Kecses és kifinomult: a vadonatúj Kia cee d
|
|
- Erika Barta
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kecses és kifinomult: a vadonatúj Kia cee d A Kia legsikeresebb európai modelljének második generációja Genfben ötajtós ferdehátú és kombi kivitelekben is látható Nagyteljesítményű, 135 lóerős GDI benzinmotor és 128 lóerős dízel Kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás, alacsonyabb CO 2 -kibocsátás (akár 97 g/km) Európai tervezés, fejlesztés és gyártás A 2012-es Genfi Autószalonon üli világpremierjét a vadonatúj Kia cee d. Az elődjénél kifinomultabb és gazdaságosabb, annál magával ragadóbb vezetési élményt nyújtó újdonság a várakozások szerint az első generációs modell sikereire építve még inkább megszilárdíthatja a Kia pozícióját, az európai autópiac vezető márkájaként. A 2007-ben bevezetett cee d mérföldkő és fordulópont volt a Kia történetében. Az Európában tervezett, fejlesztett és épített modell volt a Kia első olyan autója, amely a tradicionális márkák komoly versenytársává emelte a koreai márkát. A sajtó és a vásárlóközönség elismerését általánosan jó kvalitásaival egyaránt elnyerő cee'd annak idején, a negyedik helyen végzett az európai év autója versenyen ilyen kiváló eredményt addig soha egyetlen Kia modell sem ért el a COTY megmérettetéseken. Az első cee'd túlzás nélkül paradigma-váltást jelentett a Kiánál, és végre valóban versenyképes belépőt biztosított a márkának a rendkívül népes és népszerű alsó középosztályba. Ahogy az első generációs cee'd 2007-ben mérföldkő volt a Kia életében, úgy jelent további hatalmas ugrást a mostani, második generáció képességeit és kifinomultságát tekintve éppúgy, mint annak fényében, hogy milyen mértékben fogja emelni a Kia európai eladásait nyilatkozta Paul Philpott, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója. A cee'd modellcsalád bevezetése óta több mint eladást jegyzett Nyugat- Európában. Megváltoztatta a vásárlóközönségben a márkánkról élő képet, és a legkülönfélébb kategóriákban alapozta meg egy sor új Kia modell bevezetését. 1
2 Új modelleink a Picanto, a Rio, a Soul, a Venga, a Sportage és a Sorento jelentős részben éppen a cee'd hatásának, valamint a modellel együtt bevezetett, 7 éves gyártói garanciának köszönhetik említésre méltó sikereiket zárta gondolatait Philpott. Az új, ötajtós cee'd 2012 második negyedévétől kapható Európa-szerte (piactól függően), és várhatóan kulcsfontosságú szerepet játszik majd a Kia európai eladásainak további növelésében. A cee'd család további tagjaira így a Genfben bemutatkozó kombira vonatkozó információk a későbbiekben, még 2012 során kerülnek nyilvánosságra. Hosszabb, alacsonyabb, áramvonalasabb Az új cee d hosszabb és alacsonyabb elődjénél, ami sportosabb megjelenést kölcsönöz az ötajtós modellváltozatnak. Az autó teljes hossza 50 mm-rel gyarapodott (4310 mm), míg a teljes magasság a kisebb szabad hasmagasságnak köszönhetően 10 mm-rel csökkent (1470 mm). Noha az új generációs cee'd vadonatúj padlólemezre épül, tengelytávja megegyezik az elődmodellével: a 2650 mm-es érték mai napig az egyik legkiválóbb az alsó középkategóriában. A sportos megjelenést fokozza a szélesebb nyomtáv is. Miközben maga a karosszéria 10 mm-rel keskenyebb lett, az első és hátsó nyomtáv egyaránt megnőtt (17, illetve 32 mm-rel). Ez kedvező hatással van az autó általános esztétikumára, amit tovább fokoznak a rendelhető, 17 és 18 colos könnyűfém keréktárcsák. Az új modell kecses sziluettje a Kia ultramodern szélcsatornájában (Namyang, Korea) végzett, széles körű kutatások és mérések eredményeként nyerte el végső formáját. A szélvédő csökkentett dőlésszöge, a motortér és a központi padlószakasz alatti, sima burkolatok, a csomagtérajtó fölötti légterelő, vagy a gondosan kialakított hátsó lámpatestek együttesen épp csak valamivel magasabb, mint 0,30-as Cw-értékhez segítik a cee'd-et, amely így kategóriája egyik legáramvonalasabb tagja. A csekély légellenállás az üzemanyag-fogyasztást és az utastér zajszintjét is csökkenti. Az új cee'det kizárólag Szlovákiában, a Kia zsolnai üzemében gyártják majd, tízféle színárnyalatban (ebből öt új), és az első modellek között kapja meg a Kia vadonatúj márkajelzését. Az egyszerűbb, kecsesebb és modernebb megjelenésű új embléma kialakításában az új cee'd prémium hangulata köszön vissza; a Kia felirat a jobb leolvashatóság érdekében egybefüggő, megemelt alapon kapott helyet. Nagyteljesítményű, takarékos motorok hatfokozatú sebességváltóval 2
3 Az új cee'd fejlesztése során a Kia mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy anélkül csökkentsék a károsanyag-kibocsátást és az üzemanyag-fogyasztást, hogy az a robbanékonyság vagy a motorteljesítmény rovására menne. Az átdolgozott motoroknak és a számos apró, ám jelentős hatású változtatásnak köszönhetően a teljes modellcsaládra vetítve átlagosan 4% fogyasztás-csökkentést sikerült elérni. Az egyes piacokon érvényesülő helyi preferenciáktól függően az új cee'd gazdag motorválasztékkal, lóerővel kerül a piacra. A legtöbb nyugat-európai piacon két benzinmotor lesz majd kínálatban: az 1.4 MPI és az 1.6 GDI, 100 illetve 135 lóerővel; továbbá kétféle dízel: a 90 lóerős 1.4 WGT és a kétféle teljesitményszinten (110 vagy 128 LE) elérhető 1.6 VGT. Bizonyos európai piacokon ezeken kívül a 130 lóerős 1.6 MPI benzinmotor is megvásárolható lesz. A Kia várakozásai szerint a legtöbb piacon, a dízelkínálat csúcsán álló, igen takarékos, 1,6 literes, változó geometriájú turbóval (VGT) felszerelt egység lesz a választék legnépszerűbb tagja. A 128 lóerős, 260 Nm forgatónyomatékú erőforrás hatfokozatú kézi vagy automata sebességváltóval lesz rendelhető, az erőforrás kevesebb, mint 11 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára a cee'd-et. A vegyes ciklus szerinti üzemanyag-fogyasztás csupán 4,1 l/100km (3,7 l/100km a Kia EcoDynamics technológiájával felszerelt kivitelek esetében); a CO 2 - kibocsátás akár 97 g/km. A Gamma sorozatú benzinmotorok szintén a teljesítmény és a gazdaságosság lenyűgöző egyensúlyát kínálják. A legerősebb, eredetileg a Kia Sportage-ban bemutatkozott 1.6 Gamma GDI motor közvetlen benzinbefecskendezéssel nyújt maximális teljesítményt (135 LE) és forgatónyomatékot (165 Nm), minimális üzemanyag-fogyasztás és károsanyagkibocsátás mellett. Ezzel a motorral az új cee'd 9,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, az átlagos üzemanyag-fogyasztás 5,8 l/100km (5,2 l/100km az EcoDynamics modelleken), a CO 2 -kibocsátás akár 119 g/km. A motorokhoz hatfokozatú, kézi vagy hatsebességes automataváltó csatlakozik. Modelltől függően az 1.6 GDI motor a Kia vadonatúj, hatfokozatú, dupla kuplungos (DCT) váltóművével is rendelhető; ez a sebességváltó egyszerre kínál kedvezőbb üzemanyagfogyasztást és komfortos, finom automatikus sebességváltást. A Kia házon belüli sebességváltó-specialistái és egy németországi fejlesztő vállalat együttműködése nyomán létrejött DCT váltómű révén a koreai márka is csatlakozott azon kisszámú autógyártók közé, akik képesek saját duplakuplungos sebességváltót gyártani. 3
4 A DCT egyetlen váltóházban elhelyezett, két kézi sebességváltóműből áll; mindkettő saját száraz kuplunggal rendelkezik. Az egyik váltótengely a 2., 4., 6. és a hátrameneti fokozatot szolgálja ki, a másik az 1., 3. és 5. fokozatot kapcsolja. Az egymással párhuzamosan dolgozó tengelyek egyike már akkor előkészíti a következő fokozatot, amikor a másik tengely hajt. A váltásokat, illetve a tengelykapcsoló működtetését a sebességváltó vezérlőegysége (TCU) által felügyelt, villanymotorok hajtják végre, ami gyors és pontos kapcsolásokat, továbbá megszakítás nélküli, folyamatos hajtóerő-átvitelt eredményez; a hagyományos (hidrodinamikus nyomatékváltóval szerelt) automata sebességváltókra jellemző hatásfok-romlás egyáltalán nem tapasztalható. A cee'd, akárcsak a Kia egyéb európai modelljei, megkapja a vállalat EcoDynamics almárkájának égisze alatt kifejlesztett, hatásfok-növelő és emisszió-csökkentő technológiákat. A kéziváltóval felszerelt benzin- és dízelmotorokhoz egyaránt társítható megoldások között említést érdemel az ISG start-stop rendszer, a csekély gördülési ellenállású gumiabroncsok, valamint a generátor-szabályozó rendszer (AMS). Finomabb rugózás, jobb vezethetőség, változó rásegítésű kormánymű Az új cee'd rugózási komfortját és vezethetőségét a kategória legjobbjaihoz, a prémiumközeli márkákhoz igazították. Az elöl alkalmazott, teljesen független, segédvázkeretre szerelt MacPherson futómű, valamint a hátsó, többlengőkaros felfüggesztés révén maximálisan kiaknázható az új modell szélesebb nyomtávjában rejlő vezethetőségi és úttartási potenciál. Az új cee'd karosszériájának torziós merevsége 45 százalékkal haladja meg az első generációs modellét, és ennek köszönhetően a Kia mérnökei apró módosításokat hajthattak végre több olyan alkatrészen, a rugókon és a lengéscsillapítókon, amelyek összességükben jobb menetkomfortot, kifinomultabb viselkedést és kedvezőbb zaj- és rezgésszintet eredményeztek. Ami az első felfüggesztésen végzett módosításokat illeti, a mérnökök a jobb egyenesfutás érdekében 4,4 fokról 5,2 fokra növelték a csapszegdőlést, nagyobb kerékcsapágyakat alkalmaztak a megerősített kerékagyakban, valamint nagyobb átmérőjű perselyeket használtak a segédvázkeret rögzítéseinél. A hátul eszközölt geometria-módosítások 4
5 pontosabb egyenesfutást eredményeztek; a hosszlengőkarok nagyobb perselyeket kaptak. Ezen kívül a fejlesztők általában csökkentették a súrlódást. A kormánymű alapáron elektromos rásegítésű, a kormány két végállása között 2,85-öt fordul, a modell fordulóköre 10,34 méter. Az új cee'd emellett a vadonatúj Flex Steer rendszerrel is megrendelhető. A rendszer háromféle üzemmódot kínál (komfort, normál és sport), amelyek révén a vezető befolyásolhatja a rásegítés és a visszajelzés mértékét, a pillanatnyi menetviszonyok és a személyes preferenciák függvényében. Csendesebb és tágasabb utastér Az új generációs cee'd fejlesztése során fontos célkitűzés volt, hogy az elődhöz képest nagymértékben javítsák a modell beltéri kifinomultságát, valamint zaj- és rezgésszintjeit. Ennek érdekében 14 százalékkal vastagabb oldalablakokat építettek be az első ajtóknál, áramvonalas külső tükörházakat terveztek, új, rezgéscsillapító motorfelfüggesztéseket és üreges féltengelyeket alkalmaztak, megerősítették a küszöböket és a B-oszlopokat, kétrétegű ajtószigeteléseket szereltek be, valamint megnövelték az A-, B- és C-oszlopok habtöltetét. Mindezen intézkedések nyomán a beltérben mérhető zajszint immár a kategória élvonalába tartozó szintre csökkent. Noha az új modell tengelytávja ugyanúgy 2650 mm, mint elődjéé volt, a nagyobb karosszériahossz révén az új cee'd az utasoknak és a csomagoknak is több helyet kínál. Az első üléseken 12 mm-rel nagyobb a fejtér, és 21-gyel a lábtér, a hátsó üléssoron utazók válltere 5 mm-rel szélesebb. A csomagtartó alaphelyzetben 12 százalékkal tágasabb (+40 liter; összesen 380 liter); az osztott hátsó ülések teljesen síkba fektethetők. Kiváló minőségű felszerelés, fejlett technológiák Az utastérben alkalmazott, jobb minőségű anyagok és az ultramodern technológiát felvonultató berendezések szélesebb kínálata révén az új cee'd beltere éppolyan magas színvonalat képvisel, mint amire a modell prémium megjelenése alapján számítunk. Az elsődleges és másodlagos kezelőszerveket az ösztönös működtetést elősegítő, vezetőcentrikus elrendezésben helyezték el. Az új generációs cee'd-ben alapfelszerelés a négy irányban állítható kormány, az ipod, AUX és USB csatlakozó, a hathangszórós audiorendszer és a multifunkciós fedélzeti számítógép. Ami a beltéri felületeket illeti, a vásárlók választhatnak a fényes króm, fekete zongoralakk és az eloxált fém dekorbetétek között; míg a középkonzolba épített, indirekt LED megvilágítás és a lendületes rajzolatú, függőleges uszony ajtókilincsek prémium hangulatot teremtenek. 5
6 A vásárlók alapkivitelben is kétféle színvilágú (egytónusú fekete vagy kéttónusú bézs) kárpitozás közül választhatnak; teljes bőrkárpitozás is rendelhető. Az opciós funkciók között említést érdemel a nagyfelbontású, könnyen leolvasható TFT Supervision műszeregység, a kétzónás klímaberendezés, a motoros állítású vezetőülés, valamint a tető teljes hosszát elfoglaló (1045 mm hosszú), motoros mozgatású panoráma napfénytető. Az új cee d modellhez rendelhető LED nappali világítás, statikus kanyarfényszórók (kormányszögtől függően aktiválódó fényforrások), vagy fejlett HID fényszórók, amelyek a tompított fény elforgatásával követik az útkanyarulatokat. A parkolást az új, intelligens parkolássegítő rendszer teszi gyerekjátékká. Az elöl, oldalt és hátul elhelyezett érzékelőktől kapott információk alapján a rendszer központi számítógépe automatikusan úgy kormányozza az autót, hogy az biztonságosan végrehajtsa a párhuzamos parkolási manővert. A gázt és a féket a vezető kezeli. Biztonsági karosszéria-szerkezet, aktív és passzív rendszerek a maximális töréstesztbesorolásért A Kia továbbra is kiemelt szempontként kezeli a biztonságot, az új cee'd fejlett aktív és passzív biztonsági technológiái révén maximális védelmet nyújt nem csupán utasainak, de a közlekedés egyéb résztvevőinek is. A Kia célja, hogy új modellje maximális értékelést érjen el az elkövetkező EuroNCAP vizsgálatsorozaton. A modellhez kínált aktív biztonsági rendszerek között említést érdemel a menetstabilizáló elektronika (ESP), a blokkolásgátló (ABS), a vészfékasszisztens (BAS), a visszagurulásgátló (HAC), a járműstabilitás-felügyeleti rendszer (VSM) valamint a vészfékezési jelzőrendszer (ESS), amely vészfékezés esetén a féklámpát villogtatva figyelmezteti a cee'd mögött közlekedőket. A passzív biztonságot fokozó megoldások között kiemelt helyen szerepel az ultranagy szilárdságú acélok jelentős arányú (57%) felhasználása a karosszéria-szerkezetben. Szintén a fokozott ütközésbiztonságot szolgálja számos további fejlesztés: az első és hátsó futóműveket új kereszttartók kötik össze, új préselemek kapcsolják össze a csomagtérpadlót és a csomagtérnyílást, míg a hátsó tetősín a C-oszlopkkal és a padló hátsó kereszttartójával alkot egységet, kivételesen szilárd biztonsági gyűrűt formálva. 6
7 Az oldalirányú ütközésvédelmet az ajtókba beépített, 50 százalékkal vastagabb rudazatok, valamint a B-oszlopok és az ultranagy szilárdságú acélból készült, oldalsó küszöbök közötti, erősebb tető kereszttartó fokozza. Az új cee'd minden kivitele alapfelszerelésként hat légzsákot (elülső, oldal, valamint a hátsó üléssort is lefedő függönylégzsákokat) kínál. A gyalogosvédelem szintjét a helyükről kimozduló fényszórók, a lökhárító merevebb alsó pereme, valamint a motorháztetőn és annak forgópántjainál kialakított ütéselnyelő szerkezetek fokozzák. MŰSZAKI ADATOK Új Kia cee d Futómű és felfüggesztés Ötajtós, ötüléses, ferdehátú, önhordó acélkarosszéria. Akár ötféle, keresztben beépített dízel- vagy benzinmotor, elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kézi, vagy automata sebességváltó modelltől és piactól függően. Dízelmotorok 1,4 literes 90 LE Típus / lökettérfogat U2, WGT, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1396 cm3 Teljesítmény / forgatónyomaték 90 LE (66,0 4000/perc / 220 Furat x löket (mm) 75,0 x 79,0 Sűrítési viszony 17,0:1 1,6 literes 110 vagy 128 LE Típus / lökettérfogat U2, VGT, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1582 cm3 Teljesítmény / forgatónyomaték 128 LE (94,0 4000/perc / ~2750/perc Furat x löket (mm) 77,2 x 84,5 Sűrítési viszony 17,3:1 Benzinmotorok 1,4 literes 100 LE Típus / lökettérfogat Gamma 1,4 MPI, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1396 cm3 Teljesítmény / forgatónyomaték 100 LE (73,2 5500/perc / /perc Furat x löket (mm) 77,0 x 74,9 Sűrítési viszony 10,5:1 1,6 literes 130 LE Típus / lökettérfogat Gamma 1,6 MPI, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1591 cm3 Teljesítmény / forgatónyomaték 130 LE (95,6 6300/perc / /perc Furat x löket (mm) 77,0 x 85,4 Sűrítési viszony 10,5:1 7
8 1,6 literes 135 LE Típus / lökettérfogat Gamma GDI, négyhengeres, DOHC 16 szelepes / 1591 cm3 Teljesítmény / forgatónyomaték 135 LE (99,0 6300/perc / /perc Furat x löket (mm) 77,0 x 85,4 Sűrítési viszony 11,0:1 Erőátvitel Dízel Benzines 1,4 (90) 1,6 (110/128) 1,4 (100) 1.6 (130) 1.6 (135) Kézi 6 fok. 6 fok. 6 fok. 6 fok. 6 fok. Automata fok fok. 6 fok. (DCT) 8
9 Műszaki adatok / Új Kia cee d Felfüggesztés, lengéscsillapítás Elöl Hátul Kormánymű Típus Kormányfordulatok Teljesen független, segédvázkeretre szerelt MacPherson rugóstagok, tekercsrugókkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal. Kanyarstabilizátorok. Teljesen független, segédvázkeretre szerelt multilink felfüggesztés, tekercsrugókkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal. Elektromos szervokormány opcionális Flex Steer rendszerrel 2,85 ütközéstől ütközésig; 10,34 méteres fordulókör Fékrendszer Elöl Belső hűtésű tárcsák, 280 x 23 mm / 300 x 28 mm (modelltől függően) Hátul Tömör tárcsák, 262 x 10 mm / 284 x 10 mm (modelltől függően) Fékrásegítő átmérője 10 col km/óra 36,5 méter Keréktárcsák és gumiabroncsok Normál 15 x 6.0 acél 195 / 65 R15 (modelltől 16 x 6.5 könnyűfém 205 / 55 R16 függően) 17 x 7.0 könnyűfém 225 / 45 R17 18 x 7.5 könnyűfém 225 / 40 R18 Pótkerék Defektjavító készlet Méretek (mm) Külső Teljes hosszúság 4310 Teljes szélesség 1780 (külső tükrök nélkül) Teljes magasság 1470 Tengelytáv 2650 Nyomtáv elöl 1563 (kerék/abroncs kombinációtól függően) Nyomtáv hátul 1576 (kerék/abroncs kombinációtól függően) Túlnyúlás elöl 900 Túlnyúlás hátul 760 Szabad hasmagasság 140 Légellenállási együttható (Cw) 0,30 Belső Elöl Hátul Fejtér Lábtér Válltér Csípőtér Térfogat (liter) Ötajtós Üzemanyag-tartály 53,0 Csomagtartó 380 hátsó ülések alaphelyzetben (övvonalig) 925 hátsó ülések lehajtva (övvonalig) 470 hátsó ülések alaphelyzetben (tetőig) 1318 hátsó ülések lehajtva (tetőig) 9
10 Tömegek Dízel Benzines 1.4 (90) 1.6 (110/128) 1.4 (100) 1.6 (130) 1.6 (135) Menetkész tömeg (kg) Max. össztömeg (kg)
11 Műszaki adatok / Új Kia cee d Menetteljesítmények Dízel Benzines 1.4 (90) 1.6 (110/128) 1.4 (100) 1.6 (130) 1.6 (135) Végsebesség (km/h) / km/h (mp) 13,5 11,5/10,9 12,8 10,5 9,9 Normál modellek Üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás Dízel Benzines 1.4 (90) 1.6 (110/128) 1.4 (100) 1.6 (130) 1.6 (135) Liter / 100 km* 4,1 4,0/4,1 6,0 6,4 5,8 CO2 (g/km) / EcoDynamics modellek Üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás Dízel Benzines 1.4 (90) 1.6 (110/128) 1.4 (100) 1.6 (130) 1.6 (135) Liter / 100 km* 4,0 3,7/3,7 5,6 5,9 5,2 CO2 (g/km) 105** 97/97 130** 138** 119 * Hivatalos vegyes üzemű ciklus szerint ** EcoDynamics csomag nem rendelhető, a feltüntetett adat az ISG-vel felszerelt modellre vonatkozik Szerkesztői megjegyzés A forgalmazók az egyes piacokon a helyi ügyféligények függvényében választják ki a forgalomba állítandó hajtáslánc-variációkat és felszereltségi szinteket. A végleges műszaki adatokról és a modellek felszereltségével kapcsolatos részletekről kérjen tájékoztatást helyi Kia sajtókapcsolati munkatársától. 11
A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét
A harmadik generációs Kia Sorento a 2014. évi Párizsi Autószalonon tartja európai premierjét Budapest, szeptember 30. - Európai premier október másodikán, a Párizsi Autószalonon - Kifinomult új formavilággal
C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július
C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok ÚJ CITROËN C4 Picasso Külső méretek 2016. Július ÚJ CITROËN Grand C4 Picasso Külső méretek 2016. Július CITROËN C4 Picasso Műszaki adatok C4 Picasso THP 16
C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július
C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok 2016. július ÚJ CITROËN C4 Picasso Külső méretek 2016. Július CITROËN C4 Picasso Műszaki adatok 2016. július C4 Picasso THP 16 EAT6 C4 Picasso BlueHDi 100
C4 Picasso és Grand C4 Picasso műszaki adatok július
C4 Picasso és műszaki adatok 2016. július ÚJ CITROËN Külső méretek 2016. Július CITROËN Műszaki adatok 2016. július C4 Picasso THP 165 EAT6 C4 Picasso BlueHDi 100 S&S BlueHDi 120 S&S BlueHDi BlueHDi BlueHDi
A harmadik generációs Kia Sorento készen áll európai premierjére
A harmadik generációs Kia Sorento készen áll európai premierjére Budapest, augusztus 29. - Kifinomult új formavilággal érkezik a harmadik generációs Kia Sorento - Vadonatúj karosszéria, jobb rugózási komfort,
Hengerenkénti üzemanyagbefecskendezés. Hengerenkénti. Üzemanyagellátó rendszer. Keréktárcsa mérete (coll/mm) / Gumiabroncs mérete:
Epica LS Motor és sebességváltó 2.0 24V 2.0D 2.0D AT Löket (mm) 75,2 75,2 75,2 Sebességváltó 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, kézi 5 fokozatú, automata Végáttétel 3.974 3.974 3.974 Furat (mm) 75.0 75.0 75.0
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2013. február Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998
ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
ÚJ CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2014 új Jumper általános műszaki jellemzők Motor HDi 110 HDi 130 HDi 150 HDi 180 hengerek száma 4 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 2198 2198 2198 2998 max.
TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ. FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Dynamique 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift*** 3 040 000
TWINGO AKTUÁLIS AKCIÓ OOAlakítsd a stílusod szerint! Válassz az egyéniségedhez illő színt és akár felnit is! FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR 1,2 16V 55 kw / 75 LE 2 790 000 1,2 16V 55 kw / 75 LE Quickshift***
Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT
Euro LUJ&M60&5EA 2H0&MSA&5EA 2H0&MH8&5EA LNP&MYJ&5EA 1.4T MT 1.8L MT 1.8L AT 2.0L Euro5 Dízel MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve
KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK CÉGES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE
MÉGANE EXPRESSION KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK CÉGES ÜGYFELEINK RÉSZÉRE O OÚj Energy 1,2 TCe 115 LE motor Stop&Start rendszerrel OOFlottakedvezmény már egy autó vásárlásakor is O OGazdag felszereltség: Kétzónás
PROACE COMBI ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA 2016
PROACE COMBI ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA 2016 PROACE COMBI BRUTTÓ ÁR (Ft). Gyártási év: 2016 Az árlista augusztus 8-tól megrendelt autókra érvényes. KOMPAKT COMBI 1,6 D-4D 95 5 M/T 7 517 500 1,6 D-4D 115
Motor/Felszereltség lista
Motor/Felszereltség lista 1 Benzin Motor 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.4 TWINPORT ECOTEC 66 kw/90 LE 1.8 ECOTEC 92 kw/125 LE TwinTop Váltómű 5fokozatú kézi 4 657 000 4 877 000 5fokozatú Easytronic
GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT!
2 GONDOLJA ÚJRA ELVÁRÁSAIT! 3 4 Króm hűtőrács LED-ES HÁTSÓ LÁMPATESTEK 17 COLOS KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK HATÁROKAT FESZEGETŐ FORMATERV EGY AUTÓNAK, MELY MINDEN EDDIGINÉL MESSZEBBRE MEGY A különleges szolgáltatásokban
Elkötelezetten az Ön szolgálatában
Elkötelezetten az Ön szolgálatában Mi a Mazdánál büszkén tekintünk a minôségre, amely minden egyes jármûvünket jellemzi. Ám ez még nem minden. Akárcsak magukat a jármûveket, szolgáltatásainkat is az autótulajdonosok
Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT. Váltóáttétel
Régió RPO Kód LDE&MFH LDE&MFH&5EA PT kombináció 1.6 MT 1.6 MT Motor adatok Motor, elhelyezkedés elöl, keresztben beépítve elöl, keresztben beépítve Hűtőrendszer zárt rendszerű, folyadékhűtés zárt rendszerű,
Infiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE
Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték
A megújult. Hyundai i30
A megújult Hyundai i30 Határozottan dinamikus. A megújult i30. Az első benyomáshoz mindenekelőtt lenyűgöző megjelenésre van szükség. A megújult Hyundai i30 erőteljes, karakteres formaterve első pillantásra
Városi crossover a Renault-tól
Renault Captur Városi crossover a Renault-tól A Captur a Renault új városi crossover modellje. Lendületes vonalai kiemelik jellegzetes arányait, ugyanakkor nagyméretű kerekei, megfelelően emelt hasmagassága,
A vadonatúj. Hyundai i30
A vadonatúj Hyundai i30 Lépj tovább! Megérkezett az autó - nekünk. Ritkán születik olyan autó, ami megjelenésében és hangulatában is pont olyan, mint amilyennek kívántuk volna. A vadonatúj Hyundai i30
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2016 Motor BlueHDi 110 BlueHDi 130 BlueHDi 160 hengerek száma 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 1997 1997 1997 max. teljesítmény KW / LE (ford./perc) 81 / 110
1,33 literes Dual VVT-i 1NR-FE 6 M/T Stop & Start rendszerrel. Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9. Városi (liter/100 km) 6,6 5,3 5,8
Urban Cruiser Műszaki adatok KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNY 6 M/T Stop & Start rendszerrel Fogyasztás (utoljára a 2004/3 rendelettel módosított 80/1268 EU direktíva alapján) Kombinált (liter/100 km) 5,5 4,5 4,9
DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN
DACIA DUSTER A KIA SPORTAGE ELLEN Forgalmazás kezdete: 11 / 2004 Ár: 5 999 000-7 299 000 Ft KIA SPORTAGE A DUSTER VÁLASZA + Biztonságos menettulajdonságok a Hyundai Tucson-éval azonos műszaki alapokkal
Új Hyundai i30-as akár már Forintért!
Új Hyundai i30-as akár már 4 499 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Life 1.4 MPi 5 ajtós / M/T 100 LE 4 999 000 500 000 4 499 000 1.0 T-GDi 5 ajtós / M/T
Új Hyundai i30-as akár már Forintért!
Új Hyundai i30-as akár már 4 499 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Life 1.4 MPi 5 ajtós / M/T 100 LE 4 999 000 500 000 4 499 000 1.0 T-GDi 5 ajtós / M/T
Új Hyundai i30-as kombi akár már Forintért!
Új Hyundai i30-as kombi akár már 4 779 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Life 1.4 MPi kombi / M/T 100 LE 5 279 000 500 000 4 779 000 1.0 T-GDi kombi / M/T
Frissített Mazda2 2010
Frissített Mazda2 2010 A sajtóanyag az európai specifikációkat tartalmazza. A számadatok és felszereltségek modelltől és piactól függően eltérhetnek. A sajtóanyag letölthető a Mazda Motor Hungary Kft.
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi
CITROËN JUMPER Tehergépkocsi Műszaki jellemzők 2017 Motor BlueHDi 110 BlueHDi 130 BlueHDi 160 hengerek száma 4 4 4 hengerűrtartalom (cm 3 ) 1997 1997 1997 max. teljesítmény KW / LE (ford./perc) 81 / 110
Hyundai i es limitált szériák akár már Forintért!
Hyundai i30 2019-es limitált szériák akár már 5 149 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Family '20 - kizárólag a készlet erejéig 1.4 MPi 5 ajtós / M/T 100
A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID
AZ ÚJ HYBRID 2 A LEGFINOMABBAN MŰKÖDŐ HIBRID HIBRID Az új Camry Hybrid hatásosan elegyíti a kifogástalan minőségű limuzin kifinomult eleganciáját és az új generációs hibrid kimagasló teljesítményét. Gyönyörű
RENAULT CRÉDIT ENERGY FINANSZÍROZÁSSAL AKÁR 2,99%-OS THM-MEL*
ÚJ TWINGO RENAULT CRÉDIT ENERGY FINANSZÍROZÁSSAL AKÁR 2,99%-OS THM-MEL* FELSZERELTSÉG MOTOR LISTAÁR Life 1,0 SCe 70 LE 2 590 000 Zen 1,0 SCe 70 LE 2 850 000 Intens 1,0 SCe 70 LE 3 200 000 Energy 0,9 TCe
Mazda CX-7. A SPORTOS szabadidőautó
Mazda CX-7 A SPORTOS szabadidőautó A Mazda alapjaiban akarja felrázni az európai SUV kategóriát a Mazda CX-7- tel; azzal a szabadidőautóval, mely egyetlen, élvezetesen vezethető járműben sűríti össze a
ADAM ADAM ROCKS
Opel műszaki adatok ADAM Általános tulajdonságok Általános tulajdonságok Karosszéria ADAM ADAM ROCKS Csomagtartó méretek (ECIE/GM)(mm) ADAM Magasság (mm) 1484 149 Hossz előrehajtott hátsó üléssel 1041
ADAM. Általános tulajdonságok Karosszéria. 3-ajtós / / 1464
Opel műszaki adatok ADAM Magasság (mm) Hosszúság (mm) Tengelytáv (mm) Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) Nyomtáv (elöl/hátul) (mm) Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 1484 698 211 1966 / 1720
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda CX-5 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről.
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda CX-5 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről. Mazda CX5 12,606,900.00HUF Külső tulajdonságok Dátum 2019.
Felszereltség Suzuki Swift
1.2L 1.2L 1.L 5 5 Sebességváltó / / FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák 175/65R15 + acél keréktárcsa (teljes méretű dísztárcsával) 185/55R16 + könnyűfém keréktárcsa S S - S - S - Defektjavító készlet KÜLSŐ
A bemutatott típus egy Jazz 1.3 i-vtec Elegance Sunset Orange színváltozatban, 16" könnyűfém kerekekkel és választható Honda CONNECT rendszerrel,
ÚJ JAZZ A bemutatott típus egy Jazz 1.3 i-vtec Elegance Sunset Orange színváltozatban, 16" könnyűfém kerekekkel és választható Honda CONNECT rendszerrel, Garmin Navigation szolgáltatással kiegészítve.
ÁRAK ÉS MŰSZAKI ADATOK
Nyomtatva: 16 / 12 / 2017 Lásd: Jogi nyilatkozat ÁRAK ÉS MŰSZAKI ADATOK ÁTTEKINTÉS INDULÓ ÁR: 15,800,000.00FT Elektrokromatikus (fényre sötétedő), behajtható és fűthető külső visszapillantó tükrök Parkolássegítő
Ismerje meg az új Safari érzést
Ismerje meg az új Safari érzést Üljön be egy új TATA SAFARI-ba, ahol otthonos világ fogadja. Ragadja meg a kormányt, indítson, tegyen meg több száz km-es távolságot. Autópályán, hegyen-völgyön, földutakon,
MÛSZAKI ADATOK MOTOROK MÉRETEK. Mindig új utakon HAJTÁSLÁNC
MÛSZAKI ADATOK MOTOROK 2.0 DOHC CVVT 2.0 CRDi Típus 1.6 DOHC CVVT (egyedi megrendelésre) (növelt teljesítményû) (normál teljesítményû) (egyedi megrendelésre) Hengerûrtartalom (cm 3 ) 1591 1975 1582 1582
Renault Twingo LISTAÁR 5GARANCIA. SCe 70 2 640 000 2 900 000 3 250 000. TCe 90 3 550 000
Renault Twingo LISTAÁR Motor Life zen intens SCe 70 2 640 000 2 900 000 3 250 000 TCe 90 3 550 000 Az ajánlat 2015.10.01-től visszavonásig, vagy a készlet erejéig érvényes. ÉV 5GARANCIA RENAULT twingo
A megújult. Hyundai ix20
A megújult Hyundai ix20 Helybőség. Sokoldalúság. Íme, a megújult Hyundai ix20. A megújult ix20 a bizonyíték arra, hogy a kategóriaelső helykínálatnak nem kell a stílus rovására mennie. A friss, dinamikus
Hyundai i20 akár már Forintért!
Hyundai i20 akár már 2 999 000 Forintért! Karosszéria Teljesítmény Listaár Kedvezmény Entry 1.25 LP 5 ajtós 75 LE 3 599 000 600 000 Kedvezményes ár 2 999 000 Life A/C 1.25 LP 5 ajtós 75 LE 3 949 000 500
Készüljön fel világbajnok élményre!
02 Kia Optima HYbrid Készüljön fel világbajnok élményre! ÉV GARANCIA A Kia 7 éves garanciája A Kia hétéves / 150 000 kilométeres újautó-garanciája. Érvényes az EU tagállamokban (beleértve Norvégiát, Svájcot,
Megújult Hyundai i20 akár már Forintért!
Megújult Hyundai i20 akár már 3 149 000 Forintért! Karosszéria Teljesítmény Listaár Kedvezmény Entry 1.25 LP 5 ajtós / M/T 75 LE 3 749 000 600 000 Kedvezményes ár 3 149 000 Life 1.25 LP 5 ajtós / M/T 75
STÍLUS LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK
LÉTEZIK FORMATERVEZÉS, ÉS LÉTEZIK STÍLUS KARAKTERES, NAGYVÁROSI STÍLUSÁVAL ÉS KÉZMŰVES KIDOLGOZÁSÚ, KIFINOMULT UTASTERÉVEL AZ ÚJ RAV4 ET AZOK SZÁMÁRA ALKOTTUK, AKIK BÜSZKÉK ARRA, HOGY KIEMELKEDNEK A TÖMEGBŐL.
Megújult Hyundai i20 akár már Forintért!
Megújult Hyundai i20 akár már 3 149 000 Forintért! Karosszéria Teljesítmény Listaár Kedvezmény Entry 1.25 LP 5 ajtós / M/T 75 LE 3 749 000 600 000 Euro 6c Kedvezményes ár 3 149 000 Life 1.25 LP 5 ajtós
EU. LHD 1208 ENG. KM-KM
Ha a személyes mobilitásról van szó, az emberek többet várnak el praktikus közlekedési megoldásoknál. Az autókról korábban alkotott kép már a múlté. Az autó életstílust fejez ki, és a mindennapi élet szerves
A megújult. Hyundai i30
A megújult Hyundai i30 Határozottan dinamikus. A megújult i30. Az első benyomáshoz mindenekelőtt lenyűgöző megjelenésre van szükség. A megújult Hyundai i30 erőteljes, karakteres formaterve első pillantásra
Hyundai i es limitált szériák akár már Forintért!
Hyundai i30 2019-es limitált szériák akár már 5 059 000 Forintért! Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Family - kizárólag a készlet erejéig 1.4 MPi 5 ajtós / M/T 100 LE
PROACE COMBI. Toyota Proace Extra garancia km / 5 év ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA 3+2 ÉV GARANCIA A TOYOTA PROACE MODELLEKRE
PROACE COMBI ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA Toyota Proace Extra garancia 1 000 000 km / 5 év 3+2 ÉV GARANCIA A TOYOTA PROACE MODELLEKRE További információ: toyota.hu PROACE COMBI BRUTTÓ ÁR (Ft). Az árlista
Új generációs. Hyundai i20
Új generációs Hyundai i20 1 Stílusos külső. Tágas belső. Ugitia sectur accaerio. Kifinomult harmónia. You re looking at the city car that brings new levels of style and sophistication to the city streets.
Corsa. Benzin Motorok ECOTEC ECOTEC. Start/Stop LPG előkészítés. Start/Stop
Opel műszaki adatok Corsa Általános tulajdonságok Karosszéria -ajtós 5-ajtós Magasság (mm) 188 188 Hosszúság (mm) 999 999 Tengelytáv (mm) 2511 2511 Szélesség (külső tükrökkel/nélkül) (mm) 19 / 171 19 /
PROACE VAN. Toyota Proace Extra garancia km / 5 év ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA 3+2 ÉV GARANCIA A TOYOTA PROACE MODELLEKRE
PROACE VAN ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA Toyota Proace Extra garancia 1 000 000 km / 5 év 3+2 ÉV GARANCIA A TOYOTA PROACE MODELLEKRE További információ: toyota.hu PROACE VAN PANEL AJTÓ (Ft). Az árlista 2018.
BMW G650 Xmoto. Hosszúság. Szélesség/tükrökkel. Szélesség/ tükrök nélkül. Tengelytáv. Ülésmagasság. Szerzõ Majer Viktor. F650.hu
BMW G650 Xmoto Szerzõ Majer Viktor Kanyarmámor az országúton. G 650 XmotoMár álló helyzetében is látszik a streetmoto-változaton, hogy élvezetes kanyarvadászatra született. Kis átmérõjû, 17 colos kerekei,
Fiat grande Punto Van árlista
Fiat grande Punto Van árlista Fiat grande Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO
Design. Marketing- & termékinformáció. szemben a konvenciókkal. Tisztelt Márkakereskedő Partnerünk!
Marketing- & termékinformáció Mazda Motor Hungary Kft. 1117 Budapest, Infopark sétány 1. Tel.: 06-1-464-5000 Fax.: 06-1-464-5001 e-mail: nagym@mazda.hu 7/2011 M{zd{ CX-5 szemben a konvenciókkal Tisztelt
Műszaki leírás/adatlap. 2. rész
Műszaki leírás/adatlap Adásvételi szerződés keretében személygépjármű beszerzés az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére tárgyú közbeszerzési eljárás 2. rész 2 db egyterű 1. kategóriába tartozó, 80-129
Sebességváltás 5MT 5MT 4AT 5MT Modell JLX JLX JLX MODE3
BENZIN Sebességváltás 5 5 4 5 FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Pótkerék és keréktárcsa Pótkerék fedő (lemez tipusú) 205/70R15 + acél keréktárcsa 205/70R15 + acél keréktárcsa (*1) (*1) (*1) (*1) 205/70R15
Megújult Hyundai i20 akár már Forintért!
Megújult Hyundai i20 akár már 3 149 000 Forintért! Karosszéria Teljesítmény Listaár Kedvezmény Entry 1.25 LP 5 ajtós / M/T 75 LE 3 749 000 600 000 Kedvezményes ár 3 149 000 Life 1.25 LP 5 ajtós / M/T 75
Egy vérbeli, dinamikus terepjáró, a természet felszabadító vadságával. Áramvonalas alakjának és lágy formáinak köszönhetõen képes alkalmazkodni
megtanít A mai felgyorsult világban könnyû megfeledkezni az érzésekrõl, a természetes dolgokról. Az új fejlesztésû és stílusos Suzuki Grand Vitara azonban felélénkíti az érzékszerveket, és képessé tesz
Az új Kia Sportage Újra és újra lenyűgöz
Kia Az új Kia Sportage Újra és újra lenyűgöz 4 A formaterv 6 (Külső) formai részletek 8 Minőség 10 Vezetői ergonómia 12 Beltéri komfort és minőség 14 Kapcsolódás 16 Motortechnológia Amikor először találkozott
FIAT Tipo 4 ajtós árlista
1.3 Multijet 16V Easy Easy Aut. 1.3 Multijet Sincom kód: 356.030.0 356.035.0 356.M30.0 356.M32.0 356.M35.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 598 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95
PROACE VAN ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA
PROACE VAN ÁR ÉS FELSZERELTSÉGI LISTA PROACE VAN PANEL AJTÓ (Ft). Az árlista 2017. január 17-től megrendelt autókra érvényes. KOMPAKT Safety 1 000 kg 6 014 720 4 736 000 6 338 570 4 991 000 6 490 970 5
A megújult. Hyundai i40
A megújult Hyundai i40 Harmonikus és kifinomult formaterv: íme a megújult i40. A megújult i40 első pillantásra is kiegyensúlyozott eleganciát sugároz, amelyet a karosszéria lendületes vonalaiba beleolvadó,
Új Hyundai i30 fastback akár már Forintért!
Új Hyundai i30 fastback akár már 5 399 000 Forintért! MY19 - Euro 6C Karosszéria / váltó Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Life 1.0 T-GDi 5 ajtós / M/T 120 LE 5 899 000 500 000 5 399 000
Már 2 699 000 Ft-os kedvezményes ártól vagy akár 0% THM finanszírozással
Érzi a város lendületét Már 2 699 000 Ftos kedvezményes ártól vagy akár 0% THM finanszírozással 2013 GYŐZTESE KISAUTÓK ÚJ NISSAN MICRA Az intelligens kulcs olyan rendszer, mely magától érzékeli a kulcsot
Hyundai i20 akár már Forintért! Life Limited felszereltség most akár Forint kedvezménnyel a készlet erejéig!
Hyundai i20 akár már 2 999 000 Forintért! Life Limited felszereltség most akár 990 000 Forint kedvezménnyel a készlet erejéig! Karosszéria Teljesítmény Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár Entry 1.25 LP
hivatalos árlista Érvényes: április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA
LC 500 LC 500h hivatalos árlista Érvényes: 2017. április 18-tól visszavonásig A HIBRID ÚJ KORSZAKA Alapadatok és felépítés Motor Erőátvitel Teljesítmény Gyorsulás (0 100 km/óra) kombinált üzemanyagfogyasztás
FORD KA. Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés
Petrányi - Autó Kft. Hivatalos Ford márkakereskedés 1106 Budapest, Kerepesi út 105. Tel.: 260-5050/215, Fax: 262-4736 1195 Budapest, Üllői út 309. Tel.: 281-8000/215, Fax: 281-2981 1112 Budapest Budaörsi
Műszaki leírás/adatlap. 1. rész
Műszaki leírás/adatlap Adásvételi szerződés keretében személygépjármű beszerzés az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére tárgyú közbeszerzési eljárás 1. rész 1 db szolgálati használatra szánt, önálló
Hyundai i10 akár már 2 599 000 forintért! Black Line limitált széria 255 000 forint árelőnnyel a készlet erejéig!
Hyundai i10 akár már 2 599 000 forintért! Black Line limitált széria 255 000 forint árelőnnyel a készlet erejéig! Karosszéria Teljesítmény Listaár Life 1.0i 5 ajtós 66 LE 2 599 000 1.25i 5 ajtós 87 LE
FIAT Tipo 4 ajtós árlista
1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel
Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója
Az új Doblò Cargo: az áruszállítás új dimenziója A modell rövid áttekintése A Fiat Professional új modelljének kategóriagyőztes jellemzői Megbízható, környezetbarát motorok Biztonság Műszaki adatok A modell
FIAT Tipo 4 ajtós árlista
1.3 Multijet 16V 1.3 Multijet 16V Sincom kód: 356.03B.0 356.03C.0 356.M3B.0 356.M3C.0 Hengerűrtartalom (cm 3 ) 1 368 1 248 1 368 1 248 Teljesítmény (kw/le) 70/95 70/95 70/95 70/95 Üzemanyag benzin dízel
Mûszaki adatok áttekintése.
Mûszaki adatok áttekintése. Dízelmotorok 2,5 l TDI motor (65 kw) 1 2,5 l TDI motor (80 kw) 1 Keverékképzés/Befecskendezés Common-rail közvetlen befecskendezés Common-rail közvetlen befecskendezés Hengerek
Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan
1 Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan Első pillantásra leginkább az tűnik fel, hogy az új Swift tervezői mennyi mindent megőriztek a korábbi verzióból. De ha jobban megnézi az ember, hogy mit rejtenek
Fiat Punto Van E5+ árlista
Fiat Punto Van E5+ árlista Fiat Punto Van Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda 6 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről.
Összefoglalás Gratulálunk az új Mazda 6 összeállításához! Íme, egy összefoglaló az alapjellemzőkről és az Ön által kiválasztott kiegészítőkről. Mazda6 8,696,800.00HUF Külső tulajdonságok Dátum 2019. 04.
Suzuki Grand Vitara Felszereltség 5 ajtó
Suzuki Grand Vitara Felszereltség 5 ajtó A gyártó bármikor megváltoztathatja a műszaki adatokat, a felszereltséget, az opciókat, az árakat és a színeket, ezért pontosabb felvilágosítás érdekében kérjük,
Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól*
Fiat Doblò Panoráma 3 740 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár Akciós ár Új Doblò Panoráma Active 1.4 70/95 4 200 000 3 740 000 Új Doblò Panoráma Active 66/90 5 150 000 4 590 000 Új
Harmonikus és kifinomult formaterv: íme a megújult i40.
Hyundai i40 Harmonikus és kifinomult formaterv: íme a megújult i40. A megújult i40 első pillantásra is kiegyensúlyozott eleganciát sugároz, amelyet a karosszéria lendületes vonalaiba beleolvadó, jellegzetes,
Automata világításvezérlés - - - -
Swift Motor Benzin Benzin Diesel 1.2L 1.2L 1.3L Ajtók száma 3 és 5 5 3 és 5 Hajtás 2WD 4WD 2WD Sebességváltó 5MT 5MT/4AT 5MT/4AT 5MT 5MT Felszereltség GC GLX GS GLX GLX Futómű Abroncsok és keréktárcsák
Magabiztos kifinomultság
Hyundai Elantra Magabiztos kifinomultság Az Elantra minden részlete az impozáns hűtőmaszktól a széles, magabiztos kiállásig nagyvárosias önbizalomról és magas fokú kifinomultságról tanúskodik. Az autó
Műszaki adatok Érvényes a 2016-os modellévre vonatkozó modellekre. Az új Transporter. Haszonjárművek
Műszaki adatok Érvényes a 2016-os modellévre vonatkozó modellekre Az új Transporter Haszonjárművek Euro 5 plus motorok. 2,0 l TDI-motor (62 kw/84 LE) 2,0 l TDI-motor (75 kw/102 LE) Motortípus/Hengerek
A KITAPOSOTT ÚT, VAGY A JÁRATLAN?
2 A KITAPOSOTT ÚT, VAGY A JÁRATLAN? Elegáns, kiegyensúlyozott és harmonikus. Mégis, a Giulia latin vonalvezetése és pajzs alakú hűtőrácsa megkülönbözteti az összes többi modelltől. Ez az Alfa Romeo stílus.
Civic MOTOR 2.0 VTEC TURBO
Öt év várakozás után 2015-ben érkezik az egyik leginkább várt kompakt szegmens sportmodell, az új Honda Civic Type R. A korábbi rendkívül sportos Type R modellek karakterét követve, illetve a modell összteljesítményét
Fiat 500L Living árlista
1.4 16V 1.4 T-Jet MTA Sincom kód: 351.24A.2 351.24J.2 351.24M.2 351.24T.2 351.24V.2 Hengerûrtartalom (ccm) 875 1368 1368 1248 1248 Teljesítmény (kw/le) 77/105 70/95 88/120 70/95 70/95 Üzemanyag benzin
Egy sportkupé és a G-osztály találkozása
Világpremier: Mercedes-Benz GLC Egy sportkupé és a G-osztály találkozása Sajtóinformáció 2016. március 23. Stuttgart. A GLC dinamizmust kifejező megjelenése a figyelem központjában volt a 2015-ös Sanghaji
Felejtse el a napi robotot! Tegye félre a mindennapok gondjait. Itt minden Önről szól! Tegye azt, amihez csak kedve van, jusson el bárhová, ahová
LACETTI Felejtse el a napi robotot! Tegye félre a mindennapok gondjait. Itt minden Önről szól! Tegye azt, amihez csak kedve van, jusson el bárhová, ahová csak szeretne és élvezze az utazás minden egyes
OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM
OPEL KIEMELT PARTNER PROGRAM A SZEMÉLYI BANKÁR ÉS KÖZPONTI SZERVEZETÉBEN DOLGOZÓK RÉSZÉRE Kedves Ügyfelünk! A Fundamenta és az Opel Magyarország együttműködésének köszönhetően most minden eddiginél kedvezőbb
Mert az életben nem csak egy célunk van
Új Kia 2 Az új Kia Mert az életben nem csak egy célunk van Munka, szórakozás vagy családi program bármit tervezzen is, az új Kia Carens tökéletes útitársa lesz. Ez a többcélú jármű bőséges teret és kiemelkedő
Felszereltség Suzuki Swift Sport
uzuki wift port ebességváltó PORT FUTÓMŰ Abroncsok és keréktárcsák Defektjavító készlet 175/65R15 + acél keréktárcsa (teljes méretű dísztárcsával) 185/55R16 + könnyűfém keréktárcsa 195/45R17 + könnyűfém
Szépség. Újraértelmezve.
Az új i30 kombi Szépség. Újraértelmezve. Első pillantásra a tökéletes arányok a leginkább szembetűnők. Az új Hyundai i30 kombi egyesíti az elegáns külsőt mindazzal a sokoldalúsággal és térérzettel, amelyet
ÚJ FORD KUGA VIGNALE as modellév /3. Érvényes: december 1-i gyártástól A változtatás jogát fenntartjuk!
ÚJ FORD KUGA VIGNALE A változtatás jogát fenntartjuk! Felszereltség Motor Listaár 4WD 1.5l EcoBoost 182LE S6 A6 11 815 000 Ft 4WD 2.0l TDCi 180LE S6 M6 12 070 000 Ft 4WD 2.0l TDCi 180LE S6 Powershift automata
Természetjáró modell
plusz egy dimenzió Kategóriák felett Olyan korban élünk, amelyben minden perc számít. Mindenhol. Az utazás sem kivétel. A Suzuki SX4 a gyors, hétköznapi utazást dinamikus, kirobbanó teljesítménnyel képes
Már 2 799 000 Ft-tól 3 karbantartással, kedvezményes finanszírozással
Már 2 799 000 Fttól 3 karbantartással, kedvezményes finanszírozással ÚJ NISSAN AKTÍV BIZTONSÁGI PAJZS HOLTTÉRFIGYELÉS SÁVELHAGYÁSJELZÉS MOZGÓ TÁRGYAK ÉSZLELÉSE Az AVM rendszer széles látószögű hátsó kamerája
(a készlet erejéig!) Az árak az ÁFA és a regisztrációs adó összegét tartalmazzák. A kép illusztráció.
(a készlet erejéig!) 1.0 T-GDi LP 3 ajtós 100 LE 4 824 000 1 025 000 3 799 000 Az árak az ÁFA és a regisztrációs adó összegét tartalmazzák. A kép illusztráció. Biztonság kényelmi funkciók Comfort + 16"
Fiat Fiorino árlista
Fiat FIORINO 75 LE 75 LE E5 75 LE E5 SX Sincom-kód: Kivitel: Hengerûrtartalom (cm 3 ): Teljesítmény (kw/le): Nyomaték (Nm): Üzemanyag: Fogyasztás (l/100 km, városi/városon kívüli/vegyes)* CO 2 -kibocsátás
Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól*
Fiat 500L klímával 3 990 000 Ft-tól* Modell Teljesítmény (kw/le) Bruttó eladási ár 500L 1.4 16V Pop 70/95 4 400 000 500L 1.4 16V PopStar 70/95 4 850 000 500L PopStar 62/85 5 600 000 500L 0.9 TwinAir T