Hírek, információk a drogerie marktról. első újságunk, a Belmondó kivonatát

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírek, információk a drogerie marktról. első újságunk, a Belmondó kivonatát"

Átírás

1 Hírek, információk a drogerie marktról március Kedves Szerkesztők! első újságunk, a Belmondó kivonatát olvashatják, melyet munkatársaink szerkesztenek. Kiemeltük azokat a témákat, melyek az Önök számára is érdekesek, és mindannyiunkat foglalkoztatnak. Az idei év kiemelt jelentőséggel bír, hiszen idén ünnepeljük a magyarországi vállalat fennállásának 20. évfordulóját. Ezt a számunkra olyan fontos jubileumot méltó módon a társadalmi szerepvállalás jegyében ünnepeljük, nem csak vásárlóinkkal, dolgozóinkkal is. Egy nap másokért név alatt kollégáinkkal közösen szeretnénk felhívni a közvélemény figyelmét az önkéntesség fontosságára. A februárban indult programra már karácsony táján elkezdtük a ráhangolódást. A dm önkéntesei aktívan részt vettek a budapesti Felvonulási téren felállított MikulásGyár munkájában, majd februárban a dm központi és raktári dolgozói pirosba öltöztek, hogy a Szemem Fénye Alapítvány felhívására kifejezzék együttérzésüket a beteg gyermekek és családjaik iránt. Az elmúlt negyedév több saját márkás és márkatermék-újdonsággal is szolgál, melyeket szintén megismerhetnek ebből a hírlevélből. Üdvözlettel: Kanyó Roland Marketing és PR menedzser TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Mikóczi Gabriella, Fejes-Mudra Edit PR-asszisztensek dm kft., DEPO Pf.4, 2046 Törökbálint tel.: / , ill / Facebook-elérhetőség: TARTALOM/2013/1 2 eseménynapló 2 eseménynapló Együtt a babákért 3 eseménynapló Öltözz pirosba 3 eseménynapló 4 aktuális Egy nap másokért 5 aktuális 20 éves a dm Önkéntes munkával és nagy értékű adománnyal támogatta a dm drogerie markt a MikulásGyárat 5 millió forintot adományozott a Procter & Gamble és a dm olimpiai iskolák sportfejlesztésére 7 dm-márka dm-márkás termékújdonságok 9 áruismeret Nem csak kismamáknak 10 áruismeret Alnatura gyümölcslé egy pohár egészség! 12 aktuális Mi újság a dm-honlap háza táján? 12 aktuális Kismama-találkozó

2 2 eseménynapló ÖNKÉNTES MUNKÁVAL ÉS NAGY ÉRTÉKŰ ADOMÁNNYAL TÁMOGATTA A DM DROGERIE MARKT A MIKULÁSGYÁRAT A MikulásGyár Magyarország legnagyobb jótékonysági eseménye, melynek köszönhetően 2012-ben több mint rászoruló karácsonyát tették szebbé. Az Alapítvány küldetése karácsony alkalmával a szociálisan hátrányos helyzetű egyének és családok támogatása a Kárpát-medencében. Ehhez a nemes célhoz járult hozzá tavaly decemberben a dm drogerie markt is, 14 raklap karácsonyi dekorációs kiegészítővel. Cégvezetői döntés alapján egy nagyobb mennyiséggel segített a dm azoknak, akiknek a karácsonya jóval szerényebb keretek között, vagy egyáltalán nem valósult volna meg. 14 millió forint értékben volt lehetősége a drogériának karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat és dekorációs kellékeket adományozni a szervezet javára, hogy aztán rendeltetésének megfelelően szétossza azokat a rászorulók között. Az adománnyal támogatott cél a MikulásGyár által segített szegény sorsú családok karácsonyának szebbé, színesebbé tétele volt. Nemcsak a cégvezetőség, de maguk a kollégák is nagyon elkötelezettek a jó ügy iránt. December közepén ugyanis öt napon keresztül összesen 51 dm-es vállalt önkéntes munkát a Gyárban. Feladatuk a beérkezett adományok fogadása, osztályozása és csomagolása volt, ami a hideg időben nem mindig volt egyszerű feladat. A munkatársak nagyon pozitívan élték meg a MikulásGyárban eltöltött pár órát, ami igazi lelki feltöltődést jelentett számukra. EGYÜTT A BABÁKÉRT 6550 csomag pelenkát adtunk át 262 családnak Az idei év igazán jól indult 262 család számára. Ők ugyanis a dm vásárlóinak köszönhetően fél évre elegendő pelenkamennyiséghez jutottak. A pelenkákat a Pampers biztosította, az átadásban pedig a Katolikus Karitász volt a dm segítségére. Február 13-án öt család személyesen a dm és a Procter & Gamble képviselőjétől vehette át a 25 csomag pelenkát. A kampány keretein belül a dm vásárlóinak köszönhetően összesen 6550 csomag pelenkát adott át a vállalat és partnerei 262 család számára. Az idei évben közel active beauty törzsvásárló ajánlotta fel pontjait a jó ügy érdekében. Ez közel 500 fővel több, mint előző évben. Bízva abban, hogy a program sikereit felül lehet még múlni, idén novemberben ismét megszervezésre kerül majd a dm Együtt a babákért kampánya.

3 3 eseménynapló ÖLTÖZZ PIROSBA A dm munkatársai idén immár második alkalommal csatlakoztak a Szemem Fénye Alapítvány Öltözz pirosba! mutasd ki a szereteted programjához, amellyel a beteg gyermekek és családjaik támogatására szerették volna felhívni a figyelmet, valamint anyagi támogatást gyűjtöttek a pécsi Dóri Ház számára február 15-én a dm központi irodája, törökbálinti és érdi raktárai pirosba borultak. A megmozduláshoz rengeteg kolléga csatlakozott. A pirosba öltözött emberek délután gyűltek össze a raktárakban és a recepción egy közös fotó elkészítéséhez, hogy így üdvözöljék a beteg gyermekeket. Idén egyébként sokkal többen csatlakoztak az akcióhoz, mint tavaly, ez az összegyűjtött adomány mértékében is megmutatkozott. 5 MILLIÓ FORINTOT ADOMÁN YOZO T T A PROCTER & GAMBLE ÉS A DM OLIMPIAI I SKOL ÁK SPORTFEJLESZTÉSÉRE A Procter & Gamble, a dm Magyarország és a Magyar Olimpiai Bizottság közös kezdeményezése révén 5 hazai olimpiai iskola részesült 1-1 millió forintos támogatásban, melyet új sportszerek vásárlására és sportpályafejlesztésre fordíthatnak az intézmények. Ünnepélyes díjátadón vehette át január 28-án az 5 nyertes olimpiai iskola igazgatója az 1-1 millió forintos támogatásról szóló emlékplakettet a Procter & Gamble, a dm Magyarország és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőitől. A Procter & Gamble (P&G) és a dm a londoni olimpiai játékok előtt hirdette meg közös adománygyűjtési akcióját, melynek keretében minden vásárló, aki július 1. és szeptember 30. között a dm üzletláncban P&G- termékeket Pampers, Gillette, Ariel, Lenor, Pantene, head & shoulders, Always, Wella márkákat vásárolt, minden termék után 5 forinttal támogatta a magyar gyerekek sportolási lehetőségeit. A dm az egészséges életmód nagykövete, az Együtt egymásért név alatt cégünk 4 társadalmi felelősségvállalási kampányt dolgozott ki, melyek középpontjában a gyermekek és a fiatalkorúak egészsége áll. A drogéria azért az ifjú korosztályt választotta támogatandó csoportnak, mert ismeretes, hogy az első és másodlagos szocializáció során elsajátított viselkedésminták az egész életükre kihatnak majd. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Procter & Gamble vállalattal együttműködve a dm-vásárlóknak köszönhetően a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül olimpiai iskolák részesülhetnek támogatásban, melyek általuk fontosnak vélt sportpálya és sportfelszerelések fejlesztésére fordíthatnak. mondta el a dm PRmenedzsere, Kanyó Roland. A támogatás elnyeréséért pályázaton indultak az iskolák, a Magyar Olimpiai Bizottság és a P&G közösen három budapesti és két vidéki iskolát választott ki nyertesként. A Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, dr. Jakabházyné Mező Mária ellenőrizte a magyarországi 24 olimpiai iskola sportpályáit, öltözőit, tornatermeit. A helyszíni bejárások után az iskolák igazgatói elküldték elképzeléseiket, terveiket, hogy tulajdonképpen mivel, hogyan is lehetne komfortosabbá tenni az iskolai sportolást, ezzel inspirálva a tanulókat a rendszeres mozgásra. Ez alapján került ki az öt győztes iskola neve. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Procter & Gamble célja közös: mozgásra ösztönözni a fiatal generációt, ez pedig megvalósítható a megfelelő sportolási körülmények megteremtésével. Köszönjük a támogatást! emelte ki a MOB főtitkára, Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok vívó. A budapesti Hajós Alfréd Általános Iskola tornatermének és öltözőinek felújítására, valamint az udvari aszfaltos és salakos sportpályáinak modernizálására fordítja a támogatást. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában is megújulnak a sportpályák, míg a Kolonics György Általános Iskolában a kézilabdapálya öltözik új köntösbe. A tiszaföldvári Papp Bertalan Ószőlősi Általános Iskolában javításra kerül a tornaterem sportpadlózata, a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola pedig új sportszerekkel udvari kosárlabdaállványokkal, kültéri asztalitenisz-asztallal, kézilabdákkal, futópaddal, tollasütőés floorballkészlettel ösztönzi tanulóit a mozgásra.

4 4 aktuális EGY NAP MÁSOKÉRT Országos program az önkéntesség jegyében A dm idén ünnepli magyarországi működésének 20. évfordulóját. Ezt a vállalat számára fontos jubileumot méltó módon, a munkatársaival közösen szeretné megünnepelni a cég február 1. és június 15. között Egy nap másokért! néven, az önkéntesség jegyében, most első alkalommal dolgozói számára szervez társadalmi felelősségvállalás kampányt. A drogéria az elmúlt 20 évben elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód és a szociálisan hátrányos helyzetben élő családok, gyermekek támogatása mellett. Ezen törekvéseit az évek során több társadalmi felelősségvállalás kampány kísérte és kíséri jelenleg is ban programjaiba a civil szervezeteket is szeretnénk bevonni. Az Egy nap másokért! kampány célja, hogy a dm Magyarország munkavállalói a munkaidejükből 1 napot arra fordítsanak, hogy országszerte, önkéntesen, gyakorlati tudásuk felhasználásával segítsenek civil szervezeteknek, közösségeknek. Ezzel felhívva az emberek figyelmét az önkéntes munka fontosságára, s így biztosítva lehetőséget a személyes fejlődésre. Országos hálózat lévén bízunk abban, hogy rálátást szerezhetünk azokra a civil szervezetekre, akik helyi szervezet lévén nem kapnak akkora hangsúlyt az országos médiában, de tevékenységük helyi szinten jelentős és fontos. Dolgozóink számára a programban való részvétel önkéntes. Bízunk abban, hogy sok munkatársunk érez majd indíttatást arra, hogy egy napját mások megsegítésének szentelje, és a dm segítő keze sok helyre elér majd országszerte. Biztosak vagyunk abban, hogy a környezetében mindenki tud olyan szervezetekről, akik mások jólétéért vagy környezetünk jobbá tételéért munkálkodnak. Ezeknek a szervezeteknek sokszor nem az anyagi segítség a legfontosabb. Gyakran emberhiányban szenvednek. A mi életünkből csak egy nap, de nekik felbecsülhetetlen segítség mondta a programról Józsa Mariann cégvezető. A dm filozófiájában az ember áll a középpontban. Ezalatt nemcsak a vásárlókat, de dolgozóit is érti. Fontos számára, hogy munkatársai azonosulni tudjanak a vállalat célkitűzéseivel, és programjait magukénak érezzék. Azok a munkatársaink, akik már részt vettek a programban, nagyon pozitív élményekről számoltak be, és felejthetetlen tapasztalatokat szereztek nyilatkozta Kanyó Roland, a cég PR-menedzsere. Örömmel tapasztaljuk azt is, hogy munkatársaink aktívan ajánlanak figyelmünkbe helyi szervezeteket, így segítve elő, hogy a dm segítő keze országszerte minél több helyre elérjen. A drogéria várja befogadó szervezetek jelentkezését is, akiknek segítségre lenne szükségük. A programról bővebb információ kérhető az címen.

5 5 aktuális 20 ÉVES A DM Jubileumok, évfordulók alkalmával személyes életünkben is hasznos megállni és megemlékezni az elmúlt idők eseményeiről, nagyobb mérföldköveiről, levonva a tanulságokat. Az eredmények számbavételéből új erőt tudunk meríteni a jövő kihívásaival szemben, és újabb célokat tudunk kitűzni magunk elé. Ugyanakkor meg kell tudni állni, ünnepelni is az elért sikereket. Ezt teszi a dm drogéria is, amely idén ünnepli magyarországi cégalapításának 20. évfordulóját. Az első-dm üzlet 1993-ban nyílt meg Budapest külvárosában, az Üllői úton. Az akkor még diszkont jelleggel működő üzletet hamarosan több egység is követte eleinte Nyugat-Magyarországon, majd a keleti régióban. A dinamikus terjeszkedésnek köszönhetően 2000-ben már a 100. dm-üzlet nyitását ünnepelhette a vállalat Eközben több mérföldkőhöz is elérkezett a drogéria ben került kialakításra a központi raktár és az irodai központ a törökbálinti Depóban, így a boltonkénti kisgépes megrendeléseket összesítve teljesítették a szállítók, és az áru onnan került kiszállításra a hálózatba ben indult útjára a dm look program, ami később kiegészült egy akkor újdonságnak számító Sminkroadshow-val is. A 2000-es évforduló az arculatban is nagy változást eredményezett. A virágszirmos logót egy új, lendületes, a kor elvárásaihoz alkalmazkodó dm-embléma váltotta fel, a diszkont jellegből fiatalos, jövőbe mutató irányt hozott a vállalat életébe ban kerek szülinapját ünnepelte a dm, 10 éves lett a drogérialánc. Ki ne emlékezne a szülinapi kampány reklámarcaira, Orsira, a tinilányra, Annára, a természetes szépségre, Juditra, a családanyára és Tündére, az üzletasszonyra!? A program a vevőlojalitást erősítő promóciók előfutára volt a dm életében. Ebben az évben indította útjára a vállalat az első direkt marketing alapú programját, amely kifejezettem egy szegmentált célcsoport, a kismamák számára készült. Baba bónusz név alatt azóta is töretlen sikernek örvend a kismamák körében. Szintén ebben az évben, haladva a korral, címen útjának indult a dm honlapja.

6 6 Promóció időtartama: Ünnepeljünk együtt! A dm minden egyes eladott 200-as labda árának teljes összegével és a Segítőforint emblé mával megjelölt termékek árából termékenként Ft-al támogat országosan 200 óvodát. aktuális A 2004-es évtől a dm rendkívül dinamikus fejlődésnek indult. Mind terjeszkedésben, mind pedig a vásárlókkal való kommunikációban ben Kedvezmények Világa névvel törzsvásárlói programot indított. A program négy évig futott töretlenül, letéve ezzel a későbbi plasztikkártyás törzsvásárlói program alapjait. Gyûjtse a pontokat, és vásároljon 15% kedvezménnyel! Már 10 pont után ajándék kuponfüzet! A promóció 2006 január 2-tól visszavonásig érvényes! az új irány éveként maradt fenn a dm történetében. Ez volt ugyanis az az év, amikor a drogéria megszervezte az első társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programját, az Érezd jól magad, éld egészségesen az életed kampányt. A kampány célja az volt, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészséges életmód fontosságára. Mindemellett a programból származó bevételből millió forintot adományozott a Heim Pál Gyermekkórház Alapítványának, amely az összegből életmentő műszereket vásárolt az új, akkor kialakításra került gyermeksürgősségi osztályra, valamint a Peter Cerny Gyermekmentő Szolgálatnak, amely egy új mentőautót vásárolt az adományból. Innentől kezdve a dm az egészségmegőrzés nagyköveteként a gyermekek egészségtudatosságra nevelését tűzte ki célul, és ezen zászló alatt évről évre új programot indított, hogy elősegítse egy egészséges generáció felnövekedését. A 200. üzletet 2007-ben nyitotta meg a vállalat, és ezzel egyidejűleg a 200 x dm kampányt is elindította, amellyel 200 óvodát támogatott egyenként forint értékű játékvásárlási utalvánnyal, a gyermekek készségfejlesztését szorgalmazva. A gyógyszer-liberalizációnak köszönhetően a dm-üzletek polcain is elérhetővé válnak a vény nélkül kapható gyógyszerek. az is, hogy tanulhasson az ember, ha szeretne Májusban útjára indult az Együtt a mozgás öröméért kampány, melynek célja az volt, hogy mozgást vigyen a dm az iskolákba. A kampány mérlege: négy hónap, 40 millió forint, 347 pályázó iskola és több ezer sportoló gyermek. A törzsvásárlói program megújuláson ment keresztül, 2009-től megszűnt a gyűjtőfüzet, és felváltotta a plasztikkártyás elektronikus pontgyűjtögetés. A program mára több mint 1 millió taggal büszkélkedik dm Együtt a mozgás öröméért! Vásároljon és vigyünk mozgást az iskolákba! A dm minden egyes eladott START-csomag árának teljes összegével és a SuliForint emblémával megjelölt termékek eladása után termékenként 20 forinttal országosan 40 általános iskolát támogat. active beauty világa MINTA VIOLA Karte_RZ_pers_PAN_HU.indd :06:05 Uhr A 2010-es év is mozgalmas évnek számított, felépült az érdi központi raktár. Az addig megszokott szlogen helyébe pedig az Itt vagyok önmagam, itt vásárolok mondat lépett. Ebben az évben színre lépett a vállalat a social mediában is, és októberben elindította a Facebookon rajongói oldalát. Az oldal arra hivatott, hogy az érdeklődőket informálja az aktuális akciókról, promóciókról, kampányokról ben új irányt vett a drogéria CSR stratégiája. Együtt egymásért gyűjtőnév alatt két program került kidolgozásra. A Nap gyermekei kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a napozás káros hatásaira, amelynek a gyermekek fokozottan ki vannak téve. Ősszel pedig az Együtt a babákért kezdeményezés keretein belül buzdította a vásárlókat a hátrányos helyzetű családok megsegítésére. A programok érdekessége, hogy a vásárlók active beauty pontjaik felajánlásával járulhatnak hozzá a program sikeréhez, így anyagi 2011 megterhelés nélkül tudnak segíteni a programok támogatottjain. Promóció idôtartama: május 8.- augusztus kiemelt jelentőséggel bír az árpolitika tekintetében. Ettől az évtől a tartósan alacsony ár stratégiáját alkalmazza a vállalat. Az árakat a továbbiakban minimum 4 hónapig garantálja a drogéria, ezzel segítve vásárlóit abban, hogy jobban meg tudják 2008 tervezni vásárlásaikat vel elérkeztünk a tavalyi évhez. Ebben az évben az active beauty magazin kezdi meg útját, a visszajelzések mindenképp biztatóak a dm ingyenes életmódmagazinjával kapcsolatban, valamint megjelenik a dm mobilapplikációja is A dm gazdasági eredményei és egyéb kimagasló teljesítménye mellett a Legjobb Női Munkahely kategória győzteseként is előtérbe kerül. A kitüntetéshez a következő véleményt osztották meg a dm munkatársai: Azt gondolom, hogy nagyon ritka az a munkahely, ami gyerek mellett is ideális lehet. Az, hogy részmunkaidőben dolgozhatunk, nagy könnyebbség egy család életében. Mivel váltott műszakban vagyunk, megoldható Visszatekintve az elmúlt 20 évre, a jövő felé is bizakodva néz a vállalat. Továbbra is célként fogalmazza meg a vásárlói igények maximális kielégítését, és az Itt vagyok önmagam, itt vásárolok szlogen megvalósulását nemcsak vásárlói, de munkatársai és partnerei felé is.

7 7 dm-márka DM-MÁRKÁS TERMÉKÚJDONSÁGOK a mi márkánk SZŐKÉK ELŐNYBEN Az új szilikonmentes Balea Professional More Blond hajápoló termékcsalád a természetes vagy festett szőke hajúak számára került kifejlesztésre. A kamilla- és citruskivonatot tartalmazó sampon és balzsam receptúrája színvilágosító és -frissítő hatású. Az UV-szűrő megakadályozza a hajszín kifakulását, intenzív hidratáló komponensei regenerálják a haj védőrétegét, és fénylő hajkoronáról gondoskodnak. A hidrogénperoxid-tartalmú hajvilágosító spray meleg hővel (hajszárító vagy hajvasaló) kombinálva fokozatosan világosítja a hajat, már a 3 5. használatot követően. Az optimális hatás elérése érdekében a három termék együttes használata javasolt. TERMÉSZETES TESTÁPOLÁS Az Alverde testápoló olaj bioolíva- és mandulaolaj-tartalmának köszönhetően simává varázsolja a bőrt, és értékes esszenciális zsírsavakkal látja el. A biokókuszból kivont olaj, a bio-napraforgóolaj, valamint szőlőmagolaj bársonyos bőrérzetről gondoskodik. Gyümölcsös, édeskés trópusi illat jellemzi, amelyet sokoldalúan fel lehet használni a bőrápolásban. Praktikus adagolós kivitelben, amely takarékos felhasználást tesz lehetővé. TISZTA KÉPERNYŐ A sokoldalúan felhasználható denkmit képernyőtisztító antisztatikus hatású, csíkmentesen tisztítja az LCD, TFT, LED és plazmafelületeket. Nemcsak eltávolítja a szennyeződést, port és ujjlenyomatokat, hanem portaszító tulajdonsággal is rendelkezik. 18 törlőkendőt rejt a csomagolás, de kisebb felületen történő alkalmazás esetén a perforáció mentén kettéválasztható a tisztítókendő. Elérhető a termék egyenként csomagolt kiszerelésben is.

8 8 dm-márka a mi márkánk MOLYOK RESZKESSETEK Kinek nem okozott még bosszúságot az élelmiszermoly? Ellepik az éléskamrát, minden száraz élelmiszerbe befészkelik magukat. A bosszúságot megspórolhatjuk, ha Profissimo élelmiszermoly-csapdát alkalmazunk, amely 6 hétig tartó hatékony védelmet nyújt ellenük. A feromont tartalmazó csapda a hím molyokat vonzza magához, így megakadályozható az újabb peték lerakása. A környezetre teljesen veszélytelen. TESZTEREDMÉNYEK Ökoteszt Alverde bébi babasampon és fürdető 200 ml Babylove arc- és kézvédő krém DGP tengervizes orrspray 20 ml Babylove babaszappan 100 g Alnatura tönkölybúza gabonapép 400 g NAGYON JÓ NAGYON JÓ NAGYON JÓ NAGYON JÓ NAGYON JÓ ALNATURA-ÚJDONSÁGOK Tovább nő a biotermékek iránti kereslet, a vásárlók egyre nagyobb figyelmet fordítanak az egészséges táplálkozásra, így a dm életében is egyre hangsúlyosabb a bioszortiment. Cél, hogy minél szélesebb bioválasztékot találjanak nálunk a vásárlók, és ennek érdekében a szortimentet tavaszra felfrissítjük. Több szegmensben kínálunk majd újdonságokat; édesítőszerekkel, gabonafélékkel, édességekkel, teákkal, aszalvánnyal, zöldséglével, olajjal, fűszerkeverékekkel és a húsimádóknak roppanós bécsi virslivel egészül ki a biokínálat. Reméljük, mindenki megtalálja az újdonságok között a kedvére valót!

9 9 áruismeret NEM CSAK KISMAMÁKNAK A babafelszerelés kategóriában a babylove és MAM márkák mellett mostantól egy új termékcsalád is megtalálható a dm polcain. A tommee tippee termékek februártól kaphatók a dm-üzletekben. Természetesen minden termék BPA-mentes. Az első fogacskák kibújása fájdalommal jár a babáknak, ennek enyhítésére fejlesztették ki a hármas funkciót betöltő, szájba vehető rágókát. STAGE1 RÁGÓKA A FOGZÁS KEZDETÉTŐL (2 db) 3 hónapos kortól használható rágóka, az első és a hátsó fogak kibújásához is segítség. Az érzékeny fogínyre és az első metszőfogakhoz tervezték. A speciális felület a fogíny gyengéd maszszírozását segíti. A formája harapásra és rágásra készteti a babát. Az édesanyák tudják igazán, milyen könnyen kiborul a tányér, miközben a baba kanállal próbálja a borsószemeket megenni, ezt hivatottak megelőzni ezek a termékek. VARÁZS ALÁTÉT A VARÁZS ALÁTÉT egy briliáns tapadó abrosz, amely a legtöbb felülethez kiválóan illeszkedik, és segítségével biztosan a helyén marad a tányér is. A tányéreltávolításhoz (titokban, hogy a baba ne lássa) egyszerűen meg kell húzni a tányér alatt található fület. A többi TOMMEE TIPPEE termékhez hasonlóan ez is könnyen tisztítható. Megakadályozza, hogy az evés közben az étel kiboruljon. HÁROM- SZÖGLETŰ ETETŐTÁLKA KANÁLLAL (2 db) A háromszögletű belső alj segíti az összes étel könnyű kikanalazását. A szett egy szivárgásmentes fedéllel és egy utazás során praktikusan bepattintható kanáltartóval egészül ki. Mikrohullámú sütőben, mosogatógépben, fagyasztóban is biztonságosan használható. A baba már egyedül is próbálkozhat az evéssel. A tanulás és fejlődés következő szakasza, amikor a baba önállóan próbál pohárból inni, ennek elsajátítását segítik a különféle, felnőttekéhez hasonló itatópoharak, vidám fiús és lányos színekben. Kétrétegű kialakításuknak köszönhetően mérsékelten hőtartóak és garantáltan csöpögésmentesek. ACTIVE SIPPER ITATÓ- POHÁR 300 ml A kortyolócsőr kitűnően fejleszti a nyitott poharas iváshoz szükséges mozdulatokat. ACTIVE STRAW SZÍVÓSZÁLAS ITATÓPOHÁR 300 ml A lágy szilikonból készült, előbukkanó szívószál menet közben is könnyen használható.

10 10 áruismeret ALNATURA GYÜMÖLCSLÉ EGY POHÁR EGÉSZSÉG! A citrusfélékből nyert gyümölcslevet egy speciális citrusprésben nyerik, azért, hogy a héjban lévő keserű anyagok ne kerüljenek bele a lébe. Az, hogy egy adott levet gyümölcslének, nektárnak vagy italnak nevezhetünk, a gyümölcstartalom alapján dől el. Az emberi szervezet optimális működéséhez a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett elengedhetetlenül fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás. Egy felnőtt embernek naponta min. 2 liter folyadékot kell elfogyasztania ahhoz, hogy pótolni tudja az elvesztett folyadék mennyiségét. Leginkább ajánlott a jó minőségű ásványvíz, de megbízható alternatívát nyújtanak számunkra a gyümölcslevek is. Magyarországon az egy főre eső ásványvízfogyasztás 2011-ben 114 liter volt, míg gyümölcsléből ugyanezen évben 32 liter fogyott.* Aki egészségesen szeretne élni, és szervezetét minden szükséges tápanyaggal ellátni, annak egy nap kb. öt adag friss gyümölcsöt vagy zöldséget kellene elfogyasztania. A gyümölcslevek remek szomjoltók, táplálják, frissítik a szervezetet. Természetes gyümölcscukorban gazdagok, ezért a szervezet számára könnyen hasznosítható energiaforrásnak tekinthetők. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkeznek, természetes flavonoidtartalmuknak köszönhetően az egészségmegőrzésben kiemelkedő szerepet játszanak. Természetes rosttartalmuk jelentős (kivéve a szűrt leveket, melyek élettani hatásukat tekintve különfélék lehetnek.) A cellulóz pl. a bélmozgást befolyásolja, a pektin pedig segít megelőzni az érelmeszesedést. A gyümölcslevet általában préseléses eljárással nyerik a gyümölcsből. Először megmossák a gyümölcsöket, és felszeletelik őket. Aztán kipréselik belőlük a nedvességet, a száraz maradék részeket állatok takarmányozásához használják. SZEMPONTOK ALAPANYAG direktlé gyümölcs Gyümölcslé koncentrátum Gyümölcsnektár Gyümölcsital gyümölcskoncentrátum gyümölcskoncentrátum gyümölcskoncentrátum GYÜMÖLCSTARTALOM 100% 100% 25 50% 6 30% HOZZÁADOTT CUKOR max.15 g méz, juharszirup bármilyen édesítő bármilyen édesítő bármilyen édesítő HOZZÁADOTT ADALÉK ANYAG nincs nincs aroma, színezék aroma, színezék HÍGÍTÁS nincs víz víz víz HOZZÁADOTT VITAMINOK nincs szintetikus vitaminok nem jellemző ELLŐÁLLÍTÁS MÓDJA mechanikai préselés besűrítés, enzimatikus feltárás TARTÓSÍTÁS MÓDJA pasztörizálás C UHT kb C nem jellemző TÁPÉRTÉK nagyon magas alacsony alacsony nagyon alacsony DIREKTLEVEK Préseléses eljárással készülnek, a szűrés, centrifugálás után kíméletesen pasztörizálják. A direktlé elnevezés is arra utal, hogy a lé további feldolgozáson nem megy keresztül. Ennek köszönhetően ez a legértékesebb kategória a levek között, hiszen mindazokat a tápanyagokat, vitaminokat tartalmazza, melyek a friss gyümölcsben megtalálhatók. Hozzáadott cukrot nem, vagy csak csekély mértékben (15 g/1 l) tartalmazhatnak, melyek kizárólag természetes eredetűek lehetnek (pl.: méz, juharszirup, almamust). A direktlevek között találkozhatunk úgynevezett muttersaft jelöléssel is. Ezeknél a gyümölcsleveknél még a centrifugálás is elmarad, így kissé bár zavaros, de szekunder növényi anyaggal teli (természetes antioxidáns, a növény immunválaszként termelt vegyülete, mely a fertőzésektől védi), koncentrált levet kapunk. Ilyenek például a virágok, zöldségek, gyümölcsök színét meghatározó színanyagok, melyek mélyreható rákellenes, antioxidáns hatással rendelkeznek. Szerepet játszanak az érfalak rugalmasságának javításában, a lerakódó koleszterin lebomlásában, jelentős szabadgyök-fogó, antioxidáns tulajdonságuk van. Bátran ajánlhatók immunerősítésre,

11 11 áruismeret daganatos betegségek megelőzésére, vitamin- és ásványianyag-pótlásra. Mivel koncentrált formában kaphatók, hígítva érdemes őket fogyasztani. Ma már nálunk is egyre nagyobb teret kapnak az ún. smoothies gyümölcslevek. A gyártásuk során az egész gyümölcsöt (kivéve magokat, szárakat, részben a gyümölcs héját) pürésítik, és egy krémes, laktató, híg pép az eredmény. Gyerekek is kifejezetten szeretik. 100%-os gyümölcstartalommal rendelkeznek, tízóraira vagy uzsonnára remek alternatívát nyújtanak. GYÜMÖLCSLÉ-KONCENTRÁTUMOK A préselési eljárás után kivonják a vizet a léből, és egy sűrű massza vagy por marad hátra. A palackozás előtt aztán visszahígítják vízzel, és mesterségesen pótolják az elvesztett vitamintartalmat. Ezért látható e termékek dobozán pl. a pontos C-vitamin-mennyiség. Édesítésük bármilyen édesítőszerrel történhet, tartósításuk pedig magas hőmérsékleten megy végbe. A koncentrátum élettani hatás szempontjából ezért sokkal értéktelenebb a direktleveknél. GYÜMÖLCSNEKTÁROK Kizárólag koncentrátumból, vízzel visszahígítva készülnek. Gyümölcstartalmuk a fajtától függően 25 50% közötti, melyeket jellemzően cukorral édesítenek. Ezek a levek zamatos ízvilágukat már nem a bennük lévő gyümölcsnek, hanem a nagy mennyiségben hozzáadott aromáknak, tetszetős színüket pedig a mesterséges színezőanyagoknak köszönhetik. GYÜMÖLCSITALOK A nektároknál is kevesebb gyümölcsöt tartalmaznak. A citrusfélékről elnevezett italok esetében például ez mindössze 6%, más gyümölcsök esetében 10 30%. A többi összetevő víz, cukor, eszenciák és aromák. A gyerekitalok nagy része ebbe a kategóriába sorolható, így vásárlás előtt érdemes tájékozódni, átolvasni az összetevők listáját. GYÜMÖLCSFRÖCCSÖK Szénsavtartalmuknak köszönhetik igazi szomjoltó hatásukat. Rendszerint ugyanolyan gyümölcstartalommal rendelkeznek, mint a nektárok, de szénsavas ásványvízzel elkeverve. Fogyasztásuk egy izzasztó edzés után vagy a nyári kánikulában a legajánlottabb. Érdekes adat, hogy Magyarországon az össz-gyümölcsléfogyasztáson belül legnagyobb teret a gyümölcsitalok kapják. Az évi egy főre eső kb. 32 liter gyümölcsléből 27,4 liter ebből a kategóriából fogy, pedig az előzőekből kitűnik, hogy ez a legkevésbé egészséges változat. Míg a 100%-os levekből mindössze 3,7 litert iszunk meg évente, pedig ezeket ajánlott legnagyobb mértékben fogyasztani.* Fontos lenne, hogy ez a tendencia megforduljon, érdemes tehát vásárláskor az ár-érték arányt megvizsgálni, és döntésünket e szerint meghozni. GYÜMÖLCSLEVEK Egészségünk megőrzése érdekében tehát fontos szempont, hogy milyen levet töltünk a poharunkba. Sokan nem tudják, hogy pl. az alma és a körte virágzástól a szüretig min. 20 permetezésen esik át. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek a vegyszerek a kipréselt gyümölcslében is megtalálhatók lesznek. A konvencionális levek előállításakor a nagy hozam elérése az elsődleges szempont, így gyakran enzimes kezelésnek vetik alá préselés előtt a gyümölcsöt, mellyel ugyanakkora gyümölcsmennyiségből jóval több lé nyerhető ki. Az enzimeket ionizáló sugárkezelésnek vetik alá, mely az emberi szervezetre is káros hatással van. A leveket ultramagas hőmérsékleten sűrítik be és tartósítják, melynek hatására az értékes összetevők szinte teljes egészében tönkremennek. Akinek fontos szempont a maga s családja egészségének megőrzése, annak érdemes a biogyümölcslevek palettájáról választani. Az alapanyagként felhasznált gyümölcsök szigorúan ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak, így sem a környezetet, sem a szervezetet nem terhelik káros anyagokkal. A kíméletes előállításnak köszönhetően különösen gazdagok természetes ásványi anyagokban és vitaminokban. Mivel nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, így ezek a levek bár nem diétásak, hiszen természetes cukrokban gazdagok mégsem terhelik meg a szervezetünket üres kalóriákkal. Érdemes jó minőségű ásványvízzel hígítva fogyasztani őket, így az áruk is kedvezőbbé válik, miközben a tápanyagtartalmuk is megmarad. * Forrás: Magyar Ásványvíz Szövetség

12 12 aktuális MI ÚJSÁG A DM-HONLAP HÁZA TÁJÁN? Eltelt egy év azóta, hogy a dm weboldalát új köntösbe bújtatta a drogéria, így március 12-én meggyújthatták az első szál gyertyát virtuális születésnapi tortáján. A megújulást követően pozitív visszajelzések érkeztek vásárlóinktól, szívesen keresik fel a drogérialánc honlapját. Ezt támasztják alá a látogatottsági adatok is, hiszen havonta átlagosan 315 ezren kattintgatnak a oldalon. A legkedveltebb menüpontok, aloldalak toplistáját általában az akciós magazin vezeti, az active beauty és baba bónusz programok aktuális ajánlataival, akcióival karöltve. A népszerűségi ranglistán előkelő helyet foglal el az új termékeket bemutató menüpont is, ahol saját márkás újdonságok mellett beszállítói partnerek is hirdetik termékeiket. Közkedveltek az időszakonként letölthető online, vásárlás- végösszegi kedvezményre jogosító kuponok is, melyeket a felhasználók otthonukban nyomtathatnak ki. Havonta jelentkezik az oldal különböző témájú, a dm szortimentjéhez kapcsolódó érdekes cikkekkel, egészséges receptekkel is. Arra vonatkozóan, hogy a vásárlók miről olvasnának legszívesebben, a drogéria hivatalos Facebook-oldalán körkérdést tett fel a dm. Az eredmény nem okozott meglepetést a webszerkesztők számára, hisz a legtöbben babaápolási és szépségápolási témakörben várnak hasznos tanácsokat, tippeket a dm-től. A szavazók többsége emellett az egészséges életmód, valamint bioélelmiszerek iránt érdeklődik leginkább. KISMAMA-TALÁLKOZÓT SZERVEZETT A DM PÉCSETT A dm drogerie markt február 12-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a már-már hagyományosnak mondható éves kismamatalálkozóját, ez alkalommal Pécsett a Laterum Hotelben. A találkozó helyszínét a drogéria Facebook-rajongói szavazással döntötték el. A kismamák szintén a dm közösségi oldalán jelentkezhettek a programra. A kismamák alkotják vásárlóközönségünk nagy részét, ezért rájuk kiemelt figyelmet fordítunk nyilatkozta Kanyó Roland, a cég PR-menedzsere. Ezek a találkozók kiváló alkalmat adnak nekünk arra, hogy még jobban megismerjük vásárlóinkat, és igényeiket tette hozzá a menedzser. A délelőtt közvetlen, baráti hangulatban telt. A dm képviseletében a babaszortimentért felelős beszerzési menedzser, Kaszás Éva is jelen volt, így az anyukák valóban első kézből kaphattak információkat az újdonságokról. Nagyon hasznos volt a találkozó, mindkét fél számára. A kismamák sok kérdésére választ tudtunk adni, és ők is sok hasznos információt osztottak meg velünk arról, hogy mennyire elégedettek a dm kínálatával, és hol vannak még fehér foltok, ahol erősítenünk kell a termékpalettát mondta Kaszás Éva. A pécsi találkozót mind a vállalat, mind az anyukák nagyon sikeresnek, értékelték. A résztvevők jól érezték magukat. Az anyukák hasznos információkkal gazdagodva és új ismeretségeket kötve távoztak az eseményről. Ez volt az első alkalom, hogy vidéki városban szerveztük meg a találkozót. Szeretnénk, felméri ennek a kiemelt célcsoportnak az igényeit, ami régiónként eltérő lehet. Az eddigi három találkozó tapasztalataiból kiindulva úgy döntöttünk, hogy hagyományt teremtünk, és minden év elején találkozóra fogjuk hívni a kismamákat - mondta Kanyó Roland.

Hírek, informácók a drogerie marktról

Hírek, informácók a drogerie marktról 1 bevezető Hírek, informácók a drogerie marktról 2012. június Kedves Barátaink! dm@facebook Rajongó vagyok! Ismét eltelt negyed év, itt az ideje, hogy beszámoljunk Önöknek a legfrissebb dm hírekről! Belső

Részletesebben

Hírek, informácók a drogerie marktról

Hírek, informácók a drogerie marktról Hírek, informácók a drogerie marktról 2012. december Kedves Szerkesztők! első újságunk, a Belmondó kivonatát olvashatják, melyet munkatársaink szerkesztenek. Kiemeltük azokat a témákat, melyek az Önök

Részletesebben

Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek

Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek Gyártja: Paul Hartmann AG. 89522 Heidenheim, Germany Forgalmazza: Hartmann-Rico Hungária Kft. 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u.8. Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát.

A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát. A DIKSON mindig követi a legújabb trendeket, így bővítette a férfi arcszőrzet ápoláshoz és szőrtelenítéshez kapcsolódó termékeinek kínálatát. A kellemesen illatosított speciális hatóanyagokat tartalmazó

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27.

ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. Budapest, 2014. január 27. ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. 1. Mi a www.tetalap.hu címen elérhető

Részletesebben

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Az átlagos aktivitású házőrző- és hobbikutyák rendszeres táplálására fejlesztettük ki. Élettanilag optimálisan beállított arányban tartalmazza az összes olyan tápanyagot, ásványi

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

Hatékony Háztartás Termékkatalógus

Hatékony Háztartás Termékkatalógus Zafir3 in1 univerzális mosópor 1,5 kg-os: 470Ft 3 kg-os: 820Ft 10 kg-os: 2170 Ft AntiCalc mosógép védelem a rozsda és a vízkő ellen. Univerzális enzim tartalmú, csökkentett foszfáttartalmú mosópor minden

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON!

47M. Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! Megérkezett!!! A legnagyobb. AZ EGÉSZ VILÁGON! A Muscle & Fitness a világ legnagyobb látogatottságú nőknek és férfiaknak szóló, populáris fitnesz és testépítés témakörére fókuszáló médiafelülete. A testformálás

Részletesebben

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis.

Médiaajánlat. KIDSOASIS KFT. 2120 Dunakeszi, Pallag u. 26. T: +36 27 200 873 Fax: +36 27 200 872 info@kidsoasis.hu. www.kidsoasis. Médiaajánlat 1. Bemutatkozás A KidsOasis egy családbarát minősítési rendszer, egy bejegyzett tanúsító védjegy, és az ahhoz kapcsolódó szállásfoglalási portál. A szálláshelyeket egy több mint 50 feltételből

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Dermokozmetikumok babáknak és gyermekeknek ARCÁPOLÁS TESTÁPOLÁS HAJÁPOLÁS FÉNYVÉDELEM

Dermokozmetikumok babáknak és gyermekeknek ARCÁPOLÁS TESTÁPOLÁS HAJÁPOLÁS FÉNYVÉDELEM Dermokozmetikumok babáknak és gyermekeknek ARCÁPOLÁS TESTÁPOLÁS HAJÁPOLÁS FÉNYVÉDELEM A GYERMEKEK BŐRE A BABÁK ÉS KISGYERMEKEK BŐRE A babák és kisgyermekek bőre fokozottan érzékenyebb és sérülékenyebb

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005.

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. 2 A táplálkozástudomány miközben folyamatosan kutatja az egészséget

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Ön elhozza, mi kipréseljük, és élvezheti is az ízeket... Idó pontegyeztetés Telefon 70 / 385 54 63

Ön elhozza, mi kipréseljük, és élvezheti is az ízeket... Idó pontegyeztetés Telefon 70 / 385 54 63 www.mph-kft.com Ön elhozza, mi kipréseljük, és élvezheti is az ízeket... Önnek is elkészítjük a gyümölcslevet... Idó pontegyeztetés Az almától a gyümölcsléig Először az almákat alaposan átválogatjuk majd

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről.

Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. H Í R L E V É L Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. Elsőként szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a nehéz

Részletesebben

RENU 28 GYIK. Milyen céllal fejlesztették ki a RENU 28-at? Milyen tudományra épül a RENU 28? Mik azok a RedOx jelzőmolekulák?

RENU 28 GYIK. Milyen céllal fejlesztették ki a RENU 28-at? Milyen tudományra épül a RENU 28? Mik azok a RedOx jelzőmolekulák? 1 RENU 28 GYIK Milyen céllal fejlesztették ki a RENU 28-at? A RENU 28 arra lett kifejlesztve, hogy gyengéd és természetes módon segítse a bőrsejtek megújulását a friss, élettel teli, kiegyensúlyozott bőrért.

Részletesebben

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára

Ügyfelünk a mall.cz. A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Ügyfelünk a mall.cz A legjobb logisztikai szolgáltatás az ügyfél számára Rugalmas B2C logisztikai megoldás Egy nagy online webáruházban mint mint például a Mall.cz esetében minden megtalálható, amire

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. Bemutatkozik a IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. TELEFON +36 1 / 424 82 58 E-MAIL INFO@BOPRO.HU WEBOLDAL WWW.BOPRO.HU

Részletesebben

Infinety Content for Brand. Esettanulmányok

Infinety Content for Brand. Esettanulmányok Infinety Content for Brand Esettanulmányok Témaközpont a Nőiportálon Hirdető:Teva Brand: Valeriana A kampány célja: az ügyfél új gyógyszerének megismertetése Célcsoport: 18+ nők brandingelt témaközpont

Részletesebben

médiaajánlat Szilveszter.hu

médiaajánlat Szilveszter.hu médiaajánlat Bemutatkozás A Magyarország egyetlen online magazinja, amely szilveszterhez kapcsolódó általános tartalmakat, valamint a téli szezonban leginkább érdeklődésre számot tartó témákat ölel fel.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre

PÁLYÁZAT. alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre PÁLYÁZAT alapfokú nevelési-oktatási intézmények részére az intézményben működő, tömegsport jellegű labdarúgáshoz szükséges sporteszközökre A pályázat kiírója: A pályázat beadási határideje: A pályázat

Részletesebben

PondZoom ZOOM ACTIVE FORMULA

PondZoom ZOOM ACTIVE FORMULA www.pondzoom.hu A PondZoom kerti tavi haltápok sokéves kutatás és gyártási tapasztalat eredményei. Fejlesztésük során elsődleges szempont a tavi kedvencek egészséges fejlődése volt, így a kiindulási alapot

Részletesebben

Hírek, informácók a drogerie marktról. Kedves Barátaink!

Hírek, informácók a drogerie marktról. Kedves Barátaink! Hírek, informácók a drogerie marktról 2011. október Kedves Barátaink! TARTALOM/2011/3 Ismét eltelt negyed év, itt az ideje, hogy beszámoljunk Önöknek a legfrissebb dm hírekről! Belső újságunk, a BelMondó

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

PROMÓCIÓK ÉS AJÁNDÉKOK

PROMÓCIÓK ÉS AJÁNDÉKOK 2013. FEBRUÁR-ÁPRILIS AJÁNDÉKKATALÓGUS A legjobb ajándékok Önnek és szeretteinek KÜLÖNLEGES PROMÓCIÓK ÉS AJÁNDÉKOK Az elkövetkező hónapok számos különleges lehetőséget tartogatnak, amelyekkel örömet okozhat

Részletesebben

Codex Alimentarius Hungaricus. 2-703 számú irányelv

Codex Alimentarius Hungaricus. 2-703 számú irányelv MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-703 számú irányelv Fruit wine Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, 2013. május (1. kiadás) 2 I. Általános előírások 1. Ez az irányelv az

Részletesebben

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot!

Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! unite for children 202 Karácsonyi katalógus Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! Az UNICEF termékek megvásárlásával Ön is részt vehet a Föld legkiterjedtebb segélyakciójában. Minden megvásárolt UNICEF

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

és bőrápolási termékcsalád 2012

és bőrápolási termékcsalád 2012 Új wellness és bőrápolási termékcsalád 2012 Bemutatjuk a Nuby új wellness és bőrápolási kozmetikai termékcsaládját a speciális, szabadalommal védett Citroganix TM összetevő-együttessel! Mi a? A Citroganix

Részletesebben

EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA

EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA 5 éves a csr hungary díjas EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA 2015. MÁJUS 31. PROGRAM ÉS KAMPÁNY AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT 2011 ÓTA MAGYAROSZÁGON KIINDULÓPONT - Magyarországon évente közel 14 000 gyermek eltűnését jelentik

Részletesebben

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT

CÉLCSOPORT 60-70 EZER FŐ OLVASSA A MAGAZINT A Heim Pál Gyermekkórház lapjaként, elkötelezett az egészség, és annak megőrzése, az egészséges életmódra nevelés, a prevenció mellett. A benne megjelenő cikkek, információkat, orvosi és védőnői tanácsokat

Részletesebben

Bevezető milyen információkkal rendelkezik a magyar lakosság ezekről a termékkategóriákról Módszertan:

Bevezető milyen információkkal rendelkezik a magyar lakosság ezekről a termékkategóriákról Módszertan: Bevezető A Szinapszis Kft. a Magyar Gyógyszerészi Kamarával együttműködve piackutatást kezdeményezett, amelynek célja annak feltárása, milyen szerepe van a gyógyszernek illetve az egyéb, gyógyhatású, étrend-kiegészítő

Részletesebben

A gyümölcs felhasználásának különböző formáit különböztetjük meg, pl.: A gyümölcs darabossága szerint megkülönböztetünk:

A gyümölcs felhasználásának különböző formáit különböztetjük meg, pl.: A gyümölcs darabossága szerint megkülönböztetünk: Áruismeret Dzsemek A NYERSÁRU A kiváló minőségű dzsemek előállításának alapfeltétele a kifogástalan nyersanyagok felhasználása. A gyümölcs felhasználásának különböző formáit különböztetjük meg, pl.: Friss

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN RÉSZTVEVŐ, KÖZÉTKEZTETÉSBEN ÉTKEZŐK ÉS CSALÁDJUK KÖRÉBEN VÉGZETT REPREZENTATÍV FELMÉRÉS EREDMÉNYEI Dr. Polereczki Zsolt Prof. Dr. Szakály Zoltán Jasák Helga Debreceni

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-107 számú irányelv

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-107 számú irányelv MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-107 számú irányelv Megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott gyümölcsbor Fruit wine with distinctive quality indication Jóváhagyta a Magyar Élelmiszerkönyv

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

TEMATIKA kiegyensúlyozott, harmonikus élethez egészséges életmód inspiráció 25-49 éves női korosztály teljes felnőtt lakosság

TEMATIKA kiegyensúlyozott, harmonikus élethez egészséges életmód inspiráció 25-49 éves női korosztály teljes felnőtt lakosság TEMATIKA A LifeNetwork elsődleges célja olyan történetek bemutatása, amelyek a kiegyensúlyozott, harmonikus élethez szolgálnak útmutatóként, szórakoztató vagy ismeretterjesztő formában. Ennek részeként

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén Kovács Ildikó dietetikus Szívbarát program Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért Budapest,

Részletesebben

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27.

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. 1 Nézzük először globálisan. Jól teljesítők Magyarország

Részletesebben

Vinasse +P szakmai ismertető anyag

Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza

Részletesebben

Ultrallergic Szérum TRAINING CENTER

Ultrallergic Szérum TRAINING CENTER Ultrallergic Szérum A nök több, mint 60 %-a gyakorta tapasztalja, hogy diszkomfort érzése van, böre érzékeny MIT MOND A VENDÉGÜNK? A bőröm érzékeny és mindenre reagál Bőröm gyulladt és feszül Folyamatosan

Részletesebben

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02.

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02. Balatonföldvár, 2014. augusztus 29. "Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted."

Részletesebben

a nem mérhető siker nyomában

a nem mérhető siker nyomában a nem mérhető siker nyomában A Bethesda Kórház Alapítvány a budapesti Bethesda Gyermekkórház mellett az a célja, hogy a kórház fejlesztésére adományokat, alternatív forrásokat határozza meg, ugyanakkor

Részletesebben

Sütkérezés a vízparton vagy kirándulás? Nálunk mindkettőhöz talál hasznos kiegészítőket. 2016. június 30.

Sütkérezés a vízparton vagy kirándulás? Nálunk mindkettőhöz talál hasznos kiegészítőket. 2016. június 30. 2016. június 30. A magazin megjelenési időpontja 2016. június 30. Áraink 2016. június 30-tól a készlet erejéig, de legfeljebb július 13-ig érvényesek. Azon termékek esetében, amelyeknél az árérvényességet

Részletesebben

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére Közösségi marketing csomag hotelek, panziók, apartmanok részére 1. A Közösségi marketing hotelek részére tartalma és célja Ezt a programcsomagot azoknak a hoteleknek, panzióknak, apartmanoknak hoztuk létre,

Részletesebben

Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek.

Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Tudatos vásárlás Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Ökológiai lábnyom Egy ember ökológiai lábnyoma hektárban számítva

Részletesebben

Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004

Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004 Szójamentes új növényi alapú élelmiszerek fejlesztése. GAK pályázat eredményei Nyilvántartási szám: GAK-ALAP1-00154/2004 Résztvevők: VIRECO Kft. Konzorciumvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2013. augusztus 26. SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding Korlátolt Felelősségű Társaság A SÓLYOM cégcsoport tagjai 2013 májusától alakultak meg folyamatosan. Először a SÓLYOM Befektetési

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

Ajándékkatalógus 2009

Ajándékkatalógus 2009 Ajándékkatalógus 2009 A valóban felelős cégeknek a valóban felelős ajándék Ajándék, amivel kétszer ad Bemutatkozunk A fruit of care cégajándékaival nem csak partnereit, ügyfeleit és munkatársait ajándékozza

Részletesebben

ALAKORSHOW. Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig

ALAKORSHOW. Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig ALAKORSHOW Teljes termékpályás ellenőrzési és online tételtanúsítási rendszer a nemesítéstől a sörös polcokig Kanyó Zsolt, fejlesztési részlegvezető BiokontrollHungária Nonprofit Kft. ALAKORSHOW Teljes

Részletesebben

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu

Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások

Részletesebben

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása. KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online.

Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása. KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online. Csodakert Magazin Európa legnagyobb hobbykertészeknek szóló magazinjának magyar kiadása KAPCSOLAT: BARÁTH ÉVA 06 30 261 7489 barathe@t-online.hu A 2002 óta havonta megjelenő Csodakert Magazin eredeti,

Részletesebben

asztalka mini falatnyi otthon

asztalka mini falatnyi otthon asztalka mini falatnyi otthon Friss sütemények, illatos teák, mosolygós arcok, otthonhangulat... Ha szeretnéd, ellátogatunk rendezvényedre falatnyi finomságainkkal, hogy belekóstolj az Asztalka világába

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Perlacolor: A KREATÍV LEHETŐSÉGEK VÉGTELEN TÁRHÁZA

Perlacolor: A KREATÍV LEHETŐSÉGEK VÉGTELEN TÁRHÁZA Perlacolor: A KREATÍV LEHETŐSÉGEK VÉGTELEN TÁRHÁZA Directa: Perlacolor A KREATÍV LEHETŐSÉGEK VÉGTELEN TÁRHÁ Z A A Perlacolor márkanévhez tartozó színező termékpaletta ideális kiegészítője. A Directa ideiglenes

Részletesebben

árom irányzat Internet Ebay, Facebook, Microsoft, Google, Játékok 15 milliárd euró árbevétel, 30%-os évi növekedés Multi-level marketing

árom irányzat Internet Ebay, Facebook, Microsoft, Google, Játékok 15 milliárd euró árbevétel, 30%-os évi növekedés Multi-level marketing árom irányzat Internet Ebay, Facebook, Microsoft, Google, Játékok 15 milliárd euró árbevétel, 30%-os évi növekedés Multi-level marketing Évente a legtöbb milliomost adja, pl. Amway, Tupperware,... Ragadja

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok.

A flavonoidok az emberi szervezet számára elengedhetetlenül szükségesek, akárcsak a vitaminok, vagy az ásványi anyagok. Amit a FLAVIN 7 -ről és a flavonoidokról még tudni kell... A FLAVIN 7 gyümölcsök flavonoid és más növényi antioxidánsok koncentrátuma, amely speciális molekulaszeparációs eljárással hét féle gyümölcsből

Részletesebben

2015.12/ 2016.01. Akár 50% megtakarítás kupononként!

2015.12/ 2016.01. Akár 50% megtakarítás kupononként! 2015.12/ 2016.01 Akár 50% megtakarítás kupononként! Szépségápolás/Baba Egészség Háztartás/Egyéb A részleteket keresse a hátoldalon! Beváltható: 2015.12.01-től 2016.03.31-ig. 10% kedvezmény vásárlása végösszegéből!

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN

AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN AZ INTERNET SZEREPE A FELSŐOKTATÁSI BEISKOLÁZÁSI MARKETINGBEN, ILLETVE AZ INTÉZMÉNYVÁLASZTÁSI FOLYAMATBAN Bányai Edit, PhD Dudás Katalin, PhD III. Felsőoktatási Marketing Konferencia, Pécs, 2010. október

Részletesebben

Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció

Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció Megbízó: Sága Foods Zrt. Márka: Sága Marketing cél: A fő cél a Füstli megújult, új csomagolásának és ízvariánsának bevezetése volt és vele az integrált kampány

Részletesebben

T E R M É S Z E T E S A N YA G

T E R M É S Z E T E S A N YA G KÖRNYZETBARÁT T E R M É S Z E T E S A N YA G SZOMORÚ TÉNYEK A MŰANYAG PALACKOKRÓL Az eldobható műanyag palackok jelentős veszélyt jelentenek az állatvilágra. A műanyagok lebomlási ideje több száz év, és

Részletesebben

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Tisztelt Hölgyem/Uram! Különleges ajánlat CENTRAL EUROPE s.r.o. Tisztelt Hölgyem/Uram! A L OCCITANE en Provence francia natúrkozmetikai termékek igazi szépséget és kényeztetést nyújtanak. Ajánlatunkban egyedülálló illatokat

Részletesebben

KONFERENCIAJEGY.HU ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2015. január 1-étől

KONFERENCIAJEGY.HU ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT. Érvényes: 2015. január 1-étől KONFERENCIAJEGY.HU ÁLTALÁNOS MÉDIAAJÁNLAT Érvényes: 2015. január 1-étől Dióhéjban A 2013 végén indított Konferenciajegy.hu weboldal szolgáltatásait már több tucat, rendezvényszervezéssel foglalkozó vállalkozás

Részletesebben

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém

Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém Dreumex Omnicare Védőkrém - védőréteget képez a káros anyagok ellen - megakadályozza a baktériumok bőrön átjutását - könnyebben tisztíthatóvá válik a kéz - növeli az érintés biztonságát - bőrbarát - parfüm

Részletesebben

MEGÚJULT Anti-aging system absolute termékcsalád. Rendkívül hatékony Anti-aging bőrápolás ÚJ! 40 év felett

MEGÚJULT Anti-aging system absolute termékcsalád. Rendkívül hatékony Anti-aging bőrápolás ÚJ! 40 év felett ÚJ! Rendkívül hatékony bőrápolás 40 év felett FŐ, INNOVATÍV HATÓANYAG: Nagy hatékonyságú Zöldalga kivonat, a tara fa 3 dimenziós szerkezetébe ágyazva Aktívan növeli a bőr kollagén és az elasztin termelését!

Részletesebben

2013 Újdonságok. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit.

2013 Újdonságok. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit. Bio Világ Új Sprint termékkör az egyszerű és gyors fagylaltkészítéshez. A bio ízek szélesebb fagylaltválasztékot kínálnak vendégei számára. Gombócos és

Részletesebben

Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség

Kommunikáció Szépségipar. Dinamizmus. Hatékonyság Népszerűség. Széles körű ismertség Kommunikáció Szépségipar Dinamizmus Hatékonyság Népszerűség Széles körű ismertség MÉDIAAJÁNLAT Kommunikáció és szépségipar Mi is az a REMEKA? A szépségipari médiaszolgáltatások célja a szépségipari márkák

Részletesebben

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense

2015. november 7 8. Millenáris. A szépségipar. fejlődő szegmense 2015. november 7 8. Millenáris A szépségipar leggyorsabban fejlődő szegmense A világon nők és férfiak milliói tennének meg szinte bármit azért, hogy lassítsák bőrük öregedését. Laboratóriumok ezrei dolgoznak

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában

Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában Bikfalvi Istvánné Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége Zöldség és gyümölcslevek

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2012. január 1. 2012. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

e-primo Rugalmas rendszer a nagyfokú biztonságért

e-primo Rugalmas rendszer a nagyfokú biztonságért e-primo Rugalmas rendszer a nagyfokú biztonságért Nagyobb rugalmasság a irodai e-primo családok, a szinglik és az üzleti, alkalmazások számára e-primo biztonságos és egyben rugalmas Biztonságot szeretne

Részletesebben

Mi alapján válasszunk árnyékolót?

Mi alapján válasszunk árnyékolót? Mi alapján válasszunk árnyékolót? Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Bevezetés Egy árnyékolástechnikai

Részletesebben