fizikai szemle 2008/11
|
|
- Ede Vilmos Vass
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 fizikai szemle 2008/11
2 Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat havonta megjelenô folyóirata. Támogatók: A Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar Biofizikai Társaság, a Magyar Nukleáris Társaság és a Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Fôszerkesztô: Szatmáry Zoltán Szerkesztô bizottság: Bencze Gyula, Czitrovszky Aladár, Faigel Gyula, Gyulai József, Horváth Gábor, Horváth Dezsô, Iglói Ferenc, Kiss Ádám, Lendvai János, Németh Judit, Ormos Pál, Papp Katalin, Simon Péter, Sükösd Csaba, Szabados László, Szabó Gábor, Trócsányi Zoltán, Turiné Frank Zsuzsa, Ujvári Sándor Szerkesztô: Füstöss László Vendégszerkesztô: Horváth Gábor Mûszaki szerkesztô: Kármán Tamás A folyóirat címe: szerkesztok@fizikaiszemle.hu A lapba szánt írásokat erre a címre kérjük. A folyóirat honlapja: A címlapon: Házhoz jön a kutatnivaló: polarotaktikus dunai tömegtegzesek (fehér pontok) rajzása május 1-jén, napnyugta elôtt az ELTE TTK Duna-parti üvegépületénél. A hátsó borítón: Az ELTE TTK lágymányosi északi épülettömbjének 3. emeletén (világos ablakok), a Biológiai Fizika Tanszéken napnyugta után is tovább folyik a munka. A kis betétképek a tanszék néhány kutatási témáját szimbolizálják. TARTALOM Papp Elemér, Vicsek Tamás, Kürti Jenô, HorváthGábor: Beköszöntô a biológiai fizika tematikus számhoz 361 Czirók András, Kósa Edina: Az érhálózat önszervezôdése 362 Farkas Illés: Komplex hálózatok a molekuláris biológiában 366 Garab Gyôzô, Papp Elemér: Makro-organizált molekuláris rendszerek szervezettsége és szerkezeti flexibilitása 370 Hegedûs Balázs: Variációk daganatsejtek mozgására 376 Malik Péter, HorváthGábor, Kriska György, Bruce Robertson: Poláros fényszennyezés 379 Rusznyák Ádám, Koltai János, Zólyomi Viktor, Kürti Jenô: Szén nanoszerkezetek elméleti vizsgálata 386 Meszéna Géza: Ökológia és evolúció fizikus szemmel 391 Ákos Zsuzsa, Nagy Máté, Vicsek Tamás: Kinek jobb a siklórepülési stratégiája, a madaraknak vagy nekünk? 396 Závodszky Péter, Gál Péter: Proteázok az immunrendszerben 400 E. Papp, T. Vicsek, J. Kürti, G. Horváth: Dear Reader! Let us offer you a jubilee issue of our Journal with papers by authors, doing research at the Department of Biological Physics, Eötvös University, Budapest A. Czirók, E. Kósa: Self-organization of vascular networks I. Farkas: Complex networks in molecular biology Gy. Garab, E. Papp: Macro-organized molecular systems: degree of organizedness and flexibility of structure B. Hegedûs: Motility strategies of tumor cells P. Malik, G. Horváth, Gy. Kriska, B. Robertson: Polarized light pollution Á. Rusznyák, J. Koltai, V. Zólyomi, J. Kürti: Theoretical analysis of carbon nanostructures G. Meszéna: Ecology and evolution, as seen by physicists Zs. Ákos, M. Nagy, T. Vicsek: Comparison of glide flight strategies in thermals: birds vs qualified human pilots P. Závodszky, P. Gál: Proteases in the immune system E. Papp, T. Vicsek, J. Kürti, G. Horváth: Lieber Leser! Wir bieten Ihnen hiermit eine Jubiläumsnummer unserer Zeitschrift an, in der Sie Artikel finden, die am Lehrstuhl für Biologische Physik der Eötvös-Universität Budapest oder für ihn arbeitende Kollegen zur Verfasser haben A. Czirók, E. Kósa: Die Selbstorganisation von Blutkreisläufen I. Farkas: Komplexe Netze in der molekularen Biologie Gy. Garab, E. Papp: Der Organisationsgrad von Molekularsystemen makroskopischer Größe und die Flexibilität ihrer Struktur B. Hegedûs: Die Beweglichkeitsstrategie von Geschwulstzellen P. Malik, G. Horváth, Gy. Kriska, B. Robertson: Polarisierte Lichtverschmutzung Á. Rusznyák, J. Koltai, V. Zólyomi, J. Kürti: Theoretische Analyse von Kohlenstoff- Nanostrukturen G. Meszéna: Ökologie und Evolution aus der Sicht des Physikers Zs. Ákos, M. Nagy, T. Vicsek: Ein Vergleich von Segelflug-Strategien in Thermiken: Vögel oder qualifizierte Piloten die Besseren? P. Závodszky, P. Gál: Proteasen im Immunsystem Õ. Papp, T. Viöek, E. Kúrti, G. Horvat: Predátavim úbilejnxj vxpuák nasego óurnala: komplekt átatej áotrunikov 10-iletnej kafedri biologiöeákoj fiziki budapestákogo univeráiteta im. L. Õtvesa A. Cirok, Õ. Kosa: Áamoorganizaciü áiátemx krovoobraweniü I. Farkas: Komplekánxe áeti v molekulürnoj biologii D. Garab, Õ. Papp: Organizovannoáty áloónxh molekulürnxh áiátem i zaviáawaü ot neé gibkoáty makroákopiöeákoj átrukturx B. Hegedús: Átrategiü peremewenij rakovxh kletok P. Malik, G. Horvat, D. Kriska, B. Robertáon: «Zagrüznenie» oávewaúwego áveta polürizirovannxmi komponentami A. Ruánük, Ü. Koltai, V. Zojomi, E. Kúrti: Teoretiöeákij analiz uglerodnxh nanoátruktur G. Meáena: Õkologiü i õvolúciü glazami fizika Ó. Akos, M. Nady, T. Viöek: Áravnenie õffektivnoáti átrategij poleta ptic i opxtnogo pilota v termikah P. Zavodákij, P. Gal: Proteazi v immunnoj áiáteme Szerkesztőség: 1027 Budapest, II. Fő utca 68. Eötvös Loránd Fizikai Társulat. Telefon/fax: (1) A Társulat Internet honlapja e-postacíme: mail.elft@mtesz.hu Kiadja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, felelős: Szatmáry Zoltán főszerkesztő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szerzőknek tiszteletpéldányt küldünk. Nyomdai előkészítés: Kármán Tamás, nyomdai munkálatok: OOK-PRESS Kft., felelős vezető: Szathmáry Attila ügyvezető igazgató. Terjeszti az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, előfizethető a Társulatnál vagy postautalványon a számú egyszámlán. Megjelenik havonta, egyes szám ára: Ft + postaköltség. HU ISSN (nyomtatott) és HU ISSN (online)
3 POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS Akörnyezeti ártalmak egy új fajtája Malik Péter, Horváth Gábor, ELTE, Biológiai Fizika Tanszék, Biooptika Laboratórium Kriska György, ELTE, Biológiai Intézet, Biológiai Szakmódszertani Csoport Bruce Robertson, Kellogg Biológiai Állomás, Michigan Állami Egyetem, USA Az éjszakai égbolt csillagainak emberi szemmel való láthatósága a városokban és azok közelében közismerten annyira leromlik, hogy gyakorlatilag minden tudományos csillagászati megfigyelést lehetetlenné tesz. E jelenség a csillagászati fényszennyezés. Ökológiai fényszennyezés alatt az élôvilág élettereinek mesterséges fények miatti degradációja értendô. Cikkünkben bevezetjük a polárosfényszennyezés (PF) fogalmát, ami a mesterséges poláros fénynek a polarizációérzékeny állatokra kifejtett ártalmashatásait jelenti. Ezen belül is csak a sima és sötét mesterséges felületekrôl visszaverôdô erôsen és vízszintesen poláros fénynek a polarotaktikus vízirovarokra kifejtett káros hatásairól szólunk. A PF a környezeti ártalmak egy új formája, ami globálisésevolúciós értelemben egészen újkeletû. Írásunkban áttekintjük a PF eddig ismert kísérleti bizonyítékait. Minden erôsen és vízszintesen polarizáló mesterséges felület polárosökológiai csapdaként mûködhet, mivel e felületeken az odavonzott polarotaktikusrovarok gyakran, míg az általuk lerakott peték minden esetben elpusztulnak. Ezáltal a PF a kipusztulással fenyegetett vízirovar-populációkat veszélyeztetheti az utódgeneráció megnövekedett pusztulási rátája miatt. Röviden tárgyaljuk a polárosfényszennyezô forrásokhoz vonzódó rovarokkal táplálkozó pókok, madarak ésdenevérek lehetségeshasznát éskárát. Végül javaslatot teszünk a PF néhány ellenszerére. A természetbarát környezettervezésnek több figyelmet kellene fordítania a PF már jelenleg isjól dokumentált káros hatásaira és azok kiküszöbölésére, illetve csökkentésére. MALIK PÉTER, HORVÁTH GÁBOR, KRISKA GYÖRGY, BRUCE ROBERTSON: POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS 379
4 a) b) c) d) e) f) g) a polarizációszög p lineáris polarizációfok sz í nes kép 0% ábra. Vízfelszínnek (a) és poláros fényszennyezést okozó mesterséges tükrözô felületeknek b) g) aspektrum kék (450 nm) tartományában mért fénypolarizációs mintázatai. a) sötét víztest, b) kôolajtó akuvaiti sivatagban, c) aszfaltútra terített fekete mûanyag fólia, d) száraz aszfaltút, e) fekete autó, f) csiszolt fekete sírkô, g) az ELTE északi épülettömbjének ablaküvegekkel, valamint szürke és fekete díszítô üvegtáblákkal fedett függôlegesfala. Polárosfényszennyezésés polarizációsökológiai csapda p lineáris polarizációfok 100% Az ökológiai fényszennyezés (ÖF) magába foglalja a mesterséges vakító fényeket, a fokozatosan erôsödô kivilágítást ésa megvilágításideiglenes, váratlan ingadozásait. Az ÖF forrásai lehetnek például az utcai és biztonsági lámpák; jármûvek, halászhajók, tengeri kôolaj- ésföldgázplatformok, valamint mélytengeri búvárhajók fényei; a települések fölötti éjjeli égbolt világítása; és a megvilágított építményekrôl visszaverôdô fény. E mesterséges éjszakai fények bizonyított és lehetséges ökológiai következményeinek részletes összefoglalását adja az [1] monográfia. A mesterséges éjszakai fények elsôdleges hatása, hogy a sötét környezethez képest nagyobb intenzitásuk miatt vonzzák, vagy taszítják az állatokat. E jelenség a pozitív vagy negatív fototaxis, amit a mesterséges fény erôssége és/vagy színe okoz. Egészen mostanáig úgy vélték, hogy az ÖF egyetlen okozója a fototaxis. Az elmúlt években végzett vizuális-ökológiai és környezetbiofizikai kutatásainkra [2 13] alapozva rámutattunk az ÖF egy új formájára, a poláros fényszennyezés re (PF). PF alatt szûkebb értelemben a sima (fényes) mesterséges felületekrôl visszaverôdô, erôsen és vízszintesen polárosfénynek (1. ábra) a polarotaktikusvízirovarokra (beleértve minden rovart, melynek lárvái a vízben fejlôdnek) kifejtett károshatásait értjük (2. ábra). Az 1980-asévekben Schwind [14] mutatta ki, hogy a repülô Notonecta glauca vízipoloska a vízfelületrôl tükrözôdô vízszintesen poláros fény alapján keresi a vizet, nem pedig a vízrôl visszavert fény intenzitása, 90 o függõlegestõl mért a polarizációszög színe vagy a vízfelület csillogása segítségével. A Notonecta szemének hasoldali részén ultraibolya-érzékeny fotoreceptorok vannak vízszintes és függôleges membráncsövecskékkel, melyek a vízszintesen és függôlegesen poláros fényre érzékenyek leginkább. E merôlegespolarizációérzékenységû fotoreceptorok képesek meghatározni, hogy az optikai környezetbôl érkezô fény polarizációiránya vízszintes vagy sem. A repülô Notonectában a pontosan vagy közel vízszintesen poláros fény sztereotip vízbeugrási és -merülési reakciót vált ki. A Notonecta vonzódását a vízszintesen poláros fényhez pozitív polarotaxisnak hívjuk. Schwind [15, 16] és csoportunk kutatásai [2 13] kiderítették, hogy a Notonectá hoz hasonlóan az Ephemeroptera, Odonata, Plecoptera, Coleoptera, Heteroptera, Diptera éstrichoptera rendekbe tartozó, 300-nál is több vízirovarfaj is pozitív polarotaxissal, azaz a vízrôl tükrözôdô fény vízszintes polarizációja (1.a ábra) alapján keresi vízi élôhelyeit. E polarotaktikus rovarokat azonban könnyen becsaphatja és magához vonzhatja minden olyan mesterséges felület, amely erôsen és vízszintesen poláros fényt ver vissza: az ilyen felületek szuper víznek tûnnek a vizet keresô vízirovaroknak, ha a róluk visszavert fény lineáris polarizációfoka nagyobb, mint a vízrôl visszaverté (1. ábra). A PF fizikai (1), viselkedési (2) és ökológiai (3) alapjai tehát a következôk: az Umow-szabály szerint, minél sötétebb egy felület a spektrum adott tartományában, annál nagyobb a róla visszaverôdô fény lineáris polarizációfoka. Mivel a durva (matt) felületekrôl való visszaverôdésdepolarizációt eredményez, ezért minél simább egy felület, annál polárosabb a visszavert fény. 380 BIOLÓGIAI FIZIKA FIZIKAI SZEMLE 2008/11
5 Mivel a sima felszínû nem-fémes anyagokról visszavert fény polarizációiránya mindig merôleges a visszaverôdés síkjára, ezért ha e sík pontosan vagy közel függôleges, akkor a visszavert fény pontosan vagy közel vízszintesen poláros. Mindebbôl következik: 1) Függôleges visszaverôdési sík mellett a sima és fekete felületek erôsen és vízszintesen poláros fényt tükröznek. Minél polárosabb a fény és minél kevésbé tér el polarizációiránya a vízszintestôl, annál vonzóbb a polarotaktikusvízirovaroknak. Következésképpen: 2) Pontosan/közel függôleges visszaverôdési sík esetén a sima és fekete felületek többé/kevésbé vonzóak a polarotaktikusrovarok számára. Az erôsen és vízszintesen polarizáló száraz felületekhez vonzott vízirovarok kiszáradhatnak, a felületekre rakott petéik pedig óhatatlanul elpusztulnak [2 12]. Ebbôl következôen: 3) Az erôsen és vízszintesen polarizáló mesterséges felületek polárosökológiai csapdák [9, 11] lehetnek a petézô vízirovarok számára, mivel az odavonzott polarotaktikusrovaroknak e felületekre rakott petéi elpusztulnak. A föntiek alapján a következô tézist fogalmazhatjuk meg: Sima és sötét mesterséges felületek pontosan/ közel függôleges visszaverôdési sík esetén többé/kevésbé vonzóak a polarotaktikus vízirovarok számára, ezért e rovarok poláros ökológiai csapdáiként mûködnek, miáltal a poláros fényszennyezés egyik legfôbb forrásainak számítanak. A következô fejezetben összefoglaljuk e tézis kísérleti bizonyítékait. A PF forrásai leghatékonyabban képalkotó polarimetriával [5] térképezhetôk föl. A természetes optikai környezetben csak a sima vízfelület ver vissza erôsen és vízszintesen poláros fényt nagyobb látószögben (1.a ábra). Az emberi technikai 2. ábra. Különbözô poláros fényszennyezô forrásokhoz vonzódott polarotaktikus vízirovarok. 1. sor: abudapesti pakuratóban csapdába esett rovarok: a) szitakötô, b) szitakötô és csíkbogarak, c) kérész, d) óriás csibor. 2. sor: vízszintes fekete mûanyag fóliákra leszállt rovarok: e) nôstény álkérész, f) bögöly, g) párzó kérészek, h) petézô kérész. 3. sor: i) függôlegesablaküvegek elôtt rajzó tegzesek, j) tegzesegy üvegtáblán, k) üvegfelszínen párzó tegzesek, l) fekete sírkô melletti ülôágon aterritóriumát védô hím szitakötô. 4. sor: Rovarok vörösautótetôn: m) kérész, n) vízipoloska, o) vízibogár, p) bögöly. 5. sor: száraz aszfaltútra leszállt rovarok: q) hím kérész, r) párzó kérészek, s) petézô álkérész (fehér nyíl: petecsomó), t) óriás csibor. a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) m) n) o) p) q) r) s) t) MALIK PÉTER, HORVÁTH GÁBOR, KRISKA GYÖRGY, BRUCE ROBERTSON: POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS 381
6 fejlôdésaz utóbbi évtizedekben azonban egyre több poláros fényszennyezô forrásnak számító mesterséges felülettel (1.b g ábra) árasztotta el a korábban természetes élôhelyeket. A PF zömében az emberi építészeti, ipari ésmezôgazdasági technológiák mellékterméke, ami a polarotaktikusrovarok ésragadozóik táplálkozási hálóit (3. ábra) mûködtetheti. A PF jelensége az egész világra kiterjed (globális), és evolúciós értelemben újkeletû, hiszen csak az elmúlt évtizedekben fokozódott, követve az erôsen és vízszintesen polarizáló mesterséges felületek (például nyílt olajfelszínek, aszfaltutak, mûanyag fóliák, üvegtáblák, autókarosszériák) világméretû elterjedését. A PF fôleg a veszélyeztetett vízirovarfajok populációit fenyegeti. PF nemcsak napközben fordulhat elô, hanem éjszaka is, mikor a holdfény vagy a települések fényei verôdnek vissza a poláros fényszennyezô felületekrôl. A PF káros hatása erôsödhet a mesterséges éjszakai megvilágítások által okozott hagyományos (fototaxis által elôidézett) fényszennyezéssel kombinálódva. A poláros fényszennyezést befolyásolhatja a holdciklus is, fôleg vidéki környezetben, ahol a mesterséges éjszakai megvilágítás ritka, vagy hiányzik. Mivel a vízirovarok fontos tagjai a vízi ökoszisztémák táplálékláncainak, a PF ezen állatokra kifejtett károshatásai komoly ökológiai következményekkel járhatnak. A PF ellen teendô lépések hasonlóan idôszerûek és sürgetôen szükségesek a vízirovar-populációk védelme érdekében, mint például az éjszaka aktív állatok védelmében a mesterséges éjszakai megvilágítások ellen tett lépések [1]. Apolárosfényszennyezés kísérleti bizonyítékai Korábban számos kutató számolt be arról, hogy szitakötôk pusztultak nyíltfelszínû olajtárolókba. E jelenség magyarázatát mi adtuk meg a kuvaiti kôolajtavak ésa budapesti pakurató fénypolarizáló sajátságainak mérésével (1.b ábra) és az általuk csapdába ejtett szitakötôk (2.a b ábra) polarizációlátásának vizsgálatával [2, 3]: kiderült, hogy a szitakötôk a peterakáshoz szükséges víztesteket pozitív polarotaxissal kutatják föl. Mivel a fekete olajfelszín a vizeknél általában erôsebben és mindig vízszentesen poláros fényt tükröz (1.a b ábra), ezért szupernormális ingerként hatva sokkal vonzóbb a szitakötôk számára, mint maga a vízfelület. Ezért a polarotaktikus szitakötôket megtévesztik és magukhoz vonzzák a sötét olaj-, kátrány- és aszfaltfelszínek (1.b és 1.d ábra). Azt istapasztaltuk, hogy a szitakötôk pontosan ugyanúgy viselkednek e poláros fényszennyezô forrásoknál, mint a vízfelületeknél: járôrözô repülés, territóriumvédelem, vízérintés (a fölhevült test hûtése érdekében), levegôbeli zsákmányszerzés, párzás és petézés. A szitakötôk akkor ragadnak az olajba, mikor testük hûtésekor vagy petézéskor megérintik annak felszínét. Az aszfaltutak szintén erôs poláros fényszennyezô források lehetnek (1.d ábra): már mások és mi is megfigyeltük, hogy szitakötôk száraz aszfaltutak mentén járôröznek ésgyakran megérintik az aszfaltfelszínt. Napnyugtakor pedig kérészek rajzását és párosodását tapasztaltuk azon aszfaltutak fölött, melyek a kérészek lárváinak fejlôdéséül szolgáló hegyi patakok mellett húzódnak [4, 5]. E kérészek gyakran le is szálltak az aszfaltra (2.q r ábra), ahová a párzást követôen a nôstények lerakták petéiket. Viselkedési kísérletekkel igazoltuk, hogy e kérészfajok is pozitív polarotaxissal keresik a vízfelszínt. Tavasszal a petecsomóikat potrohvégükön cipelô, petézésre készülô nôstény álkérészek is gyakran megfigyelhetôk az aszfaltutakon (2.s ábra), mint ahogyan bizonyosvízibogarak is(2.t ábra). Képalkotó polarimetriával kimutattuk, hogy a kérészrajzás helyén napnyugtakor az aszfaltfelszín erôsen és vízszintesen poláros fényt ver vissza (1.d ábra), továbbá minél sötétebb és simább az aszfalt, annál vonzóbb a kérészek számára, mert annál nagyobb polarizációfokú fényt ver vissza. A Balaton partján éjjel azt ismegfigyeltük, hogy az éjszaka repülô óriás csiborokat (Hydrophilus piceus) pozitív fototaxissal nagy távolságból magukhoz vonzotta a parti sétányon futó aszfaltút közvilágítása, majd a megvilágított száraz aszfaltfelszín pozitív polarotaxissal egy ideig ott tartotta e polarotaktikus vízibogarakat (2.t ábra). Ekkor tehát a fototaxisa polarotaxissal együttmûködve, egymás hatását erôsítve képes irányítani a vizet keresô vízirovarok viselkedését. A mezôgazdaságban gyakran használnak nagy kiterjedésû fehér és fekete mûanyag (polietilén) fóliákat, melyek például megakadályozzák a gyomnövények burjánzását, csökkentik a víz elpárolgását a talajból, kora tavasszal mérséklik a fölmelegedett termôföld hôkisugárzását, vagy védik a szénakazlakat az esôtôl. A fekete olajfelülethez hasonlóan egy vízszintesfekete mûanyag fólia ismindig erôsen ésvízszintesen poláros fényt ver vissza a Brewster-szög közelében (1.c ábra), míg egy fehér mûanyag fólia alacsony polarizációfokú, s nem mindig vízszintesen poláros fényt. Így a talajra terített fényesfekete mûanyag fólia erôs poláros fényszennyezô forrás, míg a fehér nem. Terepkísérleteink során [7] azt tapasztaltuk, hogy e fényesfekete mûanyag fóliák tényleg nagy számban vonzanak magukhoz különbözô vízibogarakat ésvízipoloskákat, szitakötôket, kérészeket, tegzeseket és böglyöket (2.e h ábra), míg a fehér fóliák nem. E vízirovarok is pozitív polarotaxissal találják meg vizes élôhelyeiket, ahol ôk és/vagy lárváik élnek. Az összes vízirovar hasonló viselkedési elemeket mutat a fekete mûanyag fóliáknál, mint a víznél: rajzás, landolás (2.e f ábra), fel-felröppenés, felületérintés, mászkálás, párzás (2.g ábra) éspeterakás(2.h ábra), végül a nagy részük kiszáradva elpusztul néhány órán belül a fólián. Mások és mi is gyakran megfigyeltük vízibogarak és vízipoloskák leszállását fekete és vörös gépkocsik karosszériájának vízszintes részein (motorháztetôn, tetôn, csomagtartón) [8], és azt is, hogy kérészek és szitakötôk gyakran rakják a petéiket az ilyen színû 382 BIOLÓGIAI FIZIKA FIZIKAI SZEMLE 2008/11
7 a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) m) n) o) p) q) r) s) t) 3. ábra. Két eltérô polárosfényszennyezô forrásáltal odavonzott polarotaktikusvízirovarokat fogyasztó rovarevô állatok sor: függôleges üvegfelszínek által odavonzott tegzeseket evô madarak és pókok: a) és b) háziveréb, c) és d) széncinege, e) és f) szarka, g) és h) barázdabillegetô, i) l) pókok. 4., 5. sor: abudapesti pakuratóban csapdába esett madarak és denevérek tetemei: m) házi rozsdafarkú, n) tengelic, o) citromsármány, p) zöldikék raja, q) szarka, r) denevér, s) bagoly, t) vércse. autókra (2.m p ábra) [6]. Kísérletekkel megállapítottuk, hogy a vörösésfekete vízszintestükrözô felületek majdnem teljesen azonos mértékben vonzzák a vízibogarakat és vízipoloskákat, míg a sárga és a fehér vízszintes tükrözô felületek nem vonzóak [8]. Képalkotó polarimetriával kimutattuk, hogy a spektrum kék észöld tartományában a vörösésfekete autókról visszavert fény polarizációfoka nagy és a motorháztetôrôl, a tetôrôl ésa csomagtartóról tükrözôdô fény rezgéssíkja vízszintes (1.e ábra). Így a vörösésfekete autók vízszintes felületei erôsen vonzzák a polarotaktikus vízirovarokat. Másrészrôl pedig a sárga és fehér autók vízszintes részeirôl visszaverôdô fény polarizációfoka igen alacsony és polarizációiránya általában nem vízszintes. Eképpen a sárga és fehér gépkocsik nem vonzzák a polarotaktikusvízirovarokat. A gépkocsikhoz vonzott vízirovarok által a karosszériára rakott peték rövid idô alatt kiszáradnak és elpusztulnak. E pusztító hatás gyakran megjelenik a vízirovarok imágóinál is, amelyek leszállásuk után szinte rögtön odasülnek a napsütésben fölhevült autófelszínhez. A gépkocsik karosszériájára rakott peték is sérülést okozhatnak a fényezésen a savas esôk hatásához hasonlóan, a petékben található kéntartalmú aminósavakból képzôdô kénsav révén [5]. Temetôkben megfigyeltük, hogy különféle szitakötôk reproduktív viselkedést mutatnak csiszolt felszínû fekete sírköveknél (2.l ábra), ahol ugyanazt a viselkedést mutatták (ülôágon való tartózkodás, felületérintés, párzás) mint a vizeknél [10]. A szitakötôk azokat a síremlékeket részesítették elônyben, amelyek rendelkeztek egy legalább 0,5 m 2 -es vízszintes, fényes fekete felülettel, nyílt égbolt alatt voltak ésvolt legalább egy ülôág a közvetlen szomszédságukban. Képalkotó polarimetriával azt találtuk, hogy a vízszintes fekete sírkövek is erôsen és vízszintesen poláros fényt tükröznek (1.f ábra), miáltal vonzzák a polarotaktikusszitakötôket. A Hydropsyche pellucidula dunai tömegtegzesek napnyugtakor repülnek ki a Dunából, majd a fák és MALIK PÉTER, HORVÁTH GÁBOR, KRISKA GYÖRGY, BRUCE ROBERTSON: POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS 383
8 bokrok körül rajzanak a folyóparton. Legutóbbi, budapesti vizsgálataink [12, 13] szerint e vízirovarok a folyóparti épületek függôlegesüvegfelületeihez vonzódnak, ott rajzanak, s fôleg a sötét üveglapokra szállnak, ahol mászkálnak és párzanak, miközben jelentôs részüket csapdába ejtik az épület nyitott bukóablakai (2.i k ábra). Kimutattuk, hogy e tegzesek is, mint más vízirovarok, vonzódnak az erôsen és vízszintesen polárosfényhez [12]. Igazoltuk, hogy a tükrözött fényt erôsebben polarizáló fekete üvegfelületek sokkal több tegzest vonzanak, mint a kevésbé polarizáló fehér vagy világosszürke üvegtáblák. Képalkotó polarimetriával megmutattuk, hogy a repülô tegzesek vonzódása a függôlegesüvegfelületekhez ésaz üvegre való leszállásuk utáni helybenmaradásuk jól magyarázható a függôlegesüvegfelületek tükrözôdési-polarizációs sajátságaival (1.g ábra) ése rovarok pozitív polarotaxisával [13]. E vonzódást és csapdahatást csak fokozza az épületek napnyugta utáni világítása által kiváltott pozitív fototaxis. Apolárosfényszennyezésállatokra gyakorolt lehetséges elônyei és hátrányai A PF jelzôje arra utal, hogy e jelenséget poláros fény váltja ki (1. ábra), míg a szennyezés azt az elsôdlegesésnegatív hatást fejezi ki, hogy a fény vízszintes polarizációja a polarotaktikusrovarokat megtéveszti, magához vonzza, sokszor petézésre készteti (2. ábra) ésgyakran el ispusztítja a petékkel együtt. Ezen elsôdlegeshatásmellett a PF másodlagoshatásai akár elônyösek islehetnek, mikor bizonyosállatok (például pókok, madarak, denevérek) azokkal a polarotaktikusrovarokkal táplálkoznak, melyeket a poláros fényszennyezô források vonzottak magukhoz (3.a l ábra). Ekkor a ragadozók hasznot húzhatnak a poláros fényszennyezésbôl. Közismert, hogy az utcai lámpákhoz odacsábult éjszakai rovarokra pókok, békák, gyíkok, madarak ésdenevérek vadásznak [1], ami egy másodlagos következménye a hagyományos (nem poláros) ökológiai fényszennyezésnek. Hasonló jelenséget figyeltünk meg több különféle poláros fényszennyezô forrásnál is: a földre terített mezôgazdasági fényes fekete mûanyag fóliák által odavonzott polarotaktikusrovartömeg barázdabillegetôk rajait vonzotta, mely madarak szisztematikusan vadászták le a fóliák fölött repülô és azokra leszálló rovarokat [5]. Ezáltal e fóliák úgy mûködtek, mint hatalmasmadáretetôk. Azt ismegfigyeltük, hogy a barázdabillegetôk összeszedegették a patakok mellett húzódó aszfaltutak fölött rajzó és párosodó polarotaktikus kérészeket [4]. Tapasztalataink szerint a budapesti Duna-part épületeinek üvegfelületeinél a tavaszszal tömegesen rajzó tegzesek (2.i k ábra) nagy számban vonzanak háziverebeket (3.a b ábra), széncinegéket (3.c d ábra), szarkákat (3.e f ábra) és barázdabillegetôket (3.g h ábra), mely madarak tervszerûen fogdossák össze az üvegfelületekre leszálló ésott rajzó rovarokat, amelyekkel bizonyospókok is táplálkoznak (3.i l ábra). Ugyanakkor e madarak elfogyasztják e pókokat is, amelyek így nemcsak ragadozók, hanem egyben zsákmányok is a poláros fényszennyezô épületeknél kialakuló táplálkozási hálózatban. A szóban forgó rovarevô madarak számára elsô közelítésben elônyt jelent a poláros fényszennyezô forrásokhoz odavonzott polarotaktikus rovarok tömege, ami idôszakos és térben jól körülhatárolt, bô zsákmányforrást jelent. Ezt különösen a szarkák képesek kiaknázni, nem lévén természetes ellenségeik az épületek környékén. Másrészrôl viszont a tömegrajzó tegzesek által odavonzott fészekrabló szarkák megnövekedett predációsveszélyt jelentenek a verebekre, billegetôkre éscinkékre. Ez a helyzet egy tipikus és csak most fölismert ökológiai csapda [9, 11] kialakulását eredményezheti a verebek, billegetôk és cinkék számára: (i) A poláros fényszennyezô üvegfelületekhez vonzódó polarotaktikustegzesek tömege a közelbe csalja az említett madarakat. (ii) E madarak tojást raknak az üvegépületek közelében a bôséges rovarzsákmánynak köszönhetôen. (iii) A szarkák elpusztítják a billegetôk, verebek és cinkék fiókáit. (iv) A szarkák fészekrablását tovább tetézi, hogy az idôszakosan (a tegzesrajzáskor) megjelenô táplálékbôség több billegetô-, veréb- és cinkefióka kifejlôdését eredményezheti, viszont a rövid ideig tartó táplálékbôség elmúltával e madarak már nem találnak a területen elegendô táplálékot, éselpusztulnak. Ezáltal tehát egy kezdetben elônyösnek tûnô élôhely a billegetôk, verebek éscinkék populációja számára hátrányosnak bizonyul. Hasonló, de még összetettebb táplálékhálózatot figyeltünk meg egy másik poláros fényszennyezô forrásnál, a budapesti pakuratónál: az erôsen és vízszintesen polarizáló fekete olajfelszín (1.b ábra) polarotaktikusvízirovarok tömegeit vonzotta magához (2.a d ábra), mely rovartömeg számos rovarevô madarat (3.m q ábra) ésdenevért (3.r ábra) csalt a közelbe, amelyeket gyakran foglyul ejtett a ragacsos pakura. A csapdába esett madarak és denevérek tetemei pedig ragadozó madarakat, például baglyokat (3.s ábra) ésvércséket (3.t ábra) csábítottak a pakuratóhoz, melyek szintén a pakurába ragadtak és elpusztultak. Ekkor tehát a táplálékhálózat összes tagja a polárosfényszennyezô pakurató áldozata lett. Apolárosfényszennyezésellenszerei A PF egyik lehetséges ellenszere, hogy az azt okozó tükrözô felületeket tegyük olyan durvává, hogy a róluk visszaverôdô, s depolarizálódó fény polarizációfoka essen a polarotaktikus vízirovarok ingerküszöbe alá. A felületi durvaság további elônye, hogy a durva felszínrôl visszavert fény polarizációiránya általában nem vízszintes, miáltal nem vonzó a polarotaktikus vízirovarok számára. Ebbôl kifolyólag például a piszkos autók matt felületérôl visszavert fény kevésbé poláros, mint a csillogó felszínûekérôl tükrözôdôé. Az 384 BIOLÓGIAI FIZIKA FIZIKAI SZEMLE 2008 / 11
9 Umow-szabály miatt pedig a fehér vagy világos színû autókarosszéria kevésbé polarizálja a róla visszaverôdô fényt, mint a sötét. Ezért a legkörnyezetbarátabb autó az, amelyik világos és sohasem mossák, más szóval a legzöldebb autó fehér és piszkos. Ezért javasoltuk [8], hogy a természetvédelmi vizes élôhelyeket csak fehér vagy világos színû autókkal lehessen látogatni, miáltal elkerülhetô a veszélyeztetett polarotaktikusvízirovarok autókhoz való vonzódása ésrájuk történô petézése. A lárvaként bizonyos víztestekben fejlôdô kérészek imágóinak az erôsen poláros fényszennyezô aszfaltutakhoz való vonzódása és lepetézése [4] is kiküszöbölhetô, ha a kérészek elôfordulási helyei közelében futó útszakaszok felületét a visszaverôdô fényt depolarizáló tulajdonságúvá, azaz durvává és világossá teszik, például fehér és szemcsés anyag (például sóder) aszfaltba való hengerlésével. Hasonlóképpen, a PF csökkentése céljából tanácsos volna megtiltani a mezôgazdáknak, hogy védett vizesterületek közelében sima, fekete mûanyag fóliákat (1.c ábra) használjanak: ahol lehetséges, ott ezeket a fényt kevésbé polarizáló fehér, sárga vagy világosszürke, s lehetôleg matt felületû mûanyag fóliákra kellene cserélni. A vízirovarok polarizációsökológiai csapdájaként [9, 11] mûködô városi csupaüveg épületek poláros fényszennyezését (1.g ábra) a következô környezetbarátabb építészeti megoldásokkal lehetne kiküszöbölni, vagy csökkenteni: Minimalizálni kell az üvegfelületeket: kerülendô minden fölösleges üvegtábla, melynek csak díszítô szerepe van. Egy épületben gyakorlatilag csak az ablakok a szükséges üvegfelületek. Kerülendôk afényes (sima) felszínû dísztéglák is, helyettük matt felületûek használandók. Ugyancsak kerülendôk afényeséssötét burkolófelületek. Azablakokonfehérfüggönyökhasználandók,melyek lehetôleg be is húzandók az ablaküvegrôl visszavert fény polarizációfokának csökkentése érdekében. Mivel a vízirovarok általában nem érzékelik a vörösfényt, sígy számukra a vörösésfényesfelületek sötétnek és erôsen polarizálónak tûnnek, ezért kerülendô a fényesésvörösfelületek használata. Az épület felületei nem lehetnek túl világosak sem, mert napnyugta után nagy mennyiségû városfényt vernek vissza, ami fototaxissal vonzhatja a védendô rovarokat. Az optimális kompromisszum a középszürke és matt felületek használata, melyek csak mérsékelten vernek vissza fényt, gyenge és általában nem vízszintes polarizációval. Az ablakok ne vízszintes forgástengely körül legyenek csak részben dönthetôek, hanem függôleges forgástengely körül legyenek teljesen nyithatóak, miáltal sokkal kisebb eséllyel ejthetik csapdába az odavonzott ésa szobákba bejutott rovarokat. Ha egy épület élôvizek közelében áll, ésmégisvízszintestengely mentén részben dönthetô bukóablakokkal rendelkezik, akkor úgy tehetô zöldebbé, hogy az ablakait (ha lehetséges) zárva tartják a polarotaktikus és/vagy fototaktikus rovarok fô (tavaszi, esetleg ôszi) rajzási idôszaka(i) alatt. Apoláros fényszennyezés hasznosítása A PF környezetbarát módszert kínál a haszonállattartásban igen káros és az emberre is veszélyes betegségek kórokozóit terjesztô vérszívó böglyök új típusú csapdába ejtésére. A szabadalmazás alatt álló, Taba- NOid technológiának nevezett módszer kifejlesztését a böglyök pozitív polarotaxisának fölfedezése tette lehetôvé, vagyis annak fölismerése, hogy e vérszívó rovarok a vízszintesen poláros fényhez vonzódnak, ezért az ilyen fényt keltô alkalmas csapdaszerkezetekkel befoghatók és elpusztíthatók. Az alapkutatást az OTKA istámogatja tavaszától egy Eu-FP7 kutatás-fejlesztési pályázat (TaBaNOid ) teszi lehetôvé a poláros bögölycsapda prototípusának gyártását és terepen történô tesztelését, optimalizálását. A TabaNOid technológia jól szemlélteti, hogy a fizika és a biológia szoros együttmûködése milyen tudományközi fölfedezéshez vezethet, s miként nyerhet egy tiszta alapkutatási, biofizikai felismerés konkrét gyakorlati alkalmazást. Az elért eredményért e cikk két szerzôje: Horváth Gábor biofizikus, Kriska György biológuskiérdemelte az OTKA-tól a hónap kutatói címet. Köszönetnyilvánítás: Kutatómunkánkat ak-6846 számú OTKA pályázat támogatja. Horváth Gábor köszöni az Alexander von Humboldt Alapítvány nagyértékû mûszeradományát. A szerzôk hálásak Andrikovics Sándor, Bernáth Balázs, Boda Pál, Csabai Zoltán, Benno Meyer-Rochow, Molnár Gergely, Rudolf Schwind, Szedenics Gábor, Szivák Ildikó, Varjú Dezsô, Rüdiger Wehner, Hansruedi Wildermuth és Jochen Zeil kollégáiknak a gyümölcsözô hazai és nemzetközi együttmûködésekért. Irodalom 1. Rich C., Longcore T.: Ecological Consequences of Artificial Night Lighting. Island Press, Washington London, Horváth G., Zeil J.: Kuwait oil lakesasinsect traps. Nature 379 (1996) Horváth G., Bernáth B., Molnár G.: Dragonfliesfind crude oil visually more attractive than water: Multiple-choice experimentson dragonfly polarotaxis. Naturwissenschaften 85 (1998) Kriska G., Horváth G., AndrikovicsS.: Why do mayflieslay their eggs en masse on dry asphalt roads? Water-imitating polarized light reflected from asphalt attracts Ephemeroptera. Journal of Experimental Biology 201 (1998) Horváth G., Varjú D.: Polarized Light in Animal Vision Polarization Patterns in Nature. Springer Verlag, Heidelberg Berlin New York, Wildermuth H., Horváth G.: Visual deception of a male Libellula depressa by the shiny surface of a parked car (Odonata: Libellulidae). International Journal of Odonatology 8 (2005) Csabai Z., Boda P., Bernáth B., Kriska G., Horváth G.: A polarization sun-dial dictates the optimal time of day for dispersal by flying aquatic insects. Freshwater Biology 51 (2006) Kriska G., Csabai Z., Boda P., Malik P., Horváth G.: Why do red and dark-coloured cars lure aquatic insects? The attraction of water insects to car paintwork explained by reflection-polarisation signals. Proceedings of the Royal Society of London B 273 (2006) Robertson B. A., Hutto R. L.: A framework for understanding ecological trapsand an evaluation of existing evidence. Ecology 87 (2006) MALIK PÉTER, HORVÁTH GÁBOR, KRISKA GYÖRGY, BRUCE ROBERTSON: POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS 385
10 10. Horváth G., Malik P., Kriska G., Wildermuth H.: Ecological traps for dragonfliesin a cemetery: the attraction of Sympetrum species(odonata: Libellulidae) by horizontally polarizing black gravestones. Freshwater Biology 52 (2007) Horváth G., Kriska G.: Polarization vision in aquatic insects and ecological traps for polarotactic insects. In: J. Lancaster R. A. Briers(szerk.) Aquatic Insects:Challenges to Populations. UK: CAB International Publishing, Wallingford, Oxon, (2008) Kriska G., Malik P., Szivák I., Horváth G.: Glass buildings on river banks as polarized light traps for mass-swarming polarotactic caddisflies. Naturwissenschaften 95 (2008) Malik P., HegedüsR., Kriska G., Horváth G.: Imaging polarimetry of glass buildings: Why do vertical glass surfaces attract polarotactic insects. Applied Optics 47 (2008) Schwind R.: Sehen unter und über Wasser, Sehen von Wasser. Naturwissenschaften 72 (1985) Schwind R.: Polarization vision in water insects and insects living on a moist substrate. Journal of Comparative Physiology A 169 (1991) Schwind R.: Spectral regions in which aquatic insects see reflected polarized light. Journal of Comparative Physiology A 177 (1995) BIOLÓGIAI FIZIKA FIZIKAI SZEMLE 2008/11
11 ISSN
POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS
POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS Környezetfizikai Módszerek Laboratóriumi Gyakorlat Dunai tömegtegzesek rajzása az ELTE TTK üvegépületénél Horváth Gábor, Malik Péter ELTE Fizikai Intézet, Biológiai Fizika Tanszék,
POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS
POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS Környezetfizikai Módszerek Laboratóriumi Gyakorlat Dunai tömegtegzesek rajzása az ELTE TTK üvegépületénél Prof. Horváth Gábor ELTE Fizikai Intézet, Biológiai Fizika Tanszék, Környezetoptika
16. Zoológiai vizsgálatok antropogén környezetben
16. Zoológiai vizsgálatok antropogén környezetben MUNKALAP I. Fénypolarizációs vizsgálatok 1. Lineáris polárszűrővel vizsgálja meg, hogy az épület egyes részei a visszavert fényt mennyire és milyen rezgéssíkkal
Épületek poláros fényszennyezése. és annak kiküszöbölése. 1. A poláros fényszennyezés fogalma. 2. A poláros fényszennyezés jelentősége
Sinkovics Csenge, Gál József, Bernáth Balázs, Kriska György, Horváth Gábor 1. A poláros fényszennyezés fogalma A fényszennyezés fogalma az utóbbi évtizedek során széles körben ismertté vált. A fölfelé
fizikai szemle 2008/11
fizikai szemle 2008/11 Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat havonta megjelenô folyóirata. Támogatók: A Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Magyar
POLÁROS FÉNYCSAPDÁKKAL A POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS ELLEN. Pataklakó kérészek aktív védelme az aszfaltút ökológiai. csapdájával szemben.
POLÁROS FÉNYCSAPDÁKKAL A POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS ELLEN Pataklakó kérészek aktív védelme az aszfaltút ökológiai csapdájával szemben Czinke László Környezetoptika Laboratórium, Biológiai Fizika Tanszék, Fizikai
NAPJAINK KÖRNYEZETSZENNYEZŐJE, A POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS
Tájökológiai Lapok 7 (1): 1 8 (2009) 1 NAPJAINK KÖRNYEZETSZENNYEZŐJE, A POLÁROS FÉNYSZENNYEZÉS Szent István Egyetem, Környezet és Tájgazdálkodási Intézet, Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék Gödöllő
Épületek poláros fényszennyezése és annak kiküszöbölése
Sinkovics Csenge, Gál József, Bernáth Balázs, Kriska György, Horváth Gábor A fényszennyezés fogalma az utóbbi évtizedek során széles körben ismertté vált. A fölfelé világító éjszakai földfelszíni mesterséges
A legzöldebb autó fehér és piszkos
Élet és Tudomány 61: 812-814 (2006) Kriska, Malik, Horváth, Csabai, Boda 1 Sarkított világ A legzöldebb autó fehér és piszkos Az autótulajdonosok közül sokan megfigyelhették már, hogy rovarok szálltak
A BÖGÖLYÖK (TABANIDAE) POLAROTAKTIKUS VISELKEDÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDOMÁNYOS ISMERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA (review)
Tájökológiai Lapok 11 (1): 183 192. (2013) 183 A BÖGÖLYÖK (TABANIDAE) POLAROTAKTIKUS VISELKEDÉSÉVEL KAPCSOLATOS TUDOMÁNYOS ISMERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA (review) SZÁZ Dénes, HERCZEG Tamás Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Dr. Balázs Bernáth List of publications
Dr. Balázs Bernáth 2014 1. Bernáth, B.; Blahó, M.; Egri, Á.; Száz, D.; Barta, A.; Farkas, A.; Ǻkesson, S. and Horváth, G. (2014) How could the Viking Sun compass be used with sunstones before and after
Vízi rovarok polarotaxisának vizsgálata a budapesti pakuratónál
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2000) 85: 43-52. Vízi rovarok polarotaxisának vizsgálata a budapesti pakuratónál BERNÁTH BALÁZS 1 és KRISKA GYÖRGY 2 1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Biológiai Fizika Tanszék, H
A kérészek vízdetektálási viselkedése, avagy miért petéznek a kérészek száraz aszfaltutakra? *
ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2000) 85: 29 42. A kérészek vízdetektálási viselkedése, avagy miért petéznek a kérészek száraz aszfaltutakra? * KRISKA GYÖRGY 1 és ANDRIKOVICS SÁNDOR 2 1 ELTE Biológiai Szakmódszertani
A poláros. Horváth Gábor Farkas Alexandra Kriska György
------- ------- ISBN 978 963 312 253 2 ------------- A könyvből kiderül, hogy az előbbi jelenségeken alapuló poláros fényszennyezés csökkentésének egyik trükkje a zebráktól is elleshető, és hogy miként
A TISZAVIRÁG (PALINGENIA LONGICAUDA, EPHEMEROPTERA) FÉNYPOLARIZÁCIÓ ALAPÚ VÍZDETEKCIÓJA: VAN E POLAROTAXISA A TISZAVIRÁGNAK?
151 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung 14: 151 162, 2006 A TISZAVIRÁG (PALINGENIA LONGICAUDA, EPHEMEROPTERA) FÉNYPOLARIZÁCIÓ ALAPÚ VÍZDETEKCIÓJA: VAN E POLAROTAXISA A TISZAVIRÁGNAK? KRISKA GYÖRGY 1 BERNÁTH BALÁZS
Az égbolt polarizációja normál és szélsőséges körülmények között és annak emberi/állati tájékozódással kapcsolatos vonatkozásai
Az égbolt polarizációja normál és szélsőséges körülmények között és annak emberi/állati tájékozódással kapcsolatos vonatkozásai Doktori értekezés tézisei Írta: Hegedüs Ramón Fizika Doktori Iskola Statisztikus
egy kis esti fizika Előadás-sorozat (2010. Szeptember Május) a Dominikánus Házban
egy kis esti fizika Előadás-sorozat (2010. Szeptember 2011. Május) a Dominikánus Házban Ki emlékszik már a Televízió Előtti Időkre? Amikor, még alig ötvenhatvan évvel ezelőtt is, a hosszú téli estéken
CHARACTERISTICS OF THE DISPERSAL ACTIVITIES OF SIGARA LATERALIS (2000, 2005)
39 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung 14: 39 46, 2006 A SIGARA LATERALIS VÁNDORLÁSI SAJÁTOSSÁGAI (2000, 2005) BODA PÁL 1 CSABAI ZOLTÁN 2 1 Debreceni Egyetem, Hidrobiológiai Tanszék, Debrecen 4032, Egyetem tér
A poláros fény rejtett dimenziói
HORVÁTH GÁBOR BARTA ANDRÁS SUHAI BENCE VARJÚ DEZSÕ A poláros fény rejtett dimenziói Elsõ rész Sarkított fény a természetben, polarizációs mintázatok Mivel az emberi szem fotoreceptorai érzéketlenek a fény
A poláros fény rejtett dimenziói
AZ ATOMOKTÓL A CSILLAGOKIG HORVÁTH GÁBOR BARTA ANDRÁS SUHAI BENCE VARJÚ DEZSÕ A poláros fény rejtett dimenziói Elsõ rész Sarkított fény a természetben, polarizációs mintázatok Mivel az emberi szem fotoreceptorai
Geometriai és hullámoptika. Utolsó módosítás: május 10..
Geometriai és hullámoptika Utolsó módosítás: 2016. május 10.. 1 Mi a fény? Részecske vagy hullám? Isaac Newton (1642-1727) Pierre de Fermat (1601-1665) Christiaan Huygens (1629-1695) Thomas Young (1773-1829)
Védett kérészfajunk, a tiszavirág (Palingenia longicauda) A TISZAVIRÁG REJTETT POLAROTAXISA
A TISZAVIRÁG REJTETT POLAROTAXISA MIKÉNT TALÁLNAK VISSZA A FOLYÓHOZ? Közismertsége ellenére a tiszavirág még mindig titokzatos élôlénynek számít. Az igen érzékeny és törékeny testű, sérülékeny rovar mesterséges,
164 FIZIKAI SZEMLE 2018 / 5
MIÉRT KELL POLARIZÁCIÓÉRZÉKELÉS A GAZDAÁLLAT-KERESÉSHEZ? A bögölyök vizuális környezetük sötét foltjai közül polarizáció segítségével választják ki a napsütötte sötét gazdaállatokat Szörényi Tamás, Pereszlényi
Biooptikai és légköri optikai jelenségek vizsgálata geometriai optikai és képalkotó polarimetrikus módszerekkel
Biooptikai és légköri optikai jelenségek vizsgálata geometriai optikai és képalkotó polarimetrikus módszerekkel doktori értekezés tézisei Barta András Fizika Doktori Iskola Statisztikus fizika, biológiai
Fizikai Szemle MAGYAR FIZIKAI FOLYÓIRAT
Fizikai Szemle MAGYAR FIZIKAI FOLYÓIRAT A Mathematikai és Természettudományi Értesítõt az Akadémia 1882-ben indította A Mathematikai és Physikai Lapokat Eötvös Loránd 1891-ben alapította LXIII. évfolyam
Miért csíkos a zebra? A zebracsíkok védenek a bögölyöktől, avagy a poláros fényszennyezés csökkentésének zebráktól ellesett trükkje
Miért csíkos a zebra? A zebracsíkok védenek a bögölyöktől, avagy a poláros fényszennyezés csökkentésének zebráktól ellesett trükkje Egri Ádám-Horváth Gábor-Kriska György-Farkas Róbert-Susanne Akesson A
SÁTRAS BÖGÖLYCSAPDÁK CSALIFELÜLETEINEK HATÉKONYSÁGVIZSGÁLATA
Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar Biológiai Intézet, Ökológia Tanszék SÁTRAS BÖGÖLYCSAPDÁK CSALIFELÜLETEINEK HATÉKONYSÁGVIZSGÁLATA Sándor András Biológia MSc., II. évfolyam Témavezetők: Dr.
Polarotaxis a rovarvilágban
Tudományterületi áttekintés (Review) ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2000) 85: 17 27. Polarotaxis a rovarvilágban KRISKA GYÖRGY ELTE Biológiai Szakmódszertani Csoport, Budapest, H 1117 Pázmány Péter sétány 1/C.
RÉSZLET. Horváth Gábor. Környezetoptika Laboratórium, Biológiai Fizika Tanszék, Fizikai Intézet, Természettudományi Kar, Eötvös Loránd Tudományegyetem
RÉSZLET Horváth Gábor Környezetoptika Laboratórium, Biológiai Fizika Tanszék, Fizikai Intézet, Természettudományi Kar, Eötvös Loránd Tudományegyetem EGYETEMI TANÁRI PÁLYÁZATÁBÓL Budapest 2011. november
Makroszkópikus vízi gerinctelenekkel foglalkozó kutatók címjegyzéke
Makroszkópikus vízi gerinctelenekkel foglalkozó kutatók címjegyzéke Ábrahám Levente, Ph.D Osztályvezetı, múzeológus Levelezési cím: Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága Kaposvár Fı u 10. e-mail: levi@smmi.hu
1. oldal, összesen: 6 OK Belépések: KUTATÓI INTÉZMÉNYI 2009. január OTKA Belépés Hírek Pályázatok Elektronikus ügykezelés Letöltés Kiadványok Kapcsolat Partnereink Honlaptérkép Nyomtatás Poláros fénnyel
Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?
Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed
Altruizmus. Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között?
Altruizmus Altruizmus: a viselkedés az adott egyed fitneszét csökkenti, de másik egyed(ek)ét növeli. Lehet-e önző egyedek között? Altruizmus rokonok között A legtöbb másolat az adott génről vagy az egyed
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR (minden téma külön lapra) június május 31
1. A téma megnevezése TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1 2012. május 31 Egy és kétrétegű grafén kutatása 2. A témavezető (neve, intézet, tanszék) Cserti
Benapozásvédelmi eszközök komplex jellemzése
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K.II.31. Benapozásvédelmi eszközök komplex jellemzése
fizikai szemle 2014/4
fizikai szemle 2014/4 HELYÜNK A VILÁGEGYETEMBEN IV. rész ~1 milliárd fényév ~90 milliárd fényév Lokális szuperhalmazok Az észlelhetõ Univerzum Capricornus-ûr Hydra-Centaurusszuperhalmaz Canis Majorûr Fornaxûr
- Közvetett hatások: pl. az utak mentén álló lámpák vonzzák a rovarokat, ezeken táplálkoznak a madarak, amelyek ezért autógázolás áldozataivá válnak.
Gyarmathy István A fényszennyezés ökológiai-természetvédelmi aspektusai, csillagoségbolt-parkok Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori
10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.
10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus
Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával
Dr. Mester Gyula Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával Összefoglaló: A közlemény tematikája honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával. A bevezetés után a tudományos teljesítmény mérésének
Mit tanulhatunk a madarak csoportos és s egyéni repüléséből?
Mit tanulhatunk a madarak csoportos és s egyéni repüléséből? l? Nagy MátéM - ELTE Biológiai Fizika Tanszék http://angel.elte.hu/~nagymate 2009. 03. 12. Nagy Máté 1 Munkatársak: Ákos Zsuzsa, Szabó Péter,
Claus Offe: Szociális védelem szupranacionális összefüggésben. Kulcsár Gábor: A munkaerõ területi mobilitását akadályozó tényezõk
Claus Offe: Szociális védelem szupranacionális összefüggésben Kulcsár Gábor: A munkaerõ területi mobilitását akadályozó tényezõk Lakner Zoltán: A családpolitika rendszere esély 2006/3 17. évfolyam 3. szám
POLARIMÉTER A SZEMBEN, POLARIZÁCIÓS IRÁNYTÛ ÉS NAPÓRA AZ ÉGEN, VÍZEN ÉS VÍZBEN Mire jó az állatok polarizációlátása?
Kozmikus sugárzás szupernóva-maradványokból Az MI (Massachussetts Institute of echnology)csillagászainak sikerült egy felrobbant csillag maradványairól részletekben rendkívül gazdag képet nyerni, amely
A pókok észlelhetősége Látják-e a madarak és a méhek a háló mintázatát? Bruce, M. J., Heiling, A. M. and Herberstein, M. E. tanulmányának ismertetése
A pókok észlelhetősége Látják-e a madarak és a méhek a háló mintázatát? Bruce, M. J., Heiling, A. M. and Herberstein, M. E. tanulmányának ismertetése Várkonyi Erika 2008 A vizsgálatokban alkalmazott viselkedéselemző
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
SZKB_102_03. Tóban és tóparton
SZKB_102_03 Tóban és tóparton DIAK_2evfolyam.indd 23 2007.07.30. 10:37:27 DIAK_2evfolyam.indd 24 2007.07.30. 10:37:28 DIÁKMELLÉKLET TÓBAN ÉS TÓPARTON 2. ÉVFOLYAM 25 D1 Tóban és tóparton élő állatok A A
Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza
Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.
PROGRAM és ÖSSZEFOGLALÓK
Magyar Biofizikai Társaság Fotobiológiai Miniszimpózium 2018. október 31. ELTE Lágymányosi campus, Déli tömb, 2. emelet, 2.502 terem 1117, Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C. PROGRAM és ÖSSZEFOGLALÓK Az
FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet
A FIZIKA TANÍTÁSA FOLYADÉKCSEPPES LEVELEK NAPÉGÉSE Egy biooptikai diákkísérlet Stonawski Tamás, Murguly Alexandra, Pátzay Richárd, Cérna László Ecsedi Báthori István Református Gimnázium és Kollégium,
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Tantárgyleírás
A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV.
Védekezzünk a napsugárzás káros hatásaival szemben Napsugárzásra egészségünk megőrzése érdekében is szükségünk van. A napsugarak egy része azonban káros. Ennek a káros sugárzásának valamennyien ki vagyunk
ETOLÓGIA. A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter
ETOLÓGIA A kommunikációs magatartásformák evolúciója - csalás, megtévesztés - Pongrácz Péter Őszinteség? Manipuláció? Korai etológia ( információ-megosztás ) Egyértelmű, őszinte, kölcsönösen előnyös Evolúcióbiológia
2002-ben végze a Budapesti Közgazdaságtudományi. Államigazgatási Egyetemen (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) marketing f - és környezeti
H A A m y y m v m m y y, m y F A v b j v. A mb j y, m y v mb y m ó - j -, m 24 ó j b yv y m ü. E v - v yv, b y v m mu u. A mb u b v bb v : j, - m. A u bó v, v u m y m v, m v -, y m m - m y v y m. N m v,
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
NEM CSAK A ZSELICBEN POMPÁZIK CSILLAGFÉNYBEN AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT szekszárdi diákcsoport fényszennyezésmérései. Motiváció
NEM CSAK A ZSELICBEN POMPÁZIK CSILLAGFÉNYBEN AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT szekszárdi diákcsoport fényszennyezésmérései Döményné Ságodi Ibolya Garay János Gimnázium, Szekszárd A csillagos ég az egész emberiség öröksége,
Városiasodó állatfajok. Előjáték domesztikációhoz?
Városiasodó állatfajok Előjáték domesztikációhoz? Környezetformáló emberiség Ember = legfontosabb ökológiai mérnök-faj Legalább 10 ezer év óta elkezdi átalakítani a környezetet Már azelőtt is (paleolitikum
A fény mint elektromágneses hullám és mint fényrészecske
A fény mint elektromágneses hullám és mint fényrészecske Segítség az 5. tétel (Hogyan alkalmazható a hullám-részecske kettősség gondolata a fénysugárzás esetében?) megértéséhez és megtanulásához, továbbá
A szociális szféra kapcsolathálózati megközelítésben
2011/5 2011/5 A szociális szféra kapcsolathálózati megközelítésben Dávid Beáta Magvas Mária: A munkakapcsolat határozza meg a jelzőrendszert. Az észlelő- és jelzőrendszer működése Veszprémben Becze Orsolya
Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények
18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS
Kinek és mire kell az egyetemi technológiatranszfer? To whom and for what should be the university technology transfer?
Kinek és mire kell az egyetemi technológiatranszfer? To whom and for what should be the university technology transfer? Antoni Györgyi, igazgató antoni.gyorgyi@rekthiv.elte.hu Initially submitted Apryl
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK
ő ő Ó
ú ő ű ű ő ű ú ő ő ű ű ű ű ú ő ő Ó ú ú ú Ó ő ő ő ú ő ú ú ú ú ú ő ő ő ú ő ú ű ő ő ő ő ú ő ő ő ő ú ú ő ő ő ú Ö ő ú ű ő ű ő ű ő ú ő ő ű Á ő ő ő ő Á Ö Á Ö Ö Ü Ö Ö Ü Ö Ö Í Ö Ö ő Ö Ö Á Ö ő Ó Ó Á Á Ö Ö Á Ő Á Á
ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő
Ö ü Ö Ö ő ü ű Ö Ó ő ü Ö ü Ö ü Ó ü ú ú ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő ú Ö Ó Á ű Á ü Ö ú Ö ű ő ű Á ú Ó Í ű ű ő Ó ű ő ű ű ű ű ú ú ú ü Ö Ö ő ú ú ú ú ő ü ü Ó ő ú ú ú ü ú Ö Ö Ú ű ű ú Ö ű Ö ű ü ű ú ő ő ű ú
Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó ó ó ú ó ö
ö ü ó Ö ü ó ü Ü ó ó ó ó ö ó ü ö ö ü ü ó Ó ü ó ü ó ó ó ó ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó
á é é á ó á é ö Ű í É Á ó í á ü á ó
ö Ű Á ü ö ö ú Á ü ö ű ű ö ö ö ö ú ő Ó Á ö ü ö ö ő ő ú ü ő ö Ú Ó ő Ö Á Ö Ö Ö Ö ü Ö Ö Ó Ö Ö Í Ö Ö Í Ó Á Á Ö Ö Á Ö ü ő ö Ú Ó Á Ó Ó Ő Ö Ö Ö Ó Ó Ö Á Ö Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á Á Á Í Á Ö ő ü ő ö ü ú ö ü ö ú ü ü ú ú
Ü ü ü ú Ö ü ü Ö Ö Ö Ö Ő Ó ü Á Á Ö Ö Ö Ő ü Í ú ű Í ú ú
Ö ü Ő Ö Ü Ö ü Ó ü ü ü ü ü ü Á ü ü ü ü Á ü ü ü Ü ü ü ú Ö ü ü Ö Ö Ö Ö Ő Ó ü Á Á Ö Ö Ö Ő ü Í ú ű Í ú ú ü ú Ö Ö Ö Ő Ó ü ü Í ü ü ü ü Ö Ö ü ű Ö Ó Ö Ő ü ü Ö ü ú Ö ü ú ü ú ü Í Ü ű ű ü ű Í ú Ö Ö ü Ö ü ú ü ü Ü Á
ú ú ő ő ő ú ü ő ő ü ú ő ő
Ö Í ú ú ú ő ő ő ú ü ő ő ü ú ő ő ő ű Í Á ü ő ü ő ő ő ü ő ő ü ű ü ü ő ő ú ő Ü ú ő ő ő ű ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ú ű ő ő ü ű ü ő ő ü ú ú ő ő ü ő Í Ö ő ő ő Í ő ő ü ő ő ű Ü Á Á Á Á Á Á ű ő ő ő ü Í Ó ú Ó Á Á Á
Ü ű Í Ü ű Ő Ó Í Í Í Ö Í Ü Ó Í Í ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í ű ű ű Á ű
ű ű Ú Í ű ű Í Í Í Í Í Á Í ű Í Í Ó Ü ű Í Ü ű Ő Ó Í Í Í Ö Í Ü Ó Í Í ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í ű ű ű Á ű Í Í ÍÍ Í Á ű Á Ó ű Ó Ü Ó Ó Ú Á Á Á Á Á Ó ű ű Ó Á ű ű Ö Ö Í Á Í Ú Ü Í Í Í Ú Á Á Ö Í Í Í Í ű Í Í ű Í Ö ű Í
ö ó Á ü ű ö ó ö ö ű ö ű ö ő ő ó ö ű ö ő í ő ó ő ó ö ó í í ó ő í í ő ö ő ő ó ő ö ű í ű í ö í ö í ű ö ö ú ö ú ö ő ó ő ö ő ő í ű ö ó ö í ó í í ő ó ü ő ő
ö ö í ú ö ö Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö ó í ö ö ö ő ö ó ó ö ö ö í ú ö ó ó ö ó í Ű ö ő ó ö ő ö í ő ö ö ö ö ö ö ö ű í í ö ó Á ü ű ö ó ö ö ű ö ű ö ő ő ó ö ű ö ő í ő ó ő ó ö ó í í ó ő í í ő ö ő ő ó ő ö ű í ű í ö í
í ü Ó ö í í í ó ó í í ü í ó ü ö ó ó ö ó ó ö í ö ö ó ó í ó í í ö ö ö í ú ö ó í ó ö ó ö ó í í ú ű ú
Á ö Ó ú ö ű í Ö Ő ö ű í Ó í ö Ó ü Ó ú í ö Ó ú ö ó ö í ö Ó í ö ó ó í Ó ö Ó ü Ó ö ó í í í í ü Ó ö í í í ó ó í í ü í ó ü ö ó ó ö ó ó ö í ö ö ó ó í ó í í ö ö ö í ú ö ó í ó ö ó ö ó í í ú ű ú ú ó ö Ó ú ö ó ú
Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö
Ő Ó Ö Ó Ő Ü Í Ó Ö Ü Ő Á Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Á Ö Á Ó Ó Ü Í Ó Í Ü Ü Ó Ó Í Á Ö Á Ü Ö Í Ü Í Ó Ó Ó Ó Á Ó Ó Ü Ó Ö Ó Ó Ó Ó Ö Ö Ü Ó Ü Ü Ö Ó Ó Ü Ü Ó Ó Ó Í Ó Ü Ú Ö Ó Ó Ó Ü
Ö ó ó ó í ó Ö ü ó ü ü Ö ó í í ú ü ó ó ó ó ó í í ú í Ö ú í ó ó ó í ó
Ö ü ü Ö ü ó ü ü í ó í ó í ü í ú ü ó ű ü ó ü ü ó ü ü Á í ó í ü í ú í Ö ó ó ó í ó Ö ü ó ü ü Ö ó í í ú ü ó ó ó ó ó í í ú í Ö ú í ó ó ó í ó ó ü ú ó í ü í ó ú ó ó í ü ü ű í ó ó ó ű ó í ó Ö ú Ö ü ó ü ó í Ö ú
í ú Í í ö ö Á ü ö í í ö ö ö ü í ü í ű í ö ü í ü
ö ú í ü í Á í Ó Ü í ú Í í ö ö Á ü ö í í ö ö ö ü í ü í ű í ö ü í ü ö ö ö ö ö í í í í í ü í í í ö ú í ö í ü ú í í í í í ö ö í í í í í ű ü ű ö Á ű í ü ű ű ű í ű ö ú ö ú ú ü ö ö ű ü ö ú ö ű í í ű í ü ü ö ü
Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö
Ú Í Í Í ö Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö Í ü ü ö Ü ö ö ö ö Ü Ü ö Ü Ü ö Ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü Ü ö ö ö ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü Ü Ü Ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú Ü ö ű ü ö ú ű ü ö ö ö ü ü ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö ű ü Ü ü ü ö
ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó
ü Ö ü ü ó ó ó í ü ü ó ó ó ü ó ó ü ü Ö ü ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó ú ú ü ü Í ú ó í í ú ü Á Í ü Ö ü ü ó Ö ó ó Í ű í ü í ó í í í Ö ó í í í Ö ü ü í í Ö
ö ö ö ö Í ö ö ö ö ö ú ö ü ö ö ö ü ű ú ö ú ü ö ű ö ü
Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ü ü ü Í ö Í ö ű ö ú ö ö ü ö ü ö ű Í ü ö ö ö ü ö ü ú ü ö ö ö ö Í ö ö ö ö ö ú ö ü ö ö ö ü ű ú ö ú ü ö ű ö ü ö ű ö ú ö ö ú ö ü ö ü ö ü ü ö ü ö Ö ü ü ö ü ú ö ö ú Ó ö ü Ó ü ü ü ö Ö ü ö ö ú ű
ö ö ö ü ö ö ö ö ö ö Ö ü ö ü ü ü ö ü í ü ö ü Ö ö í ű ö ö í í ö ö ü í ö ö ü í ö í ü ö ü í ö ű ö ü
ü í ö ű ö ö í í í í ö ü Ö í ö ö í í ö í ö ö ú ö ö ü Ö ö ö ú ü ü ö ö ú ű ö ü ü ü ö ö ö ü Ö ö ö ö ü ö ö ö ö ö ö Ö ü ö ü ü ü ö ü í ü ö ü Ö ö í ű ö ö í í ö ö ü í ö ö ü í ö í ü ö ü í ö ű ö ü ö ö í ö ö ö ö ö
Fajfenntartó viselkedés
Fajfenntartó viselkedés Az állatok viselkedésének egyik alapvető megnyilvánulása a szaporodással kapcsolatos viselkedés. Ez az ivarérettséget elért egyedekre jellemző és a legtöbb fajnál meghatározott
Optika és Relativitáselmélet
Optika és Relativitáselmélet II. BsC fizikus hallgatóknak 9. Szivárvány, korona és a glória Cserti József, jegyzet, ELTE, 2007. Fı- és mellékszivárvány Fı- és mellékszivárvány Horváth Ákos felvételei Fı-
Fizikai Szemle MAGYAR FIZIKAI FOLYÓIRAT
Fizikai Szemle MAGYAR FIZIKAI FOLYÓIRAT A Mathematikai és Természettudományi Értesítõt az Akadémia 188-ben indította A Mathematikai és Physikai Lapokat Eötvös Loránd 1891-ben alapította Az Eötvös Loránd
Ha bármi kérdés van, akkor engem elérhettek a en.
Ha bármi kérdés van, akkor engem elérhettek a kunadam@elte.hu e-mailen. 1 Tanszékünk fizikailag a biológus épület VII. emeletén van a Dunához közeli oldalon. A tanszéki honlap a plantsys.elte.hu (új, de
Kellemetlen kirándulótársaink, a kullancsok. Az ember külső élősködői I.
Kellemetlen kirándulótársaink, a kullancsok Az ember külső élősködői I. A tanösvényhez kapcsolódó bevezető külön letölthető: http://www.nhmus.hu/hu/nateu Készítők: Mike Éva (animátor, Magyar Természettudományi
Válogatott fejezetek a matematikából
Válogatott fejezetek a matematikából ---- ---- Simon Péter Válogatott fejezetek a matematikából Egyetemi jegyzet IK ISBN 978-963-489-068-3 Simon Péter --- simon_valogatott_matematika_borito.indd 1 2019.03.19.
V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények
Férfi 18-30 1 1051 Bojtor László Tivadar 21:44 21:39 21:58 22:44 23:56 25:11 26:20 26:25 3:09:54 2 1158 Süvöltős Bence 24:43 24:27 24:23 24:29 25:15 24:52 24:43 24:24 3:17:13 3 1145 Lovas Gergely 25:01
DistanceCheck. Laser nm
44 Laser 645-655 nm Laser 2 x Typ AAA / LR03 1,5V / Alkaline 02 x x y = m 2 y z x y x y z = m 3 03 ! Olvassa el végig a kezelési útmutatót és a mellékelt Garanciális és egyéb útmutatások c. füzetet. Kövesse
Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés
OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi
A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek
TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége
Hosszú távú ipari szennyezés vizsgálata Ajkán padlás por minták segítségével
Hosszú távú ipari szennyezés vizsgálata Ajkán padlás por minták segítségével Völgyesi Péter 1 *, Jordán Győző 2 & Szabó Csaba 1 *petervolgyesi11@gmail.com, http://lrg.elte.hu 1 Litoszféra Fluidum Kutató
Dobzhansky: In Biology nothing makes sense except in the light of Evolution.
Dobzhansky: In Biology nothing makes sense except in the light of Evolution. Az Evolúcióbiológia Története Molnár István im54@invitel.hu Mai témák 1. Mi az evolúció? 2. Hogyan alakult ki a mai evolúciós
Csillagoségbolt-park program. Kolláth Zoltán Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK MTA KTM Csillagászati Intézet Magyar Csillagászati Egyesület
Csillagoségbolt-park program Kolláth Zoltán Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK MTA KTM Csillagászati Intézet Magyar Csillagászati Egyesület Csillagoségbolt-parkok Előjáték: Ki látta már a Tejutat? 1888
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill)
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpátok, de főleg a Balkán álkérész-faunája Európa más részeihez képest igen gazdag, a balkáni fauna
Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra
Rekolonizáció az állatvilágban, különös tekintettel Magyarországra Csurgai Bence (DQBWSB) ELTE TTK Környezettan szak 2014.01.29 Konzulens: Dr. Farkas János Bevezetés Fajok eltűnése/kihalása Miért? Példafajok
Ökológiai ipar ipari ökológia
ÖKOTECH 2006 Ökológiai ipar ipari ökológia Bezegh András Budapesti Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék andras@bezegh.hu Az ember megváltozott: különvált saját lényegétől. Az
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1) Mikor kapott Paul Ehrlich orvosi Nobel-díjat? A) Idén. B) Pont 100 éve, 1908-ban. C) Nem
A tanulási képesség összefüggése az urbanizációval és más egyedi tulajdonságokkal házi verebeknél
A tanulási képesség összefüggése az urbanizációval és más egyedi tulajdonságokkal házi verebeknél Vincze Ernő 1, Bókony Veronika 1, Liker András 1,2 1 Pannon Egyetem Limnológiai Intézeti Tanszék, Ornitológiai