TANULMÁNYÚTI TAPASZTALATOK AZ OLASZORSZÁGI NYÁRFATÉRMESZTÉSRŐL
|
|
- Csaba Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 (45) Populus DR. TÓTH BÉLA DR. SZEMERÉDY MIKLÓS TANULMÁNYÚTI TAPASZTALATOK AZ OLASZORSZÁGI NYÁRFATÉRMESZTÉSRŐL Az olaszországi nyárfakutatási és gyakorlati nyárfatermesztési tevékenység és eredmények közismerten az európai élvonalba tartoznak. Ezért ezek figyelemmel kísérése mindenkor sok hasznos tanulsággal szolgál, még ha az alkalmazott elvek, eljárások, a sok tekintetben eltérő termőhelyi adottságok és közgazdasági lehetőségek, kívánalmak folytán nem is vehetők át kritikátlanul, minden változtatás nélkül. A hazai viszonyokhoz való alkalmazkodás nélkülözhetetlen feltétele a külföldi adottságok, termesztési körülmények közvetlen megismerése. Ezt a célt szolgálta az a tanulmányút, amelyet a szerzők az ERTI intézményi kapcsolataínak felhasználásával és a Felsőtiszai EFAG anyagi áldozatvállalásával 1981 őszén Olaszországban tehettek a Casale Monferato-i Nyárfatermesztési Kutatóintézetben, a római Mezőgazdasági és Erdészeti Kutatási Központban, valamint több szaporítóanyagtermesztő és nyárfatelepítő gazdaságban. Az olaszországi nyárfatermesztés területi kiterjedésében az utóbbi másfél évtized folyamán jelentős visszaesés következett be. Mint ismeretes, a nyárfatermesztés Olaszországban döntően a mezőgazdaság keretei között folyik, kis gazdaságokban és nagyobb üzemekben egyaránt. A gazdaságok termelési szerkezetét, a termesztett növényféleségek megválasztását a rövid távú jövedelmezőségi kilátások határozzák meg. A mezőgazdasági termelés jövedelmezősége erőteljesen megemelkedetett, ugyanakkor az 1970-es évek közepéig alig emelkedő faárak és a költségek növekedése miatt a nyárfatermesztés jövedelmezősége nagymértékben lecsökkent. Ez az oka, hogy a legnagyobb kiterjedésük idején közel 240 ezer ha-nyi olaszországi nyárasok területe jelenleg mintegy 160 ezer ha-t tesz ki. Az erdész közgazdászok véleménye szerint ez a területnagyság várhatóan állandósul, bár a nyárfatermesztés alakulása a hámozási minőségű anyagot felhasználó iparágak jövőjének a függvénye. Olaszországban a nyárfatermesztés jövedelmezőségét szinte kizárólag a hámozási minőségű anyag határozza meg. A bevételeknek mintegy 80%-a ebből a választékból ered. A vékonyabb faanyag (pl. papírfa, forgácsfa) ára alig egy tizede a lemezipari rönkének, de jellemző módon még így is kifizetődőbb a vékony anyagot feldolgozó üzemeknek import alapanyaggal dolgozni, mint a hazai termelésűvel. A nyárasok 70%-a Észak-Olaszország mezőgazdasági tájain helyezkedik el; az itteni nyárasok 90%-a is a nyugati Pó-síkságon összpontosul. A nyárfatermesztés zömmel még mindig az optimális termőhelyeken folyik. Az említett nagyarányú területcsökkenés során a nyárfa termesztése ott maradt fenn továbbra is, ahol a vetésforgóba (ill. a területhasznosítási forgóba) illesztve, annak egyik elemeként folyik. Sajátos nyárfatermesztési mód alakult ki Piemontéban: az itt jellegzetes állattenyésztés kiegészítőjeként a legelőkön telepítenek kisebb nyáras foltokat az állatok részére védő-pihenő helyek céljára.
2 1. ábra. 4 éves 'Luisa Avanzo' nyarak Casale Monferratóban (15 16 m magasak; telepítés kétéves, csúcsrügyes karódugvánnyal) A mezőgazdasági termelésben végbemenő racionalizálási változások kapcsán egyre inkább előtérbe kerülnek a nyárfának kevésbé megfelelő termőhelyek is. Ugyanakkor a gazdaságosság igénye a termesztési technológiák egyszerűsítésére is ösztönöz. Mindezek a változások a nemesítésben és a termesztési technológiák fejlesztésében újabb feladatok elé állították az olaszországi nyárfakutatást és a termesztői gyakorlatot. így pl. míg korábban az euramerikai nyárfajták termesztése szinte kizárólagos volt, újabban egyre inkább szerephez jutnak a fehérnyárhibridek is. Közép-Olaszországban, különösen pedig Toscanában, a fehérnyárnak eddig is nagyobb szerepe volt, mivel az itteni éghajlati és talaj adottságok az euramerikai nyaraknak kevésbé kedveznek. Itt a fehérnyár termesztését a jellegzetes helyi bútoripar is ösztönzi. A fehérnyár sűrűbb szövetű fája ugyanis kiválóan alkalmas a műbútorasztalos-ipar céljaira. Az olaszországi hivatalos fajtaregiszterben ez idő szerint szereplő 24 nyárfajta közül csupán kettő, mindenekelőtt az T 214', valamint a 'BL Costanzo' uralja a köztermesztést. Az 'I 214' termesztése azonban egyre erőteljesebben kezd visszaszorulni egyes itthon isi jól isimert, jellemzően kedvezőtlen tulajdonságai miatt (pl. a durva ágasadási hajlam, az ebből következő nagy nyesési igény és a hámozási választék kisebb aránya, a meszes talajokkal szemben mutatott érzékenység, a nagyfokú Marssonma-érzékenység). Az 'I 214' helyét egyre növekvő mértékben foglalják el az utóbbi évtizedben termesztésbe vont kiváló új fajták. A fehérnyárak termesztése a már említett okoknál fogva újabban fellendülőben van a hagyományosan fehérnyárat termesztő Toscanán kívül is. Ez hozta magával, hogy a fajtaregiszterben eddig nem szereplő fehérnyárhibridjeik közül elsőként most van folyamatban, az 'I 58/57' regisztrálása, 'AUegri' néven. E hibrid termesztésbe vonását a kedvező kísérleti eredmények indokolják. (Ez számunkra igen megnyugtató, mivel Magyarországon is ugyanez a fehérnyárhibrid van elterjedőben, és megkezdődött a fajtaminősítési eljárás is.) Olaszországban a nyárfanemesítő munka az utóbbi másfél évtizedben számos újabb, kiváló tulajdonságú klónt eredményezett. Ehhez rendkívülien széles
3 2. ábra. 7 éves, 'I 214' nyarak (balról; mellmag. átmérő: cm) és 'Luisa Avanzo' nyarak (jobbról; mellmag. átmérő: cm) a mediterráni populétumban körű nemesítési bázissal rendelkeznek. Pl. Észak-Amerikában szelektált, saját deltoides pluszfák tömegére támaszkodhatnak; az összehasonlító klónvizsgálati kísérleteikben ezernél több, már leklónozott hibriddel dolgoznak (e szám nem foglalja magába a még le nem kiónozott, sok ezernyi magoncot). Az új fajták kiválasztásánál általában ugyanazokat a követelményeket tartják szem előtt, mint amelyek a magyarországi nyárfanemesítő munkában is feltételként szerepelnek: egyenes, a koronán végigfutó törzs, finomágúság, kiváló gyökeresedési (általában visszaszerző) képesség, erőteljes növekedés, a veszedelmes 3. ábra. Iránból származó, 20 éves 'Shirazzi' fehérnyárhibridek a mediterráni populétnmban (mellmag. átmérő: 62 cm)
4 betegségekkel (Olaszországban kiemelkedően a Marssonina-val) szemben mutatott rezisztencia. Alapkövetelmény, hogy az új fajtáknak e követelmények legalább valamelyike tekintetében többletteljesítményt kell felmutatniuk az T 214' nyárral szemben. Az új euramerikai nyárfajták közül kiemelkedik kiváló tulajdonságaival a 'Luisa Avanzo' elnevezésű, amely várhatóan rövid időn belül uralni fogja az olasz nyárfatermesztést. Ez eddig valamennyi nyárfabetegséggel szemben rezisztensnek tűnik, kiváló növekedésű, jó törzsalakú, finoman ágasodó, a termőhelytűrés tekintetében plasztikusnak mutatkozik (agyagosabb talajokon is jól nő), a korai fagyokra nem érzékeny. A lombozata sokáig fennmarad, feltűnő módon a sűrűbb állásban alászorult, beárnyékolt leveleik is. (Ez a tulajdonsága különösen előnyös lehet a szennyvízelhelyező nyárfásításokban, ahol a késő őszig épségben megmaradó lombozat meghosszabbíthatja a biológiai drenázs időtartamát.) További kiváló új euramerikai fajták: 'Guardi', 'Bellini', 'Carpaccio', 'Tiepolo', 'Cima', '302 s. Giacomo', 'ECO 28', 'San Martino' (ez utóbbi a melegebb tájakon érzékeny a mozaikvírusra) stb. Ezek az új klónok már szerepelnek az olaszországi fajtaregiszterben. Minthogy a fagytűrésük jó, indokolt Magyarországon is a kísérletekbe való bevonásuk. Külön is rá kell mutatnunk a 'BL Costanzo' nyárra] szerzett kedvező termesztői tapasztalatokra, mivel ez a fajta a közelmúltban került bele ('BL' néven) a magyarországi engedélyezett nyárfajtaválasztékba. Törzsalakja, növekedési erélye kiváló. Pl. a mediterrán populétumban levő példányai 16 éves korban cm mellmagassági átmérőt értek el; mentesek minden betegségtől. A fája különösen fűrészipari célra alkalmas. A személyes tapasztalatok és a kapott információk alapján e nyárfajta magyarországi köztermesztésbe vételét minden tekintetben megnyugtatónak lehet ítélni. A fehérnyár-nemesítés a kereslet hiánya miatt sokáig háttérbe szorult. Egyedüli kiemelkedő eredmény az 'I 58/57' fehérnyárhibrid előállítása volt. A fehérnyárak nagy előnyeként értékelik a termőhelytűrési plaszticitást (azzal a megszorítással, hogy a fehérnyárak alapvetően melegigényesek), valamint a fagykárosításokkal szemben mutatott ellenállóképességet. A biomassza-előállítás tekintetében a fehérnyárat előnyösebbnek értéklik az euramerikai nyarakkal szemben, mivel az ágtömegben nagy, a jelenlegi ipari felhasználási módok mellett, még kihasználatlan biomassza-mennyiség halmozódik fel. Toscanában ahol a fehérnyár termesztése mindmáig előtérben maradt a szaporítóanyag-termesztők folytonos spontán szelekciós tevékenysége nyo- 4. ábra. 18 éves 'Casale 56 B' fehérnyárhibrid a mediterráni populétumban (mm. átm.: cm)
5 mán tömegével találhatók a kiváló tulajdonságú fehérnyárak. Az olaszok erre a bázisra építik fehérnyár-nemesítői tevékenységüket. A másik fehémyárnemesítési bázis 1 a mediterráni populétum igen gazdag gyűjteménye. Itt különösen kitűnik erőteljes növekedésével a 'Shirazzi' elnevezésű iráni klón (20 éves korban 62 cm mellmag. átmérő); a déli származásával összekapcsolódóan feltételezhető nagy melegigénye azonban óvatosságra int. További ígéretes, egészen kiváló fehérnyárklónokat lehet találni a Casale Monferratóban előállitott hibridek között is (pl. a 'Casale 56 B'). A fehérnyárklónok szelektálásánál is egyik alapkövetelmény a kielégítő gyökeresedési készség, mivel a gyakorlatban ezeket is kizárólag vegetatív úton, dugványozással szaporítják. E tekintetben szerzett kedvező tapasztalatok hívták fel a figyelmet az 7 58/57' klónra is. Az között évente folyamatosan végzett gyökereztetési vizsgálatok tanúsága szerint a természetes külön kezelés nélküli gyökeresedés aránya átlagosan 55%. A kedvező gyökeresedési arányt az egyes évek időjárási viszonyai sem befolyásolták számottevően. Az összehasonlító klónvizsgálati kísérletek eredményei szerint az optimális nyárfatermőhelyeken az 'I 58/57' fehérnyár növekedése elmarad ugyan az 'I 214'-étől. a keleti Pó-síkság és Északkelet-Olaszország kötöttebb, agyagos talajain, valamint a tengerparti homokterületeken azonban az 'l 58/57' fehérnyár vastagsági növekedése azonos vagy meghaladta az 'I 214'-ét. Ugyanitt az 'I 58/57' teljesen egészséges, míg az 'I 214'-en különféle károsítok, mindenekelőtt a Marssonina erőteljes fellépése volt megfigyelhető. E fehérnyárklónt teljesen rezisztensnek találták a Marssonina, a Venturia és a mozaikvírus támadásával szemben. Számottevő MeZampsora-károsítást sem lehetett észlelni. A tanulmányút egyik igen kedvező eredménye, hogy az olasz intézetek késznek mutatkoznak az ott kiváló minősítést kapott új klónjaikból vizsgálati anyagot átadni. így lehetővé válik ezeknek a bevonása a hazai nemesítésihonosítási kutatási tevékenységbe. A ía energia rendszer" elemzése során H. Young két csoportot különböztet meg az egyik a fatermesztők", a másik a faégetők" csoportja. A két embercsoport különböző célokért dolgozik, és mindeddig kevés közös alapot talált a jobb együttműködésre. A korábbi, kizárólagos rönkhasznosítás ma már a múlté. A kitermelt fa növekvő hányadát dolgozzák fel a fatermék- és energiafogyasztási igények kielégítésére. Várható, hogy a fa élelmiszer-, rost- és vegyipari célú felhasználásával megváltozik az erdőhasználat jellege. Az elmúlt öt év során megjelentek a tuskó-gyökér harveszterek is, amelyek segítségével a vágásérett állományok kitermelése után 40 tonnányi nyersanyaghoz jutnak még hektáronként. A nyersanyaghiány is azt követeli, hogy az erdőgazdaságban vegyük számba az összes fát és cserjeféléket is. Ezek alkotóelemeit (levél, ág, törzs, gyökér stb.) súly szerint kell kimutatni. Fokozni kell a növedékmeghatározás pontosságát a túlhasználatok elkerülése végett. Az első európaiak megjelenésekor Amerikát a prérik kivételével erdők borították. Több száz év elmúltával, kezd az amerikai ember rádöbbenni arra, hogy az erdőterületek végesek és csak meghatározott mennyiségű nyersanyag szolgáltatására képesek. Az erdei termékek hierarchiájában jelenleg a fűrészrönk az első, az energiacélú fa az utolsó helyen áll. Vajon miként alakul ez 2000-ben? Továbbra sem lenne helyes az erdei biomasszát csupán egy célra (pl. energia) felhasználni, mert az építő-, a papír- és a többi iparágak fejlesztéséhez is szükség lesz a fára. Fontos az, hogy azok az energiafogyasztók, akik az erdei biomassza felhasználásával kívánják energiaszükségletüket kielégíteni, hosszú távon garanciát kapjanak a nyersanyagellátás részéről. Ezt úgy lehet megteremteni, hogy a fatermesztők" és a faégetők" között kialakul az állandó kapcsolat és együttműködés. ( Out of the Woods 1981." Ref.: dr. Sólymos R.)
AZERDO Z BEN ALAPÍTOTT ERDÉSZETI LAPOK 117. ÉVFOLYAMA. 1 9ö2. JÚLIUS * XXXI. ÉVFOLYAM T. SZÁ M
AZERDO Z 1 862-BEN ALAPÍTOTT ERDÉSZETI LAPOK 117. ÉVFOLYAMA 1 9ö2. JÚLIUS * XXXI. ÉVFOLYAM T. SZÁ M T A R T A L O M Az erdészetnek akadémikusa van (dr. Herpay Imre) 285 Szoták Ferenc: Síkvidéki, tuskózatlan
Nemesnyár ipari faültetvény. Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel
Nemesnyár ipari faültetvény Faanyagtermelés mezőgazdasági módszerekkel Mi jellemzi az ültetvényt? Kimagasló jövedelmezőség, alacsony kockázat, növekvő piaci kereslet Rendelkezésre áll: egyszeri beruházási
A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai
A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Dr. Varga Lajos Agroport-D Kft. A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Fajtanemesítés Fajtaelismerés Hazai nemesítésű fajták, fajtahasználat Vetőmagtermesztés
AZ OLASZORSZÁGI NYÁRFATERMESZTÉSI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSÉNEK
AZ OLASZORSZÁGI NYÁRFATERMESZTÉSI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSÉNEK DR. TÓTH BÉLA ÚJABB IRÁNYZATAI DR. SZEMERÉDY MIKLÓS A szerzők előző tanulmányukban (AZ ERDŐ, 1982. 7. sz.) az olaszországi nyárfatermesztés
Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok
Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Alanyfajták tulajdonságai (Az anyatelepeken) Vesszők beérlelése - a tenyészidő függvénye - befolyásolja a ráoltott nemes érési folyamatait Vesszőhozam:
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) hazánk legjelentősebb gyorsan növő állományalkotó fafaja, amely erdeink
Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések - VKE Konzorcium VKE
LIII. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia Balatonszemes, 2017. október 25-26. MAGAS AKÁC C IPARIFA KIHOZATAL ÚJ TERMESZTÉSTECHNOL STECHNOLÓGIÁVAL, GYORSNÖVÉSŰ TURBO OBELISK FAJTÁKKAL Dr. Bach
fektetett dugványozási technológia alkalmazás nyár, fűz ültetvényekben szaporítóanyag termelés és ültetvény létesítés
fektetett dugványozási technológia alkalmazás nyár, fűz ültetvényekben szaporítóanyag termelés és ültetvény létesítés Bemutatkozás - Bevezető Ültetvény létesítési és szaporítóanyag termesztési rendszer
Paradicsom info. Hidrokultúrás paradicsom. Tapasztalatok, tendenciák, fajták - 2016. Piaci trendek itthon és külföldön
Paradicsom info Hidrokultúrás paradicsom Tapasztalatok, tendenciák, fajták - 2016 A hidrokultúrás termesztésben megtörtént a szemléletváltás, az elmúlt néhány évben a saját utas próbálkozásokat mindinkább
FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA
FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA Miért kell a címben szereplő témáról beszélni? Ezen érdekek összehangolásával kell megfelelő állami szabályokat hozni. Most úgy tűnik, hogy ezen
Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád
Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miről szeretnénk ma konzultálni A magyartarka szerepének növelési lehetősége a tejfeldolgozásban. Szakosított tejtermelés A szakosított tejtermelésben
Hüvelyes növények szerepe az ökológiai gazdálkodásban
Hüvelyes növények szerepe az ökológiai gazdálkodásban Dr. Divéky-Ertsey Anna adjunktus SZIE, KERTK, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék Fenntartható mezőgazdaság Hosszú távon működő,
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet Átdolgozta: Dr. habil Németh Róbert. Fahasznosítás Magyarország erdő- és fagazdasága
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet Átdolgozta: Dr. habil Németh Róbert 3. Fahasznosítás Magyarország erdő- és fagazdasága A magyarországi erdők fafajcsoport megoszlása (2008) Fafaj
A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.
A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó
A FEHERNYA R NAGYÜZEM I VEGETATÍV SZAPORÍTÁS A
634.0.232.411.4 P. alba A FEHERNYA R NAGYÜZEM I VEGETATÍV SZAPORÍTÁS A SZEMERÉDY MIKLÓS Az 1973. évi felmérés adatai szerint Magyarországon 154 302 hektár a nyárerdők területe. Ebből 20 026 ha-on 3 730
Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában
Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek
500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!
5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral
Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen
Hazai szelídgesztenyések helyzete és lehetséges védekezési módozatok a kéregrák (Cryphonectria parasitica) ellen Készítette: Csizmár Mihály Környezettan BSc Témavezető: Dr. Bratek Zoltán Egyetemi adjunktus
Az öntözés tízparancsolata
1. Az öntözés - mint vízgazdálkodási kategória - a víz hasznosításának egyik módja, egyben az adott helyen rendelkezésünkre álló víz felhasználásának egyik eszköze és az adott (vízgyűjtő)terület vízháztartásának
borszőlők vörös fajták:
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni
Oltvány nélkül nincsen szőlő
A szervezet az értekezésben nemcsak a jelenlegi helyzetet mutatja be, hanem javaslatot tesz a szőlőszaporítóanyag-termesztés biológiai alapjainak korszerűsítésére. Ma mintegy 65 ezer hektáron borszőlőt,
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:
Akáckutatás a NAIK-ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomásán. Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János
Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János Az akác hazai múltja Európai megjelenése Jean Robin francia botanikus nevéhez köthető az 1600-as évek elején. A ma élő legidősebb akácfa ismereteink szerint Bábolnán
Ökológiai földhasználat
Ökológiai földhasználat Ökológia Az ökológia élőlények és a környezetük közötti kapcsolatot vizsgálja A kapcsolat színtere háromdimenziós környezeti rendszer: ökoszisztéma Ökoszisztéma: a biotóp (élethely)
Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető
Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, 2018.10.25. Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető A Biharugrai Halgazdaság Kft. elhelyezkedése - A Biharugrai-halastavak,
A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok
A NÉBIH szerepe az ökológiai gazdálkodásban; az ökológiai növénytermesztésre vonatozó szabályok Rónai Anna növényvédelmi mérnökszakértő Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi
GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS
GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTÉS Gyógynövény fogalma Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga. Gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény. Gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására, élvezeti
Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program
Mezőgazdaság és Környezetvédelem: Agrár-környezetgazdálkodási Program Mi az Agrár-környezetgazdálkodási Program? Nemzeti Vidékfejlesztési Terv részeként az EU közös agrárpolitikáját képviseli A támogatási
Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet, Martonvásár
Kukorica hibridek alkalmazkodóképességének jellemzése termésstabilitás vizsgálatokkal a Magyar Kukorica Klub TOP20 kísérleteinek 2015. évi eredményei alapján Árendás Tamás MTA ATK Mezőgazdasági Intézet,
Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon
Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Dr. Németh Krisztina Tudományos főmunkatárs NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Budapest 2016. december 02. Ökológiai
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése
A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése Dr. Kruppa József Ph.D tb. egyetemi docens, címzetes főiskolai tanár Nyíregyháza, 2015. 03. 21. A szakirodalmakban előrevetítik a tritikálé várható elterjedését
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP I. tengely A minőség és a hozzáadott érték növelése a mezőés erdőgazdaságban,
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Megújuló energiatermelés hazai lehetőségei Kiváló biomassza- és földhőtermelés
Fás szárú energetikai ültetvények
Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban
Országos Szőlészeti, Borászati Konferencia Eger - 2015. január 21-23. Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Kozma Pál - Werner János PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Pécs PTE TTK Szőlészeti
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon Prof.. Dr. Molnár Sándor Toth Béla 1 Előadás tartalma: Hazai fűrészipari feldolgozás alapanyaghelyzete
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
GOP -1.1.1-11-2012-0159
GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és vetőmagtermesztésben,
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az
Növény- és talajvédelmi ellenőrzések Mire ügyeljünk gazdálkodóként?
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELMI IGAZGATÓSÁGA Növény- és talajvédelmi ellenőrzések Mire ügyeljünk gazdálkodóként? Fertőszentmiklós, 2015. 03. 06. Szemerits Attila, Havasréti
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE
A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének
A tejelő tehenészet szerepe a. fenntartható (klímabarát) fejlődésben
A tejelő tehenészet szerepe a fenntartható (klímabarát) fejlődésben Dr. habil. Póti Péter tanszékvezető, egyetemi docens Szent István Egyetem (Gödöllő), Álletenyésztés-tudományi Intézet Probléma felvetése
Havi hidrometeorológiai tájékoztató
Havi hidrometeorológiai tájékoztató 2011. december Decemberben a hazánk csapadékszegény időjárását meghatározó anticiklonális időjárási helyzet megszűnt, és újra a ciklonok vették át az időjárásunk irányítását.
SZÍNES PAPRIKA paletta
SZÍNES PAPRIKA paletta SZÍNES PAPRIKA paletta Megújult kínálat Belföldre és exportra A paprika a világ zöldségtermesztésében előkelő helyen áll, mivel a mai korszerű táplálkozás nélkülözhetetlen eleme.
TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6
TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az
Néhány adat a nyárfélék tanulmányozásához
Néhány adat a nyárfélék tanulmányozásához C. MUHLE LARSEN a Belga Gyufaipari Egyesülés nyárfakutatási intézetének igazgatója A Grammont-i Gyufaipari Egyesülés Nyárfa'termesztési Intézetében jelenleg folyó
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő. Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368 Az ipari termelés hátrányai A természetes környezet kimerülése Csökkenő tápanyagtartalom az élelmiszerekben Folyamatos
PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA
PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és
. Szelvényszám Szélesség TÖLTÉS BEVÁGÁS Egyes Összes A töltés A leásás Szelvény szelvény közép Szelvény szelvény Térfogat közép fené magassága felül mélysége Térfogat -ken távolság területe területe méterben
Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő
Smaragdfa, a zöld jövő Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa fejlődése A kiültetéskor 3 év múlva Az előző évben ültetett, a fagyok után tarra vágott Smaragdfa növekedése A 30, a 80 és a 100 napos facsemete
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS
BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand
BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény
Domborzati és talajviszonyok
Domborzati és talajviszonyok Domborzat VIZSGÁLAT TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK Sárpilis az Alföld, mint nagytájhoz, a Dunamenti - Síkság, mint középtájhoz és a Tolna - Sárköz nevezetű kistájhoz tartozik. A Sárköz
GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)
GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal
A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)
I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
Szőlő fajták. Vörös borszőlő fajták. Syrah. Turán
Szőlő fajták Vörös borszőlő fajták Syrah Október elején érik. Fürtje hosszúkáshengeres, tömött, középnagy (130 gr). Bogyója gömbölyű, kicsi, hamvas, kék, húsa puha. Középerős növekedésű, bőtermő. Talaj
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában
A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
A hajósi nyárfagyűjtemény értékelése PALOTÁS FERENC
A hajósi nyárfagyűjtemény értékelése PALOTÁS FERENC Az általánosságban ismert tolnaszigeti nyárfajta-gyűjteménnyel közel azonos időben Koltay György szorgalmazására és irányításával Hajós község határában
Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei
Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Hulladékból Tüzelőanyag Előállítás Gyakorlata Budapest 2016 Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei Dr. Lengyel Antal főiskolai
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.
A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.
7.1. A kutatásunk célja. - A nemesítők részére visszajelzést adni arról, hogy az új hibridek a herbicidek fitotoxikus hatását mennyiben viselik el.
7. A HERBICIDEK SZELEKTIVITÁSÁNAK ILLETVE A KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ KUKORICAHIBRIDEK ÉS AZOK SZÜLŐPARTNEREINEK SPECIFIKUS HERBICID- ÉRZÉKENYSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 7.1. A kutatásunk célja - A nemesítők részére
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és
Kísérletek a som (Cornus mas L) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides L) tömegméretű mikroszaporításának kidolgozására
Kísérletek a som (Cornus mas L) és a homoktövis (Hippophae rhamnoides L) tömegméretű mikroszaporításának kidolgozására Készítette: Baranyai Andrea TÁMOP 4.2.2/B-10/1-2010-0005 Célkitűzésünk Nem csak a
Beszámoló a FAO Nemzetközi Nyárfabizottságának jugoszláviai XI. ülésszakáról
Beszámoló a FAO Nemzetközi Nyárfabizottságának jugoszláviai XI. ülésszakáról K O P E C K Y PERE N C SZŰCS FERENC A FAO 1947-ben, Párizsban alapított Nemzetközi Nyárfabizottsága XI. ülését 1962. VIII. 28
Eco echo szalvéták. Célja. Fenntartható irányvonal, környezetvédelem. Koncepció leírása
Eco echo szalvéták Célja Fenntartható irányvonal, környezetvédelem Koncepció leírása Nyers anyag, újrahasznosított anyag tónus, Tissue és Dunisoft, komposztálhatóság Koncepció neve Eco echo Minőség Dunisoft
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG)
MEGVALÓSÍTÁSI TERV A TISZA-VÖLGYI ÁRAPASZTÓ RENDSZER (ÁRTÉR-REAKTIVÁLÁS SZABÁLYOZOTT VÍZKIVEZETÉSSEL) I. ÜTEMÉRE VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ KISTÉRSÉGEKBEN AZ ÉLETFELTÉTELEKET JAVÍTÓ FÖLDHASZNÁLATI ÉS FEJLESZTÉSI
Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban
Kertészet és Szőlészet 27. szám, GYÜMÖLCSTERMESZTÉS Korai kajszifajták Olaszországban old. Június 3-án Faenzához közeli kajsziültetvényekben rendezett fajtabemutatót a Dalmonte faiskola és a francia Escande
Vezetői számvitel / Controlling II. előadás. Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller
Vezetői számvitel / Controlling II. előadás Controlling rendszer kialakítása Controlling részrendszerek A controller I. A controlling rendszer kialakítását befolyásoló tényezők A controlling rendszer kialakítását
Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing
Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de
Agrár-kutasokat támogató 3D-s talajinformációs rendszer fejlesztése
Agrár-kutasokat támogató 3D-s talajinformációs rendszer fejlesztése Hervai Anrdrás - PTE Kutatás háttere mezőgazdaság helyzete Magyarországon 8442 gazdasági szervezet 485 ezer egyéni gazdaság 9,3 millió
A8-0392/286. Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében
10.1.2018 A8-0392/286 286 63 a preambulumbekezdés (új) (63a) A fejlett bioüzemanyag-fajták várhatóan fontos szerepet játszanak majd a légi közlekedés üvegházhatásúgázkibocsátásának csökkentésében, ezért
NÖVÉNYNEMESÍTÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
NÖVÉNYNEMESÍTÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése Növénynemesítés fogalma és célja Növénynemesítés feladatai Növénynemesítés társtudományai A
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program (NAKP) céljának ismertetése.
Fazekas Miklós Alfaseed Kft.
Fazekas Miklós Alfaseed Kft. Tanulmányok: A Szent István Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát A Kaliforniai Egyetemen növénynemesítést tanult MBA diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen Kutatási terület:
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. május - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok
Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok Székesfehérvár Debrecen 2013. 05.15-16. Magyar Kukorica Klub Egyesület 1 Hivatkozások Szakcikk idézet: Agro Napló (Dr Mesterhézy Ákos) Történeti és szakmai részek:
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os
5f!J. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 5f!J. számú előterjesztés Előterjeszt és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Pilisi Parkerdő Zrt. tevékenységéről
Földminőség, fenntartható és környezetbarát gazdálkodás
Földminőség, fenntartható és környezetbarát gazdálkodás A földminősítés elvi alapjai Rajkai Kálmán MTA TAKI Copyright 1996-98 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Az előadás felépítése Cél: a földminősítés
A szilva intenzív koronaformái és a metszés
A szilva intenzív koronaformái és a metszés Dr. Gonda István professor emeritus Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet Ültetési rendszer kísérlet négy szilvafajtával Telepítés éve: 1997 tavasz Alany:
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ (FELÜLVIZSGÁLAT-TERVEZET) 2015.
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ (FELÜLVIZSGÁLAT-TERVEZET) 2015. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet azon szervezetek képviselőinek, akik a Homokháti
MESZES TALAJSTABILIZÁCIÓ ALKALMAZÁSA AZ ERDÉSZETI ÚTÉPÍTÉSBEN
MESZES TALAJSTABILIZÁCIÓ ALKALMAZÁSA AZ ERDÉSZETI ÚTÉPÍTÉSBEN 2015 MESZES TALAJSTABILIZÁCIÓ ALKALMAZÁSA AZ ERDÉSZETI ÚTÉPÍTÉSBEN Szerkesztette: Dr. Primusz Péter Témavezető: Dr. Péterfalvi József Lektorálta:
A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés. Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza
A Burley dohány nemesítése Magyarországon, fajtakérdés Gondola István Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Kutató Központ Nyíregyháza A növényi produkciót a genetikai alapok, a termőhelyi adottságok
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki
REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!
REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását
MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai
Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012
Olajos növények termesztés-technológiai ajánlat 2012 Tartalomjegyzék Bevezető 4. Napraforgó vetőmagajánlat NK Kondi 10. NK Brio 14. NK Oktava 16. NK Delfi 18. Alexandra PR 20. NK Neoma 22. NK Alego 26.
MARTONVÁSÁR REGIONÁLIS KUTATÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT
A martonvásári agrárkutatások hatodik évtizede MARTONVÁSÁR REGIONÁLIS KUTATÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT VEISZ OTTÓ Bevezetés Hogyan hat a mezőgazdasági termelésre a klímaváltozás? Ennek a kérdésnek a megválaszolását