PÁLYÁZATI FELHÍVÁS évi. Fővárosi Városrehabilitációs Keretből. társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek. felújítási munkáinak támogatására

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi. Fővárosi Városrehabilitációs Keretből. társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek. felújítási munkáinak támogatására"

Átírás

1 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS évi Fővárosi Városrehabilitációs Keretből társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási munkáinak támogatására A Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és pályázati eljárás rendjéről szóló többször módosított 2/2005. (II.10.) Főv. Kgy. rendeletben biztosított jogkörében eljárva pályázatot ír ki a volt állami tulajdonú* lakások privatizációja során alakult társasházas, valamint az ún. tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási költségeinek támogatására. Pályázatot a 6** vagy annál több lakásos társasházas és lakásszövetkezeti lakóépületek nyújthatnak be. * Megjegyzés: volt állami tulajdonú lakások során kialakult társasházi lakóépület alatt, az állami tulajdonból az önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 107. (1) bekezdés e) pontja alapján önkormányzati tulajdonba került bérlakások elidegenítése során megalakult társasházak értendők. ** Megjegyzés: nem számit be a lakásszámba a társasházas és a lakásszövetkezeti lakóépület osztatlan közös tulajdonában lévő lakások, illetve a nem lakás célú helyiségek. I. A pályázatot a társasházi közösség, lakásszövetkezet osztatlan közös tulajdonában lévő épületrészek alábbi felújítási- és korszerűsítési munkáira lehet benyújtani, az alábbi felsorolás egyben a bírálatkor alkalmazott prioritási sorrend is: Épületek közös tulajdonú részeinek felújítására, cseréjére, ezen belül: a) kémények felújítására, a FŐKÉTÜSZ felújítást kötelező erővel előíró szakvéleménye alapján, b) tető felújítására, c) függőfolyosó tartószerkezetének felújítására, d) homlokzat felújításra,lépcsőház felújítására (valamint a kapcsolódó közös közlekedő területek, pl. kapualj felújítására) e) épületgépészeti berendezések létesítése, felújítása és korszerűsítése keretében az épületet ellátó gáz alapvezeték felújítására, f) az épület fő tartószerkezeti elemeinek felújítására, g) felvonó felújítására, h) vízszigetelések javítására.

2 II. A társasházas és lakásszövetkezeti lakóépületek pályázatot nyújthatnak be: A városrehabilitációs célterületeken lévő társasházas és lakásszövetkezeti lakóépületek, az I. pontban felsorolt közös tulajdonban lévő épületrészek felújítási és korszerűsítési költségeinek támogatására. A munkanemek felsorolása egyben a támogatás elbírálásának prioritási sorrendjét is jelenti a pályázati kiírás VI. pontjában megfogalmazottak szerint. A keretből elnyerhető támogatás forrása: a fővárosi lakásértékesítési számlán elkülönített összeg összege: legfeljebb az összköltség 15 %-a lehet, formája: vissza nem térítendő támogatás. A támogatás összege legfeljebb a tervezett összköltség 15 %-a lehet, de nem lehet nagyobb, mint a kerületi önkormányzat által biztosított vissza nem térítendő támogatás összege. A pályázatnak tartalmaznia kell III. 1.) Az ingatlan tulajdoni törzslapjának hiteles másolatát és 60 napnál nem régebbi hivatalos helyszínrajzot, 2.) a társasházas lakóépület alapító okiratának hiteles másolatát, amelyből megállapítható, hogy a társasház a volt állami tulajdonú lakások privatizációja során alakult meg. Kivételt képeznek azok a társasházak, amelyek a vagy évek bármelyikében a fővárosi városrehabilitációs pályázaton nyertesek voltak és a kiíró adatbázisában már szerepel az alapító okiratuk. 3.) lakásszövetkezet esetén a szövetkezet alapszabályának hiteles másolatát mellékleteivel együtt, kivéve azon lakásszövetkezeteknek, amelyek vagy évek bármelyikében a fővárosi városrehabilitációs pályázaton nyertesek voltak, és a kiíró adatbázisában már szerepel az alapszabályuk. a) és hitelt érdemlő igazolást arról, hogy a lakásszövetkezet az ún. tanácsi célcsoportos formában valósult meg, (igazolás a LÉTÉSZ-től kérhető) b) a pályázati felhívás 3. sz. melléklete szerinti nyilatkozatot, érintettség fennállása esetén a 4. sz. melléklet szerinti közzétételi kérelmet is. 4.) eredeti banki igazolást arról, hogy a társasházas lakóépület illetve a lakásszövetkezet saját bankszámlával rendelkezik, 5.) a tervezett felújítási munkák leírását és megvalósításának tervezett ütemezését az 1. sz. melléklet szerinti adatlapon, 6.) hatóság által kötelezően előírt munka esetén a hatósági határozat másolatát, kéményfelújítás esetén a FŐKÉTÜSZ felülvizsgálati szakvéleménye másolatát. Érvénytelen az a pályázat, amelyből hiányoznak az előbbiekben felsorolt eredeti, vagy hitelesített dokumentumok. A dokumentumok hiánypótlására nincs mód.

3 IV. Pénzügyi rendelkezések 1.) A pályázaton elnyerhető támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. 2.) Társasházi közösségek, lakásszövetkezetek akkor kaphatnak vissza nem térítendő támogatást, ha a lakóépületek fekvése szerint illetékes kerületi önkormányzat is biztosít vissza nem térítendő támogatást a pályázat szerinti felújításhoz. 3.) A pályázaton elnyert támogatás a kivitelezési munkák közvetlen költségeire és a műszaki ellenőrzés költségeire használható fel. 4.) Az elnyert támogatások a nyertes pályázók részére pénzeszköz átadás-átvételi megállapodások (továbbiakban: megállapodás) keretében kerülnek átadásra. 5.) A megállapodást a pályázat eredményéről való értesítés kézhezvételét követő 60 napon belül kell a nyertes pályázónak aláírva visszaküldeni. Ellenkező esetben a pályázó a támogatást elveszíti. 6.) A megállapodás nem módosítható. 7.) A támogatások pénzeszközeinek átadására csak a megállapodásban rögzített munkák elvégzéséről az adott cím és mennyiség szerinti feladatra szóló, tételesen kiállított és kollaudált számlák alapján kerül sor olyan arányban, ahogy a pályázó a támogatást elnyerte. 8.) Az elnyert támogatás a pályázati év május 31-ét követően elkezdett munkák finanszírozására használható fel. 9.) A nyertes pályázó az elnyert támogatást a megállapodásban megjelölt befejezési határidőt követő legfeljebb 12 hónapig használhatja fel. A megjelölt határidőig fel nem használt támogatást a pályázó elveszíti. 10.) A pályázaton elnyert, de fel nem használt pénzeszközök a Keretben maradnak. 11.) A Fővárosi Közgyűlés jogosult az igénybe vett támogatás felhasználásának ellenőrzésére. V. A pályázatok elbírálása 1. A pályázatokat a Fővárosi Közgyűlés bírálja el a 2/2005. (II.10.) Főv. Kgy. rendelet szerint, a társasházas és lakásszövetkezeti lakóépület fekvése szerint illetékes kerületi önkormányzat előminősítését is figyelembe véve. Az I.) pont szerinti munkanemek felsorolása a pályázatok elbírálási sorrendjét is jelenti. 2. A pályázati igények kielégítése az I.) pontban megjelölt sorrendben történik. A pályázati támogatások aránya nagy számú pályázat esetében a maximális támogatásnál (15%) kevesebb is lehet. Amennyiben a tervezett munka elvégzését baleset, vagy életveszély elhárítása miatt hatósági határozat kötelező erővel írta elő, az I) pontban felsorolt munkanemek közül az a munka elsőbbséget élvez az elbírálás folyamán.

4 A rendelkezésre álló pénzeszköz: ,-Ft, azaz százkilencvenmillió forint. A pályázatok benyújtásának módja: az összes melléklettel együtt 1 eredeti pld-ban kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: november 30. (péntek) A pályázatok benyújtásának helye: a társasházas illetve lakásszövetkezeti lakóépület fekvése szerint illetékes kerületi önkormányzat. A pályázatok elbírálásának határideje február 28. A pályázat eredményéről minden társasházas és lakásszövetkezeti lakóépületet írásban értesítünk. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály Települési Értékvédelmi Osztály Bácskai Béláné tel.: Faithné Chikán Andrea tel.: Budapest, Mellékletek jegyzéke: 1. sz. melléklet Adatlap 2. sz. melléklet Városrehabilitáció célterületei 3. sz. melléklet Nyilatkozat 4. sz. melléklet Közzétételi kérelem

5 1.sz. melléklet ADATLAP Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával megvalósult beruházásról társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet által benyújtott pályázatok esetében A társasházas illetve lakásszövetkezeti lakóépület címe:..... A közös képviselő, illetve szövetkezeti elnök neve, címe, telefonszáma: Az épület összes lakásainak száma: ebből természetes személy (egyéni állampolgár) tulajdonában: önkormányzati tulajdonban: egyéb jogi személy (pl.kft.,betéti társaság, stb.) tulajdonában db lakás, db lakás db lakás db lakás. A tervezett felújítási munkanemek felsorolása (csak meg nem kezdett munkákkal lehet pályázni!) munkanem:... költség: A felújítások tervezett összköltsége:... A felújítási költségek forrásainak tervezett megoszlása: ( ezer Ft-ban) Társasház, ill. lakásszövetkezet saját Vállalása Kerületi Önkormányzattól igényelt támogatás Fővárosi Önkormányzattól igényelt támogatás Igényelt kedvezmény mértéke Kötelezően becsatolt mellékletek felsorolása: 1.). 2.). 3.). 4.).

6 5.). Budapest, (közös képviselő, szövetkezeti elnök)

7 2.sz. melléklet Városrehabilitáció kiemelt területei A városrehabilitációs célterületek: a városrehabilitációs súlyponti területek, a lakótelepek, a főútvonalak mentén lévő épületek, valamint a kerületi önkormányzatok által kijelölt kerületközpontok területei. Városrehabilitációs súlyponti területek: 1. A városrehabilitáció belső súlyponti területe A Rákos patak - M3 nyomvonala - Budapest-Szolnok vasútvonal nyomvonala - Budapest- Győr vasútvonal nyomvonala - Karolina út - Villányi út - Budaörsi út - Jagelló út - Böszörményi út - Kékgolyó utca - Városmajor utca - Csaba utca - Krisztina körút - Ezredes utca - Keleti Károly utca - Margit körút - Török utca - Frankel Leó út - Ürömi út - Szépvölgyi út - Bécsi út - Kiscelli út - Pacsirtamező utca - Perc utca Duna által határolt terület. 2. A városrehabilitáció átmeneti súlyponti területe A Kerepesi út - Sárga rózsa utca - Pesti határút - Határhalom utca - Jászberényi út - Tarkarét utca - Bogáncsvirág utca - Fátyolka utca - Meténg utca - Kozma utca - Felsőcsatári út - Hangár utca - Ferihegyi repülőtérre vezető út - Határ út - Helsinki utca - Gubacsi híd - Ady Endre út - II. Rákóczi Ferenc út - Rózsa utca - Duna - Árasztó út - Budapest-Székesfehérvár vasútvonal nyomvonala - Fehérvári út - Budapest-Győr vasútvonal nyomvonala - Budapest- Szolnok vasútvonal nyomvonala által határolt terület. Városrehabilitációs akcióterületek: a városrehabilitációs súlyponti területeken belül lévő olyan összefüggő városias beépítésű területek, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés külön határozatában városrehabilitációs akció területté nyilvánít évben a 2/2005. (II.10.) Főv. Kgy rendelkezései alapján nincs érvényes fővárosi városrehabilitációs akcióterület.

8 3.sz. melléklet NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.)

9 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll a(z) pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll a(z) pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás

10 4. sz. melléklet KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettségéről A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy, pályázó esetén!).

11 Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy, pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja. c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: - Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. - Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneság- beli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér. d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság, pályázó esetén!). Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó):......

12 A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér. e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert ea.) vezető tisztségviselője, eb.) az alapítvány, kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, ec.) vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja, a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója. Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):.. A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):... Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja. A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér. Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás

13

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére

Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Budafok-Tétény Budapest XXII. ker. Önkormányzat Polgármester SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a társasházas és szövetkezeti lakóépületek felújításának

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

ADATLAP. A társasházas illetve lakásszövetkezeti lakóépület címe:... ... ... ...

ADATLAP. A társasházas illetve lakásszövetkezeti lakóépület címe:... ... ... ... 1.sz. melléklet ADATLAP Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával megvalósult beruházásról társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet által benyújtott pályázatok esetében A társasházas illetve

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására Készítette: Előterjesztő: Előterjesztés egyeztetve:

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI ŰRLAP A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására A pályázat kiírója: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete I.RÉSZ: A PÁLYÁZÓ 1.A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2011. évi. Fővárosi Városrehabilitációs Keretből. társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek. felújítási munkáinak támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2011. évi. Fővárosi Városrehabilitációs Keretből. társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek. felújítási munkáinak támogatására 1. sz. melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2011. évi Fővárosi Városrehabilitációs Keretből társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási munkáinak támogatására A Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Városrehabilitációs

Részletesebben

P á l y á z a t i f e l h í v á s

P á l y á z a t i f e l h í v á s P á l y á z a t i f e l h í v á s A Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Szociálpolitikai, valamint a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottsága a Fővárosi Városrehabilitációs Keretből juttatható támogatás

Részletesebben

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok

Részletesebben

2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatására, Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét

Részletesebben

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet 34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a kerületi ingatlanállomány javítása érdekében a társasházak, valamint a lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának pénzügyi támogatására

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására A Magyar Országgyűlés Emberi

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi civil keret felosztására pályázati felhívás

Részletesebben

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be, Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,

Részletesebben

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete figyelemmel az 1949. évi XX. törvény A Magyar

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT 1. sz. nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Velence Város Önkormányzata pályázatot ír ki civil szervezet részére a 2015. évi költségvetés elkülönített

Részletesebben

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: Hatálybalépés ideje: Megalkotás napja:......

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: Civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Előterjesztés Medina Község Önkrmányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Tárgy: Helyi civil szervezetek számára 2015. évi működési pályázat meghirdetése Előterjesztő és előadó: Vén

Részletesebben

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 2013.

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 2013. Beérkezett Sorszám FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI ADATLAP Sz A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 1. A pályázó alapadatai 2013. A pályázó szervezet (magánszemély)

Részletesebben

Pályázatot nyújthat be:

Pályázatot nyújthat be: PÁLYÁZATI KIÍRÁS CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi támogatására Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára elkülönített

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Fadd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ 2016. ÉVI TÁMOGATÁSRA Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

Battonya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.27.) önkormányzati rendelete

Battonya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.27.) önkormányzati rendelete 1 Battonya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.27.) önkormányzati rendelete a helyi egyesületek, alapítványok, civil szervezetek pénzügyi támogatásáról (a 8/2016. (IV.01.) önkormányzati

Részletesebben

SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK 2014. ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK 2014. ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK 2014. ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA 1. Papkeszi Községi Önkormányzat pályázatot hirdet a civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló 5/2010. (IV.1.) Önkormányzati rendelete

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (IV.30.) önkormányzati rendelete a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatásának rendjéről (egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

I. Fejezet Bevezető rendelkezések. 1. A rendelet alapelvei, célja

I. Fejezet Bevezető rendelkezések. 1. A rendelet alapelvei, célja Tápióság Község Önkormányzat Képviselő-testületének A 7/2013.(III.29.) önkormányzati rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt 6/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a helyi önszerveződő közösségek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 29-i rendes ülésére 30. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 29-i rendes ülésére Tárgy: Pályázati felhívás a sportszervezetek 2012. évi támogatására,

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (VI.04.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Mályi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 12/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelete

Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 12/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelete Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 12/2014. (XI.19.) önkormányzati rendelete Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2014. (XII.18.). önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2014. (XII.18.). önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2014. (XII.18.). önkormányzati RENDELETE A civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok

Részletesebben

23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete. is - a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról

23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete. is - a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról Budapest K6bányai Önkormányzat (a továbbiakban : Önkormányzat) Képvisel6-testülete

Részletesebben

Pályázati adatlap. a kispesti sportszervezetek szabadidősport tevékenységének támogatására 2009.

Pályázati adatlap. a kispesti sportszervezetek szabadidősport tevékenységének támogatására 2009. Pályázati adatlap a kispesti sportszervezetek szabadidősport tevékenységének támogatására 2009. 1. A pályázó szervezet neve, székhelyének címe: 2. A pályázó szervezet vezetőjének neve, lakcíme, telefonszáma,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

f) ismeretterjesztés, g) testvér-településekkel kapcsolatos tevékenység, h) természetvédelem, környezetvédelem, műemlékvédelem, h gyermek- és ifjúságv

f) ismeretterjesztés, g) testvér-településekkel kapcsolatos tevékenység, h) természetvédelem, környezetvédelem, műemlékvédelem, h gyermek- és ifjúságv Bélapátfalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásáról Bélapátfalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, hatálya Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (III.25.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Felhívás. Ravazd Község Önkormányzata pályázatot hirdetnek a Civil szervezetek számára kiírt támogatási keret címmel évre vonatkozóan.

Felhívás. Ravazd Község Önkormányzata pályázatot hirdetnek a Civil szervezetek számára kiírt támogatási keret címmel évre vonatkozóan. Felhívás Ravazd Község Önkormányzata pályázatot hirdetnek a Civil szervezetek számára kiírt támogatási keret címmel 2011. évre vonatkozóan. Felosztható keret: 200.000,- Ft Támogatás célja: A szervezetek

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések LÉBÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2014. (II.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Lébény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 12-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 12-ei rendes ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu Ügyiratszám: 3198/2011.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS kulturális tevékenységek támogatására Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága - 2015. év A Budapest Főváros IX. Kerület

Részletesebben

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG Cegléd Város Önkormányzatának Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottsága pályázatot hirdet 2011. évi Sport keretből elnyerhető, ceglédi székhelyű sportegyesületek működési támogatására A felosztható

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Előszállás Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Pályázati kiírás a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2014. évi támogatására

Pályázati kiírás a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2014. évi támogatására Pályázati kiírás a Biatorbágyon működő civil szervezetek 2014. évi támogatására Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Ferencvárosban szolgálatot teljesítő egyházi jogi személyek és vallási tevékenységet végző szervezetek részére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális,

Részletesebben

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2016. (II. 01.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról 1

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2016. (II. 01.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2016. (II. 01.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete a Magyarország

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18-i ülésére Iktató szám: Sz-118/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Javaslat Budapest

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában (A pályázat kódszáma: KÜM-2011-7) A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezeténél

Részletesebben