Mitől jobb az új Office?
|
|
- Lóránd Szekeres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Váltás Office 2007-re Mitől jobb az új Office? Sőt, inkább azt kérdeznénk, érdemes-e váltani egyáltalán? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést alaposabban: kik és milyen okból tesznek fel ilyen kérdést? A jelenleg használt irodai szoftverek túlnyomó többsége a Microsoft boszorkánykonyhájából került elő. Használnak még sok helyen 2000-es, 2002-es (XP), illetve kevesebb helyen 2003-as változatú programcsomagokat. Ezeket pedig annyira elterjedten, hogy az egyetlen nagyobb konkurens (Corel WordPerfect Office) és a számos kisebb, fizetős és ingyenes megoldás egyaránt alapvető fontosságúnak tartja a dokumentumszintű kompatibilitást, vagyis hogy olvassák, esetleg írják is a Microsoft Office rendszerrel rögzíthető natív fájlformátumokat. Tehát a kik közé szinte minden számítógép-felhasználó nyugodt szívvel besorolható, de a vállalati informatikai vezetők, döntéshozók és kontrollerek is válaszút előtt állnak. Milyen okból? A Microsoft Office rendszer korábbi alkalmazói egészen jól elvoltak eddig a szinte tökéletességig csiszolgatott programcsomagjukkal. Olyannyira, hogy egyes vállalkozások már kezdtek mindent ezen csomag egy-egy alkalmazása köré építeni, noha azt senki sem tanácsolta, hogy Excelben számfejtsenek, levelezzenek A felhasználók a programcsomag csaknem két évtizedes története alatt megszokták, megkedvelték és ami legalább ilyen fontos, kiismerték mindennapos asztali szerszámaikat. Ezek a szerszámok, vagyis programjaink időközben egyre bonyolultabbak lettek, még akkor is, ha kikerült a táblázatkezelőből a repülés szimulátor A Word első változatában még csak 50 parancsot használhattunk, a 2003-as változatban viszont 270-et, miközben az eredeti két eszközsáv is 32-re szaporodott, a 2000-ben megjelent munkaablakok száma egyről 19-re gyarapodott. A 2003-tól elindult és mára több milliárd dollárba kerülő újabb továbbfejlesztés alapja egy vizsgálat volt, amelyben megállapították, hogy a felhasználók véleménye az, hogy az Office funkcióinak csak öt százalékát ismerik és használják, a többi 95 %-ot nem találják, vagy nem jönnek rá a kezelésére. Ezeket figyelembe véve alakították ki a teljesen új, intuitív felhasználói felületet, amelyen a legfontosabb parancsokat könnyen, a korábbiaknál mintegy 30 százalékkal gyorsabban adhatják ki a felhasználók, a ritkábban használt parancsok elérése is egyszerűbb lett. Tegyük hozzá, hogy ez inkább azoknak, akik nem ismerték behatóan az Office alkalmazásait. Az igazán gyakorlottaknak az első időkben éppen az új felhasználói felület különlegessége miatt keresgélniük kell a korábban megszokott parancsokat. Emellett az Office legfontosabb tartalom-előállító szoftverei (Word, Excel, PowerPoint) mind külön fájlformátummal jelentek meg. Ezekben és a többi programban (Outlook, Access, Publisher, InfoPath, OneNote) is olyan új szolgáltatások is megjelentek, amelyeket szívesen használnának sokfelé. Elérkeztünk tehát a cikk elején felvetett ok egyik magyarázatáig: a hatékonyság növelése, a kompatibilitás további biztosítása az új szolgáltatások fel- és kihasználása mellett. Aki a hatékonyságnövelést és az új szolgáltatások elérését fontosnak tartja, pontosabban, akinek ezek az új szolgáltatások megoldást jelentenek könnyen a váltás mellett dönthetnek. Azonban a kompatibilitás biztosítása is igen fontos, hiszen nem akarjuk kidobni korábbi, drága pénzeken fejlesztett és bevált Office alapú rendszereinket. Jó hír, hogy a 2007-es Office rendszer minden programja olvassa és írja - 1 -
2 is a korábbi natív formátumokat. Azonban az írással, ha a korábbi fájlformátumot használjuk, elveszíthetjük az új szolgáltatások egy részét, hiszen a korábbi szoftverek nem ismerik fel a legújabb változatok fájlformátumban is megjelenő újdonságait. Ha e szolgáltatásokról lemondunk, bátran menthetünk a korábbi formátumokba is. Sőt a rendszer külön paranccsal, az Office gombból legördíthető menü Előkészítés/Kompatibilitás ellenőrzése parancsával támogatja a korábbi programváltozatok által nem ismert funkciók megkeresését. Így ellenőrizhetjük, mint veszítünk el a korábbi fájlformátum használatával. De mit nyerünk az új fájlformátumokkal? Először is, használhatjuk az összes új funkciót, dokumentumainkat elmenthetjük, és veszteség nélkül megnyithatjuk. Az XML (Extensible Markup Language) alapú, és nyílttá tett formátumok szabványos lehetőséget biztosítanak a rendszer továbbfejlesztésére, az alkalmazások kibővítésére, a dokumentumokban tárolt információk programozott kinyerésére. A jól tömöríthető XML formátumot a fájlnév kiterjesztéséhez adott x betű is jelzi (docx, xlsx, pptx), illetve a makróbarát fájlformátumot az m betűs végződésből ismerhetjük fel (docm, xlsm). Ezzel a jobb tömörítéssel a fájlméret átlagosan 50-80%-kal csökkent. Az új fájlformátumokat a gyártó nyilvánosságra hozta, így ezek kiszolgáló-oldali alkalmazásokban az Office nélkül is előállíthatók XML konverzióval. Nézzünk néhány fontos új szolgáltatást a legfontosabb programok esetében. A Word legfontosabb újdonságai A magyar nyelvű változathoz is megkapjuk a nagyobb (angol, francia, német spanyol) nyugat-európai nyelvek helyesírási szótárait sőt az ezen illetve, az arab nyelv közötti fordítás lehetőségét is. A fordítás eredményét megjeleníthetjük a Kutatás munkaablakban, vagy elemleírásként a fordított szó mellett. Fordítás elemleírásként és a Kutatás munkaablakban A Word beállításai párbeszédpanel Nyelvi ellenőrzés/automatikus javítási beállítások kategóriájában most már a matematikai automatikus formázást is beállíthatjuk, így egyszerűen rögzíthetővé válnak a legkülönfélébb matematikai kifejezések, függvények. Ezek szerkesztésére az egyenletszerkesztőt is teljesen megújították. Most már igazán nem szükséges pilótavizsgát tenni az összetett egyenletek szerkesztéséhez sem
3 Az egyenlet egyszerűen beilleszthető, de saját mintaként is elmenthetjük A gyorsabb parancskiadást a menük helyébe lépett szalagokon kívül a mini eszköztár is segíti. Ez az eszköz a szerkesztett, kijelölt szöveg felett jelenik meg a helyi menü jobb egérgombos kattintással végzett megjelenítésével egyszerre, így jóval kevesebb egérmozgás szükséges egy-egy parancs kiadásához, mint korábban. A mini eszköztár a helyi menüvel A dokumentum formázása is sokkal könnyebb lett, ráadásul a programmal együtt telepített igen tetszetős sablonokkal szemrevalóbb, megnyerőbb megjelenésű dokumentumokat is előállíthatunk mindössze néhány pillanat (kattintás) alatt. A formázás legnagyobb újítása a galéria. A formázás legtöbb parancsát a Kezdőlap szalagon találjuk. A stílusok között előre beállított formázási mintákat is találunk, amelyek alkalmazása előtt egyszerűen lemérhető a hatás az aktuális vagy kijelölt szövegrészen. Ugyanis elegendő a kurzort a stílusok galériája fölé mozgatni, a kurzor alatti minta azonnal megjelenik a szövegen (vagy az Excel esetében a táblázaton, cellán). Ha tetszik, amit látunk, elegendő egyetlen kattintás és máris alkalmaztuk a kiválasztott stílust
4 Formázás a stílusgaléria segítségével Újabb beszúrható objektumok is megjelentek. Az egyik ilyen a Beszúrás szalag Fedőlap eleme, amellyel tetszetős első oldallal egészíthetjük ki dokumentumunkat. Természetesen itt is, mint a stílusgaléria esetében, lehetőségünk van a saját beállításaink szerinti minta elmentésére. Legközelebb a saját minta is megjelenik a gyűjteményben, így egyszerűen szabványosíthatjuk dokumentumaink megjelenését. Az egységes megjelenés pedig nemcsak esztétikai kategória, hanem szabályozottan működő vállalatok esetében előírás is. A kezdő fedőlap-gyűjtemény - 4 -
5 A másik, ám az Excel, valamint a PowerPoint programban is elérhető új objektum a SmartArt ábra, amelyet szintén a Beszúrás szalagon találunk. A kiválasztott diagram egyszerűen átalakítható később is egy másik mintává. Eközben az eredeti szövegdoboz-tartalmak megőrződnek, azokat tehát nem kell ismételten begépelnünk. Természetesen elérhetjük a 2003-as programcsomaggal bevezetett csoportos dokumentumkezelési, védelmi eljárásokat is. A SmartArt ábrákkal a legkülönfélébb diagramok is előállíthatók Az Excel legfontosabb újdonságai Az Excel munkafüzetekben is alkalmazhatjuk a galéria szerinti formázást, azonban itt a Wordnél jóval több, és igen hasznos újdonság jelent meg. Ezen újdonságok egy része korábbi hiányosságok kiküszöbölését is jelentik. Például jelentősen megnövelték a munkalapok maximális méretét a korábbi sor és 256 oszlop méretről sorra és oszlopra! Ezzel már komolyabb adatbázisokat is kezelhetünk. A program funkcionalitásában annyiban bővült, hogy megjelent néhány OLAP adatkocka elemzésére szolgáló függvény és rengeteg új diagramsablon, valamint formázási lehetőség. Emellett megjelent egy új nézet is. A Lap elrendezése nézetben a munkalapot nyomtatott oldalanként látjuk, margójával fejlécével és láblécével egyetemben. A fej- és lábléc beillesztése is roppant egyszerű, csak az objektumok helyét jelző szövegre kell kattintanunk
6 A lap elrendezése nézet Több új diagramtípus is megjelent Az adatok értelmezéséhez már a szerkesztés közben is segítséget kapunk. A cellák adattartalmán érvényesülő többféle feltételes formázást alkalmazhatunk, amely a cellaérték mellett jelenik meg. Ilyen feltételes formázás lehet a cella színezése (ez az egyetlen ilyen lehetőség, mely ismert volt korábban is), szimbólumok alkalmazása, - 6 -
7 amely mutatja, hogy például a cella a teljes adattartomány melyik kvantilisébe tartozik vagy éppen az értékkel arányos oszlopdiagramokat alkalmazhatunk. Sávdiagram a cellán belül Az értékarányos oszlopdiagramok, ikonok a kijelölt cellatartományt vizsgálják át és annak legkisebb és legnagyobb értéke közötti területet osztják fel. A megjelenítéshez nagyon sok előre elkészített szabály választható a grafikus palettából, itt ezek is úgy működnek, hogy a kurzor alatti ikonnak megfelelően azonnal megjelenik a formázás, amit ha tetszik a kattintással érvényesíthetünk. Ugyanígy, minta alapján formázhatjuk a táblázatot vagy a cellákat. Minden ilyen, minta alapján végzett formázás azonban részletesen testre szabható. A feltételes formázásokhoz például a Feltételes formázás kinyíló Új szabály parancsával készíthetünk új szabályt. Egyetlen adatsorra akár többféle, cellán belüli adatjelölőt is alkalmazhatunk párhuzamosan. Ezzel jelentősen megnövekedtek a korábbi változat szegényes (3 feltételt ábrázolni képes) feltételes formázási lehetőségei. A Feltételes formázás gombmenüből elérhető Szabályok kezelése paranccsal megjelenített párbeszédpanelen be- és kikapcsolhatók a többi paranccsal is beállítható szabályok, így azok egyetlen jelölőnégyzet átállításával érvényesíthetők, illetve ideiglenesen megszüntethetők. Ha ismét szükség van a szabályra, csak töröljük a szabály melletti Leállítás, ha igaz jelölőnégyzetet. Ugyanitt szinté egyszerű beállításokkal megváltoztathatjuk a szabály érvényesítési területét. A Kezdőlap szalag Formázás táblázatként gombjából megjeleníthető listából rengeteg előre beállított táblázatformát választhatunk. Ezeket nem használhatjuk viszont másik adattáblával átfedésben. A táblázatformák és kimutatás-táblázatok is átalakíthatók Hasonlóan sokféle előre beállított cellastílus közül választhatunk a Cellastílusok gomb lenyíló menüjéből. Ilyen cellastílust is kialakíthatunk egyedi formázással (Új cellastílus), de egyesíthetünk is cellastílusokat (Stílusok egyesítése). Pontosabban - 7 -
8 ez utóbbi paranccsal más megnyitott munkafüzetben alkalmazott cellastílust vehetünk át az éppen szerkesztett munkafüzetbe. Az ikonokkal jól szemléltethetők az átlagos, átlag alatti és feletti értékek Megváltozott a listák rendezése, szűrése is. Egy listabeli cella helyi menüjében választhatjuk a szűrést cellaérték, ikon, cellaszín, betűszín szerint, vagyis a feltételes formázással beállítható tulajdonságok alapján is. Például így kiszűrhetjük a teljes adattartomány első kvantilisébe, tizedébe eső, vagy az első, illetve utolsó meghatározott darabszámú adatokat is. Maguk a listák is megváltoztak, most táblázatnak nevezzük ezeket és önálló nevet kaphatnak, amellyel hivatkozhatunk rájuk. Egy munkalapon több táblázatot is elhelyezhetünk, amelyek beillesztésekor azonnal bekapcsoljuk a szűrőt, valamint alkalmazzuk az alapértelmezett táblázatstílust, amelyet aztán egyszerűen, galériából választva cserélhetünk másikra. A munkafüzetek közös kezelése és védelme a 2003-as változattal azonos. A többi Office családtag bemutatására ebben a cikkben nincs módunk ezért külön ismertetőkben tértünk ki rájuk. Akinek a 2003-as változatnál régebbi programcsomagja van, az könnyebben szánja rá magát a váltásra, hiszen a 2007-es változat minden korábbi funkcionális bővítést magába foglal. Ez azt is jelenti, hogy minél régebbi programról váltunk, annál több hasznos újdonsághoz jutunk, amelyek elérése most viszont sokkal könynyebb. A programcsomag az erőforrásokkal szemben nem sokkal igényesebb, mint elődje. Egészen tűrhetően elmegy egy 512 MB memóriával rendelkező, 2 GHz-es Pentium gépen, amelynél manapság már sokkal erősebbek szinte a legolcsóbb ma kapható gépek is
9 A címben feltett kérdésre ezek miatt egyszerűbb a válasz, mint korábban, érdemes váltani, hiszen most egy alapjaiban átdolgozott új, jobban használható szerszámot kap az infomunkás. Az ergonomikus szempontok alapján újratervezett eszköz ugyanakkor több funkcióval is gazdagodott. Dr. Pétery Kristóf Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadó
Új Office a láthatáron
Új Office a láthatáron Hosszú idő, több mint három év telt el azóta, hogy a Microsoft 2003-ban új irodai programcsomaggal jelentkezett. A hosszas fejlesztés eredményét, legalábbis néhány jellemzőjének
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenExcel 2007 angol nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenA jövő táblázatkezelője Excel 2007
A jövő táblázatkezelője Excel 2007 Júniusi számunkban beszámoltunk a Microsoft Office 12 rendszer újdonságairól, a júliusi számban a csomag szövegszerkesztőjével, a Word 2007-tel foglalkoztunk. Most a
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenMicrosoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office
RészletesebbenAccess 2013 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1
TARTALOM 1 2 TARTALOM Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő:
RészletesebbenMolnár Mátyás. Bevezetés a PowerPoint 2013 használatába magyar nyelvű programváltozat. Csak a lényeg érthetően! www.csakalenyeg.hu
Molnár Mátyás Bevezetés a PowerPoint 2013 használatába magyar nyelvű programváltozat Csak a lényeg érthetően! www.csakalenyeg.hu TÉMÁK HASZNÁLTA A téma meghatározza bemutató színeit, a betűtípusokat, a
RészletesebbenDiagram készítése. Diagramok formázása
Diagram készítése Diagramok segítségével a táblázatban tárolt adatainkat különféle módon ábrázolhatjuk. 1. A diagram készítésének első lépése az adatok kijelölése a táblázatban, melyekhez diagramot szeretnénk
RészletesebbenBártfai Barnabás. Office 2010
Bártfai Barnabás Office 2010 BBS-INFO Kiadó, 2011. 4 Office 2010 Bártfai Barnabás, 2011. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenIsmerkedés az Office 2007 felhasználói felületével
Ismerkedés az Office 2007 felhasználói felületével Ha elindítjuk a Microsoft Office 2007 bármelyik alkalmazását, jelentős különbséget tapasztalhatunk a korábbiakhoz képest: a felhasználói felület teljes
RészletesebbenMicrosoft Office 2010
Dr. Pétery Kristóf Microsoft Office 2010 Mercator Stúdió 2011. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió
RészletesebbenOffice 2007 teszt. Question 1 Válassza ki, milyen típusú SmartArt objektumok NEM készíthetők az alábbiak közül!
Office 2007 teszt Question 1 Válassza ki, milyen típusú SmartArt objektumok NEM készíthetők az alábbiak közül! a. Hierarchia b. Kapcsolatok c. Mátrix d. Folyamatok e. Gantt-chart Question 2 Az Access 2007-ben
RészletesebbenSmartArt diagramok készítése a Microsoft Office 2007-ben
SmartArt diagramok készítése a Microsoft Office 2007-ben A Microsoft Office programokban korábban külön parancsok szolgáltak a szervezeti sémák és a szerkezeti diagramok beillesztésére. Most ezek helyett
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
Microsoft Office Excel 2007 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika
RészletesebbenTámogatás / Excel / Excel 2010 súgó és útmutató / Diagramok / Diagramok formázása Hibasáv felvétele, módosítása és eltávolítása diagramban
Page 1 of 6 Támogatás / Excel / Excel 2010 súgó és útmutató / Diagramok / Diagramok formázása Hibasáv felvétele, módosítása és eltávolítása diagramban Hatókör: Microsoft Excel 2010, Outlook 2010, PowerPoint
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenMicrosoft Office 2007
Dr. Pétery Kristóf Microsoft Office 2007 Mercator Stúdió 2011. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió
RészletesebbenTáblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése
Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,
RészletesebbenParancsok megtalálása a menüszalagon Minden menüszalaglapon csoportok vannak, és a csoportok összetartozó parancsokat tartalmaznak.
Első lépések A Microsoft Excel 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését. Parancsok felvétele a gyorselérési eszköztárra Kedvenc parancsait
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
Részletesebben3. modul - Szövegszerkesztés
3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán
RészletesebbenAccess 2016 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1
TARTALOM 1 2 TARTALOM Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő:
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Excel 2007 feladatok és megoldások 1.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenWord 2010 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenWord 2007 magyar nyelvű változat

RészletesebbenFeltételes formázás az Excel 2007-ben
Az új verzió legnagyobb újdonsága Feltételes formázás az Excel 2007-ben Formázás tekintetében a feltételes formázás területén változott a legnagyobbat a program. Valljuk meg, a régebbi változatoknál a
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenA WORD 2016 szövegszerkesztő újdonságai
Alkalmazott Informatikai Tanszék SZÁMÍTÁSTECHNIKA I. dr.dudás László 6./1. A WORD 2016 szövegszerkesztő újdonságai A WORD dokumentum több személy általi egyidejű szerkeszthetősége felhőben (One Drive)
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenIsmerkedés az új felülettel
Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Excel 2007 feladatok és megoldások 2.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenDiagramok/grafikonok használata a 2003-as verzióban
Diagramok/grafikonok használata Diagram beillesztése A prezentációnkban, előadásunkban gyakran használunk számokat, kimutatásokat, ezeknek a nyers felsorolása helyett érdemes használni diagramokat, grafikonokat.
RészletesebbenECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése
4.1 Az alkalmazás 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1.1.1 A táblázatkezelő alkalmazás megnyitása és bezárása. 4.1.1.2 Egy és több munkafüzet (dokumentum) megnyitása. 4.1.1.3
RészletesebbenDiagram létrehozása. 1. ábra Minta a diagramkészítéshez
Bevezetés Ebben a témakörben megtanuljuk, hogyan hozzunk létre diagramokat, valamint elsajátítjuk a diagramok formázásnak, módosításának lehetőségeit. A munkalap adatainak grafikus ábrázolási formáját
RészletesebbenIsmerkedés a Word 2007 felületével
Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a
RészletesebbenAz MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája
Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája A táblázatkezelés alapjai A táblázat szerkesztése A táblázat formázása A táblázat formázása Számítások a táblázatban Oldalbeállítás és nyomtatás
RészletesebbenA Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával
A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,
Részletesebben2 Excel 2016 zsebkönyv
2 Excel 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Excel 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenTáblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből
Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették
RészletesebbenIsmerkedés az Office 2007 felhasználói felületével
Ismerkedés az Office 2007 felhasználói felületével A szalag kezelése Az új Fájl File menü A Gyorselérési eszköztár Az új nézetvezérlő elemek Összefoglalás Tudnivalók a Windows XP-t használó olvasók számára
RészletesebbenAccess 2010 Űrlapok és adatelérés
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenBevezetés az Excel 2010 használatába
Molnár Mátyás Bevezetés az Excel 2010 használatába Csak a lényeg érthetően! Tartalomjegyzék A TÁBLÁZATKEZELÉS ALAPJAI 1 AZ EXCEL PROGRAMABLAK FELÉPÍTÉSE 1 GYORSELÉRÉSI ESZKÖZTÁR 5 ÁLLAPOTSOR 6 AZ EXCEL
RészletesebbenDiagramkészítés a PowerPoint 2007 programmal
A Diagram parancs a Beszúrás lap/ábrák csoportban található. 1. ábra Diagram beszúrása Fontos, hogy ez a funkció csak akkor működik, ha az Excel 2007-es változata is fel van telepítve. Kattintsunk a Diagram
RészletesebbenTáblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet
Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek
RészletesebbenAlapvető beállítások elvégzése Normál nézet
Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet A Normál nézet egy egyszerűsített oldalképet mutat. Ez a nézet a legalkalmasabb a szöveg beírására, szerkesztésére és az egyszerűbb formázásokra. Ebben a nézetben
RészletesebbenPowerPoint 2007 angol nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
Részletesebben6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján.
6. modul Prezentáció A modul a prezentációkészítéshez szükséges ismereteket kéri számon. A sikeres vizsga követelményei: Tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban A
Részletesebben4. modul - Táblázatkezelés
4. modul - Táblázatkezelés Az alábbiakban ismertetjük a 4. modul (Táblázatkezelés) syllabusát, amely a gyakorlati modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ez a modul a táblázatkezeléssel kapcsolatos
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Excel 2003 Megjelenítés, formázás
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenSzövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet
Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása
RészletesebbenMűveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről
Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó
RészletesebbenPrezentáció, Prezentáció elkészítése. Diaminták
A prezentáció elkészítésénél elsőként érdemes egy mintaoldalt készíteni, mert ennek tartalma és beállításai automatikusan rákerülnek minden új oldalra amit majd beillesztünk a bemutatónkba. A diaminta
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
o 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenWord IV. Élőfej és élőláb
Word IV. Élőfej és élőláb A menüpont a Nézet legördülő menü Élőfej és élőláb parancsával érhető el. Ezután a megjelenő szaggatott részbe írhatjuk be a kíván szöveget. OLDALSZÁMFORMÁZÁS DÁTUMBESZÚRÁS VÁLTÁS
RészletesebbenTABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei:
TABULÁTOROK A tabulátorokat a szavak soron belüli pontos pozicionálására használjuk. A tabulátorokat valamilyen pozícióhoz kötjük. A pozíciók beállíthatók vonalzón vagy a Formátum menü Tabulátorok menüpontjának
Részletesebben3. modul - Szövegszerkesztés
3. modul - Szövegszerkesztés - 1-3. modul - Szövegszerkesztés Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ezen a vizsgán
RészletesebbenExcel III. Haladó ismeretek
Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék MŰSZAKI INFORMATIKA Dr.Dudás László 0. Excel III. Haladó ismeretek Haladó szerkesztési ismeretek Az Excel számolótábla méretei Munkafüzet lap felosztása Sorok,
RészletesebbenEnnél kontrasztosabb képet nem lehet elképzelni sem
Exportálás a Photoshop CS2-ben Valójában a Mentés másként paranccsal is menthettünk idegen fájlformátumokba, mely funkciót hagyományosan exportálásnak nevezik bármely alkalmazásban. A Photoshopban azonban
RészletesebbenElső lépések. A Microsoft Visio 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését.
Első lépések A Microsoft Visio 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését. Frissített sablonok A sablonok kiindulópontul szolgálnak
RészletesebbenPrezentáció Microsoft PowerPoint XP
Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Megoldások 1. A program indításakor a Munkaablakban válasszuk az Előadás-tervező varázslóval hivatkozást! A Varázsló segítségével hozzuk létre a bemutatót! A kész bemutatót
RészletesebbenKépek és grafikák használata
Kép elhelyezése a dokumentumban A mai szövegszerkesztők támogatják a képek használatát, ezért egy dokumentum nemcsak szöveget, hanem képeket is tartalmazhat. A Word szövegszerkesztő a képek és rajzok szövegen
RészletesebbenHaladó irodai számítógépes képzés tematika
Haladó irodai számítógépes képzés tematika Word haladó Haladó szövegszerkesztés Szöveg effektusok alkalmazása Az automatikus javítási beállítások használata Szöveg körbefuttatása, szövegtörés A szövegirány
RészletesebbenOpenOffice.org irodai programcsomag
OpenOffice.org irodai programcsomag Daczi László Miről lesz szó? Bevezetés Történeti háttér Átfogó bemutatás Rendszerkövetelmények Writer - szövegszerkesztő Calc - táblázatkezelő Impress
RészletesebbenSzövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet
Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2 tanóra (90 perc) 2. Szöveg
RészletesebbenTáblázatkezelés Syllabus 5.0 A syllabus célja 2014 ECDL Alapítvány Jogi nyilatkozat A modul célja
Táblázatkezelés Syllabus 5.0 A syllabus célja Az alábbiakban ismertetjük a Táblázatkezelés modul követelményeit, amely a modulvizsga alapját is képezi. 2014 ECDL Alapítvány A syllabus az ECDL Alapítvány
RészletesebbenTáblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet
Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek
RészletesebbenPrezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák
Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén Új dia létrehozása A Fájl/Új dokumentum vagy a Szokásos eszközsoron található ikon használatával tudunk Új diasorozatot, prezentációt készíteni. (De az előző fejezetben
RészletesebbenGrafikonok, diagramok.
3. Előadás Grafikonok, diagramok. Salamon Júlia Előadás I. éves mérnök hallgatók számára Diagramok készítése A táblázat számai sokat kifejeznek a hozzáértők számára, de az ember alapvetően vizuális lény,
RészletesebbenTáblázatkezelés (Excel)
Táblázatkezelés (Excel) Tartalom felépítés kezelés egyéb lehetőségek hasznos kiegészítések Készítette: Bori Tamás 2 Felépítés I.: A program felépítése hagyományos MS GUI: menü eszköztár szabjuk testre!
Részletesebben6. Alkalom. Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél. K é p
6. Alkalom Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél K é p Képet már létezı képállományból vagy a Word beépített CLIPART képtárgyőjteményébıl illeszthetünk be. Képállományból kép beillesztése A szövegkurzort
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: PowerPoint 2007 angol nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenPrezentáció, Nyomtatás előkészítése. Előkészületek
Oldalbeállítás A nézetekről szóló fejezetben megismerkedtünk a különböző nézetek formájával, most a nyomtatáshoz elengedhetetlen oldalbeállításokat tanuljuk meg. A Fájl/Oldalbeállításokra kattintva tudjuk
RészletesebbenMUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés
Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Access 2003 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenTáblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek
Diagram törlése Beágyazott diagramobjektum esetén jelöljük ki a diagramot a diagram üres területére kattintva, majd üssük le a DELETE billentyűt! Ha a diagram önálló diagramlapon helyezkedik el, akkor
RészletesebbenECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam
Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép
Részletesebben2 Word 2016 zsebkönyv
2 Word 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Word 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: Pétery István Műszaki szerkesztés,
RészletesebbenEgyéni párbeszédpanel Excelben
Egyéni párbeszédpanel Excelben Készítsünk olyan, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszámítására szolgáló párbeszédpanelt, amely a munkafüzet betöltésekor megjelenik. A jármű kategóriájától (hengerűrtartalomtól)
RészletesebbenWord 2007 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenOpenOffice Pilot projekt az NFGM-ben
OpenOffice Pilot projekt az NFGM-ben...a nyílt szabványok választása egyértelműen okos üzleti döntés...... az EU nem válhat a zárt forráskód rabjává, minden eszközzel fel kell lépni a technológiai függés
RészletesebbenMS ACCESS 2010 ADATBÁZIS-KEZELÉS ELMÉLET SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1
SZE INFORMATIKAI KÉPZÉS 1 ADATBÁZIS-KEZELÉS MS ACCESS 2010 A feladat megoldása során a Microsoft Office Access 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: Adatok importálása
RészletesebbenDr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
RészletesebbenPClinuxOS Magazine szeptember
PClinuxOS Magazine 2018. szeptember Írta: Meemaw Az élőfej és élőláb menüjébe bekerült az Oldalszám beszúrása és az Oldalak számának beszúrása opció. Kitöltés és az OK ezt eredményezi: Hú! A LibreOffice
Részletesebben4. Javítás és jegyzetek
és jegyzetek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Automatikus javítás
RészletesebbenWord VI. Lábjegyzet. Ebben a részben megadhatjuk, hogy hol szerepeljen a lábjegyzet (oldal alján, szöveg alatt).
Word VI. Lábjegyzet A számozást minden oldalon vagy minden szakaszban újrakezdhetjük. Mutassunk a Beszúrás menü Hivatkozás pontjára, majd kattintsunk a Lábjegyzet parancsra. Ebben a részben megadhatjuk,
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő: Pétery István Műszaki
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery
RészletesebbenMinden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
Microsoft Office Excel 2013 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika
RészletesebbenSú gó az ASIR/PA IR Públikús felú lethez
Sú gó az ASIR/PA IR Públikús felú lethez Súgó a magyarországi központi Agrárstatisztikai és Piaci Árinformációs rendszer publikus moduljához. 1 Publikus felhasználói regisztráció A publikus felület Regisztráció
RészletesebbenKépek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása
Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,
Részletesebben