Selmecz, végén.
|
|
- Fanni Juhász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vidéki levél. Selmecz, végén. Az alábbiakban, bár kissé elkésve, megemlékezni szándékozom az erdészeti akadémia másodéves hallgatóinak a zsarnóczai m. kir. erdőhivatal kerületébe tett évi gyakorlati kirándulásáról. A zsarnóczai légfűtésre berendezett magpergető fenállása óta (1884.) a selmeczi erdészeti akadémia másodéves hallgatóinak az elmúlt évben harmadszor volt alkalmuk a zsarnóczai erdőhivatal kerületében, egy rövidebb vagy hosszabb időre terjedő, de mindég igen tanulságos kirándulást tehetni. E kirándulás az erdőtenyésztéstan tanulmányozására nézve, melylyel a hallgatóknak a nyári félévben kell foglalkozniók, mintegy gyakorlati előtanulmánynak tekinthető, hogy lássák a hallgatók, miként alkalmaztatnak tényleg az erdőtenyésztéstan tanai a nagy erdőbirtokokban, s melyek azon gyakorlati tények, melyeken az erdőtenyésztéstan alapul. Az idei gyakorlat tárgyát azonban a figyelemre méltó erdőtenyésztési munkálatokon kivül, másod sorban még az erdőhasználat körébe tartozó tárgyak is képezték. Az erdőhivatal érdemdús főnökéé az érdem, hogy ezen évről-évről nagyobb fontosságra vergődő gyakorlati kirándulások létesülnek. Az évi gyakorlatok, melyeken Fekete Lajos ei'd. akadémiai tanár vezetése alatt számos hallgató vett részt, május hó ikéig, tehát négy napig tartottak, még pedig az erdőhivatal által Fekete Lajos tanárral égyetértőleg megállapított következő programm szerint, Május 22-én. Találkozás a selmecz-kőpataki országút azon pontján, a hol a reichaui ut kezdődik, a találkozás után a következő helyek tekintetnek meg : 1. A viszokai határbeli kosztolnai nevü tölgy- és juharültetés megtekintése. 2. A viszokai határbeli murányvágásban a jegenyefenyőmaggal való alátelepités megszemlélése.
2 3. A kopaniczai Havranova tölgyállab megtekintése. 4. A reicliaui ut mellett folyamatban lévő kas-szenités megtekintése. 5. A vozniczi Vavricsó nevü jegenyefenyő állabban önbevetődés által keletkezett serdény megszemlélése. 6. A reicliaui völgy jobb lejtőjén lévő tölgy állabban év tavaszán létesített jegenyefenyő alátelepités és 7. a fenebbi hely szomszédságában lévő az években 2 3 éves erdei fenyőcsemetékkel létesített ültetés, és az évben létesített jegenyefenyő magvetés megtekintése. 8. A kirándulás eddigi része a reicliaui erdei ut mentén megy véghez; ezen ut Voznicz községétől a reicliaui völgy mentén a selmecz-kőpataki utig 12 km hosszúságban vonul, építve lett években és a rajta lévő 10 hid és számos áteresztővel együtt frtba került (tehát 1 m= 1 frt 33 kr.) Ez az ut teszi lehetővé a reicliaui völgy mentén fekvő terjedelmes erdők termékeinek kiszállítását ugy a Garamvölgy-, mint Selmecz felé. Innen bevonulás Zsarnóczára, a hol éjjeli szállásról van gondoskodva. Május 23-án. 9. A riadó ő l / 2 órakor reggel, indulás 6 órakor a fürésztelephez és megszemlélése a gőzfürész működésének. 10. A légfűtésre berendezett magpergető megtekintése. 11. A fürésztelep mellett a Garamon dívó tutaj kötés módjának megismertetése, innen utazás tutajon Újbányáig. 12. Útközben a vozniczi csemetekert megtekintése, a hol a,.hackerféle" átiskolázó gép mutattik be. 13. Újbányáról kirándulás a Vojsin hegyre, onnan a Eiar nevü ültetvényen át a csemetekerthez. 14. A Holiverh vágásban folyó jegenyefenyő kihasználás megtekintése. Innen vissza Zsarnóczára, a hol éjjeli szállásról van gondoskodva. Május 24-én. líiadó 5% órakor reggel, indulás 6 órakor kocsin Bródra.
3 15. Bród mellett a Zsiar nevü tölgyültetés megszemlélése. 16. Az Uhlyarszka nevü bükállalmakk jegenyefenyőinaggal történt alátelepités megszemlélése. 17. A Paulowna völgy mentén előforduló régebbi fenyőültetvényeknek a megtekintése, a mely ültetvények óta a nyir- és reketyéktől fokozatosan felszabadittatnak. 18. A klaki két csemetekert megtekintése. 10. A klaki munkástelepen és régi ültetvényeken át a felhagyott csemetekertbe, s ott megtekintése a külföldi fenyőfélék ültetvényének. 20. A Negova völgyben lévő jegenyefenyő dugványtelep megtekintése. 21. A hrabicsói vizi fürész megszemlélése. 22. Ezen nap kirándulása a 8 km hosszú klaki erdei ut mentén megy végbe, mely ut a 70-es évek elején épittetett és a rajta lévő hidakkal együtt írtba került (tehát 1 m = 1 frt 25 kr). A hrabicsói fürésztől utazás Zsarnóczára, esetleg Selmeczre. Az igen érdekes és változatos progranunnak majdnem összes pontjait sikerült a kirándulóknak pontosan betartani. Május hó 22-ikén reggel indult el a kiránduláson részt vett 60 hallgató Selnieczbányáról Szélaknán át a kőpataki uton a reichaui völgyig s innét tovább a reicliaui völgyben az újonnan épitett erdei uton. A programm 4-ik pontjában emiitett kasszenités megtekintése után, a hallgatóknak azon része, kik csak egy napi kirándulásra vállalkoztak, visszament Selmeczre, a többiek, 34-en. ottmaradtak, hogy az egész kirándulásban részt vegyenek. A reichaui völgy kezdetén találkoztuk Tomcsányi Gyula erdőmester, Gáspár Béla főerdész és Merényi Gyula erdőrendező urakkal; Gerő erdész és Nagy György erdőgyakornok urak még Szélaknán csatlakoztak hozzánk. A jegenyefenyőmaggal való alátepitéseket illetőleg követésre méltó újításokat találtunk itt. Tudva van, hogy foltvetésnél a gödörbe, pásztás vetésnél az árokba a szél által őszszel oly nagy mennyiségű lomb hordatik, hogy a kikelt
4 piczi csemeték teljesen elnyomatva elpusztulnak. Ez oka annak, hogy e helyen is a mag nem a gödörbe vagy a paszta fenekére, hanem a kiemelt földbél készült halmocskákra vettetett, mely halmocskák a gödör vagy a paszta mellett és illetve lejtős területen a paszta alsó széle mellett készíttettek.*) Lejtőn a pászták mindég lehetőleg vízszintesen huzandók. A földfeltöltés ugy a pasztánál mint a fészeknél mindég oly magasra emelendő, hogy a fészek és illetve a paszta a felső szélével egy vízszintes vonalba essék. Ha a földfeltöltés helyesen eszközöltetett, akkor a szél a lombot róla lefújja, a gödröket pedig vele megtölti, a csemeték ennélfogva nincsenek kitéve azon veszélynek, hogy a lomb által eltemettetve elpusztuljanak. Az itt látott teljes siker ez eljárás helyessége mellett bizonyított, mert a töltésen lévő csemeték a vastag lombfödéstől megkímélve, egészen szépen díszlettek. Ily telepítéseket láttunk vén bükkösökben és tölgyesekben, nevezetesen : a reichaui völgy jobb lejtőjén lévő tölgyes egy részében, az Uhlyarszka nevü bükk állabban és a viszokai határbeli Murány nevü terjedelmes hükkvágásban. Ezen kisérletek után többé nem probléma az, miként lehet bükkösben erős lombhullás mellett is a jegenyefenyőmagot csírázásra hozni és a csemetéket az elpusztulás ellen védve, felnevelni. A bükkösöknek az átalakítására ez egy követésre méltó példaadás. A vetés által való tölgytelepítést illetőleg is egy újítást láttunk itt, s ez abból áll. hogy a bevetendő terület nem kapáltatik fel előbb, hanem a makk a, megmunkálatlan földbe dugatik el, még őszszel egy kis fapeczek segítségével, mely hasonló ahoz, a minőt az egy éves csemeték átiskolázásánál szokás használni, csakhogy vége makkalakkal és nagysággal bir és meg van vasalva. A peczekkel kissé ferdén szúrt lyukba helyeztetik a makk ugy, hogy a csirával kifelé legyen fordítva, a munkás azután rátapos lábával a lyukra, ugy hogy az telje- *) L. Erd. Lapok" II. füzet Tomcsányi Gusztáv, A jegenyefenyő és bükk tenyésztése a badeni nagyberczegségben.
5 sen záródik és felismerhetetlen lesz. Ennek előnye abban áll, hogy sem a vadsertés, sem az éger a tögymakkót oly könynyen meg nem találja mint akkor, ha azt a felkapált földbe, fészkekbe vagy pasztákba vetjük. A makkvetés ezen módja igen gyorsan eszközölhető s aránylag sokkal olcsóbb lévén, a makkot sűrűbben is lehet vetni ugyanoly költséggel mint a megmunkált főidbe. Az eredmény ezen esetben tehát főleg a tölgymakk jóságától függ. Ilyen a Bród mellett a Zsiár nevü erdőrészben eszközölt tölgytelepítés. Megemlítendő még, hogy ezen eljárás csakis az oly gyepes földön alkaltnaztátik, melyeken a fünövös nem oly buja, hogy a kikelőcsemetét elölje, tehát legkivált az oly hegyi réteken, a melyek azelőtt legelő gyanánt használtattak és legújabban az erdőtesthez visszacsatoltattak és a hol a tölgytenyésztés eddig azon szenvedett hajótörést, hogy a makk a vaddisznók és az egerek által felemészthetett, és a hol a kikelt csemete a nyári melegben rendesen elszáradt, minthogy nem volt védelme. Minthogy azonban az ily talajon a tölgynek később is van védelemre szüksége, azért ott, a csemeték közé 2 3 év múlva árnyékot nyújtó és talajjavító fanemek szándékoltatnak ültettetni, a minők pl. az erdei- vagy a fekete fenyő. De gondot kell majd később fordítani arra, hogy a védelmet nyújtó fanem csakis a tölgy igényeinek megfelelő számban tartassék vissza. A talaj javítása czéljából eszközölt ültetést is láttunk a reichaui völgy alsó részében, annak délnyugat felé fekvő jobb lejtőjén, száraz, humuszban szegény területen. Az ültetés 2 3 éves erdei fenyőcsemetékkel történt az 1885 lcs,s7-ik években, a nagyon száraz és meleg fekvés miatt részben vén tölgy, bükk és gyertyánok védelme alatt, A reichaui völgy baloldalán, az éjszakkeletnek kitett lejtőn, a vozniczi Vavricsó nevü jegenyefenyő állabban önbevetődés által keletkezett oly sűrű serdény van, hogy a felújítás ez által teljesen biztosítottnak tekinthető. A Paulowna völgy mentén megszemléltük a régibb fenyő-
6 ültetéseknek felszabadítását az elnyomással fenyegető nyírtől és rekettyétől. Az erdőhivatal kerületében a csemeték nevelésére igen nagy gond fordittatik. miért is itten igen jól es szépen berendezett, mintaszerű csemetekertek találhatók. A téves nézetekkel szemben szükséges e helyen még felemlíteni, hogy bárki, ki eddig azt hitte, hogy jegenyefenyőcsemetéket csemetekertekben nevelni nem lehet, meggyőződést szerezhet itt magának több csemetekertekben arról, hogy a jegenyefenyőcsemeték nevelése olyan jól sikerül, hogy semmi kívánni valót sem hagy hátra, Ez rendkívüli nagy előny a bükkfa állabok átalakítására, a mely ennélfogva csemetekertekben nevelt, a viszonyoknak megfelelő nagyságú csemeték által is eszközölhető. A jegenyefenyőcsemeték nevelése egészen szabadon fekvő csemetekertekben mesterséges béárnyalás mellett történik, a mi kezdetben fenyőgalyakkal való befödés által, későbben pedig a kicsárázás után, fedőrács segítségével eszközöltetik. Kzzel kapcsolatban talán nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy az akadémia erdejében két év óta jegenyefenyőcsemeték bent az erdő közepén, a gyertyánosban külön e czélra készített csemetekertekben nevelteknek minden mesterséges beárnyékolás nélkül. A fák nagyobb része ugyanis a csemetekert helyén kiszedetett, egy része azonban meghagyatott, hogy körülbelül négytized beárnyékolás maradjon a csemetekert védelmére. A csemeték az őszszel vetett magból igen szépen és sűrűn keltek. Az 1 is86-béliek 1887-ben is igen szépen fejlődtek; az 1887-beliek nagyon szépen keltek tavaszszal, de a júniusi esőzések folytán a Phytophthora omnivora d. By. nevü gomba által okozott betegség kezdte őket erősen pusztítani. Czélszerübb, ha a jegenyefenyőmag még őszszel elvettetik, mert akkor sokkal jobban sikerül, mint a tavaszi vetésből, mert a mag a télen át eltartva, csirázóképesséből sokat veszít. Az oly helyeken, hol a csemeték elnyomatása akár a fű, akár más gyorsan növő fafajok által bekövetkezhetnék, a beerdősítés átiskolázott, már erősebb csemetékkel történik.
7 Felemlítendő, hogy a fenyőcsemeték átiskolázása a zsarnóczai kerületben már két év óta a Hacker-féle átiskolázó gép segítségével történik, s az eredmény minden tekintetben kielégítő, a munka pedig sokkal gyorsabb és olcsóbb. A külföldi tűlevelű fák meghonosítására is nagy gondot fordítanak itt. E tekintetben nevezetes Klak mellett a Megova hegy alatt, észak felé védett helyen fekvő, régi felhagyott csemetekert, mely különféle külföldi tűleveü csemetékkel, nevezetesen : Abies Douglasii, Wellingtonia gigantea, Pinus Lambertiana, Abies Nordmanniana, Aies nobilis s más fenyő fajokkal van beültetve, s ha ez ültetést a siker fogja koronázni, a mit reménylünk, miután már az eddigi kisérletek is mutatják, hogy többen a telet jól kibírták, akkor e hely a fenyők botanikus kertjévé fog átalakulni. Mint különlegesség felemlítendő, hogy a Megova völgyben egy kis telepen dugványokból nevelnek jegenyefenyőcsemetéket. A földbe dugott ágacskák azonban az első évben csak kalust képeznek, s csak a második évben fejlesztenek gyökeret. A megszemlélt, álló erdők között különösen kiválik a reichaui völgy jobb oldalán a kopaniezai Havranova nevü lejtőn fekvő gyönyörű kocsánytalan tölgy állab, mely törzseinek szép, egyenes és magas fejlődését tekintve, valóban meglepi a szemlélőt, ép ugy mint azon tény is, hogy itt a nagy kiterjedésű bükkösök között ily szép és meglehetősen nagy kiterjedésű tölgyes létezik, mintegy m tengerfeletti magasságban. A hegy gerinczén azonban a talaj szárazsága és kövessége folytán a tölgyek igen kicsinyek s körülbelől csak 4 5 m magasak. Ezen tölgyest épen ezen időben Bedő országos főerdőmester ur is megszemlélte, s annak kiváló és a hires spessarti tölgygyei vetekedő technikai alkalmazhatóságáról igen kedvezően nyilatkozott. A kocsánytalan tölgyek között itt-ott egy szép növésű juhar s néha egy csertölgy is található. A nagy mennyiségű csemeték neveléséhez szükséges fenyőmagot az Erdészeti Lapok" évi VIII. füzetében leirt s általunk szintén megszemlélt magpergetőben nyerik. r- í i
8 E magpergetőben évi november hó 10-ikétől évi márczius hó 11-ikéig szakadatlanul folyt a pergetés. Legnagyobbrészt luczfenyőtoboz pergettetett, miután luczfenyőmagban ez idén bő termés volt, erdei fenyőtobozból azonban csak kevés szedetett, minthogy ennek beszerzése aránytalanul több költségbe került, mint a luczfenyő-é. Az emiitett időszakban történt pörgetésről a következő eredmények közölhetők : Összesen pergetés alá került luczfenyődobozokból 1879 hl, van összesen 35 cserény, melynek mindenikére egy-egy hl töltetik fel és 4S óráig marad a szárító kamarákban. A kihozatal tiszta szárnyatlan luczfenyőmagból 2883 kg; egy hl toboz adott tehát 1*53 kg magot, A hetenkénti kihozatal 175 és 130 kg közt változott, minek oka abban kereshető, hogy a toboz több helyen gyűjtetett és a toboz-raktárban nem lett külön elhelyezve, tehát vegyesen került pergetés alá. Az erdei fenyődobozok pergetésénél a következő eredmény éretett el; a cserényekre töltetett összesen 136 hl toboz, ez adott 72 óra szárítás mellett 81 kg tiszta szárnyatlan magot, AZ-enként tehát 0'6 kg-ot. A pergetés éjjel-nappal foly, az ünnepnapokat sem véve ki. A pergetésnél csak két munkás van alkalmazva, havi frt. összesen tehát 36 frtnyi bérrel, e munkások kötelessége pergetés és magtisztitás körüli összes munkát elvégezni. Az éjjeli szolgálatot a munkások felváltva teljesitik. A fűtéshez elegendő anyagot szolgáltatnak a kipergetett tobozok, melyek fölöslegéből eddig hl-ként három krnyi ár mellett mintegy 200 hl adatott el a vidék szegényebb sorsú lakosságának. A havonként 36 frtnyi pergetési költségből esik egy kg luczmagra havi eredményül 696 kg-t véve fel 5-17 kr, egy kg erdei fenyőmagra a havi eredményt 186 %-mal véve 19 kr. Az erdők kihasználását illetőleg, a jó karban tartott erdei utak lehetővé teszik az erdei termékek kiszállítását, A vágások közelében leginkább a kasszenitést gyarólják a tót módszer szerint, Ily boksa betakarását és meggyújtását nézték meg a hallgatók a reicliaui ut közelében.
9 A fürésztelepek közül megtekintettük a Zsarnócza melletti kétkerekű gőzfürésztelepet, hol deszkákat és butorléczeket vágnak, továbbá a hrabicsói vizi fűrészt, hol jelenleg csak butorléczeket készítenek. Az időjárás, a kirándulásnak a második nap kivételével, kedvezett, a melyen ugyanis majd egész nap esvén, egy kissé megáztunk. A második napon reggel egy r szilárd kötésű tutajon indultunk Zsarnóczáról Újbánya felé. A sekély vizállás miatt tutajunk háromszor megfeneklett; legerősebben felültünk harmadszor, midőn több mint egy félórai erőfeszítésbe került, mig utóvégre megindulhattunk, s rémületünkre már az eső is kezdett permetezni. Végre kikötöttünk szerencsésen az uj-bányai ut közelében és egy fél órát esőben gyalogolva érkeztünk Uj- Bányára, Az eső miatt Uj-Bányán egy órai pihenőt kellett tartanunk, s csak azután folytathattuk utunkat a Kiar nevü erdőrészben fekvő csemetekerthez, hova délután két órakor érkeztünk. Itt a szabad ég alatt teritett asztallal várt bennünket Mihály fi főerdész ur, csakhogy megérkezésünkkor az eső már megint kezdett hullani, annak daczára megettük még a szabadban a gulyást, de boszszankodva, hogy az eső erősen kezd szakadni s felhigitja még jó italunkat is a pohárban, egy kis erdei kunyhóba menekültünk, a melybe csak nehezen féltünk be valamennyien, s ott bevárva az erős eső végét, utunkat rövidítve, a Felső-Hámoron át menekültünk vissza Zsarnóczára, hol mindnyájunk örömére nagy meglepetés várt reánk. Bedő Albert országos főerdőmester ur ugyanis Garlathy Kálmán főerdőrendező ur kíséretében azon estve Zsarnóczára érkezett meg. E nagy szerencse fölötti öröm még az által is fokozódott, hogy már most a holnapi napra biztosan vártuk a szép időt, miután bíztunk Bedő Albert ő méltóságának azon hagyományos szerencséjében, hogy a mióta mint országos főerdőmester utazgat, útjaiban eddig eső még nem gátolta, ámbár előtte és mögötte elég volt az eső. Reményünk teljesedett, mert május hő 23-kán Bedő ő méltósága ugyanazon irányban
10 tette kirándulását, a hová mi, t. i. a Megova völgybe a klaki erdőbe, s ámbár az ég esőre nagyon készülődött, bennünket ez úttal az eső megkímélt. Klakról későn estve érkeztünk vissza Zsarnóczára. honnét néhány hallgató még estve indult gyalog Selmeczbányára, a többiek pedig 24-kén reggel indultak a vichnyei völgj'ön át Selmeczbányára, útközben megszemlélve K a c b e 1 m a n n Károly vichnyei vasgyárát, s a selmeczi városi jegenyefenyő erdőkben eszközölt vágásokat és felújításokat. Ezen a jól sikerült gyakorlati kiránduláson gyűjtött számos tapasztalás. különösen az erdőtenyésztés körében megszemlélt, sok szépen sikerült eredmény és a meleg ügybuzgalomról és meleg szakértelemről tanúskodó sok kísérlet nemcsak maradó emléket fog hátrahagyni a fiatal erdészhallgatóknál, hanem hasonló sikeres működésre is fogja okét buzdítani. A/ erdőhívatal tisztikara a résztvevők irányában nemcsak a legnagyobb előzékenységet tanúsította s iparkodott mindenütt magyarázó felvilágosításokat adni. hanem kellemessé is tette a kirándulást mindenkire nézve. Fogadják mindezekért a resztvevők nevében a legőszintébb köszönetet! Rejtő A., m. kir. erdész és akadémiai tanársegéd. Vadászati tárcza. Déva, január 11. A vadászat krónikájában párját ritkító esemény adta elő magát mult deczember hó 28-án Déva mellett, Egy nagy reménységgel megindított vaddisznó vadászat vaddisznőöléssé minősült s csak a végén sikerült egyik biztoskezü Nimródunknak a vadászat becsületét helyreállitni. Déva erdeinek a vaddisznó nem rendes lakója. Csak vendégként látogat el oda az ideihez hasonló szigorú tél idején. De most a szokottnál is nagyobb számban telepedett városunktól délre, a Berzsán nevü
frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4
tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonhatodik évfolyam. VIII. füzet. 1887.
6. A csemetekerti növénytermesztés általános jellemzői
Megbízás célja, indoka A felperes a kilencvenes évek elején elindította erdészeti csemetetermesztési vállalkozását. Saját tulajdonú, valamint bérelt földön végzi azóta is a csemetetermesztést. Az 1994-es
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül.
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Irta : M a n d e 1 i k Dániel, m. kir. erdömester. Nem régiben egy kirándulásom alatt alkalmam nyilt megszemlélni egy csemete kertet, melyben a,3 éves
Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet
Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet Matusovits Péter miniszteri tanácsos, m. kir. erdőigazgató, c. M. 9401. a. sz. szabadalma. A szerkezet gödörásásra, csemete- és suhángültetésre és illetve suhángkiszedésre
megjegyzés a tölgyültetésről.
nek fagy okozó hatására vonatkozó s már megcsontosodott véleményt egykönnyen megváltoztatni; a közölt uj elmélet szigorú megvizsgálása azonban sok figyelmet érdemel. Feltűnő, hogy bár ez a Meteorologische
= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.
8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}
Erzsébet Királyné emléktar a selmeczbányai m. kir. erdóakadémia tanerdejében.
Erzsébet Királyné emléktar a selmeczbányai m. kir. erdóakadémia tanerdejében. Irta : Tomasovszky Imre, m. kir. erdőakadémiai tanársegéd. Hazánk történelme gyászlapon jegyzi fel a mult év őszéről, hogy
Egyesületi hirdetések.
Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis
égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében.
Részünkről bárkinek is sokkal inkább Neubrand művét ajánlhatjuk mint olyant, mely tárgyát kimerítőbben és szakavatottabban ismerteti, s mely felett Frilin müvének csak egy előnye van: az áttekintőbb és
Az évi erdészeti államvizsgák.
A fapapiranyag gyártásához a Német és Osztrák-Magyar monarchiában a tűlevelűek közül a lúcz- és erdeifenyőt, a lombfák közöl a naszpolyát, nyár- és hársfát. Oroszországban általánosan a nyírfát; Finnországban
Az 1888-iki vadászati idény a gödöllői udvar-vadászati területen.
A bükknek vörösbe játszó szine, az utólagos fényezés által előnyösen módosulva, oly tetszetőssé teszi ezt a parquettet, hogy az a tölgygyei a versenyt sok tekintetben kiállja, olcsósága pedig annak a legszélesebb
fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ERDÉSZETI LAPOK. 40
A fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ( C B.) A jó aratásra számító s ezzel összefüggőleg a faanyagokra jobb kelendőséget is váró kereskedők nem csalódtak, mert a jó termés csakugyan bevált s az épületfa
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
Mamutfenyő csemete ültetés
Mamutfenyő csemete ültetés 2009.04.18. A Budakeszi Önkormányzat és a Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány 2009. 04. 18-án egy mamutfenyőcsemete ültetésével megkezdte azon környezeti fejlesztési terveinek
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
A Székelyföld geográfiája dióhéjban
Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc
Homokfásítás Dániában
BOTOS GÉZA 634.0.945.3S.(48?) Homokfásítás Dániában ' 1973 őszén közel egyhónapos düne- és heide- (fenyér) fásítási nemzetközi tanfolyamon és tanulmányúton vettem részt, melyet a FAO és a DANIDA szervezett
. Számítsuk ki a megadott szög melletti befogó hosszát.
Szögek átváltása fokról radiánra és fordítva 2456. Hány fokosak a következő, radiánban (ívmértékben) megadott szögek? π π π π 2π 5π 3π 4π 7π a) π ; ; ; ; ; b) ; ; ; ;. 2 3 4 8 3 6 4 3 6 2457. Hány fokosak
Ákácz fatermési táblák. r.
Ákácz fatermési táblák. r..4 Coburg herczegi ákáczerdók számára. Összeállította a herczegi erdőrendezőség. Coburg herczeg puszta-vacsi, puszta-szt.-lőrinczi, mendebülei és hevesi uradalmaiban az 1886-ik
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Fenyőmagpergetőkről C S Ö K A L A.T O S
A padkákat a telepítést megelőzően kell kiképezni, hogy legyen idő azok megüllepedésére, rézsűjüket meredekebb terepen fűvel vagy rőzsefonással célszerű biztosítani. Az ápolás sbrán tányéros megművelést,
SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez
SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
Nagyvisnyó Sporttábor
Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ
1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország
fapiaczről. /IÖ c m - vastag fenyő épületfa köbméterenként... 30. 31 frt. Budapest, 1883. áprilhó 20-án.
A fapiaczről. Budapest, 1883. áprilhó 20-án. CB.) Mult havi jelentésünk óta a fapiacz helyzetében figyelemre méltó változás nem állott be, minek oka leginkább abban keresendő, hogy az épités, valamint
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedő Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonharmadik évfolyam. VI. füzet. 1884. Juniushó.
A véghlesi uradalmi erdőkről.
A bányakiucstári munkásoknak máris vannak ilyen egyleteik, melyek igen kielégítő eredménnyel működnek. A bányamunkások helyzete tehát ebben az irányban is kedvezőbb az erdőmunkásokéhoz képest, kívánatos
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
A franczia és német tölgydonga üzletállása és jelen termelése a magyar birodalomban.
mindkettőt külön véve is a legmagasabb fokon akarják elérni, lehetetlenség felé törekednék, mert a természet által kiszabott határ áthágásán tul, egyik a másikat zárja ki. Hangsúlyozzuk pedig mindezt azért,
SZABADALMI LEÍRÁS 771H7. szám.
Megjelent 1 í>1920. évi szeptember hó 18-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI HIVATAL. SZABADALMI LEÍRÁS 771H7. szám. VII/a. OSZTÁLY. Eljárás és kéazülék rendszerestávlati (torzított)átvitelreoptikai vagyfényképészeti
A tölgyerdők és a vasúti talpfa.
Végül megemlítem, hogy az itt leirt gép, az összes felszereléssel együtt a feltalálónál, Hacker Rudolf főerdésznél (Hoffnung, u. p. Groszmergthal, Csehország) 60 forintért, a gép tovaszállitásához szükséges
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel
Náfrádi Katalin Erdőfejlődés rekonstrukció régészeti geológiai módszerekkel Szeged, 2016. december 7. www.meetthescientist.hu 1 26 Harvard Forest Fulbright kutatói ösztöndíj, 3 hónap www.meetthescientist.hu
K Ö Z L Ö N Y K. Kísérletek a Hacker-féle átiskolázó géppel. Megjelenik minden hónapban. Huszonhatodik évfolyam. II. füzet Februárhó.
ERDÉSZETI AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI p] GYE SÜLÉT LAPOK K Ö Z L Ö N Y K. Kiadó : Szerkesztő : Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedő Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonhatodik évfolyam. II. füzet. 1887.
MEGHÍVÓ. az Országos Erdészeti Egyesületnek f. évi július hó 6.-án délelőtt 10.30 órai kezdettel, Esztergomban a Fürdő-szálló nagytermében
MEGHÍVÓ az Országos Erdészeti Egyesületnek f. évi július hó 6.-án délelőtt 10.30 órai kezdettel, Esztergomban a Fürdő-szálló nagytermében tartandó rendes közgyűlésére. 4. Az 1938. évi zárószámadás és az
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés
A fapiaczról. Budapest, május-hó 26.
A fapiaczról. Budapest, május-hó 26. CB.) A faanyagok átalábau véve kedvező keresletnek örvendenek s ez annyival figyelemre méltóbb, mert a Németország részéről ijesztő vámemelések, Gácshon erdőterményei
A folyók és az ember
Honnan erednek a folyóvizek? A folyók és az ember A folyók járása A lehulló csapadék a kőzetek repedéseiben és a talajban összegyűlve a forrásokon keresztül tör a felszínre. Közben e közegek meg is szűrik,
Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5.
Ismétlő kérdések. Mire utal a térképen a sárga szín? Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Nyílt területre, fák nélkül Homokos talajra Lankás, dombos vidékre Ismétlő kérdések. Ha egyenesen haladunk az
Uj szerkezetű fűrészlap.
932 Uj szerkezetű fűrészlap. Közli : Székely György urad. erdömester.*) Hosszabb ideje annak, hogy az erdöüzerh minden oly kérdésével behatóan foglalkozom, melyek kiválóan erdei nyers terményeink felhasználásával
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése
A magyarországi jelentősebb Cedrus atlantica Manetti állományok fatermése Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ Kecskemét Kivonat Magyarországon csak néhány hektár Cedrus
ERDÉSZETI LAPO K. Szerkesztőség é s kiadóhivatal Budapesten, Lipótváros, Hold-ntcia, 21.szám, II. emelet. Az erde i feny ő csemeté k tűhullatásáról.
ERDÉSZETI LAPO K AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedő Albert. Megjelenik m i n d e n hónapban. Huszonnegyedik évfolyam. II. füzet.
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 1. Természetes élőhelyek és mesterséges odúk Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Természetes élőhelyek A változatos növényzetű környezet egész
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354
Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN
GYÖKÉRFELT RFELTÁRÁSOK TAPASZTALATAI SZÁRAZ HOMOKI TERMŐHELYEKEN Csiha Imre Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes Rásó János Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi i Kísérleti K Állomás Homoki erdőssztyepp-tölgyesek
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ. A fentiek megállapításához talajfelmérésre lehet szükség.
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ 01 A TALAJ ELŐKÉSZÍTÉSE A TALAJNAK A KÖVETKEZŐ FELTÉTELEKNEK KELL MEGFELELNIE: > a talajvíz szintje 2 méternél mélyebben legyen, > 6 m mélységig ne legyen sziklatömb,
Hozzávalók: A játék célja:
Egy étvágygerjesztő kockajáték 2-7 szerencsemadár részére. Roston sült kukacok a madarak nagy örömére. Egyfelől ezek a kukacok a szárnyasok kedvenc eledele, másfelől nézve viszont ezeket eleddig még senki
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:
2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65
Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére
Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az erdőterületek állapotáról, az erdőterületek fejlesztéséről, fenntartásáról,
Különfélék. Gr. Tisza Lajos, s. k.
választmányi ülés jegyzőkönyvének II. pontja alatt részletesen közölt tárgysorozat szerént (1. az Erdészeti Lapok" jelen füzetének l-l. oldalát), egyesületünk alkotmány-utczai székházában fog megtartatni,
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
fapiaczról. 1884. januárhó 16-án.
A fapiaczról. Budapest, 1884. januárhó 16-án. CB.) A téli eladásra szánt tűzifa készletek, hazánk szelídebb éghajlatú vidékein a még eddig inkább enyhének mondható- téli időjárás következtében lassúbb
Domborzati és talajviszonyok
Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok
Mérsékelt övezet Elhelyezkedés Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok középhőmérséklete: 15-25 oc,
A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 1. A fenyők fateste
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 5. Faanatómia A fatest mikroszkópos szerkezete 1. A fenyők fateste Keresztmetszet A keresztmetszeten megfigyelhető a szöveti elemek évgyűrűn
Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3
Áthasonitás : assimilatio. Beszivárkodás : endesmose. Beszivárkodásmérő : endosmometre. Felemás (t. i. növény) : polygam. Gomboly (glomerulus) : a bükk vagy gesztenyefa ismert tüskés tokszerü gyümölcs-csészéje.
AZ EZERMAGTÖMEG ÉS A VETÉSI MÉLYSÉG HATÁSA KOCSÁNYOS TÖLGY CSEMETÉK NÖVEKEDÉSÉRE
634.0.232.323 DR. SZAPPANOS ANDRÁS AZ EZERMAGTÖMEG ÉS A VETÉSI MÉLYSÉG HATÁSA KOCSÁNYOS TÖLGY CSEMETÉK NÖVEKEDÉSÉRE A termelési folyamatok, munkafázisok korszerűsítése ma társadalmi és gazdasági igény.
Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja
Vermek-dombja földtani alapszelvény (Pz-36) - természeti emlék természetvédelmi kezelési tervdokumentációja Megalapozó dokumentáció 1. Általános adatok 1.1. A tervezési terület azonosító adatai a) Közigazgatási
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben
Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési
Határtalanul! Négyfalu
Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017.
Kísérleti Szöveges Értékelés 2017. Gazda neve: Zsemberi Gábor, Ópusztaszer. Termesztés: -előnövény; nem volt -főnövény; berakó uborka Fajta: Triology F1 Genezis Kísérlet (GK): 350 m² 780 tő Üzemi Kísérlet
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában
Az Országos Erdészeti Egyesület Pécsi Közgyűlésének napirendje. 1. nap, június hó 28-án t
Az Országos Erdészeti Egyesület Pécsi Közgyűlésének napirendje. 1. nap, június hó 28-án t pénteken. Érkezés Pécsre a délben befutó vonatokkal. Fogadás a pályaudvaron. Külön villamosvasúti kocsik állnak
Véleményezési dokumentáció
TAKSONY Helyi Építési Szabályzatának módosítása (Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola területére vonatkozóan a 9/2016. (II.16.) KT határozatban foglaltak alapján) Véleményezési dokumentáció
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba
A folyamatos erdőborítás bevezetése az erdészeti gyakorlatba Üzemi tapasztalatok a Pilisi Parkerdőben Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Történeti áttekintés Erdőanyai Szálalóvágás a
2-1-4. Bodrogköz vízgyűjtő alegység
2-1-4 Bodrogköz vízgyűjtő alegység 1 Területe, domborzati jellege, kistájak A vízgyűjtő alegység területe gyakorlatilag megegyezik a Bodrogköz kistáj területével. A területet a Tisza Zsurk-Tokaj közötti
BUDAPEST HATVAN VASÚTI FŐVONAL REKONSTRUKCIÓS PROJEKT
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1 Településhálózati összefüggések A település az Aszódi Járáshoz tartozik. A település Aszód és Gödöllő vonzáskörzetébe tartozik. 1.2 A területfejlesztési
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os
A szörénymegyei *) bükkerdők haszonvétele és átváltoztatása.
A szörénymegyei *) bükkerdők haszonvétele és átváltoztatása. A f. é. közgyűlés tárgyalására kitűzött I. kérdés felett előadta Bálás Pál, li. erdőmester. A szőnyegen forgó kérdés lényege az, hogy mikép
Az Erdészeti Lapok" 194:0. évi XI. füzetének HIRDETÉSEI.
Az Erdészeti Lapok" 194:0. évi XI. füzetének HIRDETÉSEI. Dr. gróf Hunyady József kéthelyi uradalma december 1-én nagyobb lenyő- és lomberdőt ad el versenytárgyaláson. Az érdeklődők a feltételeket iiz Uradalmi
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.
fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe
ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés
1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás
A feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható!
z írásbeli vizsga I. része feladatlap 1. részének megoldásához atlasz nem használható! 1. feladat Vulkán Utazási Iroda ajánlatából: Tegyen feledhetetlen túrákat gőzölgő, füstölgő vulkánokon, miközben az
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP )
Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP5-8.5.1-16) A pályázat célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai
Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen
mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz
ERDÉSZETI LAPOK KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLE1 JÚLIUS. ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET 7. FÜZET.
JÚLIUS. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET LXXV. ÉVF. KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLE1 Megindították 1862-ben WAGNER KÁROLY és DIVALD ADOLF Az Országos Erdészeti
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,
T P. TALENT - PLAN Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
T P TALENT - PLAN Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Győr, Richter János u. 11. Tel: 96/418-373 Fax: 96/418-699 e-mail: talent_plan@arrabonet.hu MOSONSZENTMIKLÓS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 5/2005.(VII.1.)
Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés
FOTÓDOKUM EN TÁ C IÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 1. Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2009.02.05. 2009.09.30.
EMLÉKÉRE, 1922. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK ORSZ. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET AZ ELSŐ DUNAGÖZHAJŐZÁSI TÁRSASÁG BÁNYAIGAZGATÓSÁGA.
AZ ORSZ. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET 1922. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK EMLÉKÉRE, PÉCSETT, 1922, ÉVI SZEPTEMBER HŐ 3-ÁN, AZ ELSŐ DUNAGÖZHAJŐZÁSI TÁRSASÁG BÁNYAIGAZGATÓSÁGA. NYOMATOTT TÁ.IZS JÓZSEF
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
=2? c2? c3* Térképrészletek kisebbítése, vagy nagyobbitása milliméter-papirossal. háromféle mérczéjü térkép van használatban, még pedig
vettünk csemetéket. Az összes czégek által küldött csemeték teljesen megfelelő minőségűek voltak, igen jól voltak csomagolva és egészséges állapotban is érkeztek meg. A külföldi csemetéknek vétel utján