kedves Egyetemi Munkatársak!
|
|
- Ernő Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 hl.01
2 kedves Egyetemi Munkatársak! Ajánljuk szíves figyelmükbe az egyetemfejlesztési programot tematizáló első Hírlevelet. Szándékunk, hogy minden egyetemi polgár hiteles, megbízható és pontos információkkal rendelkezzen. Az elozményekrol: Magyarország Kormánya és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata április 28. napján a Modern Városok Program keretében együttműködési megállapodást kötött, melynek végrehajtásával összefüggő feladatokról a 1316/2015. (V. 21.) sz. Kormányhatározat rendelkezett. A hivatkozott kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően a Pécsi Tudományegyetem - Pécs MJV Önkormányzatával együttműködve második felében készítette elő azt a kormány-előterjesztést, amelyben rögzítette az Egyetem nemzetközi versenyképességét erősítő elképzeléseit. A benyújtott javaslatot a Kormány támogatta, a feladatokról a 1035/2016. (II. 9.) Korm. határozat rendelkezik. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) számára a Modern Városok Program részeként 24 Mrd forintnyi forrás nyílt meg, melynek deklarált célja az egyetem versenyképességének javítása, a hallgatói létszám növeléséhez szükséges infrastrukturális feltételek biztosítása, a felsőoktatás minőségének javítása és a külföldi hallgatói létszám növelése. A kormányhatározatban szereplő források felhasználásának leghatékonyabb módját a PTE a Projekt Alapító Dokumentumban meghatározott, széles bázist felölelő intézményi keretek között dolgozta ki. Ezen munka során alakult ki az egyetem valamennyi karát felölelő komplex programstruktúra. A fejlesztés két legfontosabb indikátora az egyetem nemzetközi versenyképességének javítását elősegítő beruházási keretek meghatározása és a hallgatói létszám növeléséhez szükséges infrastrukturális feltételek meghatározása volt. A stratégiai tervezés a Pécsi Tudományegyetem részéről lezárult és új szakaszba lépett a nagyszabású egyetemfejlesztési program. Elindult annak végrehajtásához szükséges operatív munka. Nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy a több milliárdos egyetemfejlesztés nem szűk oktatási program, hanem a régió kiemelt jelentőségű projektje. Ez a tény a hagyományos kapcsolatok fejlesztése mellett új típusú gyakorlati együttműködésekre is ösztönzi a Pécsi Tudományegyetemet. Jenei Zoltán kancellár PIB elnök A Modern Városok Program kedvezményezettjei közt Pécs megkülönböztetett helyzetben van, hiszen a 23 várost érintő kormányprogram keretében egyedül itt realizálódik a támogatás az egyetem fejlesztésén keresztül. A megítélt támogatás a Pécsi Tudományegyetem számára vissza nem térő lehetőség, hogy fejlődését felgyorsítsa és új pályára állítsa, imázsát, vonzóképességét erősítse. Ebben a folyamatban az Egyetem missziója továbbra sem lehet más, mint a felhalmozott tudást továbbadni a fiatal generációknak, felvértezve őket pozitív életszemlélettel, biztos távlatokat nyújtó jövőképpel, aktív szerepet vállalni a kutatási tevékenységben, gazdaság-élénkítésben, és megbízható, magas színvonalon gyógyítani. Dr. Bódis József rektor PFB elnök
3 Muvészeti Kar > Professzionális hangversenyzongora és egyéb hangszerek beszerzése realizálódik. > A zeneművészeti képzés igényeinek megfelelően hangszigeteltek lesznek a termek és laborok. Általános Orvostudományi Kar > Teljes mértékben megújul a campus a Szigeti út Honvéd utca Ifjúság útja Kürt utca által határolt területen. > Új elméleti tömb épül (hagyományos oktatási rendszerek mellett orvosi csúcstechnológiák alkalmazása). > Korszerűbb, rendezettebb lesz a jelenlegi elméleti tömb (hallgatók komfortérzetét növelő szolgáltatások). Klinikai Központ > A Rákóczi úti telephely infrastrukturális fejlesztése valósul meg, amelynek első üteme a T és C épülettömbök felújítása. > Bővül a gyakorlati orvosképzés feltételrendszere a II. sz. Belgyógyászati Klinika 15 ágyas infrastruktúra- valamint az Édesanyák úti tanterem fejlesztésekkel. > Jelentős összegű eszközbeszerzésre kerül sor. ÁOK Állam- és Jogtudományi Kar > Korszerűen és gazdagon felszerelt infokommunikációs terem kialakítására kerül sor. > A cél, a színvonalas távoktatás feltételeinek megteremtése. ájk mk KK ETK Egészségtudományi Kar > Egységes belvárosi campus jön létre. > Megszépül a Vörösmarty utcai épület. > A Kar oktatási igényeinek megfelelően elkészül a volt Megyei Könyvtár átalakítása (az épület a PTE vagyonkezelésébe kerül). > A Szepesy utcai épületben oktatási és demonstrációs termek kialakítására kerül sor. Közgazdaságtudományi Kar > Kiugrási potenciált jelent a Kar által tervezett innovatív University Business Center beruházás. > Mintegy 500m2 alapterületű, többszintes, nagyvárosi hangulatot idéző, az üzleti tanulmányok és karrier pályaívet építészetileg is megjelenítő épület. ktk pte gytk Gyógyszerésztudományi kar > Bővülnek, korszerűbbek lesznek a laborkapacitások a Rókus utcai campuson. > Kezdődnek a német nyelvű gyógyszerészképzés indításának infrastrukturális előkészületei. btk MIK Bölcsészettudományi Kar > Új szintet kap a B épület tetőtere, növelve az előadótermek számát. > Idegen Nyelvi Központ kialakítására kerül sor. > A Pszichológiai Intézet mellett található üresen álló, volt gondnoki lakás átalakításával egy korszerű pszichológiai laboratórium szolgálja az angol és német nyelvű képzésben részt vevő hallgatók képzési igényeit. kpvk Kultúratudományi, Pedagógus-képzo és Vidékfejlesztési Kar > A duális képzést biztosító ipari és élelmiszergazdálkodási hátterű bázishoz kapcsolható képzőhely kialakítása valósul meg. > A gépészmérnöki szak hátterét az energetikai, gépszerkezettani laborok, a szőlész-borász szak hátterét pedig a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet laborkapacitásainak bővítése biztosítja. ttk Természettudományi Kar > Megújul az atlétika pálya és a sportcsarnok. > Korszerűbb lesz az oktatási és kutatási környezet / laborok eszközparkja. > A megújított labor- és sportkörnyezethez közvetlenül kapcsolódó közösségi terek szépülnek meg. Muszaki és Informatikai Kar > Egységes campus jön létre a Boszorkány utcában. > Hamarosan indul a Nemzetközi Oktatási Épület / NOÉ / beruházása. > Elemei: multifunkcionális terek, ipari, designipari kísérletekre alkalmas műhelyek, emelt műszaki színvonalú laborok.
4 Egyéb beruházások +átalakítások Állatház Kollégiumok Nemzetközi Oktatási Központ Óvoda + Bölcsode Noha a kezdeti terv az volt, hogy az ÁOK fejlesztésére szánt összegből finanszírozható egy korszerű Állatház kialakítása, a szakmai / kari egyeztetések, a tartalomigények és a költségszámítás átírták ezt a forgatókönyvet. Meggyőző az a kari érvelés és végül döntés, hogy inkább magasabb forrás álljon rendelkezésre az új elméleti tömb építésére és a régi elméleti tömb felújítására, hiszen az eredeti tervekhez képest magasabb összeggel megvalósítható Állatház az új beruházástól vett volna el forrást. Ezért, az Állatház megfelelő minőségű kialakítására a kari- és intézet vezetéssel közösen kerestünk megnyugtató megoldást. Az eredmény, hogy saját kari hatáskörbe kerül a megvalósítás és ezt a leiratot a Projekt Irányító Bizottság is elfogadta. A kollégiumok állapota, minősége és milyensége jelentősen befolyásolja a hallgatók elégedettségi mutatóit. Rendbetételük nem hiányozhat a hazai és külföldi hallgatói létszám emelése érdekében tervezett infrastrukturális fejlesztések sorából. A program keretében a Balassa, a Damjanich és a Laterum kollégiumok felújítására kerül sor. Javulnak ezáltal a lakhatási feltételek, a hallgatók igényeit jobban, megfelelőbben szolgáló tanulási, mentori, sportolási, kikapcsolódási és étkezési lehetőségek állnak majd rendelkezésre. Az egyetemfejlesztési program egyik célja az idegen nyelvű képzésekben résztvevő hallgatók létszámának jelentős növelése. E cél elérése érdekében nélkülözhetetlen a jelenlegi nyelvi és szakmai előkészítők, téli/nyári egyetemi és külföldi célcsoportoknak szervezett különböző időtartamú kurzusok kínálatának bővítése és az ehhez szükséges infrastruktúra megfelelő kialakítása. Az Idegen Nyelvi Központ és a Nemzetközi Oktatási Központ a Damjanich utcai épületbe kerül. Jó hír, hogy az ősfás park felújítására is jut forrás. A kiválóan képzett tanárok a legkorszerűbb audiovizuális eszközökkel felszerelt környezetben taníthatnak és számos egyéb szolgáltatással segítik a nemzetközi hallgatók beilleszkedését. Az elmúlt hónapokban többféle szcenárió készült, mi is legyen az ÁOK campuson működő Óvoda - Bölcsőde sorsa. Elsősorban az ÁOK fejlesztésben érintett szereplőkkel közösen igyekeztünk a lehető legoptimálisabb megoldást megtalálni és amellett érvelni. Végül az a döntés született, hogy nem törjük meg a hagyományt és az Óvoda Bölcsőde marad a jelenlegi, jól megszokott helyén. Ellenben, egy komoly felújításon, funkcióbővítésen esik át, és minden jel arra mutat, hogy szebb, hangulatosabb, gyerekbarát környezet várja majd a csöppségeket. A felújítási munkákat úgy időzítjük, hogy az ne befolyásolja a zavartalan szolgáltatás biztosítását. Meglehetősen drága, de roppant hasznos beruházásról van szó! - konvencionális és MD Állatházról, egy tömbben, de egymástól szeparáltan. Az MD (minimal disease) szint 21. századi környezetet és kőkemény szabályoknak való megfelelést is jelent egyben. Ha csak arra utalunk, hogy az eszközbeszerzés nagyságrendje megközelíti az infrastrukturális beruházás összegét (a teljes beruházás a kettő összege, plusz járulékos költségek), nagyjából sejthető, hogy nem egy átlagos Állatházról beszélünk.
5 Projekt előkészítés Programtervezés és szakmai tartalom előkészítése mérföldkövek Zászlóshajó (orvos és egészségtudományi) projektek megvalósítása első ütem (új épület) Nyitóprojektek megvalósítása BTK Társadalomtudományi fejlesztések megvalósítása ÁOK MIK NOÉ Zászlóshajó (orvos és egészségtudományi) projektek megvalósítása második ütem (meglévő épületek korszerűsítése) Természettudományi fejlesztések megvalósítása Szakmai szolgáltatások igénybevétele a projekt megvalósítása során Eszköz és immateriális javak beszerzése a fenti beruházásokhoz kapcsolódóan
6 Mit nyer? > szerkesztés Both Vilma Kancellária sajtóreferens Az Egyetem > Az idegen nyelvű képzésekben résztvevő hallgatók létszámának növekedése; > Versenyképes képzési környezet jön létre; > Erősödik a kutatási potenciál; > Adott a lehetőség a K+F+I együttműködések erősítésére; > Jelentősen növekednek a bevételek; > Erősödik a PTE reputációja; A hallgató > 21. századi infrastruktúrával rendelkező tradicionális, nagy múltú intézmény; > Kivételesen gazdag képzési portfolió; > Multikulturális környezet; > Erős gyakorlati képzések, gyakorlati kutatások; > Lényegesen jobb, minőségi, a hallgatók igényeihez igazodó szolgáltatások; > Modern, környezetbarát hallgatói terek; > Sportolásra alkalmas megújult létesítmények; > A kutató > oktató > egészségügyben dolgozó > a hallgatókkal kapcsolatot tartó személyzet > oktatást - kutatást kiszolgáló személyzet > Versenyképes kutatási környezet; > Lehetőség nyílik új kutatási projektekben való részvételre; > Biztos oktatói / szakmai előmenetel, erősíthetőek a nemzetközi kapcsolatok; A Város > Vonzóbb célpont a diákok, gazdasági befektetők, turisták számára; > A fizetőképes kereslet növekedése új munkahelyek létrejöttét ösztönzi; > A program piaci fejlesztéseket generál, pl. az ingatlanpiac területén; > Növekszik a kereslet a városi szolgáltatások iránt; > Az egyetemi hallgatók jelenléte friss, üde, lendületes imázst kölcsönöz a városnak és jól áll neki a kulturális sokszínűség; > Felértékelődik a minőségi munka; > Modern infrastruktúra, korszerű munkakörülmények; > Hasznosul a nyelvtudás illetve annak megszerzésére nagyobb támogatás jut;
Kedves Egyetemi Munkatársak!
Kedves Egyetemi Munkatársak! A Modern Városok Program keretében közel 25 Mrd forint összegből valósul meg a Pécsi Tudományegyetem infrastrukturális fejlesztése. A program végrehajtás eddigi eredményeként
Kedves Egyetemi Munkatársak!
A bemutatóval elsődlegesen az volt a célunk, hogy a városlakók, diákok, leendő hallgatók találkozhassanak a fejlesztési tervekkel, ismerjék meg az Egyetem ambícióit. Kedves Egyetemi Munkatársak!» A Pécs
A MODERN VÁROSOK PROGRAM KERETÉBEN MEGÚJUL A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁNAK CAMPUSA.
2017. november 10-én írta alá a Pécsi Tudományegyetem és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése azt a szerződést, melynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését
Nyitóprojekt. Az innováció jegyében MIK NOÉ. Nemzetközi hallgatók száma
hl.03 Az innováció jegyében MIK NOÉ Nyitóprojekt Elozmény: A 1035/2016. (II. 9.) Korm. határozattal a Modern Városok Program részeként 24 Mrd forintnyi forrás nyílt meg, melynek célja a Pécsi Tudományegyetem
Modern Városok projekt
Modern Városok projekt Projekt Alapadatai Projekt összköltségvetése 24.000.000.000.- HUF Projektmegvalósítás időtartama 2016-2020 Pécsi Tudományegyetem Pécs, 2016. 1 A PROJEKT ELŐZMÉNYE Magyarország Kormánya
12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd
1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika
Fókuszban. a nemzetköziség. Damjanich utcai foépület felújítás > nyitóprojekt
hl.02 Fókuszban a nemzetköziség Damjanich utcai foépület felújítás > nyitóprojekt A Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztési projekt egyik legfontosabb célja az idegen nyelvű képzésekben
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:
Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK. Általános intézményi adatok, elérhetőségek
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK Általános intézményi adatok, elérhetőségek Pécsi Tudományegyetem (PTE) REKTOR DR. GÁBRIEL RÓBERT egyetemi tanár 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/B. http://www.pte.hu/ OM AZONOSÍTÓ
Kedves Egyetemi Munkatársak!
Kedves Egyetemi Munkatársak! Logikus és természetes, hogy az egyetemi közvéleményt, pillanatnyilag leginkább a Modern Városok Program keretében megvalósuló egyetemfejlesztéssel kapcsolatos kérdések és
Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem
Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Megújulás és fenntarthatóság a versenyképes és tudásalapú Magyarországért. VIII. Nemzetközi Tanácsadói Konferencia. Budapesti Kereskedelmi
Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet
Debreceni Egyetem Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet Nemzetköziesítési audit a Debreceni Egyetemen 2016. november 09. Nemzetköziesítés a Debreceni Egyetemen - a Debreceni
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP FELSŐOKTATÁSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP-4.2.1-16 FELSŐOKTATÁSI INFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE PÁLYÁZATI FELTÉTE- LEK EFOP-4.2.1-16 Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése A pályázat célja A konstrukció általános célja a
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG
Az intézmény ingatlanállománya
2. számú melléklet Az intézmény ingatlanállománya S.sz Város Cím hrsz. m2 Név 1 Pécs Alkotmány u. 38. 4666/3 3 392 I. sz. Gyakorló Ált. Iskola 2 Pécs Árnyas út 2., 19904 38 906 Honvéd Kórház Akác u. 1.
Belföldi napilapok, hetilapok és folyóiratok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére 152/ Tájékoztató az eljárás eredményéről
Belföldi napilapok, hetilapok és folyóiratok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére 152/2016. - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/11 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom
IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások 2015-2020 Tartalom 1. Új telephely, KFKK létrehozási terve... 2 2. Kárpát-medencei együttműködés, székhelyen kívüli képzés létrehozási terve... 2 3. Duális
SZE-GYŐR Rólunk. A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak. Campus területe: 101.724 m 2. Képzési területek:
SZE-GYŐR Rólunk A jövő Győrben épül! Képzések száma: 58 szak Campus területe: 101.724 m 2 Képzési területek: műszaki, informatikai, jogi, igazgatási, gazdasági, pedagógiai egészségügyi, szociális, zeneművészeti
Magyar Universitas Program
Magyar Universitas Program Infrastruktúra-fejlesztési programok a felsőoktatásban 2002-2008 Magyar Bálint oktatási miniszter 2006. február 20. Felsőoktatási Fejlesztési Program A magyar felsőoktatás legnagyobb
A HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG
A HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG TERÜLETEI, FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI A PTE-N A hallgató elégedettség dimenziói - az intézményi alkalmazkodás lehetőségei műhelykonferencia Pécs, 2012. november 22. Lengvárszky Attila
Magyar joganyagok /2016. (VI. 7.) Korm. határozat - Magyarország Kormánya é 2. oldal földművelésügyi miniszter Határidő: március A
Magyar joganyagok - 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat - Magyarország Kormánya é 1. oldal 1283/2016. (VI. 7.) Korm. határozat Magyarország Kormánya és Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti
Egyetem-város-ipar együttműködések a Széchenyi István Egyetem példáján
Egyetem-város-ipar együttműködések a Széchenyi István Egyetem példáján TÖMBÖLY TEODÓRA MRTT XII. VÁNDORGYŰLÉSE 2014. NOVEMBER 28. Előadás felépítése Általános nemzetközi kitekintés, környezet, tendenciák,
2/2018. (IV. 19.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Hidvégi Péter egyetemi docensi pályázatát az első helyre rangsorolta.
A Debreceni Egyetem Szenátusának 2018. április 19-én (csütörtökön) du. 15:00 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2017/2018. tanévi VI. rendes ülésén hozott határozatok 1/2018.
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt
TÁJÉKOZTATÓÉRTEKEZLET , ÓRA
TÁJÉKOZTATÓÉRTEKEZLET 2018.04.18., 14.00 ÓRA A NEVELÉSI ÉRTEKEZLET TÉMÁJA AKTUÁLIS PÁLYÁZATI PROJEKTEK AZ EÖTVÖS GYAKORLÓISKOLÁBAN Tájékoztatót előadást tartó pedagógusok 1. Spákné Paráda Andrea - EFOP
Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember
Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari
Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió
Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató A válság és a régió Szakmai berkekben köztudott, hogy a gazdaságfejlesztéshez és pályázatokhoz kapcsolódó intézményrendszer meglehetısen sokszereplıs
A PTE karai. Állam- és Jogtudományi Kar
A PTE karai A Pécsi Tudományegyetemen jelenleg tíz kar mûködik. Az alábbiakban valamennyit röviden bemutatjuk és innen tovább is lehet lépni az egyes karok beiskolázási, illetve felvételi oldalaira. Állam-
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei
Egyetemi HR rendszerek megújításának lehetıségei Dr. Endrei Dóra orvos-igazgató Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Dr. Saághy Andrea Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Fıigazgatóság Közgazdasági Igazgatóság
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019
Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21.
2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben
(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002
Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között
Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA BERUHÁZÁSI PROGRAMJA JÓZSEFVÁROSI OKTATÁSI ÉPÜLET
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA BERUHÁZÁSI PROGRAMJA JÓZSEFVÁROSI OKTATÁSI ÉPÜLET 2006. augusztus Bevezető Az ország legnagyobb műszaki főiskolája, a Budapesti Műszaki Főiskola mára már közel tizenháromezer
Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai
Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Felsőoktatási intézmények stratégiai tervezésének és megvalósításának intézményi környezete, a szervezeti kultúrák sajátosságai Dr. Vilmányi
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.
A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
(2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy
Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA
1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged
Komplex mátrix üzleti képzések
1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény
A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem
GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA
GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA PÁLYÁZAT CÉLJA: A hazai, állami fenntartású tudásbázisok K+F kapacitásának erősítése, annak érdekében, hogy nemzetközileg jegyzett, magas színvonalú kutatási
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató
Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési
NKFIH: Innováció a versenyképességért
NKFIH: Innováció a versenyképességért Budapest, 2015. november 30. Tudomány- és innovációpolitikai alapvetések innovációpolitika tudomány- és gazdaságpolitikai összefüggésrendszerben növekvő mértékű részvétel
INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA
INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Informatikai vállalkozásoknak szóló pályázatok
MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására
MOB-KJSZE-13 Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására Pályázók köre: belföldi székhelyű a szabadidősport terén működő sportszövetségek és sportszervezetek Magyarországon,
Mérés gyakorisága. Aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók száma Fő Féléves ORH Neptun Automatikus
A.1 Hallgatói létszám növelése A.1.1 Aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók Aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók Fő Féléves ORH Neptun Automatikus Finanszírozási szempontú kimutatás, azaz kétszakos
TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK
2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE
AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,
Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt
Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt Működőképesség fejlesztése Versenyképességének fejlesztése Képzés Szolgáltatás Szervezet Alprojekt neve Alprojekt vezető Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése
MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása
MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan
MAGYAR UNIVERSITAS PROGRAM DIÁKOTTHON-FEJLESZTÉSI PROGRAM INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉS MAGÁNTŐKE BEVONÁSÁVAL. (Háttéranyag)
Miniszteri Kabinet Sajtóiroda MAGYAR UNIVERSITAS PROGRAM DIÁKOTTHON-FEJLESZTÉSI PROGRAM INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉS MAGÁNTŐKE BEVONÁSÁVAL (Háttéranyag) DIÁKOTTHON-FEJLESZTÉSI PROGRAM - INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉS
2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin
2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.
ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv
ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A prioritás támogatást nyújt: az üzleti környezet fejlesztéséhez, ipari parkok, ipari területek, inkubátorházak,
Innovatív Gyógyszerek Kutatására Irányuló Nemzeti Technológiai Platform Tudásmenedzsment, oktatás és képzés a gyógyszerinnovációban - Munkaértékezlet - Botz Lajos Budapest, Duna Palota, 2009. január 7.
Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ
Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatás intézményrendszere NGM IRÁNYÍTÓ
Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP
Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP-4.1.5-16 A Felhívás indokoltsága és célja A spontán társadalmi folyamatok, az új köznevelési és nemzetiségi törvény szabályozása
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
Nyugat-magyarországi Egyetem
Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben
A TIOP /2F/ Infrastruktúrafejlesztés a szegedi. egészségpólusban c. pályázat bemutatása január 14.
A TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0008 Infrastruktúrafejlesztés a szegedi egészségpólusban c. pályázat bemutatása 2010. január 14. Prof. Dr. Pál Attila elnök Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai
Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ
Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek
Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás
AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér
A megyeszékhely fejlesztési elképzelései
A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika
Széchenyi István Egyetem Győr SZÉCHE YI ISTVÁ EGYETEM 2008.ÉVI ALAPOKMÁ YA
Széchenyi István Egyetem Győr SZÉCHE YI ISTVÁ EGYETEM 2008.ÉVI ALAPOKMÁ YA 1. Fejezet megnevezése: XX Oktatási Minisztérium 2. Széchenyi István Egyetem a) azonosító adatai PIR törzsszáma: 308900 az egyetem
A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei. a TÁMOP-ban és a TIOP-ban
A könyvtárak fejlesztési lehetőségei a TÁMOP-ban és a TIOP-ban Oktatási és Kulturális Minisztérium Könyvtári Osztály A könyvtárak fejlesztési lehetőségei az EU támogatási rendszerében (2007-2013) Országos
VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)
VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) A módosított VEKOP ÉFK-ban keretemeléssel érintett felhívások: 1011/2016. (I. azonosító jele
Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető. 2. disszeminációs konferencia május 17.
Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető 2. disszeminációs konferencia 2012. május 17. 1 Célkitűzés Átfogó cél: regionális tudáscentrum (koncepció) kiépítése 2013-ra. Jövőkép: nemzetközileg versenyképes
HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE
HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BODOR NORBERT Programirányító referens RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERÜLET-
Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető március 19.
Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2016. március 19. 21-22 % A digitális gazdaság a bruttó hazai termék (a továbbiakban: GDP) 21-22%-kát adja. Stabil
2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.
2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben
Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió
Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE?
HOGYAN KERÜLJÜNK FEL A TÉRKÉPRE? DR. DEÁK CSABA, KANCELLÁR, MISKOLCI EGYETEM DR. VARGA LÁSZLÓ, INTÉZETVEZETŐ, MISKOLCI EGYETEM ZALA ÁKOS, ÜGYVEZETŐ, HUMAN TELEX CONSULTING HOW COULD WE GET ON THE MAP?
W NyíREGYHÁZA ( I. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. - a Közgyűléshez -
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. TELEFON: +36 42524-500 FAX: +)6 42 524-50' E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/499- /2015. Ügyintéző:
A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása
A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása Prof. Dr. Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes 211. szeptember 23. TÁMOP-4.2.2/B-1/1-21-24 projekt nyitórendezvény TÁMOP-4.2.2.B-1/1 pályázat
Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális
Debreceni Egyetem költségvetési alapokmánya. I. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium. Székhely: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Debreceni Egyetem költségvetési alapokmánya I. Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium II. Azonosító adatok Az intézmény neve: Rövidített megnevezés: Debreceni Egyetem DE Székhely: 4032 Debrecen,
Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24.
Miskolc 4.0 az OKOS város Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc a fenntartható fejlődés útján Greennovációs Nagydíj: Környezetbarát energia a JÖVŐÉRT!
Stratégiai célok vázlatos meghatározása
Stratégiai célok vázlatos meghatározása Oktatás 1. Az Egyetem képzésterületi fókuszai Az intézmény képzésterületi fókuszainak meghatározásával a Miskolci Egyetem magas szinten meghatározza képzésfejlesztési
Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22.
Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens 2010. Október 22. 1.Mi is az a beiskolázási marketingtevékenység? A felsőoktatási
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK Sipos Norbert elemző-közgazdász Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal, Marketing Osztály Stratégiai Elemző Iroda A 2013-AS DPR KUTATÁSBA
Konzorciumi létszám összesen: 4 tag lehet (konzorciumvezető + 3 tag).
PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP-3.4.3-16 Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében PÁLYÁZATI FELTÉTELEK EFOP-3.4.3-16 A pályázat
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15
PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 A célja: Olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek a, amelynek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó,
A SZABADKAI MAGYAR NYELVEN (IS) OKTATÓ EGYETEM. Utópia vagy merész vízió?
A SZABADKAI MAGYAR NYELVEN (IS) OKTATÓ EGYETEM Utópia vagy merész vízió? AZ MNT FELSŐOKTATÁSI TERVEI ÉS EDDIGI EREDMÉNYEI Oktatásfejlesztési stratégiánk programjai és megvalósításuk: - Felsőoktatási ösztöndíjprogram
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.
A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034
KEOP-5.6.0 Környezet és Energia Operatív program KEOP-5.6.0-12/2013-0034 0034 Pest II: Bernecebaráti Bernecebaráti Szokolyi Alajos Általános Tagiskola és tornaterem melléképülete Az intézmény 2 különálló
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.
A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei
A költségtérítéses, illetve önköltséges képzésre történő átsorolás esetei 1. Átsorolás az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség ötven százaléka miatt A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )
6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban
1/2015. (VI. 25.) határozat: A Debreceni Egyetem Szenátusa Dr. Rátky József egyetemi tanári pályázatát az első helyre rangsorolta.
A Debreceni Egyetem Szenátusának 2015. június 25-én (csütörtökön) du. 15 órakor a Debreceni Egyetem főépületének Aulájában megtartott 2014/2015. tanévi VI., rendes ülésén hozott határozatok 1/2015. (VI.
KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ
-VEKOP-16 A VERSENYKÉPES KÖZSZOLGÁLAT SZEMÉLYZETI UTÁNPÓTLÁSÁNAK STRATÉGIAI TÁMOGATÁSA - A CÉLTERÜLETEK RÖVID BEMUTATÁSA KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ BUDAPEST