Megjelenik minden hónapban Huszonnyolczadik évfolyam. VII. füzet Július hó.
|
|
- Valéria Hajduné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 E R D É S Z E T I AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI L A P O K EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Szerkesztő: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban Huszonnyolczadik évfolyam. VII. füzet Július hó. Előfizetési dij egy évre 8 frt. Az Országos Erdészeti Egyesület azon alapító tagjai, kik legalább 150 frt alapítványt tettek, valamint a rendes tagok is a 8 frt évi tagsági dij fejében, ingyen kapják. Oly alapító tagok, kik 150 írtnál kevesebbet alapítottak 3 frt kedvezményi árért járathatják. fl^f" Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapesten, Lipótváros, Alkotmány-ntcza, 10. sz. II. emelet. "V9 A lati irányával nem ellenkező hirdetések mérsékelt dijért közöltetnek. Tölgyeink makkja. Irta : Illés Nándor, m. kir. főerdőtanáesos. Évről-évre isinétiem tölgyeink makkjának vizsgálását, s minden évben találok rajta valami ujat. A makk olyan egyszerű alakú, egyik a másikhoz annyira hasonló gyümölcs, hogy az ember alig hinné annyi megkülönböztető jelnek létezését rajta! Nem csoda, hogy azelőtt azt tartották róla : magáról a makkról nem lehet megmondani, mely fajú fáról hullott. Én az ellenkezőt tapasztaltam. Vizsgálataim arról győztek meg, hogy a makk egyik legbiztosabb tárgy a tölgyfaj meghatározására. Vizsgálataimat még nem tartom tökéletesen befejezetteknek. Évek óta nem is áll rendelkezésemre a szükséges anyag és idő. Azért lépek inkább tisztelt szaktársaim elé, hogy az általam elért csekély eredmény a vizsgálatok nagyobb terjedelmű folytatására buzditson, mire a most nem sokára bekövetkező makkérés alkalmatos. ERDIÍSZETI LAPOK. 3g
2 A tölgy a valódi magyar fa. Magyarország legértékesebb, majdnem legelterjedtebb, fájdalom sokrészt helyéből kiszorított fanem. Rajtunk, magyar erdészeken a sor a nálunk tenyésző fajainak jellegzése, elterjedésének megállapítása, termőhelyet kedvelésének s az azon való viselkedésének kutatása. Nem oly nehéz mint gondolnók, csak elfogulatlanul kell fogni a. munkába. Tölgyfajaink tanulmányozását azért is fontosnak tartom, mert szemmel látható, hogy majdnem minden termőhelynek meglehet találni a maga tölgyfaját. A nedves talaját kedvelő pedunculátától kezdve a sülevényes mész talajig, mindeniken találhatunk tölgyet, a mely azon jól tenyészik. Ha tehát a tölgy tenyésztésére alkalmas vidéken minden termőhelynek talajnak, fekvésnek megtudjuk találni az arra alkalmasabb tölgy fajt, akkor tölgyerdőnk szebb és hasznot hozóbb lesz. Hogy pedig ezt megtehessük, ismernünk kell a fajokat és keresni, hogy nem találnánk-e még más és más igényüeket. Hogy az erdőtenyésztőnek biztosan meg kell tudni határozni, vájjon azon makkot veti-e el, a melyet tenyészteni akar, vitatni fölöslegesnek tartom. Annál inkább, mert gondolkozó erdőmivelőink már kezdik megválasztani a termőhelynek megfelelő tölgyfajt. Valószínűleg ennek a következménye az, hogy cserniakkot a többinél már olcsóbban lehet kapni. Azt hiszem, hogy jövőben a vetőmakk ára (előre téve a drágábbat) következőleg fog alakulni : magyar, molyhos, csoportos, kocsányos cser. Nemcsak a vetőanyag azonossága, hanem az árkülönbözet kedveért is szükséges tehát a makk szabatos ismerete, egymástól való megkülönböztetésének tudása. Növénytani szempontból nem kevésbbé fontos a makknak vizsgálata és ismertető jegyeinek megállapítása, mert az nemcsak az egyes fajok meghatározását segíti elő, hanem a fajokhatárvonalának megállapítását is.
3 A tölgynemnek ismerője előtt ismert dolog a levelek rendkívüli változatossága nemcsak a fanem, hanem az egyes fajok határain belől is. A Linné egész robur faja 1 ), a dugasz tölgy, a magyal levelii tölgy (Qu. ilex) levelei annyira különböznek egymástól, hogy első pillanatra a két utóbbit alig vagyunk hajlandók tölgynek ismerni el. 2 ) A gyümölcs láttára azonban eloszlik minden kétségünk. Egy szaktársam, ki észlelni szokott, biztosított, hogy a budapesti egyetem növénytani kertjében létező Quercus castaneifoliát csakugyan valami szelid gesztenyefélének gondolta, a gyümölcs azonban tüstént tisztába hozta tévedését. A gyümölcs tehát és nem a levél adja meg a tölgynem (genus) legfőbb jellegét (karakteristikonját). A fajok jellegzése eddig a gyümölcskupacs és kocsány, a levelek, rügyek és fiatal hajtások jegyeinek alapján történt. A makkot figyelemre alig méltatták. Tagadhatlan, hogy ezek igen értékes jegyeket szolgáltatnak a megkülönböztetésre. Nem bizonyultak azonban elegendőknek. A kocsányos és kocsánytalan tölgy levelei annyiféle különbséget mutatnak, annyiféle az átmenet az egyik jellemző formájából a másikéba, hozzájárulván még a gyümölcs-kocsány erősebb vagy gyengébb megnyultsága 3 ) is, hogy nem csoda, ha a botanikusok maguk is néha zavarba jönnek, s az erdészek oly kocsánytalan tölgyről beszélnek, a mely gubicsot terem. 4 ). ') Pedunculata, sessiliflora és pubesceus. A két elsőt Ehrenberg, az utolsót Wildenov tagositá ki. 2 ) A dugasz tölgy levele lándzsa alakú, a magyal leveliié hasonlít a magyal bokoréhoz (Ilex). Mindkét levélalak még csak nem is emlékeztet a mi tölgyeinkére. Különben például szolgálhat erre a cser levele is. 3 ) Miután a hosszú kocsány nem állandó tulajdonsága a mocsári tölgynek, inkább megilletné azt a gallifer,gubicstermő, a sessiliflor á-t a vulgáris, közönséges nevezet. 4 ) Azt hiszem, a Cynips calycis a pedunculátánál marad. A rovarok sokkal jobb növény ismerők, minthogy ott, a hol az bőven meg van, a sessiliflorára fanyalodnának. G. Mayr (Die europ. Arten der Gallen bevvohnenden Cynipiden) kétségbe 36*
4 Gyakran a molyhos töly levelei, sőt fiatal hajtásai is, majdnem tökéletesen kopaszok. 5 ) Ez volt az oka, hogy egyik balanografusunk előttem és két más szaktársam előtt a múlt őszön sessiliflorá-nak nyilvánított egy tölgyet, a melyet a makk alább közlendő jegyei folytán molyhos tölgynek nyilvánítók. A kupacs jellemzi Linné roburját, a confertát, a csert, csakhogy néha a'jellemvonás homályos. 6 ) A robur fajon belől gyakran cserben hagy, különösen az átmeneteknél, kereszteződéseknél. A confertára elfogadom ugyan Borbás jellemzését, a hosszura nyúlt s a kupacs testétől többé-kevésbbé eláll*') pikkelyeket (stenolepidobalanus). legalább a vadászerdei Qu. conferta spectabilison határozottan felismerhető az; de nem vagyok még biztos benne, hogy mindig határozottan feltünő-e ezen jegy a pubescenssel szemben. Hogy a levelek, ágak nem elegendők a faj meghatározására, arról alkalmam volt meggyőződni egy balanograficai kirándulás alkalmával a mult őszön. A levelek, rügyek után már-már cuneatának elismert egyedet csakis bozontos kupacsa mentette meg a cerris fajcsoport számára. Ha nincs Tamás közöttünk, kiállítjuk a bizonyítványt : in sylvis vagy montibus Budáé invenitur Qu. cuneata. És hány fajt. hány fájtát fogunk törülni, ha Tamásék jobban résen állanak, de nem csak tagadnak, hanem bizonyítanak is! vonja, hogy gubics teremne a sessiliflorán. Borbás Mayr nézetét alaposnak ismeri. Azokat, a kik az ellenkezőt észlelték, a makk rövid kocsánya vezette téves útra. Nem tudták, hogy létezik igen rövid kocsányu, sőt ülő makku, úgynevezett kocsányos tölgy. Ez a Qu. brevipes Heuff. Ilyen van Simenszky erdőfelügyelő ur állítása szerint Zala-Erdődön. Talán sikerül az idén makkot és gubiesot kapni róla. 5 ) Ép ezen oknál fogva sem a pubescens, sem a lanuginosa nevezet nincs szerencsésen választva. Jobb a Schleicheré : collina, magyarul talán sziklai bérezi vagy meszes tölgy. 6 ) Alig vitatható, hogy a crytrobalanusok kupacsa sokban megegyez a lepidobalanusokéval.
5 kocsányos meg a kocsánytalan tölgynél, a csernél ez köztudomású A gyümölcs többnyire első pillanatra megjelöli a fajt. A dolog. Ki mondja meg azonban bizton : kosácnyos vagy kocsánytalan tölgy-e az. melynek gyümölcse ülő, vagy igenigen rövid kocsányu s mégis gubicsot terem? Pedig van biztos ismertető jel. Megmutatom aláb. Nem áltatom magmát azzal, hogy a fönnebb előadottal sikerült t. szaktársaimat arról tökéletesen meggyőznöm, hogy a tölgyfajok jellemzésére a botanikusok által rendelkezésünkre bocsátott jegyek nem elegendők, megelégszem azzal, ha elismerik : hogy mennél több és biztosabb jegy áll rendelkezésünkre, annál biztosabb a faj megállapítása; vagy a mi azzal egyre megy: mennél biztosabb és több a jegy, annál határozottabb a faj határvonala. Ha ezen állítás elismerésre ta- %- sz lál, akkor bírálat és szorgos vizsgálat tárgyává, fognak tétetni a következők, és sikerül balanograhánkat előbbre vinni. A makk leírásánál a következő megnevezéseket fogom használni. A makk felső vége a csúcs (Cs), a mely néha csücs-ben (cs) végződik, a midőn t. i. az elipsoid, test a telso vegén megvekonyodva l-ső ábra. kinyúlik, és vagy domború vagy horpadt. A csúcs, illetve a csücs rendesen molyhos. A csúcsból s illetve a csücsből kiáll a szemölcs (a megkeményedett bibe), mely néha (mint a csermakknál) kiemelkedő kupon (k) áll s a melynek felső végét gyűrű övedzi (gy).
6 A makk alsó végén, t ö v é n van a k ö 1 (1 ö k (kl.), melylyel érés előtt a kupacshoz volt forrva. A köldök kör alakú. A kör belseje vagy egyenletesen ripácsos, (ránczos sima. gyengén fénylő zsugorodásokkal borított), vagy taplós szövetű rongyolt kiemelkedésekkel, ripacs vagy likacs gyűrűvel a szélen. A köldök többnyire merőleges síkot képez a makk hosszaságának tengelyével, néha azonban be van horpadva, gyakran többé-kevésbbé kidomborodik, némely esetekben oszlop szerű alapon kiemelkedik. A köldököt néha sötétebb szinü gyűrű övedzi, a mely az oszlopot (gyo) sötétre festi. A makk héja a csúcs és köldök között lévő boríték, melynek színe rendesen világosabb vagy sötétebb, s melyet a rája festett sávok díszítenek, a mintegy belevésett barázdácskák, a karczólat. érdessé tesznek. A cser makkjának szine vörhenyeges, héja durván karczolt. 7 ) A csúcs horpadt, néha csúcsos. 8 ) (Lásd a 2. és 3. ábrát.) A molyhozat rajta szennyes sárga. A szemölcs néha gyűrűben végződő kúpon áll. 9 ) A köldök kissé kidomborodó, ábra. 3. ábra. 4. ábra. egyenletesen ri- pacsos, (lásd a 4. ábrát) s a ripacsok felülete sima, majdnem ragyogó. A gesztenye levelii cser (Qu. cerris castaneifolia) 10 ) makkjának szine vörösbarna, A molyhozat a csúcson fehéresszürke. A köldök különösen elüt a közönséges cserétől : taplós minőségű, a szélen sűrűbb, egyenletesebb szövetű, 7 ) A karczolat folytán támadt érdességet tapintás által is észre lehet venni. 8 ) Ennek okát keresni kell. Lehet fajjelleg is. 9 ) Ez lehet faji jelleg is.,0 ) A budapesti tudományi egyetem botanieus kertjében.
7 a közepén durvább, szaggatott (rongyolt) kiemelkedések vannak rajta. Ezen különbség szabad szemmel is észrevehető, gyenge nagyitásnál jól látható. A magyar tölgy makkjának szinét nem állapíthattam meg biztosan, mert a mult őszön nem kaptam makkot. Egybe kell hasonlítani a közönséges confertát a spectábilissal s a többi tölgyfajokéval. Héja igen gyengén karczolt, kiváltképen a két vége felé. A karczolat e két helyen nagyitóval látható, körömmel észlelhető, hosszában futó barnászöld savak vannak rája festve. A jól kifejlett makk alakja (ugy látszik) visszás tojásdad, t. i. a csúcs felé vastagabb. Mindkét vége domború, de a csúcs horpadt. A molyhozat a csúcson sárgásszürke. A köldök gyakran oszlopon áll, erősen kidomborodik, taplós szövetű, a, szélefelé szabálytalan alakú ripacsokból álló koszorúval. A Qu. conferta spectábilis n ) makkja sokkal nagyobb (olyan nagy mint a jól kifejlett cser vagy mocsár makk), alakja hengercledebb, (lásd az 5. ábrát) köldöke puhább tapintatu s csak a ripacsgyűrű (lásd a 6. ábrát) teszi kissé érdessé. A molyhos tölgy makkjának szine vörhenyes vagy sárgásbarna. Héja nem oly tökéletesen sima, mint a másik két robur féle-é, kivált a köldök felé gyengén karczolt, néha, ormókás, minélfogva kissé érdeskés felületű. Hosszában futó zöld sávok vannak ráfestve, melyeknek közepe sötétebb szinü. Némely vidéken vagy fajtánál e sávok erősen szembetűnők. Az alak is némely vidéken vagy fájnál tojásdad, a e. ábra, köldök táján legvastagabb. (Lásd a 7. ábrát). A csúcs dom- ") Vadászerdőn.
8 ború, horpadt, Moholy a csúcson sárgásszürke. A köldököt némely fajtáknál barnás szinü gyűrű övedzi, némelyeknél az oszlopon áll, (1. a 8. ábrát) melynek héja sötétebb szinü. Maga a köldök domború, puha tapintatu, koronája táján likacskörrel. 7. ábra. 9. ábra. A kocsányos tölgy makkjának szine vöröses vagy zöldessárga. A héj tökéletesen sima, hosszában fut(') zöld sávok vannak ráfestve, könnyen lekopó hamv 1 2 ) (mint a szilván) borítja, mely különösen a kupacs által fedett részen látható jól, marad meg legtovább. A csúcs domború, (lásd a 9. ábrát) csak nagyritkán csücskös, fehéres vagy sárgásfehér moholyzattal. A köldök lapos, vagy gyengén domborodott, (lásd a 10. ábrát) puha, egyenle- tes szövetű, a karimán nagy es gyer likacsu kör fut körül, melyet csak igen keskeny öv körit, néha ilyen sem. A hosszú kocsányos tölgy, (Quercus pedunculata hiemalis Steven; íilipendula Vukotinovics; austrialis Heuffel) téli vagy hosszú kocsányu tölgy a leveleknél hosszabb kocsányon 13 ) termett makkjának csúcsa horpadt, 14 ) A kocsánytalan tölgy (muzsdaly) szine hasonlít a kocsányoséhoz, néha olajosbarna, A héj tökéletesen sima. Sávok, ormok nincsenek rajta, A csúcs domború, néha csücskös és horpadt, 15 ) Moholy a csúcson fehéresszürke. A köldök közepe,a ) Ezt Borbástól tanultam. ") A vadászerdőről hozott egyik példányomnak 16 cm hosszú, mig a budai Szép Jiihászné" mellől kerültnek csak 4 cm hosszú kocsánya van. M ) Ez állandó jel, ez oknál fogva állandó fajtának elfogadható. Botanikai neve lesz : Qu. pedunculata hiemalis. Hosszú kocsányu vagy téli kocsányos tölgy. 15 ) Ezen utóbbi különbségek talán a fajtákat jellegzik.
9 táján domborodik ki. mig a széle kissé mélyebben fekszik s mintegy gyűrű veszi körül a likacs gyűrűs domborodást. Ha a köldök kivételképen horpadt, ezen gyűrűszélesség van bemélyedve, minélfogva a szegély nem látható. A likacsgyűrű likacsai aprók. Megpróbálom kulcsot állitani össze a makkok meghatározására. Ugy hiszem, azzal a legeclatansabb példáját szolgáltatom egyrészt annak, hogy a makkról magáról meg lehet határozni a tölgyfajt. legalább a mi hazai fajainkat, másrészt pedig annak, hogy azon az egyszerű magon mily számos jegy van, a melyet a botanikus a faj jellegzésére felhasználhat. Hogy csak az eddig általunk, erdészek által elfogadott fajokkal foglalkozom, annak oka nagyrészt az, hogy a botanikusok által leirt nagyszámú fajokat az erdőben megtalálni nehéz. Azoknak vizsgálatát egy jó makktermő esztendőre kell halasztanom. a jelen tanulmány javításával, bővítésével együtt. Kulcs a tölgyek meghatározására a makk után. I. 1. A köldökön likacskör van nincs A köldök erősen domborodott, néha crösebben, néha alig kiemelkedő oszlopon áll, sötétszinü gyűrűsáv övedzi. A makk sávos, gyengén karczolt vagy ormókás pubescens. A köldök nem áll oszlopon, vagy lapos, vagy csak a közepe felé domborodott, sáv nem övedzi A gyűrű likacsai nagyok, ritkán állók, néha taplós szövettel kitöltöttek, a köldök területe egészen lapos. A makk héja egészen sima, hosszában, zöld sávok futnak rajta végig és fiuom hamv van rajta. sessiliflora. A gyűrű likacsai aprók, sűrűn állók, a köldök a közepefelé domorodott, a karimán, melybe a
10 likacs gyűrű be van ágyalva, többé-kevésbbé horpadt. A makk héja egészen sima, sávok nincsenek ráfestve. sessiliflora. 4. A köldök egyenletesen ripacsos, vagy taplós, csak a karima apróbb ripacsu vagy szövetű. A makk erősen karczolt c e r r i s. 5. A köldök erősen dombordott, sötétebb szinü sávval szegélyezett oszlopon emelkedik áll, vagy oszlopszerüen fel, belül taplós szövetű, a karimán ripacsos gyűrű van, melyben a ripacs közök itt-ott likacsoknak látszanak. A makk héja gyengén karczolt, hosszában futó sávok vannak ráfestve.... conferta. 1. A makk héja durván karczolt, annálfogva fogása érdes, köldöke ripacsos II. cerris. A makk héja tökéletesen sima vagy alig karczolt A makk héja hamvas, azonkívül hosszában futó sávok vannak ráfestve, a köldökön likacsgyűrű van.....pedunculata. A makk héja nem hamvas A makk héján nincsenek hosszában futó sávok...sessiliflora. A makk héján vannak ilyen sávok A köldökön ripacsgyűrű van.... conferta. likacsgyűrű van.... pubescens. III. 1. A makk héja, legalább a köldök táján, karczolt 2. A makk héja nem karczolt, tökéletesen sima, csak nagyitóval látható, finom ormókák húzódnak végig rajta A héja erősen karczolt cerris. csak gyenkén, avagy a végek felé karczolt 3.
11 3. A köldökön ripacsgyűrű van.... conferta. likacsgyűrű van... pubescens. 4. A makk héja hamvas, sávos....pedunculata. nem hamvas, nem sávos..sessiliflora. * * * A fönnebbiek után visszatérek azokra, a nlit a czikk elején állítottam. A tölgyfajok jellegzését nem lehet befejezettnek tekinteni. Megkísértem azt az elébb közlőitek alapján bővíteni. Sessiliflora képezte a pedunculatával és pubescenssel együtt Linné roburját. Ehrenberg és Wildenov helyesebben jártak el, mikor ezen fajt szétválasztották, mint De Candolle, ki azokat csak fajtáknak ismerte el. E három tölgyféle határozottan elüt egymástól ugy nálunk, mint Európában mindenütt; magról is átörökli minden sajátságait, Nem termőhely szülötte tehát, Jellegei biztosak, kétséget nem okoznak. I. Lepidobalanus Oerstedt. Lapos pikkelyü kúpos pikkelyü kupácsnak. A kupacs pikkelyek laposak, szélesek, egyszerre kihegyesedők, a kupacs testéhez oda lapulók. a) Karczolatlan héjú makkuak. 1. Quercus sessiliflora Ehr. Jellemzi a simahéju, sávozatlan, hamvatlan makk, melynek köldökén likacsgyűrű van. Zsiros gubicsot nem terem. A levelek öblösen karéjosak, többnyire hosszunyelüek (a Qu. esculus Erdélyben rövid nyelű), a nyél felé ékalakuak. A termés többnyire ülő, néha azonban többé-kevésbbé hosszú kocsányu. (A Qu. Tenoréi A. DC. gyümölcskocsánya oly hosszú, mint a levél nyele. Miután azonban ágai bársonyosan molyhosak s levelei alsó lapjukon kissé molyhosak, ha a makk sávos, a pubescens hadba lesz sorozandó.) Levelek, hajtások, többnyire kopaszok. A levelek zsenge kor-
12 ban az alsó lapon gyengén molyhosak, kinőtt állapotban gyér, odatapadó molyhok maradnak. Válfaja a Qu. sessiliflora Aurea Wierzb., melynek fiatal hajtásai tojássárgaszinüek, bibircsósak, a fiatal levelek, aranysárgák, az időseken csak az erek. 2. Qu. pedunculata Ehr. a tő alak borealis Heuff. Jellemzi a sima héjú hamvas és sávos makk, melynek köldökén likacs gyűrű van. Zsiros gubicsot terem. Kupacs pikkelyei, levelei és hajtásai kopaszok. Nálunk ismert biztos fajtái : a hosszú kocsányu Qu. pedunculata hiemalis Stev. 16 ) (Vadászerdő, budai hegyek), horpadt csúcsú makkal és a levélnél hosszabb gyümölcskocsánnyal, a rövid kocsányu Qu. pedunculata brevipes Heuff. (Zala Erdődön, budai farkas völgyben) majdnem ülő makkal, a jegenye tölgy Qu. pedunculata fastigiata, jegenye alakú termettel. b) Karczolt héjú makknak. 3. Qu. pubescens Willd. Jellemzi a sávos, gyengén karczolt makk, a sötétszinti, gyűrű alakú sávval köritett oszlopon álló dombom, likacskörös köldök, a molyhos kupacs, a,6 ) Ezen nevét azért adta Steven, mert megszáradott leveleit csak tavaszszal hallatja. Azon tölgy, melynek levelei őszszel lehullanak, ezen botanikus szerint az aestivalis, melyet Borbás egynek tart a brevipessel. A hiemalis névnek azért adtam elsőséget, mert Borbás szerint Stevent illeti meg a névadás joga, ő lévén az első leiró, de megvallom, a Vukotinovics filipendula, Kitaibel frucipendula nevezte, érthetőbbnek és igazabbnak látszik. Tudjuk, hogy más tölgyek is megtartják télen át a lombokat, legalább nincs bebizonyítva, hogy azt csak a hiemalis tenné. A debreczeni varga akkorra ígérte a fizetést, mikor a tölgyes lombtalan lesz, s ennélfogva soha sem fizetett. Ezen tölgy gyakori nálunk. Erdődi Adolfnak Tölgyerdeink arany szagáról" czimü czikkéhez Belházy Emil által rajzolt gubacsos ágak ( E. L." és ) nyilván Qu. filipenduláról vannak véve. Tenyészik még a Balkánon és Kiev tájékán. Steven utóbbi helyről irta le. Van még egy ily hosszú kocsány : a pedulina Kit, Ez azonban pelyhes levelii. (Budai és dévai hegyek).
13 lapos, horgas végű kiágazásokkal bíró gubacs. Levelei, hajtásai többnyire molyhosak, néha azonban kopaszok s csak az ereken és bordákon látható némi szőrözet, Qu. pubescens subvelutina Schur.) Makkjánál fogva közelit a pedunculatához, a sávozat, a confertához a karczolat folytán, leveleinél fogva a sessiliflorához. Az átmenetet képezi a confertához. II. Stenolepidobalanus Borb. Hosszúkás pikkelyes kupacsuak. A kupacs pikkelyek kissé ormókásak, keskenyek, hosszúkásak, vagyis lassacskán kihegyesedők, a kupacshoz nem egészen odalapulók, néha lazán odasimulok. Qu. Conferta. Jellemzi az, hogy a makk köldökén likacs kör nincs, hanem azt ripacs kör helyettesíti, a gyengén karczolt héjas makk, melyen hosszában futó sávok vannak. tapintatu. A Qu. conf. spectabilis makkja nagyobb, köldöke puhább A conferta az átmenetet képezi a roburféléktől a csérfélékhez. Ezt bizonyítja a makk karczoltsága, a köldök ripacsossága, a pikkelyek lazasága, nyultsága. III. Cerris Oerst, Bozontos kupacsuak. A kupacspikkelyek vékonyok, hosszura kinyúltak, hengerdeden kihegyesedők. Qu. cerris. Jellemzi az erősen karczolt makk, a ripacsos vagy taplós köldök, a hosszura nyúlt kemény levél, a czafatos rügyek. Nálunk honos fajtái: 17 ) ") A két következő fajtának bővebb vizsgálata kívánatos. Lehet, hogy az austriaca és cerris-re fogunk kilyukadni. A ki a kétféle kupacsot egymással csak felületesen is egybehasonlitja, már feltűnőnek fogja találni a különbséget. Az itt adott jegyek után pedig nem lesz nehéz a fajtát meghatároznia. Ezek után itteni szaktársaim közül többen csakhamar egészen jól eligazodtak. Bővebb vizsgálat még több jegy felismerésére fog vezetni. Figyelemmel kell lenni különösen a levélgerincznek megfelelő barázdákra, ormokra s a pikkely szélére, az élre.
14 a) Qu. cerris alba fehér cser. A kupacs pikkelyek sűrűen állók elágazók ( ábrát) vékonyak, az elágazástól kezdve egyenletesen vékonyodók s hosszú, vékony, szabálytalanul görbült hegybe végződök, durván szőrösek, laposkások. Csak kivételesen hajlanak egyenletesen lefelé, de akkor is végük ismét erősen kifelé hajlik és szabálytalanul girbed-görbed. Ez okból a pikkelyzet rendszerint kuszált. Még feltűnő a kupacs felső 11. ábra. szélén (peremén) a pikkelyek másféle (felfelé) állása, mi mintegy koszorút képez. Kupacs laposkás, gömbalaku erősen bozontos. Ez a mi közönségesen ismert cserünk s illetve a német botanikákban lerajzolt kupacs. b) Qu. cerris nigra, fekete cser. A kupacs alig bozontos, szine zöldes-feketésbarna, helyenként sárgásbarnába való átmenettel s rövid kóczozat boritja. Alakja fél elypsoid. A pikkelyek gyéren állók, el nem ágazók ( ábrát) széles alapból indulva, egyszerre keskenyedek, lefelé hajlók s végük majdnem egyenesen maradva, többé-kevésbbé oda simul a kupacs oldalához. (Az enyémeknek pikkely 12. ábra. végei különben szállítás alkalmával többnyire letöredeztek, a leirás ennélfogva nem lehet tökéletes, ügy látszik, van még egy válfaja, melynek pikkelyei hosszabbak és szőrözete durvább, kóczosabb. 18 ) c) Qu. cerris castanei fólia, gesztenyelevelü cser. A kupacs alakja viszás tojásdad, (alul vékonyabb), szine vörhegyes barna, finom, rövid kócz födi. Pikkelyei gyéren állanak, lefelé hajlanak, az alsó oldalán kissé barázdás tőből ls ) A Qu. cerris alba és nigra makkjait és kupacsait Marosi Ferencz erdőmester ur volt szives küldeni az aliosi erdőből (lugosi igazgatóság), kinek itt hálás köszönetemet fejezem ki.
15 kezdve, lassanként és egyenletesen keskenyednek, s vörhegyes élbe végződő begyük fölfelé görbed, sőt gyakran horogszerüleg visszabajlók. Levelei erősen hasonlítanak a szelid gesztenyére. Amerikai faj. Budapesten az egyetemi növénykertben, s állítólag Szlavóniában is előjő. Czikkem azon tiszteletteljes kéréssel fejezem be, hogy a kérdés iránt érdeklődő tisztelt szaktársak netáni kérdéseire mindig kész vagyok tőlem kitelhetőleg felvilágosítást adni, valamint kérem, szíveskedjenek észleleteiket velem közölni, én azokat nevük megemlítésével fogom közzé tenni. A kik pedig vizsgálataimat elősegíteni hajlandók, ne sajnálják makkot, kupacsot, leveles ágat küldeni nevem alatt a ni. kir. földniivelési ministeriumba. A makkot azonban érés után tüstént s gondosan csomagolva (hogy a pikkelyek le ne töredezzenek) kell küldeni, mert némely jegyek különösen a sávok hamar eltűnnek. Fájdalom, a conserválás módja még feltalálóra vár. A lúczfenyö az alacsony fekvésű helyeken. Irta : Havas Ágoston, zirczi apátsági erdömester. A lúczfenyö tenyésztése a Bakony hegységben s az azzal határos megyék erdős vidékein mindinkább nagyobb mérvet ölt. Ezen jól értékesíthető fanem tenyésztésének csak örülni lehetne, ha ennek elterjesztésével az erdőtenyésztők túlságba nem esnének. Szomorúan tapasztalható azonban, hogy daczára a tölgyek, de különösen a kocsántalan tölynek, az erdőirtások következtében napról-napra való pusztulásának, mégis a tölgy és más értékes lombfa tenyésztésére kiválóan alkalmalmas helyeken a lúczfenyö mesterséges megtelepítését találjuk. Egy jó ideig nem tudtam mire magyarázni ezen általam nem érthető eljárást, melynek igazi okát, illetőleg okait sokáig
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó: Szerkesztő: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedő Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonötödik évfolyam. IX és X. füzet. 1886.
Gubacsok a selmeczi erdészeti akadémia gyűjteményében.
Gubacsok a selmeczi erdészeti akadémia gyűjteményében. Irta: Rejtő Adolf, erdészeti akadémiai tenársegéd. Az Erdészeti Lapok" szept. okt. havi számában dr. Borbás Vincze Rügygubacs a tölgyön gyümölcsgubacs
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.
fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 5. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 2. ao: Hamamelididae Varázsmogyoróalkatúak r: Hamamelidales Varázsmogyoróvirágúak cs: Hamamelidaceae Varázsmogyorófélék
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. Átdolgozott verzió: Dr. Németh Róbert. 8. Fahasznosítás
Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet Átdolgozott verzió: Dr. Németh Róbert 8. Fahasznosítás Tölgyek Quercus spp. 2 Quercus robur kocsányos tölgy Quercus petraea kocsánytalan tölgy
Egyesületi hirdetések.
Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó: Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedő Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonharmadik évfolyam. VI. füzet. 1884. Juniushó.
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ERDÉSZETI LAPOK. 40
A fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ( C B.) A jó aratásra számító s ezzel összefüggőleg a faanyagokra jobb kelendőséget is váró kereskedők nem csalódtak, mert a jó termés csakugyan bevált s az épületfa
Növénytan gyakorlat BSc. II. Növényrendszertan. Mohák Bryobionta
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Mohák Bryobionta Csillagos májmoha (Marchantia polymorpha) Csillagos májmoha (Marchantia polymorpha) Alaktani jellemzők: Telepe 10 mm-nél szélesebb, vastag,
A karrier galamb. MGKSZ Bíráló tanfolyam2011 - Szakdolgozat. Szabó Gábor
A karrier galamb MGKSZ Bíráló tanfolyam2011 - Szakdolgozat Szabó Gábor Tartalomjegyzék Bevezetés......2 Eredete.. 2 A karrier galamb helyzete, ahogy én látom....2 Tapasztalataim....3 Bírálata.....4 Mellékletek..
33 542 04 1000 00 00 Kárpitos Kárpitos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Csóka (1992) Gyula környékén kocsányos tölgyön találta meg. Szentkúton Quercus pubescens-en
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI 1995 MATRAENSIS 20: 145-152 Adatok a Meszes-tető (Mátraverebély, Szentkút) tölgyeken előforduló Cynipida-gubacsainak ismeretéhez (Hymenoptera) CSÓKA GYÖRGY - ID. KOVÁCS
FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,
Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye
V.2008.3.1. 1. Ruhásszekrény sifon 2. Fenyőfából készített, gazdagon díszített asztalos munka. A bútor egész felületét beborítják a sárga és a szürkésfehér alapozásra festett növényi indákkal összekötött
KERTRENDEZÉS TERVEZET ÁPRILIS 27.
KERTRENDEZÉS TERVEZET 2019. ÁPRILIS 27. Fűszerspirál frissítés oregano bazsalikom levendula menta citromfű kakukkfű Nagy-Magyarország növényültetés Fürtös kőtörőfű Hazánkban természetes körülmények közt
Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából*
288 TUZSON JÁNOS Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából* (V. tábla, térkép.) Az elbb közzétett, S i m o n k a i L. tudományos munkálkodásáról szóló megemlékezésben röviden ki
A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére.
A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A zöld dohánynak száritása alatt végbemenı erjedés mérve lényeges a dohány értékére, mert a dohány tömegben tartatván vagy egyébként nedves melegséghez
A fiatal bor pinczekezelése.
A fiatal bor pinczekezelése. A bor kezelésénél egyik fontos dolognak tartom: a fıerjedésen keresztülment mustnak, illetıleg az abból származott fiatal bornak az utóerjedésen való helyes keresztülvitelét,
Uj szerkezetű fűrészlap.
932 Uj szerkezetű fűrészlap. Közli : Székely György urad. erdömester.*) Hosszabb ideje annak, hogy az erdöüzerh minden oly kérdésével behatóan foglalkozom, melyek kiválóan erdei nyers terményeink felhasználásával
TaTay SÁnDor Bakonyi krónika 2011
TATAY SÁNDOR Bakonyi krónika 2011 1. Hazatérés Ki tudja, hányadszor járom az utat Badacsony és Bakonytamási között? Legelőször lovaskocsin tettem meg, közel ötven évvel ezelőtt. Azután jó néhányszor vonattal,
Corylaceae mogyorófélék családja
Corylaceae mogyorófélék családja Corylus mogyoró Carpinus gyertyán Ostrya - komlógyertyán Corylus mogyoró nemzetség szimpodiális hajtásrendszer nagy termetű cserjék vagy fák váltakozó (szórt) levélállás
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5.
Azonosság-különbözıség: 1., 2., 3., 4. Irányok, téri tájékozódás: 6., 7., 13. Szintézis: 6. Számfogalom, bontás: 7. Következtetés: 5. Összes lehetıség megtalálása: 3. Figyelem fejlesztése: 1., 2., 3.,
A nitrobenzol tulajdonságainak megváltozása,
A nitrobenzol tulajdonságainak megváltozása, előidézve az előállítására szolgáló anyagok megváltoztatásával. IFJ. DVORSZKY BÉLA oki. gyógyszerésztől. Bevezetés. sorrendjének A kilenezvenes évek elején
GESZTENYE: Iharosberényi 2 Nagymarosi 22 Nagymarosi 38
DIÓ: Alsószentiváni 117 Alsószentiváni Bonifác Alsószentiváni Kései Milotai 10 Milotai bőtermő Milotai intenzív Milotai kései Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. MANDULA_ Budatétényi 70
Álmai kertje - valósággá válhat!
Kert 14 HÁZ és KERT Kert Álmai kertje - valósággá válhat! A Prenor Kft. 60 éve termeszt faiskolai dísznövényeket Szombathelyen, az Alpokalja lábánál. Nálunk több mint 800 féle díszfa, cserje és fenyőféle
A hordókról és bortartályokról.
A hordókról és bortartályokról. A boraszatban fontos helyet foglalnak e1 a hordók és a bortartályok. A hordók szolgálnak a must erjesztésére, a fiatal borok érlelésére, kifejlesztésére, éppen úgy az érett,
Érdemes egy n*n-es táblázatban (sorok-lányok, oszlopok-fiúk) ábrázolni a két színnel, mely éleket húztuk be (pirossal, kékkel)
Kombi/2 Egy bizonyos bulin n lány és n fiú vesz részt. Minden fiú pontosan a darab lányt és minden lány pontosan b darab fiút kedvel. Milyen (a,b) számpárok esetén létezik biztosan olyan fiúlány pár, akik
= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.
8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}
Pagonyné Mezősi Marietta. Fűrészáru tárolása. A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai
Pagonyné Mezősi Marietta Fűrészáru tárolása A követelménymodul megnevezése: Fűrészáru gyártási feladatai A követelménymodul száma: 2309-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-008-30 FŰRÉSZÁRU
Ellenőrző kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ellenőrző kérdések 2. Ellenőrző kérdések 3. Ellenőrző kérdések 5. Ellenőrző kérdések 4.
Ellenőrző kérdések. Hogy hívjuk a tájoló forgatható részét? Tájfutó elméleti ismeretek 3. foglalkozás Kelepce Szekerce X Szelence Ellenőrző kérdések. Mivel jelölik a vaddisznók dagonyázó-helyét? Ellenőrző
Tranziens jelenségek rövid összefoglalás
Tranziens jelenségek rövid összefoglalás Átmenet alakul ki akkor, ha van energiatároló (kapacitás vagy induktivitás) a rendszerben, mert ezeken a feszültség vagy áram nem jelenik meg azonnal, mint az ohmos
ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK
ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK Állami halászjeggyel vagy állami horgászjeggyel rendelkező személy nyilvántartott hal gazdálko dá si vízterületen
Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3
Áthasonitás : assimilatio. Beszivárkodás : endesmose. Beszivárkodásmérő : endosmometre. Felemás (t. i. növény) : polygam. Gomboly (glomerulus) : a bükk vagy gesztenyefa ismert tüskés tokszerü gyümölcs-csészéje.
MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó
MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266
borszőlők vörös fajták:
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. borszőlők fehér fajták: Bianca Chardonnay Cserszegi fűszeres Irsai Olivér Leányka Nemes olasz rizling Olasz rizling Ottonel muskotály Rizlingszilváni
Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa
Öntöttvas kandallók 2008-as katalógusa Hesztis Tüze Lakberendezési és Kandalló Szaküzlet 1212 Budapest Maros u. 32 Uwww.angolkandallo.huU 20/9890-781, 20/8041-708 Viktória kandalló keskeny Viktória korabeli
CSILLAGFÜRT Jelent sége már az ókori Egyiptomban termesztették Több faját ismerjük: fehérvirágú, sárgavirágú, kékvirágú, keskenylevel, ével csillagfürt felhasználása: zöldtrágya, zöldtakarmány, abraktakarmány
frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4
tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi
A vizek élővilága Letölthető segédanyagok
A vizek élővilága Ez a téma a 6. osztályos természetismeret része. A Magyar Természettudományi Múzeumban a Sokszínű élet című kiállítás egyik fejezete éppen ezzel a témával foglalkozik. Több tankönyvkiadó
A mértékegységek USA-beli egységekben vannak, hacsak másképpen nem jeleztük.
Köszönjük, hogy a RollcarT-V készüléket megvásárolta. Kérjük, gondosan olvassa el ezt a kezelési útmutatót, hogy a gépet megfelelően tudja használni. Ennek elmulasztása személyi sérülést és/vagy anyagi
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
Egyszikű és kétszikű szár megfigyelése
A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Az egyszikű és kétszikű szár összehasonlítása A szártípusok csoportosítása Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: egyszikű és kétszikű növény szára (kukorica, petúnia,
Speciális tetőfedések és ács szerkezetei
Speciális tetőfedések és ács szerkezetei 57 Hajlatképzés A hajlatképzést többnyire a bádogos szerkezetek kiváltására alkalmazzák. Fő jellemzője, hogy kis méretű palákból jobbos vagy balos fedéssel íves
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben
Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny
Név: Iskola: Kompetencia Alapú Levelező Matematika Verseny 2012. december 10. 2. forduló Pótlapok száma: db. 1. Egy telek területe 2000 m 2. Adja meg az érdeklődő angol vevőnek, hány négyzetlábbal egyenlő
ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.
Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio
Miklós Dénes. Különleges növények a háztájiban
Miklós Dénes Különleges növények a háztájiban Sok szeretettel ajánlom feleségemnek, Karolinának, kislányomnak, Karolina Rékának és minden kedves ismerœsömnek Miklós Dénes Különleges növények a háztájiban
Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása
a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.
HÁROM ELŐADÁSI KÉSZÜLÉK. Dr. Pjeiffer Péter tanársegédtől. (I. tábla.) I. Javított Pascal-féle hydrostikai fenéknyomási készülék.
HÁROM ELŐADÁSI KÉSZÜLÉK. Dr. Pjeiffer Péter tanársegédtől. (I. tábla.) I. Javított Pascal-féle hydrostikai fenéknyomási készülék. A hydrostatika alapkísérleteinek egyike az, melylyel meg lesz mutatva,
Gombász Hírmondó. Időszaki kiadvány
Soproni Gombász Hírmondó II. évfolyam, 8. szám Időszaki kiadvány 2013. július Gombaismereti túra 2013. július 14-én A tartalomból: Gombatúra 1 Képek 2 Szemcsésnyelű tinóru 3-4 Sárga gyűrűstinóru 5-6 Kocsányos
FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek
FONTOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK A medence felállítása és használata előtt gondosan olvassa el, értelmezze és tartsa be valamennyi utasítást FÉMVÁZAS KEREK MEDENCE 488 cm 549 cm modellek Csak illusztráció.
JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről
Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.
Dohánytermelési kisérletek.
Dohánytermelési kisérletek. A termesztett dohányok chemiai összetétele. A termesztett dohányfélék chemiai összetételérıl tájékozást óhajtván nyerni, fölkértem az akadémia vegykisérleti állomását az elemzések
Ó Ó ó ö ó
É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T
S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
A Székelyföld geográfiája dióhéjban
Hankó Vilmos Dr. A Székelyföld geográfiája dióhéjban Az erdélyi felföld keleti részén nagy kiterjedésű, hegyekkel sűrűn behálózott hegyes vidék emelkedik. A hegyek hatalmas tömegéből különösen két hegylánc
Tartalom ELEKTROSZTATIKA AZ ELEKTROMOS ÁRAM, VEZETÉSI JELENSÉGEK A MÁGNESES MEZÕ
Tartalom ELEKTROSZTATIKA 1. Elektrosztatikai alapismeretek... 10 1.1. Emlékeztetõ... 10 2. Coulomb törvénye. A töltésmegmaradás törvénye... 14 3. Az elektromos mezõ jellemzése... 18 3.1. Az elektromos
ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó
É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2008. NOVEMBER 22.) 3. osztály
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? Gyöngyi gyöngyszemeket fűz egy zsinegre. Először 1 pirosat, utána 2 sárgát, aztán 3 zöldet, majd újra 1 piros, 2 sárga és
A lindenhofi takarmánysajtó.
A lindenhofi takarmánysajtó. A Mezıgazdasági Szemle f. évi I. füzetében a lindenhofi takarmánysajtó iránt tesz kérdést egy t. gazdatársam. Miután a mult évben egy ily sajtóval kisérletet tettem, nehogy
fapiaczról. 1884. januárhó 16-án.
A fapiaczról. Budapest, 1884. januárhó 16-án. CB.) A téli eladásra szánt tűzifa készletek, hazánk szelídebb éghajlatú vidékein a még eddig inkább enyhének mondható- téli időjárás következtében lassúbb
Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre
Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái. Szerkesztette Tóth Magdolna
Kárpát-medence hagyományos gyümölcsfajtái Szerkesztette Tóth Magdolna Alma Batul Származás: Erdélyből származik Érési idő: szeptember vége október eleje, novembertől márciusig fogyasztható, kiválóan tárolható
Újabb felszerelések a magas fák megmászására
Újabb felszerelések a magas fák megmászására TOMPA KÁROLY egyetemi adjunktus Hazánkban még mindig a magas fákról való maggyűjtés a legkevésbé megszervezett és legveszélyesebb erdei munka. Jóllehet az utolsó
ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É
Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű
ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű
ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű
Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú
Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü
A franczia és német tölgydonga üzletállása és jelen termelése a magyar birodalomban.
mindkettőt külön véve is a legmagasabb fokon akarják elérni, lehetetlenség felé törekednék, mert a természet által kiszabott határ áthágásán tul, egyik a másikat zárja ki. Hangsúlyozzuk pedig mindezt azért,
Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö
ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö
ű Ú ű ű É Ú ű ű
ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü
Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö
Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű
Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő
É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó
ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö
ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó
Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö
É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú
A török mogyorói (Corylus Colurna.)
közbenjárással kieszközölték részemre a svéd hatóságok érdeklődését, a mely érdeklődésnek köszönhetem Evers Oscar urnák a svéd kir. jószágigazgatónak érdekemben tett jóakaratú intézkedéseit. Fogadják köszönetemet
Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű
Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú
ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü
ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű
Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan
é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é
Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték
ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á
ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ április évfolyam. Versenyző neve:...
Bor Pál Fizikaverseny 2016/17. tanév DÖNTŐ 2017. április 22. 7. évfolyam Versenyző neve:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a további lapokon is fel kell írnod a neved! Iskola:... Felkészítő tanár neve:...
É Á Á Ö Á
É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á
1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS
1926 MÁRCIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK LXV. ÉVF. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE 3. FÜZET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS Megjelenik minden hó 15-én. Előfizetési
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/
PÓK JUDIT A RÉTKÖZ SZABOLCS VÁRMEGYE KATONAI LEÍRÁSÁBAN /1782-1785/ Az I. katonai adatfelvétel, az ún. Josephinische Aufnahme, egy monumentális térképészeti munka, 1763-ban vette kezdetét, amikor is Mária