KERÍTÉSRENDSZER. Valasszon megfelelo keritest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KERÍTÉSRENDSZER. Valasszon megfelelo keritest"

Átírás

1 KERÍTÉSRENDSZER Valasszon megfelelo keritest

2 Válasszon megfelelő kerítést a házához Fontos a szabás, a szín, de leginkább az számít, hogy áll az adott öltöny. Egy rosszul kiválasztott öltöny, sosem fog jól állni. A kerítés nem csak egy védőfal, mely megvéd minket a nem kívánt látogatóktól. A kerítés öltözteti a házat, hangulatot, stílust, valamint végső formát ad a birtoknak. Egy régi lengyel mondás szerint amilyennek látnak, úgy ítélnek meg. E bölcsesség mindenképpen érvényes a házunk, birtokunk megítélése esetében is. A megítélésünk nem csak a ház körüli rendtől, a megfelelően megtervezett kerttől, és a kivitelezett háztól függ. Egy ház nem megfelelően megválasztott kerítéssel, úgy néz ki, mint egy elegáns öltöny, hozzá nem illő kiegészítőkkel. Házunk esetében, ugyanúgy, mint öltözködésünknél érdemes megtalálni saját, egyedi stílusunkat. De ruhánkat naponta cserélhetjük, míg kerítésünk hosszú évekig fog szolgálni minket. Nagyon fontos, hogy tetszen kerí- 2

3 tésünk, hogy elégedettek legyünk a választásunkkal, hiszen minden nap látni fogjuk. A kerítés a pont az i-n házunk kivitelezésekor. A jól megválasztott kerítés emeli házunk rangját, értékét. Valamint birtokunknak megismételhetetlen stílust kölcsönöz. Valamint birtokunknak megismételhetetlen stílust kölcsönöz. Az adott szezonban az Bauhaus áruházakban ajánlott többféle stílusú kerítés közül érdemes megtalálni azt az egyetlent a különlegest és nekünk megfelelőt ízlésest, amely illik házunk, kertünk stílusához. A kerítések széles választékából mindenki talál magának megfelelőt. Kezdve gazdagon díszített kerítésektől, melyeket villákhoz és udvarházakhoz ajánlunk, egészen az egyszerűig, melyek jól mutatnak modern házakkal. 3

4 Miért érdemes a Polargos kerítéseket választani? A egyszínű nyakkendőt mintás inghez vegyünk, mintás nyakkendőt pedig egyszínű inghez. 1 Biztonságérzetet ad Kerítésrendszerünk kiépítésével nem csak az ingatlan stílusát, hangulatát fejlesztheti, e kerítések egyben biztonsági funkciókat is ellátnak. Kerítések ötvözik magukban az alapos kivitelezést és a jó minőséget. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ügyfeleink a mi kerítéseinket legyen választva jól és biztonságban érezzék magukat. E jól átgondolt és megtervezett kerítésrendszerek megvédik házát és kertjét a nem kívánt látogatóktól és állatoktól. Kényelmesen vásárolhat Minden a kerítés rögzítéséhez szükséges elemet egy helyen megvásárolhat. Az összeszerelési útmutatót megkaphatja a bolt személyzetétől, 3vagy letöltheti a gyártó honlapjáról. 2 Szépíti a kertjét A mi kerítések jól fognak illeni háza és környezte stílusához. Kiemelik a ház jó tulajdonságait és az ingatlannak jellegzetes, elegáns külcsínt kölcsönöznek. Kerítések választékában mindenki talál olyat, mely megfelel az ő egyéni elvárásainak és stílusának. 4Kiváló minőségű termékeket kap POLARGOS cég alkalmazkodva ügyfelei igényeihez két fajta kerítésrendszert gyárt: az egyik horganyzott porfestett (ez az úgynevezett duplex) erre a gyártó 5 év garanciát biztosít míg a másik csak porfestett. E két fajta kerítésrendszer minden darabja igényesen, a legmodernebb technológiák felhasználásával készül. 4

5 Több éves rozsdásodás elleni védelem azaz cink réteg és felette egy festékréteg POLARGOS az acél korrózió elleni védelméhez a jelenleg legeredményesebbként ismert rozsdásodás elleni módszert, a duplexet alkalmazza. E módszer lényegében a felület cinkkel való bevonását jelenti, majd e cinkelt felület porfestését. A horganyzás határozottan megnöveli a rozsdaálló képességet, valamint megerősíti a mechanikai sérülésekkel szemben tanúsított ellenállóképesség. A cink a 30. elem Mendelejev-féle periódusos rendszerében, de az első, ha tartós korrózió elleni védekezésről van szó. A cink bevonatok rozsdásodás elleni védelmének lényege abban áll, hogy a cink rendkívül kemény és nehezen oldódó bevonatot hoz létre a felületen. E bevonat vízzel és levegővel érintkezve jön létre, és hosszú éveken keresztül védi az acélt, nem igényel karbantartást. Ezen felül a POLARGOS cég még jobban megnöveli a cinkbevonat élettartamát azzal, hogy a cink bevonatot még egy festékréteggel is biztosítja, melynek egyben esztétikai értéke is van. A gyártó által használt egyik módszer a tüzihorganyzás. E módszer során a cink diffundálásra való képességét használják ki, mely abból áll, hogy a cink atomok igen stabil kötéseket hoznak létre az acél felületén található atomokkal a horganyfürdő (olvasztott cink) ideje alatt. Így az acél elemek felületén egy vas-cink ötvözet bevonat keletkezik. A horganyfürdőből való kiemelés után az acél felületén, az ötvözet bevonat tetején keletkezik egy tiszta cink réteg. Az ötvözet rétegnek köszönhetően a cink bevonat elválaszthatatlanul kötődik az acél alappal. A porfestés módszer lényegében abból áll, hogy elektromosan töltött festékport jutattunk egy vezető fémre. E két bevonat kölcsönösen kiegészíti egymást: a cink bevonat megelőzi a rozsdásodást a festék réteg alatt, ha esetleg megsérülne a festékbevonat, a festék bevonat viszont védi a horganyzást a környezeti tényezők vagy vegyszerek káros hatásaitól, és még esztétikai értéke is van. acél NEM KELL FESTENI cink réteg (horganyzás) festékréteg 5

6 Kapu automatika kétszárnyú kapu Kapumeghajtás kétszárnyú EASY WAY 201 rendkívül csendes nyitás sebessége kb.16 másodperc * könnyű szerelés akadályfelismerő rendszer beszorítást megakadályozó funkció részleges nyitás gyalogosok számára szárny maximális hossza 2,0 m kapuszárny súlya 200 kg-ig A meghajtó a kapuval együtt szettben kerül értékesítésre 1 csavarmotor 2 db A szett elemei: paraméterek: nyitás sebessége kb. 16 másodperc * 2 vezérlés 1 db 3 vezérlő doboz 1 db 1 kapuszárny súlya szárny maximális hossza tápellátás 200 kg-ig 2,0 m 230 V 4 kétcsatornás távirányító 1 db 5 oszlop összekötők 2 db 6 kapu összekötők 2 db 7 készlet rögzítő csavarokhoz maximális nyitási szög 95 nyitás áramkimaradás esetén igen/retesz beépített belső antenna igen motor 24 V csatlakoztatható távirányítók maximális 16 db száma automatikus akadály felismerés EN szabvány EN * a nyitás ideje eltérő lehet, a kapu paramétereitől függően

7 Kapu automatika tolókapu Tolókapu meghajtó Simple Move 101 könnyű szerelés kapu súlya 300 kg-ig gyors és csendes nyitás automatikus beállítások részleges nyitás gyalogosok számára kapu fokozatos megállítása A meghajtó a kapuval együtt szettben kerül értékesítésre A szett elemei: paraméterek: 1 kétcsatornás távirányító 2 motor 1 db 2 nyitás sebessége kapu súlya kb. 30 másodperc 300 kg-ig 3 fogasléc 13 db 4 rögzítő léc 4 db 5 csavar és hozzá való alátét M6 x 50 mm 26 db 1 4 kapu maximális hossza tápellátás nyitás áramkimaradás esetén 4m-ig (teljes hosszúság 6m) 230 V igen/manuális 5 beépített belső antenna motor igen 24 V 3 csatlakoztatható távirányítók maximális száma 16 db szabvány EN * a nyitás ideje eltérő lehet, a kapu paramétereitől függően 7

8 NICE rendszer kapu 4m 400 (404) x 150 cm kód: kapu 3,5m 350 (354) x 150 cm kód: kapu 3m 300 (304) x 150 cm kód: tolókapu, 400 x 144 cm (teljes hossz 600 cm) jobbos kód: balos kód: kiskapu, 100 (108) x 150 cm jobbos kód: balos kód: (202) x 150 cm kód:

9 MONACO rendszer kapu 4m 400 (404) x 150 cm kód: kapu 3,5 m 350 (354) x 150 cm kód: tolókapu, 400 x 144 cm (teljes hossz 600 cm) jobbos kód: balos kód: kapu 3 m 300 (304) x 150 cm kód: (202) x 120 cm kód: kiskapu 90 (98) x 150 cm jobbos kód: balos kód: (182) x 117,5 cm kód:

10 londyn rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 160 cm kapu 3,5m 350 (354) x 160 cm kapu 3m 300 (304) x 160 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 154 cm, (teljes hossz 600 cm) 10 univerzális kiskapu 100 (108) x 160 cm 200 (202) x 130 cm

11 Bristol rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 150 cm kapu 3m 300 (304) x 150 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 144 cm (teljes hossz 600 cm) univerzális kiskapu 100 (108) x 150 cm 200 (202) x 120 cm 11

12 TOLA 2 rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 150 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 144 cm (teljes hossz 600 cm) 12 kapu 3,5m 350 (354) x 150 cm kiskapu jobbos, balos 90 (98) x 150 cm kapu 3m 300 (304) x 150 cm 200 (202) x 120 cm

13 GENEWA rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 160 cm kapu 3m 300 (304) x 160 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 154 cm (teljes hossz 600 cm) univerzális kiskapu 100 (108) x 160 cm 200 (202) x 130 cm 13

14 KORFU rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 160 cm kapu 3m 300 (304) x 160 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 154 cm (teljes hossz 600 cm) 14 univerzális kiskapu 100 (108) x 160 cm 200 (202) x 130 cm

15 PROWANSJA rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (404) x 176 cm kapu 3m 300 (304) x 176 cm tolókapu jobbos, balos 400 x 170 cm (teljes hossz 600 cm) univerzális kiskapu 100 (108) x 176 cm 190 (192) x 130 cm 15

16 OXFORD rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 3m 300 (314,5) x 100 cm kiskapu 100 (109,5) x 100 cm 200 (202) x 100 cm kapu 3m 300 (314,5) x 120 cm 16 kiskapu 100 (109,5) x 120 cm 200 (202) x 120 cm

17 REBECA LUX rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 4m 400 (414,5) x 110 cm kapu 3m 300 (314,5) x 110 cm 200 (202) x 80 cm kiskapu 100 (109,5) x 110 cm 17

18 PORTO rendszer Vevői megrendelésre készülő rendszer. Szállítási idő 21 munkanap. kapu 3m 300 (314,5) x 100 cm kiskapu 100 (109,5) x 100 cm 190 (192) x 100 cm kapu 3m 300 (314,5) x 120 cm kiskapu 100 (109,5) x 120 cm 190 (192) x 120 cm 18

19 A kerítésépítés 5 lépése kész 19

20 Kerítéseink előnyei Hosszabb élettartam vízelvezető nyílások Az autóbehajtó- és a kis kapuk keretei is rendelkeznek vízelvezető nyílásokkal. A szerkezeten belül kicsapódó pára így gond nélkül kifolyhat. Ezzel a minimálisra csökkentjük a belső korróziót, és a víz befagyását a kerítésbe. Az egyszerűség az az alapvető elv, amelyet követni érdemes. Figyeljünk a férfias kiegészítőkre. Az óra, a mandzsetta gombok és a jegygyűrű, ez minden ékszer, amit egy elegáns férfi viselhet. Szabályozható oszloptávolság Az oszlopokba becsavarozható könyökzsanérok segítségével lehet szabályozni az oszlopok közti távolságot. E technikai megoldásnak köszönhetően kihasználhatod a két oszlop közti távolság szabályozásának szabadságát. Merevebb keret Mivel a kerítéspálcák bele vannak engedve a kapu vagy a személybejáró keretébe, a kerítés kerete a pálcákkal merevebbé válik. További előnye, hogy nem rozsdásodik. 20 A zárszekezetek hosszabb élettartamúak A kapuk felső és alsó zárja, valamint a zsanérok horganyzottak. Ennek köszönhetően jobban ellenállnak a kopásnak és a rozsdásodásnak. Egyszerűen rögzíthető A kerítést önállóan is beszerelheti, vagy igénybeveheti szakemberek segítségét a kerítés elemei nem igényelnek hegesztéses rögzítést az oszlopoknál elegendő egy csavarhúzó. Minden elem rögzíthető csavarok segítségével. A szárnyas- és tolókapuhoz beszerelhetünk automata nyitókat.

21 Elemekkel való rögzítést A cipő különösen fontos egy elegáns férfi megjelenésében. Mindenképpen bőrnek kell lennie, lehetőleg valamilyen érdekes bőr béléssel. A cipőknek az öltönyhöz színben illőnek kell lennie. Összekötő elem típusa: L Összekötő elem típusa: T Összekötő elem típusa L - a kerítés elemek felszerelésének kezdetekor és végekor, valamint amikor folytatjuk a kerítés elemek rögzítését. Az "L" típusú rögzítők négyesével vannak csomagolva. T típusú rögzítő elemek, amikor folytatjuk a kerítés elemek rögzítését, amikor kezdjük vagy befejezzük a kerítéselemek rögzítését, vagy amikor a kerítést a telek sarkán kell rögzíteni, akkor használunk T összekötő elemet. A T összekötő elemek kettesével vannak csomagolva. 21

22 Keresse a sárga vagy fehér címkékkel megjelölt termékeket korrózióvédett termék nem galvanizált termék Nice Monaco Londyn Bristol Tola 2 Genewa Korfu Prowansja kerítéselem oszlop 5x5x200 cm oszloppánt 5x5 cm Kerítéselem Személybejáró kerítéselem kerítéselem személybejáró bekötés T bekötés L táblalemez 5x2 cm 4x4 cm kapu és személybejáró oszlop, oszlop vakszegecsanyával 7x7x215 cm kapu és személybejáró oszlop, oszlop szabályozható vakszegecsanyával 10x10x220 cm kerítéselem oszlop 5x5x170cm RAL 7012 Kerítéselem L típusú összekötő készlet 4 darab RAL 7012 kapu és személybejáró oszlop 7x7x190 cm jobb RAL 7012 kapu és személybejáró oszlop 7x7x190 cm bal RAL 7012 Személybejáró kiskapu oszlop zsanérok nélkül 7x7x190 cm Oxford Rebeca Lux Porto 22

23 horgonyok és pántok az ajtó és kapu beépítéséhez a beton oszlopokhoz személybejáró kilincs kapu és személybejáró oszlop, oszlop szabályozható vakszegecsanyával 10x10x220 cm kapu és személybejáró oszlop, oszlop vakszegecsanyával 7x7x215 cm Kétszárnyú kapu felső lezárás alsó lezárás univerzális alsó retesz horgonyok és pántok az ajtó és kapu beépítéséhez a beton oszlopokhoz fali összekötő kiskapu tartozékkészlet Kapu tartozékkészlet kapu és személybejáró oszlop 7x7x190cm jobb RAL 7012 Kétszárnyú kapu kapu és személybejáró oszlop 7x7x190 cm bal RAL 7012 fali zsanér készlet 23

24 A POLARGOS dinamikus fejlődése A POLARGOS cég telekhatároló kerítések, ipari kerítésrendszerek és más acéltermékek gyártója, mely 18 éve működik a lengyel piacon. Sok éves tapasztalatának, valamint technikai és marketing hátterének köszönhetően a POLARGOS cég egyre több elégedett ügyfelet mondhat magáénak nemcsak Lengyelországban, de külföldön is. A cég célja kiváló minőségű termékek gyártása, melyek beváltják az ügyfelek hozzájuk fűződő esztétikai elvárásait, valamint megfelelnek az aktuális kerítés divatnak.

Válasszon megfelelő kerítést a házához

Válasszon megfelelő kerítést a házához 2 0 1 4 Válasszon megfelelő kerítést a házához Fontos a szabás, a szín, de leginkább az számít, hogy áll az adott öltöny. Egy rosszul kiválasztott öltöny, sosem fog jól állni. A kerítés nem csak egy védőfal,

Részletesebben

Válasszon megfelelő kerítést a házához

Válasszon megfelelő kerítést a házához 2 0 1 4 Válasszon megfelelő kerítést a házához Fontos a szabás, a szín, de leginkább az számít, hogy áll az adott öltöny. Egy rosszul kiválasztott öltöny, sosem fog jól állni. A kerítés nem csak egy védőfal,

Részletesebben

2015 www.polargos.pl/en

2015 www.polargos.pl/en Polargos Kerítésrendszer 205 www.polargos.pl/en Miért érdemes a Polargos kerítéseket választani? Kerítéseink előnyei:. Biztonságérzetet ad Kerítésrendszerünk kiépítésével nem csak az ingatlan stílusát,

Részletesebben

2015 www.polargos.pl/en

2015 www.polargos.pl/en Polargos Kerítésrendszer 2015 Miért érdemes a Polargos kerítéseket választani? Kerítéseink előnyei: 1. Biztonságérzetet ad Kerítésrendszerünk kiépítésével nem csak az ingatlan stílusát, hangulatát fejlesztheti,

Részletesebben

K e r í t é s r e n d s z e r

K e r í t é s r e n d s z e r Kerítésrendszer 2014 Miért érdemes a POLARGOS kerítéseket választani? 1. Biztonságérzést ad Ha a mi rendszereinkkel keríti be a telkét, nem csak stílust épít, de biztonságot is hoz létre a ház körül. A

Részletesebben

a hazaérkezés kényelme

a hazaérkezés kényelme Polargos Kerítésrendszer a hazaérkezés kényelme 208 HU MONACO 2 Új szerelhető tartók (val együtt szállítva) Új szerelhető tartók (val együtt szállítva) NICE Zsanérok a kkal és kiskkal Zsanérok a kkal és

Részletesebben

Kerítésrendszer. POL ARGOS Az egész művészet a kerítésben rejlik. www.polargos.pl

Kerítésrendszer. POL ARGOS Az egész művészet a kerítésben rejlik. www.polargos.pl Kerítésrendszer POL ARGOS Az egész művészet a kerítésben rejlik HU www.polargos.pl Miért érdemes a Polargos kerítéseket választani? 1. Biztonságérzetet ad Kerítésrendszerünk kiépítésével nem csak az ingatlan

Részletesebben

a hazaérkezés kényelme

a hazaérkezés kényelme Polargos Kerítésrendszer a hazaérkezés kényelme 2018 HU Kerítéseink tartók (val együtt szállítva) előnyei DENVER 3 Zsanérok a kkal és kiskkal Hosszabb élettartam vízelvezető nyílások Az autóbehajtó- és

Részletesebben

POLARGOS KERÍTÉSRENDSZER A HAZAÉRKEZÉS KÉNYELME.

POLARGOS KERÍTÉSRENDSZER A HAZAÉRKEZÉS KÉNYELME. POLARGOS KERÍTÉSRENDSZER A HAZAÉRKEZÉS KÉNYELME HU www.polargos.pl/en Miért érdemes a Polargos kerítéseket választani? 1. Biztonságérzetet adí Kerítésrendszerünk kiépítésével nem csak az ingatlan stílusát,

Részletesebben

KAPUK ÉS KISKAPUK. Strana 3434 z 52. Oszlopok Kapukeret Kitöltés Felületi kezelés. BJZ zár nélkül Bruttó ár (HUF/db) BJZ zárral.

KAPUK ÉS KISKAPUK. Strana 3434 z 52. Oszlopok Kapukeret Kitöltés Felületi kezelés. BJZ zár nélkül Bruttó ár (HUF/db) BJZ zárral. KAPUK ÉS KISKAPUK Egyszárnyú kerti kapu (BJZ) és GARDEN kapu ZN cső (2db), átmérő: 60mm az oszlopsapkát beleszámítva ZN cső, átmérője 38mm, ill. 40mm a Garden kapunál az oszlopsapkát beleszámítva Műanyaggal

Részletesebben

KAPUK ÉS KISKAPUK. Egyszárnyú kerti kapu (BJZ) és GARDEN kapu Oszlopok Kapukeret Kitöltés Felületi kezelés. Strana 3434 z 52

KAPUK ÉS KISKAPUK. Egyszárnyú kerti kapu (BJZ) és GARDEN kapu Oszlopok Kapukeret Kitöltés Felületi kezelés. Strana 3434 z 52 KAPUK ÉS KISKAPUK Egyszárnyú kerti kapu (BJZ) és GARDEN kapu Oszlopok Kapukeret Felületi kezelés ZN cső (2db), átmérő: 60mm az oszlopsapkát beleszámítva ZN cső, átmérője 38mm, ill. 40mm a Garden kapunál

Részletesebben

Klau és Társa Kft. címünk: 2030 Érd, Gábor u. 11. telefon: / web:

Klau és Társa Kft. címünk: 2030 Érd, Gábor u. 11. telefon: / web: Táblás kerítés árlista 3D táblás kerítéselem 4-4 mm huzalokból Merev táblás kerítés, amely a vízszintes és függőleges acél huzalok összehegesztésével készül. A tábla merevségét a képen illusztrált 100mm-es

Részletesebben

ZSANÉROK A KAPUKKAL ÉS KISKAPUKKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA KAPHATÓ AUTOMATA KAPU

ZSANÉROK A KAPUKKAL ÉS KISKAPUKKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA KAPHATÓ AUTOMATA KAPU HU LILA ZSANÉROK A KKAL ÉS KKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA TÁBLÁS ELEM 200 (202 * ) cm 200 (202)* cm 120 cm 145 cm 16 x 16 mm 16 x 16 mm 15 db 15 db 25 x 15 mm 25 x 15 mm W4255 W4256 UNIVERZÁLIS 90 (98 * ) cm 16

Részletesebben

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL 198 500 FT-ért AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG Az ár az áfá-t tartalmazza. Az akció más kedvezményekkel

Részletesebben

Garázsajtó nyitó R-1350 G

Garázsajtó nyitó R-1350 G Garázsajtó nyitó R-13 G Mûszaki adatok: Húzóerô: 1100 N/R-13G Vezérlô: CPU Vezérlési módszer: impulzus indukció Motor: 24 V Világítás: 1 25 W, E14 Ajtó sebessége: 11 cm/mp Biztosíték típusa: teljesítmény

Részletesebben

Garázsajtó nyitó R-1350 G

Garázsajtó nyitó R-1350 G Garázsajtó nyitó R-1350 G Mûszaki adatok: Húzóerô: 1100 N/R-1350G Vezérlô: CPU Vezérlési módszer: impulzus indukció Motor: 24 V Világítás: 1 25 W, E14 Ajtó sebessége: 11 cm/mp Biztosíték típusa: teljesítmény

Részletesebben

AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK

AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK AKCIÓ ÚJ FÉM SZEKRÉNYEK ÉRVÉNYES A KÉSZLET EREJÉIG TATABÁNYAI TELEPHELYI ÁTADÁSSAL 2015.06.05-től!! AZ ÁRAK NETTÓ/DB ÉRVÉNYESEK! EGYÉB KEDVEZMÉNNYEL NEM ÖSSZEVONHATÓ! ÖLTÖZŐ SZEKRÉNYEK Típus: 4908, 5 db

Részletesebben

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás

ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás 1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel

Részletesebben

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés a tömítéssel ellátott szekciók csatlakozása

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés a tömítéssel ellátott szekciók csatlakozása Hôszigetelés mindenek felett Az Eurokapu kiváló minôségû, hôszigetelt acél panelekbôl készül az Ön igénye szerint, mely négyoldali gumitömítéssel biztosítja a légmentes zárást. A panelek ujjbecsípôdés

Részletesebben

ZSANÉROK A KAPUKKAL ÉS KISKAPUKKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA. 200 (202)* cm 120 cm 16x16 mm 15 db. 16x16 mm Kerítéslécek száma: 7 db Keretprofil: Kód:

ZSANÉROK A KAPUKKAL ÉS KISKAPUKKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA. 200 (202)* cm 120 cm 16x16 mm 15 db. 16x16 mm Kerítéslécek száma: 7 db Keretprofil: Kód: HU RITA II ZSANÉROK A KKAL ÉS KISKKAL EGYÜTT CSOMAGOLVA TÁBLÁS ELEM 90 (98)* cm 16x16 mm 7 db 40x40 mm 25x15 mm W3991 200 (202)* cm 120 cm 16x16 mm 15 db 25x15 mm W7063 3M * távolság az ok közt. kis és

Részletesebben

Garázsajtó nyitó (R-1350 G)

Garázsajtó nyitó (R-1350 G) Garázsajtó nyitó (R-1350 G) Mûszaki adatok: Húzóerô: 1100 N/R-1350G Vezérlô: CPU Vezérlési módszer: impulzus indukció Motor: 24 V Világítás: 1 25 W, E14 Ajtó sebessége: 11 cm/mp Biztosíték típusa: teljesítmény

Részletesebben

AKCIÓ 214 000 FT-TÓL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL AKÁR 8 FÉLE SZÍNBŐL

AKCIÓ 214 000 FT-TÓL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL AKÁR 8 FÉLE SZÍNBŐL SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU AKCIÓ CSÚCSMINŐSÉGŰ GARÁZSAJTÓK MOTORRAL MÁR BRUTTÓ 214 000 FT-TÓL AJÁNDÉK 20 000 FT-OS KUPON, AMIT TOLÓ- VAGY KÉTSZÁRNYAS KAPUNYITÓ SZETTEKNÉL HASZNÁLHAT FEL VÁLASSZON FELÁR NÉLKÜL

Részletesebben

1. G21 GAH 529. A termék leírása :

1. G21 GAH 529. A termék leírása : 1. G21 GAH 529 A termék leírása : A G21 GAH 529 kerti házikó ideális tárolási lehetőséget nyújt egész évben a szerszámoknak, bútoroknak, motorkerékpároknak, fűnyíróknak, bozótvágónak, kerékpároknak, a

Részletesebben

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető TREZOR POSTALÁDÁK 2015 Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető Hagyományos, kerítéssel rendelkező családi házakhoz ajánlott postaládák Postaláda I.-II Udvari I.-II.

Részletesebben

MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) MP-02 MP-02 MP-02(P) MP-02(P64) MP-02(P82) MP-03 KAPUK ÉS KISKAPUK MODERN PANEL KERÍTÉS

MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) MP-02 MP-02 MP-02(P) MP-02(P64) MP-02(P82) MP-03 KAPUK ÉS KISKAPUK MODERN PANEL KERÍTÉS MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) MP-02 MP-02 MP-02(P) MP-02(P64) MP-02(P82) MP-03 Oldal 39 / MP-01 TÁJÉKOZTATJUK ÖNÖKET, HOGY 2 m²-nél KISEBB PANELEK ESETÉN 2 m² KERÜL LESZÁMLÁZÁSRA. TÍPUSOK

Részletesebben

STARSET-C220Y. Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató. Starset-C220Y

STARSET-C220Y. Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató. Starset-C220Y STARSET-C220Y Toló-úszókapu mozgató szerelési útmutató Starset-C220Y STARSET Kft Csillag Garázskapu Mobil:20/248-2687 Honlap: www.csillaggarazskapu.hu E-mail: info@csillaggarazskapu.hu H-4002 Debrecen,

Részletesebben

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés az oldalsó zárást biztosító gumitömítés

belül fut a biztonság érdekében. felsô panelen vagy áthidalón rögzített gumitömítés az oldalsó zárást biztosító gumitömítés Hôszigetelés mindenek felett Az Eurokapu kiváló minôségû, hôszigetelt acél panelekbôl készül az Ön igénye szerint, mely négyoldali gumitömítéssel biztosítja a légmentes zárást. A panelek ujjbecsípôdés

Részletesebben

KAPUK ÉS KISKAPUK. Kapukeret - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm. Kitöltés - Műanyaggal bevont gépfonat, szemméret 50mm

KAPUK ÉS KISKAPUK. Kapukeret - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm. Kitöltés - Műanyaggal bevont gépfonat, szemméret 50mm GARDEN Egyszárnyú és Kétszárnyú kapu - (egyszárnyúnál) ZN+PVC köroszlop (2db) ø 60mm x 2,00mm - (kétszárnyúnál) ZN+PVC köroszlop (2db) ø 76mm x 2,00mm - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm - Műanyaggal bevont

Részletesebben

Garázsajtó nyitó (R-1350 G)

Garázsajtó nyitó (R-1350 G) Garázsajtó nyitó (R-1350 G) Mûszaki adatok: Húzóerô: 1100 N/R-1350G Vezérlô: CPU Vezérlési módszer: impulzus indukció Motor: 24 V Világítás: 1 25 W, E14 Ajtó sebessége: 11 cm/mp Biztosíték típusa: teljesítmény

Részletesebben

KAPUK ÉS KISKAPUK. Kapukeret - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm. Kitöltés - Műanyaggal bevont gépfonat, szemméret 50mm

KAPUK ÉS KISKAPUK. Kapukeret - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm. Kitöltés - Műanyaggal bevont gépfonat, szemméret 50mm APU ÉS ISAPU GARDEN Egyszárnyú és étszárnyú kapu - (egyszárnyúnál) ZN+PVC köroszlop (2db) ø 60mm x 2,00mm - (kétszárnyúnál) ZN+PVC köroszlop (2db) ø 76mm x 2,00mm apukeret - Zn+PVC köroszlop ø 40mm x 1,3mm

Részletesebben

halny clip Tető Halny Clip tetőcserép Csavarozás Lefedés Rányomás

halny clip Tető Halny Clip tetőcserép Csavarozás Lefedés Rányomás halny clip Tető Halny Clip tetőcserép A tetőcserép új építésekhez és felújításokhoz egyaránt alkalmas: - rendkívül könnyű elemek - gyors szerelés - nem látható rögzítések Szerelés speciális szerszámok

Részletesebben

Valena Life / Allure. Innováció. a középpontban. Tökéletes választás a mai kor kihívásainak és elvárásainak megválaszolására

Valena Life / Allure. Innováció. a középpontban. Tökéletes választás a mai kor kihívásainak és elvárásainak megválaszolására Valena Life / Allure Innováció a középpontban 408 Tökéletes választás a mai kor kihívásainak és elvárásainak megválaszolására Valena mechanizmus - biztonságos - megbízható - korszerű technológia innováció

Részletesebben

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA CupaClad átszellőztetett homlokzatburkolati rendszer 2 TETŐ HORN TERMÉSPALA FORGALMAZÓ ÉS TÉGLÁNY KIVITELEZŐ FEDÉSEK KFT.

Részletesebben

Válassza a nyugalmat!

Válassza a nyugalmat! Válassza a nyugalmat! Kert- és garázskapuk automatizálása Válassza a nyugalmat! A kényelem, ami jár Önnek... A garázs- és kertkaput működtetheti egy falra szerelt vezérlőegységgel, vagy akár egy kis távirányítóval

Részletesebben

Starset-Con. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót!

Starset-Con. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! Starset-Con Szerelési útmutató Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! BESZERELÉS ÉS HASZNÁLAT ELŐTT: 1. FIGYELEM: balesetek elkerülése végett az instrukciókat

Részletesebben

Nice Wingo (rövid) motor és Mindy A400 vezérlés összeszerelési és programozási füzete Szerelje fel a motorokat és tartozékait az ábra szerint:

Nice Wingo (rövid) motor és Mindy A400 vezérlés összeszerelési és programozási füzete Szerelje fel a motorokat és tartozékait az ábra szerint: Nice Wingo (rövid) motor és Mindy A400 vezérlés összeszerelési és programozási füzete Szerelje fel a motorokat és tartozékait az ábra szerint: 1 Hátsó fotocella oszlop COB 6 Sárga villogó LUCY 230V 2 Mechanikus

Részletesebben

BOB21M/ME BOB30M/ME Használati és üzembe helyezési utasítás Telepítőknek

BOB21M/ME BOB30M/ME Használati és üzembe helyezési utasítás Telepítőknek 1 BOB21M/ME BOB30M/ME Használati és üzembe helyezési utasítás Telepítőknek 2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá BOB típusú szettet választotta. A Benincá cég kínálatában található összes

Részletesebben

nyílászáró 2011 Tavasz kiskereskedelmi akció 2011. május 31-ig

nyílászáró 2011 Tavasz kiskereskedelmi akció 2011. május 31-ig nyílászáró kiskereskedelmi akció 2011 Tavasz 2011. május 31-ig energiatakarékos AUTOMATIKák KIT-BEAUTY Szárnyaskapu mozgató szett 2x1,8 méteres szárnyakhoz 2x200kg kapusúlyig fotocellával, 2db 3 csatornás

Részletesebben

Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató

Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató Kertkapu motor Szárnyas kapukhoz AXOVIA MULTI PRO NS Kétszárnyú hidraulikus kapunyitó motor - Beszerelési útmutató Axovia Multi Pro NS Összeszerelés Tartalom Alap típus 1. Biztonságtechnikai ajánlások

Részletesebben

U9600. Motor leírás. MotorLeírás U9600. KLING Kft ÁLTALÁNOS LEÍRÁS

U9600. Motor leírás. MotorLeírás U9600. KLING Kft ÁLTALÁNOS LEÍRÁS ÁLTALÁNOS LEÍRÁS A BX-324 tolókapumotor egy a CAME CANCELLI AUTOMATICI S.p.a által tervezett és gyártott elektromos kapunyitó berendezés. A termék háza IP54 védelemmel lett gyártva. Maximális terhelhetıség

Részletesebben

TREZOR POSTALÁDÁK 2017/2018. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető

TREZOR POSTALÁDÁK 2017/2018. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető TREZOR POSTALÁDÁK 2017/2018 Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető Hagyományos, kerítéssel rendelkező családi házakhoz ajánlott postaládák 2 Postaláda I.-II.

Részletesebben

Redõnymozgatók és napellenzõ mozgatók

Redõnymozgatók és napellenzõ mozgatók Redõnymozgatók és napellenzõ mozgatók Érvek és elõnyök Több érv is szól a csõmotorok beépítése mellett: elõször is sokkal kényelmesebb a redõnyt vagy a napellenzõt egy gombnyomással vagy automata szabályzással

Részletesebben

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ ELÕZETES MÛVELETEK Az automata berendezést úgy dolgozták ki, hogy maximum 5 méter magas kapuhoz alkalmazható 400 mm-es mûködtetõkkel, és maximum 4 m-hez 300 mm-es mûködtetõkkel. Használható könnyû, nehéz,

Részletesebben

Bevésõ épületzárak faajtóba

Bevésõ épületzárak faajtóba Zár program Faajtó zárak Bevésõ épületzárak faajtóba ZIUR Képes tartalomjegyzék Egypontos bevésõ zár - 1. old. Többpontos bevésõ zár - 2. old. Pánik funkciójú zár - 3. old. Kiegészítõk - 3. old. Tûzálló

Részletesebben

TARTOZÉKOK 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ FÉSZKES ANYA

TARTOZÉKOK 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ FÉSZKES ANYA TARTOZÉKOK CSOPORTKÓD TERMÉKNÉV 2150 RAJZTASAK (A4) 2152 RAJZTASAK (A5) 2220 KÖR ALAKÚ ELLENŐRZŐ ABLAK 2216 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 2215 SZÁMLÁLÓKÉPERNYŐ 24XX 240X CSAPSZEG FÉSZKES ANYA 340.00.135 BÉKAZÁR 340.00.133

Részletesebben

Akciós úszókapu vasalat szett!

Akciós úszókapu vasalat szett! Bemutatóterem és raktár: 1183 Budapest, Akadály u. 15 Bejárat a Nefelejcs u. felől! Telefon: +36 1 297 33 96 info@polswat.hu Nyitva: H-Cs: 8-17:00 Magyarország Kft. Mobil:+36 30 633 21 60 www.polswatbolt.hu

Részletesebben

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás

BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 1 BENINCÁ BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá BOB típusú szettet választotta. A Benincá cég kínálatában található összes termék 20 éves gyártási

Részletesebben

Starset Z1000/1500. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót!

Starset Z1000/1500. Szerelési útmutató. Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! Starset Z1000/1500 Szerelési útmutató Kérjük felszerelés és üzemelés előtt figyelmesen olvassa át a használati útmutatót! BESZERELÉS ÉS HASZNÁLAT ELŐTT: 1. FIGYELEM: balesetek elkerülése végett az instrukciókat

Részletesebben

Hegesztett síkhálók Osztás (mm) Táblaméret (mm) Huzalvastagság Fekete felületek. 20 x x ,5 igen. 25 x x igen

Hegesztett síkhálók Osztás (mm) Táblaméret (mm) Huzalvastagság Fekete felületek. 20 x x ,5 igen. 25 x x igen Hegesztett síkhálók Osztás Táblaméret Huzalvastagság Fekete felületek 20 x 20 1000 x 2000 2,5 Síkháló 25 x 25 1000 x 2000 3 25 x 25 1250 x 2500 3 25 x 25 1500 x 3000 3 25 x 25 1250 x 2500 4 30 x 30 1000

Részletesebben

HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ FIGYELEM! Ez a kézikönyv kizárólag a szakszerelő részére készült. A készülék telepítését szerelő szakemberrel végeztesse. A telepítő szerepe továbbá tájékoztatni a

Részletesebben

TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK. A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI

TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK. A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI Miért válasszam a WoodPlastic teraszt? Szép luxus teraszra vágyik, amit nem kell karbantartania? Szereti a fa nemes természetességét,

Részletesebben

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk! Lindab Topline Lindab Cserepeslemezek Maradandót alkotunk! Válasszon ízlése szerint! A Lindab Topline cserepeslemez szilárd és elegáns acéllemez fedés, amely nagyszerűen fest új házakon, és gyönyörűen

Részletesebben

JUNIOR 633. tolókapu mozgató. Minden hajtóműre 2 év garancia!

JUNIOR 633. tolókapu mozgató. Minden hajtóműre 2 év garancia! JUNIOR 633 tolókapu mozgató BRUTTÓ ÁR/SZETT 98632 JUNIOR 633-0,33 LE Szerelő alaplemezzel Kapusúly max.: 400 kg Mágneses végállás kapcsolóval Beépített vezérléssel Tolóerő max.: 600 N BIRIO 868/2R Kétcsatornás

Részletesebben

Rendelési katalógus. Pántok. Cikkcsoport. Kezdőlap. Kiadás 2008.05 YA.1

Rendelési katalógus. Pántok. Cikkcsoport. Kezdőlap. Kiadás 2008.05 YA.1 Rendelési katalógus Cikkcsoport Pántok.1 Tartalom Pántok Ajtópántok fa szerkezetekhez Ajtópánt állítható 3 irányban állítható ajtópánt 130 kg szárnysúlyig. 3 3 irányban állítható ajtópánt 1 kg szárnysúlyig.

Részletesebben

INFÓ 6/2015. www.alcaplast.hu

INFÓ 6/2015. www.alcaplast.hu INFÓ 6/2015 www.alcaplast.hu OK HOME garázs szett Excentrikus lefolyó csatlakozás a kültéri folyókákhoz SOFTCLOSE WC-ülőke, integrált betéttel SOFTCLOSE WC-ülőkék színes nyomtatással KÜLSŐ VÍZELVEZETÉS

Részletesebben

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók

15 Épületvasalatok. 15 0010 Ajtóbehúzók 5 Épületvasalatok 5 000 Ajtóbehúzók Összehasonlító táblázat Würth DORMA GEZE GU/BKS TS- TS 68 /TS 77 TS 000 TS-5 TS 72 TS 500 TS-8 TS 72/TS73 TS-0 TS 70 / TS 72 TS 2000 OTS 330 TS-20 TS 83 TS 4000 OTS

Részletesebben

FORRADALMI MEGOLDÁS A KAPU AUTOMATIZÁLÁSBAN

FORRADALMI MEGOLDÁS A KAPU AUTOMATIZÁLÁSBAN FORRADALMI MEGOLDÁS A KAPU AUTOMATIZÁLÁSBAN ÁRLISTA 204 ÁBRÁK A JAVASOLT FELHASZNÁLÁSHOZ Lakossági Kereskedelmi Ipari ÁBRÁK Szénkefe nélküli motor 00% Üzemhányad Alacsony energiafogyasztás Digitális vezérlés

Részletesebben

VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK

VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK VETÍTÕVÁSZNAK PRÉMIUM VETÍTÕVÁSZNAK EURÓPAI GYÁRTÁSBÓL PROJEKTOR ÁLLVÁNYOK FÜGGESZTÕ KONZOLOK H A V E S C R E E N, H A V E F U N! A vetítõvásznakról Az optimális vetítõvászon méret meghatározása függ a

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 477 Univerzális csavar rövid Oldal 477 Univerzális csavar hosszú Oldal 478 Gyors szorítócsavar rövid rövid Oldal 478 Gyors

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid 680 CSAVAROK Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 685 Univerzális csavar rövid Oldal 685 Univerzális csavar hosszú Oldal 686 Gyors szorítócsavar rövid rövid

Részletesebben

Különszám. A Forest Hungary Kft. hírlevele. Jól ismert világmárka a Forestnél!

Különszám. A Forest Hungary Kft. hírlevele. Jól ismert világmárka a Forestnél! XVI. évfolyam különszám 2015. március A Forest Hungary Kft. hírlevele Különszám Jól ismert világmárka a Forestnél! A Forest választékában ezentúl megtalálhatóak a bútor vasalatok gyártásában a világ élvonalába

Részletesebben

Kapu típus: Zártszelvény profil mérete: Falvastagság: ELŐD típusú személykapu

Kapu típus: Zártszelvény profil mérete: Falvastagság: ELŐD típusú személykapu A kaputermékek alapját, (keretét és oszlopait) hidegen hajlított zártszelvény profilok képezik, általában S235 szerkezeti acél minőségben (MSZ EN 10027-1 szerint). A keretek és oszlopok alapanyag-méretei

Részletesebben

Mosogatók. Rozsdamentes acél mosogatók. Érvényes: október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig.

Mosogatók. Rozsdamentes acél mosogatók.  Érvényes: október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig. Mosogatók Rozsdamentes acél mosogatók www.foresteu.com Érvényes: 2016. október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig. Beépíthető rozsdamentes acél mosogatók A konyha lelke a mosogató. Itt indul el

Részletesebben

Padlóba süllyesztett ajtócsukók

Padlóba süllyesztett ajtócsukók Képes tartalomjegyzék Normál karos ajtócsukók Csúszókaros ajtócsukók EN 14 európai szabvány A CT 2000, 2200, 00, 3000, 4000 és a TEB 900 ajtócsukó sorozatok az EN 14 európai szabvány minden egyes követelménye

Részletesebben

WPC Ecotech kerítés telepítési és karbantartási útmutató

WPC Ecotech kerítés telepítési és karbantartási útmutató WPC Ecotech kerítés telepítési és karbantartási útmutató Kedves Vásárlónk! Útmutatónk segítségével elvégzett helyes telepítés elősegíti, hogy WPC kerítését és annak előnyét (például a fáénál várható hosszabb

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS. Miért válasszon minket?

BEMUTATKOZÁS. Miért válasszon minket? BEMUTATKOZÁS Cégünk főprofilja a minőségi műanyag nyílászárók - ablakok, erkélyajtók, bejárati ajtók, beltéri ajtók - értékesítése és igényes, gyors beépítése, de kínálatunkban árnyékolástechnikai rendszerek

Részletesebben

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK katalógusa 2017 REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

NovoFire Vario 50 Több mint egy tűzgátló ajtó! Esztétikus, biztonságos, sokoldalú

NovoFire Vario 50 Több mint egy tűzgátló ajtó! Esztétikus, biztonságos, sokoldalú NovoFire Vario Több mint egy tűzgátló ajtó! Esztétikus, biztonságos, sokoldalú NovoFire Vario Meggyőző külső, kiszámítható teljesítmény A Novoferm csoport Novofire Vario típusú tűzgátló ajtószerkezete

Részletesebben

Zsanérok fa ajtóra. Zsanérok fára - MH 460 réz zsanér sorozat. MH 463 zsanér. MH 462 zsanér. MH 464 zsanér. MH 465 zsanér. AYR 950 zsanér sorozat

Zsanérok fa ajtóra. Zsanérok fára - MH 460 réz zsanér sorozat. MH 463 zsanér. MH 462 zsanér. MH 464 zsanér. MH 465 zsanér. AYR 950 zsanér sorozat Zsanérok fa ajtóra Zsanérok fára - MH 460 réz zsanér sorozat MH 463 zsanér Díszes réz zsanér Méretek: x 70 mm x80mm 120x80mm Króm felülettel is rendelhetõ MH 462 zsanér MH 464 zsanér Díszes csapágyas réz

Részletesebben

YAC-A fűtés nélküli légfüggöny

YAC-A fűtés nélküli légfüggöny YAC-A fűtés nélküli légfüggöny MŰSZAKI INFORMÁCIÓ A SZERELŐ ÉS A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA 2016.06.22. - 2 - Az ennek a gépkönyvnek a tárgyát képező termékcsoport YAC-A típusú, fűtés nélküli kapulégfüggöny termékcsalád

Részletesebben

barna fehér fehér ezüst ezüst

barna fehér fehér ezüst ezüst WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 040 Budaörs, Gyár u.. - Tel.: (00 36) 3/48-30 - Nyomtatva Magyarországon B 5 000/H 0 050 0/003 -szerelési méret Ollókaros és csúszósines ajtóbehúzóra A helyi elôírások és

Részletesebben

Függő ereszcsatorna 2m. Függő ereszcsatorna 4m. Lefolyócső 4m Lefolyócső 3m Lefolyócső 2m. 1 164 Ft

Függő ereszcsatorna 2m. Függő ereszcsatorna 4m. Lefolyócső 4m Lefolyócső 3m Lefolyócső 2m. 1 164 Ft Függő ereszcsatorna 6m Függő ereszcsatorna 4m Függő ereszcsatorna 2m Lefolyócső 4m Lefolyócső 3m Lefolyócső 2m Kovács János Lemezfeldolgozó E.V. Horganyzott acél termékek Nettó Bruttó Nettó Bruttó Nettó

Részletesebben

ASY3/24 24 V-os Elektromechanikus Motor Szárnyas Kapukhoz

ASY3/24 24 V-os Elektromechanikus Motor Szárnyas Kapukhoz ASY3/24 24 V-os Elektromechanikus Motor Szárnyas Kapukhoz JELLEMZŐK ÉS ALKATRÉSZ LEÍRÁSOK Az ASY elektromechanikus karok sokoldalúságaik miatt kiválóan alkalmazhatók szárnyas kapuk és ajtók automatizásására.

Részletesebben

Cégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást.

Cégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást. ELoNYÖK Mozgó korona: a lámpatestek karbantartása a talajszinten elvégezhető, nagy magasságú, speciális emelőkocsit a munkálatok nem igényelnek. A fényforrások cseréje a forgalom jeletősebb zavarása nélkül

Részletesebben

1106 Budapest, Gránátos u. 6. tel.: (+361) fax: (+361)

1106 Budapest, Gránátos u. 6. tel.: (+361) fax: (+361) 1106 Budapest, Gránátos u. 6. tel.: (+361) 433 1666 fax: (+361) 262 2808 FIGYELEM! Fontos telepítési és biztonsági utasítások! Olvassa el gondosan! Az AXO kapunyitó automatika feladata, hogy automatizáljon

Részletesebben

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS Táblás kerítések Magas színvonalú termékek, melyek a maguk eleganciájával, egyszerű szerelésükkel a kerítésrendszerek csúcsát képviselik. Alkalmasak családi házak, cégek, ipari parkok, gyári csarnok, parkok,

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató Dönthető fali tartó sík képernyős televíziókhoz Maximális terhelhetőség: 50kg(110lbs) MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést!

Részletesebben

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS Táblás kerítések Magas színvonalú termékek, melyek a maguk eleganciájával, egyszerű szerelésükkel a kerítésrendszerek csúcsát képviselik. Alkalmasak családi házak, cégek, ipari parkok, gyári csarnok, parkok,

Részletesebben

Dönthető fali tartó Felhasználói útmutató

Dönthető fali tartó Felhasználói útmutató Dönthető fali tartó MEGJEGYZÉS: Olvassa el a teljes útmutatót, mielőtt megkezdené az üzembe helyezést és az összeszerelést! FIGYELEM! Ne kezdje el a termék üzembe helyezését, mielőtt elolvasta és megértette

Részletesebben

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz 1.0 változat 2015.09.15. Termékinformáció ISD ------ 2093 síküveg VELUX lapos tetős felülvilágítókhoz Termékjellemzők Síküveg VELUX CFP és CVP lapos tetős felülvilágítókhoz Ideális új VELUX lapos tetős

Részletesebben

Kalorflex Kft. Üzlet cím: 1205 Budapest, Határ út 88. Tel: +36 1 285 0756 Mobil: +36 30 549 1674 Fax: +36 1 289 0170 Honlap: www.mosogatonet.

Kalorflex Kft. Üzlet cím: 1205 Budapest, Határ út 88. Tel: +36 1 285 0756 Mobil: +36 30 549 1674 Fax: +36 1 289 0170 Honlap: www.mosogatonet. Nagykonyhai - ipari kivitelű csaptelepek robosztus kivitel, hosszú élettartam Asztali csaptelep test - univerzális felhasználás - szerelhető különböző hosszúságú kifolyószárral nagy méretű mosogató medencékhez

Részletesebben

C30 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató

C30 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató 1 C30 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató Figyelem! A motorról a működtetés után a hálózati 230V-os feszültséget le kell kapcsolni. A motort vagy visszabillenős kapcsolóról vagy beállítható munkaidejű

Részletesebben

ÜZLETTÉRI FALIÁLLVÁNYOK ÉS KÖZÉPGONDOLÁK

ÜZLETTÉRI FALIÁLLVÁNYOK ÉS KÖZÉPGONDOLÁK ÜZLETTÉRI FALIÁLLVÁNYOK ÉS KÖZÉPGONDOLÁK A POREX Üzlettéri állványrendszer kereskedelmi üzletek klasszikus berendezése, mely kivitelében és színvilágában a forgalmazott termékek ill. az üzlethelyiség külső

Részletesebben

Fel- és lenyíló vasalások Duo 5.115

Fel- és lenyíló vasalások Duo 5.115 Fel- és lenyíló vasalások Duo.11 Duo fel- és lenyíló olló faajtókhoz 333 Duo fel- és lenyíló olló keskeny alumínium keretes ajtókhoz 333 19 1 /37 19 1 /37 1 7 9 9 Kg H 1 3 3 1 3 3 Kg 1 B 3 3 1 3 3 A felnyíló

Részletesebben

Használati utasítás a Betafence.lib GDL könyvtár használatához

Használati utasítás a Betafence.lib GDL könyvtár használatához Használati utasítás a Betafence.lib GDL könyvtár használatához Első lépésként töltsük be az ArchiCAD könyvtárkezelőjében a Betafence.lib könyvtárat (Fájl/Könyvtárkezelő). A könyvtárban található elemek

Részletesebben

Hercules tolókapu motor szerelési leírás

Hercules tolókapu motor szerelési leírás Hercules tolókapu motor szerelési leírás 1 2 Figyelem! Ezen kézikönyvben lévő telepítést csak szakképzett műszaki személy végezheti és nem a végfelhasználó. A telepítést végző szerepe, hogy tájékoztassa

Részletesebben

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS Táblás kerítések Magas színvonalú termékek, melyek a maguk eleganciájával, egyszerű szerelésükkel a kerítésrendszerek csúcsát képviselik. Alkalmasak családi házak, cégek, ipari parkok, gyári csarnok, parkok,

Részletesebben

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával

SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával SZERELÉSI UTASÍTÁS Piknik asztal lócával Gyártó: POLYDUCT ZRt. 4181 Nádudvar, Kabai út 62. Piknik asztal lócával fő egységei: Felületkezelt vázszerkezet Felületkezelt fa asztalrész és lócarész Felületkezelt

Részletesebben

OVERGATE Kft. H-1131 Budapest, Rokolya u. 1-13. (Bejárat a Béke út felől) Tel: +36-1-320-3826, Fax: +36-1-349-1107, E-mail: overgate@chello.

OVERGATE Kft. H-1131 Budapest, Rokolya u. 1-13. (Bejárat a Béke út felől) Tel: +36-1-320-3826, Fax: +36-1-349-1107, E-mail: overgate@chello. 1 Használati utasítás és alkatrészlista 2 Az eszköz elektromos ill műszaki tartalma az érvényes európai normáknak maradéktalanul megfelel. Technikai adatok: Tápellátás 230 V Teljesítmény 310 W Áramfelvétel

Részletesebben

Brilliant. Tökéletesre csiszolt

Brilliant. Tökéletesre csiszolt Design Kryštof Nosál Brilliant Tökéletesre csiszolt Prémium fém elemek - lapos, lekerekített formájuk egyedi külsőt kölcsönöz a Brilliant zuhanykabinoknak. A masszív zsanérok, pántok és a kiváló minőségű

Részletesebben

Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel

Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel Zehnder Charleston Fedezze fel az eredetit valami különlegessel 1 Mindig jó klíma A Charleston csőradiátorok biztosítják a kiegyensúlyozott és tökéletes beltéri klímát a kényelmes fűtőteljesítményt a

Részletesebben

Szerelési útmutató. Táblás kerítésrendszer. NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium

Szerelési útmutató. Táblás kerítésrendszer. NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium Szerelési útmutató Táblás kerítésrendszer NYLOFOR 3D NYLOFOR Medium Szerelési útmutató NYLOFOR 3D táblák Táblák A táblák szélessége 2500 mm, magassága 1030-2430 mm. A táblák az egyik oldalon 30 mm-es

Részletesebben

lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához

lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához Premium bevonati rendszer Fehér Galambszürke Antracitmetál Fekete

Részletesebben

Speed Queen termékek:

Speed Queen termékek: Speed Queen termékek: SX25 típusú Speed Queen professzionális ipari mosógép: Softmount SX25 jellemzők: A változtatható sebességtartomány és variálható forgásirány miatt mindenféle ruha neműhöz tökéletesen

Részletesebben

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta!

7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Beltéri egység. Kültéri egység. Köszönjük, hogy termékünket választotta! 7 SZÍNES KAPUTELEFON RENDSZER DVC-VDP712 - Model A: 1 beltéri egység 2 kültéri egységgel DVC- VDP721 - Model B: 2 beltéri egység 1 kültéri egységgel HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Köszönjük, hogy termékünket választotta!

Részletesebben

Kertkapu motor Szárnyas kapuhoz IXENGO S. Általános bemutatás

Kertkapu motor Szárnyas kapuhoz IXENGO S. Általános bemutatás Kertkapu motor Szárnyas kapuhoz IXENGO S Általános bemutatás Ez a termék, amennyiben az alábbi útmutatók és a beszerelési előírások alapján szerelik, megfelel az EN 12453 és EN 13241-1 szabványoknak. A

Részletesebben

MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) MP-02 MP-02 MP-02(P) MP-02(P64) MP-02(P82) MP-03 KAPUK ÉS KISKAPUK MODERN PANEL KERÍTÉS

MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) MP-02 MP-02 MP-02(P) MP-02(P64) MP-02(P82) MP-03 KAPUK ÉS KISKAPUK MODERN PANEL KERÍTÉS KAPUK ÉS KISKAPUK MP-01 MP-01(W) MP-01(C) MP-01(CC) MP-01(N) (P) (P64) (P82) MP-03 Oldal 39 / 45 MP-01 TÍPUSOK MP-01 (W) Vízszintes profil: 40x40x2 mm Felfogató: OB001 MP-01 (C) Vízszintes profil: 40x40x2

Részletesebben

Telepítési útmutató. SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H

Telepítési útmutató. SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H Telepítési útmutató SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H Tartalom 1 Technikai jellemzők 2 Szerkezeti elemek 3 A telepítés lépései 3.1 Az alaplap telepítése (SW200A) 3.2 Az alaplap telepítése

Részletesebben

watec Pneumatikus zsaluzás www.watec.at Polimerbeton és helyszíni betonozás alkalmazásával készített monolit rendszerkivitelű tojásszelvényű csatornák

watec Pneumatikus zsaluzás www.watec.at Polimerbeton és helyszíni betonozás alkalmazásával készített monolit rendszerkivitelű tojásszelvényű csatornák watec Polimerbeton és helyszíni betonozás alkalmazásával készített monolit rendszerkivitelű tojásszelvényű csatornák 2012 Watec Vertriebs GmbH Helyszíni betonozást alkalmazó korszerű kivitel www.watec.at

Részletesebben

KRONO. Szárnyaskapu-nyitó automatika max. 3 és 5 m-es kapuszárnyszélességig. Megbízhatóság és megjelenés

KRONO. Szárnyaskapu-nyitó automatika max. 3 és 5 m-es kapuszárnyszélességig. Megbízhatóság és megjelenés Szárnyaskapu-nyitó automatika max. 3 és 5 m-es kapuszárnyszélességig KRONO Megbízhatóság és megjelenés A CAME hagyományainak megfelelően erős és csendes kialakítású automata rendszer. Ideális megoldás,

Részletesebben