A suttogó . I. A csecsemô gondozása és nevelése MELINDA BLAU
|
|
- Mariska Borbély
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A suttogó titkaitracy HOGG MELINDA BLAU. I. A csecsemô gondozása és nevelése EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2011
2 Szent isten, gyerekünk van! Egy felnôtt életében semmilyen esemény nem vált ki olyan boldogságot és rettegést, mint az elsô gyermek születése. Szerencsére az öröm bizonyul tartósabbnak. Az elsô idôkben azonban gyakran bizonytalanság és félelem lesz úrrá az emberen. Alan, a harmincegy éves grafikus például élénken emlékszik arra a napra, amikor feleségét, Susant hazavitte a kórházból. Történetesen akkor ünnepelték negyedik házassági évfordulójukat is. A huszonhét éves Susannek, aki író, elég könnyû szülése volt, gyönyörû kék szemû kisbabájuk, Aaron pedig ügyesen szopott és ritkán sírt. A második napon anyuka és apuka alig várta már, hogy maguk mögött hagyják a kórház ricsaját, és hármasban folytathassák életüket. Fütyörészve mentem a folyosón Susan szobája felé emlékszik vissza Alan. Minden tökéletesnek látszott. Aaron közvetlenül a megérkezésem elôtt szopott, és Susan karjában aludt. Pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem. Egy nôvér lekísért minket a liftben, és egy kerekes székben kitoltam Susant a napsütésbe. Amikor a kocsiajtóhoz rohantam, rájöttem, hogy elfelejtettem a helyére tenni a babaülést. Esküszöm, fél órába telt, mire sikerült. Végül gyengéden belefektettem Aaront. Egy angyal volt. Besegítettem Susant a kocsiba, a nôvérnek megköszöntem a türelmét, aztán én is beszálltam. Aaron a hátsó ülésen váratlanul nyöszörögni kezdett igazából nem sírt, de olyan hangokat adott ki, amiket a kórházban nem hallottam tôle, vagy lehet, hogy csak nem emlékeztem rá. Susan rám nézett, én ôrá.»szent ég«, kiáltottam fel,»most mit csináljunk?«minden szülônek akad egy ilyen pillanat az életében. Vannak, akik számára a kórházban jön el, másokat úton hazafelé, esetleg a második vagy harmadik napon lep meg. Annyi minden történik a lábadozás, a lelki változások, a felismerés, hogy mennyire kiszolgáltatott az újszülött. A legtöbb nôt készületlenül éri a sokk. Némelyik anya beismeri: Elolvastam az összes könyvet, de nem készítettek 29
3 föl. Mások így emlékeznek vissza: Annyi mindenre kellett figyelni. Sokat sírtam. Rendszerint az elsô három-öt nap a legnehezebb, mert még minden új és ijesztô. Általában ilyen kérdésekkel bombáznak az aggódó szülôk: Mennyi ideig etessem? Miért húzza föl így a lábát? Így kell tisztába tenni? Miért ilyen színû a popsija? Az örök kérdés persze ez: Miért sír? A szülôk, kivált az anyák, gyakran bûntudatot éreznek, mert azt hiszik, hogy mindent tudniuk kellene. Egy egy hónapos baba édesanyja megvallotta nekem: Úgy féltem, hogy rosszul csinálok valamit, mégsem akartam, hogy bárki segítsen vagy megmondja, mit csináljak. Elôször is aztán késôbb egyfolytában azt tanácsolom a szülôknek, hogy csak la-a-a-a-assan. Idôbe telik, amíg megismerik a babát. Türelem és nyugodt környezet kell hozzá. Erô és kitartás. Tisztelet és szeretet. Felelôsségérzet és fegyelem. Figyelem és éles szem. Idô és gyakorlat sokszor hibáznak, míg végre belejönnek. És kell hozzá az is, hogy hallgassanak a megérzéseikre. Láthatja, kedves Anyuka, mennyi mindent kell adnia. Kezdetben sokat ad, de csak nagyon keveset kap a babától. Az anyaság jutalma és örömei végtelenek, ezt megígérem. De ne várja ôket mindjárt az elsô napon, kedvesem; hónapok, évek során mutatkoznak meg. Mi több, nincs két egyforma történet. Ahogy egyik csoportomban egy anyuka az elsô néhány otthon töltött napra visszagondolva megjegyezte: Nem tudtam, jó-e, amit csinálok különben is, mindenkinek más fogalmai vannak arról, mi»jó«. Aminthogy minden baba is más, ezért hangsúlyozom az anyukáknak, hogy azzal a babával kell együtt élniük, akit szültek, nem azzal, akirôl a várandósság kilenc hónapjában álmodoztak. Ez a fejezet segít megfejteni, mit várhat a gyermekétôl. Elôbb azonban tekintsük át gyorsan, mi a legfontosabb az elsô néhány napon. Hazaérkezés Mivel én nemcsak a baba, hanem az egész család tanácsadójának tekintem magam, a munkámhoz az is hozzátartozik, hogy távlatot nyissak a szülôk elôtt. Kezdettôl fogva azzal biztatom ôket, hogy nem tart örökké. Meg fognak nyugodni. Megjön az önbizalmuk. A lehetô legjobb szülôk lesznek. És bármilyen hihetetlennek hangzik is, egyszer elérkezik az a nap is, amikor a baba már átalussza az éjszakát. Egyelôre azonban alább kell adniuk az igényeiket. Lesznek jó napok és kevésbé jók; legyenek felkészülve mindkettôre. Ne törekedjenek tökéletességre. TIPP: Ha a kórházba vonulása elôtt gondosan elôkészíti otthonát, késôbb könnyebb lesz mindenkinek. És ha elôre meglazítja az üvegek és tubusok kupakját, kinyitja a dobozokat, eltávolítja a csomagolást az új szerzeményekrôl, nem kell majd ilyesmivel töltenie az idejét, amikor már ott a baba is! (Lásd jobbra a Felkészülés a baba fogadására címû szalagot.) Általában emlékeztetnem kell az anyukákat: Ez az elsô napod otthon nincs meg az a biztonság, amit a kórház nyújtott, ahol gombnyomásra érkezett segítség Felkészülés a baba fogadására Az én kisbabáim részben azért viselik magukat jól, mert már egy hónappal várható születésük elôtt mindent összekészítek a számukra. Minél alaposabban felkészül Ön is, annál nyugalmasabb lesz az elsô idôszak, annál több ideje jut megismerni a baba egyéniségét. Tegyen lepedôt és takarókat a kiságyba vagy a mózeskosárba. Állítsa föl a pelenkázóasztalt. Készítsen oda mindent, amire szüksége lesz törlôkendôket, pelenkákat, vattagombócokat, alkoholt. Válogassa össze az újszülött ruhatárát. Vegyen ki mindent a csomagolásából, távolítsa el a tájékoztató cédulákat, és klórmentes mosószerrel mossa ki a babaholmit. Töltse föl a hûtôszekrényt és a fagyasztót. Egy-két héttel a szülés várható idôpontja elôtt készítsen lasagnát, ragukat, leveseket és egyéb jól fagyasztható ételeket. Gyôzôdjön meg róla, hogy elegendôt vásárolte az alapvetô élelmiszerekbôl tejbôl, margarinból, tojásból, gabonapehelybôl és, ha vannak házi kedvencek, állateledelbôl. Egészségesebben és olcsóbban táplálkozhat, ráadásul a boltba való rohangálást is megspórolhatja. Ne vigyen túl sok holmit a kórházba. Ne feledje, hogy amikor hazaengedik, egy kisbaba is lesz Önnél. 31
4 és válasz a kérdéseidre. Most már magadra vagy utalva. Persze az anyák többnyire örülnek, hogy hazamehetnek. Lehet, hogy a nôvérek ridegen bántak velük, vagy egymásnak ellentmondó tanácsokat adtak. Lehet, hogy a kórházi személyzet jövés-menése és a látogatók miatt nem tudtak pihenni. Akárhogy is, mire hazakerülnek, rendszerint félnek, összezavarodtak, kimerültek vagy fájdalmaik vannak esetleg mindez egyszerre sújtja ôket. Ezért mondogatom, hogy nem hajt a tatár. Amikor belép az ajtón, vegyen egy mély lélegzetet. Ne bonyolítsa túl a dolgokat. (Ezt még sokszor el fogom mondani.) Képzelje azt, hogy egy új kaland veszi kezdetét, Ön és partnere pedig felfedezôk. És mindenképpen legyen realista: a szülést követô idôszak igen nehéz rögös út. Meglehetôsen ritka az olyan anyuka, aki nem csetlik-botlik néha. (A felépülés idôszakáról lásd a Hetedik fejezetet.) Higgye el, tudom, hogy amint átlépi a küszöböt, úgy érzi, összecsapnak a hullámok a feje fölött. De ha követi az alábbi egyszerû hazaérkezési rituálét, valószínûleg összeszedettebbnek fogja érezni magát. (De ne feledje, hogy ez most csak amolyan gyorstalpaló tanfolyam. Mint jeleztem, a késôbbiekben részletesen foglalkozom a témával.) Kezdje azzal a párbeszédet, hogy bemutatja új otthonát a babának. Igen, gondolja azt, hogy Ön egy múzeum igazgatója, gyermeke pedig egy nagyra becsült látogató. Jusson eszébe, amit a tiszteletrôl mondtam: vegye úgy, hogy a baba mindent ért. Tény, hogy olyan nyelvet beszél, amelyet Ön egyelôre nem ért, mindazonáltal fontos, hogy a nevén szólítsa, és ha beszél hozzá, az párbeszéd legyen, ne elôadás. Tehát karjában a kicsivel járja körbe a lakást, és mutassa meg neki a helyet, ahol élni fog. Beszélgessen vele. Halk, kedves hangon ismertesse meg minden helyiséggel: Ez a konyha. Itt fôzünk Apával. Ez a fürdôszoba, ahol zuhanyozni szoktunk. És így tovább. Lehet, hogy ostobának érzi majd a helyzetet. Eleinte sok elsôgyermekes szülôt feszé- lyez, hogy egy csecsemôvel beszélget. Nincs ebben semmi rendkívüli. Csak gyakorolja, és idôvel meglepetten tapasztalja majd, milyen magától értetôdôvé válik. Igyekezzen tudatosítani magában, hogy egy apró emberkét tart a karjában, egy olyan csöppséget, akinek mûködnek az érzékszervei, aki már ismeri az Ön hangját, sôt az illatát is. Kérje meg apukát vagy a nagyit, hogy amíg Ön idegenvezetést tart, készítsenek kamillateát vagy más nyugtató italt. Én természetesen a teát kedvelem. Ott, ahol én felnôttem, amint az anyuka hazaér, a szomszéd Nelly már szalad is át, hogy föltegye a teáskannát. Nagyon angol, nagyon civilizált szokás ez, amelyet itt is bevezettettem minden családnál. Egy jó csésze tea után Önben is föltámad a vágy, hogy alaposan szemügyre vegye a kis drágát, akit a világra hozott. Korlátozza a látogatók számát Néhány egészen közeli rokon és barát kivételével kérjen meg mindenkit, hogy egykét napig még ne tegyék tiszteletüket. Ha a távol élô nagyszülôk odautaznak, a legnagyobb szolgálatot azzal tehetik, ha fôznek, takarítanak, ezt-azt elintéznek. Tapintatosan tudassa velük, hogy szólni fog, ha segítséget igényel a baba körüli teendôkben, egyelôre azonban Ön szeretne foglalkozni vele. Törölje át nedves szivaccsal a baba testét, és etesse meg. (Az etetéssel kapcsolatos tudnivalókat és tanácsokat a Negyedik fejezetben találja, a száraz fürdetésrôl a oldalon olvashat.) Ne felejtse el, hogy nem csak Önt érte megrázkódtatás. Képzelje magát a baba helyébe, amint egyszer csak egy élesen megvilágított szülôszobában találja magát. Váratlanul ismeretlen hangok veszik körül, parányi testét idegenek fogdossák, dörzsölik és szurkálják. Aztán néhány nap után, amelyet más apróságoktól körülvéve az újszülöttosztályon töltött, haza kell utaznia a kórházból. Ha örökbe fogadták, útja alighanem még hosszabbra nyúlt
5 TIPP: Az újszülöttosztályon csaknem olyan meleg van, mint az anyaméhben, ezért ügyeljen rá, hogy a baba szobájában körülbelül 22 fok legyen. Ez kitûnô alkalom arra, hogy szemügyre vegye a természet e parányi csodáját. Talán most látja elôször meztelenül gyermekét. Ismerkedjen meg minden apró testrészével. Fedezze fel picurka ujjait a kezén és a lábán. Közben beszélgessen vele. Szoptassa meg vagy kínálja neki oda a cumisüveget. Figyelje, amint elálmosodik. Lényeges a jó kezdet, ezért tegye be a kiságyába vagy a mózeskosarába, hogy ott aludjon el. (Az altatással kapcsolatban a Hatodik fejezetben talál rengeteg ötletet.) De nyitva van a szeme, tiltakozott Gail, egy fodrásznô, akinek kétnapos lánya elégedetten nézegette egy csecsemô fényképét, melyet a kiságy védôpárnájának támasztottak. Amikor azt javasoltam Gailnek, hogy menjen a maga szobájába és pihenjen egy kicsit ô is, megint csak tiltakozott: De hát még nem alszik. Számtalanszor hallottam ugyanezt elsôgyermekes anyukáktól. Úgyhogy most rögtön kijelenthetem, hogy nem csak akkor lehet a kiságyába tenni a babát és kisettenkedni a szobájából, amikor már alszik. Nézd mondtam, Lily a barátjával ismerkedik. Most te aludj. Nem hajt a tatár Elég teher nyomja a vállát, ne vegyen magára még többet. Ahelyett, hogy mérgelôdne, mert nem címezte meg az értesítôket vagy nem küldte el a köszönôkártyákat, teljesíthetô célt tûzzön ki magának: mondjuk, megteszi napi öt levél negyven helyett. Rangsorolja a teendôit, mert van, ami sürgôs, ami ráér késôbb, és ami várhat, amíg jobban nem leszek. Ha higgadtan és ôszintén mérlegeli az Ön elôtt álló feladatokat, csodálkozva látja majd, mennyi minden kerül az utolsó kategóriába. Szundítson egyet. Ne csomagoljon ki, ne kezdjen telefonálgatni, ne gondoljon rá, mennyi tennivaló vár Önre. Most kime- rült. Ha alszik a baba, használja ki. Ami azt illeti, ebben a természet egyik legnagyobb csodája is Önt támogatja. Beletelik néhány napba, amíg a baba magához tér abból a megrázkódtatásból, amit megszületése jelentett. Nem ritka, hogy az egykét napos baba hat órát alszik egyvégtében, ami megkönnyíti Önnek, hogy kiheverje a maga traumáját. De vigyázzon: ha gyermeke látszólag olyan, mint egy kisangyal, ez lehet vihar elôtti csend is! Elôfordulhat, hogy valamilyen gyógyszer került a szervezetébe az Ön vérébôl, vagy legjobb esetben is kifáradt, miközben keresztülpréselôdött a szülôcsatornán. Még nem egészen önmaga, de ahogy a következô oldalakon kiderül, hamarosan megmutatkozik majd igazi természete. Néhány szó a házi kedvencekrôl Az állatok féltékenyek lehetnek az új jövevényre végtére is, olyan ez, mint amikor kistestvért hozunk haza. KUTYA: Egy kutyával nem lehet megbeszélni az új helyzetet, de haza lehet hozni a kórházból egy takarót vagy pelenkát, hogy az állat megszokja a baba szagát. Amikor a kicsi hazaérkezik, Blöki az udvaron lássa elôször, mielôtt belépnek a házba. A kutya védi a birodalmát, és aligha fogad szívesen egy idegent. Segít, ha elôbb megismeri a baba illatát. Mindenesetre azt tanácsolom a szülôknek, hogy soha ne hagyják egyedül a gyermeket semmilyen állattal. MACSKA: Ôsrégi hiedelem, hogy a macska szeret ráfeküdni a csecsemôre, az viszont tény, hogy vonzza az a meleg csomagocska. Legjobb, ha be sem engedjük a gyerekszobába, mert így biztosan elejét vehetjük annak, hogy beugorjon a kiságyba és odakucorodjék a babához. A csecsemô tüdeje igen érzékeny. A macskaszôr és a finom kutyaszôr, mint amilyen a Jack Russell terrieré, allergiás reakciót okozhat, sôt akár asztma kialakulásához is vezethet. Ki az Ön gyermeke? A kórházban valóságos angyal volt mesélte Lisa a háromnapos Robbie-ról. Akkor most miért sír ilyen sokat? Ha kaptam volna egy fontot, valahányszor egy anyuka vagy 34 35
6 apuka kimondta ezeket a szavakat, most gazdag lennék. Ilyenkor emlékeztetnem kell Anyut, hogy gyermeke, akirôl azt hitte, hogy már ismeri, a kórházból hazatérve gyakran úgy viselkedik, mint akit kicseréltek. Az igazság az, hogy minden baba akárcsak minden felnôtt másképpen eszik, alszik, reagál az ingerekre, és mástól nyugszik meg. Nevezhetjük ezt vérmérsékletnek, személyiségnek, beállítottságnak, természetnek, ami valamikor a harmadik-ötödik nap tájékán kezd megmutatkozni; ekkor derül ki, melyik típushoz tartozik az Ön gyermeke. Ezt tapasztalatból tudom, mivel sok kisbabámmal tartom a kapcsolatot. Figyelemmel kísérem ôket, amint a gyermek-, majd a serdülôkorba lépnek, és abban, ahogyan az idegeneket fogadják, az új helyzeteket kezelik, sôt ahogyan a szüleikhez és kortársaikhoz viszonyulnak, mindig látok valamit újszülöttkori önmagukból. A vörös arcú, cingár Davyt, aki a vártnál két héttel korábban született, megrémítették a zajok és a fény, és az átlagosnál többet kellett babusgatni ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Most, kisgyerekként, még mindig félénk egy kicsit. A derûs Anna már tizenegy naposan átaludta az éjszakát, és olyan jó kislány volt, hogy egyedülálló anyja, aki donor révén, mesterséges megtermékenyítéssel fogant meg, az elsô hét után nélkülem is boldogult. Tizenkét éves korában Anna továbbra is tárt karokkal fogadja a világot. Aztán ott vannak az ikrek, akik jobban nem is különbözhettek volna egymástól Sean rögtön tudta, mit kezdjen az anyamellel, és folyvást mosolygott, míg Kevinnek az elsô hónapban gondot jelentett a szopás, és mintha állandóan haragban állt volna a világgal. Ezzel a családdal aztán megszakadt a kapcsolatom, amikor az olajiparban vezetô beosztást betöltô papát áthelyezték a tengerentúlra, de fogadni mernék, hogy Sean azóta is jobb kedélyû gyerek, mint Kevin. De nemcsak én jutottam erre a megállapításra; számos pszichológus bizonyította a személyiség állandóságát, és leírta az egyes típusokat. Jerome Kagan a Harvard Egyetemrôl (lásd oldalt a szalagot) és más kutatópszichológusok megfigyelték, hogy némely újszülöttek valóban érzékenyebbek a többieknél, vannak, akik nehezebben kezelhetôk, mások mogorvábbak, kedvesebbek vagy éppen kiszámíthatóbbak. Részben a vérmérséklet határozza meg azt, ahogyan a baba megítéli és manipulálja a környezetét, valamint azt is és az elsôgyermekes szülôk szemszögébôl alighanem ez a legfontosabb, hogy mitôl érzi jól magát. A dolog nyitja abban áll, hogy tisztában legyünk gyermekünk jellemvonásaival, hogy megismerjük és elfogadjuk olyannak, amilyen. Hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy nem vagyunk a személyiségünk börtönébe zárva. Senki nem állítja, hogy gyermeke felnôtt korában is leköpi Önt tejjel, vagy hogy látszólag törékeny kislánya elsô bálozó korában petrezselymet fog árulni. Az adottságokat nem merjük semmibe venni az agy kémiája és az anatómia nagyon is sokat számít, Adottság vagy nevelés kérdése? Jerome Kagan, aki a csecsemôk és kisgyermekek személyiségét tanulmányozza a Harvard Egyetemen, megjegyzi, hogy sok huszadik századi tudóshoz hasonlóan ô is azt tanulta, hogy a társadalmi környezet hatása erôsebb lehet az ember biológiai adottságainál. Az elmúlt két évtizedben végzett kutatásai azonban mást mutatnak: Bevallom, néha szomorúsággal tölt el a felismerés írja Galenus jövendölése címû mûvében (a második században élt orvosra utalva, aki elsôként osztályozta a vérmérséklettípusokat), hogy egyes újszülöttek, akik egyébként egészségesek, aranyosak és biztos anyagi helyzetben élô, szeretetteljes családokba születnek, élettani adottságaik miatt valamivel nehezebben tudnak majd olyan felszabadult, könnyed és örömteli életet élni, mint szeretnének. Néhányan közülük hajlamosak lesznek a búskomorságra és az aggodalomra a jövô miatt. ám a fejlôdésben mégis lényeges szerephez jut a nevelés. Gyermeke testi-lelki jólétéhez mindazonáltal világosan látnia kell, milyen adottságokkal jött a világra. Tapasztalataimból azt szûrtem le, hogy a csecsemôk általában azon öt, tágan értelmezett vérmérséklettípus valamelyikébe tartoznak, amelyeket én a következôképpen neveztem el: Kisangyal, Mintababa, Mimóza, Talpraesett és Morcos. A késôbbiekben mindegyikük jellemzését megtalálja. A baba típusának kiválasztásában egy húsz kérdésbôl álló 36 37
7 teszt segít, amelyet ötnapos és nyolc hónapos kor közötti egészséges babák szülei számára állítottam össze. Tartsa szem elôtt, hogy az elsô két hét során jelentkezhetnek átmeneti változások a kicsi viselkedésében. Ezek oka lehet például a körülmetélés (amelyet többnyire nyolcnapos korban végeznek el), vagy a szülés során fellépô bármilyen rendellenesség, mint amilyen az aluszékonyságot okozó sárgaság. Javaslom, hogy Ön is és partnere is válaszoljanak a kérdésekre külön-külön. Ha Ön egyedülálló anyuka vagy apuka, töltesse ki valamelyik nagyszülôvel, a testvérével vagy más rokonnal, egy barátnôjével, a dadával vagyis bárkivel, aki sokat van a kicsivel. Hogy miért kell hozzá két ember? Elôször is azért kivált akkor, ha Ön és partnere vállalkozik a feladatra, mert garantálhatom, hogy mindketten másként látják a dolgokat. Végtére is, nincs két ember, aki bármirôl egyformán vélekedne. Másodszor, mert a baba mindenkivel máshogy viselkedik. Ez egyszerûen tény. Harmadszor, mert hajlamosak vagyunk kivetíteni önmagunkat a gyermekre, és idônként nagyon is azonosulunk a viselkedésével magyarán: csak azt látjuk, amit látni akarunk. Lehet, hogy Ön akaratlanul is felnagyítja a baba bizonyos jellemvonásait, vagy éppenséggel nem veszi észre ôket. Például ha Ön félszeg gyermek volt, ha társai sokat ugratták, talán túlzott jelentôséget tulajdonít annak, hogy idegenek jelenlétében a kicsi sírva fakad. Attól fél, hogy gyermekének ugyanazokkal a szorongásokkal és gúnyos megjegyzésekkel kell megküzdenie, mint egykor Önnek, igaz? Hát igen, ezt már jóval azelôtt elképzeljük, mint hogy bekövetkezhetne. És magyarázunk. Amikor a kislegény elôször emeli föl önállóan a fejét, Apu alighanem kijelenti: Na nézd csak a kis focistát. Ha megnyugtatja a zene, Anyu, aki ötéves kora óta zongorázik, biztosan megjegyzi: Már most látni, hogy az én jó hallásomat örökölte! Nagyon kérem, ne vitatkozzanak össze, ha a válaszaik nem egyeznek. Nem verseny ez, ahol azt próbáljuk kiderí- teni, melyikük okosabb, vagy melyikük ismeri jobban a babát. Abban szeretnék segíteni, hogy megérthessék azt a kis embert, aki életük része lett. Ha az útmutató alapján összegezték az eredményt, megtudják, melyik jellemzés illik leginkább a gyermekükre. Természetesen néhány csecsemô egy kicsit ilyen, egy kicsit olyan. Nem az a lényeg, hogy beskatulyázzuk az borzasztóan személytelen, hanem hogy megvilágosodjanak Ön elôtt azok a jellegzetességek, amelyeket a többi között én is figyelni szoktam egy babánál, például a sírását, a reakcióit, az alvási szokásait, a természetét, mert ezek ismeretében tudom eldönteni, mire van szüksége. Babaismereti teszt Jelölje meg a legtalálóbb választ az alábbi kérdések mindegyikénél másképpen fogalmazva, azt az állítást, amely az esetek többségében illik gyermekére. 1. Gyermekem A. ritkán sír. B. csak akkor sír, ha éhes, fáradt vagy túl sok inger érte. C. látszólag ok nélkül sír. D. nagyon hangosan sír, és ha nem megyek oda hozzá, kisvártatva dühödten bömböl. E. sokat sír. 2. Amikor eljön az alvás ideje, A. békésen fekszik a kiságyában, és álomba merül. B. rendszerint húsz percen belül gond nélkül elalszik. C. mocorog egy kicsit, látszólag elszenderül, de aztán minduntalan felébred. D. nagyon nyugtalan, gyakran kell bebugyolálni vagy fölvenni. E. sokat sír, és szemlátomást zokon veszi, ha leteszem. 3. Amikor gyermekem reggel fölébred, A. ritkán sír eljátszik a kiságyában, amíg bemegyek hozzá. B. gügyögve nézelôdik. C. rögtön oda kell mennem hozzá, különben sírni kezd. D. ordít. E. nyafog
Szülői útmutató az első 10 napra
Szülői útmutató az első 10 napra 1. Hogyan tartsuk a babát? Bármennyire is törékenynek és sebezhetőnek érezzük újszülöttünket, ne féljünk hozzáérni! Kutatások bizonyítják, hogy azok a babák, akiket naponta
RészletesebbenA suttogó TRACY HOGG. A csecsemő gondozása és nevelése. és MELINDA BLAU titkai I. FORDÍTOTTA SZABÓ OLIMPIA
FORDÍTOTTA SZABÓ OLIMPIA A FORDÍTÁST SZAKMAILAG ELLENŐRIZTE DR. PAKSY LÁSZLÓ A suttogó TRACY HOGG és MELINDA BLAU titkai I. A csecsemő gondozása és nevelése EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2008 TRACY HOGG
RészletesebbenÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...
Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek
RészletesebbenA tanfolyamokon a 2-3 hónapos korban történő kezdés a legoptimálisabb, de természetesen fiatalabb és idősebb babákat is szeretettel látunk.
Mikortól lehet alkalmazni a babamasszázst? A babamasszázst elkezdheti akár a baba születését követő első napokban is. Egy anya ha nem is tudatosan végtelen gyengédséggel masszírozza a kisbabáját szinte
RészletesebbenGONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL
Szolnok Városi Óvodák- Székhely (Szapáry utcai Óvoda) GONDOLATOK AZ ÖNÁLLÓSÁGRA NEVELÉSRŐL Készítette: Kindernay Dóra óvodapedagógus Szolnok 2018. 1 Az önállóságra nevelés nem arról szól, hogy megtanítod
RészletesebbenCukimami én idős motiváció:
Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul
Részletesebben3. hogyan oldd meg a már kialakult alvászavarokat? Mit csinálj, ha éjszaka felkel?
Tartalom bevezető 1. a lelki oldal 2. az alvásproblémák megelőzése megelőzés, miért? megelőzés, hogyan? Hogyan vedd rá az önálló alvásra? Hogyan oldd meg a nappali alvást? Hogyan előzd meg az éjszakai
RészletesebbenA cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
RészletesebbenMit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal
RészletesebbenBelső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!
Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve
RészletesebbenEgészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő
Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly
RészletesebbenSzita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
RészletesebbenHogyan mondjuk meg a gyerekeknek?
Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,
RészletesebbenPataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.
A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.
RészletesebbenKérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész napos vagy fél napos elhelyezést igényel-e!
JELENTKEZÉSI LAP JELENTKEZÉS: A FENTI POSTACÍMEN VAGY SZEMÉLYES LEADÁSSAL JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2017. FEBRUÁR 16. Kérjük, aláhúzással jelezze, hogy Óvodánk melyik csoportjába jelentkezik és hogy egész
Részletesebbenmagát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
RészletesebbenEGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA
EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!
RészletesebbenA Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása
A Székesfehérvári Otthon Segítünk Alapítvány bemutatása A legnagyobb jó, amit a másik emberért tehetünk nem az, ha megosztjuk vele a gazdagságunkat, hanem ha elétárjuk a sajátját. (Benjamin Disareli) Palkovicsné
RészletesebbenCsöngettek az ajtón. Katus támolyogva
Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak
RészletesebbenHimmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely
Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999
RészletesebbenGenerációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások
Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak
RészletesebbenGrilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés
Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,
RészletesebbenKiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
RészletesebbenHogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek
SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,
RészletesebbenA Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre
RészletesebbenFigyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD
Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?
RészletesebbenADATLAP. A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve:
ADATLAP A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve: Születési év, hely, idő: Foglalkozás: Munkahely megnevezése: Cím: Mobil telefonszám: E-mail
Részletesebben(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a
25 ötlet, amelyekkel ünnepek alatt (és után is!) kordában tarthatja családját (Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői
RészletesebbenÉn Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
RészletesebbenBemutatkozási lap. Nyugodt vagy nyugtalan kisbaba volt? Hogyan lehetett megnyugtatni? Mennyi ideig szopott? Hogyan alakult a hozzátáplálás?
Bemutatkozási lap Gyermekem fejlődése Váratlan vagy tervezett volt-e gyermekük érkezése? Milyen volt a terhesség lefolyása, hogyan élte meg a család ezt az időszakot, a várakozást? Időre született-e és
RészletesebbenAikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Részletesebben2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
RészletesebbenSzéljegyzetek egy óvodai integrációhoz
Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz (az intuitív esetkezelés lépcsőfokai) 2009. február 2013. február Vázlat: - ismerkedés (ismerkedés tulajdonságok előélet) - kezdetek (az anya a nagymama kötődések)
RészletesebbenA tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
RészletesebbenTommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
RészletesebbenCsillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
RészletesebbenP. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK
LÁNYKÉRDÉSEK Tilmann atya válaszol P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK Családakadémia-Óbudavár Egyesület Óbudavár, 2006 Ezt a kis füzetet Tilmann atya készítette Weeber Orsi,
Részletesebbendown_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül!
down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 1 Down dada Nem vagy egyedül! down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 2 down_dada_kiadvany:layout 1 3/19/09 10:40 AM Page 3 Kedves Szülôk! Megszületett
RészletesebbenGyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.
Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és
RészletesebbenII. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111
TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!
RészletesebbenEresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.
Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.
RészletesebbenMiért egészségesebbek a hordozott babák?
Miért egészségesebbek a hordozott babák? (Fotó: www.hordozokendo.hu ) 1 Egészségesebb az érzelmi életük A hordozás erısíti a bizalmat és a kötıdést baba és mama, baba és papa között. Azoknak a csecsemıknek,
RészletesebbenA mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában.
A mai napig nagyon sok téves információ kering a babaúszással kapcsolatban. Ezeket a tévhiteket szeretném eloszlatni kérdések és válaszok formájában. Miért jó a babaúszás? A babaúszás nem csupán egy nagyon
RészletesebbenEnnek a könyvnek a gazdája:
A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!
RészletesebbenJELENTÉS. a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi partneri igény -, elégedettség, elégedetlenség mérésének eredményeiről. 2014.
Mackós Óvoda 1126 Budapest Németvölgyi út 46. tel/fax:35-60-528 e-mail: postmaster@mackosovoda.axelero.net honlap: www.mackosovoda.hu OM azonosító: 034482 JELENTÉS a Mackós Óvoda 2013/2014. nevelési évi
Részletesebben4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):
4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,
RészletesebbenHÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség
HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok
RészletesebbenA család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre
A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása
RészletesebbenVan kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek?
Van kérdése, amit szeretne feltenni kezelôorvosának vagy az egészségügyi személyzetnek? ARI18/06MAY Segít a javulásban Kezelési terv, útmutató és heti napló antipszichotikus kezelést kezdô betegek részére
RészletesebbenÉn akarom, így akarom, most akarom!
2 fotók: Belényesi Tímea (http://timeabelenyesi.blogspot.com) Én akarom, így akarom, most akarom! Kisnémet Mónika Kedves OlvasóIM! Ahogy azt az augusztusi számban ígértem, a szeptemberi megjelenést a dackorszak
RészletesebbenA szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
Részletesebben12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk
12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak
RészletesebbenJoachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
RészletesebbenA Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
RészletesebbenBata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Részletesebbenfile:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex26.297... Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : 2005.12.07. - 2000 Credit: 0000
Dátum : 2005.12.07. - 2000 Adó : ATV Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Credit: 0000 - A mûsorvezetõ következõ vendége, Szolnoki Andrea fõpolgármester-helyettes. Öt budapesti kórház indít egy programot, méghozzá
RészletesebbenKORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!
KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.
RészletesebbenGazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
RészletesebbenAz anyaméh természetes ringató mozgásait utánozva egy igazán kényelmes és szórakoztató eszköze a korai mozgásfejlesztésnek.
"Akárcsak a pocakban" Az anyaméh természetes ringató mozgásait utánozva egy igazán kényelmes és szórakoztató eszköze a korai mozgásfejlesztésnek. A hintázás szórakoztat és megnyugtat A hintázás jótékony
RészletesebbenAz élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
RészletesebbenÚj Szöveges dokumentum
Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik
RészletesebbenHogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
RészletesebbenValódi céljaim megtalálása
Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.
RészletesebbenNyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!
Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes
RészletesebbenTanulási stílus kérdőív
Szitó Imre(1987) A tanulási stratégiák fejlesztése, Iskolapszichológiai füzetek, 2.sz. ELTE Tanulási stílus kérdőív Olvasd el figyelmesen az alábbi mondatokat. Döntsd el, hogy az öt válasz közül melyik
RészletesebbenTegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat
Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek
RészletesebbenCsellengő fiatalok, a nyár veszélyei.
Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,
Részletesebbenkonyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom
NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak
RészletesebbenWashington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
RészletesebbenBetûtészta. T. Kiss Tamás. Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl
T. Kiss Tamás Betûtészta Részlet a Samu sejti címû, elõkészületben levõ regénybõl 14 Unott magányba mélyedve, teljes lelki nyugalomban kanalaztam a levest, miközben ólomszárnyaival nagyokat csapdosott
Részletesebben1145 Budapest, Uzsoki utca Telefon: , A környezet
1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41 Telefon: 467-3700, 467-3800 E-mail: uzsoki@uzsoki.hu A környezet Az Uzsoki Utcai Kórház az ország egyik legkorszerűbb intézménye, melynek felújítása során 2010-ben nagy
Részletesebben- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?
Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk
RészletesebbenSzép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz
Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,
RészletesebbenA baba- és környezetbarát mosószer. A megoldás: MOSÓDIÓ! 1 / 6
Ugye Ön sem akarja tovább mérgezni a környezetét, és szeretné, ha gyermeke nem szenvedne ek A megoldás: MOSÓDIÓ! Napjainkban a tisztaságra való törekvés ördögi körré alakult. A mosás célja, hogy eltávolítsuk
RészletesebbenKapcsolatban MAGZATÁVAL. Útmutató a terhesség alatti magzatmozgásokról
Kapcsolatban MAGZATÁVAL Útmutató a terhesség alatti magzatmozgásokról Miért fontos a magzatom mozgása? Miért szeretnénk, hogy a nők tudjanak a magzatmozgásokról? A magzatmozgások száma alapján lehet a
RészletesebbenAz élet napos oldala
Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
RészletesebbenMargaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK
Margaréta Óvoda Szombathely TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 1.oldal Küldetésnyilatkozat 2. oldal Óvodánk bemutatása... 3-4. oldal Gyermekkép, óvodakép 5-6. oldal Óvodánk irányítási és szervezeti felépítése 6-7.
Részletesebben1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása
1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,
RészletesebbenUtazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak
Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának idõre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia
RészletesebbenÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!
ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Részletesebben1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás
1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós
RészletesebbenMESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ: 030-796 BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS SZAKMAI PROGRAM
MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ: 030-796 BÖLCSŐDEI NEVELÉS-GONDOZÁS SZAKMAI PROGRAM 2015 1. BEVEZETÉS... 5 1.1. A bölcsőde alapfeladata... 5 1.2. A bölcsőde helyi
RészletesebbenAztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
RészletesebbenAz öngyógyítás útján II.
Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei
RészletesebbenÓvodába indulok én ( felkészülés az óvodára)
Óvodába indulok én ( felkészülés az óvodára) Bár az óvodai beszoktatás időszaka nagy kihívás, mégis van pár aranyszabály, amely felkészítik a gyerekeket, és a szülőket is (!) az óvodakezdésre. Nézzünk
Részletesebben1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között "többemberes" baba? igen 43% nem 57% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája?
1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között "többemberes" baba? 57% 43% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája? igazi többemberes átlagos 42% kifejezetten nyugodt, csendes könnyen kezelhetı sírós, nyőgös
RészletesebbenSuri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.
Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk
RészletesebbenSzínbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!
Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek
RészletesebbenMagyarOK 1.: munkalapok 8
1. Kire igaz az állítás? Jelölje be, kire igaz az állítás! Megoldásait hasonlítsa össze a partnerével! 1. Harmincnégy éves. az apa a nagymama a nagynéni az anya a nagypapa a nagybácsi a fiú a kutya 2.
RészletesebbenSCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors
SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;
RészletesebbenJarabin Kinga. Kedves Olívia!
Jarabin Kinga Kedves Olívia! Kedves Olívia! Mire levelem megérkezik hozzád, már biztosan újra nyugodt leszek és békés, de most pipa vagyok, haragos és mérges! Már megint hadat üzent nekem az a makacs és
RészletesebbenDržavni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25.
A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *M14213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2014. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett
RészletesebbenA melléknevek képzése
A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze
RészletesebbenTANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
RészletesebbenMIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
RészletesebbenLVASNI JÓ Holly Webb
OLVASNI JÓ! 6 Holly Webb HOLLY WEBB A MAG NYOS KISKUTYA Sophy Williams rajzaival Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2009 3 Alice-nek, Maxnak és Georgie-nak 5 Els fejezet Evie, ezt te raktad a bevásárlókocsiba?
RészletesebbenEz a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
RészletesebbenÉs bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.
Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha
Részletesebben