EGYEDI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM. Pályázati Felhívás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYEDI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM. Pályázati Felhívás"

Átírás

1 EGYEDI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Pályázati Felhívás a Fekvőbeteg szakellátó intézmények beruházásainak támogatására - a gazdaságilag hatékony és fenntartható struktúra-átalakításhoz s az ehhez kapcsolódó infrastruktúrafejlesztések megvalósítására; az intézmény jövőbeni működésében az igénybe vett források és az elért eredmények közötti legkedvezőbb arány kialakításával c. kiíráshoz. ÁEEK_NEAK_EMMI-2017/1 A támogatás célja és háttere A év folyamán megvalósuló, kórházak által végrehajtásra kerülő beruházások támogatása a 352/2017 (XI.29.) számú, az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók gazdálkodását segítő intézkedésekről Kormányrendelet alapján. Jelen felhívás általános célja a fekvőbeteg ellátó intézmények fenntartási és működési költségeinek bizonyított/tapasztalati úton és alátámasztott módon történő csökkentése az infrastrukturális feltételek javításával, az ezekhez kapcsolódó ellátások szakmai színvonalának növelésével és a szakmai és üzemeltetési szolgáltatások hatékony és költségtakarékos átalakításával. Jelen felhívás keretében az az állami vagy egyházi tulajdonban lévő fekvőbetegszakellátást végző egészségügyi szolgáltató, amelynek finanszírozása az Összevont szakellátási jogcím előirányzatából történik, a hatékony és fenntartható működést célzó szakmai megvalósíthatósági tanulmány, hatástanulmány, beruházási terv, kivitelezési terv, vázlatterv, jóváhagyási terv, engedélyezési terv és ezekhez kapcsolódó költség és időkalkulációs terv készítésére, valamint a gazdasági és strukturális intézkedéseinek támogatása céljából benyújtott gazdálkodási terv és az egészségügyért felelős miniszternek címzett egyedi kérelem alapján struktúratámogatásban részesülhet. A támogatás hosszú távú, közvetett célja a jó minőségű és hatékony egészségügyi szolgáltatások nyújtására képes fekvőbeteg ellátó intézmények hatékonyabb fenntartása, üzemeltetési és szolgáltatásvásárlási költségek jelentős csökkentése. A támogatás keretében humán erőforrás fejlesztésre irányuló tevékenységek finanszírozására nincs lehetőség. A támogatás keretében többletkapacitás befogadási igény megfogalmazása nem lehetséges. Rendelkezésre álló forrás 4,247 Mrd forint. Jogosultak köre Jelen pályázati kiírás keretében csak és kizárólag közfinanszírozott egészségügyi szakellátást nyújtó fekvőbeteg intézmények pályázhatnak, kizárólag közfinanszírozott egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések megvalósítására. 1

2 Figyelem! Minden intézmény több pályázatot is benyújthat, beleértve az együttműködés formájában megvalósuló pályázatokat. A pályázat benyújtásának feltételei 1. A támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a támogatást igénylő nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt adósságrendezési, kényszertörlési eljárás, csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban. 2. A támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a támogatást igénylő a fenntartójával szemben vállalt korábbi pénzügyi kötelezettségét időben és maradéktalanul teljesítette, illetve amennyiben ez még nem történt meg a teljesítés érdekében a fenntartóval egyeztetetéseket kezdeményezett. 3. A támogatási kérelem benyújtásával a támogatást igénylő nyilatkozik Közpénz tv ában foglaltakról az alábbiak szerint: évi CLXXXI. törvény a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról (Knyt.)5.1.A Közpénz tv. 6. (1) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi okok a támogatást igénylő személyével, illetve a támogatást igénylőként megjelölt szervezettel szemben nem állhatnak fenn. a. Amennyiben a fenti törvényhely szerinti összeférhetetlenség a támogatási kérelembenyújtását követően merül fel, vagy a támogatást igénylő a törvény bármely rendelkezését megsérti, a támogatási kérelmet a pályázati eljárásból kizárják, és támogatásban nem részesülhet. b. támogatási kérelem benyújtásával a támogatást igénylő nyilatkozik, hogy eleget tett a Közpénz tv. rendelkezéseinek az érintettségével kapcsolatban, illetve az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében. c. Amennyiben a Közpénz tv. 8. (1) bekezdés valamely pontja szerinti érintettség a támogatást igénylővel, illetve a támogatást igénylőként megjelölt szervezettel kapcsolatban felmerül, annak a pályázó által benyújtott közzétételi kérelem alapján a honlapon történő közzétételét 8 munkanapon belül a támogatást igénylőnek kezdeményeznie kell a támogatási kérelmet befogadó szervnél, az érintettséget megalapozó körülmény pontos megjelöléséve. 4. A támogatást igénylő tudomásul veszi, hogy a támogatási igény szabályszerűségét és a nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználását a jogszabályban meghatározott szervek, különösen a KEHI, ellenőrzik; az ellenőrzések során megállapított szabálytalanságok pénzügyi korrekcióval járnak s azok visszafizetésére kötelezettséget vállal. 5. Nem ítélhető meg és nem nyújtható támogatás azon Pályázó részére, amely nem nyújtja be a térségi igazgatóság által kiállított támogató nyilatkozatát az alábbi tartalommal: térségi igazgató a fejlesztés tartalmát megismerte, azzal egyetért. 6. Nem ítélhető meg és nem nyújtható támogatás azon Pályázó részére, amely nem nyújtja be azon tartalmú Nyilatkozatát, melyben képviselője és pénzügyi kötelezettségvállalásra jogosult vezetője együttesen nyilatkozik arról, hogy a projektmegvalósításra vonatkozó bármely a jelen pályázati felhívás keretében megítélt támogatáson felüli költségek a támogatás igénylőt terhelik. 7. A pályázó egészségügyi szolgáltató csak saját meglévő, vagy igazoltan meglévő közfinanszírozott kapacitásai mértékéig tervezhet fejlesztéseket. 8. A projekt keretében tilos a támogatást felhasználni olyan tevékenységek, infrastruktúrájának és orvos-technológiai eszközeinek fejlesztésére, melyeket nem a pályázó végez, hanem alvállalkozóval végezteti (pl. kiszerződött diagnosztikai 2

3 szolgáltatások). Ez alól kivételt képez, ha a vonatkozó szerződés a projekt befejezésének időpontjáig megszűnik, vagy megszüntetésre kerül. Felhívjuk a tisztelt Pályázó figyelmét, hogy jelen konstrukció esetében a projektmegvalósításának elindításához szükséges jogerős hatósági engedélyeket vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentumot legkésőbb az elszámolás benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani. PÁLYÁZAT TARTALMA A kiírás keretében megvalósuló beruházások tartalma a fekvőbeteg ellátás fejlesztése, az alábbi szempontok szerint: gazdaságilag hatékony, struktúra-átalakításhoz, ehhez kapcsolódó szakmai és/vagy működési koncentrációt szolgáló infrastruktúrafejlesztések megvalósítása, melyek esetében a költségcsökkentés kimutatható; a szolgáltatások magas színvonalú és gazdaságilag hatékony biztosítására alkalmas infrastruktúra/eszközpark megteremtése; a gazdaságilag hatékony és betegbarát intézményi működés kialakítása; fekvőbeteg ellátást kiváltó ellátási formák eszközrendszerének (terápiás és diagnosztikus) és kubaturális feltételeinek kialakítása; a támogatásból fejlesztéseket végrehajtó intézmények esetében a háttértevékenységek racionalizálására, csak és kizárólag abban az esetben, ha a fejlesztés eredményeképpen a költségcsökkenés kimutatható. Csak olyan projektek támogathatóak, melyek lebonyolítására és eredményeinek fenntartására a pályázó rendelkezik a szükséges humán erőforrásokkal, akiknek rendelkezésre állását a fejlesztéssel érintett területek közfinanszírozott kapacitásainak mértékéig igazolni szükséges. Minden esetben szükségletelemzés és a fejlesztések részletes és adatokkal alátámasztott indoklása szükséges a Megvalósíthatósági Tanulmányban Támogatható tevékenységek köre Az egyes tevékenységek esetében megjelölésre kerül, hogy melyek azok, amelyek: kötelezőek illetve opcionálisak, önállóan illetve önállóan nem, csak egy másik tevékenységgel együtt támogathatóak; Az egyes tevékenységek összefoglalását az alábbi táblázat mutatja be: Tevékenység Opcionális Kötelező Építés, bővítés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés Önállóan támogatható Önállóan nem támogatható x - x - Eszközbeszerzés x - x - Projektmenedzsment biztosítása x - - x Előkészítés x - x - Könyvvizsgálat x - - x 3

4 Az alábbi tevékenységek támogathatók: 1. Hatékony és fenntartható működést célzó szakmai megvalósíthatósági tanulmány, hatástanulmány, beruházási terv, kivitelezési terv, vázlatterv, jóváhagyási terv, engedélyezési terv és ezekhez kapcsolódó költség és időkalkulációs terv 2. Építés, bővítés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés A környezettudatos tervezés, komplex akadálymentesítés, valamint a környezeti és gazdasági fenntarthatóság szempontjait teljesítve, építészetileg korszerű épület bővítése, valamint átalakítás, felújítás, korszerűsítés, amely lehet: - Épület felújítás, - Új építés (amennyiben az intézmény célja a tömbösítés) - Átépítés, bővítés, korszerűsítés (betegkomfort javító) 3. Eszközbeszerzés A költség-hatékony, korszerű terápiás effektussal bíró, mellékhatásokat mérséklő eszköz beszerzése, melyek a projekt céljai irányába hatnak. Indokolni kell annak szükségszerűségét, és a várt eredményeket úgy az ellátás szakmai fejlődése, mint a gazdaságossági fenntarthatóság, társadalmi hasznok oldaláról. Minden eszközbeszerzést részletesen indokolni kell, hogy milyen módon járul hozzá a projekt céljához. 4. Projektmenedzsment biztosítása A projekt megfelelő színvonalú végrehajtásához szükséges projektmenedzseri tevékenységek, így különösen koordinációs és adminisztratív feladatok ellátása. 5. Előkészítés A projekt sikeres megvalósítása érdekében szükséges előkészítési tevékenységek (tervek, engedélyek, tanulmányok elkészítése, stb.) végrehajtása. 6. Könyvvizsgálat Amennyiben a projektre vonatkozóan a megítélt támogatás összege meghaladja az 50 millió Ft-ot, a projekt befejezésekor kötelező a projektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazolást a záró elszámolási csomag részeként szükséges benyújtani. A projekt befejezésekor kötelező a projektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazolást a záró elszámolási csomag részeként szükséges benyújtani. Nem támogatható tevékenységek Nem támogathatók olyan fejlesztési célok és fejlesztési területek, amelyek vonatkozásában a pályázó a közötti tervezési időszak keretében már kapott támogatást. Különösen nem támogatható: - ESZA típusú tevékenység (pl: képzés, oktatás) A projekt fizikai befejezésének és a projekt megvalósításának végső határideje 4

5 A támogatott tevékenységet akkor tekintjük fizikailag befejezettnek, ha az a Támogatási Szerződésben meghatározottak szerint teljesült a Pályázati Felhívásban meghatározott feltételek mellett. A projekt fizikai befejezésének a beruházás, illetve a projekt utolsó tevékenysége fizikai teljesítésének napja minősül. A projekt akkor valósult meg, ha a támogatott tevékenység a Támogatási Szerződésben meghatározottak szerint teljesült és a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént. A Támogatási Szerződésben meghatározott határidőig Pályázó köteles elszámolni a projekttel összefüggésben ténylegesen felmerült költségekkel, továbbá be kell számolnia a Támogatási Szerződésben vállaltak teljesítéséről. Figyelem: A projekt fizikai befejezésének végső határideje: június 30. A Pályázó projekttel kapcsolatos végső pénzügyi elszámolás és a záró beszámoló benyújtásának végső határideje a szakmai tevékenységek teljesítését és a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítését (projekt megvalósítását) követő 30. nap. A projekt megkezdése A projekt a pályázati támogatás megítélése után, a támogató okirat keltezésének dátumával kezdhető meg. Ezen dátum előtt a projektmegvalósítás saját felelősségben kezdhető el. A projekt befejezése és a fenntartási kötelezettség A projekt, illetve a támogatott tevékenység akkor tekinthető befejezettnek, ha a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a költségvetésből nyújtott támogatással létrehozott vagy beszerzett eszköz aktiválásra került, és a Kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését igazoló és alátámasztó beszámolóját a Támogató jóváhagyta és a támogatás folyósítása megtörtént. A pénzügyi zárás dátumától számított 2 éven keresztül, éves bontásban, gazdálkodási tervben is be kell bemutatni (9. számú melléklet) a gazdaságilag hatékony működést s ezzel párhuzamosan a költségcsökkenést. Az Intézmény kombinált - energiahatékonysági és egyéb - fejlesztésével megvalósuló költségcsökkentés dokumentáltan alátámasztható, kimutatható bemutatása: 8. számú melléklet. A 8-as és 9-es számú melléklet kitöltése az alábbi pályázatok esetében kötelező: Építés, bővítés, átalakítás, felújítás, korszerűsítés Eszközbeszerzés A 9. számú mellékletben a pályázat keretében végrehajtott beruházás, felújítás, beszerzés eredményeképpen, az egyes költségsorokon jelentkező, a 2017-es évi becsült adatokhoz képest tervezett változásokat (csökkenés, növekedés) előjelhelyesen szükséges szerepeltetni, így bemutatva a gazdálkodásra gyakorolt hatást. További költségnemmel szükség esetén szabadon bővíthető a táblázat. Támogatás formája Vissza nem térítendő támogatás. Egy összegben átutalva, utólagos elszámolással. Támogatás mértéke A projekt elszámolható összes költségének 100 %-a. Támogatás maximum összege 5

6 Nem releváns. KIVÁLASZTÁSI KRITÉRIUMOK A kiválasztás során használt kiválasztási kritériumok fő kategóriái: 1. Befogadási és jogosultsági kritériumok 2. Tartalmi értékelési kritériumok A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje A pályázat magyar nyelven, kizárólag a Projekt Adatlapon, papír alapon nyújtható be. Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy jelen kiírás keretében a Projekt Adatlapot nem kitöltő program segítségével kell kitölteni és benyújtani. Az elektronikus benyújtás jelen kiírásban a kitöltött dokumentumok Word, Excel, illetve Pdf, Tif formátumban történő elektronikus Adathordozóra másolását jelenti. A Projekt Adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható, továbbá hiánytalanul, minden kérdésre választ adva, minden mezőt ki kell tölteni. A pályázatot személyesen, papír alapon és elektronikus adathordozón, a pályázati kiírás részét képező, kinyomtatott és cégszerűen aláírt nyilatkozattal együtt zárt csomagolásban, személyesen a következő címekre kell eljuttatni az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Térségi Igazgatóságaira: Észak-Magyarországi Térségi Igazgatóság 3530 Miskolc, Kálvin János u. 1/A 1/101. Közép-Magyarországi Térségi Igazgatóság I-II-III Észak-Alföldi Térségi Igazgatóság 1125 Budapest, Fogaskerekű u. 4-6., V. épület 4026 Debrecen, Bethlen u I. emelet Dél-Alföldi Térségi Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 5. Nyugat-Dunántúli Térségi Igazgatóság 9021 Győr Czuczor Gergely út Közép-Dunántúli Térségi Igazgatóság 9021 Győr Czuczor Gergely út Dél-Dunántúli Térségi Igazgatóság 7621 Pécs, Irgalmasok u. 5. IV. emelet Beadási határidő: december 5. Kérjük, hogy az elektronikus adathordozón és a papír alapú dokumentáción jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati Felhívás kódszámát ÁEEK_NEAK_EMMI-2017/1, a Pályázó nevét és címét. Kérjük, ellenőrizze a kitöltött adatokat, illetve győződjön meg a kitöltés sikerességéről, az adathordozó épségéről! Benyújtandó dokumentumok és mellékletek listája: 1. számú nyilatkozat Nyilatkozat a támogatást igénylő fenntartójával szemben vállalt korábbi pénzügyi kötelezettségeiről 6

7 2. számú nyilatkozat Nyilatkozat a Közpénz tv ában foglaltakról 3. számú nyilatkozat TIG támogató nyilatkozata 4. számú melléklet Nyilatkozat a projektmegvalósítás során a támogatáson felül keletkező költségek támogatást igénylő általi vállalásáról 5. számú nyilatkozat Kinyomtatott, cégszerűen aláírt nyilatkozat a feltételek elfogadásáról 6. számú nyilatkozat Nyilatkozat, rendeltetésszerű felhasználásról és pénzügyi érdeksérelemmel járó terhének viseléséről 7. számú nyilatkozat Nyilatkozat a jelenlegi kapacitásra tervezésre vonatkozóan 8. számú melléklet - Költséghatékonyságot eredményező fejlesztés bemutatása, racionalizálási terv táblázat számú melléklet Gazdálkodási terv: a költségcsökkenés bemutatására alátámasztásul szolgáló dokumentumok, részletes kalkulációk 7

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-2008-3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására Kódszám: TÁMOP-4.1.1.C-10/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring rendszerek fejlesztése konstrukció egyfordulós meghívásos pályázat keretében

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz Kódszám: KÖZOP-3.2.0/C-08-11 1 Tartalom A. A támogatás célja, rendelkezésre álló forrás... 3

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel Uniós pályázatok és projektek felépítése A pályázati dokumentáció tartalma Pályázati felhívás Pályázati útmutató Pályázati adatlap Egyéb útmutatók Útmutató

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

TFC Minimum - maximum támogatási összegek 5 Mft - 42 Mft között. A támogatás számításának alapja a projekt ÁFA nélküli költsége.

TFC Minimum - maximum támogatási összegek 5 Mft - 42 Mft között. A támogatás számításának alapja a projekt ÁFA nélküli költsége. KISFALUDY SZÁLLÁSHELYFEJLESZTÉSI KONSTRUKCIÓ PANZIÓK FEJLESZTÉSE TFC-1.1.1-2017 A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek és a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében A sürgősségi ellátás SO1 és SO2 (és ezeken belül gyermek sürgősségi ellátás) fejlesztésének támogatására Kódszám: TIOP-2.2.2/08/2F

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az

Részletesebben

Pályázati útmutató. Pályázati útmutató. A.2. részcélok. A.2. részcélok

Pályázati útmutató. Pályázati útmutató. A.2. részcélok. A.2. részcélok TIOP-2.2.8.A-15/1 Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása c. pályázati felhívás Változáskövető Hivatkozás Eredeti szöveg Módosított szöveg A1. Alapvető cél és háttér információ A1. Alapvető cél és

Részletesebben

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a A komplex rehabilitációhoz szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése (A foglalkozási rehabilitáció

Részletesebben

Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere. Budapest, november

Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere. Budapest, november Kórházi konszolidációra fordítható pályázati források lehetséges keretrendszere Budapest, 2016. november A konszolidáció keretében a Kormány 70 milliárd forint összegben biztosít támogatást a fekvőbeteg

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) c. pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Konvergencia régiók Kódszám: TAMOP 2.4.3. A-09/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

TFC TERVEZET

TFC TERVEZET KISFALUDY SZÁLLÁSHELYFEJLESZTÉSI KONSTRUKCIÓ PANZIÓK FEJLESZTÉSE TFC-1.1.1-2017 TERVEZET A konstrukció célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek és a turisztikai vonzerők közelében található

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Ivóvízminőség-javítás kétfordulós pályázati konstrukcióban megvalósítandó projektek támogatására Kódszám: KEOP-1.3.0. A projektek az

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című pályázati konstrukcióhoz Kódszám: TIOP 2.2.5/09/1 A projektek

Részletesebben

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében Ivóvízbázis-védelem konstrukció Távlati vízbázisok

Részletesebben

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ Tartalom Határidők a projekt megvalósításában Záró elszámolási csomag benyújtása Záró elszámolási csomag ellenőrzése Kötelező tevékenységek

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY

ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY ÖNKORMÁNYZATI HIRDETMÉNY Pályázat nem költségvetési szervek támogatására Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 24/2018. (XI.30.) számú, Komló Város Önkormányzat államháztartáson kívülre nyújtott

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Érdekképviseleti szervezetek kapacitásainak fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP 2.5.1.B 11/1 Konvergencia régiók Munkavállalói

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok

Részletesebben

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 A cél, pályázók köre, forrás - Támogatás nyújtása az energiatakarékosság fokozását üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését Pályázók köre: magánszemélyek,

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszer továbbfejlesztése címmel Kódszám: TÁMOP-2.2.3/07/2

Részletesebben

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14 A cél, pályázók köre, forrás elsődlegesen a klímavédelem CO2 kibocsátás csökkentése hozzájáruljanak az ország klímavédelmi céljaihoz

Részletesebben

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP-2.2.4/09/1 KÓDSZÁMÚ, STRUKTÚRAVÁLTOZTATÁST TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS A FEKVŐBETEG-

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében a TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett

KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett KIEMELT PROJEKT TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett A Közép-Magyarországi régió egészségügyi informatikájának fejlesztése című konstrukció B komponenséhez Kódszám:

Részletesebben

A projektek megvalósítása, jelentések, fenntartás

A projektek megvalósítása, jelentések, fenntartás A projektek megvalósítása, jelentések, fenntartás Operatív programok keretösszegek 2007-2013 2007-2013 (rendelkezésre álló keret 6.875,27 Mrd Ft) Operatív programok: Gazdaságfejlesztési, Közlekedésfejlesztési,

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Civil szakmai programok megvalósítása 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kiemelt projekt tervezési felhívás a Társadalmi Megújulás Operatív Program A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása című tervezési felhíváshoz

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016

2016. évi pályázati adatlap. Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 2016. évi pályázati adatlap Füzesabony Városban működő civil szervezetek támogatására, Füzesabonyért 2016 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet teljes neve: 1.2. A pályázó szervezet rövidített neve

Részletesebben

A projekt részcéljai:

A projekt részcéljai: ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztések támogatása című, GINOP számú pályázatról Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása című, GINOP-4.1.2-17 számú pályázatról A pályázati kiírás keretében a következő vállalkozások pályázhatnak:

Részletesebben

4. A támogatást igénylők köre:

4. A támogatást igénylők köre: GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

ELŐLEGIGÉNYLÉSEK ÉS KIFIZETÉSI KÉRELMEK KEZELÉSE

ELŐLEGIGÉNYLÉSEK ÉS KIFIZETÉSI KÉRELMEK KEZELÉSE ELŐLEGIGÉNYLÉSEK ÉS KIFIZETÉSI KÉRELMEK KEZELÉSE Rövid áttekintés A finanszírozás módja A finanszírozás típusai Előleg, időközi, záró Záró szakmai beszámoló Kifizetési igénylés benyújtásának módja Elszámolhatósági

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja

I. Fejezet. Általános rendelkezések 1. A rendelet célja Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által államháztartáson kívülre nyújtott támogatásokról, illetve az államháztartáson kívülről átvett

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-15/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (TERVEZET) KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SÁROSPATAK, 2010 Készítette: Hajdu Imre tanácsnok, a Kulturális Bizottság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Külső forrásból támogatott tudományos ösztöndíj az ELTE hallgatói számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Külső forrásból támogatott tudományos ösztöndíj az ELTE hallgatói számára EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM INFORMATIKAI KAR 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C. 1518 Budapest, Pf. 120. Telefon: (1) 372-2500 Fax: (1) 381-2140 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Külső forrásból támogatott tudományos

Részletesebben

FELHÍVÁS. az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE

FELHÍVÁS. az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE FELHÍVÁS az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU-02-2013 jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG VÁLLALÁSÁRA EGT Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című,

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, GINOP-4.1.1-8.4.4-16 számú felhívásról A pályázati kiírás keretében a

Részletesebben

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap TÁMOP-4.1.2.D-12/2/KONV projektindító nap Támogatási keret - Összesen 2 858 561 708 Ft a megítélt támogatás. A pályázati kiírás forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely Gazdaságfejlesztési Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés című pályázati konstrukció összefoglalása (GOP-2009-2.1.4./K) Alapvető cél A konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Települési hulladék lerakók rekultivációja. Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében Települési hulladék lerakók rekultivációja Kódszám: KMOP-2007-3.3.2. A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Iktatószám: Kedvezményezett neve: Projekt címe: Projekt azonosítószám: TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA Preambulum A Vidékfejlesztési Program 19. intézkedése a vidékfejlesztési tevékenységben jelentős szerepet vállaló,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program A felsıoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra és IKT fejlesztése c. pályázati felhívásához Kódszám: KMOP-2007-4.2.1/B

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. című kiemelt projekt Tervezési felhívásához

TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. című kiemelt projekt Tervezési felhívásához TERVEZÉSI FELHÍVÁS II. a Társadalmi Megújulás Operatív Program Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban című kiemelt projekt Tervezési felhívásához Kódszám: TÁM-OP-2008-3.1.8/08 A kiemelt projekt az Európai

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008. (VI. 26.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati támogatásokról. Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/347-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. március 31-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolcai Kórház Egészségügyi Nonprofit Kft. pályázatának benyújtásához

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosul a Szé chenyi 2020 keretében megjelent Gyerekesély programok infrastrukturális

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Projekt-monitoring az Új Széchenyi Tervben Milos Katalin, igazgató 2012. december 05. Sopron Közös elvárásaink 1. Kevesebb adminisztráció, gyorsabb elbírálási és

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére c. pályázati felhívásához (A leghátrányosabb

Részletesebben

Lorem ipsum AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁMOP-GOP FORRÁSAI INDULÓ ÉS MÁR MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA

Lorem ipsum AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁMOP-GOP FORRÁSAI INDULÓ ÉS MÁR MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA Lorem ipsum AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁMOP-GOP FORRÁSAI INDULÓ ÉS MÁR MEGLÉVŐ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA A fórum tematikája Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. Aktuális pályázati kiírások Kérdezz-felelek Aktuális

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK TÁJÉKOZTATÓ A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK - A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról (egységes szerkezetben a 11/2016.(V.5.) és a 6/2017.(III.30.)

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu

Pályázati dokumentáció. Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció Antoni Györgyi antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Pályázati dokumentáció legfontosabb elemei: 1. Pályázati felhívás 2. Pályázati útmutató 3. Adatlap 4. Mellékletek A pályázati felhívás

Részletesebben

KEOP-2014-4.10.0/N- napelem pályázat 2014

KEOP-2014-4.10.0/N- napelem pályázat 2014 KEOP-2014-4.10.0/N- napelem pályázat 2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-4.10.0/N Fotovoltaikus rendszerek kialakítása című konstrukcióhoz. Alapvető cél Az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2015.(VI.12.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról (egységes szerkezetben a 11/2016.(V.5.) a 6/2017.(III.30.)

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: hatályos: 2015.08.18 - A legalább

Részletesebben

A felhívás módosításai az alábbi pontokat érintik:

A felhívás módosításai az alábbi pontokat érintik: Módosult A halászati és akvakultúra-termékek feldolgozására irányuló beruházások támogatása című (MAHOP-5.3.3-2016 kódszámú) felhívás, valamint az ahhoz 1., 2., 3. és 8. számú szakmai ek Tájékoztatjuk

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-8.4.1/B-16 KKV energia hitel pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság u. 49/a

Részletesebben

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról Tartalomjegyzék: 1. Legfontosabb tudnivalók... 2 1.1. Támogatási intenzitás:... 2 1.2. A támogatás összege:... 2 1.3. Telephelyfejlesztésre pályázhatnak:... 2 1.4. Ipartelepítésre pályázhatnak a vállalkozás

Részletesebben

KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról

KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról KÖZLEMÉNY a KEOP-5.1.0 és KEOP-5.2.0 pályázatok módosításáról A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a 2007. szeptember 18-án megjelent KEOP-5.1.0 Energetikai hatékonyság

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések befogadása Pénzügyi adatok rögzítése az EMIR-ben Dokumentum-ellenőrzés

Részletesebben

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az

Részletesebben

Miről lesz szó. ÉAOP-2009-4.1.1/B Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben

Miről lesz szó. ÉAOP-2009-4.1.1/B Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben - Tájékoztató rendezvény 2009. november 26. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C Bátor Nyírbátor - Térségfejlesztési kapacitások

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról Előterjesztés 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról 1. PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS HÁTTERE 1.1 Pályázat célja A pályázat alapvető célja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Megújulás Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001 azonosítószámú Szociális képzések rendszerének modernizációja című kiemelt projekt OKTATÓI LISTÁRA TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT. A fentiekre figyelemmel a jelen Támogatói Okiratban az alábbiakat állapítom meg:

TÁMOGATÓI OKIRAT. A fentiekre figyelemmel a jelen Támogatói Okiratban az alábbiakat állapítom meg: Iktatószám: 632/2534/12/6/2015 Kedvezményezett neve:bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Projekt címe: Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítése Projekt azonosítószám: 1751973719 TÁMOGATÓI

Részletesebben

Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP-2011-2.1.1/M elnevezésű pályázati kiírás

Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP-2011-2.1.1/M elnevezésű pályázati kiírás Pályázati tájékoztató Megjelent a Mikrovállalkozások fejlesztése - GOP-2011-2.1.1/M elnevezésű pályázati kiírás Benyújtás végső határideje: 2011. március 1.- 2013. február 28. A projekt megvalósítása a

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók Pályázat Program neve: Program kódja: Gazdaságfejlesztési Operatív Program GOP-2012-2.2.4 Támogatás szakmai iránya: Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahely teremtési képességének támogatása Megvalósítandó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/ PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/ Telephelyfejlesztés a területi kohéziórét /Dél-Dunántúl/ 2. oldal 3. oldal

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. függelék a 4/2014. (IV. 15.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY Közösségeket Támogató Alap támogatásának igénybevételére 1. A Pályázó adatai: 1.1 A pályázó neve: 1.2 Címe: 1.3 Alapítás

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben