XXII. évfolyam 24. (467.) szám december 15. Negyedmilliós torta
|
|
- Katalin Fülöp
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XXII. évfolyam 24. (467.) szám december 15. Negyedmilliós torta A jubileumról szóló cikkünk a 372. oldalon olvasható! (fotó: Czakó Ildikó)
2 Számadás Huszonkét évvel ezelőtt, 1992 augusztusában indult a Csengelei Krónika, az utcabálon osztogattuk az első példányokat. Az újság most befejezi működését, ideje számadást végezni. A több mint két évtized alatt 467 kiadást tettünk az olvasók elé, ez összesen oldalt jelent. Eleinte a lapot ingyen adtuk az érdeklődőknek, de a 250-es példányszám után át kellett térni az előfizetési rendszerre, mert nem bírtuk már ezt finanszírozni. Azóta a példányszám fokozatosan csökkent. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2008-ban elindult az interneten a Csengelei információk elnevezésű honlap, mely sok írást közölt a Csengelei Krónikából még a megjelenés előtt. Az országban általános jelenség a nyomtatott lapok példányszámainak csökkenése, az olvasók áttérnek a sokkal frissebb, és mellesleg ingyenes világhálós újságokra. Ez a helyzet vezetett oda, hogy a Csengelei Krónika befejezi működését, a faluról szóló tudósítások a továbbiakban a Csengelei információk nevű internetes honlapon lesznek olvashatók. Bizonyára lesz olyan, akinek hiányozni fog az újság. Azt sem lehet eltagadni, hogy biztosan lesznek olyanok is, akik felsóhajtanak: na végre! A hatalom mindig is szeretett volna beleszólni a működésébe, ha ez nem ment, az elnémításával próbálkozott. Hát ez nem jött össze! Mindig voltak ugyanis olyanok, akiknek fontos volt a sajtószabadság, és segítő kezet nyújtottak. Nemrég megkérdezték tőlem: Misi! Milyen elismerést kaptál a 22 éves újságírói munkádért? A válaszom az volt, hogy egyszer kaptam 60 ezer forintot az önkormányzattól, de nem jutalomként, hanem bírságként. Mivel engedély nélkül használtam a falu újságján a falu címerét. Csak érdekességként kiszámoltam, hogy ha ezt a munkát a balástyai önkormányzatnak végeztem volna, mai áron 14 millió forint fizetést kaptam volna a 22 év alatt. Búcsúzom az olvasóktól. Kérem, őrizzék meg jó emlékezetükben a Csengelei Krónikát! Molnár Mihály alapító szerkesztő
3 NAPTÁR December ben ezen a napon született Sisák Csaba, aki 1994-ben a megyei atlétikai bajnokságon III. helyezést ért el, majd ugyanezen évben az országos bajnok atlétika csapat tagja volt között a csengelei focicsapatban játszott ban ezen a napon született Sutka Pál ( 1959), aki között a földművelés mellett kovács munkával is foglalkozott ben szatócsboltot nyitott ben ezen a napon született Pap Jánosné Kővágó Piroska, aki a Honfoglalás majori boltot, között a Csöpi presszót, 1989-től 1994-ig az új presszót vezette ben ezen a napon született Garas Pálné Olajos Mária, aki között a községi tanács alkalmazottja volt között a KISZ-szervezet titkári tevékenységét is ellátta ben ezen a napon hunyt el Szabó Mihály, aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesületnek 1929-től jegyzője, 1934-től 1941-ig ellenőre volt. A Független Kisgazdapárt csengelei szervezetének választmányi tagja lett 1944-ben. Tagja volt a földosztó bizottságnak. Az 1949-es községgé alakuláskor képviselőnek választották meg ben ezen a napon hunyt el Rácz András ( 2000), aki között a rendőrség körzeti megbízottja volt ben ezen a napon született Papp L. István ( 2009), aki 1944-ben polgárőr volt, majd rendőr lett ig a községi tanács gazdálkodási előadója volt ban ezen a napon született Kordás Istvánné Obajdin Vincencia Ágnes ( 1965), aki 1954-től haláláig Csengelén tanított ban ezen a napon született Hegedűs István ( 1914), aki az I. világháborúban a szerb hadszíntéren hősi halált halt ben ezen a napon hunyt el Vörös Rudolf, aki között a Vadgerlés Tsz, között az Egyesült Tsz elnöke volt.
4 ban ezen a napon született Ambrus Ferenc szabósegéd, aki a II. világháborúban, 1943-ban eltűnt ben ezen a napon született Csókási Gabriella, aki között a Szeretetszolgálat elnöke volt től az óvoda élelmezésvezetője ben ezen a napon született Balassi Pál, aki között több csengelei tsz főkönyvelője volt ben ezen a napon született Ceglédi Jánosné Bárkányi Erzsébet ( 2009), aki 1972-től dolgozott a csengelei postahivatalban ben ezen a napon született Magyar Erzsébet, aki 2004-től a polgármesteri hivatal alkalmazottja ban ezen a napon született Nagy István, akit 1922-ben vitézzé ütöttek. Vitézi telkét Csengelén kapta ban ezen a napon született Vígh Istvánné Essig Éva, aki 1990-től az I. számú háziorvosi rendelő ápolónője ban ezen a napon hunyt el Gémes Józsefné Hunyadi Ilona, aki között az általános iskola napközis tanára volt. Utána két évig közművelődési előadóként tevékenykedett ban ezen a napon született Csákiné Géczi Rozália, aki között megszakításokkal a helyi takarékszövetkezet vezetője volt ban ezen a napon hunyt el Magyar János bognár, aki a Csengelei Mezőgazdasági Egyesületben több vezető tisztséget töltött be ben tagja volt a Földosztó Bizottságnak. Az egyházközségi képviselő-testületben is több tisztséget látott el ban ezen a napon született Csíkosné Frányó Mónika, aki között napközis tanár volt az általános iskolában ban ezen a napon született Minkó Ágnes, akit 1998-ban "A csengelei iskoláért" plakettel tüntettek ki ben ezen a napon született Kótai László, aki 1954/55- ös tanévben gyakorlóéves nevelő volt a Pántlika úti iskolában ban ezen a napon hunyt el a Szovjetunióban Rabi Mihály, aki április 3-án esett hadifogságba ban ezen a napon hunyt el Lippai Viktória, aki között a Pántlika úti iskolában tanított.
5 Nemere István 70. születésnapjára A falunkban élő és alkotó író november 8-án töltötte a hetedik X-et. Ebből az alkalomból a Magyar Scifitörténeti Társaság egy kötetet bocsátott ki Nemere 70 címmel. A sci-fi írók ebben a könyvben humoros formában emlékeznek meg a legtermékenyebb magyar szerzőről, kifigurázva azt, hogy folyamatosan jelennek meg írásai, és több novellát is közölnek az ő stílusát utánozva. A kis kötet mindössze 50 példányban jelent meg, könyvárusi forgalomba nem került, így már most nagy ritkaság a Nemere rajongók számára. M. M. Csengelei ezüst és bronz érem A Kistelek Kistérségi Küzdősport Egyesületben a kistelekiek mellett csengeleiek is sportolnak. November végén rendezték meg a III. Szegedi Grapling Bajnokságot, ahol a 33 szereplő klub között a fentebb említett egyesület is jelen volt. A Csengeleiek közül Szarka-Kovács Nándor GI kategóriában bronz-, a NO GI kategóriában ezüstérmet szerzett. A többi falunkbeli versenyzőnek most nem kedvezett a szerencse. S. I.
6 Negyedmillió letöltött oldal 2008 nyarán találta ki a számítástechnikához értő Forgó Gyula, hogy az interneten elindít egy honlapot Csengelei információk címmel. Munkatársnak megnyerte Törköly Ágnest, Katona Attilát és Molnár Mihályt. Törköly a faluházi rendezvényekről, Katona az egyházi életről, Molnár pedig a többi eseményről tudósított. A nyomtatott lapokhoz képest sokkal nagyobb varázsa van az internetnek, ahol gyakorlatilag nincs korlátja, hogy mennyi fényképet mellékeljünk egy íráshoz, arról nem is beszélve, hogy videókat is fel lehet tölteni. A csengeleieknek tetszett az ötlet, és az eltelt hat év alatt rohamosan nőtt az oldal látogatottsága. A Csengelei infromáció megmutatta a világnak falunkat. A magyar olvasók mellett európa szinte minden országából előfordul látogató, és a tengerentúlról Ausztráliában és USA-ban is figyelemmel követik. Sok egzotikus ország (Fülöp-szigetek, Argentina, Brazilia, Kína stb.) között nemrég Japánból néztek meg egy videót a csengelei jubiláló házasok megáldásáról. Ki gondolta volna, hogy a csengelei kicsi templomban tartott misére a világ túlsó felén is kíváncsiak lehetnek? Ez év márciusában emlékeztünk meg a 200 ezredik oldal letöltéséről, és december 3-án letöltötték a 250 ezrediket is. A lap munkatársai kis ünnepség keretében emlékeztek meg a negyedmilliós jubileumról, és együtt fogyasztották el Czakó Ildikó tortáját. Képviselői fogadóóra M. M. Tóth Tibor önkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén, 19 órai kezdettel fogadóórát tart a faluházban. A következő alkalom december 1-jén lesz.
7 Három gázpalackot mentettek ki a tűzből december 3-án 9 óra tájban tűzeset történt a Kossuth utcában, a tüzifa tárolására szolgáló melléképület kapott lángra. A tulajdonosok éppen nem voltak otthon, így a szomszédok értesítették a tűzoltókat. A helyi önkéntesek néhány percen belül a helyszínen voltak, és megkezdték a lángok oltását. Egy benzines kanna felrobbant, viszont sikerült három PB-gázpalackot időben kimenekíteni. A palatető hamar eldurrogott, így a lángok hatalmasra csaptak. Az önkénteseknek köszönhetően a főépületre nem terjedt át a tűz. Az oltásba a kiskunfélegyházi és kisteleki állami tűzoltók is bekapcsolódtak. A tűz oka egyelőre ismeretlen. M. M. Három tűzoltó kocsi vonult a helyszínre (fotó: Molnár Mihály)
8 es videó toplista A Csengelei információk elnevezésű honlap alapításától kezdve3 közöl videós tudósításokat a csengelei eseményekről. Az alábbi táblázatban az idei videók nézettségi adatait közöljük. Az első oszlopban a helyezés száma, a második oszlopban a videó címe és a készítés ideje, a harmadikban a letöltések száma szerepel. 1. Farsang az általános iskolában (február 22.) A képviselő-testület eskütétele (október 21.) Ballagás az általános iskolában (június 20.) A művészeti iskola félévi bemutatója (február 21.) Polgármesteri és képviselői megbízólevelek átadása (október 16.) Óvodai ballagás (május 31.) Csengele falunapok I. nap (június 6.) Sánta Ferenc búcsúztatója (szeptember 25.) Bérmálás (május 18.) Ünnepi műsor az általános iskolában (március 17.) 90 Szüreti felvonulás (október 4.) Keresztelők (június 15.) Anyáknapja (május 4.) Tollaslabda bajnokság (február 8.) Majálisok Csengelén (május 1.) Csengelei falunapok II. nap (június 7.) 79 Csengelei falunapok III. nap (június 8.) Közmeghallgatás (november 26.) éves óvodai ünnepség (május 31.) Női focista szezonzáró (június 28.) éves iskolai találkozó (november 8.) Gyermeknap (május 30.) Kormányváltó választási gyűlés (március 18.) Családnap (szeptember 28.) Művészeti iskola koncertje (április 7.) Elsőáldozás (május 13.) 48
9 Főzőverseny a Gól sörözőben (május 2.) Szent Imre nap (november 8.) Fideszes gazdafórum (február 17.) tollaslabda bajnokság (március 7.) 35 Jubiláló házaspárok miséje (november 24.) Focista szezonzáró (június 14.) Adventi műsor 1. (november 30.) Focipálya avató (november 9.) Polgárőr közgyűlés (április 12.) 11 Sütemény receptek 1927-ből A Pesti Napló júliusi és augusztusi Szerkesztői üzenetei között két sütireceptet is találtam, melyeket Vidéki előfizető, Csengele részére küldtek: A linzerpogácsa így készül: 15 deka lisztet, 15 deka vajat, 15 deka cukrot, 15 deka őrölt mandulát és 4 tojás sárgáját gyúrja össze, aztán nyújtsa ki és pogácsaszaggatóval szúrja ki. A visszamaradt részeket újból gyúrja össze és kiszaggathatja. Forró sütőben kell megsütni. A zsíros linzer tészta készítési módja: 30 deka zsír, 30 deka cukor, 70 deka liszt, egy egész citrom leve, 3 egész tojás, 1 kávéskanál törött fahéj, 1 kávéskanál szegfűszeg. A zsírt habosra verik, aztán hozzáadják a liszt kivételével bármely sorrendben a többi hozzávalót és jól elkeverik. Azután deszkán hozzádolgozzák a lisztet, majd tepsiben laposra nyomkodják és lassú tűznél megsütik. A forma mellékes. Lehet rá ízt tenni és aztán a tésztaanyagból hosszú szálat sodorni és rácsot rakni rá. Lehet kiszaggatni is különböző formákra és a tetejét törött dióval behinteni.
10 Kun Szabó István nótáskönyve 61. rész 116. Megkérem kegyedet Megkérem kegyedet, szeressen engemet Meglátja boldogok leszünk! Úgy élünk, mint a galamb a párjával, Sej Manci sem pótol a csókjával. Nem kell a hozomány, csak egy pakli dohány, Meglássa boldogok leszünk Kisjány [Hervad a falevél, messze viszi a szél, Elmúlott ismét egy nyár, És a kicsi lány engemet Ezután esténként hiába vár.] Kisjány, bocsássa meg nekem, hogy nem kísérhetem soha többé magát Budára. Kisjány, a szíve fáj nagyon, ha majd a kispadon egy más vár magára. Kisjány, a búcsúzáshoz nincs elég erőm, Kisjány vasárnap délelőtt lesz az esküvőm. Kisjány, bocsássa meg nekem, hogy nem kísérhetem soha többé magát Budára. [Én vagyok a hibás, mert hiszen soha más Nem fog így szeretni még. Fáj ma is a szívem, Mert ez a szerelem el nem múló szép emlék.] [Az első és az utolsó versszakot nem tartalmatta a nótáskönyv, de hozzá tartozik. Szövegíró: Szécsén Mihály]
11 Nem hittem, az legyek Nem hittem az legyek amivé én lettem, Ezerszer is megbántam, hogy szívem után mentem. Szívem után mentem, nem hallgattam másra, Elvette az eszemet egy asszony kacagása. Elhagyott az asszony, szívem összetépte, Hogyha bűn a szerelem, én megbűnhődtem érte. Mégis büszke voltam, vissza sose hívtam, De lelkemben azt az asszonyt százszor visszasírtam Sötét Volga Sötét a Volga, sötét a hold ma. A hóval betemetett hegyek között csilingel át egy trojka, Ölébe engem ölel szerelme, S egy házban, valahol egy balalajka zenél a téli csendbe. Az égből, mint az angyaloknak könnye hull a hó, S a trojka száll velünk, hahó, hahó. Sötét a Volga, sötét a hold ma, S a szél a boldogtalan szívünk dalát dalolva rohan velünk Mondjon valami szépet Mondjon valami szépet, olyan mesebeli szépet, Mit sose mondott még! Mondja azt, hogy Maga drága, Hogy én vagyok az álma! S hogy szíve csakis értem ég, Vagy nézzen énrám most melegen. S csak annyit mondjon, hogy szeretem. Mondjon valami szépet. még.
12 Ezt írták Csengeléről 70 éve: Visszatekintő Párthírek A Független Kisgazdapárt szervezkedése Szeged-Felsőtanyán dr. Fajka Lajos irányításával indult meg, amelynek máris igen komoly eredményei vannak. A legtöbb tanyakörzetben megalakultak a helyi pártszervezetek. [ ] A csengelei pártszervezet elnöke Erdélyi János, a választmány tagjai: Katona Pál, Szabó Mihály, Gera György, Kondász Mihály, Répa Jenő, Erdélyi Péter, Béres János, Virágh Menyhért, Szabó D. Lajos, Balogh József, Drinoski [így, Drinóczki helyett - A szerk.] Pál, Tóth Pál, Magyar Mihály, Kiss Mihály, Balogh Ferenc, Höhn Ferenc, Virág Sándor, Buknicz István, Hatvani András, Bodor Márton, Darányi József, Nagy Vilmos, Kálló Mihály, Balog Károly, Börcsök András, Pigniczki József, Sutka István, Sibon Lajos. (Megjelent a Délmagyarország december 13-i számában) Miről írt a Csengelei Krónika 20 éve? A december 15-i számban beszámoltunk a négy éves Csengelei Polgárőr Csoport közgyűléséről, az általános iskola első Mikulás báljáról. Bencsik Ferenc Csengele gazdasági fejlődésének lehetőségeiről írt. Közöltük az önkormányzati választások eredményeit (28 képviselő jelölt volt, a legtöbb szavazatot, 605-öt Bitó József kapta). Kun-Szabó Tibor tudósított a focisták szezonzáró vacsorájáról, Molnár Mihály pedig a holland rendőrségen szerzett tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal. A szórakozást a karácsonyi keresztrejtvény biztosította, melynek helyes megfejtésével 1000 Ft-os ajándékcsomagokat lehetett nyerni.
13 Kedvenc receptjeim Busa bormártásban Hozzávalók: 80 dkg busafilé, 1 nagy cikk fokhagyma, 2 evőkanál citromlé, 1 dl fehérbor, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, őrölt bors, só. A busafilét sóval, borssal, és zúzott fokhagymával alaposan bedörzsöljük, majd legalább 3 órára hűtőszekrénybe tesszük (letakarva). Megmártjuk citromlében és egy kivajazott tűzálló tálba tesszük. Leöntjük borral és 1 dl vízzel. Előmelegített sütőbe teszszük, és letakarva puhára pároljuk. Közben futtassuk meg a vajon a lisztet, engedjük fel kevés vízzel, sózzuk, borsozzuk, citromlével ízesítjük. Tegyük meleg tálalóra a halfilét, a főzőlevébe öntsük bele a sűrítést, és jól keverjük el. Keverjük a tejfölbe a tojássárgáját, öntsük a mártásba, de már ne forraljuk fel, hanem azonnal öntsük a halra. Nemere Ilona Digitalizálják a Krónikákat Lapunk digitális feldolgozása ez év tavaszán megkezdődött, és december közepére véget is ér. A közel nyolcezer oldalt megküldjük az Országos Széchenyi Könyvtárnak, hogy az elektronikus periodika archívumban az interneten közzétegyék. A tervek szerint egy kereső is lesz hozzá, így az összes, 22 év alatt megjelent Csengelei Krónikákban szavak, nevek után lehet kutatni. A digitalizált újságnak olyan előnye is lesz az eredeti példányokhoz képest, ahol színes fotó volt a szerkesztett példányban, ott azt színesként lehet majd megtekinteni. Addig is, míg a teljes anyag felkerül az internetre, a Csengelei információk internetes honalpon meg lehet tekinteni néhány kezdeti évet. Molnár Mihály
14 H i r d e t é s e k Újra kinyitott a Novák-féle bolt! Újból lehet Telenor, T-Mobile és Vodafon szolgáltatók mobiltelefonjait feltölteni, Ft-ért is. Ugyanitt Elektron feltöltés is lehetséges. Eladó egy 2007-es, 50 köbcentiméteres, négy ütemű robogó. Ugyanitt eladó egy új 630-as Slavia. Érdeklődni lehet a telefonszámon. Kápia, almaparika lecsót vásárolnák! Telefon: Szakképzett nővér, több éves kórházi és idősgondozói tapasztalattal vállal: idősgondozást, betegápolást, esetleg eltartási szerződést kötne. Telefon: Zöldség-gyümölcs árukkal bővítettem a virágboltom kínálatát. Sándorné Zsóka Eladó a Csengele, Arany János u. 1/A. szám alatti telephely! Érdeklődni lehet az Arany János u. 6. szám alatt. Pí-víz kapható a csengeli benzinkúton. A japán szabadalom alapján előállított nagy tisztaságú, vegyszer és ionmentes víz fizikai és biológiai tulajdonságai eltérnek a csapvízétől. A tapasztalatok szerint segíti a szervezet méregtelenítését, erősíti az immunrendszert, növeli az ellenálló képességet a betegségekkel szemben, gátolja a kórokozók terjedését a szervezetben, fokozza a regenerálódást, a sérült szövetek helyreállítását, csökkenti az allergiás tüneteket, hatásosan csökkenti a stressz érzékenységet, növeli a teherbíró képességet és lassítja az öregedést. Hatása néhány hét után észlelhető. Naponta 1-1,5 liter fogyasztása ajánlott. 1,5 literes műanyag flakonokban kapható, szénsavas és szénsavmentes változatban. Egy üveg ára 120 Ft. Eladó a Csengele, Bem tábornok u. 4. szám alatti ház. 3 szoba, fürdőszoba, spájz, étkező, főzőfülke, gáz és vegyes tüzelésű kazán, garázs, pince, melléképületek. Érdeklődni lehet hétköznap 16 óra után, hétvégén egész nap a 06-30/ telefonszámon. A Deák Ferenc u. 4. szám alatti, 1500 négyzetméteren lévő ingatlan eladó, vagy üzlethelyiségnek bérelhető /
15 Régi pénzeket, iratokat, könyveket, egyéb régiséget, esetleg teljes hagyatékot vásárolnék. Telefon: Verovszki József Használt akkumulátort, háztartási gépeket (kazánt, radiátort, tűzhelyeket) és ócskavasat felvásárolom. Telefon: 06-30/ Tárcsázást, szántást és aratást vállalok. Érdeklődni: Széll János / Az embereknek a jövőben nem arra van szükségük, hogy több gyógyszert szedjenek, hanem hogy ismét elegendő vitális anyagot fogyasszanak. Erre ajánlják a világújdonsággal bíró alga termékeket. A mikroalgák tudományosan bizonyítva elősegítik a sejttisztítást, sejtvédelmet és a legerősebb antioxidánsok. Próbálja ki Ön is elérhető áron, garanciával! Érdeklődni lehet a 06-20/ telefonszámon. A Virág soron összkomfortos tanya eladó! A melléképületek javításra szorulnak. Ugyanitt fejős kecske is eladó! G é p i h í m z é s! Céglogók, emblémák, saját tervezésű rajzok, óvodai jelek, névre szóló törülközők stb. gépi hímzését vállaljuk egyedi elképzelés szerint cégeknek, motoros kluboknak, vadásztársaságoknak, baráti köröknek, magánszemélyeknek. Várjuk szeretettel! Bővebb tájékoztatás: TTM CREATOR HÁZ Szeged, Kossuth Lajos sgt. 75., telefon/fax: (06-62)
16 Szántást és tárcsázást vállalok! Balázs Tibor / A sportpályához 100 méterre, ipari árammal, fúrott kúttal hobbikert eladó. Érdeklődni: Béres Lajosné, Csengele, Kossuth u / Fotó és videó felvételek készítése - Vállalom esküvő, lakodalom és egyéb rendezvények fényképezését és videózását. - Gyermek felvételek készítése háznál. - Olaj, pasztell és akvarell képek árusítása Elérhetőségeim: Nacsa Jánosné fényképész Szeged, Zentai u / nacsafoto@t-online.hu Havonta kétszer megjelenő közéleti lap Kiadja és sokszorosítja: Csengelei Krónikás Egyesület Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6765 Csengele, Deák Ferenc u. 2/A csengele@fre .hu Példányszám: 100 Felelős kiadó és felelős szerkesztő: Gémes Antal Copyright reserved! A lap másolása csak a kiadó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. Az újság szívesen fogad a szerkesztőség álláspontjával ellentétes, nem megrendelésre készült írásokat is. =========================================================
A II. kakasfőző verseny résztvevői
XXII. évfolyam 15-16. szám 2014. augusztus 1-15. A II. kakasfőző verseny résztvevői A vetélkedőről szóló írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6.
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát
XXII. évfolyam 22. szám 2014. november 15. Átadták a felújított focipályát Az ünnepségről szóló írásunk a 353. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 346 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23. 24. 25.
19. évfolyam 17. szám szeptember 1. Országos siker
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Országos siker Vincze János kiállításáról szóló írásunk a 2. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel. Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
XVII. évfolyam 3. szám 2009. február 1. Szűcs Erik szüleivel Az új polgárőr bébiről szóló írásunk a 36. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 34 - NAPTÁR Február 1. 2. 3. 6. 7. 1956-ban ezen a napon
Polgárőrök az iskola előtt
20 éves a XX. évfolyam 19. szám 2012. október 1. Polgárőrök az iskola előtt Írásunk a 284. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 282 - NAPTÁR Október 1. 2. 3. 6. 7. 1890-ben ezen a napon kezdődött
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz
XXI. évfolyam 8. szám 2013. április 15. A gólyát nem zavarja a belvíz A belvízhelyzetről szóló tudósításunk a 137. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 134 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben
Gólyafiókák a majsai út mellett
XVII. évfolyam 15-16. szám 2009. augusztus 1-15. Gólyafiókák a majsai út mellett (fotó: Molnár Mihály) - 234 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 7. 1932-ben ezen a napon született Rácz Tibor ( 1976), aki
XVI. évfolyam szám augusztus Tetőcsere az orvosi rendelőn
XVI. évfolyam 15-16. szám 2008. augusztus 1-15. Tetőcsere az orvosi rendelőn A felújításról szóló írásunk a 229. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1 2 3 5 6 7 8 1932-ben
20. évfolyam 4. szám február 15. Belepte a hó Csengelét
20. évfolyam 4. szám 2012. február 15. Belepte a hó Csengelét Cikkünk az 57. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 54 - NAPTÁR Február 16. 17. 19. 20. 21. 1895-ben ezen a napon született Balog Imre
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra
19. évfolyam 17. szám 2011. szeptember 1. Leánybúcsú csengelei módra Írásunk a 249. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 246 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a napon született Csókási
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok
XXI. évfolyam 9. szám 2013. május 1. Üllési néptáncosok A Szomszédolóról szóló írásunk a 154. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 150 - NAPTÁR Május 1. 2. 3. 4. 1925-ben ezen a napon született Putnoki
Avar kori korsó. 20 éves a. XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1.
20 éves a XX. évfolyam 23. szám 2012. december 1. Avar kori korsó Az új csengelei leletről szóló írásunk a 358. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 354 - NAPTÁR December 1. 2. 3. 4. 5. 1888-ban
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben
A Földmunkás Szövetség Csengelei Csoportja 1919-ben Molnár Mihály A 20. század elején indult meg Magyarországon a paraszti szakszervezeti mozgalmak szervezése. Ennek keretében 1905. április 22-én országos
Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim
Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
XXII. évfolyam 1. szám január 1. Varga doktor újabb elismerései
XXII. évfolyam 1. szám 2014. január 1. Varga doktor újabb elismerései A kitüntetésekről szóló írásunk a 6. oldalon kezdődik! - 2 - NAPTÁR Január 1. 2. 3. 1913-ban ezen a napon született Csókási György
XXII. évfolyam 20. szám október 15. Kampány után
XXII. évfolyam 20. szám 2014. október 15. Kampány után A választási eredményekről szóló írásunk a 319. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 314 - NAPTÁR Október 16. 17. 18. 19. 20. 1913-ban ezen a
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár
18. évfolyam 6. szám 2010. március 15. A Nemere házaspár A házaspárral készült interjúnk a 83. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 76 - NAPTÁR Március 16. 18. 19. 1947-ben ezen a napon született
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
XXII. évfolyam 21. szám november 1. Farkas Sándor országgyűlési képviselő a kiállításon
XXII. évfolyam 21. szám 2014. november 1. Farkas Sándor országgyűlési képviselő a kiállításon Vincze János szerepléséről szóló írásunk a 336. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 330 - NAPTÁR November
Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák
I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,
KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május
Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban
XV. évfolyam 23. szám 2007. december 1. Polgárőrök éjszakai akcióban Írásunk a 366. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 358 - Nyilatkozat Alulírott képviselők, mint Csengele Község Önkormányzatának
Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra
Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky
Telefonkönyv Csengele
Ábel Vincéné Egyetértés utca 7. 30-4876946 Agárdi Ferenc Tanya 257. 30-3114280 30-3114267 Agárdi János Május 1. utca 39. 62-286060 Állatorvosi rendelő Deák Ferenc utca 40. 30-5191829 Almási Attila Tanya
343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról
343/2018.(VIII.28.) számú Ügyrendi-Jogi- Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottság a 2018. augusztus
XXII. évfolyam 13. szám 2014. július 1. Kidőlt nyárfa a focipályánál
XXII. évfolyam 13. szám 2014. július 1. Kidőlt nyárfa a focipályánál Az ítéletidőről szóló írásunk a 217. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 214 - NAPTÁR Július 1. 2. 3. 4. 5. 1891-ben ezen a napon
XXI. évfolyam 17. szám szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai
XXI. évfolyam 17. szám 2013. szeptember 1. A 11-es rúgó verseny dobogósai További sportnapi fotók a 275. oldalon láthatók! (fotó: Molnár Mihály) - 266 - NAPTÁR Szeptember 1. 2. 4. 5. 6. 1929-ben ezen a
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
XXII. évfolyam 18. szám szeptember 15. Kövezik a Petőfi utca járdáját
XXII. évfolyam 18. szám 2014. szeptember 15. Kövezik a Petőfi utca járdáját A munkákról szóló írásunk a 276. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 274 - NAPTÁR Szeptember 16. 18. 19. 20. 1941-ben
MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK?
Nagy Abonyi Ágnes MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Vidékünkön a XX. század közepe tájára tehető a lakodalmi torták fénykora. Zentán ekkor már több cukrászda is
1500 Kcal ás mintaétrend
1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.
2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.
Menüjavaslatok. Vacsorára
Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db
SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van
SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré
Lövészek a polgárőrnapon
20 éves a XX. évfolyam 15-16. szám 2012. augusztus 1-15. Lövészek a polgárőrnapon A rendezvényről szóló írásunk a 232. oldalon kezdődik! (fotó: Molnár Mihály) - 226 - NAPTÁR Augusztus 1. 2. 3. 5. 6. 1885-ben
20 éves a. XX. évfolyam 24. szám december 15. Mikulás Csengelén. Írásunk a 376. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály)
20 éves a XX. évfolyam 24. szám 2012. december 15. Mikulás Csengelén Írásunk a 376. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 374 - NAPTÁR December 17. 19. 20. 21. 1979-ben ezen a napon született Sisák
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,
2. A minőség mindenek felett
Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak
Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.
Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej
HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE
HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján
A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541
Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE
Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési
Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés
19. évfolyam 11. szám 2011. június 1. Virágszentelés Az elsőáldozásról szóló írásunk a 178. oldalon olvasható! (fotó: Nacsa Jánosné) - 170 - NAPTÁR Június 2. 3. 4. 5. 6. 7. 1988-ban ezen a napon hunyt
XXII. évfolyam 8. szám 2014. április 15. Szavazott Csengele
XXII. évfolyam 8. szám 2014. április 15. Szavazott Csengele A választási beszámoló a 126. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 122 - NAPTÁR Április 16. 17. 18. 19. 1881-ben ezen a napon született
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye
NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA
A III. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Bazsonyi Bence Gyula-tel 59 2 Nagy Máté Bowling Center 49 3 Császi Richárd Gyula-tel 29 4 Timár Martin Gyula-tel 26 4 Suki István
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz
2008. Név Apró Juhász János közgyűlés tagja 1 Bajusz Attila Polgármesteri Hivatal 1 Bakai Csaba közgyűlés tagja 1 Balogh László közgyűlés tagja 1 Bartáné Tóth Mária közgyűlés tagja 1 Beck Zoltán közgyűlés
XXI. évfolyam 22. szám november 15. Vetélkedő a családi napon
XXI. évfolyam 22. szám 2013. november 15. Vetélkedő a családi napon A Szent Imre családi napról szóló írásunk a 356. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 350 - NAPTÁR November 16. 18. 20. 21. 23.
JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.
JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz
A Csengelei Polgárőr Csoport története
A Csengelei Polgárőr Csoport története Molnár Mihály A rendszerváltozást követően tudatosan elsorvasztották, majd meg is szüntették az önkéntes rendőri szolgálatot. A rohamosan növekvő bűnözéssel szemben
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XI. évfolyam 12. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2010. OKTÓBER 22. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 213/2010. sz. hat. ZMJVK 214/2010. sz. hat. ZMJVK 215/2010. sz. hat. ZMJVK 217/2010.
Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január
KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző
Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.
3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Tisztelt ráckevei választópolgárok!
Tisztelt ráckevei választópolgárok! Mindannyiunk számára újszerű lesz a vegyes választási rendszer alkalmazása, hiszen négy évvel ezelőtt még egészen más formában választottuk meg képviselőinket. Egy rövid
Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala
Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,
Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv
, Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664
2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.
kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi M U N K A T E R V E 2 2015. január 26. 9.00 óra 1./ A Képviselő-testület 2015. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek, bejelentések
Csanyi Hírmondó. Mátyásné és Antal Ferencné kapott meg, meggyőződésem
44. szám Hírek, információk Csanytelek életéről 2010. július Csanyi Hírmondó Néhány sorban a XX. Csanyteleki Falunapokról Mint már nyolc éve, idén is kegyes volt az időjárás a falunapi programokra, szerencsére
Intézményegység-vezető: Lányiné Tóth Dorottya Mobil: +36/ Alapító okirat száma 2/2016. OM azonosító Törzskönyvi azonosító
A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az intézmény megnevezése Az intézmény címe, székhelye,
ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:
ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba
Iskolakód 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam
Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet 1088 Budapest, Vas utca 8-10. Iskolakód 5 Évfolyam Osztálykód Naplósorszám Nem 2008/2009. S ZÖVEGÉRTÉS 6. év f olyam Az iskola Név:...
Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta
Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel
XV. évfolyam 3. szám 2007. február 1. Darts-bajnokok a szervezővel A versenyről szóló beszámolónk a 40. oldalon olvasható! (fotó: Molnár Mihály) - 38-1 %-ot a civil szervezeteknek! Csengelén az alábbiaknak
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E 2 2014. január 14. 9.00 óra 1./ A kistokaji Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése beruházás műszaki és
Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,
2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,
A BEFEJEZÉS
A BEFEJEZÉS 2011.07.30. Elfogadták az interjúkat! A projekt megvalósítása lezárult! Melléklet: Ssz Cím Riportalany Interjú idõpontja Diák Tanár 1 Életem Kiszomboron Borbély Jánosné 2010.11.19 Nagy Bendegúz
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Orvosné Dr. Kósa Ildikó
Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné
Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek
Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
2018. évi Rendezvény naptár tervezet
évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja
Az EOQ MNB kitüntetettjei
Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13.
2011. június 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes XVII. Csengelei Falunapok június 11-12-13. Június 11. (szombat) 08 00 Kiállítások megnyitója a Faluházban
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK
CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról
Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész
Települési Rendezvény Naptár 2009.
Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező
az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) számú rendelet függeléke
1 az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló 22/2009. (X.30.) ú rendelet függeléke K I M U T A T Á S FÖLDESEN MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEKRŐL, EGYESÜLETEKRŐL,
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.
Az EOQ MNB kitüntetettjei
Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Gabriel A. Pall, USA (2006) Shoji Shiba, Japán (2007) Greg H. Watson (2015) EOQ MNB Életmű Díj : Sütő Kálmán Dr. (2007) Az EOQ
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57/3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. február 12-én 18.00 órai
Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október
A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:
Biharkeresztes választási eredményei október 13.
Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24
Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!