a szerzők céljait, továbbá az olvasóközönség társadalmi bázisát, illetve kulturális, szociológiai hátterét is prezentálja. Az analízis során kikristályosodik, hogy a XX. század elejétől már kapitalista vállalkozásként működtetett, véleményformáló tömegsajtó mely társadalmi csoportokra és miként tud hatást gyakorolni. Nem elhanyagolható szempont, hogy a sajtótermék eladásából keletkező profiton kívül milyen egyéb, szekunder célokat igyekezett megvalósítani a vállalkozó. A negyedik a magyarkanizsai gyógyfürdő történetét ismertető fejezet kapcsán, a növekedési pályán mozgó országos fürdőkultúra, továbbá a XIX XX. század fordulóján formálódó délvidéki sziksósfürdők társadalmi-gazdasági jellemzőit tanulmányoztam. Egy új tudományág, a balneológia, illetve a dualizmus korában fellendülő ipari ágazat, a turisztika funkciójának kiemelését fontosnak tartottam. A Monarchia fürdőkultúrájának létrejöttét és fejlődését több fontos tényező befolyásolta. A polgárosulással járó differenciáltabb munkamegosztás során felmerült a szabadidő értelmes eltöltésének igénye. Ezzel párosult a kapitalista vállalkozó szellem befektetési vágya egy új, formálódó iparágba, a turizmusba. Kutatásaim során a magyar és szerb nyelvű szakirodalom, illetve a helytörténeti munkák ismerete mellett főleg primer forrásokat dolgoztam fel. A zentai Történelmi Levéltár Magyarkanizsára vonatkozó iratait, Magyarkanizsa rendezett tanácsú város közötti
5 közgyűlési jegyzőkönyveit (F. 004.), a Városi Katonai Parancsnokság (F. 096.) dokumentumait, illetve a helyi lapok gyűjteményeit (F. 435.) tekintettem meg. A társadalmi egyesületek alapszabályait feltáró anyagait a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának belügyminisztériumi általános irataiban (K. 150), a zentai Történelmi Levéltárban (F 034.), valamint a Délvidék Kutató Központ Archívumában kutattam. Ezen kívül a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárnak halotti anyakönyveit, továbbá a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár adatbázisát vizsgáltam. A helyi oktatásügy feldolgozása kapcsán az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteményében fellelhető magyarkanizsai elemi iskolai értesítőket tekintettem meg. A primer forrásként számon tartott, az 1900-as évek első évtizedében megjelent Kanizsai Újság és Kanizsai Ellenőr rendkívül sok információval szolgált politikai, gazdasági és társadalmi ügyekben. A Kanizsai Újság ( ) és a Kanizsai Ellenőr ( , 1915, 1918) magyarországi és szerbiai közgyűjteményekben Országos Széchényi Könyvtárban, zentai Történelmi Levéltárban, valamint a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban megtalálható összes példányát felhasználtam. A gyógyfürdő történeti részének megírása során a zentai Történelmi Levéltárban fellelhető, a témával kapcsolatos forrásanyagot: A kanizsai csodafürdő iratai (F. 004.), Kanizsai Gyógyfürdő Szakosított Utókezelő Intézet ( ). Zavod za specijalizovanu rehabilitaciju Banja Kanjiža (F. 770.) átvizsgáltam.
6 III. Főbb eredmények Disszertációmban a kulturális élet meghatározó színterein keresztül (oktatás, társadalmi szervezetek, sajtó, fürdőkultúra) igyekeztem rámutatni a délvidéki kisváros dualizmus kori közösségi művelődésének legfontosabb mozzanataira, fejlődésére, illetve egyes szegmenseinek hiánypótló törekvéseire. A dolgozatomban rávilágítottam, hogy a dualizmus korában végbement gazdasági és társadalmi változások döntően befolyásolták a délvidéki kisváros mindennapi életet. Az árvízmentesítés kapcsán a kanizsai kubikusok tanúbizonyságot tettek rendkívüli munkabírásukról, a városatyák pedig a szervezőképességükről, a szakmai kompetenciáikról. A közegészségügy javulásának köszönhetően sikerült visszaszorítani a rengeteg halálos áldozatot szedő járványokat, csökkentve némileg a gyermekhalandóság legelszomorítóbb statisztikáit. Ugyanakkor a művelődés és a kultúra különböző területein keresztül (oktatás, társadalmi szervezetek, sajtó stb.) a fejlődés tendenciái nyomon követhetőek. A fokozatosan gyarapodó polgári réteg közművelődés iránti igénye megnőtt, ennek következtében a műveltségi szintje emelkedett. Megállapítottam, hogy a magyarkanizsai oktatásügy minden ellentmondásával együtt hatalmas fejlődésen ment keresztül a dualizmus időszakában.. A közoktatás modernizációja rendkívül pozitívan hatott Magyarkanizsa kulturális életére. A népoktatási törvény elfogadásával, illetve annak a gyakorlatban történő alkalmazásával, az új óvodák, iskolák létesítésével jelentős mértékben csökkent az írástudatlanok és iskolázatlanok száma a városban. Az általános műveltségi szint növekedése a képzett oktatók, tanítók munkájának, valamint a helyi viszonyokhoz mérten jól felszerelt oktatási intézményeknek köszönhető. Kutatási eredményeimet publikálva bemutattam, hogy a helyi társadalmi egyesületek, civil szervezetek befolyásolva a polgárosodó város ízlésvilágát, kedélyállapotát és műveltségi szintjét pozitív hatást gyakoroltak a helyi kultúra fejlődésére a dualizmus korában Magyarkanizsán. A színvonalas társasági élet, a színjátszás, a zene és a sport a formálódó közösség mindennapjává vált. Az egyletek önzetlenségükkel, karitatív tevékenységükkel, a közösség iránti felelősségvállalásukkal jó példát mutattak mikrokörnyezetük széles rétegének a századfordulón. Kultúraközvetítő szerepük is figyelemre méltó, hiszen az olvasóegyletekben, önképző körökben a műveltségi szint emelésén túl igényt tartottak a szakmai tájékozottságuk szélesítésére, az új ismeretek elsajátítására. Munkám során 48 magyarkanizsai egyesület
7 működést tártam fel. Statisztikai elemzést készítve megállapítottam, hogy az országos tendenciával egybevetve a magyarkanizsai egyletek funkciójuk és társadalmi-réteg jellemzőik vonatkozásában követték az országos trendeket, ugyanakkor kevesebb a réteghez nem köthetőek számaránya az országos átlaghoz viszonyítva, viszont a polgári értelmiségi egyesületek kategóriájában több, mint a kétszerese az országos eredménnyel összehasonlítva. Disszertációmban megvizsgáltam, hogy a helyi lapok megjelenésükkel (Kanizsai Újság, Kanizsai Ellenőr) miként igyekeztek évszázados hiátust pótolni a helyi közösség kulturális életében. Dolgozatomban kísérletet tettem arra, hogy rávilágítsak a megkésve megjelenő sok tekintetben a kiegyezés utáni évtized politikai sajtójának mintáját követő magyarkanizsai hírlapkiadás és a település rendezett tanácsú várossá válásának ok-okozati viszonyára. A hetilapok tartalmi-leíró elemzésén túl rávilágítottam a sajtó, mint vállalkozás társadalmigazdasági hátterére is, a kiadó üzleti érdekeinek, a helyi politikai életben betöltött szerepének ismertetése révén. Megállapítottam, hogy főként a Kanizsai Újság, de némiképp a Kanizsai Ellenőr c. hetilap is a bulvárhírek megjelenésével, a folytatásos korabeli regények közzétételével, valamint az üzleti szellemben működtetett sajtóvállalkozások létrehozásával nagyban hozzájárult a modern tömegsajtó megteremtéséhez a késő-dualizmus kori Magyarkanizsán. Disszertációmban, a kanizsai gyógyfürdő történetét feltáró fejezetben egy új iparág, a turisztika meghonosodását, annak társadalmi-kulturális aspektusait vizsgáltam. Igyekeztem rámutatni, hogy a polgárosodó, rendezett tanácsú város vezetése a helyi magáncégek, részvénytársaságok kapitalista vállalkozó kedvét miként kívánta ösztönözni. Ennek a legeklatánsabb példája a helyi vállalkozó csoport révén megvalósult gyógyfürdőberuházás. Az 1912-ben megkötött koncessziós szerződés alapján az önkormányzat az építkezéshez szükséges ingatlanokat az Ártézifürdő Részvénytársaságra átruházta. Ennek fejében a társaság a befektetéshez szükséges tőkét biztosította, illetve egy modern, a polgári igényeket kielégítő fürdő felépítését és üzemeltetését vállalta. Ezzel szemben a századfordulón a rádió mellett a kommunikáció forradalmát megtestesítő telefonközpont kialakítását elodázták, ráadásul a tőkeerős gyárakat, az iparfejlesztést ösztönző nagyvállalatokat sem sikerült a térségünkbe csalogatniuk. Az 1908-tól városi rangot szerző Magyarkanizsa hatalmas lehetőség küszöbén állt, amit az idő rövidsége, illetőleg a történelem addigi legszörnyűbb és legvéresebb háborúja miatt kiaknázatlanul hagyott. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy az impériumváltást követően (1920) a megváltozott politikai, gazdasági viszonyok között is sikerült megőrizni a művelődés és kultúra
8 területén elért sikereket. Bizonyítékként szolgál a dualizmus kori gyökerekből táplálkozó iskolák, civil szervezetek jól érzékelhető kontinuitása a város két világháború közötti időszakában. IV. A szerző a disszertáció témájához kapcsolódó publikációi A Csodakút. A kanizsai gyógyfürdő története. Szeged, A Csodakút. In: Kanizsa kincsei. Magyarkanizsa Község helyi értéktára. Szerk.: Fejős Sándor Forró Lajos Mózes Anita. Szeged, A fürdőkultúra elterjedése a dualizmus kori Magyarkanizsán. In: Fejezetek a Délvidék múltjából. Szerk.: Döbör András Forró Lajos Zakar Péter. Szeged, A kanizsai gyógyfürdő története. In: Belvedere Meridionale, X. évf. (1998) 3-4. szám A Magyarkanizsa községi zsidóság története. In: 67 évre titkosítva. A Martonosi Emlékház. Szerk.: Forró Lajos Mózes Anita. Szeged, A magyarkanizsai Írótábor. In: Kanizsa kincsei. Magyarkanizsa Község helyi értéktára. Szerk.: Fejős Sándor Forró Lajos Mózes Anita. Szeged, Education and Culture in Magyarkanizsa during the Dualist Era. In: Délvidéki Szemle, II. évf. (2015) 2. szám Gyógyfürdő. In: Kanizsa kincsei. Magyarkanizsa Község helyi értéktára. Szerk.: Fejős Sándor Forró Lajos Mózes Anita. Szeged, Kanizsai képeslapok. Szerk.: Fejős Sándor Forró Lajos Kávai Szabolcs. Szeged, Magyarkanizsa rendezett tanácsú várossá válásának főbb momentumai. In: Délvidéki Szemle, IV. évf. (2017) 2. szám Magyarkanizsa története In: Magyarkanizsa monográfiája Főszerkesztő: Fejős Sándor. Magyarkanizsa, (kézirat, nyomdakész állapotban. Délvidék Kutató Központ Archívuma, Csíkos Nyomda Szabadka)
9 Nemzetközi Futó- és Úszómaraton. Magyarkanizsa Község helyi értéktára. In: Kanizsa kincsei. Szerk.: Fejős Sándor Forró Lajos Mózes Anita. Szeged, V. A szerző a témakörben tartott előadásai A magyar-szerb történelmi megbékélés feltételei egykor és ma című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében. Gazdaság és társadalom a dualizmus kori Magyarkanizsán című előadás, Szeged, január 14. Fejezetek a Délvidék XIX-XX. századi történetéből című Nyári Egyetem az I. Kanizsa Feszten, a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Magyarkanizsa társadalmi és gazdasági viszonyai a XIX-XX. század fordulóján című előadás, Magyarkanizsa, július 3. Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok Közös múlt és közös jövő című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Magyarkanizsa monográfiája című előadás, Szeged, január 23. XIV. Apáczai Nyári Akadémia című nemzetközi konferencia, Művelődés a Délvidéken a dualizmus korában című előadás, Újvidék, Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, július 7. Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok Közös múlt és közös jövő II. című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Dr. Dömötör Miksa városi orvos tragikus sorsa című előadás, Szeged, január 23. VII. Több Nemzetiségű államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában. című tudományos konferencia sorozat történészeknek, geográfusoknak, regionalistáknak és közgazdászoknak, Magyarkanizsa a dualizmus korában különös tekintettel a századforduló politikai, gazdasági és társadalmi viszonyaira című előadás, Szeged, március 6. Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok Közös múlt és közös jövő III.. című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató
10 Központ szervezésében, Művelődés és kultúra a dualizmus kori Magyarkanizsán című előadás, Szeged, január 22. VIII. Több Nemzetiségű államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában. című tudományos konferencia sorozat történészeknek, geográfusoknak, regionalistáknak és közgazdászoknak, Művelődés és kultúra a dualizmus kori Magyarkanizsán című előadás, Szeged, március 4. Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok Közös múlt és közös jövő IV. című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Magyarkanizsa története című előadás, Szeged, március 23. A közös múlt és megbékélés a Délvidéken című konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Magyarkanizsa rendezett tanácsú várossá válásának főbb momentumai. című előadás, Magyarkanizsa, október 14.. Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok Közös múlt és közös jövő V. című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ szervezésében, Fürdőélet a dualizmus kori Magyarkanizsán című előadás, Szeged, május 17..
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LINTNER ANITA Fejezetek a kétnyelvűségről a két háború közti Csehszlovákiában (különös tekintettel Somorja nyelvi helyzetére)
5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA
5. számú melléklet A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR MUNKATÁRSAINAK TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE A 150/1992. (XI. 20.) KORM. RENDELET 12. (4) PONTJÁBAN MEGHATÁROZOTT IDŐTARTAM ALATT BÓDI ZSUZSANNA A tevékenység megnevezése:
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.6. 1604/2008 Vajdasági Rádió és Televízió Újvidék 3.6. 1377/2008 Temerini Kertbarátkör Temerin Újvidék Vágó berendezés beszerzése
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program
Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Modernkor Doktori Program. Fejős Sándor
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Modernkor Doktori Program Fejős Sándor Művelődés és kultúra a dualizmus kori Magyarkanizsán (1867 1918) DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Témavezető: Dr.
PhD ÉRTEKEZÉS. Szabó Annamária Eszter
PhD ÉRTEKEZÉS Szabó Annamária Eszter MISKOLC 2009 MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR DEÁK FERENC ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Szabó Annamária Eszter A kulturális örökség joga (PhD értekezés
Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Dr. Lesfalvi Tibor: Szlovák és magyar polgári intézmények Szarvason 1918-ig című doktori disszertációjának tézisei. PhD disszertáció tézisei
PhD disszertáció tézisei Dr. Lesfalvi Tibor: Szlovák és magyar polgári intézmények Szarvason 1918-ig című doktori disszertációjának tézisei Készült az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának keretében
A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés
Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai
Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata
DLA doktori értekezés tézisei Gyivicsán György Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata Témavezető: Dalos Anna (PhD) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola. Pedagógiatörténeti PhD-Program.
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola (Vezető: Dr. Szabolcs Éva PhD egyetemi tanár) Pedagógiatörténeti PhD-Program (Vezető: Dr. Németh András CSc
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
KÖZÉP-EURÓPA
KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti
A civil közösségfejlesztés A CIVIL szektor definíciója: Tágabb értelemben ide tartozik minden olyan szervezet, jogi személy, amely nem tartozik a tágabb értelembe vett államszervezetbe, és nem céljuk a
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar A TERÜLETI TŐKE SZEREPE A REGIONÁLIS- ÉS VÁROSFEJLŐ- DÉSBEN ESETTANULMÁNY A HAZAI KÖZÉPVÁROSOK PÉLDÁ- JÁN Doktori (PhD) értekezés tézisei Tóth Balázs
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA FÖLDVÁRI ISTVÁN OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÉMAVEZETŐ Témaegységek 1. A
Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai
Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak a képzés négy évében, 8
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent
Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE
A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE Pályázati azonosító: 3532/00344 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az információs-kommunikációs technológia
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
A Szabadkai Közgazdasági Kar válaszai a felsőoktatás kihívásaira a XXI. században
Prof. dr. Đerđi Petkovič, PhD (Petkovics Györgyi) A Szabadkai Közgazdasági Kar válaszai a felsőoktatás kihívásaira a XXI. században A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője?
Kisvárosi mentalitás a várossá válás egyik kulcstényezője? Horeczki Réka MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete Kis- és középvárosok szerepe a területi fejlődésben. MRTT XIV. Vándorgyűlése Nagyvárad, 2016.
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem
Farkas Jenő Zsolt. MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét. A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia 2014. Június 24.
Farkas Jenő Zsolt MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia 2014. Június 24. Vázlat I. A kutatás céljai és menete II. A vidék meghatározása III. A területi szintek
KISVÁROSI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LOKÁLIS HATÁSRENDSZERE AZ ALFÖLDÖN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei KISVÁROSI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LOKÁLIS HATÁSRENDSZERE AZ ALFÖLDÖN Petrás Ede Témavezető: Dr. Pusztai Gabriella DEBRECENI EGYETEM Humán Tudományok Doktori Iskola
DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. A szentesi nyomtatott tömegtájékoztatás kezdetei ( )
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Pető Bálint A szentesi nyomtatott tömegtájékoztatás kezdetei (1871 1883) A helyi sajtó szerepe a kiegyezés utáni
A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
Szerzői ismertető NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Gorda Éva A magyar haditudósítás az első és második világháborúban című doktori (PhD) értekezéséhez Témavezető: Dr. Szabó József
Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól
Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin
Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken Lipták Katalin Ph.D., dr.jur., egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet, liptak.katalin@uni-miskolc.hu
Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.
Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat
Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
KÖZGYŰJTEMÉNYI ADATBÁZISOK ÉS ONLINE TARTALMAK FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN
KÖZGYŰJTEMÉNYI ADATBÁZISOK ÉS ONLINE TARTALMAK FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI AZ OKTATÁSBAN ÉS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN Közgyűjteményi adatbázisok a tudomány és az oktatás szolgálatában A JÓ GYAKORLATOK SZÍNTERE:
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI
KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A PTE BTK Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolában a 2016 szeptemberétől felvett
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai
Dr. Hengl Melinda Jogász, Pszichológus, Írásszakértő hallgató, Grafológus, Jelnyelvi interkulturális kommunikációs szakértő A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai A tudásgyárak technológiaváltása
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében
A turizmus ágazat területfejlesztési lehetőségei Csongrád megyében Az ágazatról általánosságban A turizmus a világ egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Sajátossága ugyanakkor, hogy nem csak a kereslet
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. turizmusélénkítő hatása Kecskemét városára és vonzáskörzetére
Kecskemét, 2018.10.18-19. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. turizmusélénkítő hatása Kecskemét városára és vonzáskörzetére Készítette: Boros Kitti, PhD-hallgató Budapesti Corvinus Egyetem Város
Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján
TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka
ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére
BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BÁCSALMÁS VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Bácsalmás Város megbízásából: Innovatív Kft. Vezető tervező: Seregélyné Király Adrienn Operatív felelős: Simon Csaba 2009. április Készítették Bácsalmás
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
Pirmajer Attila
Önéletrajz Pirmajer Attila E-mail: pirmajer.attila1990@gmail.com Személyes adatok Pirmajer Attila Születtem: 1990. 03. 02. Szabadka, Szerbia Munkahely 2018-2019 Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából Pénzes János, PhD egyetemi adjunktus A vidékfejlesztés jelene és jövője műhelykonferencia Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár,
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége
A Dél-Alföldi régió innovációs képessége Elméleti megközelítések és empirikus elemzések Szerkesztette: Bajmócy Zoltán SZTE Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2010. SZTE Gazdaságtudományi Kar Szerkesztette Bajmócy
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről Tanulmányok, recenziók, cikkek, kéziratok, kiadványszerkesztés Barthó Zsuzsanna 1. A salgótarjáni házicselédek
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között MAGOS GERGELY GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM SZEGED 2015.07.10 Az adatfelvétel és az adatbázis ELTE Levéltár: A BTK beiratkozási
A könyvtári rendszer
A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM HARMADIK MISSZIÓS TEVÉKENYSÉGE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ SZTE GVK SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉSÉRE
TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik misszió Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Központ A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM HARMADIK MISSZIÓS TEVÉKENYSÉGE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ SZTE GVK SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉSÉRE
Pályázati figyelő 2010. október
Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma
Trianon és a magyar felsőoktatás
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!
1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett
PhD dolgozatok repozitóriumi elhelyezése, DOI azonosítóval való megjelölése
PhD dolgozatok repozitóriumi elhelyezése, DOI azonosítóval való megjelölése Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács ülése Gödöllő, 2014. február 6. 13.00 óra Koósné Török Erzsébet főkönyvtáros Berze Lajos
Közzétételi lista. Szakképzettségek
Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra
Regionális tanulmányok (Szerbia)
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Andragógia BA szak III. évfolyam (nappali és levelező tagozat) Regionális tanulmányok (Szerbia) Régió- és országismeret (Szerbia) Szemeszter: (1)
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
mezőgazdasági oktatás stratégiája
Somogyi Sándor Prof. emeritus és Ricz András PhD. hallgató: A vajdasági magyar mezőgazdasági oktatás stratégiája Kárpát-medencei regionalizmus útján Szabadka, 2009 március 6. Agrobiznisz összetett rendszer,
A határon átívelő Európai uniós programok hatásai a vajdasági magyarság helyzetére
Ricz András: A határon átívelő Európai uniós programok hatásai a vajdasági magyarság helyzetére Szabadka, 2011. december 17. Regionális Tudományi Társaság, Szabadka Háttér Európai Uniós szomszédsági programok
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens
Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár. Horváth Eszter okleveles közgazdász
Vezető: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár Horváth Eszter okleveles közgazdász Kicsik között a legkisebbek A törpefalvak sikerének kulcstényezői Doktori értekezés Témavezető: Prof. Dr. Rechnitzer
Kiskunhalas Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2018. június 28-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzatának Martonosi Pál Városi Könyvtára igazgatói megbízása Az előterjesztést
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE
A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE BARANYAI NÓRA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS MTA KRTK REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE VESZPRÉM
TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS ÉS AKKREDITÁCIÓ A FELNŐTTKÉPZÉSBEN
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS ÉS AKKREDITÁCIÓ A FELNŐTTKÉPZÉSBEN AZ ÉSZAK-ALFÖLDI INTÉZMÉNYEK ESETE Miklósi Márta Témavezető: Dr. Juhász Erika Debreceni Egyetem Humán Tudományok
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,