A KUTATÁSI TÉMA SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉSE
|
|
- Áron Jónás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Témavezető neve: A KUTATÁSI TÉMA SZAKMAI E Pusztai László (MTA SZFKI) A kutatás időtartama: A kutatómunka általános menete Elsősorban molekuláris folyadékok mikroszkópikus szerkezetét tanulmányoztuk diffrakciós kísérleti módszerekkel, illetve az azokat követő Reverse Monte Carlo (RMC) számítógépes modellezési eljárással [1]. A vizsgált folyadékok köre az egészen egyszerűtől (pl. nitrogén) az egyáltalán nem triviális molekula-szerkezetűekig (pl. metil-jodid) terjedt. A bonyolultabb szerkezetek megértéséhez kiterjedten felhasználtuk az egyszerűbbek esetében könnyebben láthatóvá tett tulajdonságokat: ezt a kiválóan működő, ám szisztematikusan mégis csak ritkán alkalmazott hierarchiát a későbbiekben is ki kívánjuk használni. Az amorf rendszerek vizsgálata során törekedtünk a diffrakciós adatok mellé EXAFS kísérleteket végezni, amelyek eredményeit a diffrakciós eredményekkel együtt modelleztük az RMC algoritmus továbbfejlesztett változatának segítségével. A pályázat utolsó időszakában kristályos anyagokban (esetünkben lítium/lantán-titanátokban) jelentkező szerkezeti rendezetlenséget vizsgáltunk az RMC algoritmus megfelelő, a pordiffrakciós adatokat leíró változatának, az RMCPOW-nak [2] segítségével. Az elért eredmények A: A folyadékok szerkezete terén Lítium klorid (tömény) vizes oldatainak mikroszkópikus szerkezetét vizsgáltuk Reverse Monte Carlo (RMC) számítógépes szimuláció segítségével, irodalomból vett neutron- és röntgen-diffrakciós adatok alapján. Megmutattuk, hogy a sókoncentráció növelése a víz (tetraéderes) hidrognkötés-rendszerének torzulását eredményezi (azaz a Li+ és Cl- ionok 'structure breaker'-ként viselkednek) és ezzel együtt, a vízmolekulák szerkezete is szisztematikusan változik (a H-H távolság rövidül). Mind a kationok, mind pedig az anionok hidrátburkát jellemeztük a parciális koordinációs számok, illetve a hidrátszférán belüli szögkorrelációk segítségével (Harsányi Ildikó, Pusztai László: On the structure of aqueous LiCl solutions, The Journal of Chemical Physics, 122, , 2005). A folyékony antimon-pentaklorid (SbCl 5 ) és wolfrám-hexaklorid (WCl 6 ) szerkezetét határoztuk meg neutrondiffrakcióval, illetve az azt követő Reverse Monte Carlo (RMC) számítógépes modellezéssel. Mivel e két folyadék szerkezetét ezt megelőzően még nem tanulmányozták, még a folyadékállapotban felvett molekulageometria sem volt ismert. Úgy találtuk, hogy az SbCl 5 folyadékban a molekulák trigonális bipiramis alakúak, szigorún egyenes Cl-Sb-Cl axiális szög mellett. A - csak kb. 650 K felett létező - WCl 6 folyadékról bebizonyítottuk, hogy valódi molekuláris (és nem ionos) folyadék, amiben meglepően szabályos oktéder formájú molekulákat találunk. Korábbi, szintén szabályos alakú molekulákat tartalmazó folyadékokon végzett szerkezeti tanulmányainkkal összevetve friss ereményeinket megállapítottuk, hogy ahogy a molekulák mérete növekszik (ami a szabályos, 'centrum-ligandumok' típusú molekuláknál a gömbszerűség növekedését is jelenti), az intermolekuláris kölcsönhatások jelentősége egyre csökken (már ami a folyadékszerkezetre gyakorolt hatást illeti) (Pusztai László, Robert L. McGreevy: On the structure of simple molecular liquids SbCl 5 and WCl 6, Journal of Chemical Physics, 125, /1-7, 2006). Folyadék, szuperkritikus és gázállapotú széndioxid szerkezetét vizsgáltuk a Reverse Monte Carlo (RMC) módszerrel, a szakirodalomban elérhető diffrakciós adatok alapján. Parciális radiális eloszlásfüggvényeket (PREF), centrum-centrum eloszlásfüggvényeket, továbbá a molekulák kölcsönös
2 orientációját jellemző eloszlásfüggvényeket számítottunk ki a sokezer részecskét tartalmazó konfigurációkból. Megállapítottuk, hogy jól definiált korrelációk léteznek (elsősorban) a (szomszédos) CO2 molekulák között a normál folyadékfázisban (kiemelkedő a párhuzamos beállások jelentősége). A kritikus ponthoz közelítve e korrelációk gyakorlatilag eltűnnek, majd a kritikus ponttól távolabb eső, folyadék-sűrűségű szuperkritikus állapot-pontokban újra megjelennek (mleitner László, Pusztai László: Orientational correlations in liquid, supercritical and gaseous carbon dioxide, J. Phys.: Condens. Matter; 19, /1-12, 2007). A víz koherens statikus szerkezeti függvényét határoztuk meg több H 2 O/D 2 O arány mellett a polarizált neutrondiffrakció módszerével. A polarizációs analízis lehetővé teszi, hogy a jelentős inkoherens hátteret elválaszthassuk az adatoknak a szerkezeti infomációt hordozó részétől. Az ilyen módon kapott szerkezeti függvények közül négyet (67%-os legmagasabb H 2 O tartalom mellett) modelleztünk az RMC eljárás segítségével. Az irodalomban elfogadott PREF-ekkel való konzisztenciát úgy vizsgáltuk, hogy azokat saját mérési adatainkkal együtt modelleztük. Ebben az esetben a (saját) mérési adatokkal való egyezés minősége érezhetően romlott, utalva ezzel a víz PREF-jeit mind a mai napig övező bizonytalanságra. E vizsgálatokkal sikerült demonstrálnunk, hogy a polarizációs analízissel támogatott neutrondiffrakció igen ígéretes technika a H-tartalmú folyadékok szerkezetvizsgálatában (mleitner László, Pusztai László, Werner Schweika: The structure of liquid water by polarized neutron diffraction and reverse Monte Carlo modelling, J. Phys.: Condens. Matter; 19, /1-12, 2007). Vizes rubídium klorid oldatok szerkezetét tanulmányoztuk a koncentráció függvényében, saját neutron- és röntgendiffrakciós eredményeink alapján az RMC módszerrel. A számítógépes modellezésbe a kísérleti adatok mellett számos koordinációs kényszert is beépítettünk abból a célból, hogy a kloridionok hidratációs szféráját illető közismert tételek érvényességét az elsődleges szerkezeti adatokkal való direkt összevetéssel vizsgáljuk. Úgy találtuk, hogy az anion koordinációs szférájának szerkezete meglehetősen rosszul definiált (azaz gyorsan változik időben). A kloridiont körülvevő (átlagosan) 6 vízmolekulából egyszerre legfeljebb 3 létesít szabályos ('H-híd-szerű') összeköttetést az anionnal; a többi vízmolekula, bár a közelben tartózkodik, nem valamelyik H-atomjával fordul az anion felé (Harsányi Ildikó, Pusztai László: Hydration of ions in aqueous RbCl solutions, J. Phys.: Condens. Matter; 19, /1-12, 2007). A metil-jodid (CH 3 I/CD 3 I) folyadékszerkezetét neutron- és röntgendiffrakciós méréseket követő RMC modellezéssel vizsgáltuk. Azt tapasztaltuk, hogy - eltérően a teljesen szimmetrikus molekulákból álló XCl 4 folyadékoktól - mind a C, mind pedig a I atom képes molekula-középpontként viselkedni, ami a molekulák közötti orientációs korrelációk gyors lecsengéséhez vezet. Rövidtávon a preferált orientáció olyan, hogy egy molekula C-I tengelye és a legközelebbi molekula I atomja megközelítőleg egy egyenesen fekszik (Pothoczki Szilvia, Pusztai László, Shinji Kohara: The structure of liquid iodomethane, CH 3 I/CD 3 I, J. Phys.: Condens. Matter; 19, /1-9, 2007). A foszfor-tribromid folyadékszerkezetét a szakirodalomból vett neutrondiffrakciós szerkezeti függvény RMC analízisével tanulmányoztuk. Úgy találtuk, hogy a mérési eredménnyel konzisztens részecske-konfigurációk kizárólag akkor állíthatók elő, ha a molekulák kb. 10 %-a a vártnál lényegesen közelebb kerül egymáshoz. E molekulák jól meghatározott kölcsönös irányultsággal bírnak: a két szomszédos molekula P atomjait összekötő egyenesen egy Br atom is található. E viselkedés (amely minden bizonnyal a PBr 3 molekulák dipólusmomentumával is összefüggésben van) jelentősen eltér más, hasonló szimmetriájú molekulákból (pl. P 4 ) álló folyadékétól (Barbara J. Gabrys, Pusztai László, David G. Pettifor: On the structure of liquid phosphorous tribromide (PBr3), J. Phys.: Condens. Matter; 19, /1-10, 2007). B: Az amorf szilárd anyagok szerkezete terén Nemzetközi együttműködés keretében elvégeztük az Ag 15 és az Ag 15 üvegek szerkezetének összehasonlító vizsgálatát. Megállapítottuk, hogy az Ag 15 ötvözet esetén érintetlen marad a rendezett, zömmel - kötéseket tartalmazó 2 3 kovalens hálózat, és az Ag atomok extra kötéseket létesítenek mind az mind a atomokkal. Ezzel szemben a kémiailag rendezetlen, nagyszámú - és - kötést tartalmazó Ag 15 ötvözetben az Ag atomok túlnyomórészt atomokhoz kötnek, ami az - kötések számának csökkenéséhez és az -
3 kötések számának a növekedéséhez vezet (Kaban I., Hoyer, W., Jóvári, P., Petkova, T., Stoilova, A., Schöps, A., Bednarcik, J., Beuneu, B: Atomic structure of 3451Ag15 and 3451Ag15 glasses studied with XRD, ND and EXAFS and modeled with RMC, Chapter 5.5, pp in "Nanostructured Materials for Advanced technological Applications, Eds.: J. P Reithmaier et al.; Springer Netherlands, Dordrecht, 2009). Vizsgáltuk az amorf 2 S 3 -Ag ötvözetek szerkezetét is. Megállapítottuk, hogy ebben a rendszerben sem az arzén sem a kén atomok koordinációs száma nem növekszik jelentősen az Ag tartalom növekedésével, ami arra utal, hogy az Ag atomok beépülnek az 2 S 3 kovalens hálózatba (I Kaban, P. Jóvári, T Wagner, M Frumar, S Stehlik, M Bartos, W Hoyer, B Beuneu, MA Webb: Atomic structure of 2S3 Ag chalcogenide glasses, J. Phys. Condensed Matter., közlésre elfogadva, 2009). Röntgen- és neutrondiffrakciós valamint röntgenabszorpciós mérések segítségével vizsgáltuk az amorf Cu-Zr ötvözetek szerkezetét, meghatároztuk a koordinációs számokat és az első szomszéd távolságokat. Megállapítottuk, hogy a rövid távú szerkezetükben nem érvényesülnek erős kémiai preferenciák, hanem inkább szilárd oldatként viselkednek (N. Mattern, P. Jóvári, I. Kaban, S. Gruner, A. Elsner, V. Kokotin, H. Franz, B. Beuneu, J. Eckert: Short-range order of Cu Zr metallic glasses, J. Alloys and Compounds doi:1016/j.jallcom (in press), 2009). Elvégeztük a Co 43 Fe 20 Ta 5.5 B 31.5 fémüveg szerkezetének 5 kísérleti adatsoron (röntgen- és neutrondiffrakció, Ta-L I, Fe-K és Co-K röntgenabszorpciós mérések) alapuló vizsgálatát. Megállapítottuk, hogy a rendszerben a kristályos fázisból hiányzó Ta-B és B-B kötések jelentős szerepet játszanak az amorf fázisban. Kimutattuk, hogy a mind a Co, mind a Fe atomok átlag egy Ta szomszéddal rendelkeznek, és a Ta-atomok és első szomszdjaik által alkotott egység átlagos összetétele igen közel áll az elsőként kiváló kristályos fáziséhoz (I. Kaban, P. Jóvári, M. Stoica, J. Eckert, W. Hoyer, and B. Beuneu: Topological and chemical ordering in Co43Fe20Ta5.5B31.5 metallic glass, Phys. Rev. B , 2009). Diffrakciós és röntgenabszorpciós mérések segitségével vizsgáltuk az infravörös optikában alkalmazott amorf ötvözet szerkezetét. Megállapítottuk, hogy minden kísérleti eredmény jól értelmezhető, ha feltételezzük, hogy csak -, - és - kötéseket tartalmaz a rendszer. A mérések elemzése rámutatott arra is, hogy az - kötések preferáltabbak az - kötéseknél. A mérési eredményeket jól személteti az alábbi ábrán látható modell (P. Jóvári, B. Bureau, I. Kaban, V Nazabal, B. Beuneu, U. Rütt: The structure of 352 infrared optical glass, J. Alloys and Compounds, közlésre elfogadva, 2009).
4 Széles koncentrációtartományon (20 x 60) vizsgáltuk az amorf x 100-x rendszer szerkezetét. Megállapítottuk, hogy 20 x 50 esetén az atomoknak zömmel 3, míg a atomoknak zömmel 2 szomszédja van ötvözetben azonban a atomok koordinációs száma szignifikánsan nagyobb kettőnél. A mérési eredmények elemzése megmutatta azt is, hogy a teljes tartományban jellemző a homonukleáris (- és -) kötések léte (P. Jóvári, S. N. Yannopoulos, I. Kaban, A. Kalampounias, I. Lishchynskyy, B. Beuneu, O. Kostadinova, E. Welter, and A. Schöps: Structure of x100 x (20<=x<=60) glasses investigated with x-ray absorption fine structure, x-ray and neutron diffraction, and reverse Monte Carlo simulation, J. Chem. Phys , 2008). Megmutattuk, hogy a DVD technológiában használt amorf Ge 2 Sb 2 5 és Ge 1 Sb 2 4 ötvözetek esetén is teljesül a 8-N szabály, azaz a germániumnak 4, az antimonnak 3, a tellúrnak pedig 2 szomszédja van. Megállapítottam, hogy eltérően a kristályos szerkezettől a Ge-Ge és Ge-Sb atomok kötéseket létesítenek egymással, és a germánium atomok átlagban legalább egy rossz (a kristályos fázisban nem létező) kötésben vesznek részt (P Jóvári, I. Kaban, J Steiner, B Beuneu, A Schöps and A Webb: Local order in amorphous Ge2Sb25 and GeSb24, Phys. Rev. B , 2008). Az RMC módszert alkalmaztuk amorf szilícium nagyon különböző módon (párolással, illetve ion-implantációval) előállított mintáinak szerkezet-vizsgálatára. Megmutattuk, hogy a mikroszkópikus szerkezet alapvető jellemzői megegyeznek - azaz csak egyféle amorf Si létezik. Az első koordinációs szférán belüli szögkorrelációk vizsgálata alapján elmondhatjuk, hogy a párolt minta mért szerkezeti függvényének reprodukciójához több anomálisan kis (kb. 75 fokos) kötésszögű lokális elrendeződésre van szükség, mint az ion-implantált minta esetében (Pusztai László, Kugler Sándor: Comparison of the structures of evaporated and ion-implanted amorphous silicon samples, Journal of Physics: Condensed Matter 17, , 2005). Folyadék és amorf állapotú Ge ötvözet szerkezetét vizsgáltuk a hőmérséklet függvényében neutron- és röntgendiffrakciós mérésekkel, majd az ezeket követő RMC modellezéssel. Megmutattuk, hogy a folyadék és amorf fázisok mikroszkópikus szerkezete nagyon hasonló az olvadáspont közelében. A hőmérsékletfüggő szerkezeti változások mind a -, mind pedig a -Ge parciális radiális eloszlásfüggvényekben megmutatkoznak (Ivan Kaban, Jóvári Pál, Walter Hoyer: Partial pair correlation functions of amorphous and liquid Ge1585, Journal of Optoelectronics and Advanced Materials, 7, , 2005). Az Al 89 La 6 Ni 5 amorf ötvözet szerkezetét röntgendiffrakciós és EXAFS mérésekkel (Ni K-él illetve La L-él)vizsgáltuk. A magas Al-koncentráció miatt röntgendiffrakcióval elsősorban az Al-Al korrelációkról nyerhető információ, míg az EXAFS adatok a Ni-Al és La-Al távolságoktól és koordinációs számoktól függenek. A három mérés együttes illesztése tehát viszonylag megbízható leírást adhat az ötvözet szerkezetéről. Az RMC-vel végzett modellezés alapján a Ni-Al távolság 38 nm, az Al-Al távolság pedig 72 nm. Mindkét érték lényegesen kisebb a megfelelő atomsugarak összegénél ( 67 nm és 86 nm). A szimulációs konfigurációkból számított Al-Ni koordinációs szám 6.2+/-. Említést érdemel, hogy a mérést jól leíró modelleket lehetett kapni akkor is, ha a Ni atomok zömének (~98%) pontosan 6 Al szomszédja volt. Ez arra is utalhat, hogy az ötvözetben jól definiált atomi szerkezetek talalhatók - pl. NiAl 6 oktaéderek vagy trigonális prizmák. Az atomi konfigurációk részletes vizsgálata azonban egyik elképzelést sem támasztotta alá (K. Saksl, Jóvári Pál, H. Franz, Q.S. Zeng, J.F. Liu, J.Z. Jiang: Atomic structure of Al89La6Ni5 metallic glass, Journal of Physics: Condensed Matter, 18, , 2006). Az előző példához hasonlóan több kísérleti technika (röntgen- és neutrondiffrakció valamint EXAFS mérések) együttes alkalmazásával vizsgáltuk az amorf, () 80 Ag 20, () 85 I 15 és () 65 (AgI) 35 ötvözetek szerkezetét.. A mérések együttes modellezésével megmutattuk, hogy az ezüst és a jód ellentétesen módosítják az és atomokból álló kovalens hálózat szerkezetét. Az ezüst elsősorban atomok közé épül be, és növeli az átlagos koordinációs számot, míg a jód az arzénnal létesít kötést, és csökkenti a hálózat átlagos koordináltságát. Megmutattuk azt is, hogy a négykomponensű rendszerben hosszabb az -I kötés, mint a háromkomponensűben, valamint az Ag-I kötések száma is szignifikáns (Petkova T, Petkov P, Jóvári Pál, Kaban I, Hoyer W, Schöps A, Webb A, Beuneu B: Structural studies on AgI glasses, J. Non-Cryst. Solids, 353, , 2007). Négy mérés együttes modellezésével vizsgáltuk az 25 Si üveg szerkezetét. Megmutattuk, hogy a Si-Si és - kötés szignifikáns a vizsgált ötvözetben, míg - kötésekre nincs szükség a
5 mérések kielégítő értelmezéséhez. A mérési eredmények illesztésével nyert modellből egyértelműen következik az is, hogy a -Si kötések preferáltabbak a - kötéseknél (Gruner S, Kaban I, Jóvári Pál, Kehr M, Hoyer W, Delaplane RG, Popescu M: Atomic structure of 25Si4035 glass, J. Phys.: Condensed Matter, 19, /1-9, 2007). A Mg 60 Cu 30 Y 10 összeételű tömbi fémüveg szerkezetét vizsgáltuk röntgen- és neutrondiffrakciós valamint EXAFS mérések segítségével. A négy adatsor együttes modellezésével meghatároztuk a hat párkorrelációs függvényt. Megmutattuk, hogy az Mg-Mg és Mg-Cu távolságok hasonlók a vizsgált ötvözetben illetve az Mg 2 Cu kristályos fázisban. A Cu-Y koordinációs számra a 1.1± értéket kaptuk, míg a Cu-Y távolság kb. 4%-kal rövidebb az atomsugarak összegénél. In situ röntgendiffrakciós mérésekkel vizsgáltuk az amorf ötvözet kristályosodását is. Három fázis egyidejű kristályosodását figyeltük meg (Mg 2 Cu és valószínűleg köbös MgY és CuMgY) (Jóvári Pál, Saksl K, Pryds N, Lebech B, Bailey NP, Mellergård A, Delaplane RG, Franz H: Atomic structure of glassy Mg60Cu30Y10 investigated with EXAFS, x-ray and neutron diffraction, and reverse Monte Carlo simulations, Phys. Rev. B 76, /1-8, 2007). C: Néhány érdekes eredmény részletesebb bemutatása A magas nyomású, folyadék-sűrűségű, szuperkritikus állapotban lévő oxigén és nitrogén szerkezete (L. mleitner, L. Pusztai, Y. Akahama, H. Kawamura, S. Kohara, Y. Ohishi, M. Takata, Orientational correlations in high-pressure fluid oxygen and nitrogen, Phys. Rev. B 78, /1-6 (2008)) Az oxigén kristályszerkezetét nagy nyomáson igen részletesen vizsgálták, ám szobahőmérsékleten az (egyébként szokatlanul nagy) kristályosodási nyomás alatt ezidáig még nem. A hasonló termodinamikai állapotú nitrogénnel, mint referencia-anyaggal való összevetés is kecsegtetőnek ígérkezett. A röntgendiffrakciós kísérleteket a SPring-8 (Japán) szinkrotronforrás BL04B2 állomásánál végezték, 1.2 és 5.2 GPa nyomás értékek között. A mérendő mintákat speciálisan erre a célra gyártott 1/a. Ábra: Magas nyomású, szobahőmérsékletű, folyadéksűrűségű oxigén és nitrogén szerkezeti függvényei. 1/b. Ábra Magas nyomású, szobahőmérsékletű, folyadéksűrűségű oxigén és nitrogén orientációs korrelációs függvényei. diamond anvil cellákba előre betöltötték. Az elsődleges adatfeldolgozás során igen komoly problémát okozott a gyémánt mintatartók szórásából származó háttér kezelése, ezért már ebben a fázisban is nagy segítséget jelentett az RMC kód azon tulajdonsága, hogy a szórási változótól függő kvadratikus hátteret képes utólag is korrigálni. Az RMC számításokban 5000 molekulát tartalmazó szimulációs cellát alkalmaztunk. A valós rendszerek mellé minden esetben (az alább taglalandó további molekuláris folyadékok esetében is) referencia-rendszereket generáltunk merevgömbi Monte Carlo (az angol rövidítés után, a továbbiakban: HSMC ) szimulációkkal. A HSMC rendszerek minden paramétere (sűrűség; molekulaszerkezet; a molekulák közötti legkisebb megengedett távolság; stb...) megegyezett az RMC számításokéival csak éppen mérési adatot nem illesztettünk. Ilyen módon a mérési adatokkal
6 hibán belül konzisztens (ld. a vonatkozó 1/a. Ábrát) modellekről meg lehet mondani, hogy a szerkezet mely jellemzői származnak a kiszorított térfogat hatás -ból és melyek azok, amelyek a mérési adatok jelenléte nélkül nem jósolhatók. Mint az a 2/b. Ábráról leolvasható, a nagynyomású szuperkritikus fluid nitrogén, illetve kisebb mértékben oxigén esetében a kialakuló orientációk nem elhanyagolható része a kizárt térfogat hatásból származik, azonban az egymáshoz legközelebb lévő molekulákra ez nem igaz. Ezen legfontosabb molekulapárok leggyakrabban párhuzamos és X -alakú konfigurációkba rendeződnek; ez utóbbiak jelenlétét eddig nem jósolták. Nanométeres hatótávolságú orientációs korrelációk XCl 4 molekuláris folyadékokban (Sz. Pothoczki, L. mleitner, P. Jóvári, S. Kohara, L. Pusztai, Nanometer range correlations between molecular orientations in liquids of molecules with perfect tetrahedral shape: CCl 4, SiCl 4, GeCl 4, and SnCl 4, J. Chem. Phys., 130, (2009)) Ez az anyagcsalád talán a legtöbbet vizsgált egyszerű molekuláris folyadékot, a szén-tetrakloridot is magában foglalja mégis, mint azt az alábbiakban látni fogjuk, a mai napig kerülnek felszínre újabb és újabb ismeretek szerkezetüket illetően. F N (Q) F N (Q) F N (Q) F N (Q) Neutron diffraction 1.5 X-ray diffraction CCl SiCl GeCl SnCl 4 F X (Q) F X (Q) F X (Q) F X (Q) RMC Expt., renorm HSMC Percentages Percentages HSMC r C-C r Si-Si RMC (='valós' rendszer) r C-C CCl 4 SiCl r Si-Si Q Q -1 2/a. Ábra XCl 4 molekuláris folyadékok szerkezeti függvényei. (HSMC: merevgömbi referencia-rendszer; látható, hogy a szén- tetraklorid esetében a legnagyobbak a referencia-rendszer és a mért/rmc adatok közötti különbségek.) 2/b. Ábra XCl 4 molekuláris folyadékok molekuláinak kölcsönös orientációját jellemző korrelációs függvények a szén- és szilícium-tetrakloridokban. A 4 folyadék (CCl 4, SiCl 4, GeCl 4 és SnCl 4 ) szerkezetének RMC modellezését saját neutron- (PSD diffraktométer, Budapest) és röntgendiffrakciós (SPring-8, Japán; Hasylab, Németország) adatainkra, illetve kisebb részben az irodalomból vett röntgendiffrakciós mérési adatokra alapoztuk. Minden esetben 1000 molekulát tartalmaztak rendszereink, beleértve a HSMC referenciakonfigurációkat is. A mérési adatokat, amint az a 2/a. Ábra meggyőzően mutatja, sikerült hibán belül reprodukálni. A 2/b. Ábrán mutatjuk be a molekulapárok kölcsönös orientációját a távolság függvényében; e függvényeket egy frissen javasolt módszer [3] szerint számítottuk ki. A korrelációs függvények
7 leginkább feltűnő jegye a szén-tetrakloridban található meglepően hosszú távú rendezettség: az 1:2 és 2:3 (egymással érdekes módon alternáló) csoportok függvényei még 3 nm távolságban is jól látható oszcillációkat produkálnak. Az folyékony ón-tetrajodidban található lokális molekuláris orientációk (L. Pusztai, Sz. Pothoczki, S. Kohara, Orientational correlations in molecular liquid SnI 4, J. Chem. Phys. 129, /1-4 (2008)) Az SnI 4 a fentiekben tárgyalt XCl 4 rendszerek közeli rokona: ugyanúgy szabályos tetraédereket tartalmazó molekuláris folyadék, mint a fentiekben tárgyaltak. A legfontosabb megkülönböztető jegy a molekulák mérete: az ón-tetrajodidé a legnagyobb szabályos tetraéder alakú molekula. Az anyag egy másik tulajdonsága nagynyomású fázisainak rendkívüli változatossága: a molekuláris kristálytól a fémes vezetőig mindeféle anyagot találunk köztük pl. rendezetlen (amorf) szerkezetűt is. RMC Expt., renorm HSMC Percentages Reference system RMC F(Q) Percentages Q -1 3/a. Ábra Ón-tetrajodid folyadék szerkezeti függvényei r Sn-Sn r Sn-Sn 3/b. Ábra Ón-tetrajodid folyadék molekuláinak kölcsönös orientációját jellemző korrelációs függvények. A röntgendiffrakciós kísérletet japán együttműködő partnereink már korábban elvégezték, sőt, az adatoknak egyfajta kiértékelését is elkészítették [4]. E munka során azonban mint azt későbbi saját kutásunk igazolta a szerzők elkövettek néhány túlságosan is durva közelítést: az anyag sűrűségét pl. mintegy 20 %-kal túlbecsülték. Az említett röntgendiffrakciós mérésen [4] alapuló RMC számításokat 1000 molekulát tartalmazó szimulációs dobozokkal végeztük; a mérési adathoz való illeszkedést a 3/a. Ábra mutatja be. Megmutattuk, hogy a nagy molekulamérethez nagyfokú flexibilitás járul; minden valószínűség szerint ennek köszönhető az anyag gazdag fázisdiagramja. A lokális orientációs korrelációkat jellemző függvények a 3/b. Ábrán láthatók. Feltűnő egyrészt a referencia-rendszerhez való nagy hasonlóság; ami azonban az ón-tetrajodid folyadékfázisát valóban egyedivé teszi, az az Apollo-orientációk (1:3 csoportba tartozó konfigurációk) egyedülállóan nagy hányada: a központi atomok közötti kb. 7 Å távolság esetén kb. 20 %-os valószínűséggel fordulnak elő. Ez minden eddig vizsgált XY 4 folyadékénál jóval magasabb (átlagosan kb. kétszeres) érték. Kation-rendezetlenség (Li,La)-titanát kristályokban (K. Ohara, Y. Kawakita, L. mleitner, L. Pusztai, S. Kohara, A. Jono, H. Shimakura, N. Inoue, S. Takeda, Structural Analysis for Lithium Lanthanum Titanate with perovskite structure phys. stat. sol., C 6, (2009)) Japán együttműködő partnerekkel közösen végezzük kristályos (perovszkit típusú szerkezettel rendelkező) lítium-lantán-titanát (LLTO) minták szerkezetvizsgálatát, a Li-koncentráció és a hőmérséklet függvényében. Ezen anyagok kiemelkedően magas ionos vezetőképességgel (kb. 10-3
8 S/cm) rendelkeznek, köszönhetően a szobahőmérsékleten már mobil Li-ionoknak. A jó vezetőképesség, illetve a szerkezet stabilitásából fakadóan a LLTO-ok kulcsszerepet játsznak a teljes mértékben szilárdfázisú akkumulátorok fejlesztése során. A magyar fél legfontosabb feladata az RMC szoftver kristályos változatá -nak, az RMCPOW-nak [2] alkalmazása. 5/a. Ábra: Különböző összetételű lítium-lantán-titanátok röntgendiffrakcióval meghatározott szerkezeti függvényei (pontok), illetve a kapcsolódó RMCPOW illeszkedés (folytonos vonalak). 5/b. Ábra: Lítium-lantán-titanát (La 1.1 Li Ti 2 O 6 ) RMCPOW szerkezeti modelljéből készített átlagos elemi cella, amelyben a Li-ionok leggyakrabban elfoglalt pozícióit is feltüntettük. A mért pordiffraktogrammok RMCPOW illesztését mutatja az 5/a. Ábra; látható, hogy hasonlóan a fentiekben folyadékokhoz nagyméretű szerkezeti modelljeink hibán belül leírják a kísérleti eredményeket. Az 5/b. Ábrán látható egy olyan elemi cella, amelyben a leginkább mobilis Liionok leggyakrabban elfoglalt helyét is feltüntettük; jól kivehető, hogy a legkisebb fémion a lantánban gazdag rétegeket preferálja. A szerződésben foglaltaktól való eltérések okai A szerződésben foglaltakhoz képest egyedül a kutatást végzők személyében állt be örömteli változás: szeptemberétől Pothoczki Szilvia PhD hallgató csatlakozott hozzánk, aki a metil-jodid, az ón-tetrajodid és az XCl 4 molekuláris folyadékok vizsgálatában vett részt igen aktívan szeptember 1-étől csatlakozott a támogatott kutatáshoz Mile Viktória PhD hallgató, aki a vizes oldatok szerkezetvizsgálatában jeleskedik. Az erdetileg felvázolt kutatási téma kiterjesztésének tekinthető a jég Ih fázisában és a (Li,La)- titanát kristályszerkezetében található pozicionális rendezetlenség tanulmányozása. A kutatási téma további lehetséges irányai A kiváló minőségű röntgendiffrakciós adatok, amelyek a SPring-8 szinkrotron mellett installált, együttműködő partnerünk által üzemeltetett BL04B2 berendezésről származnak, mérhetetlen segítséget adtak a sikeres kutatómunkához; érthető módon, a berendezéshez való hozzáférésünket a továbbiakban is biztosítani szeretnénk. Már a most zárult projekt keretében megkezdtük vizes elektrolitoldatok
9 szisztematikus vizsgálatát: e munka kiterjesztése összetett ionokat (pl. szulfát, nitrát) tartalmazó oldatokra kézenfekvő. Szintén a most záruló kutatás közvetlen folyománya lehet a magas nyomású folyadékok (és/vagy szuperkritikus állapotban lévő rendszerek) röntgendiffrakción alapuló szerkezetvizsgálata; e területen a SPring-8 egyike a világ (legfeljebb) három vezető intézetének. Az oxigén és a nitrogén után következhetnének az XCl 4 folyadékok, amelyek közül a Si, a Ge és az Sn tetrakloridja ebből a szempontból teljesen ismeretlen. A végső cél e téren újabb olyan rendszer(ek) felfedezése, amely(ek) a foszforfoz hasonlóan folyadék-folyadék fázisátalakulást szenved(nek) a nyomás (és/vagy a hőmérséklet) megváltozásának hatására. Végül mindenképpen megemlítendő a magyar-japán kooperációban máris (bár egyelőre hivatalos finaszírozás nélkül) folyó munka, amely a kristályokban jelen lévő lokális rendezetlenség leírását célozza. A (Li,La)-titanátokon kívül a DVD-technológiában alapvető fontosságú Ge 2 Sb 2 5 rendszert modellezük a SPring8-ből származó röntgendiffrakciós adatok alapján az RMCPOW Reverse Monte Carlo algoritmus segítségével. Dátum: szeptember 17. Pusztai László MTA SzFKI Hivatkozások [1] R.L. McGreevy, L. Pusztai, Molec. Simul. 1, 359 (1988); G. Evrard, L. Pusztai, J. Phys.: Condensed Matter 17, S1 (2005); O. Gereben, P. Jóvári, L. mleitner, L. Pusztai, J. Optoel. Adv. Mater. 9, 3021 (2007) [2] A. Mellergård, R.L. Mcgreevy, Acta Cryst. A55, 783 (1999) [3] R. Rey, J. Chem. Phys. 126, (2007) [4] K. Fuchizaki, S. Kohara, Y. Ohishi, N. Hamaya, J. Chem. Phys. 127, (2007)
MOLEKULÁRIS FOLYADÉKOK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA DIFFRAKCIÓS MÓDSZEREKKEL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL. PhD tézisfüzet
MOLEKULÁRIS FOLYADÉKOK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA DIFFRAKCIÓS MÓDSZEREKKEL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL PhD tézisfüzet POTHOCZKI SZILVIA TÉMAVEZETİ: DR. PUSZTAI LÁSZLÓ MTA SZFKI, NEUTRONFIZIKAI OSZTÁLY
Számítógépek és modellezés a kémiai kutatásokban
Számítógépek és modellezés a kémiai kutatásokban Jedlovszky Pál Határfelületek és nanorendszerek laboratóriuma Alkímia ma 214 április 3. VALÓDI RENDSZEREK MODELL- ALKOTÁS MODELL- RENDSZEREK KÍSÉRLETEK
Altalános Kémia BMEVESAA101 tavasz 2008
Folyadékok és szilárd anayagok 3-1 Intermolekuláris erők, folyadékok tulajdonságai 3-2 Folyadékok gőztenziója 3-3 Szilárd anyagok néhány tulajdonsága 3-4 Fázisdiagram 3-5 Van der Waals kölcsönhatások 3-6
Pethes Ildikó SzFi Komplex Folyadékok Osztály Folyadékszerkezet Kutatócsoport
Pethes Ildikó SzFi Komplex Folyadékok Osztály Folyadékszerkezet Kutatócsoport Tartalom Rendezetlen rendszerek Vizsgálati módszerek Kalkogén üvegek LiCl oldatok S (Q) Rendezetlen rendszerek Kristályos rendszerek
Vázlatos tartalom. Szerkezet jellemzése és vizsgálata Szilárdtestek elektronszerkezete Rácsdinamika Transzportjelenségek Mágneses tulajdonságok
Szilárdtestfizika Kondenzált Anyagok Fizikája Vázlatos tartalom Szerkezet jellemzése és vizsgálata Szilárdtestek elektronszerkezete Rácsdinamika Transzportjelenségek Mágneses tulajdonságok 2 Szerkezet
ESR-spektrumok különbözı kísérleti körülmények között A számítógépes értékelés alapjai anizotróp kölcsönhatási tenzorok esetén
ESR-spektrumok különbözı kísérleti körülmények között A számítógépes értékelés alapjai anizotróp kölcsönhatási tenzorok esetén A paraméterek anizotrópiája egykristályok rögzített tengely körüli forgatásakor
MOLEKULÁRIS FOLYADÉKOK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA DIFFRAKCIÓS MÓDSZEREKKEL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL. PhD értekezés POTHOCZKI SZILVIA
MOLEKULÁRIS FOLYADÉKOK SZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATA DIFFRAKCIÓS MÓDSZEREKKEL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL PhD értekezés POTHOCZKI SZILVIA Témavezető: Dr. Pusztai László Konzulens: Dr. Kugler Sándor MTA Szilárdtestfizikai-
Kötések kialakítása - oktett elmélet
Kémiai kötések Az elemek és vegyületek halmazai az atomok kapcsolódásával - kémiai kötések kialakításával - jönnek létre szabad atomként csak a nemesgázatomok léteznek elsődleges kémiai kötések Kötések
41. ábra A NaCl rács elemi cellája
41. ábra A NaCl rács elemi cellája Mindkét rácsra jellemző, hogy egy tetszés szerint kiválasztott pozitív vagy negatív töltésű iont ellentétes töltésű ionok vesznek körül. Különbség a közvetlen szomszédok
Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére
Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére OAH-ABA-16/14-M Dr. Szalóki Imre, egyetemi docens Radócz Gábor, PhD
Elektronegativitás. Elektronegativitás
Általános és szervetlen kémia 3. hét Elektronaffinitás Az az energiaváltozás, ami akkor következik be, ha 1 mól gáz halmazállapotú atomból 1 mól egyszeresen negatív töltésű anion keletkezik. Mértékegysége:
5. elıadás KRISTÁLYKÉMIAI ALAPOK
5. elıadás KRISTÁLYKÉMIAI ALAPOK KRISTÁLYKÉMIAI ALAPFOGALMAK Atomok: az anyag legkisebb olyan részei, amelyek még hordozzák a kémiai elem jellegzetességeit. Részei: atommag (mely protonokból és neutronokból
Kémiai kötések. Kémiai kötések. A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011
Kémiai kötések A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 1 Cl + Na Az ionos kötés 1. Cl + - + Na Klór: 1s 2 2s 2 2p 6 3s 2 3p 5 Kloridion: 1s2 2s2 2p6 3s2 3p6 Nátrium: 1s 2 2s
Kémiai kötés. Általános Kémia, szerkezet Slide 1 /39
Kémiai kötés 12-1 Lewis elmélet 12-2 Kovalens kötés: bevezetés 12-3 Poláros kovalens kötés 12-4 Lewis szerkezetek 12-5 A molekulák alakja 12-6 Kötésrend, kötéstávolság 12-7 Kötésenergiák Általános Kémia,
Kémiai kötések és kristályrácsok ISMÉTLÉS, GYAKORLÁS
Kémiai kötések és kristályrácsok ISMÉTLÉS, GYAKORLÁS Milyen képlet adódik a következő atomok kapcsolódásából? Fe - Fe H - O P - H O - O Na O Al - O Ca - S Cl - Cl C - O Ne N - N C - H Li - Br Pb - Pb N
6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.
6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen
Kémiai kötések. Kémiai kötések kj / mol 0,8 40 kj / mol
Kémiai kötések A természetben az anyagokat felépítő atomok nem önmagukban, hanem gyakran egymáshoz kapcsolódva léteznek. Ezeket a kötéseket összefoglaló néven kémiai kötéseknek nevezzük. Kémiai kötések
FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK I. Elektrotechnika 4. előadás
FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK I. Elektrotechnika 4. előadás FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK A leggyakrabban használt félvezető anyagok a germánium (Ge), és a szilícium (Si). Félvezető tulajdonsággal rendelkező elemek: szén (C),
ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok
Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók
Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás
Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás I. Egyatomos molekulák He, Ne, Ar, Kr, Xe, Rn - a molekula alakja: pontszerű - a kovalens kötés polaritása: NINCS kötés
Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek
Atomok elsődleges kölcsönhatás kovalens ionos fémes véges számú atom térhálós szerkezet 3D ionos fémek vegyületek ötvözetek molekulák atomrácsos vegyületek szilárd gázok, folyadékok, szilárd anyagok Gázok
A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!
1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket
Kémiai kötés. Általános Kémia, szerkezet Dia 1 /39
Kémiai kötés 4-1 Lewis elmélet 4-2 Kovalens kötés: bevezetés 4-3 Poláros kovalens kötés 4-4 Lewis szerkezetek 4-5 A molekulák alakja 4-6 Kötésrend, kötéstávolság 4-7 Kötésenergiák Általános Kémia, szerkezet
Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása
Az anyagi rendszer fogalma, csoportosítása A bemutatót összeállította: Fogarasi József, Petrik Lajos SZKI, 2011 1 1 A rendszer fogalma A körülöttünk levő anyagi világot atomok, ionok, molekulák építik
Mivel foglalkozik a hőtan?
Hőtan Gáztörvények Mivel foglalkozik a hőtan? A hőtan a rendszerek hőmérsékletével, munkavégzésével, és energiájával foglalkozik. A rendszerek stabilitása áll a fókuszpontjában. Képes megválaszolni a kérdést:
Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása
Nagynyomású csavarással tömörített réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és termikus stabilitása P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Anyagfizikai Tanszék,
Kémiai kötés Lewis elmélet
Kémiai kötés 10-1 Lewis elmélet 10-2 Kovalens kötés: bevezetés 10-3 Poláros kovalens kötés 10-4 Lewis szerkezetek 10-5 A molekulák alakja 10-6 Kötésrend, kötéstávolság 10-7 Kötésenergiák Általános Kémia,
Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban. Pergerné Klupp Gyöngyi. Matus Péter, Kamarás Katalin MTA SZFKI
Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban Pergerné Klupp Gyöngyi Matus Péter, Kamarás Katalin MTA SZFKI Jahn Teller-effektus Cs 3 C 60 -ban Tartalom 2 Bevezetés az A 3 C 60 (A = K, Rb, Cs) alkálifém-fulleridekről
Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion
Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion
Kémiai alapismeretek 3. hét
Kémiai alapismeretek 3. hét Horváth Attila Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémia Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék 2013. szeptember 17.-20. 1/15 2013/2014 I. félév, Horváth Attila c : Molekulákon
Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens.
Kémia, BMEVEAAAMM Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens Jegyzet dr. Horváth Viola, KÉMIA I. http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/anal/
OH ionok LiNbO 3 kristályban (HPC felhasználás) 1/16
OH ionok LiNbO 3 kristályban (HPC felhasználás) Lengyel Krisztián MTA SZFKI Kristályfizikai osztály 2011. november 14. OH ionok LiNbO 3 kristályban (HPC felhasználás) 1/16 Tartalom A LiNbO 3 kristály és
Amorf/nanoszerkezetű felületi réteg létrehozása lézersugaras felületkezeléssel
Amorf/nanoszerkezetű felületi réteg létrehozása lézersugaras felületkezeléssel Svéda Mária és Roósz András MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport 3515-Miskolc-Egyetemváros femmaria@uni-miskolc.hu Absztrakt
A periódusos rendszer, periodikus tulajdonságok
A periódusos rendszer, periodikus tulajdonságok Szalai István ELTE Kémiai Intézet 1/45 Az előadás vázlata ˆ Ismétlés ˆ Történeti áttekintés ˆ Mengyelejev periódusos rendszere ˆ Atomsugár, ionsugár ˆ Ionizációs
NÉHÁNY KÜLÖNLEGES FÉMES NANOSZERKEZET ELŐÁLLÍTÁSA ELEKTROKÉMIAI LEVÁLASZTÁSSAL. Neuróhr Katalin. Témavezető: Péter László. SZFKI Fémkutatási Osztály
NÉHÁNY KÜLÖNLEGES FÉMES NANOSZERKEZET ELŐÁLLÍTÁSA ELEKTROKÉMIAI LEVÁLASZTÁSSAL Neuróhr Katalin Témavezető: Péter László SZFKI Fémkutatási Osztály 2011. május 31. PhD témám: Fémes nanoszerkezetek elektrokémiai
Modern Fizika Labor. Fizika BSc. Értékelés: A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 13. mérés: Molekulamodellezés PC-n. 2008. április 29.
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: A mérés száma és címe: 13. mérés: Molekulamodellezés PC-n Értékelés: A beadás dátuma: 2008. május 6. A mérést végezte: 1/5 A mérés célja A mérés célja az
Kémiai kötés. Általános Kémia, szerkezet Slide 1 /39
Kémiai kötés 4-1 Lewis elmélet 4-2 Kovalens kötés: bevezetés 4-3 Poláros kovalens kötés 4-4 Lewis szerkezetek 4-5 A molekulák alakja 4-6 Kötésrend, kötéstávolság 4-7 Kötésenergiák Általános Kémia, szerkezet
Boroszilikát üvegek szerkezetvizsgálata neutrondiffrakcióval
Nukleon 1. november V. évf. (1) 119 Boroszilikát üvegek szerkezetvizsgálata neutrondiffrakcióval Fábián Margit 1,, Sváb Erzsébet 1 1MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, SZFKI 155 Budapest, Pf. 9, +36-1-3963
Röntgen sugárzás. Wilhelm Röntgen. Röntgen feleségének keze
Röntgendiffrakció Kardos Roland 2010.03.08. Előadás vázlata Röntgen sugárzás Interferencia Huygens teória Diffrakció Diffrakciós eljárások Alkalmazás Röntgen sugárzás 1895 röntgen sugárzás felfedezés (1901
Hemoglobin - myoglobin. Konzultációs e-tananyag Szikla Károly
Hemoglobin - myoglobin Konzultációs e-tananyag Szikla Károly Myoglobin A váz- és szívizom oxigén tároló fehérjéje Mt.: 17.800 153 aminosavból épül fel A lánc kb 75 % a hélix 8 db hélix, köztük nem helikális
Atomok. szilárd. elsődleges kölcsönhatás. kovalens ionos fémes. gázok, folyadékok, szilárd anyagok. ionos fémek vegyületek ötvözetek
Atomok elsődleges kölcsönhatás kovalens ionos fémes véges számú atom térhálós szerkezet 3D ionos fémek vegyületek ötvözetek molekulák atomrácsos vegyületek szilárd gázok, folyadékok, szilárd anyagok Gázok
Fázisátalakulások, avagy az anyag ezer arca. Sasvári László ELTE Fizikai Intézet ELTE Bolyai Kollégium
Fázisátalakulások, avagy az anyag ezer arca Sasvári László ELTE Fizikai Intézet ELTE Bolyai Kollégium Atomoktól a csillagokig, Budapest, 2016. december 8. Fázisátalakulások Csak kondenzált anyag? A kondenzált
AZ ANYAGI HALMAZOK ÉS A MÁSODLAGOS KÖTÉSEK. Rausch Péter kémia-környezettan
AZ ANYAGI HALMAZOK ÉS A MÁSODLAGOS KÖTÉSEK Rausch Péter kémia-környezettan Hogy viselkedik az ember egyedül? A kémiában ritkán tudunk egyetlen részecskét vizsgálni! - az anyagi részecske tudja hogy kell
Molekuláris dinamika I. 10. előadás
Molekuláris dinamika I. 10. előadás Miről is szól a MD? nagy részecskeszámú rendszerek ismerjük a törvényeket mikroszkópikus szinten minden részecske mozgását szimuláljuk? Hogyan tudjuk megérteni a folyadékok,
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 7. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
Bevezetés a lézeres anyagmegmunkálásba
Bevezetés a lézeres anyagmegmunkálásba FBN332E-1 Dr. Geretovszky Zsolt 2010. október 6. Anyagcsaládok Fémek Kerámiák, üvegek Műanyagok Kompozitok A családok közti különbségek tárgyalhatóak: atomi szinten
Halmazállapotok. Gáz, folyadék, szilárd
Halmazállapotok Gáz, folyadék, szilárd A levegővel telt üveghengerbe brómot csepegtetünk. A bróm illékony, azaz könnyen alakul gázhalmazállapotúvá. A hengerben a levegő részecskéi keverednek a bróm részecskéivel
Nyírási lokalizáció és rendeződés szemcsés anyagokban (munkabeszámoló) Szabó Balázs
Nyírási lokalizáció és rendeződés szemcsés anyagokban (munkabeszámoló) Szabó Balázs fiatal kutató, MTA Wigner FK, SZFI Komplex Folyadékok Osztály, Részben Rendezett Rendszerek Csoport 2010. szeptember
Általános Kémia, BMEVESAA101
Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár, csonkagi@gmail.com 1 Jegyzet Dr. Csonka Gábor http://web.inc.bme.hu/csonka/ Óravázlatok:
Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok
Folyadékok víz Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok 1 saját térfogat nincs saját alak/folyékony nincsenek belső nyíróerők
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 30 Műszeres ÁSVÁNYHATÁROZÁS XXX. Műszeres ÁsVÁNYHATÁROZÁs 1. BEVEZETÉs Az ásványok természetes úton, a kémiai elemek kombinálódásával keletkezett (és ma is keletkező),
Makroszkópos tulajdonságok, jelenségek, közvetlenül mérhető mennyiségek leírásával foglalkozik (például: P, V, T, összetétel).
Mire kell? A mindennapi gyakorlatban előforduló jelenségek (például fázisátalakulások, olvadás, dermedés, párolgás) értelmezéséhez, kvantitatív leírásához. Szerkezeti anyagok tulajdonságainak változása
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2.
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok Kiemelt témák: Viszkozitás Víz és nyál Kristályok - apatit Polimorfizmus Kristályhibák
Sillabusz orvosi kémia szemináriumokhoz 1. Kémiai kötések
Sillabusz orvosi kémia szemináriumokhoz 1. Kémiai kötések Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2010-2011. 1 A vegyületekben az atomokat kémiai kötésnek nevezett erők tartják össze. Az elektronok
3. A kémiai kötés. Kémiai kölcsönhatás
3. A kémiai kötés Kémiai kölcsönhatás ELSŐDLEGES MÁSODLAGOS OVALENS IONOS FÉMES HIDROGÉN- KÖTÉS DIPÓL- DIPÓL, ION- DIPÓL, VAN DER WAALS v. DISZPERZIÓS Kémiai kötések Na Ionos kötés Kovalens kötés Fémes
Az elektronpályák feltöltődési sorrendje
3. előadás 12-09-17 2 12-09-17 Az elektronpályák feltöltődési sorrendje 3 Az elemek rendszerezése, a periódusos rendszer Elsőként Dimitrij Ivanovics Mengyelejev és Lothar Meyer vette észre az elemek halmazában
Röntgendiffrakció. Orbán József PTE, ÁOK, Biofizikai Intézet november
Röntgendiffrakció Orbán József PTE, ÁOK, Biofizikai Intézet 2013. november Előadás vázlata Röntgen sugárzás Interferencia, diffrakció (elektromágneses hullámok) Kristályok szerkezete Röntgendiffrakció
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek
Fémek törékeny/képlékeny nemesémek magas/alacsony o.p. Fogorvosi anyagtan izikai alapjai 5. Általános anyagszerkezeti ismeretek Fémek, ötvözetek ρ < 5 g cm 3 könnyűémek 5 g cm3 < ρ nehézémek 2 Fémek tulajdonságai
Általános és szervetlen kémia 3. hét Kémiai kötések. Kötések kialakítása - oktett elmélet. Lewis-képlet és Lewis szerkezet
Általános és szervetlen kémia 3. hét Kémiai kötések Az elemek és vegyületek halmazai az atomok kapcsolódásával - kémiai kötések kialakításával - jönnek létre szabad atomként csak a nemesgázatomok léteznek
Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei
Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI
Energiaminimum- elve
Energiaminimum- elve Minden rendszer arra törekszi, hogy stabil állapotba kerüljön. Milyen kapcsolat van a stabil állapot, és az adott állapot energiája között? Energiaminimum elve Energiaminimum- elve
Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása
l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék
7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.
7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő tíz feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.
Folyadékok és szilárd anyagok
Folyadékok és szilárd anyagok 7-1 Intermolekuláris erők, folyadékok tulajdonságai 7-2 Folyadékok gőztenziója 7-3 Szilárd anyagok néhány tulajdonsága 7-4 Fázisdiagram 7-5 Van der Waals kölcsönhatások 7-6
Szilárdtestek mágnessége. Mágnesesen rendezett szilárdtestek
Szilárdtestek mágnessége Mágnesesen rendezett szilárdtestek 2 Mágneses anyagok Permanens atomi mágneses momentumok: irány A kétféle spin-beállású elektronok betöltöttsége különbözik (spin-polarizáció)
Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése
Réz - szén nanocső kompozit mikroszerkezete és mechanikai viselkedése P. Jenei a, E.Y. Yoon b, J. Gubicza a, H.S. Kim b, J.L. Lábár a,c, T. Ungár a a Department of Materials Physics, Eötvös Loránd University,
Őrlés hatására porokban végbemenő kristályos-amorf szerkezetváltozás tanulmányozása
Őrlés hatására porokban végbemenő kristályos-amorf szerkezetváltozás tanulmányozása K. Tomolya*, D. Janovszky, A. Sycheva, A. Roósz 1,2,3,4 MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport, Miskolc-Egyetemváros *femkinga@uni-miskolc.hu
Folyadékok szerkezetének tanulmányozása klasszikus szimulációk segítségével
Vrabecz Attila Folyadékok szerkezetének tanulmányozása klasszikus szimulációk segítségével című doktori értekezés tézisei Témavezető: Dr. Tóth Gergely egyetemi adjunktus Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Bevezetés a lézeres anyagmegmunkálásba
Bevezetés a lézeres anyagmegmunkálásba FBN332E-1 Dr. Geretovszky Zsolt 2010. október 13. A lézeres l anyagmegmunkálás szempontjából l fontos anyagi tulajdonságok Optikai tulajdonságok Mechanikai tulajdonságok
I. Atomszerkezeti ismeretek (9. Mozaik Tankönyv:10-30. oldal) 1. Részletezze az atom felépítését!
I. Atomszerkezeti ismeretek (9. Mozaik Tankönyv:10-30. oldal) 1. Részletezze az atom felépítését! Az atom az anyagok legkisebb, kémiai módszerekkel tovább már nem bontható része. Az atomok atommagból és
Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár. Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár,
Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár, csonkagi@gmail.com 1 Jegyzet Dr. Csonka Gábor http://web.inc.bme.hu/csonka/ Facebook,
4. változat. 2. Jelöld meg azt a részecskét, amely megőrzi az anyag összes kémiai tulajdonságait! A molekula; Б atom; В gyök; Г ion.
4. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
Az egyensúly. Általános Kémia: Az egyensúly Slide 1 of 27
Az egyensúly 6'-1 6'-2 6'-3 6'-4 6'-5 Dinamikus egyensúly Az egyensúlyi állandó Az egyensúlyi állandókkal kapcsolatos összefüggések Az egyensúlyi állandó számértékének jelentősége A reakció hányados, Q:
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása
Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.
Az atom- olvasni. 1. ábra Az atom felépítése 1. Az atomot felépítő elemi részecskék. Proton, Jele: (p+) Neutron, Jele: (n o )
Az atom- olvasni 2.1. Az atom felépítése Az atom pozitív töltésű atommagból és negatív töltésű elektronokból áll. Az atom atommagból és elektronburokból álló semleges kémiai részecske. Az atommag pozitív
Folyadékok. Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 2. Általános anyagszerkezeti ismeretek Folyadékok, szilárd anyagok, folyadékkristályok.
Folyadékok folyékony nincs saját alakja szilárd van saját alakja (deformálás után úgy marad, nem (deformálás után visszaalakul, mert ébrednek benne visszatérítő nyíróerők) visszatérítő nyíróerők léptek
Amorf fényérzékeny rétegstruktúrák fotonikai alkalmazásokra. Csarnovics István
Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Anyagtudományi és Diffrakciós Szakcsoportjának Őszi Iskolája 2012.10.03. Mátrafüred Amorf fényérzékeny rétegstruktúrák fotonikai alkalmazásokra Csarnovics István Debreceni
2010. január 31-én zárult OTKA pályázat zárójelentése: K62441 Dr. Mihály György
Hidrosztatikus nyomással kiváltott elektronszerkezeti változások szilárd testekben A kutatás célkitűzései: A szilárd testek elektromos és mágneses tulajdonságait az alkotó atomok elektronhullámfüggvényeinek
A SZILÁRDTEST FOGALMA. Szilárdtest: makroszkópikus, szilárd, rendezett anyagdarab. molekula klaszter szilárdtest > σ λ : rel.
A SZILÁRDTEST FOGALMA Szilárdtest: makroszkópikus, szilárd, rendezett anyagdarab. a) Méret: b) Szilárdság: molekula klaszter szilárdtest > ~ 100 Å ideálisan rugalmas test: λ = 1 E σ λ : rel. megnyúlás
Az anyagi rendszerek csoportosítása
Általános és szervetlen kémia 1. hét A kémia az anyagok tulajdonságainak leírásával, átalakulásaival, elıállításának lehetıségeivel és felhasználásával foglalkozik. Az általános kémia vizsgálja az anyagi
Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek. fémek
Kémiai kötések Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek fémek Fémek Szürke színűek, kivétel a színesfémek: arany,réz. Szilárd halmazállapotúak, kivétel a higany. Vezetik az
5. Állapotegyenletek : Az ideális gáz állapotegyenlet és a van der Waals állapotegyenlet
5. Állapotegyenletek : Az ideális gáz állapotegyenlet és a van der Waals állapotegyenlet Ideális gáz Az ideális gáz állapotegyenlete pv=nrt empírikus állapotegyenlet, a Boyle-Mariotte (pv=konstans) és
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...
MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403. Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408
MÉRNÖKI ANYAGISMERET AJ002_1 Közlekedésmérnöki BSc szak Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens B 403 Dr. Dogossy Gábor Egyetemi adjunktus B 408 Az anyag Az anyagot az ember nyeri ki a természetből és
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR (minden téma külön lapra) június május 31
1. A téma megnevezése TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1 2012. május 31 Nanostruktúrák szerkezeti jellemzése 2. A témavezető (neve, intézet, tanszék)
Vezető kutató: Farkas Viktor OTKA azonosító: 71817 típus: PD
Vezető kutató: Farkas Viktor TKA azonosító: 71817 típus: PD Szakmai beszámoló A pályázat kutatási tervében kiroptikai-spektroszkópiai mérések illetve kromatográfiás vizsgálatok, ezen belül királis HPLC-oszloptöltet
1. változat. 4. Jelöld meg azt az oxidot, melynek megfelelője a vas(iii)-hidroxid! A FeO; Б Fe 2 O 3 ; В OF 2 ; Г Fe 3 O 4.
1. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Melyik sor fejezi be helyesen az állítást:
KRISTÁLYOK GEOMETRIAI LEÍRÁSA
KRISTÁLYOK GEOMETRIAI LEÍRÁSA Kristály Bázis Pontrács Ideális Kristály: hosszútávúan rendezett hibamentes, végtelen szilárd test Kristály Bázis: a kristály legkisebb, ismétlœdœ atomcsoportja Rácspont:
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
SZERKEZETI RENDEZETLENSÉG VIZSGÁLATA NEUTRONDIFFRAKCIÓVAL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL PhD értekezés TEMLEITNER LÁSZLÓ
SZERKEZETI RENDEZETLENSÉG VIZSGÁLATA NEUTRONDIFFRAKCIÓVAL ÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓVAL PhD értekezés TEMLEITNER LÁSZLÓ Témavezet : Dr. PUSZTAI LÁSZLÓ MTA SZFKI 7 Nyilatkozat Alulírott Temleitner László
A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos
Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilád, folyékony vagy
Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont
Monte Carlo módszerek a statisztikus fizikában. Az Ising modell. 8. előadás
Monte Carlo módszerek a statisztikus fizikában. Az Ising modell. 8. előadás Démon algoritmus az ideális gázra időátlag fizikai mennyiségek átlagértéke sokaságátlag E, V, N pl. molekuláris dinamika Monte
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 6 KRISTÁLYTAN VI. A KRIsTÁLYOs ANYAG belső RENDEZETTsÉGE 1. A KRIsTÁLYOs ÁLLAPOT A szilárd ANYAG jellemzője Az ásványok néhány kivételtől eltekintve kristályos
Fázisátalakulások vizsgálata
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 6. MÉRÉS Fázisátalakulások vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. szeptember 28. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja A mérés
Az ásványok rendszerezése Az ásványok osztályokba sorolásának alapelvei: - Összetétel - Kristályszerkezet - Előfordulás Összesen 9 osztályba soroljuk
Ásványtani alapismeretek 4. előadás Az ásványok rendszerezése Az ásványok osztályokba sorolásának alapelvei: - Összetétel - Kristályszerkezet - Előfordulás Összesen 9 osztályba soroljuk az ásványokat,
Kémiai átalakulások. A kémiai reakciók körülményei. A rendszer energiaviszonyai
Kémiai átalakulások 9. hét A kémiai reakció: kötések felbomlása, új kötések kialakulása - az atomok vegyértékelektronszerkezetében történik változás egyirányú (irreverzibilis) vagy megfordítható (reverzibilis)
Szalai István. ELTE Kémiai Intézet 1/74
Elsőrendű kötések Szalai István ELTE Kémiai Intézet 1/74 Az előadás vázlata ˆ Ismétlés ˆ Ionos vegyületek képződése ˆ Ionok típusai ˆ Kovalens kötés ˆ Fémes kötés ˆ VSEPR elmélet ˆ VB elmélet 2/74 Periodikus
Röntgen-gamma spektrometria
Röntgen-gamma spektrométer fejlesztése radioaktív anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű meghatározására Szalóki Imre, Gerényi Anita, Radócz Gábor Nukleáris Technikai Intézet
Modellszámításokkal kapcsolatos kutatások bemutatása
Modellszámításokkal kapcsolatos kutatások bemutatása Dr. Boda Dezső alprojektfelelős Fizikai Kémiai Tanszék Pannon Egyetem boda@almos.vein.hu 2013. május 31. Dr. Boda Dezső (Modellszámítások alprojekt)