A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása
|
|
- Bence Fodor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység: 1.1 A Szolnoki Törvényszék törzskönyvi azonosítószáma, honlapjának címe A Szolnoki Törvényszék az Országos Bírósági Hivatal Elnökének irányítása alá tartozik, alapító okirattal rendelkezik. Törzskönyvi azonosító száma: Honlapjának címe: Az új intézmény és a feladat jogszabályi megalapozása 1.3. Az intézménynél az ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült feladatok, a szakmai feladatokban bekövetkezett változás, jellemző mutatókkal a szakmai működés értékelése A törvényszék a törvényben meghatározott ügyekben elsőfokon jár el, és másodfokon elbírálja a járásbíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok határozatai ellen bejelentett fellebbezéseket, illetve eljár a hatáskörébe utalt egyéb ügyekben. A Szolnoki Törvényszék működéséhez szükséges költségvetési előirányzatokat a Magyarország költségvetéséről szóló törvény VI. Bírósági fejezete tartalmazza, mellyel a mindenkor érvényes jogszabályok, valamint az OBH elnökének és a Szolnoki Törvényszék szabályzatainak figyelembe vételével gazdálkodik. Az új számviteli rendszer bevezetésével egyidejűleg új osztályozási rendszer került bevezetésre: 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről. A törvényszék alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: Bírósági tevékenység A törvényszék államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: Bíróságok tevékenysége január 1-jétől került bevezetésre az új államháztartási számvitel rendszere. A 4/2013. (I. 11.) Kormány rendelet az államháztartás számviteléről rendelkezik az új számviteli rendszer működéséről, beszámolási kötelezettségéről, könyvvezetési szabályairól, egységes rovatrendjéről és számlatükréről. Az új számviteli rendszer a korábbiaktól eltérően költségvetési számvitelből és a pénzügyi számvitelből áll. 4/2013. Korm. rendelet 3 (2), (3) és (4) bekezdése taglalja a két számvitel összetételét.
2 Az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események elszámolásáról a 38/2013. (IX.19.) NGM rendelet rendelkezik. A költségvetési szervek általános működéséről a évi CXCV. Törvény az államháztartásról, a 368/2013. Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkezik. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról a évi CLXI törvény, gazdálkodásáról 5/2013. (VI.25.) OBH utasítás szól. Hatékonyságot, időszerűségi mutatót befolyásoló tényezők: Ügyforgalom Ügyérkezések Tevékenységi körünk évben továbbra is az igazságszolgáltatás, a szakmai feladatokban változás nem következett be. A Szolnoki Törvényszékre évben érkezett összes ügyek száma , ami a 2014 évi ügyérkezésnek a 101.4%-a. Jelentős változás tehát nem történt. Ahol növekedés mutatkozik: - a bírósági végrehajtási ügyek számában, ahol 47 %-os a növekedés évhez képest. - a törvényszéken, első fokon indult polgári perek számában. Itt az érkezések száma évben 240, évben 566, ami az előző évi érkezésnek a 235 %-a. - a büntető nem peres eljárásban a évi érkezés (2887) a évi érkezés 116%-a. - legmagasabb növekedés a munkaügyi peres ügyekben mutatkozik, ami 267,8%-os. Itt az ítélkezés hatékonyságát segíti majd, hogy évben a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4 bírája 200 ügyben jár el kirendeléssel. Befejezett ügyek Az összes befejezett ügyek száma kismértékű növekedést mutat évben összes befejezett ügy , évben , ami a 2014 évi befejezés 97%-a. Az ítélkezés hatékonyságát növelte, hogy a bírósági végrehajtási ügyekben jelentősen emelkedett a befejezett ügyek száma évben 4261, 2015.évben 5991., ami az időszerűségi mutatóra is pozitívan hatott. Szintén növelte az időszerűségi mutatót a büntető nem peres befejezett ügyek számának emelkedése a tárgyévet megelőző évhez képest. Folyamatban maradt ügyek Az összes folyamatban maradt ügyek száma az előző évhez képest kis mértékben nőtt (100,4%).
3 A polgári, a büntető és a szabálysértési peres ügyekben sikerült a folyamatban lévő ügyek számát csökkentenünk. A Szolnoki Járásbíróság a debreceni modell tesztbírósága, ami év szeptemberétől indult el. Ennek pozitív eredménye már december 31. napig kimutatható volt. Eredmény 4 hónap alatt 100 üggyel csökkent a folyamatban lévő ügyek száma március 16. napjától megtörtént a szabálysértési ügyek központosítása. Ez pozitív hatással volt az időszerűségi mutatóra, ugyanis a központosítás eredményeképpen a bíró a szabálysértési ügyintézésben nem kell, hogy részt vállaljon, bírósági titkárok végezhetik ezeket a feladatokat. Szintén a mutató javulását eredményezheti az, hogy a gyorsított eljárásokban a határozatok a tárgyalást követően azonnal elkészülhetnek és az érintettek részére kézbesítésre kerülnek. Ezt segíti a szabálysértési kezelőiroda felállítása, amely gyors és koncentrált iratkezelést biztosít. A Szolnoki Törvényszék az éves munkaterve alapján illetve a jogszabályi előírásoknak megfelelően elvégezte a bírók és az igazságügyi alkalmazottak értékelését. A Szolnoki Törvényszék a számviteli törvényben, az Áhsz-ben meghatározott feladatainak, beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek a Gazdálkodási Integrált Informatikai Rendszer (GIIR) alkalmazásával tesz eleget. A feladatok elvégzése informatikai rendszeren keresztül történnek, amihez elengedhetetlen az informatikai eszközállomány rendszeres vizsgálata, amit az informatikai főosztályunk dolgozói folyamatosan végzik. A vírusvédelmi rendszer minden munkaállomáson biztosított a Symantec Endpoint Protection vírusvédelmi rendszer feltelepítésével, mely rendszer menedzser felülete a tárgyévben megújult. A hálózatban vírusfertőzést ez idáig nem észleltünk. Informatikusaink napi szinten ellenőrzik a rendszer naprakész állapotát és a naplóállományokat, biztosítva ezzel a folyamatos munkavégzésünket. A GIIR rendszerben folyamatosan felmerülő hibák évben is jelentkeztek. A rendszer lassúsága, a nagyszámú jogszabályt követő frissítések, a felmerült hibák javítását követő frissítések rendkívül megnehezítik a megbízható, naprakész munkavégzést. Lassulások főképpen az OBH Törvényszék közötti adatforgalomban tapasztalhatók. Egyre több alkalmazás tölt fel nagy mennyiségű adatot a központi szerverekre.
4 A Nexon bérrendszernél is tapasztalhatók ezek a problémák. A problémák megoldásában nagy segítséget nyújtanak a törvényszék kommunikációs rendszerei, különösen a Helpdesk. A Helpdesk munkatársakkal szoros és jó kapcsolatunk van, különösen a Novell NPSH és BIIR rendszergazdákkal. A Novell szerverek, és a levelező rendszer, kielégítően működnek, az országos rendelkezésre állás jó. Kiesések lassulások főképpen az INTERNET forgalomban tapasztalhatók ös évben az EKOP projektnek köszönhetően a BIR-O rendszer jelentősen fejlődött. Az EKOP projekt keretében a törvényszék 36 db notebook-t, 9 db asztali munkaállomást és 19 db multifunkcionális nyomtatót kapott. Ezek a fejlesztések javítottak a munkaállomások és a nyomtatók avultsági mutatóján. Ezen kívül a tárgyalótermek korszerűsítésére 21 db All in One típusú asztali számítógépeket kaptunk. Így a évi avultsági mutatóink: - a teljes munkaállomás állományon a évi és a régebbi eszközök figyelembevételével: 30% - a teljes nyomtató állományon a évi és a régebbi eszközök figyelembevételével: 31% évben folyamán egy komplex, egységes személyügyi nyilvántartási rendszer, valamint ehhez kapcsolódó, az emberi erőforrások komplex elosztását elősegítő álláshely nyilvántartó rendszer kialakítása kezdődött el. Törvényben előírás, hogy a törvényszékeknek is csatlakozniuk kell a Magyar Államkincstár által üzemeltett központosított illetményszámfejtő rendszerhez (KIRA). Ennek előkészületei megkezdődtek. Adat mezők teljes körű kitöltése vált szükségessé, ami jelentős túlmunkát jelentett a személyzeti, bér és az informatika területén. A jogszabálykereső alkalmazásként általánosan a központilag biztosított Complex Jogtárat használjuk, amely jól használható, bár az alkalmazás elindítása sok időt vesz igénybe Az intézményen belül a szervezeti és feladatstruktúra korszerűsítésére tett intézkedések. Az intézmény önállóan működő szervezet és feladatstruktúra korszerűsítést nem kezdeményezett, a szervezet nem változott.
5 Az arányos munkateher, az időszerűség biztosítása, a személyi változások, valamint az ügyhátralék feldolgozása érdekében 2015 évben is szükségessé vált a megyén belül bíró kollégák kirendelése más bíróságokra. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörébe tartozó kirendelések: Hidvéginé dr. Adorján Lívia szolnoki törvényszéki tanácselnök a Fővárosi Ítélőtáblára került kirendelésre szeptember 1. napjától március 31. napjáig, illetve április 1. napjától október 31. napjáig, majd teljes kirendeléssel november 1. napjától március 28. napjáig, dr. Rakonczai Ilona szolnoki törvényszéki tanácselnök a Fővárosi Ítélőtáblára került kirendelésre szeptember 1. napjától március 31. napjáig, illetve április 1. napjától december 31. napjáig, dr. Karácson Éva szolnoki törvényszéki bíró a Fővárosi Ítélőtáblára került kirendelésre szeptember 1. napjától március 31. napjáig, illetve április 1. napjától december 31. napjáig, Tóthné dr. Drenkó Szilvia szolnoki járásbírósági bíró a Kúriára január 1. napjától március 31. napjáig került kirendelésre, azonban betegsége folytán a kirendelésnek nem tudott eleget tenni (ezért a táblázatba nem került feltüntetésre), Sólyomváriné dr. Csendes Mária szolnoki törvényszéki tanácselnök a Szegedi Ítélőtáblára került kirendelésre március 1. napjától április 30. napjáig, dr. Válik Edina Csilla szolnoki járásbírósági bíró a Szegedi Ítélőtáblára került kirendelésre március 1. napjától április 31. napjáig. A törvényszék elnökének hatáskörébe tartozó kirendelések: Teljes kirendelésre 4 bíró esetében került sor a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságról dr. Kovács Piroska Éva bíró április 2. napjától tartós, folyamatos kirendelése a Szolnoki Törvényszék civilisztika, másodfokú tanácsába, a Szolnoki Járásbíróságról dr. Válik Edina Csilla bíró március 1. napjától tartós, folyamatos kirendelése a Szolnoki Törvényszékre felszámolási ügyek intézésére március 31. napjáig, a Kunszentmártoni Járásbíróságról Csontosné dr. Török Márta bíró április 15. napjától tartós, folyamatos kirendelése a Szolnoki Járásbíróságra április 14. napjáig a Szolnoki Járásbíróságon polgári ügyek intézésére, illetve november 24. napjától az igazgatási feladatok ellátásra július 14. napjáig, a Szolnoki Járásbíróságról dr. Hild Ágnes bíró november 1. napjától április 30. napjáig a Jászberényi Járásbíróságra büntető ügyek intézésére.
6 Részleges kirendelésre az alábbi esetekben került sor: Szolnoki Törvényszékről kirendelésre került a Szolnoki Járásbíróságra Sólyomváriné dr. Csendes Mária, dr. Rochlitz Zoltán László, dr. Hajdu Anna, dr. Nánási Illés, dr. Pongrácz Zsolt István, Jászberényi Járásbíróságra dr. Nánási Illés, Szolnoki Járásbíróságról kirendelésre került a Szolnoki Törvényszékre Tóthné dr. Drenkó Szilvia, dr. Karmazin Orsolya Mária, dr. Tolnai Eszter, dr. Munkácsi Magdolna, dr. Lendvai Kinga, dr. Polgár Éva, dr. Maczkó Havaska Éva, dr. Válik Edina Csilla, Szakácsné dr. Székács Viktória, Karcagi Járásbíróságra dr. Tolnai Eszter, Jászberényi Járásbíróságra dr. Hild Ágnes, Kunszentmártoni Járásbíróságról Karcagi Járásbíróságra dr. Juhász Ildikó Orsolya (kirendelés ¾ részében), Szolnoki Járásbíróságra dr. Juhász Ildikó Orsolya (kirendelés ¼ részében), dr. Ivanov Dömötör Gyula, Tiszafüredi Járásbíróságról Karcagi Járásbíróságra dr. Tolnai Györgyi Zsuzsanna (kirendelés ¾ részében), Szolnoki Járásbíróságra dr. Tolnai Györgyi Zsuzsanna (kirendelés ¼ részében), Jászberényi Járásbíróságról Szolnoki Törvényszékre dr. Budai Marianna, Mezőtúri Járásbíróságról Kunszentmártoni Járásbíróságra dr. Hegyi László Attila. A tömeges bevándorlással kapcsolatosan az alábbi kirendelésekre került sor (bírák): Szolnoki Törvényszékről és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokról Szegedi Törvényszékre: dr. Hajdu Anna a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettese, dr. Pongárcz Zsolt István a Szolnoki Törvényszék Büntető Kollégium kollégiumvezetője, Sólyomváriné dr. Csendes Mária szolnoki törvényszéki tanácselnök, dr. Nánási Illés szolnoki törvényszéki tanácselnök, címzetes táblabíró, Szegedi Járásbíróságra: dr. Gy.Molnár Sándor a Karcagi Járásbíróság elnöke, dr. Andódi Henrietta karcagi járásbírósági bíró, dr. Szabó István karcagi járásbírósági bíró, dr. Kállai-Pál Mercédesz Brigitta tiszafüredi járásbírósági bíró, dr. Hegyi László Attila a Mezőtúri Járásbíróság megbízott elnöke, Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, dr. Bana Imre a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke.
7 A tömeges bevándorlással kapcsolatosan az alábbi kirendelésekre került sor (igazságügyi alkalmazottak): dr. Nagymihály Gábor a Kunszentmártoni Járásbíróság bírósági titkára, dr. Bana Ádám a Szolnoki Járásbíróság bírósági titkára, dr. Gyémánt Kinga a Szolnoki Járásbíróság bírósági titkára, dr. Nánási Máté a Szolnoki Járásbíróság bírósági titkára, Palásti Tibor József a Szolnoki Törvényszék tisztviselője, Marsi Melinda a Szolnoki Törvényszék bírósági ügyintézője, Csomósné Csollák Szilvia a Szolnoki Törvényszék tisztviselője, Szűcs Ilona a Karcagi Járásbíróság írnoka, Soltész Klára a Tiszafüredi Járásbíróság tisztviselője, Kovács Péter Józsefné a Mezőtúri Járásbíróság tisztviselője, Návainé Kovács Nikoletta a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság írnoka, Sólyomvári Annamária Tünde a Szolnoki Járásbíróság tisztviselője, Farkas Gergő a Szolnoki Járásbíróság írnoka, Lakatos Lajos a Szolnoki Törvényszék fizikai alkalmazottja évben is a Szolnoki Járásbíróság bírái, a három vagy több napos munkaszünetek idejére kirendelés alapján ellátták az egész megyében a távoltartásos ügyek intézését, valamint az egész megyében és a törvényszéken a büntető és szabálysértési ügyekben szükségessé váló intézkedéseket. Valamennyi kirendelés közös jellemzője az, hogy az ügyek ésszerű időn belül történő befejezésének alkotmányos követelménye teljesítése végett kerültek elrendelésre. A kirendelésekkel a bíróságok között az emberi erőforrások optimálisabb elosztását és hasznosítását, mint az Országos Bírósági Hivatal elnökének kiemelt stratégiai célját is szem előtt tartottuk. A bíróságok kiegyensúlyozott működésében a személyi feltételek mellett biztosítani kell a megfelelő tárgyi feltételeket is. A megyénkben 7 épület van a bíróság kezelésében. Négy épületünkre még az a jellemző, hogy annak egy jelentős részét jelenleg az ügyészségek is igénybe veszik. Meg kell jegyezni, hogy a Karcagi Járásbíróság és a Mezőtúri Járásbíróság is önkormányzati tulajdonú épület, amelyre a törvényszék mindkét épületre ingyenes használati engedélyt kapott. (Mezőtúri Járásbíróság esetében 50 év. )
8 2. Az előirányzat alakulása A költségvetési feltételek változása hogyan hatott a feladatok teljesítésére, a kiadási megtakarítások bemutatása. A törvényszék kincstári költségvetéssel működő kincstári ügyfélnek minősülő költségvetési szerv. A költségvetés pénzügyi végrehajtásának lebonyolítását a Magyar Államkincstár végzi. A Szolnoki Törvényszék évben az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, a számvitelről szóló évi C. törvény, az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. Korm. Rendelet, a 368/2013. Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról, valamint a törvényszék belső szabályzatai alapján működött. A saját hatáskörű előirányzat-módosításokkal, pótelőirányzatokkal az intézmény folyamatos működését biztosítani tudtuk, törekedtünk arra, hogy a kiemelt előirányzatokon a teljesítéshez szükséges fedezet rendelkezésre álljon. A évi pénzmaradványt a felhasználásnak megfelelő kiemelt előirányzatokon biztosítottuk, a felhasználás jogcímeit a pontban részleteztük. A személyi juttatásról a cafetéria adó- és járulék kiadásait a tényleges kiadásnak megfelelő összeggel átcsoportosítottuk. Év közben a dologi hiány rendezésére a személyi juttatás megtakarításából került az előirányzat átvezetésre évben likviditási problémák nem jelentkeztek, ami az év közben biztosított plusz ezer Ft előirányzatnak köszönhető. Így a rendelkezésre álló és folyamatosan változó előirányzat fedezetet nyújtott a kiadásokra. Kiadási megtakarítások bemutatása: Adatok ezer Ft-ban Megnevezés évi mód.ei évi teljesítés Előirányzatmaradvány Személyi juttatások (K1) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) Dologi kiadás (K3) Egyéb működési célú kiadások (K5) Beruházások (K6) Felújítások (K7)
9 Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) Összesen A kiadási megtakarítással szemben a bevételi lemaradásunk 342 ezer Ft volt. A tényleges lekötött maradványunk ezer Ft, mely tartalmazza a 2014 évről áthúzódó ,-Ft szabad maradványt. A maradvány összetételét és felhasználását a pontban részletezzük A főbb kiadási tételek feladatteljesítéssel összefüggő alakulása, részletezve a kiemelt tételeken belül elsősorban azon tételek esetében, ahol az előző évi tényadatokhoz, az eredeti, illetve a módosított előirányzathoz képest jelentős változás, vagy eltérés tapasztalható (nem %-os mértéket kell bemutatni, hanem azt, hogy mi valósult meg az előirányzatból Az előirányzatok évközi változásai, a tényleges teljesítéseket befolyásoló főbb tényezők. A évi költségvetés a évi előirányzatnál ezer forinttal magasabb összegű. A dologi kiadások terén ezer Ft a jóváhagyott összeg, ami a évi összeggel azonos. Év közben folyamatosan figyelemmel kisérjük az előirányzatok alakulását, annak érdekében, hogy a szükséges forrás a fő előirányzati sorokon rendelkezésre álljon. Ennek érdekében előirányzatot csoportosítottunk át személyi juttatásból azokra a sorokra, ahol hiány jelentkezett. A következő kimutatások kiemelt előirányzat csoportonként tartalmazzák az előirányzat módosításokat hatáskörök szerinti bontásban évi évi előirányzat-módosítások hatáskörök szerinti kimutatása: Megnevezés Eredeti előirányzat Előirányzatváltozás Kormány hatáskörben Előirányzatváltozás Irányító szervi hatáskörben Előirányzatváltozás Intézményi hatáskörben Előirányzatváltozás összesen Módosított előirányzat Teljesítés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó
10 Dologi kiadások Egyéb működési célú kiad Működési költségvetés kiadásai Felújítások Beruházások Felhalmozási költségvetés kiadásai Költségvetési kiadások összesen Finanszírozási kiadások, aktív pénzügyi műveletek kiadásai KIADÁSOK MINDÖSSZESEN Megnevezés Eredeti előirányzat Előirányzatváltozás Kormány hatáskörben Előirányzatváltozás Irányító szervi hatáskörben Előirányzatváltozás Intézményi hatáskörben Előirányzatváltozás összesen Módosított előirányzat Teljesítés Intézményi működési bevételek Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Működési költségvetés bevételei Felhalmozási bevételek
11 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási költségvetés bevételei Költségvetési bevételek Központi, irányító szervi támogatás Maradvány igénybevétel Finanszírozás bevételek, passzív pénzügyi műveletek bevételei BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Módosítások jogcímei: Kormányzati hatáskörben történő ezer Ft előirányzat-módosítás: OBH.XXXIII.G.1/5 a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2015 évi kompenzációja: Támogatás: ezer Ft OBH.XXXIII. A.45/5 bírósági fogalmazók és titkárok munkaköri pótlék ezer Ft OBH.XXXIII.G.1/14 kompenzáció maradványának elvonása Működési támogatás: 332 ezer Ft Irányító szervi hatáskörben: ezer Ft előirányzat- módosítás: 2015.OBH.XXXIII. A. 10/17 Jablonszky Ferenc Program 2015.OBH.XXXIII.A. 29/4 Pályaalkalmassági vizsgálat megt. 2fő 2015.OBH.XXXIII.A. 30/50 Érzékenyítő képzés 2015.OBH.XXXIII.A. 10/43 Jászberényi JB homlokzat felújítás Tiszafüredi Jb. Fűtéskorszerűsítés 2015.OBH.XXXIII. A.29/8 Pályaalkalmassági viszgálat megt. 1 fő 2015.OBH.XXXIII.A. 30/112 Hatékonyság, időszerűség képzés 2015.OBH.XXXIII. A. 29/13 Szolgálati bíróság elszámolása ezer Ft ezer Ft + 82 ezer Ft ezer Ft ezer Ft + 67 ezer Ft ezer Ft ezer Ft
12 2015.OBH.XXXIII. A. 30/177 Szakértői képzés polgári ügyszak 2015.OBH.XXXIII. A. 29/19 Jubileumi jutalom plusz előir OBH.XXXIII. A. 29/22 Kirendelés során felm. ktg.megt OBH.XXXIII. A. 29/27 Kirendelés során felm. ktg. térítése 2015.OBH.XXXIII.H. 2/125 Bírói álláshely kp-i kezelésbe vonása 2015.OBH.XXXIII. A. 27/27 Gépkocsi beszerzés 2015.OBH.XXXIII. A. 30/220 Szakértői képzés bűntető ügyszak 2015.OBH.XXXIII. A. 10/110 Jablonszky Épületenergetikai korszerűsítés 2015.OBH.XXXIII. A. 13/42 Bírság havi megtérítése 2015.OBH.XXXIII. A. 30/226 Polgári Webshop költségei 2015.OBH.XXXIII. A. 30/241 Közlekedési bűncselekmények 2015.OBH.XXXIII. A. 13/72 Bírság 03 havi megtérítése 2015.OBH.XXXIII. A. 48/29 Likviditási pótelőirányzat 2015.OBH.XXXIII. A. 30/295 Integritás képzés 2015.OBH.XXXIII. A.29/33 Pályaalkalmassági vizsgálat megt OBH.XXXIII. A. 50/19 Tömeges bevándorlás ktgek 2015.OBH.XXXIII. A. 13/56 soron kívüli előresorolás fedezete 2015.OBH.XXXIII. A. 29/36 Bevételi többlet előirányzatosítása 2015.OBH.XXXIII. A. 30/377 Helyi képzések pénzügyi elsz OBH.XXXIII. A. 50/31 Tömeges bevándorlás költségei 2015.OBH.XXXIII. A. 48/ évi előirányzat elvonás 2015.OBH.XXXIII. A. 29/39 Szolgálati bíróság elszámolása 2015.OBH.XXXIII. A. 48/100 Ruházati költségtérítés 2015.OBH.XXXIII. A. 10/231 Jablonszky program OBH.XXXIII. A. 48/106 Intézmény elnöki hatáskör jutalom 2015.OBH.XXXIII. A. 48/116 OBH Elnöki hatáskör jutalom 2015.OBH.XXXIII. A. 54/2 Címzetes bírói címek 2015.OBH.XXXIII. A. 2/125 Munkacsoport jutalom 2015.OBH.XXXIII.A 13/136 Bírósági közvetítés pályázat 2015.OBH.XXXIII. A. 29/46 Bevételi többlet előirányzatosítása 2015.OBH.XXXIII. A. 29/52 Bevételi többlet előirányzatosítása 2015.OBH.XXXIII. A. 29/55 bevételi többlet előirányzatosítása ezer Ft ezer Ft + 44 ezer Ft + 29 ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft + 50 ezer Ft ezer Ft + 66 ezer Ft ezer Ft ezer Ft + 47 ezer Ft + 67 ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft - 41 ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft ezer Ft + 6 ezer Ft + 32 ezer Ft A évi eredeti előirányzatról összességében elmondható hogy az előző évhez viszonyítva kis mértékben változott. A kiadási előirányzat összességében ezer Ft-tal nőtt az eredeti előirányzathoz viszonyítva. A teljesítés 94,32 % mértékű volt. Az év során több alkalommal került sor nagyobb összegű pótelőirányzat juttatására a személyi és a járulék soron. Ezek indokai az alábbiak: a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak évi kompenzációjáról szóló 349/2014. (XII.29.) Kormányrendelet szerinti kompenzáció,
13 bírósági fogalmazók és bírósági titkárok munkaköri pótlék, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény 174. (2) bekezdése értelmében adományozott címek, ruházati költségtérítés kifizetésére a bíróság tekintélyéhez méltó megjelenés biztosítása érdekében, soron kívüli előresorolás fedezete, pályaalkalmassági vizsgálat költségének megtérítése, kirendelés során felmerült költségek megtérítése, tömeges bevándorlás költségeinek elszámolása, annak megtérítése, jubileumi jutalom plusz előirányzatának biztosítása, pénzjutalom intézményi és fejezeti szinten. A év gazdálkodását az előző évekhez hasonlóan a takarékosság jellemezte. A személyi juttatások esetében a nem rendszeres személyi juttatások szűkítése terén valósult meg Személyi juttatások előirányzatának alakulása, a létszámváltozások, illetve az ahhoz kapcsolódó személyi juttatási előirányzatok alakulása, az előző évhez viszonyított átlagilletmény (juttatás) változásával együtt, a végrehajtott létszámcsökkentéssel elért megtakarítás éves szintű hatása. A bírák kiegyensúlyozott és arányos munkaterhének kialakítása csak a személyi feltételek folyamatos biztosításával lehetséges. A törvényszék engedélyezett intézményi létszáma január 1-jén 323 fő volt, ebből - 84 bíró, - 17 bírósági titkár, - 12 fogalmazó, tisztviselő, (ebből 13 bírósági ügyintéző), - 15 írnok és - 39 fizikai állományú dolgozó évben az intézményi engedélyezett létszám változott az OBH Elnöke a 400/2015. (IX.1.) OBHE határozatával az engedélyezett bírói létszámot 83 főben határozta meg, valamint plusz
14 2 bírósági ügyintézői és 1 írnoki álláshelyet rendszeresített. Így az engedélyezett létszám 325 főre nőtt. Ha az engedélyezett létszámot vesszük alapul, akkor továbbra is meg kell állapítani, hogy valamennyi foglalkozási ág (titkár, fogalmazó stb.) esetében ezek az arányszámok alacsonyabbak, van ahol lényegesen alacsonyabban az országos átlagnál. a bírákra jutó igazságügyi alkalmazottak száma alacsony. Ez nagyban befolyásolja a bírói munka időszerűségét és minőségét. Főleg büntető ügyszakban jelent gondot a jegyzői létszám, hiszen minimálisan két napot a jegyző is tárgyaláson van, így három napja jut a határozatok leírására, jegyzőkönyvek kijavítására és a kurrenciális munka intézésére. Több olyan járásbíróság van a törvényszék területén, amelyik gyakorlatilag nem rendelkezik tartalékkal, egy fő munkából való kiesése pótolhatatlan. A Szolnoki Törvényszéken évben tartósan távollévő bíró álláshelyén nem került foglalkoztatásra bíró. Dr. Sándor Géza Árpád a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettesének vezetői kinevezése május 31. napján megszűnt, azóta túlbetöltésen van, Törőcsikné dr. Gulyás Gabriella a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökének vezetői kinevezése május 31. napján megszűnt, azóta túlbetöltésen van. A bírósági igazgatási vezetői állásokban évben jelentős változások történtek: A tárgyévi lényegi változások a következők: Kinevezések: Dr. Hajdu Annát az OBH elnöke június 15. napjától 6 évre kinevezte a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettesévé. Csontosné dr. Török Mártát a Szolnoki Törvényszék elnöke július 15. napjától 6 évre kinevezte a Szolnoki Járásbíróság elnökévé, Dr. Molnár Gergelyt a Szolnoki Törvényszék elnöke július 15. napjától 6 évre kinevezte a Szolnoki Járásbíróság csoportvezető bírájává, Dr. Oláh Barbarát a Szolnoki Törvényszék elnöke december 01. napjától 6 évre kinevezte a Szolnoki Járásbíróság elnökhelyettesévé,
15 Siposné Balku Erikát a Szolnoki Törvényszék elnöke július 01. napjától a Szolnoki Törvényszék Gazdasági Hivatalának főosztályvezetőjévé, Balla-Rigó Ferencet a Szolnoki Törvényszék elnöke augusztus 15. napjától a Szolnoki Törvényszék informatikai osztályának vezetőjévé nevezte ki. Megszűnés: Palásti Tibor József a Szolnoki Törvényszék informatikai osztályának vezetője augusztus 14. napján lemondott osztályvezetői tisztségéről. A bekövetkezett változások miatt a rendszeres személyi juttatás az alábbiak szerint alakult. Rendszeres személyi juttatás alakulása állománycsoportonként Megnevezés Keresetbe tartozó személyi juttatások Létszám fő 1 főre jutó kereset Keresetbe tartozó személyi juttatások Létszám fő 1 főre jutó kereset Változás 2015/2014 törvényszéki bíró helyi bírósági bíró bírósági titkár bírósági fogalmazó tisztviselő felsőfokú végzettséggel tisztviselő és írnok középfokú végzettséggel fizikai alkalmazott Összesen
16 A személyi juttatások és foglalkoztatottak összetételéről szóló adatszolgáltatás besorolási osztály és fizetési fokozat szerinti tagolásban ismerteti a foglalkoztatottak létszámát, valamint a számukra kifizetett egységes rovatrend szerinti illetményeket, munkabéreket és a számukra elszámolt juttatásokat munkajogi jogcím szerinti megoszlásban. Az egyes foglalkozási csoportokban az egy főre jutó kereset eltérő irányba változott (csökkenés helyi bírák és középfokú végzettségű igazságügyi alkalmazottak). A változás eltérő mértéke más és más tényezőre vezethető vissza: bírák, bírósági titkárok kötelező előrelépése, bírósági titkárok esetében munkaköri pótlék juttatása, a létszám összetételének változása, helyi bírák esetében több kezdő bíró állt, munkába bérük alacsonyabb, bírósági fogalmazó: életpálya mértékének változása a kötelező előrelépéssel, összetétel változása, bírósági fogalmazói munkaköri pótlék bevezetése, bírósági titkári kinevezés, felsőfokú végzettségű tisztviselők: kötelező előrelépés, létszámváltozás, a létszám összetétel változása, középfokú végzettségű tisztviselő és írnok: kötelező előrelépés, létszám összetétel változása, garantált bérminimum növekedése, középfokú végzettségűek esetében IV. fizetési fokozatban béremelkedés nem következik be, ezekben az esetekben a garantált bérminimum összegével egyezik, fizikai alkalmazottak és részfoglalkozásúak: minimálbér növekedése, létszám összetétel változása. Foglalkoztatottak személyi juttatásai jogcímenkénti bontásban Megnevezés Törvény szerinti alapilletmények, munkabérek Eredeti előirányzat Adatsor 1. Módosított előirányzat Adatsor 2. Teljesítés Adatsor 3. Átlagos statisztikai állományi létszám Céljuttatás, projektprémium Készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj ebből: készenlét, ügyelet
17 ebből: túlmunka, Jubileumi jutalom Béren kívüli juttatások ebből Erzsébet utalvány ebből: SZÉP Kártya ebből: iskolakezdési támogatás ebből: önkéntes biztosító pénztárakba befizetés ebből: egyéb béren kívüli juttatás Ruházati költségtérítés Közlekedési költségtérítés Egyéb költségtérítés Szociális támogatások Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatása Foglalkoztatottak személyi juttatása Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony Egyéb külső személyi juttatás Külső személyi juttatások SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN
18 A dologi kiadások előirányzata változásának bemutatása, feltüntetve a takarékossági intézkedéseket is. A év dologi kiadások összesen sor a évhez képest 13%-os növekedést mutat. Az ide tartozó rovatok közül a készletbeszerzés, szolgáltatási kiadások közül bérleti díj és a karbantartás, kisjavítás költségei csökkentek, a többi elem esetében mindenhol növekedés mutatkozik. Jelentős növekedés látszik a szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovaton kimutatott költségek esetében, ezer Ft-ról ezer Ft-ra emelkedett. Ez önmagában 52,7%- os emelkedést eredményezett. Indokok között szerepel a védői óradíjak emelkedése, a nagyobb számú kirendelések és az előző évről áthúzódó kifizetések. A szolgáltatási kiadások között új elemként jelentkezik a közvetített szolgáltatások, amely a számviteli elszámolás változásából adódik. Jelentős megtakarítást értünk el a karbantartási kiadások területén. Nagy feladatot jelent a gazdasági hivatal számára a nagy volumenben jelentkező szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások finanszírozásai. Az eredeti előirányzathoz képest több esetben kellett előirányzat módosítást végrehajtani. Ezen a rovaton folyamatosan növekedés jellemző, ennek egyik oka az óradíjak változása. Jogcímek évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi felhasználás Teljesítés / módosított ei. Szakmai anyagok ,00% Üzemeltetési anyagok ,20% Készletbeszerzés ,08% Informatikai szolgáltatás ,00% Egyéb kommunikációs szolgáltatás ,98% Kommunikációs szolgáltatás ,28% Közüzemi díjak ,99% Bérleti díjak ,70% Karbantartás, kisjavítás ,23% 18.
19 Közvetített szolgáltatások ,97% Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások ,45% Egyéb szolgáltatások ,46% Szolgáltatási kiadások ,62% Kiküldetési kiadások ,00% Reklámpropagandakiadások Kiküldetések, reklámpropagandakiadások Működési célú előzetesen felszámított ÁFA ,00% ,00% ,13% Fizetendő ÁFA ,71% Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai ,00% Egyéb dologi kiadások ,84% Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások ,75% DOLOGI KIADÁSOK ,86% Elvonások és befizetések ,00% Az előző évekhez hasonlóan a forráshiányos költségvetés nemcsak takarékosságra, hanem a kiadások átgondolt és lehetőség szerint a csökkentésre kényszeríttette a törvényszéket. Felülvizsgáljuk meglévő szerződéseinket és olcsóbb szolgáltatókat, beszállítókat keresünk. A pénzügyi teljesítésre vonatkozóan 30 napos fizetési határidő alkalmazását kezdeményeztük a partnereinktől, ami a likviditást nagy mértékben elősegíti. A helyi kézbesítést folyamatosan működtetjük. A hivatali mobil telefonok használata szabályzata felülvizsgálatra került, az új szabályzatban szigorítások kerültek. A hivatali gépkocsik üzemanyag beszerzése kapcsán a törvényszék ismételten csatlakozott a központosított közbeszerzéshez. A csatlakozás eredményeként olcsóbb, utólagos számlázással fizetendő üzemanyag felhasználás valósul meg. A működőképességünk fenntartásához évben is változatlanul szükséges, hogy a bírósági tevékenység minden szakaszában a munkáját mindenki átgondoltan figyelmesen és gazdasági szempontból rendkívül takarékosan végezze. 19.
20 Felhalmozási kiadások előirányzatának alakulása, az eredeti előirányzathoz képest a változás okai, a megvalósított és folyamatban lévő beruházások összefoglalása. A Szolnoki Törvényszék Kossuth Lajos úti épületében kisebb felújítási munkák elvégzésére került sor a 2015 év folyamán kazán felújítás, tető felújítás és csatornajavítás. Jászberényi Járásbíróságon a lépcső felújítás megvalósult és elkezdődött közbeszerzési eljárás keretében a fűtéskorszerűsítés. Megindult a külső homlokzat és tető felújítási munkálatok tervezési szakasza. Tiszafüredi Járásbíróságon 2015.évben befejeződött a nyílászárók cseréje és biztonsági fóliával történő védelem kialakítása. A belső vizesblokk felújítása Jablonszky program keretében történt. A Szolnok Baross úti épületben pedig az irattár bővítése valósult meg az év során. Továbbra is probléma a munkahelyi környezet, az eszközellátás műszaki színvonalának (informatika, bútor) csökkenése. Diktafonok, magnók, lábpedálok beszerzése. Kimutatás felhalmozási kiadásokról Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Ingatlanok felújítása Informatikai eszközök felújítása Egyéb tárgyi eszköz felújítása Felújítás előzetesen felszámított általános forgalmi adója Felújítások Immateriális javak beszerzése Ingatlanok beszerzése Informatikai eszközök beszerzése Egyéb tárgyi eszközök beszerzése Beruházás előzetesen felszámított általános forgalmi adója Beruházások Felhalmozási kiadások indokoltsága: A felújítási kiadások területén ezer Ft összegű előirányzat került biztosításra pénzmaradványból a Tiszafüredi Járásbíróság (5350 Tiszafüred, Béke tér 2.) külső nyílászáróinak teljes cseréjére, a szükséges kiegészítő munkákkal együtt. 20.
21 A megkötött szerződés alapján a Józsa Kft. a nyílászárok cseréjét elvégezte, a műszaki átadásra án került sor. Az összeg pénzügyi teljesítése I. negyedévében valósult meg. Beruházás területén: ezer Ft értékben egyéb tárgyi eszközök, ezer Ft értékben beruházási célú előzetesen felszámított Áfa került elszámolásra. Beszerzésre kerültek diktafonok, fülhallgatók, lábpedálok, mobiltelefonok, nyomtatók és szőnyegek. Felújítás területén: ezer Ft ingatlan felújítás ezer Ft felújítási célú előzetesen felszámított Áfa került kifizetésre A bevételek alakulása, jellege, típusai bemutatása, rendszerezése. Intézményünk közhatalmi és működési bevételeinek alakulása évben: Előirányzat megnevezése évi teljesítés évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat Adatok e Ft-ban évi teljesítés Teljesítés változása 2015/2014 (%) Áru- és készletértékesítés ellenértéke Egyéb saját bevétel ,0 Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke ,4 Bérleti és lízingdíj bevételek Alkalmazottak térítése Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele Egyéb működési bevétel ,0 Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja Felhalmozási kiadásokhoz kapcsolódó fordított ÁFA miatti bevétel Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak ÁFÁ-ja , ÁFA-bevételek, -visszatér ülések ,8 Intézményi működési bevételek összesen ,6 21.
22 Közhatalmi bevételek/igazgatási szolgáltatási díj bevételek ebből: ,5 bűnügyi költség ,5 elővezetési költség ,8 végrehajtással kapcsolatos bevételek ,9 állam által előlegezett költségek bevétele ,3 át nem vett letétek, bűnjel értékesítés állam által előlegezett gyerektartás ,4 egyéb bevétel ,5 Működési célú támogatásértékű bevételek Gépek, berendezések és felszerelések értékesítése Járművek értékesítése Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése összesen Előző év előirányzat-maradványának igénybevétele ,9 Maradvány igénybevétele ,9 Központi, irányító szervi működési célú támogatás Központi, irányító szervi felhalmozási célú támogatás , Központi, irányító szervi támogatás ,1 BEVÉTELEK ÖSSZESEN , A többletbevételek alakulása, a tervezettől való eltérés okai évben a közhatalmi bevételeknél 782 e Ft bevételi többlet keletkezett az eredeti előirányzathoz képest. Ez csupán 1 %-os növekedést mutat a tárgyévben. A évi teljesítéshez viszonyítva azonban 8,5 %-os növekedés mutatkozik, ami értékben e Ft plusz bevételt jelentett az intézménynek. A növekedés főleg a bűnügyi költségnél jelentkező befizetés emelkedése okozza. (12.7%) A közhatalmi bevételek között azok a bevételek kerültek lekönyvelésre, amely az intézménynél maradtak. A pénzforgalmilag teljesített bírságbevételek évtől a központi költségvetés bevételét képezi. Ez az összeg december 31-ig e Ft. A 368/2011. (XII.31.) Kormányrendeletben foglaltak szerint a bírság címén befolyt összegeket havonta tovább kell utalni a Kincstár által megjelölt fizetési számlára. A 22.
23 törvényszék eleget téve a rendeletben leírtaknak, a befolyt összegeket a tárgyhónapot követően rendszeresen tovább utalta a megadott Kincstári számlára. A év december havi bírságbevétel át nem utalt összege a beszámolóban a 367 Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások között szerepel, melynek az összege Ft A bevétel tervezettől való elmaradásának okai. A Szolnoki Törvényszék évi közhatalmi bevételeinél bevételi lemaradás nem volt Az előirányzatonkénti követelés állomány alakulásának bemutatása (lejárat szerint) Behajtási problémák, a behajtás érdekében tett intézkedések, az elszámolt értévesztés, illetve a behajthatatlan követelés állományának nagysága. Az adósokkal szembeni követelések előírásával és a beszedés szorgalmazásával kapcsolatos feladatokat a Szolnoki Törvényszék szervezetében működő GH végzi. A követelések nyilvántartása a FORRÁS SQL rendszer/bevételi moduljában történik. A program az Áhsz.-ben rögzített követelményeknek megfelelően külön kezeli a költségvetési évben esedékes, valamint a költségvetési évet követően esedékes követeléseket. Költségvetési évben esedékes követelésként kerültek nyilvántartásra azok a követelések, melyek teljesítésének határnapja vagy a teljesítésére rendelkező határidő kezdő napja a követelés nyilvántartásába vételének évére esik. Más követelések költségvetési évet követően esedékes követelésként kerültek nyilvántartásba. A Szolnoki Törvényszéknél az előző év(ek)i és tárgyévi adósokkal szemben követelések a bevételi modulban az alábbiak szerint kerülnek megbontásra: - Igazgatási szolgáltatás díjak jogcímei - Bírságból származó jogcímek Szintén a követelések között került kimutatásra: - végrehajtási költség bevételével kapcsolatos követelés, - TB ellátások kezelési díjával kapcsolatos követelések, - kamatkövetelések - egyéb különféle követelések. 23.
24 A behajtás érdekében a gazdasági hivatal bevételi csoportja és a törvényszéki végrehajtók mindent elkövetnek. A követelés állomány folyamatos emelkedése, valamint a fizetési hajlandóság folyamatos csökkenése a munkaterheket növeli. A törvényszéki végrehajtói és a gazdasági hivatali létszám felülvizsgálata időszerű lenne, mivel a behajtási munkateher évrőlévre emelkedik. A bevételek behajtása viszont részben a bíróság bevételét növeli, mely kihatással van a bíróságok működtetésére. Követelés állomány 2015.december 31-én Igazgatási szolgáltatási díjak év Záró egyenleg Bűnügyi költség Állam által előlegezett kts Rendőri elővezetés Át nem vett letét 0 Egyéb eljárási bevétel 0 Helyszíni eljárási költség 0 Kamat 0 Postaköltség 0 Végrehajtási illeték 0 Összesen: Gyt Vh. díj megelőlegzés Bírságok év Záró egyenleg Pénz- főbüntetés Pénz- mellékbüntetés Elkobzás alá eső érték 0 Pénzbírság elzárás Vagyonelkobzás+ tárgyi Pénzbírság Elkobzás bírói letétből 0 Összesen:
25 A Szolnoki Törvényszék egyszerűsített értékelési eljárás keretében minősítette azokat az igazságügyi adós követeléseket, ahol nem élt a behajthatatlan követelés hitelezési veszteségként történő leírásával, és értékvesztést számolt el. Ennek a jogszabályi alapja a 4/2013. (I.11.) Kormányrendelet az államháztartás számviteléről. A várható megtérülésre vonatkozó százalékos mutatók meghatározása a követelésbeszedés eredményének előző költségvetési év(ek)re vonatkozó adatai alapján került kialakításra. Az adósokkal szembeni követelések értékvesztésének leírása bevételi jogcímenként fejezeti szinten átlagolt megtérülési arányok alapján informatikai úton került sor. Megnevezés évi követelések értékvesztésének alakulása (ezer Ft) Nyitó bekerülési érték Értékvesztés nyitó érték T.évben elszámolt év. T.évben visszaírt év. Záró bekerülési érték Értékvesztés záró érték Követelések Behajthatatlan követelésként tartjuk nyilván: (1) Behajthatatlan követelésnek a következő követeléseket kell minősíteni: a) amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy a talált fedezet a követelést csak részben fedezi, b) amelyre a csődeljárás, felszámolás, az adósságrendezési eljárás során egyezségi megállapodás keretében elengedett, c) amelyre a felszámoló által írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet, d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor vagyonfelosztási javaslat szerint értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet, e) amelyet a bíróság előtt nem lehet érvényesíteni, f) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült, 25.
26 g) az olyan kis összegű minimum 100 eft értékhatárt meg nem haladó követeléseket, amelyeknél a fizetési meghagyásos eljárással vagy a végrehajtással kapcsolatos ráfordítások nincsenek arányban a követelés várhatóan megtérülő összegével, h) amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása igazoltan nem járt eredménnyel. (2) A behajthatatlan követelést egyéb eredményszemléletű ráfordítással szemben kell kivezetni. (3) A leírt behajthatatlan követelésre a kivezetést követően történt megtérülés, az adós által megfizetett összeg erejéig, (4) a tárgyévben történt leírás esetében az elszámolt ráfordítást csökkenteni kell a megtérült összeggel, vagy (5) az előző években kivezetett behajthatatlan követelésre érkezik megtérülés, akkor a megtérült összeget egyéb eredmény szemlétű bevétellel szemben kell elszámolni. Behajthatatlan követelést a mérlegben nem lehet kimutatni, a behajthatatlanság megállapítását követően azt hitelezési veszteségként le kell írni ráfordításként elszámolni. A követelés leírása nem minősül a követelés elengedésének. Az adósok analitikus nyilvántartásában változatlanul kezelni kell. A Szolnoki Törvényszék az alábbi esetekben törli az adóssal szemben fennálló igazságügyi közhatalmi követeléseket: a) azon jogcímek esetébe, amelyek vonatkozásában a végrehajthatóságát kizáró okot állapít meg a büntetés végrehajtási bíró (az adós halála, a követelés elévülése, kegyelem, törvényben meghatározott egyéb ok), b) ha az átváltoztatható jogcímek esetén (pénzbüntetés, rendbírság) a helyébe lépő szabadságvesztést végrehajtották, c) azon jogcímek esetében, amely vonatkozásában a köztársasági elnök kegyelemből enyhébb büntetést állapít meg, az IM rendelet 126. előírása szerint a kegyelmi határozatban elengedett követelés törölhető, d) technikai törlés téves előírásból adódóan. 26.
27 Behajtási problémák: indokolt lenne a folyamatban lévő ügyek nagyságát figyelembe véve a törvényszéki végrehajtók létszámának felülvizsgálata, valamint a vagyonelkobzások vonatkozásában az eljárás korábbi szakaszában rendőrségi, ügyészségi a zár alá vételeket elrendelni. A Szolnoki Törvényszék költségvetési évében behajthatatlan követelésként követeléseket nem írt le, szabályozás hiánya miatt (OBH tájékoztatása alapján) Költségvetési maradvány A évi előirányzat maradvány főbb felhasználási jogcímei Személyi juttatások ezer Ft Munkáltatót terhelő járulékok ezer Ft Dologi kiadások ezer Ft Egyéb működési célú kiadások ezer Ft Felújítások ezer Ft ELŐZŐ ÉVI FELHALMOZÁSI CÉLÚ MARADVÁNY: ezer Ft A évi költségvetési maradványok alakulása, összetétele, keletkezésének okai (feladat-elmaradás, áthúzódó kötelezettségek, bevételi többletek stb.). 07/A - Maradványkimutatás # Megnevezés Összeg Alaptevékenység költségvetési bevételei Alaptevékenység költségvetési kiadásai I Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=01-02) Alaptevékenység finanszírozási bevételei II Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=03-04) A) Alaptevékenység maradványa (=±I±II) C) Összes maradvány (=A+B) D) Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa E) Alaptevékenység szabad maradványa (=A-D) évben millió forint maradvány keletkezett, A kimutatott maradvány az alábbiak szerint került lekötésre: Tiszafüredi Járásbíróság vizesblokk 27.
28 Jászberényi Járásbíróság fűtéskorszerűsítés Jászberényi Járásbíróság külső homlokzat és tető felújítás, utólagos falszigetelés tervei Önálló bírósági végrehajtók díjjegyzék alapján kért költségei évet terhelő 2016 évre áthúzódó szállítói és egyéb kötelezettségek rendezése Személyi juttatások maradványa (ruházati költségtérítés, jutalom, jubileumi jutalom levonásai és járulékai) 2015.évi maradvány előirányzatosítása Egyedi gyűjtő kód Adatok e Ft Adatok e Ft Adatok Ft-ban Beszámoló előzetes kötváll Beszámoló végleges kötváll Analitika szerinti előzetes K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K K Összesen Maradvány összesen űrlap szerinti maradvány Ebből szabad maradvány Kötvállal terhelt maradvány
Készült: :36
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Éves költségvetési beszámoló
Adatellenőrző kód: -58-51-17-1c-36596553-d25-6f33-20-4e-6d36-583f-19-16 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0012 27 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA
A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi
Adatellenőrző kód: a-505c d-6b c-4166d d - 2 -
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -80-3c32-3c4d1-6824a-9789-1b-5c6776-2240-3a3 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -6c-7c-7957-3b443e-27-5fd406a-2b5f1d7b-678-515b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)
Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.
Készült: :35
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :37
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :17
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :51
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :55
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
Készült: :41
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 08 9202 00 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Készült: :41
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről
Készült: :44
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 4 3 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Készült: :45
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 6146f-32-33-1c2b-7d-3-42207d35-d-5665-75-6b-1929 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 11 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 ${pukorzet} 3200 48 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -5920-195e6330-6d-6-60-57-431221-53-51d3622413a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0400 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -
Összesítő riport Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Készült: :39
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 5 4 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési
Egységes számlatükre
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola Egységes számlatükre Készült a 4/2013.(I.11.) Korm. rendelet 16. melléklet alapján Érvényes: 2016. január 01-től 1 1. Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -b-2d41-21aa4122-76549-2f18-1d-20-26417-63-7f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 1002...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete
6. melléklet Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéhez Balatonederics Község Önkormányzata Képviselő-testülete 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat
01 - K1-K8. Költségvetési kiadások # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Kötelezettségvállalás, esedékes Kötelezettségvállalás, esedékes végleges Kötelezettségvállalás, Kötelezettségvállalás,
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0
1. melléklet a 8/216. (V. 27.) önkormányzati rendelethez B1-B7. Költségvetési bevételek Nyim Község Önkormányzatának 215. évi bevételi ai A B C D E Ssz. Rovat megnevezése Rovat száma Eredeti Módosított
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Elemi költségvetés I.
Adatellenőrző kód: -47-97a12d-73-342c-7a59-2d-6b5f6960-5b-4-31-56-e Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 0101 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Éves költségvetési beszámoló
Adatellenőrző kód: -5813-22-78-6d1e6f62-21-67681e1e-25-15-48-e-4a138 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 0012 27 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
Készült: :46
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről
Önkormányzat Gyanógeregye évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2016. (V.12.) önkormányzati rendelethez Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási
Önkormányzat évi költségvetése Bevételek
Rovat megnevezése Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 12 1400...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
Készült: :23
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -2c273f-45-456e14-67-2d-30335b-801377-3-4e20-33-20 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
B1-B7. Költségvetési bevételek
B1-B7. Költségvetési bevételek 1. melléklet a 7/215. (V. 4.) önkormányzati rendelethez Nyim Község Önkormányzatának 214. évi bevételi ai Sorszá Rovat megnevezése Rovat Eredeti száma m 1. 2. 3. 4. 1 Helyi
SORKIKÁPOLNA Önkormányzat évi zárszámadása. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek
1. melléklet a 7/2015.(V.29.) önkormányzati rendelethez SORKIKÁPOLNA Önkormányzat 2014. évi zárszámadása Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek K1. Személyi juttatások K2.
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 71-7a3979-41-5879-46-43d4e3f-3d70-122c30-5e-608 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0013 28 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -1513-61-5e-74-1b-746a3-26-10-1136-1a5d1f-3e5428-2 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -26f1e-232-4f3612b-1b7c75d-80-101e43-e-1b-f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -3d204a-1f45-17-41-10-376b-1b-53-60-563-6f-4516-2e3c Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 ${pukorzet} 3200 48 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 7e1b-5f2c71-5d13335-5e-57-2f-7763a10-e-49-39b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -21-39-a-5f2c-5e5c30-64-385246-68-32-263874-27-13 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0006 26 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 1002...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -7825-80f-62-45-2c6783f-7b48-5f3e53-2f-54164c Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -54-4c41811-73175e-543342575b40-69-64-32-53b-5a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 6124-3-451a8-2d-42-b5e-23-2c39-5d-17-1-22-3415-52 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 1c3175-1-1e7a-1d-3e24-5e60-29-7b-73-32612f79-6040 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 682c6f-76d76-6d564b62d-50155387c-567114-3a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Elemi költségvetés Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 32982 PIR-törzsszám 1051 Szektor 20 Fejezet 0500 Cím/Alcím 230276 ÁHTT azonosító 854200 Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 7955-75-28-2c4393a-5164-3e3-4c-44-6413-5f633b7a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 12-5d1c6f-493e3d-5a31078128-3-16d5c791a-80 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Összesítő riport. Riportoló intézmény: TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Szűrési feltételek - 1 -
Összesítő riport Riportoló intézmény: TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 13 ${pukorzet} 1300 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet 76 településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -352a307a-60-58-46-14-22-25-e5e-5854-24327e427d4 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
Nagylózs Község Önkormányzata. Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek évi költségvetés módosítás
Nagylózs Község a Az egységes rovatrend szerint a kiemelt kiadási és bevételi jogcímek 2018. évi költségvetés módosítás I. sz. melléklet Eredeti Eredeti K1. Személyi juttatások 16 928 000 21 728 000 31
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -2960-3c6a17-5f-68-33-63-41-4156-1b321-334358764f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele PIR-törzsszám szektor szakágazat
-4c-7c-28-7514511-543b3676-1077-2c-5a-67d26-a3d Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése,
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 28d-283028226c-75-19-7612-427143-645e3b1e58-7c Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -5b4a-47-3635-804f1f-2f3d2a-36-64260472331-3f34 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
08 Részmunkaidőben foglalkoztatottak rendszeres személyi juttatása Rendszeres személyi juttatások (07+08)
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 02 Személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzata és teljesítése 03 Dologi kiadások előirányzata és teljesítése 04
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: -506670165b737c2a-3-74-2418-674-5c-d6a-12b-27 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
2016 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 813684 1051 20 1002 340806 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2700 Cegléd
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 62-52366810-5278-67-4f-7a49-2767-331f-6660-8-42-7a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A
A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,
fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 43-75-250-4b26-5e-49-125-121f-315-7d-19-3622-16-7b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus
Készült: :30
Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................
${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés
Adatellenőrző kód: 43-39-332c-b4d159-60-1a-3d-2b19-6f171d1e30-7a2f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet
ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 19 ${pukorzet} 3400 76 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat
Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:
02 - Személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata és teljesítése 01 Alapilletmények 26 985 0 0 02 Illetménykiegészítések 0 0 0 03 Nyelvpótlék 0 0 0 04 Egyéb kötelező illetménypótlékok