A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYSZOMBATI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRNAVA
|
|
- Tibor Sipos
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYSZOMBATI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRNAVA Cím: Štefanikova Trnava Telefon: központ Fax: archiv@saba-ptt.vs.sk A kutatóterem hétfőtől csütörtökig óráig áll a kutatók rendelkezésére. A Nagyszombati Fióklevéltár jogelődje, a Nagyszombati Járási Levéltár 1952-ben alakult, majd 1960-ban hozzácsatolták a Pöstyényi- és a Galgóci Járási Levéltárakat, valamint Nagyszombat város levéltárát. Az utóbbi két járási levéltár az közti időszakban jött létre, míg a városi levéltár kezdetei távolabbra nyúlnak vissza. A kis járási levéltárak 1960-ig elsősorban anyagbegyűjtéssel és külső iratselejtezéssel foglalkoztak. Kivételt képezett e szabály alól a Nagyszombati Járási Levéltár, amelynek élén 1954 novemberétől Šiminčič Jozef állt, aki már a levéltár kezdeti időszakában elkészítette Nagyszombat város okleveleinek rövid tartalmi kivonatát. Az állami közigazgatás átszervezése után kialakult levéltárból az ő vezetése alatt fokozatosan tudományos munkahely jött létre. A levéltár 1966-ban Nagyszombat városának központjában található egykori jezsuita kolostor épületébe költözött és itt is működött 2002-ig. A levéltár több könyvet adott ki, amelyek elsősorban a helytörténeti kutatásokat összegezték, majd 1978-ban megjelent a levéltár fondjait bemutató kalauz, ami az aprólékos fondleírások mellett tartalmazza a levéltárban található legjelentősebb oklevelek rövid regesztáit is (Šimončič, Jozef: Štátny okresný archív v Trnave. Sprievodca po fondoch a zbierkach. Bratislava 1978, 289 p.). A levéltár rendszeresen szervezett szakmai konferenciákat, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a levéltárakat Szlovákia-szerte a regionális történelemkutatás műhelyeiként kezdték számon tartani. Az egyedüli olyan járási levéltár volt, amelyet az 1975-ben elfogadott levéltári törvény tudományos intézetnek fogadott el. A levéltár csaknem egyidőben az egykori igazgató 1991 végén történt lemondásával, komoly épületgondokkal küzdött. Nemcsak azért, mert az egykori kolostor már szűknek bizonyult, hanem azért is, mivel az egyházak Szlovákiában a restitúciós törvények értelmében visszakapták az épületeket, s ennek következtében csak rövid ideig maradhatott az épületben a levéltár. A nagyszombati járás vezetősége egy, a városközpontban található műemléképület felújítása, illetve annak az udvarában új raktártér létrehozása mellett döntött. A levéltár céljaira felújított polgári házat (amelyben a kutatóterem, a dolgozószobák, a könyvtár és az előadó- és kiállítási terem van), valamint az új modern raktárépületet, amely gördülőállványokkal van felszerelve, 2002-ben adták át a levéltárnak. Az intézmény 1990 óta komoly változásokat élt meg. Nemcsak az anyagmegőrzés körülménye és a technikai felszereltsége javult, de ismét sikerült állandósítani a kilencvenes évek elején szakmailag teljesen szétesett munkakollektívát is. A levéltárnak jelenleg 9 dolgozója van, mindannyian szakalkalmazottak, s 3600 ifm. levéltári anyagot őriznek. A. ÁLLAMHATALOM, KÖZIGAZGATÁS, ÖNKORMÁNYZAT XVI. 3. Adóhivatalok Évkör Ifm A GALGÓCI ADÓHIVATAL IRATAI ,30 Daňový úrad v Hlohovci Adókönyvek A PÖSTYÉNI ADÓHIVATAL IRATAI ,00 Daňový úrad v Piešťanoch Nyilvántartások 441
2 XXI. 3. Állami szakhivatalok A GALGÓCI VICINÁLIS ÚTFELÜGYELŐSÉG IRATAI ,52 Vicinálne cestmajsterstvo v Hlohovci A NAGYSZOMBATI FÖLDMÉRŐ HIVATAL IRATAI ,90 Katastrálny meračský úrad v Trnave Kataszteri iratok és összegzések A VÁGÚJHELYI FÖLDMÉRŐ HIVATAL IRATAI ,40 Katastrálny meračský úrad v Novom Meste nad Váhom Kataszteri összegzések, térképek XXIV. 1. Városi közigazgatás NAGYSZOMBAT SZABAD KIRÁLYI VÁROS IRATAI Ll ,32 de csak egyes részekhez Magistrát mesta Trnavy Publica Oklevelek (654 db) Levéltári leltár Királyi dekrétumok A királyi kamara és udvar parancslevelei, leiratai A tárnokmester levelei A nádor levelei Végrendeletek Tanácsi és közgyűlési jegyzőkönyvek (több megszakítással) A biztonsági bizottság (Sicherheitscommission) jegyzőkönyvei A gazdasági bizottság jegyzőkönyvei Városi szabályrendeletek Esküformulák könyve 1781 A polgárok nyilvántartáskönyvei (matricula civium) Országgyűlési bejegyzések könyvei Országgyűlési iratok Normaliák Missiles, városnak címzett levelek Missiles, a város által írt levelek Relationes, jelentések A Batthyányi-féle királyi bizottság iratai A királyi megbízottak iratai A városi színház iratai Xenodochium, ispotály Portae, iratok a városkapuk lebontásáról Görög kereskedők (questores graeci) iratai Kolera iratok, (choleratica) Iskolákról szóló iratok (scholastica) Alapítványok (fundationes) iratai Tűzellenes intézkedések (incendialia) iratai József-kori regisztratúra (acta Josephina) Közigazgatási iratok (tárgycsoportokra osztva) A nagyszombati árvaszék iratai Rendőrkapitányi iratok Számadási osztály iratai (iktatók, mutatók) Levéltári iratok
3 Ecclesiastica A Szent Miklós plébánia iratai (parochialia) Oltárügyek, altaristica A Szent Mihály templom iratai (capella s. Michaelis) Kolostorok (religiosa) iratai Albertinum és a szeminárium kertjének iratai Szerződések az Esztergomi Káptalannal Evangelikusok és kálvinisták iratai (acta acatholicorum) Zsidók (judaica) iratai Militaria Katonai iratok Subsidialia Bocskay István, Rákóczi György, Tököly Imre iratai Bethlen Gábor iratai II. Rákóczi Ferenc iratai Állandó deputació (deputatio permanens) iratai Nemzetőrség (garda nationalis) iratai Bírósági ügyek Gazdasági ügyek, számadások (672 kötet) Adóügyek A városgazda számadáskönyvei XXIV. 3. Mezővárosok BÉLAHÁZ MEZŐVÁROS IRATAI ,12 Mestečko Boleráz Úrbéri iratok 1768 Falu könyve GALGÓC MEZŐVÁROS IRATAI ,48 Mestečko Hlohovec Városi jegyzőkönyv 1814 Iratok (bérbeadások, levelezések) Számadások, adók Térképek 1863 JÓKŐ MEZŐVÁROS IRATAI ,20 Mestečko Dobrá Voda Grundbuch (Telekkönyv) Bírói számadáskönyvek Iratok (végrendelet átírások, szerződések) LIPÓTVÁR MEZŐVÁROS IRATAI Ll (1668) ,60 Mestečko Leopoldov Oklevelek (címer és vásártartási) 1712 Bírói számadáskönyvek Telekkönyvek Templomépítési iratok 1862 Úrbéri iratok 1769 Peres iratok, a földesúr és a mezőváros közti per Iratok (gazdasági és politikai) Számadások, végrendeletek, bírósági iratok, levelek Közigazgatási iratok Határterv
4 PÖSTYÉN MEZŐVÁROS IRATAI ,12 Mestečko Piešťany Iratok 1801 Fürdőlátogatók jegyzéke 1806 Tanonclevelek SZOMOLÁNY MEZŐVÁROS IRATAI ,12 Mestečko Smolenice Városkönyv VITTENC MEZŐVÁROS IRATAI ,25 Mestečko Chtelnica Vásártartási oklevelek Grundbuch (telekkönyv) Szőllőmesteri könyvek Egyházi számlák könyve VERBÓ MEZŐVÁROS IRATAI ,12 Mestečko Vrbové Vásártartási oklevél 1696 Bírói számadáskönyv 1822 XXIV. 4. Körjegyzőségek és jegyzőségek AZ ÁBRAHÁMI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,80 Obvodný notársky úrad v Abraháme Közigazgatási iratok AZ ALSÓKOROMPAI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad v Dolnej Krupej Alsókorompa Felsőkorompa Nahács B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók, mutatók 1918 AZ ALSÓLOPASSÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,80 Obvodný notársky úrad v Dolnom Lopašove Alsólopassó Köcsény Lancsár II. Közigazgatási iratok III. Számadáskönyvek Alsólopassó AZ ALSÓSZERDAHELYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,60 Obvodný notársky úrad v Dolnej Strede nad Váhom Alsószerdahely
5 AZ APÁTSZENTMIHÁLYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad v Bohuniciach Alsódombó Pagyár A BÁBI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,35 Obvodný notársky úrad v Bábe Pusztakürt Nagybáb B. Nyilvántartások II. Iratok Elnöki iktatók A BANKAI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,89 Obvodný notársky úrad v Banke Banka Hubafalva Ratnóc Vágszakály III. Számadások Vágszakály A BÉLAHÁZI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,93 Obvodný notársky úrad v Boleráze Bélaház Istvánlak Bogdány Selpőc II. Közigazgatási iratok A CÍFERI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,30 Obvodný notársky úrad v Cíferi Cífer II. Közigazgatási iktatók, mutatók III. Számadáskönyvek Cífer 1918 Pusztapát A DEJTEI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,80 Obvodný notársky úrad v Dechticiach Dejte Felsődombó Kátló II. Közigazgatási iktatók Iratok
6 III. Számadáskönyvek Dejte Felsődombó Kátló A FELSŐATRAKI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,75 Obvodný notársky úrad v Horných Otrokovciach Felsőatrak Árdánfalva Alsóatrak Tótdiós Szerbőc Tótsók Tököld B. Nyilvántartások III. Számadások Felsőatrak Szerbőc Tótsók Tököld A FELSŐDIÓSI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll (1827) ,60 Obvodný notársky úrad v Horných Orešanoch Felsődiós Alsódiós III. Számadáskönyvek Felsődiós 1827 A FELSŐZÉLLEI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad v Horných Zeleniciach Felsőzélle Alsózélle Szilád II. Közigazgatási iktatók, mutatók Iratok A GALGÓC KÖRNYÉKI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,60 Obvodný notársky úrad Hlohovec okolie Vágszentpéter Jalsó Felsővásárd Kaplát B. Nyilvántartások 1909 III. Közigazgatási iratok V. Telekkönyv Jalsó
7 A GALGÓCI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,3 Notársky úrad v Hlohovci A. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók, mutatók Iratok III. Számadások és adókönyvek A GERENCSÉRI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,70 Notársky úrad v Hrnčiarovciach nad Parnou A. Képviselő-testületi jegyzőkönyvek II. Közigazgatási iktatók, mutatók AZ ISPÁCAI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Notársky úrad v Špačinciach B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iratok B. Nyilvántartások A JÓKŐI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,50 Notársky úrad v Dobrej Vode II. Közigazgatási iratok A KARKÓCI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,45 Obvodný notársky úrad v Trakoviciach Karkóc Bucsány II. Közigazgatási iktatók, mutatók Iratok III. Számadások Karkóc Bucsány Maniga A KERESZTÚRI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI ,9 Obvodný notársky úrad v Križovanoch nad Dudváhom A LAKÁCSI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,00 Obvodný notársky úrad v Lukáčovciach A. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók 1918 Iratok III. Számadások Lakács Alsóvásárd Merőce Nyitrapásztó
8 A LIPÓTVÁRI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,60 Obvodný notársky úrad v Leopoldove Lipótvár Beregszeg B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók, mutatók Iratok III. Számadások Lipótvár Beregszeg A MAJTÉNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Majcichove Majtény Kisgeszt A NAGYKOSZTOLÁNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,40 Obvodný notársky úrad vo Veľkých Kostoľanoch Nagykosztolány Alsódubovány Felsődubovány Kiskosztolány B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iratok III. Számadáskönyvek Nagykosztolány Alsódubovány Felsődubovány Besnyőpetőfalva Kiskosztolány A POZSONYNÁDASI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,05 Obvodný notársky úrad v Trstíne Pozsonynádas Vinóc Bikszárd A PÖSTYÉNI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,38 Obvodný notársky úrad v Piešťanoch Pöstyén Kisőrvistye Nagyőrvistye B. Nyilvántartások II. Iratok Elnöki iratok Közigazgatási iktatók, mutatók Iratok
9 Fenyítő iktató Anyakönyvi iktató III. Számadáskönyvek Pöstyén A RÉCSÉNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,65 Obvodný notársky úrad v Rišňovciach Récsény Elecske Décskelecsény Ság III. Számadások Récsény Elecske Décskelecsény Ság IV. Kataszteri birtoklapok Décskelecsény 1894 A RÓZSAVÖLGYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,86 Obvodný notársky úrad v Ružindole Rózsavölgy Pozsonyfehéregyház Fenyves B. Nyilvántartások A SÚRI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad v Šúrovciach Nagysúr Valtasúr Várassúr Nemessúr IV. Térképek Felső- és Középcsöpöny A SZÁRAZPATAKI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,60 Obvodný notársky úrad v Suchej nad Parnou Szárazpatak Gósfalva Harangfalva B. Nyilvántartások A SZOMOLÁNYI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI ,50 Obvodný notársky úrad v Smoleniciach AZ UDVARNOKI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Dvorníkoch 449
10 II. Nemeskürt B. Nyilvántartások Adókönyvek és számadáskönyvek Nemeskürt A VÁGDEBRŐDI KÖZSÉGI JEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,00 Notársky úrad v Drahovciach II. Közigazgatási iratok A VÁGMAGYARÁDI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,50 Obvodný notársky úrad v Modranke B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók, mutatók A VÁGVÖRÖSVÁRI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,02 Obvodný notársky úrad v Červeníku Vágvörösvár B. Nyilvántartások 1909 II. Elnöki iratok Közigazgatási iratok III. Adókönyvek Vágvörösvár 1874 IV. Számadások Vágvörösvár Vágmedence Ratkóc Zsúk A VEDRŐDI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,20 Obvodný notársky úrad vo Voderadoch Vedrőd Vedrődújfau B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iratok A VERBÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,12 Obvodný notársky úrad vo Vrbovom Verbó B. Nyilvántartások A VÍGVÁRI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,00 Obvodný notársky úrad vo Veselom Vígvár Vágbori Koszorány
11 Rákfalu Kismikosfalva II. Közigazgatási iratok A VITTENCI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Chtelnici Vittenc Nézsnafalva Alsórados III. Számadáskönyvek Vittenc Nézsnafalva A ZAVARI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI Ll ,90 Obvodný notársky úrad v Zavar Zavar Alsólóc Felsőlóc Alsószil Felsőszil B. Nyilvántartások II. Közigazgatási iktatók, mutatók XXIV. 5. Egyéb helyi hivatalok ALSÓLOPASSÓ KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Dolný Lopašov Falukönyvek Magánjogi oklevelek APÁTSZENTMIHÁLY KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Bohunice Falukönyvek Számadások BASSÓC KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Bašovce Falukönyvek Iratok, szerződések, tanúvallomások BRESTOVÁNY KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Brestovany Szőlőmesteri jegyzőkönyvek FELSŐHOSSZÚFALU KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Dlhá GERENCSÉR KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Hrnčiarovce Falukönyvek Rendeletek könyve
12 Szent Vendel szobor állítására létesített alapítvány iratai 1843 Szerződések 1850 NÉZSNAFALVA KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Nižná Falukönyvek RÓZSAVÖLGY KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Ružindol Falukönyvek Végrendeletek, elismervények, adóslevelek SZÁRAZPATAK KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Suchá nad Parnou VÁGMEDENCE KÖZSÉG IRATAI ,12 Obec Madunice B. JOGSZOLGÁLTATÁS IV. 4. Járásbíróságok A GALGÓCI JÁRÁSBÍRÓSÁG IRATAI ,12 Okresný súd v Hlohovci - okresný verejný poručník v Hlohovci Telekkönyvi ügyek IV. 7. Közjegyzők THINÁGL JÁNOS NAGYSZOMBATI KÖZJEGYZŐ IRATAI ,80 Verejný notár Ján Thinagl v Trnave Iratok , jegyzőkönyvek, szerződések és egyéb jogi iratok E. GAZDASÁG IV. 1. Energetikai ipar A NAGYSZOMBATI VÁROSI GÁZMŰVEK IRATAI Ll ,60 Mestská plynáreň v Trnave Közigazgatási mutatók Számadások Lajstromok 1901 IV. 9. Élelmiszeripar A NAGYSZOMBATI FIGARÓ RT. IRATAI ,80 Figaro n.p. Trnava STUMMER KÁROLY NAGYSZOMBATI CUKORGYÁRÁNAK IRATAI Ll ,84 Cukrovary Karola Stummera, úč.spol. v Trnave 452
13 XII. 2 Építőüzemek A NAGYSZOMBATI ÉSZAKMAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSZETI ,15 TÁRSASÁG IRATAI Severouhorska stavebná spoločnosť Trnava-viedeň Részvények könyve 1873 Számadáskönyvek I. ISKOLAÜGY II. Általános középiskolák A NAGYSZOMBATI GIMNÁZIUM IRATAI Ll ,40 Gymnázium v Trnave Diákjegyzékek Osztálynaplók Protocollum 1784 Tantestületi jegyzőkönyvek Szabályrendeletek Krónika Közigazgatási iktatók Iratok 1918 III. Szakközépiskolák A NAGYSZOMBATI ÁLLAMI TANÍTÓKÉPZŐ IRATAI ,10 Učiteľský ústav v Trnave V. Tanonciskolák A GALGÓCI TANONCISKOLA IRATAI Ll ,05 Učňovská škola v Hlohovci A NAGYSZOMBATI TANONCISKOLA IRATAI Ll ,10 Učňovská škola v Trnave A PÖSTYÉNYI TANONOCISKOLA IRATAI Ll ,05 Učňovská škola v Piešťanoch VI. Elemi iskolák AZ ALSÓLOPASSÓI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,43 Národná škola v Dolnom Lopašove Osztálynaplók AZ ALSÓRADOSI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,65 Národná škola v Radošovciach Osztálynaplók
14 AZ ALSÓVÁSÁRDI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,99 Národná škola v Dolnom Trhovišti Osztálynaplók AZ APÁTSZENTMIHÁLYI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,66 Osemročná stredná škola v Bohuniciach Osztálynaplók és osztálykönyvek Krónika 1918 A BANKAI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,10 Osemročná stredná škola v Banke Osztálynaplók A BASSÓCI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,82 Rímskokatolícka ľudová škola v Bašovciach Osztálynaplók A BESNYŐPETŐFALVI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,75 Národná škola v Pečeňadoch Osztálynaplók A BUCSÁNYI ELEMI ISKOLA IRATAI ,24 Osemročná stredná škola v Bučanoch A BRESZTOVÁNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,24 Osemročná stredná škola v Brestovanoch Osztálynaplók Tantestületi jegyzőkönyvek A CSETERŐCI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,11 Štátna ľudová škola v Šterusoch - Pustej Vsi A CSIPKÉSI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,30 Rímskokatolícka ľudová škola v Šípkovom Osztálynaplók A DÉCSKELECSÉNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,50 Osemročná stredná škola v Klačanoch Osztálynaplók A DEJTEI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,24 Osemročná stredná škola v Dechticiach Osztálynaplók Az iskolatanács jegyzőkönyvei AZ ELECSKEI ÁLLAMI NÉPISKOLA IRATAI Ll ,69 Štátna ľudová škola v Alekšinciach Osztálynaplók Közigazgatási iratok , Pénztári naplók A FELSŐATRAKI ELEMI ISKOLA IRATAI ,32 Osemročná stredná škola v Horných Otrokoviciach A FELSŐDIÓSI ELEMI ISKOLA IRATAI ,56 Osemročná stredná škola v Horných Orešanoch 454
15 A FELSŐSZERDAHELYI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,55 Rímskokatolícka ľudová škola v Hornej Strede Osztálynaplók A GALGÓCI ÁLLAMI POLGÁRI FIÚ- ÉS LEÁNYISKOLA IRATAI Ll ,00 Štátna meštianska škola chlapčenská a dievčenská v Hlohovci Osztálynaplók 1918 A GALGÓCI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll (1834) ,67 I. osemročná stredná škola v Hlohovci Osztálynaplók Protocollum 1834 Iskolaszéki jegyzőkönyvek Krónika A HARANGFALVI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,05 Národná škola vo Zvončíne Osztálynaplók HUBAFALVAI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll (1858) ,00 Národná škola v Hubine Iskolaalapítási oklevél másolata 1858 AZ ISPÁCAI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,70 Osemročná stredná škola v Špačinciach Osztálynaplók A JÁNOSTELEKI NÉPISKOLA IRATAI Ll ,60 Štátna ľudová škola v Smolenickej Novej Vsi Osztálynaplók Tantestületi jegyzőkönyvek , Vagyonleltár A JÓKŐI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,71 Osemročná stredná škola v Dobrej Vode Osztálynaplók A KÁTLÓI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,45 Osemročná stredná škola v Kátlovciach A KRAKOVÁNYI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,70 Rímskokatolícka ľudová škola v Krakovanoch Osztálynaplók A LANCSÁRI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,25 Národná škola v Lančári A MORVAI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,60 Rímskokatolícka ľudová škola v Moravanoch Osztálynaplók A NAGYKOSZTOLÁNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,85 Deväťročná stredná škola vo Veľkých Kostoľanoch Osztálynaplók A NAGYMODRÓI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,20 Rímskokatolická ľudová škola v Modrovej Osztálynaplók
16 A NAGYSZOMBATI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,85 Národná škola v Trnave Osztálynaplók A NAGYSZOMBATI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,55 Národná škola v Trnave Osztálynaplók A NAGYSZOMBATI FIÚ ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,80 I. stredná škola chlapčenská v Trnave A NAGYSZOMBATI VÁROSI ISKOLA IRATAI (1554) ,56 Mestská škola v Trnave Közigazgatási iratok (1554) AZ OSZTRÓI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,85 Národná škola v Ostrove - Malom Orvišti Osztálynaplók A PÁLDI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,55 Národná škola v Pavliciach A POBEDÉNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,70 Rímskokatolícka ľudová škola v Pobedime Osztálynaplók Közigazgatási iratok A POZSONYFEHÉREGYHÁZI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,08 Národná škola v Bielom Kostole Osztálynaplók Közigazgatási iktatók A POZSONYNÁDASI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,40 Osemročná stredná škola v Trstíne Osztálynaplók A PÖSTYÉNYI ÁLLAMI FIÚ ÉS LEÁNY POLGÁRI ISKOLA IRATAI Ll ,00 Štátna meštianska škola chlapčenská a dievčenská v Piešťanoch A PÖSTYÉNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,05 Národná škola v Piešťanoch Osztálynaplók A PÖSTYÉNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,85 III. národná škola v Piešťanoch A RATKÓCI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,45 Štátna ľudová škola v Ratkovciach Osztálynaplók A SELPŐCI ELEMI ISKOLA Ll ,70 Národná škola V Šelpiciach Osztálynaplók Közigazgatási iratok A SÚRI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,26 Osemročná stredná škola v Šúrovciach Osztálynaplók
17 A SZÁRAZPATAKI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,80 Osemročná stredná škola v Suchej nad Parnou A SZILÁDI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,00 Národná škola v Siladiciach Osztálynaplók Iskolaszéki jegyzőkönyvek A SZOMOLÁNYI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,20 Osemročná stredná škola v Smoleniciach Osztálynaplók AZ ÚJSZABADI KÖZSÉGI NÉPISKOLA IRATAI Ll ,45 Obecná ľudová škola v Novej Lehote Osztálynaplók Közigazgatási iratok Osztálynaplók A VÁGDEBRŐDI ELEMI ISKOLA IRATAI ,03 Národná škola v Drahovciach A VÁGKERESZTÚRI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,30 Osemročná stredná škola v Križovanoch nad Dudváhom Osztálynaplók 1918 A VÁGMAGYARÁDI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,30 Národná škola v Modranke Osztálynaplók 1918 A VÁGMEDENCEI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,35 Národná škola v Maduniciach Osztálynaplók A VÁGŐRI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,35 Rímskokatolická ľudová škola v Strážach Osztálynaplók A VÁGTERBETEI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,75 Národná škola v Trebaticiach Osztálynaplók Közigazgatási iratok A VÁRASSÚRI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,55 Národná škola vo Varovom Šúre Osztálynaplók A VEDRŐDÚJFALUSI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,15 Národná škola V Slovenskej Novej Vsi Osztálynaplók Tantestületi jegyzőkönyvek A VÍGVÁRI RÓMAI KATOLIKUS NÉPISKOLA IRATAI Ll ,50 Rímskokatolická ľudová škola vo Veselom Osztálynaplók A VITTENCI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,50 Deväťročná stredná škola v Chtelnici 457
18 A ZSÚK-RATKÓCI ELEMI ISKOLA IRATAI Ll ,95 Národná škola Žlkovciach-Ratkovciach Osztálynaplók VIII. Egyéb iskolák A GALGÓCI KÖZSÉGI ISMÉTLŐ ISKOLA IRATAI Ll ,05 Obecná opakovacia hospodárska škola v Hlohovci A NAGYSZOMBATI ÓVODA IRATAI ,36 (TYRNAUER KLEINKINDER BEWAHRANSTALT) Detská opatrovňa v Trnave Napló Nyilvántartások Előkészületi füzetek Levelezések, órarend Számadások A PÖSTYÉNYI GAZDASÁGI NÉPISKOLA IRATAI Ll ,35 Ľudová škola hospodárska v Piešťanoch IX. Iskolagondnokságok A GALGÓCI ISKOLAFELÜGYELŐSÉG IRATAI Ll ,68 Školský inšpektorát v Hlohovci Iratok, iskolalátogatási jegyzőkönyvek, lajstromok J. EGÉSZSÉGÜGY ÉS SZOCIÁLIS gondoskodás II. 1. Betegbiztosítók A NAGYSZOMBATI KERÜLETI BETEGSEGÉLYZŐ PÉNZTÁR IRATAI ,50 Mestský priemyselný zbor v Trnave Jegyzőkönyvek K. Egyházi szervezetek VI. Plébániák A BÉLAHÁZI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA IRATAI ,20 Rímskokatolícky farský úrad v Boleráze A DEJTEI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA IRATAI ,30 Rímskokatolícky farský úrad v Dechticiach A NAHÁCSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA IRATAI ,12 Rímskokatolícky farský úrad v Naháči 458
19 VII. Egyházi közösségek A NAGYSZOMBATI PRAVOSZLÁV EGYHÁZ IRATAI Ll ,30 Pravoslávna cirkev v Trnave Protokol konzistotionális Kápolnaleltár 1795 Misekönyvek A VITTENCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG IRATAI ,12 Židovská náboženská obec v Chtelnici Közgyűlési jegyzőkönyvek VIII. Rendek, kongregációk A GALGÓCI FERENCES RENDHÁZ IRATAI ,12 Františkáni v Hlohovci A NAGYSZOMBATI FERENCES RENDHÁZ IRATAI Ll ,30 Františkáni v Hlohovci M. CSALÁDOK, SZEMÉLYEK I. Családok A NAGYSZOMBATI GAMMA CSALÁD IRATAI ,12 II. Személyek LEIHER ERZSÉBET IRATAI ,50 NAGY GYULA IRATAI ,48 SCHUMMER ERNŐ IRATAI Ll ,50 N. CÉHEK, EGYESÜLETEK, ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK I. Céhek A GALGÓCI CÉHEK IRATAI (1911) 0,14 Cechy v Hlohovci Ácsok 1797 Csizmadia céh Kőművesek és kőfaragók 1841 Kovácsok Molnárok Pintérek Szabók A NAGYSZOMBATI CÉHEK IRATAI (1535) ,40 Cechy v Trnave 1873 (1909) Csizmadiák Fazekasok Felcserek
20 Gyógyszerészek 1748 Kalaposok 1592 Kerékgyártók Kereskedők Kertészek körül Kőművesek és kőfaragók Kötélgyártók Kovácsok Lakatosok 1643 Mészárosok (1535) Pékek 1700 körül Szabók Szappanosok és gyertyakészítők 1700 körül Szíjgyártók és nyereggyártók Szűcsök Szűrszabók 1709 Tímárok 1730 Vargák (1909) A NAGYSZOMBATI (KERESKEDŐK) GILDA IRATAI ,70 Gilda v Trnave Számadáskönyvek A VERBÓI CÉHEK IRATAI (1689) ,12 Cechy vo Vrbovom Csizmadiák Szűrszabók 1846 Tímárok Vargák A VITTENCI CÉHEK IRATAI (1676) ,12 Cechy v Chtelnici Takácsok 1676 Egyéb céhek II. Ipartestületek A GALGÓCI JÁRÁSI IPARTESTÜLET IRATAI ,00 Okresné živnostenské spoločenstvo v Hlohovci Iparosok jegyzéke Számadáskönyvek A NAGYSZOMBATI JÁRÁSI IPARTESTÜLET IRATAI ,80 Okresné živnostenské spoločenstvo v Trnave Tagnyilvántartás Lajstromok IV. Egyesületek AZ ALSÓKOROMPAI RÓMAI KATOLIKUS OLVASÓKÖR IRATAI ,10 Rímskokatolícky čítací kruh v Dolnej Krupej Elöljárósági jegyzőkönyv
21 A MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET NAGYSZOMBATI (1856) ,15 FIÓKJÁNAK IRATAI Ll Maďarský všeobecne vzdelávací spolok v Bratislave, pobočka v Trnave Nagyszombati múzeum vendégkönyve Közigazgatási iktató Közigazgatási iratok Dobsa L.: Egy nő kinek elvei vannak (kézirat) 1856 A NAGYSZOMBATI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓEGYLET IRATAI Ll ,50 Dobrovoľný hasičský a záchranný zbor v Trnave Közgyűlési és elnökségi jegyzőkönyvek Zenekör szabályrendelete Tagtörzskönyv Jelentések Tűzjelentések könyve Közigazgatási iktatók Iratok Számadáskönyvek Egyéb A NAGYSZOMBATI SZEGÉNYSEGÍTŐ EGYLET IRATAI ,10 (ARNMEN-VERSORGUNG-VEREIN) Spolok starostlivosti o chudobných v Trnave Számadáskönyvek A RÓZSAVÖLGYI TŰZOLTÓEGYLET IRATAI ,11 Hasičský spolok v Ružindole V. Érdekvédelmi szervezetek A NAGYSZOMBATI LÖVÉSZEGYLET IRATAI ,32 Spolok trnavských ostrostrelcov Tagnyilvántartás Lövésnyilvántartás Iratok Számadások O. GYŰJTEMÉNYEK I. Anyakönyvek EGYHÁZI ANYAKÖNYVEK MÁSODPÉLDÁNYAI Ll ,15 Zbierka druhopisov cirkevných matrík III. Kéziratok KÜLÖNBÖZŐ EREDETŰ KÉZIRATOK GYŰJTEMÉNYE Ll 13. század 0,48 Zbierka rukopisov rozličnej proveniencie második fele
22 IV. Térképek, tervek TÉRKÉPEK TERVEK GYŰJTEMÉNYE ,25 Zbierka máp a plánov V. Plakátok és röpiratok PLAKÁTOK GYŰJTEMÉNYE Ll ,68 Zbierka plagátov VII. 1. Fényképek FÉNYKÉPEK GYŰJTEMÉNYE Ll század 4,08 Zbierka fotografií VII. 2 Filmek FILMEK ÉS NEGATÍVOK GYŰJTEMÉNYE Ll (26 tekercs, felvétel) 20. század 2,50 Zbierka filmov a fotonergatívov VII. 4. Egyéb képanyag ELISMERŐ OKLEVELEK, DIPLOMÁK GYŰJTEMÉNYE ,36 Zbierka diplomov NAPTÁRGYŰJTEMÉNY Ll ,09 Zbierka kalendárov X. Pecsétnyomók és pecsétek PECSÉTNYOMÓK ÉS PECSÉTEK GYŰJTEMÉNYE Ll Zbierka pečatidiel a pečiatok (1991)(1434 db) XI. Egyéb gyűjtemények EGYHÁZI ZENEEGYLETEK GYŰJTEMÉNYE Ll (1748) ,80 Zbierka hudobnín Cirkevného hudobného spolku v Trnave NYOMTATOTT DOKUMENTUMOK GYŰJTEMÉNYE ,24 Zbierka tlačí 462
NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE
NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR BAJMÓCI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA BOJNICE Cím: Tehelná 18, 972 01 Bojnice Telefon: ++421 46 540 34 58 Fax: ++421 46/543 04 19 E-mail: archiv@sanr-pbojnice.vs.sk
RészletesebbenÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA
ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA FIÓKLEVÉLTÁR KÖRMÖCBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI - POBOČKA KREMNICA Cím : ČSA 951/82 967 01 Kremnica /Körmöcbánya/ Telefon : ++ 421 45 674 25 08 Fax: + + 421 45
RészletesebbenA NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR KOMÁROMI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE, POBOČKA KOMÁRNO Cím: Župná 15, 945 36 Komárno Telefon: ++421 35 770 16 93 ++421 35 440 55 85 Fax: ++ 421 35 770 55 86 E-mail: archiv@sanr-pkn.vs.sk
RészletesebbenA BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ZSOLNAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA ŽILINA Cím: Framborská 9 010 01 Žilina Telefon: ++421 41 562 26 19 Fax: ua. E-mail: archiv@saby-pza.vs.sk A levéltár kutatóterme
RészletesebbenA NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ÉRSEKÚJVÁRI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA NOVÉ ZÁMKY Cím: Podzámska 25 940 61Nové Zámky Telefon: ++ 421 35 642 03 98 Fax: ++ 421 35 642 13 25 E-mail: archiv@sanr-pnz.vs.sk
RészletesebbenA NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NYITRAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV NITRA POBOČKA NITRA Cím: Pod Katrušou 1 949 05 Nitra Horné Krškany Telefon: ++421 037 651 66 66 20 E-mail: archiv@sanr-pnr.vs.sk A levéltár
RészletesebbenA BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ALSÓKUBINI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA DOLNÝ KUBÍN
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ALSÓKUBINI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA DOLNÝ KUBÍN Cím: Matúškova 1654/8 026 01 Dolný Kubín Telefon: ++421 43 586 34 98 központ Fax: ++421 43 586 34 23 E mail:
RészletesebbenXVI. 3 Adóhivatalok BESZTERCEBÁNYAI ADÓHIVATAL 1906-1949 17,7 ifm BREZNÓBÁNYAI ADÓHIVATAL 1909-1951 50,9 ifm Levéltári leltár
ÁLLAMI LEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA-FIÓKLEVÉLTÁR BESZTERCEBÁNYA ŠTÁTNY ARCHÍV V BANSKEJ BYSTRICI-POBOČKA BANSKÁ BYSTRICA Cím: Komenského 26 974 00 Banská Bystrica telefonszám : ++421 48 412 48 46 titkárság-
RészletesebbenA POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR SZAKOLCAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA SKALICA
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR SZAKOLCAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA SKALICA Cím: Královská 16 909 01 Skalica Telefon: ++421 34 664 45 67 Fax: ++421 34 664 65 82 E-mail: archiv@saba-psl.vs.sk
RészletesebbenA NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYTAPOLCSÁNYI FIÓKLEVÉLTÁRA
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR NAGYTAPOLCSÁNYI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA TOPOLČANY Cím: Pod kalváriou 2140 955 01 Topolčany Telefon: ++421 38 522 21 26 ++421 38 536 51 51 Fax: ++421 38 536
RészletesebbenA POZSONY ÁLLAMI LEVÉLTÁR TRENCSÉNI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRENČÍN
A POZSONY ÁLLAMI LEVÉLTÁR TRENCSÉNI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE POBOČKA TRENČÍN Cím: Kožušnícka 1, 911 01 Trenčín Telefon: ++421 32 652 39 96 Fax: 421 32 652 22 81 E-mail: archiv@saba-ptn.vs.sk
RészletesebbenA BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR TURÓCSZENTMÁRTONI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA MARTIN
A BICCSEI ÁLLAMI LEVÉLTÁR TURÓCSZENTMÁRTONI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BYTČI POBOČKA MARTIN Cím: Bystrička 155 036 01 Martin Telefon: ++ 421 43 413 41 23 E-mail: archiv@saby-pmt.vs.sk A levéltár kutatóterme
RészletesebbenA POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR MODORI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE-POBOČKA MODRA
A POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR MODORI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE-POBOČKA MODRA Cím: Dolná 140, 900 01 Modra Telefon: ++421 33 647 39 26 Fax: ++421 33 647 39 25 E-mail: archiv@saba-pmodra.vs.sk
RészletesebbenA NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR LÉVAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA LEVICE
A NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR LÉVAI FIÓKLEVÉLTÁRA ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE POBOČKA LEVICE Cím: Vojenská 1 934 01 Levice Telefon: ++421 36 622 57 30 Fax: ++421 36 630 64 22 E-mail: archiv@sanr.plv.vs.sk A levéltár
RészletesebbenJELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL
JELENTÉS A HUNGARIKAFELTÁRÁSRÓL I. KUTATÁS ADATAI 1. Kutató neve: munkahelye (név, cím): munkaköre, beosztása: elérhetősége: Szepessyné Judik Dorottya Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára, 3100,
RészletesebbenPOZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE
POZSONYI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V BRATISLAVE Cím: Križkova ul. č. 7 11 04 Bratislava Telefon: ++421 2 57 28 30 60 központ ++421 2 57 28 32 66 igazgató ++421 2 57 28 32 62 kutató Fax: ++421 2 57
RészletesebbenA POZSONYI FŐVÁROSI LEVÉLTÁR ARCHÍV HLAVNÉHO MESTA SR BRATISLAVY
A POZSONYI FŐVÁROSI LEVÉLTÁR ARCHÍV HLAVNÉHO MESTA SR BRATISLAVY Cím: Primaciálne nám. 3 815 18 Bratislava Telefon: ++421 2 54 43 32 48 titkárság ++421 2 54 64 05 75 kutató ++421 2 54 64 05 68 titkárság
RészletesebbenV. 1029. Dunabogdány nagyközség iratai 1817-1950
Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 115. állvány 16. polc-116. állvány, 2. polc A/ Feudális kori iratok 1817 1834 a/ Közhirdetményi jegyzőkönyv 1817 1834 0,01 fm B/ Polgári kori iratok 1854 b/ Elöljárósági
RészletesebbenXV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
RészletesebbenElőző évi rendezetlen fm. Rendezett fm
A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten
RészletesebbenVeszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 16., tel. 88/ , fax 88/
Csót plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Csót plébánia levéltára (VÉL VI.42.) Raktári egység száma: 12 doboz, 1 köteg Terjedelem: 2,14 ifm Évkör: 1779
Részletesebben3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet
Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és
RészletesebbenIX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) a) A Váci Asztalos Céh iratai 1743 1872 0,14 fm
IX. 1. Vác városi céhiratok levéltári gyűjteménye 1705 1874 ( 1899) Terjedelem: 1,22 fm, 12 doboz, 12 raktári egység Raktári hely: Vác Város Levéltára,... sz. raktár,... polc a) A Váci Asztalos Céh iratai
RészletesebbenVIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye
VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948
RészletesebbenTapolcai Plébánia Levéltára
Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950.
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók 1861-1950 Terjedelme: 76 doboz = 9,12 ifm Helyrajzi jelzete: Tárgyi csomók:
RészletesebbenVIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
RészletesebbenBÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI. f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK V. 1817. BÚCSÚSZENTLÁSZLÓI KÖRJEGYZŐSÉG IRATAI f. Tárgyi csomók (Kötet tárgya) 1901-1950 f. állag terjedelme: 21 doboz = 2,310 ifm 26
RészletesebbenA ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN
4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2006-BAN törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 264. Kapornaki
RészletesebbenVeszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
RészletesebbenVIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
RészletesebbenUgodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
RészletesebbenVASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY V.K.81. VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI 1875-1950 db (0,12) doboz = ifm 38 db csomó = 2, 61 ifm 184 db kötet = 4, 26 ifm Összesen:
RészletesebbenV. 1154. Váckisújfalui körjegyzőség iratai 1838-1950
V. 54. 838 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52 állvány, 3. polc Körjegyzőség közös anyaga 946 D/ Népi demokratikus kori iratok b/ Elöljárósági iratok 946,70 fm Váckisújfalu község 838 A/ Feudális
RészletesebbenBEVEZETŐ. A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950)
BEVEZETŐ A magyarországi németek történetének levéltári forrásai (1670-1950) A kutatás célja A mai magyarországi önkormányzati levéltárakban található azon fondok és állagok mutatójának és rövid ismertetésének
RészletesebbenA KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁR KİSZEGI FIÓKLEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.62. A KİSZEGSZERDAHELYI SCHULTER CSALÁD IRATAI 1662-1935 db doboz = 0,12 fm db doboz = ifm db kötet = ifm Összesen:
RészletesebbenKomárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő)
Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Intézményazonosító: 11272 Az
RészletesebbenSÁRVÁR IRATAI a/ SÁRVÁR NAGYKÖZSÉG IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY V.K.68.a. SÁRVÁR IRATAI a/ SÁRVÁR NAGYKÖZSÉG IRATAI 1869-1950 (1950-1971) db (0,12) doboz = ifm 89 db csomó = ifm 222 db kötet = ifm Összesen:
RészletesebbenUgodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz
RészletesebbenV. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/
V. 373. Szentendre város polgármesterének iratai 1873-1944 /-1953/ Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár, 110. állvány, 2. polc-111. állvány, 16. polc a/ Elnöki iratok 1910-1931 0,11 fm b/ Közigazgatási
RészletesebbenIrodalomtörténeti Közlemények 20. C. évfolyam szám
ADATTÁR ItK (ItK), 116(2012). MERÉNYI-METZGER GÁBOR GVADÁNYI JÓZSEF ÉLETÉNEK ANYAKÖNYVI FORRÁSAI Gróf Gvadányi József (1725 1801) életútja, katonai pályafutása és irodalmi munkássága már teljes egészében
Részletesebben601. fond: Abádszalók nagyközség iratai
601. fond: Abádszalók nagyközség iratai V 601. 1. Képviselıtestületi közgyülési jegyzıkönyv 1897-1902 V 601. 2. Közgyülési jegyzıkönyv 1902-1907 V 601. 3. Közgyülési jegyzıkönyv 1913-1917 Mutatóval A-Z
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai Összes raktári és terjedelme: 171 raktári = 13,89 ifm Helyrajzi jelzet: 34.
RészletesebbenV. 1004. Alberti nagyközség iratai 1814-1950 /-1960/
Terjedelem: 9,86 fm, 54 doboz /6,76 fm/, 103 kötet /2,63 fm/, 22 füzet, 1 lap /0,47 fm/, 180 raktári egység Raktári hely: Nagykőrös, 33. terem, 56-68. polc A/ Feudális kori iratok 1814-1850 2 kötet, /0,07fm/,
RészletesebbenSZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY VIII.56. SZOMBATHELYI PREMONTREI RENDI GIMNÁZIUM IRATAI 1783-1950 22 db (0,12) doboz = ifm 31 db ( ) téka = ifm 232 db kötet = ifm Összesen:
RészletesebbenV. 1073. Mende nagyközség iratai 1921-1950 /-1954/
1921- /-1954/ Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 138. állvány, 11-16. polc C/ Polgári kori iratok 1921-1930 a/ Képviselő-testületi iratok 1921-1930 0,03 fm D/ Népi demokratikus kori iratok /1941-/
RészletesebbenV. 1017. Budaörs nagyközség iratai 1780-1950
Raktári helye: Mester utca, 1 em. raktár, 131. állvány, 3-12. polc A/ Feudális kori iratok 1780-1847 0,15 fm B/ Polgári kori iratok 1849-1871 0,30 fm C/ Polgári kori iratok 1872-1944 a/ Képviselő-testületi
RészletesebbenA Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke.
A Pécsi Tudományegyetem Levéltárának fond- és állagjegyzéke. VIII. Tanintézetek, intézmények 1. A Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem iratai (1837-) 1914-1923 (-1935), 5,48 ifm a. A Rektori
RészletesebbenVIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 55. ZALAEGERSZEGI ÁLLAMI FŐGIMNÁZIUM DEÁK FERENC MAJD ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM IRATAI 1895-1980 Terjedelem: 40 doboz + 59 kötet
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 447. Petőfi Sándor Általános Iskola, Zalaegerszeg iratai 1946-2005 száma, neve, terjedelme: 62 doboz = 6,82 ifm Összes raktári
RészletesebbenI. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
RészletesebbenV. 1143. Tököl nagyközség iratai 1787, 1839-1950
Raktári hely: Mester utca, I. emelet, 149. állvány, 4-6. polc A/ Feudális kori iratok b/ Elöljárósági iratok 1787, 1839-1847 0,10 fm B/ Polgári kori iratok 1 a/ Képviselő-testületi iratok 1848-1855 0,10
RészletesebbenV. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/
V. 377. Szentendre Város Számvevőségének iratai 1893-1944 /-1945/ Terjedelem: 4,56 fm, 11 doboz /1,21 fm/, 115 kötet /3,33 fm/, 1 csomó /0,02 fm/, 127 rakt. e. Raktári helye: Mester utca, fszt. raktár,
RészletesebbenV. 1031. Dunakeszi nagyközség iratai 1892-1950 (-1956)
V. 03. Dunakeszi nagyközség iratai 892-950 (-956) Terjedelem: 9,9 fm, 70 doboz /7,67 fm/, 87 kötet /2,6 fm/, 2 csomó /0,08 fm/, 59 rakt. e. Raktári hely: Mester utca, fszt. 6. állvány, 3-7. polc C) Polgári
RészletesebbenV Váchartyáni Körjegyzőség iratai /-1954/
Raktári helye: Mester utca, földszint, 57. állvány, 7-. polc Váchartyán község iratai 896- C/ Polgári kori iratok a/ Képviselő-testületi iratok 930-944 0,04 fm b/ Elöljárósági iratok 900-944 0,0 fm d/
RészletesebbenKataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben
Kataszteri térképek a szlovák állami levéltárakban és speciális intézményekben Novák Veronika Pozsonyi Állami Levéltár 2010. június 17.-18. Bevezetés: - az első kataszteri térképeket a mai Szlovákia területéről
Részletesebben19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai. I. Szervezeti iratok. II. Ügyintézési iratok: 17 ifm
19. fond. Filadelfia Diakonissza Egylet iratai 1891 1961 17 ifm 1903-ban alapította Biberauer Richárd a Philadelphia Szövetséget, majd 1906-ban az Egyletet, az anyaházat 2 diakonisszával, de később 12-vel
RészletesebbenA MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2015. április 20. IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK 1 1872-1949-ig terjedő
RészletesebbenA ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN
4. sz. melléklet A ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RENDEZÉSI, SELEJTEZÉSI ÉS SEGÉDLETKÉSZÍTÉSI MUNKÁJA 2008-BAN A FOND törzsszáma neve évköre rendezett mennyiség rendezést végezte ALAPSZINTŰ RENDEZÉS IV. 7b. Zala
RészletesebbenIV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897
IV. 448. A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-) 1876-1897 Terjedelem: 19,81 fm (ebből kötet 1,00 fm), 172 doboz, Raktári helye: 25 kötet, 3 csomó, 200 rakt.e. a/ Elnöki iratok -1897 0,10 fm
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996 Raktári száma, neve, terjedelme: 96 doboz = Raktári száma, neve,
RészletesebbenVIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. Raktári jegyzék RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 56. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola iratai 1873 1996 Terjedelem: 96 doboz, 45 kötet 11,96 ifm Elhelyezés:
Részletesebben2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai
2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok
RészletesebbenCsongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B
Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm
RészletesebbenXIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796. 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17. Iratjegyzék
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.21. GÉRCEI KUTASSY-KARTORY CSALÁD IRATAI 1408-1796 1 doboz 0,13 fm /187 fólió/ Raktári hely: 22/402/17 Iratjegyzék 1. d. I. sorozat
RészletesebbenV. 1047. Gyömrő nagyközség iratai 1899-1950
Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 136. állvány, 1-8. polc C/ Polgári kori iratok 1899-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1899-1944 0,25 fm b/ Elöljárósági iratok 1926-1944 2,46 fm c/ Községi bíráskodás
RészletesebbenXIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889. 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.56. A SAÁGHY CSALÁD IRATAI 1279-1889 1 doboz 0,12 fm /199 folió + 2 db fénykép/ Raktári hely: 22/403/19 1. Leszármazási táblázat
RészletesebbenMNL Nógrád Megyei Levéltára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013
MNL Nógrád Megyei Levéltára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 213 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Magyar Nemzeti Levéltár Intézményazonosító: 113385 Az adatszolgáltató
RészletesebbenV. 1065. Kőröstetétlen község iratai 1948-1950
Terjedelem: 1,24 fm, 7 doboz (0,95 fm), 9 kötet (0,29 fm), 16 raktári egység Raktári hely: Mester utca, fszt. raktár, 117. állvány, 20-22. polc D) Népi demokratikus kori iratok a) Képviselő-testületi iratok
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:
RészletesebbenE-kutatás az egyházi levéltárakban
E-kutatás az egyházi levéltárakban Előadás-vázlat, Jövőnk kulcsa a múlt II. országos családtörténeti konferencia Szolnok, 2017.október 12. Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Hild János tér 1. Lakatos
RészletesebbenV. 1019. Ceglédbercel nagyközség iratai /1804-/ 1903-1950 /-1961/
Raktári hely: Nagykőrös, 33. raktár, 126-135. polc A/ Feudális kori iratok d/ Népesség összeírás 1804 0,01 fm C/ Polgári kori iratok 1903-1944 /-1957/ a/ Képviselő-testületi iratok 1903-1944 /-1945/ 0,30
RészletesebbenXXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm
XXVI. Intézetek, intézmények (1872 ) 1945 2008 214,76 fm N 2 Nagykőrösi Állami Tanítóképző Intézet iratai 1948 1957 0,38 fm N 51 Nagykőrösi Állami Arany János Gimnázium iratai 1948 1967 2,60 fm K 52 Ráckevei
RészletesebbenI. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
RészletesebbenOktatási és Kulturális Minisztérium
Adatgyűjtő szervezet: Oktatási és Kulturális Minisztérium FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY STATISZTIKAI OSZTÁLY 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Levélcím: 1884 Budapest Pf.: 1. Az adatszolgáltatás a 229/2006.(XI.20.)
RészletesebbenCÉHIRATOK KASSA VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN
DÓKA KLÁRA CÉHIRATOK KASSA VÁROS LEVÉLTÁRÁBAN A kárpát-medencei céhiratok feltárásának előzményei Az 1970-es évek elején a magyarországi közgyűjteményekben a Veszprémi Akadémiai Bizottság Kézművesipar
RészletesebbenHELYI VÉDETT ÉPÜLETEK
1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda
RészletesebbenLevéltári intézmények 2008. évi adatai
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám:1446/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIV. 38 Csendhelyi Ignác iratai 1767-1854 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 1 csomó = 0,08 ifm 1 csomó = 0,08 ifm
RészletesebbenSieť škôl a školských zariadení
MINISTERSTVO ŠKOLSTVA, VEDY, VÝSKUMU A ŠPORTU SLOVENSKEJ REPUBLIKY ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
RészletesebbenKlebelsberg Kuno ösztöndíjjal támogatott kutatóút 2012
Klebelsberg Kuno ösztöndíjjal támogatott kutatóút 2012 Ösztöndíjas neve: Kovács Eszter, PhD Ország: Szlovákia Kutatás pontos helyszínei: Slovenská Národná knižnica, Martin; Štátná Vědecká knižnica, Banská
RészletesebbenA MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2016. május 10. Tartalom Fondfőcsoport Fondfőscsoport Oldalszám száma
RészletesebbenSomogy Megyei Levéltár. Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363.
Somogy Megyei Levéltár Pusztaszemesi mgtsz-ek (tszcs-k) iratgyűjteménye 1953 1992. XXX. 363. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. kisdoboz, 188 nagy doboz, csomó, Iratok: 23,50 ifm. kötet,
RészletesebbenADOMÁNYOK ADATAI
ADOMÁNYOK ADATAI - 2017 A támogatás kedvezményezettje: Magyar Edzők Társasága A támogatás kedvezményezettje: Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány A támogatás kedvezményezettje: Jó Természet
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIV. 203a. Zala Megyei Kirendeltsége járás I. iratai 1945-1950 Raktári száma, neve, terjedelme: 17 doboz = 1,87 ifm Raktári száma, neve,
RészletesebbenZALA MEGYEI LEVÉLTÁR LAJSTROM
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XIII. 9. Dervarits család iratai 1757-1870 száma, neve, terjedelme: Összes raktári és terjedelme: 2 doboz = 0,22 ifm 2 doboz = 0,22 ifm Helyrajzi
RészletesebbenHatártalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
RészletesebbenIX. 311. A Pest megyei községi legeltetési társulatok iratainak levéltári gyűjteménye 1873-1905, 1930-1944 (-1964)
Terjedelem: 1,61 fm, 13 doboz /1,36 fm/, 13 kötet /0,19 fm/, 2 csomó /0,02 fm/, 10 füzet /0,04 fm/, 38 raktári egység Ténylegesen meglévők: 1,45 fm, 12 doboz /1,24 fm/, 11 kötet /0,15 fm/, 2 csomó /0,02
RészletesebbenIV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944
IV. 449. A Váci járás főszolgabírájának iratai (1884-)1898-1944 a/ Elnöki /bizalmas/ iratok 1898-1924 0,10 fm b/ Általános iratok /1884-/ 1898-1944 70,25 fm c/ Kihágási iratok 1898-1929 1,94 fm d/ Katonai
Részletesebben6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész
RészletesebbenİRIMAGYARÓSDI KÖRJEGYZİSÉG IRATAI
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY V.K.54. İRIMAGYARÓSDI KÖRJEGYZİSÉG IRATAI 1888-1950 db (0,12) doboz = ifm 38 db csomó = ifm 61 db kötet = ifm Összesen: = 2, 87 ifm Raktári
RészletesebbenNYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE
NYITRAI ÁLLAMI LEVÉLTÁR ŠTÁTNY ARCHÍV V NITRE Cím: Novozámocká 273 951 12 Ivánka pri Nitre Telefon: ++421 37 656 42 63 ++421 37 656 42 64-5 Fax: ++421 37 656 42 68 E-mail: archiv@sanr.vs.sk A kutatóterem
RészletesebbenV. 1159. Vasad nagyközség iratai 1926-1950
V. 59. 926950 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 52. állvány, 6. polc C/ Polgári kori iratok 926944 a/ Képviselőtestületi iratok 926944 0,09 fm b/ Elöljárósági iratok 937944,0 fm D/ Népi demokratikus
RészletesebbenV. 1109. Solymár nagyközség iratai 1834-1949
V. 09. 834- Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 45. állvány, 3-6. polc A/a Képviselő-testületi iratok 834-848 /-853/ 0,05 fm B/a Képviselő-testületi iratok 852-854 0,04 fm C/a Képviselő-testületi iratok
RészletesebbenKÖZLEMÉNYEK GAUCSÍK ISTVÁN. ondok és gyûjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban 1
KÖZLEMÉNYEK GAUCSÍK ISTVÁN ondok és gyûjtemények feldolgozása, segédletek készítése a vágsellyei levéltárban 1 A levéltári dokumentumok megfelelõ szintû kutatói és közszolgálati jellegû felhasználása a
RészletesebbenPÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ REPERTÓRIUM A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI FIÓKLEVÉLTÁR IRATAIHOZ CÍMŰ KIADVÁNY ELŐKÉSZÍTÉSE
PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ REPERTÓRIUM A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI FIÓKLEVÉLTÁR IRATAIHOZ CÍMŰ KIADVÁNY ELŐKÉSZÍTÉSE Pályázati azonosító: 204190/00012 A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának iratanyagáról
RészletesebbenSzent Erzsébet út SÁROSPATAK KASSA
Szent Erzsébet út SÁROSPATAK KASSA SZOLGÁLTATÓI füzet Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 HU-SK 2008/01/ 1.3.1 www.husk-cbc.eu. Sárospatak 3950 Szent Erzsébet Ház Szent
RészletesebbenV. 1044. Gödöllő nagyközség iratai 1902-1950
Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 135. állvány, 2-9. polc C/ Polgári kori iratok 1902-1944 a/ Képviselő-testületi iratok 1922-1933 0,18 fm b/ Elöljárósági iratok 1902-1944 2,34 fm d/ Adókezelési és
Részletesebben1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/202. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről. melléklet H B T Jelmagyarázat Homlokzati elemek, vakolatdíszek - architektúra,
RészletesebbenPannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint
Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete
Részletesebben