A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása"

Átírás

1 A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység: 1.1 A Szolnoki Törvényszék törzskönyvi azonosítószáma, honlapjának címe: A Szolnoki Törvényszék az Országos Bírósági Hivatal Elnökének irányítása alá tartozik, alapító okirattal rendelkezik. Törzskönyvi azonosító száma: Honlapjának címe: Az új intézmény és a feladat jogszabályi megalapozása Intézményünk nem érintett Az intézménynél az ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült feladatok, a szakmai feladatokban bekövetkezett változás, jellemző mutatókkal a szakmai működés értékelése A törvényszék a törvényben meghatározott ügyekben elsőfokon jár el, és másodfokon elbírálja a járásbíróságok, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok határozatai ellen bejelentett fellebbezéseket, illetve eljár a hatáskörébe utalt egyéb ügyekben. A Szolnoki Törvényszék működéséhez szükséges költségvetési előirányzatokat a Magyarország költségvetéséről szóló törvény VI. Bírósági fejezete tartalmazza, mellyel a mindenkor érvényes jogszabályok, valamint az OBH elnökének és a Szolnoki Törvényszék szabályzatainak figyelembe vételével gazdálkodik. A 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szerinti rendszer kerül alkalmazásra. A törvényszék alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: Támogatási célú finanszírozási műveletek Bírósági tevékenység A törvényszék államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: Bíróságok tevékenysége A 4/2013. (I. 11.) Kormány rendelet az államháztartás számviteléről rendelkezik a számviteli rendszer működéséről, beszámolási kötelezettségéről, könyvvezetési szabályairól, egységes rovatrendjéről és számlatükréről. A számviteli rendszer a korábbiaktól eltérően költségvetési számvitelből és a pénzügyi számvitelből áll. 4/2013. Korm. rendelet 3 (2), (3) és (4) bekezdése taglalja a két számvitel összetételét. Az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események elszámolásáról a 38/2013. (IX.19.) NGM rendelet rendelkezik. A költségvetési szervek általános működéséről a évi CXCV. Törvény az államháztartásról, a 368/2013. Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény 1.

2 végrehajtásáról rendelkezik. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról a évi CLXI törvény, gazdálkodásáról 5/2013. (VI.25.) OBH utasítás szól. Hatékonyságot, időszerűségi mutatót befolyásoló tényezők: Ügyforgalom Ügyérkezések Tevékenységi körünk évben továbbra is az igazságszolgáltatás, a szakmai feladatokban változás nem következett be. A Szolnoki Törvényszék összesített ügyforgalmi adatai kapcsán megállapítható a évben érkezett ügyek vonatkozásában: évi ügyforgalmi adatokhoz képest a peres ügyek érkezése 1%-kal emelkedett, nemperes ügyek érkezése 6%-kal csökkent, 12,5%-kal csökkent a csőd- és felszámolási ügyszakban érkezett ügyek száma, mind a törvényszéken, mind a járásbírósági szinten csökkent a végrehajtási ügyek száma is, összes ügyérkezés a évi érkezett ügymennyiségnek a 96%-a. A évben befejezett ügyekkel kapcsolatosan megállapítható, hogy évhez képest 1%-kal nőtt a befejezett peres ügyek száma, 2%-kal csökkent a nemperes ügyek befejezése, járásbírósági szinten 10,8%-kal nőtt a befejezett peres ügyek száma, törvényszéki szinten 81,5%-kal nőtt az első fokos büntető peres ügyek száma. A folyamatban maradt ügyek közül a peres ügyek száma 6%-kal csökkent, 15%-kal csökkent a nemperes ügyek száma, az összes folyamatban maradt ügyek száma 10%-os csökkenést mutat a évi ügyforgalmi adatokhoz képest. Munkateher Az arányos munkateher, az időszerűség biztosítása, a személyi változások, valamint az ügyhátralék feldolgozása érdekében 2016 évben is szükségessé vált a megyén belül bíró kollégák kirendelése más bíróságokra. 2.

3 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének hatáskörébe tartozó kirendelések: Hidvéginé dr. Adorján Lívia szolnoki törvényszéki tanácselnök a Fővárosi Ítélőtáblára került kirendelésre szeptember 1. napjától március 31. napjáig, illetve április 1. napjától október 31. napjáig, majd teljes kirendeléssel november 1. napjától március 28. napjáig. A törvényszék elnökének hatáskörébe tartozó kirendelések: Teljes kirendelésre kettő bíró esetében került sor: A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságról dr. Kovács Piroska Éva bíró április 2. napjától tartós, folyamatos kirendelése a Szolnoki Törvényszék civilisztika, másodfokú tanácsába, a Szolnoki Járásbíróságról dr. Válik Edina Csilla bíró május 1. napjától részleges, majd június 1. napjától teljes kirendelése a Szolnoki Törvényszék civilisztikai ügyszakába. Részleges kirendelésre az alábbi esetekben került sor: Szolnoki Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Molnár Gergely a Mezőtúri Járásbíróságra, dr. Stass Anikó a Szolnoki Törvényszékre, Szakácsné dr. Székács Viktória a Szolnoki Törvényszékre, dr. Lendvai Kinga a Szolnoki Törvényszékre, dr. Tolnai Eszter a Szolnoki Törvényszékre, dr. Munkácsi Magdolna a Szolnoki Törvényszékre, dr. Polgár Éva a Szolnoki Törvényszékre. Kunszentmártoni Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Hegyi László Attila a Mezőtúri Járásbíróságra, dr. Ivanov Dömötör Gyula a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Juhász Ildikó Orsolya a Mezőtúri Járásbíróságra, dr. Juhász Ildikó Orsolya a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Juhász Ildikó Orsolya a Karcagi Járásbíróságra. Mezőtúri Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Hegyi László Attila a Kunszentmártoni Járásbíróságra, dr. Hankó Ferenc a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra. Tiszafüredi Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Szalay Katalin a Szolnoki Törvényszékre, dr. Tolnai Györgyi Zsuzsanna a Karcagi Járásbíróságra, dr. Tolnai Györgyi Zsuzsanna a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Kállai-Pál Mercédesz Brigitta a Karcagi Járásbíróságra, dr. Hatvani Emese a Karcagi Járásbíróságra. 3.

4 Karcagi Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Gy. Molnár Sándor a Szolnoki Törvényszékre, dr. Kovács Krisztián a Szolnoki Törvényszékre. Jászberényi Járásbíróságról kirendelésre került: dr. Budai Marianna a Szolnoki Törvényszékre. Szolnoki Törvényszékről kirendelésre került: dr. Hajdu Anna a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Hajdu Anna a Mezőtúri Járásbíróságra, dr. Nánási Illés a Mezőtúri Járásbíróságra, dr. Nánási Illés a Jászberényi Járásbíróságra. A tömeges bevándorlással kapcsolatosan az alábbi kirendelésekre került sor a Szolnoki Törvényszékről és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságokról: Szegedi Törvényszékre: dr. Hajdu Anna a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettese ( ), dr. Pongrácz Zsolt István a Szolnoki Törvényszék Büntető Kollégium kollégiumvezetője ( ), Sólyomváriné dr. Csendes Mária a Szolnoki Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró ( ), dr. Nánási Illés a Szolnoki Törvényszék tanácselnöke, címzetes táblabíró ( ). Szegedi Járásbíróságra: dr. Gy. Molnár Sándor a Karcagi Járásbíróság elnöke ( ), dr. Andódi Henrietta a Karcagi Járásbíróság bírája ( ), dr. Szabó István a Karcagi Járásbíróság bírája ( ), dr. Kállai-Pál Mercédesz Brigitta a Tiszafüredi Járásbíróság bírája ( ), dr. Hegyi László Attila a Kunszentmártoni Járásbíróság elnöke ( ). Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra dr. Bana Imre a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke ( ) évben is a Szolnoki Járásbíróság bírái, a három vagy több napos munkaszünetek idejére kirendelés alapján ellátták az egész megyében a távoltartásos ügyek intézését, valamint az egész megyében és a törvényszéken a büntető és szabálysértési ügyekben szükségessé váló intézkedéseket. Valamennyi kirendelés közös jellemzője az, hogy az ügyek ésszerű időn belül történő befejezésének alkotmányos követelménye teljesítése végett kerültek elrendelésre. A kirendelésekkel a bíróságok között az emberi erőforrások optimálisabb elosztását és hasznosítását, mint az Országos Bírósági Hivatal elnökének kiemelt stratégiai célját is szem előtt tartottuk. 4.

5 A Szolnoki Törvényszék az éves munkaterve alapján illetve a jogszabályi előírásoknak megfelelően elvégezte a bírók és az igazságügyi alkalmazottak értékelését. A bíróságok kiegyensúlyozott működésében a személyi feltételek mellett biztosítani kell a megfelelő tárgyi feltételeket is. A megyénkben 7 épület van a bíróság kezelésében. Négy épületünkre még az a jellemző, hogy annak egy jelentős részét jelenleg az ügyészségek is igénybe veszik. Meg kell jegyezni, hogy a Karcagi Járásbíróság és a Mezőtúri Járásbíróság is önkormányzati tulajdonú épület, amelyre a törvényszék mindkét épületre ingyenes használati engedélyt kapott. (Mezőtúri Járásbíróság esetében 50 év. ) A Szolnoki Törvényszék a számviteli törvényben, az Áhsz-ben meghatározott feladatainak, beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek a Gazdálkodási Integrált Informatikai Rendszer (GIIR) alkalmazásával tesz eleget. A feladatok elvégzése informatikai rendszeren keresztül történnek, amihez elengedhetetlen az informatikai eszközállomány rendszeres vizsgálata, amit az informatikai főosztályunk dolgozói folyamatosan végzik. A vírusvédelmi rendszer minden munkaállomáson biztosított a Symantec Endpoint Protection vírusvédelmi rendszer feltelepítésével, mely rendszer menedzser felülete a tárgyévben megújult. A hálózatban vírusfertőzést ez idáig nem észleltünk. Informatikusaink napi szinten ellenőrzik a rendszer naprakész állapotát és a naplóállományokat, biztosítva ezzel a folyamatos munkavégzésünket. A GIIR rendszerben folyamatosan felmerülő hibák évben is jelentkeztek. A rendszer lassúsága, a nagyszámú jogszabályt követő frissítések, a felmerült hibák javítását követő frissítések rendkívül megnehezítik a megbízható, naprakész munkavégzést. Lassulások főképpen az OBH Törvényszék közötti adatforgalomban tapasztalhatók. Egyre több alkalmazás tölt fel nagy mennyiségű adatot a központi szerverekre. A problémák megoldásában nagy segítséget nyújtanak a törvényszék kommunikációs rendszerei, különösen a Helpdesk. A Helpdesk munkatársakkal szoros és jó kapcsolatunk van, különösen a Novell NPSH és BIIR rendszergazdákkal. A Novell szerverek, és a levelező rendszer, kielégítően működnek, az országos rendelkezésre állás jó. Kiesések lassulások főképpen az Internet forgalomban tapasztalhatók évben folyamán egy komplex, egységes személyügyi nyilvántartási rendszer, valamint ehhez kapcsolódó, az emberi erőforrások komplex elosztását elősegítő álláshely nyilvántartó rendszer kialakítása kezdődött el. Törvényben előírás, hogy a törvényszékeknek is csatlakozniuk kellett a Magyar Államkincstár által üzemeltett központosított illetményszámfejtő rendszerhez (KIRA) évben a csatlakozás párhuzamos munkavégzéssel indult, a NexonBér és a KIRA együttes alkalmazásával. A rendszerek közötti egyezőségek vizsgálata jelentős túlmunkát jelentett a személyzeti, bér és az informatika területén. A jogszabálykereső alkalmazásként általánosan a központilag biztosított Complex Jogtárat használjuk, amely jól használható, bár az alkalmazás elindítása sok időt vesz igénybe Az intézményen belül a szervezeti és feladatstruktúra korszerűsítésére tett intézkedések. Az intézmény önállóan működő szervezet és feladatstruktúra korszerűsítést nem kezdeményezett, a szervezet nem változott. 5.

6 2. Az előirányzat alakulása: A törvényszék kincstári költségvetéssel működő kincstári ügyfélnek minősülő költségvetési szerv. A költségvetés pénzügyi végrehajtásának lebonyolítását a Magyar Államkincstár végzi. A Szolnoki Törvényszék évben az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, a számvitelről szóló évi C. törvény, az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. Korm. Rendelet, a 368/2013. Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról, valamint a törvényszék belső szabályzatai alapján működött. A saját hatáskörű előirányzat-módosításokkal, pótelőirányzatokkal az intézmény folyamatos működését biztosítani tudtuk, törekedtünk arra, hogy a kiemelt előirányzatokon a teljesítéshez szükséges fedezet rendelkezésre álljon. A évi pénzmaradványt a felhasználásnak megfelelő kiemelt előirányzatokon biztosítottuk, a felhasználás jogcímeit a pontban részleteztük. A személyi juttatásról a cafetéria adó- és járulék kiadásait a tényleges kiadásnak megfelelő összeggel átcsoportosítottuk. Év közben a dologi hiány rendezésére a személyi juttatás megtakarításából került az előirányzat átvezetésre évben likviditási problémák nem jelentkeztek, ami az év közben keletkezett többletbevétel felhasználásának köszönhető. Így a rendelkezésre álló és folyamatosan változó előirányzat fedezetet nyújtott a kiadásokra. Kiadási megtakarítások bemutatása: Adatok ezer Ft-ban Megnevezés évi mód.ei évi teljesítés Előirányzatmaradvány Személyi juttatások (K1) Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) Dologi kiadás (K3) Egyéb működési célú kiadások (K5) Beruházások (K6) Felújítások (K7) Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8) Összesen A kiadási megtakarítással szemben a bevételi lemaradásunk nem volt. A tényleges lekötött maradványunk Ft, A évi pénzmaradvány összetételét és felhasználását a pontban részletezzük. 6.

7 2.1. A főbb kiadási tételek feladatteljesítéssel összefüggő alakulása, részletezve a kiemelt tételeken belül elsősorban azon tételek esetében, ahol az előző évi tényadatokhoz, az eredeti, illetve a módosított előirányzathoz képest jelentős változás, vagy eltérés tapasztalható (nem %-os mértéket kell bemutatni, hanem azt, hogy mi valósult meg az előirányzatból Az előirányzatok évközi változásai, a tényleges teljesítéseket befolyásoló főbb tényezők. A évi költségvetés a évi előirányzatnál ezer forinttal magasabb összegű. A dologi kiadások terén ezer Ft a jóváhagyott összeg, ami a évi összeggel azonos. Év közben folyamatosan figyelemmel kisérjük az előirányzatok alakulását, annak érdekében, hogy a szükséges forrás a fő előirányzati sorokon rendelkezésre álljon. Ennek érdekében előirányzatot csoportosítottunk át személyi juttatásból azokra a sorokra, ahol hiány jelentkezett. A következő kimutatások kiemelt előirányzat csoportonként tartalmazzák az előirányzat módosításokat hatáskörök szerinti bontásban évi évi előirányzat-módosítások hatáskörök szerinti kimutatása: Megnevezés Eredeti előirányzat Előirányzatváltozás Kormány hatáskörben Előirányzatváltozás Irányító szervi hatáskörben Előirányzatváltozás Intézményi hatáskörben Előirányzatváltozás összesen Módosított előirányzat Teljesítés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó Dologi kiadások Egyéb működési célú kiad Működési költségvetés kiadásai Felújítások Beruházások Felhalmozási költségvetés kiadásai Költségvetési kiadások összesen Finanszírozási kiadások, aktív pénzügyi műveletek kiadásai KIADÁSOK MINDÖSSZESEN

8 Megnevezés Intézményi működési bevételek Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi bevételek Működési költségvetés bevételei Felhalmozási bevételek Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási költségvetés bevételei Költségvetési bevételek Központi, irányító szervi támogatás Maradvány igénybevétel Finanszírozás bevételek, passzív pénzügyi műveletek bevételei BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN Eredeti előirányzat Előirányzatváltozás Kormány hatáskörben Előirányzatváltozás Irányító szervi hatáskörben Előirányzatváltozás Intézményi hatáskörben Előirányzatváltozás összesen Módosított előirányzat Teljesítés

9 Módosítások jogcímei: Kormányzati hatáskörben történő ezer Ft előirányzat-módosítás: OBH.XXXIII.G.2/2. a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2016 évi kompenzációja: OBH.XXXIII. A. 43/32 Illetmény alap emelés OBH.XXXIII.G.2/5 kompenzáció maradványának elvonása -498 Irányító szervi hatáskörben: előirányzat- módosítás: 2015.OBH.XXXIII.A.27/58. Bírósági közv.pályázat OBH.XXXIII.A.29./49 Szolg.bíróság tagjainak díjazása OBH.XXXIII.A.24/2. Soron kívül előresorolás OBH.XXXIII.A.25/ i üres álláshely betöltésének fedezete OBH.XXXIII.A.28/2 Garantált bérminimum fedezete OBH.XXXIII.A.30/3 Húsvéti ajámdékutalvány OBH.XXXIII.A.33/5. "Tudni illik"képzés OBH.XXXIII.A.3/24 "Szolgáltai bíróságért"ügycsökkentés céljutalma OBH.XXXIII.A.10./48. Szolgáltai bíróság tagjainak díjazása 20/2016/ OBH.XXXIII.A.50/73 Tömeges bevándorlás OBH.XXXIII.A.25/38 Betöltött üres álláshelyek fedezete 4/2016/ OBH.XXXIII.A.2/56 Jászberényi JB külső rekonstr. I.ütem OBH.XXXIII.A.33/131 "Hatályon kívül helyezés gyakorlata workshop" "Szerződés érvénytelensége OBH.XXXIII.A.33./146 "Büntető hat.szerk" képzés OBH.XXXIII.A.52/2 Dr.Szalay-Almádi Ildikó pályaalkalmassági díj OBH.XXXIII.A.10./62 Szolg.bíróság tagjainak díjazása 20/2016/ OBH.XXXIII.A.52./5 Dr.Szénási-Varga Nóra pályaalkalmassági vizsgálati díj OBH.XXXIII.A.7/239 Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut OBH.XXXIII.A.30./23 Bíróságok napja céljutalom OBH.XXXIII.A.30/26 Szásziné Szűcs Edit céljutalom OBH.XXXIII.A.7/266 Juhász Andor díj OBH.XXXIII.A.7/287 Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut OBH.XXXIII.A.10/98 szolg.bíróság tagjainak elszámolása 20/2016/ OBH.XXXIII.A.52./13. Dr.Galambos Emese pályaalkalmassági vizsgáltai díj OBH.XXXIII.A.30./47. Egyszeri iskolakezdési Erzsébet utalvány OBH.XXXIII.A.47./11. Postaköltség elvonás Debreceni Törvényszék OBH.XXXIII.A.30./68. Helyi bérlet támogatás megtartó program OBH.XXXIII.A.2/147 Skoda szgk beszerzése Műszaki Főosztály OBH.XXXIII.A.45./74. Többletbevétel 4/2016/ OBH.XXXIII.A.7/377. Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut

10 2016.OBH.XXXIII.A.7/404 Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut OBH.XXXIII.A.45/12. 4/2016/19 Többletbevétel OBH.XXXIII.A.2/190 Szolnoki TVsz épület II.em ügyészségi szint felújítása OBH.XXXIII.A.25/108 4/2016/18 üres álláshelyek betöltésének fedezete OBH.XXXIII.A.7/412 Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut OBH.XXXIII.A.30/90 Kisértékű ajándék utalvány "Megtartó program" OBH.XXXIII.A.30/93 Ruházati költségtérítés OBH.XXXIII.A.45/15 4/2016/20 Többlebevétel OBH.XXXIII.A.13/59 Céljutalom Berényi Péter OBH.XXXIII.A.30/105 Céljutalom a kiemelkedő teljesítményért OBH.XXXIII.A.6/32. dr.rohlitz Zoltán céljutalom OBH.XXXIII.A.45./18 Többletbevétel 4/2016/ OBH.XXXIII.A.45/21 4/2016/22 Többletbevétel OBH.XXXIII.A.45/24 4/2017/1 Többletbevétel OBH.XXXIII.A.33/415 Képzéselszámolás OBH.XXXIII.A.43/49. Dr.Hankó Ferenc céljutalom OBH.XXXIII.A.13/424 Berényi Péter teljesítményhez kötött jutalom OBH.XXXIII.A.2/216 Jászberényi Járásbíróság felújítási pótkeret OBH.XXXIII.A.30/102 Céljutalom ált.és fenntarth. Fejlődés program OBH.XXXIII.A.7/442 Gyöngyné dr. Kovács Gabriella közp.ig.fel.ell.céljut A évi eredeti előirányzatról összességében elmondható hogy az előző évhez viszonyítva ezer Ft-tal növekedett. A kiadási előirányzat összességében ezer Ft-tal nőtt az eredeti előirányzathoz viszonyítva. A teljesítés 89,91%-os mértékű volt. Az év során több alkalommal került sor nagyobb összegű pótelőirányzat juttatására a személyi és a járulék soron. Ezek indokai az alábbiak: 10.

11 Rendszeres személyi juttatás soron kívüli előresorolás a bírák és igazságügy alkalmazottak esetében, október 31-i állapotnak megfelelő üres álláshelyek betöltéséhez kapcsolódó fedezet, minimálbérre és a garantált bérminimumra történő kiegészítés többlet költsége, Magyarország évi központi költségvetéséről szóló évi C. törvény 61.. (1), illetve (2) bekezdése alapján a bírói illetményalap 5%-os emelkedésének megfelelő összegű illetmény támogatása október 1. napjától. A év gazdálkodását az előző évekhez hasonlóan a takarékosság jellemezte. A személyi juttatások esetében a nem rendszeres személyi juttatások szűkítése terén valósult meg Személyi juttatások előirányzatának alakulása, a létszámváltozások, illetve az ahhoz kapcsolódó személyi juttatási előirányzatok alakulása, az előző évhez viszonyított átlagilletmény (juttatás) változásával együtt, a végrehajtott létszámcsökkentéssel elért megtakarítás éves szintű hatása. A bírák kiegyensúlyozott és arányos munkaterhének kialakítása csak a személyi feltételek folyamatos biztosításával lehetséges. A törvényszék engedélyezett intézményi létszáma január 1-én 325 fő volt, ebből - 83 bíró, - 19 bírósági titkár, - 10 fogalmazó, tisztviselő, (ebből 16 bírósági ügyintéző), - 16 írnok és - 37 fizikai állományú dolgozó Törvényszéki bírói létszám január 1. napján december 31. napján Változás évben (+/-) OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes Kollégiumvezető Kollégiumvezető-helyettes Tanácselnök /2016. (X.24.) Katonai tanácselnök Csoportvezető bíró Csoportvezető-helyettes bíró Törvényszéki bíró /2016.(X.24.) 722/2016. (XII.16.) 741/2016. (XII.16.) Katonai bíró Törvényszéki bírói létszám összesen /2016.(X.24.) 722/2016.(XII.16.) 741/2016. (XII.16.) 11.

12 Járásbírósági bírói létszám január 1. napján december 31. napján Változás évben (+/-) OBHE határozat száma Járásbírósági elnök Járásbírósági elnökhelyettes Járásbírósági csoportvezető bíró Járásbírósági csoportvezetőhelyettes bíró Járásbírósági bíró /2016.(XII.16.) Járásbírósági bírói létszám összesen /2016.(XII.16.) Közigazgatási és Munkaügyi Bírósági bírói létszám Közigazgatási és munkaügyi bírósági elnök Közigazgatási és munkaügyi bírósági elnökhelyettes Közigazgatási és munkaügyi bírósági bíró Közigazgatási és munkaügyi bírói létszám összesen január 1. napján december 31. napján Változás évben (+/-) OBHE határozat száma Bírói létszám mindösszesen /2016. (XII.16.) 12.

13 Igazságügyi alkalmazotti létszám január 1. napján december 31. napján Változás évben (+/-) OBHE határozat száma Bírósági titkár /2016.(VI.13.) Bírósági fogalmazó Felső fokú végzettségű tisztviselő /2016.(XII.16.) Bírósági ügyintéző Középfokú végzettségű tisztviselő Írnok /2016.(VI.13.) Fizikai dolgozó /2016.(VI.13.) Igazságügyi alkalmazotti létszám mindösszesen /2016.(VI.13.) 722/2016.(XII.16.) A törvényszék engedélyezett létszáma /2016.(VI.13.) 722/2016.(XII.16.) 741/2016.(XII.16.) 2016.évben az intézményi engedélyezett létszám változott az OBH Elnöke OBHE határozataival az engedélyezett bírói létszámot 84 főben míg az igazságügyi alkalmazottak létszámát 245 főben határozta meg, Így az engedélyezett létszám 329 főre nőtt. A bírákra jutó igazságügyi alkalmazottak száma alacsony. Ez nagyban befolyásolja a bírói munka időszerűségét és minőségét. Főleg büntető ügyszakban jelent gondot a jegyzői létszám, hiszen minimálisan két napot a jegyző is tárgyaláson van, így három napja jut a határozatok leírására, jegyzőkönyvek kijavítására és a kurrenciális munka intézésére. Több olyan járásbíróság van a törvényszék területén, amelyik gyakorlatilag nem rendelkezik tartalékkal, egy fő munkából való kiesése pótolhatatlan. A jegyzők ilyen mértékű leterheltsége mellett nagyon kevés idő jut a betanításukra, hiszen rögtön pótolni kell a kiesett munkaerőt, a kezdő írnok pedig nem biztos, hogy megfelelően tud pl. jegyzőkönyvet vezetni. A Szolnoki Törvényszéken évben tartósan távollévő bíró álláshelyén nem került foglalkoztatásra bíró. Dr. Sándor Géza Árpád a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettesének vezetői kinevezése május 31. napján megszűnt, azóta túlbetöltésen van, Törőcsikné dr. Gulyás Gabriella a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökének vezetői kinevezése május 31. napján megszűnt, azóta túlbetöltésen van. A bírósági igazgatási vezetői állásokban évben jelentős változások nem történtek: 13.

14 A bírói pályázatokkal kapcsolatban, általánosságban elmondható, hogy a bírói álláshelyek megüresedése esetén minden esetben kezdeményezésre került az OBH elnökénél a pályázat kiírása évben az alábbi bírói kinevezésekre került sor: dr. Szalai-Almádi Ildikó június 01. napjától a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Szénási-Varga Nóra Judit június 15. napjától a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, dr. Galambos Emese augusztus 01. napjától a Szolnoki Járásbíróságra, dr. Nánási Máté december 01. napjától a Szolnoki Járásbíróságra. A bekövetkezett változások miatt a rendszeres személyi juttatás az alábbiak szerint alakult. Rendszeres személyi juttatás alakulása állománycsoportonként Munkakör Bíró törvényszéki Engedélyezett létszám Rendszeres személyi juttatások év év Átlagos statisztikai létszám Összes kereset (ezer Ft) Engedélyezett létszám Átlagos statisztikai létszám Összes kereset (ezer Ft) 26* Bíró helyi 57* * Bírósági titkár Bírósági fogalmazó Felső fokú tisztviselő (bírósági ügyintéző nélkül) Bírósági ügyintéző Tisztviselő Írnok Fizikai ** Összesen A személyi juttatások és foglalkoztatottak összetételéről szóló adatszolgáltatás besorolási osztály és fizetési fokozat szerinti tagolásban ismerteti a foglalkoztatottak létszámát, valamint a számukra kifizetett egységes rovatrend szerinti illetményeket, munkabéreket és a számukra elszámolt juttatásokat munkajogi jogcím szerinti megoszlásban. 14.

15 A változás eltérő mértéke más és más tényezőre vezethető vissza bírák, bírósági titkárok kötelező előrelépése, a létszám összetételének változása, helyi bírák esetében több kezdő bíró állt munkába, bérük alacsonyabb, bírósági fogalmazó: a kötelező előrelépéssel, összetétel változása, bírósági titkári kinevezés, felső fokú végzettségű tisztviselők: kötelező előrelépés, létszámváltozás, a létszám összetétel változása, középfokú végzettségű tisztviselő és írnok: kötelező előrelépés, létszám összetétel változása, garantált bérminimum növekedése, középfokú végzettségűek esetében IV/4. fizetési fokozatig béremelkedés nem következik be, ezekben az esetekben a garantált bérminimum összegével egyezik, fizikai alkalmazottak és részfoglalkozásúak: minimálbér növekedése, létszám összetétel változása. Nem rendszeres személyi juttatások Jogcím Létszám (fő) Kifizetett összeg (ezer Ft) Megjegyzés (OBH által adott, bírósági stb.) Oktatás többletmunka Felmentés (átlag) Elemi költségvetés általi Rendkívüli munkavégzés bírósági, bérmegtakarítás Helyettesítés bírósági, bérmegtakarítás Bankszámla költségtérítés Cafetéria Készenlét Elemi költségvetés általi, GH. 4/2016. Többletbevétel felhasználás Elemi költségvetés általi, Üres álláshelyek fedezete Elemi költségvetés általi, GH. 4/2017/1. Többletbevétel felhasználás Ügyelet Elemi költségvetés általi Nyugdíjba vonulás alkalmából adott Erzsébet utalvány Cafetéria kereten felül adott étkezési utalvány Honorárium (belsős) Elemi költségvetés általi, GH. 4/2016. Többletbevétel felhasználás Jubileumi jutalom Elemi költségvetés általi

16 Nem rendszeres személyi juttatások Jogcím Létszám (fő) Kifizetett összeg (ezer Ft) Megjegyzés (OBH által adott, bírósági stb.) Külföldi napidíj Belföldi napidíj Elemi költségvetés általi Munkába járás költségtérítése Elemi költségvetés általi Szemüveg költségtérítés 2 40 Bírósági, bérmegtakarítás Temetési segély Bírósági, bérmegtakarítás Összesen Bírák és igazságügyi alkalmazottak soron kívüli előresorolás Kis értékű ajándékutalvány Szolgálati jogviszonyban töltött idő anyagi elismerése Iskolakezdési támogatás OBHE kinevezési jogkörébe tartozó bírósági vezetők nyelvpótléka Helyi bérlet hozzájárulás Megtartó Program OBH által adott OBH által adott OBH által adott OBH által adott OBH által adott Ruházati költségtérítés OBH által adott Év végén kapott jutalom (ffp., általános, OBHE kinev. jogkörébe tartozó) OBH által adott Összesen Mindösszesen

17 Nem rendszeres személyi juttatások változásainak okai a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak évi kompenzációjáról szóló 1226/2016. (V.2.) Kormányrendelet szerinti kompenzáció, bírósági életpálya első pillérének második elemeként családbarát munkahely megerősítése kapcsán kis értékű ajándékutalvány, A szolgáltató bíróságért! program keretében az időszerűség elősegítése, két éven túli ügyek számának csökkentése elért eredmény díjazása, Szolgálati Bíróság tagjainak díjazása, képzések költségeinek térítése, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény 174. (2) bekezdése értelmében adományozott címek, központi igazgatási feladatok ellátására, bírák és igazságügyi alkalmazottak kiváló munkavégzésének elismerése a bírósági szervezetrendszerben szolgálati jogviszonyban töltött idő, igazságszolgáltatás iránti elköteleződés elismerése érdekében, egyszeri iskolakezdési támogatás évi Megtartó Program keretében adandó juttatás, helyi közlekedési bérlet támogatás Megtartó Program, kis értékű ajándékutalvány Megtartó Program, ruházati költségtérítés kifizetésére a bíróság tekintélyéhez méltó megjelenés biztosítása érdekében, általános jutalom és a Fenntartható Fejlődés Program -ban elért eredmény teljesítéséhez kapcsolódó jutalom, OBH Elnöki jutalom a kiemelkedő teljesítményt nyújtó bírák részére, tömeges bevándorlás költségeinek elszámolása, annak megtérítése. A bírók és igazságügyi alkalmazottak teljesítményének elismerését és életkörülményeik javítását szolgáló juttatások juttatás jellege érintettek száma (fő) költsége (ezer Ft) bírósági OBH A szolgáltató bíróságért! program céljutalom x Juhász Andor díj x x Szociális segély x Ajándékutalvány 5 32 x Tömeges bevándorlás x Céljutalom x x 17.

18 A törvény szerinti illetményeken túl a kifizetett elemek öt nagy csoportba sorolhatók kötelezően, jogszabály által előírt fizetési kötelezettség: készenlét, ügyelet, kompenzáció, szabadságmegváltás, végrehajtói prémium, jubileumi jutalom, napidíj, betegszabadság, közlekedési költségtérítés, elrendelt rendkívüli munkavégzés, bankkártya költségtérítés, munkavállaló által választott elem a cafetéria keretén belül: önkéntes kölcsönös nyugdíj, egészségpénztári tagdíj, SZÉP kártya alszámláira juttatott összeg, Erzsébet utalvány, helyi utazási bérlet, iskolakezdési támogatás, kulturális szolgáltatás igénybevétele, munkáltató által adható, fedezete a rendszeres személyi juttatás megtakarítás: teljesítményhez kötött jutalom, temetési segély, szociális segély, ruházati költségtérítés (OBH elnöki intézkedés alapján), évre meghirdetett Megtartó Program keretében a bíróságok családbarát munkahelyként történő megerősítésének céljával összhangban adandó juttatások (kis értékű ajándékutalvány, egyszeri iskolakezdési támogatás, helyi közlekedési bérlet térítés), Fenntartható Fejlődés Program pályázat alapján elért eredmény céljutalom. A év gazdálkodását az előző évhez hasonlóan a takarékosság jellemezte. A személyi juttatások esetében a nem rendszeres személyi juttatások és a külső személyi juttatások (megbízási díjak) szűkítése terén valósult meg A dologi kiadások előirányzata változásának bemutatása, feltüntetve a takarékossági intézkedéseket is. Dologi kiadások fedezetében jelentkezett hiányok rendezése a személyi juttatások és a hozzá kapcsolódó járulékok megtakarításából történt, illetve többletbevétel előirányzatosításából adódott. Bevételi többlet előirányzat felhasználása a törvényszék részére engedélyezésre került év dologi kiadásai az előző év kiadásaihoz viszonyítva ezer Ft megtakarítást mutat. Jogcímenként megvizsgálva jelentős megtakarítás mutatkozik az alábbi sorokon K331 Közüzemi díjak soron a villamos energia, gázenergia és a víz és csatornadíjak esetében is csökkenés tapasztalható. A csökkenés összege ezer Ft, mértéke 20%. Ezzel párhuzamosan a tételekhez kapcsolódó Áfa kifizetések is csökkentek. Ez még betudható a évben a könyvelésben a rovatok közötti rendezés hatásának (K331- K355). A közüzemi kiadások területén látszódó megtakarítás egy része látszólagos, sajnos a gázszolgáltató technikai hiba miatt az év végi tételeket teljesítést követően nem számlázta. Ezek kifizetésére 2017.évben került sor november hótól a Szolnoki Járási Ügyészség kiköltözése miatt a kifizetés évben várhatóan megnövekszik, mivel korábban a tovább számlázás miatt két rovaton került elszámolásra a közüzemi szolgáltatások értéke. K333 Bérleti és lízing díjak, melyen belül az eszközök bérleti díja mutat jelentős csökkenést. Ezen a soron a megtakarítás összege ezer Ft (szerződések felülvizsgálata folyamatos). Továbbra is kedvező tendenciát folytatva a multifunkciós eszközök üzemeltetésére un. TÜSZ szerződéseket kötünk, ezzel kiszámíthatóbb a havi 18.

19 fizetendő bérleti díjak összege. Lejáró szerződés esetén törekszünk kedvezőbb díj megállapítására. K311 Szakmai anyagok beszerzése sor alatt ezer Ft megtakarítás keletkezett. (Egyedi gyűjtő kimutatás alapján szakkönyv beszerzés soron többlet, minden más gyűjtő esetében megtakarítás mutatkozik). Növekedéssel érintett sorok K312 Üzemeltetési anyagok beszerzése növekedés összege ezer Ft. Törekszünk a megtakarításra, központi törvényszéki beszerzésekkel látjuk el a székhelyen kívüli bíróságokat irodaszer, fénymásoló papír, boríték, nyomtatványok vonatkozásában, ezzel segítve a nagy tételben történő beszerzések kedvezményeit. K334 karbantartási szolgáltatások túllépés ezer Ft (ügyészségi terület átalakítása) Ingatlan, valamint a gép, berendezés, felszerelés, karbantartás sorokon mutatkozik nagymértékű növekedés, az előző év kifizetéséhez képest. Ezt az ingatlanok és az eszközök elhasználódása okozza. Az előzetes információk szerint még évben is a jelenlegi épületben kell üzemelni a bíróságnak. A törvényszék épületének állapota, állaga folyamatosan romlik, ami miatt egyre több esetben kisebb-nagyobb karbantartási kiadásokra kell számítanunk. K33403 Járművek karbantartása gyűjtő soron sem számíthatunk csökkenésre, mivel elsődleges cél a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése. K336 Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások kiadásai éves szinten ezer Ft többlet kiadást mutat az előző évhez képest. A bűnjel költségek előirányzat teljesítése jelentős mértékkel csökkent a korábbi időszakhoz képest ezer Ft-ról ezer Ft-ra, ehhez nagy mértékben hozzájárultak azok az intézkedések, melyben kértük a bűnjelkezelőktől a soron kívüli sürgetéseket, illetve a szükséges intézkedések végrehajtását. Ezenkívül azonban elmondhatjuk, hogy a legtöbb ide kapcsolódó egyedi gyűjtőn túllépés keletkezett. Ezeknek az összegeknek a tervezése nehézkes, előre nem prognosztizálható, szorosan kapcsolódnak az ítélkezési tevékenységhez. K337 egyéb szolgáltatások kiadása soron ezer Ft a növekedés összege. Jelentős kiadás növekedést mutat egyrészt a K postaköltség, tervezése nehézkes, a folyamatban lévő ügyek számától függ. Tárgyévben a szabálysértési területen nőtt meg a postázás költsége jelentősen. K egyéb szolgáltatás (vegyes) előirányzat teljesítés, itt kerül elszámolásra a Szolnok, Baross út 1. V-VI. emelet üzemeltetési költsége az L+L Mérnökiroda felé. E szerződésen alapuló kiadás, a költség fogyasztás függvényében alakul, csökkenése nem jellemző. K szállítási szolgáltatási díjak kiadása csökkent, mely a szigorú gazdálkodás eredménye. A többi soron kismértékű változás (+)(-) keletkezett. A dologi kiadások tekintetében a kényszerű takarékosság sok esetben csak a legszükségesebb beszerzéseket engedte. Diktafon beszerzése, a munkavégzés tárgyi feltételeinek biztosítása érdekében ahhoz, hogy minden bíró, bírósági titkár és bírósági fogalmazó rendelkezzen diktafonnal, 46 darab diktafon beszerzése történt. A leírók részére pedig 40 darab INFINITY IN-USB-2 FOOT PEDAL lábpedál megvásárlására került sor. A korábbi években diktáló és leíró magnókat használtunk, sajnos ezek javítása már nem megoldható, valamint ezek szalagos kazettával működtek, a kazetta beszerzését sem tudjuk megoldani. 19.

20 A magnók kiváltását korszerű, a kor igényeit kielégítő diktafonnal szükséges megoldani. A zavartalan működés elengedhetetlen feltétele. A tárgyév során 2 darab gépjármű beszerzésére került sor, az értékesített gépjármű értéke beforgatásra került az új autó vételárába. A gazdálkodás eredményeként az OBH Elnöke támogatásával a törvényszék működéséhez szükséges gazdasági feltételek évben biztosítottak voltak. Nagy feladatot jelent a gazdasági hivatal számára a nagy volumenben jelentkező szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások finanszírozásai. Az eredeti előirányzathoz képest több esetben kellett előirányzat módosítást végrehajtani. Rovat/ gyűjtő K311 K312 Előirányzat megnevezése Szakmai anyagok beszerzése Üzemeltetési anyagok beszerzése évi teljesítés Dologi kiadások (ezer Ft) évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi teljesítés Megtakarítás (-) túllépés (+) előző évhez K321 Informatikai szolgáltatások K322 Kommunikációs szolgáltatások K331 Közüzemi díjak K333 Bérleti és lízing díjak K334 K335 Karbantartási szolgáltatások Közvetített szolgáltatások K336 Szakmai tev. segítő szolgált K337 Egyéb szolgáltatások K341 Kiküldetések kiadásai K342 K351 Reklám- és propagandakiadások Működési célú előz. felsz. ÁFA K352 Fizetendő Áfa K354 Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai K355 Egyéb dologi kiadások Összesen:

21 Az előző évekhez hasonlóan a forráshiányos költségvetés nemcsak takarékosságra, hanem a kiadások átgondolt és lehetőség szerint a csökkentésre kényszeríttette a törvényszéket. Felülvizsgáljuk meglévő szerződéseinket és olcsóbb szolgáltatókat, beszállítókat keresünk. A pénzügyi teljesítésre vonatkozóan 30 napos fizetési határidő alkalmazását folyamatosan kezdeményezzük a partnereinktől, ami a likviditást nagy mértékben elősegíti. A helyi kézbesítést is folyamatosan működtetjük. A hivatali mobil telefonok használata szabályzata felülvizsgálatra került, az új szabályzatban szigorítások kerültek. A hivatali gépkocsik üzemanyag beszerzése kapcsán a törvényszék ismételten csatlakozott a központosított közbeszerzéshez. A csatlakozás eredményeként olcsóbb, utólagos számlázással fizetendő üzemanyag felhasználás valósul meg. A működőképességünk fenntartásához évben és azt követően is változatlanul szükséges, hogy a bírósági tevékenység minden szakaszában a munkáját mindenki átgondoltan figyelmesen és gazdasági szempontból rendkívül takarékosan végezze Felhalmozási kiadások előirányzatának alakulása, az eredeti előirányzathoz képest a változás okai, a megvalósított és folyamatban lévő beruházások összefoglalása. A Szolnoki Törvényszék Kossuth Lajos úti ingatlan leromlott állapotú teljes körű felújítása szükséges. A beruházás mérnöki előkészítése a tervezői program összeállításával, valamint a felújítás idejére történő ideiglenes elhelyezési lehetőségek felkutatásával megkezdődött. Jászberényi Járásbíróságon májusában a Jászberényi Önkormányzat megkeresésére indult egyeztető tárgyalásokat követően az OBH javaslatára a műemlék épület külső rekonstrukciójának előkészítése megkezdődött évben az épület homlokzati- és tetőfelújítás, nedvességvédelme tárgyában a kiviteli tervek elkészültek. Decemberben a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás megkezdődött. A kiemelt műemlék épület küldő rekonstrukciójának becsült költsége 200 millió forint. A forrás biztosított évben Jablonszky Ferenc pályázaton elnyert összeg felhasználásával fűtéskorszerűsítés valósult meg. Ezen energetikai fejlesztés működési költségmegtakarítást eredményezett. Tiszafüredi Járásbíróságon Jablonszky- pályázaton megnyert pénzösszegből felújításra került az emeleti fürdőszoba, ami által egy korszerű, minden igényt kielégítő vizesblokk került átadásra évben pénzmaradványból felújításra került az első emeleten dolgozók által használt vizesblokk. A berendezések és a burkolatok cseréjével a funkcióhoz méltó használati színvonal biztosított. 21.

22 Bírósági épület Jászberényi Járásbíróság fűtéskorszerűsítés műszaki ell. Szolnoki Törvényszék ügyészségi Jászberényi Járásbíróság Tiszafüredi Járásbíróság Kimutatás felhalmozási kiadásokról Bírósági épületek felújítása, beruházások saját költségvetési forrásból A megvalósult felújítás, beruházás Jellege fűtéskorszerűsítés + műszaki ell. mosdó felújítás irattár áthelyezés Költsége (ezer Ft) A folyamatban lévő felújítás, beruházás Ebből Várható Jellege összköltsége évben (ezer Ft) kifiz. (ezer Ft) Jövőbeli felújítás, beruházás Jellege Várható összköltsége (ezer Ft) vizesblokk Összesen Összesen Összesen Bírósági épület Jászberényi Járásbíróság épülete Szolnoki Törvényszék Bírósági épületek felújítása, beruházások a Wagner Gyula Terv keretében A megvalósult felújítás, beruházás Jellege tervezési munka Költség (ezer Ft) A folyamatban lévő felújítás, beruházás Jellege közbeszerzés kivitelezőre Várható Ebből összköltség évben kifiz. (ezer Ft) (ezer Ft) Jövőbeli felújítás, beruházás Jellege Várható összköltség (ezer Ft) teljes felújítás Összesen Összesen Összesen A bírósági épületeink közül megemlítendő, hogy a Tiszafüredi Járásbíróság további felújítása is szükségessé vált. Mindenképpen felújításra és bővítésre szorul a Karcagi Járásbíróság. E szükségszerű feladat elvégzésének előkészítése folyamatban van és e körben a főügyészséggel olyan konszenzus körvonalazódik, amely szerint a Tiszafüredi Járásbíróság és a Jászberényi Járásbíróság épületét is belátható időn belül elhagyják. A Tiszafüredi Járásbíróság esetén egy, a bírósághoz tartozó ingatlanrész átadásával kompenzációra sem tartanának igényt. A Jászberényi Járásbíróság épületét pedig az érintett önkormányzattal történő megállapodást követően új ügyészségi épület kialakításával együtt hagynák el. Az általuk használt épületrészek átadásával mindkét járásbíróság igen komoly bővítésére lenne lehetőség. Meg kell jegyezni, hogy a Karcagi Járásbíróság és a Mezőtúri Járásbíróság is önkormányzati tulajdonú épület, amelyre a törvényszék mindkét épületre ingyenes használati engedélyt kötött. 22.

23 A bírósági épületek tárgyi felszereltsége (bútorzat, irodatechnika stb.), az irodatechnikai berendezések átlagos állapota és korszerűsége a legtöbb helyen nem megfelelő. Az irodatechnikai berendezések korszerűsítése teljeskörűen szükséges és indokolt év elején informatikai eszközökkel fel tudtuk szerelni a Szolnoki Törvényszék és a Jászberényi Járásbíróság épületében kialakított Mediációs helyiségeket. Beszerzésre került két darab Lenovo IdeaPad 100 típusú laptop és két darab Samsung SLM duplex lézernyomtató, valamit két darab iratmegsemmisítő. A Svájci - Magyar Együttműködési Program támogatásából magvalósuló, A bíróságok ellátása biztonságot növelő berendezésekkel és informatikai alkalmazásokkal megnevezésű, SH/9/2/2 referencia számú projekt műszaki alprojektjének végrehajtása keretében indított TEMPEST eszközök és tartozékai szállítása, szervízelése, karbantartása tárgyú projekt megvalósítása keretében kaptunk egy Modulus T-ProBook 650 G1-A laptopot és egy Modulus T- P1102-A nyomtatót. Az eszközök használatbavételi engedélyével még nem rendelkezünk. A Szolnoki Törvényszék Elnöke és Elnökhelyettese részére az Országos Bírósági Hivatal Informatikai Főosztálya (továbbiakban: OBH Informatikai Főosztály) biztosított kizárólagos személyi használatra egy-egy Apple ipad Air 2 darab táblagépet. Az eszközöket jól tudják a napi munkavégzés során használni, a törvényszék elnöke támogatja, hogy a törvényszék illetékességi területén működő szervezeti egységek vezetői is kapjanak ilyen mobil készülékeket. Folyamatosan cseréltük az elhasználódott magnókat. Célunk az volt, hogy minden bíró, bírósági titkár és bírósági fogalmazó részére biztosítsunk diktafonokat. A évben 46 darab korszerű diktafont szereztünk be. Az eszközöket folyamatosan adtuk ki az érintettek részére. A diktafonok mellett beszereztünk 40 darab Infinity usb lábpedált. A leírók a Scribe nevezetű ingyenes leírószoftvert használják a diktafonnal készített hanganyagok leírásához. A lajstromirodák munkájának megkönnyítése érdekében vásároltunk 4 darab címkenyomtatót, amit el is helyeztünk az irodákban. A Bírósági intézmények országos hálózatfejlesztésének kapcsán 4 darab HP G és 10 darab HP G hálózati eszközt kaptunk az OBH Informatikai Főosztálytól. A kapott eszközökkel ki tudtuk váltani az elöregedett több mint 10 éves eszközeink nagy részét a Szolnoki Törvényszéken és az illetékességi területén működő járásbíróságokon. Az Országos mentő és tároló rendszer létrehozása 27 helyszínen tárgyban kötött szállítási szerződés keretében kaptunk egy Dell PowerEdge R430 - x86 alapú telephelyi szervert, ami a mentési feladatokat látja majd el. A szerver beszerelésre és bekapcsolásra került a törvényszék szerverszobájában. A mentendő rendszerek listája papír alapon elkészült, de év végéig nem került élesítésre a mentési rendszer. A Jászberényi Járásbíróság Dísztermének kihangosítását oldottuk meg 2016 tavaszán. A terem akusztikája és mérete miatt szinte érthetetlen volt a normál emberi hang. Felszereltünk két Voice Kraft típusú aktív-passzív hangfalpárt, 3 darab puskamikrofont, 1 pár vezeték nélküli mikrofont és egy Yamaha MG10XU keverőpultot. 23.

24 A bírósági események fotózásához vásároltunk egy Nikon D3300 (18-105mm VR objektívvel), táskával és 16 GB SD kártyával szerelt fényképezőgépet. A régi projektorunk fényereje már nagyon gyenge volt, ezért vásároltunk egy Epson EB- 955VH típusú projektort és egy 200 cm x 200 cm vetítővásznat, hogy a bírósági rendezvényeken, tárgyalásokon biztosítani tudjuk a megfelelő képminőséget. A felek több esetben kérték a tárgyaláson elhangzottak kép és hangrögzítő eszközzel történő felvételét. Eleinte kölcsönkértük az OBH Informatikai Osztálytól a kölcsönözhető készülékeket, de ez több esetben megnehezítette a tárgyalásra való felkészülésünket. A törvényszék elnökével és a gazdasági hivatal vezetőjével egyeztetve vásároltunk egy saját kamerát állvánnyal. A felvett kép és hanganyag torzítását saját eszközzel jelenleg nem tudjuk megoldani. Felvesszük a kapcsolatot az OBH Informatikai Főosztállyal, hogy közösen találjunk ki egy olyan megoldást, amit nem csak mi tudnánk használni, hanem a többi bírósági szervezeti egység is erre a célra. A Bírósági intézmények informatikai eszközparkjának szerverekkel, munkaállomásokkal és egyéb eszközökkel történő fejlesztése tárgyban kötött közbeszerzési eljárás során kapott eszközökkel teljes egészében le tudtuk cserélni a gazdasági hivatal és a GIIR távoli asztalt használó járásbírósági dolgozók elhasználódott 8-10 éves munkaállomásait. Ebben a beszerzésben kaptunk összesen 35 darab Optiplex 3020 SFF munkaállomást 67 darab 22 monitort és 23 darab Microsoft Office 2016 licencet. A Számítógéprendszerek szállítása és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése-2015 TED 2015/S ( ) (KÉ-7860/2015.) szerződés keretén belül év végén az Országos Bírósági Hivatal átadott részünkre 10 darab Dell Latitude E5570 Notebookot dokkolóval, Microsoft Office 2016 programcsomaggal, 49 darab Dell Optiplex 3040 SFF munkaállomást billentyűzettel, egérrel, Microsoft Office 2016 programcsomaggal, valamint 49 darab Dell 21.5 LCD monitort. A kapott eszközöknek köszönhetően jelentősen javultak az avultsági mutatóink a munkaállomás állományon. Nyomtatási költségeink optimalizálása végett, ahol lehetséges bérelt nyomtatót használunk. A Szolnoki Törvényszék Kossuth úti épületéből kiköltözött a Szolnoki Járási Ügyészség 2016 októberében. A visszaadott terület 870,55 m 2 nagyságú. A visszakapott terület használatbavétele segített enyhíteni a Szolnoki Törvényszék és a Szolnoki Járásbíróság zsúfolt elhelyezésén. A visszaadott terület műszaki állapota és informatikai hálózati struktúrája nagyon leromlott volt. Az informatikai rendszer kialakítására Ft támogatást kapott az informatikai osztály. A törvényszék törekszik az átlátható és naprakész igazságszolgáltatásra, ennek elengedhetetlen feltétele a korszerű bíróság speciális igényeit kielégítő technikai megoldások, fejlesztések bevezetése. Korszerű irodatechnikai és informatikai eszközök alkalmazása szükséges a napi munkafeladatok, munkaterhek ellátásához. 24.

2016. december 31. napján

2016. december 31. napján A törvényszék engedélyezett intézményi a 2016. január 1-én 325 fő volt, ebből - 83 bíró, - 19 bírósági titkár, - 10 fogalmazó, - 160, (ebből 16 bírósági ügyintéző), - 16 írnok és - 37 fizikai állományú

Részletesebben

2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes

2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes A törvényszék engedélyezett intézményi lét 2016. január 1-jén 325 fő volt, ebből - 83, - 19 sági titkár, - 10 fogalmazó, - 160, (ebből 16 sági ügyintéző), - 16 írnok és - 37 fizikai állományú dolgozó.

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -6c-7c-7957-3b443e-27-5fd406a-2b5f1d7b-678-515b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok 1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok Az FB létszámhelyzetét 2010. évben az alábbi adatok reprezentálják: Bírák Titkárok Fogalmazók

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -80-3c32-3c4d1-6824a-9789-1b-5c6776-2240-3a3 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 161. -ában foglaltak alapján a Fővárosi Ítélőtábla

Részletesebben

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA

A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA A Felsőoktatási Regisztrációs Központ 2006. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES INDOKLÁSA 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény adatai Név: Felsőoktatási Regisztrációs Központ Törzskönyvi

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -b-2d41-21aa4122-76549-2f18-1d-20-26417-63-7f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 5 4 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 161. -ában foglaltak alapján a Fővárosi Ítélőtábla

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 1 1 4 3 2 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

2016 Elemi költségvetés

2016 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 597924 1051 06 0100 254801 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 4025 Debrecen

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 06 0100...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 7 9 5 9 6 6 1 0 5 1 0 6 0 1 0 0 8 4 2 3 1 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

Adatellenőrző kód: a-505c d-6b c-4166d d - 2 -

Adatellenőrző kód: a-505c d-6b c-4166d d - 2 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

2016. évi Elemi költségvetés

2016. évi Elemi költségvetés Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 6146f-32-33-1c2b-7d-3-42207d35-d-5665-75-6b-1929 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 11 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A Szolnoki Törvényszék évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A Szolnoki Törvényszék 2015. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység: 1.1 A Szolnoki Törvényszék törzskönyvi azonosítószáma, honlapjának címe A Szolnoki Törvényszék az

Részletesebben

Készült: :37

Készült: :37 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

2016 Elemi költségvetés

2016 Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 789356 1051 11 1200 297735 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés) Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés) Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.

Részletesebben

Készült: :41

Készült: :41 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

Éves költségvetési beszámoló

Éves költségvetési beszámoló Adatellenőrző kód: -58-51-17-1c-36596553-d25-6f33-20-4e-6d36-583f-19-16 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés) Összesítő riport Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv Szűrési feltételek Szűrés Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7.

Részletesebben

Készült: :28

Készült: :28 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 12 1400...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -506670165b737c2a-3-74-2418-674-5c-d6a-12b-27 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Szám: 105-140 /2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 43-39-332c-b4d159-60-1a-3d-2b19-6f171d1e30-7a2f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013.

A bírósági ügyforgalom főbb adatai 2013. A bírósági ügyforgalom főbb adatai 213. Országos Bírósági Hivatal Budapest, 214. Érkezés Érkezés 26 27 28 29 21 211 212 213 A bíróságokhoz érkezett ügyek száma összesen 1 343 317 1 478 264 1 598 916 1

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig - Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 ${pukorzet} 3200 48 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat

Részletesebben

Készült: :35

Készült: :35 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 682c6f-76d76-6d564b62d-50155387c-567114-3a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2fd-20-76c30-68-4b66-6b-6d286f-2e-52-25-48-b-7f41 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

Készült: :51

Készült: :51 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 12-5d1c6f-493e3d-5a31078128-3-16d5c791a-80 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Készült: :45

Készült: :45 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig - Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 62-52366810-5278-67-4f-7a49-2767-331f-6660-8-42-7a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

Készült: :36

Készült: :36 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 Beszámoló a B1. - B7. költségvetési bevételek előirányzatának teljesítéséről 04 B8. Finanszírozási bevételek 05/A Teljesített kiadások

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2b452-2043-1b-5d28-4916-3de-2b15-6a78-285c71-6e Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 88 ${pukorzet} 0004 00 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 43-75-250-4b26-5e-49-125-121f-315-7d-19-3622-16-7b Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -1513-61-5e-74-1b-746a3-26-10-1136-1a5d1f-3e5428-2 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -5b4a-47-3635-804f1f-2f3d2a-36-64260472331-3f34 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -31-35191522-51-43-7b39-80-791927-46-727b-2916-4154 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2921-347293c-21-6c429-1855-60-7e4837-2c6b4e-6 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2b-38-1323-71302a-1d-612927-764f-6c-712a294c-78-69 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 ${pukorzet} 3200 48 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 14 3100 47...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -26f1e-232-4f3612b-1b7c75d-80-101e43-e-1b-f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Készült: :44

Készült: :44 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről

Részletesebben

Elemi költségvetés Elemi költségvetés

Elemi költségvetés Elemi költségvetés A fejezet megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 32982 PIR-törzsszám 1051 Szektor 20 Fejezet 0500 Cím/Alcím 230276 ÁHTT azonosító 854200 Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 71-7a3979-41-5879-46-43d4e3f-3d70-122c30-5e-608 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0013 28 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Készült: :41

Készült: :41 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak, választott tisztségviselők összetételéréről

Részletesebben

Készült: :03

Készült: :03 Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások 02 B1-B7. Költségvetési bevételek 04 B8. Finanszírozási bevételek 08 Adatszolgáltatás a személyi juttatások és a foglalkoztatottak,

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -21-39-a-5f2c-5e5c30-64-385246-68-32-263874-27-13 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 0006 26 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -7825-80f-62-45-2c6783f-7b48-5f3e53-2f-54164c Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 1200 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2c273f-45-456e14-67-2d-30335b-801377-3-4e20-33-20 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2960-3c6a17-5f-68-33-63-41-4156-1b321-334358764f Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 - Összesítő riport Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap megnevezés 01 K1-K8. Költségvetési kiadások

Részletesebben

Elemi költségvetés I.

Elemi költségvetés I. Adatellenőrző kód: -47-97a12d-73-342c-7a59-2d-6b5f6960-5b-4-31-56-e Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 0101 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2d20671-54-1560-4f6d-121-5c-4d70-4564f-1d-1535 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 ${pukorzet} 3100 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -5920-195e6330-6d-6-60-57-431221-53-51d3622413a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0400 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -3d71-18-39-6f-6e145d35296c-54-4874-4c41-7b-377c28 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 15 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 161. -ában foglaltak alapján a Fővárosi Ítélőtábla

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -5614332e6e545f-68-60-56-4a-51-56-7317-19-4a3b-6529 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 0500 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -2b69-19-3d10-3656-153d-3f242c-627f61-12-3-5c4067 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 ${pukorzet} 0500 47 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 60-1b4840-325566023-5264-4f63-566448-8067-4628 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 15 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról SOMOGY MEGYE JEGYZŐJE SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Ügyiratszám: SMÖ/319-2/215. ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat 215. évi költségvetési rendeletének módosításáról Az államháztartásról szóló 211. évi CXCV.

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 0400...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -4c-415d-7f-30-33-43-80-291f25-1-61-7d2577-16-7e79-20 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 12 0600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -97b3d35-13-5e-4143-3-86e-1d-4ac-f13e3135-38 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 12 0800 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv:.................. számjel 3 0 9 1 2 7 1 0 5 1 2 0 1 1 0 0 9 1 0 1 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/alcím szakágazat Önkormányzat/ költségvetési

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -3d204a-1f45-17-41-10-376b-1b-53-60-563-6f-4516-2e3c Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 03 ${pukorzet} 3200 48 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus

Részletesebben

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: -54-4c41811-73175e-543342575b40-69-64-32-53b-5a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 01 ${pukorzet} 9100 10 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása.

Balassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. Megnevezés Kiadások Előirányzat eft-ban 2015. év 2016. év Változás 2016-2015.év Eredeti Módositott Módosítás Eredeti Módositott Módosítás Eredeti

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés Adatellenőrző kód: 7955-75-28-2c4393a-5164-3e3-4c-44-6413-5f633b7a Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1600 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet Szerv számjele ... Elemi költségvetés. típus év hónap naptól hónap napig

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet Szerv számjele ... Elemi költségvetés. típus év hónap naptól hónap napig Adatellenőrző kód: 45152f24-26a-2442-484620-47-38262169-2e32-32-28 Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 14 0700 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet

Részletesebben

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 06 0100 fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok A fejezet megnevezése, székhelye: Az irányító szerv: 20 1002...... fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus............ A fejezet megnevezése,

Részletesebben

Elemi költségvetés Elemi költségvetés

Elemi költségvetés Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 676328 1250 88 0004 852010 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: Miroslav Krleža

Részletesebben