MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG
|
|
- Károly Jónás
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SAJTÓANYAG MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG november 8., csütörtök, Fejér Megyei Kormányhivatal Díszterem Székesfehérvár 1
2 Díjaztuk a mestereket, szakembereket Autószerelő, gépi forgácsoló,, és szakmákban 33 új mestert avattak a Kormányhivatal dísztermében. Az ünnepségen átadták a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) által alapított gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj, az Iparos Mester Vállalkozói Díj, valamint a Kiváló Szakember Díj elismeréseket is. Harminchárom új mester vette át mesteroklevelét az FMKIK gondozásában megvalósuló mesterképzés eredményeképpen. A szakemberek eleget tettek a magas szintű szakmai követelményeknek, így szakmájukat profi szinten ismerő mesterekként folytathatják hivatásukat. A mestervizsga a szakemberek fejlődési folyamatában jelentős mérő, - értékelő, - minősítő szintet képvisel. A mesteroklevél nem csupán presztízse, a vele járó tudás és rang miatt értékes. A mestervizsga célja, hogy biztosítsa a szakemberek számára a szakmai fejlődés lehetőségét és a tanulók képzéséhez szükséges ismereteket. A mestervizsga felkészítők és vizsgák szervezése kiemelt fontossággal bír, hiszen a duális képzésben a tanulók gyakorlati képzését, oktatását szeptember 1-jétől mesterek végezhetik. 22 fő mesterképzése az NFA-KA-NGM-3/2017/TK/07projekt keretében valósult meg. Ünnepélyes keretek között került sor a gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj átadására is. A díjat az ipari tanuló képzésben, a duális képzésben jelentős szerepet vállaló, Egervári Miklós, a bicskei Magyarmet Finomöntöde Kft. szakoktatója vette át. A díjazott szakképzésben nyújtott munkája példaértékű, a duális képzésben, a gyakorlati képzőhelyek kialakításában játszott szerepe meghatározó. Négy vállalkozó nyerte el az Iparos Mester Vállalkozói Díj-at. A díjazottak olyan egyéni vállalkozók, akik évtizedek óta valamelyik klasszikus szakmában tevékenységükkel szakmai rangot értek el, elismerést vívtak ki, munkájuk példaértékű. A díjazottak az FMKIK-hoz beérkezett ajánlások alapján kerültek kiválasztásra. Díjazottak: Szabó Árpád, villanyszerelő, Sárkeresztes; Gajdacsik Gáborné, fodrász mester, Sárkeresztes; Kovács Elemérné, boltvezető, Úrhida; Katona Csaba Attila, asztalos mester, Lajoskomárom. Idén második alkalommal adományozta az FMKIK a Kiváló Szakember Díj-at példaértékű és kiváló szakmai tevékenység elismerésére. Idén négy szakember, Farkas Sándor, Horváth Lajos, Sárvári Ágnes és Takács János kapták az elismerést. A díj adományozásával a kamara példát kívánt állítani a fiatalok, szakmai közösségek és vállalati szakemberek számára. 2
3 Mesterek lettek... Erős László Gengeliczki Attila Hompót Ferenc Horváth Martin Péter Kun Péter Magyar Dániel Szabó Gyula Szarvas Krisztián Láng Péter Richlik Gábor Takács Attila Varju István Franyó László Kardos Gergely Mészöly Norbert Móra Attila Petrik Balázs Szakács László Bori Márk Farkas Balázs Hajdu Gergely Kocsis Roland Simonics Ádám Szántó Dávid Tatai Márk Baki Lászlóné Balogh András Barsch Tamás Bokor Péter Somlyó László Szabó Jenő Turó Ádám Víg Zsolt gépi forgácsoló gépi forgácsoló gépi forgácsoló gépi forgácsoló 3
4 AUTÓSZERELŐ Gengeliczki Attila, Számomra presztízsértékkel bír a mesteroklevél, továbbá szeretném minél több tanulóval megszerettetni a szakmát. Horváth Martin Péter, Édesapám is mester, 30 éve a szakmában van, ez motivált engem is. A meglévő családi vállalkozást is szeretném tovább vinni. Hompót Ferenc, Célom az volt, hogy szélesebb perspektívából legyen rálátásom a szakmára, továbbá a szakmai presztízs növelése, a tanulóképzés lehetősége. Kun Péter, Számomra a mesteri cím megléte azért fontos, mert elengedhetetlennek tartom a szakmai tudás fejlesztését. Erős László, A szakmai fejlődés fontos és számomra a mesteroklevél a szakmai tudás csúcsát jelképezi. Magyar Dániel, A tudásomat, szakmai tapasztalatomat szeretném továbbadni az új generációnak, ehhez elengedhetetlen a szakmai továbbképzés és mestervizsga. Szabó Gyula, A vállalkozás működtetéséhez szükséges a mesteroklevél megléte, továbbá szakmai rangot is jelent. Szarvas Krisztián, Szakmai előrelépés, fejlődés céljából szereztem mestervizsgát. További fontos tényező a tanulófoglalkoztatás, a műhely működtetése. PINCÉR Szántó Dávid, A mesteroklevél megszerzése számomra azért volt fontos, hogy a szakmai tudásomat továbbadhassam. Farkas Balázs, A mesteroklevél a szakma legnagyobb elismerése. Új ismeretekre teszünk szert, melyeket a munkába beépítve fejlődünk. Tatai Márk, Szeretem a kihívásokat, a mestervizsga is ezek közé tartozott. Fontos a fejlődés, továbbá, hogy tudásomat továbbadjam a diákoknak. 4
5 Bori Márk, A Gundel Étterem falai között szeretnék továbbra is a tehetséggondozással, az utánpótlás kinevelésével foglalkozni. Kocsis Roland, A mestervizsga a tanulófoglalkoztatás miatt volt fontos számomra, továbbá elismerés a felszolgálás legmagasabb fokáról. GÉPI FORGÁCSOLÓ Richlik Gábor, gépi forgácsoló A szakmai előrelépés, fejlődés motivált a mesteroklevél megszerzésében. Varju István, gépi forgácsoló A mesteroklevél megszerzésével célom a szakmai ismeretim felfrissítése, a tudásom átadása a diákoknak. Takács Attila, gépi forgácsoló A mesteroklevél megléte segíti a szakmai előremenetelemet és a tanulóinkkal való megfelelő bánásmódot. Láng Péter, gépi forgácsoló Az idő múlásával minden kopik, frissíteni kell a tudást, majd ezt a következő nemzedék számára továbbadni. KAROSSZÉRIALAKATOS Petrik Balázs, A mesteroklevelet a szakmai előrelépés reményében kívántam megszerezni. Szakács László, Mesterként majd vállalkozást indítok és alkalmazottakat foglalkoztatok, illetve tanulókkal is foglalkoznék a jövőben. Kardos Gergely, Szakmai előrelépés, saját vállalkozás indítása, melynek feltétele a mesteroklevél. Továbbá fontos a tanulófoglalkoztatás céljából is. Franyó László, Az eddig megszerzett tudásomat, meglévő ismeretanyagomat ki tudom egészíteni az újonnan tanultakkal. Mészöly Norbert, Saját elhatározásból jelentkeztem mesterképzésre, hogy a meglévő vállalkozásomban tanulókat foglalkoztathassak. 5
6 SZAKÁCS Bokor Péter, A megszerzett tudás révén jól felkészült szakembereket tudunk képezni, illetve később saját vállalkozás indításához is szükséges. Barsch Tamás, Azért tartom fontosnak, hogy ezzel példát mutassak és ösztönözzem a szakmát választó fiatalokat, segítsem a fejlődésüket. Balogh András, Célom a szakmai és elméleti tárgyak felelevenítése, új ismeretek megszerzése. Szakmai fejlődés, tanulókkal, kollégákkal való kommunikáció fejlesztése. Somlyó László, A mesterlevéllel egyidőben érettségit is szerzek, így foglalkoztathatok tanulókat. Később főiskolára szeretnék jelentkezni, hogy tanár és szakoktató lehessek. Turó Ádám, A tanulófoglalkoztatás és a szakmai előrelépés miatt fontos a mesteroklevél. Lehetőséget ad az új és régi ismeretek feltérképezésére is. Szabó Jenő, Nagy álmom, hogy saját vendéglátóegységem legyen és még magasabb szinten űzzem ezt a szép szakmát. Ha úgy adódik, később a tanulók képzéséhez is szükséges lesz. Baki Lászlóné, A mesteri cím megszerzését a diákok oktatása miatt tartottam elengedhetetlenül fontosnak. Vig Zsolt, Szakmai fejlődés miatt tartottam fontosnak, hogy mesterlevelet szerezzek, mely régi célom volt. Új kihívás, mely fontos számomra. 6
7 gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj A díjat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapította 2011-ben. Évente egy alkalommal az ipartanuló-képzésben jelentős szerepet vállaló vállalkozásoknak, illetve azok vezetőinek adományozza az FMKIK elnöksége. A díj adományozásával lehetőség nyílik arra, hogy azon személyek elismerésben részesüljenek, akiknek a szakképzésben, a duális képzésben nyújtott munkája példaértékű, a duális képzésben, a gyakorlati képzőhelyek kialakításában játszott szerepük meghatározó. A díjazással az FMKIK elismerni kívánja a vállalati társadalmi felelősség /CSR/ által áthatott szervek, személyek erőfeszítéseit, ténykedéseit is. A díj elnyerésének további feltétele, hogy a javasolt személy múltbéli tevékenysége szakmailag helyeselhető, a szakképzésben végzett munkája kiemelkedő, emberi és erkölcsi magatartása példás legyen. Díjazottak: Madlerné Kiss Ágnes Lucullus 3 Kft Köpf Jenő AIKSZ Zrt Sárvári József Sárvári Asztalosipari Kft Kovács István Alba Volán Zrt Szarka Gyula szakoktató Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Dávid Lajos FMKIK alelnök Egyéni vállalkozó Egerszegi Zoltán H.T.M. Alba Zrt Fiers Gyula Fiers Mechanika Kft Gruming László Motor Mechanic Autószerviz Kft Egervári Miklós Magyarmet Finomöntöde Kft. gróf Zichy Jenő Szakképzés Díj 2018 kitüntetettje Egervári Miklós, a bicskei Magyarmet Finomöntöde Kft. szakoktatója. A gépgyártás technológus, villamos üzemmérnök kilenc éve tanít a cég 1993-ban létrejött forgácsoló üzemében. Pedagógusi munkássága nem itt, hanem a fővárosban kezdődött, ahol közel húsz évig oktatott felnőtteket a szakmára. Minden évben átlagosan két-három diák tanul náluk: esztergálnak, marnak, vésnek, köszörülnek. A többségük a gépkezelő képzés három évében, majd a CNC-gépkezelő képesítés megszerzéséig még egy esztendőig dolgozik velük. Egervári Miklós szerint a gépkezelői, esztergályos, forgácsoló szakma egy tisztességes megélhetést biztosít és változatos munka, azonban folyamatosan fejlődni és tanulni kell, hogy az ember lépést tudjon tartani a technológia fejlődésével. Mindazonáltal az is fontos, hogy a diákok a hagyományos eszterga működését, használatát is jól megtanulják, hiszen ez az alapja mindennek. 7
8 Iparos Mester Vállalkozói Díj NFA-KA-NGM-3/2017/TK/07 A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara díja az Iparos Mester Vállalkozói Díj. Idén négy vállalkozót ismertek el. A díjazottak az FMKIK-hoz beérkezett ajánlások alapján kerülnek kiválasztásra. Ajánlást olyan Fejér megyei egyéni vállalkozókra lehet tenni, akik évtizedek óta valamelyik klasszikus szakma mesterei és tevékenységükkel szakmai rangot, elismerést vívtak ki. A díj adományozása során a mesteroklevél meglété nem előfeltétel, de fontos szempont, hogy a javasolt vállalkozót a szakma mesterének ismerje el a környezete. A díj elnyerésének további feltétele, hogy a javasolt személy múltbéli tevékenysége szakmailag helyeselhető, a köz érdekében végzett munkája kiemelkedő, emberi és erkölcsi magatartása példaértékű. A díjra több szakmában is például asztalos,, fodrász, női ruhakészítő, villanyszerelő, szobafestő, épületgépész, cukrász, villanyszerelő, szűcs stb. jelölhetők a vállalkozók. A díj adományozása nem kötött mesteroklevél meglétéhez, a környezet által a szakma mesterének elismert vállalkozások részesülhetnek a díjban. Díjazottak: Kovács Jenő, órásmester, Székesfehérvár; Nagy István, kőfaragó, Székesfehérvár; Stivi János, fodrász mester, Pákozd; Simicska István, kőművesmester, Magyaralmás; Nagy Lajos Dénes, gépjárműjavító és szerelő mester, Baracska; Wanderer Géza Pál, pék mester, Lajoskomárom; Tóth Antal Lajos, szobafestő, mázoló és tapétázó mester, Vál; Kiss József, fodrász mester, Székesfehérvár; Papp József Györgyné, fodrász mester, Székesfehérvár; Elek István, gázvezeték és készülékszerelő mester, Gárdony; Tankó Zoltán Károly, bádogos mester, Bicske; Kálmán Imre, géplakatos és esztergályosmester, Székesfehérvár; Lédeczi József, kőművesmester, Székesfehérvár; Krausz József, asztalos, Sárszentmihály; Nagy Jánosné, virágkötő és virágkereskedő, Székesfehérvár; Szebek Mihály István, autóvillamossági szerelő mester, Székesfehérvár; Tóth János, autófényező mester, Székesfehérvár; Domján János, cukrász mester, Sárbogárd; Flaschner Kálmán, késes, műköszörűs mester, Székesfehérvár; Kertész László Pál, kádár mester, Mór; Lévai László, villanyszerelő és kőművesmester, Székesfehérvár; Harangozó Gyula, fodrász, Káloz; Krár Ferenc, asztalos mester, Pákozd; Mórocz István, gyémánt díjas kézműves kompaktor, könyvkötő, Székesfehérvár; Balogh Károly, pék mester, Felcsút; Déri Imre Péter, gázvezeték és készülékszerelő mester, Székesfehérvár; Kolek Józsefné, fodrász mester, Székesfehérvár; Jámbor László Károlyné, kozmetikus mester, Székesfehérvár; Bocs Ferenc, férfifodrász mester, Székesfehérvár; Golenyák János, kereskedő, Székesfehérvár; Jánosi László, villanyszerelő mester, Úrhida; Krausz Józsefné, női-férfi fodrász mester, Sárszentmihály; Nagy Lajos, húsfeldolgozó, Sárkeresztes; Ódor Erika, nőiruha késztő, Sárkeresztes; Varga Ferenc, kőművesmester, Csókakő; Szabó Árpád, villanyszerelő, Sárkeresztes; Gajdacsik Gáborné fodrász mester, Sárkeresztes; Kovács Elemérné, boltvezető, Úrhida; Katona Csaba, asztalos mester, Lajoskomárom. 8
9 Iparos Mester Vállalkozói Díj 2018 kitüntetettjei Gajdacsik Gáborné sárkeresztesi fodrász mester, 1990-től egyéni vállalkozó, közel 30 éve elismert fodrász mester. Szakmai pályafutását Székesfehérváron kezdte, Sárkeresztesi lakásán 1998-ban alakította ki fodrászüzletét. Mestervizsgát 1994-ben szerzett. A lakossággal, üzletkörével nagyon jó a kapcsolata. A település életében társadalmi szerepvállalása meghatározó. Katona Csaba Attila lajoskomáromi asztalos mester már gyermekkora óta az asztalos szakmára készült. Miután kitanulta a mesterséget, 1993-ban mestervizsgát tett és elindította saját asztalosipari vállalkozását. Tehetségével, szorgalmával, kreativitásával magas szakmai szintekre jutott. Szakmai tudása kiváló, lakossági és közületi megrendeléseket egyaránt minőségben teljesít. Aktívan részt vállal Lajoskomárom közösségi életében, a település érdekében számos esetben végez társadalmi munkát. Szakmai életútja példaértékű lehet mindenki számára. A szakmai alázat, szorgalom, elhivatottság minden tevékenységén felfedezhető. Az asztalosság iránti szeretete, pedig minden elkészült munkájáról sugárzik. Kovács Elemérné tősgyökeres úrhidai boltvezető, 1992-ben, saját vállalkozás keretében vegyesboltot nyitott Úrhidán, mely tevékenységet mai napig is gyakorolja, a lakosság teljes megelégedésére. Köztiszteletben álló személy, aktív résztvevője Úrhida közösségi életének, önkormányzati képviselőként is bizalmat szavazott számára Úrhida lakossága. Szabó Árpád, sárkeresztesi villanyszerelő, óta egyéni vállalkozó, a lakossággal nagyon jó a kapcsolata. A helyi és környező településeken kiemelkedően végzi villanyszerelő tevékenységét. Sárkeresztes település közösségi életében aktívan részt vesz, óvodát, helyi civil szervezetet támogat munkájával. 9
10 Kiváló Szakember Díj NFA-KA-NGM-3/2017/TK/07 FMKIK alapította 2017-ben. Évente egy alkalommal szokásosan a mesteravatás alkalmával elismerésként díjat adományoz azon Fejér megyében tevékenykedő szakmunkásoknak, akik kiváló munkát végeznek és elismerésre méltó a tevékenységük. A díjra érdemes, aki még nem tulajdonos és nem is vállalkozó, de tartósan jelen van ugyanazon cégben és fontos szerepet tölt be annak életében. A díj kiadásának feltétele továbbá, hogy az elismert személy szakmai hozzáértésével végzett tevékenységével szakmai rangot, elismerést vívjon ki. A díj elnyerésének további feltétele, hogy a javasolt személy tevékenysége szakmailag helyeselhető, a köz érdekében végzett munkája kiemelkedő, emberi és erkölcsi magatartása példás legyen. Díjazottak: Csordás Gyula, szakoktató Sárvári Ádám épületasztalos, bútorasztalos Farkas Sándor, szerszámkészítő Horváth Lajos, kárpitos Sárvári Ágnes, dekoratőr, kirakatrendező Takács János, pék Kiváló Szakember Díj 2018 kitüntetettjei Farkas Sándor Farkas Sándor 1986 nyarán kezdett a Fiers Mechanika Kft-nél. A 32 éve fennálló munkaviszony alatt minden a szerszámgyártásban alkalmazott forgácsolási technológiában dolgozott. Nem túlzás több ezerre becsülni, azoknak a termelő szerszámoknak a számát, amelyeket újként, saját gyártás után illesztett, vagy megrendelői módosítás miatt a keze alatt megfordultak. Több száz készülék és alkatrész készítésében vett részt, a tervezéstől a teljes legyártásig. A mai napig minden műszaki feladatot kihívásként kezel, jó példát mutatva a fiatal munkavállalóknak és a tanulóknak. Horváth Lajos A Horváth és Társa Kárpitosipari és Kereskedelmi Kft. móri családi vállalkozás, szakmai múltja több évtizedre tekint vissza. Széleskörű tapasztalattal, piaci ismeretséggel bír a Horváth Lajos vezette vállalkozás. A térségben 15 dolgozónak biztosít munkát. Kárpitozott bútoraik nagy része egyedi gyártású, melyek kifejlesztését designerek segítik. Lakossági és üzleti megrendelőik nemcsak Magyarországon vannak, hanem holland és német szállodák számára is készítenek bútorokat. Sárvári Ágnes Sárvári Ágnes, a Sárvári asztalosdinasztia egyik ifjú tagja, eredetileg dekoratőr végzettségű, jelenleg másodszakmát tanul, asztalosnak készül. Ágnes szereti a precíz dolgokat, éppen ezért tud kiteljesedni a dekoratőri szakmában. Kirakatrendezőként, dekoratőrként szigorú szabályok között kell dolgoznia, de a munkát mindig megfűszerezi a saját stílusával. Tehetségét nemzetközi szinten is összemérhette: dekoratőr, kirakatrendező kategóriában Kiválósági Érmet szerzett a 2018-as Budapesten megrendezett EuroSkills szakmai versenyen. Büszkék lehetünk a fiatal szakemberre, aki példakép lehet saját korosztálya számára. Takács János Takács János pék, több évtizede gyakorolja szakmáját, a móriak legnagyobb megelégedésére. Móri születésű, így a városban jól ismerik és tisztelik. Megbízható szakember, folyamatosan bővíti az általa vezetett pékség termékeit, melyek minőségére maximálisan odafigyel. A mai étkezési szokásokhoz igazodó alapanyagokból készült termékeket is készít. 10
11 Háttér-információ A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata A magyar nemzetgazdaság stratégiai érdeke a minőségi szakképzés, és az erre épülő mesterképzés. A mestervizsgáztatás a gazdaságot képviselő kamarák feladata, kompetenciája, amelyet a kamara kiemelt feladatként kezel. A mestervizsga, a szakemberek szakmai fejlődési folyamatában, jelentős mérő,- értékelő és minősítő szintet hivatott képviselni. A minőségi színvonalon képzett mesterek szakmai tudásuk, munkatapasztalatuk, munkakultúrájuk birtokában hozzájárulnak a vállalkozások eredményes vezetéséhez, a vállalkozások munkafolyamatainak irányításához, szakmájuk, hivatásuk továbbörökítéséhez, a foglalkoztatáshoz, a munkahelyteremtéshez. A mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés és az egzisztenciális életpályamodell, karrier kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását. Tanúsítsa a vállalkozás működtetéséhez szükséges szakmai, gazdasági, pénzügyi, vezetési, munkaügyi és jogi ismeretek megszerzését és készségszintű ismeretét. Teremtse meg a szakmai megbecsülés, anyagi, erkölcsi elismerés és bizalom garanciáját. A mester cím 1) Mester cím használatára az jogosult, aki sikeres mestervizsgát tett. 2) A mester a cím használatát igazoló mesterlevelet jogosult a vállalkozása székhelyén, üzletében kifüggeszteni. 3) A mester jogosult a mester címet cégtábláján, bélyegzőjén, levélpapírján hirdetéseiben és reklámhordozó felületeken használni. A mesterek esküje Vizsgáztató mestereim és mestertársaim előtt becsületemre fogadom, hogy a szakmai munkámmal mindenkor hazám és a szakma szolgálatában állok. Legjobb tudásom szerint segítem a szakmai utánpótlás nevelését. Mestertársaimmal közösen őrködöm a szakmai és etikai szabályok betartásán. Szakmai és magánéletemben mesterhez méltóan dolgozom és élek. Isten engem úgy segéljen! Összeállította: Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara november 8. 11
MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG
SAJTÓANYAG MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG 2016. november 9. szerda, 14.00 Fejér Megyei Kormányhivatal Díszterem Székesfehérvár 1 Díjazzuk a mestereket, szakembereket! Szakács, pincér és szerszámkészítő szakmákban
MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG
SAJTÓANYAG MESTERAVATÓ DÍSZÜNNEPSÉG 2017. november 15. szerda, 14.00 Fejér Megyei Kormányhivatal Díszterem Székesfehérvár 1 Díjazzuk a mestereket, szakembereket Autószerelő,, kereskedő és gépi forgácsoló
SAJTÓANYAG. Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XLIV. Küldöttgyűlés december 15. (csütörtök) óra
FEJÉR MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA CHAMBER OF COMMERCE AND INDUSTRY OF FEJÉR COUNTY INDUSTRIE- UND HANDELSKAMMER KOMITAT FEJÉR Nemzetközi Kereskedelmi Kamara tagja Member of the International Chamber
GINOP azonosító számú Gyakornoki program támogató szolgáltatások című kiemelt projekt regionális projektindító rendezvény
GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program támogató szolgáltatások című kiemelt projekt regionális projektindító rendezvény A vállalkozásokkal, szervezetekkel való együttműködés fontossága
2019/2020 Felvételi eredmény
Tanulói a. 72453804220 ács 72464869439 ács 72445134666 ács 72520491204 ács 72520489841 ács 72143401216 ács 72458802149 ács 72353537957 ács 72520058502 ács 72520064751 ács 72508164282 ács szakma 72433286647
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara eljárási rendje az arany- ezüst- és bronz koszorús mestercím adományozásával kapcsolatban
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara eljárási rendje az arany- ezüst- és bronz koszorús mestercím adományozásával kapcsolatban A mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés
A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20
2015. július 1-jétől a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakiskolája és Kollégiuma bácsalmási és mélykúti telephelyein is lehetőség nyílt a kibővített palettájú szakmatanulásra. A tudás
Tel., Fax: +36 (66) Békéscsaba, Gyulai út 32/1.
www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu Tel., Fax: +36 (66) 441-314 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.: AL-1663 5601 Békéscsaba,
Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés
Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve
BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018
Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált
Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja
Saját tanulóképzés elindítása a munkatárs utánpótlás érdekében binder cable assemblies Jánossomorja Page: 1 Tartalom: A binder-ről Szakképzési foglalkoztatási stratégia Szakember utánpótlás tanulók foglalkoztatása
BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.
Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:
Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu
Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22.
Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása 2015. április 22. Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás
Tanulható nyelvek. Megjegyzések
Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent István út 38. Tel: (66)561-420, Fax: (66)561-436 E-mail: iskola@harruckern.hu Honlap: www.harruckern.hu Igazgató neve: Zámbó András Pályaválasztási
PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!
PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna
Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év
Szakmai vizsga eredmények 2016 év Informatikai rendszergazda 9 érettségire épülő 6 2 1 0 0 4,56 Gépgyártástechnológiai technikus 16 érettségire épülő 0 6 5 4 1 Rehabilitációs nevelő, segítő 9 érettségire
AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.
A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés
A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában
A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában Gazdasági kamarák Köztestületi formában működő érdekképviseletek Országos feladat- és hatáskörrel rendelkeznek Létrehozásukat törvény szabályozza
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1
HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő
Tagintézményeink BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 4100 BERETTYÓÚJFALU, EÖTVÖS U. 1. Tel.: 54/951-961, Fax: 54/500-109 E- mail: bessenyeiberettyo@gmail.com OM azonosító: 203030 Adószám: 15831842-2-09
ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.
Nyíregyháza Az iskola neve: Abigél Többcélú Intézmény Címe: 4405 Nyíregyháza, Tünde u. /A 4029 Debrecen, Víztorony u. 9-11. E-mail: abigel.iskola@gmail.com abigeltodebrecen@gmail.com Igazgató: Bencze Rita
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI
A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK Szabó Károly Főigazgató GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt keretében
Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA
Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén
Szakmai vizsgák eredményei
Szakmai vizsgák eredményei 2007-08-as tanév A szakmai vizsgára jelentkezett: - Bőrtárgykészítő szakmában 9 tanuló, sikeres vizsgát tett 9 tanuló Szakmai vizsga átlaga: 4,43 - Asztalos szakmában 13 tanuló,
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok
JNSZ TISZK PROGRAM - Szolnoki Gazdasági Napok 2009. 09. 10. (csütörtök) Az oktatás és a gazdaság kapcsolata avagy Mit tehet a szakképzés a gazdaság fellendítése érdekében A versenyszféra és a szakképzés
2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink
2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn
Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma
Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja
01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980
Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014
Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.
Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.
Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika
szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai
Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH
Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése 2016. november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH I. Szervezeti átalakítás szervezeti működés finomhangolása II. Változó képzési
Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend
felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend Képzést indító tagintézmény megnevezése Fazola Henrik Szakképző Iskolája www.fazolaszki.hu +36 46 530 438 Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: ARANYKRÉTA-DÍJ ALAPÍTÓ OKIRAT
Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 ARANYKRÉTA-DÍJ ALAPÍTÓ OKIRAT Debrecen 2011. 1. Az Aranykréta-díj alapításának célja és odaítélésének
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.
EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30
Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:
34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló
Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti
Ács Tibor dr. Alabér László Amaczi Viktor Bali Zoltán Balogh Béla Balogh István Balogh Vilma dr. Bánki István Barna Géza dr. Bartos Jenő dr. bencsik istván Berka István dr Bihari Gábor dr. Bognár botond
Licencek és kategóriák
Licencek és kategóriák Sorszám Név Kat Egyesület Kártya sz. Senior Senior Félig senior Amatőr Félig amatőr 1 Bálint Péter sen KS Köröstarcsa 1162 2 Balog Ádám am OMVK 1270 3 Békési Roland kezd OMVK 1585
SZAKKÉPZÉS, DUÁLIS KÉPZÉS MAGYARORSZÁGON
SZAKKÉPZÉS, DUÁLIS KÉPZÉS MAGYARORSZÁGON Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2016. szeptember 16. A Duális képzés bevezetése Magyarországon 2010-2016 Új szakképzési politika: Munka alapú
A képzési formák 8. osztályt végzettek számára
Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség
Hóközi jutalékelszámolási analitika (Ft)
AUTOJOB 2017. 2. 6 11:38:54 Oldal : 5 / 1 Casco szerzési jutalék RSO001,Veiszmajer Zsolt 3876324 WK00870655 2016.11.21 70 300 2017.01.30 2017.02.06 2 936 12 352 RSO001,Veiszmajer Zsolt 3876324 WK00870655
CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.
CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:
A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által támogatott 2015. áprilistól induló ajánlott (csoportos) képzések
Az alábbi célcsoportba tartozó álláskeresők támogathatók 1. Alacsony iskolai végzettségűek 2. Fiatalok, pályakezdők 3. 50. életévüket betöltöttek 4. GYES-ről, GYED-ről visszatérők 5. Foglalkoztatást helyettesítő
Az IPOSZ-IPOSZ Kht, valamint az Ipartestületek és a tagok szerepe és lehetısége a vizsgadelegálásban 2009. április 7-8. Budapest
Az IPOSZ-IPOSZ Kht, valamint az Ipartestületek és a tagok szerepe és lehetısége a vizsgadelegálásban 2009. április 7-8. Budapest Elıadó: Varró Zsuzsanna, Kálna Gabriella IPOSZ Asztalos Bırdíszmőves Cipıfelsırész-készítı
A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.
A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében 2016. december 14. A kamarai feladatokról általában Okmányhitelesítés Szakképzési tevékenység Üzleti
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat által fenntartott közoktatási, egészségügyi
VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018
HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV KORCSOPORT IDŐ NŐI ABSZOLÚT 1 5933 URBÁN ANITA FELNŐTT (1979) 1:50:04 2 5938 KEREKES EDINA MASTER (1975) 1:50:08 3 5981 NYÉKI ESZTER MASTER (1978) 2:01:56 4 5993 HORVÁTHNÉ BAGOSI
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra
Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu
A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása
Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt
Ferencz Károly Emlékverseny Galgamácsa 2019.08.03-2019.08.04 Felnőtt 1 6 Szerdahelyi András ATKLE MAN 25 24 25 25 99 24 23 25 24 96 195 2 95 Jéri Tamás MVE MAN 24 22 25 25 96 23 25 24 24 96 192 3 84 Varga
Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne
Felhívás szerinti sorszám Képző intézmény megnevezése Képzés megnevezése Megszerezhető képesítés Képzés helyszíne Bemeneti feltétel Egészségügyi alkalmasság 2. Nyelvi Centrum Szolgáltató Bt. Angol alapfok
Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence
Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence 2001 óta az EFQM a háromszintű elismerésen kívül további két alsóbb szintű elismerést vezetett be annak érdekében, hogy ösztönözze a
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. Tel: (77)421-218, 422-218, 422-802, Fax: (77)422-802 E-mail: titkarsag.g@t-online.hu
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében
Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy
A képzés helyszíne. 32 582 02 Mátészalka 30/30 151 1,90 2014.03.24 2014.05.21 20. 32 582 02 Nyírbátor 30/30 151 1,90 2014.03.24 2014.05.
OKJ indítási 1. 2301-14 Tisztítás-technológiai szakmunkás 32 853 03 Nyíregyháza 35/40 726 4,70 2014.03.23 2014.08.14 20 2. 2302-14 3. 2303-14 4. 2304-14 5. 2305-14 32 582 02 Mátészalka 30/30 151 1,90 2014.03.24
Munkaerő-piaci konferencia
2016. DECEMBER 05-09. Munkaerő-piaci konferencia Szekszárd, 2016. december 06. Az intézmény bemutatása Az intézmény megnevezése: Szekszárdi Szakképzési Centrum Székhelye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u.
6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000 KECSKEMÉT, KVARC UTCA 1. 76-482-698. Felnőttoktatási ajánlat!
KECSKEMÉTI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM HÍRLEVELE OM AZONOSÍTÓ: 203041 A RÉGIÓ SZAKKÉPZŐ CENTRUMA MINDENKI NÁLUNK TANUL! 2015. 3. SZÁM 6000 KECSKEMÉT, SZOLNOKI ÚT. 31. WWW.KECSKEMETISZC.HU LEVELEZÉSI CÍM: 6000
Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely
* 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet
Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök
Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök A gazdaságának jövőbeni helyzete nagymértékben függ a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításától, ezért kulcsfontosságú feladat a gazdaság igényeihez igazodó,
A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!
A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum
"C" és "C + E" kategóriás és GKI hatósági jogosítvány (GINOP 5.1.1,
"Atád Autós Motoros Iskola" Szolgáltató Kft. 7500 Nagyatád, Selmecbányai u. 14. S Training Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1. em. 2.a. E-000835/2014 Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági
Férfi felnőtt csapat. Csapat eredmények. XXVII. Hosszútávú Triatlon OB. 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58. 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59
Férfi felnőtt csapat 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58 1 Flander Márton HUN 1985 337 08:10:11 10 Veréb Dávid HUN 1988 6304 08:59:56 170 Jámbor Dániel HUN 1994 4742 10:58:51 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59
PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE
PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPESÍTÉSE Végzettségi szint Szakképesítés megnevezése PEDAGÓGUS 1 Főiskola történelem szakos tanár PEDAGÓGUS 2 Egyetem matematika szakos tanár PEDAGÓGUS 3 Egyetem magyar
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból
QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek
Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben
Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Budapest, 2011.05.10. Visszatekintés Folyamatos tanulóképzés Egyre növekvő tanulói létszám Kamarák Gyakorlati képzés szereplői Iskolák
Békés. Képzés megnevezése. Képzés helyszíne. Képző intézmény neve
Békés Ssz. Képzés megnevezése Képző intézmény neve Képzés helyszíne 1 Asztalos 1 Asztalos Felelősségű 2 Bolti hentes 2 Bolti hentes 3 Boltvezető 3 Boltvezető Felelősségű 4 Boltvezető 4 Boltvezető 5 Cukrász
Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra
Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT
NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog
Női steel páros eredmény
Női steel páros eredmény 1 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 20 2 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 16 3 Cserpes Ágnes - Szarka Zsuzsanna ÚKDC - Pestújhelyi SC 13 4 Kovács Erika -
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017 Elkészült a 2017-2018-as tanévre az intézményünk 9. évfolyamára jelentkezettek ideiglenes felvételi rangsora. Megnyugtatásul közöljük, hogy mivel szinte minden tanuló
II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi
II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57
Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017
Muravidéki munkaerőpiac elemzése 2017 A kérdőívet 93 vállalat és egyéni vállalkozó töltötte ki. Ezek 5147 személyt foglalkoztatnak, ami a muravidéki vállalatok és önálló vállalkozók alkalmazottainak 28%-át
MKIK szerepe a szakképzésben
MKIK szerepe a szakképzésben Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2009. június 26. Kamarai feladatok, elért eredmények Tanulószerződés intézménye Vizsgaelnöki és tagi delegálás
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei
Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. Szül.dát. Iskola Eredmény 1. Vörös Márk. 96 PREG 11, Mátyás Martin 96 GÉP 11,8. 96 NLG 11,8 5.
Fiú 100m síkfutás V. Kcs. 1. Vörös Márk 96 PREG 11,5 2.-3. Mátyás Martin 96 GÉP 11,8 Szakonyi Kristóf 96 GÉP 11,8 4. Horváth Krisztián 96 NLG 11,8 5. Kovács Péter 96 AUSZTRIA 12 6.-7. Hedari Dávid 97 BOLYG
A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által támogatott 2013. évben induló ajánlott (csoportos) képzések
A által támogatott A képzések Európai Uniós forrásból a TÁMOP 1.1.2-11/1 "A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentraizált programok a konvergencia régióban)" program keretében valósulnak
Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV)
Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV) Az érettségire készülők számára 2004. óta rendezik meg a Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyét (SZÉTV). Az érintett tanulók kb. 20 %-a jelentkezik a megmérettetésre,
Jelentkezési lap mestervizsgához
/4 Jelentkezési kód:... Kérem, hogy... szakmában /OKJ száma is/ mestervizsgára bocsátani szíveskedjenek. Név:... Lakcím:... Telefon: / - mobil: / - E-mail:... Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara -
2019. évi képzési terv. Május
Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv
II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi
II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028
BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
Közösségi megbízottak névsora I. körzet: Lakcím Telefon Mobil
Közösségi megbízottak névsora 2017.09.06 I. körzet: Lakcím Telefon Mobil Palotai u. 53. Varga Tibor Palotai út 53. 4/16. 327-406 20/333-1464 Palotai u. 55. Virág Józsefné Palotai út 55. 7/66. 318-630 30/753-3913
Középtáv Év kategória szerinti eredménylista
Férfi 18-24 1 30 KERTÉSZ Kevin 2000 05:17:37 Férfi 14 13 00:34:15 03:08:29 02:06:03-00:31:12 21 ERDŐS Péter 1993 Férfi 22 VARGA Róbert 1993 Rendészeti kategória Férfi 2017.07.18 10:04:22 Oldal: 1 of 17
Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend
1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor
KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ
KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p
Szakmai beszámoló. A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP B-12/
Szakmai beszámoló A Szerencsi Szakképző Iskola felkészülése a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0002 1 A projekt a Társadalmi Megújulás Operatív Program Szakképző intézmények
Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve
Ssz. Megye Székhely szerinti település Képzés megnevezése Képző intézmény neve Ajánlat tételi sorszám 1563 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Asztalos "Kevin-98" Bt. 1 1566 Szabolcs-Szatmár-Bereg Csenger Ács