Paralóg jelátviteli útvonalak finom szabályozásának szerkezeti alapú vizsgálata
|
|
- Róbert Hegedüs
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Paralóg jelátviteli útvonalak finom szabályozásának szerkezeti alapú vizsgálata Tézisfüzet Glatz Gábor okleveles biológus ELTE Biológia Doktori Iskola, Szerkezeti Biokémia Program Iskolavezető: Dr. Erdei Anna Programvezető: Dr. Nyitray László Témavezető: Dr. Reményi Attila 2015.
2 Bevezetés Az élőrendszerek állandó kapcsolatban vannak környezetükkel és a külvilágból érkező ingerekre sejtek a jelátviteli apparátusuk révén válaszolnak. Ennek a komplex rendszernek a feladata, hogy az ingert felfogja, a sejten belül átalakítsa, s végül biztosítsa a megfelelő válasz kiváltását (pl sejtosztódás vagy differenciáció). A sejten belül az egyik leginkább használt jelátviteli kémiai mechanizmus a foszforiláció, amely során a célmolekulára egy vagy több foszfát-csoport kerül és ennek függvényében változik biológiai szerepe, aktivitása. A foszforilációért felelős kinázok sokfélék, bár evolúciós rokonságban állnak. Azonos családba tartozó fehérje kinázok nagyon hasonló szerkezetet mutatnak, mégis sokszor eltérő funkcióval bírnak. A hasonló szerkezet különböző funkció megértéséhez, a mechanizmusok feltárására a Mitogén Aktivált Protein Kinázok (MAPK), illetve az őket szabályzó egyéb fehérje kinázok, jó példát nyújtanak. A MAPK jelpályák három szintű modulból épülnek fel, ahol foszforilációs jel a legfelső szintről a legalsóig terjed. Az egyes szinteken található enzimek aktiválódása a feljebb található kináz általi foszforiláció következében történik. Doktori munkám során két klasszikus MAPK útvonallal: az ERK2 és ERK5 jelpályában működő fehérje kinázokkal foglalkoztam. Az ERK2 útvonal az irodalomból jól ismert, széles körűen kutatott téma, ezzel szemben az ERK5 jelpálya elemeiről (pl.: az ERK5 és az őt aktiváló MKK5 kölcsönhatásról) sokkal kevesebbet tudunk. Az ERK2 jelpálya sok szövetben előfordul, főképp sejtosztódási folyamatokat szabályoz, illetve elemei jól ismert célpontjai a tumorterápiában érintett farmakológiai kutatásoknak. Az ERK5 útvonal ezzel szemben főképp az érfalban és neurális szövetben fejeződik ki, és általában a sejtdifferenciációban és túlélésben játszik fontos szerepet. A hasonló szerkezeti tulajdonságokkal rendelkező fehérjék esetén sok esetben szembesülünk azzal a farmakológiai problémával, hogy az egyes enzimekre tervezett gátlószerek nem elég specifikusak, és ezért más fehérjék aktivitását befolyásolva mellékhatások alakulhatnak ki. A kinázokhoz kötödő gyógyszermolekulák általában a kináz ATP-kötő zsebébe illeszkednek be. A MAPK hálózatokra jellemzőek az ún. dokkoló interakciók, amelyek a legalsó szinten található kinázok, illetve azok szubsztrátjai vagy a felsőbb szinten található aktivátor kinázok között jön létre. Szerkezeti alapja, hogy a MAPK kináz doménjének aktív helyétől nézve az átellenes oldalon található dokkoló árokba a partner molekula rendezetlen régiójában található dokkoló motívum (Dmotívum) kötődik. Ezek a dokkoló interakciók fontos szerepet vállalnak az egyes jelpályák megfelelő működésében. Ennek következtében a különböző MAPK-ok dokkoló árkának különbözőségei megfelelő szerkezeti alapot nyújtanak specifikusabb gátlószerek kifejlesztéséhez. A változatos funkciók mögött rejlő szerkezeti különbözőségek feltérképezésén túl egy másik
3 fontos kérdés azoknak a mechanizmusoknak a megismerése is, melyek révén közös felső aktivátorokat használó jelpályák eltérő fiziológiás válaszok létrehozására képesek. Ennek a szabályozásnak egy érdekes példája lehet, hogy a közös aktivátor olyan poszt-transzlációs módosításon esik át, amelyik az egyik útvonalat érinti, azonban a másikat nem befolyásolja. Doktori dolgozatomban egy ubikvtin-függő szabályozási mechanizmus in vitro tanulmányozása is bemutatásra kerül, ahol az ERK5 és egy másik MAPK útvonal, a JNK jelpálya, között figyelhető meg egy magasabb szintű szabályozás.
4 Célkitűzések Doktori munkám során arra a kérdésre kerestem a választ, hogy közeli rokon, hasonló szerkezetű fehérjék miképp képesek specifikusan működtetni eltérő funkciójú jelpályákat (ERK2 és ERK5 jelpálya)? Milyen szerkezeti tulajdonságuk felelős azért, hogy a jel tovább terjedése nem keveredik össze a két út között? Valamint munkám során azt is vizsgáltam, hogy miképp képes szabályozódni a jelterjedés iránya, ahol két különböző (fiziológiás válaszért felelős) jelpálya azonos felső aktivátoron osztozkodik. A c-jun N-terminal kináz (JNK) és ERK5 MAPK útvonalaknak ugyanis közös felső szintű aktivátorai a MAP kináz kináz kinázok egy csoportja, a MEKK2/3 enzimek. Eredmények 1) Feltérképeztem az MKK5-ERK5 kölcsönhatást különböző hosszúságú MKK5 konstrukciók segítségével, és azonosítottam azokat a szerkezeti elemeket, melyek hozzájárulnak az MKK5-ERK5 kölcsönhatáshoz. 2) Meghatároztam az MKK5 szerkezeti egységek (PB1 domén, dokkoló motívum és kináz domén) és ERK5 közötti kölcsönhatási affinitásokat. 3) Feltártam az MKK5 PB1 doménjét és dokkoló motívumát tartalmazó ún. PB1-D konstrukció ERK5-tel való kristályszerkezetét, s ezzel az MKK5-ERK5 bináris kölcsönhatásnak a szerkezeti alapját. 4) Feltártam az ERK2 és ERK5 különböző kötődési profilját ismert aktivátorokból és szubsztrátokból származó dokkoló motívumokat tartalmazó peptidekkel és fehérje konstrukciókkal. 5) Felállítottam egy modellt ami megmagyarázza az ERK2 és ERK5 hasonló szerkezetű MAPK-ok kötődési specificitását szerkezeti alapon. 6) Bemutattam, hogy az MKK5 PB1 domén adapterként szolgálhat egy harmadlagos MEKK3/MKK5/ERK5 komplexben, mert rendelkezik egymással nem átfedő felszínekkel, amik révén egyszerre kötheti az felső szintű aktivátor és az alsó szintű szubsztrát kinázt. 7) Felállítottam egy sejtes és in vitro kísérleti eredményekkel koherens modellt az MEKK2/3 felső szintű kinázok ubikvitinációjának a mechanisztikai jelentőségére. 8) In vitro kísérletekkel bemutattam, hogy a XIAP E3 ubikvitin ligáz közvetített ubikvitináció a MEKK2/3 felső szintű MAPK modul komponenst úgy módosítja, hogy az csak az ERK5 jelátviteli modulra van hatással, de a JNK modulra nem.
5 Következtetések Az MKK5-ERK5 kölcsönhatás során mindhárom MKK5 szerkezeti egység részt vesz az ERK5 kináz doménjének kötésében, és ennek során a két kináz között egy nagy affinitású interakció alakul ki (Kd ~ 65 nm). Az MKK5-ERK5 komplex szerkezet alapján elmondható, hogy a kináz domént nem tartalmazó MKK5 konstrukció (PB1-D) két független felszínen keresztül alakít ki kötődést (Kd~ 0,5 μm). A két felszín közül az első a klasszikus dokkoló interakció kémiai jellegzetességét mutatja, míg a második felszínt az ERK5 kináz doménjének C-terminális szakasza és az MKK5 PB1-doménje között kialakuló β-lemez biztosítja. A mérések során tapasztalt ERK2 és ERK5 közötti szubsztrát-specificitást jól magyarázza a két kináz doménjének dokkoló árkánál látható felszíni különbségek. Az ERK5 kináz doménjének dokkoló árka kb. 3 Å-gel keskenyebb, így jóval szelektívebb az ERK2 árkához kéőest. Továbbá az ERK5 kináz domén C-terminálisán található, PB1 domén kötéséért felelős szakasz is fontos szerepet játszik az eltérő fehérje-fehérje kötődési profilok és így az eltérő jelátviteli funkciók kialakításában. A kapott MKK5-ERK5 komplex és egy az irodalomból ismert MEKK3 PB1 domén és MKK5 PB1 domén komplex egymásra vetítése, különböző interakciós esszékkel kiegészítve, jól mutatja, hogy az MKK5 PB1 domén egyfajta állványozó szereppel bír és képes a három ERK5 modul elemet (MEKK3-MKK5-ERK5) egy funkcionális komplexbe szervezni. A különböző ubikvtinációs és foszforilációs esszék jól mutatják, hogy a MEKK3 nem-proteolitikus poliubikvtinációja a XIAP nevű E3 ubikvtin ligáz által negatívan hat az ERK5 aktivációra, ellenben a JNK útvonalat ez a szabályozás nem érinti, így biztosítva a két jelpálya között egyfajta váltó mechanizmust (1. ábra).
6 Stimulus PB1 MEKK3 PB1 MKK5 MKK7 ERK5 JNK XIAP Biológiai válasz 1 Biológiai válasz 2 1. Ábra) Az ERK5 és JNK útvonal közötti átkapcsolást a XIAP E3 ligáz általi ubikvtináció-függő mechanizmus biztosítja. A közös legfelső aktivátorral rendelkező jelpálya közül az ERK5 aktiváció sérül, ha a MEKK3 kinázon kialakulnak nem-degradatív típusú poliubikvtinláncok. Ez azonban nem érinti a JNK által indukált biológiai válaszokat. Az ERK5 jelpálya működéséhez elengedhetetlen a MEKK3 és MKK5 PB1 domének heterodimerizációja, de mindkét útvonal esetén a MAP Kinázok dokkoló árkába kötődő MAP2K fehérjék (MKK5 és MKK7) dokkoló motívumai (zöld szakasz) is elengedhetetlenek. (Szaggatott vonallal jelölt nyilak specifikus fehérje-fehérje kölcsönhatásokat jelölnek, míg egyéb nyilak a foszforíláción keresztüli jelterjedést irányát jelölik.) Az értekezés alapjául szolgáló publikációk: Glatz G, Gogl G, Alexa A, Remenyi A (2013) Structural mechanism for the specific assembly and activation of the extracellular signal regulated kinase 5 (ERK5) module. J Biol Chem 288: Takeda AN, Oberoi-Khanuja TK, Glatz G, Schulenburg K, Scholz RP, Carpy A, Macek B, Remenyi A, Rajalingam K. (2014) ubiqutin-dependent regulation of MEKK2/3-MEK5- ERK5 signaling module by XIAP and ciap1. EMBO J. 33(16): Schulenburg K, Glatz G, Remenyi A, Rajalingam K (2014). Divide and rule: The role of ubikvtination in inactivation of the ERK5-MAPK cascade. Molecular & Cellular Oncology, 1(4), e
7 Konferencia részvételek: EMBO Meeting, Bécs, szeptember , Poszter: Cooperation between the PB1 domain and an adjacent MAP kinase binding linear motif in MKK5 enables its specific interaction to its cognate ERK5 substrate. Signaling Workshop, Visegrád, július , Poszter: Structural mechanism for the specific assembly and activation of the extracellular signal regulated kinase 5 (ERK5) module.
8 Abstract Mitogen-activated protein kinases (MAPKs) are well-conserved elements of human signal transduction. They play critical roles in many biological processes, e.g. proliferation, differentiation, stress-induced signaling and apoptosis. MAPKs are activated through phosphorylation by MAPK kinases (MKKs). MKK5 is a specific activator of ERK5, which fulfills non-redundant physiological roles compared to its ERK1/2 paralogs. MKK1/2-ERK1/2 and MKK5-ERK5 pathways are clearly evolutionarily related, and they serve as a paradigm on how functionally distinct pathways can be built using paralogous signaling enzymes. Pull-down and fluorescence polarization (FP) based assays showed that minimally two MKK5 interacting regions are required to bind ERK5. A Phox and Bem1 (PB1) domain and a linear motif (D-motif) from MKK5 cooperate to mediate high affinity binding to ERK5. MAPK activation depends on a linear binding motif found in all MAPK kinases (MKK). I present the crystal structure of ERK5 in complex with an MKK5 construct comprised of the PB1 domain and the linear binding motif. The structure reveals that ERK5 has distinct protein-protein interaction surfaces compared to ERK2, which is the closest ERK5 paralog. The two MAPKs have characteristically different physiological functions and their distinct protein-protein interaction surface topography enables them to bind different sets of activators and substrates. Structural and biochemical characterization revealed that the MKK5 PB1 domain cooperates with the MAPK binding linear motif to achieve substrate specific binding. In addition, this domain also enables co-recruitment of the upstream activating enzyme and the down-stream substrate into one signaling competent complex. The upstream activator kinase for MKK5 is MEKK2/3, which also activates MKK7 that in turn activates c-jun N-terminal kinase (JNK) signaling. ERK5 and JNK signaling is functionally distinct and I demonstrate that ERK5 pathway activity is diminished upon MEKK2/3 ubiquitination by XIAP (Xlinked Inhibitor of Apoptosis Protein). Interestingly, JNK activation is not inhibited by ubiquitination of this shared upstream activator kinase. Overall, my results give mechanistic insight into how signaling cascades built from similar paralogous enzymes or using common components can achieve functionally distinct, specific outcomes.
MTA Doktori Pályázat TÉZISFÜZET. Fehérje kináz alapú jelátviteli komplexek: szerkezet, funkció és evolúció. dr Reményi Attila
MTA Doktori Pályázat TÉZISFÜZET Fehérje kináz alapú jelátviteli komplexek: szerkezet, funkció és evolúció dr Reményi Attila Budapest, 2015 1 ÖSSZEFOGLALÁS Az MTA doktori cím elnyerésére benyújtott értekezésemben
Mapping out MAPK interactors
TÉZISFÜZET Mapping out MAPK interactors Zeke András Témavezető: Dr. Reményi Attila Eötvös Loránd Tudományegyetem, Biológiai Doktori Iskola Szerkezeti Biokémia Program Dr. Nyitray László egyetemi tanár
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK
Jelutak. Apoptózis. Apoptózis Bevezetés 2. Külső jelút 3. Belső jelút. apoptózis autofágia nekrózis. Sejtmag. Kondenzálódó sejtmag
Jelutak Apoptózis 1. Bevezetés 2. Külső jelút 3. Belső jelút Apoptózis Sejtmag Kondenzálódó sejtmag 1. autofágia nekrózis Lefűződések Összezsugorodás Fragmentálódó sejtmag Apoptotikus test Fagocita bekebelezi
Immunológia alapjai. 10. előadás. Komplement rendszer
Immunológia alapjai 10. előadás Komplement rendszer A gyulladás molekuláris mediátorai: Miért fontos a komplement rendszer? A veleszületett (nem-specifikus) immunválasz része Azonnali válaszreakció A veleszületett
Immunológia alapjai. 16. előadás. Komplement rendszer
Immunológia alapjai 16. előadás Komplement rendszer A gyulladás molekuláris mediátorai: Plazma enzim mediátorok: - Kinin rendszer - Véralvadási rendszer Lipid mediátorok Kemoattraktánsok: - Chemokinek:
IOKÉMIA. A Magyar Biokémiai Egyesület tájékoztatója Quarterly Bulletin of the Hungarian Biochemical Society
IOKÉMIA A Magyar Biokémiai Egyesület tájékoztatója Quarterly Bulletin of the Hungarian Biochemical Society Szerkesztôbizottság: BENYHE SÁNDOR, ERDÔDI FERENC, GERGELY PÁL, HUDECZ FERENC, NYESTE LÁSZLÓ,
1. Bevezetés. Integrinek, Fc-receptorok és G-fehérje-kapcsolt receptorok jelátvitelének mechanizmusa neutrofil granulocitákban
Integrinek, Fc-receptorok és G-fehérje-kapcsolt receptorok jelátvitelének mechanizmusa neutrofil granulocitákban Doktori tézisek Dr. Jakus Zoltán Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori
A sejtfelszíni FasL és szolubilis vezikulakötött FasL által indukált sejthalál gátlása és jellemzése
A sejtfelszíni FasL és szolubilis vezikulakötött FasL által indukált sejthalál gátlása és jellemzése Doktori értekezés tézisei Hancz Anikó Témavezetők: Prof. Dr. Sármay Gabriella Dr. Koncz Gábor Biológia
KUTATÁSI TÉMAJAVASLAT ITC hallgatónak jelentkezők számára ROP GTPÁZOK ÁLTAL KÖZVETÍTETT JELÁTVITEL NÖVÉNYEKBEN
KUTATÁSI TÉMAJAVASLAT ITC hallgatónak jelentkezők számára témavezető: MÉNESI Dalma, M.Sc. intézet: Növénybiológiai Intézet e-mail cím: menesi.dalma@brc.mta.hu CV: http://www.szbk.hu/file/cv/plant_menesi_dalma_hu.pdf
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi
Apoptózis. 1. Bevezetés 2. Külső jelút 3. Belső jelút
Jelutak Apoptózis 1. Bevezetés 2. Külső jelút 3. Belső jelút Apoptózis Sejtmag 1. Kondenzálódó sejtmag apoptózis autofágia nekrózis Lefűződések Összezsugorodás Fragmentálódó sejtmag Apoptotikus test Fagocita
Intelligens molekulákkal a rák ellen
Intelligens molekulákkal a rák ellen Kotschy András Servier Kutatóintézet Rákkutatási kémiai osztály A rákos sejt Miben más Hogyan él túl Áttekintés Rákos sejtek célzott támadása sejtmérgekkel Fehérjék
ÖSSZ-TARTALOM 1. Az alapok - 1. előadás 2. A jelutak komponensei 1. előadás 3. Főbb jelutak 2. előadás
Jelutak ÖSSZ-TARTALOM 1. Az alapok - 1. előadás 2. A jelutak komponensei 1. előadás 3. Főbb jelutak 2. előadás 4. Idegi- és hormonális kommunikáció 3. előadás Jelutak 1. a sejtkommunikáció alapjai 1. Bevezetés
A Caskin1 állványfehérje vizsgálata
A Caskin1 állványfehérje vizsgálata Doktori tézisek Balázs Annamária Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezeto: Dr. Buday László egyetemi tanár, az orvostudományok doktora
Jelutak ÖSSZ TARTALOM. Jelutak. 1. a sejtkommunikáció alapjai
Jelutak ÖSSZ TARTALOM 1. Az alapok 1. előadás 2. A jelutak komponensei 1. előadás 3. Főbb jelutak 2. előadás 4. Idegi és hormonális kommunikáció 3. előadás Jelutak 1. a sejtkommunikáció alapjai 1. Bevezetés
Doktori értekezés tézisei
Doktori értekezés tézisei A komplement- és a Toll-szerű receptorok kifejeződése és szerepe emberi B-sejteken fiziológiás és autoimmun körülmények között - az adaptív és a természetes immunválasz kapcsolata
Hemoglobin - myoglobin. Konzultációs e-tananyag Szikla Károly
Hemoglobin - myoglobin Konzultációs e-tananyag Szikla Károly Myoglobin A váz- és szívizom oxigén tároló fehérjéje Mt.: 17.800 153 aminosavból épül fel A lánc kb 75 % a hélix 8 db hélix, köztük nem helikális
A MASP-1 dózis-függő módon vazorelaxációt. okoz egér aortában
Analog input Analog input 157.34272 167.83224 178.32175 188.81127 Relaxáció (prekontrakció %) Channel 8 Channel 8 Analog input Volts Volts Channel 12 A dózis-függő módon vazorelaxációt Vehikulum 15.80
ÖSSZ-TARTALOM. 1. Az alapok - 1. előadás 2. A jelutak komponensei 1. előadás 3. Főbb jelutak 2. előadás 4. Idegi kommunikáció 3.
Jelutak ÖSSZ-TARTALOM 1. Az alapok - 1. előadás 2. A jelutak komponensei 1. előadás 3. Főbb jelutak 2. előadás 4. Idegi kommunikáció 3. előadás Jelutak 1. a sejtkommunikáció alapjai 1. Bevezetés 2. A sejtkommunikáció
Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei. Muskotál Adél. Dr. Vonderviszt Ferenc
Biokatalitikus Baeyer-Villiger oxidációk Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Muskotál Adél Környezettudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Vonderviszt Ferenc egyetemi tanár Pannon Egyetem Műszaki
ERD14: egy funkcionálisan rendezetlen dehidrin fehérje szerkezeti és funkcionális jellemzése
Doktori értekezés tézisei ERD14: egy funkcionálisan rendezetlen dehidrin fehérje szerkezeti és funkcionális jellemzése DR. SZALAINÉ ÁGOSTON Bianka Ildikó Témavezetők Dr. PERCZEL András egyetemi tanár és
A TATA-kötő fehérje asszociált faktor 3 (TAF3) p53-mal való kölcsönhatásának funkcionális vizsgálata
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A TATA-kötő fehérje asszociált faktor 3 (TAF3) p53-mal való kölcsönhatásának funkcionális vizsgálata Buzás-Bereczki Orsolya Témavezetők: Dr. Bálint Éva Dr. Boros Imre Miklós Biológia
Diabéteszes redox változások hatása a stresszfehérjékre
Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola Pathobiokémia Program Doktori (Ph.D.) értekezés Diabéteszes redox változások hatása a stresszfehérjékre dr. Nardai Gábor Témavezeto:
Membrántranszport. Gyógyszerész előadás Dr. Barkó Szilvia
Membrántranszport Gyógyszerész előadás 2017.04.10 Dr. Barkó Szilvia Sejt membránok A sejtmembrán funkciói Védelem Kommunikáció Molekulák importja és exportja Sejtmozgás Általános szerkezet Lipid kettősréteg
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Készült: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékén 2012.12.17. Összeállította Szilvágyi Gábor PhD hallgató Tartalomjegyzék Orgován
The role of the endogenous antioxidant enzyme, glutathione S-transferase /GST/ on cultured cardiomyocytes under oxidative stress conditions
The role of the endogenous antioxidant enzyme, glutathione S-transferase /GST/ on cultured cardiomyocytes under oxidative stress conditions Summary of Ph.D. Thesis Borbála Balatonyi, M.D. University of
KOGGM614 JÁRMŰIPARI KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS FOLYAMATA
KOGGM614 JÁRMŰIPARI KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS FOLYAMATA System Design Wahl István 2019.03.26. BME FACULTY OF TRANSPORTATION ENGINEERING AND VEHICLE ENGINEERING Tartalomjegyzék Rövidítések A rendszer definiálása
Receptorok és szignalizációs mechanizmusok
Molekuláris sejtbiológia: Receptorok és szignalizációs mechanizmusok Dr. habil Kőhidai László Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet Sejtek szignalizációs kapcsolatai Sejtek szignalizációs
Semmelweis egyetem. A Vav2 fehérje szabályozásának vizsgálata az epidermális növekedési faktor jelpályájában TAMÁS PÉTER
Semmelweis egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola PATHOBIOKÉMIA DOKTORI PROGRAM A Vav2 fehérje szabályozásának vizsgálata az epidermális növekedési faktor jelpályájában Doktori (Ph.D.) értekezés
Jelátviteli útvonalak kapcsolata és azok gátlása egészséges és RA-s B sejtekben
Doktori értekezés tézisei Jelátviteli útvonalak kapcsolata és azok gátlása egészséges és RA-s B sejtekben Szili Dániel Témavezető: Prof. Sármay Gabriella Biológiai Doktori Iskola Immunológia doktori program
ZÁRÓBESZÁMOLÓ. A pályázat címe: A WFIKKN fehérjék és a miosztatin, GDF11 közötti kölcsönhatás jellemzése. OTKA nyilvántartási száma: 72125
ZÁRÓBESZÁMOLÓ A pályázat címe: A WFIKKN fehérjék és a miosztatin, GDF11 közötti kölcsönhatás jellemzése OTKA nyilvántartási száma: 72125 A kutatási téma ismertetése: előzmények és a kutatás célja A WFIKKN1
Lövedékálló védőmellényekben alkalmazható ballisztikai kerámia megfelelőségének vizsgálata röntgendiffrakciós (XRD) módszerrel
Lövedékálló védőmellényekben alkalmazható ballisztikai kerámia megfelelőségének vizsgálata röntgendiffrakciós (XRD) módszerrel XRD study on suitability of aluminium-oxide based ballistic ceramics used
Immunológia alapjai. Az immunválasz szupressziója Előadás. A szupresszióban részt vevő sejtes és molekuláris elemek
Immunológia alapjai 19 20. Előadás Az immunválasz szupressziója A szupresszióban részt vevő sejtes és molekuláris elemek Mi a szupresszió? Általános biológiai szabályzó funkció. Az immunszupresszió az
Zeke András, Garai Ágnes, Reményi Attila ELTE TTK Biológiai Intézet, Biokémiai Tanszék
mitogén-aktivált protein kináz kötő lineáris motívumok azonosítása szerkezeti alapon Zeke András, Garai Ágnes, Reményi Attila ELTE TTK Biológiai Intézet, Biokémiai Tanszék Összefoglaló Az eukarióta mitogén-aktivált
Construction of a cube given with its centre and a sideline
Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
A KAR-2, egy antimitotikus ágens egyedi farmakológiájának atomi és molekuláris alapjai
A KAR-2, egy antimitotikus ágens egyedi farmakológiájának atomi és molekuláris alapjai A doktori értekezés tézisei Horváth István Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológia Doktori Iskola (A Doktori Iskola
Miben különbözünk az egértől? Szabályozás a molekuláris biológiában
Az atomoktól a csillagokig, 2010. október 28., ELTE Fizikai Intézet Miben különbözünk az egértől? Szabályozás a molekuláris biológiában brainmaps.org Homo sapiens (Miroslav Klose) Mus musculus Farkas Illés
A doktori értekezés tézisei. A növényi NRP fehérjék lehetséges szerepe a hiszton defoszforiláció szabályozásában, és a hőstressz válaszban.
A doktori értekezés tézisei A növényi NRP fehérjék lehetséges szerepe a hiszton defoszforiláció szabályozásában, és a hőstressz válaszban. Bíró Judit Témavezető: Dr. Fehér Attila Magyar Tudományos Akadémia
A sejtfelszíni receptorok három fő kategóriája
A sejtfelszíni receptorok három fő kategóriája 1. Saját enzimaktivitás nélküli receptorok 1a. G proteinhez kapcsolt pl. adrenalin, szerotonin, glukagon, bradikinin receptorok 1b. Tirozin kinázhoz kapcsolt
A lektin út aktivációs modelljének korrigálása irányított evolúcióval létrehozott, monospecifikus MASP inhibitorok segítségével
A lektin út aktivációs modelljének korrigálása irányított evolúcióval létrehozott, monospecifikus MASP inhibitorok segítségével Doktori (PhD) értekezés tézisei Héja Dávid Szerkezeti Biokémia Program, Biológia
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: Az orvosi biotechnológiai mesterképzés
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar
M Ű E G Y E T E M 1 7 8 2 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar AZ ÁGYAZATRAGASZTÁSI TECHNOLÓGIÁVAL STABILIZÁLT ZÚZOTTKŐ ÁGYAZATÚ VASÚTI FELÉPÍTMÉNY STATIKUS ÉS DINAMIKUS TERHEKRE
A plazma membrán mikrodomének szabályzó szerepe a sejtek növekedési és stressz érzékelési folyamataiban. Csoboz Bálint
A PhD értekezés összefoglalása A plazma membrán mikrodomének szabályzó szerepe a sejtek növekedési és stressz érzékelési folyamataiban Csoboz Bálint Témavezető: Prof. László Vígh Biológia Doktori Iskola
A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL Az egyes biomolekulák izolálása kulcsfontosságú a biológiai szerepük tisztázásához. Az affinitás kromatográfia egyszerűsége, reprodukálhatósága
transzláció DNS RNS Fehérje A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti fehérjék, transzportfehérjék
Transzláció A molekuláris biológia centrális dogmája transzkripció transzláció DNS RNS Fehérje replikáció Reverz transzkriptáz A fehérjék jelenléte nélkülözhetetlen minden sejt számára: enzimek, szerkezeti
Immunológia alapjai előadás MHC. szerkezete és genetikája, és az immunológiai felismerésben játszott szerepe. Antigén bemutatás.
Immunológia alapjai 5-6. előadás MHC szerkezete és genetikája, és az immunológiai felismerésben játszott szerepe. Antigén bemutatás. Antigén felismerés Az ellenanyagok és a B sejt receptorok natív formában
Biofizika I 2013-2014 2014.12.02.
ÁTTEKINTÉS AZ IZOM TÍPUSAI: SZERKEZET és FUNKCIÓ A HARÁNTCSÍKOLT IZOM SZERKEZETE MŰKÖDÉSÉNEK MOLEKULÁRIS MECHANIZMUSA IZOM MECHANIKA Biofizika I. -2014. 12. 02. 03. Dr. Bugyi Beáta PTE ÁOK Biofizikai Intézet
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR (minden téma külön lapra) június május 31
1. A téma megnevezése TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1 2012. május 31 Egy és kétrétegű grafén kutatása 2. A témavezető (neve, intézet, tanszék) Cserti
A cell-based screening system for RNA Polymerase I inhibitors
Electronic Supplementary Material (ESI) for MedChemComm. This journal is The Royal Society of Chemistry 2019 Supporting Information A cell-based screening system for RNA Polymerase I inhibitors Xiao Tan,
FEHÉRJÉK A MÁGNESEKBEN. Bodor Andrea ELTE, Szerkezeti Kémiai és Biológiai Laboratórium. Alkímia Ma, Budapest,
FEHÉRJÉK A MÁGNESEKBEN Bodor Andrea ELTE, Szerkezeti Kémiai és Biológiai Laboratórium Alkímia Ma, Budapest, 2013.02.28. I. FEHÉRJÉK: L-α aminosavakból felépülő lineáris polimerek α H 2 N CH COOH amino
HTS (High Throughput Screening) Lehetőségek a Debreceni Egyetemen. DE OEC Orvosi Vegytani Intézet
HTS in HTS (High Throughput Screening) Lehetőségek a Debreceni Egyetemen Virág László DE OEC Orvosi Vegytani Intézet ET III. emelet BIO MMKK DE-BIK Mi a HTS? Robotizált mintamozgatási, műszeres mérési
2. A jelutak komponensei. 1. Egy tipikus jelösvény sémája 2. Ligandok 3. Receptorok 4. Intracelluláris jelfehérjék
Jelutak 2. A jelutak komponensei 1. Egy tipikus jelösvény sémája 2. Ligandok 3. Receptorok 4. Intracelluláris jelfehérjék Egy tipikus jelösvény sémája 1. Receptor fehérje Jel molekula (ligand; elsődleges
Paralóg jelátviteli útvonalak finom szabályozásának szerkezeti alapú vizsgálata
Paralóg jelátviteli útvonalak finom szabályozásának szerkezeti alapú vizsgálata Doktori értekezés Glatz Gábor okleveles biológus ELTE Biológia Doktori Iskola, Szerkezeti Biokémia Program Iskolavezető:
A hízósejtek szerepe az immunológiai folyamatokban
A hízósejtek szerepe az immunológiai folyamatokban Berki Timea Boldizsár F, Bartis D, Talabér G, Szabó M, Németh P, University of Pécs, Department of Immunology & Biotechnology, Pécs, Hungary Additon of
NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A BURKOLÓFELÜLETEK VIZSGÁLATÁHOZ
Miskolci Egyetem, Multidiszciplináris tudományok, 1. kötet (2011) 1. szám, pp. 87-94. NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A BURKOLÓFELÜLETEK VIZSGÁLATÁHOZ Nándoriné Tóth Mária egyetemi docens Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki
Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban
Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban 3. előadás Az immunrendszer molekuláris elemei: antigén, ellenanyag, Ig osztályok Az antigén meghatározása Detre László: antitest generátor - Régi meghatározás:
A glükóz reszintézise.
A glükóz reszintézise. A glükóz reszintézise. A reszintézis nem egyszerű megfordítása a glikolízisnek. A glikolízis 3 irrevezibilis lépése más úton játszódik le. Ennek oka egyrészt energetikai, másrészt
Szignalizáció - jelátvitel
Jelátvitel autokrin Szignalizáció - jelátvitel Összegezve: - a sejt a,,külvilággal"- távolabbi szövetekkel ill. önmagával állandó anyag-, információ-, energia áramlásban áll, mely autokrin, parakrin,
Egy idegsejt működése. a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza
Az AT 1A -angiotenzinreceptor G-fehérjétől független jelátvitelének vizsgálata C9 sejtekben. Doktori tézisek. Dr. Szidonya László
Az AT 1A -angiotenzinreceptor G-fehérjétől független jelátvitelének vizsgálata C9 sejtekben Doktori tézisek Dr. Szidonya László Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezető:
a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Akciós potenciál. Nyugalmi potenciál. 3 tényező határozza meg:
Egy idegsejt működése a. Nyugalmi potenciál b. Transzport proteinek c. Nyugalmi potenciál Az ionok vándorlása 5. Alacsonyabb koncentráció ioncsatorna membrán Passzív Aktív 3 tényező határozza meg: 1. Koncentráció
On The Number Of Slim Semimodular Lattices
On The Number Of Slim Semimodular Lattices Gábor Czédli, Tamás Dékány, László Ozsvárt, Nóra Szakács, Balázs Udvari Bolyai Institute, University of Szeged Conference on Universal Algebra and Lattice Theory
Az elvégzett munka ismertetése és az elért eredmények összefoglalása:
1 Az elvégzett munka ismertetése és az elért eredmények összefoglalása: Kísérleteink kezdeti szakaszában - az előzetes terveknek megfelelően - biolumineszcencia rezonancia energiaenergiatranszfer (BRET)
Nan Wang, Qingming Dong, Jingjing Li, Rohit K. Jangra, Meiyun Fan, Allan R. Brasier, Stanley M. Lemon, Lawrence M. Pfeffer, Kui Li
Supplemental Material IRF3-dependent and NF- B-independent viral induction of the zinc-finger antiviral protein Nan Wang, Qingming Dong, Jingjing Li, Rohit K. Jangra, Meiyun Fan, Allan R. Brasier, Stanley
Vasúti kocsik vázszerkezetének a felhasználhatósága kisebb nyílások áthidalására helyi érdek8 közúti utakon
Vasúti kocsik vázszerkezetének a felhasználhatósága kisebb nyílások áthidalására helyi érdek8 közúti utakon Dr. Köll Gábor, Dr. Petru oga, "tefan Gu$iu, C&t&lin oga Kolozsvári szaki Egyetem Abstract This
Hormonok hatásmechanizmusa
Hormonok hatásmechanizmusa Signal transduction pathways 1. Signal recognition ligand binding; cell contact 2. Transduction transfer of signal to cell interior modulate the activity of protein kinases and
A módszerek jelentősége. Gyors-kinetika módszerek. A módszerek közös tulajdonsága. Milyen módszerekről tanulunk?
Gyors-kinetika módszerek módszerek jelentősége 2010. március 9. Nyitrai Miklós biológiai mechanizmusok megértése; iológiai folyamatok időskálája; Vándorló melanocita (Victor SMLL). ms skálán való mérések.
3. Főbb Jelutak. 1. G protein-kapcsolt receptor által közvetített jelutak 2. Enzim-kapcsolt receptorok által közvetített jelutak 3.
Jelutak 3. Főbb Jelutak 1. G protein-kapcsolt receptor által közvetített jelutak 2. Enzim-kapcsolt receptorok által közvetített jelutak 3. Egyéb jelutak I. G-protein-kapcsolt receptorok 1. által közvetített
Supporting Information
Supporting Information Cell-free GFP simulations Cell-free simulations of degfp production were consistent with experimental measurements (Fig. S1). Dual emmission GFP was produced under a P70a promoter
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
Flagellin alapú filamentáris nanoszerkezetek létrehozása
Flagellin alapú filamentáris nanoszerkezetek létrehozása Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium MTA Enzimológiai Intézete MTA MFA Bakteriális flagellumok Flagelláris filamentum: ~10
Az Oxidatív stressz hatása a PIBF receptor alegységek összeszerelődésére.
Újabban világossá vált, hogy a Progesterone-induced blocking factor (PIBF) amely a progesteron számos immunológiai hatását közvetíti, nem csupán a lymphocytákban és terhességgel asszociált szövetekben,
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;
MedInProt Szinergia IV. program. Szerkezetvizsgáló módszer a rendezetlen fehérjék szerkezetének és kölcsönhatásainak jellemzésére
MedInProt Szinergia IV. program Szerkezetvizsgáló módszer a rendezetlen fehérjék szerkezetének és kölcsönhatásainak jellemzésére Tantos Ágnes MTA TTK Enzimológiai Intézet, Rendezetlen fehérje kutatócsoport
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of
A polipeptidlánc szabályozott lebontása: mit mondanak a fehérjekristályok? Harmat Veronika ELTE Kémiai Intézet, Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratórium MTA-ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport A magyar
Az AtMPK9 mitogén-aktivált protein kináz szabályozása autofoszforilációval
Az AtMPK9 mitogén-aktivált protein kináz szabályozása autofoszforilációval Doktori tézisek Nagy Szilvia Krisztina Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Mészáros
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter DOI: http://doi.org/10.13140/rg.2.2.28994.22721 A tudományos közlemények írása minden szakma művelésének
DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A zalakarosi termáltó tájbaillesztése
DR. BOROMISZA ZSOMBOR A zalakarosi termáltó tájbaillesztése A zalakarosi Termáltó és Ökopart projekthez kapcsolódóan a tájépítészeti eszköztár szinte minden elemére szükség volt, hiszen védett növények
Stresszfehérjék (hősokk fehérjék)
Stresszfehérjék (hősokk fehérjék) Ama különféle fehérjék összefoglaló elnevezése, amelyeket az élő sejtek a megemelkedett hőmérsékletre (a hősokkra) válaszul fokozott mértékben termelnek. A hősokk-fehérjék
A kreatív iparág és az új média összefonódása
A kreatív iparág és az új média összefonódása Varga Tamás, fejlesztési igazgató varga.tamas@carnation.hu Budapest, 2009. december 7. Tartalomjegyzék 1. A Carnation bemutatása 2. Új média technológiák 3.
Natív antigének felismerése. B sejt receptorok, immunglobulinok
Natív antigének felismerése B sejt receptorok, immunglobulinok B és T sejt receptorok A B és T sejt receptorok is az immunglobulin fehérje család tagjai A TCR nem ismeri fel az antigéneket, kizárólag az
Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011
Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011 ͳ ȋͳȍ ACTA CAROLUS ROBERTUS 1 (1) FOGLALKOZTATÁS A ZÖLD ZÖLDSÉGHAJTATÓ MODELLGAZDASÁGOKBAN Összefoglalás
Mutagenezis és s Karcinogenezis kutatócsoport. Haracska Lajos.
Mutagenezis és s Karcinogenezis kutatócsoport SZBK Genetikai Intézete (429 dolgozó,, Tel: 62-599666) haracska@brc.hu Haracska Lajos www.brc.hu/lajoslab Evolúci ció és s karcinogenezis: közös k s gyökerek
Fehérje kináz alapú jelátviteli komplexek: szerkezet, funkció és evolúció
Fehérje kináz alapú jelátviteli komplexek: szerkezet, funkció és evolúció dr Reményi Attila 1 Tartalomjegyzék Előszó 4 1. Bevezetés 6 1.1. Sejtes jelátviteli pályák, sémák 1.2. Fehérje kinázok szerepe
Immunológia alapjai előadás. Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői.
Immunológia alapjai 3 4. előadás Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői. Az antigén fogalma. Antitestek, T- és B- sejt receptorok: molekuláris szerkezet, funkciók, alcsoportok Az antigén meghatározása
a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció. Szinaptikus jelátvitel.
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. eceptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus eceptor végződések Érző neuron
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ OPPORTUNISTA HUMÁNPATOGÉN CANDIDA PARAPSILOSIS ÉLESZTŐGOMBA ELLENI TERMÉSZETES ÉS ADAPTÍV IMMUNVÁLASZ VIZSGÁLATA
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ OPPORTUNISTA HUMÁNPATOGÉN CANDIDA PARAPSILOSIS ÉLESZTŐGOMBA ELLENI TERMÉSZETES ÉS ADAPTÍV IMMUNVÁLASZ VIZSGÁLATA TÓTH ADÉL TÉMAVEZETŐ: DR. GÁCSER ATTILA TUDOMÁNYOS FŐMUNKATÁRS
Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának
[S] v' [I] [1] Kompetitív gátlás
8. Szeminárium Enzimkinetika II. Jelen szeminárium során az enzimaktivitás szabályozásával foglalkozunk. Mivel a klinikai gyakorlatban használt gyógyszerhatóanyagok jelentős része enzimgátló hatással bír
Bioinformatika 2 6. előadás
6. előadás Prof. Poppe László BME Szerves Kémia és Technológia Tsz. Bioinformatika proteomika Előadás és gyakorlat 2018.10.08. PDBj: http://www.pdbj.org/ Fehérjék 3D szerkezeti adatbázisai - PDBj 2 2018.10.08.
Biomolekuláris nanotechnológia. Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium
Biomolekuláris nanotechnológia Vonderviszt Ferenc PE MÜKKI Bio-Nanorendszerek Laboratórium Az élő szervezetek példája azt mutatja, hogy a fehérjék és nukleinsavak kiválóan alkalmasak önszerveződő molekuláris
EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
Az idegsejtek kommunikációja. a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció
Az idegsejtek kommunikációja a. Szinaptikus jelátvitel b. Receptorok c. Szignál transzdukció neuronokban d. Neuromoduláció Szinaptikus jelátvitel Terjedő szignál 35. Stimulus PERIFÉRIÁS IDEGRENDSZER Receptor
Mapping Sequencing Reads to a Reference Genome
Mapping Sequencing Reads to a Reference Genome High Throughput Sequencing RN Example applications: Sequencing a genome (DN) Sequencing a transcriptome and gene expression studies (RN) ChIP (chromatin immunoprecipitation)
Immunológia alapjai előadás. Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői
Immunológia alapjai 3 4. előadás Az immunológiai felismerés molekuláris összetevői Az antigén fogalma. Antitestek, T- és B- sejt receptorok: molekuláris szerkezet, funkciók, alcsoportok Az antigén meghatározása