Helyi tanterv Nyolcosztályos gimnáziumi képzés évfolyam Angol, mint első idegen nyelv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Helyi tanterv Nyolcosztályos gimnáziumi képzés évfolyam Angol, mint első idegen nyelv"

Átírás

1 Jelen helyi tanterv először a 2013/2014. tanévben lép életbe az 5. évfolyamon, majd felmenő rendszerben más változás nélkül a 2020/2021. tanévben válik teljessé. Helyi tanterv Nyolcosztályos gimnáziumi képzés évfolyam Angol, mint első idegen nyelv 1

2 Bevezetés: Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív nyelvi kompetencia szorosan összefonódik az általános kompetenciákkal, vagyis a világról szerzett ismeretekkel, a gyakorlati készségekkel és jártasságokkal, valamint a motivációval, amelyek mindenfajta tevékenységhez, így a nyelvi tevékenységekhez is szükségesek. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan tanítjuk. A mindennapi nyelvhasználatban, így a nyelvtanulásban is, fontos szerepet játszanak a szövegértelmezési és szövegalkotási stratégiák. A recepció során a nyelvhasználó, ill. a nyelvtanuló észleli az írott vagy hallott szöveget, azonosítja mint számára lényegeset, felfogja mint nyelvi egységet és összefüggésében értelmezi. A produkció során megtervezi és szóban vagy írásban létrehozza a közlendőjét tartalmazó szöveget. A sikeres kommunikáció érdekében a tanulóknak meg kell ismerniük, és használniuk kell azokat a nyelvi eszközöket, amelyekből és amelyekkel helyesen megformált, értelmes mondanivaló alakítható ki. Tisztában kell lenniük a mondanivaló szerveződésének, szerkesztésének az elveivel, hogy koherens nyelvi egységgé formálhassák közlendőjüket. Ismerniük kell azokat az eszközöket és forgatókönyveket, amelyekkel sikeresen megoldhatók a különféle kommunikációs helyzetek. Tisztában kell lenniük az egész nyelvi érintkezést átszövő szabályokkal, amelyek a nemek, a korosztályok és a társadalmi csoportok között különböző alkalmakkor szabályozzák az érintkezést. Ide tartoznak a nyelvi udvariassági szabályok, rituálék és a helyzetnek megfelelő hangnem használatának a szabályai is. A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. Az idegen nyelvű kommunikáció során meghatározó jelentőségű a nyelvekkel, a nyelvtanulással, az idegen nyelveket beszélő emberekkel és a más kultúrákkal kapcsolatos pozitív attitűd, ami magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti nyitottságot. A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. Az egész életen át tartó tanulás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nyelvtanulási stratégiáknak, amelyek ismerete és alkalmazása segíti a tanulókat abban, hogy nyelvtudásukat önállóan ápolják és fejlesszék, valamint újabb nyelveket sajátítsanak el. Nyolcosztályos gimnázium (5-12. évfolyam) 2

3 A nyolcosztályos gimnázium a rendelkezésre álló nyolc tanév alatt kiváló lehetőséget teremt a tanulócsoportok haladási tempójának és terhelésének a csoport igényeivel való összehangolására. A szintre hozást is folyamatosan, az adott tanulócsoport szükségleteinek megfelelően lehet végezni. Mód van a haladási tempó szükség szerinti módosítására, differenciált kezelésére is azzal a feltétellel, hogy a képzési célok végül teljesülnek. Az idegen nyelvi kerettanterv a KER-ben leírt készségek alapján határozza meg a nyelvtanulás fejlesztési egységeit, ezek a hallott és olvasott szöveg értése, a szóbeli interakció, az összefüggő beszéd és az íráskészség. A KER-ben meghatározott nyelvi szintek és kompetenciák azonban nem mechanikusan, hanem a tanulók életkori sajátosságainak tükrében értelmezve kerültek be a kerettantervbe. Az idegen nyelvi kommunikatív kompetencia fejlesztése szoros kapcsolatban áll a NAT-ban megfogalmazott kulcskompetenciákkal. A kommunikatív nyelvi kompetencia több ponton érintkezik az anyanyelvi kompetenciával. A szövegalkotás, szövegértelmezés, szóbeli és írásbeli kommunikáció számos készségeleme átvihető az idegen nyelv tanulására, és fordítva, az idegen nyelv tanulása során elsajátított kompetenciák hasznosak az anyanyelvi kommunikáció területén. A két terület erősítheti egymást, olyannyira, hogy megfelelő módszerek alkalmazása esetén az is lehet sikeres nyelvtanuló és nyelvhasználó, akinek hiányosak az anyanyelvi ismereti, sőt az idegen nyelv tanulása segíthet abban, hogy tudatosabbá váljon az anyanyelv használata. Az önálló tanulás képességének kialakításában hasznos segítséget nyújt a modern technika, az interneten található autentikus szövegek, a direkt és indirekt nyelvtanulási lehetőségek sokasága. Míg korábban csak az írott és a hallott szöveg megértésének fejlesztését támogatta az internet, ma már számos lehetőség kínálkozik a produktív nyelvhasználatra is. Az ingyen elérhető autentikus hanganyagok és videók, képek, szótárak, interaktív feladatok mellett az írott és a szóbeli csevegés, a fórumozás és a blogolás is élményszerű nyelvtanulásra ad alkalmat. Az önálló tanulás képességének folyamatos fejlesztéséhez azonban szükség van a tanulásról magáról való beszélgetésre, a tanulási stratégiák kialakításában való segítségnyújtásra, az önértékelés és a társértékelés alkalmainak megteremtésére. A nyelvtanítás sikerében fontos szerepet játszik a nyelvtanulók ismereteinek, érdeklődésének, igényeinek, nyelvi és nem nyelvi készségeinek bekapcsolása a tanulási folyamatba. A nyelvtanulás ugyanakkor a témák sokfélesége miatt, valamint azért, mert minden más tantárgynál több lehetőséget nyújt a beszélgetésre, kiválóan alkalmas a személyiség kibontakozásának támogatására. A siker másik kulcsa a folyamatos pozitív megerősítés, a tanulók önmagukhoz mért fejlődésének elismerése. Óraterv: évfolyam heti óraszám hetek száma éves óraszám KER szint A1 A1+ A2- A2 A2+ B1- B1 B2 Képzési szakaszok 5. évfolyam 3

4 A nyolcosztályos gimnáziumba általában egy év idegennyelv-tanulás után érkeznek a tanulók. Az új környezet, az új tanulócsoport, valamint a tanulók nyelvi készségei terén mutatkozó különbségek indokolttá tehetik egy átmeneti szakasz beiktatását. Ennek során különösen fontos a tanulók sikerélményhez juttatása, ami döntő lehet a nyelvtanulási motiváció kialakulásában és fenntartásában. Ez az átmeneti szakasz különösen fontos, ha a tanulók nyelvi előképzettsége, egyéni nyelvtanulói múltja nagyon eltérő. A játékos, kooperatív feladatok, a tevékenységalapú megközelítés, egymás tanítása, szükség szerint a kivárás sokat segíthet. A toleráns, biztonságos környezet megteremtése kedvezően hat a tanulók kockázatvállalási készségére, ami a nyelvtanulás sikerének egyik kulcsa. Az 5. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás célja az, hogy a tanulók változatlanul kedvet érezzenek a nyelvtanulásra, és örömüket leljék a nyelvvel való foglalkozásban, valamint fennmaradjon kíváncsiságuk az idegen nyelvet beszélő emberek és kultúrájuk iránt, nyitottak maradjanak az új ismeretek, tapasztalatok befogadására. A nyelvelsajátítás területén a korábbiakhoz hasonlóan fontos cél a beszédértés és a beszédkészség fejlesztése, de ebben az életkorban fokozatosan felzárkózik melléjük az olvasott szöveg értése és az írás is. A készségek fejlesztése komplex módon történik, úgy, ahogy azok a valós kommunikációs helyzetekben természetes módon összekapcsolódnak. Az idegen nyelv elsajátítása továbbra is minden esetben kontextusba ágyazva, konkrét beszédhelyzetek során történik, melyekben a verbális és a nem verbális elemek természetes egységet alkotnak. A motiváció fenntartása érdekében fontos, hogy a tanuló a fejlettségi szintjének megfelelő, változatos, érdekes és értelmes, kihívást jelentő tevékenységek során sajátítsa el az idegen nyelvet, és a feldolgozásra kerülő témakörök megfeleljenek a tanulók érdeklődésének, igényeinek és szükségleteinek. A témakörök részben ugyanazok, mint az előző fejlesztési szakaszban, de bővülnek és mélyülnek, azzal párhuzamosan, ahogy a tanulók érdeklődése alakul, igényeik, szükségleteik változnak. További témák is feldolgozásra kerülnek, amelyek összhangban állnak a NAT-ban szereplő más műveltségi területek, tantárgyak tartalmaival. A Témakörök táblázatban megjelölt kapcsolódási pontok segítenek megtalálni azokat a területeket, ahol megvalósítható a tantárgyakon átívelő akár közös projektek keretében zajló tanulás. Az 5. osztályban jelentősen bővül a tanulók szókincse. A nyelvtani szerkezeteket továbbra is kontextusba ágyazva sajátítják el, de fokozatosan felébred az érdeklődésük a célnyelv szabályrendszere és az anyanyelvükhöz hasonló, illetve attól eltérő nyelvi jelenségek iránt. Örömüket lelik a szabályszerűségek felfedezésében, de a szabályok ismerete csak csekély mértékben segíti nyelvi fejlődésüket. A helyes nyelvhasználat elsajátításában nagy szerepe van a nyelvi input minőségének és mennyiségének, valamint a tanulói megnyilatkozások esetében a pozitív tanári visszajelzésnek. Ebben a szakaszban is fontos célkitűzés, hogy a tanulók idegen nyelvi kompetenciájának fejlesztése szoros összefonódásban és kölcsönhatásban történjen a fejlesztési szakaszra vonatkozó nevelési célokkal és más kulcskompetenciák fejlesztésével, elsősorban az anyanyelvi kommunikációval, a szociális kompetenciával, az esztétikai-művészeti tudatossággal és kifejezőképességgel, valamint az önálló tanulással. Fokozatosan egyre nagyobb szerepet kap a digitális kompetencia, hiszen az IKT-eszközök használata idegen nyelven is az információszerzés és információcsere korszerű és hatékony eszköze. Javasolt tananyag: To the Top 1 - H.Q.Mitchell; MMPublications Get to the Top 1 H.Q. Mitchel, MMPublications 4

5 Könnyített olvasmányok: H.Q.Mitchell; MMPublications The Tin Soldier Rumpelstiltskin Jingle s Christmas Adventure Puss in Boots Sleeping Beauty The Emperor s Nightingale Témakör 1. Iskola Iskolám, osztálytermünk Osztálytársaim Tantárgyaim, tanáraim Kedvenc tantárgyam, kedvenc tanárom Iskolai sportok Óraszám: 144/év, 4/hét Témakörök az 5. évfolyam számára Kapcsolódási pontok Erkölcstan: társas kapcsolatok: barátság, szeretet, tisztelet, segítő kapcsolat. Testnevelés és sport: sportok. 2. Család, barátok, emberek Én és a családom Családtagok bemutatása Híres emberek bemutatása A legjobb barátom 3. Szabadidő, szórakozás Szabadidős tevékenységek, kedvenc időtöltésem Közös időtöltés barátokkal 4. Otthon, lakóhely, város Otthonom, szűkebb környezetem Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak Lakóhelyem, tágabb környezetem. 5. Étkezés Napi étkezések Kedvenc ételeim, italaim 6. Ünnepek Az én ünnepeim. Ünnepek itthon és a nagyvilágban. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: család és lakóhely. Erkölcstan: társas kapcsolatok, szokások. Testnevelés és sport: sportok. Ének-zene: zenehallgatás. Dráma és tánc: színház, előadások. Vizuális kultúra: múzeumok, kiállítások. Természetismeret: lakóhelyi környezet. Matematika: tájékozódás a térben, halmazok. Hon- és népismeret: az én városom, falum. Természetismeret: az ember megismerése és egészsége: étrend. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: hétköznapok, ünnepek. 5

6 Fejlesztési célok és feladatok készségenként Fejlesztési egység: hallott szöveg értése Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - felismerni az angolnyelv hangjait - egyre magabiztosabban követni a célnyelvi óravezetést, megérteni a tanár utasításait - megérteni az ismert témákhoz kapcsolódó, egy-egy rövid mondatból álló kérdéseket, néhány rövid mondatból álló megnyilatkozásokat - felismerni a mindennapi témakörökben elhangzó rövid, egyszerű szövegekben az ismerős szavakat, fordulatokat, és következtetni ezekből a szövegek témájára - a megértést segítő feladatokra támaszkodva kiszűrni a lényeget és néhány konkrét információt ismert témájú rövid, egyszerű szövegekből - aktívan követni az életkorának megfelelő témákról szóló autentikus, rövidebb lélegzetű szövegeket - azonosítani a párbeszéd szereplőit, a kommunikációs helyzetet és egyszerű, konkrét információkat kiszűrni (név, szám, mennyiség, hely, idő, személyes adatokra vonatkozó információ, tevékenységek) - egyszerű instrukciókat, utasításokat megérteni (útbaigazítás, figyelmeztetés, stb.) - megérteni egy közvélemény-kutatás kérdéseit és az arra adott válaszokat - követni rövid és egyszerű rádióműsorokat - megérteni telefonbeszélgetéseket - megérteni dalok, mondókák és rövid versek mondanivalóját - egyre önállóbban alkalmazni néhány megértést segítő stratégiát Szövegfajták, szövegforrások: - párbeszédek - telefonbeszélgetések - dalok - versek - mondókák - képekkel illusztrált mesék és történetek, kisfilmek, animációs filmek, - a korosztálynak szóló egyéb hangzó anyagok, tanárral, tanulótársakkal, - rövid rádióműsorok - célnyelvi országokból érkező személyekkel folytatott rövid párbeszédek, - tanári beszéd Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: szóbeli interakció - nonverbális elemekkel (pl. testbeszéddel, hanglejtéssel, vizuális eszközökkel) támogatva kifejezni a mondanivalót bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi eszközökkel 6

7 - rövid válaszokkal, cselekvéssel reagálni ismert témákhoz vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre, kérésekre, felszólításokra - egyszerű kérdéseket feltenni ismert témákhoz, osztálytermi szituációkhoz, egyéni szükségletekhez kapcsolódva - egyszerű nyelvi eszközöket és nonverbális elemeket tartalmazó rövid párbeszédet eljátszani társakkal - begyakorolt fordulatokkal kommunikálni: bemutatkozni, bemutatni, személyével kapcsolatos egyszerű információkat közölni - társaival közösen rövid jeleneteket előadni - aktívan részt venni játékos feladatokban: mondókák, mesék, rövid jelenetek Szövegfajták, szövegforrások: - dalok, - mondókák, - versek, mesék, illusztrált történetek, - mozgással kísért rövid cselekvéssorok, kérdések, rövid párbeszédek, - dramatizált jelenetek, - néhány mondatos leírások, - egyszerű felszólítások, kérések Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: összefüggő beszéd - önállóan, pár mondatban bemutatkozni, bemutatni, - elmondani rövid, egyszerű szövegeket, illetve tanári segítséggel, társaival közösen előadni párbeszédet, rövid jelenetet - egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott, összefüggő leírást adni saját magáról és a környezetében előforduló tárgyakról, élőlényekről, eseményekről - használni néhány egyszerű nyelvtani szerkezetet és mondatfajtát - bemutatni munkáját egyszerű nyelvi eszközökkel - elmondani az ismert szöveget a célnyelvi normához közelítő kiejtéssel, intonációval és beszédtempóban - megismert rövid szövegeket, verseket, mondókákat felidézni - gyermekirodalmi mű (pl. vers, dal, mese), történet, cselekvéssort közösen vagy önállóan előadni társak, másik osztály, szülők vagy tanárok részére Szövegfajták, szövegforrások: - dalok, - versek, mesék, rövid történetek, - cselekvéssorok, - leírások (pl. tanulói munka bemutatása), - rövid szerepek, - interaktív feladatok 7

8 Fejlesztési egység: olvasott szövegértés Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - rövid, hétköznapi szövegekben ismerős neveket, szavakat és egyszerű fordulatokat felismerni - írott szöveggel kapcsolatos tevékenységeket végezni (pl. leírás alapján illusztráció készítése, képek sorba rendezése, szövegrészlettel való párosítása). - egyszerű, különböző műfajú szövegeket olvasni, lényegüket megérteni, a szövegeket változatos feladatokon keresztül feldolgozni - rövid párbeszédeket megérteni - képregényeket olvasni, azokból kiszűrni a lényeges információt - az olvasott szövegre vonatkozó egyszerű feladatokat megoldani - rövid, írott instrukciókat követni - egyszerű, informatív szövegből (plakát, szórólap, reklám, brosúra, feliratok) egyszerű információt kiszűrni - egyszerűsített nyelvezetű irodalmi alkotásokat olvasni (pl. versek, mesék, dalszövegek - Szövegfajták, szövegforrások: - történetek, - hirdetések, - plakátok, - egyszerű katalógusok, - egyszerű üzenetek, - útleírások, - képeslapok, - feliratok, - nyomtatványok hagyományos és online formában. Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: íráskészség - szavakat és rövid szövegeket helyesen másolni, illetve hallás utáni leírni - rövid bemutatkozást írni - személyes adataira vonatkozó válaszokat adni írásban - ismert témáról rövid, egyszerű mondatokat írni - egyszerű nyomtatványokat, űrlapokat kitölteni - különböző műfajú rövid szövegeket létrehozni ismerős témákban (napló, felirat, rövid történet) Szövegfajták, szövegforrások: - leírás, - felirat, 8

9 - utasítás, - képeslap, - üdvözlőlap, - meghívó, - üzenet, - SMS, - , - levél, - adatlap, - bejegyzés, - dalszöveg 9

10 Kommunikációs eszközök 1. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Megszólítás Excuse me. Pardon? Köszönés How do you do? Good morning. Hello Tom. Hello, how are you? Hi! How do you do? Good morning. Hello Mary. Very well, thank you. And how about you? Hi! Elköszönés Köszönet és arra reagálás Bemutatkozás, bemutatás Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás Bocsánatkérés és arra reagálás Goodbye. Bye-bye! Good night. Take care. Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. It s very kind of you. My name is May I/Can I/ Let me introduce myself. May I/Can/ Let me introduce you to Rosy? How are you feeling today? What s the matter? I am sorry. I am very sorry. I beg your pardon. Goodbye. Bye! Good night. Thanks. Bye! Not at all. You are welcome. No problem. Don t mention it. Hello. Hi! Pleased to meet you. Nice to meet you. Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid. That s all right. It doesn t matter. Never mind. Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás Happy Christmas/New year/birthday! Many happy returns (of the day) Congratulations! Happy Christmas /New Year/ Birthday! Thank you. Thank you, the same to you. Telefon felvétele Oxford, five oh two double one. Hello, this is Ms Brown speaking. Telefonon bemutatkozás Hello, this is Mary Smith speaking. 2. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök 10

11 Véleménykérés, és arra reagálás Valaki igazának az elismerése és el nem ismerése Egyetértés, egyet nem értés Tetszés, nem tetszés What do you think? How do you like it? You are right. You are wrong. Do you agree? What s your opinion? How do you feel about it? Do you like Greek food? What do you think of my boyfriend? I think it is rather strange. I like it. OK. All right. I think he s wrong/right. I think it s great. I don t like it. He looks nice. Akarat, kívánság Would you like a biscuit? I d like an ice-cream, please. 3. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása Információ kérés, adás What is it? What s it in English? What is his house like? Are you all right? When are the guests coming? It s / That s / It s a kind of /It s used for It s big and comfortable. Yes, I am. At 6 p.m. Tudás, nemtudás Where is she? I have no idea. 4. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás Can you give me a pen? Yes, sure. Yes, of course. I m afraid I can t. Javaslat és arra reagálás Let s go to the cinema tonight. Good idea. Meghívás és arra reagálás Are you free on Tuesday? Let s meet on Sunday. Yes, I am. Good idea. Kínálás és arra reagálás Have an orange. Here you are. 5. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Yes, please. No, thank you. Thank you. Megértés biztosítása Visszakérdezés, ismétléskérés Nem értés, betűzés kérése, betűzés Did you say the castle? Can you spell it for me? It spells Sorry, I don t understand. Could you understand? Sorry, what does that mean? 11

12 Fogalomkörök 12

13 Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség Present Simple When do you get up? I don t drink milk. Present Progressive Why is she crying? I m not listening. I m leaving. Birtoklás kifejezése Present forms of have I have five friends at school. Possessive adj. Genitive s My, your, his/her/its, our, their dog Kate s brother Whose? Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Irányok, helymeghatározás Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, Gyakoriság How often? Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day. Időpont When? What time? What s the time? Singulars and plurals Regular and irregular plurals Cardinal numbers Ordinal numbers Countable nouns Uncountable nouns Now, Yesterday, last week, two years ago, Tomorrow, next week In 1997, in July, at 5 o clock, on Monday It s eight. It s quarter to eight. Boys, girls, Children, people, men, women first, second How many CDs have you got? I ve got a lot of/few CDs. How much money have you got? I ve got a lot of/little money. Modalitás Can (ability) I can swim. Logikai viszonyok Linking words And/or/but/because 13

14 Szövegösszetartó eszközök Articles Some+plural noun any+plural noun Some +singular noun Any +singular noun Nominative and Accusative of personal pronouns Demonstrative pronouns A, an, the There are some pencils in the bag. Have you got any sisters? I haven t got any matchboxes. There s some water in the vase. There isn t any juice in my glass. I, he, they Me, him, them This, that, these, those Értékelési rendszer: Az 5. osztály végén a tanuló legyen képes az év végi kimenetet mérésekor a szókincset, beszédkészséget, beszédértést, íráskészséget és nyelvhelyességet mérő feladatokat legalább 40 %- ban teljesíteni. Értékelési szempontok: minden készséget, és a nyelvhelyességet külön-külön értékelünk. Az értékelés módjai: önértékelés (Portfolio) társértékelés (pár-, csoportmunkában) szóbeli értékelés; írásbeli, főleg ösztönző-formáló (formatív) értékelés; minősítő-szelektáló (szummatív) összegző-lezáró értékelés (osztályzás) A fejlesztés várt eredménye: A1 nyelvi szint A tanuló megérti a gazdagodó nyelvi eszközökkel megfogalmazott célnyelvi óravezetést, az ismert témákhoz kapcsolódó kérdéseket, rövid megnyilatkozásokat, szövegeket. Egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal kommunikál. Felkészülés után elmond rövid szövegeket. Közös feldolgozás után megérti az egyszerű olvasott szövegek lényegét, tartalmát. 14

15 Ismert témáról rövid, egyszerű mondatokat ír, mintát követve önálló írott szövegeket alkot. 15

16 Javasolt tananyag: To the Top 1 H.Q.Mitchel, MMPublications 6. osztály Get to the Top 2 - H.Q.Mitchell; MMPublications Könnyített olvasmányok: Mowgli The Wishing Fish Ali Baba & the 40 Thieves Peter Pan Lisa Goes to London Paul and Pierre in Paris The Happy Prince Témakör 1.Mindennapi élet Napirend. Rutintevékenységek, házimunka. Szabadidős tevékenységek. Otthonom, szűkebb környezetem. Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési tárgyak. kedvenc játékaim. Lakóhelyem, tágabb környezetem. Baráti kör. 2.Utazás, pihenés Vakáció, nyaralás. Tevékenységek nyaralás alatt. Táborok, piknik, osztálykirándulás. Közlekedési eszközök. 3.A világ Földrészek, kontinensek, országok Városok, települések, falvak. Épületek, utcák. Tájékozódás, útbaigazítás. Üzletek, bevásárlóközpontok, piac. Vásárlás. Az én városom/falum. 4.Fantázia és valóság Rendkívüli emberek: híres emberek Rendkívüli események: balesetek, titokzatos történetek Óraszám: 144/év, 4/hét Témakörök a 6. évfolyam számára Kapcsolódási pontok 16 Természetismeret: lakóhelyi környezet. Matematika: tájékozódás a térben, halmazok. Hon- és népismeret: az én városom, falum. Erkölcstan: társas kapcsolatok, szokások. Technika, életvitel és gyakorlat: időbeosztás, napirend. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés. Hon- és népismeret: az én városom, falum, a hazai táj, a világörökség elemei. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: falvak és városok, közlekedés. Matematika: irányok, térbeli alakzatok. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés, vásárlás. Hon- és népismeret: az én városom, falum. Dráma és tánc: dramatikus játékok. Vizuális kultúra: képzeletem világa, műalkotások.

17 Képzeletem világa. 5.Város, természet Városok, települések, falvak. Épületek, utcák, nevezetességek Tájékozódás, útbaigazítás. Környezetünk problémái, környezetvédelem. Nevezetes napok: a Föld Világnapja 6.Tudomány és technika Természettudományok. Naprendszer, bolygók. Földünk. Tudomány és fantázia (időutazás). Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: falvak és városok, közlekedés. Matematika: irányok, térbeli alakzatok. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés, vásárlás. Hon- és népismeret: az én városom, falum. Biológia Fizika. Kémia. Földrajz, csillagászat. 17

18 Fejlesztési célok és feladatok készségenként Fejlesztési egység: hallott szöveg értése Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - aktívan követni a célnyelvi óravezetést, a tanár utasításait - közvélemény-kutatást megérteni - telefonbeszélgetéseket megérteni - a párbeszédek szereplőit és a kommunikációs helyzetet beazonosítani - a hallott szöveg alapján a konkrét információkat megérteni - a hallott információt beszélőkkel összekötni képi vagy írásos stimulus alapján - a hallott információt képekkel vagy a beszélőkkel összekötni - a hallott szöveg alapján pótolni a hiányzó információt - két választási lehetőségből kiválasztani a megfelelőt a hallott szöveg alapján - egyszerű instrukciókat, utasításokat megérteni (útbaigazítás, figyelmeztetés, stb.) - ismerős témákban az egyszerű információkat (név, szám, mennyiség, hely, idő, stb.) megérteni - a hallott szöveg alapján az állítások valóságtartalmát eldönteni - a hallott szöveg alapján az információkat összekapcsolni - történetek eseményeit sorrendbe állítani - verseket, mondókákat, rövid történeteket aktívan követni és megérteni Szövegfajták, szövegforrások: - párbeszédek - telefonbeszélgetések - dalok - versek - mondókák - képekkel illusztrált mesék és történetek, kisfilmek, animációs filmek, - a korosztálynak szóló egyéb hangzó anyagok, tanárral, tanulótársakkal, - rövid rádióműsorok - célnyelvi országokból érkező személyekkel folytatott rövid párbeszédek, - tanári beszéd Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: szóbeli interakció - begyakorolt fordulatokkal kommunikálni: bemutatkozni, bemutatni, személyével kapcsolatos információkat közölni (család, lakóhely, iskola, szabadidős tevékenységek, stb.) - rövid párbeszédeket folytatni a társakkal megadott szempontok alapján - a tanár egyszerű nyelvi eszközökkel feltett kérdéseire válaszolni ismerős témákban - társaival közösen rövid jeleneteket előadni (útbaigazítás) - pármunkában a társával képleírást adni 18

19 - a társával információt cserélni - a múltban történt személyes élményeket megosztani másokkal - pármunkában a társával képi stimulus és segítő kifejezésekkel párbeszédet alkotni - jövőbeli eseményekről, tervekről beszélni párban és csoportban - csoport- vagy pármunkában képek alapján rövid történetet kitalálni múlt időben - szituációs feladatokban az udvariassági formulákat használni - szituációs feladatokban a fő kommunikációs szándékokat kifejezni: programot javasolni, meghívni, a társ javaslataira megfelelően reagálni - az adott szituációnak megfelelően kifejezni az érzelmeit - jóslatokat tenni a jövővel kapcsolatban Szövegfajták, szövegforrások: - párbeszédek - szituációs feladatok - dalok, - mondókák, - versek, mesék, illusztrált történetek, - mozgással kísért rövid cselekvéssorok,k - dramatizált jelenetek, Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: összefüggő beszéd - önállóan bemutatkozni, bemutatni, - személyére vonatkozóan ismert témákban információt közölni (múlt, jelen és jövő időben) - személyes élményeiről pár mondatban összefüggően beszélni (nyaralás, utazás) - rövid leírást adni magáról, személyekről és tárgyakról képi stimulus alapján - megismert rövid szövegeket, verseket, mondókákat felidézni - történetet előadni Szövegfajták, szövegforrások: - dalok, - versek, mesék, rövid történetek, - cselekvéssorok, - leírások - rövid szerepek, - interaktív feladatok Fejlesztési egység: olvasott szövegértés 19

20 Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - rövid párbeszédeket megérteni - képregényeket olvasni, azokból kiszűrni a lényeges információt - különböző műfajú szövegeket olvasni és változatos feladattípusokon keresztül az olvasott szövegre vonatkozó feladatokat megoldani - rövid, írott instrukciókat követni - leírásokat megérteni - egyszerű, informatív szövegből (plakát, szórólap, reklám, brosúra, feliratok) egyszerű információt kiszűrni Szövegfajták, szövegforrások: - történetek, - hirdetések, - plakátok, - egyszerű üzenetek, - útleírások, - képeslapok, - levelek, - feliratok, - nyomtatványok hagyományos és online formában. Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: íráskészség - rövid bemutatkozást írni - személyes adataira vonatkozó válaszokat adni írásban - leírást adni (lakóhely, szoba, iskola, szabadidő, stb.) - személyes élményeiről beszámolni (baleset, nyaralás, utazás, stb.) - ismert témáról rövid, összefüggő szöveget írni - egyszerű nyomtatványokat, űrlapokat kitölteni - különböző műfajú rövid szövegeket létrehozni ismerős témákban (napló, felirat, rövid történet) Szövegfajták, szövegforrások: - leírás, - felirat, - utasítás, - képeslap, - üdvözlőlap, - meghívó, - üzenet, - SMS, - , 20

21 - levél, - adatlap, - bejegyzés, - dalszöveg Kommunikációs eszközök: ugyanaz, mint 5. osztályban. Fogalomkörök: ugyanaz, mint 5. osztályban, az új nyelvi fogalomköröket vastaggal jelöltük. Fogalomkörök Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség Present Simple When do you get up? I don t drink milk. Present Progressive Why is she crying? I m not listening. I m leaving. Múltidejűség Past Simple Past Simple of verb BE Past Simple of verb CAN Past Progressive USED TO Jövőidejűség Future GOING TO Future WILL Birtoklás kifejezése Present forms of have I have five friends at school. Possessive adj. Genitive s My, your, his/her/its, our, their dog Kate s brother Whose? Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, Gyakoriság How often? Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day. 21

22 Mennyiségi viszonyok Időpont When? What time? What s the time? Singulars and plurals Regular and irregular plurals Cardinal numbers Ordinal numbers Countable nouns Uncountable nouns Now, Yesterday, last week, two years ago, Tomorrow, next week In 1997, in July, at 5 o clock, on Monday It s eight. It s quarter to eight. Boys, girls, Children, people, men, women first, second How many CDs have you got? I ve got a lot of/few CDs. How much money have you got? I ve got a lot of/little money. Minőségi viszonyok Comparative and Superlative forms of adjectives Adverbs of manner Modalitás Can (ability) I can swim. Can / could (request, possibility) may / might (possibility) Must (obligation) mustn t (prohibition) Logikai viszonyok Linking words And/or/but/because Feltételes mondatok Zero Conditional Conditional Sentences Type 1 22

23 Szövegösszetartó eszközök Értékelési rendszer: Articles Some+plural noun any+plural noun Some +singular noun Any +singular noun Nominative and Accusative of personal pronouns Demonstrative pronouns Any / some / every and their compounds A, an, the There are some pencils in the bag. Have you got any sisters? I haven t got any matchboxes. There s some water in the vase. There isn t any juice in my glass. I, he, they Me, him, them This, that, these, those something / anywhere / nobody A 6. osztály végén a tanuló legyen képes az év végi kimenetet mérésekor a szókincset, beszédkészséget, beszédértést, íráskészséget és nyelvhelyességet mérő feladatokat legalább 40 %- ban teljesíteni. Értékelési szempontok: minden készséget, és a nyelvhelyességet külön-külön értékelünk. Az értékelés módjai: önértékelés (Portfolio) társértékelés (pár-, csoportmunkában) szóbeli értékelés; írásbeli, főleg ösztönző-formáló (formatív) értékelés; minősítő-szelektáló (szummatív) összegző-lezáró értékelés (osztályzás) 7. osztály 23

24 A 7 8. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése a 8. évfolyam végére elérendő A2 KER szintig. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott életkori szakaszra megfogalmazott nevelési célokkal és más kulcskompetenciák fejlesztésével, elsősorban az anyanyelvi kommunikáció, a szociális kompetencia, az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség, valamint a hatékony, önálló tanulás területén. Egyre nagyobb szerepet kap a digitális kompetencia. A tanulás tartalmai révén további kapcsolódási pontok alakulnak ki a természettudományos és technikai kompetencia, valamint a munkaformák révén a kezdeményezőképesség fejlesztésével. A nyelvi készségek fejlesztése komplex módon történik, úgy, ahogy azok a valós kommunikációs helyzetekben természetes módon összekapcsolódnak. A tanulók egyre több autentikus szövegfajtával ismerkednek meg, bővül a szókincsük, szélesedik nyelvtani ismereteik köre, egyre magabiztosabban tudják megvalósítani beszédszándékaikat. Amellett, hogy az új nyelvtani szerkezetekkel a korábbi fejlesztési szakaszokhoz hasonlóan továbbra is kontextusba ágyazva ismerkednek meg, egyre többen és egyre jobban érdeklődnek a nyelvben előforduló szabályszerűségek, az anyanyelvükhöz hasonló vagy attól eltérő nyelvtani jelenségek iránt. A helyes nyelvhasználatban segíthetik őket azok a nyelvtani szabályok, amelyeket ők maguk fedeznek fel és fogalmaznak meg. Ugyancsak hathatós segítséget jelent számukra, ha gyakorlatot szereznek az önértékelés és a társértékelés módszereinek alkalmazásában, sikeres próbálkozásaik tudatosításában és hibáik felismerésében, önálló javításában. A helyes nyelvhasználat elsajátításában változatlanul nagy szerepe van a nyelvi input minőségének és mennyiségének, valamint a tanulói megnyilatkozások esetében a pozitív tanári visszajelzésnek. A korábbi témakörök a 7 8. évfolyamon tovább bővülnek és mélyülnek azáltal, hogy a tanulók érdeklődése és igényei szerint új szempontokból kerülnek feldolgozásra. Ezek és az újonnan feldolgozásra kerülő témák is összhangban állnak a NAT-ban más műveltségi területeinek tartalmaival, és lehetővé teszik a tanulók számára, hogy a nyelv eszközével alaposabban, árnyaltabban megismerjék szűkebb és tágabb környezetüket. A nyelvtanulás iránti motiváció fenntartása szempontjából meghatározó jelentősége van a témák gondos megválasztásának és annak, hogy a tanulók kívánságára időről-időre olyan témák is feldolgozásra kerüljenek, amelyek aktuálisan érdeklik, foglalkoztatják őket. A tanulási kedvet fokozza, ha a tanulók változatos munkaformák, értelmes tevékenységek és érdekes, kihívást jelentő feladatok keretében fejleszthetik nyelvtudásukat. Ebben a fejlesztési szakaszban tovább bővül azoknak a nyelvtanulási stratégiáknak a köre, amelyeket a tanulók megismernek és alkalmaznak a nyelvórákon. Ezek fokozatos elsajátítása lehetővé teszi számukra, hogy az iskolán kívül is egyre inkább hasznosítsák, fejlesszék nyelvtudásukat. Javasolt tananyag: To the Top 2 H.Q.Mitchel, MMPublications Get to the Top 3 - H.Q.Mitchell; MMPublications Könnyített olvasmányok: H.Q.Mitchell; MMPublications Theseus and the Minotaur Tom Sawyer The Table, the Ass and the Stick Lisa in New York The Mix-up 24

25 Lisa Visits Loch Ness The Wizard of Oz Beauty and the Beast The Magic Ring White Fang The 20,000 Leagues Under the Sea Huck Finn A Connecticut Yankee in King Arthur s Court The Railway Children Lisa in China Témakör 1.Barátok, kortársak Nemek közötti különbségek. Személyiségvonások. Pályaválasztás, pályaorientáció. Divat, öltözködés. Óraszám: 144/év, 4/hét Témakörök a 7. évfolyam számára Kapcsolódási pontok Erkölcstan: társas kapcsolatok: család, otthon; az ember az időben: gyermekkor, felnőttkor, öregkor. 2.Veszély, kaland Túra, kalandtáborok. Balesetek, veszélyes helyzetek. Veszélyes foglalkozások. Veszélyeztetett állatok. 3.Jelenkor A divat világa. Modern, kortárs művészet. A modern technika: számítógép. Foglalkozások. 4.Egészséges életmód A rendszeres testedzés. A helyes táplálkozás. Betegségek és megelőzésük. Lelki egészség. 5.Szabadidő, szórakozás Szabadidős tevékenységek, kedvenc időtöltésem. Mozi, színház, zenehallgatás, kiállítások. Közös időtöltés barátokkal. Biológia: állattan Technika és életvitel elsősegélynyújtás Vizuális kultúra: múzeumok, kiállítások. Technika, életvitel és gyakorlat: vásárlás. Biológia-egészségtan: betegségek megelőzése. Technika, életvitel és gyakorlat: egészséges életmód. Testnevelés és sport: sportágak. Ének-zene: zenehallgatás. Dráma és tánc: színház, előadások. Vizuális kultúra: múzeumok, kiállítások. Informatika: Az információs technológián alapuló kommunikációs formák, médiainformatika. 6.Utazás, pihenés Földrajz: tájékozódás a földrajzi térben, Európa, 25

26 Vakáció, nyaralás. Táborok, osztálykirándulás. Időjárás. Más nemzetek ételei. Közlekedési eszközök. Utazás belföldön és külföldön. Európán kívüli kontinensek, tájak, országok. Biológia-egészségtan: az erdők világa. Hon- és népismeret: az én városom, falum, a hazai táj, a világörökség elemei. 26

27 Fejlesztési célok és feladatok készségenként Fejlesztési egység: hallott szöveg értése Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - megérteni az osztálytermi tevékenységekhez kapcsolódó tanári utasításokat - megérteni az ismert témákhoz kapcsolódó egyszerű kérdéseket és kijelentéseket - felismeri a tanult témakörökben elhangzó szövegekben a tanult szavakat, szó- és beszédfordulatokat, és ezekből következtetni a szövegek témájára, tartalmára - követi az ismert témakörökben elhangzó szövegekben a beszélők gondolatmenetét - kiszűrni a lényeget és néhány alapvető információt az ismert témakörökben elhangzó szövegekből, részben önállóan, részben a megértést segítő, változatos feladatokra támaszkodva - különböző beszélőket egyre nagyobb biztonsággal megérteni, amennyiben azok a célnyelvi normának megfelelő kiejtéssel, a tanuló nyelvi szintjéhez igazított tempóban, szükség esetén szüneteket tartva és a lényegi információkat megismételve beszélnek - egyre önállóbban alkalmazni néhány, a megértést segítő alapvető stratégiát Szövegfajták, szövegforrások: - dalok, - versek, - képekkel illusztrált mesék és történetek, - kisfilmek, - multimédiás anyagok, a korosztálynak szóló egyéb hangzó anyagok; - tanárral, tanulótársakkal, lehetőség esetén a célnyelvi országokból érkező személyekkel folytatott rövid párbeszédek, - tanári beszéd Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: szóbeli interakció - az egyszerű és közvetlen információcserét igénylő feladatokban számára ismert témákról, egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal kommunikálni - kérdéseket feltenni kiszámítható, mindennapi helyzetekben, és válaszolni a hozzá intézett kérdésekre, illetve rövid párbeszédet folytatni - tudatosan alkalmazni egyre több kompenzációs stratégiát, hogy megértesse magát, illetve megértse beszédpartnerét - megnyilvánulásaiban törekedni a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és beszédtempóra - egyszerű, tényszerű információkat megszerezni és továbbadni - véleményt, gondolatot, érzést kifejezni, ill. ezekre rákérdezni egyszerű nyelvi eszközökkel. - ismert témákhoz, mindennapi helyzetekhez vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket feltenni, - kéréseket, felszólításokat megfogalmazni, illetve azokra válaszolni 27

28 - részt venni ismert témákhoz, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó rövid párbeszédben, beszélgetésben Szövegfajták, szövegforrások: - rövid párbeszédek, - egyszerű társalgás, - szerepjátékok, - dramatizált jelenetek, - kérdések, felszólítások, kérések, - információ hiányán illetve különbözőségén, véleménykülönbségen alapuló szövegek, spontán megnyilvánulások Fejlesztési egység: összefüggő beszéd Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi elemekkel megfogalmazott szöveget elmondani ismert témákról, felkészülés után - történet elmesélni, - személyes élményeiről beszámolni, - előre megírt szerepet eljátszani egyszerű nyelvtani szerkezetekkel, mondatfajtákkal - minta alapján összefüggő szöveget alkotni; szavak, szócsoportok, cselekvéssorok összekapcsolni egyszerű kötőszavakkal (pl. és, de, azután), illetve magyarázatok, indoklások, ok-okozati kapcsolatok kifejezése kötőszavakkal (pl. mert, ezért, tehát) - önálló vagy csoportban létrehozott alkotást röviden bemutatni és értékelni (pl. közös plakát készítése, kiállítása, szóbeli bemutatása és értékelése). - tanári példa és hangzóanyag meghallgatása után a helyes kiejtést ismételni és gyakorolni Szövegfajták, szövegforrások: - párbeszédek, - rövid történetek, - élménybeszámolók, - szerepek, - leírások (pl. képleírás, tanulói munka bemutatása), - előadás, - prezentáció, - témakifejtés Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: Fejlesztési egység: olvasott szövegértés 28

29 -rövid, egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel megfogalmazott szövegeket megérteni (pl. leírás, történet, párbeszéd) a tanulóhoz közel álló témákról - lényeges információkat megtalálni egyszerű szövegekben (pl. hirdetésben, prospektusban, étlapon és menetrendben, rövid újságcikkben, programfüzetben) - egyszerű üzeneteket, leveleket, elektronikus üzeneteket, SMS-eket, bejegyzéseket megérteni - egyszerű használati utasításokat, instrukciókat megérteni és követni - információt szerezni hagyományos és elektronikus forrásokból - egyszerű, rövid történeteket, meséket, verseket és egyszerűsített célnyelvi irodalmi műveket olvasni Szövegfajták, szövegforrások: - párbeszédek - ismeretterjesztő szövegek, - egyszerűsített irodalmi szövegek (regények, történetek, versek), - dalszövegek, - cikkek a korosztálynak szóló újságokból és honlapokról, - útleírások, - hirdetések, - plakátok, szórólapok - hagyományos és elektronikus nyomtatványok, - internetes fórumok hozzászólásai, - képregények, - egyszerű üzenetek, - képeslapok, - feliratok, - étlap, menetrend, egyszerű biztonsági előírások, - magánlevelek Fejlesztési egység: íráskészség Fejlesztés célja, tartalma A tanuló legyen képes: - összefüggő mondatokat írni a közvetlen környezetével kapcsolatos témákról - egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatokat írni a közvetlen környezetével kapcsolatos témákról, - különböző szövegtípusokat létrehozni (pl. leírás, élménybeszámoló, párbeszéd) - egyszerű szövegeket írni kommunikációs céllal (pl. levél, üzenet, blogbejegyzés, fórumbejegyzés) - egyszerű írásos mintákat követni, kreatívan átdolgozni, aktuális, konkrét és személyes tartalmakkal megtölteni (pl. egyszerű, személyes témákról minta alapján vers, dalszöveg, rapszöveg írása) - gondolatait összekapcsolni egyszerű kötőszavakkal (pl. és, vagy, mert, de ezért, azután). - a gyakori írásbeli műfajok legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyeit követni saját írásmű létrehozása során (pl. megszólítás levélben, ben, záró formula) - a mondanivalót vizuális eszközökkel közvetíteni (pl. szövegkiemelés, internetes, vagy SMS-ben használt emotikon, rajz, ábra, diasor) Szövegfajták, szövegforrások: 29

30 - leírás (, személy, hely, esemény) - egy bekezdésnyi ismertető (pl. állatok, kedvenc ruhák és kiegészítők) - élménybeszámoló (nyaralás), - filmbeszámoló, - párbeszéd, - rövid cikk - üzenet, - baráti levél (javaslat, tanács, információ) - levél egy magazinba - , - képeslap, - SMS, - blogbejegyzés, - recept 30

31 Kommunikációs eszközök 1. Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök Kezdeményezés és válasz Megszólítás Excuse me. Pardon? Köszönés How do you do? Good morning. Hello Tom. Hello, how are you? Hi! How do you do? Good morning. Hello Mary. Very well, thank you. And how about you? Hi! Elköszönés Köszönet és arra reagálás Bemutatkozás, bemutatás Érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás Bocsánatkérés és arra reagálás Gratulációk, jókívánságok és arra reagálás Goodbye. Bye-bye! Good night. Take care. Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. It s very kind of you. My name is May I/Can I/ Let me introduce myself. May I/Can/ Let me introduce you to Rosy? How are you feeling today? What s the matter? I am sorry. I am very sorry. I beg your pardon Happy Christmas/New year/birthday! Many happy returns (of the day) Congratulations! Goodbye. Bye! Good night. Thanks. Bye! Not at all. You are welcome. No problem. Don t mention it. Hello. Hi! Pleased to meet you. Nice to meet you. Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I am afraid. That s all right. It doesn t matter. Never mind. Happy Christmas /New Year/ Birthday! Thank you. Thank you, the same to you. Telefon felvétele Telefonon bemutatkozás Megszólítás személyes levélben Elbúcsúzás személyes levélben Chichester, five oh two double one eight. Hello, this is Mary Smith speaking Dear John, Best wishes, Love (from), Hello, this is Mary Brown speaking. 31

32 2. Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Öröm, sajnálkozás, bánat Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság Csodálkozás Remény Are you happy about that? What do you think of that? How do you feel about that? What do you think of? Are you pleased with? Are you happy with? Are you satisfied with? Jane has lost her money. Tom is twenty. This is a book for you. What are you hoping for? What are you looking forward to? Great! I m so glad /very happy. I m glad to hear that. I m so pleased that Good for you. Congratulations. I feel so happy for I m sorry to hear that. What a pity. Oh, no! Oh, dear! I feel so sorry for That s fine/nice/not bad. That was fine/good/ nice I m quite satisfied with I m quite happy with I m quite pleased with It s not good enough. That wasn t very good. How come? Is he? What a surprise! I am looking forward to I hope you ll have time to join me for dinner. 3. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés, és arra What do you think? How do you like it? reagálás Valaki igazának az You are right. You are wrong. elismerése és el nem ismerése Egyetértés, egyet nem értés Do you agree? What s your opinion? How do you feel about it? Tetszés, nem tetszés Do you like Greek food? What do you think of my boyfriend? I think it is rather strange. I like it. OK All right. I think he s wrong/right. I think it s great. I don t like it. He looks nice. Akarat, kívánság: Would you like a bisquit? I d like an ice-cream, please. Képesség Can you speak French? I can understand French. Are you able to ride a horse? I am unable to ride a horse. 32

33 Szükségesség Is that necessarily so?do I have to...? Is it a must? For sure? People must sleep sometimes. Lehetőség It may rain. She might be late. Ígéret Will you come and meet me at the station? Don t worry, I will. I promise to be there at five. Szándék, kívánság What would you like to do? Would you like to have a rest? I d like to see that film I d rather not go out tonight. Dicséret, kritika It s great. It s a good idea. It s boring. 4. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése, leírása Információkérés, -adás What is it? What s it in English? What is his house like? Are you all right? When are the guests coming? It s / That s / It s a kind of /It s used for It s big and comfortable. Yes, I am. At 6 p.m. Tudás, nemtudás Where is she? I have no idea. Egymást követő események leírása What happened? First she finished lunch, then she phoned her friend and finally they all met at the cinema. Bizonyosság, bizonytalanság Do you think they will come? How old do you think she is? They will probably come. They might come, or they might not come. She can t be very old. She must be A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés és arra reagálás Can you give me a pen? Yes, sure. Yes, of course. I m afraid I can t. Javaslat és arra reagálás Let s go to the cinema tonight. Good idea. Meghívás és arra reagálás Are you free on Tuesday? Let s meet on Sunday. Yes, I am. Good idea. Kínálás és arra reagálás Have an orange. Here you are. 6. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Yes, please. No, thank you. Thank you. Megértés biztosítása Visszakérdezés, ismétléskérés Did you say the castle? Sorry, where does she live? Sorry, what did you say his name was? Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése Sorry, I don t understand. Could you understand? Am I making myself clear? Sorry, what does that mean? 33

34 Betűzés kérése, betűzés Felkérés hangosabb, lassúbb beszédre Can you spell it for me? It spells Could you speak a little more slowly, please? Sorry, that was a bit too fast. Fogalomkörök: az új nyelvi fogalomköröket vastaggal jelöltük. Fogalomkörök Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései Cselekvés, történés, létezés kifejezése Jelenidejűség Present Simple When do you get up? I don t drink milk. Present Progressive Why is she crying? I m not listening. I m leaving. Present Perfect Simple Múltidejűség Past Simple Past Simple of verb BE Past Simple of verb CAN Past Progressive USED TO Jövőidejűség Future GOING TO Future WILL Passzív: Jelenidejűség: Present Simple Passive Múltidejűség Past Simple Passive Birtoklás kifejezése Present forms of have I have five friends at school. Possessive adj. Genitive s My, your, his/her/its, our, their dog Kate s brother Whose? Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás Prepositions, Prepositional Phrases, Adverbs Here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, Gyakoriság How often? Always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day. How long? for, since 34

7. osztály Angol nyelv

7. osztály Angol nyelv 7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,

Részletesebben

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL Emelt óraszám Iskolánkban az idegen nyelv oktatásának alapvető célja a tanulók idegen nyelvi

Részletesebben

Minimum követelmények. 9. évfolyam 1. nyelv angol

Minimum követelmények. 9. évfolyam 1. nyelv angol Minimum követelmények 9. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 1-5 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion

Részletesebben

Minimum követelmények. 10. évfolyam 1. nyelv angol

Minimum követelmények. 10. évfolyam 1. nyelv angol Minimum követelmények 10. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 6-8; Traveller Intermediate modules 1-2 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd-

Részletesebben

Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály

Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Készítette : Berecz Mária Jóváhagyta : Zemlényi Attila 9. évfolyam: Fehér Judit: Bloggers 1 Unit 1-Unit 8 Személyes

Részletesebben

ANGOL NYELV Felzárkóztatás

ANGOL NYELV Felzárkóztatás ANGOL NYELV Felzárkóztatás 9-10. évfolyam Tartalom 1 A felzárkóztatás célja... 2 2 9. évfolyam... 2 2.1 A fejlesztés tartalma... 2 2.1.1 Témakörök... 2 2.1.2 Kommunikációs eszközök... 4 2.1.3 Fogalomkörök...

Részletesebben

Angol nyelv 4-8. évfolyam

Angol nyelv 4-8. évfolyam Angol nyelv 4-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok

IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Megszólítás: Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás:

Részletesebben

Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv emelt szintű (tagozatos) képzés heti 5-5-5-5 óra

Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv emelt szintű (tagozatos) képzés heti 5-5-5-5 óra A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok:

5-6. évfolyam. Kommunikációs szándékok: 5-6. évfolyam Az 5-6. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók célnyelvi kommunikatív kompetenciájának további fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban történik az adott

Részletesebben

IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM

IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 115 CÉLOK ÉS FELADATOK Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és

Részletesebben

Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol

Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol Tananyag: Traveller Elementary modules 1-8 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion modules

Részletesebben

ANGOL NYELV 7. évfolyam

ANGOL NYELV 7. évfolyam ANGOL NYELV 7. évfolyam Célok és feladatok A hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként, második idegen nyelvként kerül bevezetésre az angol nyelv tanítása. Épít a már tanult német nyelv tanulása

Részletesebben

Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1

Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Angol tantárgy 4-8. évfolyam heti 3 óra, évi 109 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Bevezetés Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja,

Részletesebben

12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint

12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

Angol nyelv. Személyes vonatkozások, család (Személyes bemutatkozás. Család bemutatása rajzok, képek segítségével.)

Angol nyelv. Személyes vonatkozások, család (Személyes bemutatkozás. Család bemutatása rajzok, képek segítségével.) Angol nyelv 1-2. évfolyam I. Hallott szöveg értése: Legyen képes követni a nagyon lassú és tiszta kiejtésű beszédet, amikor a jelentés megértéséhez hosszú szünetek állnak rendelkezésére; ismerje fel és

Részletesebben

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény

Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: öröm, sajnálkozás, bánat, csodálkozás, remény Tantárgyi követelmények, angol nyelv 7. évfolyam képes követni a célnyelvi óravezetést, idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival együttműködni

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-8. ÉVFOLYAM ANGOL. Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra

IDEGEN NYELV ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-8. ÉVFOLYAM ANGOL. Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra IDEGEN NYELV ÁLTALÁNOS ISKOLA 5-8. ÉVFOLYAM ANGOL Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra 5. évfolyam Éves óraszám: 108 óra Heti óraszám: 3 óra Témakörök Család Én és a családom. Családtagok bemutatása.

Részletesebben

Helyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson.

Helyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson. Helyi tanterv Angol nyelv 5. évfolyam Évi óraszám: 126 Tankönyv: Project Third Edition 1 Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés: Elköszönés:

Részletesebben

Helyi tanterv. 11. évfolyam. angol 1. idegen nyelv. emelt szint

Helyi tanterv. 11. évfolyam. angol 1. idegen nyelv. emelt szint Helyi tanterv 11. évfolyam angol 1. idegen nyelv emelt szint IDEGEN NYELV Célok és feladatok Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók

Részletesebben

Kossuth Lajos Általános Iskola, 2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. sz. / Fax: 53/ ; 53/ OM azonosító:

Kossuth Lajos Általános Iskola, 2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. sz. / Fax: 53/ ; 53/ OM azonosító: Kossuth Lajos Általános Iskola, 2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. sz. / Fax: 53/350 797; 53/356 430 E-mail: nkkossuthisk@gmail.com OM azonosító: 037716 HELYI TANTERV ANGOL NYELV 5-8. ÉVFOLYAM 2013. Témakörök

Részletesebben

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam KERszintben IDEGEN NYELVEK Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A

Részletesebben

Témakörök: 100 óra Gyakorlás, ismétlés: Összesen:111 óra

Témakörök: 100 óra Gyakorlás, ismétlés: Összesen:111 óra Angol nyelv 5. évfolyam Heti 3 óra, Évi 111 óra Célok és feladatok - Megértsék az órai tevékenységekre vonatkozó egyszerű utasításokat. - Ismerjenek hangzó és írott szövegeket. - Gondolataikat egyszerű

Részletesebben

Technika, életvitel és gyakorlat

Technika, életvitel és gyakorlat Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja az 1 4. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák fejlesztésével

Részletesebben

Autentikus szövegek és feladatok. Pozitív attitűd. Tantárgyközi integráció. Nyelvtanulási stratégiák

Autentikus szövegek és feladatok. Pozitív attitűd. Tantárgyközi integráció. Nyelvtanulási stratégiák Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) 5.12 Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) Ajánlott tankönyvsorozat: Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának

Részletesebben

Angol nyelv 4-8. évfolyam

Angol nyelv 4-8. évfolyam Angol nyelv 4-8. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

Angol kéttannyelvű képzés

Angol kéttannyelvű képzés Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Angol kéttannyelvű képzés tantárgy 1-8. évfolyam heti 5 óra, évi 182 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Bevezetés

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola angol nyelv Évfolyam: 1. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés, köszönések napszak

Részletesebben

Helyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam

Helyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam Általános iskola 4. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola emelt szint, heti 3 óra angol nyelv Évfolyam: 2. Vizsga típusa: írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök: Én és a családom: üdvözlés,

Részletesebben

Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam

Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet: Kerettanterv

Részletesebben

ANGOL NYELV Helyi tanterv

ANGOL NYELV Helyi tanterv ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető

Részletesebben

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola

Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI Angol nyelv 2. idegen nyelv (évi 72 óra) 9. évfolyam_nyolcosztályos gimnázium KÖVETELMÉNYEK ÉS TÉMAKÖRÖK A vizsga anyaga a már kidolgozott helyi tanterv és a középszintű

Részletesebben

ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai

ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai II. ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok

Idegen nyelv évfolyam. Célok és feladatok Idegen nyelv 5 8. évfolyam Célok és feladatok Az ötödik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) egy éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok,

Részletesebben

HELYI TANTERV. Angol 7. osztály

HELYI TANTERV. Angol 7. osztály HELYI TANTERV Angol 7. osztály 7. évfolyam A 7 8. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban

Részletesebben

HELYI TANTERV. Angol 5. osztály

HELYI TANTERV. Angol 5. osztály HELYI TANTERV Angol 5. osztály 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már legalább egy év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Hozzászoktak a célnyelvi óravezetéshez, megértik az órai

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam

HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam 2013 HELYI TANTERV NÉMET NYELV EMELT SZINT 4. évfolyam KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 NÉMET NYELV EMELT SZINT HELYI TANTERVE 4. évfolyam A német nyelv tantárgy

Részletesebben

ANGOL NYELV 4-12. ÉVFOLYAM. SZERZŐK: Hartai-Sáros Edit, Nagyné Csiszár Katalin, Rónainé Varga Zita, Szabó Márta

ANGOL NYELV 4-12. ÉVFOLYAM. SZERZŐK: Hartai-Sáros Edit, Nagyné Csiszár Katalin, Rónainé Varga Zita, Szabó Márta ANGOL NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Hartai-Sáros Edit, Nagyné Csiszár Katalin, Rónainé Varga Zita, Szabó Márta 1 ANGOL NYELV Általános iskola 4-8. osztály 8. évfolyam végére a tanulóknak minimum követelményként

Részletesebben

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam

Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek

Részletesebben

HELYI TANTERV. Angol 8. osztály

HELYI TANTERV. Angol 8. osztály HELYI TANTERV Angol 8. osztály 8. évfolyam A 8. évfolyamon folytatódó nyelvoktatás legfontosabb célja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának fejlesztése. Ez továbbra is szoros kölcsönhatásban

Részletesebben

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám

BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL Emelt óraszám Iskolánkban az idegen nyelv oktatásának alapvető célja a tanulók idegen nyelvi

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSE: ÓRA- SZÁMA:

ÉRTÉKELÉSE: ÓRA- SZÁMA: 1 HELYI TANTERV ANGOL IDEGEN NYELV 4-8. ÉVFOLYAM BÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Széchenyi István Általános Iskola székhely) NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: KERETTANTERV /átvett, adaptált/ Angol idegen

Részletesebben

EMELT ANGOL 652 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM

EMELT ANGOL 652 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 652 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 653 CÉLOK ÉS FELADATOK Az alapvető célok és feladatok megegyeznek az angol nyelvet ún. normál óraszámban tanulókéval, de az emelt óraszámnak köszönhetően

Részletesebben

EMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM

EMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 674 CÉLOK ÉS FELADATOK Az alapvetı célok és feladatok megegyeznek az angol nyelvet ún. normál óraszámban tanulókéval, de az emelt óraszámnak köszönhetıen

Részletesebben

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve ANGOL - mint első idegen nyelv Arany János Tehetséggondozó Program ANGOL - MINT ELSŐ IDEGEN NYELV HELYI TANTERV Az idegen nyelv tanításának alapelvei, céljai,

Részletesebben

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM

TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM TIT Megyei Angol Nyelvi verseny ismeretanyaga 4. ÉVFOLYAM Én és a családom: bemutatkozás, a család bemutatása Családi viszonyok, kapcsolatok megnevezése Családtagok bemutatása, megnevezése Testrészek Ruhadarabok

Részletesebben

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve. ANGOL - mint második idegen nyelv

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve. ANGOL - mint második idegen nyelv A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve ANGOL - mint második idegen nyelv ANGOL MINT MÁSODIK IDEGEN NYELV HELYI TANTERV 9-12. évfolyam Évi óraszámok Évfolyam 9. 10. 11. 12. Óraszám 3 3 3 3 Célok és feladatok

Részletesebben

Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma

Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Cím: 9024 Győr, Bem tér 20-22. OM-azonosító: 203038 : 96/519-373, 20/803-5624 Honlap: www.barossgyor.hu

Részletesebben

Angol. A kulcskompetenciák fejlesztése az élő idegen nyelvek tanításakor

Angol. A kulcskompetenciák fejlesztése az élő idegen nyelvek tanításakor Angol Óratervi táblázat a hatévfolyamos osztályok számára: Évfolyam 7. 8. 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 4,5 4,5 4 4 3 3 Éves óraszám 166,5 166,5 148 148 111 96 Kiemelt cél a gondolkodás és az emlékezőképesség

Részletesebben

Tanterv angol nyelv oktatásához 5-8. évfolyam számára

Tanterv angol nyelv oktatásához 5-8. évfolyam számára Tanterv angol nyelv oktatásához 5-8. évfolyam számára Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók angol nyelvi kommunikatív

Részletesebben

HELYI TANTERV ANGOL NYELV (2. IDEGEN NYELV, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÉPZÉS)

HELYI TANTERV ANGOL NYELV (2. IDEGEN NYELV, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÉPZÉS) Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Cím: 9024 Győr, Bem tér 20-22. OM-azonosító: 203038 : 96/519-373, 20/803-5624 Honlap: www.barossgyor.hu

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Angol nyelv első idegen nyelv. készült

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Angol nyelv első idegen nyelv. készült 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Angol nyelv első idegen nyelv készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 4. sz. melléklet 7-12./4.2.02.1. 4. sz. melléklet 7-12./4.2.02.2.1. 4. sz.

Részletesebben

Helyi tanterv-javaslat NYEK gimnáziumi képzés 0-9-12. évfolyam. Angol, mint második idegen nyelv heti 3-3-3-6-6 óra

Helyi tanterv-javaslat NYEK gimnáziumi képzés 0-9-12. évfolyam. Angol, mint második idegen nyelv heti 3-3-3-6-6 óra A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv-javaslat NYEK gimnáziumi képzés

Részletesebben

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban

Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Helyi tanterv az angol nyelv mint 2. idegen nyelv tanításához normál tantervű osztályokban Heti óraszámok: 11.évfolyam 12.évfolyam 2 óra 2 óra Javasolt tankönyv: New English File Elementary IDŐKERET, ÓRASZÁMOK

Részletesebben

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

5. évfolyam ANGOL NYELV TAGOZAT 5-8.

5. évfolyam ANGOL NYELV TAGOZAT 5-8. 5. évfolyam Az 5. évfolyam megkezdésekor a tanulók már legalább egy év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Hozzászoktak a célnyelvi óravezetéshez, megértik az órai tevékenységekre vonatkozó rövid,

Részletesebben

Angol nyelv - helyi tanterv. (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve)

Angol nyelv - helyi tanterv. (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Angol nyelv - helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) 5-8. évfolyam Óraszám: 5. évfolyam - heti 4 óra 6. évfolyam heti 4 óra 7. évfolyam heti 3 óra 8. évfolyam

Részletesebben

Helyi tanterv-javaslat. Négyosztályos gimnáziumi képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv

Helyi tanterv-javaslat. Négyosztályos gimnáziumi képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv heti

Részletesebben

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA

HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012.

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Angol nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. Az angol nyelv tantárgy helyi tanterve a többször

Részletesebben

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve A helyi tanterve ANGOL - mint első idegen nyelv Négy évfolyamos nyelvi emelt óraszámú képzés 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal

Részletesebben

BONI Széchenyi István Általános Iskola

BONI Széchenyi István Általános Iskola BONI Széchenyi István Általános Iskola NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: Idegen nyelvek / élő idegen nyelv KERETTANTERV /átvett, adaptált/ EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 2.2.02.2

Részletesebben

Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Angol nyelv 5. Osztály - Heti 3 óra Magical World 2

Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Angol nyelv 5. Osztály - Heti 3 óra Magical World 2 Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Angol nyelv 5. Osztály - Heti 3 óra Magical World 2 Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen

Részletesebben

BERZEVICZY GERGELY SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ KÖZPONT MÁSODIK IDEGEN NYELV KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYKÉNT

BERZEVICZY GERGELY SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ KÖZPONT MÁSODIK IDEGEN NYELV KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYKÉNT BERZEVICZY GERGELY SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKKÉPZŐ KÖZPONT HELYI TANTERV MÁSODIK IDEGEN NYELV KÖTELEZŐEN VÁLASZTHATÓ TÁRGYKÉNT ANGOL NYELV TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAK Az élő idegen nyelv oktatásának

Részletesebben

HELYI TANTERV Angol nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola

HELYI TANTERV Angol nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Angol nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola Közgazdaság szakmacsoport a 9-12. évfolyamok számára Budapest, 2014. május

Részletesebben

Helyi tanterv angol nyelv

Helyi tanterv angol nyelv Helyi tanterv angol nyelv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Általános iskola 5-8. évfolyam Angol nyelv Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja,

Részletesebben

ANGOL NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM)

ANGOL NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM) ANGOL NYELV MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM) Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

5-8. évfolyam. Angol nyelv. A kiválasztott tankönyvsorozat: : Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás

5-8. évfolyam. Angol nyelv. A kiválasztott tankönyvsorozat: : Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Angol nyelv 5-8. évfolyam A kiválasztott tankönyvsorozat: : Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola. Angol 5-8. Helyi tantárgyi tanterv

Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola. Angol 5-8. Helyi tantárgyi tanterv Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola 4262 Nyíracsád Szatmári u. 8. Angol 5-8. Helyi tantárgyi tanterv 2015.09. A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei:

Részletesebben

Helyi tanterv. Négyosztályos szakközépiskolai képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv

Helyi tanterv. Négyosztályos szakközépiskolai képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 6. melléklet - Kerettanterv a szakközépiskolák 9-12. évfolyama számára Helyi tanterv Négyosztályos szakközépiskolai

Részletesebben

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív

Részletesebben

Élő idegen nyelv. Bevezetés

Élő idegen nyelv. Bevezetés Élő idegen nyelv Bevezetés Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM) ANGOL

MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM) ANGOL MÁSODIK IDEGEN NYELV (9-12. ÉVOLYAM) ANGOL Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja a Közös európai referenciakerettel (KER) összhangban a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása

Részletesebben

HELYI TANTERV ANGOL NYELV. Általános iskola 5-8. évfolyam. Bevezető

HELYI TANTERV ANGOL NYELV. Általános iskola 5-8. évfolyam. Bevezető HELYI TANTERV ANGOL NYELV Általános iskola 5-8. évfolyam Bevezető Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Helyi tanterv. Négyosztályos gimnáziumi képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv

Helyi tanterv. Négyosztályos gimnáziumi képzés. 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv Négyosztályos gimnáziumi képzés

Részletesebben

2013. ANGOL NYELV TANTÁRGY HELYI TANTERVE. a 4 8. évfolyamra. Készült: a vonatkozó. EMMI kerettanterv 51/2012.(XII.21.)

2013. ANGOL NYELV TANTÁRGY HELYI TANTERVE. a 4 8. évfolyamra. Készült: a vonatkozó. EMMI kerettanterv 51/2012.(XII.21.) 2013. ANGOL NYELV TANTÁRGY HELYI TANTERVE a 4 8. évfolyamra Készült: a vonatkozó EMMI kerettanterv 51/2012.(XII.21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete 2.2.02.1 és a rendelet alapján megjelentetett Nemzeti

Részletesebben

Helyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam

Helyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam Helyi tanterv 6 osztályos speciális matematika tagozat angol 2. idegen nyelv 7-12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban

Részletesebben

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Angol nyelv. 1.osztály

Angol nyelv. 1.osztály Angol nyelv 1.osztály Hallott szöveg értése ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, rövid kérést, utasítást megért, arra cselekvéssel válaszol; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott egymondatos kérdést

Részletesebben

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium

Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Második idegen nyelv Négy évfolyamos gimnázium Évfolyam 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 3 3 3 3 Éves óraszám 108 108 108 93 Érettségi felkészítés heti óraszáma 2 2 Érettségi felkészítés éves óraszáma 72 62

Részletesebben

ANGOL NYELV. 4 8. osztály

ANGOL NYELV. 4 8. osztály ANGOL NYELV IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.

Részletesebben

Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Angol nyelv 5-8.o.

Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Angol nyelv 5-8.o. Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Angol nyelv 5-8.o. Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

HELYI TANTERV ANGOL NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI ÉVFOLYAM KÉPZÉS ELSŐ IDEGEN NYELV

HELYI TANTERV ANGOL NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI ÉVFOLYAM KÉPZÉS ELSŐ IDEGEN NYELV HELYI TANTERV ANGOL NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS 9-12. ÉVFOLYAM ELSŐ IDEGEN NYELV 1 9-12. évfolyam Bevezetés: Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak.

Követelmények: A vizsgák követelménye megfelel a helyi tantervben ismertetett tananyagnak. 10. osztály Számonkérés módja: Írásbeli: nyelvhelyességet, olvasott szövegértési és íráskészséget mérő teszt megoldása, 60 perc Szóbeli: társalgás, szituációs feladat, önálló témakifejtés (maximum 15 perc

Részletesebben

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv

Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv Helyi tanterv - Gimnázium Német nyelv Második idegen nyelv A tantervjavaslat a németet második idegen nyelvként tanuló csoportok számára készült. Elkészítésénél az alábbi törvényi szabályozókat vettük

Részletesebben

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten

jelenik meg az angol nyelv. Ezen felül, ma angolul mindenhol, mindenkor és minden szinten Kedves Felvételiző! Az angol nyelvi képzés célja az előkészítő képzésben Az előkészítő képzés angol tantárgya megfelelő lehet mindazok számára, akik olyan szakon szeretnének a későbbiekben továbbtanulni,

Részletesebben

BONI Széchenyi István Általános Iskola

BONI Széchenyi István Általános Iskola BONI Széchenyi István Általános Iskola NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: Idegen nyelvek / élő idegen nyelv KERETTANTERV /átvett, adaptált/ EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 2.2.02.2

Részletesebben

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam

Helyi tanterv. Kommunikáció német nyelven. Szakiskola 9-10-11. évfolyam Helyi tanterv Kommunikáció német nyelven Szakiskola 9-10-11. évfolyam Fejlesztési követelmények A szakiskola 9-11. évfolyama számára készült idegen nyelv kerettanterv a tanulók sajtosságaihoz, nyelvi szintjének

Részletesebben

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő human jelleg. angol 2. idegen nyelv. 9Ny- 12. évfolyam

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő human jelleg. angol 2. idegen nyelv. 9Ny- 12. évfolyam Helyi tanterv Nyelvi előkészítő human jelleg angol 2. idegen nyelv 9Ny- 12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban az

Részletesebben

Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára

Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára Tanterv angol nyelv oktatásához 4. évfolyam számára Célok és feladatok A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez

Részletesebben

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő képzés. angol nyelv. 9 (NYEK) évfolyam

Helyi tanterv. Nyelvi előkészítő képzés. angol nyelv. 9 (NYEK) évfolyam Helyi tanterv Nyelvi előkészítő képzés angol nyelv 9 (NYEK)-9-12. évfolyam Nyelvi előkészítő évfolyam Bevezetés: Az idegen nyelvek oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv

Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Általános iskola 4.osztály- heti óraszám: 3 óra Magical World 1. alapján

Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Általános iskola 4.osztály- heti óraszám: 3 óra Magical World 1. alapján Helyi tanterv javaslat IDEGEN NYELV Általános iskola 4.osztály- heti óraszám: 3 óra Amit ebben az életkorban a nyelvtanulás, nyelvtanítás célja és amit a Magical World is nyújtani tud: 1. A tanított anyag

Részletesebben

Helyi tanterv. (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Oxford University Press

Helyi tanterv. (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Oxford University Press Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Oxford University Press Általános iskola 5-8. évfolyam Angol nyelv A kiválasztott tankönyvsorozat: Project 3rd edition

Részletesebben

7. számú melléklet Helyi tanterv ANGOL NYELV 4-8. évfolyam. Helyi tanterv az angol, mint idegen nyelv tantárgyhoz. Bevezetés

7. számú melléklet Helyi tanterv ANGOL NYELV 4-8. évfolyam. Helyi tanterv az angol, mint idegen nyelv tantárgyhoz. Bevezetés 7. számú melléklet Helyi tanterv ANGOL NYELV 4-8. évfolyam Helyi tanterv az angol, mint idegen nyelv tantárgyhoz Bevezetés Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel

Részletesebben

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve

A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve ANGOL MINT ELSŐ IDEGEN NYELV Nyolc évfolyamos nyelvi emelt óraszámú képzés ANGOL MINT ELSŐ IDEGEN NYELV HELYI TANTERV 5.-12. évfolyam Évfolyam 5 6 7 8 9 10 Heti

Részletesebben

Helyi tanterv (normál)

Helyi tanterv (normál) Helyi tanterv (normál) Általános iskola 4. évfolyam Célok és feladatok A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása iránt, sikerélményhez

Részletesebben

ANGOL NYELV Informatika ágazat kezdő szint

ANGOL NYELV Informatika ágazat kezdő szint ANGOL NYELV Informatika ágazat kezdő szint Tartalom 1 Bevezetés... 3 1.1 Óraterv... 4 1.2 Tananyag ajánlás... 4 2 9. évfolyam... 5 2.1 Témakörök... 6 2.2 Tervezet az éves óraszám felhasználására... 7 2.3

Részletesebben