2018. áprilisi közgyűlés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2018. áprilisi közgyűlés"

Átírás

1 2018. áprilisi közgyűlés Debrecen közgyűlése április 26-án tartotta soron következő rendes ülését, melyen a képviselők többek közt rendőrségi beszámolót hallgattak meg Debrecen közbiztonságának évi helyzetéről, döntöttek a évi zárszámadásáról, Debrecen Integrált Területi Programjának módosításáról, valamint pályázat benyújtásáról lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására. A közgyűlés elé került a szokásos évi rendőrségi írásbeli beszámoló Debrecen közbiztonságának évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról. A dokumentumban Debrecen rendőrkapitánya az elmúlt év közbiztonsági helyzetének alakulását értékelte, melynek során részletesen elemezte az elkövetett bűncselekmények számát és összetételét, a közterületeken elkövetett bűncselekmények, a kiemelt bűncselekmények számának alakulását, a nyomozáseredményességi mutató alakulását, a tulajdon elleni szabálysértések, a közlekedésbiztonság alakulását, valamint az illegális migráció helyzetét, beszámolt a Debreceni Rendőrkapitányság által a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról, részletesen elemezte a közterületek, nyilvános helyek, valamint a kiemelt idegenforgalmi területek biztonságát, a közrendvédelmi szolgálatteljesítés gyakorlatát, a rendezvénybiztosításokkal kapcsolatos tevékenységet, a körzeti megbízotti és az ügyeleti tevékenységet, az igazgatásrendészeti munkát, majd pedig a bűn- és baleset-megelőzési helyzetet, illetőleg a más hatóságokkal történő együttműködést. Az anyag összegzése szerint a rendőrkapitányság a évre kitűzött céljait, az év során jelentkező feladatokat törvényesen és szakszerűen végrehajtotta. Az értékelt időszakban a bűnözés struktúrájában átrendeződés nem történt és a évben sem várnak jelentősebb változást. A évi célkitűzéseik között szerepel az illegális migráció elleni hatékony fellépés, a terrorizmussal, terrorveszélyeztetettséggel kapcsolatos feladatok végrehajtása, az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos feladatok hatékony végrehajtása, a hatékony, következetes parancsnoki tevékenység, a rendőri korrupció elleni fokozott fellépés, az új büntetőeljárásról szóló törvény bevezetésére történő felkészülés, a betöréses lopások, ezen belül is a lakásbetörések számának további visszaszorítása, a büntetőeljárások és a szabálysértési eljárások lefolytatásának gyorsítása, az eredményes befejezések arányának fenntartása, kiemelt figyelem a bűncselekmények felderítése során a vagyonvisszaszerzésre, kármegtérülésre, a bíróság elé állítással befejezett ügyek nagyságrendjének további fenntartása, a közterületek biztonságának szavatolása, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvények és a sportrendezvények biztosítási feladatai minőségének szinten tartása, az országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó rendőri feladatok maradéktalan ellátása, a baleseti helyzetkép javítása, kiemelt figyelemmel a halálos eredményű közúti közlekedési balesetek számának visszaszorítására, a gyalogos és kerékpáros balesetek számának csökkentése, a balesetek helyszínén történő gyors megjelenéssel a város közúti forgalma zavartalanságának biztosítása. Uzonyi Attila ezredes, városi rendőrkapitány szóbeli kiegészítésében többek közt kiemelte, hogy Debrecen területén 2016-hoz képest a 2017-ben a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 31,1 százalékkal, garázdaságok száma 18,0 százalékkal, a testi sértések száma pedig 10,4 százalékkal csökkent. Debrecen önkormányzata évi költségvetését a közgyűlés Ft bevételi és kiadási

2 főösszeggel fogadta el. Jelen előterjesztést megelőzően évben három alkalommal került sor a rendelet módosítására. Mindezek alapján, a december 31-i záró állapotnak megfelelően, az önkormányzat évi költségvetésének főösszeg Ft-ra módosult. A Debrecen önkormányzatának évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámoló magában foglalta a december 31-i állapot szerinti módosított előirányzatokat és teljesítési adatokat. A beszámoló két főbb részből állt: a szöveges rész (amely előirányzatonkénti bontásban tájékoztatást adott a fontosabb kötelezettség-vállalásokról és azok teljesítéséről), valamint a számszaki részt tartalmazó, a évi költségvetéssel összehasonlítható módon készült táblázatokból. Az előterjesztés fontos tartalmi eleme volt még a évi maradvány megállapítása, illetve a évi költségvetési rendelet módosítása a maradvány összegével. A város közterületének rendjével, használatával és hasznosításával kapcsolatos helyi előírásokról szóló önkormányzati rendelet módosításának célja ጀ a közterület hasznosításra irányuló kérelmek nagy számára tekintettel ጀ az igénybevételi módok és célok esetében a hasznosítási eljárás gyorsítása, egyszerűsítése. Például: idényjellegű árusítás, alkalmi árusítás, munka- és biztonsági terület kialakítása, tűzijáték-szolgáltatás, ideiglenes tárolás egyéb alkalomszerű tevékenységei. Azokban az esetekben, amelyekben az igénybevétel veszélyes üzemnek minősül ጀ például építési, szerelési tevékenységek esetén ጀ ahol az adott tevékenység rendellenessége esetén az átlagoshoz képest fokozottabb veszélyt hordoz magában, a Városüzemeltetési Osztály által kiadott közútkezelői hozzájárulás a jövőben is minden esetben a szerződéskötés feltétele marad. A Vagyonkezelési Osztály által kiadott polgármesteri hozzájárulás esetében a Vagyonkezelési Osztályhoz történő beérkezését követő 5 munkanapon belül ጀ amennyiben a polgármester nem hoz elutasító döntést és a közterület igénybevétel időtartama nem haladja meg a 6 hónapot ጀ a hozzájárulás megadottnak tekintendő lesz. Ebben az esetben a közterület-hasznosítási szerződés megköthető lesz, ha a közútkezelői hozzájárulás az igénybe vevő rendelkezésére áll. A szociális lakbértámogatás megállapítása az arra rászoruló bérlők szociális, jövedelmi és vagyoni helyzete figyelembe vételével kerül sor. A bérlőt megillető maximális lakbértámogatást az együtt költözők egy főre jutó nettó jövedelmének és az együtt költözők létszámának figyelembe vételével kell meghatározni. A települési támogatások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet és az önkormányzati tulajdonú bérlakások lakbérének megállapításáról szóló rendelet módosítása pontosította az együtt költözők fogalmát, azonban a pályázati eljárást, illetve a szociális lakbértámogatás mértékét nem érinti.

3 A közgyűlés módosította a város településszerkezeti tervének-, valamint Debrecen helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendeletet a Debrecen, 29. számú városrendezési körzet, Monostorpályi út ጀ helyrajzi számú iparvasút ጀ Előd utca (13810 helyrajzi szám) ጀ Leiningen utca ጀ Mikepércsi út (47. számú országos főút) által határolt területrészre vonatkozóan. A módosítással érintett terület Debrecen déli városrészében, a Kerekestelep északi részén helyezkedik el. A város déli területeinek fejlesztésével és infrastrukturális fejlődésével a tömb kedvező adottságú területté vált. Beépítetlen területe, elhelyezkedése, közlekedési kapcsolatai, a meglévő, kialakult utcahálózata, a telek adottságai, a terület közművesítettsége kedvező feltételeket biztosítanak a terület fejlesztése számára. A fejlesztési elképzeléssel érintett telektömb részterületén lakópark kerülne kialakításra lakásokkal, üzletekkel, irodákkal. A Mikepércsi út ጀ 0532/2 helyrajzi számú út ጀ 0530/22 helyrajzi számú út ጀ 0537/4 helyrajzi számú út által határolt területrészére vonatkozó településrendezési- és tervezési módosítás célja a Mikepércsi úti, Hosszúpályi úti csomópontban az ellátó, kereskedelmi, szolgáltató gazdasági funkció fejlesztése, mely alkalmas lehet a Mikepércsi út túloldalán megvalósuló ipari és logisztikai telephely tevékenység kiszolgálására is. A Debreceni Intézményműködtető Központ igazgatói beosztásának ellátására kiírt pályázati felhívásra egy pályázó, az intézmény jelenlegi igazgatója, Hajnal János nyújtotta be a pályázatát. Hajnal János pályázata az előírt pályázati feltételeknek mind formai, mind tartalmi szempontból megfelelt. A pályázó rendelkezik az igazgatói beosztás ellátásához szükséges főiskolai végzettséggel, valamint a pályázati felhívásban előnyként megjelölt szakmai és vezetői gyakorlattal. A szakmai bizottság április 11-én a pályázót meghallgatta és az eddigi tevékenyégére, valamint a pályázatában részletezett vezetői programjára figyelemmel egyhangúlag javasolta a közgyűlésnek Hajnal János újabb 5 évre szóló magasabb vezetői megbízását. A közgyűlés ezt egyhangúlag támogatta.

4 Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITP) az egyik alapdokumentuma a közötti tervezési időszakban terület- és településfejlesztésre fordítandó európai uniós források felhasználhatóságának. A as tervezés tekintetében a megyei jogú városok elsődlegesen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) finanszírozásával megvalósuló fejlesztésekhez készítenek a gazdaságfejlesztést és a településfejlesztést egyaránt magában foglaló megyei jogú városi integrált területi programokat a TOP tartalmi és forrás keretei között. A Kormány az 1612/2016. (XI. 8.) Korm. határozatával elfogadta Debrecen ITP-jét, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának az ITP végrehajtására rendelkezésre álló forráskeretét 43,32 milliárd Ft-ban határozta meg. Az ITP-ben foglalt fejlesztési elképzelésekkel összhangban az önkormányzat a TOP-6 Fenntartható városfejlesztés prioritáson összesen 101 támogatási kérelemmel rendelkezik 41,77 milliárd Ft összegben (a forráskeret fennmaradó része a projektekben időközben jelentkező többletköltségek fedezetére kerül felhasználásra). A 101 projekt közül 89 esetében aláírt támogatási szerződéssel rendelkezünk, 2 projekt esetében folyamatban van a támogatási szerződés megkötése. 10 db projekt esetén még nem érkezett támogatói döntés. A tervezési program összeállítása 24, a tervező kiválasztása 14, a tervezés 7, az engedélyezés 3, a közbeszerzés előkészítése 24, a kivitelező kiválasztása 7, a kivitelezés 14 projekt esetében van folyamatban, 8 projekt pedig elkészült, átadása megtörtént. A közreműködő szervezet a lefolytatott 54 helyszíni ellenőrzés során a projektek szabályszerű előrehaladását állapította meg. Az Agóra Közhasznú Nonprofit Kft. elkészítette évi számviteli törvény szerinti éves beszámolóját. A társaság Ft törzstőkéjének tulajdonosai Debrecen önkormányzata Ft törzsbetéttel és a Debreceni Egyetem Ft törzsbetéttel ben a társaság az önkormányzat tulajdonában állt, azonban az önkormányzat közgyűlése elfogadta a Debreceni Egyetem vételi ajánlatát és 25 százalékos tulajdoni arányú üzletrészét névértéken értékesítette. A január 29-től hatályos társasági szerződés értelmében az önkormányzat 75 százalékos többségi tulajdonos, míg a Debreceni Egyetem 25 százalékos üzletrésszel rendelkezik. A város közgyűlése azt ajánlja a társaság taggyűlésének, hogy fogadja el a társaság évi számviteli törvény szerinti beszámolóját Ft mérlegfőösszeggel valamint Ft adózott eredménnyel, azzal, hogy a társaság a tárgyévi eredményt az eredménytartalék javára számolja el, valamint elfogadásra javasolja a közhasznúsági mellékletét is. A Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. elkészítette évi számviteli törvény szerinti éves beszámolóját. A társaság Ft törzstőkéjének tulajdonosa Debrecen önkormányzata. A város közgyűlés javasolja a társaság közgyűlésének, hogy fogadja el a társaság évi számviteli törvény szerinti beszámolóját Ft mérlegfőösszeggel és Ft adózott eredménnyel azzal, hogy a társaság a tárgyévi eredményt az eredménytartalék javára számolja el, valamint elfogadja a közhasznúsági mellékletét is. A DVSC Futball Szervező Zrt. beszámolóját Ft mérlegfőösszeggel és mínusz Ft adózott eredménnyel javasolta a város közgyűlése elfogadásra a cég közgyűlésének. A tárgyévi játékos-eladásból származó bevételei jóval alulmúlják a 2016-ban elért összeget, ebből származik a nagyarányú veszteség, ám a társaság saját tőkéje még így is jelentősen meghaladja a jegyzett tőkét. A város közgyűlése a napirendi pont kapcsán elfogadta azt a határozati javaslatot is, mely szerint javasolja a DVSC Futball Szervező Zrt. közgyűlésének, hogy utasítsa az igazgatóságot az MSZ Kaszinó

5 Kft., Szima Gábor, továbbá Debrecen önkormányzata között június 30-án létrejött szindikátusi szerződés szerint a társaságot a és években megillető, az Onyx Casino Kft. és a Cívis Grand Casino Kft. által meg nem fizetett százalékos mértékű osztalékrész-követelés behajtására. A Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft Ft törzstőkéjének három törzsbetéttulajdonosa van: a DVSC Futball Szervező Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem. A város közgyűlése azt ajánlja a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. taggyűlésének, hogy fogadja el a társaság évi számviteli törvény szerinti beszámolóját Ft mérlegfőösszeggel és Ft adózott eredménnyel azzal, hogy a társaság a tárgyévi eredményt az eredménytartalék javára számolja el, valamint elfogadásra javasolja a közhasznúsági mellékletét is. A DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft Ft törzstőkéjének három törzsbetét tulajdonosa van: a DVSC Futball Szervező Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem. A saját tőke az előző évhez képest Ft-tal, vagyis 90,81 százalékkal növekedett. Összességében kötelezettségei az előző évhez képest Ft-tal csökkentek, azonban a rövid lejáratú kötelezettségek a kapcsolt vállalkozással szemben (Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft.) Ft-tal nőttek. Árbevétele Ft-ról Ft-ra csökkent. A bevételek legnagyobb részét az egyéb bevételek adják ( Ft), melyek a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatásokból tevődnek össze. A város közgyűlése ajánlja a DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft. taggyűlésének, hogy fogadja el a társaság évi számviteli törvény szerinti beszámolóját Ft mérlegfőösszeggel és Ft adózott eredménnyel azzal, hogy a társaság a tárgyévi eredményt az eredménytartalék javára számolja el, valamint elfogadásra javasolja a közhasznúsági mellékletét is. A fentebbi két kft.-vel kapcsolatos napirendi pontok tárgyalása során elhangzott: Herczeg András várhatóan június 1- jével megválik a Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói posztjától, mely tisztséget attól kezdve Makray Balázs, a Debreceni Sportcentrum stratégiai és sportszakmai igazgatója veheti át. A DLA Utánpótlás Nevelő Nonprofit Kft.-nek pedig ugyanettől az időponttól kettős ügyvezetése lehet: Herczeg András mellett ugyancsak Makray Balázs láthatja el az ügyvezetői feladatokat az utóbbi cég esetében díjazás nélkül. A személyi kérdésekben a kft.-k taggyűlése dönt. A Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény 3:122. (3) bekezdése szerint a felügyelő bizottság ügyrendjét maga állapítja meg és azt a gazdasági társaság legfőbb szerve hagyja jóvá. Figyelemmel az ügyrendekben hivatkozott jogszabályi rendelkezések aktualizálásának szükségességére, a felügyelőbizottságok új ügyrendet fogadnak el, amelynek jóváhagyása a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik. A fentiekre figyelemmel a Debreceni Képző Központ Nonprofit Közhasznú Kft., a Modem Modern Debreceni Nonprofit Kft., az EKF Debrecen 2023 Közhasznú Nonprofit Kft., a Debreceni Ifjúsági Nonprofit Kft., valamint a Dehusz Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági ügyrendjét a városi közgyűlés hagyja jóvá, figyelemmel arra, hogy ezek Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági társaságok. Az Agóra Közhasznú Nonprofit Kft. törzstőkéjének 75 százaléka van az önkormányzat tulajdonában, így a városi közgyűlés tesz javaslatot a felügyelő bizottsági ügyrend taggyűlés általi jóváhagyásra. A Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala székhelyéül szolgáló Piac utca 20. alatti Régi Városházán a évre tervezett létszámbővítése következtében a meglévő irodák száma már nem biztosít elegendő helyet a dolgozók számára. Az ingatlan Piac utca felőli portáján kialakításra kerülő

6 beléptető rendszer helyigénye is nagyobbnak mutatkozik, mint a meglévő portahelyiség. A fentiek szükségessé teszik az ingatlanból a hivatal által használt terület megnövelését, amelyre megoldást nyújt az ingatlan Piac utca felőli részén lévő 80,61 négyzetméter alapterületű üres, korábbi üzlethelyiség (Tourinform-iroda) igénybe vétele. Az előterjesztés javasolja, hogy a helyiség kerüljön elvonásra a Cívis Ház Zrt. vagyonkezeléséből, és ezzel egyidejűleg az önkormányzat ጀ az ingóságokkal együtt ጀ adja a hivatal ingyenes vagyonkezelésébe közfeladat ellátása (önkormányzati feladat ellátása a polgármesteri hivatal által) céljára. A fentiekre tekintettel szükségessé válik az önkormányzat és a Cívis Ház Zrt. között az ingatlanra megkötött vagyonkezelési szerződés módosítása. A közgyűlés 2010-ben fogadta el Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Civil Stratégiáját. A stratégia mentén kétévente beszámoló készül a közgyűlés számára az önkormányzat és a helyi nonprofit szervezetek együttműködéséről, a megfogalmazott célkitűzésekről, feladatokról. A közgyűlés mostani ülésén foglalkozott a Civil Stratégia és évi megvalósulásáról szóló beszámolóval. A vízgazdálkodásért felelős miniszter pályázatot hirdetett a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására. A pályázat célja többek között azon települések támogatása, amelyekben a lakossági közműves ivóvízellátás költségei a víziközmű-szolgáltatás lakossági felhasználásából származó árbevételt jelentősen meghaladják. A Debreceni Vízmű Zrt. a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.-től szerződés alapján vesz át vizet. Amennyiben az átvett nyersvízből előállított ivóvíz egységnyi mennyiségre eső előállítási költsége meghaladja a lakossági fogyasztók által megfizetendő egységnyi vízdíjat, a pályázati feltételeknek megfelelő önkormányzat pályázatot nyújthat be a központi költségvetésből elnyerhető támogatásra. A pályázat keretében mintegy 206 millió Ft elnyerése érdekében nyújthat be pályázatot önkormányzatunk, mellyel a tárgyévről szóló költségvetési beszámoló keretében kell elszámolni. A közgyűlés a pályázat benyújtásáról döntött. Fotók: Kiss Annamarie

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016.08.11. Javaslat a Vasmű út 41. Irodaház Kft. projekt társaságként történő kijelölésére és a társaság részére történő

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. június 24-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat a Tolnáért Nkkft. üzleti tervének elfogadására Előadó: Bán Róbert, a Tolnáért Nkkft.

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. I. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Főosztály

Részletesebben

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól

Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának évi határozatairól Összefoglaló a FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottságának 2008. évi határozatairól 2008. január 17. 1/2008. (01.17.) sz. FEB Határozat: A FŐKERT Nonprofit Zrt. Felügyelő Bizottsága úgy dönt, hogy a

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK K Ö Z L Ö N Y E 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK 5-21. oldal 2 I. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK KÖZNEVELÉSI, KULTURÁLIS, TURISZTIKAI,

Részletesebben

M!!J~,gy :3.14. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának évi Határozatok Könyvéből ' "\ \1 " 1 BK.VZR9)

M!!J~,gy :3.14. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának évi Határozatok Könyvéből ' \ \1  1 BK.VZR9) BK.VZR9) :3.14. Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság BKV. ÖNNEK JÁR 1980 Budapest, Akáda u. 15. Kivonat a BKV Zrt. Igazgatóságának 2017. évi Határozatok Könyvéből (Az Igazgatóság 2017.

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET!

ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! ÜDVÖZÖLJÜK VENDÉGEINKET! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz. Tel. BM: (03/32) 30-00, 30-01 Városi: (06/42) 524-601 Fax. BM: (03/32) 30-02 Városi: (06/42)

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DOROGI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 11020-462/ /2017.ált. BESZÁMOLÓ Piliscsév település közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Részletesebben

Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére

Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére Javaslat Ózd város közúti közlekedési struktúrájának átalakításához szükséges ingatlancsere kezdeményezésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ó z d, 2019. június

Részletesebben

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 - igen - 0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 142/2012. (VIII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 8. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 26-i ülése 8. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. május 26-i ülése 8. sz. napirendi pontja Javaslat a Tolnáért Tolna Megyei Térségfejlesztési Nkkft. éves beszámolójának és közhasznúsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.

Részletesebben

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.

3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont. 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont. 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. sz. napirendi pont 2-31/2016.ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT Nógrád Megye Integrált Területi Programja módosításának igénybejelentésére

Részletesebben

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai:

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: 2014. március 27-ei ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai: Kálmán), távol lévő 3 fő (Kismoni László, Pintér Attila, Selyem József) megalkotta az 5/2014. (IV.1.) önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Képviselő-testület május 24-én 14 órától tartandó rendes ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Képviselő-testület május 24-én 14 órától tartandó rendes ülésére E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2011. május 24-én 14 órától tartandó rendes ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 246/2002. (XII. 23.)

Részletesebben

J A V A S L A T. a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására

J A V A S L A T. a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadására Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Karikás Lajosné kuratóriumi elnök J A V A S L A T a Kazincbarcika Város Kommunális és Kulturális Fejlődéséért Alapítvány 2015. évi egyszerűsített éves

Részletesebben

A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE

A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE 7. melléklet a 18/2019. (X.31.) önkormányzati rendelethez A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI ÜGYEKET ELLÁTÓ BIZOTTSÁG Az önkormányzat

Részletesebben

Előadó: Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke

Előadó: Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke Nyíregyháza Közgyűlése március 27-én (pénteken) 10 órai kezdettel tartja soron következő ülését a városháza Krúdy Termében. A testület napirendjén egyebek mellett szerepel a megyei fenntartású kórházak

Részletesebben

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat

1/2015. (I. 13.) Kt. határozat rendkívüli ülésének könyvéből: 1/2015. (I. 13.) Kt. határozat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának a DDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 azonosító számú, Dél-Dunántúli Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2019. (V.24.) önkormányzati rendelete a 2018. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Bevezető rendelkezések

Bevezető rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének többször módosított 46/2007. (XI.30.) számú önkormányzati rendelete a lakások elidegenítéséből származó bevételek felhasználásának részletes szabályairól Zalaegerszeg

Részletesebben

2017 áprilisi közgyűlés

2017 áprilisi közgyűlés 2017 áprilisi közgyűlés Debrecen közgyűlése 2017. április 27-én tartotta soron következő rendes ülését, melynek keretében a testület többek közt foglalkozott az erre az évre vonatkozó költségvetési rendelet

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat

Részletesebben

Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására

Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1. melléklet MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2013. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 2013. szeptember 19. Közgyűlési anyagok leadási határideje: 2013. augusztus 22. 1. Javaslat az Önkormányzat

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 33-19/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi beszámolójának

Részletesebben

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 15/2018. (V.25.) önkormányzati rendelete a 2017. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 51 23 /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2013. évi

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 84-3/2016/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2016. év II. félévi üléstervére és a 2017. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29.

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. I. negyedévi feladatterve. A közgyűlés tervezett időpontja: 2015. január 29. 652/2014. (XII.18.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a 2015. év I. negyedévi feladattervét, valamint a 2015. év II. negyedévi feladatterv-tervezetét elfogadta. Felelős:

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 28-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 41/2016. (IV. 28.) önkormányzati testületi határozat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi. V. törvény 3:109. (2) bekezdésében foglaltak alapján a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról

39/ (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról 39/ 2009. (VIII.11.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete a városfejlesztési és városrehabilitációhoz kapcsolódó feladatokról Dabas Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Testület) a komplex

Részletesebben

Az előterjesztés közgyűlés elé kerül

Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2017. február 16. Javaslat a Szociális szakosított ellátást és a gyermekek átmeneti gondozását szolgáló önkormányzati

Részletesebben

J a v a s l a t a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója 2008. évi prémiumfeladatainak értékelésére és 2009. évi prémiumfeladatainak kiírására

J a v a s l a t a Salgó Vagyon Kft. ügyvezető igazgatója 2008. évi prémiumfeladatainak értékelésére és 2009. évi prémiumfeladatainak kiírására SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/312-250; Fax: 32/422-386; E-mail: polgarmester@.salgotarjan.hu Szám:19975-3 /2009. J a v a s l a t a Salgó

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében.

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében. KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Projekt megvalósítása érdekében Oldal: 1 / 5 KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (továbbiakban Konzorciumi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 17-i testületi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület december 17-i testületi ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/367- /2015. Előkészítő: dr. Tárnoki Richárd/Harsányiné dr. Tóth Beáta

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 15178/2018. Javaslat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításával kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

Előterjesztés egyes önkormányzati fenntartású tagóvodák felvételi-működési körzetének módosításáról

Előterjesztés egyes önkormányzati fenntartású tagóvodák felvételi-működési körzetének módosításáról EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. II. negyedévi feladatterve 2015. április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról,

Részletesebben

...{b... Veres István városi főépítész. ... ~s... Hagymási Gfula. ... ~~. ~ ~~á~~ - ~~~-~-~~ {\j N YIR EGY H AZA. Ügyiratszám: PKAB/155/2018.

...{b... Veres István városi főépítész. ... ~s... Hagymási Gfula. ... ~~. ~ ~~á~~ - ~~~-~-~~ {\j N YIR EGY H AZA. Ügyiratszám: PKAB/155/2018. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGU VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK ES PROJEKTMENEDZSMENT REFERATURA 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: ~36 42 524-553; FAX: +36 42 311-041 EMAIL: HAGYMASl.GYULA@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23. 2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 1/ Napirend előtti jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről - Hiesz György polgármester

M E G H Í V Ó. 1/ Napirend előtti jelentés a két ülés közötti fontosabb eseményekről - Hiesz György polgármester M E G H Í V Ó Az SZMSZ 6. (1) bekezdése alapján a Képviselő-testület ülését 2018. május 24-én (csütörtökön) 09:00 órára összehívom. Az ülés helye: Városháza nagyterme N A P I R E N D E K: A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Lőrinci Város Önkormányzat. Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság. 2011. október 25. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Lőrinci Város Önkormányzat. Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság. 2011. október 25. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Lőrinci Város Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság 2011. október 25. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS 1. napirendi pont Tárgy: Javaslat a Hunyadi Mátyás

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25.-ei ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére 1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

1/2018. (02.28.) FB határozat. A Felügyelőbizottság a napirendi pontjait megismerte és egyhangú döntéssel elfogadta. 2/2018. (02.28.

1/2018. (02.28.) FB határozat. A Felügyelőbizottság a napirendi pontjait megismerte és egyhangú döntéssel elfogadta. 2/2018. (02.28. 1/2018. (02.28.) FB határozat A Felügyelőbizottság a napirendi pontjait megismerte és egyhangú döntéssel elfogadta. 2/2018. (02.28.) FB határozat A Felügyelőbizottság a 2018. évi munkatervét egyhangú döntéssel

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról

T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

J A V A S L A T. a évi CCIX. törvény és módosításainak megfelelő ÉRV ZRT által tett üzemeltetési ajánlat megtárgyalására

J A V A S L A T. a évi CCIX. törvény és módosításainak megfelelő ÉRV ZRT által tett üzemeltetési ajánlat megtárgyalására PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-113/2012. A javaslat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! J A V A S

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. december 10 én 9 órakor

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. december 10 én 9 órakor Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Polgármester T-302/2009. M E G H Í V Ó Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 10 én 9

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 14684-6 / 2018. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedés közszolgáltatás ellátására kiírt pályázat eredményével kapcsolatos

Részletesebben

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

2019. évi MUNKATERVE

2019. évi MUNKATERVE Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi MUNKATERVE Záradék A képviselő-testület a munkatervet a 410/2018.(XII.18.) számú határozatával elfogadta. Ráckeve, 2018. december 18. A képviselő-testület

Részletesebben

2015. április 30-án (csütörtökön) órára

2015. április 30-án (csütörtökön) órára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (IV. 22.) sz. rendelete a város-rehabilitációhoz kapcsolódó feladatok ellátásáról Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) a

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2019. (II. 28.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2019. (II. 28.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 21/2019. (II. 28.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. THÉBA Művészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Kaledira Nonprofit Kft. kérelme

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 12-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására Készítette: Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató Előterjesztő: Az előterjesztés

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból: 58/2015. (V. 8.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2015. május 8-ai rendes ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Beszámoló Hajdú-Bihar megye közbiztonságának

Részletesebben

2017. évi tulajdonosi határozatok. 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat:

2017. évi tulajdonosi határozatok. 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat: 2017. évi tulajdonosi határozatok 1/2017. (V.08.) sz. TGY határozat: Az ÓNTE Nonprofit Kft. taggyűlése megismerve a könyvvizsgáló jelentését és a Felügyelőbizottság jelentését az ÓNTE Nonprofit. 2016.

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2010 (IV. 29.) rendelete a lakások elidegenítéséből származó bevételek felhasználásának részletes szabályairól Budapest Főváros

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK NOVEMBER 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu III-1959-5/2016.

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt. által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2016. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 33-6/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Fejér megye Integrált Területi Programja tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos

Részletesebben

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI

Részletesebben

Helyzetelemzés az EU-s kötelezettségvállalások teljesítéséről Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási projektek megvalósításának helyzete

Helyzetelemzés az EU-s kötelezettségvállalások teljesítéséről Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási projektek megvalósításának helyzete Helyzetelemzés az EU-s kötelezettségvállalások teljesítéséről Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási projektek megvalósításának helyzete Az előadás témakörei 1. EU-s kötelezettség, derogációs kötelezettség

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére

Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi munkatervére Január A napirendi pont címe: Bóbita Óvoda Intézmény vezetői pályázat elbírálása A napirendi pont

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve

Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének évi munkaterve Vas Megye Önkormányzata Közgyűlésének 2016. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2016. évben kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB

KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának 2019. évi munkaterve Január 29. 1. A Mentálhigiénés Műhely beszámolója a 2018. évi tevékenységéről, 2019. évi támogatási

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7. NYIL V AN OS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel! BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.:. 1. 990-2/2014. Előadó: Belanka Zsolt Mell. : Munkaterv Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 NYIL V AN

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT Pécs, Hársfa utca évi

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT Pécs, Hársfa utca évi KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET FONAVITA NONPROFIT KFT 7627 Pécs, Hársfa utca 4. 2009.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló I: A vállalkozás bemutatása A vállalkozás a Primax Kht-ból alakult át 2007.05.31.-én,

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben