MATEMATIKA TANMENET 1. ÉVFOLYAM. Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között
|
|
- Renáta Kiss
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MATEMATIKA TANMENET 1. ÉVFOLYAM Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között Heti: 3 óra Előkészítő időszak: 36 óra Készítette: Söpteiné Tánczos Ágnes Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg
2 A program filozófiája Az első osztályos tanulók életkori sajátossága, hogy egyirányú, irányított figyelmük percnél tovább nem köthető le. Játékosak, hatalmas mozgásigényüket nehezen tartják kordában. Az óvoda megengedő, kötetlenebb világa után a gyerekeknek kisebb-nagyobb nehézséget okoz az iskolai szabályok, az időkeretek betartása. A tanuláshoz való viszonyukat, kompetenciájukat arra, hogy természetessé váljon számukra az LLL (Long Life Learning), meghatározza, hogy az annyira várt iskolakezdés beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Emocionálisan kötődjenek már az első hetekben is az iskolához, öröm, játék legyen számukra a tanulás, az osztályközösséghez való tartozás. Ezért változatos, rövid ideig tartó, cselekvésbe ágyazott tevékenységekkel segítjük a gyerekek iskolai beilleszkedését a matematika órákon is. Saját szintjükről indulva (diagnosztikus megfigyelés Differ programcsomag alapján), minél több érzékszerv bevonásával, differenciálva fejlesztjük a gyermekeket. Fontosnak tartjuk, és alkalmazzuk a Waldorf-pedagógiából jól ismert, és tapasztalatokkal igazolt elvet, miszerint a számolás, a mozgás, a ritmus összefüggő, összekapcsolódó, egymást erősítő, segítő, örömet, sikerélményt nyújtó cselekvések. Biztosítjuk számukra a játékosságot a világ mennyiségi viszonyainak felfedezése közben is. Tevékenykedtetéssel, testtudat erősítésével hívjuk elő, tanítjuk, gyakoroljuk, differenciáljuk az irányokat. Saját testen szerzett tapasztalatokat átvisszük a síkba. Aktiváljuk, bővítjük, a tanulók relációs szókincsét: fent, középen, lent; felső, középső, alsó; mellett /mellé, között/ közé; alatt, fölött, előtt, mögött; első-, középső-, utolsó sor, oszlop. Ez spirálisan építkezve folyamatos feladatunk.
3 Nagy hangsúlyt fektetünk a különbözőség, azonosság az ugyanolyan a semmi fogalmának felismertetésére, megtapasztaltatására, tudatos használatának kialakítására. A mértékegységeket mindig a szabadban tevékenykedve vezetjük be. A meneteltető mondókák (Egy kalap, Egy, kettő, három ) játékainak használata lehetővé teszi, hogy összekössük a számlálást/verbalizálást az egész test ritmikus mozgásával, a megtett út hosszának megszemlélésével/megfigyeltetésével, s így megtapasztalják az idő múlását, amivel az idői szerialitás megértését készítjük elő. A mérleghintázás, a billenés megfigyeltetése/megtapasztalása a tömeg fogalmának bevezetését segíti. Az űrmértékegységek bevezetése nagyobb élmény az udvaron. Az óra szervezésében mindenki aktív, az eszközöket (pl.: üvegek, homokozóvödör, lavór, poharak stb.) közösen visszük az udvarra, együtt rendezzük el, majd közösen rakunk rendet. Önfeledten, egyszerre tud mindenki méricskélni. Nagyszerű lehetőség a csoportmunkára, a gyerekek megfigyelésére, a matematika alapozása mellett a szociális kompetenciák fejlesztésére.
4 A program célkitűzése Intézményünkben, a Dr. Nagy László EGYMI Beszédjavító Általános Iskolában a tanulmányaikat kezdő gyerekek bevezetése a tanulás világába, zökkenőmentes, örömteli, sikeres legyen. Érték legyen számukra a tudás, belső igény hatására tanuljanak: - preventív célú képesség- és készségfejlesztés - tanulási nehézségek megelőzése - szocio-kognitív funkciók fejlesztése - szociabilitás fejlesztése Ennek a célkitűzésnek a megvalósulását szolgálja: - az iskolába lépő gyermek indulási helyzetének megismerése, mérése (DIFER); - a tervezés, amely figyelembe veszi a tanulók különböző képességét; eltérő személyiségét; diagnózisát; - a változatos tanulásszervezési formák és módszerek, differenciálás; - a folyamatos megfigyelés, mely a gyerekek figyelmének tartósságára, irányíthatóságára, kommunikációs képességére, szövegértésére, matematikai képességére, egyéni sajátosságaira, fókuszál; - valamint az árnyalt, bátorító értékelés, visszajelzés.
5 Időkeret 36 óra Ajánlott korosztály 6-7 évesek; 1. osztály Modulkapcsolódási pontok - tágabb környezetben: kereszttantervi - NAT szerint: környezeti nevelés, énkép, önismeret, tanulás - kompetenciaterület szerint: szociális és környezeti - ajánlott megelőző tevékenységek: aktív óvodai, közösségi élet, családi kirándulások.
6 A képességfejlesztés fókuszai - észlelési folyamatok (kiemelten a téri tájékozódás, lateralitás funkciói) - figyelmi folyamatok - emlékezeti folyamatok - beszéd és fogalmi gondolkodás folyamatai (relációs szókincs fejlesztése) - testtudat kialakítását támogató funkciók - gondolkodási folyamatok - érzelmi, szociális, és kapcsolati folyamatok - megismerési képességek alapozása - az elemi kommunikáció lehetőségének építése felnőtt gyerek; gyerek gyerek között, gyerek csoport, csoport csoport között - tájékozódás az iskola közvetlen környékén, az iskolában, teremben nagy mozgással; táblán, vízszintes padfelületen, papíron - az induktív és deduktív gondolkodás fejlesztésének alapozása.
7 Támogató rendszerek Dr. Nagy László EGYMI Beszédjavító Általános Iskola helyi tanterve Óvodai nevelés Kompetenciaterület Elméleti alapvetések Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Matematikai Kompetenciaterület A Programtanterv 1. évfolyam Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam, 1.félév Educatio Kht S. Kagan: Kooperatív tanulás Önkonet Kft Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp DIFER Programcsomag
8 Mozaik Kiadó, Szeged Dékány Judit: Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához BGGyTF, Budapest, Rosta Katalin (szerk.): Színezd ki és számolj Te is BGGyTF, Gyakorló Óvodájának Logopédiai Tagozata Göncöl Kiadó KFT, Bp Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp dr. Páli Judit Forgács Balázs: Bohóc kártya Novum Kft. dr. Páli Judit Forgács Balázs: Pihenő mackók Novum Kft. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp
9 Témakör Óra Tevékenységek (tananyag) Készségek, képességek Munkaformák, módszerek Eszközök, anyagok G O N D O L K O D Á S I 1. Iskolások lettünk! 1. Ismerkedés, kapcsolatteremtés. Az osztálytársak neve, kedvelt megszólítása, óvodai jelük. A csoporthoz tartozó felnőtek/tanítók megszólítása, neve. Az osztályterem felfedezése. Berendezési tárgyak, eszközök, ülésrend. Névdobálás: Érzelmi, szociális és kapcsolati készség. Térérzékelés. Én tudat. Figyelem. Vizuális motoros auditív keresztcsatorna összekapcsolása. Kommunikáció. Frontálisan irányított: közös játék, beszélgetés, tevékenykedtetés. Megfigyelés. Névdobálás* Hej, Gyula* A gyerek saját teste. Laminált kártyák a gyerekek óvodai jeleivel, kedvenc megszólításukkal. Babzsák. Körben ülünk. A tanító mondja a saját nevét, majd annak a gyermeknek a nevét, akinek dobja a babzsákot. A tanuló elkapja, mondja a saját nevét, majd annak a gyermeknek a nevét, akinek dobja a babzsákot. Ha valaki elvéti, addig kell próbálkoznia, amíg sikerrel nem jár. Hej, Gyula A gyerekek egyenes háttal, terpesztett lábbal kényelmesen ülnek. Hej, Gyula, Gyula, Gyula, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára lapogatják a mellkasukat. Szól a duda, duda, duda, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára lapogatják a pocakjukat. Pest, Buda, Buda, Buda, - váltott tenyérrel, a mondóka ritmusára ütögetik a térdüket. Pat-to-ga-tott ku-ko-ri-ca. - váltott mutatóujjal, a mondóka ritmusára ütögetik a koponyájukat.
10 M Ó D S Z E R E K 2. Iskolások lettünk! 2. Mérés előkészítés: tömeg. A billenés. Kakashintázás az Intézmény játszóterén. A Kalapos mondókával megyünk a helyszínre úgy, hogy közben közösen számláljuk, hogy hányszor kell elmondani a célig. Relációs szókincs megfigyelése. Megfigyelt tulajdonság, viszony megneveztetése. Kalapos mondóka Észlelési-, figyelmi és emlékezeti folyamatok. Nagy- és finommozgások. Önbizalom. Kudarctűrő képesség. Kommunikáció. Frontálisan irányított: közös játék, beszélgetés, tevékenykedtetés. Megfigyelés. Kalapos* Mérleghinta működésének többszöri megtapasztalása* Csak csendben* A gyerek saját teste. Mérleghinta. Egy, Kettő, Három, Négy, Öt, Hat, Hét, Nyolc, Kilenc, Tíz. minden számra egyet lépünk, megállunk egy pillanatra, majd újra indulunk az alábbi módon: Egy kalap, - egyet lépünk. Egy bot, - egyet lépünk. Egy e-ser-nyő, - itt hármat lépünk.
11 Majd, - megállunk. Helyben emelgetjük a lábunkat a szövegnek megfelelően (dominanciának megfelelő oldali láb): Előre, hátra, oldalt, vissza. a vissza alapállást jelent. És kezdjük elölről Mérleghinta működésének többszöri megtapasztalása Mindenki szabadon választja meg, hogy kivel mérleghintázik. Tapsra megállítják a hintát, új párt választanak és a következő tapsig hintázhatnak. A pedagógus beszélgetést kezdeményez arról, hogy ki kivel tudott jól libikókázni. A hinta billen vagy nem billen. A felmerülő ötleteket/párosítást kipróbálják, megfigyeléseiket folyamatosan, ha kell közösen is verbalizálják. Csak csendben Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja! Szép nagy, feszes kört alakítunk az udvaron. Halkan kezdjük mondogatni a fenti rigmust, közben kézfogással, lassan a kör közepe felé sétálunk. Minél kisebb a kör, annál hangosabban kiabálnak a gyerekek, a végén már torkuk szakadtából üvöltenek. Amint kifelé növeljük a kört, egyre halkabb a csapat, a végén már csak suttogunk. 3. Iskolások lettünk! 3. Megfigyelés Tájékozódás a tanulók beszédkészségéről, általános ismereteiről, számfogalmáról. Az elemi számolási készség megfigyelése. Képolvasás: az óvodai csoportszoba. Tudatos észlelés. Megfigyelés. Emlékezeti folyamatok. Feladattudat. Szövegértés. Kommunikáció. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Frontálisan irányított egyéni. Játék. Megfigyelés. Azonosak csoportja 1.* Egy, megérett a meggy* Kivetíthető képek: óvodai csoportszoba, gyümölcsök, játékok, tárgyak. Laminált kártyák a gyerekek óvodai jeleivel. Azonosak csoportja 1.
12 A gyerekek kitűzik a mellkasukra az óvodai jelüket. Megfigyelik egymást, s jelek szerint csoportokat alkotnak. Közösen megszámlálják, hogy melyik jelből hány van. Ki az, aki pár nélkül maradt. Megbeszélik, mi lehet ennek az oka. Megpróbálják behunyt szemmel a jeleket nevekhez kapcsolni. Lehetőleg minden kisdiák kerüljön sorra! Egy, megérett a meggy A számlálást az ujjak megfelelő ritmusú nyitogatásával kísérjük. Egy, megérett a meggy,/ Kettő, csipkebokor vessző, Három, te vagy az én párom, Négy, bíz oda nem mégy, Öt leesett a köd, Hat, hasad a pad, Hét, dörög az ég, Nyolc, üres a polc, Kilenc kis Ferenc, Tíz, tíz tiszta víz, ha nem tiszta vidd vissza, ott a csacsi megissza! 4. Iskolások lettünk! 4. Megfigyelés Tájékozódás a testen, térben, síkban. Relációs szókincs. Képolvasás: az osztályterem. Testismeret. Nagy- és finommozgások. Szókincsfejlesztés. Helyes önértékelés kialakítása. Tolerancia minden társsal szemben. Frontálisan irányított egyéni. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Babzsák séta 1* Ez itt a * Egész alakos tükör. Babzsák.
13 Babzsák séta 1. Tanulók kört alakítanak, babzsákkal a kezükben. A tanító/játékvezető indítja a játékot. Mindent hangosan együtt mondanak. Ha valaki elhibázza a mozdulatot vagy a szöveget azonnal javít a pedagógus, de oly módon, hogy segítségnek és ne kudarcélménynek érezze a gyermek. Fontos, hogy mindenki örömét lelje ebben a játékban! Soha nem válhat görcsössé, teljesítmény orientáltá ez a feladat! A diszes, kialakulatlan/kevert/keresztezett dominanciájú tanulók számára ez nagyon nehéz, kimerítő feladat. A motoros vizuális auditív keresztcsatornák fejlesztésére alkalmas feladat. Kiinduló helyzet: a babzsákot mindenki két kézzel fogja a mellkasa előtt. Játékvezető: fejem felett, - mindenki magasba emeli a babzsákot, miközben mondja is amit csinál-, átadom miközben csinálják, mondják is. Betartják a haladási irányt, de a jobb bal differenciálását ezen az órán még nem verbalizálják. A babzsák halad a fejek fölött körbe. Figyelni kell a mozdulat beszéd ritmusára! A gyerekek ügyessége h Egyik szeme, másik szeme, atározza meg a feladatok ütemét, változatosságát, az irányváltásokat. Feladatok: fejemre, hasamra előttem, mögöttem lenn, fenn Ez itt a Közben megérinti, mutatja a testrészeit, a végén himbálódzik egy picit. Ha a helyzet megengedi, a mondóka végén jólesik a gurulás! Ez itt a (gyerek neve, pl. Pisti) feje. Egyik szeme, másik szeme, Egyik füle, másik füle, Orra, szája, Szép kis haja. Ez meg itt a Pisti nyaka. Egyik válla, másik válla, Egyik karja, másik karja, Egyik keze, másik keze. Olyan ügyes! Tapsol vele!
14 Ez a törzse, hasa, háta. Ez meg itt a Pista lába. Egyik lába, másik lába. Kettő van, mert elborul, Mint a gombóc elgurul. 5. Iskolások lettünk! 5. Megfigyelés Számképfelismerés. Számlálás 0-21-ig. Növekvő, csökkenő számkörben. Számkörátlépés analóg módon. Érzékelés alapú számlálás(síp, taps, dobbantás ). Nagy- és finommozgások. Gondolkodási folyamatok. Tudatos figyelem, észlelés. Feladattudat. Matematikai terminológia. Iránytartás. Frontálisan irányított egyéni. Játék. Megfigyelés. Julcsi és Peti tornázik* Egy, kettő, három, négy * Kivetíthető képek: tanterem, tornaterem, taneszközök, játékok, tárgyak. Lépcső az iskolában. Ritmushangszerek. Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam Julcsi és Peti tornázik Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév 6. oldalon található mozgáskottát kell kivetíteni. Először Julcsi mozgását elemzik, utánozzák. Kiindulóhelyzet: negyedfordulattal balra, terepeszállás, karok magastartásba fel, törzsdöntés le. Mozgás közben mondják: fel, le Másodszor Peti mozgását elemzik, utánozzák. Kiindulóhelyzet: negyedfordulattal balra, terepeszállás, karok magastartásba fel, oldalsó középtartásba, mélytartásba le. Mozgás közben mondják: fel,oldalt, le Egy, kettő, három, négy Egy, kettő, három, négy, Te kis cipő, hová mégy? Kipp, kopp, kopogok,
15 A helyemre indulok. 6. Iskolások lettünk! 6. Megfigyelés Műveletek pálcikával. Matematikai terminológia értelmezésének megfigyelése. Mennyiségek összehasonlítása (sok - kevés). Ismerkedés a pálcikákkal. Relációs jelek bevezetése. Mozgás ritmus összekapcsolása. Auditív - motoros keresztcsatorna összekapcsolása Finommotorika. Frontálisan irányított egyéni. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Babzsák séta* Játék a pálcikákkal* Pálicika csomag gyerekenként. Termények, apró tárgyak, kavicsok. Aplikációs kép madarakról, amiknek a csőre a relációs jelek csőrét szimbolizálja (>,<). Babzsák séta 2. A Babzsák séta 1. nehezítet, kibővített változata. Itt már differenciáljuk és verbalizáljuk a jobb bal irányokat is. Játék a pálcikákkal A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 7. oldalán. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp Tulajdonságok, relációk, állítások 1. Jobb - bal differenciálás, térben, síkban. Jelölésük: a piros szívet megbe- Mozgás ritmus összekapcsolása. Auditív - motoros keresztcsatorna összekapcsolása Lateralitás. Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Babzsák. Csengettyű. Karikák. Demonstrációs, és gyereklétszámnak
16 szélés után a tábla bal felső sarkára erősítjük, a gyerekek a saját padjuk bal felső sarkába ragaszthatják. A kék kéz a tábla és a gyerekek a saját padjának jobb felső sarkába kerül. Ujjismeret. Hüvelykujjam felkelt * Iránygyakorlatok* megfelelő laminált piros szív, kék kéz. Hüvelykujjam felkelt Ujjismeret: A gyerekek mindkét kezüket ökölbe szorítják. Hüvelykujjam felkelt mondják, és az öklükből kinyújtják a megfelelő ujjat. Mutatóujjam felkelt - Most már kettő ujj kandikál ki az ökölből. Sorba megnevezik, kinyújtják az ujjaikat. Megszámlálják, hogy 5 ujj van a jobb kezükön, majd a bal kezüket is megvizsgálják. Ezek után találkozik a két kéz, s a megfelelő ujjakat összeragasztják az ujjbegyüknél. Íránygyakorlatok 1. Kört alakítanak a gyerekek. A pedagógus saját tengelye körül egy fordulatot téve kijelöli a kör helyét. Megbeszélik az arckör fogalmát. (test elülső oldalának tudatosítása) A körformából sort/vonalat alkotnak, úgy, hogy a válluk összeér. A két szélső tanuló egy széles szalagot fektet le a gyerekek lábfeje elé, így mindannyian látják, hogy egyenes vonalat alkotnak. A pedagógus (miközben szemben áll velük), megkéri a gyerekeket, hogy emeljétek fel a jobb kezüket. Ő is felemeli, de még tükörképként. Azonnal visszajelez. Megbeszélik, hogy az iskolában a jobb oldal jele a kék kéz, s mindenki kék színű karkötőt húz a jobb csuklójára. A pedagógus felerősíti a tábla jobb felső sarkába a kék kezet, a gyerekek az asztalukon végzik el ugyanezt a feladatot. A tanár folyamatosan ellenőriz, javít, dicsér. Kört alakítanak, a körből vonalat. Most a másik/bal kezüket figyelik meg, és mindenki piros színű karkötőt húz a bal csuklójára. Megbeszélik, hogy az a baloldal jele nálunk a piros szív, amit a bal felső sarokba teszünk. A tanár a táblán, a
17 gyerekek a padjukon rakják megfelelő helyre a piros szívet. 8. Tulajdonságok, relációk, állítások 2. Tájékozódás a térben. Helyzetviszonyok létrehozása, felismerése cselekvésben. Oszlop, sor fogalma. Tájékozódás fejlesztése saját testen, cselekvésbe ágyazva. Ujjismeret. Térérzékelés. Testséma. Relációs szókincs, kommunikáció. Téri irányok, helyzetviszonyok átfordítása síkba. Tudatos megfigyelés. Nagy- és finommotoros fejlesztés. Vizuomotoros - auditív - keresztcsatorna. Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Sor és oszlop* József A.: Énekeljünk* A gyerekek saját teste. Otthonról hozott kedvenc játék. Saját készítésű, laminált képolvasó - tábla gyerekenként, műanyag kupakok. Sor és oszlop Osztálylétszámnak megfelelő számú tornakarikát/színes fénymásoló papírt kell a földre egymás mellé tenni. A tanulók tetszés szerint elhelyezkednek egymás mellett a tornakarikában/színes fénymásoló papíron. A tanító szembe áll velük, s megbeszélik, hogy most egymás mellett vonalban/sorban állnak. Átrendeződhetnek tornasorba. Felszólításra balra/jobbra fordulnak a gyerekek, a pedagógus ismét szemben áll velük. Megbeszélik, hogy most egymás mögött oszlopban állnak. Ha az osztály fejlettségi szintje megköveteli, piros/kék színű csuklópánttal megkönnyíthetik a bal/jobb irányok megkülönböztetését. Közösen megállapodnak a szabályokban. Pl.: Ha a tanító/játékvezető elkiáltja magát, hogy balra sor, akkor mindenkinek negyed fordulatot téve kell a megfelelő testhelyzetet felvennie. A szabályok elsajátítása után 3-5 fős csoportokban kedvelt feszültségoldó játék. Énekeljünk A tanulók félkörben állnak a tükör előtt. Ha már biztosak a szövegben és a mozdulatokban, oszlopban, sorban felváltva mondhatják.
18 Énekeljünk - haja, ha! tölcsért formálva énekekelve mondják. Bömbölődjünk böm böm böm! - tölcsért formálva bömbölve mondják. Susogjunk, hogy Sususu ujjukat a szájuk elé téve susogva mondják. üss egyet a hátamba! egy fél fordulatot ugorva, a tükörnek háttal, gyengéden hátba verik magukat. 9. Tulajdonságok, relációk, állítások 3. Téri tájékozódás fejlesztése cselekvésbe ágyazva. Irányok a térben, a síkban. (le, fel jobbra, balra, oszlop, sor). Számlálás ujjmozgással. Páros testrészek megfigyeltetése, megnevezése. Páros szám fogalmának előkészítő. Térérzékelés. Testséma. Téri irányok, helyzetviszonyok átfordítása síkba. Tudatos megfigyelés. Nagy- és finommotoros és vizuomotoros - auditív - keresztcsatorna fejlesztés. Kommunikáció. Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Páros szám fogalmának előkészítő.* Orrom * Egész alakos tükör. Babzsák. Otthonról hozott kedvenc játékok. Orrom A tükörben nézve magát gyakorolják a mondókát, a gyerekek úgy, hogy a páros arcrészleteket kettő, a páratlant egy kézzel mutatják magukon. Orrom, orrom, kedves orrom, ez a fülem, ez a szám, szemöldököm, szempillám. Itt az állam homlokom, Nyakam meg a tarkóm.
19 Páros szám fogalmának előkészítő A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 40. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de ha két gyermek alkot egy egy bábut úgy, hogy térdben összekötik az egymás melletti lábukat, sokkal hatékonyabban rögzül a párosság fogalma. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp Tulajdonságok, relációk, állítások 4. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: hosszúság. Relációs szókincs alkalmazása. Tárgyak tulajdonságainak kiemelése: összehasonlítás, kontraszt Ujjmozgás. Nagy- és finommozgások, auditív vizuomotoros keresztcsatorna fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem. Problémamegoldó gondolkodás. Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés, lépegetés, összemérés. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Iránygyakorlat 2.* A gyerekek saját teste. Szalagok, vastag pamutgombolyagok. Méterrúd, mutatópálca, dobverő, hurkapálca, partvisnyél. Babilon játék elemei. Iránygyakorlat 2. Körben ülnek a tanulók a szőnyegen. A kör közepén egy kosárban papír téknősbékák vannak az osztály létszámának megfelelően. Mindenki húz egy teknőst a kosárkából. Jól megnézi, aztán megállapítja, hogy jobbra vagy balra néz-e. Ezt hangosan elmondja, majd felteszi a táblára. Önellenőrzésként abba az irányba fordul, amerre a teknős feje néz, kimondja pl.: bal. A többiek mögötte sorakoznak, s ha társuk helyesen határozta meg az irányt, ők is kimondják: a teknősbéka balra megy, s abba az irányba is fordulnak. Helytelen válasz esetén közösen javítunk. Mindig az a tanuló áll a sor elé, aki a táblára rakja a teknősét. Minden tanuló kap teknősbékát! Amikor már minden béka a táblán van, közösen mondják el, az irányt tartva balról jobbra, hogy melyik állatka milyen irányba megy.
20 Becslés mérés Miután minden béka a táblára került, megbeszélik, hogy hány sorba fértek ki az állatkák. Melyik sor hosszabb? Hány teknős van a hosszabb, rövidebb sorban? Egyforma hosszúak-e a papír békák a fejüktől a farkukig? Stb. Önértékelés az óra végén Legyetek kis teknősbékák! Ha úgy gondoljátok, hogy most ügyes, szorgalmas teknősök voltatok, gyertek ide hozzám, hogy biztonsággal kivezesselek benneteket a szünetre egy szép hosszú sorban! Aki elégedetlen magával, az álljon a hátam mögé sorba! Vajon melyik sor lesz hosszabb? 11. Tulajdonságok, relációk, állítások 5. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: tömeg. Összehasonlítások mennyiségek körében: játék kétkarú mérleggel. Becslés előkészítése. Nagy- és finommozgások, auditív vizuomotoros keresztcsatorna fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem. Problémamegoldó gondolkodás. Frontálisan irányított közös majd csoportos. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Jákobnak * Tapasztalatszerzés a becslés pontosságáról.* Csoportonként kétkarú mérleg. Szivacsok és hasonló méretű kövek. Jákobnak A mondóka ritmusára tapsolva menetelnek a gyerekek. Ki a legnehezebb? mutat a pedagógus az egyik gyerekre. A kérdezett megemlíti az egyik osztálytársát. Személymérlegen megmérik, és folytatódik a játék. A tanító összegzi az eredményeket, s közösen állítják sorba tömegük szerint a kiválasztott 3 4 gyereket.
21 Jákobnak volt hat fia, Mind a hat csizmadia. Simi, Samu, Sámuel, Dini, Dani, Dániel. Tapasztalatszerzés a becslés pontosságáról Becslés: Körbe állunk, a pedagógus egyik kezében egy szivacs van, a másik kezében egy hasonló méretű kő. Megbeszélik, mi ez a két tárgy. Vajon melyik a nehezebb? A tanulók becslésének meghallgatása. Csoportalakítás: Mintha kiszámolót mondanánk 1-től 3-ig számolunk közösen, s így alakítjuk ki a 3 fős csoportokat. Tapasztalatszerzés: Csoportonként kapnak szivacsot és követ. Egyikük jobb és bal kezébe veszi a tárgyakat, behunyt szemmel mérlegel, majd megnevezi melyik a nehezebb. Társai figyelik, sorban mindhárman elvégzik a feladatot. Megbeszélik, hogy szerintük mi a helyes megoldás, majd a szóvivő megsúgja a tanítónak. Ellenőrzés: A csapatok egymás után a megmérik a két tárgyat a kéttányéros mérleggel. Meggyőződnek róla, hogy helyesen döntöttek-e. 12. Tulajdonságok, relációk, állítások 6. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: űrmérték. Relációs szókincs megfigyelése. Becslés előkészítése. Nagy- és finommozgások. Gondolkodási folyamatok. Tudatos figyelem, észlelés. Feladattudat. Relációs szókincs. Érzelmi, szociális és kapcsolati Összemérés, összehasonlítás. Játék. Beszélgetés. Megfigyelés. Mérőeszközök: különböző méretű üvegek, poharak. Házilag készített mércék műanyag üvegből. Jelölőfilc. Vödör, lavór,
22 Megfigyelt tulajdonság, viszony megneveztetése. folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás. Kalapos mondóka* Lufi töltögető.* öntözőkanna. Lufik. Homok, rizs. Lufi töltögető A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 92. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp Tulajdonságok, relációk, állítások 7. Mérőszám előkészítése Mérés előkészítés: idő. Ciklikus sorozatok mozgással. Napirend. Napszakok. Ujjmozgás. Auditív-, vizuális-, motoros szerialitás. Nagy- és finommozgás. Kommunikáció fejlesztése. Mozgás - ritmus összekapcsolása. Feladat értelmezés, feladattudat, önfegyelem. Frontálisan irányított egyéni: tevékenykedtetés, öszszehasonlítás. Beszélgetés. Megfigyelés. Dramatikus játék a napirend/napszakok* Hüvelykujjam felkelt* Aplikációs eseményképek a napirendről Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam. Babzsák. Ritmushangszerek. Napirend Aplikációs képek segítségével a meglévő tudás előhívása. Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév 26. oldalon található eseményképek felhasználásával készült laminált képek. Ismeretek frissitése gramatikus játékkal.
23 Hüvelykujjam felkelt A gyerekek mindkét kezüket ökölbe szorítva tartják a mondóka kezdetekor. Hüvelykujjam felkelt, mindkét hüvelykujjam kiemelkedik az ökölből. Ab-la-ko-kon ko-po-gott, - a hüvelykujjak sorban, ritmikusan megérintik a még mindig behajlítva tartott ujjak körmeit. A négy testvér kiugrott, - az ujjak feszesen kinyúlnak. Kö-szön-töt-ték a hüvelykujjak sorban, ritmikusan megérintik a többi ujj ujjbegyét-, jó-na-pot! visszafelé a kisujjtól indulva ugyanaz a mozdulat Tulajdonságok, relációk, állítások 8-9. Mérőszám előkészítése Tanulmányi séta az Intézmény területén. Idői szerialitás. Mozgás ritmus összekapcsolása. Auditív motoros keresztcsatorna összekapcsolása. Kommunikáció fejlesztése. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Frontálisan irányított közös: megfigyelés, összehasonlítás, becslés, beszélgetés. Tapasztalatszerzés. Térképolvasás* Tablókészítés* Az Intézmény épületei. Az őspark, az épített és természeti környezet. Saját készítésű térpék. Térképolvasás A pedagógus vaktérképet készít a bejárandó útvonalról, amit a séta közben közösen értelmeznek. Amint valamelyik célzott épülethez/ fához érnek, egy - egy gyerek bejelöli a térképen, vagy berajzolja. Megölelnek egy egy fát, érzékelik a kéreg minőségét, a törzs vastagságát, - összehasonlításokat végeznek. Pl.: melyik fát hányan tudták átölelni. Megbeszélik a kiindulás helyét, s szóláncként bővítik az új helyszínek megnevezésével.pl. : elindultunk az iskolából, a három emeletes, magas kollégiumhoz értünk. Megszámoljuk, hogy a fasorban hány gesztenyefa áll. Melyik út volt hoszszabb, a fasor, vagy a kollégium oldala? Visszafelé mondókával ellenőrzünk úgy, hogy számláljuk, hányszor tudtuk elmondani kedvenc mondókánkat egyenletes ritmusban pl. a fasor alatt, a kollégium fala mellett haladva...
24 Fényképes dokumentáció készítése a séta alapján nagyon hasznos. Tablókészítés: A tanító által előzőleg készített fényképekből kiválogatják azokat, amik az útvonalra vonatkoznak, s közösen csomagolópapírra - több csoportban tablót, fényképes térképet készítenek. 16. Számlálás előkészítése 1. Ismerkedés az eszközökkel: Logikai készlet. Halmazalkotás előkészítése. Számlálás tízes körben. Relációs szókincs. Rajzkészítés a tanult fogalmakkal. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Szókincsfejlesztés. Számfogalom alapozása. Matematikai terminológia előkészítése. Verbális emlékezet fejlesztése. Finommotorika. Kreatívitás. Szabad játék. Frontálisan irányított közös, egyéni. Célbadobós gyűjtögetős* Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Saját készítésű mintalapok a logikai elemből kirakható ábrák, képek segítésére. Célbadobós gyűjtögetős A földre a logikai készlet kinagyított elemeiből, 1-1 db sima felületű, egyforma méretű, különböző színű, kört, háromszöget, négyzetet tesszünk. A gyerekek egymás után babzsákkal célba dobnak az általuk megnevezett földön fekvő síkidomba. Ha helyesen nevezi meg a színt, a formát s célba is betalál, szabadon választhat egy elemet egy kosárnyi ömlesztett logikai lapból. Szervezés szerint 2x - 3x kerül sor a célbadobásra. A játék végén megszámlálják, hogy ki hány darabot gyűjtött, kinek, milyen alakú, színű eleme van.
25 Véletlenszerű csoportalakításra is alkalmas játék. 17. Számlálás előkészítése 2. Logikai készlet elemeinek megnevezése. Négyzet, kör, háromszög felismerése, megnevezése. Méret, szín, forma, felület. Tulajdonságainak megfigyeltetése. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Relációs szókincs. Síkidomok tulajdonságainak kiemelése. Feladattudat. Frontálisan irányított egyéni. Magyarázat. Mi van a zsákban 1.* Pillangó postások 1* Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Piros, zöld, kék, sárga virágok, tábla, ragacs. Mi van a zsákban 1. Nagyobb zsákot mutat fel a pedagógus, amivel a szőnyeg közepére áll. Maga köré ülteti a tanulókat a szőnyegre. Elmondja, hogy a logikai készlet felnagyított elemeit húzhatják ki a zsákból. A feladat az, hogy a kihúzott elem nevét meg kell mondani, aztán maguk elé a földre kell tenni! A húzás sorrendjét az Engem hívnak játékkal határozzák meg, így: engem hívnak Tündinek, hívom Attit! A körön kívül haladva odanyújtja a zsákot a kisfiúnak, aki kivesz egy síkidomot, s megpróbálja megnevezni alakja, színe szerint, - ha szükséges a társak segíthetnek, vagy rávezető kérdéssel a pedagógus oldja a visszahúzódó gyermek feszültségét. Addig folytatódik a játék, amíg mindenki sorra kerül. A tulajdonságok megnevezését egyénileg verbalizáltatjuk mindenkivel! Pillangó postások 1 A három pillangó című mesét ekkor már mindenki nagyon jól ismeri. A táblát álló egyenesekkel négyfelé kell osztani. Minden negyed tetején középen egy-egy virág van: piros, zöld, kék, sárga. A tanulók mint pillangók repkednek a teremben. Csengettyűszóra húznak egy elemet a logikai készlet lapjai közül, ragacsot tesznek a hátoldalára. A táblához repülnek, és a megfelelő helyre illesztik. Addig folytatódik a játék, csengettyű-
26 szóra amíg elfogynak a kosárban lévő elemek. A pedagógus, ha a gyerekek értik a feladatot akkor utolsóként, ha nem akkor elsőként a megfelelő helyre tesz egy - két elemet. 18. Számlálás előkészítése 3. Halmazalkotás előkészítése. Logikai készlet elemeinek megnevezése, szétválogatása megadott szempontok (méret, szín, forma, felület) alapján. Tárgyak tulajdonságainak kiemelése: összehasonlítás, kontraszt. A megfigyelés tudatosabbá tevése, kifejezése szavakkal. Matematikai terminológia. Finommotorika, szem - kéz koordináció. Kudarctűrő képesség. Frontálisan irányított egyéni. Páros. Azonosak csoportja 2.* Képkirakó* Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. A pedagógus elképzelései alapján készült mintalapok a Képkirakó-hoz. Képkirakó A pedagógus kosárkákat tesz az asztalokra, amiben ömlesztve több doboznyi logikai elem van. Beszélgetést kezdeményez arról, mi is van a kosarakban. Csoportonként kioszt 1-1 db-ot a saját elképzelései alapján készített mintalapokból. A gyerekek csoportonként kirakják minta alapján a képet, miközben halkan megnevezik az elemeket, a színt, az új elem helyét a többihez viszonyítva. A csoporttársak ellenőrizik, segítik, javítják egymást. A tanító folyamatosan ellenőrzi, segíti a csoportok munkáját. A meghatározott feladat megvalósítása után önálló alkotással próbálkoznak. Azonosak csoportja 2. A gyerekek borítékot húznak, amiben a logikai készlet egy egy eleme van. Megnézik egymás, s elemét, s a tanult szempontok alapján (szín, forma, méret, felület) csoportokat alkotnak. Közösen megszámlálják, hogy melyik csapat hány tagú. Ki az, aki pár nélkül maradt, miért. Megpróbálkoznak új szempontok szerint csoportokat alkotni.
27 19. Számlálás előkészítése 4. Ekvivalencia relációk: ugyanolyan szín, alak, méret, felület alapján. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Szövegértés. Feladattudat. Frontálisan irányított egyéni. Páros. Csoportmunka. Magyarázat, bemutatás. Mi van a zsákban 2.* Tűzijáték taps* Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Tárgyképkártyák és a hozzájuk rendelhető apró tárgyak, zsák. Mi van a zsákban 2. Először egy tárgyképet ábrázoló kártyát húz minden tanuló, néma csöndben jól megnézi. Ha memorizálta, akkor lefordítja, leteszi az asztalra, ezzel jelezve, hogy indulhat a játék. Emlékezeti úton kell kiválasztania, tapintás alapján, pedig kivennie a képnek megfelelő tárgyat a zsákból. A tevékenykedés alatt nem szólalhat meg senki se a teremben! Kiemelés után megfordítja a kártyáját, ellenőrizi, hogy helyes-e a megoldása. Felmutatja a többieknek is a kártyát és, a kihúzott tárgyat is. Társai a jó megoldást tűzijáték tapssal azonnal jutalmazzák. Ha nem jó a megoldás, akkor vissza kell tennie a helytelenül kiemelt tárgyat. Tűzijáték taps Jutalom, de sikerélmény öröm kifejezésére is alkalmas: Mellső középtartásból indított folyamatos taps a fejtetőig, onnét a test két oldalán leereszkedik a kéz, és kezdhető előlről. 20. Számlálás előkészítése 5. Sorbarendezés. Periódikus sorozatok folytatása tevékenykedtetéssel. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Problémamegoldó gondolko- Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. A gyerekek saját teste. Demonstrációs, és gyerekenként logikai
28 dás. Együttműködési készség. Periódikus sorozatok kirakása kupakokból. Cápajáték * Ritmusjáték*: készlet. Különböző színű, méretű műanyag kupakok. Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam. Taps, dobbantás, koppantás Matematika A Feladatlapok 1. évfolyam 1. félév, 8. oldal A feladatlapot írásvetítő segítségével kivetítjük. A két kéz tapsot, a cipő dobbantást, az ököl koppantást jelent. A begyakorlás után behunyt szemmel folytatják a periódikus sorozatokat. Cápajáték Körben állunk. Mindenkinek van egy eleme a logikai készletből, amit addig rejteget, amíg cápa nem lesz. A cápa szemkontaktust vesz fel az áldozatával, ha ez sikerül, akkor két ujja közé fogja a saját síkidomát, úgy, hogy jól látható legyen, s lassan megy a társa felé. Ha gyorsan elsorolja a tulajdonságait, mint szín, forma, alak, felület, akkor megkapja a cápa elemét, s átveszi a szerepét. Ha sikertelen, akkor ő adja át a logikai lapját, s e nélkül ebben a játékban már nem lehet cápa. 21. Számlálás előkészítése 6. Tárgyak összehasonlítása megadott szempont szerint. Halmazalkotás előkészítése (kicsi, nagy, ugyanakkora, ugyanolyan színű, alakú, stb). Relációs szókincs fejlesztése. Összehasonlítások. Ítéletalkotás. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Csoport munka. Kártyázás* Demonstrációs, és gyerekenként logikai készlet. Bohóc kártyacsomag. Vastag fonalgombolyag.
29 Szóbeli nyitott mondatok. Problémamegoldó gondolkodás. Együttműködési készség. Ellentétek* dr. Páli Judit Forgács Balázs: Bohóc kártya Novum Ellentétek Fonalgombolyagot dobunk a körben bárkinek, miközben az ellentétpárokat gyakoroljuk. Kicsi nagy, könnyű nehéz A visszabontásnál a nehézséget jelentő párokat gyakoroltatjuk. 22. Számlálás előkészítése 7. Ismerkedés a taneszközökkel. Színesrúd készlet. Tulajdonságainak megfigyeltetése, szóbeli megfogalmazása. Színek nevének gyakorlása, egyeztetése. Párosítások. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Kiscsoportos munka. Képkirakó 2.* Pillangó postások 2.* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. 2 db méterrúd. Zsák. Képkirakó 2. A pedagógus kosárkákat tesz az asztalokra, amiben ömlesztve több doboznyi színesrúd készlet van. Beszélgetést kezdeményez arról, mi is van a kosarakban. A gyerekek 2 3 fős csoportokban dolgoznak. Képet raknak ki saját elképzelésük alapján, miközben halkan megnevezik az elemeket, a színt, az új elem helyét a többihez viszonyítva. A csoporttársak ellenőrizik, segítik, javítják egymást. A tanító folyamatosan ellenőrzi, segíti a csoportok munkáját. A meghatározott feladat megvalósítása után önálló alkotással
30 próbálkoznak. Pillangó postások 2. A három pillangó című mesét ekkor már mindenki nagyon jól ismeri. A szőnyeget 2 db méterrúddal négyfelé kell osztani. Minden negyed középen egy-egy virág van: piros, zöld, kék, sárga. A tanulók, mint pillangók repkednek a teremben. Csengettyűszóra húznak egy elemet a színesrúddal töltött zsákból. A szőnyegre repülnek, és a megfelelő helyre teszik a küldeményt. Ha valakinek olyan rúd kerül, ami nem rakható a szőnyegre, saját asztalára teszi. Addig folytatódik a játék, csengettyűszóra amíg elfogynak a zsákban lévő elemek. Az asztalokon lévő rudak színét közösen megnevezik. 23. Számlálás előkészítése 8. Összehasonlítások mennyiségek körében (hosszúság). Útépítés. Labiribtus alaprajzának kirakása színes rudakkal, különböző szélességű utakkal. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Labirintusjáték* Kincskereső* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. Képek labirintusokról. Vastag fonal. Labirintusjáték A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp Kincskereső
31 A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 100. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp Számlálás előkészítése 9. Ekvivalencia relációk. (ugyanolyan színű, alakú ) Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Szövegértés. Feladattudat. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Frontálisan irányított egyéni. Segítségadás. Magyarázat, bemutatás. Kártyázás* Medvevadászat* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. Pihenő mackók kártyajáték. dr. Páli Judit Forgács Balázs: Pihenő mackók kártyajáték. Novum Kft. Medvevadászat Népi játék, mondóka A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp
32 25. Számlálás előkészítése 10. Szőnyegezés 1. a gyerekek ötletei alapján. Tárgyak szétválogatása geometriai tulajdonságok alapján. (hoszszabb-rövidebb, alacsonyabbmagasabb, keskenyebb- szélesebb, ugyanolyan). Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Egyéni munka. Páros munka. Csend játék* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet Különböző tárgyak: szalag, gomb, ceruza, dobozok, könyvek, babák, autók és az osztály Kincsesládájának tartalma. Csend játék Ének nélküli, lágy dallam mellett a gyerekek körbetérdelnek egy kiterített sárga lepedőt. Előzőleg mindegyikük egy maréknyit vett az osztály kincsesládájából, amit a szinesrúd készletével együtt maga elé tesz. A játék alatt senki se szólalhat meg! Meghatározott sorrendben tesznek egy-egy elemet a lepedőre saját elképzelésük szerint, nincs szabály azon kívül, hogy mindenkit ki kell várni. A játék addig tart, amíg szól a zene. Az osztály érettségétől függően megbeszéljük, hogy mit ábrázol a közös alkotásunk. Hasznos fényképet készíteni az elkészült alkotásról. 26. Számlálás előkészítése 11. Szőnyegezés 2. meghatározott szempontok szerint. Tárgyak szétválogatása geometriai tulajdonságok alapján. (hoszszabb-rövidebb, alacsonyabbmagasabb, keskenyebb- szélesebb, ugyanolyan). Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Frontálisan irányított egyéni munka. Páros munka. Csoportos. Csűrüli mamarika* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet Különböző tárgyak: szalag, gomb, ceruza, dobozok, könyvek, babák, autók és az osztály Kincsesládájának
33 tartalma. Csűrüli mamarika A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 29. oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp Számlálás előkészítése 12. Halmazalkotás. Élőlények, tárgyak, halmazok csoportosítása tulajdonságaik alapján (szín, méret, alak, minta; élő-, élettelen; kicsi-nagy, stb.) Igaz hamis állítások. Színismeret, egyeztetés. Összehasonlítások. Ítéletalkotás. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Frontálisan irányított egyéni. Páros. Játék: Érzékelő zsák* Babzsák - Csett Pápára * Műanyag. állatfigurák, bababútorok, kisautók. Állatos kártyák. Különböző korú embereket ábrázoló képek. Érzékelő zsák A zsákból egy tanuló egy kézzel kiválaszt, majd tapintás alapján megnevez egy tárgyat. Kiemeli, társaival együtt ellenőrzi, hogy helyes-e a megoldás. Ebben a feladatban minden tanuló sorra kerül! Babzsák Csett Pápára A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 26. oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában
34 SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp Számfogalom előkészítése 1. Becslés előkészítése. Hosszabb rövidebb, ugyanakkora megállapítása ránézéssel. Ellenőrzés összeméréssel. Több, kevesebb, ugyanannyi megállapítása ránézéssel. Ellenőrzés párosítással. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Problémamegoldó gondolkodás. Finommotorika. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Frontálisan irányított egyéni. Páros. Halas játék* Mi történhetett?* Demonstrációs, és gyerekenként Színesrúd készlet. Kincsesláda Mi történhetett? A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 13. oldalán. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp Halas játék A játék és változatai megtalálhatók az alábbi kiadvány 81. oldalán. Villányi Györgyné: Játék a matematika? Matematikai játékok gyűjteménye óvodapedagógusoknak. Tárogató Kiadó, Bp Számfogalom előkészítése 2. Tudatos észlelési-, figyelmi-, Frontálisan irányított egyé- Demonstrációs, és
35 Relációs jelek bevezetése, jelek kirakása pálcikával. Felismerése, megnevezése, tudatosítása. Ismerkedés korongokkal. Halmazalkotás. emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. ni. Páros. Játsszunk együtt * Megyek itt * gyerekenként korong és pálcika készlet. Játsszunk együtt A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 16. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de kislétszámú osztályban a földre helyezett csomagolópapírra kinagyított alaplap izgalmasabbá teszi a tevékenykedtetést. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp Megyek itt A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 27. oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp Számfogalom előkészítése 3. Összehasonlítás ránézéssel, halmazok összevetése. Több, kevesebb, ugyanannyi megállapítása becsléssel. Ellenőrzése párosítással. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Szám- és műveletfogalom. Frontálisan irányított egyéni munka. Páros munka. Véletlenszerű párválasztás/csoportalkotás * Furuly, ritmushangszerek. Óvodai Minimat készletből: tyúkok, kacsák, nyulak. Demonstrációs, és
36 Előállítása hozzátevéssel és elvevéssel. Együttműködési képesség. Halmazalkotás* gyerekenként tó, rét, kosár. Pálcikák. Véletlenszerű párválasztás/csoportalkotás Zsákból mindenki kihúz 1 db-ot a logikai készlet elemeiből. Az azonos szín, forma, nagyság alapján rendeződnek párokba. Halmazalkotás A gyerekek véletlenszerű csoportalakítással kerülnek egy egy asztalhoz, amin kosárban vannak az óvodai Minimat eszközből kiválogatott állatkák. Mindenki kap egy egy kék színű tavat, és zöld mezőt kartonból elkészítve. A gyerekeknek behunyt szemmel kell megállapítaniuk, hogy hányat dobolt/fújt a furulyába a játékvezető, s annyi állatkát kell a megfelelő helyre tennie. A két alaplap közé pedig pálcikából rakják ki a megfelelő relációs jelet. Minden lépést közösen ellenőriznek, javítanak. A pedagógus folyamatosan segít, értékel, dicsér. 31. Számfogalom előkészítése 4. Ismerkedés a korongképpel 5-ig. Mennyiség és korongkép egyeztetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Játsszunk együtt a csigákkal!* Körbejárunk * Korongkészlet. Demonstrációs, és gyerekenként vak korongkép 0-5-ig, a diszlekszia prevenciós módszer alapján. Aplikációs korongképek, mesefigura képek 0 5-ig, Játsszunk együtt a csigákkal!
37 A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány 24. oldalán. Kiscsoportos játékként nagyon jól alkalmazható, de kis létszámú osztályban a földre helyezett csomagolópapírra kinagyított alaplap átláthatóbbá teszi a mennyiségeket. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp Körbejárunk A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp Számfogalom előkészítése 5. Relációs műveletek korongképpel 5-ig. Mennyiség és korongkép egyeztetése. Tárgykép és korongkép egyeztetése, összevetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása. Vizuomotoros auditív keresztcsatorna. Észlelési folyamatok. Figyelmi folyamatok. Emlékezeti folyamatok. Kommunikáció. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése Problémamegoldó gondolkodás. Páros munka. Hány lába van?* Értékvonal.* Korongkészlet. Demonstrációs, és gyerekenként vak korongkép 0-5-ig, a diszlekszia prevenciós módszer alapján. Aplikációs korongképek, mesefigura képek 0 5-ig, Hány lába van?
38 A játék megtalálhatók az alábbi kiadvány oldalon Kocziha Miklós Szecsődi János Vincze Erzsébet: Számolás-mozgás-ritmus Matematikaoktatás a Waldorf-iskola első négy évfolyamában SuliNova Kht - Pedagógiai Alternatívák Központja, Bp Értékvonal Öt fős csapatokat alkotnak a gyerekek. Korongkép kártyákat húznak, s növekvő illetve csökkenő sorrendbe állnak. Társaik értékelik a feladatok megoldását, majd szerepet cserélnek. 33. Számfogalom előkészítése 6. Ismerkedés az ujjképpel 5-ig., Ujjkép korongkép egyeztetése. Az igaz-hamis állítások. Relációs jelek alkalmazása. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. Problémamegoldó gondolkodás. Frontálisan irányított egyéni. Páros munka. Ujjkép és pálcikák* Hüvelykujjam * A gyerekek saját teste. Aplikációs ujjképek. Ujjkép és pálcikák Megtalálható az alábbi kiadvány 5. oldalán. Dr. Hajdu Sándor Scherlein Márta: Mesélő fejtörő Műszaki Könyvkiadó, Bp
39 Hüvelykujjam Miközben a mondókát mondjuk, az ujjainkat is nyitogatjuk. Hüvelykujjam almafa, Mutatóujjam megrázta, Középsőujjam összeszedte, Gyűrűsujjam hazavitte, A kisujjam mind megette, Megfájdult a hasa tőle! 34. Számfogalom előkészítése 6. Ujjkép, korongkép és mennyiségek egyeztetése. Az igaz-hamis állítások Adott számosságú halmazok létrehozása 5-ös számkörben tevékenykedtetéssel. Relációjelek alkalmazása. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Azonosítás, megkülönböztetés globális észlelés alapján. Finommotorika. Együttműködési készség. Frontálisan irányított egyéni. Páros. Hány lába van?* Játsszunk együtt a csigákkal!* A gyerekek által öszszegyűjtött apró tárgyak, kavicsok a Kincsesládából. Különböző méretű, vastagságú fonalkarikák. Laminált relációs jelek. 35. Számfogalom előkészítése 7. Számszomszédok, páros páratlan kialakítása mozgással. Sorszámnevek az osztály létszámának megfelelően. A hét napjai Számfogalom. Taktilis érzékelés. Analízis szintézis. Tudatos észlelési-, figyelmi-, emlékezeti folyamatok. Matematikai terminológia alkalmazása. Érzelmi, szociális és kapcsolati folyamatok fejlesztése. Frontálisan irányított közös. Párosítás. Hétfőn heverünk* Páros szám fogalmának előkészítő.* A gyerekek saját teste. Érzékelő zsák párosításra alkalmas, az osztály létszámának megfelelő számosságú kinder figurákkal.
40 Hétfőn heverünk Hétfőn heverünk, Kedden keverünk, Szerdán szerelünk, Csütörtökön csücsülünk, Pénteken pipálunk, Szombaton szitálunk, Vasárnap titeket vendégségbe várunk! Ujjainkat nyitogatva tanuljuk a mondókát, majd számláljuk a hét napjait, hogy: első a hétfő 36. Tájékozódás a tanulók ismereteiről - irányok - lateralitás - téri tájékozódás síkban is - relációk - mennyiségek nagyságviszonyai - halmazok számossága 5-ös körben - igaz-hamis állítások a megismert eszközökkel Ráhangolódás: Medvevadászat* Frontálisan irányított egyéni. Páros tükörjáték* A gyerekek saját teste. Feladatlap. Korong, pálcika, logikai készlet, színesrúdkészlet, laminált ujjképkártyák. Páros tükörjáték: Párválasztás után megegyeznek a tanulók a szerepekben: tükör és irányító. A pedagógus bekapcsolja a zenét. Énekhang nélküli zeneműre könnyebben mozognak a gyerekek. Néhány pillanatig ráhangolódnak a zenére, majd felveszik a kiindulási helyzetet. Kényelmesen egymással szembe állnak, tenyerüket a társuk felé fordítva vállszélességben tartják. Első alkalommal csak a karok mozognak, a zene ütemére az arc síkjában. A tükörnek kb. tíz cm távolságban együtt kell mozognia az irányítóval. Néhány perc után cserélnek. Természetesen senkinek se szabad megszólalnia a játék alatt.
Óravázlat Tantárgy: Évfolyam: Témakör: Munkaforma: Célkitűzések: A képesség-, készségfejlesztés: Alkalmazott módszerek, eljárások:
Óravázlat Tantárgy: matematika Évfolyam: 1. osztály - Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között. Témakör: Iskolások lettünk fejlesztési keresztmodul Munkaforma: kooperatív gyakorló óra Célkitűzések:
Óravázlat. Alkalmazott módszerek, eljárások: Közös, egyéni, páros munka. Differenciált feladatok. Magyarázat, beszélgetés. Tevékenykedtetés.
Óravázlat Tantárgy: matematika Évfolyam: 1. osztály - Előkészítő időszak; átmenet óvoda és iskola között. Témakör: Mennyiségek összehasonlítása. 2. modul Egyszerű jelzések használatának bevezetése. A mérőszám-fogalom
MATEMATIKA TANMENET 1. ÉVFOLYAM. Előkészítő modul: átmenet óvoda és iskola között
MATEMATIKA TANMENET 1. ÉVFOLYAM Előkészítő modul: átmenet óvoda és iskola között Heti: 3 óra Előkészítő időszak: 36 óra Készítette: Söpteiné Tánczos Ágnes Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg A program filozófiája
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
ÓRAVÁZLAT. Az óra címe: Ismeretek a kis számokról. Osztály. nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja
ÓRAVÁZLAT Az óra címe: Ismeretek a kis számokról Készítette: Nagy Istvánné Osztály nyújtott 1. évfolyam első év A tanóra célja Tudatos észlelés, megfigyelés és a figyelem fejlesztése, pontosítása. Tapasztalatszerzés
HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL ÁLLATI LEGEK Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS
TANMENETJAVASLAT. Matematika. 1. osztály
TANMENETJAVASLAT Matematika 1. osztály 2 1. Tájékozódás a tanulók készségeirôl, képességeirôl Játék szabadon adott eszközökkel Tk. 5. oldal korongok, pálcikák építôkockák GONDOLKODÁSI MÛVELETEK ALAPOZÁSA
Óravázlat Matematika. 1. osztály
Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség
TANMENETJAVASLAT. Matematika. 2. osztály
TANMENETJAVASLAT Matematika 2. osztály 2 1. Ismerkedés a 2. osztályos matematika tankönyvvel és gyakorlókönyvvel Tankönyv Gyakorlókönyv 2. Tárgyak, személyek a megadott szempont szerint (alak, szín, nagyság).
MATEMATIKA 2.évfolyam: évi 144, heti 4 óra (enyhe)
MATEMATIKA 2.évfolyam: évi 144, heti 4 óra (enyhe) 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika 15óra Kulcs ismerete A vizuális, auditív és taktilis percepció fejlesztése. Összehasonlítás,
KOMPETENCIAALAPÚ TANMENET AZ 1. ÉVFOLYAM MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ
TÁMOP-3.1.4.-08/1-2009-0010. Fáy András Református Általános Iskola és AMI Gomba KOMPETENCIAALAPÚ TANMENET AZ 1. ÉVFOLYAM MATEMATIKA TANÍTÁSÁHOZ KÉSZÍTETTE: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA TANKÖNYVSZERZİ munkája
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.
nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése
Matematika A 1. évfolyam nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése 11. modul Készítette: bóta mária kőkúti ágnes matematika A 1. ÉVFOLYAM 11. modul nyitott mondatok (szóbeli) előkészítése MODULLEÍRÁS A modul
SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.
SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység
Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével.
Óravázlat Tantárgy: Matematika Osztály: BONI Széchenyi István Általános Iskola 1. e Tanít: Dr. Szudi Lászlóné Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel Kiemelt kompetenciák: Matematika
TÖMEGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL KOFÁK A PIACON
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 5. modul TÖMEGMÉRÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL KOFÁK A PIACON Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 5. modul: TÖMEGMÉRÉS KOFÁK
Geometria Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület fogalom kialakítása; síkidomok kerületének meghatározása méréssel, számítással
Geometria Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület fogalom kialakítása; síkidomok kerületének meghatározása méréssel, számítással Ismeretek, tananyagtartalmak Négyzet, téglalap tulajdonságai A kerület
Alkossunk, játsszunk együtt!
SZKB_101_03 Gombamese II. lkossunk, játsszunk együtt! Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 30 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
TERÜLETMÉRÉS ALKALMI EGYSÉGGEL Mennyit ér a kézfogásod?
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TERÜLETMÉRÉS ALKALMI EGYSÉGGEL Mennyit ér a kézfogásod? Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TERÜLETMÉRÉS
46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben
46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben A matematikai készségek kialakítása, és megerősítése a magyar kártya segítségével Kidolgozta: Grósz Erzsébet fejlesztő pedagógus A magyar kártya méltatlanul
kié nagyobb? 10. modul Készítette: Abonyi tünde
kié nagyobb? 10. modul Készítette: Abonyi tünde kié nagyobb? A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem fejlesztése. Saját megfigyelések, megtapasztalások
Feladatok a MATEMATIKA. standardleírás 2. szintjéhez
Feladatok a MATEMATIKA standardleírás 2. szintjéhez A feladat sorszáma: 1. Standardszint: 2. Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazok Képes különböző elemek közös tulajdonságainak felismerésére.
AZ IDŐ MÚLÁSÁNAK ÉRZÉKELTETÉSE 1 perc
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 8. modul AZ IDŐ MÚLÁSÁNAK ÉRZÉKELTETÉSE 1 perc Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 8. modul: AZ IDŐ MÚLÁSÁNAK ÉRZÉKELTETÉSE
Tananyag: Számfogalom erősítése a 100-as számkörben. Játékpénzzel számolunk.
Óravázlat 2. osztályos matematika Tananyag: Számfogalom erősítése a 100-as számkörben. Játékpénzzel számolunk. Oktatási cél: Pénzhasználat, pénzváltás. Játék a játékpénzzel párokban. Megismerési képességek
A pillangóval jelölt feladatok mindenki számára könnyen megoldhatók. a mókussal jelölt feladatok kicsit nehezebbek, több figyelmet igényelnek.
Kedves második osztályos tanuló! Bizonyára te is szívesen tanulod a matematikát. A 2. osztályban is sok érdekes feladattal találkozhatsz. A Számoljunk! című munkafüzetünk segítségedre lesz a gyakorlásban.
HOSSZÚSÁGMÉRÉS ALKALMI MÉRTÉKEGYSÉGGEL TALPMÉRÉS
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 2. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS ALKALMI MÉRTÉKEGYSÉGGEL TALPMÉRÉS Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 2. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS
DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS. 33. modul
Matematika A 3. évfolyam DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS 33. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 33. modul DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
Segítünk egymásnak. A matematika nem játék? 2. ÉVFOLYAM É N É S A M Á S I K. Készítette: Lissai Katalin
SZKb_102_06 Segítünk egymásnak A matematika nem játék? É N É S A M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári SEGÍTÜNK EGYMÁSNAK 53 MODULVÁZLAT
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla. SZKA_101_02 A világ körülöttünk I.
SZKA_101_02 A világ körülöttünk I. Én és a világ A modul szerzõi: Bánki Vera szabolcs Csilla SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 24 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 1. modul GONDOLKODJUNK, RENDSZEREZZÜNK!
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 1. modul GONDOLKODJUNK, RENDSZEREZZÜNK! MATEMATIKA A 9. szakiskolai évfolyam 1. modul:gondolkodjunk, RENDSZEREZZÜNK! Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 A KÖRNYEZETTUDATOS MAGATARTÁS FEJLESZTÉSE AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat 4765 Csenger, Ady Endre u. 13-17.Tel.: 44/341-135, Tel./Fax.:341-806 www.csengeriskola.sulinet.hu E-mail:petofi-sandor@csengeriskola.sulinet.hu
Készségfejlesztő tanulójáték
Készségfejlesztő tanulójáték Fejlesszünk? Hagyjuk inkább a gyermeket játszani? A LOGICO játszva fejleszt! A Logico olyan fejlesztőjáték, amely játék közben fejleszti az óvodás és a kiskorú gyermek készségeit
A játékosok választanak különböző színű bábukat, mindenki 3 fél színből. Kettő a tényezőké, egy a szorzat bábu színe. Ezeket megjegyzik.
SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ FEJLESZTŐ ESZKÖZÖK 1 2 3 3 4 5 6 7 4 Szerző: Szabó Ottilia 1. SZORZÁS MÁTRIX TÁBLA Eszközök: - szorzatokat tartalmazó tábla, a tényezők fent és bal oldalon - 20-30 bábu - 1-1 vagy 2-2 db
A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése
26 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák B tanári SZKb_102_03 Tóban és tóparton É N É S A M Á S I K A kooperatív tanuláshoz szükséges feladatkörök megismertetése Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS,
szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM
szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT
Gál Józsefné. Tanmenetjavaslat. a Matematika csodái 1. osztályos tankönyvhöz és munkafüzethez
Gál Józsefné Tanmenetjavaslat a Matematika csodái 1. osztályos tankönyvhöz és munkafüzethez Írta: Gál Józsefné Felelôs szerkesztô: Ballér Judit ISBN 963 657 144 9 A kiadó a kiadói jogot fenntartja. Felelõs
TEMATIKUSTERV MATEMATIKA 2. évfolyam Készítette: Kőkúti Ágnes
JEWISH COMMUNITY KINDERGARTEN, SCHOOL AND MUSIC SCHOOL ZSIDÓ KÖZÖSSÉGI ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉP- ISKOLA ÉS Tantárgy: Matematika Évfolyam: 2. A csoport megnevezése: Kulcs osztály Készítette: Kőkúti
MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK
MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 6. ÉVFOLYAM 2. MODUL: TANGRAMOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A képességfejlesztés fókuszai
szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.
szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli
TANMENETJAVASLAT AZ ÚJ KERETTANTERVHEZ MATEMATIKA 1. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTÉK: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA ÉS VARGA LÍVIA TANKÖNYVSZERZŐK 2013
TANMENETJAVASLAT AZ ÚJ KERETTANTERVHEZ MATEMATIKA 1. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTÉK: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA ÉS VARGA LÍVIA TANKÖNYVSZERZŐK 2013 1 Kedves Kollégák! Tanmenet javaslatunkkal segítséget kívánunk nyújtani
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások
A Múzeum és a Duráczky József Pedagógiai Fejlesztő és Módszertani Központ partnerkapcsolatával megvalósuló foglalkozások A múzeumi foglalkozások keretében intézményünk hallássérült iskolai tagozatának
Melyik nagyobb? 9. modul. Készítette: Abonyi tünde
Melyik nagyobb? 9. modul Készítette: Abonyi tünde Melyik nagyobb? A modul célja A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem fejlesztése. Saját megfigyelések, megtapasztalások kifejezésének gyakorlása
A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén
A tanuló legyen képes: A fejlesztés várt eredményei a 1. évfolyam végén - Halmazalkotásra, összehasonlításra az elemek száma szerint; - Állítások igazságtartalmának eldöntésére, állítások megfogalmazására;
Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal
Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés
4. évfolyam. 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika
4. évfolyam Ismeretek 1.1 Halmazok Számok, geometriai alakzatok összehasonlítása 1. Gondolkodási módszerek, halmazok, matematikai logika, kombinatorika A nagyságbeli viszonyszavak a tanult geometriai alakzatok
Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés
2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test
HOSSZÚSÁGMÉRÉS SZABVÁNY MÉRTÉKEGYSÉGGEL Paradicsom paprika
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS SZABVÁNY MÉRTÉKEGYSÉGGEL Paradicsom paprika Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 3. modul:
SZKB101_06 SZKB_101_06. Kippkopp és Tipptopp. Egyedül nem jó. A modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Kippkopp és Tipptopp Egyedül nem jó SZKB101_06 SZKB_101_06 Kippkopp és Tipptopp Én és a MÁSIK modul szerzõje: Iván Márta SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 64 Szociális, életviteli
Karácsonyi témahét. 1.b. Szabóné Bakó Márta. Pintérné Legéndi Gabriella. 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő
Karácsonyi témahét 1.b Szabóné Bakó Márta Pintérné Legéndi Gabriella 2009.december 7-12. Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Karácsony ünnepén az a kívánságom. Legyen boldog mindenki ezen a világon.
Matematika C 3. évfolyam. Tanagramok. 2. modul. Készítette: Köves Gabriella
Matematika C 3. évfolyam Tanagramok 2. modul Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam 2. modul tanagramok 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A tudatos észlelés, a megfigyelés
Hány darab? 5. modul
Hány darab? 5. modul Készítette: KÖVES GABRIELLA 2 Hány darab? A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok Tapasztalati úton ismerkedés az adat fogalmával. Tapasztalatszerzés az
- Olvasás: Hangos olvasás gyakorlása; olvasmányhoz kapcsolódó feladatok megoldása
Óraterv/Foglalkozásterv Tanulásirányítás A pedagógus neve: Novák Ágnes Műveltségi terület: napközi Tantárgy/foglalkozás: tanulásirányítás Osztály: 3. osztály Az óra/foglalkozás témája: A házi feladatok
16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK
MATEMATIK A 9. évfolyam 16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK KÉSZÍTETTE: VIDRA GÁBOR, DARABOS NOÉMI ÁGNES Matematika A 9. évfolyam. 16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
A feladatok közötti eligazodásban segítenek a következő jelek: A feladat megoldása több gondolkodást kíván. Törd egy kicsit a fejed
Kedves Első Osztályos Rajzold be az óvodai jeledet Az első matematikakönyved tartod a kezedben. Lapozz bele, nézegesd meg Sok érdekes feladat vár rád a számok birodalmában. Amíg nem tudsz olvasni, tanítód,
Önálló intézményi innováció. Medve hét. A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010.
Önálló intézményi innováció Medve hét A kidolgozó pedagógus neve: Sárosiné Büki Anikó 2010. Témahét feladata: Medve ( febr. 2) Áttekintő táblázat Téma Nevelési területek A környező világ tevékeny megismerése
Fenntarthatósági Témahét 2018 óravázlat. 1. változat
Az ot készítő pedagógus: Csörsz Katalin Az címe, témája: MIT MESÉL A TERMÉSZET? - a Tizenkét hónap című újgörög népmese feldolgozása 6 10 éves (általános iskola alsó tagozat) Ajánlott korosztály: 1. változat
Kedves Kollégák! Kedves Szülõk!
Kedves Kollégák! Kedves Szülõk! Az OKOS(K)ODÓ című kiadványunkat elsõsorban Az én matematikám című 1. osztályos tankönyvcsaládhoz készítettük. Természetesen használható más tankönyvek mellé, mert feladatsorai
IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 11. modul IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 11. modul: IDŐMÉRÉS AZ IDŐ MÚLÁSA 2 A modul célja
3 4. évfolyam. 3. évfolyam
3 4. évfolyam A két év kiemelt célja a tanulási képességek intenzív fejlesztése. Feladata a tantárgy iránti érdeklődés folyamatos fenntartása, azért, hogy a tanulók szívesen és aktívan tevékenykedjenek
HOSSZÚSÁGMÉRÉS Mennyit nőttem?
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 1. modul HOSSZÚSÁGMÉRÉS Mennyit nőttem? Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 1. modul: HOSSZÚSÁGMÉRÉS MENNYIT NŐTTEM?
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 14. modul GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK. Készítette: Vidra Gábor
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 14. modul GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK Készítette: Vidra Gábor MATEMATIKA A 9. SZAKISKOLAI ÉVFOLYAM 14. modul: GEOMETRIAI ALAPFOGALMAK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 16. modul EGYBEVÁGÓSÁGOK. Készítette: Vidra Gábor
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 16. modul EGYBEVÁGÓSÁGOK Készítette: Vidra Gábor MATEMATIKA A 9. SZAKISKOLAI ÉVFOLYAM 16. modul: EGYBEVÁGÓSÁGOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály
Komplex foglalkozás
http://webovoda.blogspot.com/ Komplex foglalkozás Ezt a foglalkozást nyílt napra terveztem, középső és nagycsoportos korú gyermekek számára (12 gyermek) A célom az volt, hogy a szülők minél több területen
A kompetencia alapú matematika oktatás. tanmenete a 9. osztályban. Készítette Maitz Csaba
A kompetencia alapú matematika oktatás tanmenete a 9. osztályban Készítette Maitz Csaba Szerkesztési feladatok 1. Síkgeometriai alapfogalmak 2. Egyszerűbb rajzok, szerkesztések körző, vonalzó használata
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 15. modul SÍKIDOMOK. Készítette: Vidra Gábor
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 15. modul SÍKIDOMOK Készítette: Vidra Gábor MATEMATIKA A 9. SZAKISKOLAI ÉVFOLYAM 15. modul: SÍKIDOMOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam. 13. modul SZÖVEGES FELADATOK. Készítette: Vidra Gábor
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 13. modul SZÖVEGES FELADATOK Készítette: Vidra Gábor MATEMATIKA A 9. SZAKISKOLAI ÉVFOLYAM 13. modul: SZÖVEGES FELADATOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
Modul bevezetése. Matematika 5. osztály 2009-2010. A negatív számok 0541. modul
Modul bevezetése Matematika 5. osztály 2009-2010 A negatív számok 0541. modul MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés fókuszai Számfogalom bővítése.
Matematika. 1. évfolyam. I. félév
Matematika 1. évfolyam - Biztos számfogalom a 10-es számkörben - Egyjegyű szám fogalmának ismerete - Páros, páratlan fogalma - Sorszám helyes használata szóban - Növekvő, csökkenő számsorozatok felismerése
TERÜLETMÉRÉS LEFEDÉSSEL FEDD LE A LOMB RAJZÁT!
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 9. modul TERÜLETMÉRÉS LEFEDÉSSEL FEDD LE A LOMB RAJZÁT! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 9. modul: TERÜLETMÉRÉS
TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam
Beszédjavító Általános Iskola TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam Söpteiné Tánczos Ágnes Idő Tevékenységek (tananyag) 35. Az összeadás és kivonás egymás inverz művelete. Készségek,
MATEMATIK A 9. évfolyam. 1. modul: HALMAZOK KÉSZÍTETTE: LÖVEY ÉVA
MATEMATIK A 9. évfolyam 1. modul: HALMAZOK KÉSZÍTETTE: LÖVEY ÉVA Matematika A 9. évfolyam. 1. modul: HALMAZOK Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok Halmazokkal
Előszó. Kedves Kollégák és Szülők!
Előszó A/1 Kedves Kollégák és Szülők! A Varázslatos számoló című gyakorló a számtani alapokra építve segíti a tanulókat a számolás, a logikai gondolkodás gyakorlásában. Nagy hangsúlyt fektet az elemi számolási
Grafomotoros fejlesztés
Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok
Matematika kompetencia
Tanmenet Matematika kompetencia 1. osztály 2009/2010 Készítette: Csonka Zoltánné 1. Ismerkedés a matematikadobozzal 1. modul 2. 3. Ritmikus sor kirakása, megkezdett sor folytatása 1. modul Irány figyelem
1. ÉVFOLYAM. Én és a világ. A modul szerzõi: Ádám Ferencné szabó Anna Kornélia. SZKA_101_30 Természetes és mesterséges anyagok
SZK_101_30 Természetes és mesterséges anyagok Én és a világ modul szerzõi: Ádám Ferencné szabó nna Kornélia SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYM 306 Szociális, életviteli és környezeti
ÖSSZETARTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG
K I S M Á ÖSSZETRTOZÁS, KIREKESZTETTSÉG N SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK É É S modul szerzôje: Lissai Katalin 3. ÉVFOLYM SZKB_103_03 30 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 4. modul. TÖMEGMÉRÉS Sherpa. Készítette: Schmittinger Judit
MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 4. modul TÖMEGMÉRÉS Sherpa Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 2. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 4. modul: TÖMEGMÉRÉS SHERPA 2 MODULLEÍRÁS A modul célja
Eszközök: logikai lapok, tangramkészlet, labirintus feladatlap, vonat-feladatlap, füzet, színes ceruzák, vizuális differencilás feladatlapok
A tanítás helye: Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest 1155 Tóth István utca 100.) A tanítás ideje: 2017. március 29. A tanító tanár neve: Szilvásiné Turzó Ágnes
MATEMATIK A 9. évfolyam. 2. modul: LOGIKA KÉSZÍTETTE: VIDRA GÁBOR
MATEMATIK A 9. évfolyam 2. modul: LOGIKA KÉSZÍTETTE: VIDRA GÁBOR Matematika A 9. évfolyam. 2. modul: LOGIKA Tanári útmutató 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok
Alapvető játékformák és skálázás
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) EGYÜTTMŰKÖDÉSI, SZOCIÁLIS
Kártyajátékok. 10. modul. Készítette: Abonyi tünde
Kártyajátékok. modul Készítette: Abonyi tünde matematika c. ÉVFOLYAM. modul: Kártyajátékok Kártyajátékok A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem fejlesztése.
TANMENET MATEMATIKA. 1. osztály 2009-2010. (modulos rendszerű) Készítette: Tóthné Szendrődy Réka
TANMENET 1. osztály MATEMATIKA (modulos rendszerű) Készítette: Tóthné Szendrődy Réka 2009-2010 IDŐ TANANYAG FEJLESZTENDŐ Szept. 1-7 1. modul Tájékozódj unk, tanuljunk! Megismerési képességek alapozása:
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla
A 5-ös szorzó- és bennfoglalótábla 1. Játsszátok el, amit a képen láttok! Hány ujj van a magasban, ha 1 kezet 3 kezet 4 kezet 0 kezet 6 kezet 8 kezet látsz? 1 @ 5 = 3 @ 5 = 4 @ 5 = 0 @ 5 = 0 2. Építsd
SZKA_101_29 Barátaink az állatok. A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné. Én és a világ SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1.
SZKA_101_29 Barátaink az állatok Én és a világ A modul szerzõje: Kurucz Lászlóné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 1. ÉVFOLYAM 298 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári
Fejlesztı neve: Tavi Orsolya. Tanóra / modul címe: DINAMIKAI ISMERETEK RENDSZEREZÉSE, ÖSSZEFOGLALÁSA KOOPERATÍV TECHNIKÁVAL
Fejlesztı neve: Tavi Orsolya Tanóra / modul címe: DINAMIKAI ISMERETEK RENDSZEREZÉSE, ÖSSZEFOGLALÁSA KOOPERATÍV TECHNIKÁVAL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának
NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK
VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina
Matematika. 1. osztály. 2. osztály
Matematika 1. osztály - képes halmazokat összehasonlítani az elemek száma szerint, halmazt alkotni; - képes állítások igazságtartalmának eldöntésére, állításokat megfogalmazni; - halmazok elemeit összehasonlítja,
ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály
ÓRAVÁZLAT Szövegértés szövegalkotás Szakiskola 9. osztály Kőszeg, 2010. Készítette: Szikora Lászlóné Tanítás helye: Dr. Nagy László EGYMI Kőszeg Évfolyam: 9. A osztály Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom
ŰRTARTALOM MÉRÉSE ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL A TÜNDÉREK NEKTÁRJA
MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 6. modul ŰRTARTALOM MÉRÉSE ÖSSZEHASONLÍTÁSSAL A TÜNDÉREK NEKTÁRJA Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 6. modul: ŰRTARTALOM
É N É S A V I L Á G. Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.
szka105_26 É N É S A V I L Á G Élet a Földön Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM 356 Szociális, életviteli és környezeti
Számcirkusz matek a cirkuszban
Számcirkusz matek a cirkuszban Lóczi Tünde Óvodai foglalkozás tervezet Számcirkusz matek a cirkuszban című drámajátékra épülő foglalkozás, amelyben cél az elemi számolási készség fejlesztése komplex mozgásos
DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS. 23. modul
Matematika A 3. évfolyam DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS 23. modul Készítette: C. NEMÉNYI ESZTER KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 23. modul DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály
Matematika (alsó tagozat)
Matematika (alsó tagozat) Az értékelés elvei és eszközei A tanév során az értékelés alapja a tanulók állandó megfigyelése. Folyamatos fejlesztő célzatú szóbeli értékelés visszajelzést ad a tanuló számára
3. OSZTÁLY A TANANYAG ELRENDEZÉSE
Jelölések: 3. OSZTÁLY A TANANYAG ELRENDEZÉSE Piros főtéma Citromsárga segítő, eszköz Narancssárga előkészítő Kék önálló melléktéma Hét Gondolkodási és megismerési módszerek Problémamegoldások, modellek
a gyermek jogai és az unicef
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef
2. modul MŰVELETEK RACIONÁLIS SZÁMOK KÖRÉBEN
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 2. modul MŰVELETEK RACIONÁLIS SZÁMOK KÖRÉBEN MATEMATIKA A 9. szakiskolai évfolyam 2. modul: MŰVELETEK RACIONÁLIS SZÁMOK KÖRÉBEN Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret