2018/19-es tanév tavaszi félévének kurzusai
|
|
- Andor Balog
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2018/19-es tanév tavaszi félévének kurzusai
2 BBN-UJS Munk Veronika: Írott sajtó gyakorlat 2 A kurzuson a hallgatók gyakorlati feladatokon keresztül ismerkednek meg az írott újságírás alapjaival, és megismerkednek az interjúzás mikéntjével. A félév során egy rövidebb és egy hosszabb interjút készítenek, illetve egy általuk választott aktuális politikai/gazdasági/társadalmi problémáról a személyes érintettek bemutatásával, szakértők megszólaltatásával írnak feature riportot. BBN-UJS Dull Szabolcs János: Írott sajtó gyakorlat 2. Mit kérdezzek? Kit kérdezzek? Hogy kérdezzek? Meddig kérdezzek? Mit ne kérdezzek? A kurzuson az interjú és a riport műfajával ismerkedünk, végigvesszük az információszerzés és a forráskezelés szabályait, kérdezéstechnikai gyakorlatokkal készülünk az interjúalanyok különböző típusaira, így a félév végére a hallgatók közelebb jutnak az előbbi kérdésekre adott válaszokhoz. A hallgatók a félév során egy rövidebb és egy hosszabb interjút készítenek, illetve egy általuk választott aktuális politikai/gazdasági/társadalmi problémáról az érintettek bemutatásával, szakértők megszólaltatásával írnak egy riportot is, amelyek közül a legjobbakat publikáljuk is. BBN-KOM-291#1.174 Kiskádár Tamás: Reklámesettanulmányok: Reklámfilm: az ötlettől a filmig A féléves kurzus során szabadon választott termékek/szolgáltatások/társadalmi csoportok stb. reklámfilmjeit készítjük el közösen összaállított brief alapján. Az ötlettől a forgatókönyvön át a storyboardig tartó előkészítés után a hallgatók leforgatják a filmeket. Ezen túl az órán reklámfilmeket osztunk meg egymással, amiket persze meg is beszélünk. Értékelés: órai munka és a félév végi film alapján. BMA-MEDD-502 Munk Veronika: Szerkesztői terepmunka 2. A kurzuson a hallgatók gyakorlati feladatokon keresztül ismerkednek meg az írott újságírás alapjaival, ebben a félévben az interjú és riport műfajaival. A félév során visszanyúlva a tudósítás műfajához bírósági tudósítást írnak, majd szakértőkkel készítenek interjúkat, illetve egy általuk választott aktuális politikai/gazdasági/társadalmi problémáról a személyes érintettek bemutatásával, szakértők megszólaltatásával írnak feature riportot.
3 BBN-KOM-291#1.159 Munk Veronika: Halál és média A kutatószeminárium keretein belül a hallgatók a halál reprezentációit vizsgálják a magyar online médiában és elsajátítják az életvégi kérdések alapvető ismereteit. A hallgatók a szemináriumon megismerkednek a médiareprezentáció-kutatás módszertanával, és aktívan részt vesznek a halál reprezentációit vizsgáló empirikus kutatásban. A kutatás során a Digitális Közönségmérési Tanács által legolvasottabbnak mért hazai online médiatermékek halál reprezentációinak vizsgálatát végezzük el tartalomelemzéssel, továbbá interjúkutatást végzünk újságírók, szerkesztők részvételével a lapokban megjelenő halálképről. BBN-KOM Munk Veronika Kreatív médiagyakorlat: Tanszéki felületek gondozása A kurzuson a hallgatók az ELTE Média szerkesztőségeként és rendezvény-szervezői csapataként dolgoznak. A tanszéki online felületeket (honlap, Facebook-oldal, Instagramoldal) szerkesztik, kis csoportokban, együttműködve írnak cikkeket, gyártanak írott, videós és fotós tartalmakat és fejlesztik a tanszék külső kommunikációját. A tanszéki rendezvények lebonyolítása is a feladatuk. BBN-MTU Vágvölgyi B. András: Műfajismeret 2. Tokyo Underground - az ötlettől a filmig A Tokyo Underground c. kurzus egy a japán filmmel és popkultúrával (J-pop) foglalkozó hasoncímű könyv egyik cselekményszálával foglalkozik, mely a hetvenes évek szélsőbaloldali terrorizmusának és a filmnek, mint forradalmi eszköznek interakcióját vizsgálja egy konkrét példán. A konkrét példa pedig a könyvben leírt történetszál animációs filmmé formálásának lehetősége, esélyei és a konkrét megvalósításhoz fűződő lépések tárgyalása. Mivel műfajismereti műhelygyakorlatról van szó, mindenképpen tárgyalásra kerülnek az élőszereplős és az animációs film technikai és narratív különbözőségei a storytelling során, a képi megformálás kihívásai és lehetőségei, a propaganda formái egykor és most, Japán és a Közel-Kelet jelenkortörténete, a terrorizmus szociológiája, filozófiája és antropológiája. A történetmesélés etikájának vizsgálata éppúgy célunk a kurzuson, mint a képi elbeszélés technikai megvalósíthatósága. A kurzuson az aktív órai munka és egyéni kutatás is követelmény.
4 BBN-MTU-461 Hermann Veronika: Médiakutatási módszerek: Sorozatelemzés A hatodik féléve zajló kutatószeminárium fő kérdésfelvetése, hogy a sorozat, mint a földi sugárzású analóg médiarendszert követő digitális, nemlineáris, multiplatformon használt globális televíziós formátum, az újmédia tévézésének legsikeresebb terméke, milyen sajátos használati, értelmezési formákhoz, illetve fogyasztási modalitásokhoz és UX-dimenziókhoz kötődik a hazai médiahasználatban, továbbá, hogy a használók figyelme és ízlése által életben tartott sorozatok mely markáns textuális jellemzői emelhetők ki ebben a folyamatban. A kurzusok során mindig más csomópontokat keresünk, a hallgatók önálló, a valódi kutatócsoportokat modellező struktúrákban dolgoznak fel és elemeznek a sorozatokhoz kapcsolódó társadalomtudományi problémákat. Az idei félév nem témák, hanem sorozatok köré épül majd: a csapatoknak négy sorozatot kell alapos szövegelemzésnek alávetniük. BBN-KOM-291#1.131 Hammer Ferenc Dr.: Everyday Life in Socialist Hungary The basic premise of the course is that the cultural embeddedness of the East Central European region's political changes has turned out to be crucial, in terms of the nature and direction of those changes, let them be Stalinist takeovers, socialist reforms, democratic transitions, democratic consolidations or nationalist upheavals. Culture is a key concept in this course - that is, collectively created meanings people associate with their life. Artefacts, rituals and images of everyday life, and their qualitative-anthropological interpretations have occupied a central position in this approach to understand the region's present and recent past. Students will be exposed to comparative (regional) empirical research results focusing on various cultural studies topics, as well as to key concepts regarding the roots of the region's paradoxical cultural-historical-political development. Classes will cover issues, such as everyday strategies of power exercise in communism, changes in cultural politics, media history of the period, popular culture, consumption, a critical history of jeans, nonconformist subcultures, etc. BBN-KOM-291#1.70 Hammer Ferenc Dr.: Kreatív gazdaság gyakorlatok Minden órát más-más creative industry szektorból jövő szakember tart, különlegesség, h mind volt ELTE Média diák. Az óra versenykurzus. A versenykurzus azt jelenti, hogy minden előadó kitalál egy olyan feladatot, ami a legjobban megtestesíti azt a tudás-készségattítűdkészletet, ami a legfontosabb az ő szakterületén. Ezt a hallgatók megkapják 1+ héttel az óra előtt. Beküldik a leckéjüket és az oktató kiválasztja a legjobbakat, hogy azokat megbeszéljék közösen az órán és órára is e munkák szerzői mehetnek. Hogy hányan legyenek a diákok, az előadó dönti el a beérkezett munkák minősége alapján. Az előadó határozza meg a foglalkozás tematikáját. Az órák tematikái és előadói:
5 BBN-KOM-511 és 512 Gács Anna Dr.: Médiaelmélet Narratológia A kurzus narratológiai bevezető, ezen belül is elsősorban a narratológiával mint az elbeszélések poétikai vizsgálatával foglalkozik. A narratológia különböző felfogásainak, illetve a modern narratológia alapjainak, alapfogalmainak megismerése után arra fogunk koncentrálni, hogy milyen kapcsolat van médium és elbeszélés között (irodalom, film, képzőművészet, képregény, tévésorozat). BMA-MEDD és BBN-KOM-291#1.161 Gács Anna Dr.: Szakszeminárium Média és ismeretterjesztés A szeminárium egy médiával kapcsolatos ismeretterjesztő cikksorozatra épül. A budapesti, varsói és prágai Goethe Intézet közös projektje olyan cikkek publikálása, amelyek a nagyközönséget eligazítják a kortárs média és közbeszéd néhány kérdésében. A cikkek minden résztvevő ország nyelvére és németre fordítva jelennek meg az intézetek honlapjain. A budapesti Intézet partnere az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke. A tanszék rendelte meg azt a 10 magyar cikket. Ezek a keretezés, a populizmus és a fake news fogalmát járják körül. A cikkek itt jelennek meg folyamatosan májusig: A szeminárium során feldolgozzuk a cikkeket, és szervezünk egy workshopot középiskolásoknak május elejére, ahol a meghívottakkal beszélünk a cikkek által felvetett kérdésekről. BBN-UJS , BBN-UJS Gács Anna Dr. és Orbán Katalin: There Is a Place Online Personal Video: Theory, history and skills A combination of a theoretical and a skills course. The theoretical component will lay the theoretical and historical foundations for the workshop course in order to allow students to create personal videos reflectively and with an increased awareness of options and context. The course will examine the history and precursors of online personal videos, their generic classification and their role in the circulation of cultural content on the basis of scholarly readings related to online video and its platforms as well as the chosen broader topic of place (site, location, etc.). together. In the practical workshop component students plan, discuss and produce a series of short online personal videos on a chosen topic. The topic is a location the student finds significant for some reason (they have a personal story about it; it is relevant because of a related social issue, it has a significant history, etc.).
6 BBN-MTU-441 Orbán Katalin: Emlékezet és kommunikáció A kurzus a társadalmi, kulturális, kollektív emlékezet fogalmait és kérdéseit vizsgálja átfogó elméleti munkákon és esettanulmányokon keresztül. Milyen értelemben beszélhetünk közösségi emlékezetről, ez milyen kapcsolatban áll az egyéni emlékezet folyamataival, és hogyan befolyásolják a szóbeliség és az írásbeliség viszonyai? Mik az emlékezés helyei, mi a képzelt emlékezet, a nosztalgia? BBN-KOM-291#1.133 Benkóné Csejtei Ildikó: Employer branding és/vagy HR marketing Bemutatjuk az átalakuló HR terület funkcióit, a kihívásokat és a megoldásokat. Vizsgáljuk a márka külső és belső építésének egymásra hatását, a munkáltatói márkaépítés eszközeit gyakorlati példákon keresztül. Hangsúlyt fektetünk arra, hogy többféle megközelítést, véleményt mutassunk. A hallgatók HR, marketing és kommunikációs szakemberekkel, kutatókkal, állásportálok üzemeltetőivel, stratégiai tanácsadókkal és fejvadász cégek képviselőivel találkoznak. BBN-KOM-291#1.145 Szilágyi-Gál Mihály: Fake news As an issue under scientific scrutiny this phenomenon raises the problem of credibility and reality, as well scepticism, certainty and verification - topics which are older than the study of media and communication itself. The readings listed below highlight the various aspects of the phenomenon of fake news. BBN-KOM-291#1.164, BMA-MEDD Dr. Rozgonyi Krisztina: A médiaipar a társadalmi nemek egyenlőtlenségének (újra)termelésének szolgálatában A kurzus a médiaipar hazai és nemzetközi működésének vizsgálatán keresztül foglalkozik a társadalmi nemek közötti egyenlőtlenségek (újra)termelésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel, és legfőképpen azzal, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre ennek megváltoztatására, és ezek alkalmazásának melyek a gyakorlati tapasztalatai. A gender mainstreaming, azaz nők és férfiak társadalmi egyenlőségének megvalósítását szolgáló átfogó szakpolitikai (policy) célok, elméleti kérdések és a média mindennapjaiba belátást engedő szakmai műhelytitkok megismerésén keresztül a hallgatók kritikai rálátást szerezhetnek az iparág működésére.
7 BBN-KOM-291#1.160 Szilágyi-Gál Mihály: Freespeech in Hungarian and International Contexts The course addresses the phenomena of hate speech and free speech. By offering an overview of the international literature of the main related conceptual controversies, the course also addresses the Hungarian case both as example and as exception. BBN-KOM-291#1.168: Hargitai Henrik, Kiss Anna, Szirbek Anita: Gyerekhíradó A félév során a hallgatók három-ötperces videót készítenek, amelyben egy-egy érdekes budapesti helyszínt, épületet, környéket, teret vagy szobrot mutatnak be a tizenéves közönségnek. A diákok bármilyen témát feldolgozhatnak, amelyet izgalmasnak találnak. A kurzus során a videóhoz kapcsolódóan kutatómunkát végzünk, interjúkat készítünk, valamint megismerkedünk a storyboard készítés, a hangfelvétel és a filmvágás technikájával is. A kutatásban és a témakiválasztásban a Budapest Beyond rendhagyó városnéző túrákat szervező csapata is segítségünkre lesz. BBN-KOM-291#1.126 Sóky Bernadett: Hogyan tanuljunk meg tanulni? A kurzus első részében megismerkedünk a tanulási zavarok mibenlétével és fejlesztési vagy kompenzációs lehetőségeivel, majd a tudományos szakirodalom megállapításai és egyéni tapasztalatok összevetése alapján kísérletet teszünk annak behatárolására, mely tanulási módszerek válhatnak be és melyek miért sikertelenek az érintett diákok körében. A kurzus második felében ezekre keresünk a hallgatók aktív részvételével individuális választ, végezetül a kurzus eredményességét értékeljük. BBN-KOM Hargitai Henrik: Írásgyakorlat: Rádiós hírszerkesztés A félév során a hallgatók az ELTE oktatói által írt humán és reál tudományos cikkeket alakítanak át a sajtó számára kezelhető és érthető közleményekké, melyeket az EPER egyetemi rádió honlapján publikálunk. A hallgatók a kurzus idején megjelenés alatt álló közleményeket választanak ki, és megkeresve azok első szerzőjét dolgoznak a cikkek hírekké alakításán.
8 BBN-KOM-291#1.167 Lója Patrik, Litványi Bence: Játék. Tudomány? - Videojáték a határtalan médium A kurzus célja a nem-konvencionális videójátékok elemzésén keresztül a médium határainak a bemutatása, és a többi médiummal való összevetése; a ludológia és a média filozófia lencséjén keresztül. Miben más a videojáték mint egy film, vagy egy könyv? Ki a szerző? Fontos-e a játékosidöntéshozatal? Probléma-e ha nem lehet egy játékot megnyerni? Szórakoztatónak kell-e lennie egyáltalán? A kurzus során rengeteg videojáték példáján keresztül, a hallgatókkal együtt próbáljuk megválaszolni a fentebbi kérdéseket. Biztosan lesz szó a következő címekről: The Stanley Parable, Metal Gear Solid, Spec Ops: The Line, Journey, Far Cry és Half-Life. BBN-MTU/UJS-484 Szigethy Gabriella-Barta Péter: Műfajismeret/Műhelygyakorlat 2.: Kortárs művészeti business, kommunikáció, új definíciók Az órán elméleti és gyakorlati, politikai és műgyűjtői nézőpontból közelítjük meg a képzőművészet definíciója körüli kissé kaotikus viszonyokat. A modern(ista) művészetfogalom alkalmazhatatlansága sok esetben ugyanis azt jelenti, hogy világos, mondjuk úgy, megszokott osztálydefiníciók és esztétikai kategóriák híján a minden megy és a semmi sem elég kifinomult két véglete között a pad alá esünk. Ez a művészeti biznisz lehetőségeit csökkenti és a piac szempontjából nem kívánatos következmény. Kérdés, hogy az esztétika, a politika vagy a piac hoz-e létre új művészet definíció(ka)t. BBN-KOM-581 Szigethy Gabriella: Művészet és média Az óra célja az elméleti háttér megerősítése a kortárs magyar/globális politikai helyzetben tapasztaltak megértése érdekében, valamint a művészet definíciója körüli káoszról való beszéd, a művészet megjelenítése a médiában. Emellett szó esik a részvétel problémájáról, illetve az aktivizmusról is. A tárgy teljesítésének feltétele egy beadandó dolgozat, melyben a kurzus témájához kapcsolódó kérdések mentén egy szabadon választott gondolatot kell kifejteni szakirodalom segítségével, emellett pedig a dolgozat rövid szóbeli megvédése és az órai szakirodalom ismertetése.
9 BBN-KOM-291#1.157 Ligeti György: Animációs filmkészítés és önismeret A szemeszter során a hallgatók közösen elkészítenek egy 3 perces animációs filmet. A közös munka a teljes gyártási folyamatot felöleli. Az ív a társadalmi igényeken alapuló ötlettől a tervezésen, gyártáson és dokumentáción keresztül egészen a terjesztésig tart, így a hallgatók valóban betekintést nyerhetnek az animációs filmkészítés minden munkafolyamatába. BBN-KOM-291#1/15 Dr. habil. Simándi Irén PhD: A magyar rádió története között A stúdium célja a Magyar Rádió 1945 és 1956 közötti történetének megismertetése. Ennek során kiderül, hogyan működött a rádió, milyen szerepet töltött be a koalíciós időszakban, az egypártrendszer megerősödésében, hogyan tett eleget propaganda szerepének a Nagy Imre kormány rövid időszakában, hogyan érzékelte a visszarendeződést, Rákosi visszatérését a hatalomba, hogyan sodródott az eseményekkel a forradalom felé és milyen szerepet játszott abban. BBN-KOM-291#1.35 Benkóné Csejtei Ildikó: Marketing kommunikáció a gyakorlatban A kurzus során a hallgatók gyakorlati ismereteket szerezhetnek a marketingkommunikáció és a reklám területén. Az egyes előadásokat az adott téma legelismertebb gyakorlati szakemberei tartják. A résztvevők megismerhetik többek között a reklámpiac felépítését, a generációk médiahasználatának különbségeit, a médiumok használatát a kommunikációban és a legújabb trendeket. BBN-KOM-291#1.30 Vörös T. Károly: Médiaviszonyok Magyarországon A sajtóviszonyok alakulása a rendszerváltás óta elsősorban az írott sajtó alapján. Minden órán megbeszélnénk az aktuális kül- és belpolitikai eseményeket. Egy séta keretében szeretném megmutatni a hallgatóknak a Kossuth teret és a Szabadság teret mint a szímbólikus politizálás legkirívóbb helyszíneit. Ezen kívül szeretném bemutatni a hallgatóknak a kortárs magyar irodalom néhány számomra fontos művét (Spíró György, Tóth Krisztina, Háy János, Kerékgyártó István, Varga Mátyás, Krusovszky Dénes, Totth Benedek, Konrád György ). A félév során hívnék néhány vendéget az órámra: Apáti Tóth Kata (Posta Kommunikáció), Ónodi-Molnár Dóra (szabadúszó újságíró ) és Inotai Edit (CEID). Meglátogatnánk a Népszabadság és a Blikk szerkesztőségét, és esetleg megnéznénk a Ringier Nyomdában, hogy hogyan készülnek az újságok.
10 BBN-MTU/UJS Csoszó Gabriella: A részvétel képei/fotó műhelygyakorlatok A fotó-műhelygyakorlaton azokat a módszereket ismerjük meg a résztvevőkkel, amelyek segítenek abban, hogy a fotográfiát aktívan, tudatosan használják fel az önreprezentációban, valamint a társadalmi folyamatok megmutatásában és alakításában. Olyan részvételi módszerekkel alkotunk majd együtt, amelyek a fotográfia, mint eszköz és médium megismerésén túl célként tűzik ki, hogy a diákok saját problémáikat és kérdéseiket tudják a képek által a nyilvánosságban felhasználni, a változtatás igényével. Tanulunk fotótechnikát, dolgozunk terepen és műteremben, sok szó esik majd fotóetikáról és a jelenlegi, képekre vonatkozó jogszabályokról. A részvételi akciók, művészeti törekvések jelentik majd az alapokat, innen jutunk el a fotózás és aktivizmus gyakorlatához. BBN-MTU/UJS Hajnal Ernő: Műfajismeret 2. - TV. A kurzus célja megismertetni a hallgatókkal a televíziós műsorkészítés elméleti és gyakorlati alapjait. Az elméleti órákon megismertetjük a hallgatókkal a televíziós újságírás nyelvezetét, képi eszközeit, praktikáit, különbségeit az írott sajtóhoz képest. A gyakorlati órákon a riportfelvétel előkészítésével, technikai alapjaival, a videofelvétel-készítés módszereivel, és a számítógépes videoszerkesztés alapjaival foglalkozunk. BBN-XKO h Hargitai Henrik: Szakmai-tudományos írásgyakorlat: Műkritika-írás A félév során egy website-ot építünk, melyen rádiójátékokról írunk és gyűjtünk kritikákat. A projekt célja egy hangjáték kánon megteremtése, mely eligazítást nyújt a hallgatóknak ebben a jobbára ismeretlen műfajban való eligazodásra. A projektben létrehozott weboldalon a Magyar Rádió klasszikusai, ill. a Hungaroton lemezen kiadott anyagai mellett a kortárs hangjátékok kapnak nagyobb hangsúlyt. A holnapon minden hangjátékről egy részletesebb oldal készül a radiojatek.elte.hu és az összegyűjtött adatok alapján, de műfajonként és a készítés éve szerint tagolva Pesti Est jellegű nagyon rövid ajánló oldalak is készülnek. A diákok a kurzus során egy élő projekt keretében sajátítják el a műkritikák, és recenziók műfaji sajátosságait, megtanulják használni a magyar közszolgálati, ill. később állami rádió és televízió, az MTI ill. a magyar sajtó archívumainak nyílt és zárt online felületeit.
11 BBN-KOM-291#1.175 Szemere Anna: Nők a populáris zenében A nőknek a zenéhez való viszonyát, zenei gyakorlatát, valamint a mindenkori nőiségnek és szexualitásnak a zenében való megjelenítését történetileg szigorú szabályok és merev előítélet-rendszerek formálták, amelyek még a késő modern nyugati társadalomban is kitapinthatóak. Ezen az órán szociológiai, gender- és kultúraelméleti szempontból fogjuk megvizsgálni, hogy milyen elvárások, lehetőségek és korlátok határozzák meg egy adott társadalmi kontextusban a nők részvételét és önkifejezését a zene különböző színterein és műfajaiban; 2. hogyan jelennek meg különféle nőképek és női identitások a zene szövetében és szövegében 3. milyen befogadási mintázatokat találunk a zene genderszempontú megközelítésében. BBN-KOM-291#1.86 Bátorfy Attila: Online kutatói újságírói kézségek Adatokkal az újságírók nagyon régóta dolgoznak, mégis az elmúlt egy évtizedben - részben az új technológiáknak köszönhetően - robbant be a nemzetközi újságírásba ez a fajta technika. A félév során megtudjuk, hogy milyen történeteket lehet elmesélni adatokkal, megismerkedünk az adatújságírás és adatvizualizáció (infografikák, térképek, grafikonok, idővonalak) elméleti alapjaival, történetével, alkalmazási területeivel, illetve kipróbálunk néhány szoftvert is. BBN-KOM-291#1.66 dr. Bodolai László: A törvény a filmben - A jog sajátos megjelenési formái a filmművészetben A kurzus alapvető célja a filmművészet és a jog sajátos kapcsolatának bemutatása, elemzése. A felvezető előadás rövid jogtörténeti, jogfilozófiai áttekintéssel indul, amely egyén és állam (hatalom) viszonyának alakulását mutatja be. Az áttekintés kitér a jog és egyéb művészetek, - főleg az irodalom viszonyára -,külön részt szentelve a jogász írók sajátos látásmódjának. A kurzus az úgynevezett tárgyalótermi filmek elemzésén túl be kívánja mutatni, hogy a jog milyen változatos formákban szivárog be a hétköznapi ember mindennapjaiba is, és miként vált ez alapmotívummá számos filmes műfajban. BBN-KOM-291#1.158 Dr. Müllner András: Romakép Műhely A kurzus célja a hallgatók megismertetése a közösségi MyStreet videóprojecttel és bevonásuk az ezzel kapcsolatos kutatásba, továbbá a Romakép Műhely c. filmprogram szervezése és működtetése, melynek során a diákok egyetemi órák keretein belül látogathatnak el a DocuArt mozi nyitott terébe és tanulhatnak a romák vizuális megjelenéséről. Évente más és más tartalmakkal bővülnek a kurzusok, hogy hasznos információkkal szolgáljanak a diákoknak egy rendhagyó tanulási és oktatási forma keretén belül.
12 OT-MMK-502 Szíjártó Imre: A kommunikáció-, média-, és mozgóképismeret tanításának módszertana 2. Az órán a hallgatók egy olyan mikrotanítási óratervet mutatnak be, amely a nyilvánosság működésének egy jelensége köré épül (a mémek, véleményvezér-influenszer, álhír, információs buborék, digitális identitás stb.) A tervezet egy friss szakirodalomra támaszkodik, tartalmazza az óra pedagógiai célját, a tanulók munkájának szervezésével kapcsolatos elképzeléseket, legalább egy szemléltetőanyagot és a szemléltetőanyag használatának módját. OT-MMK-503 Szíjártó Imre: A kommunikáció-, médiaismeret tanításának gyakorlata Az órán a filmelemzés tanításának módszertanát alakítjuk ki: lehetőleg minél újabb magyar fikciós rövidfilmek, kisjátékfilmek és kísérleti kisjátékfilmek iskolai elemzését próbáljuk meg modellezni. A félév során mindenkinek egy elemzéstervet (mikrotanítási tervet) kell kidolgoznia. A filmet és a film értelmezését szolgáló szempontokat a hallgatók választják ki. A tervezetnek két fogalom köré kell épülnie, tartalmaznia kell a fogalom meghatározását ill. a meghatározás forrását. Fontos összetevő a tanulók munkájának szervezésével kapcsolatos elképzelés. BBN-KOM-291#1.36 Benkóné Csejtei Ildikó: PR A kurzus során a hallgatók gyakorlati ismereteket szerezhetnek a PR kommunikáció területén. Az egyes előadásokat az adott téma legismertebb gyakorlati szakemberei tartják. Az előadók között megtalálhatóak a médiumok főszerkesztői és arcai, vállalatok, intézmények, civil szervezetek vezetői, youtuberek stb. BBN-MTU/UJS dr. Szabó Júlia Anna: Műfajismeret 1. A történetmesélés eszközei dokumentum műsorokban Az évente ősszel Berlinben megrendezett Prix Európa médiafesztivál műsoraiból válogatva a hallgatókkal együtt keressük a választ, milyen európai történeteket ismerünk meg a rádiódokumentum műsorokból? A gyakorlati részben a hallgatók saját témákat gyűjtenek, majd egy kiválasztott történetet megterveznek, felvételt és egy perces podcastot készítenek. A hallgatókkal a narratívák elemzését is elvégezzük, analizáljuk a műsorok dokumentum forrás jellegét, technikai megoldásait, megtanuljuk a műsorértékelés módszerét.
13 BBN-KOM-291#1.169 Jamriskó Tamás: Rádióműsor készítés A gyakorlat az EPER rádió stúdiójában zajlik, ennek keretein belül rádióműsor készítési alapokkal ismerkednek meg a hallgatók, mint technikai, szerkesztési, műsor összeállítási és műsorvezetési alapismeretek. A kurzus célja, hogy már a félév során a hallgatókból összeállt csapatok képesek legyenek egy önálló, két órás magazinműsort teljes körűen elkészíteni, az ötlettől és koncepciótól a megvalósításig. Témakörök: mikrofonhasználat, stúdió- és kültéri körülmények közti felvételek készítése, hangvágás vágóprogrammal, szerkesztés, koncepció és ötletkidolgozás, műsormegosztási (online, stream, éter, közösségi média) lehetőségek. A legügyesebb hallgatók részt vehetnek az EPER Rádió munkájában, emellett pedig lehetőséget kapnak későbbi projektmunkákban való részvételre, mint például rádiós kitelepülések, interjúk, programok szervezése, podcast készítés, továbbképzések, stb.
BBN-KOM-222 Médiajog a# Bodolai László dr. Sz, 14.15, 34-es
A tárgy kódja A tárgy neve sis Oktatók Időpont BBN-KOM-107 Szociálpszichológia a# Csókay Ákos K, 16.00, 34-es BBN-KOM-111 Kommunikációelmélet e# György Péter Dr. vizsgakurzus BBN-KOM-112.01 Bevezetés a
Alapértelmezett tár Alapértelmezett tárgy neve Oktatók időpont, terem BBN-KOM-107 Szociálpszichológia Csókay Ákos kedd
Alapértelmezett tár Alapértelmezett tárgy neve Oktatók időpont, terem BBN-KOM-107 Szociálpszichológia Csókay Ákos kedd 16.00-17.30, 39-es BBN-KOM-112.01 Bevezetés a kommunikáció- és médiatudományba Hammer
Oktatók Időpont terem tárgy kódja
Alapértelmezett Alapértelmezett Oktatók Időpont terem tárgy kódja tárgy neve BBN-KOM-201.1 Médiaelemzés: Romakép-Műhely Müllner András Dr. Szerda 17.30 F.épület BBN-KOM-201.a Médiaelemzés Horváth Zsolt
Társadalomismeret képzési ág (BA) 2011-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Kommunikáció és médatudomány alapszak Újságíró szakirány Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga 2011-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) 2016-tól fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Kommunikáció és médiatudomány alapszak médiatudomány szakirány Jelek, rövidítések: 2016-tól fölvett hallgatóknak EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
Társadalomismeret képzési ág (BA) 2016-tól fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Kommunikáció és médiatudomány alapszak médiatudomány szakirány Jelek, rövidítések: 2016-tól fölvett hallgatóknak EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
Társadalomismeret képzési ág (BA) 2011-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Kommunikáció és médatudomány alapszak médiatudomány szakirány Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga 2011-től fölvett hallgatóknak
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
2017-től fölvett hallgatóknak
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =
Tanegységlista (BA) 2016-tól fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány specializáció* 2016-tól fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési
2016-tól fölvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (BA) SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPSZAK KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2016-tól fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
A Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében
A Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében Általános információk Legutóbbi módosítás: 2012.02.11. FONTOS!!! Az alábbi dokumentum
Társadalomismeret képzési ág (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) ommunikáció és médiatudomány alapszak médiatudomány szakirány Jelek, rövidítések: 2015-től fölvett hallgatóknak EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy = kollokvium
Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési-
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakirány től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista Kód BBN- Tanegység félév értékelés köt.vál. óraszám kredit előfeltétel
KOMMUNIKÁCIÓ és MÉDIATUDOMÁNY I. éves alapszakosoknak meghírdetett órák Órarendi kód Tanegység kódja Oktatók időpont hely
KOMMUNIKÁCIÓ és MÉDIATUDOMÁNY I. éves alapszakosoknak meghírdetett órák Órarendi kód Tanegység kódja Oktatók időpont hely BBN-KOM-101 A társadalomelmélet alapjai 1. K Horváth Zsolt Hétfő,15:30 251 BBN-KOM-103
ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR BA képzés (általános tételek, minden szakiránynak kötelező)
ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR BA képzés (általános tételek, minden szakiránynak kötelező) 1. A kommunikációs elméletek hét tradíciója. Az empirikus és az értelmező elméletek különbségei. (Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe.
SZÉLES TAMÁS I SZABÓ JÓZSEF I ROZGONYI LÁSZLÓ I BALLAI ÉVA DIGITÁLIS SZÉP ÚJ VILÁG
SZÉLES TAMÁS I SZABÓ JÓZSEF I ROZGONYI LÁSZLÓ I BALLAI ÉVA DIGITÁLIS SZÉP ÚJ VILÁG Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány 2011 Tartalomjegyzék Széles Tamás - A média és annak tartalmi sajátosságai 1. Bevezető
Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.
Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA)
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) Általános tudnivalók a szakról Az alapszakon szerezhető végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) Az alapszakon szerezhető szakképzettség
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Tanegységlista (BA) 2018-tól fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak kommunikáció és médiatudomány szakmai modul (specializáció) 2018-tól fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy
Filmtudomány mesterszakosok számára meghirdetett tanegységek 2017 tavasz
Filmtudomány mesterszakosok számára meghirdetett tanegységek 2017 tavasz Alapozó ismeretek: FLMD-111.29 Bevezetés a filmtörténetbe Varga Balázs csüt 9 00-10 30 34 Max. 5 fő, csak 2016 előtt felvett hallgatóknak
Kommunikáció és Médiatudomány Alapszak (BA), levelező tagozat
AJÁNLOTT ÓRAREND 2012/2013 2. (tavaszi) félév Kommunikáció és Médiatudomány Alapszak (BA), levelező tagozat Általános információk Legutóbbi módosítás: 2013.02.22. A tavaszi félév kurzusfelvételi időszaka
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök
Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység ódszertan Óratípus Eszközök Tantárgy: ozgókép- és médiaismeret Tartalom 8. évfolyam... A változat... A mozgókép előzményei, a film és a mozi felfedezése...
Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók
Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs
Páros/páratlan hetek: az ETR szerint (a szorgalmi időszakban elfoglalt hely alapján páratlan héttel kezdünk). Szabó Éva. Pusztai Bertalan Tóth Benedek
A KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK (BA) KURZUSAI 2008/2009 TAVASZI FÉLÉV MEGJEGYZÉSEK: Páros/páratlan hetek: az ETR szerint (a szorgalmi időszakban elfoglalt hely alapján páratlan héttel kezdünk).
FOTOGRÁFIA BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015
FOTOGRÁFIA BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015 TANTÁRGY NEVE KÓD KREDIT HETI TANÓRÁK SZÁMA TANTÁRGY TÍPUSA / SZÁMONKÉRÉS MÓDJA ELŐZMÉNY (KÓD) FÉLÉVEK 1 2 3 4 5 6 MEGJEGYZÉS ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak) [30] [450]
Diákújságíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában
Diákíró tehetségfejlesztő program megvalósítása a Katona József Szakközépiskolában A szakközépiskolába járó tehetséges diákok többsége motivációs problémákkal küzd a korábbi iskolai kudarcok miatt, így
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat
ommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat (Érvényes: 2011 szeptemberétől) NBG_M8802 FÉLÉVE I. ALAPOZÓ MODUL r. Óra I. II. III. IV. V. VI. Előfeltétel Társadalom-
Társadalmi és vizuális kommunikáció
Nyomtatás Társadalmi és vizuális kommunikáció Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA), nappali képzés február 6 10.
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIATUDOMÁNYI TANSZÉK Órarend Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA), nappali képzés 2012. február 6 10. Épületek jelölései: BTK: Bölcsészettudományi Kar
ANIMÁCIÓ BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015
ANIMÁCIÓ BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015 TANTÁRGY NEVE KÓD KREDIT ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak) [44] [660] Művészeti tanulmányok [24] [360] Média stúdiumok 125-10-01 16 16 Gy / gyak nincs 16 240 Rajzi elemzés
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek
módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 4. Bibliográfia - Jegyzetek
módszertan 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők 3. Kihívások Konferencia / Esettanulmányok 4. Bibliográfia - Jegyzetek 1. Folyamatosság - Kockák 2. Konzultáció 2 Konzulens, szakértők
A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE
A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA
NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése
A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK
A z Infinety Online Kft. felsőoktatásban tanuló hallgatók számára pályázatot ír ki Adatvizualizációs technikák megvalósítása kvantitatív adatokon címmel. A TÉMA RÖVID FELVEZETÉSE A 21. században óriási
UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I.
UTAK: Zene és zenehallgatás társadalomtudományi kutatásokban I. Sárközi Andrea Bernadett osztályvezető sarkozi.andrea@oik.hu Utak A zene szerepe, hatása az emberre, mint egyénre Társadalomtudományi vizsgálatok:
Munkaanyag ( )
Munkaanyag (2016.07.02.) Ki a Kutatótanár: A Kutatótanár az a köznevelési intézményben dolgozó pedagógus, aki munkaköri alapfeladatain túl a Kutatótanári besorolásának öt éves időtartama alatt olyan kutatási,
A 2007/ (tavaszi) félév kurzusai Kommunikáció- és Médiatudomány alapszakon (BA)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIATUDOMÁNYI TANSZÉK A 2007/2008-2 (tavaszi) félév kurzusai Kommunikáció- és Médiatudomány alapszakon (BA) Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találhatók azok a
Versenykiírás. swww.kreativ.hu/smbp. A Kreatív 2011-ben elindítja közösségi marketingaktivitások versenyét, és az ehhez kapcsolódó SMBP Workshop-ot.
www.kreativ.hu/smbp A Kreatív 20-ben elindítja közösségi marketingaktivitások versenyét, és az ehhez kapcsolódó SMBP Workshop-ot. Versenykiírás SMBP Az elmúlt két évben a legtöbb szakmai konferencia a
2016-tól fölvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (BA) SZABAD BÖLCSÉSZET ALAPSZAK FILMELMÉLET ÉS FILMTÖRTÉNET SPECIALIZÁCIÓ 2016-tól fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika, Közigazgatás-és Kommunikációtudományi Kar 1.3 Intézet Újságírás 1.4 Szakterület
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2013 tavasz
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2013 tavasz Alapozó elméleti ismeretek FLM- 101:3 Filmesztétikai alapfogalmak Bárdos Judit szerda 12 00-13 30 34 A
Férfi 19 26% Nő 53 74%
72 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele vizkult.tanszek.szeged@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Mi a nemed? Férfi 19 26% Nő 53 74% Mikor születtél? (évszám elegendő) 1971 1990
A Kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében
A Kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) levelező képzésének kurzusai a 2011/2012-es tanév 2. (tavaszi) szemeszterében Általános információk Legutóbbi módosítás: 2012.03.04. FONTOS!!! Az alábbi
TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI
TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra
A kommunikáció és médiatudomány mesterszak (MA) nappali tagozatos mintatanterve
Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék 6722 Egyetem utca 2. Tel/fax: +36-62/544-366 E-mail: media@hung.u-szeged.hu Web: www.media.u-szeged.hu A kommunikáció és médiatudomány mesterszak
A rádió a digitális korban
A rádió a digitális korban Szilágyi Árpád Duna Médiaszolgáltató nonprofit Zrt. HTE MediaNet 2015, Kecskemét, 2015. október 8. Mindenki lehet tartalomgyártó Blog, podcast, videoblog bárki csinálhat Láttunk-e
Tanegységlista (BA) Kommunikáció és médiatudomány alapszak médiatudomány szakirány től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Kommunikáció és médiatudomány alapszak médiatudomány szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak 1 2 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k =
MÉDIA DESIGN BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015
MÉDIA DESIGN BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015 TANTÁRGY NEVE KÓD KREDIT HETI TANÓRÁK SZÁMA TANTÁRGY TÍPUSA / SZÁMONKÉRÉS MÓDJA ELŐZMÉNY (KÓD) FÉLÉVEK 1. 2. 3. 4. 5. 6. MEGJEGYZÉS ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak)
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium
Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD WP4: Deliverable 4.5 Development of voluntary qualification system Quality label system 1 INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA)
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) Érvényes 2008 szeptemberétől Félévek I. ALAPOZÓ MODUL NBB_FL008K2 Filozófiatörténet 2 2 2 K NBP_PS018K2 Pszichológiai elméleti alapok 2 2 2 K NBP_PS874K3 Szociálpszichológia
Szakirányok: On-line kommunikáció, Televíziós műsorkészítő, Újságírás, Üzleti kommunikáció
Kommunikáció és médiatudomány alapszak Szakirányok: On-line kommunikáció, Televíziós műsorkészítő, Újságírás, Üzleti kommunikáció 2009. szeptemberétől Tantágy "A" típusú tárgyak Szociológia KMB1101 3 0
Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy Tudományos
VERSENYKIÍRÁS. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket.
VERSENYKIÍRÁS Nevezési határidő: 2015. május 29. Pályázók köre: A versenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, illetve magánszemélyek is beadhatnak nevezéseket. Nevezési feltételek: A versenyre
Hét Előadás témakörei Szeminárium témakörei
(BKS1104, Művelődéstörténet 1.) Óraszám:2+1/hét Hét Előadás témakörei Szeminárium témakörei 1. A félév feladatainak megbeszélése, a követelményrendszer ismertetése 2. A művelődéstörténet elméleti és fogalmi
KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.
KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján
TANEGYSÉGLISTA (BA) Szabad bölcsészet alapszak filmelmélet és filmtörténet szakmai modul (specializáció) 2018-tól fölvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (BA) Szabad bölcsészet alapszak filmelmélet és filmtörténet szakmai modul (specializáció) 018-tól fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni szakdolgozati felkészülés G = gyakorlati
Tervezés-Kutatás. A MÉDIA VILÁGA és a NEW MEDIA
5. Tervezés-Kutatás A MÉDIA VILÁGA és a NEW MEDIA Média: olyan kommunikációs csatorna, amely a konkrét üzenettől függetlenül létezik, amelyet igénybe vehetünk az üzenetek közlésére kommunikációs eszköz
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.
KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció
GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció Megjelenések Mantra Communication 2013. július 11. Kommunikáció Két körben zajlott a kommunikáció június hónapban. Június első hetében sajtóközleményt adtunk ki
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM Tanulmányi modul: nappali tagozaton kötelezően megszerzendő kredit: 72 kredit, legalább 11 kurzus (4 kötelező előadás, 2 kötelező
Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak filmelmélet és filmtörténet specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési-
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz
IV. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szolgáltatás menedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szolgáltatás menedzsment Tanszék: Tantárgyfelelős
Tananyagfejlesztés. Ki? Miért? Minek? Kinek?
Tananyagfejlesztés Ki? Miért? Minek? Kinek? Témák Mi a tananyag? Különböző megközelítések A tananyagfejlesztés tartalmának, szerepének változása Tananyag a kompetencia alapú szakképzésben Feladatalapú
a szakképzettség angol nyelvű megjelölése: BA in Graphic Design
Hallgatói tájékoztatás Képzési forma, munkarend: Alapképzés, nappali munkarend Képzési idő: 6 félév A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: szakképzettség: tervezőgrafikus a szakképzettség angol
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás
http://pdk.e3.hu Curriculum Vitae Személyes adatok Díjak, elismerések Tanulmányok p o l i t i k a i d i s k u r z u s k u t a t ó k ö z p o n t
p o l i t i k a i d i s k u r z u s k u t a t ó k ö z p o n t http://pdk.e3.hu Szűcs Zoltán Gábor Még irodalmárként kerültem kapcsolatba a diszkurzív politikatudománnyal. Kezembe akadt a Beszélő politika
BBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600
SZABAD BÖLCSÉSZET BA ALAPSZAK TANTÁRGYLÁJA ESZTÉTKA, FLOZÓFA, MŰVÉSZETTÖRTÉNET, FLMELMÉLET, FLMTÖRTÉNET szakirányok NAPPAL TAGOZAT Érvényes a 2011/2012. tanévtől Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak művészettörténet szakmai modul (specializáció) 2018-tól fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak művészettörténet szakmai modul (specializáció) 018-tól fölvett hallgatóknak előfeltétel kredit óraszám köt.vál. értékelés félév Tanegységlista Kód BBN- Tanegység
3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal
24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos
Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai
Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat
E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com
E U R O P E A N C U R R I C U L U M V I T A E F O R M A T www.europa.eu.int/comm/education/index_en.html SZEMÉLYES ADATOK Család- és keresztnév Kulcsár Andrea Lakcím Románia, Marosvásárhely, Violetelor
A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ LÁSZLÓ
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJÉNEK TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI KOJANITZ
A projekt előrehaladása
Hírlevél az EFOP-3.2.3-17-2017-00035 azonosítószámú, Digitális környezet kialakítása a Gyulai Tankerület intézményeiben című projektről A projekt előrehaladása 2019. TAVASZ A támogatott intézmények bevont
Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában. Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23.
Terepmunka 2015. 2. félév FILMKÉSZÍTÉS választott témában Kádár Anna és Németh Annamária előadása SOTE, 2015. február 23. Bemutatkozás Hogy vagy most? - Hogy vagyok most? Címmel. 1 fotó készítése telefonnal.
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
2011.08.18. Fotográfia szak
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2011.08.18. Fotográfia szak Kérjük, a levelet figyelmesen olvassa el, mivel az alábbi feltételek maradéktalan teljesítése esetén vehet részt felvételi eljárásunkban!
COMAPP - Community Media Applications and Participation. A képzők oktatása tanulási és tanítási képességek
- Community Media Applications and Participation A képzők oktatása tanulási és tanítási képességek A projektpartnerek: University of Education Freiburg, Germany (project coordination) University of Sunderland,
TERVEZŐGRAFIKA BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015
TERVEZŐGRAFIKA BA TANTÁRGYI HÁLÓ 2015 TANTÁRGY NEVE KÓD KREDIT ALAPOZÓ MODUL (Kötelező tárgyak) [42] [630] Művészeti tanulmányok [16] [240] Média stúdiumok 125-10-01 16 16 Gy / gyak. nincs 16 240 Szakági
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTANM3 képzési terv
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTANM3 képzési terv Kód: KOMTANM3 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az
2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.
KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) nappali tagozat
ommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) nappali tagozat (2009 szeptemberétől) NBG_M8802 FÉLÉVE I. ALAPOZÓ MODUL r. Óra I. II. III. IV. V. VI. Előfeltétel Társadalom- és művelődéstörténet 2 2 NBP_AD177G3
OLYMPICS! SUMMER CAMP
OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout
MINTATANTERV Kommunikáció- és médiatudomány alapképzési (BA) szak, 2018-ban induló évfolyam
MINTATANTERV Kommunikáció- és médiatudomány alapképzési (BA) szak, 2018-ban induló évfolyam ( / ) Kommunikációs és társadalomtudományi alapismeretek 42 Társadalmi kommunikáció GT43A200 4/0/0/v/ 4/ Érvelési
4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA
4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4.1. A felsőfokú szakképzés tantervét táblázatban összefoglaló óra és vizsgaterv
Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság
NŐI VÁLTÓ Médiaajánlat. Érvényes visszavonásig
NŐI VÁLTÓ Médiaajánlat 2019 Érvényes visszavonásig A NŐI VÁLTÓRÓL Karrierváltást, vállalkozásindítást segítő online magazin közösségépítési céllal. Bemutatjuk azokat a nőket, akik már elindultak a váltás
2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK)
PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA KULTÚRÁRA AKADVA 2013/2014 őszi és tavaszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK) 2013. november 4., hétfő 18.00 A kétnyelvűségtől a többnyelvűségig I. Kétnyelvűség. Előny vagy hátrány?
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és Emberi
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány 1.3 Intézet Újságírás 1.4 Szakterület