Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA"

Átírás

1 Iromány száma: T/2929/ ~ ~~nyújtás dátuma: november le, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 NOV 1 0. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat benyújtása Benyújtó: Törvényalkotási bizottság Törvényjavaslat címe: Az évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New Yorkban, március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 46. (10) bekezdése alapján az előterjesztő megküldte,,az évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről" szóló, T/2929. számú törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet). Az egységes javaslattervezetet megvizsgálva megállapítottam, hogy az megfelelően tartalmazza a törvényjavaslat és az összegző módosító javaslat egybeszerkesztett szövegét, ezért a HHSZ 46. (11) bekezdés a) pontja alapján azt egységes javaslatként benyújtom. Budapest, november 8. Tisztelettel: ({- {l( /.e (~ Hende Csaba elnök

2 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága //, /'z_., Elnök: EGYSÉGES JAVASLAT Az évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről szóló T/2929. számú törvényjavaslat ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ Előterjesztő: emberi erőforrások minisztere Budapest, november 8.

3 az évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkba,. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről 1. Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad az évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) mellékletét módosító, az Egyesült Nemzetek Kábítószer Bizottsága március 14-én elfogadott 61/1-6. számú határozatban foglalt módosítás (a továbbiakban: Módosítás) kötelező hatályának elismerésére. 2. Az Országgyűlés a Módosítást e törvénnyel kihirdeti. 3..Decision 61/1 Inclusion of carfentanil in Schedule I ofthe Single Convention on Narcotic Drugs of 1961 as At its 61st session, on 14 March 2018, the Comission on Narcotic Drugs decided to include carfentanil is Schedule I ofthe 1961 Convention, as.",,6111. sz. határozat A carfentanilfelvétele az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény I. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság március 16-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy a carfentanil-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes 4..Decision 61/2 Inclusion of ocfentanil in Schedule I of the Single Convention on Narcotic Drugs of 1961 as ocfentanil is Schedule I of the 1961 Convention, as."

4 .. 6l/2. sz. határozat Az ocfentanil felvétele az évi Jegyzdkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábitoszer Egyezmény l. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság 61. ülésszakán, március 16-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy az ocfentanil-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény l. jegyzékébe felveszi." 5...Decision 61/3 lnclusion offuranylfentanyl in Schedule 1 of the Single Convention 011 Narcotic Drugs of 1961 as furanylfentanyl is Schedule I of the 1961 Convention. as.".. 61/3. sz. határozat A furanylfentanylfelvétcle az évi.jegyzőkönyvvel modositott és kiegészitett évi Egységes Kábítószer Egyezmény 1. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság március l ó-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy a furanylfentanyl-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes 6..Decision 61/4 Inclusion ofacryloylfentanyl in Schedule I of the Single Convention on Narcotic Drugs of 1961 as acryloylfentanyl is Schedule l of the 1961 Convention, as.",,6114. sz. határozat Az acrylfentanylfelvétele az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény I. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság március 16-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy az acrylfentanyl-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes 7. 2

5 .. Decision 61/5 Inclusion ofd-fluorotsobutyrfentanyl in Scliedule 1 e~( the Single Convention 011 Narcotic Drugs ~( 1961 as At its 61st session, on 14 March 2018, the Comission on Narcotic Drugs decided to include 4- fluoroisobutyrfentanyl is Schedule I of the 1961 Convention. as amendcd by the l 972 Protocol.",,61/5. sz. határozat A -t-ftuoroisobutyrfcntanylfelvétele az évi Jegyzőkönyvvel modositott és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény 1. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság március l 6-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy a 4- fluoroisobutyrfentanyl-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény I. jegyzékébe felveszi." 8...Decision 61/6 Inclusion oftetrahydrofuranylfentanyl in Schedule 1 ofthe Single Convention on Narcotic Drugs of 1961 as At its 61 st session, on 14 March 2018, the Comission on Narcotic Drugs deci ded to include tetrahydrofuranylfentanyl is Schedule I of the 1961 Convention, as amended by the 1972 Protocol.",,6116. sz. határozat A tetrahydrofuranylfentanylfelvétele az évi.jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény 1. jegyzékébe A Kábítószer Bizottság március 16-án megtartott 61. ülésszakán úgy határozott, hogy a tetrahydrofuranylfentanyl-t az évi Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített évi Egységes Kábítószer Egyezmény l. jegyzékébe felveszi." (1) Ez a törvény 2019.január l-jén lép hatályba. 9. (2) A Módosítás végrehajtásához szükséges intézkedésekről az egészségügyért felelős miniszter gondoskodik. (3) Az Egyezmény - a Módosításban foglalt módosításokkal - egységes szerkezetbe foglalt hiteles angol nyelvű szövegének és annak hivatalos magyar nyelvű fordításának a Módosítás hatálybalépését követően történő haladéktalan közzétételéről az egészségügyért felelős miniszter gondoskodik. 3

Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004

Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004 Iromány száma: T/3628/8. Benyújtás dátuma: 2018-12-07 12:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1MVU7ZRY0004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1

Iromán, : TI (-108 i 8. á k 2015 AP1 Z 1 Országgyűlés Hivatala Iromán, : TI (-108 i 8 ~AH11n M 111 ~~ riní uu _ á k 2015 AP1 Z 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Iromány száma: T/708/J Benyújtás dátuma: 2018. július ~ 2) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett: 2018 JúL 1 3, Tárgy:

Részletesebben

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet).

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet). i r-. --- -- -- -- Iromány száma: T/2938/.::f. ~enyújtás dátuma: 2018. november _'1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett 201 OV 2 "', Címzett: Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére irumanyszóm- 71 Sti $ C. (^ O Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 3 0. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 09:34 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1FDUGUU10004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7.

Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7. Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: 2017. február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett : Z01 FEER 1 7. Tárgy : Egységes javaslat

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

(_.6~ alelnök. : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága

(_.6~ alelnök. : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ,- : Iromány száma: T/4821/ 4- ~enyújtás dátuma: 2019. márciu~--~;,-- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁ/]GYŰLÉ'.:' HIVP{fALA Érkezett 2 19 MARt 1 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke

Részletesebben

Budapest, március 14. Tisztelettel:

Budapest, március 14. Tisztelettel: -------- ------------ - Iromány száma: T/4514/ ~ Benyújtás dátuma: 2019. március ---------, :'. 7 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ

EGYSÉGES JAVASLAT. A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szól ó T/5053. számú törvényjavasla t ZÁRÓSZAVAZÁSÁHOZ :T / sű; 1 Ország gyitic Nivala k, Irományszám Érkezett 2015 JÚN 2, 9. Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Az Országgyűlés évi november december havi ülésterve

Az Országgyűlés évi november december havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2018. 9. 11 00 óra Az Országgyűlés 2018. évi havi ülésterve Előterjesztések és 19. 26-27-28-29. és 3. 3. 1. 2. A Magyarország

Részletesebben

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003

Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Iromány száma: T/3294/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 14:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WMEHJTNY0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006

Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Iromány száma: T/406/9. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1JKNU9PO0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Iromány száma: T/15642. Benyújtás dátuma: 2017-05-15 13:46 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 66NJ6OL30003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005

Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr!

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : I %ívi ~~~ 9 Érkezett 2015 ún 0 8. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13923. számú törvényjavaslat közös államhatárán, Abaújvár és Kenyhec (Kechnec) települések közötti közúti Hernádhíd Megállapodást módosító 1. Kiegészítés kihirdetéséről Előadó:

Részletesebben

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003

Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: :38. Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Iromány száma: T/628/5. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 15:38 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: WLLQD8D00003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3628/6. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 20:09 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: UVJXJB4W0007 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

T/2918. számú. törvényjavaslat

T/2918. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2918. számú törvényjavaslat a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről Előadó: Dr. Kóka János

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA i - -- --- - ------ --- Iromány száma: T/2941/!1 1 i Benyújtás dátuma: 2018. november L --- --- --- ------ --- ------ --- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 201P

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 29-30-31. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS NOVEMBER 5-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. október 29-én 14 30 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: OKTÓBER 29.

Részletesebben

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006

Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Iromány száma: T/406/8. Benyújtás dátuma: 2018-06-28 12:02 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: JBW6ABOB0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001

Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: :06. Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Iromány száma: T/3371/6. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 12:06 Az Országgyűlés Kulturális bizottsága Parlex azonosító: ETGFLTA10001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Pósán László,

Részletesebben

Irományszá m : Érkezett 2016 MáRC 29. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

Irományszá m : Érkezett 2016 MáRC 29. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére (10 oaru_l.+j i.e...r S.Wt r y,j l u~ Irományszá m : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2016 MáRC 29. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Módosítópont sorszáma: 2. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 2. (2) bekezdés - Szftv. 5/A. (6) bekezdés Módosítás jellege: módosítás

Módosítópont sorszáma: 2. Törvényjavaslat érintett rendelkezése: 2. (2) bekezdés - Szftv. 5/A. (6) bekezdés Módosítás jellege: módosítás Iromány száma: T/17957/5. Benyújtás dátuma: 2017-11-07 13:58 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 6AEK2USL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8.

M1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága t rrzzággyű,és Hive :a lrományszam ;,2.5 M"1 fcezett : 2 ú i 5 _ION 0 8. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 15-16-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2014. szeptember 12-én 12 45 órai állapot szerint SZEPTEMBER 15. HÉTFŐ

Részletesebben

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! T(2.08`4- /1 4 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 183. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 183. szám MAGYAR KÖZLÖNY 183. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 22., csütörtök Tartalomjegyzék 2018. évi LXX. törvény Az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, 1961. március

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001

Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: :55. Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Iromány száma: T/3373/5. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:55 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: GLCHBUWS0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 15-16-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. szeptember 15-én 15 45 órai állapot szerint SZEPTEMBER 15. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24.

Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : november 24. CRvZ -ívgy i L ti 1.. L Frkezett : 2010 WC'.? 2 4. Iromány száma : T/12728/ A L\ Benyújtás dátuma : 2016. november 24. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/3373/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-29 15:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: MFN4Y1J20005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003

Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: :01. Parlex azonosító: 1KF52J470003 Iromány száma: T/12720/12. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KF52J470003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 20-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 20. HÉTFŐ

Részletesebben

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Iromány száma: T/3625/ 6 Benyújtás dátuma: 2018. december l. ~ Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat benyújtása

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 5. KEDD üléskezdés: 8 00 óra határozathozatalok: legkorábban: órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. MÁRCIUS 5. KEDD üléskezdés: 8 00 óra határozathozatalok: legkorábban: órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2019. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 11-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2019. február 28-án 13 30 órai állapot szerint AZ

Részletesebben

Budapest, november JTisztelettel : f

Budapest, november JTisztelettel : f Iromány száma : T/12367/ Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSGflGrG 'YLLULL a c Érkezett : 2016 tiov 2 1. Címzett : Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/17569/5. Benyújtás dátuma: 2017-10-12 12:27 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1KK260B10003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:

Részletesebben

Lezárva: április óra AZ ÜLÉS ELSŐ HETE:

Lezárva: április óra AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 2-3-4-5. (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS MÁJUS 8-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE Lezárva: 2017. április 28. 11 45

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/12720/11. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 7I2H7HC40003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER 12-13-14-15. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS NOVEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. november 9-én 11 00

Részletesebben

Iromány száma: T/713/9. Benyújtás dátuma: :22. Parlex azonosító: 1D0BZ5KP0004

Iromány száma: T/713/9. Benyújtás dátuma: :22. Parlex azonosító: 1D0BZ5KP0004 Iromány száma: T/713/9. Benyújtás dátuma: 2018-07-16 08:22 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1D0BZ5KP0004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Egységes javaslat

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS MÁJUS 8-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS MÁJUS 8-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 2-3-4-5. (KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK) ÉS MÁJUS 8-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE Lezárva: 2017. május 2. 14 30 óra AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁJUS 2. KEDD üléskezdés:

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Az Országgyűlés évi március április havi ülésterve

Az Országgyűlés évi március április havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2019. február 28. 13 30 Az Országgyűlés 2019. évi havi ülésterve és 25. 25. 1-2-3-4. 1-2-3-4. 1. A Nemzetközi Büntetőbíróság

Részletesebben

Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: OFWRIAQ90003

Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: OFWRIAQ90003 Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 17:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: OFWRIAQ90003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2015. július 6-án 10 15 órai állapot szerint JÚLIUS 6. HÉTFŐ üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától (napirend

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A napirendi javaslat a rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezés(ek)re figyelemmel módosulhat!

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 12-13-I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 12. 14 30 órai állapot szerint MÁJUS 12. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra ülés befejezése: kb. 21 00 óra,

Részletesebben

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a kannabisz legalizálásáról címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a kannabisz legalizálásáról címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani. Iromány száma: T/15607. Benyújtás dátuma: 2017-05-12 16:16 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 9DVQHDZM0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. március 17-én 11 30 órai állapot szerint

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2019. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 1-2. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2019. március 29-én 8 30 órai állapot szerint ÁPRILIS 1. HÉTFŐ üléskezdés:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe

TÁJÉKOZTATÓ a november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1. Sorszám Javaslat száma, címe Országgyűlés Hivatala Budapest, 201november 1 Törvényhozási Igazgatóság Tájékoztatási és Irománynyilvántartó Iroda TÁJÉKOZTATÓ a 201 november 10-ei plenáris ülésnap főbb eseményeiről1 Sorszám Javaslat

Részletesebben

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta.

A Bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját december 7-én lezárta. Iromány száma : T/13159/ g Benyújtás dátuma : 2016: december 7. ORSZÁGG úll, Az Országgyű lés Törvényalkotási bizottsága Érkezett. Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás Gergely,

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat

Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Iromány száma: T/15557/5. Benyújtás dátuma: 2017-06-06 15:36 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 1GMAR7630001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÁPRILIS 11-12-13. (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS ÁPRILIS 18-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2016. április 11-én 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: ÁPRILIS

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005

Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 19:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 25-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 25-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 18-19-20. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 25-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. szeptember 18-án 15 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:

Részletesebben

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: 2019-03-27 10:08 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága Iromány száma: T/1671/ A t Benyújtás dátuma: 2018. október 25. ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Pánczél Károly,

Részletesebben

Az Országgyűlés évi december havi ülésterve

Az Országgyűlés évi december havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Az Országgyűlés 2017. évi havi ülésterve Lezárva: 2017. 8. 10 00 óra Előterjesztések 1. 2. A fiatalok életkezdési támogatásának kiterjesztésével

Részletesebben

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a hajléktalanok védelméről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani.

Az Alaptörvény 6. cikkének (1) bekezdése alapján a hajléktalanok védelméről címmel a mellékelt törvényjavaslatot kívánom benyújtani. Iromány száma: T/3529. Benyújtás dátuma: 2018-11-14 15:18 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: YI3WWG720001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Módosító javaslat A szociális igazgatásról és szociális [ellátásról]ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása

Módosító javaslat A szociális igazgatásról és szociális [ellátásról]ellátásokról szóló évi III. törvény módosítása Iromány száma: T/15558/4. Benyújtás dátuma: 2017-05-18 15:18 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 5GWVLWZC0003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varga Gábor (Fidesz) Jogszabályi

Részletesebben

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C

Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: KSI0C Iromány száma: T/6361/11. Benyújtás dátuma: 2019-06-25 12:09 Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Parlex azonosító: KSI0C3490001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Varju László,

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév

ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 2017 Készült a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda Tájékoztatási és Módszertani Osztályán, az Informatikai

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet).

Tisztelt Elnök Úr! egybeszerkesztett, ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban : egységes j avaslattervezet). Urszaggyulés Hivatal a lrornfinyszám' 9 / '10 t(9 s' 4 Étkezett: 2015 MÁJ 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. SZEPTEMBER 27. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. SZEPTEMBER 27. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 26-27. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS OKTÓBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2016. szeptember 23-án 12 00 órai állapot szerint

Részletesebben

Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: R6K2FXUW0005

Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: R6K2FXUW0005 Iromány száma: T/3373/8. Benyújtás dátuma: 2018-11-29 15:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: R6K2FXUW0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Hende Csaba,

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 5-6-7-8. (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2015. október 2-án 11 45 órai állapot szerint OKTÓBER

Részletesebben

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* Tisztelt Elnök Úr!

irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. ~som ;, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O>* Tisztelt Elnök Úr! b n vidlca{d Az Országgy űlés Népjóléti bizottsága irományszám: ' 11LL 8 I Érkezett 2015 MÁJ o 7. C Kijelöli bizottság ~som ";, A Népjóléti btzottságflélentése. wtl1:.'.is7 ~ O">* a gyermekek védelméről

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. NOVEMBER 28. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. NOVEMBER 28. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER 27-28 ÉS 30. (HÉTFŐ-KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 4-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. november 24-én 11 45 órai

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER ÉS 30. (HÉTFŐ-KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 4-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER ÉS 30. (HÉTFŐ-KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 4-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA NOVEMBER 27-28 ÉS 30. (HÉTFŐ-KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK) ÉS DECEMBER 4-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. november 27-én 14 05 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: NOVEMBER

Részletesebben

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE

AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 27-28-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. október 27-én 14 30 órai állapot szerint OKTÓBER 27. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok: 14

Részletesebben

A hazai kábítószer és pszichotróp listák módosításának jogi háttere

A hazai kábítószer és pszichotróp listák módosításának jogi háttere A hazai kábítószer és pszichotróp listák módosításának jogi háttere Visszaélés szempontjából veszélyes új szer felvétele vagy ismert szer új besorolása Budapest, 2008. november 26. 142/2004. korm. rend.

Részletesebben

Az Országgyűlés évi május június havi ülésterve

Az Országgyűlés évi május június havi ülésterve ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Lezárva: 2019. 24. 11 00 Az Országgyűlés 2019. évi havi ülésterve 27-28. 27-28. 1. 2. A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 3. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 3. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 2-3-4. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA) ÉS OKTÓBER 9-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. szeptember 28-án 11 45 órai állapot szerint

Részletesebben

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 17. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától

AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. OKTÓBER 17. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 16-17-18-19. (HÉTFŐ-KEDD-SZERDA-CSÜTÖRTÖK) ÉS OKTÓBER 24-I (KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. október 13-án 11 30 órai

Részletesebben

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001

Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: :09. Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Iromány száma: T/1607. Benyújtás dátuma: 2018-09-21 16:09 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1H2SM4R00001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben