Vidéki levél. Az erdészeti műszótár érdekében.
|
|
- Mátyás Kiss
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vidéki levél. Az erdészeti műszótár érdekében. Az erdészeti műszótár egybeállítása lassan halad előre. Ennek az oka főképen az, hogy némely igen fontos műszavunkra nézve nem tudunk egyetértésre jutni. A szakreferensek tépelődnek magukban s ha a szakközönséget hozzászólásra kérik, általános hallgatás áll be. Csak két szaktárs törte meg a csöndet: a m. é. deczemberi számban Földes János, a f. év januáriusiban Kiss Ernő. Fogadják hálás köszönetemet. Ök az első fecskék. Bár többen is követnék a jó példát. Adná Isten! E szavak ne illessék azokat, kik oly sok szót gyűjtőitek össze és lestek el a nép szájáról. Ők igen jó munkát végeztek. De a két fönnebb emiitett kollégám szerény fölfogásom szerint többet tett, mert kritikailag szólt a forgalomba hozni próbált szavakhoz, s ítéletet mondott a forgalomban levő roszszakról. Igaz, nem mindenki jogosult kritikát mondani műszavainkról. Ahoz kiváltképen nyelvérzék és nyelvi tudás kell. Utóbbi az első nélkül nem ér semmit. Csak az, a kinek igaz, romlatlan magyar füle van, hallja meg a hibát s hallja meg a jó szót a nép ajkáról ; a nyelvi tudás azonban az analyzálásra, a fogalom helyes megállapítására képesít. Két tisztelt szaktársam bir mind a két tulajdonsággal; nem fogja tehát rossz néven venni, ha polemizálni próbálok vele. A vita helyes megoldásra szokott vezetni, annál is inkább, mennél többen vesznek részt benne. Kérem is a szaktársakat, ne tekintsék az én következő nyilatkozataimat döntőknek, a mint hogy én sem tekintem annak, hanem szóljanak hozzá szakbeli és nyelvi tudásuk, valamint nyelvérzékük alapján. 1. A forda szó fölött már általában ki van mondva az Ítélet. Vitatkozni rajta már nem érdemes. Ugyanarra a sorsra érdemes a forduló meg a forgó is. Mindkettő magában*) semmi s csak azoknak jó, a kik okvetlenül a fordával megegyező kurta szót keresnek. Ám ezek használják a turnust, mert abban is két szótag van. De még sem! Azt sem érti a nagyközönség. Csak a napok- *) T. i. a vágás hozzátétele nélkül.
2 bari hallottam egy ügyvéd szájából e furcsa mondást: az erdő rendes turnusokra van felosztva". Mások is megbotránkozva hallhatták gyakran. Kiss nem találja jónak a forgót, mert az körforgásra figyelmeztet, pedig arról az időről van szó, mely alatt a vágásokkal oda jutunk vissza, a honnan kiindulánk. Nem egészen ugy van. Azt is, mást is. Azt jól s a laikus által is megérthetőn mondja ki a vág ás-forduló: azt a korszakot azonban, mely alatt a vágások mintegy körül futnak az erdőn, mintegy forognak az erdőben, a vágás-forgó, s a tényt magát, hogy az történik, a vágásfirgás fejezi ki, teszi mintegy érzékelhetővé. A németek is azt mondják: Umtriebszeit, Umlaufszeit, körülvágási, körülfutási idő; mintegy azt képzelvén, hogy a vágásokkal körül futjuk az erdőt- A turnus is szószerint azt jelenti. A turnus végén, meg a vágásfordulón az egyre megy és tán az is érthető: ezt az erdőt rendes rágás-forgással kezelik, a vágás forgója 80 esztendő. Nem tudom, jól fejeztem-e ki ezeket a sublimis distinkeziókat, de a németek is különbséget tesznek az Umtrieb és az Umtriebszeit között. Végre még megemlítem, hogy a mezei gazdáknak is vetés-forgóra van beosztva a gazdaságuk, s ha vágás-forgóról beszélünk, ők is megértenek, mert használják is e szavat. 2. Az állab nem erőltetett, hanem tökéletesen hibásan képzett szó, mint a milyen volt az Istenben boldogult értés. Azért nem tudok belenyugodni életben hagyásába. Azért kötelességem, de kötelessége minden magyar erdésznek is törni a fejét rajta, kutatni a nép nyelvében, találni helyébe más m. p. jó szót, vagy megegyezni valami jóban. Mit értünk állab alatt? Voltaképen a lábon álló fát. Az erdő-értékszámitás azt tanítja : az erdő két részből áll, a talajból s az azon álló fából. Ez nagyon egyszerű és érthető. De mikor nekünk azzal a fennálló fával annyi a dolgunk, hogy se hossza se vége: rövid szóval kell tehát kifejezni tudnunk. Végig próbáltam minden lehető képzését az áll-tőnek. Álladék Fogarasy szótára szerint ugyan a. m. Bestand, jól képzett szó is, de fülemnek ugy hangzik, mintha valami mást jelentene. Lehet, hogy tévedek. Az állovány nem kell Földesnek, nem kell Kissnek, bár nem mondja, miért. Nem bánom, dobják a sutba, bár nem
3 értem, miért nem fejezi jól ki azt, a mit állab alatt értünk. Áz állomány substancziát jelent, elismerem azonban, hogy ugyanazon szót szabad és lehet is többféle értelemben használni. Mégis ajánlok egy más szót: állmány. Képzése époly helyes, mint a közhasználatnak örvendő állvány. Olyat jelent, a mi áll. Könnyen kezelhető. A tölgy-állmány, lucz-állmány, állmány-alak, állmánynem, állmány-anyag, záródott állmány, serdült állmány, állmányok stb. Miután végre igaza van Földesnek, hogy megszokás folytán elveszti a szó feltűnőséget és mert semmi más fogalom megjelölésére lefoglalva nincsen, bátran merem ajánlani. 3. Zárlat. A jogi nyelvből vétetett át; de konsequensen soha sem használtatott. Soha sem irta senki, hogy az erdő jól zárlódik. Fölöslegesnek tartom azonban uj szó keresését. Nyelvünk készen adja a szavat s az első műszótár készítői csak azért nem fogadták el, mert valami különöset akartak. Ez a szó, a záródás, s ha valakinek különösebb kell: a zárat, mint pl. gondol-at, mond-at, keres-et, öltözet, ir-at. Jól mondja Kiss, a borulcet-ot czáfolván, hogy az inkább a lombozatra, mint a törzsek állására vonatkozhatik. Mindazáltal a záródás is általában véve a fák koronáinak többé-kevésbé tökéletes érintkezése, minek következtében a nap sugarai a talajtól vagy az azt boritó növényzettől, vagyis a fák koronázata alatt levő területből kizáratnak. Igy fogva föl, a záródás mértéke az ernyözet erősségétől, tömöttségétől függ, a mit a német erdész igy mond ki: Beschirmungsdichte. Záródás alatt érteni szokás azonban azt is, hogy a területen a termőhelyi jósághoz képest többé-kevésbbé megfelelő számú fa áll. Ez esetben a záródás mértéke az erdősültség tökéletességétől, tömöttségétől s illetve sűrűségétől függ. Voltaképen két fogalommal van dolgunk, mit Kiss is megmond, kijelentvén, hogy a nem teljes zárlatu erdő is beborulhat" és hogy zárlat alatt a törzsek bizonyos fokú sűrűségét kell értenünk". Már most két fogalomnak egy szóval nevezése nem lehet czélszerü, mert az olvasót avagy hallgatót megzavarhatja. Az erdősültséget vagy erdösséget a német erdészek Bestockungnak mondják, s mí* is mondhatnók törzsökösségnek, vagy mert az
4 alatt valahol rneggyökeresedett, megállapodott embert, családot szokás érteni, mondhatnók tökéletes, hiányos, sürü, gyér, 0"8 vagy 0"3. törzsességnek. Pl. az erdő törzsessége A Kiss ajánlotta sürüsóg-et nem tartom elfogadhatónak, mert hogy hangzanék: az erdő sűrűsége gyér. 4. Aterdölés, erdölés, ritkítás, gyérítés, bontó-vágás stb. Az aterdölés apaságát elismerem. Ugy gondolkoztam, hogy az a fiatal erdőn keresztül, tehát által, vagy átmenő különleges erdőlés. Mivel azonban a Dnrchforstung szó szószerinti fordításának látszik, germanizmusnak nyilváníttatott, s kimondatott rá a halálos ítélet. Nem bánom, hát erdőljünk. Csak azt szeretném tudni, szabad lesz-e igy beszélni: ez az erdőrész már meg van erdőivé vagy már kierdőltetett? Ha nem, azt szeretném tudni, hogy kell azt mondani. Mert arra is gondolni kell, hogy fog bánni a gyakorlat a szóval. Csak például hozom föl a jegenyefenyőt, melyet széltében-hosszában röviden jegenyének neveznek, mig az alatt minden magyar ember populus pyramidalist ért. Meg is kérdé tőlem egy ily beszédet halló magyar gazda: Hát uram, a felvidéki erdőkben vadon terem a jegenye?" Azt nem tudom megérteni, mért nem tartja Kiss Ernő ur az erdölés szót magyarnak, mikor az egyenesen a nép szájából van véve, melynél jobb nyelvi forrás nem létezik. Félek, hogy az eresztevény felélesztése ellen is lesz kifogása, pedig azt kár volna a feledés homályába elmerülni hagyni. A ritkító vágás használatát a Kiss Ernő ajánlotta értelemben nem tartom helyesnek; még pedig azért nem, mert az az erdészeti irodalomban már kezdettől fogva más vágásforma megnevezésére használtatik, s ezen megnevezés ellen kifogás nem lehető. Ritkítás alatt már megszoktuk a záródás szemmel látható megszakítását érteni s a vigálgos gazdaság csak azért kapott más nevet, ámbár az is ritkító vágáson alapszik hogy a vigályossági növedék hatása érezhetőbbé váljék már magában a megnevezésben. Igaz, hogy a mezei gazdák s illetve a nép a fiatal kukoricza egy részének hasonló czélból történő kitépését ritkításnak, gyérítésnek nevezi; ha azonban azt a példát követni akarnók, a ritkító vágás helyébe gyéritő vágást kellene tennünk, mert a gyére*
5 oly elfogadott szavunk, a melyet kiküszöbölnünk nem szabad s ahoz vetve az értelmet, gyérítés téresebb állásba juttatást (németül Ráumigstellung) jelent. Ennélfogva ugy látszik, hogy a ritkítás inkább jelölhetné meg azt a fogalmat, melyről szó van, mint a gyérítés. Mégis, miután oly erdészeti munkálatról van szó, melynek végrehajtásánál a záródás szemmel látható megszakításáról eddigelé csak kivételképen van szó, s miután ez a munkálat oly kiválóképen erdészeti minőséggel bir, részemről különleges erdészeti szavat is szeretnék annak megnevezésére használni s az oknál fogva inkább ajánlanám az erdölést, mint a ritkítást. Különben az általában véve ápoló vágás. A gyomláló vágást nem találom azon megokolással elítélendőnek, mint azt Kiss Ernő teszi. Gyomlálás alatt egyáltalában a gyomok eltávolítását értjük, miután az a cseperedő erdőben vágás utján történik, egészen világos, találó és helyes a megnevezés. Még a laikus is mindjárt megérti, miről van szó; nem annyira a tisztitót, mert az alatt azt is érthetem, a mit a takarító vágás alatt érteni szoktunk. Bontó vágás. Ez a szó oly jól hangzik, annyira behizelgi magát a fülbe, hogy csak ugy egyszerűen napirendre térni fölötte nem szabad. Azt vagyok ennélfogva bátor javasolni, hogy a Gayer által úgynevezett Angriffshieb, a csoportos felújítás sajátképeni vető-vágásának megjelölésére fogadnók el. Erről Gayer azt mondja, hogy valódi lazitó vágás, tehát a záródást felbontó vágás. Lehetne azonban a Loshieb számára is lefoglalni, a melylyel voltaképen állmányok bontatnak szét, választatnak külön. Leirtani nézeteimet; nem követelem okvetlenül magam számára az igazságot, de követelem az alapos megczáfolást. Azt nem fogadhatom el tökéletes érvül, ha valakinek ugy látszik, hogy a szó nem fejezi ki egészen az értelmet, melyet neki tulajdonítani akarunk. Ha csak megközelíti, az is szerencse. S meglehet, hogy másnak máskép látszik. Azt azonban elfogadom, a mit Kiss mond, hogy a magyar ember által könnyen megérthető legyen". Ez különösen nehéz, a még nálunk meg nem honosodott munkálatokra vonatkozó szavaknál. Ezek azonban inkább azok számára készülnek és vétetnek föl a müszótárba, a kik németből fordítanak.
6 Ha majd ezen munkálatokat bevisszük s illetve utódaink beviszik az erdőbe, a gyakorlat ugy is majd segiteni fog magán. Törekedjünk azonban mi is tudásunkhoz képest a lehető legjobbra. Ez azonban csak ugy lesz elérhető, ha mennél többen szólnak hozzá s ha úgyszólván az összes szakközönség részt vesz a műszavak megválasztásában. Losoncz, január hóban. Illés Nándor. Üzemterv és állami erdófeliigyelet. Válasz 25.-nek. A Magyar Erdész I. évfolyamának 21. és 22. számában közli E. válaszát -az Erd. Lapok m. é. XI. füzetében fenti czimen megjelent czikkemre, a melyben korábbi fejtegetéseit birálóan bonczolgattam. A védekező közleménynek vannak egyes kitételei, a melyek újból kezembe nyomják a tollat; ezúttal azonban rövid lehetek. Följogosít erre, minden egyébtől eltekintve, az a körülmény, hogy É. tanításaival mindeddig egyedül áll, egyetlenegy pártolója sem akadt szakirodalmunk terén, mig ellenben az általam képviselt álláspontot ugy a Magyar Erdész hasábjain, mint az Erd. Lapokban az erdészeti szolgálat igen különféle ágaiban müködö szaktársak támogatták, magánerdötisztek és állami alkalmazottak egyaránt. Fogadják ezek a kartársak e helyen őszinte köszönetemet, hogy az E. szélsőségei ellen irányuló küzdelemben nyíltan mellém állani szívesek voltak. Félreértések kikerülése végett megjegyzem, hogy nem kerülte ki figyelmemet az, hogy a fölszólalók egynémelyike magát azt a tényt, hogy E. fejtegetései napvilágot láttak és ez által széleskörű eszmecserére adlak alkalmat, örömmel üdvözölte, de már fejtegetéseinek tartalmával eddig legalább senki sem azonosította magát. És ugyancsak félreértések kikerülése végett szükségesnek tartom itthangsulyoznom, hogy az eszmecserének, aszenvedélymentes, higgadt gondolatok gyümölcsöt termő kicserélésének magam is őszinte hive vagyok nemcsak állásomnál, hanem egyéniségemnél fogva is. Ezt nem fogja tagadhatni az, aki az Erd. Lapok szerkesztésének átvételekor a munkatársakhoz és olvasókhoz intézett bekö-
KÜLÖNFÉLÉK- Hozzászólás néhány erdészeti műszó helyesbítéséhez.
(hetven), Szabó László és^ Vácikerti Menyhért járási erdööröknek 50 50 (ötven-ötven), Gádor József városi erdőörnek 70 (hetven), Tóth István, Molnár Lajos és Fóris Samu erdöszolgáknak 40 40 (negyven-negyven)
nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!
nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
Vidéki levél. (Erdészeti műszavaink tárgyában.)
Vidéki levél. (Erdészeti műszavaink tárgyában.) Kedves Szerkesztő Barátom! I. Voltaképpen újévi üdvözleted viszonzásául akartam még előbb ezt a pár sort hozzád intézni. Igy akartam viszonozni üdvözletedet,
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
Ennek a könyvnek a gazdája:
A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT!
IMÁDKOZZ ÉSZAK- KOREÁÉRT! Imádság El tudod olvasni ezt a szót? (Mutassuk fel a koreai szó képét, és hallgassunk meg néhány választ!) Ez egy koreai szó. Jelentése: imádság. Így kell kiejteni: ki-do. Mondjuk
100 női önismereti kérdés. 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon
100 női önismereti kérdés 100 önismereti kérdés azoknak a nőknek, akik javítani akarnak magukon, a párjukon és a párkapcsolatukon Kedves Olvasó! Talán az Ön fejében is megfordult a kérdés: vajon miért
A világos, egyértelmű utasítások fontossága
A világos, egyértelmű utasítások fontossága Kedves Szülők, ebben a fejezetben a következő témákkal foglalkozunk: - Miért tűnik úgy, hogy az ADHD-s gyermek meg sem hallja, amit a szülő mond? - Fejleszthető-e,
Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő
Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,
file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000
Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül.
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Irta : M a n d e 1 i k Dániel, m. kir. erdömester. Nem régiben egy kirándulásom alatt alkalmam nyilt megszemlélni egy csemete kertet, melyben a,3 éves
A Földről alkotott ismeretek áttekintése és továbbfejlesztése
szka105_19 É N É S A V I L Á G Kontinensek, országok, emberek 1. A Földről alkotott ismeretek áttekintése és továbbfejlesztése Készítette: nahalka István SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
Magyar erdészeti szakkifejezések.
Magyar erdészeti szakkifejezések. Irta: Rónai György. Az Erdészeti Lapok szerkesztősége ez év február havi füzetében néhány idegen szónak a jegyzékét közli és felhívja az olvasót, tudassa vele lehetőleg
EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan
Általános jellemzok EMELT SZINT FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegíto beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat egy témakör részletes megbeszélése interakció kezdeményezés nélkül
KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó
A szeszgyártás és szeszkereskedelem.
251 A szeszgyártás és szeszkereskedelem. Előadó: Dr. Szöllősi Ödön szeszgyáros, Székelyudvarhely. A mezőgazdasági szeszgyárak rendszerét legelőször Ausztriában és Magyarországon létesítették az 1888. évben.
131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
A tölgyerdők és a vasúti talpfa.
Végül megemlítem, hogy az itt leirt gép, az összes felszereléssel együtt a feltalálónál, Hacker Rudolf főerdésznél (Hoffnung, u. p. Groszmergthal, Csehország) 60 forintért, a gép tovaszállitásához szükséges
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!
Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes
Barabás Erzsébet. Titkos igazság
Barabás Erzsébet Titkos igazság Tudattalanság Élet és halál! Megszületni majd meghalni. Kérdés, hogy hogyan, miként és mikor vagy esetleg miért! Még meg sem születünk, már előtte kiválasztjuk az állítólagos
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó
Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba
A következő táblázat az értékelési szempontokat és az egyes szempontok szerint adható maximális pontszámot mutatja.
A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák alapján történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon
10X. Mi ez? MÓDSZER. Nyelvtanulási.
10X Nyelvtanulási MÓDSZER Mi ez? www.e-egyetem.hu Pár szó Csabától: Gratulálok döntésedhez, hogy alaposan tájékozódsz nyelvtanulási módszerünkről. Az alábbiakban szeretnék több információt adni az általam
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2008. október 30-i üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Dudás Béla képviselő
Információszabadság. Tanóraterv középiskolák számára 1
Információszabadság Tanóraterv középiskolák számára 1 feladat időtartam feladat célja leírás eszközigény 1. film 15 perc Egy jogeset interaktív feldolgozása. Az információszabad sághoz való jog érvényesülése
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!
HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Orosz nyelv Általános útmutató A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás
J e g y zőkönyv AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.)
AIÜB-V-5/2011. (AIÜB-V-8/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot
Ákácz fatermési táblák. r.
Ákácz fatermési táblák. r..4 Coburg herczegi ákáczerdók számára. Összeállította a herczegi erdőrendezőség. Coburg herczeg puszta-vacsi, puszta-szt.-lőrinczi, mendebülei és hevesi uradalmaiban az 1886-ik
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK
Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni
szövegek (szubjektív, lírai) képleírások is egyben, máskor az adott alkotó művészetéről általánosságban szól a vers. (Az isten bőre esetében a szerző
Kitekintő Határterületek Jász Attila: Alvó szalmakutyák avagy áldozati ének; isten bőre Kalligram, Pozsony, 2010, 60 l.; isten bőre, Napkút, 2011, 78 l. Jász Attila utóbbi két verseskötete mintha igazából
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó
KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó
Üzenet. Kedves Testvérek!
Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 40. szám, 2011. okt. 2. Kedves Testvérek! Tamás, a hitetlen így ment át a köztudatba, és lett belőle szólás. Azonban ahogyan a hit,
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/43. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földm ves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/43. Történet www.m1914.org
Minta. Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2016. január 26. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal
"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. május 26. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án 17.00 órai
Társalgási (magánéleti) stílus
Társalgási (magánéleti) stílus Meghatározás kötetlen társas érintkezésben használt nyelvi formák Általános jellemzők, elvárások közvetlen, Könnyen érthető, Személyiség kifejezése Kommunikációs funkciók
EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)
EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait
Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika
Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak
Képzési Program. Angol Nyelvi Képzési Program
A képzési program ismertetése Képzési Program Február 15 Bt. 6769 Pusztaszer Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00086-2012 Az angol nyelvi képzési program célja, hogy ismertesse a Február 15 Bt. nyelvi
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for
Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte?
1 Tisztázzunk valamit: Mi a célod? Mikor? Mit teszel meg érte? Még mielőtt belevágnánk a nagy munkánkba, röviden nézzük is meg, milyen is ez a német nyelv. A NÉMET nyelvről röviden: Azonnal fel fog tűnni
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.
A versenyző neve: HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés Forduló: III. Osztály: 3. Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Az iskola kódja: H- Elérhető pontszám: 39 p. Ellenőrizte:
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.
Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,
1 SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu.
1 SZEREMLE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6512 SZEREMLE, SZABADSÁG U. 1. T.: 76/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2012. március 19-én, a Szeremle Községi Önkormányzat
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE
AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság
A nyelv valóságfelidéző szerepe az elvonatkoztatásra képes gondolkodáson
A nyelv és gondolkodás viszonya A nyelv fogalma: a legegyetemesebb jelrendszer. Egy nagyobb közösség, általában egy nemzet tulajdona. A külső és a belső valóságot minden más jelrendszernél pontosabban
MEDIÁCIÓ (KÖZVETÍTÉS)
MEDIÁCIÓ (KÖZVETÍTÉS) KÉSZÍTETTE:ÉLES CSABÁNÉ LÁNYI MÁRIA, OROSZ IBOLYA AURÉLIA, SZATMÁRI SÁNDORNÉ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONTJA A mediáció lényege abban áll, hogy
Phonak CROS B. Amikor a bármilyen irányból érkező beszédet tudja követni, life is on
Phonak CROS B Amikor a bármilyen irányból érkező beszédet tudja követni, life is on A CROS hallókészülékeim visszaadták a hangokat, amik visszaadták az életemet.. Angie Aspinall, Phonak CROS viselő Hallás
J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )
FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott
LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL
LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban
Camping-lehetőségek az őrségben és ennek erdészeti előfeltételei CEBE ZOLTÁN
(vagy egyéb célok elérésének) szolgálatában. A termelőerők (termelőeszközök és munkaerő) mindenkor korlátozott mennyiségben állnak a gazdálkodó egység rendelkezésére, ugyanakkor rendszerint többféle célra
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
Használói elégedettségvizsgálat 2015.
Használói elégedettségvizsgálat 2015. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és elégedettségét vizsgáltuk kérdőív segítségével.
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
Az emelt szintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Francia nyelv A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2000. június 9- ei rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1.
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés
Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
Több világosságot" Egyházi beszéd.*
Több világosságot" Egyházi beszéd.* Alapige: Ezs. 59. r. 9. v. Várjuk a világosságot, de ime nagy homályosságban járunk, Legyen világosság." Mózes próféta előadása szerint így szólott az Ur a teremtés
JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről
Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Á S Á R. Human Development Team. Human Development Team Budapest, Neszmélyi u. 40. Akkreditáció: AL-1606
Heam I. M I L Y E N C É L A O A N H A Z N L O M A C É L K I Ű Z É, M I N F E J L E Z É I E Z K Ö Z? eam 1. udják-e a beosztottaim, mi az elsődleges küldetése és az általános célja a szervezetünknek? 2.
Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?
A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri
A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény
A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény Szerkesztették: Gelsei Gergő Gergely Vera Horváth Vera Rácz Márton Alapítvány a Társadalomelméleti
Verstan. Alapismeretek Csenge
Verstan Alapismeretek Csenge I. Időmértékes verselés Alapegysége: versláb Időegysége: mora Rövid szótag jele: U (1 mora) Hosszú szótag jele: (2 mora) A leggyakoribb verslábak: Ha lehet, mindig ezt választjuk!
Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.
Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!
Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy
AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!
Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos
A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény
A láthatatlanság vége társadalomismereti szöveggyűjtemény Szerkesztették: Gelsei Gergő Gergely Vera Horváth Vera Rácz Márton Alapítvány a Társadalomelméleti Kollégiumért 2004 Kiadja az Alapítvány a Társadalomelméleti
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P
1. rész 1. Általában szeretek egyedül, a magam elképzelése szerint I Igen Nem G dolgozni 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 3. Bosszantanak azok a kis hibák, amiket olykor elkövetek S Igen
Legjobb megoldások az ügyfélszolgálatokban Best Practice
Legjobb megoldások az ügyfélszolgálatokban Best Practice Czakó Péter Európai Üzleti Iskola Tartalom Tulajdonos, tag = ÜGYFÉL A hely, ahol dolgozunk Magyarország helye a világ értéktérképén A módszerek,
ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11.
ComFit Kft. részére végzett Farmakovigilanciai irodalomfigyelés - Megbízói elégedettség mérő kérdőív 2013. február 11. Kiküldött kérdőívek száma: 35. A kimutatás a kitöltött kérdőívek adatait tartalmazza
TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27
TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus
OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida
OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek
= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.
8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}
Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK
2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,
Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14.
Név: Tóth Lilla Évfolyam: II. Tantárgy neve: Egészségfejlesztés előadás és gyakorlat Dolgozat címe: Kosárlabda-mérkőzés programterve a 13. és 14. csoportok között Programtervem célközönségének az orvostanhallgatókat
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Í E. x Kiadó: -S^M^zt&Sí>^ Az Országos Erdészeti-Egyesület. B e d öattlre r t. Megjelenik minden hónapban. Huszonkettődik évfolyam. XI. füzet.
2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása
2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 15/2015.(II.09.) számú
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)