ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
|
|
- Henrik Szekeres
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG
2 Szombathelyi kollégáinknál jártunk június én meglátogattuk a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon kollégáinkat a rábai árvízvédelmi szakaszok bejárása keretében. Kollégáink a körmendi védelmi központban fogadtak minket, ahol Hercsel Róbert a Szombathelyi Szakaszmérnökség vezetője mutatta be a sárvári és körmendi védelmi szakaszt és a tervezett fejlesztéseket. Egy rövid bemutatkozás után helyszíni bejárás következett. Megtekintettük a Büdös-árki szivattyútelepet és a jobbparti töltést. Ezt követően ellátogattunk a nagyon szép természeti környezetben fekvő Vadása II. tóhoz, és megnéztük a pár nappal azelőtt megsuvadt töltés helyreállítását. Őriszentpéteren ebédeltünk, majd meglátogattuk a Pityeszert, ahol az Őrségi Népi Műemlékegyüttes épületei az 1700-as évekbeli állapotot őrzik a mai napig. Az épületek ma is az eredeti környezetükben, korhű berendezéssel láthatóak. Ezt követően a szentgotthárdi védelmi központba mentünk, itt Lanter Tamás árvízvédelmi referens kolléga mutatta be a védelmi szakaszt, ami után helyszíni bejárás következett. Pénteken a Lukácsházi árvízcsúcs- csökkentő tározót mutatta be Hadfi Tamás előadó a helyszínen. A NYUDUVIZIG Ügyeleti szobájában Somogyi Péter, a Vízrajzi és Adattári Osztály vezetője mutatta be rendelkezésre álló, valamint tervezett előrejelző modelleket.(mura,rába). Ezt követően Kőszeg belvárosában tettünk rövid sétát ahol Busa Tamás műszaki igazgató- helyettes mutatta be a látnivalókat. Velem településen ebédeltünk, majd búcsúztunk el szombathelyi kollégáinktól. Nagyon jó hangulatban telt a kétnapos látogatás, jövőre mi várjuk Őket szeretettel! december 1
3 Duna Nap évben is megrendezésre került a vízügyi ágazat legnagyobb szabású országos rendezvénye a Duna Nap. A hagyományteremtő céllal létrejött rendezvényt minden évben másik vízügyi igazgatóságnál rendezik meg. Idén június 29-én az Érsekcsanádi Szabadidőparkban ünnepelt a vízügyi ágazat az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén. A vízügyi ágazat egyik meghatározó, jeles napja a Duna Nap, melyet a Duna vízgyűjtő országai a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának 10. évfordulóját követően ünneplik meg évről évre. A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet ennek a csodálatos folyónak a természeti értékeire, mely ahogy a szlogen is mondja - összeköti és nem elválasztja a folyó partja mentén fekvő országokat. Az egész napos rendezvényen több mint 400 fő jelent meg. A Vízügyi Igazgatóságok játékos versenyeken mérettethették meg magukat. A programban szerepelt a foci, kosárlabda, főzőverseny, este pedig Charlie ajándékozta meg a megjelenteket egy nagyszerű koncertélménnyel. Szakácsaink (balról): Czető Lajos, Kovács Csikó Edina és Mahalek János a Sárospataki Szkasmérnökségről Az ÉMVIZIG foci csapata A remekművekkel: (balról) Kovács Csikó Edina és Kiss Tímea Charlie koncert december 2
4 Tisza, a Bodrog, a Ronyva, valamint a Bodrogközi belvízrendszer határvízi szemléje Vízügyi szervezetek árvíz, jég- és belvíz védekezési együttműködéséről szóló megállapodás alapján, október 11-én került sor az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Szlovák Állami Vízgazdálkodási Vállalat Kassai Leányvállalatának részvételével a Tisza és a Bodrog folyók, a Ronyva, valamint a Bodrogközi belvízrendszer közös határvízi bejárásra. A bejárás résztvevői a magyar oldalon megtekintették: Az ÉMVIZIG területén: A Ronyva patak szelvényénél lévő osztómű (árapasztó kiágazás) és az szelvények közötti elkészült mederkotrási munkákat. A Bodrog folyó fkm szelvényének környezetében lévő felújított vízminőségi kárelhárítási helyet. A Ronyva patak szelvényénél lévő osztómű Vízminőségi kárelhárítási hely a Bodrog folyó fkm szelvényében A FETIVIZIG működési területén: Felső-Tisza-vidék vizes élőhelyeinek természetvédelmi célú helyreállítása projekt keretében a Szabolcsveresmart-Kisvárda vízpótló csatorna kiviteli munkáit. Szabolcsveresmart-Kisvárda vízpótló csatorna december 3
5 A bejárás résztvevői a Szlovák oldalon megtekintették: Az SVP Kassai Leányvállalata területén: A Tisza jobb parti védőtöltésén elvégzett fenntartási munkákat és a Veľké Trakany (Nagytárkányi) strand szakaszán, a hajók számára kiépített rámpát. Bodrog jobb és bal parti töltései határszakaszán elvégzett fenntartási munkákat és a Bodrog jobb parti töltésénél, Viničky (Szőlőske) és Borša (Borsi) térségébenkiépített mobil szivattyúállomásokat. A Ronyván a Bodrog - Ronyva torkolatnál elvégzett fenntartási munkákat. A Borša-i (Borsi) polderen elvégzett fenntartási munkákat. A RonyvánaSzlovákújhely(Slovenské Nové Mesto) Sátoraljaújhely határátkelő szakaszon elvégzett fenntartási munkákat. A Kamenná Moľvai szivattyútelepet Oborín(Abara) térségében. Kiépített rámpa a hajók számára a Nagytárkányi strand területén A határvízi bejárásról közös, magyar-szlovák nyelvű jegyzőkönyv készült. Szerző: Szabó László főtanácsos, nemzetközi referens december 4
6 Hidrológiai és vízminőségi kérdések határvízi egyeztetése A Magyar-Szlovák Határvízi Bizottság Közös Vízminőség-védelmi és Hidrológiai Albizottságának keretein belül évben is sor került a vízgazdálkodási, illetve vízrajzi adatokkal, azok cseréjével, a felmerült vízminőségi és hidrológiai problémákkal kapcsolatos egyeztetésekre. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az Albizottság két szintjén is közreműködik az egyeztetésekben és a feladatok ellátásában, illetve mindét szakterület esetében képviselteti magát az üléseken szakembereinek delegálásával. Az Albizottság keretein belül működő Keleti Regionális munkacsoport feladata a határt metsző vízfolyások kijelölt szelvényeiben a közös vízhozammérések végrehajtása, a mért adatok egyeztetése, a hidrológiai vízállás és vízhozam adatsorok előállítása, kölcsönös adatcseréje és kiértékelése. A munkacsoport őszi találkozójára november között Szlovákiában, Pohronská Polhora településen került sor. Az ÉMVIZIG Vízrajzi és Adattári Osztálya részéről a megbeszélésen Tóthné Seres Éva osztályvezető és Sárvári Péter vízrajzi ügyintéző vett részt. A Regionális munkacsoportok munkájának ellenőrzésére, illetve az átfogóbb szakmai kérdések megvitatására alkalmas fórum a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottság Közös Vízminőség-védelmi és Hidrológiai Albizottsága. A legutóbb, november között Magyarországon, Bujákon megtartott találkozó volt a Közös Albizottság 14. ülése. A rendelkezésre álló idő alatt komoly szakmai kérdések megvitatására került sor, az eredmények elérése érdekében mindenki aktívan kivette a részét a munkából. A két szakterületen vízminőség és hidrológia Igazgatóságunkat Gulyás Zoltán osztályvezető és Tóthné Seres Éva osztályvezető képviselte. A Hidrológiai Szakértői Munkacsoport megbeszélésén sor került többek között a Bódva határszelvényre vonatkozó 100 éves visszatérési idejű vízhozam értékének elfogadására, a felszín alatti vizekre vonatkozó adatok cseréjére, a regionális munkacsoportok munkájának értékelésére, a évre vonatkozó vízhozammérési ütemterv jóváhagyására. A Felek ezen kívül megkezdték a Bodrog 100 éves visszatérési idejű vízhozamával kapcsolatos egyeztetéseket, a kölcsönösen kicserélt adatok felhasználásával a magyar Fél elkészítette a Bodrog Bodrogszerdahely és Felsőberecki szelvényekre vonatkozó hidrológiai statisztikai vizsgálatát és be is mutatta annak eredményeit. A Közös Albizottság 13. Szlovákiában Tátracsorbán megtartott ülésén a vízminőségvédelem területén nem került meghatározásra a megszokottakon kívül olyan feladat, ami a 14. ülésre A Vízminőség-védelmi Szakértői Munkacsoport részéről külön felkészülést igényelt, illetve kötelezettséget jelentett volna. A Vízminőség-védelmi Szakértői Munkacsoport a tárgyalás során összeállította a magyar - szlovák határvizek évi közös monitorozási programjára, vízmintavételek egyeztetett időpontjaira vonatkozó javaslatát, amit a Közös Albizottság jóváhagyott. A Vízminőség-védelmi Szakértői Munkacsoport tagjai megállapodtak, hogy április 30-ig kölcsönösen megküldik egymásnak a Magyar - Szlovák határvizek évre vonatkozó állapotértékelési eredményeit, ezt követően kiértékelik a nemzeti eredményekben lévő december 5
7 esetleges különbségeket és elemzik ezek okát, valamint javaslatot készítenek elő a harmonizált értékelésre, amelyet a Közös Albizottság 15. tárgyalásán kölcsönösen megtárgyalnak és egyeztetnek. A munkacsoport részt vett a Közös Albizottság következő tárgyalása vonatkozó programjavaslat elkészítésében. A tárgyalás során a Vízminőség-védelmi Szakértői Munkacsoport ülése keretében Igazgatóságunk szakértőjének lehetősége volt tapasztalatcsere céljából egy előadás keretében tájékoztatást adni a március 14-én Sátoraljaújhely városban magyar területen, a Ronyva-árapasztó medrébe borult Ukrán rendszámú kamion balesetéről. A bemutató kiterjedt a baleset következtében történt gázolaj szennyezés mértékére, a szennyezés kárelhárítási munkáira, valamint a Szlovák Állami Vízgazdálkodási Vállalat Kassai Leányvállalat (SLOVENSKÝ VODOHOSPODÁRSKY PODNIK, š.p.) Bodrog Vízgyűjtő Kezelőség (Terebes) felé tett szóbeli tájékoztatásra. A Szlovák Félnek az eseményben közvetlen érintettsége nem volt. A tájékoztatásra azért került sor, mert a balesettel érintett Ronyva-árapasztó vizeit fogadó Ronyva alsóbb szakasza helyenként határvíz. A munkacsoport tagjai egyetértettek abban, hogy az adott esethez hasonló, napirenden kívüli tájékoztatás hozzájárulhat a Felek által rendkívüli szennyezések esetén alkalmazott gyakorlat megismeréséhez, kölcsönös tapasztalatcseréhez, valamint az intézkedések hatékonyságának növeléséhez. A Közös Vízminőség-védelmi és Hidrológiai Albizottság következő, 15. ülésére Szlovákiában kerül sor. Szerzők: Tóthné Seres Éva osztályvezető és Gulyás Zoltán osztályvezető XL. Országos Vízrajzi Értekezlet szeptember között a FETIVIZIG szervezésében került megrendezésre a vízrajzi szakterület évenkénti gyakorisággal megtartott országos értekezlete. Idén már negyvenedik alkalommal, ezúttal Vásárosnaményban gyűltek össze a szakemberek és vitatták meg az aktuális kérdéseket, bővítették az ismereteiket. Az értekezlet előadásai ezúttal A vízrajzi szolgálat aktuális kérdései és a nemzetközi kapcsolatok kérdéskör köré szerveződtek. Igazgatóságunk részéről öt fő vett részt a több napos rendezvényen, illetve a második napon még két kollégánk csatlakozott a résztvevőkhöz. A vízrajzosok eléggé egyedi módon emlékeznek meg a szolgálatban hosszú időt letöltött és azt nyugállományba vonulás miatt éppen elhagyó kollégáiról. Idén ebben a különös elbánásban részesült Veres Margit kolléganőnk is, az ÉMVIZIG Vízrajzi és Adattári Osztályának ügyintézője, aki 40 év vízrajzi szolgálat után vonult nyugdíjba. Veres Margitot a Vízmérce Rend örökös tagjává fogadta és Rendi tagságát a Vízmércelap számmal ékesített zománc fokozatával erősítette meg. Ezúton is külön köszönjük Margit 40 éven át végzett lelkiismeretes és kitartó munkáját! Szerző: Tóthné Seres Éva osztályvezető Veres Margit a Vízmérce Rend örökös tagja december 6
8 A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése A sokéves hagyományokhoz híven 2018-ban is megrendezésre került a Magyar Hidrológiai Társaság Országos Vándorgyűlése, ahol a vízügyes szakemberek lehetőséget kaptak munkájuk bemutatására, a mindennapokat érintő aktuális kérdések megvitatására, a szakmai ismeretek bővítésére és természetesen ünnepélyes alkalmat biztosított elismerések és kitüntetések átadására is. Az immáron XXXVI. alkalommal megrendezett Országos Vándorgyűlést Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban tartotta meg a Magyar Hidrológiai Társaság, a MHT Békés megyei Területi Szervezet és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság segítségével július 4. és 6. között. A rendezvényen részt vettek az ÉMVIZIG munkatársai is, akik amellett, hogy rendkívül sokszínű témákból álló szekciókon vehettek részt, lehetőséget kaptak egy tanulmányi kirándulás keretében megismerni pl.: Gyula város nevezetességeit, a Tájvízházat és a Kisdelta Árvíz Szükségtározót. A nyitó plenáris ülésen dr. Szlávik Lajos elnök köszöntője után dr. Rákóczi Attila(Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója), dr. Görgényi Ernő (Gyula Város polgármestere), Várfi András (Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke), Kling Zoltán (Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője), Buzás Zoltán (Békés Megyei Mérnöki Kamara elnöke), Rung Attila (MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának alelnöke) és Bak Sándor (Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója) üdvözölte a Vándorgyűlés résztvevőit. Bak Sándor a KÖVIZIG igazgatójának előadása dr. Szlávik Lajos elnök köszöntő beszéde A köszöntők után Kőrösi Csaba és dr. Szöllősi-Nagy András tartott előadást az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok vízzel kapcsolatos feladatairól, majd Bak Sándor igazgató úr mutatta be a Körös-völgy vízgazdálkodásának jellemzőit. Kitüntetés átadása Domonyikné Koleszár Judit részére Kitüntetések átadása VojtillánéSzabó Zsuzsannarészére december 7
9 Az összesen 12 szekcióból álló rendezvényen olyan színvonalas előadásokat hallgathattunk meg a vízgyűjtő-gazdálkodás időszerű feladatairól, az ár-és belvízvédelem időszerű feladatairól, a vízellátás és ivóvizek biztonsági kéréseiről vagy a vízügyi beruházások tapasztalatairól, amelyek amellett, hogy szakmailag hasznosnak bizonyultak, igencsak elgondolkodtatóak a jövőt tekintve is. A szekció ülések és a záró plenáris ülést követően egy rövid városnézésre invitáltak bennünket házigazdáink, amely keretében megtekintettük az Almásy-kastély Látogatóközpontot is. A vándorgyűlés zárásaként egy egynapos tanulmányi kiránduláson vettünk részt, ahol sor került a gyulai Tájvízház (vízügyi bemutatóház), a Kisdelta Árvíz Szükségtározó, a Várfürdő valamint az Alföldvíz Zrt. békéscsabai Szennyvíztisztító telepének és bio-erőművének megtekintésére. A színes programokért, a remek előadásokért és a kitűnő hangulatért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani! Köszönjük a Magyar Hidrológiai Társaságnak, a MHT Békés megyei Területi Szervezet tagjainak, a KÖVIZIG munkatársainak, minden előadónak és kiállítónak, akik részt vettek a rendezvényen és bízunk benne, hogy találkozunk jövőre Pécsen a következő évi XXXVII. Országos Vándorgyűlésen! Szerző: Gulyás Krisztina igazgatási referens Városnézés alkalmával felkeresett Gyulai Vár Tájvízházban található kiállítás és Mosonyi Emil tiszteletére berendezett szoba Békéscsabai szennyvíztisztító bio-erőműve Szakmai előadás a Kisdelta Árvíz Szükségtározónál Csoportkép december 8
10 Szlovák kollégák látogattak a Tiszalöki Vízlépcsőhöz június 22-én Igazgatóságunkra látogattak a Szlovák Állami Vízgazdálkodási Vállalat Kassai Leányvállalata Bodrog vízgyűjtő Igazgatóságának (Terebes) dolgozói és egy szakmai kirándulás egyik programjaként megtekintették a Tiszalöki Vízlépcsőt. A busznyi csoportot Eva Kolesárová igazgató asszony vezette. Rövid látogatásuk alkalmával Palencsár István a Tiszalöki Vízlépcső vezetője tartott előadást, majd egy séta keretében kívülről és belülről is megtekintették vendégeink az erőművet. Megígértették velünk, hogy mi is mihamarabb ellátogatunk majd hozzájuk. A látogatás nem sokáig váratott magára, az ősz folyamán egy szép szakmai napot töltöttünk Szlovákiában (lásd következő oldal) december 9
11 Nagy Domašai Tározó és Vízerőmű meglátogatása Szlovákiában Szeptember 13-án Vízügyi Igazgatóságunk Eva Kolesárová igazgató asszony meghívására Kelet-Szlovákiába látogatott az Szlovák Állami Vízgazdálkodási Vállalat Kassai Leányvállalata Bodrog vízgyűjtő Igazgatóságának(Terebes) területére. A régóta tervezett kirándulás gazdag programokkal várt minket. Elsőként a rekonstruált Terebesi Andrássy Kastély tekintettük meg. A kastélylátogatás alakalmával megtekintettük a lovardát és a városi parkban lévő tavacska mellett fekvő Andrássy családi síremléket is. Délben autóbusszal indultunk tovább a Nagy Domašai Tározóhoz, ahol az ebédünket is elfogyasztottuk. Ezt követően előadást hallgattunk meg, illetve megtekintettük a Nagy Domašai Vízierőművet. Délután hajózást szerveztek vendéglátóink a Domašan, ahol motorcsónakázásra is volt lehetőség. Köszönjük a tartalmas programokat és a szíves vendéglátást Roman Ivančo igazgatónak, Eva Kolesárová igazgató asszonynak, Rigó István területi felügyelőnek, Angela Dóčová területi felügyelőnek és a Domašai Vízierőmű vezetőjének Vlado Bratkonak. Nagy Domašai Tározó A kastély Az Andrássy sírhely A képen balról: Szabó László, Eva Kolesárová, Roman Ivančo Az erőmű épülete Motorcsónakozás a tározón december 10
12 XII. Országos Informatikai Értekezlet november 7-9. között Igazgatóságunk szervezésében került megrendezésre a XII. Országos Informatikai Értekezlet, melynek helyszínét az Egri Korona Borház Wellness Hotel és Borfalu biztosította Demjénben. A közel 60 fős találkozón az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a 12 Vízügyi Igazgatóság delegáltjai, valamint a vízüggyel kapcsolatban álló, meghívott külső előadók vettek részt. A 3 nap során az ÉMVIZIG bemutatkozását követő szakmai előadásokon kiemelt figyelmet kaptak az ágazati informatikai szabályozás, üzemeltetés, oktatás, infrastruktúra-fejlesztés témakörei. Előadások hangzottak el továbbá a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat csatlakozási kérdéseiről, a VIZIR programok fejlesztéséről, valamint a térinformatikai és iratkezelési szoftverek helyzetéről. A második napon csatlakoztak hozzánk az Igazgatóságok gazdasági igazgató-helyettesei, valamint Dr. Tóth László gazdasági főigazgató-helyettes úr, aki előadást tartott az előttünk álló feladatokról. Az értekezlet szabadidős programját a helyszín határozta meg: meglátogattuk az egerszalóki kádárműhelyt, valamint a Laskó-völgyi tározót. Szerző: Matta Zoltán rendszergazda Egri Korona Borház- Demjén Rácz Miklós igazgató - ÉMVIZIG Elnöki asztal Az értekezlet résztvevői Kádárműhely Egerszalók A Laskó-völgyi tározónál december 11
13 Országos középiskolai vízügyi roadshow A tavalyi évhez hasonlóan idén is országos roadshowt rendezett az Országos Vízügyi Főigazgatóság a vízügyes képzést folytató középiskolákban. A rendezvény célja a vízügyes szakma népszerűsítése, és a diákok ösztönzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karára való jelentkezésre a felvételi időszak előtt november 19-én az ÉMVIZIG működési területén lévő Szerencsi Szakképzési Centrum - Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnáziumba látogatott el Siklós Gabriella az OVF szóvivője és Csont Csaba az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese. Ismét közel 200 végzős diák előtt népszerűsítették érdekes előadásaikkal a vízügyes hivatást. Keresztény Mihály az OVF fiatal szakembere is mesélt a vízügyes tapasztalatairól és természetesen a vízügyes ajándékok sem maradtak el az előadás végén. A végzős diákok Csont Csaba előadása Siklós Gabriella ajándékosztás közben november 26-án pedig a Miskolci Szakképzési Centrum - Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumában jártak az OVF szakemberei. Siklós Gabriella szóvivő, Dobó Kristóf főosztályvezető, Veczán Éva kiemelt műszaki-referens és Kovács István az ÉMVIZIG műszaki titkára itt is sikeresen népszerűsítették a vízügyi ágazatot. Reméljük mindkét iskolából sikerült toborozni egy-két leendő vízügyes szakembert! Kovács István előadása Veczán Éva népszerűsíti a vízügyi ágazatot Siklós Gabriella a felvételi ponthatárokról december 12
14 Pályaorientációs nap a Miskolci Szakképzési Centrum -Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumban december 1-én pályaorientációs napot tartott a Miskolci Szakképzési Centrum - Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma. A rendezvényen a KÓS-os diákoknak lehetőségük volt önismereti teszt írására, pályaismeretre, a továbbtanulási lehetőségek megismerésére. Érdekes és látványos kísérletekkel mutatkozott be a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara, hallhattak előadást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának képzéseiről, megismerkedhettek az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság feladataival és tájékoztatást kaphattunk a duális szakképzés lehetőségeiről a B-A-Z megyei Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével. Végzős tanulók számára pedig bemutatásra kerültek a gyakornoki program nyújtotta előnyök. A Miskolci Szakképzési Centrumból János Enikő tanügyigazgatási szakügyintéző asszony köszönti a megjelenteket ÉMVIZIG bemutatkozása Kovács István műszaki titkár úr előadásában december 13
15 Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar nyílt napja december 5-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara nyílt napot szervezett, melyen Igazgatóságunk is nagy örömmel vett részt. Az Igazgatóságot Gulyás Zoltán osztályvezető és Kovács Péter csoportirányító és Kapiné Tilk Viktória oktatási, képzési ügyintéző képviselte. A tavalyi évhez hasonlóan ismét magunkkal vittek diákokat, az Igazgatóság működési területén lévő vizes képzést folytató középiskolákból. A MSZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziumból négy tanuló, a SZSZC Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnáziumból három tanuló vett részt a nyílt napon, melyre az utazást az Igazgatóságunk saját gépjárművel biztosította. A diákok betekintést nyertek az Egyetem életébe, megismerkedtek az induló szakokkal, valamint megtekintették a kollégiumot is. A nyílt napon az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a 12 Vízügyi Igazgatóság is képviseltette magát érdekes bemutatókkal, kiadványokkal. Az Igazgatóságunk prezentációs eszköze, - a gát makett - nagy sikert aratott, megálltak a fiatalok és elindult a beszélgetés az árvízvédelem és a vízgazdálkodás vonalán. Rusznyák Zsófia a Tokaji Ferenc iskolából elmesélte, hogy tavaly részt vett a nyílt napon, ami meghatározó élmény volt számára és nagyszerű lehetőség, hogy megismerje az Egyetemet. Megfogta az a közösségi szellem, ami a vízügyi ágazatot összefogja, megköszönte az iránymutatást a pályaválasztásban és reméli sikeresen teljesíti majd az építőmérnöki szakot. Szerző: Kapiné Tilk Viktória oktatási, képzési ügyintéző Borsodi diákjaink Kovács Péter bemutatja a gát makett részeit Az ÉMVIZIG stand Gulyás Zoltán előadása Kapiné Tilk Viktória és Rusznyák Zsófia a vízügyes palánta december 14
16 III. AliscaKatasztrófavédelmi Országos Íjászverseny A szekszárdi Sötét-völgyben szeptember 12-én rendezte az Alsica Íjász Egyesület és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság harmadik alkalommal Szekszárdon a Sötét-völgyi erdészház környezetében a "III. Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászversenyt". A verseny a hazánkban legnépszerűbb 3D szakág szabályai szerint került rendezésre. Hegyvidéki erdős területen 24 db valósághű állatokat formázó, ismeretlen távokra kihelyezett célokat kellett leküzdeni egy körben, három értékelt lövéssel. Csapatunk a tavalyi évhez hasonlóan Bobaly Barnabás (HU), Havasi Csaba (PBHB), Kubus Miklós (PBHB) és Szász Róbert (CRB) tagokból állt. A nevezett versenyzők egyéni és csapatversenyben is indultak a megmérettetésen. A nagy távolság miatt a keddi napon utaztak a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Domvóvár-Gunarasi vendégházában a lefoglalt szállásra. A 12-ei napon reggel 8 órára értek a verseny helyszínére ahol elvégezték a kötelező adminisztrációt és felkészültenk a belövő pályán a versenyre. A 9.00 órai megnyitó után 9:30 kor megkezdték a versengést. Minden állatalakos célon a csapattagok a kategóriájuknak megfelelő távolságra kihelyezett karótól miután megbecsülték a távolságot- leadták a három lövést. Ezek végeztével kiértékelték az eredményeket és tovább indultak a következő cél felé. A versenyt 15 órára sikerült befejezniünk. Összesítették a lőtt pontokat és leadták a beíró lapokat. A szervezők az eredmények összesítése után megtartották az eredményhirdetést. Egyéniben Bobaly Barnabás, HU kategóriában 3. helyezést, Szász Róbert, CRB kategóriában 1. helyezést ért el. Csapatunk pedig megvédte a tavalyi évben kiharcolt I. helyezését. Ezúton is gratulálunk kollégáinknak a versenyen elért kiváló eredményért! Szerző: Szász Róbert térinformatikus Az íjászcsapat (balról): Havasi Csaba, Bobaly Barnabás, Kubus Miklós, Szász Róbert december 15
17 Tiszalöki Sólyatér felújítása A sólyapálya a Tiszalöki Vízlépcső felvizén, a Tisza bal partján a 518, ,580 fkm között helyezkedik el. Feladata úszóművek partra vétele javítási, felújítási feladatok elvégzése érdekében. Felépítése kőszórásra épített, vasbeton tuskókra fektetett tölgyfa, egyes helyeken acélgerenda. A sólyapálya víz alatti területe az elmúlt évben teljesen feliszapolódott, a beton elemek és a gerendázat elöregedett, teherbírása csökkent. Csak az 1-8. gerenda sorok maradtak használatban a kotrásoknak köszönhetően, így már csak részlegesen volt alkalmas egyes hajók kiemelésére. A használaton kívüli részek (9-16 sorok) gerendázatai a használatban maradt területre áthelyezésre kerültek és használat hiányában a terület feliszapolódott. A Tiszalöki Sólyatér felújításának tervezése és kivitelezése március augusztus időszakban valósult meg. A pályák nagyobb teherbírása következtében a sólyatér a beruházás által alkalmassá vált a jégtörő hajók kiemelésére is. Továbbá a projekt során tervezett és kivitelezett műszaki megoldások a korábbinál korszerűbb és biztonságosabb tehermozgatásokat tesznek lehetővé, mivel a sólyatér felújított pályáin a korábban alkalmazott, gerendákon csúsztatott hajóvontatás helyett görgőkön mozgatható sólyakocsik segítségével lehet a vízi járműveket a partra vontatni. Az összehangolt és komplex tervezői-kivitelezői közreműködés eredményeképpen tehát elmondható, hogy az elvégzett munkálatok során nemcsak a sólyatér felújítását, hanem egyben annak korszerűsítését is megvalósítottuk december 16
18 Múzeumi Összekötők Találkozója Érsekcsanádon évben a Alsó-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság volt a házigazdája a már hagyományosan megrendezésre kerülő Múzeumi Összekötők Találkozójának. Az éven elvégzett feladatok és a jövőbeni tervek átbeszélése mellett maradt idő a tartalmas programoknak is. A kétnapos találkozónak Érsekcsanád adott otthont. A gyönyörű környezetben fekvő, szépen felújított épület, a házigazda Telkes Róbert igazgató úr és Rózsa Gyöngyvér PR -os kolleganő vendéglátása emlékezetessé tette a találkozó két napját. Az összejövetel első napja a vízügyi igazgatósági kollégák beszámolójának meghallgatásával telt, illetve a Duna Múzeum új állandó kiállítását mutatta be prezentációjában Szalkai Tímea igazgató asszony. Megtekintettük a szomszédos szivattyútelepet is, ahol értékes ismeretekkel lettünk gazdagabbak. A napot egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött bográcsozás zárta, mely a késő éjszakába nyúlt. Másnap egy gemenci kenutúrán vehetett rész, aki elég bátor volt, hogy kenuba üljön. A kenutúrautánjólesettafinomebéd,amiutánmárcsakabúcsúzásramaradtidő! Jövőre találkozunk Szolnokon! Az új múzeum tervei A szivattyútelepen A PR-os csapat Beszélgetős este A bátrabbak A szép szállásunk Evezős kaland december 17
19 A Magyar- Szlovák Határvízi Bizottság Tisza és mellékfolyói Albizottság ülése A találkozónak a Baktalórántházai Fenyves Szálloda és Konferencia Központ adott otthont november a között. Az Albizottsági tárgyalás a hagyományoknak megfelelően zajlott le, a felek megtárgyalták az aktuális határvízi kérdéseket, ezek közül kiemelésre érdemesek: A Felsőberecki-főcsatorna pácini Karcsa új táblás zsilip megépítésével kapcsolatos teendők áttekintése. Tájékoztatás a Ronyva-patakon elvégzett mederkotrási munkálatokról, továbbá a Ronyvapatakon, a mederelfajulás bevédésére szolgáló műszaki megoldások megbeszélése. A Hernád folyón a meder vízáteresztő képességének javítására, a hordalék és a bedőlt fák, illetve a megbontott parti növényzetből kialakult akadályok eltávolítására vonatkozó feladatok megbeszélése. Közös Tisza szakaszon végzett fenntartási és geodéziai mérési munkák megbeszélése. Az Albizottság szakmai előadásokat hallgatott meg az alábbi témakörökben: Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése program célkitűzései, a KEHOP árvízvédelmi fejlesztési program keretében a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán tervezett árapasztó tározó létesítése továbbá a, Tisza bal és jobb parti töltés fejlesztések. A találkozó alkalmából helyszíni szemlékre is sor került. Ezek során a szlovák és a magyar delegáció tagjai megtekintették a Felső-Tisza árvízvédelmi fejlesztési munkákat Tivadar- Tiszakóród, Tiszabecs térségében. Tisza töltésfejlesztési munkák Tivadar térségében Tisza bal parti töltésfejlesztés munkálatai a tivadari híd térségében december 18
20 Tiszakóród, Palád-Csécsei csatornatöltést keresztező műtárgy építése, töltés fejlesztés A jegyzőkönyv ünnepélyes aláírása Az albizottsági tárgyalás lezárására, a kétnyelvű jegyzőkönyv ünnepélyes aláírására a negyedik napon került sor. Szerző: Szabó László főtanácsos, nemzetközi referens Nemzeti Vízstratégia képzésen vettünk részt szeptember 6-án került sor a felsőfokú végzettségű kollégáink részére Nemzeti Vízstratégia továbbképzésre a Miskolci Szakaszmérnökség nagytermében december 19
21 Minisztériumi elismeréseket kaptak kollégáink dr. Béres- Balogh Judit Igazgatási és Jogi Osztályvezető asszony részére állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr Miniszteri Elismerő Oklevél elismerést adományozott az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságon tanúsított több mint egy évtizedes kimagasló tevékenysége, hivatásszerű munkavégzése elismeréseként. Rácz Miklós igazgató úr átadja az elismerést dr. Béres- Balogh Judit osztályvezető asszonynak A Belügyminisztérium kezdeményezésére az Igazgatóság a év folyamán is köszöntötte a 60. születési évfordulójukat ünneplő közalkalmazottakat. A köszöntő oklevelek átadása az év folyamán folyamatosan történt. Három dolgozónk Szabó László nemzetközi referens, Bodolai Márk szakaszmérnökség vezető és Vojtilláné Szabó Zsuzsanna projektkoordinátor referens akik Miniszteri Emléktárgy elismerésben is részesültek. Gratulálunk mindanyiuknak! Szabó László Bodolai Márk Vojtilláné Szabó Zsuzsanna december 20
22 Ukrajnában került megrendezésre a III. Kerekasztal és ötletbörze a tiszta Tiszáért című konferencia A korábban már sikeresen lezajlott két magyarországi Tiszai Kerekasztal ülés (2016. Szolnok és Vásárosnamény) után ismét megrendezésre került a tiszta Tisza jelmondatú ötletbörze, melynek idén az ukrajnai Visk adott otthont. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének szervezésében október között az ÉMVIZIG két munkatársa is részt vett a kreatívan megdolgoztató workshopon. A rendezvény alapvető célja volt az ukrán hulladékgazdálkodási stratégia bemutatása, a Tiszta Kárpátalja Program legfontosabb lépéseinek kidolgozása, valamint a folyami műanyagszennyezés elleni nemzetközi együttműködés erősítése. A konferencia megnyitó ünnepségén Hajovics Jaroszlav (Visk polgármestere) és Viktor Mikulin (Kárpátaljai Területi Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese) köszöntötte a résztvevőket. Viktor Mikulin (Kárpátaljai Területi Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettes) köszöntő beszéde Az első napon szakmai előadások keretében a hulladékprobléma ukrán és magyar résztvevői mutatták be eddigi tapasztalataikat, projektjeiket és jövőbeli terveiket. Ukrán oldalról bemutatásra került a nemzeti hulladékgazdálkodási stratégia és a kommunális hulladékkezeléssel összefüggő kihívások, nehézségek. Hallhattunk azonban olyan kezdeményezésről is, amely a hulladékmentesség (zero-waste) bevezetését kívánja elérni a hulladék keletkezésének megelőzésével, az önkormányzatok és különböző vállalkozások együttműködésével. Magyar oldalról Ambrusz László, a FETIVIZIG munkatársa tartott előadást a tiszai hulladékprobléma eddigi tapasztalatairól és eredményeiről. Szomorú és megdöbbentő képsorozatok következtek a régmúlt (még tiszta műanyag PET palackoktól mentes) árvizei és a jelen kor(kommunális hulladéktól duzzadó) Makovetska Yulia (Ukrajnai Nemzeti Tudományos Akadémia vezető kutató) szakmai előadása árvizeinek összehasonlításával. Felmerült tehát a kérdéshogylesz-emégolyanárvízatiszán,amelynem ezt a látványt nyújtja majd számunkra? A résztvevők egyetértettek abban, hogy csak akkor válaszolhatunk igennel erre a kérdésre, ha megerősítjük a nemzetközi együttműködést és közös összefogással dolgozunk a megoldásért. Az ÉMVIZIG éppen ezért is szakértői partnere az ún. Plastic Free Waters elnevezésű Interreg Central Europe projektnek, amely célul tűzte ki vizeink és ártereink műanyag hulladékoktól történő megtisztítását. A programról a Nemzetközi projektjeink c. cikkben olvashatnak bővebben. A szakmai előadások után kis csoportos megbeszélésekre került sor, mely során lehetőség volt a tapasztalatok cseréjére, és a lehetséges megoldások megvitatására is. Végül a konferencia záró napján egy erősen szennyezett Tisza-parti területet tekintettünk meg, ahol a PET Kupa kollégái és önkéntesei elvégezték a helyszín megtisztítását. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, az előadóknak, szállásadóinknak és minden kedves résztvevőnek a jó hangulatért, a kitűnő vendéglátásért és az érdekes szakmai előadásokért! december 21
23 Vízügyi projekttanoda Add tovább az ismereteket! avagy EU LIFE Grant kapacitásépítési konferencia a NYUDUVIZIG-en A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szervezésében az OVF és az ICPDR (International Commission for the Protection of the Danube River) támogatásával megrendezésre került az EU LIFE Grant kapacitásépítési konferencia Vízügyi projekttanoda Add tovább az ismeretek! címen. Az ÉMVIZIG két munkatársa is részt vett a november között Nemesnépen megtartott konferencián, melynek célja az volt, hogy a Vízügyi Igazgatóságok kollégái olyan nemzetközi, már megvalósított projektek tapasztalatait ismerjék meg, melyekből tanulhatnak, jó gyakorlatokat szerezhetnek és későbbi pályázatokban akár fel is használják ezeket az eredményeket. projektben a Mura és a Dráva folyókon valósultak holtág rehabilitációs fejlesztések, folyómeder szélesítés valamint árvízkockázatkezelés javítását célzó intézkedések. Ennek folytatásaként az ún. gomurra projektben a Mura folyó életterének javítását, a folyómeder állapotának fejlesztését és egy fenntartható állapot kialakítását célozták meg a Szlovén Vízügyi Igazgatóság szakemberei. A projekt során elkészült egy fenékküszöb is, melynek célja a folyó vízszintjének pár cm-rel történő megnövelése volt, így biztosítva alacsony vízállás esetében is a víz bejutását a holtágakba. Fenékküszöb kialakítása a Mura folyón Az eredményeket magunk is megtapasztalhattuk, mivel a második (terepi) napon megtekintettük a megvalósítás helyszíneit a Mura folyó szlovén szakaszán Veržej térségében. Szakmai előadás a terepi napon A kétnapos rendezvényt Gaál Róbert, a NYUDUVIZIG igazgatója nyitotta meg, majd Dávid Szilvia, az OVF munkatársa számolt be az ICPDR, illetve az érintett országok szerepéről a Duna-medence szintű vízgyűjtő-gazdálkodás tervezésében. A nap folyamán magyar, szlovén és osztrák vízügyi szakemberek is lehetőséget kaptak már lezárult, ill. jelenleg is futó nemzetközi projektjeik bemutatására. A már lezárult projektek között megismerhettük az Interreg Szlovénia-Ausztria Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult DRA-MUR-CI projektet is. Ebben a Fejlesztéssel érintett holtág Szerző: Gulyás Krisztina igazgatási referens december 22
24 Csehországi szakmai út a JaP-Jacinacég által gyártott és forgalmazott mobil árvízvédelmi rendszerek bemutatójára augusztus án három kollégánk: Dicső Bertalan, Szabó László és Laczik László látogatott el Csehországba, Prágába, hogy a Cseh JaP-Jacina cég által gyártott és forgalmazott mobil árvízvédelmi rendszerek bemutatóját megtekintsék augusztus 26-án vasárnap utaztak kollégáink Prágába (Csehország) ahol elfoglalták szállásukat a Don Giovanni Hotelban augusztus 27-án hétfőn reggel találkoztak Tereza Jacinovával a szálloda halljában, majd utaztak Mnichovo Hradiste-be, a JaP- Jacina cég központi telephelyére. A cég központi telephelye egyben a cég saját tervezési, gyártási és kereskedelmi központja, valamint itt működteti az összeszerelési és szerviz részlegét, illetve a mobil árvízvédelmi rendszerek újításaihoz, fejlesztéseihez és teszteléseihez a saját próba(teszt) központját is. A cég modern telephelyén először az elegáns és technikailag jól felszerelt bemutató és előadó épületrészbe invitálták őket vendéglátóik, ahol sor került a cég részletes bemutatására, valamint előadások hangzottak el a cég által gyártott és forgalmazott termékekről és a végzett tevékenységekről. Az előadás közben a termékeket makett formában is megtekinthették és az interaktív előadás közben kérdéseket tehettek fel, amelyet az előadók közvetlenül, illetve tervezők, szakértők bevonásával válaszoltak meg. Az előadások első részében a FLOM verbális mobil - alépítmény nélküli - árvízvédelmi gát rendszerükkel, míg az előadások második részében az alépítménnyel rendelkező INOVA AL mobil gát és az INOVA AL lineáris mobil gát rendszerükkel ismerkedhettek meg. Továbbá bemutatásra kerültek az egyéb gyártott és forgalmazott termékeik is pl. vízzáró PPD ajtók, vízzáró kapuk, JZP mobil gátak, atipikus vízálló megoldások, kontamináció ellenes akadályok stb. Az előadások után a cég által gyártott és forgalmazott termékek tesztelésére létrehozott magas színvonalú próba(teszt) központjának bemutatására került sor. A teszt üzemben szinte az összes gyártott terméket megtekinthették működés, tesztelés közben. Különösen érdekes látvány volt az egyes mobilgátak víztartási, vízzárósági próbája. A teszt üzem után, még a telephelyen megtekintették a FLOM verbális mobil - alépítmény nélküli - árvízvédelmi gát rendszer összeszerelését, valamint a szállításukra, tárolásukra kifejlesztett konténer rendszert is. A délelőttre tervezett telephelyi program után, a vendéglátók délutánra prágai programot szerveztek, amelynek keretén belül olyan befejezett projektek bemutatására került sor, ahol a cég által szállított az INOVA AL lineáris mobil gát rendszer működik. Érdekes műszaki megoldás a DOCK 1 nevű irodaház mobil árvízvédelme, amelyet közel 2,0 m-es alumínium gáttal vesznek teljesen körbe, minden veszélyeztető árvíz előtt, úgy, hogy még az épület alatti kétszintes mélygarázs lejárata is mobilgátas lezárásra kerül, ahol a mobilgát magassága már közel 5,0 m-es. A délutáni program befejező részében lehetőség volt Prága óvárosi részének, egyéb nem a JaP-Jacina cég közreműködésével megvalósult mobil árvízvédelmi rendszereinek megtekintésére is, amely városnézéssel egybekötve történt meg. A tartalmas és sok szakmai érdekességet tartalmazó programról augusztus 28-án kedden indultak haza kollégáink. Fotók és beszámoló: Szabó István MBSZ részlegvezető december 23
25 Az MHT Borsodi Területi Szervezete november 29-én, csütörtökön, az ÉMVÍZIG II. emeleti tárgyalójában tartotta meg soros vezetőségválasztó taggyűlését. Az MHT BTSz elnöki tisztségét ig betöltő Vasas István beszámolt a szervezet elmúlt négy éves tevékenységéről, majd kérte a taggyűlést, hogy a vezetőséget mentse fel munkája alól. A taggyűlés a felmentést egyhangúlag megszavazta. A vezetőségválasztás során a Jelölő Bizottság előkészítő munkáját és az új vezetőségi tagokra vonatkozó javaslatot a Bizottság elnöke, Dr. Fázold Ádám ismertette. A tisztújító taggyűlésen új, 13 főből álló vezetőség került megválasztásra. A vezetőségválasztás során 34 fő szavazott. 33 fő igen szavazat és 1 érvénytelen szavazat mellett került megválasztásra az új elnök, az alelnök, a tiszteletbeli alelnök, a titkár és a vezetőségi tagok. A taggyűlést megtisztelte jelenlétével Dr. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke is, aki felszólalásában méltatta a Borsodi Területi Szervezet leköszönő elnökségének munkáját, és röviden beszámolt az MHT országos aktualitásairól. A megválasztott vezetőség tagjai: Elnök: Tassonyi Annamária Alelnök: Sallai Ferenc Tiszteletbeli alelnök: Dr. Fázold Ádám Titkár: Debnár Zsuzsanna Vezetőségi tagok: Vasas István Üszögh Lajos Paszternák Ádám Kiss Gabriella Bartus János dr. Lénárt László Gulyás Zoltán Bese Barnabás Nagy Gábor Tisztújítás az MHT Borsodi Területi Szervezeténél A képen balról jobbra: Dr. Szlávik Lajos, Simon Eszter, BratuNikolett, Asbóthné Germán Erzsébet, Debnár Zsuzsanna, Tassonyi Annamária, Sallai Ferenc és Vasas István A megválasztott új elnök, Tassonyi Annamária évtől az MHT Borsodi Területi Szervezetének a tagja. Végzettsége: okl. környezetmérnök, egyetemi szakmérnök vízépítő. Iskoláit a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán, valamint a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte. Munkahelyek: között az ÉMVIZIG dolgozója. Az államigazgatásban történt szervezeti átalakulások eredményeképpen években a Nemzeti Környezetügyi Intézet Észak-magyarországi Kirendeltségének vezetője ősztől ismét az ÉMVIZIG dolgozója. Jelenleg az ÉMVIZIG Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztályán, mint víziközmű referens tevékenykedik. Szakmai elismerések: 2001-ben az MHT Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázaton I. helyezés. Az új elnök asszony első felszólalásában a következőket emelte ki: Nagy tisztelettel köszönöm meg a korábbi elnök, Vasas István úr, valamint Asbóthné Germán Erzsébet titkár asszony eddigi, az MHT B-A-Z Megyei Területi szervezetében végzett kiemelkedő és fáradhatatlan munkáját! Ugyanígy, szeretném megköszönni valamennyi leköszönő vezetőségi tag eddigi munkáját! Az MHT B-A-Z Megyei Területi Szervezetének elnökeként, a megválasztott új vezetőséggel, arra fogok törekedni, hogy a Szervezet további működése során az erős, hagyománytiszteleten alapuló bástyát megőrizve, azt a modern kor lendületével legjobb tudásunk szerint ötvözzük és fejlesszük. A Szervezet 2019 évi feladatait és vállalásait, megvalósításra tervezett programjait és rendezvényeit tekintve, továbbra is számítok mind a vezetőség, mind pedig a Szervezet tagjainak megtisztelő támogatására és minél nagyobb számú részvételére! Szerző: Tassonyi Annamária víziközmű referens december 24
26 17. Miskolci Barátság Maraton futóversenyen vettek részt kollégáink! október 21-én három kollégánk nevezett VÍZ-ÜGYESEK fantázianév alatt a Miskolcon 17. alkalommal megrendezett Barátság Maraton futóversenyre. A verseny célja: Az egészség megőrzését szolgáló rendszeres testmozgás és az egymást segítő, őszinte barátság fontosságának hirdetése. Versenyzési lehetőség biztosítása valamennyi korosztály hazai és külföldi, amatőr és profi sportolói számára. Miskolc nevezetességeinek bemutatása. A borsodi megyeszékhely helyének megerősítése a hazai és nemzetközi utcai maratoni futóversenyek helyszínei között. Ezúton is szeretnénk gratulálni a három kollégánknak (fotón balról): Molnárné Nagy Noémi Alexandrának, Kovács Viktornak, Szárszó Mónika Ibolyának és Lovas-Ternyik Nórának, akik váltóban teljesítették a 21,8 km-es távot. Az Észak-magyarország Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak lapja. Felelős kiadó: Rácz Miklós Igazgató. Felelős szerkesztő Kovács István. Kiadja: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. A szerkesztőség címe: 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 77. sz., Tel.: +36 (46) , Kovacs.Istvan@emvizig.hu, Web.: A lap digitálisan megtekinthető: december 13
Víz Világnapja március óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE
Víz Világnapja 2017. március 22. 14.00 óra BM márványaula DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A VÍZÜGYI IGAZGATÁS TERÜLETÉN HUZAMOSABB IDŐN KERESZTÜL VÉGZETT PÉLDAMUTATÓ MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL,
XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET
XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET A vízrajz aktuális feladatai, hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek és projektek a Duna Régió Stratégia keretében Zalakaros 2017. szeptember 26-28. 2017. szeptember
Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca
Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca május 6. kedd 11:00-12:30 óra regisztráció, szállás elfoglalása 12:30-13:30 óra ebéd Plenáris ülés 1. rész Göncz Benedek 14:00-14:15
Szeged 2014. július 02. Lovas Attila - Fazekas Helga KÖTIVIZIG. mintaszabályzata
XXXII. MHT - Vándorgyűlés Szeged 2014. július 02. Lovas Attila - Fazekas Helga KÖTIVIZIG Az árvízcsúcs csökkentő tározók üzemirányítási és üzemeltetési mintaszabályzata Előzmények 2 Kedvezményezett: OVF
TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKKAL VALÓ FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁS A TISZA-TÚR KÖZÉBEN
Intézmény logója Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOKKAL VALÓ FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁS A TISZA-TÚR KÖZÉBEN Pesel Antal gazdasági igazgatóhelyettes
Maroslele Község Polgármesterétől
Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
Projekt: WATER IS ENVIRONMENTAL PEARL (WEP) / VODA JE BISER OKOLJA / A VÍZ V Z A KÖRNYEZET K. Nemzetközi zi konferencia út t 1.
Projekt: WATER IS ENVIRONMENTAL PEARL (WEP) / VODA JE BISER OKOLJA / A VÍZ V Z A KÖRNYEZET K GYÖNGYE Nemzetközi zi konferencia 2011. április 7. Kerkaszentkirály, Természeth szetház, z, Petőfi út t 1. NYUGAT-DUNÁNTÚLI
34 év után újra a Comenius Karon az OTDK
1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői
A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN
KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes
A megye vízgazdálkodási jellemzése, a térségi fejlesztés lehetőségei 2017. június 21. Orbán Ernő műszaki igazgató-helyettes Működési terület, elérhetőség TIVIZIG FETIVIZIG Debrecen Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria
Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
Előadó: Juhász Zoltán Nemzeti Környezetügyi Intézet Dél-dunántúli Kirendeltsége
Beszámoló az Országos Vízgazdálkodási Tanács (OVT), a Dráva Részvízgyűjtő Tanács (DRVT) tisztújításáról és tevékenységének újbóli megkezdéséről Előadó: Juhász Zoltán Nemzeti Környezetügyi Intézet Dél-dunántúli
A tartalomból: 1. old. Beszámoló a október 30-án megtartott Tisza, Bodrog, Ronyva valamint a Bodrogközi belvízrendszer Határvízi Szemléjéről
A tartalomból: 1. old. Beszámoló a 2017. október 30-án megtartott Tisza, Bodrog, Ronyva valamint a Bodrogközi belvízrendszer Határvízi Szemléjéről 3. old. Mintavevő Munkacsoportok II. Országos Mérőgyakorlata
VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV
VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi
2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója
Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.
Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE
BESZÁMOLÓ A KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZER HATÉKONY MŰKÖDTETÉSE ÉS A SZOLGÁLTATÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE KSZR Műhelynapok Zalaegerszeg 2015. november 11-12. Zalaegerszegen - Budapest, Pécs, Győr, Eger és
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság
Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0006 Előkészítési szakasz: Támogatási
KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.
KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,
MAGYARORSZÁGON KERÜLT MEGRENDEZÉSRE AZ AQUA-ADD PROJEKT ZÁRÓ RENDEZVÉNYE
SAJTÓANYAG 8. SZÁM - 2014. szeptember MAGYARORSZÁGON KERÜLT MEGRENDEZÉSRE AZ AQUA-ADD PROJEKT ZÁRÓ RENDEZVÉNYE Közeledve az Aqua-add projekt megvalósításának utolsó hónapjaihoz, 2014. szeptember 23-26
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,
A VIZEK MINŐSÉGÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA ÉS MEGŐRZÉSE. Dr. Perger László
Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia Budapest, 2015. március 26. KÖRNYEZETVÉDELEM A DUNA RÉGIÓBAN PA4 A VIZEK MINŐSÉGÉNEK HELYREÁLLÍTÁSA ÉS MEGŐRZÉSE Dr. Perger László prioritási területi
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE)
Menedzsment és Controlling Egyesület (MCE) Jogi státusz: bejegyzett egyesület Székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 79. Terület: tevékenysége kiterjed Magyarország területére Alapítás: 1992 Tagok: Honlap:
Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI
Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye
Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter
Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román
2014. évi országos vízrajzi mérőgyakorlat
2014. évi országos vízrajzi mérőgyakorlat Készült a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi és Adattári Osztálya által készített jelentés felhasználásával Idén május 5. és 7. között került lebonyolításra
Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter
Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény
Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése
Projekt címe: Bodrogközi Tisza-felső és a Bodrog bal parti árvízvédelmi rendszer fejlesztése Kedvezményezett megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0005
MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTEK MEGHATÁROZÁSA A TISZA-VÖLGYBEN
MÉRTÉKADÓ ÁRVÍZSZINTEK MEGHATÁROZÁSA A TISZA-VÖLGYBEN XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Szombathely, 2015. július 02. Dr. Kovács Sándor Váriné Szöllősi Irén SZOLNOKI HÍD SZELVÉNYE 2000. április SZOLNOK TISZAPARTI
Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben
Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét
BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05.
2012 BŐSI KIRÁNDULÁS VÍZÉPÍTŐ KÖR 2012.04.05. 1. Bevezetés A Vízépítő Kör szervezésében 2012.04.05.-én szakmai kiránduláson vettünk részt, mely során meglátogattuk a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer műtárgyait:
Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára
Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel
Külföldi kiküldetések adatai
2012. január 1.-től 2012. december 31.-ig ProRaab(a) szakértői találkozó 3 1 36 142 OPENWEHR megbeszélés 4 1 55 493 Rába lefolyásvizsgálat egyeztető tárgyalás 4 1 48 240 Albizottsági megbeszélés előkészítése
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Rektori hivatalában
ERASMUS+ beszámoló 2017 júniusában a KA107-SK01-0222751 azonosítószámú ERASMUS+ mobilitási projekt keretében két kolléganőmmel Macho Renáta, dékánhelyettes és Szarka Katalin, tanszékvezető asszonnyal közösen
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN
KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A
Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)
2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés
Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2016. június 22. (szerda) 15:30 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Delegálások, jelölések
Összefoglaló a TÁMOP projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről május 8.
Összefoglaló a TÁMOP 2.1.2 projekt Regionális Mentori Szakmai Találkozójának Gyulai rendezvényéről 2014. május 8. Készítette: Vári Barbara TÁMOP 2.1.2 kommunikációs munkatárs 1 A Intézet TÁMOP 2.1.2 projektirodája
Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND
Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben
Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink
A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
A tanév rendje 2016/2017
MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:
Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan
Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok
ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA
Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ
Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére
84-3/2016/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2016. év II. félévi üléstervére és a 2017. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti
EJOI 2018 Programozás a Volgánál
SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten
2014. december havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére
214. december havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: December hónap időjárását a sokévi átlaggal szinte megegyező
Vízjárási események: folyók, tavak és a talajvíz
Országos Meteorológiai Szolgálat Magyar Meteorológiai Társaság Éghajlati Szakosztály Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai Műszaki Hidrológiai Szakosztály 2010 ÉGHAJLATA, IDŐJÁRÁSA ÉS VÍZJÁRÁSA A TÉNYADATOK
2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 5 2012.10.03. 9:41 2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2010. május 19. A hidrometeorológiai helyzet és várható alakulása Tegnap az éjszakai órákban, majd ma hajnalban
A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció
KÖTIKÖVIZIG 5002 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (56) 501-900 E-mail.: titkarsag@kotikovizig.hu A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció Martfű, 2010. november 24-26. Háfra Mátyás osztályvezető
A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI
1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi
A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK
Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem
A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)
Szervezeti, személyzeti adatok Hivatalos név: Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4. Postacím: 5002 Szolnok, Pf.: 63. Telefonszám: 00 36 56 501-900
2014. április havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére
214. április havi hidrometeorológiai és vízgazdálkodási helyzetértékelés a TIVIZIG működési területére 1. Hidrometeorológiai helyzet értékelése: Április hónap időjárását a sokévi átlagot megközelítő csapadék,
Szakmai beszámoló a Természettudományos Muzeológusok Találkozója 2013. pályázathoz azonosító szám 3508/01107
Szakmai beszámoló a pályázathoz azonosító szám 3508/01107 A találkozó ismertetése 2013. augusztus 26 28-án rendeztük meg a természettudományos muzeológusok 31. találkozóját. A Magyar Természettudományos
A VÍZ: az életünk és a jövőnk
A VÍZ: az életünk és a jövőnk Tartalom A Föld vízkészletei A víz jelentősége Problémák Árvizek Árvízvédelem Árvízhelyzet és árvízvédelem a Bodrogon Összegzés A Föld vízkészlete A Föld felszínének 71%-a
Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete
E Ü D SZ M Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete II. Közgyűlés Budapest, 2010. 12. 10. "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk,
H Í R E K Szegedről. A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek.
H Í R E K Szegedről A MEE. DÉRI MIKSA Dél Alföldi Régió régi új területi vezetői a régiós együttműködés folytatása mellett döntöttek. A 2019. évi tisztújítást követően, most első ízben Békéscsabán - 2019.
SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
SZOLNOKI FŐISKOLA VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZOLNOK 2012. Vízgazdálkodási szakmérnök szakirányú továbbképzési szak A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: vízgazdálkodási
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról
Beszámoló az EU Jogot Oktatók Első Találkozójáról Miskolci Egyetem 2012. május 3. 1 2012. május 3-án került megrendezésre a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán az EU Jogot Oktatók Első Találkozója
PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban
PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád
Nagyberuházások vízgazdálkodási érintettsége. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG
Nagyberuházások vízgazdálkodási érintettsége. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Magyarország vízforgalma 6,7 28,9 3,0 105,4 2035,0 SZLOVÁKIA 20,6 UKRAJNA 18,7 190,0
SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ
SZAKMAISÁG FRISSESSÉG INNOVÁCIÓ SZÖVETSÉG TECHNOLÓGIAI VÍZ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ÉLETCIKLUS SZEMLÉLET EGYÜTTMŰKÖDÉS INNOVÁCIÓ IVÓVÍZ CSATORNÁZÁS VÍZELLÁTÁS TECHNOLÓGIA ÉRTÉKET KÉPVISELÜNK TUDÁSTRANSZFER
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
Szeretem, mert Vasból van
VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!
Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26.
1. Elnöki jelentés Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2016. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2016. február 26. NAPIREND Jogi és Szervezési Osztály
Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Beszámoló Taggyűlés Szegeden március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet évi Beszámoló
Beszámoló Taggyűlés Szegeden szakmai előadással és virágokkal 2018. március 08. án került sor a Szegedi MEE. Szervezet 2017. évi Beszámoló Taggyűlésére: - a NŐNAP alkalmával, virággal köszöntöttük a női
A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE
80/2016. (XII. 15.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE 2017. február (csütörtök) 1. Döntés a Dr. Komjáthy László Díj 2017. évi adományozásáról (zárt
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm
Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,
Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/
Szakmai beszámoló A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0002 1 A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szakképző intézmények
Közszolgálati Tisztviselők Napja június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE
Közszolgálati Tisztviselők Napja 2013. június 28. BM központi épület márványaula ORBÁN VIKTOR, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE A KÖZIGAZGATÁSI MINŐSÉGPOLITIKÁÉRT ÉS SZEMÉLYZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS MINISZTER
Tájékoztató A KTE Hajózási Tagozatának tevékenységéről
Tájékoztató A KTE Hajózási Tagozatának tevékenységéről 2017.11.02. Múltunk Az 1949-ben alapított Egyesületben a Vasúti, Hajózási és Légiközlekedési Tagozaton belül alakult meg a Hajózási Szakosztály. A
, Budapest. stakeholder workshop TAKING COOPERATION FORWARD 1. Kiss Veronika- KSzI Kft.
2019.06.18., Budapest stakeholder workshop Kiss Veronika- KSzI Kft. TAKING COOPERATION FORWARD 1 Akcióterv és megvalósítási lehetőségek a hazai mintaterületeken TAKING COOPERATION FORWARD 2 . A PROJEKT
Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények
Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos
Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /
A közösség részvételét alátámasztó események listája: Esemény megnevezése Időpont Helyszín Részvevők Rövid összefoglaló száma 1. Térségi Fejlesztési Fórum 2014. január 20. Ipolydamásd, Fő út Közösségi
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve
A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai
Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:
Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,
A Duna Stratégia közlekedési
Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja
A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti
Tájékoztatás az MMK környezetvédelmi jogosultságokkal összefüggő nyilvántartási rendszerről. Terézia
Tájékoztatás az MMK környezetvédelmi jogosultságokkal összefüggő nyilvántartási rendszerről Bátaapáti, 2017.05.04. Terézia Készítette: Palotásné Kővári www.mmk.hu Keresés a kamarai névjegyzékben A keresés
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve. Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG
A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG Az MHT BKKM-i. területi szervezete, Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya és az ADUVIZIG által rendszeresen megszervezett,
A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére. Szakmai beszámoló
Jubileumi Konferencia a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megalakulásának 80. évfordulója tiszteletére Szakmai beszámoló A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok és
SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására