Magyar Máltai Szeretetszolgálat
|
|
- Petra Barnané
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Máltai Szeretetszolgálat
2 2
3 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régió Kozma Imre atya elnök apostoli protonotárius Amikor nagyon nagy a baj, az ember sokkal többre képes. Ezeket én kegyelmi pillanatoknak nevezem, ilyenkor az ég és föld találkozik. Ekkor kiderül, hogy bennünk isteni erők szunnyadnak és nem üres az ég. Embert próbáló feladat lenne, ha megkísérelnénk összesűríteni néhány oldalban az előző évtizedek tevékenységét. Azoknak az embereknek a száma akik hozzánk fordulnak gondjukban, bajukban és orvoslást, reményt vártak tőlünk megsokszorozódott. Minden fájdalomszántotta arc, megfakult tekintet, közöny vagy révület mögé bújtatott magány mind, mind a Gondviselő Szeretet után kiált. Fel kell tehát szítanunk másokban, önmagunkban pedig meg kell őrizni a reményt, hogy képesek legyünk egymást szeretni, elhordozni, gyámolítani Jézussal Jézusért! Sok szeretettel adjuk át Önöknek a szolgálatunkról szóló ízelítőt. Rigóné Kiss Éva régió ügyvezető 3
4 MÁLTAI CSOPORTOK Baja Békéscsaba Csongrád Gádoros Gyula Jánoshalma 4 Kalocsa Kecel Kecskemét Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kiskunmajsa Makó Mártély Orosháza Szarvas Szeged Szegvár Szentes Üllés
5 SZUVERÉN MÁLTAI LOVAGREND Jelmondat: A hit védelme és a szegények szolgálata "Tuitio fidei et obsequium pauperum A Lovagrend hivatalos címere: A Szuverén Máltai Lovagrend az egyik legrégebbi intézménye a nyugati és keresztény civilizációnak. A rend gyökerei Jeruzsálembe vezetnek vissza, itt jött létre Boldog Geradus kezdeményezésére a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett ispotályos közösség 1099-ben. II. Pászkál pápa 1113-ban hagyta jóvá a rend működését. A keresztes háborúk folyamán vett fel a rend katonai, védelmi szerepet. A rend 1310-ben Rodoszra költözött. Az önálló szuverén rend 1523-ban kénytelen volt elhagyni Rodoszt, és VII. Kelemen pápa jóváhagyásával megkapta V. Károly császártól Málta szigetét. A törökök ostromolták a szigetet, de Jean Parisot de la Valette nagymester vezetésével visszaverték őket. Fogadalmuk szerint nem harcolhattak keresztényekkel, ezért a napóleoni háborúk következményeként 1798-ban távozniuk kellett a szigetről. A lovagok tehát szétszéledtek a világban. A rend mai teljes neve: Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szuverén Katonai és Ispotályos Szent János Rend. A rend élén 2008-óta Fra Matthew Festing nagymester áll, aki ebben a tisztségben a hetvenkilencedik. A rendnek több nagy intézménye is van; a betlehemi kórház szülészeti és gyermekgyógyászati feladatot lát el, és a rend működteti a világ egyetlen leprakórházát Szenegálban. Több idősek otthonát, klinikát és egészségügyi központot is fenntart. A Szuverén Máltai Lovagrend hivatalos segélyszervezete a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Fra' Matthew Festing Szuverén Máltai Lovagrend nagymestere 5
6 A máltai pajzs a nyolcágú kereszttel A Szolgálat történetéből Magyarországon az 1989-es politikai fordulattal egyidőben megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A kezdetben maroknyi lelkes csapatból az eltelt évek Magyarország, sőt Közép-Európa egyik legerősebb karitatív szervezetét formálták. Komoly erőfeszítések menekült hullám, délszláv háborúk árán tudták megoldani az önkéntesek az eléjük tornyosuló feladatokat úgy, hogy mindvégig megőrződött a Máltai Szeretetszolgálat missziós alapja: A hit védelme a szegények szolgálata A kecskeméti csoport 1991 augusztusában alakult meg. Szolgálatára áll Kecskemét, valamint a környező települések, tanyák rászorultjainak. A máltaiak bíznak abban, hogy munkájukkal ha megszüntetni nem is enyhíteni tudják mások szenvedését. A kecskeméti csoport jelenleg 75 fő alkalmazottal és mintegy 80 fő önkéntessel működteti hajléktalan emberek számára intézményeit és karitatív szolgálatait. A Szeretetszolgálat sokágú tevékenységét legjobban az adomány kifejezés szimbolizálja, amely olyan ajándék, amit azért kapunk, hogy tovább adhassuk. Az adományok mögött ezer és ezer jószándékú ember szolgáló, szervező és gyűjtő munkája áll. Az ifjúság bevonása A Szolgálat az ifjúság bevonásával számos karitatív tevékenységet végez. Ilyen a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű program, melyben fiatalok segítenek szolgálatukkal rászoruló embereket. ADD MAGAD jelszóval a csoport ifjúsági tagozata több saját programot is lebonyolított. Elsőként tavaszi takarítást tartottak Kecskemét városrehabilitációs övezetében a Föld napja alkalmából, majd a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely falát varázsolták újjá. Több fiatal vesz részt az évente megrendezésre kerülő erdélyi mozgássérült táborban is. Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) partner szervezeteként fogadnak külföldi önkénteseket. 6
7 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Intézményei NAPPALI MELEGEDŐ Szolgáltatásai: étkezés; tisztálkodás; mosatás; szociális ügyek intézése; könyvkölcsönzés; filmklub; lelki óra; munkához segítő program. Kapacitás: 70 fő/nap HAJLÉKTALANOK HÁZIORVOSI RENDELŐJE Szolgáltatás: ingyenes orvosi ellátás. Pszichiátriai szakrendelés NÉPKONYHA Szociálisan hátrányos helyzetű személyek egy tál meleg étellel való kiszolgálása. Kapacitás: 100 adag/nap CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONA Szolgáltatásai: családok ellátása (ruházat, élelem, tisztítószer); jogi tanácsadás; életviteli tanácsadás; szociális munka, egyéni esetkezelés; szabadidős programok. Kapacitás: 21 fő UTCAI SZOCIÁLIS MUNKA SZOLGÁLAT Ellátja az utcán élő hajléktalan embereket (élelmiszer, ruházat, gyógyszer, információ- és tanácsadás). Kapacitás: 1 szolgálat DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS HAJLÉKTALAN DISZPÉCSER SZOLGÁLAT A feladat a hajléktalanok gyors, szakszerű segítséghez juttatása a jelzőrendszer segítségével, valamint a régiós adatbázis hatékony működtetése és karbantartása. Kiemelten fontos feladat a területen jelentkező hajléktalan krízishelyzetek megoldása, a krízisautók működtetésének megszervezése. MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ KRÍZISAUTÓ SZOLGÁLAT Ellátási terület: Bács-Kiskun Megye Szakmai koordinátor: Diszpécser Szolgálat SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT Feladatai: nyilvántartás, adminisztráció, önkéntesek mozgósítása, kríziscsomagot kérő családok körülményeinek feltérképezése, a különböző intézmények és szolgálatok munkájáról felvilágosítás nyújtása. Karitatív szolgálat RUHA- ÉS ADOMÁNYRAKTÁR Szolgáltatás: Ruhaneműk gyűjtése, válogatása és szétosztása a hajléktalan emberek, ill. a város más rászorultjai számára. Karitatív szolgálat 7
8 SZOCIO-BUSZ SZOLGÁLAT Heti egy alkalommal a mozgássérült vagy idős, veszélyeztetett személyek látogatása, segítése, adományok juttatása, orvoshoz szállítás, stb. Karitatív szolgálat MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT EBÉDHORDÓ SZOLGÁLAT BETEGEKNEK Karitatív szolgálat PÉNZÜGYI - HAZDASÁGI OSZTÁLY MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT DÉL - ALFÖLDI RÉGIÓ TITKÁRSÁG Ellátási terület: Dél - Alföldi Régió (20 település) MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI, ÖNKÉNTES SZOLGÁLAT MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT GAZDASÁGI IRÁNYÍTÁS A MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT EGYÉB, RENDSZERES PROGRAMJAI Gondviselés Idősek Klubja Anyák Klubja Városi Civil Kerekasztal Gesztori Szolgálat Hajléktalanok Könyvtára Kárpát-medencei Segítő és Adomány Program Kárpát-medencei Ifjúsági Program Lichtenstein Gyermek Üdültetési Program Malteser-Hilfdienst Mellrichstadt Külkapcsolati Program Kárpát-medencei Szakmai Intézményfejlesztési Program ( Filmklub Régiós Pályázati Menedzsment Központ Fő Pályázatok: VELUX Alapítványok Kivezető utak Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központ létrehozása HKA Vissza az utcáról lakhatási program TÁMOP GyógyítLak pályázati program TÁMOP FogLak Projekt 2. kiemelt pályázati program DAOP-5.1.2/C-09-2f Mezeiváros és Ürgés integrált jellegű szociális városrehabilitáció 8
9 Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Otthon Intézményei NAPPALI MELEGEDŐ Kapacitás: 39 fő Éjjeli Menedékhely Kapacitás: 45 fő/nap Átmeneti Szállás Kapacitás: 13 fő Hajléktalanok Otthona Kapacitás: 28 fő Rehabilitációs Otthon Kapacitás: 21 fő A Régió egyéb intézményei Szeged 24 órás Egészségügyi Centrum Játszótér Nappali Melegedő Utcai Gondozó Szolgálat I.-II. Orosháza Játszótér 9
10 Egészséges Bács-Kiskunért Komplex emberi erőforrás fejlesztési program TÁMOP Miért fontos az egészség? A testi és lelki egészség meghatározza az egyes emberek életét, életminőségét, hiszen jelentős társadalmi egyenlőtlenségek figyelhetők meg a lakosság egészségében, különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok egészségi állapotát illetően. A lakosság korösszetétele és a munkanélküliség, elszegényedés összefüggésben áll a lakosok egészségi és lelki állapotának romlásával is. A Máltai Szeretetszolgálat által megvalósításra kerülő pályázati program a közösségbe vonás mellett, az érintett személyek egészségtudatosságának fejlesztését tűzi ki célul. Fontos még az emberek együttműködő készségének, szociális érzékenységének fejlesztése, amely mind hozzájárul az életminőség javításához és az egészségben eltöltött életévek növeléséhez. 10
11 Esélyegyenlőségi alapelvek Az esélyegyenlőségi alapelveket minden területen alkalmazzuk, különös tekintettel a hajléktalanellátásban, az idősellátásban, a fogyatékkal élők ellátásában, a hátrányos helyzetű családok, gyermekek és szociális háló peremére került embertársaink ellátásában. Emellett kiemelt figyelmet kapnak a katasztrófavédelem, a zarándokutak, és a fiatalokat megszólító új programok és fejlesztések. 11
12 12 Programok, résztvevők aránya
13 2015. május 15. Kiskunhalas Mobil tüdőszűrő állomás július 24. Kecskemét Egészség nap 13
14 2015. augusztus 4. Kalocsa Tábor augusztus.18. Kiskunmajsa Rajzverseny 14
15 2015.szeptember. 04. Kiskunfélegyháza Játszóbusz 2015.szeptember 30. Baja Egészségműhely 15
16 ÁPRILIS április 11. Kiskunfélegyháza Egészség műhely április 23. Kecskemét Egészség műhely április 25. Kiskunhalas Egészség műhely április 25. Kiskunmajsa Egészség műhely április 30. Baja Egészség műhely április 30. Kalocsa Egészség műhely MÁJUS május 5. Kiskunhalas Egészség műhely május 8. Izsák Tüdőszűrő busz május 15. Kiskunhalas Tüdőszűrő busz május 21. Kecskemét Egészség műhely május 22. Kalocsa Egészség műhely május 26. Baja Egészség műhely május 28. Kiskunfélegyháza Egészség műhely JÚNIUS június 9. Kiskunmajsa Tüdőszűrő busz június 18. Baja Egészség műhely június 19. Kalocsa Egészség műhely június 19. Kecskemét Egészség műhely június 19. Kelebia Tüdőszűrő busz június 23. Kiskunfélegyháza Egészség műhely 16
17 JÚLIUS július 10. Kiskunhalas Egészség műhely július 14. Dunaszentbenedek Játszóbusz július 16. Kiskunfélegyháza Egészségnap július 21. Kiskunmajsa Egészség műhely július 22. Kalocsa Egészségnap július 23. Baja Egészségnap július 24. Kecskemét Egészség műhely július 24. Kecskemét Egészségnap július 27-aug. 01. Kiskunmajsa Egészségtábor július 28. Kiskunhalas Egészségnap július 29. Kiskunmajsa Egészségnap AUGUSZTUS augusztus 3-7. Kalocsa Életmód tábor augusztus 7. Bácsalmás Játszóbusz augusztus Kecskemét Életmód tábor augusztus Baja Életmód tábor augusztus Kiskunhalas Életmód tábor augusztus 14. Bugacpusztaháza Játszóbusz augusztus 18. Kiskunmajsa Játszóbusz augusztus Kiskunfélegyháza Életmódtábor augusztus 26. Kiskunhalas Játszóbusz 17
18 SZEPTEMBER szeptember 04. Kiskunfélegyháza Játszóbusz szeptember 04. Kiskunfélegyháza Tüdőszűrő busz szeptember 07. Kecskemét Játszóbusz szeptember 11. Nyárlőrinc Játszóbusz szeptember 11. Kunszentmiklós Játszóbusz szeptember 15. Jánoshalma Játszóbusz szeptember 17. Kiskunmajsa Egészség műhely szeptember 18. Kalocsa Tüdőszűrő busz szeptember 19. Kalocsa Játszóbusz szeptember 24. Bácsalmás Tüdőszűrő busz szeptember 25. Kalocsa Egészség műhely szeptember 25. Baja Játszóbusz szeptember 25. Baja Tüdőszűrő busz szeptember 28. Kiskunhalas Egészség műhely szeptember 30. Baja Egészség műhely szeptember 30. Kiskunfélegyháza Egészség műhely OKTÓBER október 14. Kecskemét Rajzverseny október 6. Kiskunmajsa Rajzverseny október 6. Kiskunhalas Rajzverseny október 01. Kunszentmikós Tüdőszűrő busz október 14. Kiskunmajsa Egészség műhely október 13. Kalocsa Rajzverseny október 14. Kiskunfélegyháza Rajzverseny október 15. Baja Rajzverseny október 21. Jánoshalma Tüdőszűrő busz 18
19 Minden azon múlik, ki tudjuk-e fejezni, meg tudjuk-e értetni a másikkal, hogy összetartozunk. Ha igen, az ember élete kikerekedik, egész lesz, azaz egészséges. ( Kozma Imre atya ) 19
20 Elérhetőségek: Cím: Telefon: .: 6000 Kecskemét, Hoffmann J. u /
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére. intézményi referens
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére 9. Tárgy: Hajléktalan személyek nappali ellátása Az elıterjesztést készítette: Rostásné Rapcsák Renáta
RészletesebbenA dél-alföldi régió beszámolója 2008.
A dél-alföldi régió beszámolója 2008. Baja A csoport megalakulásának évszáma: 1990 Létszáma: 36 tag és 11 önkéntes Csoportvezető: Bohacsek Lászlóné - Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10., - Telefon: 20/207-48-92
RészletesebbenElőterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére
Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása
RészletesebbenKedves Barátaink! Jézussal Jézusért! Hálás köszönettel mindenért. Rigóné Kiss Éva
. 1 Kedves Barátaink! Sok szeretettel adjuk át Önöknek a 2011-ben végzett szolgálatunkról, munkánkról szóló ízelítőt. Embert próbáló feladat lenne, ha megkísérelnénk összesűríteni néhány oldalban az előző
RészletesebbenSzakmai beszámoló. 2011. január 1. - 2011.december 31.-ig 2011.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertana A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének gesztorálásával működő Dél-alföldi Regionális Módszertani Intézmény Konzorciumi
RészletesebbenJavasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenTámogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenJövőkép - Dilemmák és megoldási lehetőségek a hajléktalan-ellátásban HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Balatonföldvár, 2010. szeptember 9-10.
1. dia A közalapítvány tevékenységének áttekintése 1 2. dia A közalapítvány tevékenységei HKA A hajléktalan-ellátás fejlesztése Intézményfenntartás FOGLAK projektiroda Módszertani tevékenység Nyilvánosság
RészletesebbenHajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a as időszakban
Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2012-13-as időszakban A közalapítvány tevékenységei H A J L É K T A L A N O K É R T K Ö Z A L A P Í T V Á N Y A HAJLÉKTALANELLÁTÁS FEJLESZTÉSE INTÉZMÉNYFENNTARTÁS
RészletesebbenKedves Barátaink, Hálás szívvel gondolunk segítőinkre, támogatóinkra, mivel az Ő bizalmuk nélkül nem boldogulnánk.
Kedves Barátaink, amikor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának 2008. évi munkájából ízelítőt adó összeállítást lapozgatják, remélem, sikerül valamit felvillantani abból a sokszínűségből,
RészletesebbenSzakmai beszámoló módszertani munkáról 2008. 01. 01 2008. 07. 01.
Az a támasz, amelyet az ember az életben leggyakrabban használ, a remény. (Veltman) Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertana Szakmai beszámoló módszertani munkáról
RészletesebbenAz ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA
Az ÁNTSZ EGÉSZSÉGNEVELŐ MUNKÁJA Sinyiné Nagy Éva ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézete Békéscsaba, 2010. 09.29. A Dél-alföldi régió 254 település Régiós egészségvédelmi struktúra ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális
RészletesebbenIgényelt támogatás (Ft) Pályázati azonosító. Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenHajléktalanok. Az utca emberei
Hajléktalanok Az utca emberei Hajléktalanok Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.
RészletesebbenMegvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest.
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenJ Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné
J Ó GYAKORLATOK A CSALÁDSEGÍTÉS TERÜLETÉN Előadó: Kósa Gyuláné Bevezetés A családsegítés célja Jelzőrendszer ő Ellátandó célcsoportok jellemzői Jellemző probléma területek Igénybevétel Alapelvek, Szociális
RészletesebbenTÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
RészletesebbenSZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető
SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető KAPACITÁSOK ÉS KIHASZNÁLTSÁG Hajléktalan állandó időszakos
RészletesebbenAz előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításának célja az, hogy megtörténjen a törvényi szintű szabályozást igénylő felkészülés az életvitelszerű közterületi
RészletesebbenAz Egészségügyi Centrumok működése
ellátásáért a gazdasági válság árhullámaival szemben Az Egészségügyi Centrumok működése Dr. Kass Ferenc MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT - magyar katolikus jótékonysági hálózat, kiemelkedően közhasznú szervezet,
RészletesebbenEredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében. Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét
Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét Az MMSz feladata, hogy segítséget nyújtson a szükségben lévőknek, amelynek érdekében a társadalom és
RészletesebbenSzociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
RészletesebbenA koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények
13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,
RészletesebbenTervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
RészletesebbenCsalád és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés
GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu
Részletesebben1. oldal, összesen: 21
KMR-101 KMR-102 KMR-103 KMR-104 KMR-105 KMR-106 KMR-107 KMR-108 KMR-109 Misszió Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szociális Gondozó Központ 1194 Budapest, Viola utca 30. Dankó u. 11. 2030 Érd,
RészletesebbenPályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése támogatás (Ft) 1051 Budapest Arany János u. 31. 1051 Budapest Arany János u. 31.
KMR-101 TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 13880-4/2015/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért
RészletesebbenSZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei
RészletesebbenM.8. számú melléklet
EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. elérhetőségei, ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2010. március2 1-jétől EDF
RészletesebbenA Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium Működése
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium Működése Első Szakasz 2011. november 1. 2012. március 31. Balatonföldvár 2012. augusztus 30.-31. Aknai Zoltán Közterület helyett emberibb Körülmények (Menhely Alapítvány)
RészletesebbenA máltai misszió. A bizalom jelképe
A bizalom jelképe A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot küldetése a hit védelmére és a szegények megsegítésére szólítja. Az örök életbe vetett hite alapján megkérdôjelezhetetlen bizalommal hagyatkozik a
RészletesebbenKeszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.
Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, 2017. november 21. Nemzetközi kitekintés Népességszerkezet és a népesség elöregedése 2015. január
RészletesebbenA Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről
NEMZETI REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes
RészletesebbenHírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program
Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.
RészletesebbenPályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs
2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport
RészletesebbenA NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL
A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi
RészletesebbenHajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2013-14-es időszakban
Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2013-14-es időszakban KURATÓRIUMÁNAK ELNÖKE: PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2013/14. 1 A közalapítvány tevékenységei H A J L É K T A L A N O K É R T K Ö Z A L A P Í T
RészletesebbenMegvalósítás helyszíne, település. Pályázati azonosító. Igényelt támogatás (Ft) Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 13818-6/2016/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenF1. számú függelék Ügyfélszolgálatok
F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok 1/6. oldal DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. ügyfélszolgálati egységei A megadott nyitva tartás idők változhatnak, melyekről az érintett fogyasztókat tájékoztatjuk. Az aktuális
RészletesebbenM.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete
RészletesebbenTájékoztató a családon belüli erőszak elkövetői részére (bántalmazó részére)
Tájékoztató a családon belüli erőszak elkövetői részére (bántalmazó részére) Éjjeli Menedékhely Sörháztér 3. Kapcsolattartó: Fodor Mónika ÉJJELI MENEDÉKHELYEK Intézmény Felettes szerv Férőhely Feltétel
RészletesebbenA leghidegebb napok 2011/2012 telén,
A leghidegebb napok 2011/2012 telén, avagy mi történt február 1. és február 15. között? (Menhely Alapítvány) 1 Regionális Diszpécser Szolgálatok Intézmény Ellátási terület Telefonszám Utcai Szociális Segítők
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ
ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:
RészletesebbenSZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HUMÁNSZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJA 700 Szekszárd, Vörösmarty Mihály utca. Tel.: 74/-474, -47 Fax: 74/-474. számú elıterjesztés az SZMJVK Szociális és Egészségügyi Bizottsága 00..-án
RészletesebbenMENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE)
DAKK-4/2015-2016. MENETRENDI ÉRTESÍTÉS (BÁCS-KISKUN MEGYE) a Hivatalos Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megye területére érvényes menetrendi kötetéhez A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ 2016. június
RészletesebbenM.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: 4. február 15-től
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete
RészletesebbenElsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány
Elsőként Lakhatást Szakmai Nap 2016. november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatást! Utcáról Lakásba? A program előzményei PHARE program foglalkoztatás segítése Foglalkoztatási Lakhatási
Részletesebben(2) Az (1) bekezdésben felsorolt intézmények címét és elérhetőségét az 1. függelék tartalmazza.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 46/2018. (XII.15.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak
RészletesebbenPécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005.(10.20.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 9/2004.(03.31.) számú rendelet módosításáról
4 sz. melléklet Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 31/2005.(10.20.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról szóló 9/2004.(03.31.) számú rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése
RészletesebbenBeszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről
Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,
RészletesebbenF.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
RészletesebbenEDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/6. oldal Ügyfélszolgálati
RészletesebbenCsongrád Megyei Rendır- fıkapitányság H i v a t a l a 6722 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 22-24. Telefon: 62/562-400
Csongrád Megyei Rendır- fıkapitányság H i v a t a l a 6722 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 22-24. Telefon: 62/562-400 IDEIGLENES MEGELİZİ TÁVOLTARTÁS ELRENDELÉSE ESETÉN IGÉNYBE VEHETİ SZÁLLÁSHELYEK CSONGRÁD
RészletesebbenAz Alapítv. azon belül l a legelesettebb emberek. kséges feltételrendszer. telrendszer
Az Alapítv tvány céljac A Segítő Kéz z Alapítv tvány 1999-ben alakult, így már r 11 éve dolgozik a szociális ellátásban azon belül l a legelesettebb emberek segítésében. Az Alapítv tvány időskor skorúak
RészletesebbenNKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek
Részletesebbenikt. szám: FPH079 /668-3 /2016 Levelében megfogalmazott kérdéseire válaszolva, amelyben arról kéri véleményemet, hogy a
Bu Da ~PeST 1 Budapest Föváros.FöpolgármesterJ AKTAPÉLDÁNY -------------~--------------------------------------------~-,~--S-/;_c~ff. e 11m1111mw~~~111m11111 ~10 1000077840089* Tokody Marcell Gergely képviselő
RészletesebbenVállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon
Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós docens Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Szeged, 2011. október 26.
RészletesebbenIntézmény neve Elérhetőség Bekerülési feltételek Szolgáltatások. Jópásztor Nővérek Anyaoltalmazó Ház
Anyaotthonok Ha 18 év alatti gyermekeddel keresel szálláslehetőséget, akkor anyaotthonba vagy családok átmeneti otthonába kell jelentkezned. szállásokon és éjjeli menhelyeken nem tartózkodhatnak kiskorúak.
RészletesebbenKÖZALAPÍTVÁNYI IRODA Tel: (06-1) 261-77-04, Fax: (06-1) 262-10-21 Web: www.hajlektalanokert.hu E-mail: kozalapitvany@hajlektalanokert.
KÖZALAPÍTVÁNYI IRODA Tel: (06-1) 261-77-04, Fax: (06-1) 262-10-21 Web: www.hajlektalanokert.hu E-mail: kozalapitvany@hajlektalanokert.hu Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. Dr. Felkai
RészletesebbenPályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 13818-6/2016/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
RészletesebbenBerettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2014. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
RészletesebbenINTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK
INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁK Szociális szolgáltatások 56 (1) A szociálisan rászorultak részére személyes gondoskodást az állam, valamint az önkormányzatok biztosítják (1993 évi III tv A szociális igazgatásról
RészletesebbenSikeres fejlesztések a Dél-alföldi régióban
Sikeres fejlesztések a Dél-alföldi régióban Závogyán Judit Dél-alföldi Regionális szakmai vezetı Kiskırös,2010.11.17. TÁMOP 3.2.2 országos lefedettség Fejlesztés 3.1.1 kiemelt program 3.2.2 Dél-alföldi
RészletesebbenSZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK /2005. (IX..) számú rendelete formák szabályairól szóló többször módosított 13/1993. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet módosításáról módosításáról szóló
RészletesebbenMegmozdítani a mozdíthatatlant
Megmozdítani a mozdíthatatlant A Vissza az utcáról program tapasztalatai Szabó Andrea (Hajléktalanokért Közalapítvány) 1 A vissza az utcáról program előzményei 2010: 2011: a Magyar Köztársaság 2010. évi
RészletesebbenMÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.
Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés
RészletesebbenSzociális Szolgáltatások igénybevehetősége - 2015
Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége - 2015 2015. január 1-től több jogszabály tételesen rendelkezik arról, hogy az egyes szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások, valamint a gyermekvédelmi szakellátás
RészletesebbenF.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítás: Orosházi fiókiroda nyitvatartása megváltozik
RészletesebbenSZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona
SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona Sopron, Major-köz 3. Gondozási Központ: Étkeztetés Házi segítségnyújtás Lila Akác Idősek
Részletesebben27. megállapítja az ülnök megbízatásának megszűnését, ha a megbízatás az ülnök 70. életévének betöltése miatt szűnt meg.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 33/2016.(VI.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 39/2014. (X.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
RészletesebbenEDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata
EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/7. oldal Ügyfélszolgálati
Részletesebbena.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 11/2014. (V.12.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 21/2010. (VI.30.) önkormányzati
RészletesebbenF.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Törölt: Az EDF Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes
Részletesebben(2) szolgáltatásokra terjed ki. (3)
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.(II.16.), 4/2005.(I.28.), 37/2005.(VI.8.), 8/2006.(II.20.), 29/2006.(IX.1.), 2/2007.(I.31.), 18/2007.(IV.12.), 7/2008.(I.30.), 22/2008.(IV.30.),
RészletesebbenGyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171
SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt
RészletesebbenBerettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának évi. Szakmai Beszámolója
Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatának 2012. évi Szakmai Beszámolója A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata
RészletesebbenModellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1
Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Célok A program célja: a szociális és gyermekjóléti
RészletesebbenPannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról
RészletesebbenHa nincs egy hely, ahol lefürödhetsz, moshatsz, ehetsz, vagy csak megpihenhetsz,
SEGÍTSÉG BAJ ESETÉRE Ha nincs egy hely, ahol lefürödhetsz, moshatsz, ehetsz, vagy csak megpihenhetsz, és elmúltál 18 éves, mehetsz nappali melegedőbe, ahol szociális munkás segítségét kérheted, ide címeztetheted
RészletesebbenF.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
RészletesebbenAz országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok
5. számú melléklet a /2006. ( ) Korm. rendelethez Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok 1. Alapszolgáltatások 1.1. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kivételével
RészletesebbenF.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat
RészletesebbenMegvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése
TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8
RészletesebbenUtcáról hova? A hajléktalanellátás megújulási lehetőségei Hajléktalanellátás Országos Konferenciája, Balatonföldvár, szeptember
Cél: a tartósan, életvitelszerűen aluljárókban lakó hajléktalan emberek hosszú távú intézményi elhelyezése Várható létszám: 100 fő I. lépés: 2010. nov. 15 2010. dec. 15. feltérképezés II. lépés: 2010.
RészletesebbenI. Általános adatok. Jogszabályi háttér
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Regionális Hajléktalan Módszertana A Dél-alföldi Regionális Módszertani Intézmény Konzorciumi partnere Szakmai beszámoló a 2009. január 1-től.-2009.december
RészletesebbenSzolgáltató neve Szolgáltató székhelye Engedélyezett szolgáltatási tevékenység SZIFIGYET Közhasznú Nonprofit Kft. 2476 Kápolnásnyék, Búzavirág u. 12.
A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. (2) bekezdése alapján vezetett nyilvántartás A Szociális és Gyámhivatal által Fejér
RészletesebbenKözhasznúsági melléklet 2014.
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/01/00068 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca
RészletesebbenJAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére
JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. április 23. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
RészletesebbenTÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:...
SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ A képzésbe jelentkező hallgatóinknak - akik a szociális ellátás, ápolás, idősgondozás területén szeretnének tevékenykedni kívánunk olyan szakmai ismereteket közvetíteni, melyek
RészletesebbenF.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítások felsorolása: Orosházi és kondorosi fiókiroda
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2013. január 30-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-51/2013. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2013. január 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztatás az Új Út Szociális
Részletesebben1. (1) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az alábbi személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokat biztosítja:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 6/2015. (II.26.) Ör., a 2/2016. (II.25.)., a 30/2016. (VI.29.) Ör., a 4/2017. (II.23.)Ör, a 10/2018.(II.22.) és a 25/2018. (VI.27.) Ör-rel módosított
RészletesebbenDél-alföld. Az ünnep Szűz Mária mennybevételének
MMSZ VII. évfolyam Kecskemét TARTALOM Kivezető utak Komplex Hajléktalanellátó és Rehabilitációs Központ A szegedi Máltai önkéntesek nyara Örömteli pillanatok a szegedi Máltai Játszótéren - Játszóházban
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. 2012. november 29-i rendes ülésére
5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 29-i rendes ülésére Tárgy: A szociális szolgáltatásokról szóló 22/2003. (VIII.
RészletesebbenM.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei. Törölt: 2. Törölt: szeptember 1-jétől
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Törölt: 2 Törölt: szeptember 1-jétől Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói
RészletesebbenJavasolt Pályázati. Igényelt Pályázó szervezet neve Megvalósítás helyszíne Javasolt program. támogatás azonosító
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése a Hajléktalanokért Közalapítvány által 2012. november 9-én közzétett Hajléktalan személyek ellátásának megszervezése a Közép-Magyarországi régióban 2012-13.
RészletesebbenTájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...
RészletesebbenÉletjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
RészletesebbenAdósságrendezéstől a pénzügyi integrációig
Adósságrendezéstől a pénzügyi integrációig Hitel-S Program 2009-2018 Magyar Máltai Szeretetszolgálat a szegények szolgálata Az információs társadalomban a szegénység egyik legfőbb forrása az információhoz
Részletesebben1/16. Pályázati azonosító. Igényelt támogatás (Ft) Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve Megvalósítás helyszíne Javasolt program
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése a Hajléktalanokért Közalapítvány által 2012. november 9-én közzétett Hajléktalan személyek téli ellátásának biztosítása a konvergencia-régiókban 2012-13.
Részletesebben