Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés június 28-ai testületi ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés június 28-ai testületi ülésére"

Átírás

1 Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés június 28-ai testületi ülésére Tárgy: A hatályos önkormányzati rendeletek felülvizsgálata (II.) Előterjesztő: Popovics György, a közgyűlés elnöke Előadó: Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző (1) Dr. Péntek Péter megyei főjegyző (2)

2 1. Tisztelt Közgyűlés! A áprilisi ülésén foglalkozott először a közgyűlés a hatályban lévő rendeleteinek felülvizsgálatával, és az állami fenntartásba került intézmények működéséhez kapcsolódó rendeletek hatályon kívül helyezésével. Következő lépésként, figyelemmel a konszolidáció eredményezte feladat-, illetve a jogszabályváltozásokra, a hatályban maradó rendeletek áttekintését, és szükség esetén módosítását tűzte ki a testület maga elé. A hatályban maradt 20 rendelet felülvizsgálata megtörtént, és előkészítésre kerültek a szükséges módosítási javaslatok. Ezek a következők: I. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelete kitüntető díj alapításáról és adományozásáról A rendelet módosítását egyrészről az indokolja, hogy a Díj adományozására tett javaslat véleményezését, illetve visszavonásának indítványozását a jogalkotó egy olyan grémiumra bízta, nevezetesen az elnöki kollégiumra, mely már nem működik. A közbenső véleményezési eljárás egyébként korábban sem töltötte be megfelelően a szerepét, így az erre vonatkozó szabályozást javasolom hatályon kívül helyezni. A rendeletet - az előző évek tapasztalatai alapján - javasolom kiegészíteni egy olyan új bekezdéssel, mely arra vonatkozna, hogy a rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhessen. Természetesen az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni kellene. II. A április 15-én hatályba lépő szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló évi II. törvény úgy rendelkezik, hogy a jövőben már csak törvény állapíthat meg szabálysértési tényállást, így az önkormányzatok elveszítették szabálysértési rendeletalkotási jogukat. Az idézett jogszabály értelmében hatályon kívül kell helyezni az önkormányzati rendeletekben a korábban meghatározott szabálysértési tényállásokat. Annak érdekében, hogy a jövőben se maradjanak a rendezetlen, illetve a többséget zavaró életviszonyok helyben büntetés nélkül, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény úgy rendelkezik, hogy a helyi önkormányzatok a megszűnő önkormányzati szabálysértési rendeletalkotási jogosultság helyett a tiltott, közösségellenes magatartások esetében közigazgatási bírságot megállapító önkormányzati rendeletet alkothatnak. Miután a megyei önkormányzat által korábban megállapított szabálysértési tényállások sem ilyen magatartásokat szankcionáltak, így egyelőre nem látom indokoltnak a közigazgatási bírság beépítését a hatályban maradó rendeleteinkbe. A fentieket figyelembe véve, javaslatot teszek az alábbi 2 rendeletünkből a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezésére: Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről

3 III. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről A rendelet további módosítását a közszolgáltató személyének július 1-jével történő változása, a közszolgáltatás díjszabási feltételeinek - a pályázati kiírásban történtek szerinti - módosulása, valamint a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendeletben meghatározott szakmai követelményeknek változásai indokolták. IV. Az alábbi rendeleteket - hasonlóan a korábbi kitüntető díjas rendeletünkhöz - javasolom kiegészíteni egy olyan új bekezdéssel, mely arra vonatkozna, hogy a rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhessen. Természetesen az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni kellene. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről V. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről A rendelet Komárom-Esztergom megye Mentődolgozója fejezetének 3. -ának (1) bekezdés b) pontját kiegészíteni javasolom a betegszállítást végzőkre történő utalással. A módosítás indoka, hogy május 1-jétől átvette az Országos Mentőszolgálat a betegszállítás irányítását. VI. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelete a PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról Bár az Ösztöndíj pályázat évre nem került kiírásra, és ez évben is bizonytalan a sorsa, azonban a rendelet módosítását mégis indokolja a kiíró bizottság nevének változása. Javasolom, hogy a rendeletben a Területi Tervezési és Értékelési, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága kerüljön megnevezésre, mint pályázatkezelő.

4 VII. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról A rendelet módosítását egyrészt a megyei intézmények állami fenntartásba kerülése miatt javasolom, ahol a módosítás nemcsak a rendelet szövegében fellelhető intézményi utalásokat, de a rendelet címét is érintené, másrészt a megye címerének, zászlójának vagy pecsétjének jogosulatlan használata, illetve előállítása miatti szabálysértési tényállás hatályon kívül helyezése végett. Javasolom még a rendelet V. fejezete Komárom és Esztergom város címeres zászlójának megyei vonatkozású használata címének és az ezt szabályozó 7. -ának hatályon kívül helyezését, mivel a rendelkezésben foglaltak soha nem váltak gyakorlattá. A rendelet szövegében módosítani szükséges hazánk hivatalos elnevezését is Magyar Köztársaságról, Magyarországra. VIII. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról A rendelet szövegéből törölni javasolom a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló évi CXXII. törvény hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban állókra történő utalást, mivel a Hivatal létszámában már nincs ilyen jogviszonyban álló munkatárs. IX. A rendelettervezetben javasolom az egyes rendeleteket korábban módosító önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezését is, mivel ezek a módosítások az egységes szerkezetbe foglalás elrendelésével beépülnek az eredeti rendeletbe, így szerepüket betöltve feleslegessé váltak. A rendelettervezetben - a könnyebb áttekinthetőség érdekében - az újonnan bekerült szövegrészeket dőlt betűkkel, míg a hatályon kívül helyezett, illetve módosított rendelkezéseket áthúzott betűkkel jelöltük. Az elfogadás után ezek a jelölések értelemszerűen már nem kerülnek feltüntetésre a kihirdetett rendeletben. Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztésben foglalt javaslatok szerinti rendelet-tervezet megtárgyalására, és határozati javaslat elfogadására és a módosító rendelet megalkotására. Tatabánya, június 7. Popovics György

5 Határozati javaslat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés felhívja a megyei főjegyzőt, hogy gondoskodjon a felülvizsgált önkormányzati rendeleteknek a módosító és hatályon kívül helyező /2012.(VI. 28.) számú önkormányzati rendelettel történő egységes szerkezetbe foglalásáról és közzétételéről. Határidő: július 15. Felelős: Dr. Péntek Péter megyei főjegyző

6 Tervezet A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés /2012. (VI. 28) számú önkormányzati rendelete egyes megyei önkormányzati rendeletek módosításáról és hatályon kívül helyezéséről A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján, továbbá a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdése alapján a következőket rendeli el: Kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet módosítása 1. (1) A kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban e -ban ÖR) 3. (3) bekezdése hatályát veszti. 3. (3) A Díj adományozására tett javaslatot a megyei önkormányzat elnöki kollégiuma véleményezi. (2) Az ÖR 3. (4)-(5) bekezdése (3)-(4) bekezdésre módosul és kiegészül az alábbi (5) bekezdéssel: (5) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. (3) Az ÖR 7. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 7. (2) A visszavonásra vonatkozó eljárást a javaslattevők kezdeményezhetik, és az elnöki kollégium a megyei közgyűlés elnöke indítványozza a tárgybani döntést. A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete módosítása 2. (1) A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban e -ban ÖR) 2. (1) bekezdés helyébe az alábbi szövegrész lép: 2. (1) E rendelet hatálya kiterjed Komárom-Esztergom Megye közigazgatási területén végzett kötelező kéményseprő - ipari közszolgáltatásra (kéményseprő - ipari tevékenységre). 2. (1) E rendelet hatálya Tatabánya Megyei Jogú Város kivételével - Komárom- Esztergom megye településeinek közigazgatási területére terjed ki. (2) Az ÖR 4. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 4. (1) A közgyűlés a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásával teljes körűen a Komárom-Esztergom Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaságot - KOMTŰZ Kft-t - bízza meg, melynek székhelye: 2890 Tata, Tárkány u

7 július 1. napjától június 30. napjáig a Magyar Kémény Kft -t (7400. Kaposvár, Petőfi tér 1) bízza meg (a továbbiakban: szolgáltató). (3) Az ÖR 5. (1) bekezdés szövege helyébe az alábbi szövegrész lép: 5. (1) A szolgáltató kéményseprő - ipari közszolgáltatási munkákat a külön jogszabályban - jelenleg a 19/1970. (IX. 5.) sz. ÉVM rendeletben - meghatározott szakmai követelményeknek megfelelően köteles ellátni. 5. (1) A szolgáltató feladatait a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X.30.) BM rendeletben meghatározott szakmai követelményeknek megfelelően köteles ellátni. (4) Az ÖR 9. (2) bekezdés szövege helyébe az alábbi szövegrész lép: 9. (2) Az 1996-os évre hatályos díjat a jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 9. (2) A lakossági és közületi szolgáltatási díjakat évente, legkésőbb a tárgyi évet megelőző év december 31. napjáig a Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlése át nem ruházható hatáskörben - rendeletben határozza meg. A hatályos díjtételeket a jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. A mellékletben meghatározott valamennyi lakossági díjtételt a szolgáltatónak 20 %-os díjcsökkentéssel kell alkalmaznia (kötelező díjcsökkentés). A szolgáltató a helyi önkormányzatok és költségvetési intézményeik felé június 30. napjáig az általuk üzemeltetett ingatlanok után a 20%-kal csökkentett lakossági díjtételeket köteles alkalmazni. (5) Az ÖR Szabálysértés címe, valamint a 14. -a hatályát veszti. Szabálysértés 14. (1) Aki a) a szolgáltatót a kéményseprő-ipari közszolgáltatási feladat ellátásában bármilyen módon megakadályozza, b) a kéményseprő-ipari közszolgáltatással összefüggő jogszabályban meghatározott kötelezettségét nem teljesíti, így különösen - munkavégzés helyi feltételeit nem biztosítja - szabálysértést követ el és Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (2) A szabálysértési eljárás lefolytatása a tulajdonos lakóhelye szerinti jegyző hatáskörébe tartozik. (6) Az ÖR 15. (1)-(3) bekezdései helyébe az alábbi szövegrészek lépnek: 15. (1) Az e rendelettel összefüggő tevékenység, és a rendelet végrehajtásának ellenőrzése a megyei főjegyző feladata. (2) Gazdálkodó szervezet alatt: a Ptk c/ pontjában meghatározott gazdálkodó szervezetet kell érteni. (3) Jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. 15. (1) Az e rendelettel összefüggő tevékenység, és a rendelet végrehajtásának ellenőrzése a megyei főjegyző feladata (2) A szolgáltatóval megkötött megbízási szerződést a felek csak közös megegyezéssel szüntethetik meg. Egyoldalúan a szerződést bármelyik fél csak a másik fél súlyos szerződésszegése esetén szüntetheti meg. A Közszolgáltató súlyos szerződésszegésének minősül minden olyan a kötelező kéményseprési munka végzésével összefüggő minőségi vagy mennyiségi hiányosság, mulasztás, melynek orvoslására a Közszolgáltató nem teszi meg a megfelelő intézkedéseket. Vita esetén a felek megkérik az illetékes kéményseprő szakmai szövetség állásfoglalását. (3) A jelen rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit, az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló évi XLII. törvényt és a

8 kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X.30.) BM rendeletet, az egyéb vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni. A megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet módosítása 3. A megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 5/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet 14. -a hatályát veszti. 14. Aki tiltott helyen népszavazás, vagy népi kezdeményezés támogatására gyűjt aláírást, az szabálysértést követ el és Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. A Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelete módosítása 4. A Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendelet 5. -a kiegészül az alábbi (4) bekezdéssel: 5. (4) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról szóló 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelet módosítása 5. A PRO ARTE - Komárom-Esztergom Megye Művészeti Ösztöndíj alapításáról szóló 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 2. (2) Az ösztöndíj pályázatát - e rendeletben megfogalmazottakra is figyelemmel - a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Művelődési Bizottsága Területi Tervezési és Értékelési, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága (továbbiakban: Bizottság) írja ki évente egy alkalommal, a tárgyév november 5-ig, legalább egy megyei napilapban, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés honlapján teszi közzé. Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelet módosítása 6. (1) A Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendelet ((a továbbiakban e -ban ÖR) 1. (2) bekezdés

9 a) pontjának a valamint a megyei önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmény (továbbiakban: megyei intézmény) elhelyezésére szolgáló épületen szövegrésze hatályát veszti. 1. (2) a) díszítő jelképként a megyei közgyűlés valamint a megyei önkormányzati hivatal (továbbiakban: Hivatal) elhelyezésére szolgáló épületen (továbbiakban: Megyeháza), annak hivatalos helyiségében, tanácskozó termében, valamint a megyei önkormányzat által fenntartott, közfeladatokat ellátó intézmény (továbbiakban: megyei intézmény) elhelyezésére szolgáló épületen (2) Az ÖR 1. (2) bekezdés g) pontjának a valamint a megyei intézmény szövegrésze hatályát veszti. 1. (2) g) a megye települési önkormányzatának, valamint a megyei intézmény elhelyezésére szolgáló épület hivatalos helyiségében, tanácskozó termében, az általa szervezett megyei, vagy nemzetközi jelentőségő rendezvényen, jelentősebb eseményen, az ebből az alkalomból kiadott emléklapon, érmen, jelvényen, és egyéb kiadványon, (3) Az ÖR V. fejezeti címe, a a, a 9. (1) bekezdés d) pontja, valamint a 10. (3) bekezdése hatályát veszti. V. Komárom és Esztergom város címeres zászlójának megyei vonatkozású használata 7. (1) Komárom és Esztergom városnak, a megye két névadó vármegyéje egykori központjának címeres zászlója - megyei vonatkozásban - kizárólag díszítő és utaló jelképként használható. (2) A két zászlót: - a közgyűlés üléseinek napján a Megyeháza épületére, - kihelyezett ülés esetén - ha lehetőség van rá - a közgyűlés elhelyezésére szolgáló épületre ki kell tűzni. A megyei fenntartású intézmények zászló használata 8. (1) Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott mérető megyei zászlót a megyei intézmény elhelyezésére szolgáló épületre állandó jelleggel ki kell tőzni. Ha a megyei intézmény több épületben fejti ki tevékenységét, a zászló elhelyezésének kötelezettsége a központi épületre irányadó. (2) Az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott mérető európai zászlót a megyei intézmény az (1) bekezdésben meghatározott épületére nemzeti és állami ünnep, valamint a megyei intézmény jelentősebb rendezvénye, ünnepe alkalmával ki kell tűzni. (3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározottak végrehajtásáért a megyei intézmény vezetője felelős. (4) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott zászló beszerzésére, tisztántartására, cseréjére, pótlására, használatának ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat a megyei közgyűlés elnöke határozza meg a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokra figyelemmel. 9. (1) d) a megyei intézmények vezetője, 10. (3) Aki Komárom-Esztergom megye címerét, zászlóját vagy pecsétjét jogosulatlanul használja, illetve előállítja, szabálysértést követ el és ,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. (4) Az ÖR 10. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 10. (2) A megye zászlója, címere és a Magyar Köztársaság Magyarország zászlójának, címerének közös használata esetén az utóbbi elsődlegességét biztosítani kell.

10 A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelet módosítása 7. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendelet 1. -a az alábbiak szerint módosul: 1. A rendelet hatálya a Hivatal köztisztviselőjére, ügykezelőjére, munkaviszonyban álló dolgozójára és a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló évi CXXII. törvény hatálya alatt álló közszolgálati jogviszonyban állóra (továbbiakban: köztisztviselő) terjed ki. A Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről szóló 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelet módosítása 8. A Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címről szóló 27/2007. (XI. 29.) számú önkormányzati rendelet 6. -a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: 6. (4) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelet módosítása 9. (1) Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban e -ban: ÖR) 2. - a következő (16) bekezdéssel egészül ki: 2. (16) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. (2) Az ÖR 3. (1) bekezdés a) pontja az alábbiak szerint módosul: 3. (1) Komárom-Esztergom Megye Mentődolgozója kitüntető cím adományozható annak a személynek, aki: a) a Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet Komárom-Esztergom megyei illetékességi területén teljesít mentő vagy betegszállító szolgálatot,...

11 A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet módosítása 10. A Komárom-Esztergom Megye Sportjáért díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 7/2009. (III. 26.) számú önkormányzati rendelet 2. -a a következő (18) bekezdéssel egészül ki: 2. (18) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. A Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelet módosítása 11. A Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelet 2. -a a következő (18) bekezdéssel egészül ki: 2. (18) Az e rendeletben meghatározott határidőktől a megyei közgyűlés elnöke - indokolt esetben - eltérhet. Az eltérésről és annak indokairól a közgyűlést utólag tájékoztatni köteles. Hatályon kívül helyező rendelkezések 12. (1) Hatályát veszti a Kitüntető díj alapításáról és adományozásáról szóló 5/1992. (III. 26.) számú önkormányzati rendeletet módosító 14/1992.(X.29.) sz. ÖR, a 8/1999.(VI.24.) sz. ÖR, valamint a 6/2001.(III.29.) sz. ÖR. (2) Hatályát veszti a kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 2/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendeletet módosító 4/1997.(II. 27.) sz. ÖR. (3) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom Megyei Megyéért Szakmai Díj adományozásáról szóló 6/2001. (III. 29.) számú önkormányzati rendeletet módosító 17/2009. (XI. 26.) sz. ÖR. (4) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat és a megyei fenntartású intézmények zászló használatáról szóló 5/2005. (I.27.) önkormányzati rendeletet módosító 13/2005. (V. 26.) sz. ÖR és a 21/2007. (X. 25.) sz. ÖR. (5) Hatályát veszti a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2006. (II. 23.) számú önkormányzati rendeletet módosító 2/2007. (I. 25.) sz. ÖR.

12 Záró rendelkezések 13. E rendelet július 1. napján lép hatályba, és július 2. napján hatályát veszti. Tatabánya, június 28. Dr. Péntek Péter megyei főjegyző Popovics György a közgyűlés elnöke

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprő - ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (Egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai testületi ülésére

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Főjegyzője Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai testületi ülésére Tárgy: A hatályos önkormányzati rendeletek felülvizsgálata (2.) Előterjesztő:

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/305-5/2012. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 5/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom megye címerének, zászlójának és pecsétjének használatáról, valamint a megyei önkormányzat zászló használatáról**

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására és hatályon kívül helyezésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek módosítására és hatályon kívül helyezésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat POLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 14. :231-3131 Fax:231-3133 e-mail: wintermantel.zsolt@ujpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy:

Részletesebben

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Változásmutató. Hatályon kívül helyezett jogszabályok

Változásmutató. Hatályon kívül helyezett jogszabályok Változásmutató Hatályon kívül helyezett jogszabályok 2017.XI.30. 16/1992.(VIII.31.) sz. önkormányzati rendelet A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről 35/2017.(XI.30.) sz. önkormányzati

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 8/2011. (II. 24.) számú önkormányzati rendelete Vályi István Díj alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

2) A Kispest címerével ellátott körpecsét az önkormányzat hivatalos pecsétje.

2) A Kispest címerével ellátott körpecsét az önkormányzat hivatalos pecsétje. Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének a Kispest címer, a Kispest zászló és a Kispest név használatának rendjéről szóló 4/2011. (II.22.) sz. rendelettel módosított és kiegészített

Részletesebben

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 131/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító önkormányzati

Részletesebben

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésétől szóló rendelet

Részletesebben

4/2012. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

4/2012. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETE 5/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről, és a vagyongazdálkodásról

Részletesebben

ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról

ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról ONGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1995.(V.22.) R E N D E L E T E a községi címer és zászló használatáról (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Onga Község Önkormányzata az 1990. évi LXV.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 3/2014. (III.7.) önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (III. 29.) számú önkormányzati

Részletesebben

egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról

egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról [a tervezet a Képviselő-testület 2012. március 27. napján tartandó ülésén kerül megtárgyalásra] Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2012. (...) önkormányzati rendelete egyes tiltott,

Részletesebben

TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL

TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 13-AI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 0 TÁRGY: EGYES ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSÉRŐL

Részletesebben

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére

4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-i nyilvános ülésére 4.NAPIREND E l ő t e r j e s z t é s Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének e a tiltott kirívóan

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/ , Fax: 96/

KAPUVÁR VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/ , Fax: 96/ KAPUVÁR VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-002, Fax: 96/596-005 E-mail: jegyzo@kapuvar.hu. napirendi pont Tárgyalja: ÜKB Egyes szabálysértési tényállásokat

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés április 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. április 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2012. évi 5. szám 2012. június KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyűlés 2012. június 28-ai ülése RENDELETEK

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/2010. (VI. 14.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról 24/2010. (VI. 14.) a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete

Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete Gyékényes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XI. 26.) Ökr. számú rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Gyékényes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AZ ALAP A Kormány a fővárosi és

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi

Részletesebben

Önkormányzati Rendeletek Tára

Önkormányzati Rendeletek Tára Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(V.30.) önkormányzati rendelete Tiszaföldvár Város Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2014.(V.30.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

I. fejezet A rendelet hatálya és általános szabályok

I. fejezet A rendelet hatálya és általános szabályok Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2005.(X.31.) számú rendelete a helyi önkormányzat címer, zászló és pecsét használatának rendjéről. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztő: Javaslat

Előterjesztő: Javaslat Előterjesztő: Készítette: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kitüntetéseinek alapításáról és az adományozás rendjéről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közbeszerzési Bizottság ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 24-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM:. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére 3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/ Fax.: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 5. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 22. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/1998.(I. 27.) számú R E N D E L E T E Marcali Város jelképeinek megállapításáról és használatának rendjéről Marcali Város Képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület október 25-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 136. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. október 25-i ülésére Tárgy: Pápa

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete

Tápióság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete Tápióság Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete az egyes tiltott, közösségellenes magatartások szabályozásáról, valamint a szabálysértési tényállást tartalmazó

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK

HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK HEGYFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 4 / 1998. / III. 13./ SZÁMÚ RENDELETE A HELYI CÍMER ÉS ZÁSZLÓ ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Hegyfalu község önkormányzat képviselőtestülete

Részletesebben

Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Rákócziújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/1995.(VI.15.) sz. RENDELETE

Részletesebben

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az önkormányzat saját

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének megállapítása

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-36/2013. Tárgy: A kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi ellátásának,

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 46/2010. (IX. 8.) önkormányzati rendelete 1 egyes önkormányzati rendeletek és önkormányzati rendeleti rendelkezések technikai deregulációs hatályon

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete. önkormányzati rendelet módosításáról 18/2011. (IV. 29.) a Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/1997. (I. 21.) önkormányzati rendelet módosításáról Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2014. (III.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkaterve Popovics György,

Részletesebben

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2001.(I.9.) számú rendelete A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (a módosítással egységes szerkezetben) Dédestapolcsány

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/1999. (XII.29.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDLETE A KÖTELEZŐ KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSÁRÓL (A 6/2000. (IV.7.) és az 1/2010. (I.22.) számú önkormányzati

Részletesebben

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete

Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete Jászapáti Városi Önkormányzat 21/2009.(X.1.) rendelete Jászapáti Város címerének és zászlajának használata rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva 2014. november 21.) Jászapáti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom.

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom. Zsámbék Város Képviselő-testületének 10/2006. (VI.28.) Ö.K. számú R E N D E L E T E * Zsámbék Város címerérő1, zászlajáról, jelképeiről és ezek használatáról Zsámbék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 25/2012. (V. 31.) 1 önkormányzati rendelete 2 a tiltott, közösségellenes magatartásra vonatkozó egyes önkormányzati rendelkezések megállapításáról,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére HALIMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8452 HALIMBA, Petőfi S. u. 16. (88) 237-003 fax (88) 237-003 Ügyszám:11/441/2016. Tárgy: Közös önkormányzati hivatal létrehozása tárgyában kötött megállapodás

Részletesebben

E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-i ülésére

E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 18-i ülésére Szám: 02/145-11/2009. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E LŐTERJ E S Z T É S a Veszprém Megyei

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről

RENDELETTERVEZET. egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET egyes módosító rendeletek hatályon kívül helyezéséről Készítette: Kernné dr. Kulcsár Dóra igazgatási irodavezető Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 1. (6) bekezdésének

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló.

Az önkormányzat jelképei. Az önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2009. (XII.18.) rendelete Nagyhalász címeréről, zászlójáról, nevéről és azok használatának rendjéről Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

I. fejezet a város címerének és zászlójának használatáról. Gödöllő Város címere 1.

I. fejezet a város címerének és zászlójának használatáról. Gödöllő Város címere 1. Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011 (IV.21.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 16/2012.(V.10.) sz., 31/2012.(XII.17.) valamint a 15/2013.(IV.22.) önkormányzati rendeletekkel

Részletesebben

OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről

OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről OLASZFA Község Önkormányzatának 6/l994./VII.28./ számú rendelete a község címerének és zászlajának alkotásáról és használatának rendjéről Településeink ősi szép szokása, hogy történelmi múltunk és jelenünk

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 28-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális,

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1..

I. fejezet A község címerének leírása és használata 1.. Nemeske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2000.(IX.15.) sz. önkormánvzati rendelete a község jelképeiről és a jelképek használatáról. Nemeske Község Önkormányzatának Képviselö-testülete a

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA. 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI. 2 III. 4 IV. 4 ZÁRADÉK.

TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA. 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI. 2 III. 4 IV. 4 ZÁRADÉK. TARTALOM I. FEJEZET: A VÁROS CÍMERÉNEK ÉS ZÁSZLÓJÁNAK LEÍRÁSA... 2 II. FEJEZET: A CÍMER HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI... 2 III. FEJEZET: A ZÁSZLÓ HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELEI... 4 IV. FEJEZET: VEGYES RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Az Önkormányzat jelképei. 1. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata jelképei: a) Csepel címere, valamint b) Csepel zászlaja és lobogója.

Az Önkormányzat jelképei. 1. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata jelképei: a) Csepel címere, valamint b) Csepel zászlaja és lobogója. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata jelképeiről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2. (1) Az Ör. 2. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a következő f) ponttal egészül ki:

2. (1) Az Ör. 2. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a következő f) ponttal egészül ki: Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(III..) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 3/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27-ei testületi ülésére Tárgy: A megyei önkormányzat együttműködési megállapodásainak felülvizsgálata

Részletesebben

5/2005. (I.26.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

5/2005. (I.26.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A CÍMZETES IGAZGATÓI CÍM ADOMÁNYOZÁSÁNAK RENDJÉRŐL SZÓLÓ 1 a 33/2008. (V.23.) rendelet által módosított 5/2005. (I.26.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/65-7/2012. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 1. Napirend az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány Az állattartásról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tisztelt képviselő-testület!

Részletesebben

Szám: 02/32-25/2009. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére

Szám: 02/32-25/2009. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-25/2009. E LŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Önkormányzati SZMSZ módosítása

Önkormányzati SZMSZ módosítása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i nyilvános ülésére 4. napirendi pont Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Nyirád Szőc Ügyszám:

Részletesebben

Szomor Községi Önkormányzat. 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről.

Szomor Községi Önkormányzat. 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről. Szomor Községi Önkormányzat 9/1994.(IX.29.) számú rendelete a község címerének és zászlajának megállapításáról és használatának rendjéről. Szomor község címere: A községi címer és zászló leírása 1. Kék

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. február 26-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

JAVASLAT. egyes rendeletek felülvizsgálatára, valamint módosítására

JAVASLAT. egyes rendeletek felülvizsgálatára, valamint módosítására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 37-81/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT egyes rendeletek felülvizsgálatára, valamint módosítására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐLAP E-szám: 59/2016. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség területén végzett hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 7/2014. (VI. 26.) rendelet

Részletesebben

Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2007. (V.30.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I.

Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2007. (V.30.) rendelete. A község jelképeiről és a jelképek használatáról. I. Sumony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (V.30.) rendelete A község jelképeiről és a jelképek használatáról Sumony Községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben