J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ arnot@arnot.hu Szám: 18/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban augusztus 30-án megtartott testületi ülésén. A nyílt testületi ülés 11óra 30 perckor kezdődött. Jelen vannak: dr. Üveges István polgármester Bodnár Katalin jegyző Dr. Molnár Imre képviselő Hegedűs Sándor alpolgármester Tőzsér László képviselő Hunyorné Varga Katalin jkv.vezető Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelent testületi tagokat. Megállapította, dr. Bobula Zsuzsanna képviselő nem jelent meg az ülésen, Barcsák Pálné képviselő jelezte, hogy szabadsága miatt nem tud részt venni a mai alkalommal ezen az ülésen. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Tőzsér László és Hegedűs Sándor képviselőket javasolta, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek. Ismertette az ülés napirendi pontját, melyet a testület az alábbiak szerint jóváhagyott: 1./ Arnót település startmunka mintaprogram - járda kialakítása projekthatósági szerződés jóváhagyása 2./ Járdaépítéssel kapcsolatos munkavezetési tevékenységre vonatkozó ajánlat jóváhagyása 3./ Településrekonstrukciós pályázat bonyolítása során keletkezett bontási anyagok értékesítése 4./ Felsőzsolcai Rendőrőrsön foglalkoztatott ügyviteli alkalmazott bérköltségének fedezése 5./ Sajó-Bódva Völgye és környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás új szakfeladat felvételének jóváhagyása 6./ Egyebek 1

2 1./ napirendi pont: Arnót település startmunka mintaprogram - járda kialakítása projekt- hatósági szerződés jóváhagyása dr. Üveges István: Előzményként elmondta, hogy tavaly került beadásra a kerékpárút építésére a pályázat, melyet elutasítottak. Ezután továbbgondolta a lehetőségeket, a térkő gyártásra lehetne alapozni, így lehetne házilag előállítani az alapanyagot a lerakáshoz. Erről egyeztetett Csöbör Katalin képviselő asszonnyal, aki a Belügyminisztériumot kereste meg az ötlettel ahol támogatták a kezdeményezést. A költségvetés elkészítése sok munkát és fáradtságot igényelt, itt kiemelte Hegedűs Sándor alpolgármester úr munkáját. Személyre lebontott költségvetés készült, az első tervek szerint Arnót gyártotta volna a térkövet, a jelenlegi helyzet az, hogy megvásárolják és a közmunkások lerakják. Pintér Sándor belügyminiszter úr aláírta a közfoglalkoztatási mintaprogramra szánt Ft M Ft-os összegről szóló 18 fő foglalkoztatását biztosító nyilatkozatot. A tárgyalások kezdetén már egyértelművé tették a minisztériumban, hogy ennek a beruházásnak ebben az évben december 31-ig meg kell valósulnia. Amikor elkezdték az egyeztetést, még senki nem tudta, hogy így el fog húzódni az előkészítés, addig engedélyes terv nem készülhetett, amíg a támogatást meg nem ítélték. A múlt ülésen adták meg a felhatalmazást a tervezőnek a tervek elkészítésére, a közbeszerzési eljárást sem folytatták még le. Kiderült, hogy ennek az egész eljárásnak minimum 2 hónap a lefutási ideje. A Közútkezelőé a terület, Budapesten bírálják el, ahol a 30 napos ügyintézés várható.nagyon szeretné megvalósítani a beruházást, de sok megoldandó dolog. Sok hatóság ellenőrizheti. A szerződéstervezet szerint 70 %-os előleget igényelni, a 30 % finanszírozási háttere nem biztosított, azt, vagyis 13 millió forintot saját forrásból kellene biztosítani. Ebben a helyzetben ezt nem tudják felvállalni. Bodnár Katalin: Elmondta, hogy a múlt héten érkezett a Munkaügyi Központtól a BM döntése alapján elkészített hatósági szerződés tervezete. Meg kellett vizsgálni, hogy meg van e a jogi alapja a szerződés megkötésének és meg tudja e valósítani az önkormányzat a projektet és között kell megvalósulnia a beruházásnak, addigra ki kell fizetni a kivitelezőt és a számlákat. A Ft 70 %-át tudják előlegként lehívni, úgy hogy az előre nem tervezett feladat Arnót község Önkormányzatát terheli. December 12-ig el kell számolni a számviteli törvénynek megfelelően. Utófinanszírozásról van szó, tehát a 30 %-ot kb 13 M Ft-ot néhány hétig meg kell előlegezni, erre az önkormányzatnak nincs fedezete. Fejlesztési célú hitel felvételére a Kormány engedélyét kell kérni. A szerződésben az is szerepel, hogy 5 évig nem idegeníthető el. Két tervet kell készíteni, Felsőzsolca nem lehet az engedélyezési eljárás bonyolítója, kijelölést kell kérni. A közbeszerzési eljárást is le kell folytatni, nem lehet jogszerűen foglalkoztatni az embereket szeptember 15-vel, akkortól el kell kezdeni a munkát, felmerült, hogy máshol foglalkoztatják addig az embereket, de ez nem működhet így. Építési tevékenységet folytatni csak jogerős építési határozattal rendelkező engedéllyel lehet, kivitelezési dokumentáció kell, az építtető felel a tervdokumentációban foglaltakért. Nem tudnak jogszerűen ellenőrt megbízni., mert nincs engedélyes tervdokumentáció, nem tudnak így az adatszolgáltatási kötelezettségnek sem megfelelni. Nem állnak fenn a beruházás szeptember 01-i kezdésének feltételei. Dr. Üveges István: A szándéktól elállni nem szabad, az ipari parknak, Felsőzsolca önkormányzatnak nincs pénze, a legfrissebb információk szerint 12 hónapon belül kell a 2

3 beruházásnak megvalósulnia.. Javasolta, hogy nem fogadják el a szeptember 01-i kezdési és december 31-i befejezési időpontot, viszont kérelmezzék a minisztériumtól a március 15-i kezdés jóváhagyását. A BM álláspontja sem egyértelmű az előfinanszírozás tekintetében. Tavasszal a másik pályázat megvalósítása is elkezdődik, akkorra már az ÉRV-től a 15 M Ft-os egyszeri bérleti díj megérkezik, azt rövid időre fel lehet használni a járda finanszírozására. Önhibájukon kívül alakult így a helyzet, nem az önkormányzaton múlt, hogy most így állnak. A semmiből hozták ki ezt a támogatást, Hegedűs Sándor alpolgármester úrnak megköszönte a munkáját. Dr. Molnár Imre: A nyomvonalat ismerik már? Dr. Üveges István: A falu elején a Lakosék előtti járdába csatlakozik be, az aszfaltkeverő üzemig azon az oldalon halad, az ipari parknál megvilágított gyalogosátkelőn keresztül átmegy a másik odalra. Az árok mellett haladva rácsatlakozik a 3. sz. főútra. Ezért van a két ütem, az első a 3.sz. főúton való átkelés, a második szakasz pedig a tényleges járda nyomvonala. Az engedély miatt kell ez a két szakasz. Így finanszírozza a BM. Dr. Molnár Imre: Felsőzsolca területén halad a nyomvonal, de kié lesz a felelősség? Dr. Üveges István: Arnót önkormányzatáé lesz a felépítmény, Felsőzsolca lesz a fenntartó és ad tulajdonosi hozzájárulást a területére %-ban a Közúté és az ipari parké a terület. Dr. Molnár Imre: Az az út nem lenne járható, hogy a járda nyomvonala Arnót tulajdonába kerüljön? Önálló helyrajzi száma lesz a járda területének Felsőzsolca területén épül, közmunkásoknak adnak munkát, 14 M Ft-ot elvileg bele kell tenni ha egy rövid időre is. Mi történik akkor, ha nem tudják önerőből ezt finanszírozni, fel leszneke készülve a menet közben adódó költségekre, tudják-e megfelelő módon menedzselni. Dr. Üveges István: Nem valószínű, hogy az állam át fogja adni a területét az önkormányzatnak. Felsőzsolca az üzemeltető, a műszaki ellenőrt ő akarja adni, Felsőzsolca területét is érinti. A menedzselésre két verzió van, vagy az előfinanszírozás vagy a 15 M Ft ideiglenes felhasználása. Tőzsér László: A kivitelező szállítói szerződésben is vállalhat garanciát, hogy előfinanszírozza. Dr. Molnár Imre: Addig amíg a térkő gyártásról is szó volt addig ez jó volt Arnótnak is, de a másik verzió már csak a közfoglalkoztatásról szól, Felsőzsolcának kedveznek ezzel, hiszen a telkek értéke megnő ezzel a beruházással. A nyomvonalat ezért jó lenne Arnótnak átvenni. Hegedűs Sándor: 5 évig az önkormányzat ezt nem idegenítheti el, ez a feltétel benne van a szerződésben. Bodnár Katalin: A közbeszerzési eljárás után pontosítják a feladatokat, az biztos, hogy marad az önkormányzatnak is költsége. 3

4 Dr. Üveges István: Javasolta, kérelmezzék a BM-től a kezdési idő március 15-i jóváhagyását. Addig az építési engedélyezési eljárást, és a közbeszerzési eljárást is lefolytatnák. Kérik a 70% +30 % összegek előfinanszírozását. Dr. Molnár Imre: Javasolta a határozatban az szerepeljen, hogy amennyiben a Belügyminisztérium nem járul ehhez hozzá, így nem tudja megvalósítani az önkormányzat a beruházást. Bodnár Katalin: Felsőzsolca közigazgatási területén nem folytathat építési engedély nélküli tevékenységet Arnót Község Önkormányzata. Dr. Üveges István: Kérte hozzanak az elhangzottakról határozatot. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen határozatát: szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzatának 101./2012. (VIII.30.) számú képviselő-testületi határozata Tárgy: Arnót település Start közfoglalkoztatási mintaprogrammal kapcsolatos állásfoglalás Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete határozati formában szándékát fejezi ki a támogatásban részesített projekt megvalósítására, az építési beruházásra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek alkalmazásával, az azokban foglalt feltételek megteremtését követően. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete hivatkozással a Belügyminiszter /2012. számú támogató döntésére, kéri a támogatott projekt megvalósításának átütemezését, a projekt kezdő időpontjának március 16. napjában való meghatározását, az alábbi indokok alapján. I. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII. tv. 38. (1) bekezdése szerint építési tevékenységet végezni csak a jogerős építésügyi hatósági engedélynek vagy bejelentésnek, továbbá a hozzájuk tartozó jóváhagyott engedélyezési záradékkal ellátott építészeti- műszaki dokumentációnak, valamint az ezek alapján készített kivitelezési dokumentációnak megfelelően szabad. Tekintettel arra, hogy a tervek készítésére szükséges forrásokkal a támogató döntés meghozatala előtt nem rendelkeztünk, a tervkészítés és az engedélyezési eljárások, valamint a közbeszerzési eljárás időigénye miatt a tervezett december 31-ei határidőre nem valósítható meg a projekt eredményes befejezése. Önkormányzatunk nem kíván törvénysértést elkövetni, nem kíván engedély nélküli beruházást végezni, nem kívánja ennek jogkövetkezményeit (hatósági bírság, támogatás-elvonás) vállalni. II. 4

5 A Képviselő-testület álláspontja szerint szükséges a járda nyomvonalának tulajdonjogának és annak a földhivatali nyilvántartásban való átvezetésének rendezése. Fentiekre tekintettel a tulajdonjog rendezése, a földhivatali eljárás időigénye is indokolja a beruházás kezdési időpontjának későbbi meghatározását. III. A vonatkozó jogszabály szerint közutat érintő építési beruházást nem lehet november 15. és március 15. között végezni. Ezért is indokolt a projekt kezdési időpontjának 2013 március 16. napját meghatározni. A hatósági szerződés jelenlegi tervezete (2012. szeptember 1.) szerint a tervezett projekt megvalósulásának ideje a téli időszakra esik, az időjárási viszonyok is kétségessé teszik idén a járdaépítési tevékenység érdemi folytatását. Az önkormányzat költségvetési helyzete nem teszi lehetővé a közel 14 millió forint utófinanszírozott támogatási rész megelőlegezését. Kéri a Képviselőtestület a projekt költségvetésének 100 %-át (és ne csak 70 %-át) előlegként igénybe vehesse az önkormányzat. Felkéri a polgármestert a projekttel kapcsolatos egyeztetések lefolytatására. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 2./ napirendi pont: Járdaépítéssel kapcsolatos munkavezetési tevékenységre vonatkozó ajánlat jóváhagyása dr. Üveges István: Az előző napirendi ponttal kapcsolatos döntés miatt egyenlőre javasolta a napirendi pont elnapolását, melyet a testület tagjai jóváhagyólag tudomásul vettek. 3./napirendi pont: Településrekonstrukciós pályázat bonyolítása során keletkezett bontási anyagok értékesítése dr. Üveges István: A Takács és Tsa. Kft beárazta a bontott anyagokat, melyet a testület tagjainak kiküldtek. A listát kell a testületnek határozattal elfogadnia. Mi történik akkor, ha nem jelentkezik egy vevő sem. Hegedűs Sándor: Az óvoda listáján szereplő bejárati ajtó kerüljön le onnan, mert az óvodavezető asszony talált rá beépítési lehetőséget, a Petőfi úti óvoda bejárati ajtaját kellene lecserélni. A többit a méretek miatt nem tudják máshol hasznosítani. Ami értéket képviselhet, az a műanyag ajtók és ablakok, a többi szinte hasznavehetetlen. 5

6 Bodnár Katalin: Ezt a listát így javasolta elfogadásra, ha nem sikerül eladni, akkor majd meghatározzák a következő lépést. dr. Molnár Imre: Nem tudja az árakat, így nem tud viszonyítani. dr. Üveges István: Kérte szavazzanak a határozati javaslatról Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen határozatát: szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzatának 102./2012. (VIII.30.) számú képviselő-testületi határozata Tárgy: Településrekonstrukciós pályázat bonyolítása során keletkezett bontási anyagok értékesítése Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a településrekonstrukciós pályázat bonyolítása során keletkezett bontási anyagok értékesítését határozza el a határozat mellékletét képező árlista alapján. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 4./ Felsőzsolcai Rendőrőrsön foglalkoztatott ügyviteli alkalmazott bérköltségének fedezése dr. Üveges István: Előzményként elmondta, hogy 2003-ban a környező önkormányzatok összefogtak és közösen alkalmaztak a rendőrőrsön egy dolgozót, akinek a bérét így finanszírozták. Arnótra évre lebontva e Ft jutott, ezt kifizették, de a többi önkormányzatra ez nem volt jellemző Felsőzsolca Város Önkormányzata megkereste az összes önkormányzatot, hogy nincs fedezetük a dolgozó munkabérére, vagy mindenki befizeti a ráeső díjat, vagy a közalkalmazotti státuszt megszüntetik. Felsőzsolcával egyeztetett, azóta még határozottabb a szándék hogy nem biztosítja a közalkalmazottat a rendőrségnek, ha bármelyik önkormányzat nem fizeti be a díjat, akkor végérvényesen megszüntetik ezt a munkahelyet. A kérdés az, hogy Arnótnak van-e pénze erre, ha Felsőzsolca nem vállalja, akkor új helyzet áll elő, lesz-e más település aki ezt felvállalja. Javasolta, szüntessék meg a társulást, a tagdíj arányos részét fizessék meg Felsőzsolca részére. Bodnár Katalin: A Rendőrség kezdeményezése volt a megkeresés. A működési feltételekhez szüksége volt erre a támogatásra, ezt akkor az önkormányzatok támogatták. De változott a helyzet, az önkormányzatok finanszírozása változik, minden önként vállalt önkormányzati feladattól meg kell szabadulni. Felsőzsolca polgármestere és Bogyai főkapitány úrral egyeztetetett, a rendőrség meg fogja oldani a saját berkein belül a feladatot. dr.üveges István: Kérte a határozati javaslatot fogadja el a testület azzal, hogy a díj időarányos részét Arnót kifizeti. 6

7 Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen határozatát: szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzatának 103./2012. (VIII.30.) számú képviselő-testületi határozata Tárgy: Alsózsolca, Onga, Sajólád, Sajópetri, Arnót, Sajópálfala és Felsőzsolca között felsőzsolcai székhellyel működő Rendőrőrsön foglalkoztatott ügyviteli alkalmazott bérköltségeinek fedezésére létrejött megállapodás közös megegyezéssel történő felmondása. 1./Arnót Község Önkormányzati Képviselő testülete hozzájárul ahhoz, hogy Alsózsolca Város Önkormányzata, Onga Nagyközség Önkormányzata, Sajólád Község Önkormányzata, Sajópetri Község Önkormányzata, Arnót Község Önkormányzata, Sajópálfala Község Önkormányzata és Felsőzsolca Város Önkormányzata között a felsőzsolcai székhelyen működő Rendőrőrsön foglalkozatott ügyviteli alkalmazott bérköltségeinek fedezésére 2003 március 7-én létrejött megállapodás közös megegyezéssel szeptember 1 napjával megszűnjön. 2./ Arnót Község Önkormányzati Képviselő testülete felhatalmazza a polgármester, hogy az 1 pontban meghatározott megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetéséről szóló megállapodás aláírja. 3./ Arnót Község Önkormányzata felhatalmazza a polgármestert a megállapodás szerint Arnótra eső összeg és a végkielégítés időarányos részének megfizetésére. Felelős: polgármester Határidő: azonnal 5./ napirendi pont: Sajó-Bódva Völgye és környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás új szakfeladat felvételének jóváhagyása dr. Üveges István: A Társulás megkereste az önkormányzatot azzal, hogy a Társulási Megállapodás 3.6 pontját ki kívánja egészíteni egy új szakfeladattal Területfejlesztési és területrendezési területi feladatok megnevezéssel. Kérte a határozati javaslat jóváhagyását. Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete 4 igen határozatát: szavazattal meghozta alábbi Arnót Község Önkormányzatának 104./2012. (VIII.30.) számú képviselő-testületi határozata Tárgy: Sajó-Bódva Völgye és környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás új szakfeladat felvételének jóváhagyása 7

8 Arnót Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Sajó Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzat Társulási Tanács kezdeményezésére jóváhagyja az 56/2011(XII.31.) NGM rendelet értelmében a Társulási Megállapodás 3.6. pontjának kiegészítését az alábbi szakfeladattal: Területfejlesztési és területrendezési területi feladatok Határidő: azonnal Felelős: polgármester Az ülésen más bejelentés nem történt, a polgármester úr az ülésen való megjelenést megköszönte, az ülést bezárta. K.m.f. dr. Üveges István polgármester Bodnár Katalin jegyző Tőzsér László jkv. hitelesítő Hegedűs Sándor jkv. hitelesítő Hunyorné Varga Katalin jkv. vezető 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Megjelent képviselők: Horváth Judit bizottsági tag Szedlákné Monoczki Andrea bizottsági tag Tőzsér László bizottsági tag ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 10/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: dr. Üveges István polgármester Szarka Tamás jegyző Orosz Ferenc alpolgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 7/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 19/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:

Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 14/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 13/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester

3./ A beadott Kisléptékű településfejlesztési pályázattal kapcsolatos Tervezési Szerződés megvitatása előadó: polgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 21/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről 443-6/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. június 21-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. június

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 24/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 9/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 20/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012.

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu. Szám: 4/2012. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 5/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

21/2017. sz. jegyzőkönyv

21/2017. sz. jegyzőkönyv 21/2017. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2017. október 2-án, hétfőn 08 óra 00 perckor kezdődött Jelen vannak: Szilágyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen. Dr. Molnár Imre bizottsági tag ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 10 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. július 3-án 8 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. január 22 -én 17,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-10/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Orosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta:

Orosz Ferenc alpolgármester. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal a jegyzőkönyv hitelesítőjére tett javaslatot az alábbiak szerint elfogadta: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 16/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült : Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyz Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke Bodolai Andrea gazdálkodási el adó ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISEL -TESTÜLETE Arnót, Pet fi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 3/2014 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képvisel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: dr. Üveges István polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: dr. Üveges István polgármester ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. e-mail: arnot@arnot.hu Szám: 3/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testület Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak:

Ismertette a napirendi pontokat, melyet a testület tagjai az alábbiak szerint jóváhagytak: ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 8/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virágh Enikő polgármester Bertalan Gyula

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

A javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás

A javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás 1 SÜMEGPRÁGA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 Szám: 291-58/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta: Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 9 /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. június 12-én 8 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29. i rendkívüli nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29. i rendkívüli nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510 7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. augusztus 4-én 13 órától megtartott nyílt

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Készült szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Készült szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2012. szeptember 12.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2012. szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Báránd Községi Önkormányzat Képviselő- testülete 2012. március 30.-án 7 30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 87/2012. (III.30.)KT. Határozat: A jelen ülés napirendjéről 88/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Egeralja Szám: 231-12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015.április 10-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: 29/2015 (IV.10.) számú Bkt. határozat: A belterületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 177-13/2016. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 23. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése

Petrivente Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. december 06-án megtartott testületi ülése 3-22/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. december 06-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 110/2012. (XII.06.) Z1 111/2012. (XII.06.) Z1

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben