EVANG. EGYHÁZ ÉS ISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EVANG. EGYHÁZ ÉS ISKOLA"

Átírás

1 30. szám. Orosháza, julius 23. EVANG. EGYHÁZ ÉS ISKOLA Előfizetés dija: Egész évre.. ö frt. Fél évre... 3 Negyed évre 1 frt E»0 kr. Egy szám ára 12 kr. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő és kiadó : Y E R E S JÓZSEF. Hirdetés dija: Egész oldal.. írt frt Fél oldal... Negyed oldal.. 2 Ennél kisebb.. 1,, Bélyeg külön 3 0 kr. Köstlin a Luther-tudós jubileuma. Köstlin Gyula, a kontingensen, sőt azontúl is ismert nevű Luther-tudós, óta a lialle-wittenbergi egyetem theol. tanára és nestora, s a philosophia, theologia és jogtudomány tudora a folyó semesterrel megválik az ő tanszékétől s jól megérdemlett nyugalomba vonul. Részünkről is, kik százan meg százan hallgattuk az ő fölkent ajkairól a hazából is a rendszeres és irás magyarázati theologia üdvötadó és ismeretterjesztő igéit, igazán megérdemli, hogy pár rövid vonással életét. irodalmi működését és theol. irányát e lap olvasó közönségével megismertessük. Ugy illik az a tanítványhoz a mesterrel szemben, - mert mesterünk, vezérünk és jó barátunk volt ő több mint 2 évtizeden át az ősi dicsőséges lialle-wittenbergi egyetem theol. fakultásán. Született május 17-én Stuttgartban. Középiskolai és tübingai egyetem, philos, és theol. tanulmányainak befejezése után nagyobb utazást tett Angliában és Skócziában, a minek eredményét A skót egyház, annak belső élete s az államhoz való viszonya * cz. művében tette le stuttgarti vikárius, majd theol. tanár lett a tubingai semináriumon, mignem Göttingába, Boroszlóba s Haliéba rendes theol, tanári minőségben meghívatott. Irodalmi működése nagyon széleskörű, s csaknem egész könyvtárt tesz ki. Luther tana az egyházról" 1854., 2. kiad ; Az egyház lényege az új szövetség tana és története világánál tekintve" 1854., 2. kiad ; Luther theologiája" 1863,, 2. kiad. 2 kötetben cz. műveit gyors egymásutánban a Luther életével foglalkozó életművei követték. S ha eddig az egyház," úgy ezentúl Luther" volt az ő főthé- :mája, hogy aztán a legutolsó évtizedben kizárólag a rendszeres theologia főbb kérdéseinek művelésére forditsa nagy tudását s rendszeres talentumait. Messze földön, mint elsőrangú klasszikus irodalmi termék ismeretes Luther élete és iratai" cz. 2 kötetes műve, mely eredetileg a..vater und Begründer der evang. luth. Kirche" cz. ismeretes vállalat kiadványai között, további kiadásaiban (4-ik 1889.) pedig önállóan is megjelent. Ennek népies kiadása Luther élete" cz. alatt 1882., 9. kiadásában 1891-ben, a szász történeti társulat által a Luther jubileumi évben Luther Márton, a német reformátor" cz. alatt kiadott ünnepi irata pedig 22. kiadásában megjelent. Végül a wittenbergi vártemplom jubileumára irta Bölcs Frigyes és a wittenbergi vártemplom" cz. monographiáját. E művek érdeme, hogy a Lutherkutatást a mai modern történetírás niveaujára emeltess hogy azok hatása alatt keletkezett az évben a máig is jeles kiadványaival áldásosán működő Verein für Reformationsgeschichte" Németországban, A rendszeres theologia körébe tartozó művei a következők:..vallás és istenországa" (a Theol. Studien und Kritiken" több évfolyamában megjelent értekezéseinek gyűjteménye) ; Vallásos erkölcsi meggyőződésünk alapjai" ; s A hit s annak az ismeretre vonatkozó jelentősége" Önéletrajza jelent meg óta szerkeszti többek (Achelis, Beyschlag, Kleine r t, L o o f s és Schultz) közreműködésével K a u t z s c h-al együtt az U11 m a n n és U m b r e i t által ínég a század elején életbeléptetett Theol. Studien und Kritiken" cz. theol. szakfolyóiratot. Föntebb emiitettük, hogy Köstlin működésének súlypontja szoros tanári munkásságán kivül a Luther-irodalom terén keresendő : Luther theologiája" és Luther élete" cz. műveivel az újabb Luther-kutatásnak új irányt adott s valóságos

2 aranybányái a német reformátor belső és külső életének. Különösen Luthert, a theologust világítja meg egészen más oldalról, mint az orthodox ó-protestáns lutheri dogmatika megszokott chablonjai. Eitka bepillantást engednek többi között Köstlin kutatásai Luther evangyéliomi vallásos erkölcsi világnézetébe, mely messze elüt attól a merev dogmatikai felfogástól, mely őt később az ó-lutheránus orthocloxia Ítélőszéke elé vitte. Rendszeres theol. dolgozataiban a vallástörténet és bölcsészet felhasználásával azokat a kérdéseket fejtegeti, a melyek épen korunkat a legélénkebben foglalkoztatják. Igy Vallás és istenországa" cz. művében kimutatja, hogy a vallás és vallásosság s általában minden vallásos viszony sem a dogmatizált történetből vagy okiratokból, sem pedig a spekulátióból nem vezethető le, sőt inkább, hogy a vallás forrása a tapasztalat, mely az embernek úgy akaratéletére és értelmére, mint kedélye közvetlenségére vonatkozik. Schleiermachernek isolált vallásosságával szemben tehát hangsúlyozza Köstlin a vallásnak a metaphysikával, theologiával és bölcselettel való szoros összefüggését, s tárgyának reális objektivitását. Szilárd, positiv evangyéliomi álláspontja s mégis -mérséklő, igazi melanchthoni jellege az ellentétes modern és orthodox tanítványokkal szemben különösen A hit az ismeretre, életre és egyházra vonatkozó egyetlen jelentőségében korunk főbb kérdéseire való tekintettel"' cz. művéből tűnik ki. Supranaturális theologiai alapon belevonja itt az írás objektiv bizonyságait az isten-emberi kijelentés, tapasztalás és hitbeli viszonynak megértése tekintetében. Köstlin mint polemikus is megállotta helyét, Luther és Janssen" cz. irataiban kérlelhetlenül álczázza le Janssen, az uitramontán történetgyártónak a reformátióról s annak hőseiről megalkotott hamis pápás kópét, úgy, hogy egy Lenz, Ebrard, Waith er, Kolde és mások már csak az ő nyomdokain haladtak. A Luther haláláról adott mesteri rajza páratlan a maga nemében, úgy, hogy a mai német uitramontán történetiróknak (mint p. o. Evers és Májunké) a hazugság terére kellett lépniök. E Luther halálharczot Luther halála emlékünnepén mutattuk be lapunk olvasó közönségének. S ha ma Luther a modern pápás történetírás Ítélőszéke elé került, úgy az is csak az ő nagyságát mutatja, a minek föltüntetésóben épen Köstlin tanár történetkutatásának igen nagy az érdeme. Köstlin végül élénk egyháztársadalmi tevékenységet is fejtett ki. Kezdettől fogva lelkes harczosa az Evang. Bund"-nak s a Verein für Reformationsgeschichte" cz. vállalatnak, a melyben az ágostai hitvallásról szólló népies magyarázatát tette közzé. Mint főegyházi tanácsos élénk tevékenységet fejtett ki az új porosz agenda felett megindult tárgyalásokban s azokhoz fűződő irodalmi vitában. Az általa szerkesztett Theol. Studien und Kritiken" sokban hozzájárult a legvitásabb dogmatikai-liturgiai kérdések tisztázásához. Mint ember, a nemes egyszerűség és szerénység igazi typusa, A midőn Domer helyére Berlinbe hivták, a meghívást el nem fogadta, impozáns fáklyásmenetet kapott. Alig tudott válaszolni a megindulástól a nála járt diszküldöttségnek. Jól mondja róla Krupec a hallei egyetem 200 éves fennállásának jubileuma alkalmából kiadott Hallei emlékcsokrok" cz. művében, hogy egy közönséges kinézésű, borotvált képű ember," ki a kathedrán körülnézett sem úrra, sem tudósra nem valló tekintettel s hozzáfogott tárgyának érthető, de tűz nélküli előadásához." S ez a simplex előadó" igy folytatja tovább a theologiai világban igen nagy tekintélyű szakember, a hallei alma mater egyik büszkesége, ki a jóságos arczu, örökké mosolygó s mindenkitől szeretett Beyschlaggal egyetemben nem egyszer oly fórum, mely elé hevesen vitatkozó liberális és orthodox modern és positiv theologusok egyaránt appellálnak. Appellálnak nemcsak azért, mert nevezett két férfi s általok a hallei egyetem a tudományos küzdelmekből, mint közvetítő, az ellentéteket egyeztető tényező veszi ki részét, de azért is, mert úgy Köstlin, mint B eye hl a g oly eredményesen művelték, a tudományt, hogy annak czéljához : az igazsághoz, közelebb jutottak, mint egynémely más, K ö s 11 i n n é 1 talán diadalmasabb tekintetű s diszesebb kabátban járó papja a doktrínának. " Részünkről is megérdemli, hogy mi is, az ő volt tanítványai éltessük a tudománynak ezt az igazán fölkent papját s a theol. irodalomnak egyik legelőkelőbb művelőjét! (Eperjes.) DE. SZLÁVIK MÁTYÁS.

3 BELFÖLD. Â budapesti egyházmegyei törvényszék, mint a 'bányai egyházkerületi törvényszék által kirendelt Ibiróság, a bányai egyházkerületnek évi augusztus hó napjain tartott közgyűlése által Mudron Pál, turóczmegyei felfüggesztett egyházmegyei felügyelő ós Horvát József ugyanezen megye felfüggesztett esperese ellen elrendelt fegyelmi ügyben az május hó 19-én megtartott tárgyalás eredményeihez képest Mudron Pál I. r. panaszlottat illetőleg következőleg: ítélt: Az egyházmegyei törvényszék Mudron Pál I. r. panaszlottat vétkesnek jelenti ki a zsinati törvények c., d. és g. pontjai alá eső egyházi vétségekben és ezekért őt a zsinati törv d) pontja értelmében a turóczi egyházmegyében viselt felügyelői tisztétől elmozdítja és egyszersmind képtelennek nyilvánítja minden egyházi és iskolai hivatal viselésére, költségek nem merültek fel és igy nem állapíttattak meg. Jelen ítélet M u d r o n Pál I. r. panaszlottnak és a kirendelt ügyésznek kézbesittetik azzal, hogy ellene a kézbesítéstől számítandó 15 nap alatt felebbezhetnek. Indokok: A bányai egyházkerületnek augusztus napjain tartott közgyűlése az 1. napló szám alatti panasznak E. alatti melléklete szerint fegyelmi eljárást rendelt mind a két panaszlott ellen, a mint hogy ők, mint a turóczi egyházmegye közgyűlésének elnökei ezen egyházmegye decz. 12-én tartott közgyűlésén a gyűlés berekesztése által meg nem akadályozták azon határozat meghozatalát, a mellyel ezen egyházmegye a zsinati törvényeknek és a felettes egyházi hatóságnak az engedelmességet megtagadta, kijelentvén, hogy a magyarhoni ág. h. ev. egyházkerületek arányosítására vonatkozó zsinati törvény kötelező erejét el nem ismeri, a bányakerület elöljáróit a maga elöljáróiul el nem fogadja. A bányakerület püspöke által kirendelt ügyész S z t e h 1 ó Kornél és a mai tárgyaláson való akadályoztatása folytán a mai tárgyalásra kirendelt dr. Yecsey István ügyész Mudron Pál I. r. panaszlottat e miatt a zsinati törvények c., d. és g. pontjai alá eső vétségekben kéri vétkesnek kimondani. Az ügyész panaszára I r. panaszlott Írásban nyilatkozatot adott be, az ügy mai szóbeli tárgyalására azonban meg nem jelent. Nyilatkozatában újra kijelenti, hogy a bányai kerületet egyházi felsőbb hatóságának, az eljáró bíróságot felettes bíróságának el nem ismeri. Érdemben beismeri, hogy a fönnebb hivatkozott turócz-egyházmegyei közgyűlési határozatot, mint a közgyűlés világi elnöke kimondta, mert nézete szerint ez a határozat megfelelt az május 4-én kihirdetett zsinati törvények 108. és ainak ; felügyelői állásában ő a zsinati törvények 11. és 15. -ai alapján járt el. A bíróság I. r. panaszlottat az május 4-én kihirdettetett zsinati törv c., d. és g. pontjai alá eső egyházi vétségekben azért mondja ki vétkesnek, mert az 1. napló számhoz D. alatt csatolt a panaszlott által aláirt felterjesztéssel bizonyítva van, hogy I. r. panaszlott a zsinati törvényeknek és a felsőbb egyházi hatóságnak nyíltan megtagadta az engedelmességet ; ez által I. r. panaszlott megszegte a zsinati törvények 36. -át, mely minden egyházközségi tagtól, annál inkább tehát az elöljárótól megkívánja, hogy az egyházi törvényeknek és rendszabályoknak és a törvényes egyházi felsőbbségnek engedelmeskedjék ; mert az imént hivatkozott D. alatti felterjesztéssel igazolva van, hogy I. r. panaszlott mondta ki a turóczi egyházmegye deczember 12. tartott közgyűlésén a fönnebb közölt határozatot és ez által megszegte ezen törvények 22-ik -át, mely az egyházi ülések elnökeinek kötelességévé teszi a felett őrködni, hogy a gyűlés törvényes hatáskörén túlterjedő határozatot ne hozzon ; mert ugyancsak a felterjesztéssel bizonyítva van, hogy I. r. panaszlott nem rekesztette be a közgyűlést és ez által megszegte a zsinati törvények 23. -át, mely szerint az egyházi ülések elnökeinek joga és kötelessége a tárgyalást felfüggeszteni, és ha ez nem vezetne sikerre a gyűlést berekeszteni, lia a gyűlés hatáskörén túlterjeszkedő határozatot hoz. Elsőrendű panaszlottnak a nyilatkozatában előterjesztett igazolását a biróság minden pontjában alaptalannak találja. Ilyen az, hogy az arányositási törvény törvényellenesen jött volna létre és azért nem kötelez. A kerületek arányosításáról szóló törvény 0 Felsége által szentesittetett és kellően kihirdettetett, annak kötelező ereje ennélfogva bírálat tárgyát nem képezheti, még pedig az I. r. panaszlott által is kötelezőnek elismert május 4-én kihirdetett zsinati törvény a értelmében, mely kijelenti, hogy a magyarországi ág. hitv. ev. egyház törvényhozó és legfőbb intézkedő gyűlése a zsinat. A midőn tehát I. r. panaszlott az arányositási törvény kitelező voltát el nem ismerte, megtagadta az 1893-iki zsinati törvény ának is az engedelmességet, a melynek kötelező voltát pedig maga is beismeri. A zsinati törvények 11, és 15. -aíra szintén alaptalanul hivatkozik I. r. panaszlott. Ali. -nak azon rendelkezése, hogy minden hatalom az egyházközségből ered, nyilván nem úgy magyarázandó, mint I. r. panaszlott teszi, hogy az egyes egyház-

4 község vagy egyházmegye a zsinati határozatok törvényességét felülvizsgálhatja, csak annak engedelmeskedvén, mely neki tetszik. Ezt a magyarázatot kizárja a 166.., mely a zsinatot egyházunk törvényhozó és legfőbb intézkedő gyűlésének mondja és nem fér meg a 36. -sal sem, mely minden egyháztagot, következőleg egyházközséget is arra kötelez, hogy az egyházi törvényeknek és rendszabályoknak és a törvényes egyházi felsőbbségnek engedelmeskedjék. Ezzel megdől a panaszlottnak hivatkozása a 15. -ra Nem lévén a túróczi egyházmegyének akkor joga, hogy az engedelmességet megtagadja, I. r. panaszlott mint felügyelőnek sem lehetett kötelessége, ezen nem létező jog felett őrködni. A zsinati törvények ára azért hivatkozik alaptalanul I. r. panaszlott, mert az arányositási törvény kötelező ereje a zsin. törv ánál fogva az alsóbb egyházi községek részéről vita tárgyává nem tehető. Alaptalan végül a zsin. törvények ára való hivatkozás, mert a kerületek arányosításáról szóló zsin. törvény 36. -ának második bekezdése értelmében az arányosítás folytán sem az egyházkerületi, sem az egyházmegyei tisztviselőkre új választásnak helye nincs, és ennélfogva a bányakerület püspöke minden új választás nélkül a túróczi egyházmegyének felettes püspöke, mint a mely egyházmegye a zsin. törvény 9. -ában a bányai kerülethez csatoltatott. A büntetést illetőleg a bíróság a d) pontja szerinti hivataltól elmozdítást és képtelenséget egyházi és iskolai hivatalra azért mondta ki, mert nem viselhet egyházi hivatalt az, a ki az egyház törvényeinek nem engedelmeskedik és törvényes hatóságait tiszteletben nem tartja, lévén a hivatalban levőnek épen egyik főkötelessége a törvények és felsőbb hatóságok tiszteletben tartása felett őrködni. Enyhítő körülményt a bíróság egyet sem talált; súlyosbításnak kellett vennie, hogy I. r. panaszlott ügyvédi állásából folyó jogi ismereteinél fogva az általa elkövetett törvényszegések iránt tévedésben nem lehetett, hogy tehát a törvénysértéseket tudva, azok természetét szándékosan és megfontoltan követte el és hogy velők súlyosan megzavarta az egyház békéjét és az egyházi élet rendjét. Költségek nem merülvén fel, nem állapíttattak meg. Horváth József H. r. panaszlott ellen az eljárás zsin. törvények alapján külön végzéssel meg lett szüntetve. Ötvenéves papi jubileum. Nógrádvármegyében alsó-esztergályi ev. egyház június 16-án ünnepelte lelkésze ntü. id. Kubányi Lajos papi jubileumát. Nógrádi ev. egyházmegye küldöttsége környékbeli egyházak felügyelői, lelkészei és számos tisztelői megjelentek, Istentől keveseknek megadott örömünnepén, a szerény alsó-esztergályi papilakon, a hol az ünnepelt ötven éven át, hiven munkálkodott^ mint lelkész, mint a hazának hű fia, kedves családja körében mint szíves vendéglátó, nagyrabecsűlt, köztisztelet- s szeretetnek örvendve. Az egyházmegye küldöttsége élén ntü. Frenyo Gyula szent-péteri lelkész következőleg üdvözölte az ünnepeltet: Mélyen tisztelt Ntü. Lelkész Ur! A nógrádi ág. ev. egyházmegye képviseletében, mint annak hivatalos kiküldöttei állunk ez alkalommal Nagytiszteletüséged előtt, hogy nem mindenki által elérhető s Istennek áldó kegyelméből, csak keveseknek juttatott félszázadra terjedő működése ötven éves lelkészi jubileuma alkalmából, szivünk mélyéből fakadó tisztelettel és szeretettel üdvözöljük. S bár Ntüséged ezen félszázadra terjedő tevékenysége az Ur szőllőjének munkálásában csupán és híveinek szentelve, távol a világ piaczán való feltűnési viszketegtől telt le : egyházmegyénk mégis tudomást véve erről, siet érzelmeinek kifejezést adni, épen és talán szándékosan általunk, mint a kik a legközelebbi szomszédságból legjobban figyelhettük meg, csendben történt áldásos munkáját. A szorgalmas méh és a fürge hangya is, csupán övéi között végezi munkáját, mégis, a szerénységgel párosult szorgalmat megfigyelni ós megbecsülni tudó szem örömmel figyeli. Ez magyarázata annak, hogy egyházmegyénk is ki akarja venni részét Ntüséged ünnepeltetéséből. Ntü. Lelkész Ur! ötven esztendőn keresztül hiven és becsületesen munkálkodni, ötven esztendőn át egyháza hajóját az élet hullámverése között bölcsen vezetni és igazgatni, egész történet, s nagy Isten soha meg nem hálálható kegyelme. Azért már Izrael bölcs vezére és prófétája meghagyta népének, hogy szentelje meg az ötvenedik esztendőt, hogy az a kürt zengésének esztendeje legyen. Egész történet és a nagy Istennek nagy kegyelme annál is inkább, hogy Ntüséged munkáját és szorgalmát megáldotta az Úr. Mert a ki egyházát megfigyeli, kell hogy lássa, hogy itt, az apostol szavai szerint mindenek ékesen és jó rendben vannak, hogy itt erős kezekbe van letéve a kormányrúd. De még jobban dicséri mesterét az erkölcsi rend, a szellemi élet. A hol az Úr házának tágas csarnokai vasárnapról-vasárnapra, ünnepről-ünnepre, megtelnek a hivők seregével, s a népességhez képest nagy templomban, általános a helyszűke miatti panasz, a hol a próféta szavai szerint : az Úr beszéde hallgatásának ily éhessége és szomjúsága oltatott a népbe, a hol az apáktól öröklött hithűség, vallásosság ós egyházhoz való hű ragaszkodás virul, és termi : a csendnek, a rendnek, a szorgalomnak és munkának, a kevéssel való megelégedésnek és Isten iránti bizalomnak irigylendő gyümölcseit, a hol a nép maga is igyekszik Ura és mestere azon parancsolatját, adjátok meg a császárnak ami a császáré és istennek ami istené, teljesíteni, a hol a nép apraja, nagyja, tisztelettel

5 és szeretettel csüng lelki pásztorán. ott az Istentől ihletett Áronnak, sem ajkain, sem szivében, sem életében, meg nem izetlenül az élet sava, sőt inkább fénylik azon világosság szava, szive és életétől, a melytől János szavai szerint: fél a gonosz, de feléje megyen az, a ki igazán cselekszik, hogy cselekedetei nyilvánvalók legyenek, hogy azok Isten szerint valók. És ha meggondoljuk, hogy a példabeszédek bölcs irója szerint: a vének ékessége a gyermekek és unokák, és hogy szép és ékes korona a vénség, a mely az igazságnak útjában- találtatik ; ha látjuk, hogy egészségtől duzzadó szépségtől ragyogó és az édes és nagy szülők iránti szeretettől átszellemült gyermekek és unokák, a bibliai Marta és Mária tulajdonságait magában egyesítő, szerető és szeretett hitves körében : s végre földi foglalkozásaiban megáldva Istentől' ha nem is szemet kápráztató kincsek halmazán, de igen is, a kényelmes jólét puha pamlagán, kedveseinek szerététől melengetve pihen és tölti Ntüséged életének vidám és derült estéjét: akkor azt hiszem, nem mondtam túlsókat azon állításommal, hogy Ntüséged munkáját és szorgalmát megáldotta az Ur, akkor életének ezen nevezetes forduló pontjánál büszkén és nemes önérzettel tekinthet vissza megfutott pályájára, mint a ki Pál apostollal nem futott bizonytalanra, nem harczolt hiába, vágva a levegőt, hanem megsanyargatta és rabságba adta testét, hogy valamiképen másoknak prédikálván, gonosz életű ne legyen. Fogadja tehát Ntüséged életének e nevezetes napja alkalmából, a nógrádi ev. egyházmegye szíves üdvözletét, tartozó tiszteletét azon kívánságunk kapcsában, legyen nyugodt, legyen csendes, legyen zavartalan mint egész élete volt életének estéje is. Istennek áldó kegyelme őrködjék élete és egészsége felett. Mi pedig úgy a magunk, mint egyházmegyénk nevében mondjuk: Ntü. Kubányi Lajos úr, az egyház, övéinek boldogitására, tisztelőinek és barátainak örömére sokáig éljen!" A körraöczbányai egyházközség jún. 29-én megtartott gyűlésében Albrecht Géza lelkészjelöltet választotta meg segédlelkész vallástanárnak, kit Bal tik Frigyes püspök legközelebb fog felszentelni. Az Úr áldja meg e fiatal munkásának bejövetelét. A tanitóképző-növendékek felvétele a tiszai ág. hitv. evang. egyházkerület eperjesi coll. tanítóképző-intézetébe. A tanitóképző-intézet I. tanfolyamába oly ép testű növendékek vétetnek fel, kik a 15-ik életévüket már betöltötték s a gymnasium, reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályát legalább elégséges eredménnyel bevégezték és erről bizonyítványt képesek bemutatni, vagy kik ily előkészültséggel nem bírván, a magyar nyelv és történelemben. földrajz és számtanban legalább annyi jártassággal birnak, a mennyit a gymn., reál- vagy polgári iskola 4 alsó osztályában tanítanak, a miről a tanári kar felvételi vizsgálat alapján győződik meg. Az ág. hitv. ev. növendékek, kik a jótétemények (tandijelengedés, bennlakás, élelmezés) egyik vagy másikában vagy valamennyijében részesülni akarnak, folyamodványaikat f. é. aug. 15-ig a tanítóképző igazgatóságához nyújtsák be. A folyamodványhoz, a tanulmányi bizonyítványon kivül, szegénységi-, újraoltási-, orvosi bizonyítvány és keresztlevél csatolandó. Az internátusba felvett növendéknek legalább 6 nappali és 2 hálóinge, 6 drb gatyája, 3 drb törülközője, 6 pár kapczája vagy harisnyája, 6 drb zsebkendője, megfelelő számú inggalérja és kézelője, egy nyári s egy téli öltözete, téli felső öltönnyel legyen. Az újonnan belépő növendék tartozik még hozni : egy szalmazsákot, egy vánkost két vánkosczihával, egy paplant két paplanlepedővel, két lepedőt, egy ágyteritőt. Minden ág. hitv. ev. növendék díjmentes; de a kerületbeli a beiratásnál 6 frt 30 krt és 70 krt conviktusi felszerelésre, más kerületi és más vallású növendék 10 frt 30 krt és beiratási dijat (csak egyszer) 1 frt és convictusi felszerelésre 70 krt tizet. E dijakat fizetik (a convictusi felszerelési díjon kivül) a magántanulók is, kik azonkívül vizsgadíj fejében, ha evangélikusok 12 frtot, más vallásnak 20 frtot fizetnek. A jövő ik iskolai év szept. 1-én kezdődik. A felvételi és javító vizsgálatok és beiratások szept napjain tartatnak. A tanitás szept. hó 7-én veszi kezdetét. Eperjesen 1896 júl. 15. Gamauf György igazgató. A szarvasi főgymnasium felügyelő bizottsága f. hó 16-án gyűlést tartván, rendes tanárrá kenevezésre egyhangúlag ajánlotta Plenczner Lajost a közoktatásügyi minisztériumnak ; okleveles pályázók hiányában helyettes tanárnak választotta meg szintén egyhangúlag U d v a r d i Sándort ; a halálozás által megüresedett állomásra pályázatot hirdet német-magyar tanszékre. Érdekes tudni, hogy a hét pályázó között két r. kath. pap jelentkezett az állásra és áttérésre. Az izraeliták tandiját hoszszas vita után leszállította a bizottság. Nem lévén remény arra, hogy a kormány felekezeti tanitóképezdét segélyezzen: a bányakerületet kéri meg a bizottság a szarvasi tanítóképezde hathatós fölkarolására ; reméljük, hogy azok az egyházmegyék, melyek sem gymnasiumot, sem evang. képezdét nem tartanak fenn, készséggel szavazzák meg a békési esperességnek a szükséges segélyt, mely nélkül a képzőintézetet nem birja tovább fentartani. Legalább az ilyen eljárás közelítené meg némileg az egyenlő teherviselés elvét. A györmegyei ág. h. evang. tanitóegyiet f. é. június hó 29-én tartotta millenniumi diszgyúlését a győri evang. gyülekezet konventépületének tanácstermében, az összes egyleti tagok és a győri gyülekezet szép számú közönség jelenlétében. Az egyleti dalárda által énekelt alkalmi ének és Földváry Elemér orsz. képviselőnek, az egylet világi

6 elnökének beszéde nyitotta meg a diszgyíílést. Beszédjében hivatkozott Ö Felségének a királynak azon szavaira, hogy Magyarországot a lefolyt ezer év alatt egyedül a nemzet fiainak szabadság- és honszeretete tartotta fenn. S csak ha ez él a nemzet fiainak szivében, akkor remélhet a magyar nemzet még egy évezredet. Miért is a semmi áldozattól vissza nem rettenő szabadság- és hazaszeretet ápolását kötötte a nemzet napszámosainak szivébe. A lelkes hangon előadott ós élénk tetszéssel fogadott beszéd után kiosztották az egylet jegyzője által összeállított diszes millenniumi emléklapokat, melyek az első ezer év alatt a tanügy fejlődését, az egylet történetét és a lefolyt diszgyűlésnek tárgysorozatát örökítik meg. Ezután Bognár Endre lovászpatonai lelkész, az egyletnek egyházi elnöke mondotta el ünnepi beszédjét. Röviden rajzolta hazánk ezeréves történetét, kiemelve különösen azon mozzanatokat, melyek az oktatásés nevelésügyre vonatkoznak. Hangsúlyozta a tanitói karnak fontos, magasztos feladatát a haza megtartásában és felvirágoztatásában. Végül buzdította az egyleti tagokat elődjeik példájának követésére ; arra, hogy Istent félő, királyt tisztelő, hazát pedig szerető polgárokat és egyháztagokat neveljenek, s akkor bizalommal tekinthetünk a sötét fátyollal borított bizonytalan második évezred elé. A zajos tetszéssel fogadott, szívből szakadt és szívhez szóló emlékbeszéd elhangzása után nem kevésbé zajos tetszés fogadta e. elnöknek azt a bejelentését, hogy Földváry Elemér a mai nagy és szép napnak emlékét azzal óhajtotta maradandóbbá tenni, hogy az egylet segély alapjának növelésére 100 forintot volt kegyes adományozni. A diszgyűlésről nyomban felvették a jegyzőkönyvet, melyet e. elnök indítványára az összes jelenvoltak aláirtak. Miután még Kiss Jenő győri iskolaszéki elnök indítványára elhatározták, hogy a jegyzőkönyvben mindkét elnöki beszédet szó szerint megörökítik, a magasztos ünnep a Hymnus" eléneklésével véget ért. Baltik Frigyes püspök júl. 5-én szentelte fel M i h a 1 o v i c s Samut segédlelkésznek a nógrádmegyei Bérre. A körmöczbányai egyházközségről az utolsó időben többen emlékeztek meg hagyományokkal. A Losonczon elhalt Keleti Nándor nyug. főerdőtanáesos, az egyház szülöttje, 200 forintot hagyományozott az egyháznak. Az április 21-én itt elhalálozott Gr a 1 a n t h a József, egykor az egyház másodfelügyelője, az egyházról 50 frttal, a szegények alapjáról 5 frttal emlékezett meg. Priviczky Ede papfi, a helybeli m. k. pénzverdében főaranyválasztó s az egyház másodfelügyelőjének örökösei, ki egyházát szerette s hirtelen hunyt el, 127 frtot juttattak az egyháznak, leginkább Priviczky Rezső selmeczbányai kereskedő s a boldogultnak testvére közbenjárása folytán. Az Úr tudja ezt be jóltevőinknek, az élet könyvében! A közbenjáró úrnak s a többi önzetlen örökösöknek legyen jóakaratukért itt nyilvánosan is az egyház köszönete kifejezve! Póttanfolyam, A tiszai ágost. hitv. evang. egyházkerület eperjesi collegiuma tanítóképző intézetében egy 6 heti póttanfolyam tartatik. Részt vehetnek azon evang. tanitók, kik hosszabb idő óta a tiszai kerületben a tanitói pályán működnek, de oklevelet még nem szereztek. A póttanfolyam júl. hó 25-én veszi keszdetét; a részt vevő tanitók a tanítóképző internátusában kapnak: ingyen szállást (ágyneműről maguknak kell gondoskodniok,) ebédet és vacsorát a convictusban (esetleg havi 6 frt 20 krért), taneszközökről stb. maguknak kell gondoskodniok. Jelentkezhetni júl. 25-ig. A lég rád i Ügyre vonatkozólag a következő nyilatkozatot 'kaptuk:..kijelentvén első sorban azt, hogy a rágalmazó levélkét" sem nem zsidó, sem nem szatócs, még kevésbbé 6 frt Judáspénzért irta alá, hanem méltó felháborodásában ugyanaz irta alá a levélkét, a ki az egészet irta : jóravaló keresztyén ember. Ebben tehát semmi jellemző sincs sem a luth, atyafiakra, sem pedig a gseftelő zsidókra vonatkozólag, legfönnebb jellemző a Magyar Állam" hiszékenységére. Arra nézve pedig, a mi a luth, és apáczák iskolájában elért eredményt illeti, azt mondhatom én, ki mindkét iskola működését figyelemmel kísérem, hogy igen is: a mi a szini előadást és gépies imádkozást illeti, e tekintetben az apáczák iskolája utolérhetetlen; de a mi a tantárgyaknak előadási módját, vagyis a módszert s az ezzel elért eredményt illeti, e tekintetben pedig az apáczák nem versenyképesek. Ez tehát semmi esetre sem fáj a luth, atyafiaknak annyira, mint mennyire a Magyar Állam" aggódik. Az igaz tényállás pedig még földerítve nincs, - mit ne is igen óhajtsanak az apáczák. tehát határozott véleményt a Magyar Állam" ne is igen koczkáztasson. Ennyit az igazságért. " Megjelent a rév-komáromi evangelikus egyház értesitöje, Megemlékezik az egyház életének nevezetesebb mozzanatairól, a gondnok és lelkész elhunytáról, az új lelkész megválasztásáról. Tartalmazza Hering Lajos esperes gyász- és beiktató beszédét, Payr Sándor gyönyörű oltári imádságát, a lelkész beköszöntőjét. Megtudjuk belőle, hogy a lelkész megismerkedvén az anyagyülekezet minden tagjával, még a tél beállta előtt bejárta három vármegyére terjedő szórványát is, örömmel tapasztalván mindenütt, hogy az ősök hitbúzgósága kiolthatatlanul ég a Nagy-Megyer, Nagy-Surány, Esztergom, Nagy-Igmánd és Győr-Szent-János közti óriási területen elszórtan élő hivek, különösen az értelmiség lelkében, a szegénye, a zsellér és cseléd nép természetesen itt is ki van téve az anyagi javakban dúskálkodó ősi ellenfél eszközökben nem válogatós

7 f eselvetéçeinek. Ersekújvárott azonban üdvös mozgalom indult meg a hivek egyesítésére s a vallásoktatás rendszeres életbeléptetésére. Hálával említjük fel, hogy az államsegélyt elosztó bizottság felismervén e helynek fontosságát, főt. és mélt. Baltik Frigyes püspök úr közbenjárására egyelőre 100 frtnyi segélyt szavazott meg a vallásoktatás ezéljaira. F. évi számadó közgyűlésen egyhangúlag lelkesedéssel határozta el a gyülekezet, hogy temploma fennállásának januárius havában bekövetkező százados évfordulójára roskadozó szentegyházát újjáépítteti s a millenium emlékére tornyot emel. A hivek körében megindított gyűjtés eddigelé 3595 frtot eredmenyezett az emiitett magasztos czélra. Hölgyeink pedig, hogy az újjáépítendő templomot méltóan fel is díszíthesse k, P á z m á n d y Károlyné, M e s k ó Ottilia úrnő kezdeményezésére oltáregyesületet alapítottak, melynek tagjai, az összes evangelikus nők havonkénti befizetéseikkel eddig 112 frtot gyűjtöttek és helyeztek el gyümölcsözőleg. Ugyancsak az evangelikus nők a lelkész beiktatási ünnepélyére Koezor Ferenczné és özv. Lederin a y er Sándorné úrnők kezdeményezésére rendkívül szép futó és oltárzsámoly szőnyeggel díszítették föl templomunkat 52 frt 80 kr. értékben. Beliczey Teréz k. a. másfél méter hosszú s ugyanilyen széles nehéz fehér selyem, a szélein vadrózsa, nefelejts és margaréta fűzérrel művésziesen hímzett oltárteritővel, Pázmánd y Károlyné, M e s k ó Ottilia úrnő pedig a hozzávaló k ehely tartóval és szószéki diszszel ajándékozta meg egyházunkat 95 frt, illetve 40 frt értékben, az utóbbiakat Molnár Mariska k. a. látván el diszes hímzésekkel. A gyülekezet nagy szórványával együtt 560 lelket számlál ; született 11 ti 5 leány, összesen 16 gyermek; konfirmáltatott 11 fiú, 4 leány, összesen 15 gyermek; házasságra lépett 6 pár; meghalt 11 fi, 7 nő, öszszesen 18 egyén, közte 1 idegen illetőségű. Tanügyi háztartása szerint 3222 frt 89 kr, bevétellel szemben 3127 frt 90 krnyi kiadás áll; összes vagyona frt 23 kr., melyből azonban meghatározott czélokra frt 48 kr. van lekötve, úgy hogy az egyház szükségleteinek fedezésére mindössze 4381 frt 75 krnak a kamatja fordítható. A Ih-SZQBl&ifí ev. egyház az ezredéves ünnep alkalmával a lelkésznek személyes járulék czimén évi 120 frtot, Pollaesek Dezső tanítónak évi 50 frtot szavazott meg, az egyházfinak 20 frt ajándékot adott. A magfarhani ágostai hitvallású tanítók országos egyesülerének értekezlete és közgyűlése, A magyarországi 4 egyházkerület tanítóinak országgyűlése f. hó 10-én a deáktéri főgymnasium dísztermében folyt In : a közgyűlést megelőző napon július 9-én délutáa eloértekezletre gyűltek össze a kerületek tanitói számszerint tanitó, köztük képzőintézeti tanárok és nem felekezeti iskolánál működő evang. tanférfiak is, a kiket az egyház iránti szeretet az evang. tanitó iránt érzett meleg vonzalom vezérelt az előértekezletre. A megjelentek száma csekélynek mondható, mert a jelentkezett közel harmadfélszáz tanitó közül : annak csak negyed része volt jelen. A dunáninneni kerület tanítósága közül az előértekezleten senki meg nem jelent. Az előértekezlet 4 órakor kezdődött. Scholtz Lajos fővárosi kartárs a budapesti tanítók nevében meleg szavakkal üdvözölte az előértekezleten megjelent collegákat; üdvözölte a mozgalmat megindító és vezető sióvidéki tanítóegyesületet, a mely egyesületet az országos ev. tanitógyűlésnek indítványozója, s egyúttal összehívója is. Az értekezlet nevében felhívja az ág. h. ev. tanítók méltó büszkeségét: Péterfy Sándor kir. tanácsost, hogy foglalná el az előértekezleten az elnöki széket, az előértekezlet lelkes éljenzésbe tört ki, a mire jó Péterfy Sándor, mint ért ősipatriarcha elfogadta az elnöki szeket; alelnöknek Paz ár István nyíregyházi igazgató kéretett fel, a hazai tanitósg egyik igen tiszteletre méltó alakja, a ki az országos tanügyi mozgalmakban mindig a vezérek között volt. Jegyzők lettek; Polgár József, L i p p e r t János és Fiedler Sándor tanítók. Péter f y Sándor lelkes, szívből fakadó beszéde elején megköszönte a benne helyezett bizalmat és a megnyilatkozó megtiszteltetést, készséggel hajlik meg a hazai evang. tanítóság akarata előtt. Lelkes beszédében visszatekint a 40-es évek tanügyi mozgalmaira, s azon már rég porladó előharczosokra, a kik már akkor érezték az egyesülés szükséges voltát, a kik között első sorban Tava sí Lajost emliti, a ki első volt 1840-ben, a ki a hazai ev. tanítóságot tömörülésre hívta fel. Szava nem volt a pusztába viszhang nélkül elhangzó szózat, a melyre némaság következik, hanem ébresztő és buzdító kiáltás volt, a melynek eredménye az 1846-ban megtartott első hazai evang. tanügyi tanácskozmány lett ; a mely folyományként maga után vonta s előkészítette az 1848-iki első egyetemes tanügyi kongresszust. A hazai ev. tanítóság egyesülésében az ágost. h. evang. tanügy előbbrevitelét, fokozottabb mértékben való fejlődését látja. Isten áldását kéri a hazai evang. tanítóság lelkes munkásságára. Első sorban felveti azt a kérdést, hogy nyilatkozzék az előértekezlet az irányban : vájjon szükségét érzi-e egy országos ág. h. ev. tanitó egyesületnek? az előértekezlet egyhangúlag kimondotta : igen! Elnök azután felhívja Polgár Józsefet, hogy terjesztené elő az alapszabálytervezetből az egyesület czélját tárgyaló pontot, hogy az előértekezlet a czélok tekintetében teljesen tájékozva legyen ; a mi megtörténvén, azt is,- hogy az alapszabálytervezet a holnapi közgyűlésre kinyomattassék, hogy mindenki lássa

8 az egész egyesület teljes szervezetét, a közgyűlés a megtartott első országos evang. tanitógyülésből. által elfogadandó alapszabályzat megküldetik A megalakított egyesületen legyen a magya- az összes esperességek tanítóegyesületeinek hozzászólás végett ; a beérkezett észrevételek figye- Ágostai hitvallású evangélikusok, A belügyminiszrok Istenének áldó kegyelme! lembevételével csak azután szövegeztetik a végleges ter valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez alapszabály. Ezen előterjesztés is teljes egé- körrendeletet intézett, melynek értelmében az ágoster szében elfogadtatott. S végül Simkó Endre eperjesi tai hitvallású evangelikus vallás bejegyzésére vomálása tanitóképezdei igazgató a tanítóképzés refornatkozó azon rendelkezést, mely szerint a nevezett és Polgár József a kántortanítók ügyében vallás az anyakönyvben ágostai evangelikus-"nak szándékoznak indítványt a közgyűlés elé ter- jeszteni, a mi tudomásul vétetett. Elnök ezután az írandó, oda módosítja, hogy a nevezett törvényesen bevett vallásfelekezetet az anyakönyvbe mindenkor előértekezletet bezárta. ágostai hitvallású evangelikus el- A közgyűlést Péterfy Sándor korelnök nyitotta meg s üdvözölte a messze vidékről össze- Bizalom báró Prónay Dezsőnek, A nógrádi ág. h. nevezéssel jegyzendő be, gyülekezett ev. tanítókat. A közgyűlés az evang. ev. egyházmegyének e hó 14 és 15-én B.-Gyarmaton tanitók egyesületét megalakultnak mondotta ki. Ezután tartott közgyűlésén Holl es Danó lelkész a elnöknek F ab íny i Teofil volt igazságügyminisztert, következő soronkivüli indítványt terjesztette elő : alelnöknek pedig Péterfy Sándort Ugy a lapokból, mint magánúton értésemre es- választotta meg. Fal vay Antal indítványára 5 vén, hogy ág. h. ev. egyházunk első nagyja, br. tagu központi bizottságot és azonkívül kerületi bizottságot Prónay Dezső ő méltósága ellen ugyancsak az választanak. Az alapszabályok többek egyház nagyjai között oly szövetkezet létesült, mely hozzászólása után elfogadtattak. A központi bizottság politikai okokból egyetemes felügyelőnket erkölcsi, tagjai lettek: Fal vay Antal elnöklete de nem épen erkölcsös nyomással egyet, egyházi alatt a budapesti tanitók, Groó Vilmos és Scherer István. A bányakerületi bizottság tagjai felügyelői hivataláról lemondani akarja kényszeríteni ; miután ezen törekvés egyenes ellentétben áll lettek; Benka Gyula, Lakner Fülöp, Liptai azon megható bizalomnyilvánitással, melyet ev. egyházunk János, Németh Lajos, László János és Ge- három éve a hasonló, de nem rokon kihí- 1 e i Frigyes ; a dunántúlié : K a p y Gyula, Polgár vás folytán a leköszönt felügyelő iránt, ennek di- József, Pap József, P ó s Lajos, E b e n- csőségteljes megválasztásában bebizonyítottak; mivás spanger János, Varga János és Benedek után egyetemes egyházfelügyelőnk, br. Prónay Vincze; a tiszai kerületé: Pazár István, Simkó Dezső ur iránt való igaz tiszteletünk most is változatlan Endre, Dobó Adolf, Fiedler Sándor, K ü f f e r ; miután mi egyházi életünkben épen any- Vilmos, Jurin Samu, Wolfgang Lajos ós Ormos nyira kizárjuk a politikai pártoskodás jogosultsá- i Károly ; a dunáninnenié : Wagner György, gát, mint a mennyire tiszteljük, méltányoljuk a Göring Mihály, Hauptmann János, Micsinai hithűséget s egyházszeretetet; végre, miután ugy János és Csitroszka Lajos; pénztáros: tudom, hogy ezen czélzatos klubbténykedésnek Scholtz Lajos, ellenőr: Kurz Sámuel és titkár egyik éltető forrása éppen nógrádi egyházmegyénktekezleten Luttenberger Ágost lettek. Az előérnek egy, sőt több kiváló férfia ; nehogy úgy lássék, bejelentett indítványok elfogadtattak. mintha a nógrádi egyházmegye köztudata ily vakandok Simkó Endre azon indítványa is elfogadtatott, munkával egyetértene, mondja ki az egy- hogy az evangélikusok egyházi és tanügyi közlönyei házmegyei közgyűlés, hogy báró Prónay Dezső egybeolvasztassanak, hogy belőlük egy egyetemes egyházi felügyelőnk iránt változatlan nagy lap szerkesztessék, a mely azután az tisztelettel, szeretettel és teljes bizalommal viseltetik egész hitfelekezet egyházi és iskolai érdekeit s ezen jegyzőkönyvi határozatot vele jegyző- szolgálja. P ót erfy Sándor, még arra kéri a gyűlést, hogy a megalakulásról értesíttessenek: báró könyvi kivonatban minél előbb közölje." Az indítvány nagy lelkesedéssel, egyhangúlag határozattá Prónay Dezső főfelügyelő, a püspökök és a kerületi lett, sőt maga a kerületi felügyelő, méltóságos felügyelők. Elfogadtatott. Ezután meg- Laszkári Gyula is, ünnepélyesen kijelentette, választották a közoktatásügyi miniszterhez menesztendő küldöttséget, a mely arra fogja kérni a minisztert, hogy az evangelikus tanitók hódolatteljes hogy nemcsak ő járul hozzá ezen bizalomnyilvánitáshoz, de egyszermind tudatja a közgyűléssel, hogy a viszálykodásnak ezen, a lapok által nem jól üdvözletét 6 Felségének a koronás királynak értett s csak magunk, evangélikusok által megérthető tolmácsolja. Fabinyi Teofil elnök záró beszéde indító oka immár teljesen elsimult." A mily után a közgyűlés tagjai elénekelték a s z ó- lelkes tüntetéssel fogadta el a közgyűlés magát az zatot és azután a közgyűlés tagjai szerteszét mentek indítványt, oly örömmel vette tudomásul a kerületi az ország különböző részeibe s vivén maguk- felügyelő kijelentéseit s meghagyta a jegyzői hi- kal lelkesedést, ügyszeretetet ós kedves emlékeket vatalnak, hogy ezen bizalmi kijelentés mielőbb beküldessék az ország fővárosából, az ezredéves kiállításból és az egyet, egyház főfelügyelőjének.

9 KÜLFÖLD. Az egyház egysége, Az egyház egységéről szóló pápai enciklika satis cognitum" szavakkal kezdődik és 112 idézetet tartalmaz a szentírásból és az egyházatyák irataiból, melyek kifejtik az egyház alkotmányát az egység alapvető elvével, mely egyház nem többé külön közösséget, hanem egységes egyházat foglal magában, melyet Krisztus a magáénak nevezett. Hogy tanait ne tegye ki különböző emberi magyarázatoknak, Krisztus apostolokat választott és örökös élő, hiteles magisteriumot alapított. Az egyház rágalmazása volna azt állítani, hogy a világi dolgokba és az uralkodók jogaiba belenyúl. Az egyház magasabb közösség minden másnál, minthogy természetfeletti czélt követ és tökéletes közösség képzelhetetlen legfelsőbb hatalom nélkül. Krisztus a hitvallás egységét kiegészítette a vezetés egységének megállapításával és a vezetést Péterre és utódaira bizta a supremáciával együtt. Nincs a földön magasabb tekintély, mely vallási ügyekben a csalhatatlanság előjogával bir. Senki sem állithat valamely más püspöki széket egy sorba a rómaival, melynek tekintélye nemcsak tiszteletbeli, hanem teljes jurisditióval van felruházva. Az enciklika végül felhívja mindazokat, kik Jézus Krisztust isten fiának és megváltónak vallják, hogy csatlakozzanak az egyházhoz, úgy a hogy ő alapította. Bécsben az evangélikusok száma emelkedik végén 34,563, most már 40,000 az evangélikusok száma. Áttért az evang. egyházba 1610, kitért az evang. egyháztól 478 egyén. A májusi gyűlés egy új evang. templom építését határozta el Wáliringben 130,000 frtnyi költséggel. IRODALOM. Berzeviczy Albert a tanügyi gyűlésen nagyszabású beszédet tartott; ebből kiemeljük a következőket: Elsőrendű fontossággal bírónak tartom tanügyi kérdésekben megbízható és szilárd közvélemény alakulását, a mihez talán nemcsak a véleménynyilvánításnak teljes szabadsága szükséges, de szükséges mindenek felett az, hogy a tanügyi kérdéseket a maguk tisztaságában megóvjuk minden, azok lényegét elhomályosító idegen elem belevegyülésótől, megóvjuk ép úgy a személyi, felekezeti és társadalmi rokon- és ellenszenvek elfogultságától, mint a politikai pártczélokra való kihasználtatás minden kísérletétől." Egyik ajánlata szerint a népiskolai törvény a maga egészében volna revízió alá veendő, a revízió alkalmával a íanitóképesítós állami bizottságokra ruházandó, a képezdék szervezete és tanrendszere a mai követelményeknek megfelelően szabályzandó s az állami ellenőrzés a hitfelekezetek és községek közreműködésének megbénítása nélkül, az iskolák hazafias irányú működésének biztosítása szempontjából az államilag nem segélyezett iskolákban is hatályosabbá teendő."..a középiskolának reformja az egységes középiskolának alapján alkotandó meg. A felsőbb oktatás rendezésénél nem lesz lehetséges kitérni a lelkészképzés rendkívüli fontos kérdése elől sem. A nélkül, hogy a felekezetek szabadságát és függetlenségét e téren legkevésbé is korlátozandónak vélném, azt hiszem, vannak az állam szempontjából bizonyos követelmények, p. o. az állani nyelvének birása, melyet régibb törvényeink elő is írnak, a melyet a lelkészeknek állami és társadalmi tekintetben is fontos állása mellett, az egyháznak jól felfogott érdeke szempontjából is érvényesíteni kell. A mi ezen kivül az állani gondját kellene, hogy képezze, az az, hogy minden felekezet lelkésze megtalálja lia keresi, hivatásabeli legmagasabb kiképzést az állam saját egyetemein, vagyis minden felekezet számára hittani karokat kellene egyetemeinken berendezni. Ez által nem csak, hogy a lelkészi kar képzettségének színvonala emelkednék, de annak legalább egy része közelebb vonatnék az állam intézményeiben lüktető nemzeti eszméhez, a minek hatását alig lehet megbecsülni!" Nemzet, Középiskoláink tantervéről lévén szó, az erkölcsi nevelés szempontjából nem hagyhatom említés nélkül e tanterv legmostohább gyermekét, a vallástanitást. Olyan helyet foglal el jelenleg e tárgy a többiek közt, mint valamely szegény családban egy nagy úr gyermeke, a kihez nyúlni nem mer senki sem ; megy a maga útján mindenben, azért aztán teljesen megromlik. Valóban mai középiskolai vallástanitásunk valóságos szégyenfoltja az újabb paedagogiai elméletnek és gyakorlatnak. A tananyag megválasztásában és beosztásában semmi tekintet nemcsak a többi tárgyakkal való kapcsolatra, hanem a gyermeki lélek fejlődésének legelemibb törvényeire sem ; a tanítás az újabb paedagogiában többnyire egészen járatlan hitoktatók kezében minden módszeres eljárás arczulcsapásával. ész nélküli emlézésre szorítkozik. Ennek esnek áldozatul a bibliai történetek is, az erkölcsi és művelődéstörténeti tanulságok eme dúsgazdag forrásai. De sőt ennek esik áldozatul ki merem mondani maga a vallásos érzület is, az emberi érzelmek eme legmagasztosabbika, az erkölcsi nevelés egyik legerősebb támasza. Hogy a vallásos érzület, mely egy felsőbb lénnyel szemben megalázkodásra, vágyai fékezésére és önmegtagadásra szoktatja az emberi lelket, egyike a leghatásosabb nevelő tényezőknek, az egész európai czivilizáczió története bizonyítja. A durva tudatlan állatembert a középkor sötét

10 századaiban a vallásos érzület emelte fel az emberi jóság magaslatára. Az a szegény iskolás fiú, a kinek senkije sincs, vagy az a másik, a kinek durva szeretetlen szülői vannak, sőt sokan a többek közül is, a kiknek erkölcsi nevelésével nem törődik senki, hol találják meg másutt azt a jó és igazságos erkölcsi birót, ki akaratukat helyesen fegyelmezni tudja, lia csak legfőbb erkölcsi ideáljukban nem, az Istenben. Épen mai materialisztikus századunkban nem szabad a vallásos érzést, a leghatalmasabb nevelő eszközök egyikét, kiengednünk kezünkből akár a vallástanítás botrányos rosszasága, akár a vallástan kiküszöbölése által. Egy azonban bizonyos, hogy a mai állapotot tovább tűrni épen magának a vallásnak az érdekében nem szabad." Egyetértés. Van a tanügyi kongresszusnak oly határozott kifejezést nyert követelése, mely előre is megszabni látszik a közel jövőben követendő tanügyi politika irányát. E politika tételei közül az első az. hogy a nemzeti eszmét meg kell valósítani az egész vonalon.... Volt azonban a nemzeti eszme kiemelkedése mellett még egy másik nagyon kiemelkedő kívánsága is e hét gyűléseinek. Ez a kívánság abban a kompromisszumban nyilvánult, mely az iskolafenntartó felekezetek és az állam közös érdekeinek respektálását követeli.... De van még egy más fontos eredménye is ennek a kongresszusnak. A kongresszus érdemes elnöke úgy emiitette ezt az eredményt, hogy az országvalamennyi tanítója, legyen elemi, közép vagy egyetemi tanitó, igazában valamennyi a.,nép tanítója." Valamennyien egy nagy czél szolgálatában állanak, az összetartozandóság közöttük megvan, ennek az összejartozandóságnak meg kell lenni közöttük... Az lesz csak a kézzel fogható eredménye annak, a kongresszusi szép nyilatkozatokon felduzzadt tanitói, tanári önérzet kielégítésének, ha a törvényhozással segíthetünk a helyzeten s az ország valamennyi tanítóját fölmentjük a mendannapi kenyér aggodalma alól." MAGYARORSZÁG, A tanügyi kongresszus eredményei. Az első tanulság örvendetes. Arról győz meg. hogy tanítóságunk nagyobbat haladt a fejlődés útján, sem mint gondolhattuk s mint az után a nyomorúságos existentia után, melyet neki biztosítottunk, jogosan várhattuk. Tanítóságunk ma már nemcsak akár, de tud is foglalkozni a kor eszméivel. De másodikul fűződik hozzá egy kevésbé lelkesítő tapasztalat is. Az, hogy tanítóságunk még mindig nem elég önálló ; talán kelleténél még mindig könnyebben hajlik az intézők kedvére s ez a tulajdonság azután rendesen elvezeti a megalkuvás hullámtalan révjébe. A nemzeti eszmének s a magyars ág eszméjének megadott tisztelet a kongreszszusnak második fölemelő eredménye." Pesti Napló, A tanügyi kongresszusról írván, erősen követeli,' hogy a magyar nemzeti érdek szolgálatába álljon minden iskola, a mint azt más államok is mindenütt megkövetelik. A mi a tanitóképesités államosítását illeti, ezt is keveseljük. Magát a tanítóképzést kell minél hamarább államosítani.... Mi nyíltan hirdetjük, hogy közoktatásügyünk fejlődésének végczélja nem lehet más, mint az egész tanításnak az államosítása." Pesti hirlap. Ha már hirtelenében nem államosítjuk a népoktatást, föltétlenül államivá kell tenni a tanítóképzést. Nem a képesítő vizsga a lényeges, hanem a tanítójelölt oktatása és nevelése. Arra van szükség, hogy tanítóképző intézetet csak az állam állithasson." Magyarország, A vallásoktatás reformjáról mond helyes észrevételeket. Méltán elégedetlen a mai állapottal egyház és iskola egyaránt. S legkivált a középiskolában, mint az értelmiség nevelő helyén. Az egyház azért, mert látnia kell, hogy- az értelmiség újabb nemzedékeiben nem olyan általános és mély gyökerű a vallásos érzés, mint kellene s mint volt hajdanta ; az iskola azért, mert sajnosan érzi, hogy nevelő hatásában nem élvezheti kívánatos teljében a vallásoktatás nagy paedagogiai segédeszközét. Pap és tanár egyaránt tudják, hogy a vallásoktatás ma nem olvad bele a középiskolai oktatás egész rendszerébe. Nem maradhat mindenben a régi csapáson a vallásoktatás sem, hogyha komolyan harmóniára törekszik s ezzel súlyt akar szerezni magának. Alkalmazkodnia kell az iskolához. Nem a vallásnak, csak a tanítónak. Hitoktatónak a legjobb papokat kellene tenni. A vallásoktatás ügyének legjobb védelme az okos reform lehet. Okos pedig a reform csak úgy lehet, lia a bibliai mondás szellemében megadja az egyháznak, a mi az egyházé, s az iskolának, a mi az iskoláé. Együtt kell megállapitaniok a tantervet s inegbirálniok a tankönyvet. Az egyház a vallás, az iskola a paedagogia szempontjából hivatott reá. A tanítás menetében pedig föltétlenül megilleti az iskolát az ellenőrzés. A hitoktatónak paedagogiai végzettségűnek kell lenni, s legyen az iskola állandó tanára." Prot, egyh, és isk, lap, Itt volna az alkalom, b. Eötvös régi tervét megvalósítani, s az egyetemes prot. theologiai facultást megalakítani. Wlassics Gy. kultuszminiszterben ma olyan férfi áll hazai közoktatásügyünk élén, kinek nagy conceptiok megvalósítására van képessége, hivatottsága, akarata és ereje, bizonyára nem volna méltatlan hozzá a b. Eötvös örökségét diadalra juttatni. Bizonyos vagyok benne, hogy ismeri a kérdés állami és nemzeti fontosságát, horderejét. Es a mi vezérfórfiainkhoz nem volna méltó e czélok megvalósításán munkálni?! Ki tudná előre megmondani, minő hordereje lenne ennek a testvér protestáns egyházak egymáshoz való közelebb hozására; a magyar egyetem theologiai oktatásnak a felekezetközi béke, türelem ápolására ; a magyar nemzeti állam tovább építésére '? Mekkora

11 lépés volna a ref. egyházkerületek igazi uniojálioz, a belső harczok elenyésztésére, mily természetesen oldatnék meg Enyed és Kolozsvár áldatlan, ádáz harcza"?! Az államra nézve mily kő illesztetnék ezzel a jövő ezredév épületébe! S a prot. egyháznak sem lenne utolsó millenniumi ajándék Magyar hiríap, Bál- a határozati javaslatok egy része túlságos általánosságban mozog, nagyjában konstatálható, hogy Berzeviczy alaposan ismeri az állapotokat és helyes irányban kívánja a fennálló bajok orvoslását. Mindenképpen helyeseljük azt az álláspontját, hogy az állam befolyásának nagyobb tért kell biztosítani a népoktatásra és főként, hogy az államellenes iskolai üzelmek sikeres megakadályozására a tanitóképesitést általában államosítani kell. Ugyancsak helyeslésünkkel találkozik az, hogy a népiskolai törvény a maga egészében veendő revizió alá és végül az, hogy a középiskola reformja az egységes középiskola alapján alkotandó meg. Mindezek oly pontok, melyek bizonyára az egész kongresszus helyeslésével találkoznak."..die Gleichnisse des Evangeliums als Handbuch tiir die christliche Familie- irta c. E. von Koetsveld, fordította dr. Otto Kohlschmidt. Ára népies olcsó kiadásban 3 márka, kötve 4 mk, finomabb kiadás fűzve 4.80 mk., kötve 6 mk. Kind e r p r e d i g t e n" irta C. E. Kocstvold, fordította németre Kohlschmidt. Tartalmaz 10 prédikatiót ó-testámentomi textusok alapján. Ára fűzve 1.50 mk., kötve 2 márka. - Mindkét mű Friedrich Jansa (Leipzig, Königstrasse 20.) könyvkiadónál jelent meg s mindkettőről a legnagyobb dicsérettel emlékeznek meg a német szaklapok. ÜZENETEK. R. K. K-a. Köszönöm, hogy sokféle gondja között nem felejtett el értesíteni. Igy lehet érdekessé tenni a lapot r ha mindenki értesiti arról, a mi az ö vidékén történik! J. L. K-m. Nagy örömmel olvastam l R. S- T-n. Nagyon korszerű! H. V. S-CZ. Kellemes idézést és üdülést! K. K. A-cz. Köszönöm. Egy részét ki kellett hagynom, mert a gyűlésről mentül előbb akarok hirt adni, az foglalja le a lapot. J. N. N-k. Nem kaptam meg. B. E. L-a. Megkaptam, ki is szedettem, de csak kiszorult \ szives elnézést kérek! J. V. S-n. Nagy örömet szerzett! Köszönöm! Hírnél az a fö, hugy röviden, de azonnal mindent, a mi érdekes, vagy tudnivaló-; már pedig az olyanok az egész kerület lelkészeit érdeklik. Azon napokon fent leszek Budapesten ; nagyon örülök a találkozásnak ; 3-án dél előtt 9 órakor lesz gyűlés az ev. iskola kistermében. ÉÉiiiMÉÉÉiÉÉiiMËi^ÂlËiiÂiiËÉiMii Palyazai jryiiiiiasiumi tanári ailásra A szarvasi ág. hitv. ev. tőgymnasiumnái egy tanári állás betöltendő. Ez a magyar s német nyelvi s irodalmi tanszék. Az alkalmazandó évi dija 1200 írt törzsfizetés, 250 frt lakáspénz, 100 frt ötödéves pótlék, mely oklevéllel bírónál alkalmazása utáni új év január elsejétől számíttatik. Az alkalmazott az országos tanárnyugdijintézet kötelezett tagja. Végleges alkalmazásra csak ág. hitv. evangélikusok bírnak kilátással s oklevelesek a pályázók között előnyben részesülnek. A pályázók szükséges és szokásos irataikat a nagym, m, kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumra czimezve, f, évi augusztus hó 2-ig alóiirotthoz terjesszék be. A pályázókból hármat ajánl az iskola kormányzósága a nagym. miniszter úrnak kinevezésre. Szarvason, június 17. Mikolay Jliliály i. felügyelő. fmïïtmmmtîm-wmmmm 1 mmmmm m fifffífftfíftftltfnffmmf Pályázat tanári állásra. A késmárki ág. hitv. ev. ker. Lyceuinnál üresedésben levő classica-philologiai tanszékre ezennel pályázat iratik ki. A megválasztandó tanár szaktárgyain kivül a magyar nyelvet is köteles fani.ani. A rendes tanár fizetése 1000 frt, 200 frt lakbér, havi részletekben előre fizetve ; azonkívül 50 frtnyi ötödéves pótlék, mely 30ü fiinál magasabbra nem emelkedhetik. Okleveles tanár hiányában ez állás hel yettes tanár által íog betöltetni, kinek fizetése évi 800 frt. A pályázni kívánó ág. hitv. vagy ev. ref. tanférfiak kellően felszerelt folyamodványaikat f. évi augusztus 3-ig nyújtsák be dr. Tátray Gergely lyceumi felügyelő úrnál. A késmárki ág. hitv. ev. ker lycemii felügyelősége.

12 Segédem rendes lelkészszé választatván, segédlelkészt keresek. Fizetése: lakás, takarítás, íutés, élelmezés, havonkint 15 frt. Szeptember közepe táján kellene az állást elfoglalni. Jelentkezők szíveskedjenek bizonyítványaikat ÍS megküldeni. Szolgálat nyelve magyar. Orosházán. Veres József esperes. Pályázat. A soproni ág. hitv. ev. egyházkerületi tanítóképző intézetben egy rendes tanári szék, melylyel a természettudományok s a mennyiségtan tanítása van egybekötve, az 1896/7. iskolai év elején betöltendő. Pályázhatnak a jelzett szakokra képesített ág. h. ev. tanitóképző-intézeti vagy középiskolai tanárok vagy tanárjelöltek. A középiskolai pályázók közül előnyben részesülnek azok, a kik a természetrajz tanítására vannak képesítve, de a mellett képesek a tanitóképző-intézeti tantervnek megfelelőleg a természettant s mennyiségtant is tanítani. A rendes tanár jövedelme: 1200 frt törzsfizetés, mely idővel 1400 frtra emelkedhető, 250 frt lakbér és öt ízben 100 frtos ötödéves korpótlék. A megválasztott rendes tanár az orsz. nyugdíj intézetnek jogosított és kötelezett tagja. Ha már alkalmazásban levő rendes tanár választatnék meg, akkor ez azonnal véglegesen alkalinaztatik; ha oly pályázóra esnék a választás, a ki oklevéllel bir, de alkalmazva még nem volt, akkor csak egy évi sikeres működés után fog állásában vésrlegesittetni, mely próba évben fizetése 1000 frt, lakbére^ 100 frt leend; ha pedig okleveles pályázó hiányában a tanszék helyettes tanárral töltetnék be, annak fizetése 800 frt és 100 frtnyi lakpénz lesz, s a rendes tanárokat megillető fizetési osztályba csak a próba év elteltével s a tanítóképzői, illetőleg középiskolai tanári oklevél megszerzése után soroztatik be. A megválasztott állását f, év Szept. 1-én tartozik eltoglalni. A kellőleg felszerelt folyamodványok a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület főiskolai nagybizottságához czimezve, legkésőbb augusztus hó 20-ig küldendők be a képzőintézet igazgatóságához. Sopron, július hó Takáts Dénes föisk. felügyelő: -- Az iskolai könyvek megválasztásánál a tekintetes tanitó urak szives figyelmébe ajánljuk Herne Károly elemi iskolai Magyar Nyelvtanát 1. Rész kötve 20 kr. II. Rész kötve 20 kr. III. Rész kötve 26 kr. melyről a sajtó a legnagyobb elismeréssel nvilatkozott. Ezek a legröviö debb és legolcsóbb nyelvtani kézikönyvek. A bírálatok élvezetesnek, könnyűnek, velősnek, képzőnek és a jövőben írandó nyelvtanok mintájának mondják. A tiszai főtiszteletű egyházkerület 1894-ben Kassán tartott egyházkerületi közgyűlésén, hatásköre területére a népiskolákra elrendelte bevezettetni. A kik e könyvekkel behozatal végett meg akarnak ismerkedni, azoknak szívesen szolgálunk mutatványpéldánynyal és a bírálatokkal Stampfet Karolj könyvkiadó Pozsonyban. Budapesten lakó családapa gymnásium I. IV. osztályaiba járó négy fia mellé NEVELŐT keres, a ki azoknak oktatását és gondos, lelkiismeretes nevelését 1896, évi szept, hó 1-tÖl elvállalni hajlandó. Javadalmazás: tökéletes ellátás (u. m. élelmezés, külön kis szoba, fűtés, világítás, takarítás, mosás) évi hatszáz o. ért. forint fizetés. Ez állásban való sikeres működésnek legalább két esztendőre kell terjedni. Kívánatos, hogy pályázó végzett theologus legyen. Bővebb felvilágosítással szolgál e lap szerkesztője, n S m m i m m S m as

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

2. A tordai középtanodáröl.

2. A tordai középtanodáröl. 2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

37. Iktatási esküszövegek

37. Iktatási esküszövegek 37. Iktatási esküszövegek GYÜLEKEZETI FELÜGYELŐ ESKÜJE igaz Isten, / hogy felügyelői tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem;

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése.

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. 4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. Tisztelt Közgyűlés! Szakosztályunknak elmúlt évi működéséről szóló jelentésemnek elkészítése be kell vallanom nehéz feladatot teremtett részemre.

Részletesebben

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok

I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

Több világosságot" Egyházi beszéd.*

Több világosságot Egyházi beszéd.* Több világosságot" Egyházi beszéd.* Alapige: Ezs. 59. r. 9. v. Várjuk a világosságot, de ime nagy homályosságban járunk, Legyen világosság." Mózes próféta előadása szerint így szólott az Ur a teremtés

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt. csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk

Részletesebben

A vezetőket jelölő negyven szó

A vezetőket jelölő negyven szó 1. fejezet A vezetőket jelölő negyven szó Elpusztítja a nemzet minden vezetőjét: a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket, a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

SZERVEZETI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI SZABÁLYZATA A MAfiVARORSZAB EVAfBÊLKUS EGVHÁZEGVETEM LUTHER-OTTHOHAHAK SZERVEZET SZABÁLYZATA MEGÁLLAPÍTOTTA ÉS AZONNAL HATÁLLYAL ÉLETBELÉPTETTE A MAGYARORSZÁG EVAN- GÉLKUS EGYHÁZEGYETEM 942 ÉV NOV HÓ 20-ÁN TARTOTT

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

,t ~===============~ ~ :f fer /!L~

,t ~===============~ ~ :f fer /!L~ i/ii/i//i/iii//ii/iiii!iiiii/iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii/1111111111111111'1111111111111111111111111111111111111iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiilli1\llliii111\111111111\lillll/1\11111 'o 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Részletesebben

KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet.

KERESZTÉNY MAGVETŐ. Vallás és művészet. KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXX éuf. Január Február. 1895. 1-ső füzet. Vallás és művészet. Vallás és művészet, az emberi szellemnek e csodás nyilvánulásai egymással mindig közeli viszonyban állottak. Mindkettő

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények 2011 május 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Vasárnapi értékelve Újság Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság Mérték Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Folyó

Részletesebben

Az eskü. hivatásszerü szolgálatának legsarkalatosabb elve azon szent eskü, melyet felavatása alkalrnával előljárója

Az eskü. hivatásszerü szolgálatának legsarkalatosabb elve azon szent eskü, melyet felavatása alkalrnával előljárója AZ ESKU. ... _-- -- T.'.' Y " ' ' Az eskü. A csendőr hivatásszerü szolgálatának legsarkalatosabb elve azon szent eskü, melyet felavatása alkalrnával előljárója kezébe letesz. Az az ünnepélyes jelenet,

Részletesebben

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény

Részletesebben

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA.

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A pap nem az többé, mint régen volt. Az a mystikus csodálatos légkör, mely egykor körülövezte, kortársaink szemében mindinkább vészit bűbájából. Az egyedül igazhivő' egyház

Részletesebben

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus

Részletesebben

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

The Holy See AD TUENDAM FIDEM The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

Székely Tanintézet Tevelen

Székely Tanintézet Tevelen Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,

Részletesebben

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája. Szervezeti és működési szabályzat 2015.

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája. Szervezeti és működési szabályzat 2015. Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolája Szervezeti és működési szabályzat 2015. Tartalomjegyzék PREAMBULUM... 4 KÜLDETÉSNYILATKOZAT... 5 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Iskolánk rövid története

Iskolánk rövid története 1887 1979 2003 1 Iskolánk rövid története Korszakok, elnevezések: Iskolánk 1887-ben Református Felekezeti Elemi Népiskola néven kezdte meg működését egy 1927/28-as iskolai statisztikai jelentés szerint.

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján

Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján Kereskedelmi Iskolai Tanárképző Intézet sorsának alakulása a 19-20. század fordulóján NAGY Adrienn Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet adrienn.n.z@gmail.com A középfokú kereskedelmi iskolák

Részletesebben

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány I. Mely esetben kell benyújtani? Az alapvető emberi jogok és szabadságok védelméről szóló nemzetközi és hazai szabályozás célja a tisztességes büntetőeljárás

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény és a 2019. évi VI. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Teológia az egyházban. Új bor, új tömlő AZ ÚT 5

Teológia az egyházban. Új bor, új tömlő AZ ÚT 5 Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az

Részletesebben

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL.

MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT ÉVRŐL. 4 MÉRLEGEK És ELŐIRÁNYZAT AZ 1893. ÉVRŐL. Bevétel Mérleg az Országos Állatvédő- Újhelyi Sándor,, mint közgyölésileg megar íny Áthozat 1892. évről (10 darab arany)... Tagsági díjak fejében Államsegély földmivelési

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA

A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA A soproni EÖTVÖS JÓZSEF EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA Pedagógiai Programja 2015 BEVEZETÉS... 4 1. NEVELÉSI PROGRAM... 4 1. 1. Az iskola rövid története... 4 1. 2. Nevelési alapcélok,

Részletesebben

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések

PRAEAMBULUM. Alapvető rendelkezések 1 a. Az alkotmányozó hatalom az Országgyűlés, mint a nemzet képviseletére hivatott testület. Az alkotmány Magyarország legfontosabb jogforrása, a jogrend alapja ugyanakkor nem csak jogszabály, hanem olyan

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

J-ECYZOKONYVe. Ac. H. EV. ECYHAZKERÜLET. l qoz... = Nl\P'Jl\IN t1egtl\rtott = - tiv!. 13f1RU\NGLlGETEN. = f\ TISZ/1l = ÉVIl\UGUSZTUS HO

J-ECYZOKONYVe. Ac. H. EV. ECYHAZKERÜLET. l qoz... = Nl\P'Jl\IN t1egtl\rtott = - tiv!. 13f1RU\NGLlGETEN. = f\ TISZ/1l = ÉVIl\UGUSZTUS HO = f\ TISZ/1l = Ac. H. EV. ECYHAZKERÜLET tiv!. 13f1RU\NGLlGETEN 1906. ÉVIl\UGUSZTUS HO 21--24. l qoz... = Nl\P'Jl\IN t1egtl\rtott = - = KÖZCYOLÉSÉNEK=~= J-ECYZOKONYVe. 000000000000000000 NYOMATOTT NYIREGYHÁZÁN,

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben)

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL. (a évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL (a 2017. évi V. törvény módosításaival egységes szerkezetben) PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára).

Emerson. (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). (Halálának 50 éves és hires úrvacsorai beszédének 100-ik évfordulójára). Április 27-ikén volt 50 esztendeje, hogy Ralph Waldo Emerson, Amerika legkiválóbb gondolkodója 79 éves korában örökre lehunyta szemeit.

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa... Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.

SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE. MAGYARORSZÁGI ÁG. HITV. EVANG. KERESZTYÉN EGYHÁZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALKOTOTT SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK ÉS AZ EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban.

Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban. Szertartások és vallás! szokások az unitárius egyházban. Keresztelés. 1 5-ik közlemény. Isten tisztelése és imádása nincsen sem helyhez, sem időhöz kötve, de az ember életének minden főbb mozzanata kapcsolatba

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve

2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)

Részletesebben

A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN

A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN 1918 1938. ÍRTA JAKABFFY ELEMÉR és PÁLL GYÖRGY l^.m'n.'ii').'' ASTUDIUM KIADÁSA, BUDAPEST, 1939 Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest. Fel. vezető:

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( )

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL ( ) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről tott és fájdalmasan nélkülözött intézményeinkkel ápoljuk a lelki összetartozást, jó sorsunkban ne feledkezzünk meg róluk, amikor azok a megpróbáltatás nehéz idejét élik, a felelőségérzetet, mellyel ezeknek

Részletesebben

lelx~szi'fizet~srenoez~s

lelx~szi'fizet~srenoez~s fl MF\GYF\RORSzAGI AG. H. E\)F\NG. KER. EGYHAZ EGYETEMES NYUGDíJINTÉZETÉNEK ÚJJRSZERVEZÉSE ALKRLMRSÓL EGYETEMES lelx~szi'fizet~srenoez~s, TERVEZETE. ~ KIDOLGOZTA ES AZ EGYETEMES LELKÉSZI TESTÜLETNEK AJÁNLJA:

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium. Nevelési és pedagógiai programja

Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium. Nevelési és pedagógiai programja A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium Nevelési és pedagógiai programja Békéscsaba 2013. 1 Tartalomjegyzék Bevezető Jogi státus alapító okirat; 1. számú melléklet Az iskola nevelési programja Az

Részletesebben

KÜLÖNFÉLÉK. Püspöki vizsgálat. Főt. Ferencz József püspök ur folyó évi julius hó 6-án a toroczkói egyházba száll ki vizsgálatra.

KÜLÖNFÉLÉK. Püspöki vizsgálat. Főt. Ferencz József püspök ur folyó évi julius hó 6-án a toroczkói egyházba száll ki vizsgálatra. KÜLÖNFÉLÉK. Miiiisteri látogatás Kolozsvárt. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister városunkat f. évi junius hó 16-án dr. Markuschowszky min. tanácsos kíséretében látogatásával szerencséltetvén,

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1 ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1. Általános rendelkezések 1.1 1 Az egyesület neve: Bolgár Kulturális Fórum. 1.2 Az egyesület székhelye: 1112 Budapest, Cirmos u. 1-3., B lépcsőház, VIII. em. 47.

Részletesebben

Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos Akadémián

Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos Akadémián Docēre et movēre Bölcsészet- és társadalomtudományi tanulmányok a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar 20 éves jubileumára. pp. 123 128. Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos

Részletesebben

Hagyatéki. Vonatkozó jogszabályok:

Hagyatéki. Vonatkozó jogszabályok: Hagyaték Vonatkozó jogszabályok: A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény A hagyatéki eljárás egyes cselekményeiről szóló 29/2010. (XII.31.) KIM rendelet Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015)

A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) A VÁLASZTÁSI ELJÁRÁS LEBONYOLÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL (2013-2014-2015) Valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testület és tisztségviselő megbízatása 6 éves választási ciklusra

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1] Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában

A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki mérnök dinasztia szerepe a Körös-vidéki folyók szabályozásában A Bodoki Károly Vízügyi Múzeum megalakulásának 40. évfordulójára készített poszter képanyaga Készítette: dr. Vasas Ferencné 2014.

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. október 1-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 112/2018.(X.01.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1. GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY 2013-2014. FELADATLAP 1. 1 Kedves Diákok, kedves Kollégák! A Géfin Gyula emlékverseny három feladatlapja három, némileg eltérő tematika köré fog csoportosulni. A köztük lévő kapcsolatot

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZAT Név: Vadosfai Evangélikus Egyházközség Székhely: 9346 Vadosfa, Kossuth u.13., Telefon: 20/824 6887 e-mail: vadosfa@lutheran.hu honlap: http://vadosfa.lutheran.hu Egyházon

Részletesebben