A simónfalvi Székely család.
|
|
- Veronika Csonka
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A simónfalvi Székely család. A XVI-ik század második felében és a XVTI-ik első évtizedében az önálló erdélyi fejedelemségnek kiválóbb szereplői közé tartozott siménfalvi Székely Mózes, a ki az akkori zavaros időkben a fejedelmi trónt is elnyerte. Fejedelemsége azonban nagyon rövid ideig tartott s július 17-ón Brassó mellett csatát és életét veszité. Ennek a férfiúnak családjáról, származásáról nagyon keveset tud a történelem s a mit eddig tudtunk róla, abban is sok a téves, a helytelen. Ezeket a téves felfogásokat akarom én ez alkalommal helyreigazítani, de hogy ezt tehessem, szükségesnek tartom röviden összefoglalni azt, a mit eddig Székely Mózes családjáról, származásáról tudunk. Történetírásunkban Székely Mózes származásáról eddig általánosan azon nézet volt elterjedve, a melyet legelőször Szamosközy bocsátott forgalomba, melyet átvett Bethlen F^arkas s a mely ma is tartja magát. E szerint Székely Mózes szegényebb sorsú lófő székely családból származott, mely nem nagy falusi birtokán gazdálkodott és mellékesen sóval kereskedett. Ebből az állapotból Székely Mózes emelte ki, a ki magát Kerelő-Szent- Pálnál és Báthori Istvánnak az oroszok ellen vívott harczaiban többször kitüntette, a miért őt Báthori a lófők közül a nemesek sorába emeli, neki czímert adományoz és azonkívül még Siménfalva birtokával jutalmazza meg. 1 Ezzel megegyezik az, a mit Krauss György említ, hogy Székely Mózes alacsony származású volt, fiatal éveiben Báthori Istvánt szolgálta, a ki őt ezért nagy birtokokkal jutalmazta meg. 2 Mielőtt ezeket az állí- 1 Szamosközy történeti maradványai III. k s köv. 11. a Deutsclio FundgTuben I. k (Kiadta gróf Kemény József.)
2 A SIMÍ52JFAT.VI SZÉKJ3LY CSALÁD. 29 tásokat tüzetesebb vizsgálat alá vennők, lássuk, hogy mit tudunk még a siménfalvi Székely családról. Báthori Zsigmond Székely Mózesnek június 10-én Siménfalván és Lővótén több jobbágytelket adományoz s általa atyjának, nemes János deáknak és testvéröcscseinek, Istvánnak, Jánosnak és Péternek. 1 Ez oklea r él után tehát ismerjük atyját és testvéreit. Édes atyja János Zsigmond idejében a székely só-kamara ispánja volt. Édes anyja pedig egy id. Dániel Gábor által összeállított családfa szerint: Dobokai Márta. Neje homoródszentpáli Kornis Farkasnak Anna nevű leánya volt, a kit mint második nejét 1585 és 1591 között vett el; 1591-ben halt meg édes atyja. 2 Gyermekei közül csak egyet ismerünk, Mózest, a ki 1608-ban apja halála után született Temesváron, 3 a hová Basta elől 1602-ben menekülve nejét vitte. Az utószülött Mózesen kivül azonban több gyermekének is kellett lenni, mert nejével és gyermekeivel menekül 1602-ben Temesvárra. 4 Kornis Anna nem sokkal élte túl férjét, mert még 1603-ban Temesváron pestisben elhalt. 5 Ifj. Székely Mózes Bocskai fejedelemsége alatt került vissza Erdélybe, a hol eleinte nagyanyja, Bethlen Krisztina neveltette, gyámja pedig nagybátyja, Kornis Ferencz volt. 6 Később pedig maga Bethlen Gábor vette pártfogásába, vérszerinti rokona is lévén, beadta a gyulafejérvári iskolába, majd annak elvégzése után étekfogó-mesterré és Udvarlielyszék főkirálybírájává tette, neki nagy birtokokat adományozott, többek között a fiathfalvi kastélyt, mely Geréb András magtalan halálával szállott a kincstárra.' Bethlen fejedelemsége alatt Erdély leggazdagabb birtokosai közé tartozott, azonban a mikor I. Rákóczi György lett Erdély fejedelme, nemsokára annak megválasztása után 1633-ban a portára volt kénytelen i Székely Oklevéltár IV. k Történelmi Tár Szamosközy III Somogyi Ambrus : História rerum Transilvanicaruni. Liber IV , 5 Szamosközy III ben Alsó-Siménfalva perel bizonyos szántóföldek felott, Szókely Mózes gyámjával, Kornis Ferenczczel. Udv. m. ltára. ' Székely Oklevéltár IV. 204, s köv. és 234. s köv. 11.
3 30 DB, VASS MIKLÓS futnt és nem is jött vissza többé Erdélybe. Konstantinápolyban halt el, de a mig élt sok nyugtalan órát szerzett Rákóczinak. Fia volt Zsigmond, a ki apjának török földre menekülése után született, nagy kort ért el, egy ideig a fejedelmi udvarban volt, majd Kemény János vette magálioz, de tőle elment és a mikor Önéletírását írta, akkor semmit sem tudott róla. 1 Nem tudom ez a fia volt-e ifj. Székely Mózesnek, a ki 1703-ban a siménfalvi birtokot sollicitálja", 2 de alig hiszem, mert akkor már közel hetven évesnek kellett volna lennie. Nagyjában ennyi, a mit a siménfalvi Székely családról tudunk. Ösmerünk belőle négy nemzedéket és a következő családfát állíthatjuk össze: Székely János deák neje, Dobokai Márta (?) ^ I ' Mózes, a fejedelem, István János Péter 1 nejo ismeretlen, 2. neje Komis Anna { Több ismeretlen; Mózes n. Lónai Judith Zsigmond N. Ezeken kívül Udvarhelymegye levéltárában több siménfalvi Székelyre bukkantam, kiket alább fogok felsorolni. Vizsgáljuk meg most, hogy mind az igaz-e, a mit eddig a siménfalvi Székely családról tudtunk és nézzük meg legelőször, megáll-e az, hogy Székely Mózes lófő-székely családból származott, mely nem volt valami nagy vagyonnal megáldva? Székely Mózes mindjárt első szereplésénél, mikor még csak éves volt, a kerelőszentpáli csatában a fejedelmi testőrök parancsnoka volt, 3 a mi azonban nagyon nehezen lehetett volna, 1 Kemény János. Önéletírása Vargyasi id. Dániel Gábor úr szívességéből nálam van másolatban egy: Szalánczi Gáborral való Contractus a siménfalvi jószágról. Siménfalvát a Dánielek ekkor zálogban bírták. E contractus 1703-ból való és így kezdődik : Mivel a mint mostan is hallogatom a jószágot Székely Mózes fia Székely... sollicitálja." A nálam levő másolatban, sajnos, a keresztnév nincsen meg, nem tudom így van-e ez az eredetiben is. 3 Bethlen Farkas : História de rebus Transilvanicis. II ,
4 A SIMIíSífAT.VI SZ15KELY CSALÁD. ;jí ha ő egy ismeretlen, falusi kis birtokán gazdálkodó lófő székely csal ádból szármáz ík. Székely Mózes is ott van azok között az előkelő urak között, kik Báthori Istvánt 1576-ban elkísérték Lengyelországba,' Ez is azt mutatja, hogy az ő családja szintén az előkelőbb székely nemes családok közé tartozott és nem volt ismeretlen lófőszékely család. Székely Mózes Báthori István lengyel királynak az oroszok ellen viselt hadjáratában saját költségén (?) hat lovast tartott és azoknak havonta fejenként 6 frt zsoldot fizetett 3 tehát egy hóra 36 frtot, egy évre pedig 432 frtot. Ez az összeg pedig ma 8 10-szer annyinak, ennélfogva sokkal nagyobb összegnek felel meg, mint a mekkora kiadást egy kisebb lófő-székely birtok megbír. Pedig magából Szamosközyből is az olvasható ki, hogy Székely Mózes Siménfalvát Báthori Istvántól azután nyerte, hogy az orosz háborúból Erdélybe visszatért. Szamosközynek ez az állítása azonban ebben a formában téves, mert Székely Mózes Siménfalván legelőször Báthori Zsigmondtól nyer hat jobbágytelket június 10-én, majd ugyanaz év november 7-én egy fejedelmi részjószágot ugyancsak Siménfalván, cserébe Csik- Szent-Imrén pénzen vett rószjószágáért. 8 Azonban ezekből is kitűnik az, hogy Székely Mózes nagy birtokait adományok útján csak később nyerte s így a hat lovast az atyai birtokból kellett, hogy fölszerelje, pedig ekkor élt még az atyja és éltek testvérei. Itt mindjárt megfelelhetünk arra a kérdésre is, hogy az ősi birtok Siménfalván volt-e, vagy sem? Erre nézve határozott feleletet nem adhatunk, de nehezen lehetséges, legalább semmi adatunk sincsen rá. Sokkal valószínűbb, hogy Székely Mózes édes apja, Literati János, egy azzal a Literati Jánossal, kit 1576-ban az 50 dénáros adó öszszeírásakor Udvarhelyszéken Szent-Miklóson 5 fi. 50 dénár adóval róttak meg. 4 Báthori Kristóf 1577-ben meghagyja udvarhelyi 1 Ugyanaz Veress Endre : Lengyelországi adalékok hazánk s főleg Erdély XVI XVIII. századi történetéhez > Székely Oklevéltár. IV Székely Oklevéltár. IV
5 82 DE. VASS MIKLÓS idősb Literati Jánosnak és társainak, hogy Szenttamási Lázár Farkast a npki adományozott birtokba iktassa be. 1 Mivel Székely Mózesnek volt egy János testvére, itt valószínűleg az apjáról van szó, a kinek Szent-Miklóson volt birtoka. A siménfalvi előnév nem bizonyíték, mert Székely Mózes ezt az előnevet csak azután kezdi használni, hogy ott birtokokat nyer. Ifj. Székely Mózest is nevezték fiathfalvinak, pedig ő is a nathfalvi kastélyt csak 1628-ban nyerte Bethlen Gábortól. Hogy Székely- Udvarhelyen volt egy házok, azt tudjuk, maga is ott született. 2 Székely Mózes különben birtokszerző ember volt, ós azokon kivűl, melyekkel a fejedelmi kegy szolgálatait megjutalmazta, sokakat összevásárolt Kede, Oroszhegy és más udvarhelyszéki falvakban. 3 Az eddig előadottak kétségessé teszik azt az állítást, hogy Székely Mózes kisbirtoka családból származott volna. Lássuk mennyiben áll meg a lófő-családból való származás. Székely Mózesnek az édes apja, János deák János Zsigmond idejében a székely só-kamara ispánja volt.* E hivatal pedig az ország főbb hivatalai közé tartozott, melynek viselői rendszerint főnemesi családok sarjadékai voltak. 5 Ez tehát megingatja a lófő-családból való származást, de még nem teszi kétségessé. Báthori Zsigmond június 10-én Székely Mózesnek és általa atyjának, nemes János deáknak és testvéreinek Istvánnak, Jánosnak ós Péternek adományoz Siménfalván és Lövótén jobbágytelkeket. Ez oklevél szerint tehát János deák is nemes volt, és nem lófő. Azonban mondhatjuk azt, hogy mikor Báthori István Székely Mózest a lófők közül a nemesek rendjébe emelte, akkor oda emelte atyját és tesvéreit is. Mielőtt tovább mennénk, szükségesnek tartjuk megemlíteni azt az álta- Székely Oklevéltár V Szamosközy III Ezeket a birtokokat azonban a szomszédok, rokonok halála után elfoglalták és később fia perelte vissza. Az erre vonatkozó okmányok Udv. megye levéltárában. * Erd. Orsz. Emlékek. II Szentpáli Komis Mihály, Váradi Pál Koncz Boldizsár,
6 A SÍMÉNFALVr SZÉKELY CSALID. 83 lánosan ismert dolgot, hogy a székelyek 1562-ig mind nemesek voltak, csupán birtokaik nagysága szerint különböztettek meg köztök három osztályt 1. főnemesek (primores), 2. lófők (primipili) és 3. gyalogosok (pedes pixidarü v. peditati). Egy rendből a másikba azonban a vagyoni viszonyok változásával át lehetett lépni, a nélkül, hogy arra fejedelmi engedélyre lett volna szükség. Nemes névvel azonban csak a primorokat jelölték. 1 Mikor azonban 1562-ben János Zsigmond legyőzte a székelyeket, a régi székely jogviszonyok sok tekintetben megváltoztak. János Zsigmond a közszékelyek közül sokakat jobbágyokká tett ós ezután egyik rendből a másikba csak a fejedelmi kegy által lehetett bejutni. A három rendet azonban czímzések által is megkülönböztették. Székely János deákot János Zsigmond egy hozzá intézett levelében egregio Joanni Literati" czímezi. Már pedig ezzel a czímezéssel lófő-székelyt nem szoktak czímezni, mert azoknak a czímök agilis (egregius agilis, nobilis agilis).volt. 2 Én úgy hiszem, hogy ez utóbbi dönti meg azt, hogy Székely Mózes apja lófő-székely volt és csak Báthori István emelte volna őt fia érdemeiért a nemesek sorába. Az előadottak alapján kimondhatjuk azt, hogy Székely Mózes nem egy kisbirtoké, ismeretlen lófő-székely családból származott, hanem vagyonosabb székely primőr családból. Ez állításnak megerősítésére szolgál az is, hogy Székely Mózes 1575-ben nem Békés, hanem Báthori mellett harczol. 1 Szádeczky L. : A székelyek tört. intézményei. Erdélyi Múzeum Néhány példa: Egreg'iis Joanni Syger provisori ae Francisci Nagy eastellano arcis Udvarhely. Székely Oklevéltár IV ; Egregii Johannis Cheffey eapitanei arcis nostrae Varhegy et Judiois Regii Sedium Siculiealium Sepsi, Kezdi et Orbai, ; Egrogio Petro Székely de dicta Simény falva ; Egregiis et nobilibus Michaeli et Francisco Nemes de Hydvég stb.... agilium Gasparis, Valentini, Andreas et Cozmae Illyéssy de Bewlewn. V. k Egregiis et agilibus Benedicto Kun de Kai, Joanni Bornemissza de Ernye stb. Alább egregii Pauli Nyutodi de Andrásfalva... providus et agilis Blasius Kerey Báthori Zs Lázár Farkasnak Bőre Mátyás nevű jobbágyát lófőségre emeli, Czímök : egregii Wolffgangi Lázár de Szent-Tamás... nobilis agilis Matthaei Bőre Primipilatus nobilis agilis Alexandri Siko de Nagy-Bölön És számtalan helyen egregiis nobilibus et agilibus v. egregiorum nobilium et agilium. Erdélyi Muzoum. XX. 3
7 34 DB. VASS MIKLÓS Ismeretes dolog, hogy a székely főurak a többi székelyeket jobbágyaikká akarták tenni, a miért a három osztály között nagy volt az ellenségeskedés ben az urak győztek, de jól tudták, hogy a legyőzöttekkel még meg kell mérkőzniök, a mint az nemsokára be is következett, mikor Báthori és Békés versenyeztek a fejedelemségért. A székelyek közül a primőrök legnagyobbrészt Báthori mellett harczoltak köztök Székely Mózes mig a székelység többi része Békés táborába ment. Most próbáljuk meg közelebbről meghatározni azt a primőr családot, melyből Székely Mózes származott. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban őriznek egy családfát, melynek czíme a következő: A Medgyesfalvi, Csik-szent-Imrei, Bakéi, jelenleg Rétyi főnemes (primőr) Székely (Zekelj) család leszármazási (genealógiai) táblázata 1512-től kezdve mostanig. Kezdete pedig a következő: Székely Antal, n. Szárhegyi Lázár Karolina Mózes, a fejedelem, n. Kornis Ilona I Mózes, nótáztatott, neje Bögözi Geréb Ágnes Mihály n, Zabolai Basa Ilona Mózes, borosjenői előnévvel gróf lesz, '.7" * noie Bornemissza Mária Marton, utódai a rétyi Székelyek. László, utódai a boros.jeiiői gróf Székelyek. 1 E családfa szerint tehát a rétyi és siménfalví Székelyek egy őstől Székely Antaltól származtak, a siménfalví Székelyeknek egyenes leszármazói volnának a borosjenői gróf Székelyek. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy mi a téves, s azt válaszszuk el az igaztól. Helytelen azon állítás, hogy Székely Mózes apja Antal Volt; nejét Kornis Annának és nem Ilonának nevezték. Neki nem volt Mihály nevű testvére, hanem István, János és Péter. Ezt a Mihályt különben az összeállító azonosítja kövendi Székely Mihály szatmári kapitánynyal, a ki Rudolfnak Ungnád Dáviddal közölni. 1 E táblázat hiteles másolatát Pálmay József úr volt szives velem
8 A SIMÉNFALVI SZÉKELY CSALID. 35 együtt Mihály vajdához küldött követe volt, ez is tévedés, mert ez a Székely Mihály a kövondi Székely családból származott. 1 Ifj. Székely Mózesnek fiát Zsigmondnak hivták és nem Mózesnek. A borosjenői Székelyekről alább lesz szó. Ennyi tévedés daczára mégis azt hisszük, hogy a családfa összeállítónak abban igaza van, hogy a rétyi és a siménfalvi Székelyek egy őstől származtak, csak a részletekben tévedett. A családfa 1512-ben kezdődik, a mikor is az annak élén álló Székely Antalt legalább is éves férfiúnak kell vennünk. Azonban eszerint ő 1554 körűi, a mikor Székely Mózes született, 70 év körüli embernek kellett volna lennie, tehát ekkor nem lehetett Székely Mózes a fia, hanem lehetett az unokája. Valószínűnek tartjuk azt, hogy az összeállító egy nemzedéket kifeledett és a nagyapa után mindjárt az unokákat írta be a genealógiai táblázatba. Ezen feltevésünk erősítésérc a következő bizonyítékokat hozhatjuk fel. Báthori Zsigmond november 7-én Székely Mózesnek csikszentimrei részjószágát cseréli el a siménfalvi fejedelmi részjószággal. A családfa csikszentimrei Székelyekről beszél. Valószínű tehát, hogy Székely Mózes Csik-Szent-Imrén valami rokonától vásárolt jószágot, máskülönben miért ment volna Udvarhelyszékről Osikszékbe birtokot venni, ha semmi érdek sem fűzte volna oda. Bethlen Gábor többször állítja, hogy azért gondoskodott annyira ifj. Székely Mózesről, mert az neki anyai ágon vérszerinti rokona. 2 Régebben ezt a rokonságot Bethlen Krisztinára anyai nagyanyjára vezették vissza. Mi azonban úgy hisszük, hogy azt másutt, közelebbről kell keresnünk. Bethlen Krisztina a bethleni Bethlenek, Bethlen Gábor pedig az iktáriak közül való volt, a két ág pedig sokkal régebben, még a XIII. században elvált, hogy Bethlen Gábor vérrokonának mondhatta volna 1 Nagy Iván : Magyarország oslaádai. 10. k Mikor 1620-ban birtokokat adományoz neki, így nyilatkozik : MCum et alias diffiteri nolumus, per lineam maternam sang'vinis etiam necessitudine nos in ipsius ouram commiserationemque moveri stb. Székely Oki. IV , 1628-ban pedig: nobis sangvine etiam non alienum *
9 36 t>r. VASS MIKLÓS Bcthlei? Krisztina unokáját. Nem is ezen, hanem a Bethlen Gábor anyja révén voltak vérrokonok. Tudjuk, hogy Bethlen Gábor édes anyja szárhegyi Lázár Druzsiánna volt, a családfa élén álló Székely Antalnak pedig szárhegyi Lázár Karolina volt a neje. Mi tehát azt hisszük, hogy Bethlen Gábor inkább ezen az alapon nevezte ifj. Székely Mózest vérrokonának, mint Bethlen Krisztina révén. 1 Hátra van még a borosjenői gróf Székelyeknek ebből a családból való származása. Ezt azonban most még igazolni nem lehet. Tudjuk azt, hogy a grófságot Székely László postamesternek fia, Mózes kapta testvéreivel együtt 1700-ban I. Lipóttól. 2 Azonban, hogy a borosjenői gróf Székelyek és a rétyi Székelyek között megvolt a rokonság, mutatja a két család czímere között levő nagy hasonlóság. 3 Végűi még felsoroljuk azokat a siménfalvi Székelyeket, melyekről Udvarhelymegye levéltárában levő oklevelek megemlékeznek, megállapítva mennyire lehetséges a rokonságot ben halt meg Lőrincz deák, a ki a legnagyobb valószínűség szerint testvére volt Székely Mózes apjának, János deáknak ban egy tanúvallatásnál említtetik siménfalvi nemes Székely Miklósné ban egy tanúvallatásnál szerepel Székely János, a ki szintén rokona volt, mert a tanúk közül az első azt vallja: Zekelj János anyjától hallottam, hogy monta, hogy Zekelj Jánosra bizta Zekelj Moyses az búzáját hogy elcséplesse Semiénfalván s Segesvárra hordassa, mikor Zekelj Moyses az török földre ment volt"; a negyedik tanú szerint pedig Zekelj Moyses jovaiban sok egymás maradott, Zekelj János abból vévé elé magát." Ez a János úgy hisszük, hogy Székely Mózes vala- 1 Ha igaz, a mit többen állítanak, hogy Székely Mózes nejének, Kornis Annának anyja Petky Kata volt, akkor ez úton még kevésbbé nevezhette vérrokonának Bethlen Székelyt. 2 Nagy Iván : Magyarország esaládai 10. k Mindkét czímerbon ott találjuk a növekvő oroszlánt, de mig a borosjenői Székely család ezímerében az oroszlán keresztet, addig a rétyi Székelyékében kardot tart.
10 A SIMÉNFALVI SZÉKELY CSALÁD. 37 melyik testvérének, talán épen Jánosnak volt a fia, vagy lehetett a Lőrinez deáké is. Egy 1648-ik összeírásban előfordul siménfalvi nemes Székely Mihály. Egy 1712-iki regestrumban pedig: Semjénfalva: Comes Joannes Székely. A^égére érve dolgozatunknak, azt a következőkben foglalhatjuk össze: Székely Mózes nem lófő-székely, hanem primőr családból származott és a rétyi és siménfalvi Székelyeknek a legnagyobb valószínűség szerint Székely Antal volt az ősük. A családfát pedig így állíthatjuk össze: Székely Antal, n. szárhegyi Lázár Karolina Székely János deák Lőrinez deák N n. Dobokai Márta (?)!. ', Mihály, 1. Mózes, a fejedelem István, János, Péter. utódai a rétyi Székelyek. 1. neje ismeretlen Ezek valamelyikének vagy 2. neje Kornis Anna Lőrinez deáknak utódai I Székely János, Miklós A XVIIT. sz.-ban élnek Ismeretlenek. II. Mózes ' '" Siménfalvi Székely István urtvarholyszóki főkii-álybiró, n. Szabó v. Horváth Ltolka 1633-ban száműzetik, Konstantinápolyban hal meg; { v neje Lónai Judith I]ona l788.,.'. f. Kis János Zsigmond N. '. Róza. DB. VASS MIKLÓS.
Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930
Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer
Családfa ???? Kovács Lina kb Vulfovic? Apa. Anya. Kovács Antal Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza)
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya?? Kovács Lina kb. 1869 1943 Vulfovic????? Apa Kovács Antal 1889 1970 Anya Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza) 1891 1944 Testvérek Kovács
IRODALOM. emlékei a külföldön és a hazában czímen. A hivatalos jelleg. építési korai czímű. Möller tanulmánya tulajdonképpen nekünk,
IRODALOM Magyarország műemlékei. III. kötet. Szerkeszti báró Forster Gyula. Budapest. Franklin-Társulat. 1913. 4-rétű 314 lap. A Műemlékek Országos Bizottságának ez a kiadványa is rendkívül becses tartalommal
Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924
Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,
AZ ERDÉLYI KIRÁLYI KÖNYVEK DIGITÁLIS KIADÁSA
KONFERENCIÁK, KIADVÁNYOK, KÖZÉRDEKŰ ESEMÉNYEK AZ ERDÉLYI KIRÁLYI KÖNYVEK DIGITÁLIS KIADÁSA A kiadásról A magyarországi forráskiadás egyik jelentős vállalkozása, az erdélyi fejedelmek okleveleinek kiadása
Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz
IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK
1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes
5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi
Az interjúalany és családja
Az interjúalany és családja Interjúalany Dávid Lajos Születési hely és idő Árapatak 1938 február 22 Székelyudvarhely, Kolozsvár, Hármasfalu, Gógánváralja, Marosvásárhely Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:
Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer
Családfa. Wertheimer Sámsonné (szül. Farkas Ida)? 1902 Wertheimer Sámsonné (szül. Hausman Pepka) Nincs adat. Nincs adat. Wertheimer Sámson??
Családfa Apai nagyapa Neufeld Jakab 1855 (?) 1947 Apai nagyanya Anyai nagyapa Wertheimer Sámson?? Anyai nagyanya Wertheimer Sámsonné (szül. Farkas Ida)? 1902 Wertheimer Sámsonné (szül. Hausman Pepka) Apa
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
XIII. 1. Családi fondok töredékeinek levéltári gyűjteménye 1569-1965
Terjedelem: 0,73 fm, 7 doboz (0,70 fm), 1 kötet (0,03 fm), 8 raktári egység 1 ; 101. állvány, 3. polc a) Balogh család iratai 1724-1841 0,03 ifm b) Boronkay család iratai 1569-1786 0,20 ifm c) Lukanyényei
2014. évi röpverseny eredmények I.
2014. évi röpverseny eredmények I. Az idei versenyidény első eredményei a május 3-án megrendezett birminghami pergő öreg galambok versenyének napján születtek, versenyre 7 fő nevezett. Íme az eredmények:
Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc?
Családfa Apai nagyapa Jakubovics Ignác? 1930 előtt Apai nagyanya Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? 1944 Anyai nagyapa Gottesmann Ferenc? 1944 Anyai nagyanya Gottesmann Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es
XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR
Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK
1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska
1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben
Családfa. Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza) 1874 1944. Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944. Schillinger Lipót 1864 1944
Családfa Apai nagyapa Steinberger Dávid?? Apai nagyanya Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944 Anyai nagyapa Schillinger Lipót 1864 1944 Anyai nagyanya Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza)
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
362 EGYÜÁZTÖRTÉNELMI ADATOK.
362 EGYÜÁZTÖRTÉNELMI ADATOK. XXXVIII. A tis-solymosi, íozöíl, tözöflüjfalvi*, üjszémi és sz. flemeteri nnitárius templomok elyétele mait 1691 január 19,20,21 és 22-én felyett tannyalloinásol JÍÖZLI j^enczédi
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
Családfa. Krén Jakabné (szül.? Rozália)? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? Huber??? Apa. Anya. Huber Jakab
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Huber??? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? 1935 Krén Jakabné (szül.? Rozália)? 1936 Apa Huber Jakab 1883 1944 Anya Huber Jakabné (szül. Krén
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.
I. Mátyás ( ) az igazságos
I. Mátyás (1458-1490) az igazságos született: 1443 Kolozsvár meghalt: 1490 Bécs feleségei: Podjebrád Katalin (cseh) Aragóniai Beatrix (nápolyi) (eljegyezve Cillei Borbála és Garai Anna) - Edelpock Borbála
Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.
Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
Családfa Apai Apai Anyai nagyanya Anyai nagyapa nagyanya nagyapa Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek
Családfa Apai nagyapa? Friedman 1845 1887 Apai nagyanya? Friedman (szül.?) 1852 1925 Anyai nagyapa Bernard Rosenzweig 1855 1938 Anyai nagyanya Katarine Rosenzweig (szül. Katarine Ertler) 1858 1940 Apa
Családfa. Anyai nagyapa. Goldsmann Bernard?? Interjúalany. Greif Ruth (szül. Goldstein Ruth) 1932. Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Goldstein??? Apai nagyanya Goldstein?-né (szül.? Rozália) 1874 1949 Anyai nagyapa Goldsmann Bernard?? Anyai nagyanya Goldsmann Bernardné (szül.? Eszter) 1880-as évek 1970- es évek
Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942
Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908
Családfa Apai nagyapa Braun Ignác 1848 1929 Apai nagyanya Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Anyai nagyapa Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Anyai nagyanya Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) 1860
XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942
XIII. 13. Búz-Fitos-Ugró családok iratai 1771-1942 Terjedelem: 0,40 fm, 4 doboz, 4 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, II. emeleti folyosó Amint az a mellékelt genealógiai táblázatból is kitetszik,
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
Családfa. Anyai nagyapa. Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek. Interjúalany
Családfa Apai nagyapa Geiringer Vilmos? 1944 Apai nagyanya Geiringer Vilmosné (szül. Rechnitz Antónia)?-1944 Anyai nagyapa Rechnitz Sámuel 1850-es évek 1890-es évek Anyai nagyanya Rechnitz Sámuelné (szül.
A rágalmazás és becsületsértés, valamint a megkövetés bíróság előtti ceremóniája Debrecen város XVII-XVIII. századi régi jogában.
A rágalmazás és becsületsértés, valamint a megkövetés bíróság előtti ceremóniája Debrecen város XVII-XVIII. századi régi jogában (könyvismertető) Dr. Diószegi Attila ítélőtáblai bíró 2014. június 2 A minap
Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról
BETHLEN GÁBORRA EMLÉKEZÜNK Nagy Dóra Schrek Katalin Konferencia Bethlen Gábor egyházpolitikájáról Négyszáz éve, hogy erdélyi fejedelemmé választották Bethlen Gábort. A kolozsvári országgyűlés 1613. október
2. A tordai középtanodáröl.
2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen
Indiai titkaim 14.- Két falu Krassó-Szörényben
2010 november 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.Mérték Give Indiai titkaim 14.Give Indiai titkaim 14.- 1/5 2/5 3/5
Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944
Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri
Családfa. Schlesinger Mihály es Apai évek Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) Schlesinger József?
Családfa 1890-es Apai évek 1944 nagyapa Schlesinger József? 1920-as évek Apai nagyanya Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) 1864 1944 Schlesinger Mihály Anyai nagyapa Löbl Imre?? Anyai nagyanya Löbl
Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás
Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64
Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám
Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.
Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921
Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?
Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37
Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
E R E D M É N Y L I S T A I. PALÓC KUPA - 2015.10.17. SALGÓTARJÁN
I. KCS UP FIÚ KATA / 6-7 ÉV 1 Gasparics István_Marcell Hinode Sportegyesület 2 Kovács Máté_ Jászberényi SE - JKA Shotokan Karate Szakosztály 3 Kovács Viktor Életforrás-do 4 Strádl Bence Bushido-Viadukt
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
VII % A
4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS
ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.
Családfa. Anyai nagyapa. Csernovits. Efraim? 1937. Interjúalany. Csernovits Farkas Sámuel 1925. Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Davidovits Mózes? 1890-es évek Apai nagyanya Davidovits Mózesné (szül.? Ráhel)?? Anyai nagyapa Csernovits Efraim? 1937 Anyai nagyanya Csernovits Efraimné (szül.? Eszter? 1888/9 Apa
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév
Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók
HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont
KATEDRA TÖRTÉNELEMVERSENY II. forduló tori.katedra@gmail.com Rovatvezető: Presinszky Ágnes Beküldési határidő: 2013. november 30. HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA (1458-1490) Csapat neve:... Iskola:... A forduló
2009.-évi Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban.
Eredményjegyzék 2009.-i Kerületi Diákolimpia Sportlövészet versenyszámban. Verseny ideje: 2009.09.25 Verseny hejszíne: Budapest XXI. Ker. Csepel Lövész Egylet lőtere Lőlap típusa: 1a Résztvevők száma:
Pankotay Jósa György vázlatos életútja
vázlatos életútja Dr. Vadász István múzeumigazgató, a földrajztudomány kandidátusa Emléknap Kiss Pál Múzeum, Tiszafüred, 2007. október 20. 1 1. Életrajzi adatai (Füredi Pankotay György, Jósa György) 1789-ben
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,
Hodinka Antal: A Munkácsi Görög-katholikus Püspökség Története (Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 1909)
A munkácsi görögkatolikus püspökség története Hodinka Antal: A Munkácsi Görög-katholikus Püspökség Története (Magyar Tudományos Akadémia Budapest, 1909) Részlet az I. Rész, C) Szakasz, I. Fejezet, c) czikkből:
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: HARGITA Körzet: GYERGYÓ S.sz. A tanuló 5. osztály Az iskola 1. Biró Kata Király Magdolna Fogarasy Mihály Általános Iskola Gyergyószentmiklós
Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz
The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011
1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......
Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Wagner Adolf? 1915/16 Anyai nagyanya Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül Apa S. (Sprerlinger) Jenő 1890 1941 Anya S. Jenőné
9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?
9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el
Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947
Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn
Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek
Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák
Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.
Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)
Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?
Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
KÖZIGAZGATÁS ÉS KÖZÉLET A HATALMI KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBAN, (Hermann Gusztáv Mihály) 371
5 TARTALOM BEVEZETŐ 23 AZ ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG ÉS A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC KORA, 1562 1711 27 Új ország alakul a speyeri egyezmény (Oborni Teréz) 27 Két nagyhatalom között 29 A fejedelemség területe 31
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)
Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján
Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 Collegium Hungaricum ösztöndíj 2012. március 1-március 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Collegium Hungaricum ösztöndíjamat 2013. év március hónapjában valósítottam meg, azzal a céllal, hogy az előző évben sikeresen
I. feladat. Ne a tojást törd!
I. feladat Ne a tojást törd! Köszöntelek benneteket! Remélem sok tojást sikerül gyűjtenetek a mai napon! Fejtsétek meg a rejtvényt! 8 tojás (Megoldásonként 0,5 pont jár.) 1. Ilyen típusú épületben kötött
Családfa. Preisz Sománé (szül. Deutsch Berta) 1870-es évek 1944. Blum Mórné (szül. Klein Róza) 1870-es évek 1944. Blum Mór 1868 1944
Családfa Apai nagyapa Preisz Soma 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Preisz Sománé (szül. Deutsch Berta) 1870-es évek 1944 Anyai nagyapa Blum Mór 1868 1944 Anyai nagyanya Blum Mórné (szül. Klein Róza) 1870-es
Családfa. Gárdonyi (Grünberger) Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45. Gárdonyi (Grünberger) Dávidné (szül. Brauner Hermina) 1869 1943
Családfa Apai nagyapa Kinszki Ármin 1860-as évek 1910 Apai nagyanya Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45 Anyai nagyapa Gárdonyi (Grünberger) Dávid 1861 1914 Anyai nagyanya Gárdonyi (Grünberger)
Kossuth Lajos Ált. Isk.
1 12 Debrecen Vezető: Lakatos István, Ladányi Zoltán Vénkerti Ált. Isk. és AMI Tóth Dávid 9,100 8,900 8,300 26,300 Jenei Bence 9,300 9,000 8,500 26,800 Kiss Ákos 9,400 9,200 9,400 28,000 Barbócz Bence
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA. Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.)
S. TURCSÁNYI ILDIKÓ BANNER JÁNOS EMLÉKSZOBA Vezető a Jantyik Mátyás Múzeum állandó kiállításához (Békés, Széchenyi tér 6.) BÉKÉSI TÉKA 11.sz. A békési Jantyik Mátyás Múzeum tájékoztatója Szerkeszti: B.
Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp
B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat
B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa
A CSALÁD. Következzen tehát a család:
A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket
Családfa. Deutsch Ignácné (szül. Hirsch Leonóra)? 1944. Hadinger Edéné (szül. Hoffmann Hermin) 1870-es évek 1922. Deutsch Ignác?? Hadinger Ede?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Deutsch Ignác?? Deutsch Ignácné (szül. Hirsch Leonóra)? 1944 Hadinger Ede? 1945 Hadinger Edéné (szül. Hoffmann Hermin) 1870-es évek 1922
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA. ÚSZÁS V-VI. Kcs HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA január 19.
CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA ÚSZÁS V-VI. Kcs. 2008-2009 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA 2009. január 19. Nem hivatalos eredményjegyzék A kategória 100 fiú gyors 1. Király Bence 1993 SZTE Ságvári Szeged