A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR TURÓCSZENTMÁRTONI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA MARTIN
|
|
- Gizella Horváthné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR TURÓCSZENTMÁRTONI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA MARTIN Cím: Bystrička Martin Telefon: archiv@saby-pmt.vs.sk A levéltár kutatóterme hétfőtől csütörtökig óráig tart nyitva. A Biccsei Állami Levéltár Turócszentmártoni Fióklevéltárának jogelődje, a Turócszentmártoni Járási Levéltár 1955-ben jött létre a Turócszentmártoni Járási Nemzeti Bizottság mellett. A levéltárban kezdetben sok problémát okozott a szakalkalmazottak hiánya. A közigazgatási reform után 1960-ban a levéltárhoz csatolták az 1959-ben alakult Stubnyafürdői Járási Levéltárat is. A turócszentmártoni levéltár a régi megyeházán kapott helyet, mivel ez az épület volt a megyék feloszlatása után a járási hivatal székhelye. Az épület földszintjéről már a szlovák állam idején, ben kiköltöztették a járási hivatal irattárát, mivel a helyiségek nedvesek voltak. Ennek ellenére a járási levéltárnak 1956-tól ismét ezekben a helyiségekben kellett működnie. A levéltár elhelyezése némileg javult, amikor a levéltár egy része a járási nemzeti bizottság újonnan felépített épületében kapott elhelyezést től a levéltári dolgozók száma háromra emelkedett ban a volt megyeháza épületéből a levéltárnak teljesen ki kellett költöznie. Új raktárhelyiségeket egy régi iskolaépületben kapott Ruttkán, illetve további két településen. A fenntartó Liptószentmártoni Járási Nemzeti Bizottság végül új levéltári épület felépítése mellett döntött, amelyet Turócbesztercén, a Turócszentmártontól 3 km-re fekvő településen valósítottak meg. A levéltár új épületét 1993-ban adták át rendeltetésének. A levéltárnak felsőfokú végzettséggel rendelkező levéltárosa csak a nyolcvanas évektől van. A levéltár 2265 ifm. anyagot őriz és jelenleg 5 szakalkalmazott dolgozik a levéltárban. A. ÁLLAMHATALOM, KÖZIGAZGATÁS, ÖNKORMÁNYZAT XVI. 3. Adófelügyelőségek Évkör Ifm A TURÓCSZENTMÁRTONI JÁRÁSI ADÓFELÜGYELŐSÉG IRATAI ,00 Daňový úrad v Martine XXIV. 3. Mezővárosok MOSÓC MEZŐVÁROS IRATAI ,36 Mestečko Mošovce NAGYTURÁNY MEZŐVÁROS IRATAI ,84 Mestečko Turany TURÓCSZENTMÁRTON MEZŐVÁROS IRATAI ,20 Mestečko Martin ZNIÓVÁRALJA MEZŐVÁROS IRATAI ,05 Mestečko Kláštor pod Znievom 171
2 XXIV. 4. Körjegyzőségek és jegyzőségek A FELSŐSTUBNYAI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,10 Obecný notársky úrad v Hornej Štubni B. Nyilvántartások A KISCSEPCSÉNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,50 Obvodný notársky úrad v Malom Čepčíne Bodorfalva Turócudvard B. Nyilvántartások A KOSTYÁNI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad v Košťanoch nad Turcom B. Nyilvántartások A LIPTÓSZENTMÁRTONI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,40 Obecný notársky úrad v Martine B. Nyilvántartások Közigazgatási iktatók A MOSÓCI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Mošovciach Bodófalva Mosóc Szentmária Szocóc Turócbalázsfalva B. Nyilvántartások II. Iratok Iktatók Bodófalva Borcfalu Kisraksa Márkfalva Mosóc Szentgyörgy Szentmihály Szocóc Turócbalázsfalva Turócnádasér Zorkóc
3 A NAGYJESZENI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,70 Obvodný notársky úrad v Hornom Jasene B. Nyilvántartások 1880 A NAGYTURÁNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,80 Obvodný notársky úrad v Turanoch B. Nyilvántartások közigazgatási iktatók, mutatók Kerpelény Nagyturány Nolcsó Suto A NECPÁLI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,00 Obvodný notársky úrad v Necpaloch Folkusfalva Gyulafalva Necpál B. Nyilvántartások II. Iratok Közigazgatási mutatók Iratok Folkusfalva Gyulafalva Necpál Zsámbokrét A PRIBÓCI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,10 Obvodný notársky úrad v Príbovciach Pribóc B. Nyilvántartások Bálintfalva 1918 Benefalva Blatnica Deánfalva Laszkár Nagyrákó Príbóc Turóckárolyfalva Valcsa A RÉVAYFALVAI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Priekope Kossuth Lamosfalva
4 Zaturcsány Közigazgatási iktató 1918 Lamosfalva Zaturcsány A RUTTKAI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obecný notársky úrad vo Vrútkach Nyilvántartások Iktatók 1879, A STUBNYAFÜRDŐI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,60 Obvodný notársky úrad v Turčianskych Tepliciach Stubnyafürdő Turóckisfalu Stubnyfürdő A SUCSÁNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,80 Obvodný notársky úrad v Sučanoch Szucsány Turócménes Vágkelecsény B. Nyilvántartások A TÓTPRÓNAI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,64 Obvodný notársky úrad v Slovenskom Pravne Tótpróna Turócerdőd Közigazgatási mutatók Iratok A TURÓCNÉMETI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Slovenskom Pravne Hivatali könyvek A ZNIÓVÁRALJAI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,10 Obvodný notársky úrad v Kláštore pod Znievom Közigazgatási iktatók
5 XXIV. 5. Községek, egyéb hivatalok BORCFALU IRATAI ,26 Obec Borcová Adókönyvek Iratok EPRES KÖZSÉG IRATAI ,05 Obec Jahodníky KISRAKSA KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Rakša Képviselőtestületi és elöljárósági jegyzőkönyvek PRIBÓC KÖZSÉG IRATAI ,04 Obec Príbovce RÉVAYFALVA KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Priekopa SZENTMÁRIA KÖZSÉG IRATAI ,08 Obec Socovce, osada Stránka TÓTPRÓNA KÖZSÉG IRATAI Ll ,00 Obec Slovenské Pravno I. A. Városi jegyzőkönyvek Megyei jegyzőkönyvek B. Városi jogra vonatkozó iratok C. Választások D. Közigazgatási ügyek E. Anyakönyvi ügyek F. Gyűjtések G. Egyesületek II. Katonai ügyek Hivatali könyvek III. Iratok Számadások Számadáskönyvek Iratok IV. Adóügyek V. Bírósági iratok Polgári ügyek Bűnügyek VI. Kivándorlás VII. Építkezések, városi birtok VIII. Utak, vasút, posta IX. Iparosok, kézművesek, kereskedők X. Vásárok XI. Földügyek XII. Egészségügy XIII. Állategészségügy XIV. Iskolaügy XV. Egyházi ügyek TURÓCBALÁZSFA KÖZSÉG IRATAI ,08 Obec Blážovce Jegyzőkönyvek
6 TURÓCBÉLA KÖZSÉG IRATAI ,07 Obec Belá Jegyzőkönyvek Falu könyve TURÓCDIVÉK KÖZSÉG IRATAI ,02 Obec Diviaky Jegyzőkönyv TURÓCMEGGYES KÖZSÉG IRATAI ,08 Obec Čremošné TURÓCRUDNÓ KÖZSÉG IRATAI ,01 Obec Rudno B. JOGSZOLGÁLTATÁS IV. 4. Járásbíróságok A TURÓCSZENTMÁRTONI JÁRÁSBÍRÓSÁG IRATAI Ll ,00 Okresný súd v Martine Telekkönyvi iratok egyes települések szerint rendezve, A STUBNYAFÜRDŐI JÁRÁSBÍRÓSÁG IRATAI Ll ,60 Okresný súd v Martine IV. 7. Közjegyzőségek AMMAN ARNOLD TURÓCSZENTMÁRTONI KÖZJEGYZŐ IRATAI ,12 Arnold Amman, verejný notár v Martine BARTA FERENC TURÓCSZENTMÁRTONI KÖZJEGYZŐ IRATAI ,12 Samuel Galanda, verejný notár v Martine GALANDA SÁMUEL TURÓCSZENTMÁRTONI KÖZJEGYZŐ IRATAI ,75 Samuel Galanda, verejný notár v Martine D. PÉNZÜGY II. Takarékpénztárak A TURÓCSZENTMÁRTONI TAKARÉKPÉNZTÁR IRATAI ,04 Sporiteľný ústav v Martine E. GAZDASÁG III. Manufaktúrák A TURÓCSZENTMÁRTONI CELLULÓZGYÁR IRATAI ,04 Továreň na celulózu v Martine 176
7 F. SZÖVETKEZETEK II. Fogyasztási szövetkezetek A RUTTKAI VASUTASOK FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETÉNEK IRATAI ,04 Potravné družstvo železničiarov vo Vrútkach I. ISKOLAÜGY III. Szakközépiskolák A STUBNYFÜRDŐI ÁLLAMI TANÍTÓKÉPZŐ IRATAI ,05 Štátna učiteľská akadémia v Turčianskych Tepliciach A ZNIÓVÁRALJAI RENDI TANÍTÓKÉPZŐ IRATAI ,17 Kláštorský učiteľský ústav v Kláštore pod Znievom V. Tanonciskolák A TURÓCSZENTMÁRTONI IPARISKOLA IRATAI ,02 Priemyselná učňovská škola v Martine VI. Alapiskolák A KISRAKSAI EVANGELIKUS ELEMI ISKOLA IRATAI ,02 Evanjelická a. v. ľudová škola v Rakši A MOSÓCI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI ,24 Rímskokatolícka ľudová škola v Mošovciach A RÉVAYFALVAI ELEMI ISKOLA IRATAI ,82 Základná deväťročná škola v Priekope, Ul. Priehradná A RUTTKAI ÁLLAMI NÉPISKOLA IRATAI ,72 Maďarská štátna základná škola vo Vrútkach A TURÓCSZENTMÁRTONI MAGÁN POLGÁRI ISKOLA IRATAI ,03 Súkromná meštianska škola v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI MAGYAR KIRÁLYI POLGÁRI ISKOLA IRATAI ,80 Maďarská kráľovská meštianska škola v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI ,24 Rímskokatolícka ľudová škola v Martine A VALCSAI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI ,20 Rímskokatolická ľudová škola vo Valči IX. Iskolafelügyelőségek A TURÓCSZENTMÁRTONI ISKOLAFELÜGYELŐSÉG IRATAI ,80 Školský inšpektorát v Martine 177
8 M. CSALÁDOK, SZEMÉLYEK I. Családok A TURÓCKELEMENFALVAI KONCSEK CSALÁD IRATAI ,24 A TURÓCSZENTMÁRTONI GALANDA CSALÁD IRATAI ,02 II. Személyek MOSÓCI KOLLÁR MIHÁLY IRATAI ,17 NEDECI RUTTKAY ISTVÁN IRATAI ,01 TOROK ISTVÁN IRATAI ,01 ZSIAK IZIDOR IRATAI ,02 N. CÉHEK, EGYESÜLETEK, ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK I. Céhek A MÁRKFALVAI MOLNÁRCÉH IRATAI ,12 Cech mlynárov v Jazernici A MOSÓCI ASZTALOS CÉH IRATAI ,01 Cech stolárov a šlosiarov v Mošovciach A MOSÓCI CSIZMADIA CÉH ,15 Cech stolárov a šlosiarov v Mošovciach A MOSÓCI KORDOVÁN CÉH IRATAI ,02 Cech kordovánikov v Mošovciach A MOSÓCI KOVÁCS ÉS ÜSTKÉSZÍTŐ CÉH IRATAI ,01 Cech kordovánikov v Mošovciach A MOSÓCI MÉSZÁROS CÉH IRATAI ,06 Cech mäsiarov v Mošovciach A MOSÓCI MOLNÁR CÉH IRATAI ,01 Cech mlynárov v Mošovciach A MOSÓCI POSZTÓGYÁRTÓ CÉH IRATAI (1899) 0,02 Cech súkeníkov v Mošovciach A MOSÓCI SZABÓ CÉH IRATAI ,16 Cech krajčírov v Mošovciach A MOSÓCI SZÍJÁRTÓ ÉS TÍMÁR CÉH IRATAI (1874) 0,04 Cech remenárov a garbiarov v Mošovciach A MOSÓCI TÍMÁR CÉH IRATAI ,06 Cech blanárov, grznárov a kušnierov v Mošovciach A MOSÓCI VARGA CÉH IRATAI ,03 Cech ševcov v Mošovciach 178
9 A SZUCSÁNYI CSIZMADIA CÉH IRATAI ,01 Cech čižmárov v Sučanoch A SZUCSÁNYI SZABÓ CÉH IRATAI 1833, ,01 Cech krajčírov v Sučanoch A TÓTPRÓNAI FAZEKAS CÉH IRATAI (1886) 0,03 Cech hrnčiarov v Slovenskom Pravne A TURÓCSZENTMÁRTONI CSIZMADIA CÉH IRATAI (1875) 0,12 Cech čižmárov v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI KELMEFESTŐ CÉH IRATAI (1896) 0,24 Cech farbiarov v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI KOVÁCS ÉS KERÉKGYÁRTÓ CÉH IRATAI (1896) 0,12 Cech kováčov a kolárov v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI NYEREG ÉS SZÍJÁRTÓ CÉH IRATAI (1873) 0,06 Cech sedlárov a remenárov v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI SZABÓ CÉH IRATAI (1875) 0,24 Cech krajčírov v Martine A TURÓCSZENTMÁRTONI VARGA CÉH IRATAI ,01 Cech ševcov v Martine A ZNIÓVÁRALJAI MOLNÁR CÉH IRATAI (1876) 0,03 Cech mlynárov v Kláštore pod Znievom III. Közbirtokosság, legeltetési társulatok A BORCFALVAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,02 Urbár v Borcovej A LAMOSFALVAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,12 Urbár v Lipovci A MOSSÓCI ÚRBÉRESEK IRATAI ,06 Urbár v Mošovciach A NAGYTURÁNYI ÚRBÉRESEK IRATAI ,03 Urbár v Turanoch A RÉVAYFALVAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,14 Urbár v Priekope A SZOCÓCI URADALOM SZENTMÁRIA FALUSI ÚRBÉRESEINEK IRATAI ,02 Urbár panstva Svätá Mara v Socovciach A TURÓCANDRÁSFALVAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,02 Urbár v Ondrašovej A TURÓCBÉLAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,02 Urbár v Belej A TURÓCREMETEI ÚRBÉRESEK IRATAI ,02 Urbár vo Vrícku 179
10 A TURÓCSZENTMÁRTONI ÚRBÉRESEK IRATAI ,12 Urbár v Martine A VALCSAI ÚRBÉRESEK IRATAI ,02 Urbár vo Valči A ZATURCSÁNYI ÚRBÉRESEK IRATAI ,06 Urbár v Záturčí IV. Egyesületek A MOSÓCI CIPÉSZEGYLET IRATAI ,02 Spolok obuvníkov v Mošovciach A MOSÓCI LEGÉNYEGYLET IRATAI ,05 Občianska beseda v Mošovciach A STUBNYAFÜRDŐI VÖRÖSKERESZT HELYI SZERVEZETÉNEK IRATAI ,03 Filiálka Uhorského Červeného kríža v Turčianskych Tepliciach A TURÓCSZENTMÁRTONI IPAREGYESÜLET IRATAI Ll ,10 Priemyselný spolok v Martine I. Hivatalos könyvek A. Alapszabályzatok Jegyzőkönyvek B. Nyilvántartások Tanoncok jegyzéke Mesterek jegyzéke Törzskönyv Iktatók, mutatók Iratok A TURÓCSZENTMÁRTONI KÉZMŰVESEGYLET IRATAI ,04 Meštiansky remeselný spolok v Martine A VÖRÖSKERESZT TURÓSZENTMÁRTONI MEGYEI TANÁCSÁNAK IRATAI ,02 Župný výbor Uhorského Červeného kríža v Martine A VÖRÖSKERESZT ZNIÓVÁRALJAI HELYI SZERVEZETÉNEK IRATAI ,02 Filiálka Uhorského Červeného kríža v Kláštore pod Znievom O. GYŰJTEMÉNYEK II. Oklevelek OKLEVELEK GYŰJTEMÉNYE 1841, ,02 Zbierka listín IV. Térképek, tervek TÉRKÉPEK ÉS TERVEK GYŰJTEMÉNYE 19. század 0,03 Zbierka máp 180
NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE
NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE Cím: Tehelná 18, 972 01 Bojnice Telefon: ++421 46 540 34 58 Fax: ++421 46/543 04 19 E-mail: archiv@sanr-pbojnice.vs.sk
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA Cím: Framborská 9 010 01 Žilina Telefon: ++421 41 562 26 19 Fax: ua. E-mail: archiv@saby-pza.vs.sk A levéltár kutatóterme
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO Cím: Župná 15, 945 36 Komárno Telefon: ++421 35 770 16 93 ++421 35 440 55 85 Fax: ++ 421 35 770 55 86 E-mail: archiv@sanr-pkn.vs.sk
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA Cím: Pod Katrušou 1 949 05 Nitra Horné Krškany Telefon: ++421 037 651 66 66 20 E-mail: archiv@sanr-pnr.vs.sk A levéltár
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ALSÓKUBINI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA DOLNÝ KUBÍN
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ALSÓKUBINI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA DOLNÝ KUBÍN Cím: Matúškova 1654/8 026 01 Dolný Kubín Telefon: ++421 43 586 34 98 központ Fax: ++421 43 586 34 23 E mail:
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY Cím: Podzámska 25 940 61Nové Zámky Telefon: ++ 421 35 642 03 98 Fax: ++ 421 35 642 13 25 E-mail: archiv@sanr-pnz.vs.sk
ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA
ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA Cím : ČSA 951/82 967 01 Kremnica /Körmöcbánya/ Telefon : ++ 421 45 674 25 08 Fax: + + 421 45
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR SZAKOLCAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA SKALICA
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR SZAKOLCAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA SKALICA Cím: Královská 16 909 01 Skalica Telefon: ++421 34 664 45 67 Fax: ++421 34 664 65 82 E-mail: archiv@saba-psl.vs.sk
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR LÉVAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA LEVICE
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR LÉVAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA LEVICE Cím: Vojenská 1 934 01 Levice Telefon: ++421 36 622 57 30 Fax: ++421 36 630 64 22 E-mail: archiv@sanr.plv.vs.sk A levéltár
XVI. 3 Adóhivatalok BESZTERCEBÁNYAI ADÓHIVATAL 1906-1949 17,7 ifm BREZNÓBÁNYAI ADÓHIVATAL 1909-1951 50,9 ifm Levéltári leltár
ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA-FIÓKLEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI-POBOČKA BANSKÁ BYSTRICA Cím: Komenského 26 974 00 Banská Bystrica telefonszám : ++421 48 412 48 46 titkárság-
A POZSONY ÁLLAMI LEVÉLTÁR TRENCSÉNI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRENČÍN
A POZSONY ÁLLAMI LEVÉLTÁR TRENCSÉNI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRENČÍN Cím: Kožušnícka 1, 911 01 Trenčín Telefon: ++421 32 652 39 96 Fax: 421 32 652 22 81 E-mail: archiv@saba-ptn.vs.sk
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYTAPOLCSÁNYI FIÓKLEVÉLTÁRA
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYTAPOLCSÁNYI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA TOPOLČANY Cím: Pod kalváriou 2140 955 01 Topolčany Telefon: ++421 38 522 21 26 ++421 38 536 51 51 Fax: ++421 38 536
IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm
IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) Terjedelem: 1,22 fm, 12 doboz, 12 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc a) A Váci Asztalos Céh iratai
JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL
JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL I. KUTATÁS ADATAI 1. Kutató neve: munkahelye (név, cím): munkaköre, beosztása: elérhetősége: Szepessyné Judik Dorottya Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára, 3100,
V. 1092. Perőcsény nagyközség iratai 1878-1950
V. 092. 878-950 Raktári helye: Mester utca, földszint, 2. állvány, 5-7. polc C/ Polgári kori iratok 878-944 a/ Képviselő-testületi iratok 930-936 0,02 fm d/ Adókezelési és tulajdon- 878-944 0,0 fm nyilvántartási
V. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950
V. 54. 838 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52 állvány, 3. polc Körjegyzőség közös anyaga 946 D/ Népi demokratikus kori iratok b/ Elöljárósági iratok 946,70 fm Váckisújfalu község 838 A/ Feudális
Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm
A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten
3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet
Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és
A POZSONYI FŐVÁROSI LEVÉLTÁR ARCHÍV HLAVNÉHO MESTA SR BRATISLAVY
A POZSONYI FŐVÁROSI LEVÉLTÁR ARCHÍV HLAVNÉHO MESTA SR BRATISLAVY Cím: Primaciálne nám. 3 815 18 Bratislava Telefon: ++421 2 54 43 32 48 titkárság ++421 2 54 64 05 75 kutató ++421 2 54 64 05 68 titkárság
V. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/
Terjedelem: 9,86 fm, 54 doboz /6,76 fm/, 103 kötet /2,63 fm/, 22 füzet, 1 lap /0,47 fm/, 180 raktári egység Raktári hely: Nagykőrös, 33. terem, 56-68. polc A/ Feudális kori iratok 1814-1850 2 kötet, /0,07fm/,
V. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949
V. 09. 834- Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3-6. polc A/a Képviselő-testületi iratok 834-848 /-853/ 0,05 fm B/a Képviselő-testületi iratok 852-854 0,04 fm C/a Képviselő-testületi iratok
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYSZOMBATI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRNAVA
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYSZOMBATI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRNAVA Cím: Štefanikova 7 917 38 Trnava Telefon: ++421 33 551 11 80 központ Fax: ++421 33 55115 03 E-mail: archiv@saba-ptt.vs.sk
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR MODORI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE-POBOČKA MODRA
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR MODORI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE-POBOČKA MODRA Cím: Dolná 140, 900 01 Modra Telefon: ++421 33 647 39 26 Fax: ++421 33 647 39 25 E-mail: archiv@saba-pmodra.vs.sk
A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN
4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 264. Kapornaki
Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben
Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Novák Veronika Pozsonyi Állami Levéltár 2010. június 17.-18. Bevezetés: - az első kataszteri térképeket a mai Szlovákia területéről
V Váchartyáni Körjegyzőség iratai /-1954/
Raktári helye: Mester utca, földszint, 57. állvány, 7-. polc Váchartyán község iratai 896- C/ Polgári kori iratok a/ Képviselő-testületi iratok 930-944 0,04 fm b/ Elöljárósági iratok 900-944 0,0 fm d/
V. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/
1921- /-1954/ Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 11-16. polc C/ Polgári kori iratok 1921-1930 a/ Képviselő-testületi iratok 1921-1930 0,03 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /1941-/
V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/
V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 110. állvány, 2. polc-111. állvány, 16. polc a/ Elnöki iratok 1910-1931 0,11 fm b/ Közigazgatási
601. fond: Abádszalók nagyközség iratai
601. fond: Abádszalók nagyközség iratai V 601. 1. Képviselıtestületi közgyülési jegyzıkönyv 1897-1902 V 601. 2. Közgyülési jegyzıkönyv 1902-1907 V 601. 3. Közgyülési jegyzıkönyv 1913-1917 Mutatóval A-Z
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő)
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Intézményazonosító: 11272 Az
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára. Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai
Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára Siófoki Városi Bíróság (korábban: Siófoki Járásbíróság) iratai Peren kívüli ügyek iratai 1952 1994 XXV. 28. d. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem
V. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950
Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 136. állvány, 1-8. polc C/ Polgári kori iratok 1899-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1899-1944 0,25 fm b/ Elöljárósági iratok 1926-1944 2,46 fm c/ Községi bíráskodás
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA
V. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950
Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
V. 1125. Táborfalva nagyközség iratai 1 1949-1950
V. 25. Táborfalva nagyközség iratai 949 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3. polc D/ Népi demokratikus kori iratok a/ Képviselőtestületi iratok 949 0,0 fm b/ Elöljárósági iratok 949 0,70
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
Összefoglaló tájékoztatás visszavonása
Összefoglaló tájékoztatás visszavonása A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. A Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzétételre. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje
V. 1059. Kerepes nagyközség iratai 1890-1950
Raktári helye: Mester utca, I. emelet. 137. állvány, 14-17. polc C/a 1890-1943 /1945-1950/ 0,35 fm C/b 1910-1944 0,80 fm C/d 1914-1944 /-1950/ 0,04 fm D/a /1943-/ 1945-1950 0,04 fm D/b 1945-1950 1,67 fm
V. 1063. Kóka nagyközség iratai 1887-1950
18871950 Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 57. polc C) Polgári kori iratok 18871944 (1948) a) Képviselőtestületi iratok 19191931 0,07 fm b) Elöljárósági közigazgatási iratok 18871944
V. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950
V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus
VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok 1895-1945 Elhelyezve: Generál raktár C. épület II. sz. Mennyiség: 3,26 ifm 1. doboz
Somogy Megyei Levéltár. Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306.
Somogy Megyei Levéltár Kisbárapáti mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 2001. XXX. 306. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 106 nagy doboz, csomó, Iratok: 13,25 ifm. kötet, Kötetek:.
BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26
ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR
ÖSKÜ TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR I. II. III. Kerektemplom Kerektemplom Római gát Római gát Szentháromság szobor Szentháromság szobor IV. V. VI. Szent Anna szobor Szent Anna szobor Római katolikus templom Római
V. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950
Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 135. állvány, 2-9. polc C/ Polgári kori iratok 1902-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1922-1933 0,18 fm b/ Elöljárósági iratok 1902-1944 2,34 fm d/ Adókezelési és
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
V. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950
Terjedelem: 1,24 fm, 7 doboz (0,95 fm), 9 kötet (0,29 fm), 16 raktári egység Raktári hely: Mester utca, fszt. raktár, 117. állvány, 20-22. polc D) Népi demokratikus kori iratok a) Képviselő-testületi iratok
Levéltári intézmények 2008. évi adatai
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1446/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori
Oktatási és Kulturális Minisztérium
Adatgyűjtő szervezet: Oktatási és Kulturális Minisztérium FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY STATISZTIKAI OSZTÁLY 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Levélcím: 1884 Budapest Pf.: 1. Az adatszolgáltatás a 229/2006.(XI.20.)
MNL Nógrád Megyei Levéltára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013
MNL Nógrád Megyei Levéltára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 213 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Magyar Nemzeti Levéltár Intézményazonosító: 113385 Az adatszolgáltató
IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897
IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 Terjedelem: 19,81 fm (ebből kötet 1,00 fm), 172 doboz, Raktári helye: 25 kötet, 3 csomó, 200 rakt.e. a/ Elnöki iratok -1897 0,10 fm
V. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950
Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 149. állvány, 4-6. polc A/ Feudális kori iratok b/ Elöljárósági iratok 1787, 1839-1847 0,10 fm B/ Polgári kori iratok 1 a/ Képviselő-testületi iratok 1848-1855 0,10
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/
Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779
Tapolcai Plébánia Levéltára
Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:
A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁR KİSZEGI FIÓKLEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.62. A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 db doboz = 0,12 fm db doboz = ifm db kötet = ifm Összesen:
V. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950
Raktári helye: Mester utca, 1 em. raktár, 131. állvány, 3-12. polc A/ Feudális kori iratok 1780-1847 0,15 fm B/ Polgári kori iratok 1849-1871 0,30 fm C/ Polgári kori iratok 1872-1944 a/ Képviselő-testületi
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...4 1. A törvény célja...4 2. A törvény hatálya...4
IX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964)
Terjedelem: 1,61 fm, 13 doboz /1,36 fm/, 13 kötet /0,19 fm/, 2 csomó /0,02 fm/, 10 füzet /0,04 fm/, 38 raktári egység Ténylegesen meglévők: 1,45 fm, 12 doboz /1,24 fm/, 11 kötet /0,15 fm/, 2 csomó /0,02
V. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/
Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30
BEVEZETŐ. A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950)
BEVEZETŐ A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950) A kutatás célja A mai magyarországi önkormányzati levéltárakban található azon fondok és állagok mutatójának és rövid ismertetésének
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ REPERTÓRIUM A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI FIÓKLEVÉLTÁR IRATAIHOZ CÍMŰ KIADVÁNY ELŐKÉSZÍTÉSE
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ REPERTÓRIUM A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI FIÓKLEVÉLTÁR IRATAIHOZ CÍMŰ KIADVÁNY ELŐKÉSZÍTÉSE Pályázati azonosító: 204190/00012 A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának iratanyagáról
3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai
3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 1946 1967 15,13 ifm I. Ajkai szeretetotthon iratai 1. doboz 1. Levelezés 1950 1960 2. SZTK iratok és fizetési jegyzékek 1956 1960 3. Gyermekfelvételi
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com
Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIV. 203a. Zala Megyei Kirendeltsége járás I. iratai 1945-1950 Raktári száma, neve, terjedelme: 17 doboz = 1,87 ifm Raktári száma, neve,
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2015. április 20. IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK 1 1872-1949-ig terjedő
Ilyen volt ilyen lett Az OTK szerepe Szentlőrinc és Tapolca fejlődésében
Mohos Mária Keczeli Lajos Ilyen volt ilyen lett Az OTK szerepe Szentlőrinc és Tapolca fejlődésében A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia Pécs, 2014. március 18. 2 3 Funkciók Tapolca történelmi
BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR * ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI
BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR * ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI Cím: S. Sakalovej 014 35 Bytča kaštieľ Telefon: ++421 41 553 33 11 Fax: ++4214155336 22 E mail: archiv@saby.vs.sk A levéltár kutatóterme hétfőtől csütörtökig
VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)
Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés
A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN
4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN A FOND törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 7b. Zala
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2016. május 10. Tartalom Fondfőcsoport Fondfőscsoport Oldalszám száma
V. 1133. Tápiószecső nagyközség iratai 1945-1950
V. 33. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 82. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945 0,08 fm b/ Elöljárósági iratok 945 3,30 fm d/ Adókezelési és
VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY V.K.81. VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI 1875-1950 db (0,12) doboz = ifm 38 db csomó = 2, 61 ifm 184 db kötet = 4, 26 ifm Összesen:
V. 1001. Abony nagyközség iratai (1804-) 1850 1950 (-1952)
3. sz. összesítő raktári jegyzék (1804-) 1850 1950 (-1952) Terjedelem: 8,74 fm, 67 doboz (7,72 fm), 26 kötet (0,82 fm), 5 köteg (0,60 fm), 98 rakt. e. Raktári helye: Nagykőrös, 33. raktár 1-7. polc, 334-338.
VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye
VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948
XXIII. 211a. Keszthelyi Járási tanács V.B. Pénzügyi Osztály iratai Iktatott iratok
** ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 211a. Keszthelyi Járási tanács V.B. Pénzügyi Osztály ai Iktatott ok 1950-1970 Terjedelme: 25 doboz=3,00 fm 22 kötet=
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5
3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.
3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali
I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m.
I/A.sz. kút műszaki adatai Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m. Csövezés: 0.00 47,00 m-ig DN 340 0,00 80,00 m-ig DN 225 55,00 66,00 m-ig 70,00 74,00
elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85
Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. CXXII. törvény rendelkezései alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és Vám- és Pénzügyőrség összeolvadásával
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
XXIV Keszthelyi Járási és Városi Földhivatal iratai Iratsorozat leírása
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIV. 221. Keszthelyi Járási és Városi Földhivatal iratai 1967-1983 Elhelyezve: 23. raktár 4. A1-5. A8 Mennyiség: 28,60 ifm Tárolás módja:
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
Zoznam archívnych fondov - archívnych zbierok Spišský archív v Levoči
Číslo Názov archívneho fondu, archívnej zbierky Rozsah v Úložná 13213 - Daňový úrad v Levoči 40,500 0,000 13214 - Okresný úrad v Levoči 111,000 0,000 13215 - Úrad práce v Levoči 1,300 0,000 13216 - Župné
KÖZLEMÉNYEK GAUCSÍK ISTVÁN. ondok és gyûjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban 1
KÖZLEMÉNYEK GAUCSÍK ISTVÁN ondok és gyûjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban 1 A levéltári dokumentumok megfelelõ szintû kutatói és közszolgálati jellegû felhasználása a
V. 1031. Dunakeszi nagyközség iratai 1892-1950 (-1956)
V. 03. Dunakeszi nagyközség iratai 892-950 (-956) Terjedelem: 9,9 fm, 70 doboz /7,67 fm/, 87 kötet /2,6 fm/, 2 csomó /0,08 fm/, 59 rakt. e. Raktári hely: Mester utca, fszt. 6. állvány, 3-7. polc C) Polgári
Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem
Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944
IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 a/ Elnöki /bizalmas/ iratok 1898-1924 0,10 fm b/ Általános iratok /1884-/ 1898-1944 70,25 fm c/ Kihágási iratok 1898-1929 1,94 fm d/ Katonai
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai
2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok
V. 1165. Zsámbok nagyközség iratai 1913, 1927-1950
V. 65. 93, 927950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 53. állvány, 46. polc C/ Polgári kori iratok 93, 927944 a/ Képviselőtestületi iratok 92794 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 93, 940944 0,20 fm D/
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi