J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Balog Erika a bizottság elnöke tisztelettel köszöntötte a bizottsági tagokat, meghívott vendégeket, külön köszöntötte Botlik Tibornét Jászdózsa község új jegyzőjét. Megállapította, hogy a bizottsági ülés határozatképes, mivel 5 fő bizottsági tagból 5 fő jelent meg, - Balog Erika bizottsági elnök, Kóródi Anikó Zsuzsanna bizottsági tag, Nemeczky László bizottsági tag, Zsidei Andrásné bizottsági tag és Kovács József bizottsági tag - így az ülést megnyitotta. Meghívottak: Dr. Szerencsés István polgármester Gyenes László alpolgármester Némethné Harsányi Katalin Julianna képviselő Botlik Tiborné jegyző Ezek után Balog Erika megkérdezte a bizottság tagjait, hogy a meghívottaknak a bizottság tagjai hozzászólási jogot biztosítanak-e? A bizottság tagjai a meghívottaknak 5 igen szavazattal hozzászólási jogot biztosítottak. Balog Erika a bizottság elnöke a meghívóban kiküldött napirendi pontok elfogadását javasolta a bizottságnak. Megkérdezte a bizottság tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, a meghívóban kiküldött napirendek megtárgyalását bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták. 7/2014. (III.06.) határozata: A megtárgyalandó napirendi pontok elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi napirendi pontok elfogadásáról döntött.

2 2 Döntést igénylő előterjesztések: 1.) Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 2.) Előterjesztés a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Balog Erika bizottsági elnök javasolta jegyzőkönyv aláírónak Zsidei Andrásné bizottsági tagot. A bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták: 8/2014. (III.06.) határozata: Jegyzőkönyv hitelesítő megválasztásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága Zsidei Andrásné bizottsági tagot megválasztotta jegyzőkönyv hitelesítőnek. 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai 3.) Képviselő-testület tagjai Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./ Napirendi pont: T á r g y : E l ő a d ó : 1.) Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű- Dr. Szerencsés István mentesítési Alap terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében polgármester megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend

3 3 előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a pályázatot készítő kolléganő a Szerimpex Kft-től kért árajánlatot, mely cégnél érdekeltsége van, azonban ezen árajánlat csak tervezői költségvetésként tölti be a szerepét. Amennyiben a pályázaton támogatást nyer az önkormányzat, úgy 3 cégtől kell bekérni árajánlatot, melyből a legkedvezőbb árajánlatot adó céggel kell a pályázatban foglaltakat megvalósítani. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Kovács József bizottsági tag kérdése volt, hogy miért nem használja ki az önkormányzat a maximálisan elnyerhető összeget. Véleménye volt, hogy előre kell gondolkodni, nem ismert, hogy jövőre lesz-e még ilyen pályázati lehetőség. A saját erő pedig nem növekedne nagymértékben a 250 ezer Ft támogatási igény mellett sem. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy kézi szerszámokra lenne szüksége az önkormányzatnak, továbbá két fűnyíró is be lett tervezve a pályázatba. Elmondta, hogy egyetért azzal, hogy a maximálisan pályázható összegre nyújtson be támogatási igényt az önkormányzat. Gyenes László alpolgármester elmondta, hogy egyetért az előtte szólókkal. Véleménye volt, hogy gondolni kell az esetleges belvíz védekezési munkákra is, amire szintén felhasználhatóak lesznek a pályázatból beszerzett eszközök. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfűmentesítési Alap terhére, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfűmentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslattal együtt, azzal a módosítással, hogy a pályázati önrész összege Ft legyen. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: 16/2014.(III.06.) állásfoglalása: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap terhére, Jász-Nagykun- Szolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Parlagfű-mentesítési Alap terhére, Jász- Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló parlagfű-mentesítési tevékenységek támogatására benyújtandó pályázatról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, azzal a

4 4 módosítással, hogy a pályázati önrész összege Ft legyen. 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Irattár Balog Erika a bizottság elnöke az 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./ Napirendi pont: T á r g y : E l ő a d ó : 2.) Előterjesztés a Jászdózsa Községért Közalapítványnak Dr. Szerencsés István a Nepomuki Szent János szobor felújításához polgármester visszatérítendő támogatás nyújtásáról. Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Dr. Szerencsés István polgármestert, a napirend előadóját, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Közalapítvány támogatás megelőlegező hitelt szeretett volna igénybe venni az utófinanszírozott pályázathoz. Ennek okán felvették a kapcsolatot a Közalapítvány számlavezető bankjával a Jászárokszállás és Vidéke Takarékszövetkezettel. A személyes egyeztetés során derült ki, hogy az eredetileg 80 %-ban megállapított hitelösszeg még tovább csökkent. A pályázónak március 10-ig a pályázat minimum 10%-ával el kell számolnia. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Takarékszövetkezetek hatásköre, az elnökök mozgástere leszűkült. Nagyobb biztosítékok ellenében nyújtanak hitelt. Korábban fedezetként elég volt az elnyert támogatásról szóló döntés, most azonban már az önkormányzat készfizető kezességvállalására is szükség van. A Közalapítvány a fentiek miatt úgy döntött, hogy az OTP Banktól kíván hitelt felvenni, ahol kedvezőbb konstrukcióval át lehet hidalni a pályázati támogatás utófinanszírozásából adódó átmeneti pénzügyi nehézségeket. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Zsidei Andrásné bizottsági tag véleménye volt, hogy a Nepomuki Szent János szobor felújítására szervezett jótékonysági bálból befolyt ~100 ezer Ft támogatást is erre a célra kellene fordítania a Közalapítványnak. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a Közalapítványnak nincs is más lehetősége, ezt az összeget csak a szobor felújítására lehet fordítania, mivel címzetten erre a célra kapta az alapítvány a támogatásokat. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról szóló előterjesztés

5 5 elfogadását a határozati javaslattal együtt. A javaslatot a bizottság tagjai 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: 17/2014.(III.06.) állásfoglalása: A Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Jászdózsa Községért Közalapítványnak a Nepomuki Szent János szobor felújításához visszatérítendő támogatás nyújtásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Irattár Mivel a Pénzügyi Bizottság rendkívüli ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést 13:28 órakor bezárta. Kmf. Balog Erika Zsidei Andrásné Pénzügyi Bizottság elnöke Pénzügyi Bizottság tagja

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 206 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. december 12.-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza polgármesteri iroda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 97 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. szeptember 8-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 168 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 15-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 25- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 45 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. május 26-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 116 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 22- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A Községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 91 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. május 28-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 174 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 27-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 30 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. április 21-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 43 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza polgármesteri iroda mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 13-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Községháza polgármesteri iroda Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze. 93 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2016. november 22- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. február 20- án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 132 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: Dr. Szerencsés

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 81 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 14-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

FELSŐCSATÁR KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV TORONY KÖZSÉG DOZMAT KÖZSÉG FELSŐCSATÁR KÖZSÉG JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat, Felsőcsatár képviselő-testületének 2018. február 8-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 21-én megtartott soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog István polgármester Kecskés Mihályné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án, 9:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácsterme

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 10. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. december 28. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 98/2010. (XII.28.) Z1 99/2010.

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZOKONYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5.. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZOKONYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5.. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) 173 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23- án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A Községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 386-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március hó 4. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március hó 4. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március hó 4. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 114 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. november 25- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. december 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 570 15/2014. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2014. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cecei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 28-án 14,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2015. november 17-én 12 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott közmeghallgatással egybekapcsolt rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. június 20-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 154 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Községháza nagyterme Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zeb e eke. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év szeptember hó 28. napján. Határozatok: 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Zeb e eke. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év szeptember hó 28. napján. Határozatok: 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Kódja JEGYZŐKÖNYV Zeb e eke Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év szeptember hó 28. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE 2013. augusztus 26-án 8.00 órától 10,00 óráig megtartott r e n d k í v ü l i képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.08.26-én 8.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben