A horvát és szerb etnikai kontaktzóna történeti földrajzi vázlata. Végh Andor 1
|
|
- Borbála Vassné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A horvát és szerb etnikai kontaktzóna történeti földrajzi vázlata Végh Andor 1 Bevezetés Véleményünk szerint a szerb és horvát viszonyok valószínőleg a két etnikailag elválasztható szláv törzs balkáni megjelenése elıtt is már léteztek, azonban a délkeleteurópai szállásterületük elfoglalásával ez a viszony a mai napig, mai perspektívából különösen a XIX. század óta jelentıs, és mindkét (a bosnyákkal együtt, mindhárom) nép számára kulcsfontosságúként értékelhetı. Rövid vázlatunkban, koncentráltan a fıbb csomópontokra, néhány fontosabb kategória mentén elemeznénk ezen etnikai jelenség, a kontaktzóna létrejöttének és alakulásának általunk kiválasztott mérföldköveit. Mivel maga a kontaktzóna szélesebb földrajzi területen helyezkedik el egy államnál, a teljeskörő vizsgálódás érintené a jelenlegi Bosznia-Hercegovina, Montenegró, és Szerbia egyes, esetenként (BiH) teljes területeit is. Erre jelen esetben nem válalkozunk, hanem koncentráltan csak jelen horvátországi határ által megszabott teret vizsgálnánk, kiemelten az egykori határırvidékeket. 1. A kontaktzóna kialakulásának, fejlıdésének politikai földrajzi csomópontjai 1. Táblázat: A kontaktzóna kialakulásánák történeti földrajzi meghatározói a XV XVIII. századig Migrációk: szerb, vlah immigrációk, horvát emigráció Vallási tényezık: Iszlám Szervezıdı és terjedı pravoszláv egyházi intézményrendszer Görög katolikus Nyelvi hatások: új-sto dialektusterület növekedés Politikai hatások: Intenzív határváltozások, nagyhatalmi struktúra kiépülése Hatás Vlahok, szerbek megjelenése, horvát területek összeszőkülése Bosnyák nemzeti alap A vlahok szerbbé válásának (utolsó) periódusa Elhorvátosodó szerbek (vlahok), Szerb-pravoszláv felekezet csökkenés Vlah nyelvi elszlávosodás befejezıdése Határvédelmi funkció megerısödése, privilegizált jogrendszerek kiépülése Területi megjelenése Bosznia-Hercegovina, Horvátország Bosznia-Hercegovina, XVII.századig Szlavónia, Dalmácia A teljes kutatott terület Horvát határırvidék, Dalmácia Az ú-jsto dialektusok elterjedése a kaj, régi sto, és csa dialektusok egykori területére Határırvidék, Szlavónia, Bosznia- Hercegovina Ebben az idıszakban alakult ki a társadalmi térstruktúrákat képezı elemek sokszínősége, amely az etnikai kontaktzóna alapját is meghatározza a késıbbiekben. Láthatjuk, hogy a kontaktzóna alapjait adó átmeneti struktúrák száma és hatása nagy. Kiemelendı a vallási folyamatokban a magterületeket nem érintı folyamatok kontaktzóna beli szélesebb területi megjelenése (görög katolikusság, iszlám). A vallási identitás ebben az idıben (és területünkön, akár az egész Balkánon a napjainkig) elsıdleges. 1 PhD. Egyetemi tanársegéd, PTE-TTK Földrajzi Intézet Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék 110
2 1. ábra: A szerb és horvát kontaktzóna kialakulásának területi keretei (horvát területek a XVI. XVII század fordulóján) 2. Táblázat: A kontaktzóna strukturális megszilárdulásának történeti földrajzi meghatározói a XVIII XIX. századig Migrációk: szerb, német, magyar immigráció Gazdasági emigráció tömegessé válása Vallási tényezık: Új vallási centrumok kiépülése a területen Nyelvi hatások: Az irodalmi nyelvek kialakulása, új-sto dialektus további térnyerése Politikai hatások: Nemzeti politikai mozgalmak megjelenése Az Illírizmus, mint integratív identitás Nagyhatalmi struktúra csak a korszak vége felé változik (Bosznia-Hercegovina) Hatás A bevándoroltak arányának emelkedése A szerb és a horvát elem csökkenése Területi megjelenése Szlavónia, határırvidék Határırvidék, Dalmácia. Dalmácia Vallási párharcok instrumentalizálódása Szerb nyelvi alapú nemzeteszmény terjedése Sremski Karlovci szerb mitropolita új székhelye A teljes vizsgált terület A francia nagyhatalmiság rövid epizódja Dalmácia, Szávától délre esı határırvidék Etnikai polarizálódás és integráció egy idıben A teljes vizsgált terület Bosnyák regionalizmus megerısödése Bosznia-Hercegovina 111
3 Megszilárdulnak, majd jelentısen át is alakulnak az átmeneti struktúrák (határırvidék felszámolása, Bosznia vallási sokszínőségének alakulása), bár nem az elıbbi korszak jogi, társadalmi rendjén. Megjelenik a modern nemzeti eszme, amely majd a leírt kategóriák mentén igyekszik elıremozdulni a kontaktzóna átmenti struktúráiban is, azonban ennek hatása itt más, mint a magterületeken (az etnikailag homogén Szerbia vagy egyes horvát-szlavón területek). A modern nacionalizmusoknak e területeken földrajzi és társadalmi akadályokat kell áthidalnia, részben ezeknek megfelelnie, melyek éppen e kontaktzóna jellegbıl adódnak. Megjelenik az integratív identitást hordozó politika. 2. ábra: A horvát területek a XVIII XIX. század fordulóján (számokkal jelölve a határırezredek) 3. Táblázat: A kontaktzóna átalakulásánák történeti földrajzi meghatározói a XX. kezdetén Migrációk: A gazdasági emigráció felerısödése Politikai telepítések Vallási tényezık Nyelvi hatások Politikai hatások: unitarista állam, az nemzet igényével egységes egységes Hatás Horvát és szerb etnikum területének kis arányú változása, népsőrőség csökkenés a perifériákon Solunasi, szerb csoport A közös állam közös nyelvének térhódítása Jugoszláv, mint etnikai elem megjelenése Területi megjelenés Teljes kutatott terület, kiemelendı Dalmácia Szlavónia, Baranya Teljes kutatott terület A teljes kutatott terület 112
4 Az új, jugoszláv tényezı két különbözı társadalmi háttérrel jelenik meg fókuszterületünkön, az elsı, a XIX. századi folytatásaként, a második pedig az új területi egység integratív jelentésével, ami magával hozza erısebb etnikai hatását is, de ez politikai cél is egyben. A vallási elem háttérbe szorul, a nyelvi pedig elıtérbe kerül, bár fontosságuk a nemzeti önmeghatározásban még mindig a régi vallásalapúság mentén történik. Az új államalakulat (Jugoszlávia) egyben megszüli a nemzeti polarizáció legsúlyosabb formáját, amely gyökerénél fogva nem jellemzı e kontaktzónákra. Ez párhuzamba hozható azzal, hogy elıször jelenik meg a kontaktzóna kialakulása óta olyan külsı politikai erı, amely nem a kontaktzóna belsı fejlıdésének eredménye (ha regionálisan nem is domináns, állami szinten igen). E tendenciák a kontaktzóna irányultságát politikai síkon nem etnikai irányba (Demokrata Parasztpárti koalíció) tolják el, de a megoldást ismét nem a regionális, hanem az állami szint kínálja (szerbhorvát kiegyezés). 3. ábra: A szerb és horvát etnikai centrum-periféria viszonyok az elsı világháborút követıen 113
5 4. Táblázat: A második világháború hatásainak rendszere a kontaktzónában Hatás Migrációk: üldözések, az elsı nemzeti alapú népirtás/ok Háború végén partizán terror, horvát emigráció Területi megjelenés A szerb és bosnyák-muzulmán lakosság megritkulása A horvát elem megritkulása Határırvidék, Dél-nyugat Horvátország, BoszniaHercegovina. Elsısorban Kelet Hercegovina, Dalmácia Német menekültáradat Vallási tényezık: a horvát pravoszláv egyház létrehozása Nyelvi hatások: a horvát és szerb irodalmi nyelv erıteljes központi elválasztása, szóelemzı helyesírás bevezetése a nagyhorvát államban A német etnikum eltőnése - Szlavónia, Baranya Teljes kutatási terület Nem nagy mértékő Teljes kutatási terület Politikai hatások: Szétesı jugoszláv politikai rendszer, a nagy-horvát állam létrejötte Bosznia muzulmánjainak horvátosítása, kis hatásfokkal Teljes kutatási terület A kommunista partizán mozgalom megjelenése és gyızelme A nemzeti egység új politikai eszmében való megjelenítése, új jugoszlavizmus alapjai A II. világháború idején mindegyik harcoló fél részérıl megjelenik a népirtás, azaz az etnikai térszerkezet rövid idı alatti erıszakos, teljes mértékő megváltoztatása, homogenizációja. Bár ez a folyamat nem volt új, a Nyugat-Balkánon hatása az etnikai térszerkezetet, ha nem is alapjában (makro szinten), de mikro szinten módosította. A háború végeztével, ezek a cselekmények megszőntek, de feltárásukra csak egyoldalúan került sor. A háború után megszervezıdı új jugoszláv hatalom, új alapokon már a háború ideje alatt elıveszi az internacionalista egyenlıségbe burkolt jugoszlavizmus eszményét. 4. ábra: A szerb és horvát etnikai centrum periféria viszonyok a második világháborút követıen Szerk: Végh A
6 5. Táblázat: A titói Jugoszlávia és a kontaktzóna területének etnikai-társadalmi folyamatai Migrációk: a világháborút követı aktív migrációs idıszak. az aktív külföldi vendégmunka hatásai ( ), a lassú (békebeli, passzív) migrációs idıszak Vallási tényezık: a vallás, mint társadalmi, etnikai-identifikációs tényezı marginalizációja Nyelvi hatások: újabb horvátszerb nyelv létrehozása, immár bipoláris (esetleg tri- vagy kvatropoláris) rendszerben Önállósodási irányok meghatározása horvát részrıl (1960-as évek 1971-ig Hatás A dinári-zóna területeirıl a pannon zóna felé irányuló népességmozgás, nem etnikai eredető népességmozgás, döntıen gazdasági migrációk Leginkább az urbánus területeket érintette, etnikailag nem specifikus a területünkön Folyamatos lassú homogenizációt okozó, döntıen nem etnikai indítatású folyamat Az állam és a katolikus egyház viszonyának megromlása, az ortodoxia jelentısebb mértékő igazodása ez különbségeket generált Jelentıs mértékő Kulturálisan jelentıs mértékő hatás minden központra Területi megjelenés Teljes Horvátországot érintı népmozgás, a kontaktzóna területei döntıen az emigrációt adó területek, kisebb részben a célterületek A kontaktzóna területei kevésbé érintettek a magterületeknél A kontaktzóna lassú homogenizációja, etnikai polarizációja (elsısorban az urbánus területeken) Teljes kutatási terület, a területileg különbözı dominancia, különbözı eredményeket hozott Teljes kutatási terület, államnyelvrıl, irodalmi nyelvrıl, média nyelvrıl lévén szó Politikai hatások: Egypártrendszer, föderális államberendezkedés, földrajzi nihilizmus a gazdasági fehjlesztésekben eltérı regionális fejlıdési pályák Az új jugoszlavizmus megjelenése Az erıltetett gazdasági fejlesztések nem okoztak valódi fejlıdést regionális fejlıdési különbségek folyamatos kiélezıdése Jugoszláv identitás jelentıs (5-10%) fejlıdése, majd leáldozása (az 1980-as évek nacionaliznusának megjelenésével A dinári - elmaradott, a medterrántengerparti turisztikailag erısen fejlıdı, és a pannon részek elaprózódott mezıgazdasági struktúrájú területeinek fejlıdési különbségei A kontaktzóna erısen vegyes etnikumú területein és a nagyvárosokban 115
7 6. Táblázat: Horvátország jelentısebb etnikai csoportjainak százalékos megoszlása népszámlálásonként Horvátok 72,32 79,20 79,55 80,29 79,38 75,08 78,10 Szerbek 18,45 14,47 15,02 15,02 14,16 11,55 12,16 Muzulmánok 0,11 0,03 0,41 0,07 0,42 0,52 0,91 Jugoszlávok ,37 1,90 8,24 2,22 Összes déli-szláv 93,70 94,98 95,75 95,86 95,39 94,19 Egyéb 6,30 5,02 4,25 4,14 4,61 5,81 SZERK.: Végh A A szerbek arányának lassú csökkenése különösen a kontaktzóna területeit érintette érzékenyen, mivel e területek társadalmi-gazdasági fejlettsége alacsonyabb volt. A közös jugoszláv állam nem valódi regionalizmusban gondolkozott, hanem többségi nemzetekben, ami segítette az elvándorlást és az asszimilációt. A helyi (pl kontaktzónákat figyelembe vevı) megoldások helyett az államapparátus inkább a központi megoldásokat részesítette elınyben. A nemzeti szeparatizmustól való félelem a helyi kezdeményezéseknek nem kedvezett, különösen, ha azok nemzeti színezetőek voltak. Az etnikai kontaktzónák speciális megoldásait szinte csak az egymást kizáró nacionalista programok hangsúlyozták, bár megoldást nem kínáltak problémáira (Horvát tavasz, SANU Memorandum 1986). A századokkal ezelıtt kialakult kontaktzóna azonban nagyobb és gyors változások nélkül élte meg ezt a korszakot. Megoldatlan problémái azonban nem a klasszikus kontaktszerepet erısítették, amely az 1990-es krízissel a centrumok politikai instrumentumává vált. 6. ábra. A horvátországi szerbek területi elhelyezkedése 1991-ben 2 Az 1931-es adatok becsült és számolt adatok, mivel területileg Horvátország akkor nem létezett ezekben a határaiban, statisztikailag ezért csak becsült és számolt értékekrıl beszélhetünk. 116
8 7. Táblázat: Jugoszlávia szétesése és a kontaktzóna kvázi megszőnése Horvátország területén Migrációk: Erıszakos és háborús migrációk etnikai tisztogatásaok Háborút követı visszatérések Vallási tényezık: a vallás, mint társadalmi, etnikaiidentifikációs tényezı megerısödik Nyelvi hatások: Újabb, multipoláris nyelvi fejlıdési pályák megindulása Hatás Az ellenırzı etnikum tiszta etnikai tereket teremt. Menekültek ezrei, lakosságcsere Jelentéktelenebb heterogenizációs hatás a háború okozta homogenizációnál A vallás politikai-társadalmi pozíciójának megerısıdése, az etnikai identitásban való markáns megjelenése etnikai ellentéteket megerısítı hatás dezintegrációs irány, hatás és cél Területi megjelenés A háborús területeken és a menekültek által érintett jugoszláv és nemzetközi területek (lásd mellékelt ábra a háborús, megszállt területekrıl) A határırvidékek területe Teljes volt Jugoszlávia területe, az általunk vizsgált háborúval terhelt vidékeken a hatás erısebb volt a háborúmentes övezeteknél Teljes kutatási terület, államnyelvrıl, irodalmi nyelvrıl, média nyelvrıl lévén szó Politikai hatások: többnyire etnikai motivációval is bíró többpártrendszer kiépülése A jugoszláv identitás eltőnése A szerb kisebbség politikai szerepének változása a háborút követı periódusban ( ) párhuzamosan a horvát belpolitika változásával A nacionalista pártok, ideológiák elıretörése Az identifikációs kényszer erısítette az etnikai homogenizációt A látványos elhallgatás pozíciójától, az egykori ellenféllel való politikia koalícióig. Idıvel megjelenik a háborús bőnök felderítésének kényszere, hajlandósága a gyıztes oldalon is Az etnikailag különbözı területeken ellentétes irányultságú pártok támogatása Különösen a háborús és az egykor vegyes etnikumú területeken A politikai tevékenység elsısorban az új magterületen fejti ki a hatását (duna-mente) 117
9 Jugoszlávia szétesésének bár nem az egyetlen oka volt az etnikai, mégis az emberi sorsokban, és a társadalom-földrajzi változásokban ez játszotta a legnagyobb szerepet. A horvát-szerb kontaktzónában a második világháborús népirtásokhoz hasonló események sorozata kezdıdött meg mindegyik oldalon, elsısorban a szerbek által ellenırzött Krajinák területén. E folyamatok hatására a horvát lakosság szinte teljesen eltőnt a szerb ellenırzéső SAO Krajinák területérıl. A szerbek száma is jelentısen megritkult a horvátok ellenırizte területeken. 7. ábra: A SAO Krajinák területei 1992 és 1995 között, az 1991-es szerb szállásterületre kivetítve A következı nagy etnikai változást a szerbek által ellenırzött területek ismételt, háborús cselekmények általi horvát államtérbe integrálása hozta. Ez a folyamat a Krajinák és a nyugat-szlavón területeket jelentette, ahonnan a szerbek döntı többsége még az 1995 nyarán lebonyolított Oluja és Bljesak hadmőveleteket megelızıleg és annak eredményeképpen Bosznia-Hercegovina szerb ellenırzéső területeire menekült. A Duna menti területeken ez a reintegrációs folyamat nem háborús esemény, hanem megállapodás, az erdıdi/erdut-i egyezmény által zajlott le. Így valójában a szerb Dunamente lett az egyetlen olyan terület, amelybıl a szerbek nem menekültek el tömegesen és többségük megırizte háború elıtti lakhelyét, bár jelentıs elvándorlásra szinte 2002-ig, és részben késıbb, itt is sor került. Ennek hatására alakult ki az a szerb etnikai arány és szállásterület, amelyet a 2001-es horvát népszámlálás rögzített. A klasszikusnak mondható határırvidéki szerb szállásterület és a kontaktzóna gyakorlatilag megszőnt, kialakult, illetve az elıbbinek átvette a helyét a duna-menti kontaktzóna területe. 118
10 8. ábra: A szerbek számának és arányának megváltozása a háborús cselekmények hatására, 2001-es állapot Irodalom 1. BARIĆ, N. 2005: Srpska pobuna u Hrvatskoj Golden marketing Tehnička knjiga. Zagreb. p BANAC, I. 1995: Nacionalno pitanje u Jugoslaviji. Duriex. Zagreb, p BERKI F. 1992: Ortodox egyház a Balkánon. Juss 1991 V, 1992, 1-2. pp BEUC, I. DR 1985: Povijest institucija državne vlasti kraljevine Hrvatske, Slavonije i Dalmacije, pravnopovijesne studije. Pravni fakultet Zagreb, Centar za stručno usavršavanje i suradnju s udruženim radom. Zagreb, pp BÍBORBANSZÜLETETT K. 2003: A birodalom kormányzása, ford: Moravcsik Gyula. Lectum kiadó, Szeged pp: BOGOVIĆ, M. 1993: Katolička crkva i pravoslavlje u Dalmaciji za mletačke vladavine. Kršćanska sadašnjost, Školska knjiga, Zagreb, p BUCZYNSKI, A. 1997: Gradovi vojne krajine 1. Hrvatski institut za povijest, Bilblioteka hrvatska povjesnica. Zagreb pp BUCZYNSKI, A. 1997: Gradovi vojne krajine 2. Hrvatski institut za povijest, Bilblioteka hrvatska povjesnica. Zagreb pp FÉNYES E : Magyarországnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben, V. VI. kötetek. Trattner- Károlyi. Budapest pp 3 83., HADROVICS L. 1991: Vallás, egyház, nemzettudat. (A szerb egyház nemzeti szerepe a török uralom alatt). Eötvös Loránd Tudományegyetem Szláv Filológia és Román Filológia Tanszékek mőhelye. Budapest. p
11 11. HAJDÚ Z. 2003: Az intézményes Balkán-kutatás kialakulásának és fejlıdésének problémái Magyarországon 1948-ig, különös tekintettel a földrajzi kutatásokra. In: Balkán Füzetek, No. 1. Pécs, p HERCZEG E. - PAP N. (2004.): A szlovén-olasz határ menti együttmőködés sajátosságai. In: Pap Norbert Végh Andor (szerk.): IV. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia A Kárpát medence politikai földrajza, konferenciakötet, Pécs, pp HÓVÁRI J. 1992/1: Vázlat a Balkán vázlatos politikai és történeti strukturális értelmezéséhez. In: Juss 1991 V, 1992, 1-2. pp JELAVICH, C. 1992: Južnoslovenski nacionalizmi. Jugoslavensko ujedinjenje i udžbenici prije Školsa knjiga, Globus nakladni zavod. Zagreb. p KEMÉNYFI R. 2004: Földrajzi szemlélet a néprajztudományban, Etnikai és felekezeti terek, kontaktzónák elemzési lehetıségei. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, p KLEMENČIČ, M. 2000: Prostovoljne in prisilne migracije kot orodje spreminanja etničke strukture na območju držav naslednic nekdanje Jugoslavije IN:Boris Jesih: Rasprave in gradivo, 36/37, Inštitut za narodnostna vprašanja, Institut for etnic studies. Ljubljana. 17. KOCSIS K. 2003: Horvátország pannon területeinek etnikai térképe. MTA Földtudományi Kutató Központ, MTA Kisebbségkutató Intézet. Bp. 18. KOCSIS K. 1993: Jugoszlávia Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugoszlávia területén, Teleki László Alapítvány, Budapest, p KOCSIS K. 1989: Vegyes etnikumú területek társadalmának népességföldrajzi kutatása Szlovákia és a Vajdaság példáján. KLTE Földrajzi Intézete, Debrecen, p KOCSIS K. - BOTTLIK ZS. - TÁTRAI P : Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határokon túli régióiban ( ). MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest KOCSIS K. - BOGNÁR A. 2003: Horvátország pannon területének etnikai térképe - Etnicka karta panonskog prostora Hrvatske - Ethnic Map of Pannonian Territory of Croatia 1941, 1991, 2001 (1: ), MTA FKI - MTA KKI, Budapest, KOCSIS K. 1991: A Kárpát-Balkán régió változó etnikai-vallási arculata. In: Földrajzi Közlemények, Budapest, 115 /39./. (1991 / 3-4), pp KUČEROVÁ, K. 1998: Hrvati u Srednjoj Europi. Matica Hrvatska Matica Slovačka, Zagreb, pp KUDELIĆ Z. 2007: Marčanska biskupija Habsburovci, pravoslavlje i crkvena unijau Hrvatsko slavonskoj vojnoj krajini Hrvatski institut za povijest, Biblioteka hrvatska povijesnica III/36. Zagreb p MOAČANIN, F. 1984: Vojna krajina do kantonskog ureñenja 1787.in: Pavličević, Dragutin. (ed.) Vojna krajina. Povijesni pregled historiografija rasprave. Zagreb, pp PAP N. TÓTH J. 2008:A vallási és etnikai kisebbségek jelentısége a Nyugat Balkán államstruktúrájának dezintegrációjában. In Kupa L.:Vallás és Etnikum Közép- Európában. pp PETROVIĆ, R. 1987: Migracije u Jugoslaviji i etnički aspekt. Istraživačko izdavački centar SSO Srbije Beograd 1987 pp POKOS, N. ŽIVIĆ, D. 2004: Demografski gubici tijekom domovinskog rata kao odrednica depopulacije Hrvatske ( ). In.: Društvena istraživanja Zagreb, Institut društvene znanosti Pilar julius október. pp:
12 29. PRIBIĆEVIĆ S. 1952: Diktatura Kralja Aleksandra. Prosveta Izdavačko Preduzeće Srbije. Beograd. pp REGAN, K. (ED.) 2003: Hrvatski povijesni atlas. Leksikografski zavod Miroslav Krleža Zagreb, p REMÉNYI P. 2008: A Balkán-félsziget városhálózatának alapvonásai A nagyvárosi struktúra. In. Reményi P. Szebényi A. (ed.) V. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia A nagy terek politikai földrajza. PTE TTK KMBTK Pécs, pp RENDIĆ, MIOČEVIĆ, I. 1996: Zlo velike jetre: povijest i nepovijest Crnogoraca, Hrvata, Muslimana i Srba. Biblioteka znanstvenih djela, 85. Split. pp RESS I. 2004: Kapcsolatok és keresztutak, horvátok, szerbek, bosnyákok a nemzetállam vonzásában. L Hartman, Budapest, p ROKSANDIĆ, D. 1991: Srpska i hrvatska povijest i nova historija.stvarnost. Zagreb, p ROKSANDIĆ, D. 1991:Srbi u Hrvatskoj, od 15. stoljeća do naših dana. Vjesnik, posebno izdanje. Zagreb, p ROKSANDIĆ, D. 2004: Etnos, konfesija, tolerancija. Srpsko kulturno društvo prosvjeta, biblioteka historijska istraživanja. Zagreb, pp RUMENJAK, N. 2005:Politička i društvena elita Srba u Hrvatskoj potkraj 19. stoljeća, Uspon i pad Srpskoga kluba. Hrvatski institut zs povijest, Biblioteka hrvatska povijesnica, monografije i studije III/30. Zagreb, p SOKCSEVITS D. 1992: A birodalmi eszme a balkáni népek nemzettudatában Juss 1991 V, 1-2. pp SOKCSEVITS D. 2000: A horvát nemzettudat fejlıdése (XVIII-XX. Század) IN:Ábrahám-Halász-Koherz (szerk.)-pro minoritate 2000/Nyár Pro minoritate alapítvány pp SOKCSEVITS D. 2006: A Horvát és a Szlavón Katonai Határırvidék In: Pap N (szerk):a Balatontól az Adriáig. Lomart, Pécs, pp ŠOKČEVIĆ, D. 2006: Hrvati u očima Mañara, Mañari u očima Hrvata. Kako se u pogledu preko Drave mijenjala slika drugoga. Naklada P.I.P. Zagreb. p SUDLAND, L. V. (PILAR, I.) 1990: Južnoslovensko pitanje, Hrvatska demokratska zajednica. Podružnica Varaždin. 43. TOPALOVIĆ, D. 2000: Balkanska Europa. Diorama. Zagreb. p ŽULJIĆ, S. 1989: Narodnosna struktura Jugoslavije i tokovi promjena, Ekonomski institut-zagreb 1989, pp ŽULJIĆ, S. 1997: Srpski etnos i velikosrpstvo. AGM, Crni dosier. Zagreb, p VALENTIĆ, M. 1981: Vojna krajina i pitanje njezina sjedinjenja s Hrvatskom Sveučilište u Zagrebu, Institut za hrvatsku povijest. Zagreb p ŽERJAVIĆ, V. 1989: Gubici stanovništva Jugoslavije u drugom svjetskom ratu. Jugoslavensko viktimološko društvo, Zagreb, p KOLANOVIĆ, J. POJIĆ, M. 2006: Popis žrtava drugog svjetskog rata, poraća i domovinskog rata. Rezultati i perspektive. In: Kisić, Kolanović Nada. (ed.): Razdjenica hrvatske povijesti, Zbornik radova sa znanstvenog skupa održanog u hrvatskom institutu za povijest u Zagrebu 5. i 6. svibnja Zagreb pp
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PHD ÉRTEKEZÉS A HORVÁT - SZERB ETNIKAI KONTAKTZÓNA
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA PHD ÉRTEKEZÉS A HORVÁT - SZERB ETNIKAI KONTAKTZÓNA POLITIKAI- ÉS TÖRTÉNETI-FÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉS VÉGH ANDOR PÉCS, 2008. A doktori
A horvát-szerb kontaktzóna vizsgálatok szerb és horvát nézıpontú történeti fejlıdése. I. rész Végh Andor 1
A horvát-szerb kontaktzóna vizsgálatok szerb és horvát nézıpontú történeti fejlıdése I. rész Végh Andor 1 A horvát és a szerb etnikumok, törzsek, etnikai tér-elkülönítésének, elkülönülésének a története
A horvát-szerb kontaktzóna vizsgálatok szerb és horvát nézıpontú történeti fejlıdése. II. rész Végh Andor 2
A horvát-szerb kontaktzóna vizsgálatok szerb és horvát nézıpontú történeti fejlıdése II. rész Végh Andor 2 A második világháborúban önállósodó Horvátországban a horvát öntudatépítés sajátos formája jelent
2008-tól a PTE BTK Szlavisztika Intézet igazgatója és a Horvát Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezetője vagyok.
Szakmai önéletrajz Nevem Sokcsevits Dénes, 1960. január 16-án születtem Baján. Általános és középiskoláimat Budapesten végeztem, 1978-ban érettségiztem a budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban. Érettségi
Tényezők és folyamatok Horvátország jelenlegi etnikai térszerkezetének alakulásában. Végh Andor 10
Tényezők és folyamatok Horvátország jelenlegi etnikai térszerkezetének alakulásában Végh Andor 10 1. Bevezetés Horvátország területének etnikai, de mondhatjuk teljes szociálgeográfiai, humán-földrajzi
Dr. Sokcsevits Dénes Egyetemi docens PTE BTK Horvát Tanszék PUBLIKÁCIÓS LISTA. PhD fokozat megszerzése előtt megjelent munkák.
Dr. Sokcsevits Dénes Egyetemi docens PTE BTK Horvát Tanszék PUBLIKÁCIÓS LISTA PhD fokozat megszerzése előtt megjelent munkák Könyvek: - Sokcsevits Dénes-Szilágyi Imre-Szilágyi Károly: Déli szomszédaink
arculatának (1989 2002)
A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát
AZ ÁLLAMHATÁRON ÁTNYÚLÓ KAPCSOLATOK SAJÁTOSSÁGAI KÖZÉP-EURÓPA ÉS A BALKÁN KONTAKTZÓNÁJÁBAN
AZ ÁLLAMHATÁRON ÁTNYÚLÓ KAPCSOLATOK SAJÁTOSSÁGAI KÖZÉP-EURÓPA ÉS A BALKÁN KONTAKTZÓNÁJÁBAN KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A HORVÁT MAGYAR HATÁRTÉRSÉGRE Rácz Szilárd XII. MRTT vándorgyűlés Veszprém, 2014. november
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
HORVÁTORSZÁG 1945 UTÁNI ETNIKAI TÉRSZERKEZET-VÁLTOZÁSAI
HORVÁTORSZÁG 1945 UTÁNI ETNIKAI TÉRSZERKEZET-VÁLTOZÁSAI 1 U poslijednjih 60 godina etnički sastav prostora današnje Republike Hrvatske je doživio značajne promjene i prekretnice. Kao rezultat ovih, danas
4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága
4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-
IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Köszöntı 2010. február 16.
Mediterrán és Balkán Fórum IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Köszöntı 2010. február 16. KEDVES OLVASÓ! A PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja (KMBTK) által útjára indított Mediterrán és Balkán Fórum
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics
VIII. MAGYAR POLITIKAI FÖLDRAJZI KONFERENCIA - PÉCS
SZERVEZŐK VIII. MAGYAR POLITIKAI FÖLDRAJZI KONFERENCIA - PÉCS 2012. NOVEMBER 15-16. TUDÁSKÖZPONT PTE TTK Földrajzi Intézet, MTA Társadalomföldrajzi Bizottság Politikai Földrajzi Albizottsága, MK Külügyi
A pénzügyi szektor átalakulása a Nyugat-Balkán országaiban
Centre for Regional Studies Hungarian MTA Regionális Academy Kutatások of Központja Sciences A pénzügyi szektor átalakulása a Nyugat-Balkán országaiban GÁL, Zoltán (PHD, Dr habil.) galz@rkk.hu Centre for
IV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Köszöntı 2010. június 20.
Mediterrán és Balkán Fórum IV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Köszöntı 2010. június 20. KEDVES OLVASÓ! A PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja (KMBTK) által útjára indított Mediterrán és Balkán Fórum
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér
A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM
REGIONÁLIS ÁTALAKULÁSI FOLYAMATOK A NYUGAT-BALKÁN ORSZÁGAIBAN, PÉCS, 2011. FEBRUÁR 24 25. A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM KÖZREMŐKÖDİ INTÉZMÉNYEK The OECD LEED Trento Centre for Local Development A KUTATÁST
A cigányság helyzete Magyarországon
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A cigányság helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Mai magyar társadalom I. Páthy Ádám Történet Elıször a XIV-XV. században érkeznek,
Magyar tıke külföldön. Budapest 2008. nov. 6.
Magyar tıke külföldön Budapest 2008. nov. 6. A globalizáció eredménye a növekvı tıkemozgás a világgazdaságban A magyar közgondolkodás középpontjában eddig a beáramló mőködı tıke állt Ha komolyan vesszük
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Tanítási tervezet. I. Alapadatok
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2017. április 5., 9:00 Iskola megnevezése: ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Évfolyam, osztály: 10. C Tanít: Nagy Máté Teó Témakör megnevezése:
Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest
Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Bosznia és Hercegovina népességének kérdései 1945-től napjainkig. Végh Andor. Summary
Bosznia és Hercegovina népességének kérdései 1945-től napjainkig Summary The 20th century for Bosnia-Herzegovina, in the means of its population, is an era full of unfinished games which are still going
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra
A térbeli szegregálódás megjelenése Északkelet-Magyarországon különös tekintettel a cigányságra Pásztor István Zoltán, PhD egyetemi adjunktus DE TTK Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék Pénzes
Változások Magyarország vallási térképén
Változások Magyarország vallási térképén A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia Országos tudományos konferencia, PTE TTK Földrajzi Intézet és Földtudományok Doktori Iskola, Pécs, 2014. március
A kisebbségek helyzete Magyarországon
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A kisebbségek helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Globalizáció és magyar társadalom I. Páthy Ádám Kisebbségek Európában Nemzeti kisebbségek:
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.
PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
A városi táj átalakulása Magyarországon a rendszerváltozás után
Dr. Kovács Zoltán 1 A városi táj átalakulása Magyarországon a rendszerváltozás után A címben jelzett városi táj alatt a városok belsı terének természeti, épített (mőszaki), gazdasági és társadalmi elemekbıl
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
Kelet-Közép-Európa térszerkezeti képe
Kelet-Közép-Európa térszerkezeti képe Dr. habil Szabó Pál adjunktus Farkas Máté PhD hallgató Eötvös Loránd Tudományegyetem Regionális Tudományi tanszék Térszerkezet A kép alkotásához kell a térszerkezet
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Etnikai homogenizáció a volt Jugoszláviában 1. Reményi Péter 2
Etnikai homogenizáció a volt Jugoszláviában 1 Reményi Péter 2 Bevezetés Az egykori Jugoszlávia Európa egyik legváltozatosabb etnikai térszerkezetével rendelkezı állama volt. A nagyfokú etnikai diverzitást
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térfejlődés és térszerkezet a globalizáció korában 1. A huszonegyedik század a globalizációnak, a különböző értékeket, értékrendszereket
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
ETNIKAI TÉRFOLYAMATOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN
ETNIKAI TÉRFOLYAMATOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Kocsis Károly A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 10. Fórum Az erdélyi magyar tudomány a rendszerváltás után Kolozsvár, 2011 A Kárpát-medence mint magyar geopolitikai
Nemzetiségi demográfiai viszonyok a déli szláv országokban, különös tekintettel a magyarság adataira
Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Szondi Ildikó Nemzetiségi demográfiai viszonyok a déli szláv országokban, különös tekintettel a magyarság adataira Doktori értekezés tézisei Konzulens:
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága
Petrás Ede A felsıfokú szakképzések települési beágyazottsága Elıadásom azokkal a kisvárosokkal foglalkozik, amelyekben az elmúlt másfél évtized során felsıfokú szakképzı intézmény alakult. Értelmezési
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév
Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015.
1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája 2008 2015. Tartalomjegyzék Bevezetés Az országos kulturális stratégia fontosabb célkitőzései 3 A helyi kulturális stratégia elvei
SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN. 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai
SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai A Határırség 1997. november 01-tıl kezdıdıen lát el bőnüldözési feladatokat
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.
Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék
Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános
Területi kohézió a fejlesztéspolitikában
Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai
BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali
BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jan.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI nevezés 2008. jan. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
A MAGYARORSZÁGI TÁVKÖZLÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI TÉRPÁLYÁI
A MAGYARORSZÁGI TÁVKÖZLÉS FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI TÉRPÁLYÁI 1 ELMÉLET MÓDSZER GYAKORLAT 69. Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet 2 A MAGYARORSZÁGI
Az entitásközi határ - a boszniai térfolyamatokat meghatározó választóvonal
Léphaft Á.-Reményi P.-Végh A.: Az entitásközi határ - a boszniai térfolyamatokat meghatározó választóvonal A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói,
A Pannon borrégió agrárföldrajzi és borturisztikai értékelése
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar Földtudományok Doktori Iskola Ph.D. értekezés tézisei A Pannon borrégió agrárföldrajzi és borturisztikai értékelése Máté Andrea PÉCS, 2007 A doktori program
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
KOVÁCS GÁBOR A HATÁRVADÁSZ SZÁZADOK EGYSÉGES RENDÉSZETI ALKALMAZÁSÁNAK LEHETİSÉGEI AZ INTEGRÁLT RENDVÉDELEMBEN
KOVÁCS GÁBOR A HATÁRVADÁSZ SZÁZADOK EGYSÉGES RENDÉSZETI ALKALMAZÁSÁNAK LEHETİSÉGEI AZ INTEGRÁLT RENDVÉDELEMBEN Az elmúlt évtizedben a Magyar Határırség történetében soha nem látott szervezeti korszerősítés
Pécsi Tudományegyetem
Pécsi Tudományegyetem Az ifjúsági turizmus korosztályos motivációkutatásának eredményei és fejlesztési lehetıségei a Kárpátok Interrégióban Komáromi István Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar
A szlovákiai Roma Atlasz magyarországi adaptálása és a felmérés részeredményei
A szlovákiai Roma Atlasz magyarországi adaptálása és a felmérés részeredményei Pénzes János, PhD habil egyetemi adjunktus DE TTK Kárpát-medencei romakutatási fórum Debrecen 2019. március 28-29. Hátrányos
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából Pénzes János, PhD egyetemi adjunktus A vidékfejlesztés jelene és jövője műhelykonferencia Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár,
Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
történetírás Közép- és Kelet-Európában
KISS VILMOS Emberveszteségek a második világháború alatt és után, amelyeket a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg, a partizánalakulatok és a kommunista hatalom szervei okoztak a horvát területeken. Esettanulmány:
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján
A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi
Helyszín: SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék Szeged, Egyetem utca 2.
Helyszín: TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék Szeged, Egyetem utca 2. PROGRAM (http://www.sci.u-szeged.hu/gafo/): Március 12., csütörtök 13.00-14.00: Regisztráció. Gazdaság- és Társadalomföldrajzi
2. térkép: Szatmár vármegye természetföldrajzi képe és közigazgatási beosztása 1889-ben. Forrás: Gönczy P. 1889.
1. térkép: A vizsgált terület települései. 1 = államhatár; 2 = megyehatár Romániában; 3 = folyó; 4 = településhatár; BH = Bihor/Bihar; SM = Satu Mare/Szatmár; MM = Maramureş/Máramaros. A települések számait
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Településhálózati kapcsolatrendszerek
Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
ETNIKUM NEMZETISÉG NEMZET
A NÉPESSN PESSÉG G ETNIKAI ÖSSZETÉTELETELE Alapfogalmak értelmezése I. ETNIKUM NEMZETISÉG NEMZET EVOLÚCIÓ Alapfogalmak értelmezése II. ETNIKUM ETNIKUM NEMZETISÉG NEMZET NEMZET HIERARCHIA Etnikum fogalom
Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány. Szöveg: Bank László. Lektor: Dr. Szép Tibor. Nyomda: Borgisz-Print Kft.
Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány FECSKEVÉDELMI PROGRAM www.baranyamadar.hu A TERMÉSZET SZOLGÁLATÁBAN İszi fecskegyülekezés (Fotó: Losonczi Lajos) Kiadó: Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány
Kutatási jelentés a MeH MTA megállapodás keretében végzett MEH-VI.5/2008. számú. A Balkán mint stratégiai térség Magyarország számára.
Kutatási jelentés a MeH MTA megállapodás keretében végzett MEH-VI.5/2008. számú A Balkán mint stratégiai térség Magyarország számára címő kutatásról Projektvezetı: név: Pók Attila beosztás: igazgatóhelyettes
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
A globális világgazdaság fejlődése és működési zavarai TVB1326(L) és A világgazdaság fejlődése és működési zavarai FDM1824
A globális világgazdaság fejlődése és működési zavarai TVB1326(L) és A világgazdaság fejlődése és működési zavarai FDM1824 A szorgalmi időszak utolsó hetében, december 19-én írásbeli elővizsga tehető.
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
A roma/cigány tanulók helyzete a vajdasági (felső)oktatásban
A roma/cigány tanulók helyzete a vajdasági (felső)oktatásban Atyimcsev Lívia Prosperitati Alapítvány, Szabadka PTE BTK OTDI KÁRPÁT-MEDENCEI ROMAKUTATÁSI FÓRUM Debrecen, 2019. 03. 28-29. Általános adatok
Nyugat Balkán és az Európai Csatlakozás. Illés Iván MTA Regionális Kutatások Központja Pécs
Nyugat Balkán és az Európai Csatlakozás Illés Iván MTA Regionális Kutatások Központja Pécs Elızmények 10 év háborús viszonyok (19901999) Hatalmas humán és fizikai veszteségek Gazdaság nagy arányú visszaesése
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016
Recenzenti časopisa u 2016. godini Peer-Reviewers in 2016 dr. BARCSI Tamás Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Pécs, Magyarország Univerzitet u Pečuju, Fakultet medicinskih nauka, Pečuj, Mađarska
A Kárpát-medence politikai földrajza
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Kárpát-medence politikai földrajza Hajdú Zoltán hajdu@rkk.hu Az előadás négy érintett
Dr. Csorba Péter. Dr. Vidor Ferenc: Dr. Kovács Zoltán: Dr. Hajdú Zoltán: Georghe Mahara Süli-Zakar István Ambrus L. Attila: Dr.
TARTALOM A konferencia programja... 5 Dr. Csorba Péter Ajánlás... 10 Dr. Vidor Ferenc: Környezetünkrıl és/vagy környezeteinkrıl... 11 Dr. Kovács Zoltán: A városi táj átalakulása Magyarországon a rendszerváltozás
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
A határtérségek szerepe Szlovénia és Horvátország területfejlesztési politikájában
A határtérségek szerepe Szlovénia és Horvátország területfejlesztési politikájában PÁMER ZOLTÁN tudományos segédmunkatárs MRTT vándorgyűlés Kecskemét, 2018. október 19. Tartalom Területi politika fejlődésének
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ június Fıben %-ban Fıben %-ban
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Megnevezés Változás az elızı Változás az elızı 27. hónaphoz képest
Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Tanulmánykötetben megjelent írások:
Publikációs jegyzék Szakfolyóiratokban megjelent publikációk: Szabó Sz. (2004): A közlekedési eredetű konfliktusok csoportosítása, és előfordulása Magyarországon. Comitatus önkormányzati szemle. 2004.
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről
REGÉNYI KUND AZ ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL INTEGRÁLT ÜGYELETI FİOSZTÁLYÁNAK KIALAKÍTÁSA ÉS TAPASZTALATAI. Bevezetés
REGÉNYI KUND AZ ALKOTMÁNYVÉDELMI HIVATAL INTEGRÁLT ÜGYELETI FİOSZTÁLYÁNAK KIALAKÍTÁSA ÉS TAPASZTALATAI Bevezetés A rendvédelmi szervek felépítését vizsgálva elmondható, hogy azok, tükrözve a konzervatív
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
ETNIKAI MEZO- ÉS MIKROTEREK A TÖRTÉNETI SZATMÁRBAN
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM, TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA, FÖLDRAJZ-METEOROLÓGIA PROGRAM ETNIKAI MEZO- ÉS MIKROTEREK A TÖRTÉNETI SZATMÁRBAN TÁTRAI PATRIK DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben
Befektetıbarát településekért Örökségvédelmi szempontok a beruházás-elıkészítésben Reményi László remenyi.laszlo@mnm-nok.gov.hu Befektetıbarát településekért Gazdasági növekedése és a foglalkoztatási helyzet