Médiafigyelés MAGYAR DEMOKRATA (47,48. OLDAL)

Átírás

1 MAGYAR DEMOKRATA (47,48. OLDAL) Az életre készült fel a kicsi sereg Az első tánc, amikor férfi és nő egymáshoz érhetett Sinkovics Ferenc Meg kell őrizni a kincset, amit a magyar népzene és a hozzá kapcsolódó táncok jelentenek. Megőrizni, méghozzá átfogó módon, ha lehet, minden tájegységre kiterjedő figyelemmel és gondoskodással. Sokan és sokszor gondoltak erre, de kevesen jutottak el a megvalósításig. Kelemen László is tett egy próbát, o volt az talán, aki a legmesszebbre jutott. Ma a Hagyományok Házát vezeti. A gyűjtés, amelyet szervezett, az Utolsó Óra nevet kapta. Nem véletlenül Nagy akció volt. Lajtha, Bartók és Kodály gyűjtései óta talán a legnagyobb Kinek a fejéből pattant ki az ötlet? Az enyémből. Megkerestem Felföldi Lászlót az MTA Zenetudományi Intézetében és Pávai Istvánt a Néprajzi Múzeumban, kértem segítsenek, legyenek a szakmai partnereim. Kinevettek. Mondván, nem lehet egy ekkora gyűjtést ma már megcsinálni, bár elismerték, hogy fontos és időszerű a kezdeményezés. Abban állapodtunk meg végül, hogy na jó, majd ha megszerzed a pénzt hozzá, akkor beszéljünk. És két hónap múlva beszéltünk. Ki volt a nagylelkű támogató? Lukács József, a Fonó tulajdonosa és a Fonó Budai Zeneház akkori igazgatója, Zsidei János szavazott bizalmat. Ötvennégymillió forintba került végül a program. Időközben támogatókat kerestem különböző hivatalos helyeken, össze is jött 38 millió forint, aztán az évek során ezt a Fonó kapta, így is benne volt még tizenhatmilliója a projektben, s akkor azt még nem is mondtam, hogy a Fonóban zajlottak a felvételek, ott folyt a gyűjtés, az adatrögzítés is. Mekkora anyag jött össze? Több mint 1200 óra. Amikor megalakult a Hagyományok Háza, ahol most beszélgetünk, behoztuk ide az anyagot. Itt megvan a kellő infrastruktúra a megőrzéséhez, s bármikor hozzá tudunk nyúlni. Úgy tudni, az volt a gyűjtés menete, hogy elhoztak négy-öt zenészt vagy egy zenekart a határainkon túlról, s álló héten át készítették velük a felvételeket, egyiket a másik után Igen. A Magyar Rádió egykori, Pátria-gyűjtéseit tekintettük mintának. Ortutay Gyula, Lajtha László, Bartók Béla neve fémjelezte azt a gyűjtést. Mi persze már sokkal fejlettebb eszközökkel operálhattunk, Magyarországon ez volt az első teljesen digitális gyűjtés. A digitális technika nem szabott időhatárokat, ezért is tudtunk felvenni 1200 órányi anyagot. A korábbi krónikus magnószalaghiány miatt Kallós Zoli bácsi életműgyűjtése is csak 600 óra körül van. Egyébként a műszaki újdonságok felhasználásában is élen járunk: például Vikár Béla volt az első 1893-ban, aki Európában fonográfra rögzített népdalt. Mi azt terveztük, hogy feltérképezzük a Kárpát-medence teljes hangszeres népzenei hagyatékát. Erdélyből például negyvenhét csoportot hoztunk el, a Felvidékről pedig huszonötöt. Azért mondom azt, hogy 1/6 oldal info@medianezo.hu

2 csoportot, mert a zenészek, a muzsikusok mellett mindig hoztunk egy énekes-táncos párt is. Kárpátalja miért maradt ki?! Nem maradt ki, de az néprajzi értelemben az Alföldhöz tartozik, így kezeltük a Délvidéket is. Egyébként ami a távolságokat illeti, egészen az al-dunai székelyekig jutottunk el. Onnan is hoztunk adatközlőket. Nem hagytuk ki Kárpát-medence nemzetiségeit sem. Mert a Kárpátmedence népzenéje olyan mint egy ház, amelyben mi a zenénk, a magyaroké a malter. Sok mindent tanultak és vettek át egymástól az itt élő népek. De a magyar zene dominanciája legalább hatvanszázalékos, ezt Bartók mutatta ki egy tanulmányában. Egymás nélkül értelmetlen vizsgálni ezek a zenéket. Ezért Bartók ugyanúgy foglalkozott az erdélyi román, a felvidéki szlovák folklórral, mint a magyarral. Sok támadást is kapott érte annak idején. Abból a bizonyos 1200 órányi anyagból egy ötvenlemezes sorozat született, amely az Új Pátria nevet viselte, nyilván ez elődök előtt való tisztelgés okán Meglepődtek a sikerén? Váratlan volt. A sorozatot egyébként a norvég alapok támogatásának köszönhetjük. Nem arról a civil alapról volt szó, amelyik annyit szerepelt nemrég a hazai sajtóban, ahol kemény viták kereszttüzében állt, hanem a norvég állami alapról. A sorozatot Európa és a Kárpát-medence 350 könyvtárába és iskolájába is eljuttattuk, s még ma is sokan kérik, keresik. A szakmai érdeklődésen túl mi hajtotta önöket előre? Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a kultúra a mai modern viszonyok között rétegkultúra marad. Azzal kellett szembesülnie a magyarságnak a XX. század végén, hogy az 1989-es változások következtében a falvakból folyamatosan kiszorult ez a kultúra, s általában is eltűnőben van. Ebben a helyzetben, ezért alakult meg a Hagyományok Háza. Félő volt ugyanis, hogy ez a kultúra halott anyagként hamarosan az archívumok mélyére, illetve képletesen szólva a múzeumi vitrinekbe kerül. Megpróbáljuk tehát élő módon továbbvinni és átadni a következő generációknak ezt a kultúrát, s ebben a táncházmozgalomra építettünk. Bejött a számításunk. Az a misszió, amit a Hagyományok Háza vállalna, azonban még így sem teljesedett ki a maga teljes valójában. Vannak még fontos területek, amelyeket még nem sikerült az élő hagyományátadás folyamatába bevonnunk. Ilyen például a népi gyógyászat világa, amellyel egyelőre nem tudtunk foglalkozni. Pedig az utolsó füvesemberek, füvesasszonyok még ott vannak a falvakban. Mi az, amitől olyan kiemelten fontosak a táncházak? Élő módon lehet bennük megőrizni a hagyományokat. Gyűjtemény éppenséggel van elég. De csak a táncházakban lehet élő módon, szinkretikusan (a tánccal együtt) megélni azokat az értékeket, amelyeket ezekben a holt gyűjteményekben találni. Itt van például a népi hegedülésmód. Ezt egy klasszikus zenei képzettségű ember nehezen tudja elsajátítani. Lejátssza nagyjából a lekottázott anyagot, de az nem úgy hangzik majd, mint ahogy hangzania kellene. A táncházak autentikus világában viszont meg lehet őrizni a régi, eredeti hegedülésmódot, annak minden dialektusával együtt. Többen is temették már a táncházat, mondván ez a hetvenes-nyolcvanas évek romantikus rendszerellenességének kifejeződése volt, ma viszont már nincs funkciója 2/6 oldal info@medianezo.hu

3 Nagyot tévednek. A táncházmozgalom elevenen él napjainkban is. Sőt! Az egyik legnagyobb dolog a mai magyarság kulturális történetében. Civil szerveződésű, sohasem kötődött semmiféle politikumhoz, s a helyi hagyományok megtartásában érdekelt. A mozgalom önmaga építette fel saját hálóját, civil szervezeti hátterét, épít azokra a művészeti iskolákra, ahol már oktatnak népi hangszeres zenét, aztán ott vannak az amatőr néptáncegyüttesek, az ezeket összefogó országos civil szervezetek, ők közvetlenül a Hagyományok Házával állnak kapcsolatban. Akárcsak a zenészek (Táncház Egyesület) vagy a kézművesek szövetsége (NESZ). Mindezt igyekszünk kiterjeszteni a határainkon túlra is. Igazából ott maradt meg legtovább az élő magyar kultúra, de sajnos lassan kihal ott is az a generáció, amelyik élő módon hordozza még a tudást. Lépni kell, hogy a vadvirágos rétből a virágoskertbe mentsük értékeinket. Szeretnénk a határainkon túlra is átadni azt a tudást, standardot, amit a Hagyományok Házában létrehoztunk. Ezért szeretnénk fiókokat nyitni, az ottani civil szervezetekkel közösen. Hol kezdődne ez a munka? Erdélyben, mindenki elismeri, hogy ez a hagyományainkhoz legerősebben ragaszkodó terület. Három fiókot tervezünk, egyet Csíkszeredában, egyet Marosvásárhelyen, egyet pedig Kolozsváron. De nyilván kellene egy-egy a Felvidékre, a Délvidékre és Kárpátaljára is. Fontos lenne valahol, például Csíkszeredán beindítani azt a felsőfokú képzést, amely a legmagasabb szinten képes a hagyományokhoz kötődő tudást átadni. Nyilván ebből sem marad ki a táncházak tradíciója. De mennyibe kerülhet egy táncházat fenntartani? A táncházak nem profitorientáltak, nem is lehetnek azok. Tehát fontosak a nekik juttatott támogatások, de az is igaz, hogy egy táncház fenntartásában már néhány százezer forinttal is csodákat lehet művelni. Olyan közeg ez, ahol hamar kialakul egy olyan kemény mag, amire aztán építeni lehet. Régen is így volt. Amikor Kolozsváron voltam egyetemista, két táncházunk volt, az egyik a Monostori úton, a másik a a CFR vasutasklubban. Itt találkozgattunk, itt fogadtuk a magyarországi barátainkat is, akiket egyébkét tilos volt otthon vagy a kollégiumban vendégül látni. De mindez fordítva is igaz volt, ha az erdélyiek Magyarországra mentek, a táncházakban keresték meg a barátaikat. Büszkén mondhatom, hogy a magyarországi táncházmozgalom pont e barátságok és ismeretségek révén hamar összenőtt a határokon túli táncházmozgalommal. A historikus időkben hogy működött egy táncház? A falusi táncház nemcsak arra volt jó, hogy az ember ott párt találjon magának, bár ez is nagyon fontos volt, hanem arra is, hogy híreket kapjon, vagy hogy egy közösséghez tartozzon. A fiatalok kibérelték valamelyik özvegy házát vagy csűrét. Ragadványnevek is születtek ebből, volt akit például Táncház Pistának nevezett az egész falu. Hetente rendeztek összejövetelt, de a gyerekeknek is volt táncháza, ezt az én szülőfalumban, Ditróban úgy hívták általában, hogy kicsi sereg. Sebő Feri szerint a magyar népi kultúra Európa zenei éléskamrája lett, hiszen a táncházi közösségekbe a zenészeken keresztül lecsorgott, leszüremlett a nyugati zenei-táncos divat. Amikor a reneszánsz beszivárgott Magyarországra, hozta magával a divatos nyugati táncokat is. Például a mi dunántúli ugrósunk is őrzi ennek az emlékét. Kevesen tudják, hogy ez volt az első olyan tánc idehaza a 3/6 oldal info@medianezo.hu

4 középkor szigorúsága után, amelyben férfi és nő egymáshoz érhetett. Bekerülhetne a néptánc és a táncházi kultúra az iskolai oktatásba? Félő, ha ebből kötelező tananyag lenne, akkor meghalna belőle valami. Csak akkor lenne érdemes kísérletezni az iskolai oktatással, ha a pedagógusok valóban élményszerűvé tudnák tenni ezeket az órákat, ha újra és újra elvinnék a gyerekeket egy régi vidék még hamisítatlan világába. Sok helyütt a lakodalmas rock kiszorítani látszik az autentikus népzenét Ezen már túl vagyunk, most már oda jutottunk, hogy a gépek kezdik kiszorítani az élőzenét, legyen az akár lakodalmas rock. Gyakori, hogy egy árva laptopról lemegy az egész mulatság. Arról ismerni fel, mennyire becsülik a hagyományokat az adott vidéken, hogy a jeles és fontos napokra hívnak-e még zenészeket muzsikálni. A mi generációnk a rock generációja volt. Arról ábrándoztunk, hogy majd tízezer ember előtt brácsázunk, zenélünk. Ám rá kellett jönnünk, hogy ez a zene erre nem alkalmas. Ez a kis közösségek zenéje, ide sok együttes kell, és mindegyik köré egy kis közösség. Maga a műfaj is olyan, hogy csak közelről hat igazán. De akkor nagyon erősen. Megszorít és el sem enged. 4/6 oldal info@medianezo.hu

5 5/6 oldal

6 6/6 oldal