1964. tavaszi nyári ülésszakon elhangzott előadások
|
|
- Márta Kocsisné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁRSULATI ÜGYEK tavaszi nyári ülésszakon elhangzott előadások Május Nyugat-magyarországi Vándorgyűlés Május 28 : A résztvevők délelőtt 10 órakor találkoztak Celldömölkön, a pályaudvar előtt, majd együttesen, Kulcsár László vezetésével a Sághegyre kirándultak, ahol kirándulásvezető,,a Sághegy földtani felépítése", Molnár József pedig,,a kisalföldi pliocén vulkánosság szerkezeti összefüggései" címmel tartott előadást. Ebéd után került sor a répcelaki szénsavüzem megtekintésére, a répcelaki szénsavtároló szerkezet földtani alkatának megismerésére, 17 órakor pedig a büki szénsavas gyógyfürdő meglátogatására. К r i v á n fáinak Jelenkori (recens) mészképződmények a büki gyógyfürdő területén" c. előadását akadályoztatása folytán a kirándulásvezető kiadványban közölt előadáskivonat helyettesítette. A büki fürdőzést követően a Vándorgyűlés résztvevői a szombathelyi Savaria Szállóban és a Turistaszállóban pihenték ki fáradalmaikat. Május 2Q : Reggel 6 7 óra között résztvevők meglátogatták a szombathelyi, római kori Isis-szentély maradványait, majd Felsőcsatárra látogattak, ahol a talkumbányát В ö j - tösné Varrók Kornélia mutatta be, Varjú Gyula,,A felsőcsatári talkumbánya teleptani és ásvány-kőzettani viszonyai" címmel tartott előadást. Toronyban, a toronyi fás barnakőszénterületet J a s к ó Sándor mutatta be. A Nyugatmagyarországi Vándorgyűlés Plenáris ülésére délelőtt 10 óra 30 perckor került sor a kőszegi vár lovagtermében. Elnök: Kert ai György К e r t a i György: Elnöki megnyitó a Kisalföld és a magyarországi földgáztelepek sajátos jellegéről. К ő r ö s s y László: A nyugat-magyarországi medencék mélyföldtana Böjtösné Varrók Kornélia: A nyugat-magyarországi kristályos alaphegység földtani felépítése Scheffer Viktor: Az Alpok keleti nyúlványainak és a Kisalföld regionális geofizikai értékelése A Plenáris ülést követően résztvevők Kőszeg műemlékeit tekintették meg, majd ebéd után Böjtösné Varrók Kornélia vezetésével a kőszegi Szabó-hegy országút melletti feltárásait, a cáki konglomerátum szelvényét vizsgálták. Az éjszakát a vándorgyűlés résztvevői Sopronban töltötték. Május 30: Sopron környékének földtani vázlatát Vendel Miklós mutatta be. Az általa vezetett kirándulások teljes átmetszetet adtak a kristályos alaphegységtől a Soproni hegység legfiatalabb képződményeiig. Az éjszakát a Vándorgyűlés résztvevői ismét Sopronban töltötték. Május 31: Reggel ismerkedés Sopron műemlékeivel. 10 órakor látogatás a Központi Bányászati Múzeumban F a 11 e r Jenő vezetésével. 5 Földtani Közlöny
2 474 Földtani Közlöny, XCIV. kötet, 4. füzet Vándorgyűlésünkön 27 ausztriai, 38 csehszlovák geológus vett részt. Résztvevők összlétszáma: 253 Június I. Klubest Elnök: В о g s с h László Kieslinger, Alois (Wien) Spannungen und Entspannungen im Fels und deren technische Auswirkung Résztvevők száma: 31 Június 8. Őslénytani Szakcsoport és Szénkőzettani Munkabizottság közös klubestje Elnök: В о g s с h László Krumbiegel, Günter (NDK.): A Halle melletti Geiseltal barnakőszéntelepeinek földtani felépítése, valamint nyövényi és állati maradványai Vita: Kecskeméti T., Krivánné Hütter E., Bogsch L., Kovács E., S о ós L., Király E., Pálfy J., So ós L., Csillíng L., К a s z a p A., Király E., Soós L., Bogsch L. (Hozzászólók kérdéseire előadó tételenként válaszolt.) Résztvevők száma: 19 Június 8. Agyagásványtani Szakcsoport és a Szilikátipari Tudományos Egyesület Finomkerámiai Szakosztálya közös előadóülése Elnök: Richter Vladimir Vassányi István N e m e с z Ernő: Allevarditos kerámiai iszapok önthetőségi feltételei Kiss Lajos: Tapasztalatok a Bába-völgyi kaolin dúsításával és égetés alatti viselkedésével kapcsolatban Az előadások utáni kiterjedt vitában mindkét csoport szakemberei ismételten részt vettek. Résztvevők száma: 42 Június 18. Mérnökgeológiai Szakcsoport tanulmányútja Kirándulás vezető: Vitális György Az egynapos autóbuszkirándulás útvonala: Budapest Vác Dunai Cement- és. Mészmű (DCM) mészkő- és agyagbányájának megtekintése; gyárlátogatás Nógrádverőce Nagymaros Magyarkút В udapest. Résztvevők felkeresték a DCM Naszály-oldalában levő mészkőbányát s gombási agyagbányáját. A feltárások megtekintésekor kirándulásvezetőn kívül Szegvári Kálmán és Folt Béla adott tájékoztatót. A bányákból kitermelt nyersanyag feldolgozását a gyárlátogatás alkalmával Kovács Róbertné és Tóth Kálmán mutatta be. Délután a DCM, illetve Vác város Nógrádverőce és Vác között levő vízmüvét, majd Nagymaroson a tervezett völgyzárógát helyét tekintették meg Szabó György vezetésével. Az évzáró tanulmányutat résztvevők a magyarkúti Orgonavirág túristaházbarr baráti hangulatú vacsorával fejezték be. Résztvevők száma: 23 Június iç. Őslénytani Szakcsoport klubestje Elnök: Bogsch László G e к к e r, R. F. (Szovjetunió) : Paleoökológiai problémák Vita: Géczy В., Bogsch L., Gekker, R. F., Bogsch L. Résztvevők száma: 22 Július 26. Negyedkor földtani kollokvium A kollokvium megrendezésére Alsóbélatelepen, В а с s á к György tiszteleti tag: otthonában került sor. A megbeszélés témája: A negyedkor csillagászati alapú abszolút kronológiai felbontása az újabb vizsgálat fényében. A kollokviumot В а с s á к György vezette le. Résztvevők száma: 7
3 Társulati ügyek 475 Augusztus 3. Elnökségi ülés Elnök: Kert ai György- Napirend: II. félévi munkaterv részletes, évi munkaterv alapelvi kidolgozása. Résztvevők száma: 5 Augusztus 3. Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága ülése Elnök: Kert ai György Napirend: II. félévi külföldi kiküldetések és a nemzetközi kapcsolatok kér Résztvevők száma: 6 dései. A Magyarhoni Földtani Társulat Középdunántúli Csoportjának 1964 tavaszán és nyarán Veszprémben tartott előadásai Április 8. Vezetőségi ülés Elnök: Szabó Elemér. Napirend: 1. Szervezési kérdések; 2. A tagnyilvántartás adatainak kiegészítése, 3. Egyéb feladatok. Résztvevők száma: 6 Április 10. Előadóülés Elnök: Nemecz Ernő. Kozma Károly Makrai László: Telepazonosítási problémák az ajkai felsőkréta barnakőszénmedencében. Vita: Kopek G., Gondos Gy., Reich L., Láng J. Reich L., Bárdossy Gy., Kopek G., Knauer J., Gondos Gy., Kopek G., Nemecz E., Makrai L-, Nemecz E. Komlóssy György: Az iszkaszentgyörgyi szürke bauxit ásványos összetétele: a bauxit-piritesedés folyamata. Vita: Nemecz E., Bárdossy Gy., Cseh Németh J., Reich L., Bárdossy Gy., Komlóssy Gy., Nemecz E. ifj. D u d i с h Endre: A bauxit kéntartalmának geokémiai vizsgálata a Darvastó XI. lencse öt fúrásának szelvényén (Bejelentés). Vita: Bárdossy Gy., Nemecz E. Résztvevők száma: 36 Május 14. Előadóülés Elnök: Szabó Elemér. Landesz István: A nagyegyházai és csordakúti medencék földtani helyzete az újabb kutatások alapján. Vita: Szilágyi A., Knauer J., Szabó В., Landesz I., Szabó E. Klarianka Ferenc Kardos István: Geofizikai rétegkorreláció lehetőségének vizsgálata a Halimba-nyírádi bauxitterületen. Vita: Szilágyi A., Bubics I., Knauer J., Szabó E. Bárányi István Szarka Rudolf: A Vértes-hegység déli előterében végzett geoelektromos mérések felhasználhatóságának tapasztalatai, a triász és eocén felszín nyomozásában. Vita: Szabó E. Résztvevők száma: 17 Április 9. Előadóülés Elnök: Kovács Lajos. Elek Izabella: Mezőkeresztes-környéki pannóniai barnakőszenek szénkőzettan vizsgálata. Vita: Iharosné Laczó I., Kovács L. 5*
4 476 Földtani Közlöny, XCIV. kötet, 4. füzet Szab óné Somogyvári Katalin: Foraminifera vizsgálatok az Ózdimedencéből. Vita: Hegedűs K., Kovács L. Résztvevők száma: 30 Augusztus 26. Klubest Elnök : К e r t a i György Vitaliano, Charles (USA): The geologic history of the Great Basin of the United States (Az előadást rövid összefoglalásban Pantó Gábor tomácsolta.) Résztvevők száma: 19 A Magyarhoni Földtani Társulat Mecseki Csoportjának 1964 nyarán Pécsett tartott előadása Június 18. Klubest A III. Budapesti Műszaki Filmfesztivál földtani vonatkozású filmjei bemutatása. A bemutatott filmek: Kristályok növekedése" (10' tartalmú színes francia film, készült 1962-ben); A francia Alpok keletkezése" (23' tartamú színes francia film, készült 1962-ben); Atomreaktorok" (36' tartamú színes angol film). Résztvevők száma: 32 Június 18. Előadóülés Elnök: Nemecz Emő Reich Lajos: Ismereteink mai állása Nyugat-Afrika laterit-bauxitjainak keletkezéséről Vita: Nemecz E., Posgay K., Kiss J., Reich L-, Nemecz E. Cseh Németh József: Az úrkúti és eplényi mangánércterületek földtani szempontból történő összehasonlítása Vita: Nemecz E., Konda J., Knauer J., Posgay K., Szabó E., Kiss J., Cseh Németh J., Nemecz E. Vörös István Kiss János: A gánti kőszenes bauxitszelvény ásványai és a bauxitos üledékek képződés-mechanizmusa Vita: ifj. Dudich E., Szabó E., Kiss J, V ö r ö s I., Kiss J. Nemecz E. Az előadások után Z s i 1 á к György László vitaindító tájékoztatója hangzott el a szakmérnök-továbbképzés mintájára megvalósítandó szakgeológusi továbbképzés lehetőségéről Vita: ifj. Dudich E., Cseh Németh J., Böcker T., Szab ó E., Morvái G., Barabás A., Zsilák Gy. L., Kiss J., Cseh Németh J. Résztvevők száma: 32 A Magyarhoni Földtani Társulat Északmagyarországi Csoportjának 1964 Miskolcon tartott előadásai tavaszán nyarán Május 14. Előadóülés a Borsodi Műszaki Hét alkalmából В e n к ő Ferenc: Földtani munka a KGST-ben В a r t к ó Lajos: Az észak-magyarországi alap-és felderítő távlati kutatások földtani és gazdaságföldtani jelentősége Résztvevők száma: 87 Június íz 12. Tufa-ankét Elnök. Balogh Kálmán Az ankét tárgya: a savanyú piroklasztikumэк egységes nevezéktanának kialakítása Pantó Gábor. Az észak-magyarországi harmadidőszaki savanyú piroklasztikumok genetikai csoportosítása és megnevezése Székyné Fux Vilma: Török Zoltán piroklasztikum rendszerének ismertetése.
5 Társulati ügyek 477 Varjú Gyula M á t y á s Ernő Z e 1 e n к a Tibor: A szerencsi öböl tufaszintjei és tufatípusai P о j j á к Tibor: A borsodi barnakőszénmedence savanyú piroklasztikumai Kertész Pál: Tufák kőzetfizikai vizsgálata Vita (összevontan): Morvái G., Varjú Gy., Mátyás E., Morvái G., Balogh K., Pantó G., Székyné Fux V., Zelenka T., Varga Gy., Földvári A., Zelenka T., Mátyás E., Balogh K., Pantó G., Székyné Fux V., Jámbor A., Morvái G., Varga Gy., Varjú Gy., Pantó G., Zelenka T., Varjú Gy., В art a I., Ság L., Balogh K. Résztvevők száma: 85 ' A tufaankét második napján résztvevők autóbuszokkal tanulmányi kiránduláson vettek részt a Tokaji-hegység savanyú piroklasztikumainak helyszíni tanulmányozására.
Január 7. Előadóülés a Mérnökgeológiai Szakcsoport és Szilikátipari Tudományos ket közös rendezésében
TÁRSULATI ÜGYEK 1963. téli ülésszakon elhangzott előadások Egyesü Január 7. Előadóülés a Mérnökgeológiai Szakcsoport és Szilikátipari Tudományos ket közös rendezésében Elnök: P a p p Ferenc Kertész Pál:
1964 őszi ülésszakon elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK 1964 őszi ülésszakon elhangzott előadások i : Földtani Közlöny Szerkesztőbizottsági ülése Elnök: Vadász Elemér Napirend: A Földtani Közlöny 94. köt. 4. füzetének összeállítása Résztvevők
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1968 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 25. Gazdaságföldtani Szakosztály és a Magyar Hidrológiai Társaság Bakteológiai Szakosztálya közös klubdélutánja
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1975 április június havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1975 április június havi ülésszakán elhangzott előadások Április 7. Tudománytörténeti Bizottság ülése Elnök: ALLODIATOBIS IBMA Tárgy: 1975. II. félévi program
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1971 őszi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1971 őszi ülésszakán elhangzott előadások Szeptember 1. Mérnökgeológia-Építés földtani Szakosztály vezetőségi ülése Elnök: JUHÁSZ József Napirend: 1971. II.
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1971 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1971 tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Április 22 23. Őslénytan-Rétegtani Szakosztály kollokviuma A rétegtani korreláció és osztályozás módszerei" címmel
A Magyarhoni Földtani Társulat őszi és téli ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat Szeptember 8. Földtani Közlöny Szerkesztőbizottsági ülése Napirend: a Földtani Közlöny 97. köt. 4. füzetének sajtó alá rendezése Szeptember 13. M émökgeológia-építésföldtani
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd,
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd, légnemű, vagy cseppfolyós halmazállapotú ásványok feldúsulása,
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1977. június szeptember havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1977. június szeptember havi ülésszakán elhangzott előadások Június 4. Mérnökgeológia-Építésföldtani és Általános Földtani Szakosztály közös rendezésű tanulmányútja
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat tavaszi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1970. tavaszi ülésszakán elhangzott előadások Március 2. őslénytan Rétegtani Szakosztály előadóülése Elnök: G é с z y Barnabás S i d ó Mária: A bakonyi és
Földtani alapismeretek III.
Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások
ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK
Adattár I. Tudományos és ismeretterjesztő társulatok 367 ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK Azon társulatok fontosabb adatai, amelyek a magyarországi ásványtan történetének alakításában
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés
56. SAVARIA KUPA IGAZOLT
56. SAVARIA KUPA IGAZOLT H. NÉV CSAPAT TAR ÖSSZ. ÜRES 1. Becze Ferenc Lauf-B TK 205 584 2 2. Horváth Zoltán Vasasszonyfa SE 214 582 1 3. Zapletán Zsombor Répcelaki SE 195 575 0 4. Polgár Károly Kőszeg
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld
Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL
KONFERENCIÁRÓL Tájékoztató A TÉRKÉPEK A MEZŐGAZDASÁG SZOLGÁLATÁBAN" NEMZETKÖZI TÉRKÉPKIÁLLÍTÁSRÓL ÉS TANÁCSKOZÁSRÓL A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatala Térképészeti Főosztálya, a Mezőgazdasági
II. NEGYEDÉV.
II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR
47. SAVARIA URBANISZTIKAI NYÁRI EGYETEM ÉS TERVEZŐ TÁBOR A turizmus szerepe az ország, egyes országrészek, tájegységek és a települések életében és fejlődésében Országos, térségi és települési áttekintés
TAGEGYESÜLETI NYILVÁNTARTÁS
01. Alsószölnöki Sport és Turisztikai Sporthorgász ek Barabás Norbert elnök 9983 Alsószölnök, Fő u. 24. nbarbas@freemail.hu; (30) 298-0684 02. Büki HE Sporthorgász ek Szabó József elnök 9737 Bük, Széchenyi
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április
A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői 1956. november 1963. április Belügyminiszterek (1957. március 1-ig a fegyveres erők minisztere) Münnich Ferenc (1886 1967) 1956. november 12. 1957. március 1.
Név Évjárat Engedély Egyesület
10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Neuherz János 1971 Soproni PLE 169 2 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 166 3 Gelencsér Dávid 1978 Soproni PLE 163 4 Bujdosó Jenő Soproni PLE 161 5 Tóth Attila 020111 Kisalföld
SAVARIA KUPA 2016 FÉRFI EGYÉNI
SAVARIA KUPA 6 FÉRFI EGYÉNI név csapat tarolás ősszfa Lipp Vencel Ajka Kristály SE 67 Simon Károly Arborétum-Herény SE 67 Nagy Lajos Ajka Kristály SE 8 99 Nagy László egyéni induló (am) 9 97 Molnár Pál
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1980. április-szeptemberi ülésszakán elhangzott
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1980. április-szeptemberi ülésszakán elhangzott előadások Április 2. Általános Földtani Szakosztály előadó Elnök: KŐRÖSSY László KOVÁCH Ádám SVTNGOR ÉVA GRE-
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
A Magyarhoni Földtani Társulat október december havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1981. október december havi ülésszakán elhangzott előadások Október 5. Gazdaságföldtani Szakosztály Elnök: HAHN György P ARRIS A. LYEW-ALYEE (Jamaika): Statistical
1963. március 27. Tisztújító Közgyűlés
TÁRSULATI ÜGYEK 1963. március 27. Tisztújító Közgyűlés Elnök: К e r t a i György К e r t a i György elnök a megnyitó előtt üdvözölte a Társulat megjelent tagjait és vendégeit, Vadász Elemér örökös díszelnököt,
Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627
Őslénytan előadás II. földtudományi BSc Kázmér Miklós Őslénytani Tanszék Déli tömb 0.211. szoba /8627 mkazmer@gmail.com http://kazmer.web.elte.hu 1 Időbeosztás 1 Hétfő du. 2-5 3 x 45 perc Mikor kezdjünk?
Név Évjárat Engedély Egyesület
10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Boros László 1989 003165 Győri LK 181 2 Gelencsér Dávid 1978 Soproni PLE 180 3 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 178 4 Laczik Zsolt ifj. 1983 005232 Győri LK 178 5 Neuherz
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése
Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat
A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése
A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat szeptember december havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1984. szeptember december havi ülésszakán elhangzott előadások Szeptember 3 7. Szedimentológiai Továbbképző Tanfolyam" az Általános Földtani Szakosztály,
Futapest Biatorbágy Crossfutás április 14.
Futapest Biatorbágy Crossfutás 2007. április 14. Végeredmény 5,8 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 485 23:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 486 23:41 3. BEM NORBERT 1995 487 28:28
BEOSZTÁSI NÉVJEGYZÉK PARANCSNOKSÁG SZERVEZETRŐL
BEOSZTÁSI NÉVJEGYZÉK PARANCSNOKSÁG SZERVEZETRŐL Megalakítási hely: Közös Önkormányzati Hivatal (8617 Kőröshegy, Petőfi Sándor u. 71.) Készenléti idő: - vezető állomány:...óra Készenléti idő: - beosztott
Orvosné Dr. Kósa Ildikó
Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné
4. Sárvári Vadkert Futás
4. Sárvári Vadkert Futás IV.Sárvári Vadkert Major terepfutó verseny V 2016.10.23 Hely Rajtsz Név Szül Klub Idı futónaptár.hu Nıi 5km -18 (8) 1 4 Kovács Anna 03 SzoESE 23:08 2 3 Kiss Nóra Adrienn 02 SzoESE
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat 1981. január március havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1981. január március havi ülésszakán elhangzott előadások Január 5. Agyagásványtani Szakosztály NAGY Béla: A nagybörzsönyi ércesedési típusok kísérő agyagásványai
MUOE Elődöntő Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:
MUOE Elődöntő 2017. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2017.07.22. Befejezve: 2017.09.16. Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Eged István 2 27,5 441 2 Magyar Róbert 2 27 374 3 Várszegi
A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak
J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács
2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti
Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton
XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről, 2014. április 2-3, Siófok Radionuklidok, mint természetes nyomjelzők a termálkarszt-rendszerekben: tapasztalatok a Budaiés a Bükki-termálkarszton Erőss Anita,
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4, 4,5 8, 4,5 35,5 6-7. 2. Sárkány DSE II 6, 8,5 7, 5,5 7,5 5, 39,5 4. 3. Mattolda SSC II 3,5 3,5 2,5 4, 5,5 2,5 2,5 2.
Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest
Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest E-mail: bodor.emese@mfgi.hu A Magyarhoni Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai és az Őslénytani-Rétegtani Szakosztályai három-három
HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában
Augusztus 16 20. (szerda szombat) Pécs HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában 1. körlevél A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára
JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )
SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE
XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010
FÖLDRAJZ OKTV 2009/2010 4. Európa széntelepeinek kialakulása, gazdasági jelentősége, egy európai széntelep bemutatása Könyvek ALLIQUANDER Ödön: A magyarországi szénbányavállalatok s az ásványbányászat
Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával
Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július
DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK
DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK A-03 DUNAKESZI 500 db HU-11-06- 00251 00300 Dudás Ferenc 50 HU-11-06- 00301 00335 F. Tóth Ferenc 35 HU-11-06- 00336 00365 Haraszti Győző
Főtitkári Jelentés az évekről
Földtani Közlöny 128/4, 713-720 (1998) Budapest Főtitkári Jelentés az 1991-1993. évekről HALMAI János Alapszabályunk közelezettséget rótt az Elnökségre, hogy évenként és a Tisztújítás alkalmával a teljes
BESZÁMOLÓ A MTA HIDROGEOLÓGIAI ALBIZOTTSÁG MUNKÁJÁRÓL. XXI. FAVA konferencia. Siófok 2014 április 2 3. Székely Ferenc, Szűcs Péter
BESZÁMOLÓ A MTA HIDROGEOLÓGIAI ALBIZOTTSÁG MUNKÁJÁRÓL XXI. FAVA konferencia Siófok 2014 április 2 3 Székely Ferenc, Szűcs Péter A MTA FTB Hidrogeológiai Albizottság feladata, célkitűzései 1) A hidrogeológia
II. Tamás József Teke Emlék verseny Amatőr Férfi egyéni eredmények: 1. Horváth Zoltán 529 fa (191) Kinizsi 2. Cseresnyés József 522 fa (175) Zuhatag
II. Tamás József Teke Emlék verseny Amatőr Férfi egyéni eredmények: 1. Horváth Zoltán 529 fa (191) Kinizsi 2. Cseresnyés József 522 fa (175) Zuhatag 3. Németh Sándor 520 fa (162) Paks 4. Hercegfalvi József
Név Évjárat Engedély Egyesület
10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Bérces Béla 1972 Győri PLE 187 2 Sass László 1954 Écs LK 177 3 Csiba Zoltán 1972 Győri LK 176 4 Kovács Lajos 1978 Győri PLE 174 5 Kovács Bálint 1982 010133 172 6 Dr. Csíkos
Szabó Tamás Csokma IHE 0 0 532 532 0
HALADÁS KUPA 2013. ÖSSZESÍTÉS BB JUNIOR FIÚ 2 LEGJOBB EREDMÉNY ÖSSZESEN Beke Gábor Négy Kos HIE 450 0 328 778 778 BB FELNŐTT FÉRFI 2 LEGJOBB EREDMÉNYÖSSZESEN Gadavics András Bük 520 534 490 1544 1054 Takács
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,
A nyitórendezvény Párizs
A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi
ÉRCEK ércnek ércásványok
ÉRCEK Minden olyan kőzetet ércnek nevezünk, melyből azadottkor technológiai szintjén gazdaságosan fémet nyerhetünk ki. Az érc azon komponensei, melyek az adott fémet (fémeket) tartalmazzák az ércásványok.
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:
57. Balaton Kupa Végeredmények
57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa
II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:
II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra
Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.
Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő
előfordulásai" címmel előadást tartott.
nyert, hogy a fátlan utakon közel "azonosan sok és súlyos volt a baleset, mint a fákkal szegélyezetteken: a legtöbb útvonal ma már korszerűtlen, keskeny, útteste sem megfelelő és azzal sem lesz jobb, ha
XV. Őszi Szimpózium. Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése. és az. Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete
XV. Őszi Szimpózium A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete Bük, Szabadidő Központ 2009. október 15-16. 2009. október 15. 11.00 11.30 Megnyitó Horváth
A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése
A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése Készítette: Grosch Mariann Barbara Környezettan B.Sc. III. Témavezető: Szabó Csaba, Ph.D. Litoszféra Fluidum Kutató Laboratórium, Kőzettani és Geokémiai
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyar Földtani Társulat téli nyári ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyar Földtani Társulat 1972. téli nyári ülésszakán elhangzott előadások Január 6. Hantken Miksa Emlékérem Bizottság Résztvevők száma: 4 Január 10. Szabó József Emlékérem Bizottság Elnök:
Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián
Langyos- és termálvizek a Tokajihegység nyugati peremén Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián TÉMAVÁZLAT AZ ELŐADÁS FŐBB PONTJAI: Bevezetés - előzmények Hegység geológiája
Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.
Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.
EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30
A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői
A Hő- és Villamosenergetikai Tagozat tisztségviselői I. Tagozati Elnökség (2003.06.-2007.-06.hóig) 1. Zarándy Pál okl.villamosmérnök elnök 2. Büki Gergely dr. okl.gépészmérnök alapító tiszteletbeli elnök
1 Varga András Senior Dabasi SCSE ,00% 2 Dr. Palkovics András Senior Dabasi SCSE ,65%
Hely Név Korongvadász Magyar Kupa II. ford. Soponya 2016.05.28 Open Völgy- Skeet- Völgy- Skeet- Összesen % Szétlövés 1 Varga András Senior Dabasi SCSE 24 21 25 22 92 100,00% 2 Dr. Palkovics András Senior
Női Kiemelt Egyéni Verseny
Női Kiemelt Egyéni Verseny Név Egyesület Teli Tarolás Üres 1 Kopornoky-Horváth Gabriella BKV Előre 352 214 1 2 Végerbauer Martina Stadtschlaining 375 175 5 3 Theodora Marth Stadtschlaining 369 174 5 4
üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munka végzés idejének megjelölésével jogcíme
A telep Az ipari tevékenység végzőjének A jegyző által kiadott nyilvántartási szám A bejegyzés oka * A bejegyzés időpontja Év,Hó,Nap címe helyrajzi száma használatának jogcíme üzemeltetésének időtartama,
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények
Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények Hó Nap, óra Csoport Program Helyszín Elérhetőség I. Szerda Celldömölk Éves munkaterv összeállítása január 10.-tól február - ig Debrecen Kiállítás:(ásványok,
ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2
ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2
TANULMÁNYI VERSENYEK
TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a
Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület
Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1. Hirt Szilvia Bakonyi Erımő 159 47 175 57 334 104 438 2. Balogh Mária
NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48.
NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. 1-01/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyrécse, Csapi, Nagybakónak,
TÁRSULATI ÜGYEK. A Magyarhoni Földtani Társulat január december havi ülésszakán elhangzott előadások
TÁRSULATI ÜGYEK A Magyarhoni Földtani Társulat 1986. január december havi ülésszakán elhangzott előadások Január 6. Az Őslénytani-Rétegtani Szakosztály DEMETEB András: Numerikus taxonómia. Pótolhatja-e
F1A kategória. 20. Herend Kupa Tapolca,
F1A kategória 1. Kerner Ferenc Herend 314 180 180 180 180 180 180 180 300 1 560 2. Halász-Szabó István Hódmezővásárh 1981 180 180 180 180 180 180 180 165 1 425 3. Fuss Helmuth AUT 00003 180 180 180 180
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
Jegyzőkönyv Diákolimpia
Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.
Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) Neme Nő Születési dátum Állampolgárság magyar
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Mártírok útja 254, 1204 Budapest (Magyarország) 06705809730 csoma.vivien7@gmail.com Neme Nő Születési dátum 1993. 04. 07. Állampolgárság magyar BETÖLTENI KÍVÁNT MUNKAKÖR Geológus
Közlemény: December 14-én tartotta az Elnökség az idei év utólsó ülését, melyen az alábbi fontos döntéseket hozta:
Tekehíradó Kiadja: Körlevél gyanánt a Győr Moson Sopron megyei Tekézők Szövetsége 9022 Győr, Batthyány tér 2. (Levelezési cím: 9141 Ikrény, József A. u 59.) Felelős kiadó: Kocsis-Katona Imre Felelős szerkesztő:
MSSZ Országos Bajnokság
MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II
Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei
Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN
HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN Barati Sándor (Zöld Akció Egyesület) Hudák Katalin (Miskolc Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatala) Pannónia Szálló, 2014. febr.
Kiemelt gyorspont minősítő
MTTSZ Lövész-Ijász SE. Kiskaliberű pisztoly 1 Vörös Zsolt 2435 Rumcájsz L.E. 172 2 Csiszár Ferenc 1167 MTTSZ Lövész-Ijász SE. 171 4x13 3 Orbán Zsolt 1380 TSK 171 0x13 4 Csiszár Olivér 1183 MTTSZ Lövész-Ijász
ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA
Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05
Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012
Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásvány Bányászati Tagozat Geotermikus Szakosztály tevékenysége 2010-2012 Dr. Tóth Anikó ME Kőolaj és Földgáz Intézet Budapest, 2012. december 12. Geotermikus Szakosztály alakulás
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának évi tevékenysége
MTA X. Földtudományok Osztálya Földtani Tudományos Bizottságának 2013. évi tevékenysége 1. A tudományos bizottság 2013. évi tevékenysége: A Földtani Tudományos Bizottság alapvető feladata a geológia nemzetközi
1 Szalai Dániel Felnőtt Férfi CRB 4 4 9 0 1 1 0 1 0 0 324 4 5 7 0 1 2 1 0 0 0 322 646 81%
No. First name Last name Egyesület Korosztály Nem Kateg ória 20 18 16 14 12 10 8 6 4 0 SUM 20 18 16 14 12 10 8 6 4 0 SUM SUM % 1 András Gadavics Bük Felnőtt Férfi BB 7 7 6 0 0 0 0 0 0 0 362 7 8 5 0 0 0
Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás
6 órás - Férfi 40 év alatti korosztály 1 604 Borbás Tibor Szabolcs 1982 5:59:52 67 69.11 2 696 Végh Viktor 1978 Nagypályások KSE 5:58:10 62 64.23 3 665 Breuer-Orbán Károly 1985 Tamási Szabadidő és Sport
XVI. Hétördög Kupa. Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:
XVI. Hétördög Kupa. Összesített egyéni eredmények Megkezdve: 2018.04.22. Befejezve: 2018.04.22. Helyezés Versenyző neve F.szam Pont Ft Csapatnév 1 Kulcsár Zoltán 1 319,5 321 2 Srágli György 1 314 296 3
EREDMÉNYEK III. Régiós Csapatbajnokság 2009. október 11. Leveleki-víztározó
TRIANA TEAM BÉKÉSCSABA EREDMÉNYEK III. Régiós Csapatbajnokság 2009. október 11. Leveleki-víztározó csapat A B C D E F G H Össz. helyezés Fogott súly 2450 900 400 1750 100 4060 2440 5740 26840 Szektor eredmény
Magyarország, szénhelyzet 2005ös állapot. Összeállította: BK, 2007. április
Magyarország, szénhelyzet 2005ös állapot Összeállította: BK, 2007. április Fosszilis energiahordozók A fosszilis energiahordozók (kõszén kõolaj, földgáz) a nem megújuló energiaforrások körébe tartoznak.
Név Évjárat Engedély Egyesület
10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Sass László 1954 006413 Écs LK 183 2 Kovács Lajos 1978 016740 Győri PLE 179 3 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 177 4 Bérces Béla 1972 015188 Győri PLE 176 5 Neuherz János