A Római Katolikus Lutheránus Közös Nyilatkozat a Megigazulás Tanáról : Krisztus evangéliumának és igazságosságának tagadása
|
|
- Kornél Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Római Katolikus Lutheránus Közös Nyilatkozat a Megigazulás Tanáról : Krisztus evangéliumának és igazságosságának tagadása Az utóbbi öt évben számos olyan riasztó kísérlet történt a protestánsok és a Római Katolikus Egyház (RKE) párbeszéde során, hogy a római katolikusokat Krisztusban levő testvéreknek és nőtestvéreknek nyilvánítsák. Eközben vészjósló és irányadó dologra is sor került. A Közös Nyilatkozat a Megigazulás Tanáról (KNy), amely hivatalos dogmatikus kijelentés a RKE és a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) képviselőinek szerkesztésében, október 31-én került aláírásra, mint egy közös hitvallási megegyezés. Luther Márton 95 tétele sorsdöntő kifüggesztésének és a Reformáció fellángolásának 482. emléknapján, a RKE és a LVSZ látványosan megerősítették a súlyos hitehagyást jelentő álláspontjukat, amely elkerülhetetlenül a Rómával kapcsolatos ökumenéhoz vezet. A LVSZ tagjai ezzel magukévá tették a Tridenti Zsinat tanát, így hivatalosan és formálisan is elvetették az evangéliumot és Krisztus igazságosságát. Érinthetetlen az elit KNy? A KNy harminc év lutheránus-római katolikus párbeszéd eredménye. Már csak ez a tény vissza kellene hogy tartson sokakat attól, hogy megbolygassák. A dokumentum maga körülbelül tizenkilenc oldalnyi, attól függően, hogy milyen nyomtatásban olvassák. Teletüzdelve lábjegyezetekkel, egy túlméretezett függelékkel, a Lutheránus Világszövetség válaszával, a római katolikus válasszal, a dokumentum tisztázásaival, és II. János Pálnak a KNy-ról szóló kommentárjával felszerelkezve, a dokumentum nagyon hasonlít megszerkesztőinek palástjához: nagyon haut couture (ijesztően bámulatos), hogy bárkit megszédítsen, aki megpróbálja vizsgálatának alávetni. Az elsőosztályú rendezői képességen túl, amelyről a KNy árulkodik, úgy néz ki, mint egy dokumentum, amelyet okosan megtisztítottak minden gizgaztól. Van-e bárkinek is bátorsága feltenni azt a kérdést, hogy ezzel lenyelték a tevét? A megfélemlítő körülmények dacára a keresztyén ember aki a Szentírás, mint egyetlen tekintélyforrás mellett kötelezte el magát a Szentlélek segítségével, Aki ezt az Írást adta képes megbülönböztetni az igazságot a hamisságtól. Így világossá válik számára, hogy mi van a 1
2 Szentírással összhangban a hivatalos, mindkét fél által ratifikált és jóváhagyott közös nyilatkozatból. Eretnek aknák A KNy-ot olyan feltevések tarkítják, amelyek nem jelennek meg szó szerint a hivatalos szövegben. Néhány ezen feltevések közül teljesen tagadja a bibliai megigazulást, mint például a keresztség szentsége által közvetített megigazulás gondolata. Ezt az emberi hagyományt egyetértéssel fogadta el mindkét fél: 4.4 A megigazult mint bűnös 28. Együtt valljuk, hogy a keresztségben a Szentlélek egyesíti az embert Krisztussal, megigazítja és valóban megújítja azt a személyt. Ez az eretnekség összhangban van a Tridenti Zsinat tanításával: 8. kánon: Ha bárki állítja, hogy az Új Törvény említett szentsége által a kegyelem nem ruháztatik át a bevégzett munka munkálása következtében [ex opere operato], hanem egyedül az isteni ígéretbe vetett hit elegendő a kegyelem elnyeréséhez: legyen átkozott. 1 A bibliai igazság azonban az, hogy a hívő ember hite nem alapozható semmilyen emberi testi cselekedetre, mivel a valódi hit egyedül Isten munkájára irányul. 2 Amikor okozati hatásokat igyekeznek tulajdonítani annak, ami azért adatott, hogy bizonyságot tegyen az Úr kegyelméről és elvégzett munkájáról, az annyi, mint másik evangéliumot prédikálni. 3 Miközben ilyen halálos aknák árasztják el a KNy-ot, a jelen tanulmány főleg a Hivatalos Közös Közlemény vizsgálatára szorítkozik, amelyet mindkét fél ratifikált. A teljes KNy dokumentumban hemzsegő eretnekségek és féligazságok megfelelő vizsgálata szétfeszítené ennek a tanulmánynak a kereteit, de azért határozottan reménykedünk, hogy evangéliumi felekezetű emberek vállalni fogják majd ezt a feladatot. 1 Henry Denzinger, The Sources of Catholic Dogma, ford. Roy J. Deferrari az Enchiridion Symbolorumból, 30. kiadás (St. Louis, MO: B. Herder Book Co., 1957), # Jn 6,29; Róm 2,28-29; Ef 2,8-9; Kol 2,11; Róm 3, Gal 1,9 2
3 A KNy és a szuverén Isten ítélete Mivel Isten teljesen szent, az ember pedig halott a vétkeiben és bűneiben 4, egy hatalmas szakadék tátong a Teremtő és az emberi teremtmény között. Ádám bűnének köszönhetően az emberek lelkileg halottakként jönnek a világra. Isten úgy szerez érvényt az Ő szentségének, hogy a bűnösnek tulajdonítja Krisztus tökéletes igazságosságát és engesztelő áldozatát. A Szentírás Isten szentségét és igazságosságát hirdeti az Istenember, az Úr Jézus Krisztus hibátlan életében és halálában. A megigazulásnak elsősorban magához Istenhez van köze, hogy jelezze: Ő igaz marad akkor is, amikor megigazítja a bűnöst Krisztusban. Az evangélium arról szól, hogy kicsoda Isten, szent és igazságos természetének tükrében. Az evangélium bebizonyítja, hogy egyedül Isten igazíthat meg, annak köszönhetően, hogy kicsoda Ő. Így tehát a Róm 3,26 állítja: Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való. A megigazítás végső oka az isteni szentség, igazság és jóság megdicsőülése. Így aki más evangéliumot hirdet, Isten átka alatt van. (Gal 1,8-9) Az evangélium elferdítése hatalmas bűn. Semmibeveszi Krisztus tökéletes igazságosságát és áldozatát, és így szembehelyezkedik Isten szentségének sajátos természetével. Az Úr ezért figyelmeztet Ézsaiás prófétán keresztül: És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban. 5 Meg kell jegyeznünk, hogy az evangélium elferdítői nem maradhatnak büntetlenül, mivel Isten nem engedheti meg, hogy dicsőségéről lemondjon. Nem tudjuk, hogy mikor kerül erre sor; az ítélet azonban elkerülhetetlen. Az Isten, Aki szent, megszenteli magát igazságban. Az Isten az Isten, és akik hamis evangéliumot tanítanak, nem biztosíthatnak maguknak állandó nyugalmat valamilyen hamis képzelgés által. Isten szent természetű. Neki meg kell szenteltetnie az ítéletben, mivel Isten nem tagadhatja meg önmagát. 4 Ef 2,1 5 Ézs 5,16 3
4 A KNy állítása A dokumentum azt állítja, hogy konszenzus jött létre a lutheránusok és katolikusok között a megigazulás tan alapvető igazságaiban és a kölcsönös múltbeli elítélések nem érvényesek azokra a katolikus és lutheránus megigazulási tanokra, amelyek megjelennek a közös nyilatkozatban. Ezek dacára, a római egyház releváns elítéléseit, amelyeket a bibliai evangélium képviselőire mondtak ki, nem vonták vissza soha. A RKE jelenlegi dogmái fenntartják a Tridenti Zsinat tanítását és tévedhetetlennek minősítik azt. 6 A Tridenti Zsinat hatodik fejezetéből a következő átkok ma is érvényesek: 9. kánon: Ha valaki azt mondja, hogy a bűnös egyedül hit által igazul meg, abban az értelemben, hogy nincs semmi másra szükség, hogy együttműködjön a megigazulás kegyelmének elnyeréséhez, és hogy semmilyen módon nem szükséges hogy felkészüljön és megfelelő állapotba kerüljön a saját akaratának működése által: legyen átkozott kánon: Ha valaki azt mondja, hogy az emberek egyedül Krisztus igazságának nekik tulajdonítása vagy egyedül a bűnök bocsánata által igazulnak meg, a kegyelem és szeretetet kizárásával, amelyet a Szentlélek áraszt ki szívükbe és bennük marad, vagy, hogy a kegyelem, amely által megigazulunk, egyedül Isten jóindulata: legyen átkozott. 8 Római katolikus szempontból, amint ezt látni fogjuk, ezek az átkok lényegében azért maradtak érvényben, mert egyikük sem mond ellent a KNy-nak. Bibliai és történelmi lutheránus szempontból azonban ezek az átkok Isten haragja alatt vannak. A KNy tartalma A KNy öt fő részből tevődik össze, amelyet összesen negyvennégy cikkelyre osztottak. A negyedik fő rész, a leghosszabb az öt közül, hét fejezetre van felosztva, amelyek címszavai a következők: Preambulum (7 cikkely, KNy 1-7) 6 KEK, #891, Ligouri MO: Ligouri Publications, Denzinger, #819 4
5 1. A megigazulás bibliai üzenete (KNy 8-12) 2. A megigazulás tana, mint ökuméniai probléma (KNy 13) 3. A megigazulás általános felfogása (KNy 14-18) 4. A megigazulás általános felfogásának magyarázata (KNy 19-39). Ez a 20 paragrafust tartalmazó rész 7 fejezetre van felosztva. a. Az emberi tehetetlenség és a bűn a megigazulással kapcsolatban (KNy 19-21) b. A megigazulás, mint a bűnök bocsánata és mint igazzá tevő tényező (KNy 22-24) c. Megigazulás hit által, a kegyelmen keresztül (KNy 25-27) d. A megigazult, mint bűnös (KNy 28-30) e. Törvény és evangélium (KNy 31-33) f. Az üdvbizonyosság (KNy 34-36) g. A megigazult jó cselekedetei (KNy 37-39) 5. Az elért konszenzus jelentősége és terjedelme (KNy 40-44) A Hivatalos Közös Közlemény ratifikálja a KNy-ot. Ez három paragrafussal kezdődik (HKK 1-3), melyet a következő szavak egészítenek ki: Az aláírás ezen műveletével a Katolikus Egyház és a Lutheránus Világszövetség megerősítik a Megigazulás Tanáról szóló Közös Nyilatkozatot teljes terjedelmében. A Hivatalos Közös Közleménynek van egy függeléke, amely négy részre van osztva. Végül, a 2. résznek is öt fejezete van, A-E. A botránkozás kövébe ütközve A KNy-ot a bibliai igazság fényében kell megvizsgálni. Ami igaz volt Izráelre nézve Pál apostol vizsgálódása során, az most erre az esetre is ráillik: Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe. Amint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg. 8 Ui., #821 5
6 Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét. Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint. Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek. 9 A bibliai megbotránkozás sziklája maga Krisztus Jézus, a szikla, Akiben az a külsőleg megigazított személy bízik, akinek az igazságot tulajdonították. Elejétől kezdve figyelembe kell venni, hogy a tárgyalt téma a megigazulás. A hamisság mindig az ésszerűen hangzó kifejezések ruhájába öltözik és felhasználja a Szentírás elferdítésének ördögi módszerét. Általánosság és pontatlanság jellemzi ezt a dokumentumot. Bizonyos mondatokkal első látásra egyetérthet a bibliai keresztyén, de amikor megvizsgálja az értelmét, akkor úgy tűnik, hogy mindegyik az ellenkezőjét állítja annak, amit korábban látszólag jelentett. A konklúziók, amelyek a végén megszületnek, Jákób csalásához hasonlítanak az 1Móz 27. részből: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei. A KNy hangja feltűnően biblikus; a kezek azonban Róma szőrös kezei. A dokumentum a kétértelmű beszéd remekműve. Azt állítja, hogy a megigazulás tanának általános felfogását magyarázza, majd gátakat emel ugyanennek tisztán bibliai, teljesen tárgyilagos és jogi természete elé. A KNy csalárdságát a kísérő Hivatalos Közös Közleményben úgy lehet a legjobban kimutatni, ha a Szentírás, Isten Igéjének igazságával vetjük össze. Trident új köntösben A KNy-ban, ügyesen kicselezték a tulajdonított igazságosságot a saját igazságosság kiérdemlésének régi hazugságával. A kardinális pont, amely elválasztotta a Reformációt Rómától, a külső megigazulás bibliai tana volt. A teljesen szent Isten csak ama Szerelmesben fogadja el az embert az Ő dicsőségének magasztalására. 10 A KNy-ban, a külső vagy tulajdonított megigazulás tanát kitörölték a belső megigazulás RKE tana javára. Egyértelmű, hogy a KNy kísérlet a bibliai evangéliummal történő leszámolásra. Ennek értelmében a Hivatalos Közös Közlemény 2. A) része ezt mondja: Együtt valljuk, hogy Isten megbocsátja a bűnt kegyelem által és ugyanakkor megszabadítja az emberi lényt a bűn megkötöző erejétől (KNy 22). A 9 Róm 9,31-10,3 10 Ef 1,6 6
7 megigazulás annyi, mint a bűnök bocsánata és igazzá válni, ami által Isten az új élet ajándékát osztja Krisztusban (KNy 22). Mivel hit által igazulunk meg, békességünk van Istennel. (Róm 5,1) Isten fiainak neveztetünk; és azok is vagyunk. (1Jn 3,1) Valóságosan és bensőleg megújultunk a Szentlélek munkája által, mindig is függőségben maradva bennünk levő munkájától. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. (2Kor 5,17) A megigazultak nem maradnak bűnösök ebben az értelemben. Ez inkább a megigazulás és megszentelődés tanának egy tekervényes keveredése és nem merő szemantikai probléma. A megigazulás sehol a Bibliában nem jelent belső megigazulást (azaz igazzá válni ). A hívő megigazítása nem nyugszik semmi emberi tényezőn: teljes mértékben a Krisztustól függ. Ez a kérdés lényege a KNy-ban. Aki hozzátesz bármit is Krisztus tiszta és tökéletes igazságosságához, az a pokol ítélete felé vette útját. Inkább félni kellene hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. (2Kor 11,3) A megigazulás nem jelenti igazzá válni, de a KNy az ilyen állításokat követően számos bibliai idézetet sokaroztat fel, az igazság köntösébe öltöztetve be hamisságait. Az történik, amit Rebeka mondott Jákóbnak: Most azért fiam hallgass az én szavamra, amit én parancsolok néked. 11 Így tehát vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát. 12 A KNy-ban a megigazulásról szóló legszebb bibliai igeversek némelyikét halljuk vissza. A végkövetkeztetés azonban azonos azzal, amire Izsák jutott: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei. 13 A KNy keze szemmel láthatóan Rómáé; a manipulált anyag azonban a Szentírásé. 14 Igazzá válni Isten megigazító műve abból áll, hogy Krisztus tökéletes igazságosságát tulajdonítja az egyénnek. Ez egy jogi, megismételhetetlen, bevégzett, visszavonhatatlan 11 1Móz 27,8 12 1Móz 27, Móz 27,22 14 Idézik az apokrif iratokat is. Ezek teljes írások, amelyeket hozzátettek a Szentíráshoz és magukban foglalnak teljes könyveket, amelyek a jelenlegi Ószövetséget egészítik ki. Ezt tette a Római Katolikus 7
8 tett, amit nem lehet folyamattá változtatni vagy állandóan zajló eseményként leírni, ahogyan például azt az igazzá válni kifejezés sugallja. A Szentírás egyszerű igazságát a Róm 3,22 közli: Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Isten saját igazságosságának bizonyítéka Krisztus Jézus hűsége 15, amelyet tökéletes életében és áldozatos halálában mutatott meg. A jó hír az, hogy Isten ezt a tökéletes igazságosságot tulajdonítja mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Isten gyermekének neveztetni és új teremtésnek lenni, a gyümölcse ennek. Ez következik Isten művéből. Igazzá válni ebben az összefüggésben nem más, mint a Tridenti Zsinat ősi hazugságának újrafogalmazása, amely eredetileg így szólt: a megigazulás ami nemcsak a bűnös bocsánatát jelenti, hanem a belső ember megszentelődését és megújulását melynek révén az igaztalan ember igazzá válik. 16 A KNy Hivatalos Közös Közleménynek ezen utolsó szavaiban újból megjelenik a megszentelődésnek a megigazulás aktusával történő ősrégi római katolikus keveredése, visszatérve az ősrégi koholmányhoz, miszerint az igazságosság állítólag a lélekben található. Nem ahhoz a bibliai igazsághoz fordulnak, hogy a szent Isten a Krisztus Jézusban levő örök igazságosságot tulajdonítja a hívőnek: Csak az Úrban van minden igazság és erő 17 Amit a KNy a megigazulás tana címszó alatt bemutat, két lényeges ponton is hiányos. Egyrészt nem áll ki Isten szentségének tökéletes mércéje mellett, másrészt nem igazolja Krisztus tökéletes igazságosságát életében és halálában. Pál apostol szavaival élve: Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek. (Róm 10,3) A Biblia kijelenti és hangsúlyozza Isten igazságosságát, az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe. (Róm 1,17) Ezt nem hirdeti és nem is tanítja a Hivatalos Közös Közlemény a KNy-ról. A szűkölködő és bűnös emberi lényeknek szükségük van Krisztus tökéletes Egyház a Tridenti Zsinaton 1546-ban. A Katolikus Egyház is deuterokanonikus könyveknek nevezi ezeket, ami második kanonizálást jelent. 15 Görögül pisztisz. Több olyan igehely található, ahol ez a szó szükségszerűen hűségnek fordítandó: Mt 23,23; Róm 3,3; Gal 5,22; Tit 2,10; stb. Több olyan igeszakasz létezik, amely az Úr hűségét említi. Mindegyik esetben, a Krisztus Jézus neve genitívuszban (birtokesetben) található, arra utalva, hogy a hűség Jézus egyik jellemvonása. (Gal 2,16; Gal 3,22; Ef 3,12; Fil 3,9) 16 Denzinger, # Ézs 45,24 8
9 igazságosságára. A Szentírás világosan kimondja, hogy ez már megjelent: Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága. (Róm 3,21) Megjelent a Szentírásban, de hiányzik a KNy-ból Amit a KNy pontosan kifelejtett, az a Fil 3,9: akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján, a Róm 5,18-19: egynek igazsága által és egynek engedelmessége által 18, és a 2Pt 1,1: hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában. Isten alapvető cselekedete, amikor felmenti a bűnöst és igaznak nyilvánítja egyedül Jézus Krisztus engedelmessége és halála miatt, nem található meg a KNy-ban. E helyett néhány bibliai igazság (mint például egyedül a kegyelem, egyedül a hit által) és a megigazulás ősi, hazug meghatározásának (a lélek egy bizonyos minőségi változása a hívő ember belsejében) egyfajta kombinációját javasolják. Mivel az igazságosság Istenből és Istentől való, ezért abszolút tökéletes. Isten egyszeri tette, amellyel megigazítja a bűnöst Krisztus Jézusban, teljesen tökéletes. Mivel az ember nem lehet tökéletes önmagában, az igazságosság csak tulajdonítás vagy beszámítás révén közölhető vele. Krisztus tökéletes igazságosságának isteni ajándékát egyedül hit által lehet elnyerni. Ez az ajándék nem látható. (Zsid 11,1) Az Isten igazsága nem látható ezen a földön. Viszont az ilyen igazságosság gyümölcseit kétségtelenül meg lehet látni; azonban maga az igazságosság a mennyekben van Krisztussal együtt. 19 Amit a KNy Hivatalos Közös Közleménye megigazulásként bemutat, olyasmi, ami ezen a földön látható, és nem a biblikus, kijelentő megigazulás, amely a mennyben történik. A megigazulást úgy mutatja be, mint ami a földön történik a hívőben. Lásd például a függelék 2. cikkelyét: Valljuk együtt, hogy egyedül kegyelemből, Krisztus megváltó művébe vetett hit által és nem a részünkről felmutatott bármilyen érdem alapján, Isten elfogad minket és a 18 Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása. Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. 19 Ef 1,3 9
10 Szentlélek ajándékában részesülünk, Aki megújítja szíveinket, jó cselekedetekre készítve fel minket. (KNy 15) (Kiemelés tőlem) A Szentírás egyszerű igazságához hozzátartozik, hogy Isten sohasem fogad el csak úgy önmagában egy személyt. Hanem egyedül ama Szerelmesben 20 fogadja el, Krisztus Jézus igazságosságába vetett hit által. A Szentlélek ajándékában való részesülés és a szív megújulása, a megigazulás és megszentelődés ősi összetévesztése. Mivel ezen állítások célja meghatározni a megigazulást, az ilyen kijelentés előre megtervezett csalás. Az igazzá tenni és az Isten elfogad minket és a Szentlélek ajándékában részesülünk kifejezések helyet készítenek a szükségszerűen bekövetkező konklúziónak, miszerint a megigazulás az egyénen belül zajlik és egy lelki tulajdonságot képez a hívő belsejében. Az alapvető bibliai igazság azonban ez: Krisztus tökéletes igazságosságát a hívőnek tulajdonítani, Isten cselekedete Krisztusban. Bonyolult álokoskodás A hivatalos közlemény, amely ratifikálja a KNy-ot, kijelenti: C) A megigazulás egyedül kegyelemből történik (KNy 15. és 16. része), egyedül hit által, az egyén cselekedetek nélkül igazul meg (Róm 3,28; vö. KNy 25). A kegyelem hitet teremt, nemcsak amikor egy személy elkezd hinni, hanem mindaddig, amíg a hit tart. (Aquinói Tamás, S. Th II/II 4,4 ad. 3) A megigazulás történik kifejezés használata a bibliai tulajdoníttaték néki 21 helyett valóban előre megtervezett csalás, mivel a megigazulás szót folyamatként is lehet érteni, Isten egyszeri tette helyett. Mindezek mellett a Szentírás állandóan úgy beszél a megigazító aktus következményéről, mint igazságosság, és nem megigazulás. A KNy és a Hivatalos Közös Közlemény a megigazulás főnevet használja és gondosan kerüli a megigazítani igét. A görög megigazítani szó (logizomai) jelentése: számolni, tulajdonítani, gondolkodni, beszámítani. Egyszeri cselekményt jelölő ige ez. A megigazulás főnév ismételgetése a KNy-ban és a Hivatalos Közös Közleményben, az emberben található bizonyos tulajdonság gondolatát közvetíti, ami ellenkezik a 20 Kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket ama Szerelmesben. (Ef 1,6) 21 Róm 4,
11 Szentírással. A tulajdonított igazságosság kifejezés mellőzése és a megigazulás folyamatos használata csapdába ejtő bonyolultság. Így tehát a Hivatalos Közös Közleményben az evangélium alapját az emberben teszik le és nem az Isten-ember, Krisztus Jézus tökéletes igazságosságában. Ez ellenkezés Istennel és sokkal rosszabb bárminél, amit Izráel vagy a farizeusok elkövettek. Éppen ezért nagyon ideillenek az Úr Jézus Krisztus szavai: mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. 22 Róma gondolkodásmódja a KNy-ban A Római Katolikus Egyház nem tud elképzelni egy olyan megigazító aktust, amely után az ember bűnös marad. A katolikus teológia a megigazítást megigazulásként fogja fel, amit Isten kegyelmesen az ember szívébe áraszt, kiszorítva onnan a bűnt és bűnösséget. A Biblia szerint azonban, a megigazító igazságosság mindig olyasmi, ami egyedül Krisztus személyében lakik. Ennek az igazságosságnak a tulajdonítása teszi elfogadhatóvá az embert Isten előtt. Ameddig a hívő ember él, önmagában vétkes marad, viszont Krisztusban igaznak és értékesnek számít Isten előtt. Meglepő idézet Aquinóitól Meglepő módon Aquinói Tamás tanításának egy részét idézik ebben a záradékban, amely jóváhagyja a KNy és a Hivatalos Közös Közlemény végkövetkeztetétést. A kérdés, amelyre Aquinói válaszol a S. Th II/II 4, 4 ad 3-ban, így szól: Vajon az alaktalan hit alakot ölthet-e magára vagy az alakot öltött hit válhat-e alaktalanná? 23 Maga a kérdés rejtélyes megfogalmazása is kóstolót nyújt a skolasztikus teológia bonyolultságából. Miért kellett Aquinói egyik legbonyolultabb kérdéséből idézni, a Szentírás szavainak egyszerű idézete helyett, amelyekre csak zárójelben utalnak? A Róm 3,28, amelyet zárójelben közölnek az Aquinói idézet előtt, így szól: Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. A tartjuk szó ebben az igeversben a görög logizometha fordítása, melynek jelentése: 22 Mt 23,13 11
12 becsülni, tulajdonítani, beszámítani hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. Az igazságosság ( dikaiousthai ) tulajdonítása érvénytelenné teszi a javasolt fogalmat, hogy a személy megigazul. Ha a Szentírást idézték volna Aquinói helyett, a tulajdonított igazságosság egyértelmű lett volna és leplezte volna az álokoskodást. A szöveg, amelyben egyetértettek, így szól: C) A megigazulás egyedül kegyelemből történik (KNy 15 és 16), egyedül hit által, az egyén cselekedetek nélkül igazul meg (Róm 3,28; vö. KNy 25). A kegyelem hitet teremt, nemcsak amikor egy személy elkezd hinni, hanem mindaddig, amíg a hit tart. (Aquinói Tamás, S. Th II/II 4,4; ad. 3) Bibliai értelemben ezt kellett volna mondani: Krisztus igazságosságát tulajdonítja a hívőnek, egyedül kegyelemből és egyedül hit által, és így az egyén egyedül Krisztusban igazul meg, cselekedetek nélkül, amint ezt Pál apostol kijelenti: Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. (Róm 3,28) Rákkeltő konyha Az idézett mű egy korábbi passzusában, Aquinói azt tanítja, hogy a kegyelem a lélek egy minősége. Az Értekezés a Kegyelemről című munkájában felteszi a kérdést: A kegyelem a lélek valamilyen minősége? A tanulmány szövegében idézi Arisztotelész fizikáját, kijelentve, hogy: a mozgás a mozgató aktusa a mozgatottban. Majd az első ellenvetésre válaszolva, kifejti: a kegyelem, mint minőség, nem hatékony okként gyakorol hatást a lélekre, hanem mint egy formális ok, ahogyan a fehérség fehérré tesz egy tárgyat, vagy az igazság igazzá. 24 Az a teljes gondolat, hogy a kegyelem morális igazság, amely az ember belsejében lakik, égbekiáltó módon ellentmond a bibliai igazságnak, hogy ti. a szent Isten Krisztus igazságosságát tulajdonítja minden személynek, akit Krisztusba helyez. Az ilyen tévtanítás tagadja a következetes bibliai igazságot, az egyedül Krisztusban található jogi igazságosságról Summa Theologica, ford. Az Angol Dominikánus Rend atyái, revideálta Daniel J. Sullivan, Encyclopedia Britannica, Inc. (USA: Wm. Benton, Publisher, 1952), II. kötet, 405. o. 24 Ui., 349. o. 25 Zsolt 32,2; Zsolt 71,15-16; Zsolt 130,3; Ézs 45,24-25; Ézs 54,17; Ézs 61,10; Jer 23,6; Jer 33,16; Jer 51,10; Dán 9,24; Lk 18,14; Róm 1,17; Róm 3,21-22; Róm 4,6; Róm 4,11; Róm 5,18-19; 1Kor 1,30; 2Kor 5,21; Ef 1,6; Kol 2,10; Kol 3,3; 2Pt 1,1; és egyebek. 12
13 Teljes tökéletesség Krisztusban, nem az egyénben Az Aquinói tanításával történő azonosulás és minden egyéb tanítás a KNy-ból, mint például a megigazulás történik, igazzá válni és Isten elfogad minket és a Szentlélek ajándékában részesülünk nagyon okosan a belső igazságosságot tanítja anélkül, hogy ezeket a szavakat használná. Az ilyen tanítás ellenkezik az evangéliummal és Krisztus igazságosságával is. A hit igazságossága (megigazulás) és a törvény igazságossága (azaz megszentelődés) közötti különbség alapvető volt Luther számára is az evangéliumról alkotott felfogásában. Luther után, az 1577-es Formula Concordia megismételte e kétfajta igazságosság alapvető bibliai tanítását. Ez volt a történelmi lutheránus mozgalom alapja. Felismerték, hogy ha az aktív igazságosságot (megszentelődést) belefoglalják a hit által történő passzív igazságosság definíciójába, megtagadnák Krisztus és az evangélium dicsőségét és ezzel visszatérnének a Sátán ősrégi hazugságához: ami az ember belsejében van, igazzá teszi őt az Isten előtt olyan lésztek mint az Isten. (1Móz 3,5) Az Úr írott Igéje folyamatosan megmutatja a hívőnek, hol található örök és ékes üdvössége. És ti Ő benne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. 26 A Római Katolikus Egyház nem elégedett meg egyedül Krisztussal, hanem folyamat-rendszere valójában érvénytelenné teszi Isten kegyelmét. 27 Ami szó szerint elítélendő a Hivatalos Közös Közleményben, hogy megkísérlik Krisztus tökéletes igazságosságát belső igazságosságként feltüntetni. Ami valóban biblikus volt Luther felfogásában a tulajdonított igazságosságról, azt most alárendelik a belső megigazulás római gondolatának, ami az ő hatalmának rég várt forrását képezi az emberek értelme és szíve felett. Ami azonban még komolyabb az, hogy az evangélium alapigazságát érvénytelenítették ily módon. A belső folyamat -rendszer egy istenkáromló gondolatból született, reménytelen dolog. Mivel Isten az, aki megigazít. 28 Isten haragjának kinyilvánítása 26 Kol 2,10 27 Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. (Gal 5,4) 28 Róm 8,33 13
14 Az Úr előre figyelmeztetett a botránkozás sziklájába való beleütközésre: Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává. (1Pt 2,7) A RKE és a LVSZ miután közzé tették hitehagyásukat a KNy-ban, valami sokkal súlyosabb dolog kijelentésétől kellene hogy féljen, mégpedig Isten haragjától. Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. (Róm 1,18) Ajkainak hizelkedésével mígnem átjárja a nyíl az ő máját. 29 A párbeszéd folytatásának szándéka, hogy elérjék a teljes egyházi közösséget, a Hivatalos Közös Közlemény záradékának 3. paragrafusában szerepel. Idézet követekezik: A párbeszédben résztvevő mindkét fél elkötelezett a megigazulás tana bibliai alapjainak folyamatos és elmélyült tanulmányozása mellett. Továbbá keresni fogják a megigazulás tanának közös megértését azon túlmenően, amit a Közös Nyilatkozat és a függelékben szereplő kijelentések tárgyalnak. Az elért konszenzus alapján szükségesnek látjuk a párbeszéd folytatását, főleg a Közös Nyilatkozatban említett kérdésekben (KNy 43). Ezek további tisztázást követelnek, hogy elérjük a teljes egyházi közösséget, egységet a sokszínűségben, amelyben a fennmaradó különbségek kiengesztelődnének és nem képeznének többé szétválasztó erőt. Elég sokatmondó, hogy az itt megfogalmazott konklúzió az egyik fő célként szerepel a Katolikus Egyház által meghatározott és a párbeszédre vonatkozó feltételek között. A RKE kezdeményezési szabályai alkalmazhatók a Közös Nyilatkozatra A II. Vatikáni Zsinat 42. dokumentumában (Az ökumenikus dialógust érintő tanácsok és javaslatok) Róma egyháza figyelmesen leszögezi a keresztyének közötti ökumenikus párbeszéd programjának alapszabályait. Ebből a dokumentumból világosan kitűnik, a RKE úgy kezdeményez párbeszédet, hogy egy meghatározott szabályrendszerhez tartja magát. Ezért állítja a következőt: A párbeszéd nem egy cél önmagában nem is egy akadémiai társalgás hanem annak célja az, hogy apránként a 29 Péld 7,
15 tökéletes egyházi közösség élé gördített akadályok elháruljanak, minden keresztyén összegyűljön, az eucharisztia (lásd. a misét) közös megünneplésében, az egy és egyetlen egyház egységében. Hisszük, hogy ez az egység, a római katolikus egyházban található meg, amelyet az nem veszíthet el soha. 30 Ez az apránként ez alkalommal lehet egy óriási lépés is, amint az a KNY hivatalos közös közleményének következtetéséből kitűnik. Az ökumenikus dialógust érintő tanácsok és javaslatok (No. 42) bevezetőjében a RKE kijelenti: Ez a dokumentum csak az ökumenikus párbeszédet érinti. Vagyis csak azt a dialógust, amely különböző egyházak vagy közösségek keresztyénei között folyik. (538. o.) Az ökumenikus párbeszéd jó pár doktrínai és pasztorális tényben gyökerezik Először, mivel a 'testvérek akik Krisztusban hisznek, Krisztus tanítványai, újjászületve a keresztségben, az Isten népével együtt osztoznak a lelki javakban', mivel ezek a javak mint 'az Isten írott Igéje, a kegyelem, hit, remény és szeretetteljes élet, a Szentléleknek más alacsonyabbrendű ajándékaival és a látható elemekkel együtt', elérhetőek mindazok számára, akik részesültek a keresztségben E lelki javak közössége, az első alap, amelyen az ökumenikus párbeszéd nyugszik. (541. o., kiemelés tőlem) Sok szóval bár, de a RKE következetesen megfogalmazza mire építi egységtörekvését, amely nem más, mint a lelki javak közössége. Az első alap számára nem az, amit a mi Urunk és az apostolok alapként fogadtak el, azaz kizárólag Isten írott Igéje. A májon áthaladó nyíl: Róma első alapja A RKE számára az első alap, amelyre ökumenikus párbeszédét építi nem a Sola Scriptura 31 (az Írás fel nem bontható Jn 10,35), hanem a lelki javak közössége. Ez az 30 No. 42, Reflections and Suggestions Concerning Ecumenical Dialogue, S.P.U.C., aug. 15., a II. Vatikáni Zsinat: zsinati és zsinat-utáni dokumentumok, Austin, Flannery szerk., (Northport, NY: Costello Publishing Co, 1975), I. kötet, 549. o. Minden idézet ebből a kötetből származik, hacsak azt másként nem jelezzük. 31 A Sola Scriptura alapelv megfelel annak az igeértelmezési módszernek, amelyről a Zsolt 36,10 így ír: Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot. Isten igazságának fényében láthatjuk meg Isten igazságát. Ugyanezt mondja Pál apostol is: Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván. (1Kor 2,13) 15
16 alap ugyanaz a premissza, amelyre a RK egyház tanítását építi és amelyet a legutóbbi hivatalos katekizmus így fogalmaz meg: Para. 80: A Szenthagyomány és a Szentírás szorosan összefonódik és átjárja egymást, mert mindkettő ugyanabból az isteni forrásból fakad, valamilyen módon együvé formálódnak, és ugyanazon cél felé tartanak. Ily módon az első alap a párbeszédre a Lutheránus Világszövetséggel a RK Egyház saját igazság mércéje alapján történt. E kezdeményezéshez szükséges szabályok ezen első alapból következnek. Néhány szabály a következő: Minden résztvevő félnek igyekeznie kell úgy bemutatnia saját közösségének teológiai álláspontját, hogy az konstruktív legyen, félretéve az ellentétek általi meghatározásokat (érdekes módon a Biblia sok mindent kontrasztok által tanít) A felek együttmunkálkodnak egy konstruktív szintézis érdekében oly módon, hogy minden jogos hozzájárulást igénybe vesznek, és folytatják a közös kutatást a teljes egyetértés eléréséig, a kijelentett ismeret fényében. 32 A kijelentett ismeret meghatározás óvatosan kiválasztott fogalmazás. A hitvalló keresztyén számára e kifejezés csak Isten írott Igéjére vonatkozhat, de a RKE számára a kijelentett ismeret a Szentírásra plusz a hagyományra vonatkozik, mint elsődleges alapra. E bizonytalan alapról indulva, a konstruktív szintézis szabályai egyszerűen azt a fejlődő folyamatot jelenítik meg, amelyben az igazság szintézis által állapítható meg, és így ez egy relatív igazság. A Sola Scriptura alapelve ily módon már kezdettől fogva ki lett zárva. A RK Egyházhoz szól az Úr szava, amely fondorlatos kezdeményezési szabályaival átdöfte a Lutheránus Világszövetséget: Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, amelyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek. 33 A II. Vatikáni Zsinat 42. dokumentuma szerint a végső cél egy olyan párbeszéd a lutheránusok és a római katolikusok között, amelyben a lutheránusokat bevonják az egy és egyedüli egyház egységébe Hisszük, hogy ez az egység a római katolikus egyházban található meg, amelyet az nem veszíthet el soha. A RKE számára végeredmény addig nincs, amíg e végső kijelentett célt el nem érték. Addig folyamatos 32 II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, No. 42., 548. o. 16
17 párbeszéd szükségeltetik a tökéletes egyházi közösség elérésééig. Ehhez a lutheránusok látszólag teljes egyetértésüket adták, megtévesztve a katolikus egyház ajkainak hizelkedésével mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Ez valóban be is következett. A RK Egyháznak világos stratégiája van minden keresztyénre nézve, aki nem tagja a szervezetének. Módszerét ügyesen alkalmazta, tántoríthatatlanul a II. Vatikáni Zsinat óta. Nem kell tehát meglepődnünk a Lutheránus Világszövetség és a RKE közös következtetésein. Azok számára pedig, akik az Úréi a lutheránus egyházakon belül, az Úr figyelmeztetése világosan hangzik: Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire. Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin. Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek. Sírba vívő út az ő háza, amely levisz a halálnak hajlékába. (Péld 7,24-27) A KNy úgy, amint azt a Hivatalos Közös Közlemény megfogalmazza, külső szemlélőnek hangzatosnak tűnik, de igazi üzente nem más, mint halott csontokból emberi igazságosság megalapozása. Ezért találóak az Úrnak szavai: Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába. (Mt 5,20) 33 Mk 7,13 17
A legyőzhetetlen evangélium és a modern protestáns hazugság
Bevezetés A legyőzhetetlen evangélium és a modern protestáns hazugság Katolikus papként nehéz helyzetben voltam, amikor evangélistákat hallgattam az evangélium utáni kutatásom tizennégy éve során. Keresztyén
Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422.
Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a Der Jude Jesus című könyv [1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a Zsidó hitem lényege című írásában
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,
Üdvösség: Isten kegyelmessége Krisztusban, és a megigazulás RK tana
Üdvösség: Isten kegyelmessége Krisztusban, és a megigazulás RK tana A római katolikus megváltási folyamat teljes képe az újjászületéssel kezdődik, amelyről azt állítják, hogy a gyermekkeresztségben valósul
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
Egy év alatt végig a Biblián 1
Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete
Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés
A megigazulás Pál apostol igehirdetésének tartalma
A megigazulás Pál apostol tanítása szerint Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) konferenciája, Budapest, 2009.09.17. Reuss András Megjelent: Ökumené 2010/1, 17-21. o. A megigazulás Pál apostol igehirdetésének
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
The Holy See AD TUENDAM FIDEM
The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
3. A világ és lakói Tartalom
3. A világ és lakói Íme, az ÚRé, Istenedé az ég és az egeknek egei, a föld és minden rajta levő. 5Móz 10:14 Az Isten, aki teremtette a világot, és mindazt, ami benne van, aki a mennynek és földnek Ura...
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?
Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
MEGIGAZÍTÁS ÉS MEGSZENTELÉS
MBS105 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK MEGIGAZÍTÁS ÉS MEGSZENTELÉS Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék I. MEGIGAZÍTÁS A. A megigazítás jelentése
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET
AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI
AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma
Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Tévtanítások, tévhitek
Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn
. ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn A BIBLIA LEGSZEBB SZÖVEGEI Összeállította és jegyzetekkel ellátta: SZABÓ FERENC és PUSKELY MÁRIA '. r-- ', ::, ".' '.: :. i'.:'. Michelangelo: Pieta, részlet. Firenzei dóm.
HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*
Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
m a g v e t é s ötletek
m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?
Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN
Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan
Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Bibliaismereti alapok
baptista.hu/penc Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13
Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni
A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!
Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014
BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak
Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
Engedelmeskedjetek egymásnak
Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok
Új kiadás János első levele
1 Új kiadás János első levele Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006-
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
HONNAN ERED AZ ETIKÁNK?
TARTALOMJEGYZÉK Prológus 7 Honnan ered az etikánk? 9 A szív = értékrendünk centruma 13 A lelkiismeret tisztasága 17 A beszéd tisztasága 25 A gondolatok tisztasága 37 Az indítékok és a tettek tisztasága
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET
Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam
Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Református hittanból a tanulónak szóbeli osztályozó vizsgán kell részt vennie. A szóbeli vizsga időtartama 20 perc. A vizsgázónak.