ADATOK A BAKONY HEGYSÉG GERINCESFAUNÄJÄHOZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADATOK A BAKONY HEGYSÉG GERINCESFAUNÄJÄHOZ"

Átírás

1 ADATOK A BAKONY HEGYSÉG GERINCESFAUNÄJÄHOZ Ez évben lép tizedik évébe A Bakony természeti képe" elnevezésű kutatási program. Ha figyelembe vesszük, hogy az ebben a munkában részt vevő zoológusok számos egyéb országos és intézeti feladat teljesítése mellett vesznek részt a Bakony hegység állatvilágának feltárásában, nem kell szégyenkeznünk az eddig elért eredményekkel. Ismeretes, hogy területünkről korábban csak szórványos állatföldrajzi adatokkal rendelkeztünk. A tervszerű kutatómunka 1970 végéig már több mint húsz, kifejezetten bakonyi állattani közleményt eredményezett. Különösen örvendetes, hogy a hazai viszonylatban eléggé hiányosnak mondható gerincesfaunisztikai kutatások melyre egy alkalommal magam is rámutattam (SZABÓ, 1966) terén is folytak vizsgálatok. A legeredményesebb munkát az ornitológusok végezték. A kutatások megindulása előtt... a Bakony madárfaunája egyike volt a legkevésbé ismerteknek az országban..." (KÉVE, 1962). Ma már alapos ismereteink vannak a hegység madárvilágáról a mostanáig megjelent munkák (TAPFER, 1966; KÉVE, 1970; KÉVE SÁGI, 1970) a la p j á n. Sajnos a többi gerinces osztály vizsgálatáról a herp e t о f a u n i s z t i к a kivételével még nem számolt be senki. A hegység és környékének vizeiben élő halakról még ma sem tudunk többet, mint a kutatások megindulása előtt. A kétéltűek és hüllők kutatása a terv kezdete óta folyik és az első eredményekről egy közlemény (MARIÁN SZABÓ, 1968) jelent meg. A terület emlős faunájára vonatkozó ismereteink rendkívül hiányosak, csak a vadászat tárgyát képező hasznos- és dúvadak előfordulásáról tudunk annyit, amennyi a vadászati irodalom alapján megállapítható. A feltehetően érdekesnek ígérkező kisemlősfaunáról néhány szórványos adaton kívül egyetlen olyan közlést talál- hatunk a korábbi időkből (KOTLÁN, 1952), mely 12 faj előfordulását említi Szentgál, Űrkút és Herend környékéről, kár, hogy pontosabb lelőhelyadatok nélkül. Fentiek ismeretében minden bizonnyal hasznosnak látszik annak a 82 fajhoz tartozó 1054 darab gerincesállat több mint kétszáz lelőhelyadatának ismertetése, melyeket parazitológiai gyűjtőmunkánk során állapítottunk meg. (A közölt fényképek a szerző eredeti felvételei). A Természettudományi Múzeum Parazitológiai Gyűjteményének kutatói kezdettől fogva (sőt már azt megelőzően is) tevékeny részt vesznek a bakonyi faunakutatásban. Munkánk során valamennyi gerincescsoport tagjait nagy számban gyűjtjük, hogy a gazdaállatok külső- és belső élősködőit vizsgálhassuk. A parazitológiai vizsgálatra gyűjtött állatok az alapos boncolás következtében rendszerint már nem alkalmasak a múzeum gerincesgyűjteményeiben való elhelyezésre, ezért az értékes faunisztikai adatokat csak a boncolási naplók, vagy a gazdaállat-nyilvántartások alapján lehetne felderíteni végéig 16 alkalommal összesen 81 napot töltöttünk a tervben megjelölt területen gyűjtéssel (1. táblázat) és a következőkben felsorolt gerinces állatfajok előfordulását állapítottuk meg: 1. Triturus alpestris (Alpesi gőte) 1. Triturus alpestris (Bergmolch) 1. Triturus alpestris (alpine newt) 601

2 3. Bufo viridis (Zöld varangy) 3. Bufo viridis (Wechselkröte) 3. Bufo viridis (green toad) AMPHIBIA Triturus alpestris (LAURENTI) Öcs: sárcsikúti munkásszálló melletti patakban V. 15; Németbánya: Vadász-völgy feletti szekérút kátyúiban, VI. 12; Porva: Kisszépalmapuszta. Barátok útja tócsáiban, V ; Iharkút: Laposaki vadászház alatti forrásmedencében, X. 27.; Németbánya: Vadász-völgy környéki kis tócsákban, VI. 1. Triturus vulgaris (LINNÉ) Huszárokelő-puszta: Vörös János-séd patak kiöntésének tócsáiban, V. 20.; Németbánya: vadászház környéki kisebb alkalmi tócsákban, VI. 12.; Porva: Kisszépalma-puszta vadászház környéki tócsákban, V. 28.; Németbánya: Vadász-völgy mesterséges halastó, jún. 2. Bombina bombina (LINNÉ) Vindornyaszőllős: Kovácsi-hegy, V. 3.; Huszárokelö-puszta: Vörös János-séd, V. 20.; Ajka: Csinger-völgy, VI. 15.; Öcs: Sárcsikút V. 14.; Németbánya: Vadász-völgy, V. 30.; Sümeg: Sarvalyi-erdő, VI. 5.; Uzsa: Halastavak VI. 6.; Vállus: Erdészeti telep V. 20. Bombina variegata (LINNÉ) Huszárokelő-puszta: Vörös János-séd, V. 21.; Németbánya: Vadász-völgy VI. 12.; Porva: Kisszépalma-puszta, V. 27.; Németbánya; Vadász-völgy feletti szekérút, V. 2. Bufo bufo (LINNÉ) Huszárokelö-puszta: Vörös János-séd, V. 21.; Porva: Kisszépalma-puszta V. 26.; Sümeg: Sarvalyi-erdő VI. 7. Bufo viridis LAURENTI Huszárokelő-puszta: Király-kapu, V. 20.; Öcs: Sárcsikút V. 14.; Németbánya: Vadászvölgy, VIII. 24. Hyla arborea (LINNÉ) Vindornyaszőllős: Kovácsi-hegy, V. 3.; Németbánya: Vadász-völgy VIII. 27.; Porva: Kisszépalma-puszta V. 29. Rana arvalis wolterstorffi FEJÉRVÁRY Vindornyaszőllős: Kovácsi-hegy. Vad-tó, V. 3.: Uzsa: Halastavak, VI. 6. Rana dalmatina BONAPARTE Vindornyaszőllős: Kovácsi-hegy, V. 3.; Huszárokelő-puszta: Király-kapu, V. 20.; Ajka: Csinger-völgy VI. 14.; Németbánya: Vadászvölgy VIII. 23.; Porva: Kisszépalma-puszta V. 29.; Iharkút: Laposaki vadászház, X. 27.; Németbánya: Vadász-völgy, VI. 1.; Vállus: Erdészházak V. 22. Rana esculenta LINNÉ Vindornyaszőllős: Kovácsi-hegy, Vad-tó, V. 2.; Németbánya: Vadászház alatti tó V. 30.; 2. Triturus alpestris gyűjtése a németbányái Vadász-völgy feletti agyagos út tócsáiból 2. Das Einsammeln von Triturus alpestris aus den Pfützen des lehmigen Weges über dem Vadász-Tal von Németbánya 2. Collecting Triturus alpestris from the puddles of the clayey road above Vadász-völgy at Németbánya 602

3 4. vindornyaszőlős: a Vad-tó a Kovácsi-hegyen; a Raiia arvalis wolterstorffi legmagasabban fekvő hazai élőhelye 4. Vindornyaszőlős: the Vad-tó on the Kovácsi-hegy; the höchstgelegene ungarische Biotop von Rana arvalis woltersdorffi 4. Vindornyaszőll-ős: the Vad-tó on the Kovácsi-hegy; the highest point of the biotope of Rana arvalis wolterstorffi Elaphe longissima var. subgrisea (WERNER) Huszárokelő-puszta: Móriczháza, V. 20. Natrix natrix (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút patakpart, V. 16.; Uzsa: Halastavak VI. 6.; Vállus: a község alatti völgy patakjának partján V. 21. AVES Uzsa: Halastavak, VI. 6.; Vállus: Erdészházak alatti patak, V. 22.; Sümeg: Sarvalyi-erdő, 1968.VI. 5. REPTILIA Lacerta agilis LINNÉ Vindornyaszőllös: Kovácsi-hegy fennsíkján, V. 2.; Öcs: Sárcsikút, V. 16.; Porva: Kisszépalma-puszta és Kőris-hegy, V ; Németbánya: Vadász-völgy VI. 1.; Sümeg: Sarvalyi vadászház mellett, VI. 7.; Vállus: Erdészházak mellett V. 22. Lacerta agilis var. rubra (LAURENTI) Huszárokelő-puszta: Gerence-völgy és Móriczháza, V Lacerta viridis (LAURENTI) Vindornyaszőllös: Kovácsi-hegy fennsíkján és déli oldalán, V. 2 3.; Öcs: Sárcsikút, V. 14. Milvus migrans (BODDAERT) Öcs: a pulai országút É-i oldalán, V. 13. Buteo buteo (LINNÉ) Nagyvázsony: a pulai országút mellett, XI. 28. Columba oenas LINNÉ Öcs: Sárcsikút, V. 16. Streptopelia turtur (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút, V. 15. Cuculus canorus LINNÉ Öcs: Sárcsikút V. 14. Asio otus (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3. Picus canus GMELIN Nagyvázsony: Balatoncsicsói erdészeti telep, XI. 29. Anguis fragilis LINNÉ Öcs: Sárcsikúti munkásszállás mellett, V. 16.; Németbánya: Vadász-völgy, VI. 11.; Sümeg: Sarvalyi-erdő, VI. 5. Vállus község alatti réten, V. 21. Elaphe longissima (LAURENTI) Bakonynána: Alsópere-puszta, VII. 13.; Vállus: község és erdészházak közötti völgyben, V Lacerta agilis var. rubra (Fürge gyík vörös hátú változata) 5. Lacerta agilis var. rubra (eine Variation der Zauneidechsc mit rotem Rücken) 5. Lacerta agilis var. rubra (the raed-backed variety of lizzard) 603

4 6. Az Elaphe longissima var. subgrisea lelőhelye Mőriczháza környékén G. Der Fundort von Elaphe longissima var. subgrisea in der Gegend von Mőriczháza 6. The biotope of Elaphe longissima var. subgrisea in the vicinity of Mőriczháza Delichon urbica (LINNÉ) Bakonynána: Alsópere-pusztai erdészházon, VIL 15. Oriolus oriolus (LINNÉ) Vállus: Erdészházak, V. 23. Dendrocopos major (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 2.; Nagyvázsony: Balatoncsicsói erdészeti telep XI. 27.; V. 21. Dendrocopos médius (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút, V. 14. Dendrocopos minor (LINNÉ) Németbánya: Vadászháztól É-ra vegyeserdőben, XII. 3. Hirundo rustica LINNÉ Bakonynána: Alsópere-puszta, VII. 15. Corvus comix LINNÉ Nagyvázsony: a pulai országút É-i oldalán, V. 22. Coloeus monedula (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút, V. 12.; Vállus: Erdészházak, V. 20. Garrulus glandarius (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 2.; Iharkút: Laposaki erdészház, X. 27.; Nagyvázsony: Balatoncsicsói erdészeti telep, XI. 27.; Vállus: Erdészházak, V. 20. Parus major LINNÉ Vállus: Erdészházak V. 20. Parus coeruleus LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3. Parus ater LINNÉ Németbánya: Vadászház mellett, XII. 2., i -,- t, 7. Németbánya: Vadász-völgy déli része 7. Németbánya: südlicher Teil des Vadász-Tales 7. Németbánya: the southern part of Vadász-völgy 8. Huszárokeló-puszta: Vörös János-séd 8. Huszárokclő-puszta: János Vörös-séd 8. Huszárokelő-puszta: Vörös János-séd 604

5 9. Németbányai erdészház 9. Das Farsthaus von Németbánya 9. The Forester's lodge at Németbánya 10. Sorex araneus (Erdei cickány) 10. Sorex araneus (Waldspitzmaus) 10. Sorex araneus (forest shrew) Parus palustris LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3. Aegithalos caudatus LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3. Sitta europaea caesia WOLF Öcs: Sárcsikút, V. 16.; Németbánya: Vadász-völgy, XII. 2. Troglodytes troglodytes (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 1. Turdus viscivorus LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, dec. 3. Regulus regulus (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 4. Muscicapa álbicollis TEMMINCK Öcs: Sárcsikút, V. 15. Anthus triviális (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút, V.16. Lanius collurio LINNÉ Öcs: Sárcsikút, V. 14.; Bakonynána: Alsópere-puszta, VII. 13. Sturnus vulgaris LINNÉ Nagyvázsony: Kab-hegy D-i lábánál, V. 13. Turdus pilaris LINNÉ Iharkút: Laposaki erdészház, X. 28. Erithacus rubecula (LINNÉ) Porva: Kisszépalma-puszta: V. 30.; Bakonynána: Alsópere-puszta, VII. 13. Sylvia nisoria (BECHSTEIN) Öcs: Sárcsikút, V. 14. Phylloscopus sibilatrix (BECHSTEIN) Porva: Kisszépalma-puszta, V Muscardinus avellanarius (Mogyorós pele) 11. Muscardinus avellanarius (Haselmaus) 11. Muscardinus avellanarius (muscardine) 605

6 13. Bakonybél: a leégett Hubertlak, melynek külső gerendázatában sok Pipistrellus pipistrellus tanyázott 13. Bakonybél: Das Hubert-Haus, in dessen vorderem Balkenwerk viele Pipistrellus pipistrellus hausten 13. Bakonybél: Hubertlak, in the exterior timer blocking of which many Pipistrellus pipistrellus found shelter V. 1.; Iharkút: Laposaki erdészház mellett, X. 27.; Bakonynána: Alsó-pere-puszta, VII ; Németbánya: Vadász-völgy, V. 30. VI. 2.; Sume : sarvalyi vadászház melletti csemetekertben, VI. 6.; Vállus: erdészeti telep alatti völgyben V. 22. Sorex araneus LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy VIII VI XII V. 29. VI. 3.; Por va: Kisszépalma-puszta, V. 27.; Iharposaki erdészház V ; Bakonynána: Alsópere-puszta, VII ; Uzsa: Halastavak, VI. 5 8.; Nagyvázsony: balatoncsiesói erdészeti telep, XI Sorex minutus LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3.; Nagyvázsony: balatoncsiesói erdészeti telep, V. 21. Passer domesticus (LINNÉ) Bakony nana: Alsópere-puszta VII. 13. Coccothraustes cuccothraustes (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, XII. 3. Chloris chloris (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút, V. 15. Carduelis carduelis (LINNÉ) Bakonynána: Alsópere-puszta VII. 14.; Nagyvázsony: Balatoncsiesói erdészeti telep, XI. 29. Pyrrhula pyrrhula (LINNÉ) Nagyvázsony: Balatoncsiesói erdészeti telep XI. 27. Emberiza citrinella, LINNÉ Németbánya: Vadász-völgy, XII. 4. MAMMALIA Talpa europaea LINNÉ Öcs: Sárcsikút, V ; Bakonybél: Hubertlak környékén, VI ; Porva: Kisszépalma-pusztai erdészház környékén, V. 26. Neomys jodiens (PENNANT) Németbánya: Vadász-völgy patakjának XII partján, Neomys anomalus milleri MOTTAZ Németbánya: Vadász-völgy patakjának partján, VIII , V. 30. VI. 2. Myotis bechsteini (KUHL) Porva: Kisszépalma-puszta, V. 28. Myotis daubentoni (KUHL) Németbánya: Vadász-völgy, VI. 2. Myotis oxygnathus (MONTICELLI) Porva: Kisszépalma-puszta, V. 28.; Vállus: erdészházak, V. 21. Pipistrellus pipistrellus (SCHREBER) Németbánya: Vadász-völgy, VIII , VI. 1.; Bakonybél: Hubertlak (azóta leégett) külső gerendázatában, VI. 9. Eptesicus serotinus (SCHREBER) Németbánija: Vadászház, VIII. 26.; Bakonybél: Hubertlak, VI. 9.; Hegymagos: katolikus templom tornyában, VI

7 12. Dryomys nitedula (Erdei pele) 12. Dryomys nitedula (Baumschläfer) 12. Dryomys nitedula (Russian dormouse) Nyctalus leisleri (KUHL) Bakonybél: Hubertlak melletti tisztáson, VI. 9.; Porva: Kisszépalma-puszta, V. 27. Sciurus vulgaris fuscoater ALTUM Németbánya: Vadász-völgy feletti szekérút melletti vörösfenyőkről, VIII. 25., XII. 2.; Sümeg: Sarvalyi-erdő, VI. 5.; Nagyvázsony: a pulai műút déli oldalán, malomrom mellett, XI. 27.; Vállus: erdészházak környékén, V. 23. Citellus citellus (LINNÉ) Gyulafirátót: községi legelő, VII. 14.; Nagyvázsony: a pulai műúttól É-ra, V. 20. Muscardinus avellanarius (LINNÉ) Németbánya: Vadász-völgy, VIII. 26., Apodemus sylvaticus (LINNÉ) Porva: Kisszépalma-puszta, V. 27. Apodemus flavicollis (MELCHIOR) Öcs: Sárcsikút, V ; Németbánya: Vadász-völgy és környéke, VIII , XII. 2 3., V. 30. VI. 2.; Bakonybél: Hubertlak, VI ; Porva: Kisszépalma-puszta V. 26. VI. 1.: Iharkút: Laposaki erdészház környéke, X ; Bakonynána: Alsó-perepuszta, VII ; Sümeg: Sarvalyi vadászház környéke, VI. 4 7.; Uzsa: Halastavak VI. 5 7.; Nagyvázsony: Balatoncsicsói erdészeti telep és környéke, XI , V ; Vállus: község és erdészházak közötti völgyben, V Microrays minutus pratensis (OCSKAY) Németbánya: Vadász-völgy, VIII ; Iharkút: Laposaki erdészház környékén, X. 27. Mus musculus spicüegus PETÉNYI Bakonynána: alsópere-pusztai erdészházak környékén, VII ; Nagyvázsony: Zichy kastély környékén és a Balatoncsicsói erdészeti telep istállóiban, V Clethrionomys glareolus (MILLER) Öcs: Sárcsikút, V ; Németbánya: Vadászvölgy és környéke, VIII , XII. 2 4., V. 30. VI. 2.; Porva: Kisszépalmapuszta, V. 26. VI. 1.; Iharkút: Laposaki erdészház és környéke, X ; Uzsa: Halastavak, VI. 5 8.; Nagyvázsony: Balatoncsicsói erdészeti telep, XI. 27., V ; Nagyvázsony: a község keleti szélén és a pulai műút mellett, V Microtus arvalis (PALLAS) Németbánya: Vadász-völgy, VIII , VI , XII. 2 4.; Bakonynána: Alsó-pere-puszta, VII ; Nagyvázsony: vigándpetendi műút mellett XI. 28. Pitymys subterraneus DE SÉLYS et LONGCHAMPS) Németbánya: Vadász-völgy VIII XII. 2.; Porva: Kisszépalma-puszta V. 26. VI. 1.; Iharkút: Laposaki erdészház, X ; Uzsa: Halastavak, VI Vulpes vulpes crucigera (BECHSTEIN) Porva: Kőris-hegy délkeleti oldalán, V. 28.; Bakonynána: Alsó-pere-puszta, VII. 14.; Németbánya: a község délnyugati részén erdőszélen, VI. 1.; Nagyvázsony: a pulai műút északi oldalán V. 21. Mêles meles (LINNÉ) Öcs: Sárcsikút munkásszállás mellett, V. 14.: Németbánya: Vadászháztól 300 m-re, VI. 1. Mustela ewersmanni LESSON Nagyvázsony: pulai műút É-i oldalán. Mustela nivalis LINNÉ Vállus: Erdészházak, V. 21. Mint a lelőhelyadatokból és a táblázatból kitűnik, terepmunkánk során bizonyos területeket lehetőleg különböző hónapokban ismételten felkerestünk, ha az ott előforduló fajok száma, egyed- 607

8 1 ideje Gyűjtés napok száma I. táblázat Községhatár ill. gyűjtés telephelye Gyűjtőhelyek Lelőhelyek Gyűjtött gerincesállatok darabszáma május Vindornyaszőllős Kovácsi-hegy 25 Gerence-völgy május Vörös János-séd Huszárokelő-puszta Móriczháza Király-kapu június Ajka Csinger-völgy május Öcs Sárcsikút augusztus '8 Németbánya Vadász-völgy és környéke június '3 Bakonybél Hubertlak június '3 Németbánya Vadász-völgy és környéke december Németbánya Vadász-völgy és környéke május 25. június 1. 8 Porva Kisszépalma-puszta, Kőrishegy október Iharkút Laposaki vadászház július Bakonynána Alsópere-puszta Gyulafirátót Gyulal'irátóti községi legelő május 29. június 3. 6 Németbánya Vadász-völgy és környéke 127 Sümeg Sarvalyi-erdő június Uzsa Uzsai halastavak Hegymagos Hegymagosi templomtorony november május május Balatoncsicsói erdészeti 5 Nagyvázsony telep, Pula környéke 55 Vigándpetend környéke 6 Vállus Vállusi erdészeti telep 4(T Balatoncsicsói erdészeti 6 Nagyvázsony telep, Pula és Nagyvázsony 51 környéke 81 nap 1054 db sűrűsége, vagy parazitáltsága a további gyűjtéseket indokolttá tette. Ugyancsak az adatok tanúsítják, hogy ezek a megismételt gyűjtések igen eredményesek voltak. A vadon élő gerinces állatok külső- és belső élősködőinek vizsgálatát az elkövetkező években a Bakony hegység területén is tovább kívánjuk folytatni, ezért remélhető, hogy a most közölt adatokat továbbiakkal gyarapíthatjuk. Szabó István IRODALOM LITERATUR KÉVE, A. (1962): ex verbis Bakony-kutatási értekezlet, október 9-én a Bakonyi Múzeumban. KÉVE, A. (1970): A Keszthelyi-hegység és a Kis- Bakony madárvilága. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei, VI. KÉVE, A. SÁGI, K. (1970): Keszthely és környékének madárvilága. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei, VII. KOTLÁN, S. (1952): Ergebnisse der I. ungarischen parasitologischen Inlandexpedition. Acta Veterinaria, 2, p MARIÁN, M. SZABÓ, I. (1968): Adatok az Északi- Bakony herpetoíaunájához. A Veszprém Megyei Múz. Köziem., 7., p SZABÓ, I. (1966): Gerincesfaunánk felkutatottságának helyzete. Állatt. Közlem., 53, p TAPFER, D. (1966): A Keleti-Bakony madárvilága. A Bakony természettudományi kutatásának eredményei, III. 608

9 ANGABEN ZUR WIRBELTIER-FAUNA DES BAKONY-GEBIRGES Die Kenntnisse über die Wirbeltier-Fauna des Bakony-Gebirges waren in den früheren Zeiten zahlreichen anderen Gebieten Ungarns ähnlich ausserordentlich lückenhaft. Seit 10 Jahren, als das Forschungsprogramm Das Naturbild des Bakony-Gebirges" begann, findet die Untersuchung der einzelnen Wirbeltier-Gruppen systematisch statt. Die erfolgreichste Arbeit leisteten die Ornithologen, deren Tüchtigkeit schon 3 grössere Mitteilungen hervorbrachte. Auch über die Verbreitung der Lurche und Krichtiere erschien schon eine Arbeit. Über die Bakonyer Zoogeographie der Fische und Säugetiere weiss man leider auch heute nicht mehr als vor Anfang der Untersuchungen. Verfasser führt mit der Parasitologischen Forschungs- In earlier years the knowledge of the vertebrate fauna of the Bakony Mts. like the various other parts of the country was strikingly meagre. A programme, entitled The nature-landscape of the Bakony Mts.", was started ten years ago and ever since the research of even individual vertebrate animal groups has been done continuously. Outstanding work has been completed on the part of ornithologists producing three comprehensive studies. A contribution has come out on the distribution of amphibia and reptiles. Unfortunately, the zoogeographical situation of fish and mammals is much in the same state which prevailed at the beginning of the research programme. The Parasitological Research Group of the Hungagruppe des Naturwissenschaftlichen Museums mehr als 10 Jahre auf diesem Gebiet parasitologische Untersuchungen durch. Während der Arbeit werden die Mitglieder sämtlicher Wirbeltierklassen in grosser Anzahl zur Feststellung der äusseren und inneren Parasiten der Wirtstiere eingesammelt. Nach den Untersuchungen sind die Wirtstiere zum Unterbringen in Wirbeltier-Sammlungen nicht mehr geeignet, darum hält Verfasser das Mitteilen der interessanten faunistischen Angaben für nötig. Die Mitteilung der von mehr als 200 Fundortsangaben von den in den vergangenen Jahren gefundenen 1054 St. Wirbeltieren in 82 Arten bereichert auf jeden Fall gewinnbringend die Darlegung der Fauna des Bakony-Gebirges. István Szabó DATA TO THE VERTEBRATE FAUNA OF THE BAKONY MTS. rian Natural History Museum, Budapest has been conducting extensive investigations in the past ten years. During their work, a great number of vertebrate animals have been collected in order to derive external and internal parasites. After the investigation the hostanimals are generally unfit for placing them into collections, thus hundreds of data would go to the refuse. The author believes that the faunistical data may be important to other research workers, accordingly he publishes in full those coming from this area. In recent years 1054 vertebrate animals have been identified belonging to 82 species coming from more than 200 localities. István Szabó

10

11 TARTALOMJEGYZÉK DR. TÓTH SÁNDOR: A Bakony természeti képe, III. Beszámoló a Bakony természettudományi kutatásáról, DR, TÓTH SÁNDOR: A negyedik Bakony-kutató ankét (Zirc, szept ) 13 BADINSZKY PÉTER: Ujabb őslénytani és földtani megfigyelések a veszprémi karni képződmények rétegsorában. 43 BADINSZKY PÉTER: A Veszprém környéki felsőkarni fődolomit üledékföldtani vizsgálata 53 GELL AI MÁRIA В.: Űrkút környéki albai mészkő rétegsorok mikrofácies vizsgálata 75 BUBICS ISTVÁN: Veszprém megye építő- és építőanyag-ipari földtani nyersanyagai 93 KRIZSÁN PÁL: A nemesgulácsi ásványvíz-előfordulás vízföldtani viszonyai és vizsgálati eredménye 117 DR, JUGOVICS LAJOS: Balaton-parti bazaltbányászat 123 DR. SZÁLAI TIBOR: A Nyugati-Kárpátok délkeleti vonulatának kialakulása, különös tekintettel a Bakony hegységre az Alp- Kárpáti rendszerben 137 DR. KOL ERZSÉBET: Az Északi- (Öreg-) Bakony területén végzett algológiai és hidrobiológiái kutatások rövid ismertetése SZEMERE LÁSZLÓ: Kiegészítő adatok a Bakony hegység nagygomba flórájához. 165 VERSEGHY KLÁRA: Az Északi- és a Keleti-Bakony zuzmóvegetációja 169 DR. GALLÉ LÁSZLÓ: A Balaton menti dolomitvonulat zúzmócönózisai 183 DR. DEBRECZY ZSOLT: A Balaton-felvidéki Péter-hegy és környéke cönológiai vizsgálata 191 SZODFRIDT ISTVÁN TALLÓS PÁL: Vegetációtanulmányok a Felsőnyirádi-erdőben. 221 DR. SE Y OTTÓ: Adatok a Bakony gerinces állatainak parazita féregfaunájához, II. 231 DR. SEY OTTÓ: Adatok a Bakony gerinces állatainak parazita féregfaunájához, III 241 MATSKÁSÍ~ISTVÁN: A Bakony hegység kisemlőseinek métely- (Trematodes) faunája I. 253 DR. TÓTH SÁNDOR: Előzetes vizsgálatok a Bakony vidékének szitakötőfaunájával kapcsolatban 257 RÁCZ ISTVÁN: A Bakony hegység Orthopteráinak vizsgálatából levont állatföldrajzi következtetések..., 271 TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység futóbogár-alkatú faunájának alapvetése (Coleoptera: Cicindelidae et Carabidae) 275 TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység lágytestűbogár- (Col. Malacodermata-) faunájának alapvetése 353 TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység Elateridae- (pattanóbogár-) faunájának alapvetése, 371

12 DIETZEL GYULA: A Márkó Szentgál Csehbánya Hárskút négyszög Bakony hegység 10 éves lepidopterológiai kutatásának jelentősebb eredményei DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ: Kvalitatív és kvantitatív vizsgálatok az Északi-Bakony éjszakai nagylepkefaunáján, SZÖCS JÓZSEF: Adatok a Bakony aknázómolyfaunájához DR. TÓTH SÁNDOR: Adatok a Bakony hegység pöszörlégyfaunájának ismeretéhez (Diptera, Bombyliidae) 457 ZOMBORI LAJOS: A Bakonyi Természettudományi Múzeum levéldarázs-gyűjteménye (Hymenoptera : Symphyta) DR. PAPP JENŐ: A Bakony hegység gyilkosfürkészfaunájának alapvetése 477 JANISCH MIKLÓS: Adatok a Bakony hegység kullancsfaunájához 513 BANKOVICS ATTILA: Adatok a Kőris-hegy madárvilágához BANKOVICS ATTILA: A Zirci Arborétum madárvilága egyéves megfigyelés alapján (1971. VIII IX.) 525 BANKOVICS ATTILA: Fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos a Bakonyban 533 DR. HORVÁTH LAJOS: A Tapolcai-medence madárvilágának összehasonlító cönológiai és ökológiai vizsgálata 539 DR. KÉVE ANDRÁS: A Balaton búvár- és vöcsökfajai, gödénye és kárókatonája 565 DR. STERBETZ ISTVÁN: Madártáplálkozási adatok a Balaton vidékéről 575 SZOLNOKY KÁLMÁN: Adatok az Északi-Bakony és a Bakonyalja madárvilágának ismeretéhez 579 DR. TAPFER DEZSŐ: Vörös kánya és barna kánya a Keleti-Bakonyban 589 DR. TAPFER DEZSŐ: A kabasólyom fészkelése a Keleti-Bakonyban 595 SZABÓ ISTVÁN: Adatok a Bakony hegység gerinces faunájához.. 601

13 INHALTSVERZECHNIS S. TÓTH: Das Naturbild des Bakony-Gebirges III Bericht über die naturwissenschaftliche Forschung des Bakony-Gebirges, S. TOTH: Die vierte Enquete der Bakony-Forschung (Zirc am ) 13 P. BADINSZKY: Neuere paläontologische und geologische Beobachtungen über die Schichtreihe der karnischen Bildungen bei Veszprém 43 P. BADINSZKY: Sedimentologische Untersuchung des oberkarnischen Dolomits aus der Umgebung von Veszprém 53 M. В. GELLAI: Mikrofaziologische Untersuchung von Schichtreihen des Alb-Kalksteins aus der Umgebung von Úrkút I. BUBICS: Rohstoffe der Bauindustrie im Komitat Veszprém P. KRIZSÁN: Die hydrogeologischen Verhältnisse und Untersuchungsergebnisse des Mineralwasservorkommens von Nemesgulács 117 L. JUGOVICS: Basaltabbau am Balaton-Ufer 123 T. SZÁLAI: Die Ausbildung des SE-lichen Zuges der Westkarpaten mit besonderer Rücksicht auf das Bakony-Gebirge im Alp-Karpatischen System 137 E. KOL: Über die algologischen und hydrobiologischen Untersuchungen im Gebiet des Nord- (Alt-) Bakony-Gebirges L. SZEMÉRE: Ergänzende Angaben zur Grosspilz-Flora des Bakony-Gebirges 165 K. VERSEGHY: Die Flechten-Vegetation des Nord- und Ost-Bakony-Gebirges 169 L. GALLÉ: Die Flechten-Coenosen des Dolomitenzuges des Balaton- Oberlandes 183 ZS. DEBRECZY: Coenologische Untersuchung des Péter-Berges und seiner Umgebung im Balaton-Oberland 191 I. SZODFRIDT P. TALLOS: Vegetationsstudien im Wald von Felső-nyirád 221 О. SEY: Angaben zur parasitären Wurm-Fauna der Wirbeltiere im Bakony-Gebirge II SEY: Angaben zur parasitären Wurm-Fauna der Wirbeltiere im Bakony-Gebirge III 24 L 1. MATSKÁSI: Die Trematoden-Fauna der Kleinsäugetiere des Bakony-Gebirges 253 S. TÓTH: Vorläufige Untersuchungen bezüglich der Libellen-Fauna des Bakony-Gebirges 257 I. RÁCZ: Die aus Untersuchungen der Orthopteren im Bakony-Gebirge gewonnenen faunistischen Folgerungen 271 L. TÓTH: Grundlegung der Laufkäfer-Fauna des Bakony-Gebirges (Coleoptera: Cicindelidae und Carabidae). 275 L. TÓTH: Die Grundlegung der Weichkäfer-Fauna (Col. Malacodermata) des Bakony-Gebirges

14 L. TÓTH: Die Grundlegung der Schnellkäfer-Fauna (Elateridae) des Bakony-Gebirges 371 GY. DIETZEL : Bedeutendere f aunistische Ergebnisse der im Viereck Marko Szentgál Csehbánya Hárskút des Bakony-Gebirges durchgeführten 10 Jährigen lepidopterologischen Untersuchung I. 389 L. RÉZBÁNYÁI: Quantitative und qualitative Untersuchungen in der Nachtgrossfalter-Fauna des Nord-Bakony-Gebirges I. (1. Fenyőfő, 2. Bakonybél Somhegy, 3. Fenyőfő 2. Teil) J. SZÖCS: Angaben zur Minierfliegen-Fauna des Bakony-Gebirges 451 S. TÓTH: Angaben über die Kenntnisse der Wollschweber-Fauna (Diptera, Bombyliidae) des Bakony-Gebirges 457 L. ZOMBORI: Die Pflanzenwespen-Sammlung (Hymenoptera: Symphyta) des Bakonyer Naturwissenschaftlichen Museums J. PAPP: Die Grundlegung der Braconiden-Fauna des Bakony-Gebirges (Hymenoptera), I. Meteorinae, Helconinae, Macrocentrinae und Microgasterinae 477 M. JANISCH: Angaben zur Zeckenfauna des Bakony-Gebirges 513 A. BANKOVICS: Angaben zur Vogelwelt auf dem Kőris-Berg. 517 A. BANKOVICS: Die Vogel weit des Arboretums von Zirc auf Grund einer einjährigen Beobachtung ( ) 525 A. BANKOVICS: Weissrückenspecht (Dendrocopos leucotos im Bakony-Gebirge 533 L. HORVÁTH: Vergleichende ornithologische Untersuchungen der Basaltberge im Tapolcaer Becken 539 A. KEVE: Die Taucher-, Pelikan und Kormoran-Arten vom Balaton 565 I. STERBETZ: Ernährungsangaben der Vögel in der Balaton-Gegend 575 K. SZOLNOKY: Angaben zur Kenntnis der Vogelwelt vom Nord- Bakony-Gebirge und Bakonyfuss 579 D. TAPFER: Roter Milan und Schwarzer Milan im Ost-Bakony- Gebirge 589 D. TAPFER: Das Nisten der Baumfalken im Ost-Bakony-Gebirge 595 I. SZABÓ: Angaben zur Wirbeltier-Fauna des Bakony-Gebirges.. 601

15 CONTENTS S. TÓTH: The Nature Landscape of the Bakony Mts." III. Report on the research programme of natural sciences between 1968 and S. TÓTH: The Fourth Conference the Bakony Research (Zirc, 26 27th September, 1972) 13 P. BADINSZKY: Recent palaentological and geological observations in the stratum of karn formation at Veszprém 43 P. BADINSZKY: Investigations into the geological deposit of the Upper Carnian dolomite in the environs of Veszprém M. В. GELLAI: Microfacies study the Albian limestone sequence of Úrkút 75 I. BUBICS: The raw materials of building industry in Veszprém County 93 P. KRIZSÁN: The hydrogeological conditions and investigation results of the occurrence of mineral water at Nemesgulács L. JUGOVICS: Basalt quarrying by the shore of Lake Balaton T. SZALAY: The formation of the SE range of the West Carpathians with special regard to the Bakony Mts. in the Alp-Carpathian system 137 E. К OL: A brief survey of the algological and hydrobiological investigations carried out in the North (Old) Bakony Mts L. SZEMÉRE: Complementary data to the large fungi flora of the Bakony Mts 165 K. VERSEGHY: The lichen vegetation of the North and East Bakony Mts 169 L. GALLÉ: The lichen cenoses of the dolomite range by Lake Balaton 183 ZS. DEBRECZY: The cenological investigations of Péter-hegy and its environs in the Balaton upland 191 I. SZODFRIDT P. TALLÓS: Studies in vegetation in the Felsőnyirád forest 221 O. SEY: Contribution to the fauna of parasitic worms in the vertebrate animals of the Bakony Mts. II SEY: Contribution to the fauna of parasitic worms in the vertebrate animals of the Bakony Mts. Ill MATSKÁSI: The fluke-worm (Trematoda) fauna of small mammals in the Bakony Mts 253 S. TÓTH: Premlimnary studies on the dragon-fly funa of the Bakony Mts 257 I. RÁCZ: Faunistic conclusions reached from the Orthopteran investigations in the Bakony Mts 271 L. TÓTH: A monograph of the ground-beetle fauna of the Bakony Mts. (Colepotera: Cicindalidae et Carabiadae) 275 L. TÓTH: A Monograph of the Malacodermata (Coleoptera) fauna of the Bakony Mts 353 L. TÓTH: A monograph of the skipjack (Elateridae) fauna of the Bakony Mountains 371

16 616 GY. DIETZEL: Some important faunistical results obtained in a 10-year lepidopterological investigation carried out in the area bordered by the Bakony Mts. Márkó Szentgál Csehbánya Hárskút I 389 L. RÉZBÁNYAI: Quantitave and qualitative investigations on the nocturnal butterflies of North Bakony Mts. I. (1. Fenyőfő, 2. Bakonybél Somhegy, 3. Fenyőfő, second part) 395 J. SZOCS: Contribution to the mining moth fauna of the Bakony Mts. 451 S. TÖTH Data to the bee-fly fauna of the Bakony Mts. (Diptera, Bombyliidae) 457 L. ZOMBORI: Symphyta collection of the Bakonyi Múzeum (Natural History) (Hymenoptera) 467 J. PAPP: A monograph of the braconid fauna of the Bakony Mts. (Hymenoptera, Braconidae), I. Meteoriane, Helconinae, Macrocentrinae and Microgasterina 477 M. JANISCH: Data to the tick fauna of the Bakony Mountains A. BANKOVICS: Contribution to the bird fauna of the Kőris Ml A. BANKOVICS: The bird fauna of the Zirc Arboretum based on a one-year observation (August, 1971 September, 1972) A. BANKOVICS: The White-backed Woodpecker (Dendrocopos leucotos) in the Bakony Mts L. HORVÁTH: Comparative ornithological investigations in the basalt mountains of the Tapolca basin 539 A. KEVE: The species of divers, grebes, pelicans and cormorants of Lake Balaton 565 I. STERBETZ: Data on bird nutrition in the environs of Lake Balaton 575 K. SZOLNOKY: Data to the knowlegde of the bird fauna of the North Bakony Mts. and the Bakony Piedmont 579 D. TAPFER: The kite and the black kite in the East Bakony Mts. 589 D. TAPFER: The nesting of hobby in the East Bakony Mts I. SZABÖ: Data to the vertebrate fauna of the Bakony Mts

17 KÖZLEMÉNYEINK 12. kötetének szerzői: BADINSZKY PÉTER, geológus, ÉVM Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, Budapest BANKOVICS ATTILA, muzeológus, Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc BUBICS ISTVÁN, geológus, Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat, Várpalota DR, DEBRECZY ZSOLT, muzeológus, Természettudományi Múzeum Növénytára, Budapest DIETZEL GYULA, oki. vegyésztechnikus, FIM városlődi Ma jolikagy ára, Herend DR, GALLÉ LÁSZLÓ, ny. gyakorló-gimnáziumi szakvezetőtanár, botanikus, a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos munkatársa GELLAI MÁRIA-BERNADETTA, geológus, Bauxitkutató Vállalat, Balatonalmádi DR. HORVÁTH LAJOS, a biológiai tudományok kandidátusa, tudományos osztályvezető helyettes, a madárgyűjtemény vezetője, Természettudományi Múzeum, Budapest JANISCH MIKLÓS, tudományos munkatárs, Állatorvostudományi Egyetem, Ált. Állattani és Parazitológiai Tanszék, Budapest DR. JUGOVICS LAJOS, ny. egyetemi tanár, geológus, tudományos munkatárs, Állami Földtani Intézet, Budapest DR. KÉVE ANDRÁS, a biológiai tudományok kandidátusa, tudományos főmunkatárs, Madártani Intézet, Budapest DR. KOL ERZSÉBET, a biológiai tudományok kandidátusa, ny. egyeteni tanár, Természettudományi Múzeum Növénytára. Budapest KRIZSÁN PÁL, oki. geológus, Országos Érc- és Ásványbányák Dunántúli Művei, Körzetvezetősége, Nemesgulács DR. MATSKÁSI ISTVÁN, tud. munkatárs, parazitológus, Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest DR. PAPP JENŐ, tudományos főmunkatárs, Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest DR. RÉZBÁNYAI LÁSZLÓ, magánkutató, Luzern DR. SEY OTTÓ, főiskolai adjunktus, Tanárképző Főiskola Állattani tanszéke, Pécs DR. STERBETZ ISTVÁN, tud. munkatárs igazgatóhelyettes, Madártani Intézet, Budapest SZABÓ ISTVÁN, muzeológus, gyűjtemény vezető, Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest DR, SZÁLAI TIBOR, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa, ny. egyetemi magántanár, Budapest SZEMERE LÁSZLÓ, magánkutató, a Madártani Intézet ny. tud. kutatója, Hárskút DR. SZODFRIDT ISTVÁN, mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa, az Erdészeti Tudományos Intézet Duna Tisza-közi Kísérleti Állomása igazgatója, Kecskemét SZOLNOKY KÁLMÁN, tanár, 401. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Győr

18 SZÖCS JÚZSEF, preparátor, Természettudományi Múzeum Adattára, Budapest DR. TAPFER DEZSŐ, egyetemi adjunktus, Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem, Budapest TÛTH LÁSZLÓ, muzeológus, Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest DR. TÖTH SÁNDOR, múzeumigazgató, Bakonyi Természettudományi.Múzeum, Zirc DR. VERSEGHY KLÁRA, tudományos kutató, Természettudományi Múzeum Növénytára, Budapest ZOMBORI LAJOS, felelős szerkesztő, Akadémiai Kiadó, Budapest

19 Kiadja a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága Felelős kiadó Éri István megyei múzeumigazgató Győr-Sopron megyei Nyomdavállalat 74.К 301 Felelős nyomdavezető Mentler Endre igazgató

20

21

22

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Halastó és térsége Utoljára módosítva: 2013-12-17 18:09:07 Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Községhatár: Putnok A terület kiterjedése: hektár Védetté nyilvánítás

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Putnoki Kányás-tető és Ősbükkös Utoljára módosítva: 2013-10-08 20:11:38 Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Községhatár: Putnok A terület kiterjedése: 39.2 hektár

Részletesebben

Újabb jegyzetek a Mátra- és Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez

Újabb jegyzetek a Mátra- és Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez Fol. Hist. nat. Mus. Matr. 4. 1976-77. Újabb jegyzetek a Mátra- és Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez KÉVE, András Természettudományi Múzeum, Budapest ABSTRACT: (Further Data to the knowledge of the

Részletesebben

XXIX. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor. Táborzáró beszámoló

XXIX. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor. Táborzáró beszámoló MME 4. sz. Gömör-Tornai HCS. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság XXIX. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor Táborzáró beszámoló 214. 1 1. Bevezetés A Bódva-völgy Észak-Magyarország

Részletesebben

ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK. ZoS 1000 Alpesi szalamandra. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény. Salamandra atra.

ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK. ZoS 1000 Alpesi szalamandra. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény. Salamandra atra. ÉLETHŰ ÉLETNAGYSÁGÚ ÁLLAT-MODELLEK ZoS 1000 Alpesi szalamandra Salamandra atra. cm, súly: 100 g. ZoS 1001 Tűzszalamandra, hím Salamandra s. salamandra. ZoS 1002 Tűzszalamandra, nőstény Salamandra s. salamandra.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BAKONY TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÁSÁRÓL, 1968 1971

BESZÁMOLÓ A BAKONY TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÁSÁRÓL, 1968 1971 BESZÁMOLÓ A BAKONY TERMÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÁSÁRÓL, 1968 1971 Bevezetés A Bakony természeti képe" kutatóprogram megvalósítása 1962-ben kezdődött meg a veszprémi Bakonyi Múzeum szervezésében. A röviden Bakonykutatásként

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATOK A GELLÉRTHEGY MADÁRFAUNÁJÁRÓL 1982 ÉS 1985 AUGUSZTUS-OKTÓBERÉBEN

ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATOK A GELLÉRTHEGY MADÁRFAUNÁJÁRÓL 1982 ÉS 1985 AUGUSZTUS-OKTÓBERÉBEN AQUILA 1992. VOL.: 99(149-154) ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATOK A GELLÉRTHEGY MADÁRFAUNÁJÁRÓL 1982 ÉS 1985 AUGUSZTUS-OKTÓBERÉBEN Schmidt Egon Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest Abstract

Részletesebben

Kékes Észak erdôrezervátum emlôs faunája

Kékes Észak erdôrezervátum emlôs faunája FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 1997 22: 349 355 Kékes Észak erdôrezervátum emlôs faunája CZÁJLIK PÉTER ABSTRACT: Mammalian species of the Kékes North forest reserve. Mammalian species of the

Részletesebben

Adalékok a Mátra madáréletéhez

Adalékok a Mátra madáréletéhez Adalékok a Mátra madáréletéhez Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 9. 1984. CSÁK László Fülpösdaróc ABSTRACT: (Data to the birdlife of the Mátra.) The author gives an account of the presence of 64 bird species

Részletesebben

Doboz és vidéke emlőstani viszonyairól

Doboz és vidéke emlőstani viszonyairól Doboz és vidéke emlőstani viszonyairól CSIZMAZIA GYÖRGY Az erdélyi Szigethegységből (Munti Apuseni) kifutó Fehér-Körös az aradi, a Fekete-Körös pedig a bihari síkságra érkezik először és vízereivel, mint

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 42/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelete Dombóvár város helyi jelentőségű természeti területeinek és értékeinek védelméről Dombóvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

ANNALES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I

ANNALES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I ANNALES I l I S T O l U C O - N A T U R A L ES MUSEI N A T I O N A LIS H Ü N G A R I C I VOL. X X X I I I. 1940. PARS Z O O L O G I C A. AZ ORSZÁGOS M A G Y A R TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM FOLYÓIRATA. X

Részletesebben

A ZIRCI ARBORÉTUM MADÁRVILÁG; (1971. VIII. EGYÉVES MEGFIGYELÉS ALAPJÁN IX)

A ZIRCI ARBORÉTUM MADÁRVILÁG; (1971. VIII. EGYÉVES MEGFIGYELÉS ALAPJÁN IX) A ZIRCI ARBORÉTUM MADÁRVILÁG; (1971. VIII. EGYÉVES MEGFIGYELÉS ALAPJÁN -1972. IX) A Zirci Arborétum (továbbiakban arborétum) növekvő látogatottsága egyre inkább szükségessé tette, hogy minél előbb rendelkezésünkre

Részletesebben

ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI

ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI VOL. XXXVI. PARS 1945. ZOOLOGICA MÚZEUM FOLYÓIRATA X X X V I. K Ö T E T. 1943. ÁLLATTANI RÉSZ Pinx. Csánky KIADJA MÚZEUM PONGRÁCZ SÁNDOR FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

Gyöngybagoly (Tyto alba) köpet vizsgálati adatok a Dél-Tiszántúlról és évi eredmények

Gyöngybagoly (Tyto alba) köpet vizsgálati adatok a Dél-Tiszántúlról és évi eredmények Crisicum 5. pp.231-240. Gyöngybagoly (Tyto alba) köpet vizsgálati adatok a Dél-Tiszántúlról 2003. és 2005. évi eredmények Kalivoda Béla Abstract Data of Barn Owl (Tyto alba) studies from South-Tiszántúl

Részletesebben

A Sajó-Hernád-sík és a Sajó-völgy gerinces faunájáról

A Sajó-Hernád-sík és a Sajó-völgy gerinces faunájáról Fol. Hist.-nat Mus. Matr., 17: 199-208, 1992 A Sajó-Hernád-sík és a Sajó-völgy gerinces faunájáról VIZSLÁN Tibor - SZENTGYÖRGYI Péter ABSTRACT: (Vertebral Fauna of the Sajó-Hernád Plain and the Sajó Valley)

Részletesebben

PARASITOLOGY HUNGARICA

PARASITOLOGY HUNGARICA PARASITOLOGY HUNGARICA PARASITOLOGY HUNGARICA 8. kötet Tomus 8. Szerkeszti Dr. KASSAI Tibor és Dr. MURAI Éva A Magyar P a r a z i t o l ó g u s o k Társasága és a Természettudományi M ú z e u m folyóirata

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Várfürdő és Almássy-kastélypark Utoljára módosítva: 2013-09-14 08:50:22 Megye: Békés Községhatár: Kétegyháza A terület kiterjedése: 14.2 hektár Védetté

Részletesebben

Adatok az uhu (Bubo bubo) táplálkozásához. 98 Regionális védelem, felmérések / Regional protection and monitoring

Adatok az uhu (Bubo bubo) táplálkozásához. 98 Regionális védelem, felmérések / Regional protection and monitoring Adatok az uhu (Bubo bubo) északkelet-magyarországi állományának táplálkozásához Petrovics Zoltán* & Solti Béla *Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, H-3758 Jósvafő, Tengerszem-oldal 1. Email: z.petrovics55@gmail.com

Részletesebben

Múzeum és parazitológia

Múzeum és parazitológia Parasit. Hung. 3. 225-230.1970 Múzeum és parazitológia SZABÓ István Természettudományi Múzeum Állat tára, Budapest A természettudományi múzeumok állattani gyűjteményei rendszerint valamely magasabb rendszertani

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Ikervári Zsidahó dűlő Utoljára módosítva: 2014-09-02 12:13:03 Megye: Vas Községhatár: Ikervár A terület kiterjedése: 61,4216 hektár Védetté nyilvánítás

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Csörnöc-patak menti égeres láprét Utoljára módosítva: 2014-09-02 12:20:46 Megye: Vas Községhatár: Nádasd A terület kiterjedése: 79.385 hektár Védetté nyilvánítás

Részletesebben

S17. Az észlelt madárfajok ismertetése

S17. Az észlelt madárfajok ismertetése ADATOK A KÖRIS-HEGY MADÁRVILÁGÁHOZ Az elmúlt év során 5 megfigyelő utamon érintettem a Kőris-hegyet, illetve a vonulatához tartozó Parajost és Kék-hegyet. Űtjaim alatt összesen 47 madárfajt észleltem e

Részletesebben

ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN

ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN Molnár Lídia Acta Siculica 2012 2013, 99 106 ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN 2010. december 2011. március Az Adatok ez erdei

Részletesebben

standard hálóállást használtunk, 33 darab 12 méteres és 1 darab 7 méteres lengyel hálóval. Az adatfelvételezést a protokoll szerint végeztük. Jelen be

standard hálóállást használtunk, 33 darab 12 méteres és 1 darab 7 méteres lengyel hálóval. Az adatfelvételezést a protokoll szerint végeztük. Jelen be MME 4. sz. Gömör-Tornai HCS. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság XXI. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor Táborzáró beszámoló 26. 1. Bevezetés A Bódva-völgy Észak-Magyarország egyik

Részletesebben

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon

A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Natura Somogyiensis 26 109-116 Ka pos vár, 2015 A szerecsensirály (Larus melanocephalus) Balaton környéki előfordulásai és első Somogy megyei fészkelése az Irmapusztai-halastavakon Kovács Gyula 1,2, Szinai

Részletesebben

A BUDAPESTI SAS-HEGY TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN ÉSZLELT MADÁRFAJOK. Über die Vogelwelt des Sas-hegy Naturschutzgebietes in Budapest

A BUDAPESTI SAS-HEGY TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN ÉSZLELT MADÁRFAJOK. Über die Vogelwelt des Sas-hegy Naturschutzgebietes in Budapest A BUDAPESTI SAS-HEGY TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEN ÉSZLELT MADÁRFAJOK Dr. Simig Lajos Über die Vogelwelt des Sas-hegy Naturschutzgebietes in Budapest Az 1958-ban természetvédelmi területté nyilvánított budapesti

Részletesebben

VERTEBRATA HUN GA RICA

VERTEBRATA HUN GA RICA VERTEBRATA HUN GA RICA M USE I HI STOß I CO-NATU RA HS HUNGARICI Tom. III. 1961. Fosc. 1-2. Adatok a Börzsöny hegység kullancsfaunájához Irta: Janisch Miklós és Szabó István Allatorvostudományi Főiskola

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 5037 0.2.2 Species name Lacerta vivipara pannonica 0.2.3 Alternative species Zootoca vivipara scientific name 0.2.4 Common name elevenszülő (Hegyi) gyík 1. National

Részletesebben

DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT A BÉDA-KARAPANCSA TÁJVÉDELMI KÖRZET ÉLŐVILÁGA

DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT A BÉDA-KARAPANCSA TÁJVÉDELMI KÖRZET ÉLŐVILÁGA DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 6 A BÉDA-KARAPANCSA TÁJVÉDELMI KÖRZET ÉLŐVILÁGA DUNÁNTÚLI DOLGOZATOK (A) TERMÉSZETTUDOMÁNYI SOROZAT 6 STUDIA PANNONICA (A) SERIES HISTORICO-NATURALIS

Részletesebben

ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN

ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN Molnár Lídia Acta Siculica 2010, 145 153 ADATOK AZ ERDEI FÜLESBAGOLY (ASIO OTUS L.) TÉLI TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ SEPSISZENTGYÖRGYÖN KÖPETVIZSGÁLATOK ALAPJÁN Az erdei fülesbagoly (Asio otus L.) táplálékának vizsgálata

Részletesebben

Kikötésekkel járult hozzá az előzetes vizsgálati dokumentációban rögzítettek elfogadásához:

Kikötésekkel járult hozzá az előzetes vizsgálati dokumentációban rögzítettek elfogadásához: NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 3658-3/14/2012./I.

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1214 0.2.2 Species name Rana arvalis 0.2.3 Alternative species Rana arvalis wolterstorffi scientific name 0.2.4 Common name hoszúlábú mocsári béka 1. National Level

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK ZALA MEGYÉBEN Gál Szabolcs Zalaegerszeg, 2014. január 21. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS JELENTŐSÉGŰEK: Nemzeti park: 10 db Tájvédelmi

Részletesebben

Kisemlősök faunisztikai felmérése Külső-Somogy északnyugati részén, gyöngybagoly Tyto alba (Sc o p o l i, 1769) köpetek vizsgálata alapján

Kisemlősök faunisztikai felmérése Külső-Somogy északnyugati részén, gyöngybagoly Tyto alba (Sc o p o l i, 1769) köpetek vizsgálata alapján A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 03: 105 112 Ka pos vár, 2014 Kisemlősök faunisztikai felmérése Külső-Somogy északnyugati részén, gyöngybagoly Tyto alba (Sc o p o l i, 1769) köpetek vizsgálata

Részletesebben

Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület. Marcal-medencét érintő kutatásainak eredményei

Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület. Marcal-medencét érintő kutatásainak eredményei Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület Marcal-medencét érintő kutatásainak eredményei Készítette: Pápa és Környéke Természetvédelmi Egyesület 2012. Ez a tanulmány a következő személyek kitartó és

Részletesebben

ÓHÍD KIS FAUNÁJA GYÖNGYBAGOLY (TYTO ALBA) KÖPETEK VIZSGÁLATA ALAPJÁN

ÓHÍD KIS FAUNÁJA GYÖNGYBAGOLY (TYTO ALBA) KÖPETEK VIZSGÁLATA ALAPJÁN FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI Zirc, 30 2013; 147-152 ÓHÍD KIS FAUNÁJA GYÖNGYBAGOLY (TYTO ALBA) KÖPETEK VIZSGÁLATA ALAPJÁN SZÉP DÁVID 1 & PURGER

Részletesebben

Bird species status and trends reporting format for the period (Annex 2)

Bird species status and trends reporting format for the period (Annex 2) 1. Species Information 1.1 Member State Hungary 1.2.2 Natura 2000 code A634-B 1.3 Species name Ardea purpurea purpurea 1.3.1 Sub-specific population East Europe, Black Sea & Mediterranean/Sub-Saharan Africa

Részletesebben

A Bakony-hegység Siphonaptera-faunájának alapvetése

A Bakony-hegység Siphonaptera-faunájának alapvetése A Bakony-hegység Siphonaptera-faunájának alapvetése Hazánkban az élősködő állatok kutatása a többi állatcsoporthoz viszonyítva eléggé elmaradottnak mondható. Ez természetesen vonatkozik a bolhászati kutatásokra

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Kis-Sváb-hegy (Martinovics-hegy) Utoljára módosítva: 2013-10-15 07:26:02 Megye: Budapest Községhatár: Budapest, XII. ker. A terület kiterjedése: 6.6898

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Ferenc-hegy Utoljára módosítva: 2013-10-09 07:39:31 Megye: Budapest Községhatár: Budapest, II. ker. A terület kiterjedése: 6.5697 hektár Védetté nyilvánítás

Részletesebben

A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA

A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 7. 1981. A MÁTRA HEGYSÉG KÉTÉLTŰ FAUNÁJA SOLTI Béla VARGA András Mátra Múzeum, Gyöngyös ABSTRACT: (The Amphibian-fauna of the Mátra Mountains). 15 Amphibia species are recorded

Részletesebben

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae)

Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 3 7. (2012.12.20.) 3 Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Buschmann

Részletesebben

Jegyzetek a Mátra- és a Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez

Jegyzetek a Mátra- és a Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 3. 1975. Jegyzetek a Mátra- és a Bükk-hegység madárvilágának ismeretéhez KÉVE András Természettudományi Múzeum, Budapest ABSTRACT: (Data to the knowledge of the bird fauna of

Részletesebben

Kaposvár és környékének (Somogy megye) kisemlõs faunája, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján

Kaposvár és környékének (Somogy megye) kisemlõs faunája, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2005 29: 203 215 Kaposvár és környékének (Somogy megye) kisemlõs faunája, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján PURGER J. JENÕ ABSTRACT:

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Ikervári kockásliliom élőhely Utoljára módosítva: 2013-11-09 06:32:50 Megye: Vas Községhatár: Ikervár A terület kiterjedése: 73,14 hektár Védetté nyilvánítás

Részletesebben

MME 4. sz. Gömör-Tornai HCS. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság XXIV. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor Táborzáró beszámoló 29. 1. Bevezetés A Bódva-völgy Észak-Magyarország egyik

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1353 0.2.2 Species name Canis aureus 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name aranysakál 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 24-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 24-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Helyi védettségre javasolt területek feltárása és a védetté nyilvánítás folyamatának elindítása, különös

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-5. TOKAJ-HEGYALJA. közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság,

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-5. TOKAJ-HEGYALJA. közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV 2-5. TOKAJ-HEGYALJA közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae)

Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae) Natura Somogyiensis 3 57-62 Kaposvár, 2002 Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae) FAZEKAS IMRE FAZEKAS I.: Agriphilia geniculea (Haworth, 1811)

Részletesebben

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai

A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in

Részletesebben

Adatok a Dél-bükki Hór-völgy és környékének madár faunájához

Adatok a Dél-bükki Hór-völgy és környékének madár faunájához Fol. Hist.-nat. Mus. Matr. 8. 1982 83. Adatok a Dél-bükki Hór-völgy és környékének madár faunájához BARTA Zoltán Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc ABSTRACT: On the bird-fauna of the Hór-Valley in

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1050 0.2.2 Species name Saga pedo 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name fűrészlábú szöcske 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map

Részletesebben

Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest

Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest DENEVÉRKUTATÁS Hungarian Bat Research News 4: 7-11. (2008) Csonkafülű denevér (Myotis emarginatus) előfordulása Gemencen The occurrence of Geoffroy s bat (Myotis emarginatus) in the Gemenc forest GÖRFÖL

Részletesebben

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS

A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS NME Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 33(1986) kötet, 1-4. füzet, 181-187. A RÉPÁSHUTAI PONGOR-LYUK-TETŐ BARLANGJAI HÁMORI ZSOLT-HÍR JÁNOS Összefoglalás Ezen a bércen hét idős forrásbarlangot

Részletesebben

Adatok a Cserehát Odonata faunájához

Adatok a Cserehát Odonata faunájához FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2000 24: 133 137 Adatok a Cserehát Odonata faunájához VIZSLÁN TIBOR ABSTRACT: (Data to the dragonfly fauna of Cserehát) Data on 1977 specimen belonging to 37

Részletesebben

ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig.

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig. Bakonyvasút Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig 2016 Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át Fotó: Szabó Bence MÁV-START / UMSZ - 07/007/2016 A Bakonyvasút története

Részletesebben

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló J_ 02.. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Felsőrákosi-rétek helyi jelentőségű természetvédelmi területének

Részletesebben

A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE

A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

A TÉTÉNYI-FENNSÍK MADÁRFAUNÁJÁNAK FELMÉRÉSE BEN

A TÉTÉNYI-FENNSÍK MADÁRFAUNÁJÁNAK FELMÉRÉSE BEN Tájökológiai Lapok 2 (2): 365 370. (2004) 365 A TÉTÉNYI-FENNSÍK MADÁRFAUNÁJÁNAK FELMÉRÉSE 2003 2004-BEN BAJOR ZOLTÁN Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Tájökológiai Tanszék 2103

Részletesebben

Adatok a hargitai Ivó völgy madárvilágához (Románia)

Adatok a hargitai Ivó völgy madárvilágához (Románia) FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2003 27: 359 364 Adatok a hargitai Ivó völgy madárvilágához (Románia) FODOR ISTVÁN ABSTRACT: Bird density, diversity and similarity estimation were carried out

Részletesebben

Somogyi lápok talajszinten élı emlıs faunáinak vizsgálata

Somogyi lápok talajszinten élı emlıs faunáinak vizsgálata ÁLLATTAI KÖZLEMÉYEK (004) 9(): 0. Somogyi lápok talajszinten élı emlıs faunáinak vizsgálata LASZKI JÓZSEF Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, Ökológiai Munkacsoport, 740 Kaposvár, Pf. 6., E mail: lanszki@mail.atk.u-kaposvar.hu

Részletesebben

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védett állatfajai

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védett állatfajai A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védett állatfajai Puhatestűek Magyar név Tudományos név Védettség Természetvédelmi érték (Ft) Ugarcsiga Helix lutescens Balogcsiga Vertigo angustior Nagy hasascsiga Vertigo

Részletesebben

Könyv és Nevelés 2007/3.

Könyv és Nevelés 2007/3. Könyv és Nevelés 2007/3. Tartalom Balogh Mihály: Mustra 5 KÖNYVTÁR Csík Tibor Celler Zsuzsanna: Jelentés az iskolai könyvtárak 2006-os szakfelügyeleti vizsgálatáról 7 Suppné Tarnay Györgyi: Iskolai könyvtárak

Részletesebben

Adatok Somogy megye kisemlős faunájának ismeretéhez, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján

Adatok Somogy megye kisemlős faunájának ismeretéhez, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 04: 91 108 Ka pos vár, 2016 Adatok Somogy megye kisemlős faunájának ismeretéhez, gyöngybagoly Tyto alba (Scopoli, 1769) köpetek vizsgálata alapján PURGER J. JENŐ

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet gerincesfaunája (Vertebrata)

Béda-Karapancsa Tájvédelmi Körzet gerincesfaunája (Vertebrata) Dunántúli Dolg. Term. tud. Sorozat 6 257272 Pécs, 1992 BédaKarapancsa Tájvédelmi Körzet gerincesfaunája (Vertebrata) MAJER József MAJER, József: The vertebrates of BédaKarapancsa nature protection area,

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1261 0.2.2 Species name Lacerta agilis 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name fürge gyík 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes

Részletesebben

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj EMLŐSÖK K 2009 Classis Mammalia emlősök, subclassis Theria, sublegio Placentalia méhlepényesek öregrendje Vendégízületesek

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

Balaton VOLÁN Személyszállítási Zártkörűen működő részvénytársaság

Balaton VOLÁN Személyszállítási Zártkörűen működő részvénytársaság 8200 Veszprém, Pápai u. 30. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 77. Tel.: *(06 )88/590-686, Fax: (06) 88/590-652 E-mail: balatonvolan@balatonvolan.hu Internetcím: www.balatonvolan.hu Balaton VOLÁN Személyszállítási

Részletesebben

Közszolgáltatási szerződés I. számú melléklet: A gyűjtőkörzetekhez tartozó települések listája Sorszám Település Ajkai gyűjtőkörzet 1 Adorjánháza 2 Ajka 3 Apácatorna 4 Bakonyjákó 5 Bakonypölöske 6 Bodorfa

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Sárvár, Rába-holtág a Szatmári-erdőben Utoljára módosítva: 2013-11-08 20:34:38 Megye: Vas Községhatár: Sárvár A terület kiterjedése: 6.1 hektár Védetté

Részletesebben

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS

A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE. SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A TÓGAZDASÁGI HALTERMELÉS SZERKEZETÉNEK ELEMZÉSE SZATHMÁRI LÁSZLÓ d r.- TENK ANTAL dr. ÖSSZEFOGLALÁS A hazai tógazdasági haltermelés a 90-es évek közepén tapasztalt mélypontról elmozdult és az utóbbi három

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)

Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B) 0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1281 0.2.2 Species name Elaphe longissima 0.2.3 Alternative species Zamenis longissimus scientific name 0.2.4 Common name erdei sikló 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1

Részletesebben

Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében

Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében Derogációs jelentés a vadon élő természetes élőhelyek és a vadon élő állat- és növényvilág védelméről szóló 92/43/EGK irányelv 16. 2) cikke értelmében Magyarország 2004 Derogation N : H/1/2004 Year: 2004

Részletesebben

A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON

A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Bevezetés A JUHTARTÁS HELYE ÉS SZEREPE A KÖRNYEZETBARÁT ÁLLATTARTÁSBAN ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON Abayné Hamar Enikő Marselek Sándor GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar, Gyöngyös A Magyarországon zajló társadalmi-gazdasági

Részletesebben

Population Density of Small Vertebrates and their Role as Hosts of Ticks

Population Density of Small Vertebrates and their Role as Hosts of Ticks Parasit. Hung. 6-1973. Population Density of Small Vertebrates and their Role as Hosts of Ticks NOSEK, J. CERNY, V. GULYÁS, M. - MOLNÁR, E. ERNEK, E. KOZUCH, O. LABUDA, M. Institute of Virology SAS, Bratislava

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években

A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Natura Somogyiensis 15 213-218 Ka pos vár, 2009 A fehér gólya (Ciconia ciconia) állomány vizsgálata Dél-Somogyban, az 1991-2000. években Fenyősi László Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, H-7625 Pécs,

Részletesebben

Hístoríco- Naturales Musei Nationalis Hungarici

Hístoríco- Naturales Musei Nationalis Hungarici ANNALES Hístoríco- Naturales Musei Nationalis Hungarici VOLUME 89 Hungarian Natural History Museum Budapest, 1997 A Magyar Természettudományi Múzeum kiadványai Publications of the Hungarian Natural History

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1302-18/2012. Tárgy: A Colas-Északkő Bányászati Kft. részére

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

Új és ritka bogarak (Coleoptera) Magyarországról

Új és ritka bogarak (Coleoptera) Magyarországról FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI 1993 MATRAENSIS 18: 75-79 Új és ritka bogarak (Coleoptera) Magyarországról KOVÁCS TffiOR-HEGYESSY GÁBOR ABSTRACT: (New and rare beetles from Hungary.) The paper is reporting

Részletesebben

Revision of significant recent and early Holocene bat data from Hungary (Mammalia: Chiroptera)

Revision of significant recent and early Holocene bat data from Hungary (Mammalia: Chiroptera) ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI Volume 102 Budapest, 2010 pp. 205 210 Revision of significant recent and early Holocene bat data from Hungary (Mammalia: Chiroptera) T. GÖRFÖL 1,

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP

ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Boldogasszony papucsa termőhely Utoljára módosítva: 2013-10-08 20:04:46 Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Községhatár: Miskolc A terület kiterjedése: 12.2 hektár

Részletesebben

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY Földrajz angol nyelven középszint 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA STANDARD LEVEL WRITTEN EXAMINATION Duration of written examination:

Részletesebben

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján

Részletesebben

Az örvényférgek (Platyhelminthes: Turbellaria) elterjedésének vizsgálata a Bükk hegységi Garadna-patak vízgyûjtõjén

Az örvényférgek (Platyhelminthes: Turbellaria) elterjedésének vizsgálata a Bükk hegységi Garadna-patak vízgyûjtõjén FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2004 28: 83 87 Az örvényférgek (Platyhelminthes: Turbellaria) elterjedésének vizsgálata a Bükk hegységi Garadna-patak vízgyûjtõjén FÜLEP TEOFIL ABSTRACT: (Research

Részletesebben

Könyvismertetés Buchbesprechungen Book Reviews

Könyvismertetés Buchbesprechungen Book Reviews Vertebr. Hung. XIII. 1972. Könyvismertetés Buchbesprechungen Book Reviews HEINZ PENZLIN: Kurzes Lehrbuch der Tierphysiologie (VEB Gustav Fischer Verlag, Jena, 1970. 466 oldal, 37 táblázattal és 227 ábrával.

Részletesebben

A magyar bagoly-táplálkozástani irodalom annotált bibliográfiája

A magyar bagoly-táplálkozástani irodalom annotált bibliográfiája Crisicum 2. pp.221-254. A magyar bagoly-táplálkozástani irodalom annotált bibliográfiája Kalivoda Béla Abstract The annoted bibliography of the Hungarian literature on owl food: The publication is established

Részletesebben

VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL

VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVII. 2003. ZÁDOR JUDIT VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL A Károlyi palota (Budapest, V Károlyi Mihály utca 16.) udvarán 1997 őszén rövid szondázó

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 9 Issue 3 Különszám/Special Issue Gödöllő 2013 374 A MAGYAR HERPETOLÓGIA TÖRTÉNETE Tóth Tamás Fővárosi

Részletesebben

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY Földrajz angol nyelven középszint 0623 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA INTERMEDIATE LEVEL WRITTEN EXAM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Adatok a Dunántúl Odonata faunájához

Adatok a Dunántúl Odonata faunájához FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2000 24: 139 144 Adatok a Dunántúl Odonata faunájához VIZSLÁN TIBOR ABSTRACT: (Data to the dragonfly fauna of Transdanubia) - Data on 2486 specimen belonging

Részletesebben