Irta : dr. B o r b á s Vincze, tanár.
|
|
- Ede Fekete
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A vízvezetéknek vízzel való ellátására szolgál a felső végén, illetve a kezdeten alkalmazott öntött vasból készült kádacska (2. ábra d), a mely deszkán (c) nyugszik és czinkből készült tölcsér (f) segítségével a csőrendszerrel (g) közlekedik. A csőrendszer másik végén szelelő van alkalmazva (3. ábra), a melyet öntözés idején ki kell nyitni, hogy a csövekben létező levegő elillanhasson. Öntözésre a vizet a vízvezetékből veszik. A töltő és szelelő készülék helye a fákra akasztott táblácskákkal van megjelölve, a melyen felvannak irva a méretek, hogy mily távolságban keresendő azok nyitja derékszög alatt a fa törzsétől. A leírásból látható, hogy a készülék egyszerű, olcsó, s akkor vehető használatba mikor szükség van reá; könnyű belátni azt is, hogy szükség esetén a viz trágyalével, vagy a mi egyszerűbb, valemely megfelelő mesterséges trágya (phosphorsavas kali vagy más eféle) oldatával keverhető. Ez esetben a vizet előbb nagyobb kádba kellene vezetni, a melyben a trágya feloldatnék. Ezen kádak vasból készülhetnének olyformára, mint a trágyagyüjtő ládák, melyek főutczáinkon már használatban vannak, s esetleg hirdetések felragasztására is szolgálhatnának. Quercus hiemalis Stev. (télilombos tölgy) 1 ) hazánkban, az erdők téli sempervirentiája, meg a suska. Irta : dr. B o r b á s Vincze, tanár. Ismeretes növénygeographiai igazság az, hogy a növényhadak (genus) és fajok a hideg éjszak felé szemlátomást fogyatkoznak és kevesbülnek. délfelé pedig gyarapodnak, gazdagodnak, alhadak (subgenus, pl. a tölgyek közt a cser), testvér-had (a gyertyánfa mellett a komlóbükk Ostrya ') Baranyában telelő tölgyet említenek.
2 carpinifolia), testvér-fajok [Quercus conferta a Qu. lanuginosá-n Lam (Qu. pubescens W ) kivül; a Carpinus Duinensis (keleti gyertyánfa) a fehér gyertyánfán kivül (C. Betulus)], alfajok lépnek fel azok mellett a hadak, fajok stb. mellett, a melyek éjszak felé állandóbbak, magánosak, mintegy fajaszakadt-aknak (monotypicus) látszanak. Hazánk már jól délre fekszik, már beleesik Európának abba a részébe, a hol a növénygenuszok és fajok tagosodása igen szembetűnő és nevezetes. Némelyik növényhad fajbeli tagosulásának csaknem hazánk a középpontja; példák a pelyhes tölgy = Qu. lanuginos a, a rózsa, Genista és Cytisus bokrok. A mocsártölgy (Quercus Robur L. = Qu. pedunculata Ehrh.), melyet majdnem nyeletlen levelei és nyélre (kocsány, csupka, csuma) fűzött makkjai tüntetnek ki, Németországban állandó, hazánkban már többtagú. Heuffel János 2 ) következő alakjait különbözteti meg : a) borealis Heuff., levele forditott tojásdad-hosszas, az alja nagyon elkeskenyedik. A gyümölcsöt tartó nyél nem érinti a levél csúcsát. A makkcsészike pikkelye szürkén pelyhes, lesimul. Ez az igazi mocsártölgy, Qu. Robur L. a); b) brevipes Heuff., a makkcsészéje meg a levele olyan, mint az előbbié; a gyümölcs nyele csak akkora hosszú, mint a makk; c) australis Heuff., levele csaknem nyeletlen, különben olyan, mint az előbbié, a töve felé lassan keskenyedik el; a gyümölcsöt tartó nyél akkora hosszú, mint a levélnyél vagy még hosszabb. A makkcsésze szintén szürkén pelyhes, de a pikkely csúcsa szabad és kopasz. Ez a tölgy hosszan lecsüngő 2 ) Wachtel Zeitschrift für Natúr und Heilkunde in Ungarn". I. (1850.) 35*
3 makkjával igen csinos s hazánk déli és közép tájainak jellemző tölgye. Vukotinoviö Lajos csak az első fajtának három nevezetesebb alakját ismerteti, 3 ) egy vastagmakkut, tágasabb és sekélyebb csészikével (Qu. Ettingeri), egy keskeny makkut (Qu. stenocarpa), meg egy sallangos levelűt (Qu. laciniata Vukot.). A Qu. aurata Vuk-ot hosszú csumája miatt már a Qu. australis tagja. Legnevezetesebb a Qu. australis (Heuff.), mert határozott s meglehetős nagy geographiai elterjedése van, a Tápió völgyétől Békés (Fás, Körös-Ladányon) és Bihar megyékeken (Nagy-Várad), továbbá Erdélyen keresztül (Ugra) Krim félszigetig (Qu. hiemalis Stev.), Krassó (Gladna, Kölnik), Temes (Temesvár, Mosnitza), Vas (Sennyeháza) és Somogy megyéken át pedig Zágrábig, Slavoniában s Albániáig terjed (Qu. brutia Gr is. Spicileg. FI. Rumel. II. p. 338., non Tenoré). Foktű és Várszeg körül is nő Kalocsa vidékén, valamint Balaton-Füred környékén is. Kerner 4 ) ezt a Heuffel-féle Qu. australist (1850.) a Qu. Robur-tói külön választja, s mint synonymokat ide számítja a Qu. fructipendulát Kit. (1863.), Qu. filipendula Vukot. (1867.) Minthogy azonban már van egy régibb Quercus australis Link. (1838), mely a Qu. Lusitanica Lam. synonymja, e tölgynek többi synonymját és földrajzi elterjedését kutatva, Steven-nek Verzeichniss der auf der Taurischen Halbinsel wild wachsenden Pflanzen (Moskau ) czimü munkájában a következőket találom. Kioviensis a D. Basiner missae, quam incolae Qu. 3 ) Forraae Quercuum Croaticarum, in ditione Zagrabiensi provenientes p ) Oesterreich. Bot. Zeitschrift" ) Bull. soc. Mosc.
4 hyemalem... vocant, ob fólia sicca per totam hyemem manentia, pedunculi folium aequant vei excedunt. Alterae 6 ) Kioviensi, quae Qu. aestivalis audit,... fólia iam autumno cadunt, pedunculi breves, ad summum unciales, crassi, glandulis (sic!, glandibus helyett) 2 3 approximatis". Látni való ezekből, hogy az orosz Qu. hiemalis Stev., melynek száraz levelei egész télen a fán maradnak, s a gyümölcs nyele akkora vagy hosszabb mint a levél, a mi Qu. australis-unk. A másik, a Qu. aestivalis Stev. vagy a nyári tölgy, 7 ) mely leveleit őszkor lehullajtja, gyümölcsének csumája pedig rövid, legfeljebb egy hüvelyk hosszúságú, vastag s 2 3 makkot visel, bizonyára ismét a mi b) brevipes-ünk Heuff Ha tehát a Heuffel-féle Qu. australist a régibb australis miatt elhagyjuk, e tölgynek legrégibb neve Qu. hiemalis Stev lesz; a Qu. aestivalis Stev. pedig a Qu. brevipes synonymja marad. Nymán 8 ) a Qu. filipendulát Vukot. a Qu. penduliná-val Kit. összekapcsolja, de helytelenül, mert az utóbbi pelyheslevelü. Ezek szerint csak a budai és dévai Qu. pendüli na eddig magyarföldi, hacsak valamely olasz tölgygyei össze nem vág, a Qu. hiemalis pedig hazánkban, a Balkánon s Kiev körül is terem. Hogy a Qu. hiemalis Stev. levelei nálunk áttelelnének, balanographusaink nem jegyezték fel, de lehet nem figyeltek rá, mert télen az erdőket nem is nagyon látogatták. Hogy azonban más lombhullató tölgy levelei kitelelnek, ehhez 6 ) Olvasd alteri! az üresen maradt helyen a tölgy orosz neve van orosz betűkkel. 7 ) Baumgarten : Enumeratio stirpium iu magnó principatu Transsilv. etc. a mocsárfát nevezi nyári vagy erdei tölgynek. s ) Conspectus fl. Europ. p. 6(30.
5 adatot hazai irodalmunkban is találunk. Heuff el emliti, hogy a magyar tölgy lombjai télen a fán maradnak, csak tavaszkor, a rügyek fakadása alkalmával hullnak le. Schur a csertölgy csoportjáról állítja, 9 ) hogy fólia subpersistentia, azaz majdnem örökzöldek, De Candolle Prodromus"-ának 16. II. kötetében a cserfának egy subperennis alfaját emliti, a melyen a levelek kitelelnek, Boissier 10 ) pedig a cserfa csoportjáról azt állítja, hogy levelei késő őszszel hullanak le, vagy pedig csak tavaszkor. A budai Svábhegyen a Quercus erispata Stev., meg a Qu. lanuginosa formáiuak a levelei kemény bőrnemek, fényesek, egészen az örökzöld levelekre emlékeztetnek, azért nagyon hiszem, hogy a Qu. hiemalis Stev. (Qu. filipendula Vuk.) levelei is kitelelhetnek minálunk. A tölgylomb különben nem csak Európa délibb részein szokott kitelelni, hanem Éjszak felé is. Magnus Pál, berlini botanikus tanár, a berlini növénytani társaságnak dec. 28-iki ülésén a Páva szigetről" oly Quercus sessiliflora ágakat mutatott, a melyek levelöket az és év telén át megtartották. Bolle Károly erre azt jegyzi meg, 11 ) hogyő a Scharfenbergen" a Quercus Cerris-nek egy var. sempervirens-ét tenyészti, s ezt a nevet azért érdemli meg, mert ha az időjárás enyhe, levelei egész télen át szép zölden maradnak, csak az uj lombok fakadásakor hullanak le. De 10 hideg alkalmával ezek a levelek elhalnak, s megbarnulva egész tavaszig a fán lógnak. Megjegyzi továbbá, hogy Európa középtájainak növényei délen, pl. Nápoly környékén meg a Kanári szigeteken levelöket csaknem újig, vagy egészen az uj levelekig is megtartják. 9 ) Oesterr. Wochenblatt" p ) FI. Orient." IV. p n ) Sitzungaberichte des Botanischen Vérein fiir Brandenburg p. 162.
6 Kny tanár is megjegyzi ugyanitt, hogy Madeirán, a tölgyek levelei egészen az ujak kiképződtéig működésben maradnak. Ascherson tanár pedig u. i. azt emliti, hogy 1874-ben, Egyiptomban a baraczk levelei az uj levelek megjelenéséig életműködésben maradtak. A Salix Safsaf Forsk. csak nagyon nedves helyen tartotta meg újig a levelét, száraz helyen e fák egészen lekopaszodtak. B. Stein szerint 12 ) némely baraczkfa Berlin körül télen át szintén zölden marad. Bolle szerint a Kanári szigeteken főleg a főhajtások levelei telelnek ki. A kitelelő cser 13 ) (Qu. Cerris var. sempervirens Bolle) a déli és keleteurópai csertől semmi felöltő bélyegre nézve nem tér el, s a kereskedésben Qu. Austriaca sempervirens" vagy Qu. Austriaca hybrida" név alatt kering. B. azt mondja, talán összevág a Qu. Lucumbeaná-val Holw., mely a Qu. Cerris meg a paratölgy (Qu. Suber) fajvegyüléke lenne. Én azt vélem ez a var. sempervirens nem más, mint a fentebb emiitett angol subperennis, mert Bolle is emliti, hogy Angolországból jutott volna a kereskedésbe. Az a tölgy pedig, a mely bélyegeit tekintve, a Qu. Cerris és Qu. Suber közt középhelyen áll, az a Qu. Pseudosuber Santi (non Freyn). A Qu. Lucumbeaná-t. De Candolle Prodromusa" is a var. subperennis-sel egyesíti. A lombhullató tölgyek levelei őszkor rendesen szint váltanak, a télizöld tölgyekéi őszszel és télen jelentékenyen meg nem változnak, végre megsárgulás nélkül lehullanak. 14 ) Valamint az igazi lombhullatók közt van olyan, melynek lombja kitelel (Qu. conferta); szintúgy az igazi télizöld és színt,2 ) U. i p ) U. i p. 42. ") Freyn FI. v. Südistrien" p. 187.
7 nem váltó tölgyek között is van olyan, mely a lombnak rövidebb ideig viselésére nézve a lombhullatók felé közeledik. Ilyen Istriában és Dalmatiában a Qu. semisempervirensm. (Qu. Pseudosuber Freyn. non Santi, nec Desf.), melyeklombja a virágokkal egyszerre fakad, s a tavali lomb vagy ekkor, vagy ritkábban már télen is lehull, de meg nem sárgul. 14 ) Bolle Károly emliti a Botanischer Vérein für die Proviiiz Brandenburg" közleményeiben (Sitzungsberichte), az évfolyam 100. lapján, hogy a fagyai a lombhullatók és örökzöldek között kapocs. Ascherson u. i. (1882. p. 21.) a Ligustrum vulgaré-nek olyan ágát mutatja be (márcz. 31.), melyen a fakadó idei levélrügyekkel még sok, egészen friss és életműködésben lévő tavali levél volt együtt, tehát a fagyai magaviselete olyan, mint a déli vidéken a baraczké, tölgyeké stb., a tavali levelek rügyfakadáskor működésben vannak. Ámbár ezek a 12 hónapnál valamivel tovább a fán és működésben maradó levelek az uj lombok megjelenése után hamar lehullanak, mégis kapocsnak kell tekinteni a lombhullatók és örökzöld fás növények között, s ez a jelenség annál figyelemre méltóbb, mert néha a lombhullató fák formáin bizonyos állandóságát tanusit (tölgyek). Bolle, a kinek a fák biológiájából nagyon sok tapasztalata van, Ascherson-t arra is figyelmeztette, hogy a téli lombos Ligustrum határozott jellemű forma, Ligustrum Italicum-nak Mii 1. (L. sempervirens Pieri) nevezik, s hogy a bogyói gyakran zöldek. Nevezetes lenne kideríteni, váljon a fagy-al" elnevezés, talán mint fagy-álló" nem ettől a sempervirentiától ered-e. Különben Czuczor és Fogarasi-nak A magyar nyelv" szótára czimü munkájukban a fagyal-ról, vagy Pasz- ") Az igazi párás tölgy (Q u. S u b e r) lombja Willkomm szavai szerint (Flóra Hispan.) csak 2 3 esztendő múlva szokott lehullani.
8 lavszky József szerint néhol fagyalká-ról a következőt olvasni : Igen szilárd, kemény fája van, olyan, mint valamely fagyos test, s talán innen vette nevét, vagy pedig onnan, hogy a fagyot sokáig kiállja s későn hullatja le leveleit". A Ligustrum-mal rokon Syringa (orgonafa) főhajtásain Bolle csak egyszer látta, hogy a lombok a nagy hó alatt kitelelnek. Ascherson még a Cytisus capitatus-t {zanót) meg a Cytisus elongatus-t is emliti télizöld lombokkal. Amannak ápril 8-án még majd minden levele friss volt, levélrügyei pedig fakadni kezdettek. Ezt a sajátságot a vendek szóval is kifejezik, a Cytisus-t zymsky dzéceiin", azaz téli lóherének nevezik. Ilyen a báránya megyei telelő makk vagy tölgy is, melynek én csak hirét hallottam, a fáját nem láttam. Lehet a cserfa. Az orgonafa lombjait a fákon Schuch József, budapesti tanár, deczember közepéig látta 1876-ban, a József-téren. 15 ) A lombok kitelelése a hó alatt ép ugy lehetséges, mint a buzavetésé. A mi pedig a lomb le nem hullását illeti, lehet, hogy enyhe télen a fa élete nem egészen szünetel és nyugszik, tehát a tavali lombokra szüksége van, s megtartja, a mig az ujak ki nem fejlődének. Az év april elején a kőszegi erdőkben járván, nekem sem kerülhette el a figyelmemet az aljnövényzet zöld és kitelelő ruházatja. Több cserje és fűnemü növény levelei kiteleltek, némely cserje pedig határozottan télizöld (boróka, borostyán, Calluna vulgáris, Vaccinium vitis Idaea, Viscum album == fagyöngy, Daphne Cneorum, Genista sagittalis, Pirolá-k. Borostyánkőn pedig a Polygala Chamaebuxus). 15 ) B e r e c z A. Természet", p. 14.
9 Ellenben újig megőrizték tavali leveleiket a szedrek (Eubus bifrons, R. discolor, R. hirtus), több fagyaibokor, a Genista Germanica meg a Rosa Austriaca. Sőt a fűnemüek közül is többnek kitelelt a lombja : Polygala amara, Aspidium spinulosum, Asplenium Trichomanes, Euphorbia amygdaloides, Festuca montana, F. silvatica, Carex pendula, Luzula pilosa és más pázsitlevelek. Télizöld lombok továbbá itt a Cyclamen (disznórépa), Asarum, Vinca minor, majkökörcsin (Hepatica), a hunyor meg a Púimonariá-k (tüdőfüvek) meddő tőlombjai, a Dicranum és nagy Polytrichum mohok sűrű gyepje, végre a Lycopodium clavatum (korpafü) szétkúszó szára. Az erdőknek ez a téli sempervirentiája az alhavasi vidék sajátsága. Vasmegyében mindenesetre összefügg a fenyvesek éghajlatával. Kerner 16 ) az Alföld rónasági erdeinek élettelen tavaszi szinét egyenesen szembe állítja a hegyi vagy az alhavasi erdőkével, melyek tavasz elején még zöldellenek. Az alföldi erdőkben a moha ritkaság, a harasztok és télizöld növények általában egészen hiányzanak, őszszel minden lomb lehull, s tavaszkor a haraszt szárazon csörög az erdőtalajon. A cserjék később fakadnak, midőn már az éjjeli fagy ritkulni kezd. A nyári lombok tehát ott telelnek ki, a hol a tengeri klima érezhető, nem Alföldünk centinentalis éghajlata alatt. Wagner, 17 ) Kollár, 18 ) Hunfalvy 19 ) stb. állítják, hogy a Cynips Quercus calycis okozta suska (Knopper) csak a 16 ) Planzenleben der Donaulander", p. 42. ") Medizinisch-pharmaceutische Botanik I. Bd. p ) Lásd Dorne r-nek Budapest tölgyei", czimű értekezését. Magy. Akad. Értesítő. 4-ik kötet (1863.) ") A magyar birodalom term. viszonyai", III
10 mocsártölgyön terem. Erdélyben Bielz szerint óta ritka, mintha a rovar eltűnt vagy megritkult volna. Hogy a suska más tölgyön is teremne, a ritkább eset. Seubert 20 ) a Qu. sessiliflorá-t meg a Qu. pubescens-et, Wiesner 21 ) és Bedő 22 ) a Qu. sessiliflorá-t is emiitik, hogy rajta a suska teremne, Paszlavszky József pedig a Qu. lanuginosá-n valósággal találta is 23 ) a budai Vadaskert hegyen. G. Mayr 2 4 ) Schlechtendal adatát kétségbe vonja, hogy a suska Quercus sessiliflorá-n is nőne, Mayr kétsége, ugy hiszem, alapos. Azonban a suska (Cynips calycis) a Quercus hiemalis-on, meg a Qu. brevipes-en is nő. Kitaibel herbáriumában (37. csomó, 12. sz.) vannak szép Qu. hiemalis-ok e cottu Sümegh (Somogy), melyeken szép suskát látni. Magam Temesvárott a Vörös csárdán" túl Mosnitza felé leltem a Qu. hie mali s-t suskával, Lipótfalva (Loipersdorf) mellett pedig, Vasmegyében, valamint a budai Farkasvölgyben a Quercus brevipes-en nő a suska. A makkal bővebben megrakott Qu. hiemalis, azt hiszem, a suskát tekintve is, a bőtermékenység példaképe lehet, s ugy gondolom, a hazánk déli részéből, különösen Slavoniából meg a szomszéd vármegyékből szállított suskának jó része a Qu. hiemalisról való. A Bedő Albert ő méltóságának Erdőőr" czimü jeles munkájában (Budapest 1874.), a 152. lapon rajzolt suska, mely kisebbítve az én A növények természetrajza" czimü munkám 20 ) Handbuch der allgemeinen Waarenkunde", II. p ) Rohstoffe", p ) Erdó'or", p ) Rovartani Lapok", *) Die europ. Arten der Gallen bewohnenden Cynipiden", p. 29.
11 II. r., 25. lapján is látható, a gyümölcsnyél hosszaságánál fogva szintén a Qu. hiemalis-on van. Hogy a jó cserző és festéknek való suska déli-európából s Görögországból jut Európa piaczára, gyakran olvassuk. Annál kevesebben emlékeznek meg a jó magyar suskáról. Wiesner i. h. szerint ez az Osztrák (és Magyar) országban nevezetes gubacsfajta itt került használatba legelőször s már régi idők óta használatos. A suskadarázs (Cynips calycis Burgsdf.) petéit a makkcsészike meg a növekedő fiatal makk közé helyezi. A suska eleinte tányér vagy fordított kúp alakú, később kigömbölyödik s a sugarak irányában elhelyezkedő s lemez alakuan kiemelkedő élei nőnek neki, készen cm hosszú, barna, itt-ott sárgás vagy fekete s a zsírtól tapadós. A suska mellett a makkcsészike meg a makk közönségesen felismerhető. Seubert azt tanácsolja, hogy addig kell gyűjteni, a mig a suskadarázs ki nem lyukasztotta. A többi tudni valót Bedő méltóságának idézett művében s Dorner idézett munkájában (a ) olvashatni a suskáról. A suskát nálunk leginkább a zsidó veszi meg és ő gazdagodik meg belőle. Hiába tanácsolja az idézett Erdőőr", hogy az erdő birtokosai magok szedessék. Minthogy a Quercus Robur L. (Qu. pedunculata Ehrh.) Nógrádmegyében, különösen az Ipoly vidéken gyakori, a hol mocsártölgynek vagy mocsárfának nevezik, itt, a mint emlékszem, a suska is bőven szokott teremni, s a losonczi vásárra sokat összehordanak. A palócz népnek a suska-szedés nevezetes napszámja. Őszfelé, midőn a mezei munka szűnik, s a napszám kevesebb, a gyerekek, a fiatalság és anyókák suskát mennek szedni (fontját 3 krért), s gyakran a hajnali harangszó már az erdő-
12 szélen éri őket. A suska a palócznép életével összefolyt. A hol lehet lopják is, s a bűnöst kidalolják : Elment Péter suskát lopnyi", vagy Lipitt-lopott, ki mit lopott, X, Y suskát lopott". A palócz nép azt hiszi, a suska annál több, mennél több eső esik, hogy a nedves föld kedvez neki. A falusi csizmadiák szerét ejtik a suskának, s a csizmatalpat feketére festik vele. Sziget-Monostor erdészeti és vadászati viszonyai.*) Irta : P i r k n e r Ernő, m. kir. kezelő főerdész. A sziget-monostori birtok jelen alakjában az évben végbement úrbéri rendezés alkalmával lett kihasítva és határolva; ennek megtörténte után az addig nagyobbára legelőül használt területnek szántófölddé való átváltoztatását határozta el az akkori jószágigazgatóság. De már rövid pár év múlva ijedve vették észre a gazdák, hogy ily kezelés mellett aligha érnek czélt, mert a talaj, melytől dús jövedelmet vártak, az eke elől elfutott, a szél által fel-fel kergetve, messze elröpült. így történt azután, hogy az egészben 882 katasztrális hold nagyságú birtokból, melyből akkoriban hozzávetőleg 300 hold erdő gyanánt szerepelt. további 420 hold legelő, jobban mondva kopár homokterület, adatott erdőkezelés alá, 162 hold pedig még jelenleg is a gazdasági ághoz *) Előadatott a szerző által, a selmeczi erdészeti akadémia Ill-ad éves növendékeinek f. évi június havi gyakorlati kirándulása alkalmával, a helyszínén.
malacophylla Schur (Vékonylevelü tölgyfa).
Quercus malacophylla Schur (Vékonylevelü tölgyfa). Irta : dr. Borbás Vincze. Az Erdészeti Lapok" nagyérdemű szerkesztősége néhány erdélyi tölgyágat szíveskedett tanulmány kedvéért nekem átengedni, melyeket
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
Az éghajlati övezetesség
Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt
Corylaceae mogyorófélék családja
Corylaceae mogyorófélék családja Corylus mogyoró Carpinus gyertyán Ostrya - komlógyertyán Corylus mogyoró nemzetség szimpodiális hajtásrendszer nagy termetű cserjék vagy fák váltakozó (szórt) levélállás
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 5. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 2. ao: Hamamelididae Varázsmogyoróalkatúak r: Hamamelidales Varázsmogyoróvirágúak cs: Hamamelidaceae Varázsmogyorófélék
A Székelyföld geográfiája dióhéjban
Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc
Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési
A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 26.) számú rendelete a helyi jelentőségi faegyedek/facsoportok, fával borított területek védelméről Balatonfüred Város Önkormányzat
A magyar Nagy-Alföld tölgyei.
Ignácz időközben elhunytak s nekem szomorú kötelességemmé vált e súlyos veszteséget a tisztelt közgyűlésnek bejelenteni s jelentésem befejezéséül kérni a tisztelt közgyűlést, hogy e veszteségünk feletti
4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba
4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág
TANMENETJAVASLAT. 1. témakör A növények és az állatok élete, életműködései. környezeti tényezők;
Éves óraszám: 55,5 óra Heti óraszám: 1,5 óra TANMENETJAVASLAT A harmadik osztályos természetismeret témakörei az új leckék óraszámával: 1. témakör: A növények és az állatok élete, életműködése 9 óra 2.
Gubacsok a selmeczi erdészeti akadémia gyűjteményében.
Gubacsok a selmeczi erdészeti akadémia gyűjteményében. Irta: Rejtő Adolf, erdészeti akadémiai tenársegéd. Az Erdészeti Lapok" szept. okt. havi számában dr. Borbás Vincze Rügygubacs a tölgyön gyümölcsgubacs
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül.
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Irta : M a n d e 1 i k Dániel, m. kir. erdömester. Nem régiben egy kirándulásom alatt alkalmam nyilt megszemlélni egy csemete kertet, melyben a,3 éves
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából*
288 TUZSON JÁNOS Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából* (V. tábla, térkép.) Az elbb közzétett, S i m o n k a i L. tudományos munkálkodásáról szóló megemlékezésben röviden ki
Dendrológia. 2. elıadás. Dr. Bartha Dénes
Dendrológia 2. elıadás Dr. Bartha Dénes r: Urticales Csalánvirágúak cs: Ulmaceae Szilfafélék Ulmus szil ++ Ulmus laevis (U. effusa) vénic-szil ++ Ulmus laevis (U. effusa) vénic-szil ++ Ulmus laevis (U.
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet
1 144/00. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A
12. A természetvédelem nemzetközi és európai vonatkozásai a növényvilág oldaláról. Vörös listák.
12. A természetvédelem nemzetközi és európai vonatkozásai a növényvilág oldaláról. Vörös listák. A flóra és fauna szegényedése: világjelenség Mérsékléséhez európai ill. világprogramok szükségesek 1971
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással
A vegyszer kiszórására, a vegyi védekezés végrehajtására ezért csak a kézi porozó vagy permetezőgépek alkalmasak, mivel ezekkel lehet legjobban hozzáférni a tuskóhoz, a hajtások alsó részéhez és vegyszer
Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához.
9 Adalékok Erdély kaszáspókfaunájához. Irta: Kolosváry Gábor. (Egy térképvázlattal és három képpel). A magyar Tudományos Akadémia anyagi támogatásával dr. Éhi k Gyula és Dr. Kolosváry Gábor 1942 év nyarán
MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK
Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 1321 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Festőnövények TAVASZ. Csalán /Urtica dioica/ Farkaskutyatej /Euphorbia cyparissias/ Cserszömörce /Cotinus coggyria/
Festőnövények TAVASZ Csalán /Urtica dioica/ Jól ismeri mindenki, a találkozást nem felejtjük el vele. Friss csalánlevéllel halványzöldre festhetjük a gyapjút. Sárgát ad, ha a friss leveleket megfőzzük,
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ. A fentiek megállapításához talajfelmérésre lehet szükség.
ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ 01 A TALAJ ELŐKÉSZÍTÉSE A TALAJNAK A KÖVETKEZŐ FELTÉTELEKNEK KELL MEGFELELNIE: > a talajvíz szintje 2 méternél mélyebben legyen, > 6 m mélységig ne legyen sziklatömb,
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben. Boglári Zoltán, oemh. 2011.
Szukcesszió-vizsgálatok a fenyőfői erdeifenyvesekben Boglári Zoltán, oemh. 2011. a szukcessziót csak akkor tudjuk előremozdítani, ha a termőhelyi átalakulás megtörténik ahhoz, hogy az újabb növényi fokozat
ISK 1/ tavasz 80 Ft 60 Ft 38 Ft 32 Ft ISK 1/ tavasz 90 Ft 70 Ft 50 Ft ISK 1/ tavasz 100 Ft 100 Ft 60 Ft
Frondeus Prima Kft. Székhely : 2112 Veresegyház Fácán u. 12. Telephely : 3000 Hatvan Görbeér hrsz. 0137/2 Telefon: +36 20 9 289 551 Email: attila.dobrovitz@frondeus.hu weboldal: www.hatvanicsemetekert.hu
égalj-viszonyai az 1876-ik év második felében.
Részünkről bárkinek is sokkal inkább Neubrand művét ajánlhatjuk mint olyant, mely tárgyát kimerítőbben és szakavatottabban ismerteti, s mely felett Frilin müvének csak egy előnye van: az áttekintőbb és
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ
KÖRÖS-MAROS NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG XIV. ŐSZIRÓZSA TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ 2017 Feladatlap Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei - már 14. - Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő
Álmai kertje - valósággá válhat!
Kert 14 HÁZ és KERT Kert Álmai kertje - valósággá válhat! A Prenor Kft. 60 éve termeszt faiskolai dísznövényeket Szombathelyen, az Alpokalja lábánál. Nálunk több mint 800 féle díszfa, cserje és fenyőféle
A nitrobenzol tulajdonságainak megváltozása,
A nitrobenzol tulajdonságainak megváltozása, előidézve az előállítására szolgáló anyagok megváltoztatásával. IFJ. DVORSZKY BÉLA oki. gyógyszerésztől. Bevezetés. sorrendjének A kilenezvenes évek elején
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
Cseres - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 200 400 m tszf. magasságban zonális Termőhely: optimálisan viszonylag mély barna erdőtalaj (pl. Ramman féle BE) és barnaföld, de előfordulhat sekély termőrétegű talajokon
Gyümölcsök erdőn-mezőn
Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás
Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre
Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
K Ü L Ö N F É L É K. Br. P. Horváth Arthur
KÜLÖNFÉLÉK. Br. P. Horváth Arthur a küküllői egyházkör 1929. évi közgyűlésén az új kultusztörvényről és az egyházi államsegélyről ezeket mondotta: A büntető törvénykönyv rendelkezései, minden román állampolgárra
A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira
Crisicum 3. pp.73-78. A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Penksza Károly Abstract New taxa of Körös-Maros National Park (Hungary) and Transylvania (Romania). This
Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés
Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,
A manzárdtetőről. 1. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_ of_gambrel-roofed_building.
A manzárdtetőről Az építőipari tanulók ácsok, magasépítő technikusok részére kötelező gyakorlat a manzárdtetőkkel való foglalkozás. Egy manzárd nyeregtetőt mutat az. ábra.. ábra Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0a/drawing_in_perspective_
1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE
15/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelet 1. függeléke 1. A RENDELET MEGALKOTÁSAKOR HATÁLYOS VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 5. (20) Veszélyességi zónák övezetére vonatkozó hatályos jogszabály: a veszélyes
A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE
r r. f A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE IRTA: DARKÓ JENŐ dr. gy- n Y r «tanár BUDAPEST, 1 936. Ez a különlenyomat megjelent A Magyar Tanítók Könyvtára első»előadások * e. kötetében VIII. IDŐSZERŰ
Színkeverés a szemnek színes eltérése révén *
KÖZLEMÉNY A KOLOZSVÁRI M. KIR. FERENOZ jozsef TUD.- BGYETEM PJLETTANI INTÉZETÉBŐL. Igazgató : DB. UDBÁNSZKY I^ÁSZLÓ iiy. r. tanár. Színkeverés a szemnek színes eltérése révén * DK. VBEKSS ELEMÉB intézeti
Harasztok Pteridophyta
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Harasztok Pteridophyta Kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum) Alaktani jellemzők: Akár több méteres kúszó, a talajon heverő és legyökerező vegetatív hajtásokat
A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS
ROMÁNIA KORMÁNYA NEMZETI VIDÉKFEJLESZTÉSI TERV 2007-2013 Európai Unió és Románia Kormánya által támogatott projekt/ FEADR A KIS-KÜKÜLLŐ BALAVÁSÁR-SÓVÁRAD EGYESÜLET HELYI AKCIÓ CSOPORTJÁNAK NYÚJTOTT VISSZA
Z sám bék jelenkori utcaneveinek
mertetése sajnos meghaladná ezen írás kereteit, ezért inkább csak a betekintés, az érdeklődés felkeltése volt a cél. Köszönettel tartozom a város már említett helytörténészeinek, valamint Szuchy M. Emilnek
A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin
Készítette: László Mónika A Pajta-völgy fokozottan védett növénytani értéke: a magyar cifra kankalin Minden igaz ismeret a fajok ismeretével kezdıdik. Linne Iskolánk biológia szakkörében 2002- ben és 2003-
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők
A NÖVÉNYI INVÁZIÓK HATÁSA A TÁRSULÁSOK NITROGÉN- KÖRFORGALMÁRA
A NÖVÉNYI INVÁZIÓK HATÁSA A TÁRSULÁSOK NITROGÉN- KÖRFORGALMÁRA Készítette: Czirle Zsolt BME Környezetmérnök MSc., Budapest, 2010 Gruiz Katalin Környezeti mikrobiológia és biotechnológia c. tárgyához Forrás:
VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?
VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek
ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA
ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu
A fa természetes szárításának a meggyorsítása.
52 A fa természetes szárításának a meggyorsítása. Irta: Dr. vitéz Bokor Rezső. A fűrészáru szárítását fürésztelepünkön ú- n. rakatokban vagy deszkamáglyákban végezzük. Ezeket 2 4 m szélességben és több
VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.
VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok
Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László
Mottó: Nem a kilométerek és a szintek a fontosak, amelyeket megteszünk, hanem az élmények, amiket ezalatt átélünk. Készítette: Kesik László Vitézekről szól a fáma Kik jöttek e kies tájra Néhány száz évvel
FAKERESKEDELEM. A fapiacz alakulása.
FAKERESKEDELEM. A fapiacz alakulása. y^w^v inden jel arra vall, hogy a magyar fatermelés már teljesen \ I F kiheverte az 1907. évi válság által ütött súlyos sebeket: a fatermelés minden terén nagy élénkség
Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
2. forduló megoldások
BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld
XVI. oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő,
250 oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő, hó, esso, nap* súgárai, hideg és meleg, meg nem emésztette egészen, sőt némelly részeikben olly annyira egybe forrasztotta, hogy egymástól tsak nagy erő
Csóka (1992) Gyula környékén kocsányos tölgyön találta meg. Szentkúton Quercus pubescens-en
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI 1995 MATRAENSIS 20: 145-152 Adatok a Meszes-tető (Mátraverebély, Szentkút) tölgyeken előforduló Cynipida-gubacsainak ismeretéhez (Hymenoptera) CSÓKA GYÖRGY - ID. KOVÁCS
A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ
A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐ FELSŐ BÁNYATERASZÁNAK CÖNOLÓGIAI KÉPE Szabó Emőke szalonka83@gmail.com Szent István Egyetem, Mezőgazdasági és Környezettudományi kar Természetvédelmi mérnöki szak Budapest, 2010. Tartalomjegyzék
A franczia és német tölgydonga üzletállása és jelen termelése a magyar birodalomban.
mindkettőt külön véve is a legmagasabb fokon akarják elérni, lehetetlenség felé törekednék, mert a természet által kiszabott határ áthágásán tul, egyik a másikat zárja ki. Hangsúlyozzuk pedig mindezt azért,
A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/
PÓK JUDIT A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ Az I. katonai adatfelvétel, az ún. Josephinische Aufnahme, egy monumentális térképészeti munka, 1763-ban vette kezdetét, amikor is Mária
Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra
Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezet Nagykáta, Temető u. 24. Parkfák egészségi állapotának felmérése, különös tekintettel a balesetveszélyes példányokra Készítette: Kutas Péter Nagykáta,
y-íi étíolyai. 1890. iftus 15. 10. szám
y-íi étíolyai. 1890. iftus 15. 10. szám AZ ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZ-EGYLET SZAKLAPJA, MINT AZ ERDÉLYI GAZDA" ÖNÁLLÓ MELLÉKLETE. Megjelenik minden hó 1-én és 16-én. A méhészetre vonatkozó közlemények 1 Rendes
A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.
Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó
Feladatok 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó (Segítségül gondolj a következő szavakra: kacag, fut, távozik, suhan, somolyog,
Időjárás lexikon. gyerekeknek
Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből
E L İ T E R J E S Z T É S
SÁROSPATAK VÁROS ALJEGYZİJÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H-3950. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-384. Ügyfélfogadás ideje: Hétfı, 8-12 és 13-16 óráig, szerda: 8-17 óra 30 percig, péntek: 8-12 óráig E L
Megjelenik minden hónapban Huszonnyolczadik évfolyam. VII. füzet Július hó.
E R D É S Z E T I AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI L A P O K EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Szerkesztő: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban Huszonnyolczadik évfolyam. VII.
ERDÉLYI VASUTAK. Erdélyi Magyar Adatbank
ERDÉLYI VASUTAK ENNEK A CIKKNEK nem feladata az erdélyi vasúti kérdés részletesebb tárgyalása. Hiszen ahhoz előbb ismertetni kellene a mult század hetvenes évei óta sok tekintetben teljesen hibás és a
Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához
1. Bevezetés A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Néhány adat a bükki töbrök mikroklímájához Keveiné Bárány Ilona SzTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék keveibar@earth.geo.u-szeged.hu
1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez. A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT
1. sz. melléklet Sajóbábony város Képviselőtestületének 22/2005.(XI.30.) rendeletéhez A) Belterület Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_BT 1 B) Ipari Park Szabályozási terve Rajzszám: SZT_01_2M_GIP
Organikus szőlő növényvédelme
Organikus szőlő növényvédelme Rész 2: Növekedés és fejlődés Az Európai Unió Lifelong Learning Programme ja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény)
LEGYÉL TE IS KÖLYÖKOLVASÓ! 2015-2016 Berg Judit: Lengemesék III. Ősz a Nádtengeren
LEGYÉL TE IS KÖLYÖKOLVASÓ! 2015-2016 Berg Judit: Lengemesék III. Ősz a Nádtengeren 1. KEZDETEK Kölyökolvasó játékunk kezdetén játsszunk Berg Judit Lengemesék c. könyvének fejezetkezdő mondataival! A táblázatban
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Átdolgozott verzió: Dr. Németh Róbert. 8. Fahasznosítás
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet Átdolgozott verzió: Dr. Németh Róbert 8. Fahasznosítás Tölgyek Quercus spp. 2 Quercus robur kocsányos tölgy Quercus petraea kocsánytalan tölgy
A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
Ódor Péter - Vegetációtan
Főleg hegy és dombvidéken alakulnak ki, edafikus élőhelyek, bármely klímaövben kialakulhatnak, alapvetően a kőzet és talajviszonyok határozzák meg megjelenésüket. Többnyire savanyú kémhatású kőzettípusokon
A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében
A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék
Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények
Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez
[Erdélyi Magyar Adatbank] Eötvös József: A nemzetiségi kérdés. Horvátország.
V. Horvátország. Ama lelkesedés, mely a magyar nyelv s irodalom iránt a mult század végével támadt Horvátországban talált leghamarább s legtöbb követőkre. Azon nehézségek, melyekre a nemzetiségi kérdés
"Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015.
"Madarak és Fák Napja" XXII. Országos Tanulmányi Verseny Országos döntő 2015. Jelige, csapat: Elérhető pontszám: 125 pont Elért pontszám: Helyezés: I. feladat: 10 pont/ Madárhangok Minden helyes megoldás
1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...
Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,
Növénytan gyakorlat BSc. II. Növényrendszertan. Mohák Bryobionta
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Mohák Bryobionta Csillagos májmoha (Marchantia polymorpha) Csillagos májmoha (Marchantia polymorpha) Alaktani jellemzők: Telepe 10 mm-nél szélesebb, vastag,
Mit tennék a vizek védelmében
Mit tennék a vizek védelmében Marcal folyó Készítette: Bálint Brigitta Magyargencsi Sportegyesület Bevezető Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről,
Dr. Rubner Miksa: Változások a népélelmezésben.
Dr. Rubner Miksa: Változások a népélelmezésben. A hiányos táplálkozás mindig a relatív táplálékhiányon alapszik. Lehetséges, hogy a hiányos táplálkozás jelensége fellép, ha a felvett táplálék kalóriamennyisége
Szilveszter az Adrián, 2015/2016
Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint
Készítette: Habarics Béla
A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.
ÉRTESÍTŐ AZ ERDÉLYI MUZEDM-EGYLET ORVOS-TERMÉSZETTÜDOMÁNYI SZAKOSZ TÁLYÁNAK SZAKÜLÉSEIRŐL ÉS NÉPSZEKÜ ELŐADÁSAIRÓL. II. TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAK.
ORVOS-TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉRTESÍTŐ AZ ERDÉLYI MUZEDM-EGYLET ORVOS-TERMÉSZETTÜDOMÁNYI SZAKOSZ TÁLYÁNAK SZAKÜLÉSEIRŐL ÉS NÉPSZEKÜ ELŐADÁSAIRÓL. II. TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAK. '^i'iiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiinw
A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium. Különfélék.
megjelölése mellett, annál bizonyosabban jelentsék be a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnál, mert a pályázati feltételeknek bármely legkisebb részben való meg nem tartása esetében
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266
BABITSszexregény. (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről)
Onagy Zoltán BABITSszexregény tavaszi ir amlás ősszel (Babitsról, Török Sophie-ról, Esztergomról eg yebekről) 2011 Az egész sorsában van valamit végtelenül sivár tragikum. A költő nem jobb, mint kora Babits
Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.
2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben
A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,