hatása a csemetekertekre és ültetvényekre előnyös, némely körülmények közt azonban hátrányos. A talajban képződő jégkristályok, melyeknek térfogata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hatása a csemetekertekre és ültetvényekre előnyös, némely körülmények közt azonban hátrányos. A talajban képződő jégkristályok, melyeknek térfogata"

Átírás

1 egyhangúlag elfogadtattak. Ezután Bellegarde marquis és gróf közli a kongresszussal, hogy a trónörökös ő Fensége a megfigyelő állomások megalakított nemzetközi bizottságának protektorságát elvállalni kegyeskedett, mely kijelentés nagy tetszéssel fogadtatott. A következő kongresszus idejének és helyének megállapítása Svájcz képviselőire bízatott. A kongresszus ünnepélyes berekesztése ápril hó 11-én történt Rudolf trónörökös által, mely alkalommal a legszívesebb szavakkal vett búcsút a kongresszustól. Lapszemle. (K.) Az élőfák ágainak lenyesése. E lap folyó évi III. füzetében ( oldal) ismertettük Martinét A. tours-i erdőfelügyelőnek értekezését, mely a fák nyesésének káros következményeit tárgyalja, s a tett tapasztalok alapján, a nyesést határozottan elvetendőnek nyilvánítja. Ez értekezésre Alers György erdőmester a Centralblatt für das gesammte Forstwesen" f. évi július havi füzetében némi észrevételeket tesz, minek közlését, a szóban lévő tárgy érdekességénél fogva, czélszerünek tartjuk. Annyit megjegyzünk, hogy Alers az ágak nyesésének egyik főszóvivője és apostola, ki e művelet czélszerü teljesítésére saját szerkezetű fürészt is konstruált, s már csak azért sem hagyhatta Martinét czikkét megjegyzés nélkül, nehogy hallgatása az abban foglaltak helyesléséül tekinttethessék. Alers észrevétele szószerint a kövező: Ezen lap február havi füzete Martinét A. tours-i erdőfelügyelő urnák egy czikkét közli, melyszerint Francziaországban az élőfák nyesése határozottan károsnak bizonyult; olyannyira, hogy a év előtt megnyesett fák belseje majdnem teljesen feloszlásnak indult, a 7 8 év előtt megnyesettben pedig a feloszlás két, sőt több méter mélységre mutatkozott. Martinét erdőfelügyelő ur, mint maga hangsúlyozta, mindig vastag ágakat tartott szem előtt. Én azonban csak vékonyabb 3 hüvelynél nem vastagabb ágak nyesését tartom czélszerünek. Hogy nem mindiig kártékony a nyesés, azt tűlevelű fák, valamint parasztgazdasághoz tartozó kertekben felnevelt tölgyfák is bizonyítják, melyeknek törzse egészen magános állásban, nyesés által a legszebb, egészséges malom-göröndökké fejlődtek; nemkülönben bizonyságul

2 szolgálhat az én gyűjteményem, mely a német erdészek braunschweigi gyűlésén ki volt állítva, s melyben kilencz darab éves tölgyön év előtt bárddal tett metszések észlelhetők, melyek kellően be vannak forva, s a forradások alatt a fa teljesen egészséges állapotban van. Mi német erdészek a nyesés kérdésében, azt hiszem, egyetértünk, mert Luca, Hartig, Burckhardt, Judeich, Wessely és még igen sokan e tárgy felől teljesen megegyezőleg nyilatkoztak." ( á é ) A fagynak hatása az északi mérsékelt égöv erdei fáira. Alers György braunschweigi erdőmester a Centralblatt für das gesammte Forstwesen" f. évi április és május havi füzeteiben, a fennirt czim alatt, a fagy hatását erdészeti szempontból tárgyalja. Szerző szerint, szóban levő értekezése az első, mely a fagyot tisztán erdészeti szempontból, rendszeresen tárgyalja, mert többeknek, pl. dr. Göpper-nek munkája: Ueber das Gefrieren und Erfrieren der Pflanzen", a fagynak általában a növényekre való.hatásával foglalkozik, és nem szorítkozik kizárólag az erdei fákra. A szerző értekezésében, az alább felsorolandó beosztás szerint, a fagynak az erdei fák tenyésztésére vonatkozó minden részletére kiterjeszkedve, az előidézett hatást vázolja, s egyszersmind a fagy ellen óvószereket ajánl. Érdemesnek tartjuk ezen értekezést az alábbiakban ismertetni : A szerző mindenekelőtt azt a kérdést teszi fel: mi a fagy? Szerinte az erdészek fagy alatt a viznek a talaj-felszinén és felső rétegeiben való megfagyását, valamint a növénynedvben lévő viz megfagyását értik. Eddigelé a fagy korai- és késő-fagy elnevezéssel jelöltetett, korai fagy alatt értvén a kora őszszel, késői alatt a késő tavaszszal jelentkező fagyást. Szerző ezen megjelölést nem egészen szabatosnak tartja, mert korai fagyok késő őszszel, és késő fagyok kora tavaszszal is jelentkezhetnek. A szerinte a jelentkezés időszaka szerint: I. a tavaszi fagy, II. az őszi fagy és III. a téli fagy megjelölés lenne helyes, ezt azonban ez alkalommal nem használja, hanem előnyösebbnek tartja azon beosztást, mely a fagynak a talajra és az erdei fák egyes részeire gyakorolt hatásán alapszik. Eszerint értekezése részeit: I. a talaj megfagyása, II. a törzs megfagyása, III. a háncs- és kéreg megfagyása, IV. a levelek és tűk, valamint a fiatal hajtások megfagyása, V. a virágok és VI. a gyümölcs megfagyása képezik. I. A talaj megfagyása következtében a talaj felszínén és felső rétegeiben lévő viz többé-kevésbé jéggé változik. A fagy ezen

3 hatása a csemetekertekre és ültetvényekre előnyös, némely körülmények közt azonban hátrányos. A talajban képződő jégkristályok, melyeknek térfogata nagyobb a vizénél, a talajt szétnyomják és meglazítják, tehát felporhanyitják, minek következtében a levegő könnyebben behatolhat s a termékenységet emeli. Ebből magyarázható meg, hogy miért kell a tavaszszal foganatosítandó erdősítések számára a bevetendő vagy beültetendő területeket őszszel jó mélyen fölporhanyitani, s a földet fölhalmozni stb. A talaj megfagyásának káros hatása a jó, televényes, de sekély s alul áthathatatlan agyagos rétegen fekvő talajon lévő fiatal csemetékre általában ismeretes. Itt ugyanis erős fagy mellett az altalajon lévő viz jéggé fagyván, térfogatának növekedése folytán a termőtalaj a csemetékkel együtt fölemeltetik. A csemetéknek a talaj alsó rétegeibe már behatolt gyökerei legtöbbnyire leszakadoznak, s midőn tavaszszal a fagy fölenged és a talaj felső rétege előbbi helyét ismét elfoglalja, a felemelt csemeték meztelen gyökereikkel a talaj felszínén maradnak, vagy legalább is igen lazán függnek össze a gyökerek a földdel. Ezen károsítás ellen a következők ajánlhatók : 1. Csemetekerteknek telepítésénél a felfagyásnak kitett talajjal bíró helyeket kerülni kell. 2. A vető- és csemete ágyakat kis árkokkal kell körülvenni, hogy a felesleges talajvíz ezekbe lefolyhasson. 3. A talajt, hol csemetekertek vannak, őszszel lombbal, vagy a mi még jobb, tűkkel kell befedni, a nélkül azonban, hogy a csemeték egészen betakartatnának. 3. A szabadba kiültetett nagyobb csemeték (suhángok) tövét megfordított pázsit darabokkal kell be takarni, ugy, hogy ezek a suhángokat egészen körülzárják, s csak közvetlenül a törzs körül maradjon annyi nyílás, mely az esővíz fölvételét lehetővé teszi. A talajból a fagy által már kihúzott csemetéket, mihelyt a tavaszi fagyok engedik, a földbe vissza kell nyomogatni és könnyű földdel feltöltögetni, mielőtt a gyökerek elszáradnának. Ha ez helyesen történik, a csemete gyökerei minden további következmény nélkül ismét belenőnek a talajba, mi arról tanúskodik, hogy bár a gyökerek jég közt álltak, s tehát teljesen megvoltak fagyva, a fagy által még sem ölettek meg. A talaj megfagyása miatt még oly csemetekertekben sem mennek tönkre a csemeték, melyeknek talaja mélyen rigolirozva volt; nem árt az az erdei facsemetéknek, s még kevésbé a zárlatban álló, mélyen behatoló gyökérzettel biró nagyobb erdei fáknak, valamint sok évelő cserjének és csemetének sem. II. A törzs megfagyása, minden erdész előtt ismeretes. Midőn nagy hidegek vannak, a fában lévő nedv kívülről befelé las-

4 sankint jéggé fagy, miáltal az eddig elfoglalt térnél jóval nagyobbat foglal el. Ennek következtében a törzsben nagy feszültség támad, és pedig annál nagyobb, minél vastagabbak a fák, s tehát minél több nedv változott jéggé. A nagy feszültség következtében, erős hidegek ( R) alkalmával a törzsek egész a bélig megrepednek, annyira, hogy a repedés külső oldalán a kéreg különösen vastagabb fáknál több mint egy centiméternyire szétválik. Az ily fagyrepedések a fának közepe felé elszükülnek, de többé nem nőnek össze; a repedések falai fekete szint vesznek föl, s meg van a gombaképződés első feltétele. A repedéseknek külső, tehát a szijács körül fekvő része lassanként beforrad, s mint fiatal fával, háncscsal és kéreggel fedett sáv, úgynevezett fagy lécz, évekig látható marad. Mig a fában lévő nedv egész a bélig meg nem fagy, addig a fa közönségesen nem reped meg, s csak midőn ez megtörtént, akkor támad hasadás kívülről befelé, puskalövéshez hasonló csattanással. A repedés annál könnyebben történik, minél hasadékonyabb a fa. A fának megrepedése határozottan a legnagyobb hidegek alkalmával történik, s nem pedig, mint azt korábban állították, t. i. midőn a nagy hideg egyszerre enyhébb időjárásba megy át, s ekkor a külső faréteg, fölengedése folytán, összehúzódik, miáltal a törzs külső és még megfagyva lévő belsőbb része közt egyenlőtlen feszültség támad. Mihelyt a fában lévő nedv fölenged, tehát ismét folyékonynyá lesz, a repedések összehúzódnak, mint ez szemmel látható. Annak, hogy a vékonyabb fák ritkán repedeznek meg, oka abban van, hogy ilyenekben a feszültség, a kisebb nedvtartalom miatt, nem hághat oly fokra, mint a vastagabb, s tehát több nedvet tartalmazó fákban. A törzs megfagyásának további jelensége, a geszt és kéreg leválása, mely abban áll, hogy egy vagy több évgyűrű megfeketedik és málékonynyá válik, s ez által a fakerület irányában elveszíti öszszefüggését, és pedig néha annyira, hogy a fából több fahenger egészen külön válik. Ezen jelenség okát, tévedés nélkül annak lehet tulajdonítani, hogy az őszszel korán jelentkező fagy a még meg nem fásodott szijács övet megfagyasztja, s ez által az teljesen nem érhetik meg. Hogy a geszt és kéreg leválásának oka a fagyban keresendő, mint ezt sok erdészeti iró és botanikus tartja, azt azon körülmény bizonyítja, hogy e jelenségnek előjövetele hasonló termőhelyen álló, ugyanazon nemű és korú fákon észleltetett. Igy pl. egy bükkösnek valamennyi törzsén a kerülettől befelé számítva, a 18-dik évgyűrű meg volt feketedve, s egyszersmind konstatáltatott, hogy ez észlelés előtt 18 évvel nagyon hideg előtél volt. A szóban lévő fekete szint azonban nem szabad a némely fanemek idősebb fájánál mutatkozó geszt sötét színével összetéveszteni.

5 De nemcsak a téli, hanem a tavaszi fagyok is károsak lehetnek a fa képződésére, sőt a fát el is pusztíthatják. Igy pl. gyümölcsfáink normális télen 20 R. hideget káros következmény nélkül kiállanak, mig ha az enyhe utótél melegebb időjárása folytán korán keringésbe induló fanedvet kemény márcziusi és áprilisi hidegek megfagyasztják, igen sok gyümölcsfa elfagy. Régebben azon téves nézet uralkodott, hogy a fanedv általában nem egy könnyen fagy meg teljesen, de ha megfagy, akkor a fa elpusztul. Ezt a nézetet megczáfolja az, hogy a téli vágásokban valamennyi fürészszel döntött, megfagyott fa vágásánál tényleg megfagyott fürészpor és jégjegeczek észlelhetők. Tehát kemény hideg télen valamennyi erdei fának nedve megfagy ugyan, de általában minden káros következmény nélkül. A szerző azon nézetét fejezi ki, hogy részéről, legalább az erdei fákat illetőleg, nem fogadja el azt a nézetet, melyszerint a növények már a megfagyás alkalmával elhalnának; sőt minden fünemü növényre sem tartja ezt halálosnak, pl. Galanthus nivalis, Helleborus niger, Brassica sabellica stb., melyek a fagy ellen teljesen érzéketlenek. Vannak azonban oly növények, nevezetesen az üres szárral birok, melyek nedvök teljes megfagyása következtében feltétlenül elpusztulnak; mint a polygonum, georgina stb. fajok; más növények ellenben, ha igen gyors felengedés ellen megóvatnak, az elpusztulástól megmenthetők. A törzs megfagyása ellen óvó szerül a szerző ajánlja, hogy 1. az erdei fákat nem kell oly helyeken telepíteni, melyeken a fákban természetellenesen túlságos sok nedv képződhetik, és hogy 2. melegebb égövi exotikus erdei fákat nem szabad hidegebb éghajlat alatt telepíteni, mert ezek tenyészetüket őszszel is még hosszasan folytatják, s ez okból csak igen későre fásodhatnak meg. Honi fanemeink a törzs-fagyás károssága iránti ellenálló képességük tekintetében a következő, lefelé szálló sorozatot képeznek. Lomblevelű fák: nyír, éger, rezgő nyár, gyertyán, juhar, kőris, szil, hárs, bükk, tölgy, vadgesztenye, (a vadgesztenye a fagyrepedések miatt gyakran többszögü törzsalakot mutat). A tűlevelűek e tekintetben valamennyien egyenlők. III. A háncs- és kéreg megfagyása. E jelenség a gyümölcsfákon, különösen a finomabb nemüeken, általánosan ismert, s az erdei fákon is nem ritkán mutatkozik. A fagyásnak ezt a nemét ólmos eső (esőre következő erős fagy) idézi elő, mely a törzseket (s ágakat is) finom jégkéreggel vonja be, melynek gyors felolvadása folytán azután a háncs és kéreg leválik', mi erős napsugár által előidézett gyors fölengedés mellett észrevehető. A mint a tenyészet tavaszszal előrehalad, a levelek kifejlődése alkalmával a megfagyott részek fekete, üszkös kinézésük által feltűnőkké

6 válnak, a kéreg a nyár folyamán elhal s részben lehull. A beforradás azonban még ugyanazon évben megkezdődik, s a fának kérgetlen részét fiatal kéreg és szijácsréteg kezdi beborítani, s ha a megmeztelenített rész nem igen nagy, idővel sikerül a teljes beforradás; ez azonban legtöbbnyire csak több év után megy végbe. Ezen idő alatt a meztelen sebhely az idő viszontagságainak ki van téve, minek következtében megfeketedik s feloszlásba indul. Másfelől pedig káros rovarok fészkelik be magukat a forradási gyűrű és a régi kéreg közé. A kéreg elfagyása miatt sima, gyöngébb kérgü fák a fiatalabb korban különösen sokat szenvednek. Az elfagyás szóban lévő neme ellen, erdészeti szempontból, a következő óvórendszabályok alkalmazandók : 1. A fiatal törzseket télire tűlevelű fagalyakkal, szalma takaróval vagy gyapjú kötegekkel kell körülvenni. Ez délövi fanemek kiteleltetésénél már többször sikerrel alkalmaztatott. 2. Uj erdőtelepítéseket oly módon kell foganatosítani, hogy a fiatal fák az idősebb fák védelme alatt óva legyenek, mint ez a természetes újraerdősítés (ujraerdősülés) alkalmával történik. Az idős fák által felülről nyújtott védelmen kivül azonban még az oldalvédelemről is kell gondoskodni, azon irányban, melyfelől a fagykároktól félni lehet. 3. Szabadon fekvő területek bokroktól vagy tűlevelű fa ültetvényből képzett szétfogó által védendők. A háncs- és kéreg megfagyásának káros következményei csökkentésére, a fagy által bántott háncs- és kéreg réteget tavaszszal, midőn már fagytól többé nem kell tartani, éles késsel köröskörül, egész a szijácsig át kell vágni, hogy ezen nyílt sebhelyet fris és egészséges háncsréteg vonja be. A sebhelyet, tehát a kéreg nélküli farészt, kátránynyal kell bemázolni, vagy pedig tehéntrágyából és agyagból készített keverékkel kell bevonni, mely kötelékkel oda erősíttetik. A kötelék alatt a beforradás oly gyorsan halad előre, hogy a seb már a következő őszszel majdnem teljesen be van forradva. Az erdei fákat, ellenálló képességük szerint, a következő lefelé szálló sorozatba véli szerző foglalhatni. Lomblevelüek: gyertyán, tölgy, éger, nyir, nyár, kőris, szil, bükk, juhar, hárs. Tűlevelűek: erdei fenyő, lúczfenyő, jegenye- és végül vörösfenyő. IV. A levelek és tűk, valamint a fiatal hajtások megfagyása. Ezen fagyjelenségek ugy tavaszszal, mint őszszel többé-kevésbé károsok, legalább is az évi növedékre mindig hátrányosak ; igen gyakran azonban a növény teljes megsemmisítését vonják magok után, nevezetesen honosítási kísérleteknél, midőn délszaki fanemeket északibb vidékeken akarnak fölnevelni. A fagynak hatása tavaszszal, midőn a fiatal hajtások már

7 fejlődnek, nagy hőmérsék ingadozással biró vidékeken s oly völgyekben szokott leginkább jelentkezni, hol a nappali és éjjeli hőmérsék közti különbség igen nagy, és a talaj nedvessége s a köd, dérképződés mellett, e különbséget még nagyobbra fokozzák. A talajhoz legközelebb lévő levelek, tűk és fiatal hajtások leginkább el szoktak fagyni, mig a magasan álló koronák, melyek a ködregión túlemelkenek, gyakran mentesek maradnak a fagytól. A tavaszi fagyok hatása akkor észlelhető, midőn különösen keleti szél és derült, tiszta ég mellett, a hőmérő 0-fokon alul száll, s a rá következő napon meleg napfény süt. Ilyenkor a fiatal hajtások lekonyulnak, a levelek és tűk legörbülnek, s halványveres vagy kékeszöld szinüek lesznek. Nagyobb fákon mindezen növényrészek elszáradnak és lehullanak s kisebb levelekkel és tűkkel ujabb hajtások képződnek, fiatal csemeték azonban teljesen elszoktak pusztulni. óvószerek ily fagykárok ellen : 1. Tartózkodni kell érzékeny fanemeknek oly helyekre való telepítésétől, melyek fekvés, talaj és talajnedvesség folytán a fagynak ki vannak téve. 2. A völgyekben stagnáló talajnedvességet és mocsarakat le kell vezetni. 3. Az igen korai tavaszi vetést kerülni kell, tehát (északi Németországban, melynek viszonyai az értekezésben szemelőtt tartatnak, ápril közepe előtt nem kell vetni, midőn azután a kis csemeték kikelése után, erős éjjeli fagytól rendesen nem lehet tartani. 4. Csemetekerteknek völgyekben és kelet felé irányult hegyoldalakon való telepitését kerülni kell, mert itt a hó tavaszszal korábban elolvad és a tenyészet is korábban kezdődik, mint a magasabban fekvő (hegyi) lapályokon. Honos erdei fanemeink, tavaszi fagyokkal daczoló képességük nagyobb foka szerint, a következő sorozatba foglalhatók. Lomble v e 1 ü e k : gyertyán, nyir, éger, nyár, hárs, szil, tölgy, bükk, juhar, kőris. Tűlevelűek: erdei-, lúcz-, jegenye- és veresfenyő. Az őszi fagyok főkép oly fanemekre károsok, melyek növekvésöket későre fejezik be, (nyári- vagy másod hajtás), s igy hajtásaik későn fásodnak meg. Erdei fanemeiuk e tekintetben, lefelé menő, sorozatban igy következnek. Lomblevelűék: gyertyán, bükk, hárs, szil, nyár, tölgy, éger, juhar, nyir, kőris. A tűlevelűek az őszi fagy iránt valamennyien ugyanazon ellenálló képességgel birnak, s csak a fiatal erdei fenyő csemete tesz e tekintetben kivételt, melynek az őszi fagy, növekvési sajátságánál fogva, gyakrabban árt. V. A virágok megfagyása. Az erdei fák virágzatán a fagy hatása azonnal észrevehető, és pedig a virág szerveinek, a him és nőszálaknak és a szirmoknak meggörbült állásáról.

8 > A megfagyott virágok a mint a nap rajok süt, megbarnulnak, azután lehullanak, s tehát a magtermésnek feltétele megszűnik. Az lehetne hinni, hogy oly fák és cserjék virágai vannak az elfagyásnak különösen kitéve, melyeknek virága kora tavaszszal teljesen kifejlődik. Ez azonban nem igy van, mert a fagy iránti érzékenység sokkal inkább függ a virágrészeinek állományától, lágyságától és nedvtartálmától, tehát a sejt és edény képződéstől. Pl. a rezgőnyár és a mogyoró már nagyon korán virágzik, s mégis e fanemek virága legkevésbé érzékeny a fagyok iránt. A virágok elfagyása ellen az erdészet körében nem alkalmazhatók óvó szerek, a kertészek azonban a gyümölcs- és virágos kertekben többféle módon igyekeznek a fagy károsítását kikerülni, illetve a fagyás káros következményeit elháritni. Á szerző itt több ily eljárási módot ir le, melyek közül az alábbit érdemesnek tartjuk itt fölemlíteni. A kertészek a gyümölcsfának korai virágzását ugy akadályozzák meg, hogy a talajra az illető fa körül mintegy 1 w-nyire, apró darabokra tört jégét raknak, melyet azután 20 cm magasan közvetlen a törzsre húznak; az egész jégréteget mintegy 10 cm-nyire lombbal befedik, melyre laza földet hánynak. Ezen eljárás következtében a rügyek oly későn fakadnak, hogy midőn a körülálló fák már a legnagyobb virágzásban vannak, a jéggel övezett fának még rügyei sincsenek kifejlődve. A jégréteget azután csak akkor távolítják el, midőn a virág elfagyásától már nem lehet félni, s ekkor a fák egyszerre nagyon gyorsan rügyeznek és virágoznak. A fáknak kihajtását ilyen módon 14 napig is, kár nélkül vissza lehet tartani. Az erdei fákat, a virág elfagyása iránti érzéketlenség foka szerint, az alábbi sorozatba lehet foglalni. Lombfák: nyár, szil, gyertyán, nyir, éger, hárs, juhar, bükk, tölgy. A tűlevelű fák közt a vörösfenyő a legérzékenyebb a többiek közt, melyek e tekintetben egy fokon állanak. VI. A gyümölcs megfagyása oly fáknál fordul elő, melyeknek gyümölcse vizes nedveket tartalmaz, mig a gyantás vagy olajos tartalmúak jobban képesek ellenállni az elfagyásnak. Ez ellen csupán az az óvószer alkalmazható, hogy korán érő gyümölcsű lombfákat, vagy pedig tűlevelű fákat kell tenyészteni, melyek magjának a fagy egyáltalában nem árt. Az erdei fáknak e tekintetben való ellenállása a következő, lefelé menő sorozatba foglalható lombfák: rezgő nyár, szil, gyertyán, kőris, éger, nyir, juhar, hárs, bükk, tölgy. Tűlevelű fák: erdei fenyő, lúcz-, jegenye- veresfenyő. A töigy gyümölcse leggyakrabban azért fagy el, mert lombja és virágja csak késő tavaszszal fejlődik ki, és nagy szikü gyümölcseinek a megérésre hosszú időre van szükségük. A fagytól ért tölgy-

9 makk belseje és héjjá megfeketedik és meglágyul, s csersavtartalmu piszkos folyadékot tartalmaz. A tölgymakk megfagyva néha zölden hull le a fáról. A tűlevelűek tobozában gyakran sok üres és léha mag van, de ezt nem szabad a fagy hatásának tulajdonítani; ennek oka inkább a virágzás idejében uralkodó időjárás változásaiban kereshető, a mint ezek a megtermékenyítésre kedvezőleg vagy hátrányosan hatnak. A megtermékenyítés ugyanis nem egyszerre történik, hanem több napot vesz igénybe, a szerint a mint a virágok kifejlődnek, mivel a megtermékenyülés lépést tart. A szerző végül ismét fölemlíti, hogy jelen értekezését az első kísérletnek tartja, mely a fagy jelenségeit a honos erdei fákra való hatása s az az ellen alkalmazandó óvószerek tekintetében rendszeresen tárgyalja, s azon kívánságát fejezi ki, hogy vajha ezen kísérlete alaposabb megfigyelésekre és bővebb irodalmi tárgyalásokra szolgálna indító okul. Adatok az Erdészeti műszótár"-hoz. Midőn a dijoni akadémia növénytan tanára Henry Emery-nek A növények élete" czimü munkája magyar fordításban megjelent, a szaklapok ép ugy, mint a napilapok nagy elismeréssel szóltak a fordítók Király Pál és Mendlik Alajos érdemeiről, kik e mű magyar fordításánál a hűségen s könnyű nyelvezeten kivül gondot fordítottak a szakkifejezésekre és műszavakra. Minthogy a növénytani műnyelv eddigelé úgyszólván a szerzők szerint változott, nem lesz érdektelen azon, ugy nyelvi mint értelmi tekintetben megfelelő s elfogadható műszavak közlése, melyek részint fenti mű fordításának szakszerű átvizsgálásával megbízott Klein Gyula s nevezett fordítók kölcsönös megállapodása folytán, részint pedig a kir. m. természettományi társulat titkársága s más szakavatott férfiak közreműködésével állapíttattak meg. Ily szavak a következők :

Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül.

Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Irta : M a n d e 1 i k Dániel, m. kir. erdömester. Nem régiben egy kirándulásom alatt alkalmam nyilt megszemlélni egy csemete kertet, melyben a,3 éves

Részletesebben

frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4

frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4 tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi

Részletesebben

Organikus szőlő növényvédelme

Organikus szőlő növényvédelme Organikus szőlő növényvédelme Rész 2: Növekedés és fejlődés Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény)

Részletesebben

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba

Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:

1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti: 1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.

Részletesebben

Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3

Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3 Áthasonitás : assimilatio. Beszivárkodás : endesmose. Beszivárkodásmérő : endosmometre. Felemás (t. i. növény) : polygam. Gomboly (glomerulus) : a bükk vagy gesztenyefa ismert tüskés tokszerü gyümölcs-csészéje.

Részletesebben

fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ERDÉSZETI LAPOK. 40

fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ERDÉSZETI LAPOK. 40 A fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ( C B.) A jó aratásra számító s ezzel összefüggőleg a faanyagokra jobb kelendőséget is váró kereskedők nem csalódtak, mert a jó termés csakugyan bevált s az épületfa

Részletesebben

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! 1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése

Részletesebben

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében.

égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében. Részünkről bárkinek is sokkal inkább Neubrand művét ajánlhatjuk mint olyant, mely tárgyát kimerítőbben és szakavatottabban ismerteti, s mely felett Frilin müvének csak egy előnye van: az áttekintőbb és

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére.

A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A zöld dohánynak száritása alatt végbemenı erjedés mérve lényeges a dohány értékére, mert a dohány tömegben tartatván vagy egyébként nedves melegséghez

Részletesebben

Egyszikű és kétszikű szár megfigyelése

Egyszikű és kétszikű szár megfigyelése A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Az egyszikű és kétszikű szár összehasonlítása A szártípusok csoportosítása Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: egyszikű és kétszikű növény szára (kukorica, petúnia,

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat

Részletesebben

Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési

Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés

Részletesebben

Corylaceae mogyorófélék családja

Corylaceae mogyorófélék családja Corylaceae mogyorófélék családja Corylus mogyoró Carpinus gyertyán Ostrya - komlógyertyán Corylus mogyoró nemzetség szimpodiális hajtásrendszer nagy termetű cserjék vagy fák váltakozó (szórt) levélállás

Részletesebben

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba

4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba 4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág

Részletesebben

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)

5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) 5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához!

Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam. Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő üzleti célú felhasználásához! Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 4. év f olyam Az iskola bélyegzője:

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

fapiaczról. 1884. januárhó 16-án.

fapiaczról. 1884. januárhó 16-án. A fapiaczról. Budapest, 1884. januárhó 16-án. CB.) A téli eladásra szánt tűzifa készletek, hazánk szelídebb éghajlatú vidékein a még eddig inkább enyhének mondható- téli időjárás következtében lassúbb

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ

INTERNETES VETÉLKEDŐ 1. forduló Beküldési határidő: 2015. május 12. cím: csordasb@freemail.hu 1. FORDULÓ 1. FORDULÓ 1. Feladat: Erdő kvíz Válasszátok ki a helyes megoldást! 1.A magyarországi erdőterület nagysága a honfoglalás idején ekkora lehetett: A) 5-7 % B) 18-20 % C) 40-60% D) 80-90% 2. Magyarország

Részletesebben

tásra. A fordatartam a sarj erdő czéljától függ. A hol a fiatal tölgykéreg mint cserző anyag jó keletnek örvend ott az e czélra éves fordában ke

tásra. A fordatartam a sarj erdő czéljától függ. A hol a fiatal tölgykéreg mint cserző anyag jó keletnek örvend ott az e czélra éves fordában ke tásra. A fordatartam a sarj erdő czéljától függ. A hol a fiatal tölgykéreg mint cserző anyag jó keletnek örvend ott az e czélra 15 25 éves fordában kezelt sarjerdők igen szép tisztajövedelmet nyújtanak.

Részletesebben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,

Részletesebben

Ákácz fatermési táblák. r.

Ákácz fatermési táblák. r. Ákácz fatermési táblák. r..4 Coburg herczegi ákáczerdók számára. Összeállította a herczegi erdőrendezőség. Coburg herczeg puszta-vacsi, puszta-szt.-lőrinczi, mendebülei és hevesi uradalmaiban az 1886-ik

Részletesebben

MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK FOGALMAK

MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK FOGALMAK MAGYAR FAVÁLASZTÉK SZOKVÁNYOK Készítették: Tisza Ottó dr. Gólya János Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőhasználati Tanszék FOGALMAK Ággöcsök: A göcsösség a leggyakoribb és a legfontosabb fahiba. Göcsnek

Részletesebben

A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei

A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.

Részletesebben

6. A csemetekerti növénytermesztés általános jellemzői

6. A csemetekerti növénytermesztés általános jellemzői Megbízás célja, indoka A felperes a kilencvenes évek elején elindította erdészeti csemetetermesztési vállalkozását. Saját tulajdonú, valamint bérelt földön végzi azóta is a csemetetermesztést. Az 1994-es

Részletesebben

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda

Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola neve: Csapatnév: Csapattagok

Részletesebben

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői

Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium. Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és botanikai jellemzői 2. számú melléklet (Forrás: K.B) ÓRAVÁZLAT Iskola: Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Osztály: 13. b osztály Tantárgy: Növénytermesztés Téma: Az őszibúza gazdasági jelentősége és

Részletesebben

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ;

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) ; FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 135-2/2016. 20. T Á J É K O Z A T Ó a Képviselő-testülethez a Weber

Részletesebben

Növényrendszertan. Moha és páfrány.

Növényrendszertan. Moha és páfrány. Növényrendszertan Moha és páfrány. Szerveződési szintek sejttársulás hajtásos növények sejtfonál telepes A növényi legók Sejttársulás Minden sejt megőrzi önállóságát= Nincs munkamegosztás Pl. zöldmoszatok

Részletesebben

/ 4. részben becsáron felül keltek el. Dióhéjba szorítva, ez fapiaezunk helyzete ma. Bővebb tájékozásul szolgáljanak különben, az e hó elejéről

/ 4. részben becsáron felül keltek el. Dióhéjba szorítva, ez fapiaezunk helyzete ma. Bővebb tájékozásul szolgáljanak különben, az e hó elejéről használt anyagok elvonatása a fatenyészettől szintén befolyhat a fák észlelt terméketlenségére. Az idei bükk- és tölgymakktermés jövedelme igen rosz. minthogy a már két hónap óta tartó nagy esőzés az úgyis

Részletesebben

Időjárás lexikon. gyerekeknek

Időjárás lexikon. gyerekeknek Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből

Részletesebben

Az éghajlati övezetesség

Az éghajlati övezetesség Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt

Részletesebben

fapiaczről. /IÖ c m - vastag fenyő épületfa köbméterenként... 30. 31 frt. Budapest, 1883. áprilhó 20-án.

fapiaczről. /IÖ c m - vastag fenyő épületfa köbméterenként... 30. 31 frt. Budapest, 1883. áprilhó 20-án. A fapiaczről. Budapest, 1883. áprilhó 20-án. CB.) Mult havi jelentésünk óta a fapiacz helyzetében figyelemre méltó változás nem állott be, minek oka leginkább abban keresendő, hogy az épités, valamint

Részletesebben

=2? c2? c3* Térképrészletek kisebbítése, vagy nagyobbitása milliméter-papirossal. háromféle mérczéjü térkép van használatban, még pedig

=2? c2? c3* Térképrészletek kisebbítése, vagy nagyobbitása milliméter-papirossal. háromféle mérczéjü térkép van használatban, még pedig vettünk csemetéket. Az összes czégek által küldött csemeték teljesen megfelelő minőségűek voltak, igen jól voltak csomagolva és egészséges állapotban is érkeztek meg. A külföldi csemetéknek vétel utján

Részletesebben

Készítette: Vajda Péter

Készítette: Vajda Péter Készítette: Vajda Péter A Salvia nemzetséghez csaknem 1000 faj tartozik, de egyik sem hasonló a "látnokzsályához", a Salvia divinorumhoz. Ahogy a hivatalos magyar neve sugallja ("jósmenta", "látnokzsálya"),

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe

Részletesebben

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok

Részletesebben

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van. Tápanyaghiány. Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány.

Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van. Tápanyaghiány. Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány. Nem betegség, éhezik. Tápanyaghiánya van Tápanyaghiány Június hónapban fokozottan jelentkezik a tápanyaghiány. A fák és növények alultápláltsága házi kertben is előfordul. Tünetei a rövid hajtások, a kisméretű

Részletesebben

= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.

= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13. 8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}

Részletesebben

10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu

10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. http://fahiba.fmk.nyme.hu Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 10. Faanatómia (Fahibák), Jellegzetességek, szabálytalanságok II. Görbeség Görbeség: a hengeres fa hossztengelye íves

Részletesebben

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Dr. Lakotár Katalin. Felhő- és csapadékképződés

Dr. Lakotár Katalin. Felhő- és csapadékképződés Dr. Lakotár Katalin Felhő- és csapadékképződés Legfontosabb víztározók víztározó víztömeg (kg) a teljes víztömeghez viszonyított arány (%) óceánok, tengerek szárazföldi vizek tartózkodási idő 1338,1 10

Részletesebben

A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással

A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással A vegyszer kiszórására, a vegyi védekezés végrehajtására ezért csak a kézi porozó vagy permetezőgépek alkalmasak, mivel ezekkel lehet legjobban hozzáférni a tuskóhoz, a hajtások alsó részéhez és vegyszer

Részletesebben

A magyar korona országainak külkereskedelmi forgalma fában, faárukban, cserzöanyagokban és papirosanyagban. I. Fa.

A magyar korona országainak külkereskedelmi forgalma fában, faárukban, cserzöanyagokban és papirosanyagban. I. Fa. 859 A magyar korona országainak külkereskedelmi forgalma fában, faárukban, cserzöanyagokban és papirosanyagban. (Folytatás.) 1900. I. Fa. 1. Tűzifa, cserkéreg', cserpogácsa, rö'zse. Ausztria...... 57.302

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények

Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez

Részletesebben

Faipari anyagok és technológiák. Gép- és Terméktervezés Tanszék 2009

Faipari anyagok és technológiák. Gép- és Terméktervezés Tanszék 2009 Faipari anyagok és technológiák Gép- és Terméktervezés Tanszék 2009 Tartalomjegyzék Anyagok Natúrfák...3 Félkész termékek...6 Műszaki fatermékek...7 Technológiák Fűrészelés...9 Gyalulás, marás, fúrás...11

Részletesebben

A fagyal növényvédelme

A fagyal növényvédelme A fagyalnak számos fajtáját ültetik A fagyalnak több mint 50 faja ismert, amelyek zöme Kelet- és Dél-Ázsiában honos, de akad Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, valamint Kis-Ázsiában honos faj is.

Részletesebben

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj

SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj SZKA208_26 Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj tanulói LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK 8. évfolyam 289 26/1 A TALAJ ÖSSZETEVŐI A homok kis kőszemcsékből áll, melyek gömbölyded vagy sokszögű formát

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedő Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonharmadik évfolyam. VI. füzet. 1884. Juniushó.

Részletesebben

Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha

Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha száraz a föd teteje az alsó rész vizes lehet- fapálcikával

Részletesebben

A közönséges kőris (Fraxinus excelsior L.) termőhelyi viszonyai

A közönséges kőris (Fraxinus excelsior L.) termőhelyi viszonyai A közönséges kőris (Fraxinus excelsior L.) termőhelyi viszonyai Irta: Holba Miklós m. kir. s. erdőmérnök A közönséges kőris tenyésztési viszonyaira vonatkozólag legutóbb több oly megállapítás látott napvilágot,

Részletesebben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott

Részletesebben

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez

SZINTVIZSGA FELADAT. a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez SZINTVIZSGA FELADAT a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez Érvényes: 2013. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai

Részletesebben

A fiatal bor pinczekezelése.

A fiatal bor pinczekezelése. A fiatal bor pinczekezelése. A bor kezelésénél egyik fontos dolognak tartom: a fıerjedésen keresztülment mustnak, illetıleg az abból származott fiatal bornak az utóerjedésen való helyes keresztülvitelét,

Részletesebben

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek

Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu

Részletesebben

Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában

Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában Mezővédő fásításunk a szovjet természetátalakító terv nyomdokában LADY GÉZA I. Hazánk síkvidéki erdőségeinek fokozatos kiirtása, folyóinak szabályozása és kiterjedt belvizeinek lecsapolása gyarapította

Részletesebben

AZ EZERMAGTÖMEG ÉS A VETÉSI MÉLYSÉG HATÁSA KOCSÁNYOS TÖLGY CSEMETÉK NÖVEKEDÉSÉRE

AZ EZERMAGTÖMEG ÉS A VETÉSI MÉLYSÉG HATÁSA KOCSÁNYOS TÖLGY CSEMETÉK NÖVEKEDÉSÉRE 634.0.232.323 DR. SZAPPANOS ANDRÁS AZ EZERMAGTÖMEG ÉS A VETÉSI MÉLYSÉG HATÁSA KOCSÁNYOS TÖLGY CSEMETÉK NÖVEKEDÉSÉRE A termelési folyamatok, munkafázisok korszerűsítése ma társadalmi és gazdasági igény.

Részletesebben

Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf",,.,,...,...,...

Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf,,.,,...,...,... Budapest Főváros X. ker. Kőbányai Önkormányzat Építésügyi és Környezetvédelmi Főosztály HwíHOi.hí Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Áiímmh^ Mű KÍÍIE Buoaui'.sf",,.,,....,...,...

Részletesebben

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok Mérsékelt övezet Elhelyezkedés Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi Évi középhőmérséklet: 0-20 oc között mozog Évi közepes hőingása: A legmelegebb hónapok középhőmérséklete: 15-25 oc,

Részletesebben

Főgyökérrendszer olyan gyökérzet, amelynek van egy főtengelye (főgyökér), mely a belőle eredő oldalgyökereknél fejlettebb.

Főgyökérrendszer olyan gyökérzet, amelynek van egy főtengelye (főgyökér), mely a belőle eredő oldalgyökereknél fejlettebb. A szőlő gyökérrendszere A gyökérrendszer feladata a növény rögzítése, tápanyaggal és vízzel való ellátása. Eredetileg a szőlőnek (mivel kétszikû növény) főgyökérrendszere lenne (lásd. magonc), de a vegetatív

Részletesebben

Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei. Árajánlat általános feltételei

Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei. Árajánlat általános feltételei Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei Az ültetendő fa csak minőséget garantáló, vagy általunk ismert faiskolából szerezhető be. A fa faiskolai kiválasztását mi végezzük, vagy mi hagyjuk

Részletesebben

56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)

56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott

Részletesebben

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*

3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* 3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit

Részletesebben

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.

Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz

Részletesebben

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények A macskák látogatása után a kertben nem csak a szétkapart ágyások és a kellemetlen szag marad, de négylábú kedvenceink előszeretettel öntözik

Részletesebben

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz

Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz Lampert Bálint Ötlettár Madarak és Fák napi programhoz A természetvédelmi törvény 43. (3) szerint Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság különösen

Részletesebben

Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához

Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához 1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához Keveiné Bárány Ilona SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék keveibar@earth.geo.u-szeged.hu

Részletesebben

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -

Természetismeret 3. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag.

A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag. A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag. Általánosan ismeretes, hogy a konkolyt mainapság a trieurök segélyével majdnem az utolsó szemig lehetséges a gabonából kiválogatni. Az ily kitrieurözött

Részletesebben

Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA

Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA POLIMERTECHNIKA TANSZÉK Dr. Morlin Bálint Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA 2017. Február 14. Erdők: Földfelszín: Európa: Magyarország: Finnország: Hasznosítható: ~60% A fa ~28% ~31% ~19-22% 79%

Részletesebben

Pápa Erzsébet liget fakivágás

Pápa Erzsébet liget fakivágás 5 nyugati ostorfa Celtis occidentalis 5 3 száraz ágak 12 cseresznyeszilva Prunus cerasifera 40 15 száraz ágak, mézgás 24 mezei juhar Acer campestre 50 8 száraz ágak, törzssarjak külpontos 41/b kínai papíreperfa??

Részletesebben

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?

VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek

Részletesebben

Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását,

Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását, Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását, védi a környezeti hatásoktól. Háncs: A kéreg belső részén

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS.

TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS. TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS - - erős metszés - - réztartalmú lemosó permetezés Javasolt szerek: 1 / 12 Astra, Cupertene-M,

Részletesebben

Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet

Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet Gödörásó és esem eteát ültető szerkezet Matusovits Péter miniszteri tanácsos, m. kir. erdőigazgató, c. M. 9401. a. sz. szabadalma. A szerkezet gödörásásra, csemete- és suhángültetésre és illetve suhángkiszedésre

Részletesebben

Az erdészeti kísérleteknek 1898-ban való megindulásához fűződik az erdészeti meteorológiai megfigyelések megszervezése;

Az erdészeti kísérleteknek 1898-ban való megindulásához fűződik az erdészeti meteorológiai megfigyelések megszervezése; Az is emeli az adatok értékét, hogy a véderdők üzemtervi kezelését leginkább nélkülöző vidékek nincsenek az országnak egy, vagy két részére összpontosítva, hol emiatt alig hasznavehető anyagunk lenne,

Részletesebben

A fa természetes szárításának a meggyorsítása.

A fa természetes szárításának a meggyorsítása. 52 A fa természetes szárításának a meggyorsítása. Irta: Dr. vitéz Bokor Rezső. A fűrészáru szárítását fürésztelepünkön ú- n. rakatokban vagy deszkamáglyákban végezzük. Ezeket 2 4 m szélességben és több

Részletesebben

megjegyzés a tölgyültetésről.

megjegyzés a tölgyültetésről. nek fagy okozó hatására vonatkozó s már megcsontosodott véleményt egykönnyen megváltoztatni; a közölt uj elmélet szigorú megvizsgálása azonban sok figyelmet érdemel. Feltűnő, hogy bár ez a Meteorologische

Részletesebben

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul! Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

ISMERTETÉSEK. I. Légfűtés. (V. tábla I, 2, 3. ábra.)

ISMERTETÉSEK. I. Légfűtés. (V. tábla I, 2, 3. ábra.) ISMERTETÉSEK. I. Légfűtés. (V. tábla I, 2, 3. ábra.) A Zeitschrift des Architecten- und Ingenieur-Voreins zu Hannover" 1867. évi folyamának 2-, 3- és 4-dik együttes füzete a többek között a göttingai országos

Részletesebben

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára.

terület biológiai sokfélesége. E fajok használatával tehát közvetett módon is növelhető a biztosítanak más őshonos fajok számára. Mi az a Natura 2000? Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 egy összefüggő, európai ökológiai hálózat. Célja, hogy természetes élőhelytípusok, vadon élő állat-, illetve növényfajok megóvásán keresztül

Részletesebben

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest makroszkópos szerkezete

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Faanatómia A fatest makroszkópos szerkezete Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet 7. Faanatómia A fatest makroszkópos szerkezete A fatest makroszkópos szerkezete A fatest makroszkópos szerkezete alatt a szabad szemmel és kézi

Részletesebben

Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA

Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA POLIMERTECHNIKA TANSZÉK Dr. Morlin Bálint Természetes polimer szerkezeti anyagok: FA 2015. Szeptember 18. Erdők: Földfelszín: Európa: Magyarország: Finnország: Hasznosítható: ~60% A fa ~28% ~31% ~19-22%

Részletesebben

Földrajzi laborgyakorlatok a 7. osztályosoknak TANÁRI SEGÉDLET. Készült a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.1.3

Földrajzi laborgyakorlatok a 7. osztályosoknak TANÁRI SEGÉDLET. Készült a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.1.3 Földrajzi laborgyakorlatok a 7. osztályosoknak TANÁRI SEGÉDLET Készült a Társadalmi Megújulás Operatív Program 3.1.3 Természettudományos oktatás komplex megújítása a Móricz Zsigmond Gimnáziumban című projekthez

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK Faipari alapismeretek emelt szint 8 ÉRETTSÉGI VIZSGA 29. október 9. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

Acél, Fa és falazott szerkezetek tartóssága és élettartama

Acél, Fa és falazott szerkezetek tartóssága és élettartama BUDAPESTI MÜSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Építészmérnöki Kar - Acél, Fa és falazott szerkezetek tartóssága és élettartama Dr. Sipos András Árpád A TARTÓSSÁG TERVEZÉSE Az EC szerint a statikus tervező

Részletesebben

A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1.

A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1. A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1. A legkevesebb gazda van azon helyzetben, hogy a gazdaságában készült trágyát azonnal szántóföldjeire hordassa;

Részletesebben

A franczia és német tölgydonga üzletállása és jelen termelése a magyar birodalomban.

A franczia és német tölgydonga üzletállása és jelen termelése a magyar birodalomban. mindkettőt külön véve is a legmagasabb fokon akarják elérni, lehetetlenség felé törekednék, mert a természet által kiszabott határ áthágásán tul, egyik a másikat zárja ki. Hangsúlyozzuk pedig mindezt azért,

Részletesebben

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje

Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Erdősítések és fahasználatok műszaki átvételének (hatósági ellenőrzésnek, helyszíni szemléjének) rendje Jogosult Erdészeti Szakszemélyzet Általános Továbbképzése 2014.Október 21. Fahasználati műszaki átvételek

Részletesebben