NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE. SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK
|
|
- Gyula Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK
2 MAGUNKRÓL 2017 szeptemberétől a Nyíregyházi Egyetemen (jogelődje: Nyíregyházi Főiskola) új Intézeti struktúrában, az Alkalmazott Humántudományok Intézete keretei között működik a Pszichológia és Kisgyermeknevelő Intézeti Tanszék, a Pedagógia és Andragógia Intézeti Tanszék valamint a Szociápedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék. A Szociálpedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék oktatói létszáma 6 fő, a minősített oktatók száma 5 fő (83,33%), egy kollégánk PhD dolgozatának védése előtt áll, egy kollégánk GYES-en van. A Tanszék munkáját egy igazgatási ügyintéző kolléga segíti. Tanszékünkön 1994-ben indult el a szociálpedagógusok képzése nappali és levelező tagozaton, hallgatóink többsége Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik. Az elmúlt években a Szociálpedagógia alapképzési szak felvételi követelményei (emelt szintű érettségi) jelentősen megváltoztak, amely időlegesen visszavetette a hallgatói létszámot, de azóta nappali és levelező tagozaton is mind a három évfolyamon tanulnak hallgatóink. A hallgatói összlétszám a szakon közel 65 fő, amely Egyetemünkön, és más képzési intézmények viszonylatában is jelentősnek tekinthető. Új szakunkra, a Szociálpedagógia MA szakra februárban induló keresztféléves képzésre is lehet jelentkezni. Tanszékünk másik képzési profilja a Közösségszervezés alapképzési szak, amelyen már a második évfolyam kezdete tanulmányait. A szak hamar népszerű lett, mind nappali, mind levelező tagozatos formában elindult a képzés, a hallgatói összlétszám jelenleg 55 fő.
3 SZAKJAINK Alapképzési szakok Szociálpedagógia alapképzési szak (BA), specializációk Család- és gyermekvédelem, Társadalmi esélyteremtés. Közösségszervezés alapképzési szak (BA) szakirányok Humánfejlesztés, Ifjúsági közösségszervezés Kulturális közösségszervezés.
4 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapképzési szak megnevezése: Szociálpedagógia (Social Pedagogy), Képzési idő félévekben: 6 félév +1 félév összefüggő szakmai gyakorlat, összesen: 7 félév, Az alapképzés során összegyűjtendő kreditpontok száma: kredit, Szociálpedagógia szak idegen nyelvi követelménye: legalább egy élő idegen nyelvből államilag elismert középfokú (B2), komplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél megszerzése szükséges, A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: Szociálpedagógus (Social Pedagogue).
5 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK A felvételihez 1 tárgyból emelt szintű érettségi kell, választható tárgyak: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar nyelv és irodalom vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem). Diplomával rendelkezők felvételi pontjainak számítása Ha valakinek van diplomája más területen, vagy a jelentkezés évének júniusában végez, akkor nem szükséges az emelt szintű érettségi, hanem a diplomajegye alapján is számítható a felvételi pontja. Ha a jelentkezőnek mind diplomája, mind emelt szintű érettségije van, akkor a számára kedvezőbb pontszámítás alkalmazható. Ha valaki a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehette át a diplomáját, akkor e szabályok alapján nem számítható pontszám.
6 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapképzési szak képzési célja A képzés célja olyan szociálpedagógusok képzése, akik képesek elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztály tanulási, szociális és mentális problémáit komplex rendszerben kezelni és az érintett személyekkel együttműködésben segíteni, továbbá a gyermek, a fiatal és környezete egyensúlyát fenntartani, helyreállítani, fejleszteni. A képzés multidiszciplináris ismereteket nyújt, valamint azokat a képességeket, készségeket fejleszti és értékeket közvetíti, amelyek segítségével a szociálpedagógusok hatékonyan működhetnek közre a szociális problémák megelőzésében, megoldásában és az érintettek társadalmi integrációjának az elősegítésében. Továbbá kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusban történő folytatásához.
7 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK A képzés tárgyai Alapozó tárgyak A társadalomismeret alapjai, A pszichológia fő területei, Fejlődéslélektan, A szociális professzió alapjai, Jogi alapok, Család és szociális jog, Egyéni esetkezelés elmélete és gyakorlata, Közösségi szociális munka, Szociális menedzsment, Iskolai szociális munka elmélete és gyakorlata, Nevelés és oktatásszociológia, Társadalom és szociálpolitika, Kisebbségszociológia, Családszociológia, Etika, Szociális gondoskodás története, Az EU társadalompolitikai rendszere, Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok, Mentálhigiéné, Társadalmi devianciák, Életkorok pedagógiája, Gyógypedagógiai alapismeretek, Szociálpedagógia, Egészségpedagógia, kórházpedagógia, Gyermek-és ifjúságvédelem Tréningek Szakmai identitás fejlesztése (önismeret), Szociálterápiás szerepjáték, Értékközvetítés Idegen nyelvi kurzusok (választható tárgyak: angol-német-francia nyelven) Integráció, inkluzivitás nemzetközi modelljei, Európai trendek a nevelésben, Kisebbségszociológia, Társadalmi devianciák, Ifjúságszociológia, ifjúságkutatás.
8 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Specializációk Családgyermekvédelem tárgyai: Integrált nevelés, Nevelési-oktatási intézmények prevenciós feladatai, Otthon jellegű intézmények nevelőmunkája, Nevelési-oktatási intézmények prevenciós feladata, Családsegítés módszerei Család és gyermekvédelem módszertana. Család és gyermekvédelmi gyakorlat (40 óra) + 2 óra esetmegbeszélő szeminárium. Társadalmi esélyteremtés tárgyai: Multikulturalizmus, Pedagógiai munka kiemelt figyelmet igényló tanulókkal, Ifjúságszociológia, ifjúságkutatás, Szenvedélybetegség és prevenció, Resztoratív pedagógia alapjai, Fogyatékkal élők társadalmi integrációja Társadalmi esély gyakorlata (40 óra) + 2 óra esetdiagnosztikai szeminárium.
9 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Összefüggő (intenzív) szakmai gyakorlat a 7. félévben. Egy féléven át tartó (tizennégy hét/560 óra) folyamatos gyakorlatot jelent, amelynek kreditértéke 30 kredit. A terepgyakorlat célja A szociális munka és ezen belül a szociálpedagógia korábban elsajátított elmélete és gyakorlati modelljei alapján arra kívánja ösztönözni a hallgatót, hogy a megszerzett ismereteket képes legyen alkalmazni a gyakorlatban - egyelőre szakmai kontroll mellett. Tantárgyi program A hallgató megismerkedik a szociális munka különböző színtereivel, az ott dolgozók feladatköreivel, bevezetést nyer az adott intézmény mindennapi életébe, adminisztrációjába, megismeri a klienskört, tudomást szerez az alkalmazott nevelési módszerekről és lehetőségekről, azaz megismerkedik magával a segítő tevékenységgel. Évközi tanulmányi követelmény Az intenzív terepgyakorlat terepnapló készítésével zárul.
10 SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Elhelyezkedési lehetőségek Gyermek- és ifjúságvédelemben Szociális ellátásban Speciális szükségletű, sérült, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat segítő szolgálatokban Bűnmegelőzési és büntetésvégrehajtási intézetekben Köznevelési intézményekben
11 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapképzési szak megnevezése: Közösségszervezés (Community Coordination) választható szakirányok: kulturális közösségszervezés, ifjúsági közösségszervezés, humánfejlesztés A képzési idő félévekben: 6 félév Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 kredit Idegennyelvi követelmény: Az alapfokozat megszerzéséhez egy idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése - végzettségi szint: alap - (baccalaureus, bachelor, rövidítve: BA-) fokozat - szakképzettség: kulturális közösségszervező (Cultural Community Coordinator) ifjúsági közösségszervező (Youth Community Coordinator Humánfejlesztő (Human Developer) Képzési terület: bölcsészettudomány
12 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK A felvételihez kettőt kell választani az alábbi tárgyakból: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar nyelv és irodalom vagy matematika vagy biológia vagy társadalomismeret vagy történelem, melyek közül legalább egyet emelt szinten kell teljesíteni Diplomával rendelkezők felvételi pontjainak számítása Ha valakinek van diplomája más területen, vagy a jelentkezés évének júniusában végez, akkor nem szükséges az emelt szintű érettségi, hanem a diplomajegye alapján is számítható a felvételi pontja. Ha a jelentkezőnek mind diplomája, mind emelt szintű érettségije van, akkor a számára kedvezőbb pontszámítás alkalmazható. Ha valaki a nyelvvizsga hiánya miatt nem vehette át a diplomáját, akkor e szabályok alapján nem számítható pontszám.
13 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapképzési szak képzési célja Az alapképzési szak célja kulturális, humán, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése, akik el tudják látni művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények, integrált, többfunkciós szervezetek, intézmények működtetését, képesek helyi, közösségi szinten a művelődés, az ifjúság, a felnőttképzés társadalmi és gazdasági helyzetének fejlesztésével összefüggő állami feladatellátást megszervezni, meghatározott intézményszintek esetében azt irányítani. A közösségszervező szakember a közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkaköröket, feladatokat lát el. Ebben a feladatkörében együttműködik a feladatát érintő intézményekkel, szervezetekkel, különösen a kultúra, a közoktatás-köznevelés, szociális ellátás, felnőttképzés, helyi gazdaságfejlesztés ágazataiban. Felkészült a tanulmányok mesterképzésben történő folytatására.
14 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK A képzés tárgyai Alapozó tárgyak Filozófiatörténet, Társadalomtörténet Szociológia, Jogi alapok, A kultúra jogi szabályozása, Művelődéstörténet, Művelődésfilozófia, Művelődésszociológia Közösségfejlesztés, Projektmenedzsment, Menedzsment, Lokális társadalomismeret, Kultúraközvetítés elmélete, Felnőttképzés szervezése, Karriertervezés, Európai Uniós ismeretek, Demográfia, Kommunikációs készségfejlesztés. Idegen nyelvi kurzusok (választható tárgyak: angol-német-francia nyelven) Jogi alapok ( német), Felnőttképzés szervezése (német), Pályázatírás nyelve (angol), Marketing (angol), Európai trendek a nevelésben (angol, német, francia) Philosophie (német), Ethik (német)
15 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakirányok (hirdetése intézményi hatáskörben történik) Kulturális közösségszervezés tárgyai: Kisebbségszociológia, Helytörténet, Helyi médiarendszerek, Közgyűjteményi ismeretek, Néprajz, Marketing, Kulturális rendezvényszervezés, PR ismeretek, Pályázatírás Ifjúsági közösségszervezés tárgyai: Az EU társadalompolitikai rendszere, Egyéni esetkezelés elmélete és gyakorlata, Közösségi szociális munka, A tanulás formális és nem formális színterei, Tanácsadás kommunikációs alapjai, Életkorok pedagógiája Multikulturalizmus, Ifjúságszociológia, Humánfejlesztés tárgyai: Munkaerőpiaci ismeretek, Szervezeti magatartás, Marketingkommunikáció, Nevelés-és oktatásszociológia, Rendezvényszervezés, Humánerőforrás menedzsment, E-learning, Pályázatírás gyakorlata
16 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK A szakmai gyakorlat követelményei A szakmai gyakorlat a kiscsoportos tantervi gyakorlaton túl magában foglalja: a harmadik vagy negyedik félév során egy alkalommal kulturális intézményben vagy szervezetben teljesítendő kéthetes (80 óra), adott képzési időszakhoz kapcsolódó gyakorlatot, valamint a szakirányú szakképzettség szerinti, a választott szakiránynak megfelelő intézményben vagy szervezetben biztosított, legalább 160 óra, képzési időszakhoz kapcsolódó (a nyári szünet időtartamára is kiterjeszthető) gyakorlatot. A szakmai gyakorlati helyet a felsőoktatási intézmény jelöli ki a hallgatóval egyeztetve. A gyakorlati helyszínek lehetnek: települési önkormányzatok, oktatási, közösségi művelődési intézmények, közösségi színterek, közművelődési intézmények, ifjúsági információs és tanácsadó irodák, ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó szervezetek, ifjúsági szociális intézmények, felnőttképzési és humánfejlesztő szervezetek, egyházi, nonprofit és civil szervezetek, amelyekkel a szakmai gyakorlatra a felsőoktatási intézmény megállapodást kötött, és a szakmai gyakorló hely rendelkezik a szakmai gyakorlat szakszerű irányításához szükséges felkészültségű gyakorlatvezetővel. Szakmai gyakorlatok a képzésben: 2. félév: Szakmai gyakorlat I. ( 0+2) 3. félév. Szakmai gyakorlat II. 80 órás gyakorlat 5. félév: Szakmai gyakorlat III. szakirányhoz köthető gyakorlat 160 óra
17 KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS ALAPKÉPZÉSI SZAK Elhelyezkedési lehetőségek közösségi művelődés, az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, településeken, intézményekben, szervezetekben, közösségekben és a közösségi művelődés, az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein közvetlen tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, koordinátori munkaköröket, feladatokat lát el
18 SZAKJAINK Mesterképzési és szakirányú továbbképzési szakok Szociálpedagógia mesterképzési szak (MA) Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak
19 SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK A mesterképzési szak megnevezése: szociálpedagógia (Social Pedagogy) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mester- (magister, master; rövidítve: MA-) fokozat szakképzettség: okleveles szociálpedagógus szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Social Pedagogue Képzési terület: társadalomtudományi Képzési idő félévekben: 4 félév (benne összefüggő szakmai gyakorlat), A mesterképzés során összegyűjtendő kreditpontok száma: 120 kredit, Idegennyelvi követelmény: A mesterfokozat megszerzéséhez egy élő idegen nyelvből államilag elismert, középfokú (B2), komplex típusú nyelvvizsga vagy azzal egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy oklevél szükséges. A szakmai gyakorlat követelményei A szakmai gyakorlat hat hét (240 óra) időtartamot elérő egybefüggő gyakorlat, szociálpedagógiai színtereken végzett kutatási terv alapján, az oktató közvetlen irányítása mellett.
20 SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK A szociálpedagógia mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok a) Teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető: a szociális munka, a szociálpedagógia alapképzési szak, továbbá a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti általános szociális munkás, a szociálpedagógia alapképzési szak. b) Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alap és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. A b) pontban megadott oklevéllel rendelkezők esetén a mesterképzési képzési ciklusba való belépés feltételei: A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a hallgató a korábbi tanulmányai alapján legalább 25 kredittel rendelkezzen. A hiányzó krediteket a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatározottak szerint meg kell szerezni. A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányok szerint szükséges minimális kreditek száma 50 kredit a szociálpedagógiai képzés szempontjából releváns ismeretkörökből, az alábbiak szerint: pszichológiai témakörökből legalább 14 kredit; pedagógiai témakörökből legalább 14 kredit; szociológia témakörökből legalább 12 kredit; egyéb társadalomtudományi tárgyak ismeretkörökből legalább 10 kredit.
21 SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK A mesterképzési szak képzési célja A képzés célja szociálpedagógusok képzése, akik a társadalom működéséről és zavarairól, a személyközi kapcsolatokról, devianciákról, a speciális szükségletű csoportokról, a köznevelési, szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi alap és szakellátási környezetben történő nevelésről, fejlesztésről és szociális szakmai segítségnyújtásról szóló elméleti ismeretek felhasználásával nyújtanak segítséget. Elsősorban a gyermekés ifjúsági korosztály, valamint családjuk, csoportjaik és közösségeik társadalmi beilleszkedését, a hátrányos helyzetűek, szociális ellátásra szorulók életesélyeit és életminőségét javítják. Tevékenységük az egyéni és közösségi felelősségre, a társadalmi igazságosságra, a demokratikus gondolkodásmódra, az emberi, gyermeki jogokra alapozva a társas, szociális kapcsolatok helyreállítását célozza. További cél, olyan magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik a szociálpedagógiai színtereken önállóan, vagy csoportban végzendő kutatási, szakértői, oktatási, döntéshozói, irányítási, tervezési és szervezési feladatok felelősségteljes elvégzésére képesek. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.
22 SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Fő tantárgyak Szociológia és társadalomismeret ismeretkör A deviancia szociológiai elméletei ( magyar vagy angol nyelven) Modern társadalomelméletek Pszichológia ismeretkör Krízisintervenció Vezetői készségek fejlesztése Stressz és konfliktuskezelés Pedagógia ismeretkör Modern irányzatok a neveléstudományban Interkulturális nevelés Resztoratív pedagógia elmélete és gyakorlata Szociálpedagógia ismeretkör Gerontoedukációs alapok Demográfiai csoportok szociálpedagógiája A szociálpedagógia elméletei Szociális munka ismeretkör Modernizációs dilemmák a szociális segítésben Segítő elméletek és módszerek Szociális munka kisebbségekkel (magyar vagy angol nyelven) További tárgyak Statisztika; Összehasonlító szociológiai vizsgálatok (magyar vagy angol nyelven); Kutatásmódszertani gyakorlat; Szociális etika; Vezetéslélektan; Társadalom és szociálpolitika; Ágazati szociálpolitika, család és népesedés-politika
23 ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szak megnevezése: Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Iskolai szociális munkás (School Social Worker) A képzés szintje: Szakirányú továbbképzés A szak oktatási formája: Részidejű képzés (levelező tagozat) Képzési idő: Félévek száma: 2 félév Képzési idő kontaktóráinak száma: 165 óra Összes megszerzendő kreditpontok száma:60 kredit A felvétel feltételei: Legalább alapképzésben (korábban főiskolai képzésben) szerzett oklevél bölcsészettudomány, pedagógusképzés vagy társadalomtudomány képzési területen. A képzés célcsoportja A továbbképzést azok számára ajánljuk, akik társadalomtudományi vagy bölcsészettudományi vagy pedagógusképzési alapképzésben vagy mesterképzésben oklevéllel rendelkeznek. A továbbképzés célcsoportjai: a gyermekjólét területén, a gyermekvédelemben, szociális illetve a köznevelési intézményekben dolgozók.
24 ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben A végzettek alkalmasak az iskolában felmerülő szociális problémák megoldásához szükséges valamennyi lehetséges erőforrás mozgósításával olyan tevékenységek ellátására, amelyek segítenek javítani, illetve helyreállítani az iskola társadalmának (tanulók, tanárok, egyéb személyzet) és a helyi közösség élet- és működőképességét, valamint hozzájárulnak az ehhez szükséges komplex feltételek megvalósításához, így közvetve a tanulók szocializációs, illetve tanulmányi sikereihez
25 ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Fő tantárgyak Alapozó tárgyak Köznevelés rendszere és jogi szabályozása A globalizáció szociológiája Iskolai szociális munka elmélete és jogi keretei Szakmai törzsanyag Hátránykompenzáló jó gyakorlatok Az iskolai szociális munka módszerei Cigány tanulók az iskolában Társadalmi egyenlőtlenségek és az iskola Nevelésmódszertan Pedagógiai szociálpszichológia Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek a köznevelés rendszerében Az erőszak pszichológiai kérdései Gyermekjólét és gyermekvédelem hazai és európai dimenziói Választható tárgyak Kommunikáció és konfliktus az iskolában Iskolai projekttervezés Szociálterápiás szerepjáték Mérések és kutatások az iskolában
26 HALLGATÓINK ÉLETÉBŐL
27 HALLGATÓINK ÉLETÉBŐL
28 HALLGATÓINK ÉLETÉBŐL
29 Miért szeretnek hallgatóink nálunk tanulni? Kérdőív: november, 75 hallgatói válasz alapján épített környezet igényessége (tantermek,épületek), közel van a lakóhelyemhez, tetszik a város, értékes, piacképes diplomát ad, jól képzett oktatók a szakon es hallgatói elégedettségmérés alapján az oktatás színvonalával elégedett hallgatók aránya: 81,25%, oktatók szakmai felkészültségével elégedett hallgatók aránya: 68,75% az oktatók és a hallgatók viszonya: 4,79 átlagpont (1-6 közötti pontérték)
30 Sok szeretettel várjuk a Szociálpedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék képzéseire! A képzéseinkről bővebb információ:
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE. SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK http://www.nye.hu/appi/ 2017 MAGUNKRÓL 2017 szeptemberétől a Nyíregyházi Egyetemen (jogelődje:
1. A mesterképzési szak megnevezése: szociálpedagógia (Social Pedagogy)
SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK 1 1. A mesterképzési szak megnevezése: szociálpedagógia (Social Pedagogy) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő
munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.
1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: andragógia (Andragogy) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése végzettségi
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK
SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK SZOCIÁLPEDAGÓGIA alapképzési szak 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron SZOCIÁLPEDAGÓGIA ALAPSZAK Szakfelelős: Dr. Molnár Katalin
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés (Social and Youth Work at ISCED level 5) 2. A szakképzettség
HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK
HITÉLETI SZAKOK I. VALAMENNYI EGYHÁZI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY TEKINTETÉBEN 1. KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: katekéta-lelkipásztori munkatárs (Catechist-
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar Képzési idő: 4 félév
EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=102184.263634 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről EGÉSZSÉGPOLITIKA, TERVEZÉS ÉS FINANSZÍROZÁS MESTERKÉPZÉSI
ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK művelődésszervező felnőttképzési szervező
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS
PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az
Közösségszervezés BA
Közösségszervezés BA Mi is az a közösségszervezés? Fiatalok, felnőttek és idősek közösségeinek képzésével és művelődésével foglalkozó szakma és tudomány. Előd szakjai 1956 óta léteznek: Népművelő Közművelődési
A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:
Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ
TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév SZOCIÁLPEDAGÓGIA alapképzési szak NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor oktatási dékánhelyettes Dr. Molnár
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE. SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ALKALMAZOTT HUMÁNTUDOMÁNYOK INTÉZETE SZOCIÁLPEDAGÓGIA ÉS KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS INTÉZETI TANSZÉK http://www.nye.hu/appi/ 2017 MAGUNKRÓL 2017 szeptemberétől a Nyíregyházi Egyetemen (jgelődje:
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS. 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan
REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉS 1. A mesterképzési szak megnevezése: regionális és környezeti gazdaságtan 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben
Politikatudomány mesterképzés levelező tagozat képzési terv POLL17-MA
Politikatudomány mesterképzés levelező tagozat képzési terv POLL17-MA Társadalomtudományi alapismeretek (15-20 kredit) Összehasonlító közgazdaságtan előfeltétel/ef vagy 8 3 KO őszi Európai civilizáció-
KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA
KREDITELISMERÉSI KÉRELEM A NYÍREGYHÁZI EGYETEM SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKRA (MA) JELENTKEZŐK SZÁMÁRA A kreditelismerési kérelmet az 18/2016. (VIII. 5.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések,
ANDRAGÓGIA mesterszak (MA) 2019
ANDRAGÓGIA mesterszak (MA) 2019 Képzési forma Munkarend Finanszírozási forma (HUF/félév) Irányszám Képzési idő (félév) Felvételi követelmények M N A 5 < 10 fő 4 szóbeli felvételi M N K 325.000,- M L A
MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi
7. A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák:
KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. A mesterképzési szak megnevezése: közigazgatási (Public Administration) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a
1. A mesterképzési szak megnevezése: takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki
1. A mesterképzési szak megnevezése: takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK Szakfelelős: Dr. Könyves Erika egyetemi docens Indított specializációk: Egészségturizmus Turisztikai desztináció menedzsment Szálloda Team Academy Képzési terület,
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK
GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Indított specializációk: üzletvitel és szervezés (felelős: Dr. Törő Emese, egyetemi docens) pénzügy
A SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZERBEN (NEPTUN) RÖGZÍTETT MINTATANTERV
A SZÁMÍTÓGÉPES RENDSZERBEN (NEPTUN) RÖGZÍTETT MINTATANTERV 1. A szak óra- és vizsgaterve AZ ALAPOZÓ KÉPZÉS ÓRATERVE Alapozó tárgyak kredit (61) A pedagógia elméleti és történeti alapjai (15 kredit) Pedagógia*
Mesterképzési szakok - Egészségügyi szociális munka (MSc)
Mesterképzési szakok - Egészségügyi szociális munka (MSc) 1. A mesterképzési szak megnevezése: egészségügyi szociális munka (Social Work in Health Care) 2. A mesterképzési szakon szerezhetõ végzettségi
2017-től fölvett hallgatóknak
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK MÉDIATUDOMÁNY SPECIALIZÁCIÓ 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K =
ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK bölcsészettudomány mester nappali Bölcsészettudományi Kar 4 félév
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ
TÁRSADALOMISMERET KÉPZÉSI ÁG (BA) KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIATUDOMÁNY ALAPSZAK - ÚJSÁGÍRÓ SPECIALIZÁCIÓ A 2017-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Felsőoktatási szakképzés megjelölése: Indított szakirányok: Képzési terület: Besorolási szak: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős
Szakképzettség megnevezése: okleveles közgazdász, számvitel szakon
Számvitel MA szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a nemzetközi összehasonlításban versenyképes, korszerű elméleti és gyakorlati ismeretanyag elsajátítását követően képesek a gazdálkodó egységek
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben
A SZOCIÁLPEDAGÓGIA szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Szociálpedagógia Tagozat: Levelező, LA, LD Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
NEMZETÖZI GAZDÁLODÁS ALAPÉPZÉSI SZA Szak neve: Nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak Indított akkreditált specializációk (a szak -jában még nem nevesített specializációk): ülgazdasági-vállalkozási EU-integráció
KOMPLEX REHABILITÁCIÓ MESTERKÉPZÉSI SZAK
KOMPLEX REHABILITÁCIÓ MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: komplex rehabilitáció (Complex Rehabilitation) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K
Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ
SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:
SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális
2019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv
KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK
KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK 1. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki (Environmental Engineering) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi
2019-től nappali tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF= egyéni felkészülés D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS
SZOCIÁLIS ÉS IFJÚSÁGI MUNKA FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS Felsőoktatási szakképzés megjelölése: Indított szakirányok: Képzési terület: Besorolási szak: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős
SZOCIOLÓGIA SZAK NAPPALI TAGOZAT
SZOCIOLÓGIA SZAK NAPPALI TAGOZAT A képzés célja: Humanisztikus értékek iránt elkötelezett, társadalomkritikai érzékkel rendelkező, alkotószellemű szakemberek képzése, akik széleskörű társadalomelméleti,
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER MESTERKÉPZÉSI SZAK
EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: egészségügyi menedzser (Health Care Management) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség Tagozat: EMBERI ERŐFORRÁSOK BA Közgazdász emberi erőforrások alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit Kódja
Letöltés időpontja: :26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Kulturális mediáció mesterszak Mesterképzés/MA/MSc
Letöltés időpontja: 2019.07.18. 19:26 Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális mediáció mesterszak Mesterképzés/MA/MSc Képzési forma: Nappali, Képzési forma: Levelező Finanszírozás: Állami
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar Képzési idő: 4 félév
Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések
Bármely tanári szakképzettség mellé vagy után választható kizárólag második tanári szakképzettségek magyar mint idegen nyelv tanára háztartásgazdálkodás-tanár életvitel és gyakorlati ismeretek műveltségterületi
MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK
MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK EKE-AVK (Gyöngyösi Campus) Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz) EKE-BTK (Egri Campus) Képz. Munkarend forma (félév)
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Nappali tagozat
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Nappali tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v 1. GTK Stratégiai menedzsment 2. GTK Stratégiai menedzsment 3. AJPJT510M
Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar. Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak
Pallasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kar Vállalkozásfejlesztés mesterképzési szak Szolnok 2016 1 VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERKÉPZÉS 1.Az indítandó mesterszak megnevezése: vállalkozásfejlesztés 2.Az oklevélben
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2011. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEBEVZÉSE: Andragógia szak 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ SZAKKÉPZETTSÉG MEGNEVEZÉSE: Andragógus Művelődésszervező
Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról
Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett
A Debreceni Egyetem képzési programja 2019/2020. ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK
ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar Képzési idő: félév Az
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI
GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK (GVB) KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI 1. Az alapképzési szak megnevezése: gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki 2. Az alapképzési szakon
38. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK
38. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: kulturális örökség tanulmányok (Cultural Heritage Studies) 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
Föld, víz, levegő, élettér
DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KAR KÖRNYEZET- ÉS VEGYÉSZMÉRNÖKI TANSZÉK A környezetmérnöki MSc szak bemutatkozása Föld, víz, levegő, élettér DE DEBRECENI EGYETEM 15 Kar MK MŰSZAKI KAR A RÉGIÓ MŰSZAKI KÉPZŐHELYE
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék
KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Kereskedelem és Marketing Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELEM ÉS MARKETING ALAPKÉPZÉSI SZAK 1.
ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: andragógia (Andragogy) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi
VÉGZŐS HALLGATÓK KREDITELLENŐRZÉSE Andragógia szak
VÉGZŐS HALLGATÓK KREDITELLENŐRZÉSE Andragógia szak Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció I. Alapozó képzés 65 kredit 51 kredit BTAT101BA Filozófiatörténet BTPS101BA A pszichológia főbb területei BTPS1BA
1. Óvodapedagógus szak
1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos
INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI (BA) SZAK
INFORMATIUS ÖNYVTÁROS ALAPÉPZÉSI (BA) SZA A szak megnevezése: informatikus könyvtáros Az oklevélben szereplő szakképesítés megnevezése : informatikus könyvtáros Végzettségi szint: alapfokozat (Bachelor,
A fentiekben hivatkozott rendelet több pontban is érintette az alap- és mesterszakok képzési és kimeneti követelményét.. ALAPKÉPZÉSI SZAKOK
Tájékoztató Az oktatási és kulturális miniszter 24/2010. (V. 14.) OKM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet módosításáról A
Félévi Kredit. Filozófia ADB K 2 TFI Dr. habil. Kiss Lajos András X. Szociológia I. ADB K 3 TKI Dr. Kerülő Judit X
Andragógia alapképzési szak Specializációk: Művelődésszervező, Személyügyi szervező, Felnőttképzési szervező 2009. szeptemberétől Tantágy neve "A" típusú tárgyak Filozófia ADB1101 2 0 K 2 TFI Dr. habil.
2017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV
A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő
Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK
Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK
FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított specializáció: fordítói specializáció Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási Mesterszak Levelező tagozat
Ajánlott tanterv Munkaügyi és Társadalombiztosítási gazgatási Mesterszak Levelező tagozat S.sz. Tárgykód Tárgy megnevezése Fé lé v Óra/ félév Szám onké rés Kr. érték 1. GTK Stratégiai 1. 10 K 3 2. GTK
Filozófia ADB K 2 TR Dr. habil. Kiss Lajos András X. Szociológia I. ADB K 3 AK Dr. Kerülő Judit X
Andragógia alapképzési szak Specializációk: Művelődésszervező, Személyügyi szervező, Felnőttképzési szervező 2009. szeptemberétől "A" típusú tárgyak felelős felelős oktató neve Előfeltétel Ea. Gy. intézet
Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre
Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZÉS
MŰVELŐDSZERVEZŐ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZ 1. A képzési cél Olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, a felnőttképzési helyi nyilvánosság munkaterületein elemző,
Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:
TANEGYSÉGLISTA (BA) INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPSZAK 017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat
PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató
PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2016 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok
Nyelvvizsga követelmények
Nyelvvizsgák beíratása az Idegennyelvi Szaknyelvoktató Központban A nyelvvizsga beíratás rendje 2016. augusztus 8-12. [1] Az oklevelek megszerzésének nyelvvizsga-követelményei Alapképzési szakok (BA) nyelvvizsga-követelményei
SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK
SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: társadalomtudomány, társadalomismeret Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar Képzési
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak
GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése
Nyelvvizsga követelmények
Nyelvvizsgák beíratása a Tanulmányi Osztályon A nyelvvizsga beíratás rendje [1] Az oklevelek megszerzésének nyelvvizsga-követelményei Alapképzési szakok (BA) nyelvvizsga-követelményei A diszciplináris
Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a
Az ELŐADÁS ifjúságsegítő CÍME curriculum a pedagógus szemével Horváth Ágnes Alapismereti és Szakmódszertani Tanszék, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Vázlat Kulcsszavak: ifjúságsegítő, tudományág,
A JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI
A JELENTKEZÉS ÉS A FELVÉTEL SAJÁTOS FELTÉTELEI TANÁRI MESTERSZAK: A képzés nappali tagozaton szakpárban, eredeti tanári szakképzettségek megszerzésére vonatkozó formában indul, alapképzési diplomával rendelkezők
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK
VEZETÉS ÉS SZERVEZÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK Szak neve: Vezetés és szervezés mesterképzési szak (Management and Leadership) Indított specializációk: Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés (Human
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2019-től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,
RUSZISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: foglalkoztatáspolitika szakirány Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: mester Képzési forma (tagozat): nappali A szakért
SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK
Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK foglalkoztatáspolitika specializáció
KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
KONFERENCIA- ÉS RENDEZVÉNY-MENEDZSMENT SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Tudományterület, tudományág: gazdaságtudományok Képzési forma: levelező A szakért felelős kar: Gazdálkodástudományi és
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodás Tanszék KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési