Egy Horthy-kori alternatív (nemzetiszocialista) elit*
|
|
- Nóra Magyarné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Egy Horthy-kori alternatív (nemzetiszocialista) elit* Paksa Rudolf magyar nemzetiszocialistákról szóló könyve kapcsán biztosan nem túlzás az az elkoptatott megállapítás, hogy hiánypótló kötet. Témája évtizedeken át a politikai viták középpontjában állt, így aztán erről a kérdésről igen kevés távolságtartó, kiegyensúlyozott monográfia született. Habár, mint a szerző kutatástörténeti áttekintésben jelzi, már eddig is fontos munkák jelentek meg a Horthy-kori szélsőjobboldalról. (19 52.) Miben több Paksa Rudolf könyve, mint az eddigi művek? Mindenekelőtt a teljességre való törekvést érdemes kiemelni. Könyvében megtalálható a magyar nemzetiszocialistákkal kapcsolatos minden lényeges adat, forrás és kép. A kötet forrásait az eddigi kutatási eredmények mellett főként a vizsgált nemzetiszocialista pártok különféle kiadványai (programok, plakátok, röplapok stb.) és természetesen a sajtójuk jelenti. Alapvetően tehát propagandafunkciót betöltő forrásokról van szó. A szerző hasznosította a nyilasok lejáratására törekvő írásokat is. Könyvének elején a szerző röviden felvázolja a magyar nemzetiszocializmus előzményeit, és megállapítja, hogy ezek a pártok ugyan nem voltak előzmények nélkül valók, de közvetlen folytatói sem voltak az ellenforradalmi radikális mozgalmaknak. (16.) Ez is megerősíti, hogy az a szemlélet, amely 1945 után jellemezte a történeti gondolkodást a Horthy-korszak homogén lenne, sőt, nyomokban még ma is felbukkan, főként a történettudomá- PAKSA Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták. Az 1930-as évek új szélső jobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója. Osiris Kiadó MTA Bölcsé szettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, p.
2 Turbucz Dávid Egy Horthy-kori Papp István: alternatív Új értelmezések Múltunk (nemzetiszocialista) 2014/4 a falukutatásról elit 261 nyon kívül, nem alkalmas a korszak megértésére. Ezzel összefüggésben Paksa elkülöníti egymástól a szélsőjobboldal különböző irányzatait (17 18.), különböző jelentést rendel a nemzetiszocialista, fasiszta, nyilas és a hungarista szavakhoz. A magyar nemzetiszocialisták történetének két hullámáról ír: az elsőbe azokat az olasz és a német mintát követő pártokat sorolta, amelyek az 1920-as években, illetve a világválság időszakában jöttek létre, tevékenységük akkor volt meghatározó. Paksa ismerteti a fontosabb adatokat, így a vezetőik nevét, sajtójukkal kapcsolatos információkat, illetve azokat a tényezőket (pl. anyagi helyzetük), amelyek befolyásolták üzeneteik eljuttathatóságát és így népszerűségüket, majd idővel a hanyatlásukhoz vezettek. A főszöveget itt is kiegészítik a forrásszövegek (pártprogramok, beszédek), azonban ezek elemzésére, az egyes pártok közötti hasonlóságok és eltérések kiemelésére Paksa Rudolf nem fektet minden esetben olyan hangsúlyt (például 61., 64., 81., 85.), mint teszi a nemzetiszocialista pártok második hullámának bemutatásakor. Ez nem növelte volna jelentősen a szöveg terjedelmét, viszont segítette volna a közölt szövegek könnyebb megértését, feldolgozását. Az elemzés így az olvasókra marad. Az 1930-as évek elején a különféle pártok, mozgalmak közül Böszörményi Zoltán pártja, a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt emelhető ki, először ez vált jelentős mozgalommá. Elsősorban az alföldi agrárproletárok között találta meg híveit. Emellett Meskó Zoltánra kell még utalni, aki mérsékeltebb és tapasztaltabb figurája volt a korai magyar nemzetiszocializmusnak, mint Böszörményi Zoltán. Meskó helyzetét javította az is, hogy saját újsággal és országgyűlési képviselői hellyel is rendelkezett. Később, Pálffy Fidél és Festetics Sándor csatlakozásával a párt anyagi helyzete is jelentős mértékben javult. Az 1935-ös választáson azonban nem sikerült komoly eredményt elérnie e pártoknak. A szerző ezt követően a nemzetiszocialista pártok, mozgalmak második hullámával, az 1935 és 1939 közötti időszakkal foglalkozik. Az elemzés középpontjában Szálasi Ferenc alakja áll, akinek nézeteit, ezek változását a szerző elemzéséből és az ezt kiegészítő forrásszövegekből ismerhetjük meg. Szálasi nim-
3 262 szemle buszát elsősorban bebörtönzése erősítette: megjelent és egyre meghatározóbbá vált nemzetiszocialista körökben az eszméinek győzelméért, megvalósulásáért még a börtönt is vállaló mártír alakja. Nagypéntek nélkül nincs feltámadás szólt a hungarista szlogen. (A szöveg itt kissé pontatlan, arról ír, hogy törvényerőre emelkedett Szálasi börtönbüntetése. [128.] Egy bírósági ítélet nem emelkedik törvényerőre, még a törvény is csak hatályba lép, így a jogerőssé vált lett volna a megfelelő szóhasználat.) A kétségtelenül jól alkalmazott propaganda és imázsépítés mellett azonban a szélsőjobboldalon zajló pozícióharcok is elősegítették Szálasi pártjának megerősödését. Kiemelkedő szerepe volt a sikerben Hubay Kálmánnak is, aki a parlamenti szereplésre és a sajtóban rejlő lehetőségekre támaszkodva igyekezett Szálasi Ferenc elképzeléseivel szemben megerősíteni a párt szerepét. Paksa a pártszervezés áttekintése mellett külön fejezetben mutatja be a hungarizmus ideológiáját, ez 1938 és 1940 között forrt ki, amíg Szálasi börtönben volt. Egyesíti a nacionalizmust, a szocializmust és a kereszténységet, és Szálasi a nemzetiszocializmus magyar változatának tartotta, ami ráadásul fejlettebb is a németnél. Olyan fogalmakon keresztül ismerhetjük meg Szálasi nézeteit, mint a Hungária Egyesült Földek (az újjászervezett Kárpát-medence), konnacionalizmus (a nemzetiszocialista nemzetek közössége) és aszemitizmus (az ország zsidótlanításának politikája). Ezekből egy grandiózus elképzelésekkel rendelkező, elkötelezetten keresztény fantaszta képe rajzolódik ki, aki munkáiban feltűnő érzéketlenséget árult el a valós politikai és katonai viszonyok, illetve folyamatok iránt. Ennek oka az, hogy Szálasi nemhogy reálpolitikusnak nem tekinthető, de egyenesen extrém idealista volt, aki a háború utolsó hónapjaiban is ideológiai fejtegetésekkel traktálta a katonai kérdésekről tárgyalni akaró Hitlert. ( ) A Szálasiképhez hozzátartozik az is, hogy hitt saját kiválasztottságában, ami összefügg a személye körül kialakult vezérkultusszal. A kultusz fontosabb jellemzőit a szerző be is mutatja ( ), bár a Szálasi-kultusz jelenségének kutatásában megítélésem szerint még vannak lehetőségek.
4 Turbucz Dávid Egy Horthy-kori Papp István: alternatív Új értelmezések (nemzetiszocialista) a falukutatásról elit 263 Az 1939-es választásokon jelentős sikert értek el a magyar nemzetiszocialista pártok, annak ellenére, hogy a hatalom mindent elkövetett előretörésük megakadályozására. A 260 mandátum 20%-át szerezték meg, 49 képviselői helyet. A választási eredmények elemzését térképek és az egyes vármegyékre lebontott adatsorok egészítik ki és teszik szemléletessé. Paksa Rudolf egy prozopográfiai vizsgálat eredményeként részletesen elemzi a nemzetiszocialista parlamenti képviselők szociológiai összetételét, összehasonlítva ezt a csoportot más pártok képviselőivel. Az elemzés során, aminek elsőszámú forrása az Országgyűlési Almanach, a szerző kitér a képviselők életkor, születési hely, vallás, családi állapot, iskolai végzettség, katonai rang, társadalmi státusz, foglalkozás és politikai előítélet szerinti megoszlására. Táblázatokban közölt részletes adatsorokra támaszkodva állapítja meg, hogy [ ] a szélsőjobboldal az uralmi eliten legnagyobbrészt kívül álló, rendszerváltást követelő alternatív elitet küldött a parlamentbe, melynek tagjai közt a kormánypárthoz hasonlóan a társadalom minden rétege megjelent. A nemzetiszocialista frakció szerkezetét tekintve leginkább a kormánypártokéhoz hasonlítható: mindkettő gyűjtőpárti jegyeket mutatott. A nemzetiszocialista képviselők esetén megállapítható, hogy az élet legkülönbözőbb területeiről érkeztek, s szakmájukban nem ritkán komoly szaktudással bírtak ugyan, azonban többségük inkább volt beosztott, mint vezető. Államigazgatási tapasztalattal viszont egyáltalán nem rendelkeztek. (202.) A részletes adatok alapján például az is látható, hogy a szélsőjobboldali képviselők fiatalabb generációt képviseltek, így dinamizmust sugározhattak, de politikai tapasztalatuk is jóval kevesebb volt. A felsőfokú képzettséggel rendelkező képviselőik száma a képviselőház átlaga alatt volt, bár a felsőoktatási szakirányok közül az agrár végzettség kivételével mindegyik megtalálható közöttük. Érdemes kiemelni az 1919-es ellenforradalmi múltra vonatkozó adatokat is. Az elemzés szerint a nemzetiszocialista képviselők sokkal inkább tekinthetők az ellenforradalom közkatonáinak, akik a meg nem valósult szegedi gondolat 1 eredményeként jutottak el 1 Az viszont már egy másik kérdés, hogy mit is értettek szegedi gondolat alatt, miután ezt 1919-ben senki sem dolgozta ki, inkább hívószóként, jól
5 264 szemle a szélsőjobboldalra, így eleve egy ellenzéki attitűdöt képviseltek. Ezzel szemben az 1919-es események irányítói és az ellenforradalmi szervezetek vezetői (az ÉME vezetőit leszámítva) könnyebben tudtak integrálódni a korabeli kormánypártokba. Ez is jól mutatja, hogy a korszak eleji radikális jobboldal (fajvédők) és a későbbi nemzetiszocialisták közé nem tehető egyenlőségjel. (18.) A címek és méltóságok adományozása tekintetében fontos, hogy a nemzetiszocialisták ellenzéki, a rendszerrel szemben kritikus politikai irányzatként nem részesültek ilyen elismerésekben, vagy pedig, például 1939-ben, vissza kellett adniuk a korábban elnyert vitézi címüket. Mindez azonban nem képzetlenségükkel és alkalmatlanságukkal, hanem a fennálló hatalom nyilasokkal szembeni fellépésével magyarázható. Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy államigazgatási tapasztalattal nem rendelkeztek és politikai-igazgatási tapasztalataik is korlátozottak voltak. (Ez összefüggött az 1939-es választásokat megelőző erőteljes kormányzati fellépéssel is, így főként a pártok kevésbé ismert tagjai álltak a rajtvonalhoz.) A politikai életben tehát elsősorban homo novusokról beszélhetünk. Mindezt jól jelzi a Sztójay- és a Szálasi-kormány tagjainak fenti szempontok szerinti összehasonlítása is. A Szálasi-kormány tagjai, ellentétben a Sztójay vezette kormánnyal, [ ] kivétel nélkül ellenzékből, tehát az uralkodó eliten kívülről érkeztek, sőt legfeljebb pártpolitikai előélettel rendelkeztek, de igazgatási és vezetői tapasztalatokkal nem. Tehát a Szálasi-kormány nem a Horthy-korszak megbecsült politikai, illetve társadalmi elitjéből válogatta minisztereit. (304.) Ez összefüggött a kormány rendszerváltó jellegével is. (303.) Ők voltak az egyik alternatív elit. A fentiekből is következett, hogy 1944-ben Szálasi pártja sem politikai, sem szellemi tekintetben nem volt a magyar szélsőjobboldal vezető ereje. Azért kerültek végül hatalomra, mert az összeomlás időszakában a németek mást már nem tudtak hatalomra juttatni. A nemzetiszocialisták alternatív elit jellege mindenképp a kötet egyik fontos új megállapítása. hangzó szlogenként funkcionált. Mindenesetre a kortársak közül többen erre hivatkozva csatlakoztak a szélsőjobboldalhoz.
6 Turbucz Dávid Egy Horthy-kori Papp István: alternatív Új értelmezések (nemzetiszocialista) a falukutatásról elit 265 Az 1939-es választási siker ösztönzőleg hatott a nemzetiszocialista pártok egységesülésére, bár eleinte ezen a téren érdemi előrelépés nem történt. Sőt, a kezdeti lelkesedést követően inkább bomlásról lehet beszélni, ami összefüggött azzal, hogy a kormány folytatta a nyilasokkal szembeni fellépést őszén, a második bécsi döntést követően (szeptember 27- én) azonban létrejött a Szálasi Ferenc vezette nyilas egységpárt. Az egység azonban több okból is csak egy évig tartott. Ennek egyik előidézője volt, hogy Imrédy Béla kilépett a kormánypártból és létrehozta a Magyar Megújulás Pártját, ami tapasztalati és kapcsolati tőkéje miatt komoly konkurencia volt a nyilas egységpártnak. A németek, és ez volt a döntő, a tapasztaltabb Imrédy vezette formációt támogatták. Ez szívóerőt jelentett a szélsőjobboldalon is: Pálffy Fidél ezért lépett ki híveivel együtt az egységpártból. Az így létrejövő Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetség komoly politikai tapasztalattal rendelkező, dinamikus politikai erőnek tűnt, míg a Szálasiféle párt botrányokkal és személyeskedésekkel teli, széteső alakulatnak. (234.) Ez a tendencia később továbbfolytatódott, amit az is jelzett, hogy a német megszállást követően Szálasi pártja nem került be a kormányba. Az 1944-es események szakszerű ismertetése előtt a szerző kitért a nemzetiszocialisták szellemi hátországának bemutatására is. A hozzájuk köthető kiadókat, szerkesztőket és újságírókat három csoportba sorolta: a) politikus lapvezérek (szinte mindegyik pártvezér), b) laptulajdonos kiadó-szerkesztők (akik a nemzetiszocialista pártok, mozgalmak céljaira ajánlották fel lapjukat), c) és a szerkesztő-újságírók. A szerző munkájának ez a fejezete a Horthy-kori sajtóélet egyik fontos szegmensének megismerését segíti. Ezt egészíti ki Matolcsy Mátyás életútjának bemutatása, amit az 1942-ben induló Új Európa című havi folyóirat 32 számának alapos elemzése követ. A szerző ezt tekinti a legszínvonalasabbnak az elemzett 200 sajtótermék közül. A folyóiratot Matolcsy szerkesztette. A közölt cikkek elsősorban társadalmi, gazdasági és külpolitikai kérdésekről szóltak. Az elemzés foglalkozik a folyóiratban publikáló szerzőkkel, akik a téma szakértőjének számítottak, ahogyan a közölt cikkek témáival és
7 266 szemle tartalmával is. A megjelent cikkek lényegében a szerzők által kívánatosnak tartott új világrendhez kapcsolódó írások voltak, amelyek az Új Európa bizonyos aspektusait, elméleti kérdéseket vagy a mindennapi problémákat járták körül. A lap szerzői szerint a világháború a régi és az új világrend közötti küzdelmet jelentette, a cikkek végeredményben ebben a kontextusban értelmezendőek. A nyilasok tehát nem jelentéktelen, olykor kifejezetten színvonalas intellektuális hátországgal is rendelkeztek, bár idővel ennek jelentős része átállt Imrédy oldalára. Paksa Rudolf könyve a hungarista állam működésének és a nyilasok, hungaristák 1945 utáni sorsának bemutatásával zárul. A nyilas diktatúra időszaka kapcsán fontos, a korábbi szakirodalomból is ismert megállapítás, hogy a kormány valós viszonyok iránti érzéketlensége s emellett a háborús fordulat lehetőségébe vetett hite jelentősen növelte a háborús pusztítás mértékét. (298.) A valóságtól elrugaszkodás egyik jellegzetes példája a sok közül, bár erről a szerző nem ebben a könyvében, hanem a Szálasi-életrajzában ír, 2 hogy február 21- én Zalaegerszegen még úgy érezték, hogy át kell nevezniük a Horthy Miklós teret Szálasi Ferenc térre. A kötet jegyzetapparátusa, a függelék részét alkotó kronológia, a nemzetiszocialista sajtó katalógusa és az e nézeteket valló pártok és szervezetek listája hasznosan egészíti ki a főszöveget, illetve elősegíti a további kutatásokat is. A közölt forrásszövegek szintén hasonló kiegészítő funkciót töltenek be, lehetővé téve az olvasók számára a magyar nemzetiszocialisták nyelvhasználatának megismerését is. Az illusztrációk (fényképek, plakátok, röplapok stb. reprodukciói) informatívak, a forrásszövegekhez hasonlóan közelebb hozzák a témát az érdeklődőkhöz. Paksa Rudolf kiegyensúlyozottságra törekvő könyvét mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek a Horthy-korszak iránt és meg szeretnék érteni a korszak történetének ezt a fejezetét. Turbucz Dávid 2 PAKSA Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa MTA BTK, Budapest,
Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, o.
Turbucz Dávid által írt recenzió Paksa Rudolf alábbi könyvéről: Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus. Jaffa Kiadó MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2013. 253 o. Paksa Rudolf számos
Értelmiségiek a dualizmus korában*
Értelmiségiek a dualizmus korában* 1* Mazsu János évtizedek óta foglalkozik társadalomtörténettel, közelebbről értelmiség-kutatással. Ebben a kötetében 10 olyan tanulmányt szerkesztett egybe, amelyek az
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban
8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság
Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei
Budapesti hétköznapok 1914 A Nagy Háború hátországának életképei Az első világháború kirobbanásának 100. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi
Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák
Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök
Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.
Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:
Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről
BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum
MAGYARORSZAG TÖRTENETE
Kristó Gyula-Barta János-Gergely Jenő MAGYARORSZAG TÖRTENETE Előidőktől 2000-ig RMNONÍCK KIADÓ TARTALOM 683 Tartalom ELŐIDŐK (1000-IG) A néppé válás évezredei (Kr. e. 6000-Kr. u. 855 körül) 5 Nyelvrokonság,
és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében
hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,
INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP
INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 31 április 6. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
A gazdasági válság hatása 2008-2011 között a munkaerőpiac területi különbségeire hazánkban
Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VIII. évf. 2011 2 57-70 Ténykép A gazdasági válság hatása 2008-2011 között a munkaerőpiac területi különbségeire hazánkban A tanulmány Magyarországon a rendszerváltás
90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle
Hunyadi László Kilencven éves a Statisztikai Szemle A Statisztikai Szemle az egyik legrégibb szakmai folyóirat, 1923 januárja óta gyakorlatilag folyamatosan megjelenik. Sokan, sokat írtak a történetéről.
A negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
A negatív kampa nyok sikeresse ge ro l e s buktato iro l Kovács János vezető elemző Negatív kampányról akkor beszélhetünk a politikában, ha egy politikus vagy politikai párt egy másik politikus vagy politikai
A KIS MAGYAR VILÁGRÓL
ZÁKONYI BOTOND A KIS MAGYAR VILÁGRÓL Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940 1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011, 280 oldal Ablonczy Balázs kötete a magyar Észak-Erdély történetét mutatja be 1940 1944
Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország
VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA
GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 56. ÉVFOLYAM 2004 10. SZÁM Gondolatok az egységes ingatlan-nyilvántartás szerkesztésérõl és ügyirathátralékának ezzel összefüggõ történelmi gyökereirõl (I. rész) Dr. Kurucz Mihály
Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj
Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról
Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *
302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
Jobbratolódás, Anschluss és egy nem megfelelő miniszterelnök*
Jobbratolódás, Anschluss és egy nem megfelelő miniszterelnök* 1** Kerepeszki Róbert jó ismerője a Horthy-korszak történetének. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Modernkori Magyar Történeti Tanszékének
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
2018. évi... törvény A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
Címzett:., az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: K.I.M. Kritikus Ifjúságért Mozgalom Törvényjavaslat címe: A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm.
(Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p.
Martin Hetényi (Zjednotená) Maďarská strana na Slovensku 1939 1945. [Az (Egyesült) Szlovákiai Magyar Párt 1939 1945] Nitra, UKF, 2011. 307 p. Hiánypótló műről van szó, amivel a szlovák és magyar historiográfia
KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN
KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,
Fajvédelemtől a nemzeti demokráciáig Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tervei a trianoni Magyarország megújulására (1918-1932)
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Kiss József Fajvédelemtől a nemzeti demokráciáig Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tervei a trianoni Magyarország megújulására (1918-1932) DE Bölcsészettudományi Kar 2007 Bajcsy-Zsilinszky
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
javítóvizsga tételek tanév
javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia
A, B, C, D, E a vállalat vizsgált termékei
c) Vállalati versenyképesség-elemzés Az EU-felkészülésnek egyik kulcskérdése érthetô módon a versenyképesség. Minden olyan elemzési, tervezési módszer, vállalatirányítási és vezetési technika (és ennek
Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV
Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT
A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
A neoliberalizmus mítosza
Paár Ádám A neoliberalizmus mítosza Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy neoliberális, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a neoliberalizmus megbélyegző
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban Mátyus Kinga, Bokor Julianna IV. AlkalmazoD NyelvészeG Doktorandusz Konferencia Budapest, 2010. február
MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN
MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,
Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel?
Katolikus iskola a XX. század első felében avagy érdemes-e élni a Szabad témakör által nyújtott lehetőséggel? Szabad témakör Intézményi hatáskör, lehetőség. Követelmények és a tartalom meghatározása a
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/17702. számú JELENTÉS a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Budapest,
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban
Politikusok médiahasználata a magazinműsorokban A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése 2014. március 24-30. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám
Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában 1
PALÓCZ ÉVA A magyar közép- és nagyvállalatok nyomában 1 Bevezetés A szerkesztők szándéka szerint a kötet írásai azt a kérdést járják körül, hogy milyen a magyar polgár, a magyar középosztály. Közgazdászként
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
11. évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37. Fejlesztési cél, kompetenciák
11 évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37 Óraszám A tanítás anyaga 1 óra Év eleji ismétlés Fejlesztési cél, kompetenciák Az éves tananyag rövid (problémaközpontú) bemutatása, az érdeklődés
EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig
Simon Tünde Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, pedagógiai fejlesztő EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig A világszerte terjedő esélyegyenlőségi mozgalmak
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése A Nemzeti Emlékezet Bizottságáról szóló 2013. évi CCXLI. törvény (a
GYULAI LÁSZLÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ÜZLETFINANSZÍROZÁSA
GYULAI LÁSZLÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK ÜZLETFINANSZÍROZÁSA Budapest, 2011 Szerzõ: Gyulai László fõiskolai docens TÁMOP pályázati lektor: Dr. Fazakas Gergely egyetemi adjunktus ISBN 978 963 638 380 0
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Szabó Balázs A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége Forrástanulmány a japán művelődéstörténethez Nyelvtudományi Doktori
VMegvalósult tervek. Egyensúly és növekedés Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010 2014. Matolcsy György
Matolcsy György Egyensúly és növekedés Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010 2014 Kairosz Kiadó, 2015 VMegvalósult tervek Vannak a magyar történelemnek meghatározó gazdaságpolitikai fordulatai.
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1
KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 Fleischer Tamás 1. BEVEZETÉS A hetvenes évek derekán az addigi "tanyakérdést" követıen átterelıdött a figyelem a kistelepülésekre: mondhatnánk - már ami a közleményeket
Doktori (PhD) disszertáció. Paksa Rudolf A MAGYAR SZÉLSŐJOBBOLDALI ELIT AZ 1930-AS ÉVEK ELEJÉTŐL 1945-IG
Doktori (PhD) disszertáció Paksa Rudolf A MAGYAR SZÉLSŐJOBBOLDALI ELIT AZ 1930-AS ÉVEK ELEJÉTŐL 1945-IG 2011 ELTE BTK Székely Gábor (MTA doktora) vezette Történelemtudományok Doktori Iskola Erdődy Gábor
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 2015-BEN
A BEVÁNDORLÁS- ILLETVE MENEKÜLTKÉRDÉSBEN KIALAKULT TÁRSADALMI VÉLEMÉNYKLÍMA VÁLTOZÁSA MAGYARORSZÁGON 1-BEN GLOBÁLIS MIGRÁCIÓS FOLYAMATOK ÉS MAGYARORSZÁG - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK LAJTAI MÁTYÁS ÉS NAGY DÁNIEL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport
Dr. Benkő János. Az integritás tanácsadó lehetőségei és feladatai a belső kontrollrendszerben
Dr. Benkő János Az integritás tanácsadó lehetőségei és feladatai a belső kontrollrendszerben 1 2 az integritásirányítás nem a szabályokon alapuló és az értékeken alapuló megközelítések közötti választás,
GODA KÁROLY A SOPRONI VÁROSVEZETŐ RÉTEG A 15 16. SZÁZADBAN A POLGÁRMESTERI ÉS VÁROSBÍRÓI TISZTSÉG ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZGATÁS- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE
GODA KÁROLY A SOPRONI VÁROSVEZETŐ RÉTEG A 15 16. SZÁZADBAN A POLGÁRMESTERI ÉS VÁROSBÍRÓI TISZTSÉG ÖSSZEHASONLÍTÓ IGAZGATÁS- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE a doktori disszertáció tézisei I. A hagyomány kritikája,
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban
A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG GYORSJELENTÉSE 2018. FEBRUÁR A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Műsorfigyelő és elemző főosztálya folyamatosan
Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről
Összefoglalás a 2014-es TOP magyarországi tanácsadói felmérésről VII. Országos Tanácsadói Konferencia Budapest, 2014. október 30. Dr. Poór József, CMC Iliás Anikó Csak a változás állandó. Schopenhauer
A magyar határok európanizációs összefüggései
A magyar határok európanizációs összefüggései James W. Scott University of Eastern Finland Határkutató-csoport vezető (külső munkatárs), MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont James.Scott@uef.fi
Az identitáskereső identitása
Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,
Politikai rendőrség és az illegális mozgalmak a két világháború között Reflexiók egy könyv kapcsán
Varga Krisztián Betekintő 2009/3. Politikai rendőrség és az illegális mozgalmak a két világháború között Reflexiók egy könyv kapcsán Egy néhány hete levetített tévéfilm 1 egyik jelenetében dr. Szapáry
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag
Aktív állampolgárság az iskolában és azon túl A kutatási eredmények összefoglalása munkaanyag Kurt Lewin Alapítvány 2012. július Köszönetnyilvánítás: A kutatásban való részvételükért köszönettel tartozunk:
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A Jó Állam Jelentések felhasználói körében végzett kutatás bemutatása KIINDULÁSI KÉRDÉSEK (EGYSZERŰSÍTETT) Ki és milyen
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM NYOLCADIKOS VIZSGA 5-8. ÉVFOLYAM ANYAGÁBÓL SZÓBELI VIZSGA TÉTELEK ALAPJÁN A szóbeli vizsga menete: a tanulók a tétel kihúzása után kb. 30 perc felkészülési
államok történetileg kialakult sokfélesége és összetettsége és az ebből adódó
2011.12.14. AZ ÁLLAMOK RENDSZEREZÉSE 1/18 AZ ÁLLAMOK RENDSZEREZÉSE 1. Az államok rendszerezése mint tudományos probléma. Az államformatan. Az államok rendszerezésének (csoportosításának, osztályozásának)
XIII. Megítélése 1. Kormányzósága alatt. Nemzetközi megítélése
XIII. Megítélése 1 Horthy Miklós pályafutásának egyes szakaszait itthon és külföldön a történészi elemzések többsége szerint erősen túlzó vádak érték, legelőször az egykori kisantant propagandistái, majd
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG
A VIDÉK JÖVÕJE AZ AGRÁRPOLITIKÁTÓL A VIDÉKPOLITIKÁIG Halmai Péter, Csatári Bálint, Tóth Erzsébet (Szent István Egyetem, MTA Regionális Kutató Központ, Agrárgazdasági Kutatóintézet) 1 Vezetõi összefoglaló