Tájékoztató Fogyasztók részére azonos pénznemben vezetett bankszámlaváltáshoz kapcsolódó eljárásra vonatkozóan
|
|
- Erika Vassné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztató Fogyasztók részére azonos pénznemben vezetett bankszámlaváltáshoz kapcsolódó eljárásra vonatkozóan 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltás eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által megadandó adatokat. A számlaváltási eljárás kezdeményezését megelőzően kérjük, jelen tájékoztató tartalmát ismerje meg és annak szem előtt tartásával hozza meg döntését. 2. Mi a számlaváltási eljárás célja? A fizetési számla váltásáról szóló 263/2016. (VIII. 31.) Kormányrendelet alapján a pénzforgalmi szolgáltatók egymással együttműködve, a bankszámlavezető pénzforgalmi szolgáltatót váltani kívánó ügyfelet terhelő kötelezettség egy részét magukra vállalva, megkönnyítik a fogyasztónak minősülő Számlatulajdonos számára az azonos pénznemben nyitott és vezetett, legalább készpénz be-, és kifizetést, bankszámlák közötti átutalás teljesítését és jóváírását lehetővé tevő fizetési számla (bankszámla) között a rendszeres átutalási megbízások, beszedési felhatalmazások és beérkező ismétlődő átutalások átirányítását annak érdekében, hogy az ügyfelek számlaváltási szándéka minél gyorsabban és egyszerűbben teljesülhessen. Ezek mellett a számlaváltási eljárás során lehetőség van a bankszámla megszüntetésének kezdeményezésére, illetve a bankszámlák közötti számlaegyenleg átutalásra is. Számlaváltás a Számlatulajdonos saját pénzforgalmi szolgáltatóján belül is kezdeményezhető. Amennyiben a számlaváltás pénzforgalmi szolgáltatók között történik, a számlaváltás ott kezdeményezhető, ahová a megbízások átirányítását kéri a Számlatulajdonos, azaz az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál. Azt a pénzforgalmi szolgáltatót, ahonnan a megbízások átirányítása történik, Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatónak nevezzük. 3. Mire van lehetőség a számlaváltás szolgáltatás keretei között? A számlaváltás a Számlaváltási Meghatalmazás azonos pénznemben vezetett fizetési számlák tekintetében dokumentum (továbbiakban: Meghatalmazás) kitöltésével kezdeményezhető. A Meghatalmazásban az alábbi táblázatban foglalt, megbízásokra (rendszeres átutalás, beszedési felhatalmazás, ismétlődő bejövő átutalás) vonatkozóan adható áthelyezési megbízás. A Számlatulajdonos meghatározhatja, hogy a megbízások mindegyikét vagy csak egy részét kívánja átirányítani az Új Pénzforgalmi Szolgáltatóhoz. A Meghatalmazáson megjelölheti, hogy a rendszeres átutalások és a beszedési megbízások az áthelyezést követően mikortól teljesüljenek az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál. Beszedés esetén a Meghatalmazásban megjelölt bankváltás dátumáig az Új Pénzforgalmi Szolgáltató minden előkészületet megtesz a beszedési megbízások Meghatalmazásban megjelölt időponttól történő teljesítésére. A beszedési megbízások fizetési számla terhére történő, a Kedvezményezett általi benyújtását viszont az Új Pénzforgalmi Szolgáltató nem tudja befolyásolni. Csoportos beszedési meghatalmazás esetén lehetősége van a teljesítés felső értékhatárának, a felső értékhatárról a Szolgáltató részére történő értesítés engedélyezésének vagy elutasításának, valamint a felhatalmazás érvényességi záró időpontjának módosítására. (Ez esetben az Új Pénzforgalmi Szolgáltató új beszedési felhatalmazás kitöltését kérheti Öntől.) A számlaváltás szolgáltatás keretében a rendszeres átutalási megbízások adatainak módosítására nincs lehetőség. A Számlatulajdonos eldöntheti, hogy maga értesíti a beszedési megbízást benyújtó kedvezményezetteket és a részére ismétlődően átutalásokat teljesítőket, de ezt bízhatja az Új Pénzforgalmi Szolgáltatójára is a pontos adatok megadásával. Amennyiben az Új Pénzforgalmi Szolgáltatót bízza meg az értesítési feladatok elvégzésével, úgy a Meghatalmazáson jelölnie kell ezt a rendelkezését.
2 A számlaváltás ismérveit az alábbi táblázat tartalmazza: Megbízások Számlaváltás keretében igényelhető Rendszeres átutalás valamennyi csak a kijelölt Beszedési felhatalmazás valamennyi csak a kijelölt Módosítható: Teljesítési felső értékhatár (limit), a szolgáltató értesítése a limit értékéről, érvényesség vége Meghatározható időpontok Mikortól teljesüljön az új fizetési számláról Mikortól teljesüljön az új fizetési számláról Értesítési kötelezettség 2 - A Számlatulajdonos vagy az Új Pénzforgalmi szolgáltató értesíti a Beszedőket, Átutalókat a számlaszám változásról Ismétlődő bejövő átutalás valamennyi csak a kijelölt - Számlamegszüntetés igen nem A megszüntetés időpontja 1 Ha nem hajtható végre a Korábbi Pénzforgalmi szolgáltató tájékoztatja a Számlatulajdonost Számlaegyenleg átutalása igen nem Az átutalás időpontja 1-1 Nem lehet korábbi, mint a számlaváltási Meghatalmazás átvételének napját (Záradékban feltüntetett dátum) követő 13. munkanap. 2 Ha a számlaváltás nem hajtható végre, akkor ezt az információt az Új Pénzforgalmi Szolgáltató megkapja a Korábbitól, melyről az Új Pénzforgalmi szolgáltató értesíti az Ügyfelet. 3 Amennyiben Új Pénzforgalmi szolgáltató nem rendelkezik az ismétlődően átutalást teljesítő fizető fél, vagy a beszedés kedvezményezettjének tájékoztatásához szükséges adatokkal, a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatóhoz vagy a Számlatulajdonoshoz fordul a hiányzó adatok megadása céljából. 4 Abban az esetben, ha a Számlatulajdonos igényli, a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató elküldi a megbízások adatait a Számlatulajdonosnak. A Meghatalmazásban a Számlatulajdonos rendelkezhet úgy, hogy valamennyi rendszeres átutalásának, beszedési felhatalmazásának ismétlődő bejövő átutalásainak átirányítása esetén a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató a fizetési számláját szüntesse meg. A Keretszerződés megszüntetésére a Számlatulajdonos által megjelölt időpontban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályban meghatározott kizáró okok nem állnak fenn és a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatójával kötött keretszerződése felmondási időt nem tartalmaz. Ha a keretszerződés felmondási időt tartalmaz, akkora feltételek teljesülése esetén is, a Számlatulajdonos által megjelölt időpont a felmondási idő kezdete lesz és a fizetési számla a felmondási idő leteltével szűnik meg. A számlaváltás keretében - számlamegszüntetési igény esetén lehetőség van a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatónál vezetett fizetési számla egyenlegének az átutalására.
3 4. A számlaváltás kezdeményezésének lépései Amennyiben Ön a számlaváltás mellett dönt ebben segítségére lehet az egyes Pénzforgalmi szolgáltatók díjtáblázatainak összehasonlítása az MNB honlapján a ( oldalon. Az egyszerűsített bankváltás 13 munkanapot vesz igénybe az alábbiak szerint: a.) A Számlaváltási meghatalmazás benyújtása az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónak Abban az esetben, ha Ön úgy rendelkezik, hogy az ismétlődő átutalók és/vagy beszedők értesítését a számlaszám változásról maga vállalja, a Meghatalmazás benyújtásakor az Új Pénzforgalmi Szolgáltató az értesítéshez szükséges levélmintát a rendelkezésére bocsátja. b) Az Új Pénzforgalmi Szolgáltató jelzi az igényt a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatónak (2 munkanap) A számlaváltási meghatalmazás átvételét követő két munkanapon belül az Új Pénzforgalmi Szolgáltató felkéri a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatót a következő műveletek elvégzésére, amennyiben azt a számlaváltási meghatalmazás tartalmazza: ba) a számlaváltással érintett valamennyi fennálló rendszeres átutalási megbízás teljesítéséhez szükséges adatok és a beszedési felhatalmazások adatainak átadása az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónak és - amennyiben azt a Számlatulajdonos külön igényelte - a Számlatulajdonosnak; bb) a megelőző 13 hónapban a Számlatulajdonos fizetési számlájára beérkező rendszeres átutalásokra és a beszedők által kezdeményezett ismétlődő beszedési megbízásokra vonatkozó adatok átadása az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónak és - amennyiben azt a Számlatulajdonos külön igényelte - a Számlatulajdonosnak; bc) ha a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató vagy a központi átirányítási szolgáltatás nem biztosít automatikus átirányítást, akkor a beszedési megbízások teljesítésének és a beérkező átutalások jóváírásának leállítása a meghatalmazásban megjelölt naptól kezdődő hatállyal; bd) a rendszeres átutalási megbízások törlése a meghatalmazásban megjelölt naptól kezdődő hatállyal; be) a Számlatulajdonos által meghatározott napon a fizetési számla pozitív egyenlegének átutalása az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál nyitott vagy vezetett fizetési számlára; bf) a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatónál vezetett fizetési számla lezárása a Számlatulajdonos által meghatározott munkanapon. c) A Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató átadja a szükséges adatokat az Új Szolgáltatónak (5 munkanap) A számlaváltási igény átvételét követően a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató a Meghatalmazás alapján ellenőrzi, hogy az Ügyfél beazonosítható-e, helyesek-e a megadott adatok, illetve jogosult-e az Ügyfél a számlaváltási igény benyújtására. A Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató az Új Pénzforgalmi Szolgáltató felkérésének kézhezvételét követően a következő műveleteket végzi el, amennyiben azt a felkérés tartalmazza: ca) a 4. ba) és bb) pontban meghatározott adatokat öt munkanapon belül megküldi az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónak és szükség esetén a Számlatulajdonosnak; cb) ha a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató vagy a központi átirányítás szolgáltatás nem biztosít automatikus átirányítást, akkor a számlaváltási meghatalmazásban megjelölt naptól kezdődő hatállyal cba) a beérkező átutalásokat nem írja jóvá a fizetési számlán és cbb) a beszedési megbízásokat nem teljesíti;
4 cc) a meghatalmazásban megjelölt naptól kezdődő hatállyal a rendszeres átutalási megbízásokat törli; cd) a meghatalmazásban megjelölt napon a fizetési számlán fennmaradó pozitív egyenleget átutalja az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál nyitott és vezetett fizetési számlára; ce) a fizetési számlát megszünteti a fizetésiszámla-szerződésben felmondási idő kikötése hiányában a meghatalmazásban megjelölt napon, felmondási idő kikötése esetén a megjelölt naptól számítottan a felmondási idő leteltekor, amennyiben cea) a Számlatulajdonos a fizetésiszámla-szerződést a 263/2016. (VIII.31.) Korm. rendelet 4. (1) bekezdés e) pontjában meghatározottaknak megfelelően felmondta, ceb) a Számlatulajdonosnak nincs további fennálló kötelezettsége az adott fizetési számla tekintetében, valamint cec) a ca), cb) és cd) pontban meghatározott feladatait teljesítette; cf) bizonyítható módon haladéktalanul tájékoztatja a Számlatulajdonost, amennyiben fennálló kötelezettségei akadályozzák fizetési számlájának megszüntetését. A fizetési-számlaszerződés megszüntetésének és a felek közötti elszámolásnak nem lehet akadálya, hogy a Számlatulajdonos a fizetési számlát szolgáltatáscsomagban veszi igénybe, vagy a Számlatulajdonos és a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató között egyéb üzleti kapcsolat is fennáll, ide nem értve a jogszabályban kifejezetten megengedett árukapcsolás esetét. Amennyiben az igény nem hajtható végre, erről annak befogadását követő 5 banki munkanapon belül a Korábbi Pénzforgalmi szolgáltató értesíti az Új Pénzforgalmi Szolgáltatót, az Új pénzforgalmi Szolgáltató pedig a Számlatulajdonost. A Számlaváltási kérelem elutasításának leggyakoribb okai lehetnek - a Meghatalmazásban rögzített személyes adatok nincsenek vagy nem egyeznek meg a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató rendszerében rögzített adatokkal; - a számlaszám hibás vagy nem létezik; - az Ügyfél aláírása nem egyezik meg a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatónál rögzített aláírás mintával; - két tulajdonosú fizetési számla esetén a Meghatalmazást a Számlatulajdonosok nem közösen nyújtották be. A Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltató a számlaváltási meghatalmazásban megadott dátumot megelőzően, a Számlatulajdonos számára nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás zökkenőmentessége érdekében a jogszabályban, uniós jogi aktusban vagy keretszerződésben meghatározott esetek kivételével nem tilthatja le a fizetési számlához tartozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket. d) Kezdő nap az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál (Kezdő napnak azt a napot kell tekinteni, amikor az Új Pénzforgalmi Szolgáltató a számlaváltással érintett valamennyi fennálló rendszeres átutalási megbízás teljesítéséhez szükséges adatot és a beszedési felhatalmazások adatait, valamint a megelőző 13 hónapban a Számlatulajdonos fizetési számlájára beérkező rendszeres átutalásokra és a beszedők által kezdeményezett ismétlődő beszedési megbízásokra vonatkozó adatokat megkapta.) e) Az Új Pénzforgalmi szolgáltató rögzíti az adatokat és egyeztet az érintettekkel (5 munkanap) Az Új Pénzforgalmi Szolgáltató a korábbi pénzforgalmi szolgáltatótól az 4. ba) és bb) pontja alapján kért adatok kézhezvételét követő öt munkanapon belül a számlaváltási meghatalmazásban meghatározott módon, illetve amennyiben a korábbi számlavezető pénzforgalmi szolgáltató vagy a Számlatulajdonos által megadott információk azt számára lehetővé teszik: ea) rögzíti és a számlaváltási meghatalmazásban megjelölt naptól kezdődő hatállyal teljesíti a Számlatulajdonos által megjelölt rendszeres átutalási megbízásokat;
5 eb) megteszi az előkészületeket a beszedési megbízásoknak a beszedési felhatalmazásokban megjelölt naptól kezdődő teljesítésére; ec) a Számlatulajdonos fizetési számlájára ismétlődően átutalást teljesítő fizető feleket azok számlavezető pénzforgalmi szolgáltatói útján tájékoztatja a Számlatulajdonosnak az Új Pénzforgalmi Szolgáltatónál vezetett fizetési számlájáról; ed) a beszedőket tájékoztatja az új fizetési számláról és megjelöli azt az időpontot, amelytől kezdődően a beszedési megbízást a fizetési számla terhére teljesíti. Ha az Új pénzforgalmi Szolgáltató nem rendelkezik a 4. ec) pont szerinti ismétlődően átutalást teljesítő fizető fél vagy a 4. ed) pont szerinti beszedés kedvezményezettjének tájékoztatásához szükséges adatokkal, felkéri a Számlatulajdonost vagy a Korábbi Pénzforgalmi Szolgáltatót a hiányzó adatok megadására. A 4. ba) és bb) pontjában előírt adatcserét a Korábbi és az Új Pénzforgalmi Szolgáltatók között elektronikus üzenetváltással kell lebonyolítani - védett, zárt hálózaton vagy - nyílt hálózaton, titkosítással, fokozott biztonságú elektronikus aláírás vagy elektronikus bélyegző használatával. f) A Korábbi számla felmondásának napja (1 munkanap)amennyiben valamely adat hiányzik, az Új szolgáltató felkéri a Ügyfelet/Számlatulajdonost (fogyasztót) vagy a Korábbi szolgáltatót annak pótlására. Ez az ügyintézés időtartamát megnövelheti A számlaváltás érdekében, érvényes személyazonosító okmányaival és az áthelyezendő megbízások adataival keresse fel e kiválasztott Új Pénzforgalmi Szolgáltatót. A Számlatulajdonos által meghatározható adatok körét a Számlaváltási Meghatalmazás és mellékletei tartalmazzák. 5. Számlaváltás külföldön vezetett fizetési számláról Magyarországon vezetett számlára A Számlatulajdonos fizetési számla megnyitására vonatkozó kezdeményezése során az 5. a). pontnak megfelelő tartalmú, külföldi pénzforgalmi szolgáltató által kiállított dokumentumok bemutatása nem kötelezi az Új Pénzforgalmi Szolgáltatót arra, hogy általa egyébként nem nyújtott szolgáltatásokat biztosítson. 6. A számlaváltás költségei A Merkantil Bank a számlaváltási eljárásért nem számol fel díjat. Új fizetési számla megnyitása azonban a mindenkor hatályos Keretszerződésben rögzített és Hirdetményben közzétett feltételekkel történik. 7. Teendők a számlaváltási eljárással kapcsolatos jogvita esetén Amennyiben meghiúsul vagy nem az Ügyfél kérése szerint teljesül a számlaváltási eljárás, joga van panasszal fordulni a jogszerűtlenül eljáró Pénzforgalmi Szolgáltatóhoz. Ha a Pénzforgalmi Szolgáltató válasza az Ügyfél számára nem elfogadható, jogorvoslásért a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljára rendszeresített formanyomtatvány megtalálható a Magyar Nemzeti Bank ( honlapján, továbbá költségmentesen igényelhető az MNB ügyfélszolgálati elérhetőségein. ( ugyfelszolgalat@mnb.hu; Telefon: ; Cím: 1013 Budapest Krisztina krt. 39.) Pénzügyi Békéltető Testület eljárásáról, igénybevételének lehetőségéről és módjáról részletes információk találhatók a Pénzügyi Békéltető Testület honlapján: (http//wwww.mnb.hu/bekeltetes).
Tájékoztató a számlaváltásról
Tájékoztató a számlaváltásról 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltás eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
Tájékoztató a számlaváltásról
Tájékoztató a számlaváltásról 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltás eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
Számlaváltás a Számlatulajdonos saját pénzforgalmi szolgáltatóján belül is kezdeményezhető. Amennyiben a számlaváltás pénzforgalmi
Tájékoztató a számlaváltásról 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltás eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
TÁJÉKOZTATÓ A SZÁMLAVÁLTÁSRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A SZÁMLAVÁLTÁSRÓL 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltási eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
TÁJÉKOZTATÓ A SZÁMLAVÁLTÁSRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A SZÁMLAVÁLTÁSRÓL 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltási eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
Magyar joganyagok - 263/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a fizetési számla váltásár 2. oldal (2) Ha a fizetési számlának több tulajdonosa van, akkor
Magyar joganyagok - 263/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a fizetési számla váltásár 1. oldal 263/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet a fizetési számla váltásáról A Kormány a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról
Magánszemélyek részére
FIÓKJAINK Telefon Nyitva tartás 1055 Budapest, Balassi B. u. 9-11. 1085 Budapest, József krt. 72. (06 1) 428-8808 (06 1) 428-8821 1062 Budapest, Andrássy út 98. (06 1) 428-8800 1111 Budapest, Bartók Béla
Tájékoztató a számlaváltásról
Tájékoztató a számlaváltásról 1. Mit kell tudni a számlaváltásról? A dokumentum ismerteti a számlaváltási eljárás jellemzőit, folyamatát, a határidőket, a számlaváltás során az igénybe vevő Ügyfél által
Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében
Számlaváltási meghatalmazás belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott Számlatulajdonos Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési neve:
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében. Alulírott
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító száma: okmány
ERSTE BANK HUNGARY ZRT.
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító okmány száma:
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS
HIRDETMÉNY A Kormány 263/2016. (VIII. 31.) Korm. rendeletében szabályozott fizetési számlaváltásáról
A Kormány a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvényben foglalt felhatalmazása alapján megalkotta a 263/2016. (VIII. 31.) Korm. rendeletét a fizetési számla váltásáról (továbbiakban:
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében
SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS
levelezési cím 2 elérhetőségek
Alulírott 1 TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - azonos pénznemben vezetett fizetési számlák tekintetében természetes személyek részére (2 EREDETI PÉLDÁNYBAN TÖLTENDŐ KI!) név: születési
Számlaváltási Tájékoztató lakossági fizetési számlára vonatkozóan
Számlaváltási Tájékoztató lakossági fizetési számlára vonatkozóan Tisztelt Ügyfelünk! Ebben a kiadványban szeretnénk segíteni Önnek a számlaváltás átgondolásában, megtervezésében és megvalósításában. Javasoljuk,
HIRDETMÉNY. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Lakossági Üzletszabályzata módosul, illetve kiegészül.
HIRDETMÉNY A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Lakossági Üzletszabályzata módosul, illetve kiegészül. A módosítás/kiegészítés a Lakossági Üzletszabályzat alábbi rendelkezéseit
levelezési cím elérhetőségek
Alulírott név: születési név: születési hely, idő: anyja neve: azonosító okmány száma: SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében természetes
Számlaváltási tájékoztató Lakossági és kiemelt magánügyfeleknek
Számlaváltási tájékoztató Lakossági és kiemelt magánügyfeleknek Jelen Útmutatóban tájékoztatást adunk a fizetési számlaváltási (bankszámlaváltási) eljárás folyamatáról és díjairól annak érdekében, hogy
Megbízások benyújtásának, visszavonásának és teljesülésének időpontjai. benyújtás határideje T nap (banki munkanap záróidőpontja)
HIRDETMÉNY hatályos 2013. június 29-től a hivatalosan közzétett változtatásig Megbízások benyújtásának, befogadásának, visszavonásának és teljesítésének időpontjai az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepénél,
Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2012. július 2-i változásáról
Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2012. július 2-i változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerződés részét képező Általános Szerződési Feltételeink 2012.
Bankváltási Útmutató. Mit kell tudni a bankváltásról?
Bankváltási Útmutató Mit kell tudni a bankváltásról? Ebben a dokumentumban praktikus tanácsokkal szeretnénk segíteni Önt a bankváltás megtervezésében és megvalósításában. A bankváltási eljárás kezdeményezését
A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló évi LXXXV. törvényre. Ellenőrzés tárgya:
Ellenőrzés tárgya: A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet, az egyes fizetési szolgáltatókról szóló
HIRDETMÉNY. Tájékoztató a pénzforgalmi megbízások és betétlekötések benyújtási és teljesítési rendjéről Hatályos: 2018.
betétlekötések benyújtási és teljesítési rendjéről Hatályos: 2018. április 18-tól A DUNA TAKARÉK BANK Zrt. (továbbiakban: Bank) a fizetési számlával rendelkező ügyfelek pénzforgalmi megbízásait a jelen
LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez
Hatályos:2016.10.15-től LAKOSSÁGI KERETSZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉS természetes személy Számlatulajdonosok részére a Takarék Alapszámla elnevezésű számlatermék igénybe vételéhez amely létrejött Számlavezető Hitelintézet
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2012.07.02-től 3. sz. függelék A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet
ÜGYFELEINK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK
Általános tájékoztató A 2009. november 1-jétől hatályba lépő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására, lebonyolítására vonatkozó irányadó jogszabályok: 2009. évi LXXXV. törvény 18/2009. (VIII.6) MNB rendelet
HIRDETMÉNY. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Általános Üzleti Feltételei módosulnak.
HIRDETMÉNY A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Általános Üzleti Feltételei módosulnak. A módosítás az Általános Üzleti Feltételek alábbi pontjait érinti: 1.rész Általános
SZÁMLAVÁLTÁSI TÁJÉKOZTATÓ
SZÁMLAVÁLTÁSI TÁJÉKOZTATÓ A számlaváltás 1 (korábbi nevén Bankváltás) célja elsődlegesen, hogy megkönnyítse a lakossági fizetési számlák között a rendszeresen előforduló pénzforgalmi megbízások áthelyezését
II. Egyes pénzforgalmi nyomtatványok mintája
33830 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 211. szám II. Egyes pénzforgalmi nyomtatványok mintája 1. Átutalási megbízás-minta M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 211. szám 33831 2. Hatósági átutalási megbízás-minta
Tájékoztató a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel lehetőségéről
Tájékoztató a díjtól és költségtől mentes készpénzkifizetés, illetve készpénzfelvétel lehetőségéről Tisztelt Ügyfelünk! A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (továbbiakban:
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,
N y. Teljesítés gyakorisága Éves Féléves Negyedéves. Havi
N y Teljesítés gyakorisága Éves Féléves Negyedéves Havi Jelen nyomtatvány kitöltésével és aláírásával felhatalmazom pénzforgalmi szolgáltatót arra, hogy a fentebb megjelölt kedvezményezettet az általam
HIRDETMÉNY. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Lakossági Üzletszabályzata módosul, illetve kiegészül.
HIRDETMÉNY A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Bank Lakossági Üzletszabályzata módosul, illetve kiegészül. A módosítás/kiegészítés a Lakossági Üzletszabályzat alábbi rendelkezéseit
A Magyar Nemzeti Bank elnökének /2018. ( ) MNB rendelete. a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet módosításáról
A Magyar Nemzeti Bank elnökének /2018. ( ) MNB rendelete a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet módosításáról A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171.
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
számlaváltási tájékoztató
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasr 9. telefn: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu számlaváltási tájékztató Kedves Ügyfelünk! 2016 któber 29. napjával hatályba
6/21. Számú melléklet FHB Megtakarítási Számlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek
Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 6/21. Számú melléklet FHB Megtakarítási Számlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Az FHB Megtakarítási Számla megegyezik a 2011. március 31-ig Allianz
1) Az Alapszintű fizetési számla jellemzői:
FOGYASZTÓI TÁJÉKOZTATÓ a 262/2016. (VIII. 31.) sz. kormányrendelet alapján nyújtott Alapszintű fizetési számlával kapcsolatban Hatályos: 2016. október 15-étől A (továbbiakban: Bank) a 262/2016. (VIII.
Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról
Tájékoztató az Általános Szerzıdési Feltételek 2011. február 15-i változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerzıdés részét képezı Általános Szerzıdési Feltételeink
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
Tisztelt Felhasználó!
Tisztelt Felhasználó! A csoportos beszedési megbízáson, a Szerződő fél azonosítója a kedvezményezetnél rovatban a számlán szereplő, szerződéses folyószámla számot kell megadnia. Az azonosító 12 számjegyből
Bankszámlaváltási Útmutató Lakossági bankszámla-vezetési (fizetési számla) szolgáltatások
Bankszámlaváltási Útmutató Lakossági bankszámla-vezetési (fizetési számla) szolgáltatások Tisztelt Ügyfelünk! Szeretnénk praktikus tanácsokkal segíteni Önt a bankszámlaváltás átgondolásában, megtervezésében
4 A banki rendszerek frissítésének függvényében a záró időpont ettől eltérő is lehet.
HIRDETMÉNY hatályos 2015. február 20-tól a hivatalosan közzétett változtatásig Megbízások benyújtásának, befogadásának, visszavonásának és teljesítésének időpontjai az AXA Bank Europe SA Magyarországi
Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei
A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2015.08.03. Tájékoztató a bankszámlát érintő
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:
A visszautasított illetve visszautalt tételek feldolgozására a beérkezett megbízások teljesítési rendje az irányadó.
Tájékoztató a pénzforgalmi ok és betétlekötések benyújtási és teljesítési rendjéről Hatályos: A 23/2019 (VI.5.) MNB rendelet alapján a 2019. július 1i hatályba lépés visszavonva 2019. 06.18ával A DUNA
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:
Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,
TÁJÉKOZTATÓ. a számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2015. szeptember 7-től Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban:
Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról
Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek 2011. augusztus elsejei változásáról Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk Önt, hogy a pénzforgalmi keretszerződés részét képező Általános Szerződési Feltételeink
HIRDETMÉNY. a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő pénzforgalmi megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
HIRDETMÉNY a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő pénzforgalmi megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. november 1-től A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban:
Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei
A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2017.05.01. Tájékoztató a bankszámlát érintő
Erste Privilégium Bankszámlák díjai és jutalékai
Erste Privilégium Bankszámlák díjai és jutalékai Közzététel: 2015. december 31. Hatályos: 2016. január 4-től A Bank 2015. április 1. előtt nyílt bankszámlák esetében a jelen mellékletben feltüntetett kondíciókat
Erste Silver Bankszámlák kondíciói
TeleBank: 06 40 222222 Email: erste@erstebank.hu Erste Silver Bankszámlák kondíciói Közzététel: 2016. október 14. napján Hatályos: 2016. október 15től Módosítás oka: A Bank 2016. október 15től limithatárhoz
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető
ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az
Bankváltási Útmutató Lakossági számlavezetési szolgáltatások
Tisztelt Ügyfelünk! Bankváltási Útmutató Lakossági számlavezetési szolgáltatások Szeretnénk praktikus tanácsokkal segíteni Önt a bankváltás átgondolásában, megtervezésében és megvalósításában. Mielőtt
OTP BANK NYRT. PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁS KIEGÉSZÍTŐ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
OTP BANK NYRT. PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁS KIEGÉSZÍTŐ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Tájékoztató az OTP Bank Nyrt. Általános Üzletszabályzatának adatkezelésre vonatkozó 5. mellékletének kiegészítése,
Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról
Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,
1. Mikortól nyilatkozhatok a havi két díjmentes készpénzfelvételről?
Gyakran ismételt kérdések a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A. -a alapján biztosított havi két díjmentes készpénzfelvételhez kapcsolódóan 1. Mikortól nyilatkozhatok
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.
a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Hatályos: 2016. július 04. A MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk!
Merkantil Bank Zrt. Számlavezetési és Pénzforgalmi Szolgáltatásokra vonatkozó
Merkantil Bank Zrt. Számlavezetési és Pénzforgalmi Szolgáltatásokra vonatkozó ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Tájékoztató a Merkantil Bank Zrt. Általános Adatvédelmi Tájékoztatójának kiegészítése
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
11/2006. (VIII. 1.) MNB rendelet a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményekről A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. -a (1) bekezdésének
MEGBÍZÁSOK ÁTVÉTELI ÉS TELJESÍTÉSI RENDJE HÉTVÉGI BANKI ÓRAREND A HÉTVÉGÉN IS NYITVATARTÓ FIÓKOK SZÁMÁRA
forint átutalási (eseti) 1. számú melléklet az Általános Kondíciós Lista gazdálkodó és egyéb szervezetek és Egyéni vállalkozók részére című kiadványhoz MEGBÍZÁSOK ÁTVÉTELI ÉS TELJESÍTÉSI RENDJE HÉTVÉGI
MAGYAR KÖZLÖNY 132. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 132. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 31., szerda Tartalomjegyzék 262/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet Az alapszámlához való hozzáférésről, az alapszámla jellemzőiről és
Erste Privilégium Bankszámlák díjai és jutalékai
Erste Privilégium Bankszámlák díjai és jutalékai Közzététel: 2016. július 15. napja Hatályos: 2016. július 18-tól Módosítás oka: A Bank 2016. július 18-tól egy új szolgáltatást vezet be, Erste Lakossági
VIRPAY Financial Group Zrt.
VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial
Hatályos: 2015. szeptember 07-től
4. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről A Pénzforgalmi Keretszerződés melléklete Hatályos: 2015. szeptember
Szolgáltatástípus (pl. lakáshitel, KGFB):
Ön abban az esetben fordulhat kérelemmel a Magyar Nemzeti Bankhoz, ha az alábbi feltételek mindegyike együttesen teljesül: Ön fogyasztó, azaz gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül eső célból
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó
Díjjegyzék Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. Takarék Flotta Kedvezmény Számlacsomag
jegyzék Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. Takarék Flotta Kedvezmény Számlacsomag 2019.08.17 Ez a dokumentum a fizetési számlához kapcsolódó fő szolgáltatások igénybevételének díjairól nyújt tájékoztatást.
HIRDETMÉNY. a szövetkezeti hitelintézeti integrációba tartozó pénzintézeti munkavállalók részére számlavezetés esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY a szövetkezeti hitelintézeti integrációba tartozó pénzintézeti munkavállalók részére számlavezetés esetén alkalmazott kondíciókról SWIFT kódja: TAKBHUHB TARTALOMJEGYZÉK Tartalom 1. ÁLTALÁNOS
Díjjegyzék Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. Takarék Flotta Prémium Számlacsomag
jegyzék Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. Takarék Flotta Prémium Számlacsomag 2019.08.17 Ez a dokumentum a fizetési számlához kapcsolódó fő szolgáltatások igénybevételének díjairól nyújt tájékoztatást. Segítséget
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai
A Dél TAKARÉK Szövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Dél TAKARÉK Szövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban
Ügyféltájékoztató. Lakossági ügyfelek részére ajánlott Takarék Alapszámla szolgáltatásról. Közzététel: január 31. Hatályos: 2019.
Ügyféltájékoztató Lakossági ügyfelek részére ajánlott Takarék Alapszámla szolgáltatásról Közzététel: 2019. január 31. Hatályos: 2019. február 1-től A Nyugat Takarék Szövetkezet által forgalmazott Takarék
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK
HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK UniCredit Takarékszámla Értékesítése 2012. április 6-al bezárólag megszűnt. kamatláb/ EBKM 0,01%
1) Az Alapszintű fizetési számla jellemzői:
FOGYASZTÓI TÁJÉKOZTATÓ a 262/2016. (VIII. 31.) sz. kormányrendelet alapján nyújtott Alapszintű fizetési számlával kapcsolatban Hatályos: 2019. január 1-jétől A (továbbiakban: Bank) a 262/2016. (VIII. 31.)
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. GRÁNIT Megtakarítási számla Havi számlavezetési díj Éves kamat az egyenleg 500 000 Ft alatti részére (2014. február 19-től) Éves kamat
O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. Hirdetmény
O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. Hirdetmény a természetes és nem természetes személyek Fizetési Számláira és kapcsolódó szolgáltatásaira vonatkozóan VERZIÓSZÁM: 1/2019/PH Elfogadás napja: 2019.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.
TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2012. július 2-tól A Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3
HIRDETMÉNY. Vállalkozói ügyfelek részére. Érvényes: 2017.október 1-től. A hirdetmény módosításának indoka:
HIRDETMÉNY A hirdetmény módosításának indoka: Vállalkozói ügyfelek részére Érvényes: 2017.október 1-től A Hungária Takarék Takarékszövetkezet, az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár
T Á J É K O Z T A T Ó. A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének panaszkezelési elveiről és gyakorlatáról
T Á J É K O Z T A T Ó A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének panaszkezelési elveiről és gyakorlatáról I. Hatálybalépés dátuma: 2014.01.01. Érvényessége: visszavonásig Hivatkozott
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT 4,5-es betét, 2 hónapra Akció ideje GRÁNIT 4,5-es betét 2014.08.08-tól
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT változásáról
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT változásáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
ERSTE INDULÓ SZÁMLACSOMAG ÉS ERSTE SZÁMLACSOMAG TÁRSADALMI SZERVEZETEK RÉSZÉRE
ERSTE INDULÓ SZÁMLACSOMAG ÉS ERSTE SZÁMLACSOMAG TÁRSADALMI SZERVEZETEK RÉSZÉRE Közzététel: 2018. december 20. napján Hatályos: 2019. január 2. napjától A módosítás oka: A Bank közzéteszi jelen számlacsomag
Időszak VIBER-tagok ügyletei Egyéb ügyfelek ügyletei
A Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákra, valamint a forint és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételek 2. számú melléklete Budapest, 2019.06.28. Tájékoztató a bankszámlát érintő
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
TÁJÉKOZTATÓ. a számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. december 12-től Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban:
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT 4,5-es betét, 2 hónapra Akció ideje GRÁNIT 4,5-es betét 2014.08.08-tól
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
1. GRÁNIT MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról Havi számlavezetési díj 100 Ft az egyenleg 500 000 Ft alatti részére aktuális MNB jegybanki alap 2,00%
4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek
4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Érvényes: 2015. augusztus 24. napjától Az itt feltűntetett OBA logó arról ad tájékoztatást,
TÁJÉKOZTATÓ a díjmentes készpénzfelvételt lehetővé tevő fogyasztói nyilatkozatok Központi Nyilvántartásáról
TÁJÉKOZTATÓ a díjmentes készpénzfelvételt lehetővé tevő fogyasztói nyilatkozatok Központi Nyilvántartásáról Tisztelt Ügyfeleink! A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a
A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató. Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Panaszkezelési szabályzata
48/2007.-ESZ-2146/1. Hatályos: 2008. 3. sz. melléklet A GLOBAL Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság a Érvényes: 2013. április 09. Utolsó módosítás: 2017. január 1. A változásokkal