ORCHIDEA királyok, lordok, hajóskapitányok,

Átírás

1 0

2 ORCHIDEA királyok, lordok, hajóskapitányok, botanikus kertek arany értékű virága. ORCHIDEA trópusok buja-kényes növénye, expedíciók prédája, kis vadállata: Természetellenesnek látszom írta Kosztolányi, de azért a természet termett. Ajkam olyan színű, mint a nyers hús, duzzadt, mint a gyulladásos torok s nyálkás és mézes. Néha azt hiszed, hogy nem is vagyok virág, hanem kis véres sárkány. ORCHIDEA az ablakkertek, növényvitrinek mindennapi dísze, egyes fajai olyannyira igénytelenek, hogy nyáron az almafa ágára vagy éppen az eresz alá az árnyékba függeszthetők. Mindezek együtt különlegességek és hétköznapi tulajdonságok egy növényre jellemzők: az orchideára. Ő a trópusok és szubtrópusok szülötte. Látogassunk el most erre a vidékre! Az egyenlítő felé közeledve a hőmérséklet emelkedik, ami a napsugarak kedvezőbb beesési szögének köszönhető. A növények itt nem kényszerülnek téli pihenőre, az állandó magas hőmérséklet bőséges csapadékkal párosulva a növényvilág fantasztikus életképességét eredményezi. Az őserdők világa ez, ahol valóban szemlátomást fejlődik a növény, a természet ritmusa felgyorsul, pazarlóan öntve a lüktető életet, ahol a biológiai egyensúly nem zárja ki az egymás he- 1

3 2 orchideák

4 orchideák DOMOKOS MÁRIA MEZŐGAZDASÁGI KIADÓ BUDAPEST,

5 Lektorálta: NAGY BÉLA az orchidea betegségei, kártevői c. fejezetet FOLK GYŐZŐ Do mo kos Mária,

6 Nem csak botanikus kertek kényes virága A virágalakok és színek csodálatos változatossága miatt a világon mindenfelé sok gyűjtő érdeklődik az orchideák iránt. Nálunk az az általános vélemény, hogy az orchideagyűjtés csak kevesek számára elérhető luxus. Róluk beszélve, botanikus kertek drága, kényes növényeire gondolnak, amelyek a virágkedvelő számára elérhetetlenek. Pedig az orchideák között szép számúak azok az elpusztíthatatlan fajok, amelyeket nyáron kertben az almafa ágaira vagy az eresz alá akaszthatunk és télen a kukoricalevéllel (Aspidistra) együtt tarthatunk hűvös szobában. Ilyen fajokkal kell kezdeni a gyűjtést és tapasztalatokkal gazdagodva bárki eljuthat a kényesebb, igényesebb orchideák termesztéséig. E növények még azért számítanak különlegességnek, mert hazánkban nagyüzemben nem termesztik őket. Nem telik el sok idő azonban és az orchideák eljutnak a hazai virágkedvelők otthonába. Nem csak a postai dísztáviratokon, bélyegeken és üzletek kirakataiban (művirágként) szerepelnek majd. Egyre nagyobb azoknak a száma, akik nemes élvezetet találnak abban, hogy ritka növényeket ápoljanak. Az orchideák gyönyörű virágokkal hálálják meg a gondoskodást. E virágoknak hazánkban egyébként irodalmi méltatója is volt. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ 1935-ben a Monori Mag Jubileumi Zsebnaptárában így ír az orchideákról: Természetellenesnek látszom, de azért a természet termett. Ajkam olyan színű, mint a nyers hús, duzzadt, mint a gyulladásos torok s nyálkás és mézes. Néha azt hiszed, hogy nem is vagyok virág, hanem kis véres sárkány. A gyarmati napfény bujasága árad belőlem, melyet nem tudok soha elfelejteni. Fázékonyan üvegházakba vonulok a plebejus virágok elől. Wilde Oszkár szeretett engem. Én is őt. Könyvemmel szeretném az orchideákat közelebb hozni a magyar növénykedvelőkhöz és megmutatni azt, hogy nem ördöngős tudomány orchideát nevelni. Amennyire munkám terjedelme engedi, ismertetem az elinduláshoz legszükségesebb tudnivalókat úgy, hogy abból további igények és örömök származzanak. Budapest, december A szerző 5

7 6

8 Hol találhatók orchideák? Orchideákat a sarkok és a sivatagok kivételével egész földünkön találunk. E család nemzetségei és fajai nagy változatosságban fordulnak elő. Az orchideafajok megközelítően 85%-a él trópusi és szubtrópusi területeken, a többi a mérsékelt övben. A mérsékelt övben előforduló fajok elterjedési területe (areája) általában nagyobb, mint a trópusi és szubtrópusi fajoké. Több mérsékelt övi faj él 2 3 földrészen is (Európa, Ázsia, Amerika), pl. egyes Cypripediumok és Platantherák. Az egyenlítőhöz közeledve a nem (genus) és fajgazdagság nő, az elterjedési terület nagysága pedig csökken. Sok fajt ismerünk a meleg égövben, melyek elterjedése aránylag kis területre korlátozódik és ezenkívül máshol nem is fordulnak elő, ezek a bennszülött, vagy endémikus fajok. A trópusi orchideafajok viszonylag kis areájával függ össze, hogy a föld trópusi és szubtrópusi övében az egymástól távol eső földrészek különböző nemeken és fajokon osztoznak. így pl. sajátosan ázsiai nem a Dendrobium, a Paphiopedilum, Cymbidium, míg a Cattleya, Laelia, Oncidium nemek kizárólag Amerikában fordulnak elő. A nemek bőségében természetesen vannak olyanok is, amelyek Ázsia, Afrika, és Amerika trópusain is előfordulnak, de földrajzi elszakítottságukból következően változó (vikariáló) fajokkal (pl. a Bulbophyllum) jelentkeznek a távol eső területeken. Közeledve az egyenlítőhöz, az orchideák vertikálisan is terjeszkednek, még 3 4 ezer méter magasságban is találhatók a hegyekben. Az egyenlítő táján ebben a magasságban többnyire még szubtrópusi éghajlati viszonyok uralkodnak, melyek az orchideák környezeti feltételek iránti igényét optimálisan kielégítik. Hol és hogyan élnek az orchideák? A mérsékelt övi orchideák talajlakó, lágy szárú, többségükben gumóval áttelelő növények, melyekből csak a Kárpát-medencében 23 nem több mint 60 faja található meg különböző növénytársulásokban. Lápos területeken, erdőkben, erdőszéleken, pusztafüves területeken sokféle kosbor nő. 7

9 Könyvemben csupán a melegebb éghajlatú vidékek orchideáival kívánok bővebben foglalkozni, keressük meg tehát: hol találhatók és milyen életkörülmények között élnek? Az egyenlítő felé haladva a növényvilág képe megváltozik. A földrajzi és meteorológiai viszonyok olyan vegetáció-típusok kialakulásához vezettek, melyben az orchideák is sajátos életmódot folytatnak. Ezeket a területeket nem elég csak a hő és fényviszonyokkal jellemezni. Viszont egységesen megállapítható, hogy az egyenlítő felé közeledve a hőmérséklet horizontálisan emelkedik, ami a napsugarak kedvezőbb beesési szögének köszönhető. A növényvilág nem kényszerül téli pihenőre, az állandó magas hőmérséklet ott, ahol magas csapadékmennyiséggel is párosul, a növényvilág fantasztikus életképességét eredményezi. Az őserdők világa ez, ahol valóban szemlátomást fejlődik a növény, a természet ritmusa felgyorsul, pazarlóan öntve a lüktető életet, ahol a biológiai egyensúly a növényvilágban nem zárja ki az egymás hegyén-hátán való élést sem. Magasra nőtt fákon a fény felé törtetnek a kúszó növények és a faágakon a tehernövények (epifiták) tömegét találjuk, köztük az orchideákat. Az epifita életmód jellegzetesen trópusi és szubtrópusi jelenség. Azokon a területeken lehetséges ez, ahol a légnedvesség aránylag magas. Az epifita növény a fák ágain megkapaszkodva él (nem élősködik!), megelégedve azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a légkör és a különleges ökológia biztosít számára. Az orchideákon kívül más epifitákkal is találkozunk itt: broméliákkal, páfrányokkal stb. A tengertől távolodva azután egyéb földrajzi és éghajlati viszonyok a trópusi övezetben olyan klímatájakat is kialakítanak, ahol a csapadék évi mennyisége ugyan magas, de nem egyenletes az eloszlása. Itt a növények egy része a szárazabb periódusokban részleges pihenőt tart és itt is az epifita növények szorulnak legjobban a kényszernyugalomra, elsősorban ők sínylik meg a szárazságot. A kevésbé csapadékos meleg égövi területeken a növényzet képe megváltozik; az erdőket felváltják a ligetek, majd bozótos területek vezetnek át a sivatagokba. Orchideák gyérebben ugyan, de a félsivatagi területekig kísérik a növényzetet. Mint szenzációt említhetem: láttam képet, melyen az orchideák kaktuszokon epifitaként élnek. A meleg égövi hegységek fekvésüktől, tengertől való távolságuktól függően szintén változatos életlehetőséget biztosítanak külöböző magassági szinteken az orchideáknak. A hegyeken több helyen találunk terreszter (földben lakó) fajokat, főleg a Paphiopedilum nemből, melyek a sziklákon levő vékony 8

10 földrétegben, védett helyeken fejlődnek. De az alacsonyabb területen epifita életmódot folytató fajok között is vannak olyanok, melyek magasabb régiókban félig talajlakó életmódra térnek át és itt sziklákon, sziklarepedésekben élnek. A sok mikroklimatikus lehetőség közül példaképpen említem meg, hogy vannak hegyoldalak, melyek csapadékot gyakorlatilag alig kapnak, az állandó köd viszont biztosítja a növényzet vízszükségletét. Itt is sok epifita orchideával találkozunk. Más hegyvidéki területek viszont csak időnkint kapnak nagy mennyiségű csapadékot viharos esők formájában. Itt csak röviden érzékeltetem: milyen változatos viszonyokhoz alkalmazkodtak az orchideák. Ezeknek az eredeti termőhelyi viszonyoknak az ismerete számunkra nagyon fontos, mint azt a későbbiekben látni fogjuk. Nagyfokú alkalmazkodás csodálatos formagazdagság Az előző fejezetben láttuk: mennyire változatos körülmények között élnek az orchideák. Ha összehasonlítjuk életfeltételeiket más meleg égövi növényekével, szinte megdöbbentő az igénytelenségük. Az epifita életmód képviselői kevéssel beérik és sokat el kell viselniük. A levegőben élnek csupasz gyökérzettel, és a trópusok más növényeihez képest kevés a víz és tápanyag amit felvehetnek, s időnként a szárazságot is ki kell bírniuk. A mostoha életfeltételek, a szélsőséges viszonyok rugalmassá, a körülményekhez alkalmazkodóvá tették ezeket a növényeket. Ez fantasztikus formagazdagságukban is tükröződik. Az orchideák anatómiai (morfológiai) felépítése igen változatos. Legérdekesebb azonban maga a virág hiszen majdnem kizárólag a virág az, ami miatt az orchideák felkeltették az érdeklődést, a csodálatot. A növény többi része legtöbb esetben esztétikai szempontból jelentéktelen, nem mutatós, amit viszont bőven kárpótol a virágok majdnem szemérmetlenül hivalkodó élénk, a trópusokon a versenyképességet biztosító színpompája és formagazdagsága. Kétféle növekedési típusuk van. Egyik esetben a csíranövényből fejlődő szár tengelye merőleges, a száron a levelek hónaljában rügyek képződnek, de a további hajtásfejlődést mindig a legfelső rügy biztosítja. Ehhez a csoporthoz tartoznak pl. a Phalaenopsis és Vanda nem fajai. Ezt monopodiális növekedési típusnak nevezzük. 9

11 A Dendrobium phalaenopsis virágzatai a hosszú szárgumó végén fejlődnek (Fővárosi Állat- és Növénykert) A másik, a szimpodiális növekedési típusánál, a szár tengelyének helyzete általában vízszintes, és a főtengely szerepét időlegesen oldaltengelyek, áltengelyek veszik át, melyek fejlődésük lezárásakor virágot hoznak. Ide tartoznak pl. a Cattleya, Cymbidium nem fajai. A szimpodiálisan növő epifita fajoknál a fejlődő áltengely legtöbb esetben megvastagodik és szárgumót képez. Ezt a képletet az orchidea-szakirodalomban legtöbbször pseudobulba (álhagyma) néven találjuk. Ez lehet egységes vagy noduszokkal több részre osztott, kerek, ovális, henger alakú stb. A szárgumó a víz és tápanyag tárolására szolgáló, a növénynek meghatározott feladat ellátására módosult szerve, az epifita életmódhoz való 10

12 nagyfokú alkalmazkodás jele. Az orchideák méretarányai is változatos képet adnak. Egyes Grammatophyllum fajok hajtásainak mérete eléri a 3 4 métert is, vannak viszont pl. a Bulbophyllum nemben fajok, melyeknél a növény egészének mérete sem több néhány milliméternél. Változatos az említett növekedés-típusokon belül az orchideák hajlama a kolónia (telep) képzésre. Sok faj, különösen a kis méretűek közül óriási mennyiségű hajtást képez aránylag kis felületen, sűrűn egymás mellett fűszerű bevonatként borítva a faágakat, más fajok viszont kis számú hajtással szolitérként fordulnak elő. A változatos növényalkat egyik formája a liánként Epifita, de szárgumók nélkül a Diaphananthe rutila (Budapesti Egyetemi Botanikus Kert) 11

13 A magyar háziasszonyok is orchideakedvelők, vásárolják a vanília termését növő Vanilla is, melynek termését a háziasszonyok vanília fűszerként jól ismerik. Az epifita fajok legtöbbjénél a sima, bőrnemű vagy kemény, húsos levélszerkezet a párolgás csökkentését szolgálja. Egyes talajlakó orchideák levele puha állományú, rajzolatos. Szép példája ennek a levelével díszítő Macodes petola, az ékszerorchidea, melynek bársonyzöld levéllemezét gyönyörű aranyszínű rajzolat díszíti. Az orchideák gyökerének kettős szerepe van: egyrészt a tapadást, a növény stabilizálását biztosítják, másrészt a víz- és tápanyagfelvételt bonyolítják le. A talajlakó fajoknak kevés vastag gyökere van, sok gyökérszőrrel, az epifita fajok sok, néha vékony, drótszerű gyökeret fejlesztenek, melyek a növényt a faágakon vagy törzseken rögzítik. Az epifita orchideák gyökerei szürkésfehér, bársonyos bevonatúak, csak a gyökerek hegye fényeszöld. Ez a bevonat üres sejtek által alkotott védőburok, mely védi a gyökeret a párologtatástól, másrészt úgy működik mint a szivacs, ha vizet kap, a sejtek teleszívják magukat és a vizet lassan a gyökér belső szövetei felé továbbítják. Mérsékelt övi orchideák között sok fajnak rizomája (gyökértörzse) vagy föld alatti gumója van, melyek tavasszal kihajtanak és a vegetációs idő végén behúzódnak. Ilyen módon telelnek át. 12

14 A gyökerek speciális gombafajokkal szimbiózisban élnek együtt, a gombák a tápanyagfelvételt könnyítik meg a növény számára. Közvetítésükkel az orchideák közvetlenül értékesíthetik a szerves anyagokat. (A szimbiózis jelentőségére még visszatérünk az orchideamagvak csírázásánál.) A legnagyobb változatosságot az orchideák alak- és formagazdagságában a virágok mutatják. A virágok alak-, szerkezet- és színgazdagsága az, ami a kedvelők és gyűjtők széles táborát foglalkoztatja. A virágok egyesével vagy csoportosan, virágzatban jelennek meg, nemektől és fajoktól függően a hajtás különböző részein. Például a Cattleyáknál a hajtás végén, Cymbidiumoknál a szárgumó alsó részén, Vandáknál a hajtáson a levelek hónaljából fejlődnek a virágszárak. A virág vagy virágzat állása is változatos. Érdekes virágállása van pl. a Stanhopea fajoknak, itt a virágzat lefelé nő. Ezt fontos tudnunk akkor, amikor ezeket a növényeket ültetjük. Alul lyukacsos kosárba kell tennünk őket, hogy a virágzat zavartalanul kifejlődhessen. A virágalakok formái és arányai a virágszerkezet különbségeiből adódnak. Az orchideák virágszerkezete a többi egyszikű növényéhez hasonló: 2 lepelkört (3 csészeszerű és 3 sziromszerű), a portokokat képező következő két kört és a bibét tartalmazza. Ebben az egyszerű virágszerkezeti sémában a módosulások vezetnek majd az érdekes formákhoz. Az Epidendrum ciliare sallangos élű virágajka (Fővárosi Állatés Növénykert) 13

15 Fantasztikus virágaikat jellemzi a bódító illatú Stanhopeák virágát (Sasad Mgtsz) Az Eria javanica füzérvirágzata (Budapesti Egyetemi Botanikus Kert) 14

16 Két oldalra néznek a kis virágok a Dendrochihimok sűrű virágfürtjében (Fővárosi Állat- és Növénykert) A vénuszpapucs orchideáknál (Cypripedioideae alcsalád) a külső lepelkör 2 csészelevele (sepalum) egybenőtt, míg a harmadik a nagy, mutatós felálló zászlót képezi. A belső lepelkor két oldalsó állású levele (petalum) mellett a harmadik papucs alakú képződménnyé módosult, erről kapták nevüket is. A többi orchideánál a 3 csészelevél után a második lepelkor egyik levele ajakká (labellum) módosult. Az ajak fajonként változó formájú és méretű, fontos funkciója van a megtermékenyítésnél. A virágokat megtermékenyítő rovarok az ajak segítségével, irányításával jutnak a portokhoz és a bibéhez. A portokok nem állnak szabadon, hanem a bibével egybenőtt oszlop (columna) tetején helyezkednek el. 15

17 A rovarokat bonyolult ajakszerkezet irányítja a megporzás során. A Phalaenopsis amabilis virágszerkezete (Fővárosi Állat- és Növény kert) A portokok száma csak 1, kivéve a Cypripedioideae alcsaládot, ahol 2 a többi elkorcsosult vagy módosult. Ilyen lemezzé módosult portok pl. a bibét és portokokat elválasztó rész a Paphipedilum fajoknál. A portokokat egy ragacsos lemezke köti a columnához, mely nektárkeresés közben a rovarok hátára ragad, majd a következő virágban a ragacsos felületű bibén tapad meg. A portokokban a pollenszemek nem por alakúak, hanem egységes tömeggé összeállva polliniumot alkotnak. A megtermékenyítést legnagyobb részben rovarok és madarak végzik. Az állatokat a nektáron kívül a feltűnő szín- és illatanyagok csalogatják. Az orchideák illata a megtermékenyítésre alkalmas időt, érettséget jelzi. Egyes fajok illata kellemes, másoké bódító, sőt vannak kellemetlen szagúak is. Más orchideák, mint pl. a Paphiopedilumok nem illatosak, vagy legalábbis emberi érzékkel nem ítélhetők annak. A virágok sajátos szerkezete, a bibe és a polliniumok egymáshoz való helyzete megakadályozza az önmegtermékenyülést. Ha idegen beporzás folytán a pollinium a bibére került, a pollenek a bibe ragacsos felületén csírázni kezdenek, pollentömlőt fejlesztenek, mely a termőig nőve eredményezi a tulajdonképpeni megtermékenyítést. A megporzást követően a virágok gyorsan elhervadnak. A beporzástól a megtermékenyülésig több hét, sőt 1 2 hónap is eltelik. A megtermékenyülés után a magvak éréséig ugyancsak hosszú idő telik el. Cattleyáknál, Cymbidiumoknál, 16

18 Paphiopediliumoknál hónapig is eltart ez az időszak. A termés háromrekeszű tok, melyben nagyszámú, igen apró mag érik (több százezer, esetleg 1 2 millió). A termés érésekor a tok elsárgul, megbámul, majd felnyílik. A termésben levő higroszkópos fonalak mozgása és a légáram továbbítja a magvakat a termésből. Hogyan kerültek a trópusi orchideák Európába? A trópusi orchideákról először ALEXANDER VON HUMBOLDT és BONPLAND, majd JOHN RAY botanikusok adtak hírt. Ezek Mexikóból és Fokföldről származó növények voltak. Linné ban megjelent Species plantarum -ában 16 trópusi orchideát írt le. E mű 1763-as, második kiadásában már 90 faj leírása szerepel. Az első trópusi orchidea, mely Európában virágzott, a Bletia verecunda volt 1732-ben. A század fordulóján az első orchideagyűjtők főként a gyarmatokra hajózó angolok voltak. A sok Európába szállított orchideanövényből csak nagyon kevés virágzott ki, úgyhogy valóságos szenzációként tartottak nyílván egy-egy ilyen alkalmat, melyről természetesen az újságok hosszú cikkekben emlékeztek meg. Szinte mitikus pátosszal szóltak ezekről az exótákról. A különlegességek birtoklásának vágya és a szenzációéhség pedig tovább hajtotta az embereket újabb és újabb orchideák behozatalára. Az angol főurak körében valóságos versengés folyt egy-egy újabb növényért. Általában hajóskapitányaikat bízták meg a növények megszerzésével. A 19. század második felében az orchidea birtoklás már divattá fejlődött, a behozatalra pedig valóságos orchideavadász expedíciók indultak. Egy-egy új és szép növény horribilis értéket képviselt, így meggazdagodási lehetőséget is remélve többen vállalkoztak a romantikus, de nagyon kockázatos gyűjtőutakra. Az első orchideák bizony még vitorlás hajók kabinjaiban hányódtak sokszor hónapokig a tengeren. A növényeket a fontosabb délamerikai és mexikói kereskedelmi gócpontok, kikötők közvetlen környékén gyűjtötték a hajósok, s a gyűjtés eredményeként majdnem teljesen kipusztították ezekről a területekről az értékesebb orchideákat. A későbbi vadászok, akik egy-egy főúr vagy botanikus kert, később pedig nagyobb kertészetek küldetésében érkeztek a trópusokra, nehezebb helyzettel találták szembe magukat. 17

19 Be kellett hatolniuk az őserdőkbe, veszélyes terepen vágták keresztül magukat, hogy újdonságokhoz jussanak. A vállalkozó szellemű orchideavadászok közül sokan életükkel fizettek. A trópusok ezer veszélye már több, mint romantika. Különösen a múlt században, amikor még nem tudtak a malária és egyéb betegségek ellen védekezni, a ragadozók, a kígyók és az európai ember számára szokatlan (és sokak számára elviselhetetlen) klíma bizony sok áldozatot követelt. A gyűjtők gyakran egyes bennszülött törzsekben is ellenségre akadtak. Az expedíciók általában bennszülötteket alkalmaztak, akik ismerték a területet, a veszélyeket és a fákon ügyesen mászva leszedték a kívánt orchideákat. Komoly problémát jelentett a begyűjtött növények szállítása. Úttalan utakon a kikötőig eljuttatni őket talán még nehezebb feladat volt, mint a begyűjtés. A csomagolás módja melyet a minél kisebb helyen való elhelyezés gyakorlata diktált sokszor vezetett a növényanyag befülledéséhez, elrothadásához. Ha mindezen nehézségek és kockázatok után a növényanyag végre megérkezett rendeltetési helyére, de a gyűjtő nem ismerte kellően a trópusi orchideák biológiáját, életritmusát, és helytelenül kezelte a növényeket, sok elpusztult közülük. így már érthető, miért volt drága divat és szenzáció a múlt században orchideát tartani és 1890 közötti időszakra tehető az orchideománia csúcspontja. A következő évek gazdasági nehézségei és a kertészeti orchideatermesztés fejlődése azután lelohasztotta az orchideavadászok vállalkozó kedvét. A múlt század híres orchideagyűjtői és részben tudományos feldolgozói köréből megemlítem a legnagyobbakat. LINDLEY, REICHENBACH, LINDEN, WARSCEWICZ, ROEZL, SCHLIM és WAGNER azok, akik nevéhez sok orchidea felfedezése fűződik, de úgy is mondhatnánk sok orchidea neve fűződik az ő személyükhöz. Az orchideatermesztés kialakulása A trópusokról a század fordulóján európai (főleg angliai) főúri gyűjteményekbe került orchideák általában rövid életűek voltak, ami a növények eredeti előfordulása ismeretének hiányával magyarázható. A trópusok természeti viszonyairól alkotott hiányos ismeret alapján sematikusan meleg, párás, zárt levegőjű üvegházban tartották az összes orchideákat tekintet nélkül arra, hogy a trópusok melyik részéről 18

20 származtak. A kertészeti termesztés főleg a dísznövénytermesztés fejlődésével kerülhetett sor az orchideák gazdaságos termesztésére is. Ennek a fejlődésnek az évben megalakuló Angol Királyi Kertészeti Társaság (a Royal Horticultural Society ) adott alapot és megfelelő startot. Első neves orchideatermesztőként CONRAD LODDIGEST említhetjük, aki 1812-ben kezdte el orchideák árusítását. A következőkben főleg a ROYAL HORTICULTURAL SOCIETY szervezésében, de egyéni kezdeményezésre is, többen utaztak a trópusokra, hogy az orchideák előfordulási viszonyait tanulmányozzák. Főleg kertészek voltak ezek a vállalkozók, akik közt megemlítendő COOPER, a két VEITCH (Anglia), MOREN és LINDEN (Belgium), ANDRE és GODEFROY (Franciaország). Ezek később mind híres kertészeteket hoztak létre. Felismerték azt, hogy az orchideáknak több levegőt és fényt kell adni, illetve az eredeti termőhelyi viszonyok ismeretében megfelelő életfeltételeket kell biztosítani. Amikor aztán a növények életben maradtak, rendszeresen virágoztak, szaporítani is lehetett őket, és kisebb áldozatok árán megvásárolhatók lettek, a trópusi orchideavadászat kezdett elsorvadni. A trópusok orchideaállományának felkutatása, leírása természetesen azóta is folytatódik, jobb feltételek mellett, mint 100 évvel ezelőtt. A nehezen megközelíthető trópusi orchidea lelőhelyekre ma már helikopterrel jutnak el. Az így felfedezett értékes, jó tulajdonságú újdonságokat a nemesítésben keresztezés útján vérfrissítésre használják. A múlt század bámult, exotikus csodáit pedig a szívós kertészeti munka nyomán ma mesterséges körülmények között üzemi méretekben termesztik. Ha valaki a mérsékelt égövben akarja őket virágoztatni, ennek nincs semmi akadálya. Hogy hogyan és mit kell tenni, azt e könyvecske következő fejezeteiből meg fogják tudni. Az orchideatermesztés a legnagyobb kertészeti hagyományokkal rendelkező államokban indult először fejlődésnek: Angliában, Belgiumban, Franciaországban és Németországban. Századunk 40-es éveiben a szaporítás egyszerűsítésével és új termesztési technológia bevezetésével, hatalmas üvegfelületek alatt gyorsan fejlődésnek indult az amerikai (főleg floridai és kaliforniai) orchideatermesztés. Az európai piaci és termesztési lehetőségek tovább bővültek és a termesztés ésszerűsítésével, egyszerűsítésével az árak is csökkentek. Az orchidea más európai országokban is elterjedt. Ma már hazánkban is ismerik és szeretik az orchideákat, üzemi termesztésük is megindult. 19

21 Az orchideakedvelők, gyűjtők és termesztők száma nagy. Külön társaságok alakultak e növénycsoport kutatására, termesztési problémáinak megoldására és még sok egyéb célra, melyek megkönnyítik az orchideákkal foglalkozók részére a tájékozódást, a tagok speciális munkakörbe való bekapcsolódását. Európában több orchidea-társaság működik, Amerikában pedig száznál több az orchidea-társaságok száma. E helyen csak utalhatok arra, hogy az egyesületeken belül külön csoportok foglalkoznak az európai orchideákkal és azok termesztési problémáival. A magyar orchideatermesztés története A nyugati államok főúri kedvtelései divatként Magyarországra is hamar eljutottak. Külföldön járt magyar főurakra is hatott az orchideománia, és már a múlt század első felében megérkeztek Magyarországra az első trópusi és szubtrópusi orchideák. Hogy csak néhányat említsünk: Szécsényben, FORGÁCH JÓZSEF gróf birtokán 1820 körül Vanília aromaticáról, Gyöngyösapátiban Szécheny Pál grófnál 1831-ben Cymbidium ensifoliumról tudunk. A kismartoni hercegi kastély kertjének évi inventáriumában három Bletia, két Epidendrum, egy Pinelia és egy Vanília van felsorolva. Az orchideavirágok a későbbiekben a királyi és főúri életforma kiemelkedő eseményeinek és ünnepeinek tartozékaivá váltak. Egy-egy látogatáshoz, ünnephez, bálhoz nagy mennyiségű díszítő anyag kellett. A kollekcióból természetesen az orchideák sem hiányozhattak. A monarchiában sokáig Bécsből szállították ezekre a célokra a növényeket az udvar schönbrunni kertészetéből, ahol nagy szakértelemmel termesztették a trópusi virágokat. A múlt század első felében Budán létrehozott várkertészetbe csakhamar orchideákat is telepítettek és Schönbrunnban tanult kertészeket szerződtettek. A várkert mindenkori vezetőjének legnagyobb büszkesége és legfőbb gondja az orchideák voltak. Az ünnepi és alkalmi díszítések céljára nevelt orchideák gyűjteménye az 1920-as évektől, amikor a várkertészet költségvetési üzemmé alakult, a kereskedelmi hajtóerő révén óriási fejlődésnek indult. Mivel a kertészet legtöbb kereskedelmi hasznot hozó növényei az orchideák voltak, orchidea vágottvirág termelő üzemrésszé fejlesztették az eredetileg alkalmi díszítő részt. Még nemesítő tevékenységet is folytattak. 20

22 Tudunk néhány hibridről, melyek a schönbrunni anyag keresztezéseiből származnak és ma is megtalálhatók hazánkban. WIETZL és PARG keresztezéseiből származó egyik hibridet, kiváló tulajdonságai miatt a Magyar Fajtaminősítő Intézet Budavár néven államilag elismert fajtának minősítette. Ez a hibrid a Laeliocattleya windobonensis Brassavola dygbiana származéka. Orchideákkal foglalkozott a belga Sander-cégnél MAGYAR GYULA, a Kertészeti Tanintézet későbbi tanára. A Kert c. folyóiratban sok cikke jelent meg róluk. A várkerti orchideatermesztés a második világháborúval egyszer s mindenkorra megszűnt, a kertészet és vele az orchideaállomány a bombázások során teljesen elpusztult. Orchideafajokból gyűjtemények elsősorban a botanikus kertekben alakultak ki. A budapesti, debreceni, szegedi, kolozsvári botanikus Garay László gyűjtőúton a dél-amerikai Andesekben 21

23 Garay László venezuelai orchideákról szóló könyvének címoldala kertek mellett az Állatkert pálmaházához is tartozott orchideaház szép gyűjteménnyel. A botanikus kertek külföldi partnerektől csere útján gazdagították állományukat. A harmincas években orchidea-magvetéssel foglalkozott GALAMBOS MÁRIA a Fővárosi Vegyészeti Intézetben és eredményeiről a Botanikai Társaságban többször is beszámolt. Nagyon szép gyűjteménye volt a Budapesti Botanikus kertnek, a harmincas években ugrásszerűen gyarapodott állománya, melyet mint a többi botanikus kert és az Állatkert orchideaállományát is a második világháború teljesen tönkretett. 22

24 A Kertészeti Főiskola és jogelődjei is szép gyűjteménnyel rendelkeztek. Azóta újból működnek botanikus kertjeink, a Pálmaház, és az orchideagyűjtés szakadatlanul folyik, az üvegházak évről évre új orchideafajokkal gazdagodnak. A második világháború után a Kertészeti Főiskola állománya gyarapodik legelőször, mennyiségileg és fajtáinak értékét tekintve is. Jelenleg is ez az egyik legértékesebb anyag az országban. A Sasad Mgtsz állománya pedig az ország egyik legjobb kereskedelmi állományává növi ki magát. Trópusi és szubtrópusi orchideákkal magyar születésű tudós is foglalkozik: GARAY LÁSZLÓ. Az Egyesült Államokban a Harward Egyetem Botanikai Múzeumában az orchideaherbárium őre. A világ több nagy múzeumában és botanikus kertjében végzett kutatásokat és a trópusi Amerika és Ázsia sok országában végzett gyűjtő terepmunkát. 6 új nemzetséget, 128 új fajt és 6 változatot írt le. 125 fajt új névvel látott el, 11 változatot pedig faji rangra emelt. Munkatársa DUNSTERVILLE illusztrációjával megírta Venezuela orchideáinak mintaszerű monográfiáját 7 kötetben. Az európai orchideák rendszertani és növényföldrajzi kérdéseivel hazánkban főleg SOÓ REZSŐ foglalkozik. Trópusi és szubtrópusi orchideák termesztése Az eddigiekből is láttuk, hogy sikeres orchideatermesztés az eredeti termőhelyi viszonyok ismerete nélkül elképzelhetetlen. A kérdés az: honnan szerezzünk tudomást ezekről a trópusi és szubtrópusi viszonyokról a különféle orchideák esetében? E könyv fontosabb orchideafajokat taglaló részében utalunk röviden minden fajnál arra, hogy honnan származik és hogyan kell kezelnünk. Először az egyes termesztési tényezőket vegyük sorra és ezek tárgyalása során látni fogjuk, hogyan kell alkalmazkodni e tényezők módosításával az orchideák eredeti termőhelyi viszonyaihoz. Hőmérséklet A növény öröklött tulajdonsága, hogy nemre, fajra, fajtára jellemzően specifikus hőmérsékleti értékek között fejti ki élettevékenységét. A trópusi és szubtrópusi orchideák természetesen nem bírják ki mérsékelt égövünk hideg időszakait, 23

25 ezért eleve mesterségesen kondicionált terekben neveljük őket. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az orchideák egyformán egyenlő meleget kívánnak. A trópusokon is vannak területek, ahol időszakonként viszonylag hűvösebb periódusok váltják a nagy meleget, más területeken viszont alig észlelhető hőmérséklet-ingadozás. Szubtrópusi területeken gyakran előfordul nagy hőingadozás az éjszaka és nappal között. A differenciált hőmérsékleti igényeknek megfelelően háromféle mesterséges klímatérben tartjuk orchideáinkat: meleg mérsékelt és hideg C, C, C. A közölt első hőfokok a minimumot jelentik. Üvegház ese tében természetesen nem tudjuk a felső értékeket pontosan megtartani, mert napos időben ennél magasabbra emelkedik a hőmérséklet, ami ha nem túl magas nem is hátrányos a növények fejlődésére. Fiatal növények a folyamatos, gyors növekedés érdekében valamivel magasabb hőmérsékletet kívánnak mindhárom kategóriában. A hőmérsékletet, mint termesztési tényezőt, mindig szoros összefüggésben kell látnunk a fénnyel és a nedvességgel. Kölcsönösen és együtt ható tényezők ezek. A nagyobb fényintenzitás magasabb hőmérsékletet eredményez, ami csak megfelelő nedvességgel együtt ad optimális fejlődést. Alacsony hőmérséklet nagy nedvességtartalom mellett kicsapódáshoz, harmatképződéshez vezethet, s ez rothadást okozhat. Fény Mint a hő, úgy a növények fényigénye is öröklődő, sajátos tulajdonság. A trópusok és a mérsékelt övi fényviszonyok nem egyezőek. A trópusokon állandóan közel 12 órás az éjszaka és 12 órás a nappal is. A nap beesési szöge az egyenlítőn délben merőleges. A nagy fényintenzitás sajátossága itt viszont, hogy gyorsabb a napállás változása, a növény egy része rövidebb ideig van kitéve ugyanannak a sugárintenzitásnak. Nálunk még a tavaszi időszakban is a merőlegestől eltérő napsugarak hosszabb ideig hatnak ugyanarra a növényrészre, ami ha nem vigyázunk, különösen zárt, meleg, száraz üvegházi levegővel párosulva égésekhez vezet. A trópusokon a napállás változása és a párás, némileg hűsítő levegő ellensúlyozza a napsugarak ilyen negatív hatását. 24

26 Átéli hónapokban kevesebb fényt kapnak orchideáink,mint a trópusokon. Ebben az időszakban nálunk a fejlődés lelassul. Mesterséges fényforrásokkal pótolhatjuk a hiányzó fényt. A fénycsövek közül kiegészítő megvilágításra alkalmasak a piros, sötétpiros és a kék spektrumba tartozóak. Villanyégők is megfelelnek, de sok hátrányuk van a fénycsövekkel szemben. Az igaz, hogy a fénycsövek drágábbak, de hosszabb élet- tartamúak, áramfogyasztásuk kisebb, fénytermelésük nagyobb. Átlagos mérsékelt övi viszonyokat figyelembe véve a normális nappali világítás mellett a téli hónapokban 16 órás pótmegvilágítást alkalmazhatunk m 2 -enként 100 W erősségben. Ha kevéssé megvilágított szobai vitrinünk van, úgy 200 W/m 2 erősségű pótmegvilágítás kívánatos. A pótmegvilágítással kapcsolatosan még sok kísérletre van szükség, melyek pontosan regisztrálják majd a különféle orchideafajok optimális fényigényét, élettani reakcióit stb. A pótmegvilágítással élettani ingereket is kiválthatunk, melyek egy vágott virágot termesztő üzem számára igen fontosak lehetnek. így pl. a rövid nappalok beálltával október elejére virágzó Cattleya labiata autumnalist, ha augusztus hónapban hosszú nappalos ingernek tesszük ki (16 órás napot biztosító pótmegvilágítással), nem októberben, hanem november végén és decemberben virágzik, ami kereskedelmi szempontból igen fontos (október elején nemigen akad névnap és ünnep). Fényszabályozó tevékenységünk fontosabb részét az árnyékolás jelenti. A leírt indokok alapján nálunk az árnyékolás sokkal nagyobb problémát jelent, mint a trópusokon. Aki foglalkozott már orchideával, az jól tudja, hogy rendkívül óvatosnak kell lennie, mert már a február végi napsütés is égési foltokat okozhat még kemény lombú, érett Cattleyákon is, különösen kis légterű üvegházban. Az árnyékolás kötelező mértékére vonatkozó receptet nem adhatunk. Viszont még az orchideákkal foglalkozó kezdő is hamar érezni fogja, hogy mi az arany középút, mely az egészséges lombszínű növény fejlődéséhez kell. Ha túl sok és mély árnyékot kap a növény, megnyúlt, satnya hajtások képződnek, ha viszont túl sok fényt kap, halvány vagy pirosas, színű levelek, töpörödött, kicsi új hajtások fejlődnek. 25

27 Nedvesség Elsőként a levegő nedvességével, a páratartalommal foglalkozunk. Az orchideáknál rendkívül fontos szerepet játszik a légnedvesség. Eredeti termőhelyükön főleg epifita növényekként élve a szabad gyökerek a légnedvesség hasznosítására is berendezkedtek, azt igénylik is. A légnedvesség szabályozása zárt termesztőtérben permetezéssel, vízporlasztással történik. A növények környezetének nedvesen tartásával, párologtató felületek alkalmazásával is fokozhatjuk a levegő nedvességét. Nagyobb fény hatására a levegő felmelegszik és viszonylagosan csökken a légnedvesség, a meleg levegő ugyanis több vizet képes pára formájában megtartani, mint a hidegebb. Erre ügyelnünk kell és többszöri permetezéssel vagy vízporlasztással biztosítjuk növényeink számára a felmelegedett levegő megnövekedett páraigényét. Amennyire fontos tényező az epifita növényeknél a légnedvesség, ugyanolyan fontosságú az ültetési anyag nedvességtartalma is. A párás levegőhöz szokott gyökereket termesztési körülményeink között laza, levegőt, de nedvességet is tartó anyagba kényszerítjük. Ne felejtsük el: a gyökereket körülvevő ültetési közeget nyirkosán és nem vizesen kell tartanunk. Többszöri rendszeres permetezéssel tudjuk ezt az állapotot biztosítani. Itt is ügyelnünk kell arra, hogy az ültetési anyag optimális nedvessége függ a fény- és hőviszonyoktól. Bővebb, erre vonatkozó útmutatást a kezelési munkákról szóló fejezetben adunk. Víz A trópusi és szubtrópusi orchideáknál az öntözővíz kérdése sokkal fontosabb, mint más trópusi növények esetében. Az epifita, csupasz gyökerű növények közvetlenül érintkeznek a vízzel, míg a többi, földbe gyökerező növény a vízhez a talajon mint szűrő, de egyben dúsító közegen keresztül jut. Mesterséges körülményeink között ezért fokozottabban kell vigyáznunk arra, hogy öntözővizünk összetétele (kémiai összetétele) megközelítse a természetes esővizét. Az esővíz sem azonos tisztaságú a desztillált vízzel; a levegőben levő szennyeződéseket felveszi és oldja. Az esővízben kémiai reakciók játszódnak le, ezért kockázatos pl. ipari centrumok környékén gyűjtött esővízzel öntözni, mert olyan nagyfokú szennyeződéssel számolhatunk, mely esetleg már káros a növényekre. 26

28 Ioncserélő gyantákkal működő, házi készítésű vízlágyító készülék Kablay István budapesti lakásán 27

29 Ha csapvízzel öntözünk, két tényezőt kell a víz használhatósága szempontjából megvizsgálnunk: a víz keménységét melyet a benne oldott Ca és Mg sók okoznak és melyet német keménységi fokban fejezünk ki (12 német keménységi fok alatt a víz használható az orchideák részére), és a víz ph-ját (5 7 ph között van az optimum). Ha vizünk kemény és magas a ph szám, legegyszerűbben durva szerkezetű savanyú tőzeggel (pl. osli tőzeg) lágyíthatjuk, melyet tüllzacskóban a víztároló medencébe lógatunk. Tökéletesebb, de bonyolultabb vízlágyítást az ioncserélő gyanták segítségével végezhetünk. Ajánlható az oxálsavas vízlágyítás is ( l m 3 víznél 24,3 g kristályos oxálsav 1 ph-val csökkenti a kémhatást). Az öntözővíz hőmérséklete lehetőleg a termesztőtér levegőjének hőmérsékletével egyező legyen. Ültetési anyag Orchideák termesztésére nagyon sokféle anyag alkalmas ültetési közegként. A kertészeti termesztésben használt talajoktól eltérő, laza, sok levegőt tartó, ugyanakkor a légnedvességet is biztosító anyagra van szükségünk, melyek emellett még a növény rögzítését is megoldják. A közegnek olyan tulajdonságúnak kell lennie, amely az epifita életmódot folytató orchidea élettevékenységét optimálisan biztosítja. A steril táptalajról Sphagnum és hungarocell keverékébe, cseréptálba tűzdelt Cattleya magoncok (Sasad Mgtsz) 28

30 Kiváló alapanyag a lassan humifikálódó szerkezetet biztosító Osmunda regalis (páfrány) durva gyökérzete. Gyorsabban korhad a Polypodium vulgare (édesgyökerű páfrány) gyökere. Mindkét páfrányfaj gyökere bomlás közben tápanyagot is szolgáltat. Használják a Pinus fajok és főleg Amerikában az Abies concolor és Sequoia-félék kéregtörmelékét. A felláptőzeget alkotó Sphagnum-fajok közül a vastag szálú és sűrűn leveles fajok a megfelelőek. Másfélszeres térfogatú vízmennyiséget képesek szivacs módjára felvenni és tárolni. Bükklombot és szerkezetes tőzeget (3 4 ph-számú osli tőzeg megfelelő) főleg Cymbidiumoknál használunk. Fiatal magoncok tűzdelésére is jó alapanyag a tőzeg. A különböző műanyagok között többet is eredményesen használunk: így a hungarocellt, styromullt, biolasztont stb. A perlit (aprított és expandált vulkáni kőzet) szintén használható. Ezek kémiailag semleges hatású, nem bomló, rugalmas anyagok, melyek a levegőt tartó szerkezet biztosítására kiválóan alkalmasak. Ezen alapanyagok keverékeire nagyon sok recept született és újabb anyagok bevonásával a jövőben még nagyobb lehetőségekkel számolhatunk. A keverékek alkalmassága az ültetési körülményektől is függ: lazán vagy tömötten ültetünk-e stb. A keverékek legtöbbjében eredményesen lehet orchideát nevelni. Az ültetési közeget megválasztó termesztőnek viszont ismernie kell a közegalkotó anyagok tulajdonságait, hogy az öntözést, permetezést és egyáltalán a kezelési munkákat ezek figyelembevételével végezze. Tápanyag A trópusi és szubtrópusi orchideák tápanyagigénye viszonylag alacsony. A természetben a tápanyagokat a fatörzseken, ágakon végigfolyó, állati és növényi bomlásterméket szállító víz, valamint a légkörből az esővízbe kerülő szervetlen és szerves anyagok szolgáltatják. Mesterséges körülményeink között a tápanyagutánpótlásról óvatosan és kis mennyiségekkel kell gondoskodnunk. Tápanyagot szolgáltató szerves anyagok közül az érett, darabos marhatrágya jöhet szóba (főleg Cymbidiumoknál), a szaruliszt, szaruforgács, az állati vér és a hígított trágyalé. Az ültetési közegek alkotóelemeinek bomlásakor (Sphagnum, tőzeg, bükklomb, páfránygyökerek) is szabadul fel tápanyag, mely sokszor elegendő az orchideák normális fejlődéséhez. Ha olyan anyagot választunk, mely tápanyagszegény vagy egyáltalán nem 29

31 tartalmaz tápanyagot (pl. styromull), a tápanyagutánpótlásról feltétlenül rendszeresen gondoskodnunk kell. A természetes trágyaanyagokon kívül műtrágyákat is alkalmazhatunk. PENNINGSFELD WEIHENSTEPHANBAN foglalkozott az orchideák tápanyag-utánpótlásának kérdésével és a következő adagolást ajánlja műtrágyaoldatok formájában: tavasszal 3 4 hetenként 0,5 -es Nitrogén (2), Foszfor (1), Kálium (1); nyáron 2 hetenként l -es Nitr. (2), Foszfor (1), Kálium (1); nyár végén, és ősszel 2 hetenként l -es Nitrogén (1), Foszfor (1), Kálium (1); fiatal növényeknek egyenletes időközönként 0,5 -es Nitrogén (3), Foszfor (1), Kálium (1) arányú oldatot (a zárójeles számok a keverési arányt jelölik). Általános szabályok. Téli időszakban az orchideák jó részét pihentetjük (kivéve a fiatal növényeket), a fejlődés lelassul, ilyenkor a tápanyagok utánpótlásától eltekinthetünk. A fiatal növények kisebb műtrágyalé-koncentrációt igényelnek és tűrnek. Kifejlett, virágzóképes növények esetében tavasszal, a kihajtás időszakában kevesebb tápanyagra van szükség, mint a későbbiekben. A Paphiopedilumok legérzékenyebbek a magasabb műtrágya adagokra. Nyár végén és ősszel a nitrogénadagolás csökkenthető a foszfor javára. Külföldön forgalomba hoztak olyan műtrágyákat is, melyeket vitaminokkal és auxin hatású anyagokkal dúsítottak. Remekül bevált a 0,2 0,5 -es Wuxaloldat akár a növények beáztatására, akár a levélzetre permetezve (Kertészeti Egyetem vizsgálatai). Az ültetés Mikor ültessük át az orchideákat? Csak ha szükséges! Ez a legtöbb orchideatermesztő véleménye. Akkor szükséges az átültetés, ha a termesztési közeg elvesztette eredeti szerkezetét, a korhadási folyamat annyira előrehaladott, hogy a gyökerek nem kapnak már elég levegőt. Akkor is át kell ültetnünk növényeinket, ha az új hajtásnak már nincs helye a cserépben vagy kosárban, s azon túlnőne. Milyen termesztő edényekbe ültessünk orchideákat? Az epifita életmód igényeihez igazodó léckosár megfelelő, de a nagyüzemi termesztés bevezetésével ezek kezelése és elhelyezése egyre prob- 30

32 A léckosár jól biztosítja az epifita életmódhoz szokott növények gyökereinek életlehetőségét (Sasad Mgtsz) lematikusabb lesz, úgyhogy onnan kiszorulnak. Ugyanolyan eredménnyel termeszthetők orchideáink átlyugatott falú cserepekben vagy műanyag cserepekben, kosarakban. Kisebb méretű orchideákat kéregdarabokra erősíthetünk kevés Sphagnummal vagy egyéb közeg keverékével és felakasztjuk őket az üvegházban vagy szobai növényvitrinekben. A merev, törékeny gyökerek sajnos minden átültetéssel kárt szenvednek, ez a növény fejlődésének kisebb-nagyobb visszaesését jelenti. Ideális lenne az orchideákat olyan közegben 31

33 Léckosarak egymás mellé rögzítésével egy átültetést megtakaríthatunk (Sasad Mgtsz) termeszteni, amely nem bomlik és az új hajtások zavartalan továbbfejlődése érdekében nem kellene átültetni. Vannak ilyen próbálkozások: például kiültetés asztalra kéregtörmelékbe, vagy termesztőedények egymás mellé illesztése. így próbálják az új hajtás továbbnövekedését átültetés nélkül biztosítani. Pillanatnyilag mégis szükséges az átültetés. Hogyan végezzük pl. egy szárgumós Cattleya átültetését és mikor? Ha az említett indokok alapján valóban átültetésre szoruló növényünk van, azt akkor célszerű átültetni, amikor az új hajtás megjelenik. Ez általában a tavaszi hónapokra esik. Ebben az időszakban a friss hajtás fejlődése még csak elkezdődött, fejlesztéséhez nem kell annyi energia, mint a későbbi időszakban. Viszont a növény téli stagnálás után felfokozza élettevékenységét, az új gyökerek fejlődése még éppen csak megindult, s így sokkal gyorsabban kiheveri az átültetés okozta visszaesést. A cserépből vagy kosárból a növényt földlabdával együtt kiszedjük. Óvatosan és lassan történjék e művelet, mert a gyökerek általában szorosan tapadnak a termesztőedény vagy kosár falához, ügyeljünk arra, hogy minél kevesebb gyökeret szakítsunk, ill. törjünk. A gyökérlabdából azt a régi ültetőanyagot szedjük ki, amely a gyökerek megbolygatása nélkül könnyen eltávolítható. Az új cserép vagy kosár alsó részére egy ujjnyi cseréptörmeléket teszünk, majd bal kezünk első és mutató ujjával megfogjuk a növényt a szárgumók alsó részénél és a cserép vagy 32

34 kosár egyik belső falához szorítjuk a földlabdát úgy, hogy az új hajtás a termesztőedény közepére essék és annak felső szélével egy szinten legyen. Bal kezünk szabad három ujjával a cserép vagy kosár szélére támaszkodunk. Ezután jobb kezünkkel töltjük a friss, nyirkos (nem vizes!) anyagot a termesztőedénybe, míg a kívánt tömöttséget el nem értük. Túl keményre ne tömjük, a közeg rugalmas maradjon. Mindig oldalról töltsünk az anyagból ne alulról felfelé rétegekben, mert így kevésbé lesz vízáteresztő a gyökérlabda. A tömést legjobb, ha ujjunkkal végezzük. A cserép szintjével majdnem egy szintig ültessünk, csak 0,5 1 cm vízteret hagyjunk. Ültetés végeztével a növényeket zárt, meleg helyen tartjuk és gyakran permetezzük (nem öntözzük!). A gyökerek regenerálódásáig, az új gyökerek fejlődéséig 1 2 hónap is eltelik, így csak ennek elteltével adjunk több levegőt és vizet frissen ültetett növényeinknek. Egyéb orchideák ültetési időpontjáról elég annyit mondanunk, hogy télen lehetőleg ne ültessünk. Paphiopedilumokat általában a virágzás után, Phalaenopsisokat nyáron, a többi szimpodiálisan növekedő orchideát az új hajtások megjelenésekor ültessük át. Cattleya átültetés előtt. A hátsó négy szárgumót ültetéskor levágjuk és szaporításra felhasználjuk (Sasad Mgtsz) 33

35 Kéregdarabra erősítve fejlődik és virágzik legszebben az Eurychone rotschildiana (Budapesti Egyetemi Botanikus Kert) Egy termesztőedényben ötnél több szárgumót nem kell hagynunk, ha több volna az átültetés időpontjában, úgy a hátsó, ily módon felesleges szárgumókat levágjuk és szaporításra felhasználjuk. Napi kezelési munkák Az előző fejezetekben olvastunk a hőmérséklet, fény, nedvesség szerepéről. A napi kezelési munka gyakorlatilag nem más, mint ügyelet: e három alaptényező optimumának állandó biztosítása. A hőmérsékletet fűtőberendezéseink vagy a nap sugarai szolgáltatják. A fényt a nap vagy a mesterséges fényforrások, a 34

36 nedvességet pedig az előbbi két tényezőtől függő szükségletként mi adjuk. Mindhárom tényezőt automatikával is biztosíthatjuk, ma még azonban a legtöbb magyar orchideatermesztőnek ez nem áll rendelkezésére, vagy csak részben (pl. a hőmérséklet automatikus kapcsolása). Tehát nézzük meg, mit kell a nap folyamán tennünk orchideáink optimális életfeltételeiért. Éjszaka a hőmérséklet (a megadott értékeken belül) valamivel alacsonyabb lehet, mint nappal. Éjjel a növény nem asszimilál, fény hiányában az élettevékenységek lassúbbak. Az éjszakai magas hőfok kiegyensúlyozatlan fejlődést eredményezhet, ami pl. etioláltságban nyilvánulhat meg. Reggel a nap felkeltével a fény hatására gyorsan emelkedik a hőmérséklet. A légnedvesség még optimális (50 60%), a növényeket egyelőre nem is permetezzük. De egy óra múlva észrevehetően csökkeni fog, ezért a növények környezetét: utakat, falakat nedvesítjük, ami már a légnedvesség tartalékát jelenti. Délelőtt, ha napos az idő, permetezzünk egyszer, esetleg kétszer. Az időjárástól függően szellőztetünk és árnyékolunk is. A permetezés a legtöbb érzéket igénylő művelet. A növények sorain végigjártatva szemünket tudnunk kell, mennyi jár egy-egy növénynek vagy növénycsoportnak. Friss ültetést sűrűbben, kis mennyiségű permettel látunk el. Olyan orchideák, melyeknek közege valamivel szárazabb a kívántnál, bővebb permetben részesüljenek, s ha netán szárazak, több vizet kapjanak. A helyes arányú permetezéssel az orchideák víz- szükségletét fedezni tudjuk, kifejezetten öntözni nem szükséges! Különösen akkor, ha vizet jól tároló anyag (pl. Sphagnum) van ültetési közegünkben. A közeget nyirkosán és ne vizesen tartsuk! Délután a permetezést újra elvégezzük a hőfoktól és fénytől függően. Késő délután a növényeket ne permetezzük már, csak újra azok környezetét nedvesítjük. Borús időben ne árnyékoljunk, és ha a hőmérsékleti és páraviszonyok szerint nem szükséges, akkor ne is szellőztessünk és ne permetezzünk. Évi kezelési munkák Az eddig olvasottak alapján is tudjuk, hogy a meleg égövi orchideák sokaságában milyen sok a változatos életritmusú növény. Mi mégis egy helyen, vagy legalábbis három különböző hőmérsékletigényű termesztőhelyiségben (meleg, mérsékelt és hideg) próbálunk egy évi fejlődési sémát rájuk húzni és meg kell mondanunk, nem éppen sikertelenül. Kevés olyan orchidea 35

37 van, amelyet lehetőségeink mellett az ügyes kertészkedők nem tudnak virágzásra bírni. Legtöbb termesztett orchideánknak van egy többé-kevésbé határozottan elkülönülő pihenési időszaka. Ekkor a hajtásfejlődés lezárul és az élettevékenység minimálisra csökken. Emellett termesztünk olyan orchideákat is, melyek állandó, egyenletes fejlődést mutatnak az év folyamán; ezeknél nem tartunk nyugalmi időszakot, pl. Paphiopedilumok, Phalaenopsisok. Mi a pihenési időszakot legtöbb orchideánknál a téli hónapokban tartjuk. (A kivételekre a részletes részben fogunk az egyes fajok tárgyalásakor utalni.) Nézzük meg, hogyan is bánjunk orchideáinkkal az év folyamán. Január a pihenés időszaka. Termesztőberendezéseinkben a hőmérsékleti igény alsó határait tartsuk (meleg, mérsékelt és hideg részben). A kinti erős hideg miatt a fűtőberendezések okozta meleg erősen szárító hatású. Vigyázzunk arra, hogy orchideáink termesztési közege teljesen ki ne száradjon. Ez a gyökerek pusztulásához vezetne. Napos időben permetezhetünk. A termesztőedények között az asztalt és a környezetet (utakat, falakat) tartsuk nedvesen, így megakadályozhatjuk a kiszáradást. Enyhén nyirkosán teleltessük növényeinket. Árnyékolni ebben a hónapban nem kell. Februárban a napsütéses órák száma növekedik, a hónap vége felé már erősebb inszolációval (földfelszínre érkező napsugárzás) számolhatunk, ami esetleg gyenge árnyékolást tesz szükségessé. Februárban sok orchideának új hajtása fejlődik. Ezeknek óvatosan több permetet adunk, hogy a közeg nedvességtartalmát fokozatosan emeljük. A még nem hajtó növényeket ugyanúgy tovább pihentetjük. A fűtés szárító hatását most is ellensúlyozzuk. Márciusban az árnyékolás fontossá válik. A legtöbb növényen ekkor már növekszik az új hajtás. Ezek érzékenyebbek a napégésre és a száraz levegőben sem fejlődnek jól. Párásán, zártan tartsuk őket. A túlzott felmelegedést az árnyékoláson kívül, ha szükséges, levegőzéssel csökkentsük. Május, június, július a gyors fejlődés, növekedés időszaka. Az árnyékolás erősítésével védekezzünk a túlzott napfény és hőhatás ellen, gyakrabban naponta négyszer, ötször is permetezzünk az időjárásnak megfelelően. Az éjszakai és esetleges nappali lehűlésekre is ügyeljünk. Szükség esetén nyáron is fűtenünk kell. 36